HELLER FARKAS FÜZETEK ALAP ÉS FELÉPÍTMÉNY. Gazdaságpolitika a Kádár-rendszerben

Átírás

1 HELLER FARKAS FÜZETEK ALAP ÉS FELÉPÍTMÉNY Gazdaságpolitika a Kádár-rendszerben VI. évfolyam, 2008

2 HELLER FARKAS FÜZETEK Közgazdaság- és Társadalomtudományi Folyóirat Szerkesztõ: Dr. Schlett András Szerkesztõbizottság: Dr. Hüttl Antónia, egyetemi magántanár, PhD (történelem) Dr. Gulyás László, egyetemi docens, PhD (közgazdaságtan), PhD (történelem), Szegedi Tudományegyetem, Mérnöki Kar Dr. Vígvári András, egyetemi docens, PhD (közgazdaságtan), Miskolci Egyetem Elnök: Prof. Dr. Botos Katalin DSc, egyetemi tanár ISSN Tarsoly Kiadó, Budapest, 2008 Felelõs kiadó: Dr. Kollega Tarsoly István Nyomtatás és kötés: Verano Kft. Felelõs vezetõ: Marosi Attila

3 Bevezetõ Tíz éve, 1999-ben indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Gazdaságtörténeti programja. A program az 1992-ben alapított PPKE BTK elsõ, és az iskolaként történõ akkreditációs kérelem beadásáig az egyetlen olyan program volt, amely a doktori képzés kereteit biztosította tõl már az átfogó Történettudományi Doktori Iskola egyik mûhelyeként mûködik. A Gazdaságtörténeti Mûhely több jelentõs kutatási projekttel foglalkozik. Ezek közül a 20. századi gazdaságpolitika, az agrártörténet, az összehasonlító gazdaságtörténet, a pénztörténet és az elmélettörténet a legfontosabbak. Az évforduló alkalmából most a Rendszerváltástól rendszerváltásig kiadvány folytatásaként a kádári Magyarország gazdaságpolitikáját, annak változásait követjük nyomon. A tanulmányok a szocialista magyar gazdaság és gazdaságpolitika fejlõdésének legfontosabb sajátosságait veszik sorra és elemzik. Közismert tény, hogy a kommunista vezetés egy életképtelen rendszert erõltetett Magyarországra, és politikai elveit széles körû terrorral próbálta megvalósítani. Azonban a világpiactól mereven elzárkózó, autarkiára törekvõ, az ország sajátosságait figyelmen kívül hagyó rendszer létezésének utolsó idõszakában már csak külföldi hitelekbõl volt képes az életszínvonalnak még a látszólagos fönntartására is. A Nyugat felé történõ nyitás az átlagember számára is nyilvánvalóvá tette a hatalmas különbséget Nyugat- Európa és a szovjet blokk országai között. A politikai rendszerváltást tehát megelõzte a gazdasági összeomlás. Jelen kötet azt a folyamatot követi végig, amely elvezet a szovjet tipusú tervutasításos gazdálkodás bukásához. A kiadványt nem csak oktatási célokra készítettük. Úgy gondoljuk, hogy érdekes olvasmány mindazok számára, akik érdeklõdéssel tekintenek az elmúlt század eseményeire, és azok hátterére. A tanulmányok ezen túl több tekintetben adalékul szolgálhat a korszak gazdaságtörténete számára, mivel kirajzolják a szocialista gazdaság mûködési lehetõségeinek végsõ korlátait. Dr. Schlett András szerkesztõ 3

4 HellerFarkas Füzetek Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás. Új utak felkutatásának szükségessége az 1956-os forradalom és szabadságharc után Az 1956-os forradalom és szabadságharc rövid intermezzója után megkezdõdött a proletárdiktatúra konszolidálása. Az közötti idõszakot általában még a szocialista korszak neves történetírói és közgazdászai is egyértelmûen tévútként, illetve zsákutcaként értékelik, amelynek okaként a szovjetrendszer szolgai másolását nevezik meg, azaz, hogy a gazdaság irányítói nem voltak tekintettel a magyar sajátosságokra. Ekkoriban jött létre a Gazdasági Bizottság, mely a párt útmutatásai alapján, a Minisztertanács mellett mûködött. Munkájában felhasználta az Országos Tervhivatal, az Országos Árhivatal és a szakminisztériumok, egyéb országos fõhatóságok anyagait december 10-i ülésén jelen voltak Apró Antal, Antos István, Friss István, Kiss Árpád, Kossa István és Rónai Sándor. Apró kijelentette, hogy a bizottság üléseit és munkaprogramját szervezettebbé kell tenni, hogy ad hoc kérdések helyett nagyobb, átfogóbb problémákkal foglalkozzon. Határozat született, hogy a titkári teendõket Friss István látja el, létrehoznak egy kis létszámú függetlenített apparátust és üléseiket mindig hétfõn 9 órakor tartják. Legfontosabb aktuális feladatuk a kormányprogram gazdasági részének kidolgozása volt (természetesen az átmeneti szükséggazdálkodás keretei közt.). Elhatározták egy szélesebb bizottság létrehozását, melynek fokozatosan létrejövõ fõbizottságai a Közgazdasági (elnöke: Varga István) és az Ipari termelési bizottság (elnöke: Kiss Árpád). Késõbb kellett megalakítani az Iparszervezési, a Mezõgazdasági, az Ár, Anyaggazdálkodási, a Bér és munkaügyi, a Belkereskedelmi, Külkereskedelmi és a Pénzügyi bizottságokat (mindannyit fõs létszámmal). A gazdaságtörténet ma már közhelyszámba menõ megállapítása szerint 1956 után a kádári vezetésnek kétszer kellett szembenéznie azzal a veszéllyel, hogy a növekedés lelassul. Elõször az 1956 utáni kis újjáépítést és a mezõgazdaság es kollektivizálását követõen, a hatvanas évek elején. Erre a kihívásra a Kádár-rendszer az 1968 elején bevezetett gazdasági mechanizmus -reformmal válaszolt, mégpedig sikeresen, hiszen egészen a hetvenes évek végéig a magyar gazdaság igen magas, évi 5 7%-os GDPnövekedést mutatott. Másodszor a hetvenes évek végétõl, amikortól a növekedés csupán egyszer (1987-ben) haladta meg a 4%-ot, egyébként a gazdaság stagnált, 1988-tól pedig mind gyorsabb visszaesést mutatott. Erre megfelelõ választ a Kádár-rendszer nem talált, a gazdasági válság a nyolcvanas évek második felében elmélyült, nyilvánvalóvá vált s a jelenig húzódó átalakulási válságba ment át. (Rainer M. János: A Kádár rendszer válsága. In: Rubicon, I. szám.) Változtatásra minden esetben akkor került sor a gazdaságirányításban, ha ezt a szovjet nyomás kívülrõl, vagy a felhalmozott gondok belülrõl kikényszerítették azt. Szentül hitték a szocializmus ama nagy ígéretét, hogy a rendszer nem csupán megszünteti a kizsákmányolást (az emberek kiszolgáltatottságát), hanem a jogi és szociális egyenlõséget is teremt: eszközei birtokában mindenkit ellát munkája, szükséglete szerint. Az elmaradottságot gyorsan felszámolva, a szocialista országok történelmileg rövid idõ alatt utolérik, sõt túlszárnyalják a legfejlettebb kapitalista országokat, mivel a fejlettebb szocialista termelési viszonyok sokkal kedvezõbb feltételeket teremtenek a termelõerõk fejlõdéséhez. A kizsákmányolás alól felszabadult dolgozók már nem elidegenedett fragmentumok, lelkesedésük hatalmas többlet-teljesítményt fog eredményezni. Míg az elõbbiek formális demokráciájukkal, piacgazdaságukkal egy már elavult gazdasági társadalmi berendezkedést képviselnek, és a történelem szemétdombján végzik (hanyatlásuk, rothadásuk számos 4

5 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás jelét vélték felfedezni a szocialista közgazdászok még az 1970-es évek elsõ felében is!). Mi mást eredményezhet az anarchikus piac, a krónikusan visszatérõ túltermelési és gazdasági válságok? Mi más oldhatja meg a problémákat, mint a leghaladóbb tudomány által is alátámasztott tervgazdálkodás? Magyarországnak a hatvanas évek elsõ harmadáig gyakorlatilag nem voltak katonai kiadásai, a forradalmat követõen ugyanis leszerelték a forradalom oldalára átállt és politikai kockázatot jelentõ hadsereget. A sorköteleseknek csak töredékét hívták be, csupán a hadsereg infrastruktúráját tartották fenn. Ebben az idõszakban a hadiipari termelés leállt, sõt a hadiipar egy részét a Kádár-rezsim véglegesen civil termelésre állította át. A vadásztölténygyár ekkor alakult át a rádió-, majd tévékészülékeket gyártó Videotonná. (Szabó Miklós: A klasszikus kádárizmus. In: Rubicon, I. szám) Az MSZMP mint koalíciós párt tevékenykedett, hiszen nagy nehezen rekrutált tagsága legalább három nagy csoportra (reformkommunisták, szociáldemokraták és MDP-sek) volt bontható. Ez az eklektika visszaköszönt a párt alakuló programjában is. Ígérték régi törvénytelenségek megszûntetését, de elkezdõdött megtorlás; az új életszínvonal politika mellett látnunk kell a Munkásõrség viharos gyorsaságú megszervezését. Magától értetõdõen tabu maradt a párt vezetõ szerepe (gyakorlatilag monolit hatalma a belpolitikában) és a Szovjetunióhoz való különleges kapcsolat (beleértve csapataik ideiglenes jelenlétét). Az 1956-os forradalom és utóvédharcai során mintegy 3 milliárd forint kár keletkezett Magyarországon, a termeléskiesés pedig megközelítõleg 20 milliárdos veszteséget idézett elõ. A helyreállítás és a gazdaság normális beindítása még meg sem kezdõdött, mikor november 10-én egy kormányhatározat (8 15%-kal) fölemelte az ipari, építõipari, helyiipari, bányavállalati dolgozók fizetését. (A baráti országok már november második felében áru- és pénzsegélyt adtak Magyarországnak.) A kérés a Gazdasági Bizottság összegzése szerint: Hitelkérelem, millió dollárban kifejezve Forrás: MOL. XIX-A-39-b 1. doboz, A Gazdasági Bizottság december 17-i ülése. Az ország neve Áruban Devizában Összesen Szovjetunió Kína NDK Csehszlovákia Lengyelország Románia Jugoszlávia Bulgária 5 5 Összesen: Hiány mutatkozott fûtõanyagból is, ezért szenet külön államközi egyezmények keretében kértek, összesen tonnát és segélyként (Bulgáriától és Csehszlovákiától) még tonnát. A Szovjetunióval történt március közötti megállapodás szerint Magyarország több mint 1000 millió rubel értékû ipari nyersanyagokban és élelmiszerekben ellenszolgáltatás nélküli segítséget és 750 millió rubel hosszúlejáratú kölcsönt kap 1. Csehszlovákia 90 millió korona, az NDK 22 millió márka, Jugoszlávia 150 millió dinár és Lengyelország 100 millió zloty értékû áru- és értéksegélyt nyújtott folyamán a SZU 5

6 HellerFarkas Füzetek 875 millió rubel értékû áruval és ebbõl 264 milliónyi szabad devizával, Lengyelország 40 millió rubeles, Csehszlovákia 100 millió rubeles, a Kínai Népköztársaság 100 millió rubeles hosszú lejáratú hitellel segítette Magyarországot. A kölcsönök nagy részét azonban a kormány nem a gazdaság átalakítására, hanem szociális juttatásokra költötte. A munkások illetve a parasztok megnyerésére a következõ intézkedéseket tette a kormány: bérrendezést hajtott végre (különös tekintettel a bányászokra), gondoskodott a kisipari termelõszövetkezetek továbbfejlõdésérõl, valamint különbözõ kedvezményekkel ösztönözte a magánkisipart is. A termelõszövetkezetek nagy vonzereje lett az a tartalékföld, amelyet az állam örök használatra nekik átengedett, ezért a mezõgazdasági nincstelenek és törpebirtokosok a termelõszövetkezetben maradtak. (Ungvárszky Ágnes: Gazdaságpolitikai ciklusok Magyarországon ) Ugyanakkor az állam támogatást nyújtott az egyénileg gazdálkodó parasztoknak is. Az életszínvonal szinte szent tehén volt a Kádár-korszak egészében. Még a szûk esztendõkben is ennek szerény növelését ígérték, s legalább papíron meg is valósították. A javakért és az egyéni életstratégiák tervezhetõségéért a társadalom mintegy lemond a politizálás jogáról és legitimációpótlékot (a surrogate legitimacy kifejezést Kis János használta egy angol nyelvû tanulmányában; Hankiss Elemér ugyanezt a jelenséget az eredmények általi legitimációként írta le) nyújt a hatalmat gyakorló pártnak. Más szóval: cserében elfogadja a párt vezetõjének atyai gondoskodását ez az, amit paternalista diktatúraként szoktak említeni. A hatalom részérõl, amint arra Kornai János rámutatott, az alku megkötését a félelem motiválja: félelem az 1956-os forradalom s elsõsorban saját összeomlása megismétlõdésétõl. Az életszínvonal emelését mint legfõbb jótéteményt egyrészt a nagyon szerény kiinduló alap (a háború, az azt követõ évek, majd a Rákosirendszer idõszaka), másrészt a nemzeti össztermék állandó növekedése teszi lehetõvé. (Rainer M. János: A Kádár rendszer válsága. In: Rubicon, I. szám.) Az Elnöki Tanács 1956:21. számú törvényerejû rendelete (november 12.) megszûntette a mezõgazdaságban a kötelezõ beszolgáltatást. A Gazdasági Bizottság december 23-i ülésén az október 23-i események egyik okaként a korábbi gazdaságpolitikát tartották, ezért indokolt, hogy Magyarország a mélypontról való kijutás és adottságainknak megfelelõ népgazdasági struktúránk kialakíthatóságának érdekében megfelelõ nagyságrendû hosszúlejáratú kölcsönt és segélyt kapjon. (MOL XIX-A-39-b 1. doboz, A Gazdasági Bizottság december 23-i ülése, pp. 9.) Az Ideiglenes Központi Bizottság decemberi határozatában kimondta, hogy mielõbb ki kell dolgozni az új helyzetnek megfelelõ gazdaságpolitikát. A legfõbb elveket az alábbi módon fogalmazták meg: 1) Minden tekintetben az ország gazdasági adottságaira és sajátosságaira kell épülnie. 2) Messzemenõen segítenie kell az egyéni kezdeményezés és szaktudás érvényesítését. 3) Nagy figyelmet kell fordítani az anyagi ösztönzésre minden területen, a mûszaki fejlesztés, a minõség javítása, az önköltség csökkentése, a munka termelékenységének emelése érdekében. 4) A tervezés amely változatlanul fontos feladatkörét meg kell változtatni, elsõsorban a népgazdaság legfontosabb arányai és fejlesztési iránya meghatározására kell összpontosítani. 5) A szocializmus építését nem veszélyeztetve nagyobb lehetõséget kell biztosítani a magánszektor fejlesztésére. (Szabó Bálint: Az ötvenes évek. Kossuth Könyvkiadó, pp ) 6

7 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás Ez a határozat kísértetiesen hasonlított az 1953-as Nagy Imre kormányprogram szövegére. Történhetett ez annál is inkább, mivel Kádár politikájában november és február között bizonyos kettõsség tapasztalható: abban reménykedett, hogy sikerül kiegyeznie Nagy Imrével, illetve az õt körülvevõ csoporttal, illetve a társadalom szervezeteivel. A még a jugoszláv nagykövetségen tartózkodó Nagy Imre azonban mindenféle közremûködést elutasított. A magyar társadalom többségét sem elégítették ki a Kádárkormány ígéretei. A Gazdasági Bizottság december 30-i ülésén hozzájárult az I. negyedévi 600 millió Dft értékû fogyasztási cikk importhoz, és pótlólag 3 5 millió dollár értékû tõkés importhoz, azzal a feltétellel, hogy azokat legalább kétéves-lejáratú hitelre kapjuk és 1 Dft értékû import legalább 15 Ft-os belföldi fogyasztói árként jelenjen meg. Ugyanekkor döntöttek beruházások leállításáról és az ezekkel kapcsolatos megrendelések törlésérõl. Indokolta ezt a Pénzügyminisztérium december 21-i jelentése a tõkés devizahelyzetrõl. Leszögezték, hogy tõkés tartozásainkat konszolidálnunk kell. November 30-i állás szerint tartozásaink megoszlása: végéig 570, I. negyedévében 560, a II. negyedévben 430, késõbb 760 millió Dft volt esedékes. Segélyek a világ minden tájáról érkeztek: Dögei Imre március 12-én arról számolt be Apró Antalnak (a Gazdasági Bizottság elnökének), hogy a FAO segélyakciója keretében 2500 tonna holland és 100 tonna luxemburgi vetõburgonya érkezett hazánkba. (MOL XIX- A-39-b 1. doboz, ikt. sz.: 283/G.B./57.) Az Államgazdasági Osztály február 5-én számolt be az 1956-os terv teljesítésérõl. A Központi Statisztikai Hivatal becslésével (+2,5%) szemben a tény 13,2%-os lemaradás volt (termelõi áron ez 12 milliárd forint volt). Minisztériumonként: Bánya- és Energiaügyi 85,9%; Vegyipari 78,4%; Kohó- és Gépipari 83,6%; Könnyûipari 87,4%; Élelmiszeripari 89,4%; Begyûjtési 78,8%; Építésügyi 89,4%. (MOL XIX-A-39-b 1. doboz, ikt. sz.:168/g.b.) Az Országos Értekezlet elõtt nem sokkal készült el a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány Gazdasági Bizottságának összefoglaló javaslata a kormány gazdaságpolitikai programjához. (Elnöke az ötvenes években félreállított Varga István egyetemi tanár, titkára pedig az 1954-ben beindult Közgazdasági Szemle egyik szerkesztõje, Antos István pénzügyminiszter-helyettes lett. A reformbizottságban a kommunisták mellett egykori szociáldemokraták, kisgazdák és pártonkívüli szakértõk is voltak, valószínûleg a folytonosság biztosítása miatt, ugyanis 1953 és 1956 között a politikai csoportosulások, illetve a forradalom alatt újra legalitást nyert pártok nagy része elvetette a túlzott iparosítást és az erõszakos téeszesítést. A bizottság összetétele alapján nyilvánvaló volt, hogy a radikális reformok hívei voltak túlsúlyban.) Új gondolatnak tûnhet az a megállapítás, amely szerint a tervek kidolgozásánál eztán jobban figyelembe kell venni az ország és a népgazdaság adottságait. Magától értetõdõ, hogy ebben a munkában is központi szerepet kapott a gyors ütemû iparosítás figyelembe véve a népesség növekedése miatt szükségessé váló új munkahelyek létesítését is. A fejlesztésben a dokumentum szerint figyelembe kell venni az ipar és mezõgazdaság arányos fejlesztését. Utóbbinál a belterjességre való törekvést és a gépesítés fokozását emelhetjük ki. Elõbbiben pedig a hagyományos iparágak mellett a hazai nyersanyagokat és nagy munkaerõ ráfordítást igénylõ, kevésbé nyersanyag- és tõkeigényes ágazatok felfuttatását. Mindezek feltételezik az energiahordozók nagyobb arányú behozatalát. A gazdaság irányításában pedig a tervgazdaságon belül a demokratikus centralizmus érvényesítését azaz: mind jobban bevonni a terv elkészítésébe a dolgozókat, de a végrehajtásnál követke- 7

8 HellerFarkas Füzetek zetesen szigorú központi irányítást kell alkalmazni. Nagyobb szerepet kell kapnia a közvetett befolyásolásnak, a vállalati önállóságnak, a dolgozók anyagi érdekeltségének. Központi irányítás alatt kell a továbbiakban is maradnia a beruházásoknak, az anyaggazdálkodásnak és az árrendszernek. Felvetették a termelõi árak rendezésének szükségességét (bevezetik: 1959-ben). Talán nem túlzás, ha ezeket a munkákat nevezzük az új gazdasági mechanizmus elsõ fecskéinek, az itt felvetett gondolatok legnagyobb része így, vagy úgy, de a késõbbiekben fel-felbukkan. Ám a kádári politika mindvégig azzal a céllal kezdeményezte a változásokat, hogy ne változzon semmi. Hitte, hogy az újítások a rendszer lényegét nem érintik, sõt annak stabilitását biztosítják. A korrekciók ennek megfelelõen többnyire nem az átfogó rendszerépítés jegyében történtek, hanem annak függvényében, hogy a politikai vezetés mit vett tudomásul a kényszerítõ gazdasági körülmények nyomása alatt, olykor saját jobb meggyõzõdésével szemben, esetlen éppen ideiglenes engedményként. A szocializmus s így a Kádár-korszak politikai vezetõi egy átfogó világképbõl kiindulva alakították a politikai és gazdasági berendezkedést, s többnyire e nézetrendszer határozta meg a napi feladatok megoldásának lehetséges módozatait is. Az ideológiai keretet a szocializmus ama nagy ígérete adta, hogy a rendszer nem egyszerûen megszünteti a kizsákmányolást, azaz az emberek kiszolgáltatottságát, hanem a jogi mellett szociális egyenlõséget is teremt: a rendelkezésére álló eszközök birtokában mindenkit ellát munkája, illetve szükséglete szerint. Úgy vélték, hogy a viszonylagos elmaradottságot gyorsan felszámolva, a szocializmust építõ országok néhány évtized alatt utolérik, sõt túlszárnyalják a legfejlettebb országokat, amelyek formálisnak tekintett demokráciájukkal, kapitalista piacgazdaságukkal egy elavult társadalmi berendezkedést képviselnek. (Petõ Iván: Egy rendszer átalakulásai. Változások a Kádár-korszak gazdaságában. In: Rubicon, I. szám) Az MSZMP júniusi Országos Értekezlete (június ) is érintette a gazdaságpolitikát. Bár nem fogalmaztak meg konkrét tervet, de az iránymutatás a kiútkeresést mutatta. A szokásos szólamok (a szocialista társadalom építése ; a dolgozók életszínvonalának növelése ) mellett a felemás változások szele volt érzékelhetõ. Folytatni kívánták az iparosítást (értelemszerûen a szükséges mértékben a nehézipart is), de fõként a szövetkezetesítést. a szocializmus további építésének központi kérdése a mezõgazdaság általános fejlesztésével egyidõben és ennek érdekében a mezõgazdaság szocialista átalakítása. olvasható a határozatban. A termelõszövetkezeti mozgalomban egyesül az egész népgazdaság, az egész nép és a dolgozó parasztság együttes alapvetõ érdeke. A termelõszövetkezeti mozgalom a mezõgazdaság igazi fellendülésének, a falu felvirágzásának és a nemzet szocialista fejlõdésének nagy kérdése (Az MSZMP Országos Értekezletének jegyzõkönyve június Kossuth Könyvkiadó, 1957.) Liberálisabb elbírálást helyezett kilátásba a kisipar és kiskereskedelem megítélésében (fõként azokon a területeken, ahol egészségesen kiegészíti a szocialista szektort ). A vannak még hibák elvtársak jegyében azokat nagyobbrészt az elõzõ idõszak szerkezeti torzulásaira és az ellenforradalom pusztításaira vezették vissza. Ami a gazdaság irányítását illeti: Meg kell teremteni a központi irányításnak és a helyi szervek önállóságának azt az egészséges összhangját, amely a tervszerû irányítás és a helyi kezdeményezés legmagasabb fokát biztosítja. (Az MSZMP Országos Értekezletének jegyzõkönyve június Kossuth Könyvkiadó, ) A Párt iránymutatásainak megfelelõen elkészült az 1957-es gazdasági terv (a pártszerveknek a szervezésben és a végrehajtásban is fontos szerepet szántak). Ennek új vonatkozásai voltak: a termelékenység növelése, az önköltség csökkentése, és a takarékosság. 8

9 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás Igyekeztek fokozni a vállalatok önállóságát és csökkenteni a kötelezõ tervet, a központi (miniszteriális) irányítást. Bevezették a vállalati nyereségrendszert: a vállalatok ettõl kezdve megtarthatták a terven felüli nyereség egy részét fejlesztési célokra, másik részét pedig a dolgozók kapták éves teljesítményük alapján. A termelésnél is a nyereség fontos mutató. Így a termelésben a gazdaságosság szempontjainak fokozott érvényesítése, illetve az erre irányuló törekvés ölelkezik egy másik, az anyagi ösztönzés alkalmazásának tökéletesítésére irányuló törekvéssel. E törekvés legjelentõsebb megnyilvánulása a vállalat egész kollektívájának érdekeltté tétele a vállalat nyereségében. 2 A célok elérésében azonban még ekkor is nagy fontosságot tulajdonítottak a szocialista munkaversenynek. Összefüggésben az életszínvonal-politikával, kiemelték az állami felvásárlási terv szigorú teljesítését. Vissza kellett fogni a beruházások ütemét (a 7,6 milliárd 1949 óta a legkevesebb volt). Az ipar növekedését 2%-ban határozták meg (a nehézipar 3,4%-os csökkentése mellett a könnyûipart 9%-kal kívánták fejleszteni). Az agráriumban is csupán 3,2%-os fejlõdést irányoztak elõ, miközben érvényben maradt a beszolgáltatás eltörlése és a felvásárlási árak emelése. A provizóriumot mutatta a külkereskedelem: az export 12%-os visszafogása mellett az import 30%-os fokozása állt. A különbözetet a Szovjetunió és a baráti országok hitelének kellett fedeznie. A reálbéreknek 14 15%-kal, a reáljövedelmeknek 9 10%-kal, az átlag fogyasztásnak 8%-kal kellett nõnie. Az MSZMP november 1-jei ülésén (Az MSZMP Központi Bizottság november 1. ülésének jegyzõkönyve: MOL 288. f. 4/13. õ. e.) újra foglalkozott a gazdaság helyzetével. A beszámoló bíztatónak találta az elsõ háromnegyed év teljesítményét, a mennyiségi és minõségi mutatók alapján is. A tervet jelentõsen túlteljesítették (bár az elõzõ év teljesítményének csupán 91%-át érte el). Egyedül a termelékenység mutatóiban találtak kifogásolni valót. A sikerek okát a baráti országok segítségében vélték felfedezni. Kedvezõbbnek tûntek a mezõgazdaság kilátásai. Túlteljesítette tervét a külkereskedelem (export: 17,5%; import: 0,4%) ezzel javult az ország fizetési mérlege (510 millió Dft) bár a kivitel így is csak az elõzõ évi 76%-a lett. Ez számszerûleg több mint 2 milliárdos passzívum. Nõtt a kiskereskedelem forgalma, jó volt az élelmiszer ellátás ( az igényeket teljes mértékben kielégítette. ) Igaz, ehhez hozzáfûzték, hogy minden igyekezet ellenére a hiánycikkek köre mégis túlzottan nagy. Magas volt viszont a beruházási terv teljesítése, és az eszközök felhasználása is szétforgácsolódott. A beszámoló summázata lehet, hogy erõfeszítéseink 1957 év elsõ felében arra irányultak, hogy a belsõ erõforrásokat és a baráti országok által nyújtott anyagi segítséget a dolgozó nép életszínvonalának növelése mellett a megingott egyensúly visszaállítására és stabilizálására mozgósítsuk. (Az MSZMP Központi Bizottság november 1-jei ülésének jegyzõkönyve MOL 288. f. 4/13. õ. e. pp. 108.) Ekkor is felmerült a tervezés problematikája. Némi vállveregetéssel állapították meg, hogy a realitásra törekedtek, és helyt adtak az alulról jövõ kezdeményezésnek, bár meg voltunk gyõzõdve arról, hogy a tervben van még tartalék. (MOL 288. f. 4/13. õ. e. pp. 109.) Gazdasági helyzetünk nem könnyû, állapították meg, rámutatva egyben a kivezetõ útra: Fegyelmezettebb munkát, határozottabb vezetést, több kezdeményezést. A problémák zömét az állami fegyelem lazaságában látták, sõt! Központi Bizottságunknak foglalkozni kell a közeljövõben azzal a kapitalizálódási folyamattal, a kapitalista erkölcs feléle désével és hatásával, mely az ellenforradalom óta gazdasági életünkben tapasztalható. (MOL 288. f. 4/13. õ. e ) Jellemzõ tünetként hozták fel a kisiparosok számának növekedését (97 ezerrõl 123 ezerre), melyet követett a szövetkezetek számának 9

10 HellerFarkas Füzetek növekedése. Hasonló jelenségeknek lehetünk tanúi a kiskereskedelem területén is. (MOL 288. f. 4/13. õ. e. 112.) Problémákat okozott még a bûnözés, felelõtlen gazdálkodás, ezek megoldása milliárdokkal javíthatja népgazdaságunk jelenlegi helyzetét. (Uo.) Megoldásként a népi ellenõrzés megszervezését, a takarékossági mozgalmat látták. Megállapították természetesen az 1958-as népgazdasági év keretszámait. Az Országos Tervhivatal számításaira hivatkozva az ipar termelését 7,4%-kal kívánták emelni (ez nagyjából megfelelt az 1956-os tervnek, csupán 7%-kal volt több az évinél). Természetesen a nehézipar növekedését prognosztizálták a legmagasabbra (bányászat: 12,2%; villamos energia: 20,2%; vegyipar: 11%), míg a könnyûiparban 7,8%-kal számoltak. A növekedést most is elsõsorban a termelékenység fokozásától remélték (ebben még voltak tartalékok ). Ami a mezõgazdaságot illeti, itt mindössze 3%-os fejlõdéssel számoltak, a nemzeti jövedelemben pedig 3,8%; a fogyasztás 5% lett volna. Az állóalapok növelésére 20%-ot szántak. A fizetési mérleg egyrészt a termelés elosztás aránytalanságát, másrészt a külkereskedelem passzívumát tükrözi a beszámoló szerint. Nem vonatkozik ez a beruházási hitelekre, hiszen azok (bár legnagyobb részt a nehéziparra estek) növelik az elosztható nemzeti jövedelmet és importot (becslés szerint évi 2500 millió Dft-ot) váltanak ki ben az év végéig átadott nagy beruházások: a Dunai Vasmû II. számú nagyolvasztója, a Tiszapalkonyai Hõerõmû elsõ gépegységei illetve a Dunai Vasmû koksztermelõje. Külön fejezet foglalkozott a nemzeti jövedelem elosztása és az életszínvonal kérdésével. Nem véletlenül, hiszen Az ellenforradalom elõkészítésének eszmei fegyvertárában igen nagy szerepe volt annak a hazugságnak, hogy Magyarországon az életszínvonal alacsonyabb, mint a felszabadulás elõtt volt, továbbá, hogy az életszínvonal nem emelkedik, hanem csökken. (MOL 288. f. 4/13. õ. e pp. 115.) Ezt az állítást az közötti idõszakot leszámítva cáfolja, sõt: 1953 óta azonban a reálbér és az életszínvonal évrõl évre emelkedett és az ellenforradalomig már jelentõsen meghaladta az évit. (Uo.) A lakosság fogyasztása a nemzeti jövedelem 95%-át tette ki, de ez csak a közkiadások lefaragásával és kölcsönök igénybevételével volt lehetséges, így ez az út hosszabb távon nem volt járható. Az Országos Tervhivatal számításai szerint ez a hároméves terv idõszakában mintegy 12%-ot tehet ki, megszorításokkal (a fogyasztás, beruházások visszafogása). Ezután megkezdõdött helyreállítást szolgáló hároméves terv mutatóinak kidolgozása. A munkálatok nem hétköznapi politikai és gazdasági feltételek között folytak. Két irányzat: az ortodoxok és a mérsékeltek küzdelmeként alakult ki az elaborátum. Végül a növekedési elõirányzatokat mérsékelték ekkor még sikerült megakadályozni a feszítés -re irányuló erõfeszítéseket. A nemzeti jövedelem évi átlagos növekedésének ütemét pl. az MSZMP Államgazdasági Osztálya 7%-ban, az Országos Tervhivatal Fejlesztési Fõosztálya 5,7%-ban határozta meg. Ennek indoklásaként az Országos Tervhivatal elnöke a következõket hozta fel: helyes most és helyes lesz a jövõben is minden, a terv mennyiségi emelését célzó javaslatot szigorú következetességgel megvizsgálni a szükségletek és a gazdaságosság szempontjából, mert ellenkezõ esetben csak elfekvõ készletek keletkeznek, felesleges beruházásokat valósítunk meg, nemzetközi fizetési mérlegünket terhelõ anyagokat használunk fel szükségtelenül vagy mellérendelt célokkal. Végsõ soron ezzel nem a fejlõdés ütemének gyors növelését segítjük elõ, hanem a mennyiség hajhászása közben a nemzeti jövedelmet pazaroljuk. Az általában szolid jelzõvel illetett, a korábbiakhoz képest valóban alacsony növekedési elõirányzatot a gazdaságpolitikai vezetés úgy fogadta el, hogy abban a késõbbi gyors növekedés kényszerû áldozatát láttatta. Ezzel még az Országos Tervhivatal is kénytelen-kelletlen egyetértett. ( A hároméves terv szilárd alapot teremt ahhoz, hogy a következõ ötéves terv idején nagyobb léptekkel haladjunk elõre termelõerõink fejlesztése terén. ) 10

11 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás Megfigyelhetõ volt a mezõgazdaság szocialista átszervezésének kiemelt kezelése. Alapvetõen a tervek szerények voltak, elsõsorban a gazdaság konszolidálását kívánták elérni. Már ekkor felbukkantak a szótárban olyan új kifejezések (a vállalati önállóság növelése; nyereségérdekeltség; a teljesítménybérezés kiterjesztése), melyek a késõbbiekben meghatározóvá váltak. Beruházásokra 32 milliárdot irányoztak elõ (ebbõl 47%-ot az ipar, 12,5 12,5%-ot a közlekedés és a lakásépítés, míg 11,5%-ot a mezõgazdaság kapott). Az iparon belül megmaradt a nehézipar primátusa (szénbányászat, energiatermelés, vaskohászat, gépipar, vegyipar). Termelésének növekedését 25%-ban határozták meg legnagyobb részt a termelékenység növelésével. A könnyûipar fejlõdése az átlagnál alacsonyabb (23%-os), az élelmiszeriparé még ennél is szerényebb (11%-os) volt. Ebben változatlanul kiemelt volt a munkaversenyek és szocialista brigád-mozgalom szerepe. A villamosenergia iparág 1958-ban a következõ, értékhatár feletti beruházásokat tervezte: Ajkai Erõmû Pécsi Hõerõmû (NM. 004/41/1957/1. MOL XIX-A-39-b 9. doboz) Oroszlányi Erõmû Beruházás (mill. Ft) 512,6 589, A terv reálbérek 6%-os (a mezõgazdaságban 4%) emelését irányozta elõ azzal, hogy ha gazdaság általános helyzete ezt lehetõvé teszi, akkor magasabb is lehet. Fontos szociálpolitikai döntésként a tervidõszakban 110 ezer új lakás átadását tervezték ebben már szerepet kapott a magánerõ is, melyet építõanyaggal és hitellel kívántak serkenteni. Javítani kellett a Magyar Népköztársaság fizetési mérlegét már csak azért is, mert a szocialista országoktól felvett hiteleket 1959-tõl törleszteni kellett. Ennek érdekében növelni kellett az exportot, ami bizonyos Nyugat felé való nyitást is feltételezett. A Központi Statisztikai Hivatal 1957-es évkönyvének pénzügyi melléklete szerint az ötéves tervkölcsön és a hat sorozat békekölcsön befizetései összesen 7889,5 millió forintot tettek ki, a visszafizetés 2649,9 (34,2%) volt december 31-ig. A lakosság takarékbetét állománya összesen 1337,5 millió forint volt, ebbõl takarékbetét 1094; nyereménybetét 132,4, bélyegbetét 24,8; szelvényes takarékbetét 6,1; elõtakarékossági betét 0,4 és egyéb 79,8 millió volt. A nemzetközi jelentõs hiányt mutatott (millió Dft): (Forrás: A Központi Statisztikai Hivatal 1957-es és 1958-as évkönyve) Dunamenti Hõerõmû Kezdete IV IV III IV. Kivitelezés XII VI I. né XII. 31. Árufizetés Ennek mellék költségei Egyéb kifizetések Összesen ,9 413,7 225,8 2868, ,4-364,2 +470,9 +529,1 11

12 Deviza helyzetünk (millió Dft): HellerFarkas Füzetek 1957 Összes Összes Egyenleg Aranykészlet Egyenleg és Vállalt Javukra tényleges követelés az elõzõ aranykészlet kötelezettségek nyitott tartozás évhez képest akkreditívek Szocialista 4002,4 629,9 3372,5 2879,5 32,0 30,8 Kapitalista 1651,1 427,4 1223,7 258,7 +205,0 374,6 151,3 Összesen 5653,5 1057,3 4596,2 258,7 2674,5 406,6 182, Összes Összes Egyenleg Aranykészlet Egyenleg és Vállalt Javukra tényleges követelés az elõzõ aranykészlet kötelezettségek nyitott tartozás évhez képest akkreditívek Szocialista 4316,3 1222,7 3093,6 +278,9 25,7 15,0 Kapitalista 1637,4 689,4 948,0 0,2 +275,5 292,4 202,5 Összesen 5953,7 1912,1 4041,6 0,2 +554,4 318,1 217,5 (Forrás: A Központi Statisztikai Hivatal 1957-es és 1958-as évkönyve) A Központi Statisztikai Hivatal évkönyve Pénzügy (Budapest, 1960.) szerint az állami költségvetés bevételei 1957-ben , 1958-ban millió forintot tettek ki (ebbõl a külföldi kölcsönök és segélyek összege 3244 illetve 328 millió volt) végétõl a doktriner irányzat térnyerésének biztos jeleként egyre erõteljesebben jutottak érvényre a gyorsításra irányuló törekvések október 14-én tárgyalta a Politikai Bizottság az Államgazdasági Osztály és az Országos Tervhivatal által készített tájékoztatót az évi népgazdasági tervrõl. Az addig elért eredmény lehetõvé tette, hogy az évi népgazdasági tervben általában a hároméves terv keretszámainál némileg magasabb termelést, beruházást és fogyasztást irányozzunk elõ. Mivel a hároméves tervvel szemben mutatkozó eltérések általában kedvezõk és elvi változtatást nem tartalmaznak, a Politikai Bizottság véleménye szerint nincs szükség rá, hogy az évi népgazdasági tervet akár a Központi Bizottság, akár az Országgyûlés jóváhagyja. (MOL 288. f. 5/99. õ. e. pp. 879.) Várakozásaik szerint az ipar 3,8%-kal teljesít többet, a termelékenység 1 1,5%-kal nõ, a termelés költségszintje pedig 1,5 2%-kal csökken. Ezek lehetõvé teszik az árualapok növelését és a beruházások ütemének fokozását. Aktívummal zárult a fizetési mérleg, minek eredményeként felgyorsulhat a hitelek visszafizetése. A nemzeti jövedelem növekedése Az ipari termelés növekedése 1959-es terv (eredeti) 4,3% 5 6% (módosított) 8,3% 9 10% 1960-as terv 9,0% 8 10% A második ötéves terv kialakítását tûzte napirendjére Politikai Bizottság 1958 végén. (Elõterjesztés a második ötéves terv munkájának állásáról és fõbb problémáiról. MOL 288. f. 5/106. õ. e.) A KGST IX. ülésszakán döntöttek úgy, hogy a tagállamok az 1965-ig szóló terveiket 1958 decemberében elkészítik és megküldik. Ezt követõen az Állandó Bizottságok március 1-jéig kidolgozzák javaslataikat és ajánlásaikat. Értelemszerûen tehát a politikai vezetésnek nem csupán saját ígéreteire, vágyaira és a vele szemben belföldön megfogalmazott elvárásokra kellett koncentrálnia, hanem a testvéri országok érzékenységére és a Nagy Testvér direktíváira is! 12

13 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás Már ekkor leszögezték, hogy a terv elsõsorban a külkereskedelem és a nemzetközi együttmûködés terén lényegesen megalapozottabb az elõzõ ötéves terveknél. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 30.) Az Országos Tervhivatal számításaiban abból indult ki, hogy az életszínvonal emelését kell összhangba hozni a gazdaság harmonikus fejlesztésével. Egy gyorsabb ütemû fejlõdést egyrészt a reálbér és a termelékenység, másrészt a fogyasztás és a felhalmozás közti diszharmónia akadályoz csupán, ezért a legfontosabb feladat ezek korrigálása. A tervidõszakban ezért célul tûzzük ki a lehetõségekhez mérten a felhalmozás részarányának növelését a nemzeti jövedelemben, annak biztosítása mellett, hogy a fogyasztás az ötéves tervben gyorsabb ütemben növekedjék a hároméves tervben elõirányzottnál. E célkitûzés csak a termelékenység jelentõs emelésével oldható meg. A népgazdaság fejlesztését ezért továbbra is a nehézipar elsõdleges fejlõdése alapján kívánjuk megvalósítani, és a jelenlegihez képest lényegesen kívánjuk fejleszteni a mezõgazdaság anyagi technikai bázisát is. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 30/2.) Számadatokban: a nemzeti jövedelem növekedése 28 30% (szemben az között várható 23%-kal); ezen belül az ipari termelés 35%, a mezõgazdasági 14 15%-kal (korábban ez 26% ill. 11% volt). Ez biztosítja azt, hogy szerzõdés szerint törleszthetõ legyen az ben kapott segélyek összege. A fogyasztási alap 23 24%-kal nõne (ez kevesebb az közöttinél, de több, mint a hároméves terv idõszakában elért szint). A felhalmozási alap tervezett növekedése 40 44%. Bár ez az ütem kisebb a baráti országokénál, de biztosítja a lakosság következetesen emelkedõ életszínvonalát, és csak olyan termelési feltételekre épít, melyeket vagy saját termelésünkbõl, vagy a külkereskedelem útján feltétlenül biztosítani tudunk. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 31.) Természetesen a terv végleges elkészítéséig rendelkezésre álló idõt arra is ki kell használni, hogy fejlõdésünk ütemét meggyorsító lehetõségeket kutassunk fel saját belsõ tartalékaink feltárása útján. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 31.) Biztosítottnak látták a fizetési egyensúly elérésére, a külkereskedelmi mérlegben jelentõs aktívummal számoltak. 3,4 milliárd Dft-os újabb hitelfelvétel mellett 4,1 milliárdos törlesztést irányoztak elõ, így az adósságállomány 6,7-rõl 6 milliárdra csökkenne. A fizetési mérleg másfél milliárdos hiányát prognosztizálták, ami a tervezés mai állapotában nem túlzott (MOL 288. f. 5/106. õ. e. 39.), a problémát inkább az okozza, hogy a hiány nagyobbrészt az években jelentkezik és fennáll a veszélye annak, hogy a hiány nagyobb részt tõkés relációban jelentkezik. (Uo.) Az életszínvonal, a nemzeti jövedelem tervezett növekedése esetén a fogyasztási alap 23 24%-os (tehát a nemzeti jövedelemnél 5 6%-kal kisebb) mértékben, (az egy fõre esõ fogyasztás illetve jövedelem pedig 17 19%-kal) emelkedik. A megélhetési költségekre forrás lehet Szegedi Józsefnek (Vecsés, Margit u. 4. sz.) a többgyerekes családok számára folyósítandó lakásépítési kölcsön-javaslatának melléklete. Levelét IV. 16-ával keltezte és a miniszterelnökhöz címezte. Ebben közölte 5 gyerekes családjának (a gyerekek 3 15 évesek voltak) kiadásait. Felesége nem dolgozott, az õ fizetése nemrég lett Ft. Legutolsó három év adataiból: kenyér, napi 3 kg a 3.- Ft tej, napi 1 l a 3.- Ft 90.- cukor 8 kg a 12.- Ft liszt 10 kg a zsír 8 kg (sok zsíroskenyér fogy)224.- hús vasárnaponként 1 kg szappan hetenként 2 db a. 5.- Ft

14 HellerFarkas Füzetek mosópor 8x villany 48.- tüzelõ (télen 7 személynek 1 szobát fûtünk) burgonya (különösen télen sok fogy) közlekedési költség 75.- fodrász havi egyszer, 7 személy 21.- cipõkrém hetente 1 fekete, 1 barna 8,80 tea 10,40 ecet 5.- paprika 16.- só 2 kg 5.- tojás 18.- savanyúság (sok burgonya fogyasztás miatt) 50.- hagyma 16.- cipõtalpalás 50.- zöldségfélék 15.- fogkrém 6.- morzsa 6,60 gyufa 1,60 sütõpor, vanília 2,80 Vim 4.- tejfel 16.- szódavíz 26.- zsemle 4.- kávé (nem eredeti) 12,50 iskolai felszerelés és költség Szórakozás-jellegû kiadások: újság, folyóirat 20.- Rádió elõfizetés 10.- Különbözõ tagsági díjak 50.- Összesen 1759,70 (Forrás: MOL XIX-A-39-b 9. doboz, ikt. sz.: 307-1/GB-664-1/GB.) A Központi Statisztikai Hivatal közlése 9/1958. július 10. Beruházások és felújítások (Budapest, 1958) Az októberi ellenforradalmi események következtében az III. negyedévében elkészített beruházási és felújítási tervet 1957 áprilisában kerek 6 milliárd Ft-os csökkentéssel hagyták jóvá. (I. m. pp. 7.) 1957 szeptemberében a Gazdasági Bizottság 1,6 milliárdos túlteljesítési keretet engedélyezett. A teljesítés Beruházás+felújítás milliárd forintban Az évi terv százalékos megoszlása Beruházás Felújítás Beruházás Felújítás áprilisi MT-terv 12,8 8,2 64,0 36, szeptember 1,6 1,4 84,0 16, ben felhasználható összeg összesen 14,4 9,6 66,3 33,7 (Forrás: A KSH közlése 9/1958. július 10. Beruházások és felújítások pp. 7.) 14

15 Az ipari beruházások 84,3%-a a nehéziparra, 8,6%-a a könnyûiparra és 7,1%-a az élelmiszeriparra esett. Összességében a volumen 1956-hoz képest 12,6%-kal csökkent, de a könnyûiparé 22,3%-kal nõtt. A leállított beruházások 17,5%-ot tettek ki. Megvalósult beruházások 1959-ben: Mátravidéki Szénbánya (ecsedi külfejtés), Országos Villamostávvezeték V. (Sztálinváros, transzformátor állomás), Budapesti Erõmû Vállalat, Alkaloida Vegyészeti Gyár (Tiszavasvári), Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár (Gyõr), Csepeli Papírgyár, Nagykõrösi Konzervgyár, Nagykanizsai Sörgyár, tokaji Tisza híd stb. Az elmúlt három esztendõben a beruházásokra az év elején elõirányzott összeget minden évben számottevõ mértékben megemelték. Az év elején jóváhagyott eredeti tervhez képest a növekedés 1957-ben 17,1%, 1958-ban 16,3%, 1959-ben pedig 18,5% volt. Az év végi felemelt keret az évi tervben elõirányzott teljesítésnél már 44,1%-kal nagyobb volt. Az összesen 4,8 milliárd forint összegû tervmódosításból 3,4 milliárd forint az állami beruházások növelését, 1,4 milliárd pedig a nem állami ezen belül elsõsorban a termelõszövetkezeti beruházások forrás bõvítését szolgálta. (Beruházások és felújítások KSH november.) A beruházási elõirányzat kidolgozásánál abból indultunk ki, hogy a beruházásoknak az anyagi erõforrásokkal összhangban álló, minél nagyobb ütemû emelése célszerû. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. 40/2.) Legtöbbet az ipar kapna, a mezõgazdaságra 13, a közlekedés pedig 14 15%-ot. Az alábbi táblázat (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp 41/2.) azt mutatja, hogy jelentõsen emelkedik a nem termelõ beruházások összege (milliárd Ft/év). Alátámasztja a fentebb elmondottakat, hogy a zárszóban az alábbi intenció olvasható: Annak érdekében, hogy elkerüljük terveink túlzott lazaságát és az irreális célkitûzéseket, célszerûnek látjuk, hogy az Országos Tervhivatal jövõ év elsõ felében a II. ötéves tervre vonatkozó számításait a Szovjetunió tervhivatalával konzultálja. A konzultáció eredményei támpontot nyújtanak arra, milyen álláspontot helyes a KGST-ben szilárdan képviselni. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 41/2 42.) 1960-ban a beruházási elõirányzat 35,7 milliárd (év közben jelentõsen nem módosult). Megvalósult 36,9 milliárd (az évi 117,8%-a). Teljesítés: (A Magyar Beruházási Bank összefoglaló jelentése. MOL XIX-A-39-a/39. doboz) Az árrendszer Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás Mrd Ft/év Ipar 5,8 4,9 5,7 7,1 Nem termelõ 2,8 4,1 5,0 5,7 Millió Ft Az elõzõ év %-ában Megoszlási % ,9 24, ,0 140,8 34, ,6 117,8 40, , Sajátos probléma volt 1957 elején az infláció, mely az 1953-tól folyamatosan növekvõ bankjegyforgalommal is leírható. A 2,4 milliárdos júniusi átlag 3 év alatt 85%-kal nõtt. A forradalom után az ipari termelés és a szállítás szinte teljesen megbénult, ez a nemzeti 15

16 HellerFarkas Füzetek jövedelemben hozzávetõleges becslések szerint mintegy 9 milliárd forint értékû kiesést okozott az évi tervhez képest ( ) az elõirányzatnál millió forinttal, 12,6%-kal fizettek ki többet munkabérek és munkabér jellegû juttatások címén. (Az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium elõterjesztése a Gazdasági Bizottsághoz február 26. MOL XIX-A-39-b/ 10. doboz.) Az infláció csak a megfelelõ készletek fenntartásával, a termelés folyamatosságának biztosításával, vagyis a vásárlóerõ árufedezetének elõteremtésével hárítható el. Ez a törekvés jól kimutatható az 1957-es népgazdasági tervben. Ennek fontos részét képezte a fogyasztói árak emelése, mivel az adott politikai helyzetben a bérek és jövedelmek csökkentése elképzelhetetlen volt. Átmenetileg burkolt áremelést javasoltak (a választék kicserélésével). Csikós Nagy Béla már 1957 tavaszán konzultált árkérdésekrõl lengyel kollégájával (Oskar Langéval, a Lengyel Közgazdasági Tanács elnökével), tapasztalatcsere céljából. A Pénzügyminisztérium elején tett javaslatot A külkereskedelmi árkiegyenlítés rendszerének megváltoztatására. Ez (a belföldi és az export ár közti különbséget) ugyanis 1951-tõl automatikusan az állami költségvetésbõl fedezték, ami között milliárdot tett ki. Az okokat a bel- és külföldi árak változásában, illetve a minden áron exportálni elvben látták. A határozat az automatikus árkiegészítést január 1-jével megszüntette, helyette évenként megállapított kulcsokat vezettek be árucsoportonként január 11-én készült az Országos Árhivatal elõterjesztése (6/1957/Eln/GI) az ipari árszabályozásról. Mivel a fogyasztói árak december 1-jétõl nem változtak, az január 1-jei új árrendszer az október 23-át követõ események miatt elmaradt megoldás aktuálissá vált. Ideiglenes termelõi árakat vezettek be, melyek december 31-ig voltak hatályosak, bevezetésükrõl az Országos Árhivatal elnöke gondoskodott, folyamatosan. Az ipar termelésének és önköltség szintjének normalizálódása után, december 31-ig el kell végezni az ipari termelõi árainak rendezését, annak érdekében, hogy a több évre tervezett ipari termelõi árak január 1-jén életbeléptethetõk legyenek. (MOL XIX-A-39-b/10. doboz.) Mivel az árváltozás indoka a termelési feltételek változása volt (béremelés, a munka intenzitásának tudatos csökkentése, energia gazdálkodás, a természetbeni juttatások kiterjesztése), egyidejûleg az állami árszabályozás új rendszerét is ki kellett dolgozni. Ezzel érvényét veszítette a 3128/II. 15./1956. M.T. sz. és a 3157/VIII.10./M.T. sz. határozat. Az Egységes Termék- és Árjegyzékben, a leszállított árak jegyzékében, az Árszabályozás címû hivatalos közlönyben, valamint a 46/1955./VIII. 10./M.T. sz. rendelet szerint illetékes árhatóságok hivatalos közlönyeiben, leirataiban december 31-ig megállapított bruttó termelõi árak, illetõleg a fogyasztói árak változatlanul érvényben maradnak. (Uo.) Az Országos Árhivatal január 18-án az árszabályozás esetében a bürokratikus hatósági ármegállapítás helyett az alábbi alapelveket javasolták: ki kell alakítani az önköltséget tükrözõ termelõi árakat; kötelezõ, általános árképzési irányelveket kell kiadni a vállalatoknak; az adórendszerrel kell korlátozni a vállalati nyereséget; gondosan meg kell vizsgálni, hol lehetséges az irányelves ármegállapítás és hol kell fenntartani a hatósági árat. Csikós Nagy Béla (ekkor az Országos Árhivatal elnöke) február 27-én készítette el az árszabályozási hatáskörök és feladatok tervezetét. A minisztériumok és országos szakhatóságok az általuk irányított területeken munkálkodtak, azok a minisztériumok, melyek oktatási intézményt mûködtettek a Mûvelõdési Minisztériummal egyetértésben állapították meg a tankönyvek és taneszközök árát. 16

17 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás január 1-jével új termelõi árakat vezettek be. Ezt az MSZMP Központi Bizottság Államgazdasági Osztálya az Országos Árhivatallal közösen készített jelentésében így indokolta: Gazdasági életünkben különbözõ oldalakról évek óta sürgetik az ipari termelõi árak megváltoztatását. (Fock Jenõ sajátkezû, ceruzás javítása: MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 51.) Ez az 1951-es rendelkezést valamelyest racionalizálta. Megszüntette a hazai alapanyagok dotációs árát, az új ár a tényleges önköltséget tükrözte, hivatkozván arra, hogy az 1957-es béremelések, és a mezõgazdasági beadási árak megszûntetése új helyzetet teremtett. A korábbitól ez a rendelkezés az alábbiakban tér el: az 1950-es termelési szerkezet helyett a népgazdaság évi költségviszonyait veszi alapul (kivéve, ahol 1958-ra az önköltség csökkenésével kedvezõbb árak alakultak ki). Általában, az új árak fedezik az önköltséget (nem számítva néhány termelõeszközt, melyeknél maradt a dotáció). Az új termelõi árakat iparágankénti átlagos önköltség alapján állapították meg. a nyereség átlagos szintje a szocialista iparban a jelenlegi 1,5%-ról 5,6%-ra emelkedik. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. 52.) Ennek következtében az ipari alapanyagok ára két-háromszorosára, a búza, a rozs és a cukorrépa ára pedig másfélszeresére nõtt. Az intézkedés következtében csökkent az energia- és alapanyag-felhasználás terén addig tapasztalható irtózatos méretû pazarlás. (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp., ) Természetesen ez az intézkedés sem okozhatott áttörést a gazdasági életben, hiszen megmaradtak a hatósági árak, a termelõi és fogyasztói árakat pedig még mindig szakadék választotta el egymástól. Pedig a jelentés aláhúzta: Így a termelõi árszínvonal közelebb kerül a mai fogyasztói árszínvonalhoz. Az új árak alapján más képet fogunk kapni az ipar szerkezetérõl, a társadalmi termelés összetételérõl, a nemzeti jövedelem felhasználásának arányairól. (MOL 288. f. 5/106. õ. e. pp. 53.) Az árrendezés átlagosan 56%-os emelést jelentettek, de ez csak kis mértékben érintette a fogyasztói árakat (ez bonyolult dotációs eljárásokat indított volna el). Bár az árrendezés a kiskereskedelmi áruforgalomnak nem egészen 7 ezrelékét érintette, hatással volt a jövedelmi viszonyokra: Bérbõl, fizetésbõl élõk Parasztság Összesen Áremelés (millió Ft) Árleszállítás (m. Ft) Különbözet (m. Ft) (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp., ) A második hároméves terv (1958. január december 31.) elsõ értékelése az MSZMP VII. kongresszusán (1959. november 30. december 5.) történt meg. Három esztendõ áldozatokban és küzdelmekben bõvelkedõ, de sikerekben sem szûkölködõ munkája van mögöttünk. Ma, amikor harcaink területét áttekintjük, elmondhatjuk, hogy van erõs, harcedzett marxista-leninista pártunk, melyet megbecsül és bizalommal követ a dolgozó magyar nép. Szocialista építõmunkánk eredményes, dolgozóink élete hónapról hónapra, évrõl évre szépül, javul. mondta Münnich Ferenc megnyitó beszédében. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ). A kongresszus legfontosabb célként a szocializmus alapjainak lerakását tûzte ki (ebben fokozott hangsúlyt kapott a mezõgazdaság). Kádár ekkor kijelentette, hogy A Magyar 17

18 HellerFarkas Füzetek Népköztársaság belpolitikai helyzetét ma a nyugalom, a szilárdság, a gyors fejlõdés jellemzi. A népi hatalom erõsebb, mint az ellenforradalmi felkelés elõtt volt, a szocializmus alapjai jelentõsen szélesedtek azóta, és a szocialista építés rendben, lendületesen folyik. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) A gazdaság helyzetét elemezve az elsõ titkár a nehézségeket (szinte megismételve az Ideiglenes Központi Bizottság decemberi határozatát) Rákosi és csoportjának gazdaságpolitikai torzulásokat elõidézõ politikájában látta, majd így folytatta: Elvtársak! Országunk gazdasági helyzete jónak nevezhetõ. Kitért az eltelt mintegy másfél évtizedre. A gazdasági életben a felszabadulás óta elért hatalmas eredmények tényei bizonyítják a szocialista rendszer hatalmas fölényét a kapitalizmus felett. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) Megállapította: 1957 végére már helyreállt a népgazdaság. Helyreállt és termelt a szocialista ipar, termelt a mezõgazdaság. A begyûjtési rendszer helyett bevezettük a felvásárlás rendszerét megfelelõ árakkal, emeltük a dolgozók életszínvonalát a városban és a falun egyaránt végén a termelés színvonala és a dolgozók életszínvonala elérte és meghaladta az ellenforradalom elõtti utolsó normális év, 1955 színvonalát. Egy év alatt erre csak a szocialista rendszer és a szocializmus nemzetközi szolidaritása képes. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) Az 1958-as évrõl: Az elsõ három negyedév összes eredményei azt mutatják, hogy az ipari termelés, az önköltség és valószínûleg a termelékenység tekintetében is megvalósítjuk a márciusi határozatcéljait, azaz egy évvel hamarabb elérjük néhány fõ mutató tekintetében a hároméves tervben 1960 végére tervezett szintet. (Taps.) (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) Késõbb a gazdasági építés terén elõttünk álló feladatokról az alábbiakat mondta: Népünknek a legközelebbi években be kell fejeznie a szocialista társadalom alapjainak lerakását, és meg kell gyorsítania a szocialista társadalom felépítését. Közvetlen gazdasági, termelési feladatunk: az ez évi és jövõ évi terv végrehajtásával túlteljesíteni a hároméves tervet, s ezzel magasabb szinten biztos kiindulási alapot teremteni az új ötéves tervhez. Feladatunk egy jó, új ötéves terv kidolgozása, és a tömegek mozgósítása annak végrehajtására. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) Célként azt határozták meg, hogy 1965-re az 1958-as szintet 65 70%-kal haladják meg az iparban (a termelékenység egyidejû 37 40%-os növelésével), 30 32%-kal a mezõgazdaságban. A nemzeti jövedelem másfélszeresét kellett volna elérni. Az ipar fejlesztésében nem feledkeztek meg a könnyûiparról sem, bár arányát a nehéziparhoz viszonyítva ekkor még nem határozták meg. Az ötéves terv alatt a reáljövedelmeknek 26 29%-kal kellett nõniük, a fogyasztási alapnak pedig 40 45%- kal. A 15 éves lakásépítési program a terv idõszakára , a következõre , a harmadikra pedig új otthon megteremtését irányozta elõ. Ez a milliós terv a pártvezetés szándéka szerint teljes mértékben megoldotta volna a feszítõ lakásgondokat 1975-re! Szintén az életszínvonal emelését szolgálta a terv azon szakasza, mely a tartós fogyasztási cikkekkel való jobb ellátást célozta ( mosógép, hûtõszekrény [ frizsider-szocializmus ], motorkerékpár és személygépkocsi. Magyarországon az életszínvonal emelkedését mutatta, hogy részletre is lehetett gépkocsit vásárolni a Merkúrnál ban a Trabant 44, a Wartburg 60, a Skoda 61, míg a Moszkvics 64 ezer forintba került. [Késõbb a határozat televíziós készüléket is említett.] Az eddigiek is jól bizonyítják, hogy a pártvezetésen belül újra a mennyiségi szemlélet vált 18

19 Ivicz Mihály: Kontinuitás, diszkontinuitás uralkodóvá. Megjegyezzük: a magyar elvtársak csupán igyekeztek felzárkózni a szovjet hétéves terv nagyravágyó (egyben megalapozatlan) törekvéseihez. Bizonyítható ez azzal is, hogy több számítás az közötti idõszakot vette figyelembe Ekkor még úgy látszott, mûködik a gondoskodó állam, amely nem csak a teljes foglalkoztatást biztosítja, de dotációs áraival a megélhetést, egészségügyi ellátást, oktatást, kulturális ellátást, de még az üdülést is. Mutatja a lassú, de biztos és kiszámítható gyarapodást a lakosság betétállományának növekedése, mely az egyetlen legális megtakarítási forma volt és még az inflációs hatással együtt is imponáló: 1950-ben 289 millió; 1960-ban 5500 millió; 1970-ben pedig millió forint! Valószínûleg nem a realitásoktól elrugaszkodó nézet az, hogy ez a pénzmennyiség szabadult fel a béke- és tervkölcsön megszûnésével. Képzõdését elõsegítette a szocializmussal ekkoriban szükségszerûen együttjáró akut áruhiány. A kongresszusi határozat a megvalósítás eszközrendszerében a mûszaki színvonal emelését, a gazdaságosságot és az önköltség csökkentését látták a legfontosabbnak. Mindezek mellett növelni kell a népgazdaságon belül a tervszerûséget, a terv- és állami fegyelmet hangsúlyozta az elõadó. (Uo.) A teljesítmények fokozásában a régi recept (felajánlások, munkaverseny, szocialista brigádok, erkölcsi elismerés) mellett Kádár megemlítette az anyagi ösztönzõket is (bér-, fizetés- és prémiumrendszer). Nagy reményeket fûztek a nemzetközi együttmûködéshez: Gazdasági vezetõinknek meg kell tanulniuk nagyobb mértékben hasznosítani népgazdaságunk javára a szocialista országok gazdasági együttmûködésében rejlõ lehetõségeket. Törekednünk kell az eddiginél nagyobb mértékû gazdasági specializálódásra és kooperációra a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának szervezetén belül. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) [1959. december 14-én Szófiában a Magyar Népköztársaság, Bulgária, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió mellett) aláírta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) alapokmányát. Létrehozásáról január 29-én, Moszkvában döntöttek.] Fock Jenõ terjesztette elõ az Irányelvek a gazdasági feladatok megoldásához és a második ötéves népgazdasági terv elõkészítéséhez anyagát. Elvi alapvetésében az elõadó leszögezte, hogy a fõ feladat a szocializmus alapjai lerakásának befejezése, a szocializmus építésének meggyorsítása. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve, Kossuth Könyvkiadó, ) A nehézipar fontosságának változatlanságát a bõvített szocialista újratermelés sajátosságaival magyarázta, melynek megfelelõen ennek a szektornak a növekedése meghaladja az ipai átlagot. Talán nem véletlen, hogy ezen kijelentés alátámasztására idézte az SZKP XX. Kongresszusának vonatkozó passzusait. A termelés bõvítése és az életszínvonal (állandóan hangoztatott) növelése megkívánja a megfelelõ arányok helyreállítását a nemzeti jövedelemben a fogyasztás és a felhalmozás között. Nem véletlen, hogy külön fejezetben foglalkozott a termelékenység növelésének kérdésével: immár a legfelsõ politikai vezetés elõtt is világossá vált, hogy az extenzív fejlõdés lehetõségei Magyarországon megszûntek. Indokolttá vált a sokat hangoztatott szerkezeti változások és technikai korszerûsítés végrehajtása, bár Fock szerint a kivezetõ utat a hároméves terv idõszakában megkezdett gazdaságpolitika fejlettebb színvonalú továbbfolytatásában látjuk. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve. Kossuth Könyvkiadó, ) Kiemelte a fûtõanyag mérleg változtatását (a szénbányászat, kõolaj- és földgáztermelés fokozása). Kõolajból kétszer, földgázból háromszor annyit kívántak elõállítani. A villamos energia termelését (szintén 1958-hoz viszonyítva) 72 75%-kal kellett növelni. A gépipar 19

20 HellerFarkas Füzetek fejlesztésén belül a mûszeripar, híradástechnika, az erõsáramú berendezések, vegyipari- és élelmiszeripari gépek gyártása kapott elsõbbséget. Hátrább került (legalábbis a felsorolásban) a vaskohászat, ezen a területen a minõség javításában és a jobb minõségû acélok gyártásában gondolkodtak. Fejlesztendõ terület az alumíniumgyártás, fõként a félgyártmányok. Az ipar ezen belül is a nehézipar fejlesztésében különös fontosságú a vegyipar fejlesztése, mert ezzel szinte egész népgazdaságunkat elõrelendítjük. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve. Kossuth Könyvkiadó, ) A könnyûiparban a termelékenység fokozását a mûszaki színvonal emelésével kívánták elérni. Növelni kell a beruházások hatékonyságát, a rejtett tartalékok feltárását. Ma már anakronisztikusan hangzik az a felszólítás, hogy használjuk ki jobban a nemzetközi együttmûködés [értsd: KGST] elõnyeit. Az elõadó nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a szocialista országok a mûszaki színvonal ezzel a módszerrel jelentõsen fokozható lesz. A szocialista tábor országai gazdaságának mind jobb összehangolása, egymás segítése, támogatása és a minden oldalú együttmûködés gazdagítása még közelebb hozhatja a békés versenyben gyõzelmünk idõpontját. (Taps.) (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve. Kossuth Könyvkiadó, ) A legutolsó helyre került a gazdasági vezetés színvonalának emelése, a decentralizálást, a nyereségrészesedés bevezetését a pozitívumok közé sorolta. Egybe leszögezte azt is, hogy a szocializmus gyõzelmébe vetett hittel, szocialista öntudattal áthatott emberek a párt szavára, a feladat világos, egyértelmû megjelölése esetén, szinte csodákat mûvelnek és széles dolgozó tömegekre képesek átvinni lelkesedésüket. Helyrehozhatatlan hibát követ el az a gazdasági vezetõ, aki errõl a hatalmas erõrõl lemond és mindent prémiummal akar elintézni. (A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának jegyzõkönyve. Kossuth Könyvkiadó, ) A hároméves terv eredeti növekedési elõirányzatai jelentõsen túlteljesültek: a nemzeti jövedelem 13 helyett 23%-kal, az ipari termelés 22 helyett 39%-kal nõtt. Ebben szerepe volt egyrészt a korszak helyreállítási jellegének, az 1956-os összeomlás utáni gyors gazdasági konszolidációnak, másrészt az ben felgyorsított nehézipari fejlesztésnek (második nehéziparosítási hullám) és a külföldi kölcsönöknek. Ezzel egyidejûleg a külsõ egyensúlyi helyzet fokozatosan romlott. Míg az 1958-as év aktívumot, 1959 egyensúlyt, az 1960-as év már mintegy 4,5 milliárdos külkereskedelmi passzívumot mutatott az egyenleg. Nem teljesült a terv több, minõségi jellegû elõirányzata sem (pl. a termelékenység növelése, az önköltség csökkentése), továbbá jelentõsen nõtt az ipari készlet állománya. Mindezek ellenére tovább folytatódott a gyorsítás politikája. Ebben nagy szerepet játszott az SZKP XXI. kongresszusán (1959. I. 27. II. 5.) meghirdetett nagyszabású növekedési program, amelynek nyomán a szatellit országokban hasonló folyamatok indultak be, felemelték az érvényes tervelõirányzatokat. Szerencsére hazánkban a (Mao szóhasználatával élve) nagy ugrás szelídebbre sikerült, mint a Szovjetunióban, de a bukfencnek nem kis szerepe volt abban, hogy komolyan foglalkozni kellett a gazdaságirányítás megreformálásával. A Központi Statisztikai Hivatalnak a hároméves terv teljesítésérõl kiadott jelentése szerint a nemzeti jövedelem (kerekítve) 20%-kal, az ipari termelés (az elõirányzott 22-vel szemben) 40%-kal a mezõgazdaságé 11 12%-kal nõtt. A fogyasztási alap 16 17%-kal, a szolgáltatások és társadalmi juttatások 17 19%-kal lettek nagyobbak. Igaz, Kádár János a Központi Bizottság decemberi ülésén ezt mondta: Még mindig olyan helyzetben vagyunk, hogyha a Statisztikai Hivataltól kapunk számot a mezõgazdaságét, az a PMtõl és a SZÖVOSZ-tól ugyanarra, az három szám. Az holtbiztos, hogy az három szám. (MOL 288. f. 4/ õ. e. pp. 979.) 20