Pihenőház november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele."

Átírás

1 Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült gyermekeknek a fizikai és mentális fejlesztése, akik nem tudnak megfelelni más közoktatási intézmények elvárásainak. Az évek során felvetődő kérdés volt, hol is tudnak a halmozottan sérült gyermekeikkel nyugodtan pihenni a szülők, ahol biztosan meg vannak azok a szükséges infrastrukturális feltételek, melyek fontosak a gyermek gondtalan ellátásához. Mint például a pépes étkezés, a nagy gyermek tisztába tétele, és még sorolhatnánk, de persze mindezek a feltételek mellett fontos hogy, mindez elérhető áron maradjon. Így született az ötlet a Wienerberger Téglaipari Zrt. Jövővár pályázatát látva, hogy megvalósuljon egy pihenőház. A sikeres pályázat után lassan megkezdődtek a munkálatok. A kezdeti tereprendezésben nagy segítséget nyújtottak társadalmi munkában az egyesület dolgozói és barátai (Apró Tibor, Enyedi Éva, Fekete Albert, Fekete András, Fekete Éva, Fekete Gábor, Hegedűs Brigitta, Miklós Attila, Palásti Péter, Simon Róbert, Szekeres László, Tóth István, Uzonyi Gyula, Uzonyi Zoltán). A szállást Duna Bt. camping biztosított számukra. Az építőanyagok díjtalan tárolásában az Alker Kft. Nyújt támogatást november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

2 Dunaalmási Sérültek Pihenőházának alapkövének letétele A Dunára néző, a Gerecse lankáinál fekvő telken nagy várakozás után megtörtént az alapkő letétel. Az ünnepélyes keretek között köszöntötte a vendégeket Fekete Albertné az Egyesületünk elnöke. Ezután Lévai Péter Dunaalmás Polgármestere köszöntötte a közeljövőben felépülő Pihenőház megjelent munkatársait és a szegedről érkezet vendégeket. A kedves szavak után elhelyezésre került az alapkő, ezzel is emléket hagyva az utókornak. Az elhelyezés után, Iványi Gábor evangélikus lelkész a készülő pihenőház megálmodóira, tervezőire, építőire, dolgozóira, s jövendőbeli vendégeire kérte Isten áldását. Remélve sok sérültnek és családjának örömteli nyaralást, pihenést nyújt a közeljövőben a ház a festői környezetben.

3 Képgaléria

4 Megnyitó A megnyitóünnepségen, egyesületünk elnökasszonya, Fekete Albertné mellett részt vettek az egyesület tagjai, illetve Kogon Mihály, a MEREK elnöke; Lévai Péter, Dunaalmás polgármestere és a helyi református lelkész, valamint Válóczi Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom megyei Egyesületének elnöke. A pihenőház bárki számára hozzáférhető, 12 személyes akadálymentesített épület. Az egyesület elérhetőségein lehet jelezni, ha valaki szeretne a Gerecse lankáin eltölteni néhány napot. 14 év alatti sérült személynek ingyenes, 14 év fölötti sérültek számára 1000 HUF/fő/éj díjjal, még egészséges emberek számára 1500 HUF/fő/éj díjjal. A pihenőháztól 200 méternyire található egy lovarda, 500 méternyire egy étterem, ami házhoz szállítást is vállal, ha valaki nem szeretne főzni. Minden jelentkezőt szeretettel várunk!

5 Képek a Dunaalmási pihenőház megnyitójáról.

6 Dunaalmási kirándulás (élménybeszámoló) A Dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményének tanulói és a gondozói az egyesület frissen felavatott, dunaalmási pihenőházában töltötték június első hétvégéjét, péntektől vasárnapig. A kis kalandjukról készült, képekkel illusztrált beszámolójukat itt olvashatjuk. Napsütéses idő volt, amikor megérkeztünk. Az autók zajától mentes környezetben reggel, délben és este a madarak csicsergését is lehetett hallani. Este még a csillagok is fényesebben ragyogtak, amiket a gyerekek hosszú időn keresztül nézegettek. A pihenőház kialakítása megfelelő a kerekesszékesek számára is, ezért nem volt különösebb probléma a gyerekek ellátásakor. A kísérők Nagyon jó volt a kirándulás, nagyon jól érezem magam. Ilyen élményben még soha nem volt részem, és hogyha máskor is lesz ilyen lehetőség, szívesen elmegyek a gondozókkal. Bágyi Katalin Bikini koncerten voltunk, nagyon jó volt. Néztük a csillagokat. Balogh Ádám Jól éreztem magamat, jót aludtam, jót kirándultam. Megnéztük a Dunát, a lovas tanyát. Szabó Réka A hosszú esős időszak után a megrendelt napsütéses melegben egy csodás hétvégét töltöttünk Dunaalmáson. Baricz Csaba

Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete intézményei, szolgáltatásai

Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete intézményei, szolgáltatásai Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete intézményei, szolgáltatásai 1992-ben alakult meg a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete, mely önálló jogi személyként működik, az öntevékenység, az

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka (E Ft) Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Angyalok táncos 6721 Szeged, 1 Érdekvédelmi Szervezete mulatsága 2010-12-01 320 Teleki u. 3. ÉFOÉSZ Közhasznú Szentestén Szegedi Kistérség Többcélú Kirándulás

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.

Részletesebben

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka 1/5 1. 2. 3. 4. Mozgáskorlátozottak Egyesülete Szeged Városi csoportja Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézete Halmozottan Sérültek Szövetsége

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten, Óbudán, 2015 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri

Részletesebben

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000

6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. 2 500 000. 8640 Fonyód RÓZSADOMB U 2. 2 500 000 Kat. A pályázó szervezet neve A pályázó szervezet címe Elnyert összeg 1. NCS Csupaszív Nagycsaládos Egyesület Várpalota és Kistérsége Veszprém Megye, 8100 Várpalota, Szabolcska Mihály út 75. 3 610 000

Részletesebben

SZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS

SZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS SZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS 28. évi Szakmai beszámolója Készítette: Turba Attila Székhely: 2181 Iklad, Szabadság u. 7. Ellátási terület appali Ellátás: Aszód, Bag, Domony, Galgahévíz,

Részletesebben

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus ) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Szociális, Gyermek és Családvédelmi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt támogatás (eft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja

Részletesebben

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Által az állam nevében megvásárolt lakóingatlanokra vonatkozó adásvételi

Részletesebben

Főprogram, 11 verseny. Feleresztés helye: Magdeburg Feleresztés ideje: 2014.07.19 05:45

Főprogram, 11 verseny. Feleresztés helye: Magdeburg Feleresztés ideje: 2014.07.19 05:45 Budapest III. Tagszövetség, A33 Fót Első adat felvétele: 20.07.2 7:7:50 Az adatok utolsó módosítása: 20.07.23 20:3:6 A lista kiadásának időpontja: 20.07.23 20:6:07 Az óvási határidő az első adatfelvételtől

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2012 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk!

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz 2008. Név Apró Juhász János közgyűlés tagja 1 Bajusz Attila Polgármesteri Hivatal 1 Bakai Csaba közgyűlés tagja 1 Balogh László közgyűlés tagja 1 Bartáné Tóth Mária közgyűlés tagja 1 Beck Zoltán közgyűlés

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló

Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló 2012. évi közhasznú tevékenység rövid tartalmi leírása: A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2012 évi feladatainak végrehajtásáról, illetve

Részletesebben

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő (1927-2015) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester 2016.04.17. vasárnap 14 óra HELYSZÍN: Munkácsy Mihály Művelődési Ház (házasságkötő

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg)

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg) Diákolimpia Szerzõ zoli 2007. július 28. FOLYAMATOSAN FRISSÜLÕ OLDAL, 2004-IG VISSZAMENÕ DVSC-EREDMÉNYEKKEL FIÚ serdülõ, korábban kadet és junior országos versenyek Serdülõ és junior utánpótlás olimpia

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Derby Liga verseny értékelés

Derby Liga verseny értékelés 3668 Grosspaul Dúc 97,44 70 45 64% 14 423.277 m 4539 Szlaukó István 95,26 10 7 70% 2 428.240 m 9662 Gotthard László, Dr. 87,85 105 69 66% 21 433.048 m 9571 Lakatos József 84,58 8 5 63% 2 405.910 m 9559

Részletesebben

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 17-i ülésére Tárgy: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása

Részletesebben

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen Magyarország 2014. évi Fedett Pályás

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

PÁLYÁZAT. 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 2014.

PÁLYÁZAT. 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 2014. PÁLYÁZAT az 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság megrendezésére 2014. 1. Pályázó adatai neve : Őcsényi Repülőklub SE címe : 7143 Őcsény, Repülőtér, Pf.: 6. számlázási címe : 7143 Őcsény, Repülőtér

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Derby Liga verseny értékelés

Derby Liga verseny értékelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 5203 Virányi Reijnen 98,66 8 5 63% 2 208.790 m 3668 Grosspaul Dúc 95,92 101 73 72% 21 203.256 m 4539 Szlaukó István 95,72 10 6 60% 2 208.051 m 9662 Gotthard László, Dr. 95,13

Részletesebben

Putnok Város Önkormányzata PUTNOK

Putnok Város Önkormányzata PUTNOK Putnok Város Önkormányzata PUTNOK Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 15/b - ában 2013. év 1./ Partner: Galambosi Építő és Szakipari Bt 3630. Putnok, Balogh Béla út 5. 2./ Szerződés tárgya:

Részletesebben

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében a NEFMI 2011. január 22-én OK 3879-7/2010.sz. Támogatási Szerz dés alapján Konferenciát szervez. MEGHÍVÓ

Részletesebben

Verseny elnevezése : Delta-Honvéd Kupa I.forduló Tavaszi évadnyitó verseny Verseny helyszine: 1101 Budapest, Pongrác út 5. BHSE lőtér Ideje : 2007. március 31. Versenynaptári szám : 124/B-03/29 Sportpisztoly

Részletesebben

Tisztelt ráckevei választópolgárok!

Tisztelt ráckevei választópolgárok! Tisztelt ráckevei választópolgárok! Mindannyiunk számára újszerű lesz a vegyes választási rendszer alkalmazása, hiszen négy évvel ezelőtt még egészen más formában választottuk meg képviselőinket. Egy rövid

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2006. március 31-április 1. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Ker. és Közg. Szki. 48,250 45,050 46,200 45,950 46,650 46,700 278,800 2 Nagykőrös Toldi Miklós Szki. 46,800 44,400 46,550 45,900

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

EREDMÉNY ÖSSZESÍTŐ. MAGYARORSZÁG AMATŐR FOGATHAJTÓ BAJNOKI DÖNTŐ Jászfényszaru, október 4. Kétfordulós akadályhajtás egyszeri összevetéssel

EREDMÉNY ÖSSZESÍTŐ. MAGYARORSZÁG AMATŐR FOGATHAJTÓ BAJNOKI DÖNTŐ Jászfényszaru, október 4. Kétfordulós akadályhajtás egyszeri összevetéssel Kétfordulós akadályhajtás egyszeri összevetéssel KOCSI Kettesfogat HAJTÓ I. FORDULÓ II. FORDULÓ I. + II. FORDULÓ ÖSSZEVETÉS IG. NEVE EGYESÜLETE IDŐ HP IDŐ HP IDŐ HP IDŐ HP Pályahossza: 700 m Pályahossza:

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

A Soproni Mozdonyvezetőkért Alapítvány Mai dátum. Éves vagyoni tervezet, kimutatás és nyílvántartás január 16., péntek

A Soproni Mozdonyvezetőkért Alapítvány Mai dátum. Éves vagyoni tervezet, kimutatás és nyílvántartás január 16., péntek A Soproni Mozdonyvezetőkért Alapítvány Éves vagyoni tervezet, kimutatás és nyílvántartás Pénztár Éves bevételek Éves kiadások Értékjegyek Eszközök Tájékoztató adatok Működés kezdete 2009. március 04. Elnök

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. Sóskúti Lovas-és Élménypark 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban:

Részletesebben

Ópályi Hírlap 2009. július 4. oldal 14.

Ópályi Hírlap 2009. július 4. oldal 14. XIII. évfolyam 2. szám 6. 2. oldal 3. oldal 4. oldal 14. 1. Húzza a cigánybanda 2. Kin Pityu polgárőr és lengyel barátai 3. Kárpáti Tibor képviselő úr és a Boldog családokért egyesület 4.-5. Balogh Miklós

Részletesebben

ÉFOÉSZ HÍRLEVÉL 2015/09-10

ÉFOÉSZ HÍRLEVÉL 2015/09-10 ÉFOÉSZ HÍRLEVÉL 2015/09-10 TARTALOM Több mint 6000-en látogattak ki a 24. Sérült Gyermekek Napjára... 2 Akcióban a Szívességkommandó... 2 Sokan-sokfélék vagyunk! sikeres a BKK és a FESZT közös plakátkampánya...

Részletesebben

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba A 2010. október 03. napjára kitűzött helyi önkormányzati és cigány kisebbségi önkormányzati választásra nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és listák Polgármesterjelöltek Horváth Károly Független

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

A SZOLNOKI SPORTCENTRUM- SPORTISKOLA SZAKOSZTÁLYAINAK AKTUÁLIS EDZÉSRENDJE február 1-jétől

A SZOLNOKI SPORTCENTRUM- SPORTISKOLA SZAKOSZTÁLYAINAK AKTUÁLIS EDZÉSRENDJE február 1-jétől A SZOLNOKI SPORTCENTRUM- SPORTISKOLA SZAKOSZTÁLYAINAK AKTUÁLIS ATLÉTIKA SZAKOSZTÁLY ECSEKI TIBOR 9:00-18:00 9:00-18:00 9:00-18:00 9:00-18:00 9:00-18:00 10:00-12:00 BENCSIK PÁL Körúti Á.I. 14:30-16:00 Körúti

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

8) Rajz, tárlóberendezés Ló lovasával (Sebestyén Noémi) Spanyol női viseletek (Szabó Adrienn)

8) Rajz, tárlóberendezés Ló lovasával (Sebestyén Noémi) Spanyol női viseletek (Szabó Adrienn) 1) Kvíz játék (a spanyol tanárok összeállításában) 2) A legjobban sikerült versfordítások felolvasása (1-2) 3) Tánc Sevillanas (6 fő Kulifai Sára, Szabó Adrienn, Ruby Zsófia, Mong Szilvia, Turai Krisztina,

Részletesebben

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy hatékony segítséget nyújtson Miskolcon és vonzáskörzetében

Részletesebben

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében.

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében. Beszámoló Az Elesett Öregekért Alapítvány 2010.03.16 -án megnyerte a DDOP-3.1.1.-09-2009-0071.sz. pályázatot, amely pályázat keretében az Alapítvány fenntartásában működő gadányi Szeretetotthon teljes

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Nyertes lista CH2014

Nyertes lista CH2014 Nyertes lista CH2014 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett Fogyatékossággal élő személyek számára bentlakásos,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

1. Szállítási szerződés keretében szennyvízátemelőkbe darálók beszerzése

1. Szállítási szerződés keretében szennyvízátemelőkbe darálók beszerzése Az csatornahálózat és az alábbi szerződések teljesítését teszi közzé: 1. Szállítási szerződés keretében szennyvízátemelőkbe darálók beszerzése csatornahálózat és Purator Hungaria Környezetvédelmi Kft 1222

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Buszmenetrend 2015/2016

Buszmenetrend 2015/2016 Buszmenetrend 2015/2016 Változtatásra csak úgy van lehetőség, hogy az sem a busz férőhelyét, sem a megállók számát, sem a menetidőt nem érinti. Tiszavasvári 7 00 Halász Csárda 1. Lakatos Valentina 7. oszt

Részletesebben

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését.

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését. Tolna megyei Asztalitenisz Szövetség 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 8.sz. körlevél Kedves Lányok, Fiúk! Tisztelt Szülők és Nevelők! A 2014-2015 évi DIÁK-KUPA versenysorozat a 2015. május 16-i zárófordulóval

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

Fürdőkultúra fejlesztése a Balatonföldvári Keleti strandon (DDOP-2.1.1/D )

Fürdőkultúra fejlesztése a Balatonföldvári Keleti strandon (DDOP-2.1.1/D ) Balatonföldvár Város Önkormányzata 2009. novemberében sikeres pályázatot nyújtott be a Dél-Dunántúli Operatív Program A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése című pályázati felhívás keretében.

Részletesebben

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral December másodikán megkezdődött a Szegedi Karácsonyi Ünnepek rendezvénysorozata. A Széchenyi és a Dugonics téri vásárokon és ünnepi előadásokon kívül a város idén óriási koszorúval és díszkivilágítással

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Polonkai Zoltánné Pénzügyi osztályvezető. Vittmanné Gerencsér Judit Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Polonkai Zoltánné Pénzügyi osztályvezető. Vittmanné Gerencsér Judit Szervezési és Ügyviteli osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a civil szervezetek támogatásának elszámolásáról Előterjesztő:

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Leány Párbajtőr Egyéni V. Korcsoport ( ) Szolnok, március 19.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Leány Párbajtőr Egyéni V. Korcsoport ( ) Szolnok, március 19. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Leány Párbajtőr Egyéni Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Nagy Imre Versenybírók: Babinszki Dorottya DHSE-PMD Badacsonyi

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás Welding 34 4 Boldog Péter Nesztor Autó 30 4 Nagy Csaba

Részletesebben

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap Pátyi Terepfutás 2013. szeptember 01, vasárnap 400 m 2007-1. 29 Nagy Soma Dániel f 2007-1 1:29 2. 24 Sike Roland András f 2007-2 1:30 3. 88 Laky Péter f 2007-3 1:32 4. 8 Szöllıs Hanka n 2007-1 1:35 5.

Részletesebben

Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Adószám 19085658 1 06 OTP 11735005 20399618

Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Adószám 19085658 1 06 OTP 11735005 20399618 Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Adószám 19085658 1 06 OTP 11735005 20399618 E-mail:szma@t-online.hu Honlap: www.szmae.extra.hu H - 6725 SZEGED, Veresács u. 17/b. Tel/Fax: 36*62/444-897 SMS:

Részletesebben

BUDAPEST VETERÁN RANGLISTAVERSENY. 40-49 év férfi páros. 2012. december 22. Szabó II. László főbíró 3-0. Gulyás Vince főbíró helyettes

BUDAPEST VETERÁN RANGLISTAVERSENY. 40-49 év férfi páros. 2012. december 22. Szabó II. László főbíró 3-0. Gulyás Vince főbíró helyettes 0. december. 0-9 év férfi páros. DARU Zsolt HOLHOS Tamás - DARU Zsolt. 96 KLUCSÁR Péter Váci Reménység Egy. HOLHOS Tamás 97 LOVAS Péter Váci Reménység Egy. 77 / 087 DARU Zsolt HOLHOS Tamás. 9 BARABÁS Iván

Részletesebben

SPORT...SPORT...SPORT

SPORT...SPORT...SPORT SPORT...SPORT...SPORT Az iskola tanulói számos sportsikert könyvelhetnek el. Az alábbi táblázatokban a különböző sportágak legjobb 15 eredményét tekinthetik meg. 800 m FUTÁS - FIÚK Kocsis Gábor 2:13,20

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology I. Értesítő Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben