SULI-MOZI. A Budapest Film Zrt. iskolai programja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SULI-MOZI. A Budapest Film Zrt. iskolai programja"

Átírás

1 SULI-MOZI A Budapest Film Zrt. iskolai programja

2 2 Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének ajánlása A most felnövekvő generáció lényegesen kreatívabb, nyitottabb a korábbiaknál, megszokta, hogy nap mint nap ingerek tömege éri. A filmnézés nagy részük számára napi rutin, megszokták a gyorsan pörgő képeket, a fordulatos cselekményeket, a néhány perces klipeket. A diákokkal való filmnézés és feldolgozás, nagyszerű lehetőség arra, hogy a különböző generációk egy közös tapasztalatból kiindulva kommunikáljanak egymással, hiszen a mozi, amióta csak létezik, meghatározó élménye volt a mindenkori fiataloknak. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az élményt adó tartalom és forma a különböző nemzedékeknél eltérő. Az idősebbek számára egy életre élményt jelentő filmeket a jelenlegi fiatalok gyakran tartják unalmasnak, sőt nevetségesnek, míg az idősebbek a mai gyerekek kedvenceit vélik riasztónak. A filmekkel kapcsolatos programok összeállításánál arra is figyelemmel kell lennünk, hogy milyen életkorú és összetételű az a diákcsoport, amelyiknek szánjuk. Az életkor ismerete önmagában kevés, nem mindegy, hogy mennyire érzékenyek és érettek az adott gyerekek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy milyen kulturális közegből érkeznek: megszokták az igényesebb alkotásokat, vagy korábban csupán a tévé sorozataihoz és akciófilmjeihez jutottak hozzá. A filmek feldolgozása természetesen nagyon jól összeköthető az iskolában zajló tanórai és tanórán kívüli neveléssel, hiszen alkalmat ad különböző témák megbeszélésére, aktuális személyes, osztály-, társadalmi, esetleg globális problémák felvetésére, az ezekre történő érzékenyítésre, illetve ezek körbejárására. Az igazán jó filmek nem didaktikusak, nem lehet néhány mondatban rövidre zárni a tanulságaikat. Viszont éppen azért, mert hatásuk erős és mély, általában foglalkoztatja, gondolkodásra ösztönzi a gyerekeket. Ez akkor is igaz, ha a véleményüket nem minden esetben verbalizálják. A film tehát hatékony, de nagy körültekintéssel alkalmazandó eszköze a nevelésnek. Ezért tartottuk fontosnak, hogy olyan filmklubot szervezzünk a nevelés két főszereplője: a szülők és a pedagógusok számára, amelynek keretében a nagy körültekintéssel kiválasztott filmekhez kapcsolódóan eszmét cserélhetünk a gyerekekkel és fiatalokkal végzendő közös munka lehetőségeiről, buktatóiról, a feldolgozás során alkalmazható módszerekről, illetve az ide köthető tapasztalatokról. Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete a Budapest Film Zrtvel együttműködve az itt jelzett szándékkal január 18-án a Lazhar tanár úr című film bemutatásával indította el filmklubját. A Budapest Film Zrt. artmozi termei nagyszerű helyszínt nyújtanak mind a film jó minőségben történő bemutatására, mind a kötetlen beszélgetésre. A Budapest Film Zrt. szakemberei által összeállított katalógus és a pedagógiai segédanyag megkönnyíti a pedagógus munkáját, segíti a témák feldolgozását. A bemutatókhoz kapcsolódóan az egyesület honlapján ( jelentetünk meg írásokat az adott filmről, illetve az ahhoz kapcsolódó beszélgetés tapasztalatairól. Folyamatosan tájékoztatunk az eseményekről az OFOE facebook oldalán is. A filmekről, illetve azok pedagógiai hasznosításának lehetőségeiről szóló írások neten történő közzétételét azért is fontosnak tartjuk, hogy azok a pedagógusok is hasznát vehessék, akik nem tudnak részt venni a fővárosban szervezett rendezvénysorozaton. Reméljük, hogy sikerül egy olyan programot elindítanunk, amely modellként szolgálhat hasonló műhelyek, klubok megszervezésére az ország egész területén. Szekszárdi Júlia az OFOE elnöke

3 3 Mire tanít a film? A Budapest Film Zrt. mozijaiban évek óta tartunk vetítéseket szervezett iskolás csoportoknak, amely események az oktatás szerves részét képezhetik. Egy film segítségével könnyebben átélhető lehet egy-egy történelmi korszak, közelebb hozható egy irodalmi alkotás, s érthetőbbé válik egy társadalmi probléma. A film ráadásul nem csak illusztrál, de megszólít, meghat, gondolatokat ébreszt, illetve ami talán a legfontosabb, továbbgondolásra sarkall. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a filmnézés igazi élménnyé, eseménnyé válhasson. A diákok többsége elsősorban a multiplexeket ismeri, ezzel szemben a hagyományos mozi a maga különleges atmoszférájával, a klasszikus színházakat idéző műemléki környezetével, de kiváló technikai adottságaival újfajta, még emlékezetesebb élménnyé teheti ezeket a rendhagyó tanórákat. A Budapest Film Zrt. a 2014/2015-ös tanévben is lehetőséget kíván teremteni a fiatalok számára, hogy megismerhessék a magyar és nemzetközi kortárs filmművészet kiemelkedő alkotásait, illetve hogy segítsen a látottak értelmezésében, feldolgozásában. A vetítések után bizonyos esetekben beszélgetésre, drámapedagógiai foglalkozásra várjuk a diákokat, hogy egy vezető segítségével elemezzük a látottakat, a filmben felvetett témákat, mint amilyen pl. a felnőtté válás problémája, a kirekesztettség vagy éppen a felelősségvállalás kérdése. Ezek a beszélgetések kötetlenül, a fiatalok kérdéseit, igényeit figyelembe véve zajlanak. Célunk elsősorban, hogy a fiatalok megtanulják megfogalmazni a saját élményüket, kifejezzék érzéseiket, megindokolják véleményüket a látottak kapcsán. A katalógusban megadott szempontok kiindulásként szolgálhatnak a kísérő tanárok által megtartott osztálytermi feldolgozáshoz is, amelyet bizonyos filmeknél pedagógiai segédanyaggal is ki tudunk egészíteni. A Suli-Mozi program filmlistája folyamatosan bővül, az aktuális listát megtalálja a oldalon. Rendhagyó esetekben lehetőség van a katalógusban nem szereplő filmek vetítésére is, erről kérjük, érdeklődjön a lenti címen! Ne maradjon le semmiről! Kérje feliratkozását a Suli-Mozi hírlevelére a suli@bpfilm.hu címen! Budapest Film Zrt.

4 4 Jelentkezés Az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük, hogy a kívánt időpont előtt legalább másfél héttel vegyék fel velünk a kapcsolatot! 9.00 és óra között telefonon: (06-1) vagy en: emese.erdos@bpfilm.hu. Ezt követően egy jelentkezési lapot küldünk, amelyet a foglalás véglegesítéséhez kitöltve kérünk visszajuttatni. Jegyárak Iskolai csoportoknak kedvezményes jegyárat biztosítunk, amely 500Ft/fő. Helyszínek 100 főig: Kino Cafe (hétköznap és hétvégén is, reggeltől estig bármely időpontban). 75 fő felett: Művész mozi, Corvin mozi, Tabán Kinotéka, Puskin mozi vagy Toldi mozi (a műsorrendi vetítések időpontjától függően). OFOE ajánlása Szekszárdi Júlia ajánlása 2. oldal Mire tanít a film? Bevezető, tájékoztató 3 4. oldal FEDEZD FEL A MOZIT! DOKUMENTUMFILMEK KÖTELEZŐK MOZIVÁSZNON Animációs-, családi-, ifjúsági-, báb-, kaland-, és rajzfilmek gyerekeknek oldal Természetfilm, társadalmi-, életrajzi-, dokumentum filmek oldal Kötelező olvasmányok mozivásznon oldal TABU MOZIZOOM Elhallgatott témák Klasszikus-, kortárs-, magyar-, külföldi filmek oldal oldal ÜNNEPEINK Teljes filmlista Ünnepekhez, eseményekhez, évfordulókhoz oldal oldal

5 FEDEZD FEL A MOZIT! 5 FEDEZD FEL A MOZIT! Az általános iskola számára összeállított filmes programunk egyfajta bevezetés a filmművészetbe. A programmal szeretnénk elérni, hogy a gyerekek értő, tudatos és nyitott befogadókká váljanak. Meggyőződésünk és tapasztalatunk, hogy a vizuális nevelést, a filmművészettel való megismerkedést nem a középiskolában kell elkezdeni. Tapasztalataink szerint a 6 14 éves korosztály még sokkal nyitottabb, befogadóbb, az érdeklődésük könnyebben felkelthető. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megismerkedjenek a magyar és nemzetközi filmművészeti alkotásokkal, azok sokszínűségével, gazdagságával. Osztályfőnöki, rajz és vizuális nevelés, művészettörténet órákhoz javasoljuk, illetve a tananyagot kiegészítő kulturális, szabadidős programként. A három rabló (0) színes, szinkronizált, német animációs film, 75 perc, 2007 rendező: Hayo Freitag Tiffany, az árván maradt kislány egyedül kuporog a postakocsiban, mely új lakóhelyére, az árvaházba viszi. A sötét erdőben a kocsi útját állja az erdőszerte rettegett három haramia, s ha már zsákmányt nem találnak, jobb híján magukkal hurcolják váltságdíjként a maharadzsa mesés kincsét ígérő gyereket. Tiffany otthon érzi magát a marcona remetékkel, akikkel egész nap játszhat, és valljuk be: a rablók is odavannak a kislányért. A kockásfülű nyúl (0) színes, magyar rajzfilmsorozat, 1975 rendező: Richly Zsolt forgatókönyvíró: Marék Veronika dramaturg: Bálint Ágnes Ha valahol egy kisgyerek bajba kerül, a háztetőn berendezett főhadiszállásáról, hatalmas kofferje mélyéről egy szuperhős kerekedik fel, hogy segítséget nyújtson a rászorulóknak. A gyermekek legnagyobb örömére és szórakozására a kockásfülű, repülni is tudó nyuszi nagy füleit propellerként használva szárnyra kél, hogy a tetőkön őrködve a legkülönfélébb kalandokba keveredjen a srácokkal, Krisztával, Menyussal és Kistöfivel... A legkisebb ugrifüles (0) színes, magyar bábfilmsorozat, 1975 rendező: Foky Ottó szereplők: Haumann Péter, Márton András Ugri a bokorban vígan játszik. Hopp ide, hopp oda ugrik ám, Brekkencs se, Tüskés se tétovázik Ugri után üget szaporán. Látszik a bokorból két nagy nyúlfül, látszik a bokorból Brekkencs orra, s még mi látszik a bokorból? Látszik egy tüskés hát! Hogyha a homályból este lesz már, nem liheg a fürge már nem ugrál, Nagyot ásít s elszunyókál a három jó barát.

6 6 FEDEZD FEL A MOZIT! A Lego kaland (6) FEBRUÁRIG színes, szinkronizált ausztrál-angol animációs film, 100 perc, 2014 rendező: Chris McKay, Chris Miller, Phil Lord Emmet átlagos fickó. A keze sárga, két ujja van, a feje tetején bütyök tartja a sapkát. A Lego-világ átlagembere, építkezésen dolgozik, és semmi pénzért se késné le kedvenc napi tévésorozatát. Egy félreértés folytán azonban mindenki más azt hiszi: ő a Kiválasztott, a világ megmentésének kulcsfigurája. Különleges figurák egy kis csapatával kell nekivágnia a nagy feladatnak, amely meghökkentő kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül eljuttathatja hőseinket majd meglátjuk hova. A róka és a gyerek (0) színes, francia filmdráma, 92 perc, 2007 rendező: Luc Jacquet A Jura hegységben élt egy 10 éves kislány, aki nagyon szerette az állatokat. Egy napon iskolába menet találkozott egy rókával az erdőben. Az állat épp vadászott, és amikor észrevette a lányt, elmenekült. A kislány érdeklődését annyira fölkeltette a kis vörös teremtmény, hogy mindent megtett, hogy minél sűrűbben újra lássa. Ahogy telt az idő, az etetésnek, és óvatos közeledésnek köszönhetően egyre közelebb kerültek egymáshoz. A szeleburdi család (0) színes, magyar vígjáték, 73 perc, 1981 rendező: Palásthy György szereplők: Ernyey Béla, Tóth László, Drahota Andrea, Szani János, Csákányi László, Balázs Péter A háromgyermekes, értelmiségi Faragó család kissé zsúfoltan éli mozgalmas, ám tagjainak teljes autonómiát biztosító életét a kicsire méretezett budapesti lakásban, míg a szomszédban az újgazdag Belviziék konvencionálisan és célirányosan élnek minden luxussal berendezett lakásukban, magányra ítélve egyetlen gyermeküket. Természetesen utóbbiak tudnak elköltözni a zajos VII. kerületből egy kertes villába, Faragóék pedig továbbra is ugyanott teszik humorral, szeretettel és túláradó energiájukkal elviselhetővé, sőt vonzóvá az életet. Aura (12) színes, magyar sci-fi, 80 perc, 2014 rendező: Bernáth Zsolt szereplők: Kapócs Panka, Dubai Péter, Szénási Kristóf, Ungvár Ádám, Szénási Bálint Négy tinédzser, Tokió, Peti, Ádám és Eszter egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét aura borul rájuk, amely nem engedi át a fényt, és elzárja őket a külvilágtól.

7 FEDEZD FEL A MOZIT! 7 Az erdő kapitánya (0) színes, magyar rajzfilm, 70 perc, 1990 rendező: Dargay Attila szereplők: Csákányi László, Gálvölgyi János, Székhelyi József, Mikó István, Horesnyi László Elöljáróban le kell szögezni, hogy a rendőrök élete nem fenékig tejfel. Különösen nem abban a városban, ahol maga a nagy Zéró ütötte fel a tanyáját. Ő a bűnözők koronázatlan királya, akit már réges-rég rács mögött szeretne látni a Kapitány. Zéró az évszázad bulijára készül, amelynek célpontja a Kerek Erdő és annak lakói. Azt eszelte ki, hogy egy zsák pénzért eladja az erdőt egy fakitermeléssel foglalkozó vállalatnak, az erdőlakók pedig szaladhatnak, amerre látnak. Szerencsére az agyafúrt Kapitány leleplezi a gazfickókat és megmenti az erdőt a pusztulástól! Barátom, Knerten (0) színes, szinkronizált, norvég családi vígjáték, 74 perc, 2009 rendező: Martin Lund, Asleik Engmark szereplők: Adrian Gronnevik Smith, Asleik Engmark Lillebror szüleivel és bátyjával együtt vidékre költözik egy roskadozó házba. Magányos az új helyen, a szülei elfoglaltak az új vidéki otthonuk berendezésével. Édesapja igyekszik minél több tarka-barka alsóneműt a környékbeli néniknek eladni, édesanyja a korhadó házzal küzd, bátyja pedig nehezen szokik bele az új helyzetbe. Vagyis Lillebrorra nem sok ideje jut senkinek. Ám nemsokára egy igazi barátra tesz szert. Ágas-bogas barátja szó szerint az égből pottyan az ölébe. Bors néni (0) színes, magyar mesejáték, 67 perc, 1981 rendező: Novák János, Bohák György, Urbán Gyula szereplők: Dajka Margit, Kútvölgyi Erzsébet, Novák János, Verebes István, Másik János, Dés László Bors nénivel és barátaival sok csodálatos dolog történik, a Nap és a Hold látogatása, a szétszóródott borsszemek összefúvása, utazás Talla-Gallába, de betekinthetünk Bors néni gyerekkorába is. A játék, az ének és a sok móka mellett megünneplik Bors néni 80. születésnapját is. Croodék (6) színes, szinkronizált, amerikai animációs film, 99 perc, 2013 rendező: Kirk De Micco, Chris Sanders Croodék igazi modern család. Abban az ősi, elfeledett korban élnek, amikor a természet még kísérletező szakaszában van: fura lények és növények veszi körül vagy próbálják megenni őket, és ők nem hagyják magukat. Sokáig nem dugják ki az orrukat a barlangjukból, de egy szerencsétlen baleset következtében kénytelenek előjönni, és attól kezdve számukra csupa kaland, meglepetés és váratlanul felbukkanó húsevő az élet.

8 8 FEDEZD FEL A MOZIT! Csillagpor (12) színes, szinkronizált, angol-amerikai kalandfilm, 130 perc, 2007 rendező: Matthew Vaughn szereplők: Charlie Cox, Claire Danes, Robert De Niro, Sienna Miller, Michelle Pfeiffer, Jason Flemyng Tristan Thorn el akarja nyerni a gyönyörűséges Victoria szívét, ezért útra kel egy varázslatos, mitikus világba, mert megígérte választottjának, hogy elhozza neki a hullócsillagot, mely a bűvös birodalomban ért földet. Ám amikor egy hullócsillag földet ér, emberi formát ölt. Az ominózus hullócsillag a gyönyörű Yvaine-ben ölt testet. Amint Tristan és Yvaine találkoznak, egyik kalandból a másikba csöppennek, s egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Csipike, az óriás törpe színes, magyar bábfilm, 61 perc, 1984 rendező: Balogh Géza szereplők: Erdős István, Simándi Anna, Dörögdy Miklós, Kovács Marianna, Mult István Csipike, az erdei manó meg van győződve arról, hogy nélküle megállna az élet. De saját kárán kell megtanulnia: jó, hogyha az ember tisztában van saját helyével a világban. E.T. - A földönkívüli (0) színes, szinkronizált, amerikai sci-fi kalandfilm, 115 perc, 1982 rendező: Steven Spielberg szereplők: Dee Wallace-Stone, Henry Thomas, Peter Coyote, Robert MacNaughton, Drew Barrymore Egy amerikai kisváros szélén, a családi házaktól alig néhány méternyire húzódó erdőben földet ér egy űrhajó, melyből fura kinézetű emberkék szállnak ki, hogy felderítsék a terepet. Ám hamarosan a helyszínre érkeznek a földlakók: őrült zajt csapva, villódzó zseblámpájukkal megrémisztik a békés szándékú látogatókat, s miközben megpróbálják bekeríteni űrjárművüket, a furcsa kis lények menekülésbe fognak. Egy valaki közülük azonban lemarad a távozó űrjárműről. Égbőlpottyant Mikulás (0) színes, szinkronizált, német vígjáték, 107 perc, 2011 rendező: Oliver Dieckmann szereplők: Noah Kraus, Jessica Schwarz, Fritz Karl, Mercedes Jadea Diaz, Alexander Scheer A nyolcéves Ben családjával beköltözik nagyapja megüresedett házába. Az új környezetben nagyon magányos, nehezen illeszkedik be. Helyzetét megnehezíti az iskolatársakkal vívott küzdelem, a család életét pedig még inkább megváltoztatja az, hogy édesapja elveszíti munkáját. Kint szürke eső esik, és csak az utal az ünnep közelségére, hogy Ben édesanyja most nyitja meg saját, házi készítésű édességeket áruló boltját.

9 FEDEZD FEL A MOZIT! 9 Gru (0) színes, szinkronizált, amerikai animációs vígjáték, 95 perc, 2010 rendező: Chris Renaud, Pierre Coffin Nem illik az idilli kertvárosi képbe a fekete ház a kiszáradt kertjével. Hátha még a környéken lakók sejtenék, hogy titkos búvóhely lapul alatta. Itt él és dolgozik a velejéig gonosz Gru, aki a zsugor- és fagyasztósugara, valamint a különféle légi és szárazföldi harceszközei révén mindenkit elsöpör az útjából, aki keresztezi terveit. Gru legújabb terve az, hogy ellopja a Holdat. Úgy tűnik nincs senki, aki képes lenne megakadályozni ebben. Senki, hacsak a három árva kislány nem. Margo, Edith és Agnes talán még Gru szívét is meglágyítja. Gru 2 (6) színes, szinkronizált, amerikai animációs film, 98 perc, 2013 rendező: Chris Renaud, Pierre Coffin Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grun, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik. Gyerekrablás a palánk utcában (0) színes, magyar ifjúsági vígjáték, 89 perc, 1985 rendező: Mihályfy Sándor író: Nógrádi Gábor szereplők: Bánsági Ildikó, Székhelyi József, Léner András, Koltai Róbert, Nehrebeczky Eszter, Rajhona Ádám, Tábori Nóra, Szirtes Ádám Előfordul néha, hogy a nagy és okos felnőttek butaságot készülnek elkövetni, csak ezt ők maguk nem látják. Ilyenkor egy kisgyerek leleményére és segítségére van szükség a helyzet megoldásához. Kondor Lajcsi mindent elkövet, hogy édesanyja hódolóját, Állókígyót elkergesse, kis családját pedig újra együtt és boldognak lássa. Célja elérésében pajtásai és Hecseki alhadnagy sokat segítenek. Hahó, a tenger! (0) színes, magyar mesefilm, 63 perc, 1972 rendező: Palásthy György szereplők: Kovács Krisztián, Muszte Anna, Balázsovits Lajos, Gobbi Hilda, Schütz Ila, Györffy György Kovács Öcsi nemsokára kistestvért kap, s a szülőknek komoly gondot okoz, hogyan újságolják el neki a hírt. Végül a barátnőjétől előbb tudja meg, mint a szüleitől, s ezen meg is sértődik. Hogy lehet, hogy mindenki előbb értesül ilyen komoly dologról, mint ő? És hogy már előre ennyit foglalkoznak egy idegennel, akit nem is ismer senki.

10 10 FEDEZD FEL A MOZIT! Hahó, Öcsi! (0) színes, magyar ifjúsági film, 81 perc, 1971 rendező: Palásthy György szereplők: Kovács Krisztián, Kiss Manyi, Koncz Gábor, Szakács Eszter, Laluja Ferenc, Kassai Tünde A Balogh család legifjabb tagját, Öcsit apró csínytevései miatt bezárják a fürdőszobába. Itt megjelenik előtte Kököjszi és Bobojsza, a két mesebeli törpe és felajánlják, hogy mindenben a segítségére lesznek. Öcsi el is határozza: elmegy szerencsét próbálni és időt szerezni szülei számára, hogy többet foglalkozzanak vele. Hiába megy el az Óragyárba, nem tudnak segíteni neki. Hófehér (0) színes, magyar rajzfilm, 90 perc, 1983 rendező: Nepp József szereplők: Halász Judit, Körmendi János, Béres Ilona, Tábori Nóra, Hacser Józsa, Sztankay István, Haumann Péter, Kállai Ferenc Hófehér, a nagydarab és ügyetlen, ám nagy erejű királykisasszony magányosan, mindenkitől elfeledetten tengeti életét. Az intrikákkal teli udvarban mit sem törődnek vele, mostohaanyja pedig szeretne tőle megszabadulni. Így kerül a törpék parányi házába, amit lassan birtokba vesz. Hiába kéri feleségül a szomszéd király, Hófehér nem akar királynő lenni. Így neveld a sárkányodat 2. (6) DECEMBERTŐL színes, szinkronizált, amerikai animációs film, 105 perc, 2014 rendező: Dean Deblois Hablaty körül mindig történik valami izgalmas. A viking sárkánybűvölő és tűzokádó barátja, Fogatlan visszatér, de úgy, hogy abba beleremeg a Hibbant-sziget. Amíg Astrid, Takonypóc meg a többiek sárkányversenyekkel múlatják az időt, az immár elválaszthatatlan páros meghódítja a tágas eget. Egyre magasabbra, egyre messzebb merészkednek, olyan tájakra jutnak, ahol nem járt még viking. Keménykalap és krumpliorr (0) színes, magyar ifjúsági kalandfilm, 100 perc, 1978 rendező: Bácskai Lauró István szereplők: Kovács Krisztián, Berkes Gábor, Alfonzó, Szilágyi István, Gruber István, Hamar Pál, Szűcs Gábor, Kiss Gabi A Vadliba kisdobos őrs tagjai szövetkeznek az állatkertből ellopott kismajmok felkutatására. Megpróbálják rendbe hozni, amit a rakoncátlan, rendbontó felnőttek elrontottak. Minduntalan keresztezi útjukat az álruhás, intrikáló Bagaméri, az elátkozott fagylaltos, aki szeretne hozzáférni a majmokért beígért jutalomhoz.

11 FEDEZD FEL A MOZIT! 11 Lotte és a holdkő titka (0) színes, szinkronizált, észt-lett animációs film, 75 perc, 2011 rendező: Janno Pőldma, Heiki Ernits Egy éjszaka két különös szerzet lopózik be Barkácsfalvára, és átkutatják Klaus, az öreg vándorkutya kofferjét. Amikor Lotte tetten éri őket, elejtik a kofferből kivett követ, és eliszkolnak. Kiderül, hogy a kő bonyolult szerkezetet rejt. Lotte és Klaus felkerekednek, hogy megkeressék Klaus kirándulócimboráit, akiknél további két kő van. Útjuk során megismerkednek Voldemarral, az esőcseppgyűjtő disznóval, a háromfülű holdnyulakkal, a szerelmi bánatban szenvedő Paul macskával és más érdekes figurákkal. Lúdas Matyi (0) színes, magyar rajzfilm, 70 perc, 1979 rendező: Dargay Attila író: Fazekas Mihály szereplők: Kern András, Geszti Péter, Csákányi László, Agárdy Gábor, Gobbi Hilda, Inke László, Csurka László, Raksányi Gellért, Suka Sándor, Farkas Antal, Zenthe Ferenc A klasszikus Fazekas Mihály-mesének megfelelően Lúdas Matyi, a szegény, furfangos libapásztor kisfiú története elevenedik meg Dargay Attila ma már klasszikussá vált rajzfilmjében. A film igazi csemege. A remek figuráknak kiváló magyar színészek kölcsönzik a hangjukat, és ráadásként Liszt Ferenc és Daróczi Bárdos Tamás fantasztikus zenéje csendül fel. Macskafogó (6) színes, magyar-kanadai-nszk animációs film, 96 perc, 1986 rendező: Ternovszky Béla szereplők: Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Körmendi János, Szatmári István, Maria Bircher, Bodrogi Gyula Béres Ilona, Kállai Ferenc, Szombathy Gyula, Kern András, Szabó Ottó, Mikó István, Pálos Zsuzsa, Michael Rudder Az egerek sorsa megpecsételődött. Az X bolygón a vérszomjas macskák semmibe veszik a jogot, és az egértársadalom felszámolására törekednek. De megcsillan egy reménysugár, az egerek főtudósa feltalálja a megoldást. A titkos szolgálat azonnal aktiválja legjobb ügynökét, Grabovszkyt, hogy még időben célba jusson a tervrajz. Minden egér szereti a sajtot (0) színes, magyar játékfilm, 56 perc, 1981 rendező: Urbán Gyula szereplők: Darvas Iván, Szöllősy Irén, Váradi Hédi, B. Kiss István, Harkányi Endre, Havas Gertrúd, Hacser Józsa A szürke egerek csak liszteseknek hívják annak a fehér egércsaládnak a tagjait, akikkel a véletlen egy fedél alá kényszerítette őket. A fehér egerek viszont kizárólag úgy emlegetik a szürkéket: azok a mákosok. Csak Somát és Fruzsit, a két fiatalt nem érdekli, milyen színű a másik bundája. De mert minden egér fél a macskától és egyformán szereti a sajtot, végül mégiscsak megbékélnek egymással.

12 12 FEDEZD FEL A MOZIT! Mr. Peabody és Sherman kalandjai (6) színes, szinkronizált, amerikai családi animációs film, 93 perc, 2014 rendező: Rob Minkoff Mr. Peabody a világ legokosabb embere lehetne ha nem volna kutya. Így viszont ő a világ egyetlen olyan négylábúja, aki egyesíti magában Einstein eszét, Sherlock Holmes logikáját, Oscar Wilde szellemességét és James Bond bátorságát. A különleges eb egyszerű gazdája és kiváló barátja, Sherman, átlagos srác: de a kalandjai, hála a kutyájának, különlegesek. Pinokkió (0) színes, szinkronizált, olasz-belga-francia-luxemburgi animációs film, 75 perc, 2012 rendező: Enzo D Alo Gepetto, az öreg asztalos farag magának egy bábut. Ami aztán legnagyobb meglepetésére beszélni, járni, rosszalkodni kezd. Az életre kelt Pinokkiót fiaként szereti, ám az mégis elhagyja a házát. Hiszen mint minden gyerek, ő is vonzza a bajt. Carlo Collodi meséje 1881-ben indult hódító útjára, akkor még Egy bábu története címmel jelentette meg folytatásos történetként egy gyermekújságban. A bábu, aki megszökik otthonról, börtönben és iskolában is megfordul, szamárrá változik és egyéb csodás kalandok esnek meg vele. A legújabb feldolgozás célja, hogy a több mint egy évszázados történet vissza-térjen a lehető legközelebb ahhoz, ahonnan kiindult. Pom Pom meséi (0) színes, magyar rajzfilmsorozat, 1980 rendező: Dargay Attila szereplők: Petrik József, Kútvölgyi Erzsébet, Kovács Klára, Körmendi János, Csákányi László Hogy kicsoda Pom Pom? Többféle alakban láthatjátok: lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt. Csodálatos történeteket mesél Nektek és Picurnak Gombóc Artúrról, a falánk madárról, és a többi nem kevésbé izgalmas figuráról. Rozsdalovag (6) színes, szinkronizált, német animációs film, 99 perc, 2013 rendező: Nina Wels, Hubert Weiland, Thomas Bodenstein Páncélvár lakója a mindig vidám Rozsdalovag. Amikor azonban egy gonosz betolakodó elfoglalja a király trónját, neki és barátainak el kell hagyniuk otthonukat. A kicsit ügyefogyott, szedett-vedettnek tűnő társaság nem adja fel a harcot, eltökélt szándékuk, hogy megszabadítják a várat az új uralkodótól. De mire megy az ember, ha a teste ócskavasból és újrahasznosított háztartási eszközökből van összerakva?

13 FEDEZD FEL A MOZIT! 13 Sherlock Holmes nevében (12) színes, magyar ifjúsági kalandfilm, 99 perc, 2012 rendező: Bernáth Zsolt szereplők: Szénási Kristóf, Ungvár Ádám, Kugler Nikolett, Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Kiss Attila, Tahi-Tóth László Két Sherlock Holmes rajongó kiskamasz, akik egymást Holmes-nak és Watsonnak szólítják, valamint egy kislány, Ica különös kalandokba keverednek a nyári szünetben. A történet egy vidéki kisvárosban játszódik, ahol furcsa dolgok történnek, noha a felnőttek mindebből semmit nem vesznek észre. Gyerekek tűnnek el, és bár pár nap után látszólag sértetlenül előkerülnek, valójában egyik sem ugyanaz már, mint korábban volt. Süsü, a sárkány kalandjai (0) színes, magyar bábfilmsorozat, 1977 rendező: Szabó Attila író: Csukás István szereplők: Bodrogi Gyula, Kaló Flórián, Sztankay István, Hűvösvölgyi Ildikó, Meixler Ildikó, Csákányi László Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad... mondja Süsü a jólelkű sárkánykölyök, akit kitagad és világgá kerget a gonosz három-fejű apja. Ám egyetlen bűne csak az volt, hogy influenzás ellenségét nem ölte és nyúzta meg, nem törte porrá csontjait, hanem ápolta és meggyógyította. A jószívű sárkány vándorlása során emberföldre téved. Rémülten tapasztalja, hogy mindenki menekül előle. Félnek, reszketnek tőle kivéve a jó királyfit, akivel barátságot köt. Szaffi (0) színes, magyar rajzfilm, 76 perc, 1984 rendező: Dargay Attila szereplők: Kern András, Pogány Judit, Gobbi Hilda, Bárdy György, Maros Gábor, Zenthe Ferenc, Képessy József A Habsburg-ház hadai a Magyar Királyság utolsó, török kézen maradt várát ostromolják, Temesvárott. A vár még kitart, de Ahmed basa és csecsemőkorú kislánya, Szófia menekülőben van. Kincseiket Ahmed jó barátja, Botsinkay Gáspár birtokán ássák el. Mivel a törökkel barátkozó Botsinkay élete is veszélyben forog, ő is menekülőre fogja. Míg elindulnak a Duna felé, a kis Szaffi a kincs helyét megjelölő levéllel együtt belezuhan a megáradt folyóba, és nem tudják kimenteni. Isztambulban a pasát kivégzik a vár feladása miatt, az öreg Botsinkay pedig azelőtt meghal, hogy felfedhetné a kincs titkát. Szörny egyetem (6) színes, szinkronizált, amerikai animációs film, 110 perc, 2013 rendező: Dan Scanlon Mike-kal és Sulleyvel 12 évvel ezelőtt, a Szörny Rt. című filmben találkozhattunk. Visszautazunk az időben, s láthatjuk, amikor először találkoztak egymással az egyetemen. Az első pillanattól kezdve ki nem állhatták egymást, nemcsak a tulajdonságaik, hanem a külsejük sem különbözhetett volna jobban egymástól. Vajon Mike és Sulley milyen kalandok során váltak a legjobb barátokká?

14 14 8 FEDEZD FEL A MOZIT! Toy Story 3 (12) színes, szinkronizált, amerikai animációs film, 86 perc, 2010 rendező: Lee Unkrich Andy kinőtt a gyerekkorból, továbbtanul, és elköltözik otthonról. A játékai már nem érdeklik, nem csoda, ha Woody seriff, az űrhajós Buzz, Krumplifej, Rex, a tacskó és a többiek úgy érzik, nincs rájuk szüksége. A magukat feleslegesnek érző játékok elhatározzák, nem várják meg, míg a kukában végzik, hanem a Sunnyside óvodába mennek, ahol örömet szerezhetnek a gyerekeknek. Az álomból azonban rémálom lesz, amikor rájuk szabadulnak a féktelen apróságok. Turbó (6) színes, szinkronizált, amerikai animációs vígjáték, 96 perc, 2013 rendező: David Soren Minden álom valóra válhat. Turbo hisz a saját vágyai megvalósulásában: a sebesség megszállottja, a száguldás szerelmese, és tudja, hogy a versenypályán a helye. Még akkor is, ha a csigák nem a gyorsaságukról híresek, és a többnyire lassú és visszahúzódó csigatársadalom nem is nagyon érti pörgős csigatársát. Ő azonban nem adja fel, s nekifut élete legnagyobb vállalkozásának: indulni akar az Indianapolis 500-on. Tündér Lala színes, magyar mesejáték, 81 perc, 1981 rendező: Katkics Ilona szereplők: Mészáros Marci, Ernyey Béla, Benkő Gyula, Sárosi Gábor, Irina Alfjorova, Gelley Kornél, Tyll Attila, Bálint András Tündérországban mostanában egyre furcsább dolgok történnek, s mögöttük minden esetben Irisz királynő kisfia, Lala áll. Aterpater varázsló megvizsgálja Lalát és kiderül: emberszíve van, amiatt viselkedik olyan furcsán. S aki nem egészen tündér, azt száműzni kell Tündérországból. Vili, a veréb (0) színes, magyar rajzfilm, 79 perc, 1989 rendező: Gémes József szereplők: Igaz Levente, Tolnay Klári, Székhelyi József, Esztergályos Cecília, Usztics Mátyás, Gyabronka József Élt egyszer Budapesten egy kisfiú, akinek kedvenc szórakozása az iskolakerülés és a csúzlizás volt. Ez utóbbi szenvedélyét csupán a verebeken és a macskákon tudta kiélni. Mivel nem volt nagy szerencséje a vadászatban, az elszalasztott lehetőségeket elképzelte. Egyszer aztán Verbéna, a verebek tündére, megelégelve, hogy Vili a védenceit üldözi, elhatározta, hogy megleckézteti a rosszcsontot. Vilit verébbé varázsolta. Ettől kezdve a veréb-fiú számtalan, izgalmas kalandot élt át...

15 DOKUMENTUMFILMEK 15 A méhek világa (6) színes, svájci-német-osztrák természetfilm, 95 perc, 2012 rendező, író: Markus Imhoof Az elmúlt öt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ. Amazónia (6) színes, szinkronizált, francia-brazil dokumentumfilm, 83 perc, 2013 rendező: Thierry Ragobert Az Amazónia a Föld legnagyobb esőerdejének szívébe kalauzol minket, egy csodálatos családi-, természet és egyben kalandfilm, az Amazonas esőerdejének szépségéről és sokszínűségéről, erről a kivételes tájról, mely a bolygón létező leggazdagabb ökoszisztémát hozta létre. A film főszereplője egy kapucinus majomkölyök, aki ketrecéből szabadulva, egy baleset nyomán kikerül a dzsungelbe, s egyedül találja magát. Földünk, a műanyag bolygó (12) színes, feliratos, osztrák-német dokumentumfilm, 95 perc, 2009 rendező: Werner Boote szereplők: Werner Boote, Peter Lieberzeit, Marques Brown, Othman Ilyassa, Beatrice Bortolozzo Mi lenne, ha kiderülne, hogy a levegő rákkeltő? Csak legyintenénk, hisz nem tudunk nélküle élni. Hasonló a helyzet a műanyaggal, azzal a különbséggel, hogy sok fajtája bizonyítottan egészségkárosító. Nehéz dolog a témáról szórakoztatóan és mégis kissé elmélyülten beszélni, Werner Boote rendező mégis kísérletet tesz rá. Haneke, a rendező (16) színes, feliratos, osztrák-francia portréfilm, 92 perc, 2013 rendező: Yves Montmayeur szereplők: Michael Haneke, Juliette Binoche, Béatrice Dalle, Isabelle Huppert, Susanne Lothar Huszonöt éves munkássága alatt Michael Haneke korunk egyik legfontosabb rendezőjévé vált. Munkatársa és barátja, Yves Montmayeur tíz éven keresztül követte forgatásain és a rögzített anyagból elkészítette a mesterről szóló portréfilmet. A műben a rendező mellett megszólalnak olyan jelentős, vele dolgozó színészek, mint Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert, Juliette Binoche vagy Emannuelle Riva.

16 16 DOKUMENTUMFILMEK Kellemetlen igazság (12) színes, amerikai dokumentumfilm, 100 perc, 2006 rendező: Davis Guggenheim Az USA egykori alelnöke, Al Gore kegyetlen őszinteséggel tárja elénk az igazságot bolygónk és civilizációnk jövőjéről ebben a dokumentumfilmben. A film arra hivatott, hogy eloszlassa a globális felmelegedést övező téveszméket és felhívja rá a figyelmünket, hogy ez olyan probléma, amely már jelenleg is érinti mindannyiunk életét. Mindannyian hozzájárulhatunk bolygónk megőrzéséhez azzal, ha a saját életünkben, környezetünkben meghozzuk a szükséges változtatásokat. Ketten a hullámban (12) színes, feliratos, francia dokumentumfilm, 91 perc, 2009 rendező: Emmanuel Laurent szereplők: François Truffaut, Jean-Luc Godard, Anouk Aimée, Jean-Pierre Aumont, Jean-Paul Belmondo A film a francia újhullám két legendás alakjának párhuzamos életrajzát mutatja be, miközben bepillantást nyerhetünk a filmtörténet egyik legszínesebb, a legnagyobb kihívásokat kereső korszakába. Ekkor Truffaut és Godard még barátok voltak, de talán a sikernek, vagy a különböző társadalmi hátterüknek, személyiségüknek és alkotói felfogásuknak köszönhetően szembe kerültek, a sajtó pedig mohón figyelte és nagyította fel az eseményeket. Regina (12) fekete-fehér, magyar dokumentumfilm, 63 perc, 2013 rendező: Groó Diana Regina Jonas a világ első rabbinője volt, akit hosszú és kitartó küzdelem után ismertek csak el rabbinak. Noha Reginát a reformjudaizmus úttörőjének tekintik, ő maga - soha meg nem tagadva ortodox neveltetését - nem tartotta magát reformernek, csupán erősen hitte, hogy bárkinek joga van azt a hivatást gyakorolni, amire késztetést érez, valamint azt, hogy a női rabbinátus intézménye nem ellentétes a zsidó törvények szellemével és betűjével. Severn, gyermekeink hangja (12) színes, feliratos, francia-kanadai-japán dokumentumfilm, 120 perc, 2010 rendező: Jean-Paul Jaud szereplők: Severn Cullis-Suzuki, Edouard Chaulet, Nicolas Hulot, Takao Suruno, Gilles-Eric Séralini Severn Suzuki az 1992-ben, Rio de Janeiróban összehívott Világcsúcson szólalt fel, mindössze 12 évesen. Saját és egész generációjának jövőjéért könyörgött. Olyan jövőt szeretett volna, amelyben nem kell félniük levegőt venni, ahol nem kell félniük kimenni napozni, ahol nem kell félniük attól amit megesznek, egyszerűen jövőt szeretett volna kérni a gyermekeknek. Severn most várja elsőszülött gyermekét és most újra beszél, már nem a világ vezetőihez, hanem a szülőkhöz.

17 DOKUMENTUMFILMEK 17 Sushiálmok (0) színes, feliratos amerikai dokumentumfilm, 81 perc, 2011 rendező: David Gelb szereplők: Jiro Ono, Yoshikazu Ono A 85 éves sushikészítő mester, Jiro Ono élete elevenedik meg a megkapó dokumentumfilmben. A sushikészítés tudományát megtanította fiának, de a világ egyik legdrágább, három Michelin csillagos éttermében Jiro még ma is aktívan dolgozik. A Sushiálmok olyan ember portréja, aki szakmájában nem fogad el semmilyen kompromisszumot. Egész életét a munkájának és a maximalizmusának rendelte alá és ezzel világhírű éttermet épített fel, amely a legszőrösszívűbb éttermi kritikusok elismerését is kivívta. Tartása, életpályája és megalkuvásmentes életszemlélete nemcsak példaként szolgálhat sokaknak, de alapvető kérdéseket vet fel az emberi boldogsághoz vezető utakról. Vad Magyarország A vizek birodalma (0) színes, magyar-német természetfilm, 52 perc, 2011 rendező: Török Zoltán narrátor: Kulka János Egy rétisas család mindennapjai és egy fiatal vidra kalandjai valahol a magyar mocsarak mélyén. Egész estés természetfilm Magyarország tájairól, állatvilágáról és természethez kötődő hagyományairól, látványos képekkel, szépséges zenével, Kulka János narrációjával. A négy évszakon átívelő, több mint húsz hazai helyszínen forgatott film évtizedek óta az első, hazánk vadvilágát átfogóan bemutató produkció, lenyűgöző képi világával és sodró történetével méltón jeleníti meg Magyarország tájait, állatvilágát és természethez kötődő hagyományait. Vivian Maier nyomában (12) színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 83 perc, 2013 rendező: Charlie Siskel, John Maloof szereplők: Vivian Maier, John Maloof, Mary Ellen Mark, Phil Donahue A film a szegénységben és elhagyatottságban meghalt magányos dada történetét mutatja be, aki alkalmi munkái mellett egész életében fotózott, mintegy végigdokumentálva a XX. század második felét. Úgy használta a fényképezőgépet, mint Van Gogh az ecsetet: anélkül ontotta magából a remekműveket, hogy arra a világ kíváncsi lett volna. Zongoramánia (0) színes, feliratos, osztrák dokumentumfilm, 93 perc, 2009 rendező: Robert Cibis, Lilian Franck szereplők: Stephan Knüpfer, Pierre-Laurent Aimard, Alfred Brendel, Aleksey Igudesman, Richard Hyung-Ki Joo, Lang Lang Az elhivatottság adta lelki erő, a tökéletesség és a földöntúli pillanatok mindent elsöprő imádata: és ugyanakkor, a saját dicsőségünkben való tetszelgés visszautasítása. A film portrét állít Stefan Knüpfernek, a virtuóz zongorahangolónak. Szokatlan és szórakoztató bepillantást enged a komolyzenei hangversenyek súlyos függönye mögé. Rávilágít minden egyes akadályra, melyekkel az szembesül, aki elhagyva a mindennapi rutint a művészetnek szenteli életét.

18 18 KÖTELEZŐK MOZIVÁSZNON A koppányi aga testamentuma (12) színes, magyar kalandfilm, 86 perc, 1967 rendező: Zsurzs Éva szereplők: Benkő Péter, Bessenyei Ferenc, Benkő Gyula, Juhász Jácint, Iglódi István, Várhegyi Teréz, Szirtes Ádám, Csányi János 1585-ben a törökdúlta látrányi vidéken Oglu, a koppányi aga párviadalban fejét veszi Babocsai Gáspárnak. Egy év kemény vívólecke után a fiú, Babocsai László bosszút áll apja haláláért. Oglu tenger kincsével ráhagyja lányát, Dusmátát. A hozományra Kales vallon kapitánynak is fáj a foga. Orvul elfogatja Babocsait és Szahin, az új aga fia mellé záratja Bolondvár penészes börtönébe. De Bogics Márkó és Csomai kapitány álruhában kiszabadítja a foglyokat. A kőszívű ember fiai (6) színes, magyar filmdráma, 140 perc, 1964 rendező: Várkonyi Zoltán író: Jókai Mór szereplők: Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly, Tordy Géza, Béres Ilona, Bujtor István A császárpárti Baradlay Kázmér özvegye, szembeszegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait. Hazahívja legidősebb fiát, Ödönt Pétervárról, Richardot és Jenőt Bécsből. Kitört a forradalom. A forradalmár lelkületű Baradlayné biztatására fiai apjuk végakarata ellenére, 1848 ügye mellé állnak. A leggyengébbnek tűnő, fényes pálya előtt álló Jenő a szabadságharc leverése után az életét is feláldozza bátyjaiért. A Pál utcai fiúk (12) színes, magyar-amerikai ifjúsági film, 104 perc, 1969 rendező: Fábri Zoltán író: Molnár Ferenc szereplők: Anthony Kemp, Törőcsik Mari, William Burleigh, Julien Hoidaway, John Moulder-Brown, Paál László, Pécsi Sándor, Robert Efford A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. Az aranyember (12) színes, magyar kalandfilm, 107 perc, 1962 rendező: Gertler Viktor író: Jókai Mór szereplők: Csorba András, Béres Ilona, Krencsey Marianne, Pécsi Ildikó, Bárány Frigyes, Greguss Zoltán, Szabó Ernő A 19. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát Tímár révén Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek.

19 KÖTELEZŐK MOZIVÁSZNON 19 Árvácska (12) színes, magyar játékfilm, 83 perc, 1976 rendező: Ranódy László szereplők: Czinkóczi Zsuzsa, Nagy Anna, Horváth Sándor, Moór Marianna, Szirtes Ádám, Schütz Ila Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozása. A kis árvalányt, Csörét a szegény Dudásék az árvaházi kihelyezési díjért veszik magukhoz. A kegyetlen bánásmód elől a kislány megszökik, ismét árvaházba, majd a még embertelenebb Szennyesék portájára kerül. Miután egyetlen támasza, a melegszívű öreg Vénisten meghal, a szerencsétlen gyerek véletlenül felgyújtja kínzatásai színhelyét. Csongor és Tünde (12) színes, magyar tévéjáték, 167 perc, 1986 rendező: Zsurzs Éva szereplők: Safranek Károly, Zsurzs Kati, Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Gobbi Hilda, Paudits Béla, Benkő Péter, Mikó István Csongor egy kozmikussá felnagyított nap alatt végigjárja a világot. Célja a boldogság megtalálása. A csodafánál megleli a boldogságot, Tündét, de Mirigy elszakítja őket egymástól. Ekkor Csongor elindul Tündérlak keresésére. Útközben sok próbát kell kiállnia. Egri csillagok (12) színes, magyar történelmi kalandfilm, 1968 rendező: Várkonyi Zoltán szereplők: Sinkovits Imre, Kovács István, Venczel Vera, Bárdy György, Bitskey Tibor, Szemere Vera, Latinovits Zoltán, Agárdy Gábor, Ruttkai Éva 1500-as évek, Magyarország. Portyázó török csapatok dúlják fel az országot, rabolnak, fosztogatnak, rabságba hurcolják a magyarokat. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyerekként kerül Jumurdzsák kezébe, aki egy keleti rabszolgapiacon akarja eladni foglyait. A gyerekek megszöknek, ráadásul magukkal viszik a babonás Jumurdzsák talizmánját. A török harcost ezután elhagyja a szerencséje, míg a bátor kisfiú, Bornemissza Gergely megtalálja azt. Édes Anna (12) fekete-fehér, magyar filmdráma, 84 perc, 1958 rendező: Fábri Zoltán szereplők: Törőcsik Mari, Mezey Mária, Kovács Károly, Fülöp Zsigmond, Báró Anna, Gobbi Hilda, Makláry Zoltán A kis cseléd, Édes Anna mindenesnek szegődik Vizy méltóságosékhoz. Vizyné büszke a jó fogásra az igénytelen, szorgalmas leánnyal, de nem veszi emberszámba. Az asszony unokaöccse megkörnyékezi a lányt, aki hálás a szép szavakért, és enged neki. Amikor állapotos lesz, a fiatalúr otthagyja őt. Anna megaláztatásai végül tragédiába torkollanak.

20 20 KÖTELEZŐK MOZIVÁSZNON Égig érő fű (0) színes, magyar ifjúsági film, 80 perc, 1979 rendező: Palásthy György író: Janikovszky Éva szereplők: Rajz János, Ifj. Hintsch György, Ullmann Mónika, Ujlaki Dénes, Dajka Margit, Máriáss József, Drahota Andrea Poldi bácsi, a parkőr nyugdíjba készül. Negyvenéves szolgálata alatt annyira megszokta a zöld füvet, a virágokat, hogy el sem tudja képzelni, mi lesz vele nélküle. Misu, a kis rokongyerek azonban nem ismer lehetetlent, a házbeliek, a kukások, a rendőr, az orvos és minden ismerős bevonásával megszervezi, hogy felszedjék az udvar keramitkockáit, s helyükre gyeptéglákat telepítsenek. János vitéz (0) színes, magyar rajzfilm, 74 perc, 1973 rendező: Jankovics Marcell szereplők: Cserhalmi György, Nagy Anikó, Kútvölgyi Erzsébet, Mádi Szabó Gábor, Pártos Erzsi, Farkas Antal, Bárdy György, Körmendi János Miközben Kukorica Jancsi kedvesét öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Jancsinak ezért bujdosnia kell és sok nehéz kalandban, viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s mikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének, Iluskának csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s így jut el a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját. Kárpáthy Zoltán (12) színes, magyar játékfilm, 78 perc, 1966 rendező: Várkonyi Zoltán szereplők: Kovács István, Venczel Vera, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Básti Lajos, Bitskey Tibor Apja halála után Kárpáthy Zoltán Szentirmayék házában nő fel. Szerelmes lesz leányukba, Katinkába, de gyámapja elküldi őt otthonukból 18. születésnapján. Zoltán utóbb rájön, mi készteti nevelőapját erre a megmagyarázhatatlannak tűnő lépésre. Nem Katinkát akarja tőle elválasztani, hanem Abellinóék aljas manőverét óhajtja megelőzni. Amint ez nyilvánvalóvá válik, Zoltán lemond az örökségéről, hogy anyja nevét és Rudolf személyét megkímélje a gyanúsítgatásoktól. Légy jó mindhalálig fekete-fehér, magyar filmdráma, 96 perc, 1960 rendező: Ranódy László szereplők: Tóth László, Törőcsik Mari, Bihari József, Bessenyei Ferenc, Beke Zoltán, Sövény Zoltán Debrecen, 1890-es évek. Nyilas Misi, a kollégium eminens diákja pakkot kap otthonról. Fel se bontja, rohan a vak Pósalaky úrhoz felolvasni az újságot, majd megteszi a lutrin az öreg által megálmodott számokat. Társai időközben megdézsmálják a pakkot, de Misit csak szegény édesanyja levele érdekli. Misi újabb munkát kap: Doroghyék fiát kell tanítania. Doroghy Bellának Török úr udvarol és Misi segít nekik levelezni. A lutrin kihúzzák a megálmodott számokat, csakhogy a fiú elveszítette a reskontót.

Hangoskönyvek gyermekeknek. Író, cím. Előadó. Sárkány mesék. Szikszai Rémusz. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. Csankó Zoltán

Hangoskönyvek gyermekeknek. Író, cím. Előadó. Sárkány mesék. Szikszai Rémusz. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. Csankó Zoltán Hangoskönyvek gyermekeknek Író, cím Előadó 1. Sárkány mesék Szikszai Rémusz 2. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Csankó Zoltán 1 / 18 3.. Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika Hernádi Judit 4. Bagossy László:

Részletesebben

Tüskevár nap. Szacsvay László. Az érdeklődő diákok jelentkezhetnek a Tüskevár országos pályázataira:

Tüskevár nap. Szacsvay László. Az érdeklődő diákok jelentkezhetnek a Tüskevár országos pályázataira: Tüskevár nap Hamarosan vetítik a mozikban Fekete István örökbecsű történetét, a Tüskevárt. Újjáéledt nemzeti kincsünk hiánypótló alkotás. Az új feldolgozás friss képekben mesél a természet szeretetéről

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Kedves leendő 5. évfolyamos! Szeretnénk, ha nyáron olvasnál! A következőkben felsorolunk ehhez Neked néhány könyvcímet, hogy könnyebben tudjál két

Kedves leendő 5. évfolyamos! Szeretnénk, ha nyáron olvasnál! A következőkben felsorolunk ehhez Neked néhány könyvcímet, hogy könnyebben tudjál két Kedves leendő 5. évfolyamos! Szeretnénk, ha nyáron olvasnál! A következőkben felsorolunk ehhez Neked néhány könyvcímet, hogy könnyebben tudjál két könyvet választani. 1. Olvass sok-sok mesét! pl. Grimm-mesék

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

C 72. Példány adatok: DVD1548 C 72 Fz D 89

C 72. Példány adatok: DVD1548 C 72 Fz D 89 C 72 Csipike az óriástörpe / rend. Balogh Géza. Bp. : Mtv zrt., 1984, cop. 2010. 1 DVD (61 perc) : magyar DD 2.0 Színes, magyar. Korhatárra való tekintet nélkül 5999546333893 : 891,- Ft Mt.: Balogh Géza

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Ifjúság kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének ajánlása

Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének ajánlása 2015/2016. 2 Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének ajánlása A mozi, a film mindig is nagyon sokat jelentett a fiataloknak, s szerepe, ha lehet, az utóbbi időben még növekedett is. A képek, a mozgóképek

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1.Feladat TOTÓ (Húzd alá a helyes választ!) 1. Mibe lépett bele Kópé, amikor vérzett a lába? egy hegyes szögbe egy süni

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

TESTVÉRKÖNYVTÁRAK TOP 10-ES KÖNYVEI korosztály (évf.) a könyv szerzője, címe kiadó kiadás éve könyvtár neve és a település neve 1-2.

TESTVÉRKÖNYVTÁRAK TOP 10-ES KÖNYVEI korosztály (évf.) a könyv szerzője, címe kiadó kiadás éve könyvtár neve és a település neve 1-2. TESTVÉRKÖNYVTÁRAK TOP 10-ES KÖNYVEI korosztály (évf.) a könyv szerzője, címe kiadó kiadás éve könyvtár neve és a település neve 1-2. Bartos Erika: Bogyó és Babóca karácsonya Pozsonyi Pagony 2014. Hajdúböszörményi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Biblioterápiás foglalkozások témaajánlói és a. felhasználható irodalmak jegyzéke

Biblioterápiás foglalkozások témaajánlói és a. felhasználható irodalmak jegyzéke Biblioterápiás foglalkozások témaajánlói és a felhasználható irodalmak jegyzéke Apanélküliség témakör irodalma Hajléktalan témakör irodalma Halál témakör irodalma Hűség és barátság témakör irodalma Kamasz

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Gárdonyi Géza: Egri csillagok Gárdonyi Géza: Egri csillagok 1. rész: Hol terem a magyar vitéz? 1. Hol és mikor indul a történet? 2. Kikkel ismerkedték meg a fejezetben? 3. Ki érkezik lóháton az öreg Ceceyhez? 4. Kik terveztek támadást

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2009, 2008, 2007, 2006, 2005 2009 2007 2006 1. pálya Filetóth Eszter Bencze Boróka Angyalos Panni Pozsonyi Dalma Kun Veronika 2. pálya Korcsmár Kiara Sóskuti Alíz Daragó

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

JOBB A BIZTONSÁG SZITAKÖTŐ 33 KÉPES SEGÍTSÉG A TÖRTÉNETHEZ

JOBB A BIZTONSÁG SZITAKÖTŐ 33 KÉPES SEGÍTSÉG A TÖRTÉNETHEZ JOBB A BIZTONSÁG SZITAKÖTŐ 33 KÉPES SEGÍTSÉG A TÖRTÉNETHEZ PIROSKA ÉS A FARKAS Ebben a mesében piros sapkás (néhol köpenyes) kislánynak (Piroska) kell átmennie az erdőn, hogy ételt vigyen a nagymamájának.

Részletesebben

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat Második forduló 2015.04.12 Leány 1.6km 1. Kalocsai Klaudia 20 6:49 T.várkony, Endre Király Ált.Isk. SE2 / 1, 10 2. Gál Kitti 19 7:10 T.várkony, Endre Király Ált.Isk.

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Csapatverseny :35

Csapatverseny :35 Csapatverseny 1. Gödi SE 338 pont 2. Váci Hajó 250 pont 3. Nagymaros SE 151 pont 4. Váci Vasutas 63 pont 5. Verőce 26 pont 6. Szeged 10 pont 7. EKKSE 7 pont 2011-08-28 12:35 1. 9:30 K-1 III. kcs fiú 1.

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

2011. június. Norvég erdő. A szegedi Belvárosi mozi műsora. Hétfőnként 16 órától 50% kedvezmény az ételárakból!

2011. június. Norvég erdő. A szegedi Belvárosi mozi műsora. Hétfőnként 16 órától 50% kedvezmény az ételárakból! A szegedi Belvárosi mozi műsora 2011. június Norvég erdő Szeged, Sóhordó utca 18. (30) 998 3342 Rendezvények (25 50 fő) Kitelepülés 5 féle menü 110 fős kerthelyiség grillezéssel Zárt parkoló Hétfőnként

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

Madách Imre: Az ember tragédiája Nemzeti Színház, Budapest

Madách Imre: Az ember tragédiája Nemzeti Színház, Budapest Madách Imre: Az ember tragédiája Nemzeti Színház, Budapest 1964.10.02. Ádám: Sinkovits Imre Éva: Váradi Hédi Éva: Zolnay Zsuzsa (szerepátvétel: 1971) Lucifer: Kálmán György Lucifer: Major Tamás (szerepátvétel:

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019 Eged abszolút férfi 1 35 TÓTH Norbert 00:55:38 00:00:00 2 86 SZUROK Bal?zs 01:00:13 00:04:34 3 24 KORMOS Krisztián 01:01:15 00:05:36 4 108 JENES Zoltán 01:03:54 00:08:15 5 89 MARCZIS Dávid 01:05:05 00:09:26

Részletesebben

Májusi új könyveinkből

Májusi új könyveinkből Májusi új könyveinkből Mary Jo Putney: Egy hamis hölgy Budapest, General Press 2012. Lady Kiri Lawford mindent megtesz, hogy tökéletes úrinőként tagja lehessen az előkelő angol társaságnak, indiai gyökereit

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Versenyszám 2 Női/Women 50 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek

Versenyszám 2 Női/Women 50 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek Agria Kupa - 21.12.19. Versenyszám 1 Férfi/Men 5 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek 1 1457 Földi, István 11Debreceni Búvárklub 27,33 2 1548 Acél, Áron 11 Dvcsh Ubse 28,44 3 Plavec, Peter 11Ksp Calypso Zvolen

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013. M I N I L Á N Y I II I V VI ( legjobb 5 ) 150 Engi Zselyke 50 50 50 150 47 Fliszár Enikő 47 47 M I N I F I Ú I II I V VI ( legjobb 5 ) 241 Kis Dániel 50 44 47 50 50 241 194 Lipusz Bendegúz 50 50 47 47

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19.

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. A N G O L I. kategória /4-5. évfolyam alap szint Elérhető: 62 pont 1. 108 60,5 98 Szabó Benedek 4. a Kossuth 2. 107 56 90 Juhász Regina 4.b Kossuth

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016.

HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. HODOS TAMÁS EMLÉKVERSENY 2016. U9 lány 1 2 3 pont meccs hely 1 Novák Adrienn 7-21 7-21 14 : 42 0 : 2 3. 2 Lengyel Flóra 21-7 21-19 42 : 26 2 : 0 1. 3 Kis-Kasza Arabella 21-7 19-21 40 : 28 1 : 1 2. U9

Részletesebben

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Által az állam nevében megvásárolt lakóingatlanokra vonatkozó adásvételi

Részletesebben

SZERZŐ CÍM ELŐADÓ TERJEDELE ÁR. Hegedűs Géza Jordán Tamás Kaszás Attila. Arany János Versei Bálint András CD 25.00

SZERZŐ CÍM ELŐADÓ TERJEDELE ÁR. Hegedűs Géza Jordán Tamás Kaszás Attila. Arany János Versei Bálint András CD 25.00 HANGOSKÖNYVEK SOROZAT TALKING BOOKS SERIES SZERZŐ CÍM ELŐADÓ TERJEDELE ÁR M Ady Endre József Attila Radnóti Miklós Válogatott versei Hegedűs Géza Jordán Tamás 165 perc Arany Versei Bálint András CD 25.00

Részletesebben

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF Támogatóink Bodoky Tamás Maróy Ákos Urbán Ágnes Vay Márton Scheiring Gábor (ogy. képviselo, LMP) Bohus Csaba Gervai Péter Pogány Anikó Földes Balázs Dr. Szilágyi Péter Zoltán (ogy. képviselo, LMP) Nemes

Részletesebben

"BALUSWIM 20" Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv

BALUSWIM 20 Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv "BALUSWIM 20" Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv 1. SZÁM: 2009-2007 FIÚ ÉS LÁNY PILLANGÓ Murguly Lili 2 0,31,07 1. Rakaczki Zsombor 1 0,42,65 2. 2. SZÁM: 2006-2005 LEÁNY ÉS FIÚ PILLANGÓ 25 méter Solt Maja

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Szarka Károly Csontig, velőig Távolsági szerelem a Rózsavölgyi Szalonban

Szarka Károly Csontig, velőig Távolsági szerelem a Rózsavölgyi Szalonban Szarka Károly 2013. 11. 20. Csontig, velőig Távolsági szerelem a Rózsavölgyi Szalonban Lehetne ez akár egyszerű romantikus történet is. Egy férfi és egy nő telefonon ismerkednek meg, aztán a kettejük közötti

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály 1. évad 6 lemez (Law & Order: Special Victims Season 1)

Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály 1. évad 6 lemez (Law & Order: Special Victims Season 1) Select 86 Kft. 2009. júliusi új megjelenések UNIVERSAL PICTURES Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály 1. évad 6 lemez (Law & Order: Special Victims Season 1) Lakossági megjelenés: 2009.07.02 Ajánlott

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p

Részletesebben

KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI

KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI Név Szül. év Klub Keszthely Nagykanizs a Pécs Zeg. Összesen: Szabó Béla 1962 PLE Zeg 192 189 192 0 573 Lindenlaub Roland 1977 PVLK Pécs 187 190 180 0 557

Részletesebben

Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió október 27. péntek 6 óra

Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió október 27. péntek 6 óra Klub neve Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió 2017. október 27. péntek 6 óra I. Nevezések klubonként: Fő Gi Gr. NoGi Gr. Combat Gr. Kesztyűs Küzd. NoGi Open Kesztyűs

Részletesebben

The Beatles. Sárga tengeralattjáró

The Beatles. Sárga tengeralattjáró 21306 The Beatles Sárga tengeralattjáró Amikor a látványos Sárga tengeralattjáró 1968- ban megjelent, azonnal olyan mérföldkövet jelentő filmnek ismerték el, amely az animációt addig nem látott magasságokba

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Hármascsapat országos bajnokság

Hármascsapat országos bajnokság 40 km - ABSZOLÚT 1 1 NAGY ZOLTÁN RÓKA TIBOR ZSUPOS SÁNDOR 2 2 Révész Gábor Nagy András Szabó Lajos 1 3 NAGY GYULA HAJDÚ BARNA MAGAS DÁVID 2 4 Hacsi Ákos Balázs Attila Szűcs Richárd 3 5 Árva Mihály Petró

Részletesebben

BALUSWIM ÚSZÓISKOLA I TANÉVZÁRÓ ÚSZÓVERSENYÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BALUSWIM ÚSZÓISKOLA I TANÉVZÁRÓ ÚSZÓVERSENYÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1. SZÁM: 2003-2006 LEÁNY PILLANGÓ MEGYERI LILI 0.49.38. 1 KATULA PANNI 0.52.05. 2 KUN DOROTTYA 2.57.19. 3 2. SZÁM: 2003-2006 FIÚ PILLANGÓ KATULA BALÁZS 0.45.50. 1 KATULA ÁKOS 0.56.28. 2 3. SZÁM: 1999-2002

Részletesebben