BOSNYÁK PIRAMISNÁL JÁRT HORVÁTH ZOLI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BOSNYÁK PIRAMISNÁL JÁRT HORVÁTH ZOLI"

Átírás

1 BOSNYÁK PIRAMISNÁL JÁRT HORVÁTH ZOLI A magyar Indiana Jones-nak is nevezhetnénk Horváth Zolit annak alapján, hogy milyen kalandokban volt része eddig. A régészet, a tudomány és a spiritualitás határán mozogva annyi zavarba ejtő kérdésre találta már meg a választ, hogy méltó a híres kalandor címére. A Sors pikantériája, hogy ezúttal a magyar határtudományok fenegyerek a bosnyák Indiana Jones territóriumára merészkedett. A MAGYAR INDIANA JONES Horváth Zoli rendszeresen látogatja a világ szakrális és tudományos szempontból is kimagasló jelentőségű helyeit. Különleges harmadik szemének segítségével annak ered nyomába, hogy a rejtélyek és titkok vajon megalapozottak-e vagy csak kacsák. Járt már az angliai Stonehenge-nél, ahol a druida kultuszt vizsgálta. Megfordult Párizsban, ahol a Rózsavonalnak a valódiságát ellenőrizte és egyebek mellett a Louvre fantomját fotózta le. De rendszeresen járt a Föld spirituális szívét jelentő Egyiptomba is, hogy Ausztria, Olaszország, Németország, Románia vidékeit már ne is említsem. Energiaérzékelő és auralátó képességeivel minden területet tüzetesen megvizsgált. Ahol mások zsákutcába jutottak, ott ő új megismerési utakat fedezett fel. Így sikerült számos olyan titokra fényt derítenie, amelyeket Enigma című műsorában a FIXHD televízióban és ezoterikus magazinunkban rendszeresen megosztunk az érdeklődőkkel ben Bosznia-Hercegovinába utazott, hogy saját szemével győződjön meg a bosnyák piramisok létezéséről, és hogy felderítse, vajon természetes képződményekről van-e szó vagy egy előttünk élt civilizáció emelte azokat hajdanán. Felkészült arra, hogy amennyiben egy letűnt kultúra nyomaira bukkanna, akkor mindenképpen meg kellene válaszolnia, hogy kik lehettek elődeink, milyen tudás birtokában voltak és mit hagytak ránk, kései utódaikra. Zoli speciális mérőműszerekkel és fényképezőgépekkel felszerelkezve vágott neki a sokat ígérő expedíciónak. Mivel nagyon jó szakmai kapcsolatokat ápol a világ elismert régészeivel és szakértőivel, ezért személyesen a feltárások vezetője, Semir Osmanagić várta őt a helyszínen. A BOSNYÁK PIRAMISOK REJTÉLYE A Bosznia-Hercegovina fővárosától, Szarajevótól 30 km-re északra fekvő Visoko városkában járunk, ahol 2005 óta intenzív régészeti feltárások folynak a bosnyák származású Semir Osmanagić vezetésével. A bosnyák völgyben kilenc piramisalakzatot sikerült megkülönböztetni. Ebből ötnek nevet is adtak: a Nap (Visočica), a Hold (Plješevica), a Sárkány (Bučki gaj), a Szeretet (Četnica) piramisa és a Föld temploma (Krstac). A régésztársadalmat megosztja a felfedezés augusztus között tartották Szarajevóban az I. Nemzetközi Boszniai Piramisok Völgye Konferenciát, melyen 40 kutató (Egyiptomból, Lengyelországból, Magyarországról, Horvátországból, Angliából, Oroszországból és Boszniából) tartott előadást. A részt vevők négy határozatot hoztak: 1. A kutatások fontossága nagyobb hangsúlyt kap a jövőben ben újabb tanácskozásra gyűlnek össze. 3. Létre kívánnak hozni egy szarajevói Piramiskutatási Központot. 4. Egy felhívást intéztek a bosznia-hercegovinai egyetemekhez a diploma szintű régészeti oktatás bevezetéséért.

2 Szép számmal akadtak ellenlábasai a látszólag nagy kaliberű feltárási programnak. Egyesek arra alapozták az ellenvetésüket, hogy a hegyen középkori erőd áll, aminek római alapjai vannak, az alatt pedig egy illír település foglal helyet. Azzal vádolták Osmanagić-ot, hogy ásatásai során csak az őt érdeklő rétegekre koncentrál és fittyet hány a régészet minden szabályára. Az ellenzők annyira sikeresen protestáltak az ásatásvezető ellen, hogy Gavrilo Grahovac, bosnyák kulturális miniszter megvonta a támogatást a projekttől. Osmanagić hipotézise arról szól, hogy a hegy nem természetes képződmény, hanem ember által tudatosan épített alkotás, effektíve Európa első piramisa. Geofizikai mérések alapján Osmanagić kilenc piramist fedezett fel. Ezen kívül feltárt egy cirka háromszáz méter hosszú alagutat, amely a főpiramistól 3 kilométerre található. De ő arra a következtetésre jutott, hogy ha egyszer majd sikerül feltárnia az alagutat, akkor egy olyan valódi alagútrendszerre fog bukkanni, amely a föld alatt köti össze a piramisokat. A leletek között található fadarabok C14-es kormeghatározására alapozott teóriája szerint a piramisokat 34 ezer évesre becsüli. A NAP PIRAMIS Horváth Zoli személyesen is megcsodálta a lenyűgöző 220 m magas Nap-piramist, amelyet Kheopsz-piramishoz hasonlóan az északi Sarkcsillaghoz tájoltak. Zoli látta, hogy a piramisok mind a négy oldalát megbontották. A talaj alatt épségben volt látható a breccsaszerű (szögletes szemcséjű üledékes kőzet) kőtömbök formálása és illeszkedése. A piramis bejárati platójánál 1 1 1,5 m méretű több tonnás konglomerátum (kerekített szemcséjű üledékes kőzet) kőtömböt is találtak. Egyebek mellett az ilyen tömböket, illetve a homokkő lapokat használták az évszázadok folyamán építkezéseikhez a helybéliek. Osmanagić elárulta Zolinak, hogy a helyszínen járt egyiptológusok több hasonlóságot is találtak a bosnyák és az egyiptomi piramisok között: a kövek méretei, megmunkálásuk, az illesztésük és a kötőanyaguk párhuzamokat mutat az alkotómesterek technikája között. A kutató úgy véli, hogy valószínűleg az elő-illírek építethették a bosnyák piramisokat. HORVÁTH ZOLI VÉLEMÉNYE Horváth Zoli arra a megállapításra jutott, hogy a helyszínen egyszerre több korszak nyomai fedezhetők fel. Az ásatások még gyerekcipőben járnak és csak apránként haladnak előre, ezért még sok a feltáratlan terület. Ennek fő oka a pénztámogatás hiánya és egyes kutatók heves tiltakozása. Semir az évből csak néhány hónapot tölt Visokoban, ezért a feltárás csak lassacskán folyik. Zoli szerint egyértelműen látszódik, hogy más kultúra volt, aki a föld alatti komplexumot építette, más, amelyik a több tonnás írásjelekkel ellátott kődarabokat használta és megint más, amelyik a piramisokat kreálta. A jelek azt mutatják, hogy az alagútrendszert emberkéz alkotta. Roppant érdekes, hogy az alagútban feltárt írásos köveken Szakács Gábor és Friedrich Klára magyar íráskutatók a székely-magyar rovásírás 39 betűjéből eddig 21 betűt azonosítottak. Amikor Zoli hőkamerával vizsgálta a köveket, különbféle anomáliákat érzékelt a műszer. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy pulzáló hőmérséklet-változásokat mutatott a szerkezet. Még ettől is izgalmasabb, hogy a nagy kőlapokból harmadik szemes látással érzékelhető némi energiasugárzás, de a lényeg, amit a piramisok rejtenek, eddig még feltáratlan. A visokoi írás hasonló elv szerint íródott, mint az amerikai totonák indiánok piramisfelirata, sőt a jelek egyike azonos a két piramison. Mindegyik piramisfelirat jól azonosítható és

3 értelmezhető a székely jelek segítségével. Ezekből kiderül, hogy a piramis kultikus helynek számított hajdanán. Zoli szerint a bosnyák piramisok az őseink hagyatéka, de spirituális zarándokutakra egyelőre nem igazán alkalmasak, mert még sok minden vár feltárásra és a megközelíthetőségük is nehézkes. Ettől függetlenül van ott valami, ami majd csak a jövőben fogja leleplezni magát. Mindent egybevetve, a lelkes és elhivatott kutatómunkán kívül sokkal több anyagi támogatásra lenne szükség a bosnyák piramisok feltárására. Talán azért is akadozik a feltárás és azért ütközik lépten-nyomon Osmanagić is falakba, mert ez a kor még nem érett meg teljesen az ilyen nagy felfedezésekre. nyilatkozta Horváth Zoli. Boldog napot! Száraz György HORVÁTH ZOLI INTERJÚJA SEMIR OSMANAGIC FELFEDEZŐVEL Ebben a cikkben egy interjú összefoglalását olvashatod, amelyet Horváth Zoli 2010-ben készített a boszniai piramisok feltárását irányító Semir Osmanagić -csal. Így első kézből értesülhetsz a felfedező álláspontjáról és a jelenleg is tartó ásatások eredményeiről. Zoli: Itt ülök Semirrel, a boszniai piramisok feltárójával, illetve az ásatások vezetőjével. Első kérdésem, hogy szerinte van-e valamilyen összefüggés a piramisépítő kultúrák között? Az egyiptomi, a maja és a boszniai piramisépítő kultúrák között? Semir: Lényegében van kapcsolat, de az visszanyúlik arra az első civilizációra, amelyik a piramisokat kitalálta, és építeni kezdte. Zoli: Ezzel az atlantiszi kultúrára gondol? Sokan vélik úgy a piramiskutatók közül, hogy az első kultúra Atlantisz volt és az ő tudásuk szállt aztán át Hermész vagy más néven Thot félisten segítségével Egyiptomra, illetve a közép-amerikai kultúrákra, és feltehetően ide is? Semir: Sokkal öregebb az emberiség, mint ahogy bárki azt feltételezné. Sokkal öregebb annál a hét ezer évnél, mint amit állítanak róla, amely sumerokkal és babiloniakkal kezdődött. A japán vízalatti városok is sokkal öregebbek. Törökország egyes városai szintén öregebbek. Több mint harmincezer évesek. A mexikói és a perui civilizáció is sokkal öregebb. A boszniai alagútrendszer pedig jóval idősebb a sumer városoktól. Ez az egész Boszniában található komplexum azt igazolja, illetve bizonyítja, hogy milyen mélyre nyúlik vissza a múltba az emberiség történelme. Zoli: Ez egy olyan civilizáció volt, amely az energiákra épült? Tehát a Föld energiáját használó civilizáció építhette a boszniai komplexumot? Semir: A piramisokról tudjuk, hogy energiákat generálnak és vonzanak. Vélhetően, a piramisépítők is tudtak ezekről az energiákról. Amikor a Nap-piramis feltárásán dolgoztunk, felfedeztük, hogy a piramis belsejében biztosan keletkezik valamifajta energia, amely a csúcsán áramlik ki. A következő felfedezés az volt, hogy magán a piramison belül körbekörbe jár egy másik fajta energia. Ezen felül pedig megfigyeltük, hogy az energia hullámokban tör ki és terjed szét a piramisból és teljesen körbefogja a piramist. Ez az energia nagy hatást gyakorol a mezőgazdaságra, a földre és az emberekre is. Ezt a tudást a piramisépítők nyilvánvalóan valahonnan megörökölték és mi éppen ezt próbáljuk meg feltárni. Zoli: Úgy tudom, hogy tavaly volt itt egy nemzetközi tudós konferencia. Mi volt a szakértők állásfoglalása a boszniai piramisokkal kapcsolatban?

4 Semir: 55 tudós érkezett ide 13 országból. Köztük húsz híres egyiptológus, ezen felül volt köztük geológus és archeológus is. Szaúd-Arábiából és Kínából például érkeztek vezető archeológusok. Oroszországból geofizikusok jöttek. A lengyel kutatók pedig radiokarbonos vizsgálatokat végeztek. Mindegyikük egyetértett abban, hogy a boszniai piramisok a történelem előtti korból származnak. Zoli: A tudósok elfogadják, hogy ez nem hegy, hanem piramis? Semir: Abban teljes a konszenzus, hogy egy olyan történelem előtti archeológiai komplexum található itt, Visokoban, ami feltárásra vár. Egyelőre több a kérdés, mint a válasz. Mivel elég sok tudós konzervatív, ezért több bizonyítékot akarnak. Mi bebizonyítottuk, hogy a Nappiramis köveit öntési eljárással készítették. Ezzel tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy ez volt az első beton a Földön. Ugyanakkor megállapítottuk, hogy ezek eddig a legnagyobb piramisok a Földön. Továbbá az alattuk található alagútrendszer szintén párját ritkító régészeti leletnek számít. Sőt mi több, a legrégebbi írást is itt találták meg. Tehát lényegében arról van szó, hogy a Balkán szívében egy archaikus csodát tárunk fel. Nem lepődünk meg azon sem, hogy nagyon sok magyar látogat el hozzánk, mivel sokan úgy érzik, hogy ezzel a kultúrával állnak kapcsolatban. Nem csupán a magyar rovásírás miatt, hanem mert itt egy ritka építmény együttes található. Várjuk a magyarokat szeretettel! Zoli: Mielőtt felfedezték volna itt a piramisokat és nagyobb publicitást kaptak volna a világsajtóban, a helybélieknek volt fogalmuk arról, hogy hol élnek? Semir: Soha senki nem gondolta volna, hogy kézzel készült építmények bújnak meg a gigászi dombok alatt. Legtöbben csupán érdekes geometriai alakzattal rendelkező természetes hegyeknek gondolták őket. A múlt évszázadban kezdték emlegetni, hogy talán nem természetes képződményekről lehet szó. Mi személy szerint a piramisok korát több ezer évre becsüljük, az alagutakét pedig több tízezer évre vezetjük vissza a múltba. Ezzel gyakorlatilag újraírjuk az európai és a világtörténelmet. Zoli: Azok az emberek, akik történelmet írnak, híresnek számítanak. Így Semir is híres, hiszen vele kapcsolatban még városi legendák is keringenek. Egyik ilyen legenda, hogy Semir családi örökségként kapta az egyik piramist, merthogy korábban apja már felfedezte azt, de csak most érkezett el az idő, amikor már lehet róla beszélni. Igaz ez? Semir: Az édesapám valóban egy elismert professzor volt. Amikor négy évvel ezelőtt először említettem apámnak, hogy itt piramisok vannak, akkor nem hitt nekem. Csak évek múltán kezdett el azon gondolkozni, hogy mit is mond a fia. Ő egy régi vágású tudós, akinek a világképében nincs helye piramisoknak Európában. Hitetlen volt. De mivel az egész világot bejártam és láttam piramisokat Peruban, Bolíviában, Hondurasban, Kínában, tudtam, hogy mindenfelé építettek piramist. Amikor láttam a Nap-piramis geometriáját, a négy egyenlő oldalú háromszöget és az északi tájolást, akkor már biztosan tudtam, hogy ezt emberi kéz alkotta. Viszont édesapám soha nem foglalkozott a piramisokkal. Eleinte nem is hitt nekem, de most ő a legnagyobb hírvivője az ügyemnek. Nagyon jó érzés, amikor egy tudóst a saját oldaladra tudsz állítani. Zoli: Egyébként sok nehézséggel kell szembenézned? Semir: Amikor egy új ideológia születik, akkor mindig nagy az ellenállás. Ha pedig a történelmet kívánjuk megváltoztatni, akkor még erőteljesebb az ellenállás. Kardoskodás tapasztalható a boszniai régészek, a horvátok, általában az európaiak és az amerikaiak részéről egyaránt. De amelyik tudós ellátogatott ide, az támogat bennünket. Viszont akik nem jöttek el, azok ellenségesen nyilatkoznak. Az a baj, hogy sok befolyásos tudós nem látogat el személyesen a helyszínre, nem adnak engedélyt, nem adnak pénzt és nem adnak arra lehetőséget, hogy nagyobb szervezetekkel, mint például az UNESCO-val kapcsolatba léphessünk. Amit idáig feltártunk, abból azt szűrjük le, hogy voltaképpen mi már győztünk. Ez az elmúlt száz év legnagyobb felfedezése, amely meg fogja változtatni az emberek gondolkodását.

5 Merthogy az emberi civilizáció több tízezer éves, jóllehet minden civilizáció átment bizonyos katasztrófákon. Sajnos, korunk szellemi elitje nem engedi az igazság előretörését, ezért sok akadállyal küszködünk. Zoli: Reméljük, ez az interjú segít majd abban, hogy az emberek megtudhassák, milyen horderejű ügyről van itt szó. Semir: A televízió azért is nagyon fontos, hogy az emberek láthassák a konkrét bizonyítékokat. Itt, Boszniában, az a kérdés, hogy hisznek-e benne az emberek vagy sem. Nem az a kérdés, hogy spirituálisan hisznek-e abban, ami nem látható, mert ez látható. Itt át lehet menni az alagutakon, felmehetünk a piramisokra és messziről látszik, hogy ezek piramisok. Ez nem a spirituális dimenzióban van, hanem a fizikaiban. Ámde ahhoz, hogy megmagyarázzuk a piramisok lényegét, használnunk kell mind a spirituális, mind a fizikai dimenziókat. Ezekkel együttesen lehet csak megérteni azokat az energiákat, amelyeket a piramisok sugároznak. Azok az emberek, akik közelebb állnak a spiritualitáshoz, nagyon sok pozitív energiát érezhetnek a Nap-piramisban. Ezek férfias, maszkulin energiák, míg a nőies, feminin energiák a Hold-piramisban találhatók. A Hold-piramisból valóságos energiagyűrűk jönnek ki. De az alagutak is helyenként erős energiákat sugároznak. Bizonyos megalit tömbök éppen ilyen energiahelyeken fekszenek. Tehát valójában mind a fizikai, mind a spirituális feltárást el kellene végezni a boszniai piramisokban. Zoli: Tökéletes végszó volt. Köszönöm szépen az interjút. Száraz György Boldog napot! A VILÁGBAN TALÁLHATÓ PIRAMISOK Sokakhoz még nem jutott el annak a híre, hogy a Föld kontinensei tele vannak a szakrális geometria építészeti remekeivel. Piramisokat a világ szint minden táján emeltek. Nem csupán Egyiptomban és Mexikóban, hanem Peruban, Kínában, Európában, sőt még a tenger fenekén is találtak effajta kultikus gúlákat. A történészek és a régészek pontosan tudják, hogy a megalitikus (hatalmas kőtömbökből álló) építészet világszerte elterjedt. Ennek oka, avagy forrása minden bizonnyal egyetlen protokultúra lehetett, a jó öreg Atlantisz. Hogy Atlantiszra hogyan érkezett meg a piramisforma és milyenfajta szent gúlákat emeltek, arról csak feltételezéseink lehetnek, de annyi bizonyos, hogy miután Atlantisz elsüllyedt a habokban, ez a szentséges architektúra tovább élt és az utódbirodalmak átvették a féltve őrzött titkokat. A közös tő tehát adott volt. De mindez kevés lett volna, ha nem szállt volna tovább a hagyomány, a filozófia és a szellemiség, amely funkcióval látta el a piramisokat. Ez a csillagvallás volt. Szándékosan nem szűkítem le a vallást kizárólag a Nap-tiszteletre, hiszen egyebek mellett a Hold, a Vénusz, vagy a Szíriusz és az Orion is sok kultusznak állt a középpontjában. Az ősi népek teogóniájában és kozmogóniájában, vagy az istenek eredetéről és a világ születéséről szóló eszmerendszereikben szerepel, hogy a földön kívülről érkeztek a nagy kultúrhéroszok, vagyis azok az alapítók, akiket később istenekként kezdtek tisztelni, s akiknek kultuszt emeltek és akik köré vallások sokaságát szervezték. A piramisok sohasem töltöttek be világi funkciókat, kifejezetten a spiritualitással, ha úgy tetszik, a túlvilággal való kapcsolatukban mutatkozik meg a feladatuk. Minden ősi piramis szent helyre épült, vagyis olyan térségre, erőtérre, amelyet átjártak az emberi elme számára

6 szinte megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan isteni erők. Utóbbiakat manapság energetikai anomáliáknak hívják, míg a helyeket a Föld neuralgikus pontjainak nevezik. Egy szó, mint száz, az eredeti piramisok már jóval az ember megjelenése előtt szilárdan álltak a különböző kontinenseket. A mai piramisok nagyrészt egy romvilágra emlékeztetnek, de régen nem így festettek. Valaha templomvárosok középpontjában álltak, ultraprecízen betájolva és méreteikkel-arányaikkal a mágia szentségének állítottak oltárt. Anyaguk megmunkálását hiába is próbálnánk leutánozni, mivel nem evilági eszközökkel munkálták meg a gránitot, a porfírt, a dioritot és a mészkövet. Archaikus, máig feltáratlan véseteik, üvegsimára csiszolt szobraik, információban bővelkedő falaik és sztéléik égből érkezett spirituális műveltségről árulkodnak. Ma már tudjuk, hogy Mexikóban sokkal több piramis található, mint Egyiptomban. Ehhez azt a viszonyszámot is ismernünk kell, hogy a jelenleg ismert piramisok száma egyes források szerint 108 csak Egyiptomban. Ehhez képest maga Cortez több mint négyszázat számlált meg Mexikóban. A maják vidékén több száz piramis emelkedik. Egyik leghíresebb a régi tolték, majd azték szent város Teotihuacán, ahol a hétmérföld hosszúságú Holtak utcája mentén 38 piramis sorakozik. Ez a mexikói Gíza! Az egyik leghatalmasabb piramis a Cholulai, amelynek kerülete majdnem kétszerese a Kheopszénak, viszont a magassága csak kb.63 méter. A nép Ember-csinálta-hegynek nevezte, s építését Xelhua óriásnak tulajdonította. Errefelé a piramisokon meredek lépcsősor vezet fel a felsőbb szintekre, merthogy a kőgúlák lépcsőzetesen épülnek fel, mint egy emeletes esküvői torta. Aki egy ilyen kőhegy tövéből felfelé tekint, annak az a benyomása támad, hogy felfelé lépdelő a végtelenségbe, az égbe emelkedik. Yucatanon, a maják földjén a templomok javarésze piramisok tetejére épült. Természetesen itt csonkagúlákat kell elképzelnünk, nem csúcssüvegben végződő szabályos gúlákat. Chichen Itza, Uxmal, Mayapan, Copan, Tikal csak a legismertebbek a temérdek lelőhely közül. Mindez igavonó állatok és fémszerszámok nélkül készülhetett, mert a mai archeológiai elméletek szerint ezeket nem ismerték az ősi maják. Még érdekesebb és érthetetlenebb tényszerűségnek tűnik, hogy az őslakosok egyik pillanatról a másikra hajlandók voltak elhagyni a több évszázad óta virágzó és pompázó megszentelt városaikat. De ezen a vidéken konkrétan Guatemalában találjuk a világ ma ismert legnagyobb piramisát, amelynek a körülbelüli alapéle 800 méter. A dzsungel teljesen benőtte a mesterséges építményt, amely első pillantásra hegynek tűnik a drága, s csak a kitartó és fanatikus kutatók jöttek rá nagy sokára, hogy feltehetően emberi kéz alkotta. Piramisroncsokat és nekropoliszokat találunk az Andokban is, Kolumbia, Chile és Peru bővelkedik bennük. Ma már nehéz elképzelni, hogy a preinka városok omladékai és kőrengetegei micsoda dicsőségben pompázhattak egykoron. Külön kiemelném Akapanát, a közép-amerikai indián kultúrák legnagyobb teraszos piramisát, amelyet talán a közeli Quimsachata hegy ormait megmintázva építettek éppen hétszintesre. Tiahuanaco vizesárokkal körbevett vallási központjában szigetként emelkedett ki a 17 méter magas, méteres templompiramis, az Akapana. Tökéletesen átformálták a tájat, beleszőtték vallási meggyőződéseiket nyilatkozta Alan Kolata, a Chicagói Egyetem régésze, aki 1990-ig vezette a tiahuanacói ásatásokat. Az Akapanához hasonló, háromszintes inka templompiramis Pumapunku.

7 Óceániában szintén vannak piramisok. Egy részük lépcsőzetes és a tetejükön bálványszobrok állnak, más részük kúpszerű. De Hawaiin is találunk menedékhelynek nevezett piramis alakú építményeket a sziget legmagasabb lakatlan részein. Kínában is szép számban találkozunk piramisokkal. Az alapzataikat megvizsgálva, könnyen láthatjuk, hogy némelyek a gízai piramisokkal vetekednek. A legnagyobb kínai piramis a Nagy Fehér Piramis, melynek alapja 222x217 m. Kínában mintegy 100 piramist, illetve piramisszerű építményt tartanak nyilván. Ezek nagy része Xi'an város közelében találhatók, 70 mérföldes körzetben a Qin Lin Völgyben. Ezeken kívül piramisokra bukkanhatunk Qin Ling Shan hegységben, Xianyang városka közelében, Stensi mellett, a Wei Ho folyó mentén, a Taibai Shan hegységben, valamint Shandongban egy lépcsős, úgynevezett Kő Piramis is fellelhető. A legimpozánsabbak alapterülete eléri a 160x160 métert, de a szerényebbek is körülbelül 50x50 méteresek. Magasságuk többnyire 50 és 20 méter között mozog. Építőanyaguk részint kő, részint föld és agyag keveréke lehetett. Talán ez a magyarázata annak, hogy a kínai piramisok szerkezete az évszázadok alatt miért rongálódott meg erősen, illetve miért nem tudtak olyan magasságot elérni, mint egyiptomi testvéreik. A kutatók azt gyanítják, hogy a négyzet alapú csonka gúla formájúak voltak. Az ősi keleten találkozunk a zikkuratokkal, a lépcsős templompiramisokkal. A mezopotámiai zikkuratok lépcsőzetes szent hegyek, tetejükön az istenek lakószobáival, amelyek ma a régészek eldorádói. Egyik leghíresebb a babiloni zikkurat volt, hogy a sokat emlegetett, mármár klasszikusnak tartott egyiptomiakról ne is szóljunk. Afrikában Frobenius ötszáz méter kerületű és húsz méter magas piramist tárt fel, a Holtak Hegyét. De forduljunk Európa felé. A pármai és modenai síkság agyag- és márgahalmait még az itálok előtt emelték. Angliában a salisburyi piramis, Franciaországban a moussoni ismert. Németalföldön is találunk számos piramist, illetve lépcsőzetes hegyet. A stoneggi Hausberg Európa legnagyobb piramisa volt a maga 12 ezer négyzetméter alapterületével, amíg a boszniaiakat fel nem tárták. Nem árt megemlíteni újra a jelen lapszámunk első két cikkében már részletesen taglalt bosnyák piramisokat. Bosznia-Hercegovina fővárosától, Szarajevótól 30 km-re északra fekvő Visoko város mellett 2005 óta folynak régészeti piramisfeltárások. A bosnyák Semir Osmanagić szerint felfedezték Európa legrégibb és legnagyobb piramisait. A légi fotókon a völgyet övező felszíni formák alapján kilenc piramisalakzatot különböztettek meg. Ebből ötöt elkereszteltek: a Nap (Visočica), a Hold (Plješevica), a Sárkány (Bučki gaj), a Szeretet (Četnica) piramisa és a Föld temploma (Krstac). Ezen kívül találtak egy alagútbejáratot, néhány kőkereket és amulettet, illetve egy székelymagyar rovásírással írt szöveget, amely a 39 rovásjelből több mint húszat tartalmaz. Sok tudós azonban kétségbe vonja, hogy ezek valódi piramisok lennének, helyette arra az álláspontra helyezkednek, hogy a piramisok természetes úton jöhettek létre, s az alagút egyéb célt szolgálhatott. A piramisforma és a piramisépítészet tehát végigvonul a történelmünkön. Ennek ellenére még sok a megválaszolatlan kérdés, jobbára csupán hihető és abszurd spekulációink és feltételezéseink vannak a rendeltetésüket illetően. Az embernek ilyenkor az az érzése támad, mintha valamit még meg kellene értenünk, mintha valamire még rá kellene jönnünk ahhoz, hogy megfejtsük a szent hegyek titkát. Száraz György Boldog napot!

8 LEONARDO TITKAI Nagyképűnek tűnhetne részemről, hogy Leonardo da Vincinek, minden idők talán legnagyobb zsenijének és polihisztorának a titkairól értekezzem. Kimeríthetetlen téma ez, nem beszélve arról, hogy milyen szellemi felkészültséget igényelne egy-egy ágazatban felfedezni minden apró trükköt. Ezzel együtt egy kis ízelítőre mégis csak vállalkoznék. Ismerkedjünk meg Mona Lisa mosolyával, Leonardo automobiljával és műanyagával. A MONA LISA MEGFOGHATATLAN MOSOLYA Az American Association for the Advancement of Science's (AAAS), vagyis a Tudományos Haladást Támogató szervezet egyik gyűlésén a coloradói Denverben Margaret Livingstone, a Harvard Egyetem professzorasszonya meghökkentő felfedezéssel állt elő a Mona Lisa mosolyát illetően. Észrevette ugyanis, hogy a szemlélő csakis akkor érzékeli Gioconda mosolyát, ha a festmény más részeire koncentrál a száját kivéve. Abban a pillanatban, hogy a szájára kezdünk fókuszálni, a mosolya szinte szertefoszlik. De vajon miért? Nos, a tudósasszony ezt azzal magyarázza, hogy mivel a szájat főként fény-árnyék hatással ábrázolta Leonardo, ezért jobbára csupán a perifériás látásunkkal érzékelhető. Így aztán minél inkább koncentrálunk egyetlen kiszemelt pontra, a perifériás látásunk annál kevésbé működik, ami az ajkak esetében végül a mosoly teljes megszűnéséhez vezethet. Ugyanakkor, amennyiben az arc vagy a kép bármely más részletére figyelünk, a perifériás látómezőnkben egyszerre csak kibontakozik a mosoly. Mellesleg a későbbi festők, például az impresszionista Monet is használt ilyen technikát. HOGYAN KÉSZÜLT MONA LISA MOSOLYA Jacques Franck művészettörténész nem kisebb kalandra vállalkozott, mint hogy rekonstruálja Leonardo egyik technikáját, a sfumato"-t, azaz a lebegést. Ennek az eljárásnak a lényege és kuriózuma abban rejlik, hogy a fény és az árnyék egymásba történő átalakulása nem tetten érhető. Miután alaposan áttanulmányozta a mester feljegyzéseit, hat pannót készített a Mona Lisa szemének alkotó szakaszait bemutatandó. Franck magyarázata szerint a festő mikrofelosztással dolgozott. Az imprimatúra nevű alapozással enyhén sárgás szín alkotott, majd nagyon oldott, vöröses színeket használva nekilátott a kontrasztok létrehozásának. Ezután gondosan kiemelte újra az árnyékokat. Ezt követően ismét a fátyolos hatású imprimatúra réteg következett, amely betakarta és elrejtette a formát. Ezt hozzávetőlegesen harmincszor végezhette el Leonardo: minden réteget újra meg újra elfedett a türelmesen felhordott fátyollal. Ám megdöbbentő, hogy ennek az egésznek a vastagsága nem haladja meg az 1-2 millimétert, ami egyfelől a hihetetlenül precíziós, éveken keresztül tartó munkafolyamatokra, másfelől valamiféle nagyítóeszköz használatára enged következtetni. Hozzátehetjük, hogy a vonalas árnyalás az antik korig vezethető vissza. Elsősorban a mélység érzékeltetésére kitűnő, ugyanakkor az olajfestmény már önmagában is lehetővé teszi a reliefszerű térhatáskeltést. Jacques Franck kísérleteit, melyek nem kis türelmet és kitartást követelt meg tőle, a firenzei Uffizi-képtárban csodálhatták meg az érdeklődők. Jean-Pierre Mohan, a kutatómunka vezetője pedig csak azt fűzte hozzá e munkához, hogy mindez egy olyan mosoly szolgálatára készült, amely talán negyed másodpercig tartott csupán. LEONARDO AUTOMOBILJA

9 A firenzei Tudománytörténeti Múzeumban, a Castellani-palotában állították ki 2004-ben az emberiség első önmagától is mozogni képes járművét, Leonardo találmányát ban, 26 éves korában vetette papírra Leonardo félig gépkocsira, félig óraműre emlékeztető háromkerekűjének vázlatát. A kutatók eddig nem tudták megfejteni, hogy vajon mi módon lehetett mozgásba hozni e különös szerkezetet, ami elvileg akár több méteres távolságot is megtehetett önerőből. Nem találtak konkrét utalást az eredeti rajzokon sem a működtetésére vonatkozóan, így Leonardo igencsak feladta a leckét az utókor számára. Mígnem egy órásmester, Carlo Pedretti meg nem értette, hogy eddig a tudósok rossz irányba tapogatóztak. Bár valószínűnek látszott, hogy a rajzon látható megfeszített íj hozhatta mozgásba a járgányt, ám mégsem ez bizonyult a jó megoldásnak. Ehelyett a hajtóerő a képen szinte alig észrevehető rugóból származik, mint ahogyan azt az órás feltételezte. Miután több mint ötszáz évvel később végre sikerült fényt deríteni a rejtélyre, rekonstruálták a háromkerekű szerkezetet, és csodák-csodájára működött is, ahogy azt a reneszánsz feltaláló megálmodta. LEONARDO ÉS A MŰANYAG Alessandro Vezzosi, a toscanai Museo Ideale igazgatója úgy vélte, hogy rátalált Leonardo mesterséges anyagainak recepttúráira. Több tükörírással készült da Vinci feljegyzés erről tanúskodott, melyet az Arundel kódexben (a londoni British Library-ben őrzik), a Forster kódexben (London) és a milánói Atlanti kódexében (Biblioteca Ambrosiana) találták meg. Vezzosi pontosan betartva Leonardo útmutatásait kipróbálta a keveréket, majd több rétegben felvitte különféle anyagokra. Miután az anyag teljesen megszáradt, egy bakelithez hasonló eredmény kapott. Ily módon a kutató voltaképpen a műanyaghoz és törhetetlen üvegekhez hasonló hatást ért el olyan anyagokkal kapcsolatban, mint a káposzta- és salátalevelek, az egyszerű papír vagy éppen a marhapacal. A konyhai tárolóedényektől kezdve, mindennapi használati tárgyak nyelein keresztül a vázák készítéséig meglehetősen sokrétű felhasználást tett lehetővé e felfedezés. Még linóleumhoz hasonló vízálló műanyagot is lehet ezzel az eljárással készíteni. Ezzel újabb visszaigazolt elemmel gyarapodott a Leonardonak tulajdonított tudásunk, hiszen természetes műanyagának 21. századi elkészítésével avantgárdként előzte meg Alexander Parkes-ot, aki 1862-ben találta fel a parkezint, illetve Leo Hendrik Baekeland 1909-ben készített bakelitjét. Da Vinci műanyaga félúton áll a természetes és a vegyi műanyag között. Külön erénye volt az is a feltalálónak, hogy kísérleteiben végig nem mérgező, szerves anyagokat használt. Talán nem ártana manapság e környezettudatos attitűdöt ellesni tőle a mestertől? Száraz György Boldog napot! A SZIKLÁS MADONNA TITKAI A KELETKEZÉS KÖRÜLMÉNYEI A Sziklás Madonna című festmény Leonardo da Vinci milánói tartózkodása során készített első képe. A festmény rendeltetése eredetileg az volt, hogy a milánói San Francesco Grande

10 templom Szeplőtelen Fogantatás kápolnájának szárnyas-oltárát ékesítse. A mű 1483 és 1486 között készült el, jelenleg a párizsi Louvre múzeumában található. A megrendelés egy keresztény legenda megjelenítésére vonatkozott, amely a Heródes elől Egyiptomba menekülő Szent Családról szól, amint egy sivatagi barlangban talál menedékre. Itt találkozott Szűz Mária és a kisded a még gyermek Keresztelő Szent Jánossal és a védelmére rendelt arkangyallal. Jóllehet a Bibliában nem szerepel ez a jelentet, mégis az isteni esemény része az ortodox keresztény legendáriumnak. Az olasz mester ugyanennek a témának 1503 és 1506 között még egy változatát elkészítette, amely napjainkban a londoni National Gallery tulajdonát képezi. LEONARDO REJTJELEZÉSE Mielőtt valaki azt hinné, hogy földtől elrugaszkodott dolog titkos szimbolika után kutatni Leonardo műveiben, gyorsan közlöm, hogy Leonardo valamennyi festményében titkos jeleket illetve szimbólumokat rejtett el. Ezért magától értetődő, hogy a reneszánsz géniusz műveinek sokrétű és mindenféleképpen mélységes jelentéstartalmakat kell tulajdonítanunk. Az olasz mestert nyilvánvalóan nem csak a rejtélyek iránti fogékonysága vezette a titokzatosság irányába, hanem a kor egyházi hangulata is megkövetelte tőle, hogy burkoltan jelenítse meg műalkotásaiban a valódi elveit és nézeteit. Leonardo nem egyszerűen csak kedvelte és alkalmazta a titokzatosságot, hanem műveibe beleszőtte az enigmákat. Csak az alaposan fürkésző szem képes megtalálni az oda nem illő részleteket: ruhák redőjébe ágyazott formákat, felhőfoszlányokba és fák lombjába csempészett alakzatokat, mágikus jelentésű kéztartásokat és misztikus vizuális trükköket. A festészetben nem egyedülálló Leonardo rejtjelezése. Csontváry vagy Hans Holbein is alkalmazta ezt a megoldást. Sok közülük máig megfejtetlen. Az anamorfotikus torzítás például azt jelenti, hogy bizonyos szögből, esetenként csak tükröző felületen láthatunk meg valamit. A keresztény ikonográfiában számtalan olyan szimbólummal dolgoztak a festők, amelyeknek pontos jelentésük volt. A művészektől természetesen elvárható volt, hogy ismerjék és alkalmazzák ezeket a jelképeket. Így a növényeknek, az állatoknak, a tárgyak színének, az egyes kiegészítőknek speciális jelentéseik voltak. Ha ügyes volt a festő, akkor műveibe belecsempészhetett megannyi szimbólumot, amit a megrendelők vagy észrevettek, vagy nem. Nyilvánvaló, hogy az inkvizícióval dacolni senkinek sem volt tanácsos, ezért a mestereknek ez egy kockázatos vállalkozás volt. Meglepő módon, sokszor az okkult jelképek nyílt megjelenítése sokkal elfogadhatóbbnak bizonyult, mint a zseniális rejtjelezés. MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK ÉS ENIGMÁK Mit láthatott Leonardo a barlangban, hogy ezt választotta egy isteni találkozás háttérének, illetve helyszínének a Sziklás Madonna című festményén? A mű egyik titka a barlang témája. Az olasz humanista szerint a barlangok speciális geológiai zsigerek, amelyekben a fortélyos természet" elrejtette titokzatos szervezetét. A barlang mindig is egy kaput jelképezett, egyfajta átjárót és átmenetet a mi világunk és a túlvilág között. A barlang az a hely, ahol a szent beszüremlik a profán világba, avagy a szentség kilép innen, mintegy meghaladja a földi világot. A barlang általában a setét tudatalatti megnyílása, illetőleg szája, ahol a fény által megvilágítódik a dolgok valódi természete.

11 A Sziklás Madonna első címe: Madonna a Kisdeddel, Keresztelő Szent Jánossal és az angyallal. A kép hátterében égbe törő hegyek emelkednek, s jobban szemügyre véve szinte minden forma és szimbólum a földöntúliságról, illetve a földfelettiségről szól. Sok műelemző úgy vélekedik, hogy a természet végtelenségét hivatott jelképezni a téma. Meglehet, viszont spirituális és teológiai szempontból még számos pluszkérdést vet fel a Sziklás Madonna, amelyekkel a későbbiekben foglalkozom. Leonardo da Vinci Sziklás Madonna című alkotása a reneszánsz festészet több jellegzetességét is magán viseli, sokkal inkább, mint a sejtelmesen mosolygó, viszont szinte mindenki által ismert Mona Lisa. A Da Vinci-kód című Dan Brown regény megjelenése óta viszont egyre többet lehet hallani a Sziklás Madonnáról. A kép szereplői: Szűz Mária, a gyermek Jézus, Keresztelő Szent János és egy angyal. Az angyal valószínűleg Uriell, aki többek között az Akasha Krónika őrzője. (Ezt a Krónikát legpregnánsabban a Teremtő Emlékezettáraként definiálhatjuk.) Maga a kompozíció háromszög elrendezésű, amelynek csúcsán Mária foglal helyet. Mária jobbján ül Keresztelő Szent János, balján Jézus, míg az angyal a balján térdel. A Keresztelő Szent Jánosnak vélt gyermek fél térdre ereszkedve imádkozik, Mária pedig furcsa módon őt öleli át a jobb karjával. Másik oldalán, valamivel távolabb, keresztbe tett lábbal ül Jézus. Szűz Mária lefelé fordított tenyere Jézus feje és az angyal kinyújtott ujja fölött van. Az angyal Jézus mögött foglal helyet, ámde a Mária jobbján ülő gyermekre mutat. Megválaszolatlan kérdések: Kik lehetnek a gyermekek? Az alkotó miért nem nevezte meg egyik gyermeket sem? Vagy igen? Vagy mégsem? Talán? Gondoljuk csak meg, melyik lehet Jézus? Nem is olyan egyszerű eldönteni? Széles körben elfogadott nézet, hogy az áldást osztó gyermek Jézus, míg az alárendelt szerepet játszó gyermek Keresztelő Szent János. Ezt a feltételezést támasztja alá egyébként a festmény második változata is, amelyen a Mária jobbján lévő gyermek minden bizonnyal a hosszú vörös keresztet tartó gyermek, Keresztelő Szent János. Tárgyilagosan véve szemügyre a képet valószínűbbnek tűnik, hogy az imádkozó gyermek Jézus, hiszen közelebb ül Máriához. Ebben az esetben a Máriától távolabb ülő gyermek Keresztelő Szent János, akit az arkangyal védelmez. Ezzel a koncepcióval csak az a baj és ez a viták alapja, hogy ez azt jelentetné, hogy Keresztelő Szent János játssza a fontosabb szerepet. Jézust konvencionálisan mindig valamennyi emberi, vagy isteni lény fölé szokás helyezni a különféle ábrázolásmódokban. Ha elfogadjuk az előbbi fejtegetést, akkor furcsának tűnhet, hogy Jánost magasabbra helyezi a festő, mint Jézust. Ezúttal akkor teljesen újra kell gondolnunk az egész felállást, hiszen ez lehetetlen a vallási hierarchia miatt. Ez azt eredményezi, hogy akkor Jézusra helyezi a kezét Mária és Uriell János mögött áll. Ezzel szinte helyreállhatna a rend. Azonban éppen ezzel borul fel csak igazán, így ugyanis Jézus térdel Keresztelő Szent János előtt, aki megáldja őt, akkor viszont János Jézus fölött áll. Mindez véletlen volna? A véletlenre fogadni Leonardo esetében hiábavaló, tehát kizárhatjuk. Mellesleg akkor viszont a művész főbenjáró bűnt követett el azzal, hogy Jánost Jézus fölé emelte. Húsz évvel később újra megfestette ezt a képet a félreértéseket tisztázandó. A festményt megrendelő testvériség állítólag hiányolta a képről a keresztény vonásokat, például József ábrázolását. A második verziót 1503-ban rendelték meg az előző helyett. Ez kapott helyet Londonban. Itt már nagyobbak az alakok és glória (dicsfény) van a fejük felett. Az arkangyal az első verzióhoz képest már nem mutat a Szűz Mária jobbján ülő gyermekre. A

12 képről a jelek szerint eltávolították a szimbólumokat, ezzel is eleget téve az egyházi vezetők elvárásainak. Az új variáció azonban továbbra is fenntartotta és a mai napig lebegteti a kételyeket. Itt jön a képbe a spiritualitás, illetve a titkos társaságok ködös világa. Ugyanis, ha mélyebb szimbolikát sejtünk a mű mögött, akkor a két gyermek ábrázolása azt a templomos hagyományt tükrözheti, amely nagyobb tiszteletben tartja Jánost, mint Jézust. További enigma és nem is abszurd belemagyarázás, hogy az angyal kinyújtott ujja és Mária kéztartása azt sugallja, mintha Mária keze egy láthatatlan fejet markolna, míg az arkangyal ujja mintha ennek a fejnek a nyakát vágná el. Ez utalhat indirekt módon Keresztelő Szent János kivégzésére, tudniillik a Biblia szerint lefejeztek! Száraz György Boldog napot! A LOUVRE TITKAI ÉS AZ OTT ŐRZÖTT SZENT TÁRGYAK Ha létezne a világnak múzeumokat rangsoroló toplistája, akkor a Louvre joggal pályázhatna a dobogós helyek valamelyikére. A Musée du Louvre a földkerekség egyik leglátogatottabb, legismertebb, legérdekesebb, leghíresebb és egyben legnagyobb múzeuma. Tele muzeális értékű műkinccsel és szent tárggyal. TISZTELETET PARANCSOLÓ GYŰJTEMÉNY A Louvre közel 350 ezer műtárgyat tudhat magáénak. A teljesség igényével történő felsorolás itt szóba sem jöhet, hiszen olyan műremekekről beszélünk, mint a Mona Lisa, a Milói Vénusz, Delacroix festménye: a Szabadság vezeti a népet. Ha nem kapnánk közvetlenül a bejáratnál térképet, akkor bizonyára eltévednénk a termek rengetegében. A Louvre nem egynapos kalanddal kecsegteti az évente nyolc és fél millió látogatóját. Magát a feudális erődítményt 1204-ben építették. A tizenharmadik század hajnalán II. Fülöp Ágost, francia király emelte a Szajna jobb partján az impozáns kastélyt a jövő uralkodóinak. Amikor a Capeting-dinasztia trónra lépett, akkor vadászház gyanánt szolgált. V. Károly között gótikus stílusban átépíttette. Ezt alakíttatta át később I. Ferenc, aki reneszánsz királyi várat varázsolt belőle. Medici Katalin a Louvre épületét választotta székhelyéül, ezért kibővíttette. Ezt követően jött IV. Henrik, aki a szomszédos házakkal, a Tuileriákkal is összekötötte a Louvre-t. Végezetül XIV. Lajos új terveket rendelt Berninitől, de végül I. Ferenc terveit másolta le, és az épületegyütteshez csatolt egy újabb létesítményt, így négy szárnya lett a palotának. Amikor a királyi székhelyet Versailles-ba helyezték, a Louvre a hivatalnokok, a művészek és a tudósok lakhelye lett november 8-án nyitotta meg a kapuit a közönség, pontosabban a köznép előtt. Igaz, túl sok értéket a forradalmi kormány intézkedései miatt azért nem tekinthetett meg a nagyérdemű. Napóleonnak július 25-én az úgynevezett piramisok csatájában sikerült megsemmisítő csapást mérnie a fölényben küzdő mameluk seregre, és csakhamar megalapította az Egyiptomi Intézetet. Még szerencse, hogy Bonaparte egy tudósokból álló elit csapatot is magával vitt Egyiptomba. Ha ez nem így lett volna, akkor az egyiptológia aligha fejlődhetett volna olyan ütemben, mint az ezt követő két évszázadban. Például a rosette-i követ, amely

13 Jean-Francois Champollion számára a hieroglifek megfejtésének kulcsát jelentette, valószínűleg soha nem találták volna meg. A császár restauráltatta a Louvre épületét. Ekkor kezdett felívelni a Louvre csillaga, mivel nem csak európai, hanem keleti (mezopotámiai, perzsa, iszlám), egyiptomi, görög, római és etruszk emlékek kezdték gyarapítani Párizs legelegánsabb múzeumát. A LOUVRE ÜVEGPIRAMISA A lenyűgöző üvegből készült gúla a főudvar, a Cour Napoléon közepén magasodik. Egy kínai származású amerikai építész, nevezetesen, Ieoh Ming Pei tervezte. A párizsi lakosság egy része eleinte megrökönyödéssel fogadta az építményt, s nem igazán tudott megbarátkozni e különleges alkotással. Dan Brown szerint ez a piramis az ókori forma és a modern technika szintézise egy szimbolikus láncszem a régi és az új között, mely segít a Louvre-nak átlépni a következő évezredbe. Mitterand elnök kezdte meg a Grand Louvre projektet, azaz Párizs szívének újjáélesztését. Úgy hírlik az elnökről, hogy valamelyik titkos társaság tagja volt. Az csak a mítoszkeltés része volt, hogy 666 darab üvegből áll a piramis, ugyanis a Louvre hivatalos közlése szerint 673, míg a tervezőiroda adatai szerint 698 db üveglapból áll. De nem ez az egyetlen piramis a Louvre-ban. Egy másik gúla, az úgynevezett fordított piramis a Place du Carrousel terének közepén található a körforgalomban lévő sövény mögött és a talajszinttől lefelé nyílik. Ez adja a fény a föld alatti bevásárlóközpontnak és parkolónak. Az alsó szinten egy pici márványpiramis is létrehoztak, amely felfelé néz. Így gyakorlatilag a két piramis egymás felé lett fordítva, illetve tájolva. Ezek Mitterand terveit dicsérik. Dan Brown azt állítja, hogy ezek azon a helyen találhatók, ahol anno a tavaszi természetimádó ünnepségeiket tartották a párizsiak. SZENT TÁRGYAK A Louvre valóságos kincsesbánya. Ez a kijelentés igaz abban az értelemben is, hogy felbecsülhetetlen értékű, páratlan művészi alkotások garmada sorakozik a múzeum termeiben, valamint megállja a helyét abban az értelemben is, hogy a Louvre gyakorlatilag az elmúlt öt ezer év szent relikviáiból valóságos gyűjteményt tudhat a magáénak. Ha az egyes tárlatokon végigsétálunk, az emberiség írott történelmének szinte minden korszakával szembetalálkozhatunk. Spirituális szempontból a legjelentősebbek a szent tárgyak, mert ezek különleges kisugárzással rendelkeznek. Akármelyik keleti vagy újvilági birodalomból is származzon egy szent tárgy, az magán viseli az adott kultúra energianyomait. Kivált, ha egy szertartásokhoz használt eszközről, vagy esetleg egy nélkülözhetetlen kellékről van szó. Ha például a Louvre egyiptomi gyűjteményén zarándokolunk végig, megízlelhetjük, milyen volt és hogyan változott az évszázadok alatt a Nílus-menti kultúra. A szent véseteket tartalmazó sztélék, az egyiptomi papokat és félisteneket ábrázoló szobrok és reliefek (például Básztet istennő macskája), a szakkarai vagy épp a luxori ásatási területekről előkerült emlékek magukban hordoznak egy kicsiny darabot Egyiptomból. Halotti maszkok, koporsók, kolosszusok, szfinxek formájában Kis-Egyiptomban találhatjuk magunkat, ahol virtuálisan találkozhatunk Hórusszal, Dzsettel, a Kígyókirállyal, továbbá Hatsepszuttal, IV. Amenhoteppel (Ehnaton) vagy éppen Nofertitivel. Mivel a felszentelt (szellemi erővel átitatott) szobrok, obeliszkek, ékszerek, szarkofágok eredeti rendeltetése az volt, hogy egyfajta közvetítői szerepet játszanak az evilág és a túlvilág között, ezért az ősi energiák áthatják anyagukat, s a mai napig tartalmaznak energiamintákat.

14 Így a Louvre-ban található Hórusz szobor attól szent tárgy, hogy van benne valami ősi tiszta és hamisítatlan szent erő. Ennek oka az, hogy az eredeti templomban, ahol állt, a papok évszázadokon, ha nem évezredeken keresztül végeztek mágikus ceremóniákat a szobor jelenlétében, így a szent erők beleivódtak a Hórusz-szoborba, sőt még magukba a falakba is. Ehhez hasonlóan a fáraók vagy főpapok nyakéke és egyéb kiegészítői szintén tartalmaznak valamilyen rezgésmintát viselőjük aurájából, illetve személyes rezgéseiből. Teológiai oldalról megközelítve a szent tárgyakat, ezek akár bálványok is lehetnének, de kérdem én, ki minősítheti fétisnek azt, amit nem is ismer, és ki ítélhetné meg valódi mivoltát? Nem volna-e helyesebb a szentséget egy ember felett álló, isteni erőnek és intelligenciának tekinteni. Jómagam annak tekintem, bármelyik vallásról, kultúráról, vagy korszakról legyen szó. Szerintem a szentség és a szent erő nyugodtan megnyilvánulhat egy tárgyon keresztül is. Teljesen mindegy, hogy kereszténynek tartott vagy pogánynak bélyegzett, maja vagy arab, kelta vagy kínai, a lényeg a szentség maga. Aki a Louvre szent tárgyai között sétál, furcsa érzéseket tapasztalhat. Az emberi lélek közelebb állónak érezhet magához egy-két tárgyat. Talán a lelke és az aurája felismeri a múlt egy darabját, talán valamilyen emléket hoz felszínre belőlünk az ősi szent tárgyakkal való érintkezés, illetve ha hiszünk a reinkarnációban én például hiszek, akkor a szent relikviákkal való újratalálkozás sok érzést beindíthat az emberben tudatalatt. Nem tartom véletlennek, hogy Napóleon vagy előtte sok francia uralkodó és magas beosztású egyházi személy (mondjuk Richelieu bíboros) annyira vonzódott az antikvitáshoz és a misztikához. Meggyőződésem, hogy sokukat valami tudatalatti sugallat motiválta, vezette arra, hogy a Louvre-ba mindenidők egyik legpazarabb és legeklektikusabb gyűjteményét válogassák össze a történelem szakrális és időtlen régiségeiből, ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Aki szeretné felidézni a múltját és bizonyos fajta kapcsolatba lépni ősei szellemével, aki egy spirituális élményt szeretne átélni, annak figyelmébe ajánlom a Louvre Múzeumot. Mert még mindig aktuális IV. (Bourbon) Henrik 1593-ban elhangzott, azóta szállóigévé vált kijelentése, miszerint Párizs megér egy misét!. Száraz György Boldog napot! A LOUVRE FANTOMJA LENCSEVÉGRE KAPTA HORVÁTH ZOLI Horváth Zoltán auralátó és az újonnan indult FIXHD tévé Enigma című műsorárnak vezetője 2006-ban Párizsban, a Louvre-ban járt, ahol elképesztő felvételeket készített. Sikerült lencsevégre kapnia a Louvre fantomját. Ezek szerint igaz lehet a titokzatos fantomról szóló mítosz? Tények és talányok következnek. A BIZONYÍTÉK A Louvre a világ egyik legnagyobb és leglátogatottabb múzeuma, tele ezernyi antik műtárggyal. Horváth Zoli érdeklődését is felkeltette a Louvre lenyűgöző egyiptomi kiállítása. A vitrinekben egészen a kezdetektől, mármint a hivatalosan elfogadott i.e tól időrendi sorrendben sorakoznak az egyes korszakok emlékei. Zoltán épp egy spirituális zarándoklatot

15 kalauzolt végég a Louvre egyiptomi gyűjteményén, amikor váratlanul bámulatos felfedezést tett. Zoli gyerekkora óta látja az aurát. Spirituális zarándoklatai során rendszeresen használja ezt a veleszületett adottságát. Egy szempillantás alatt képes felmérni, hogy az adott ember milyen lelki-szellemi állapotban van, s hogy milyen problémák gyötrik. De ugyanezzel az energiaérzékelő képességével azt is látja, hogy az adott tárgyaknak milyen sajátos, különleges kisugárzásuk van. Az évek alatt továbbfejlődtek a képességei, lévén minden nap hosszú órákon át használja, s mára érzékenysége odáig tökéletesedett, hogy már a szellemi finom energiákat is képes érzékelni. Miközben a párizsi múzeum kiállított tárgyainak kisugárzását figyelte, egy különös árnyat érzékelt a harmadik szemével. Az árny otthonosan és gyorsan mozgott az emberek között, akik ügyet sem vetettek rá, mivel egyáltalán nem észlelték. Zoli azonban annál inkább érdeklődni kezdett e szokatlan szellemi anomália után. Így megragadta az alkalmat és a szellem lény nyomába eredt. Jó szokása, hogy spirituális ihletettségű múzeumlátogatásaira mindig magával viszi a fényképezőgépét. Természetesen ez nem egy átlagos fényképezőgép, hanem egy jobbfajta, mindazonáltal ez a masina csak akkor képes az emberi szem számára láthatatlan energiákat fotózni, ha megfelelő módon használják. Zoli az évek alatt rájött pár titokra, nevezetesen, hogy hogyan kell lencsevégre kapni a láthatatlan valóság egyes nüansznyi részleteit. Nos, Zoli kapva kapott az alkalmon és a Louvre termein keresztül vágtatva üldözőbe vette a szellemet. A turisták hada egyáltalán nem könnyítette meg a szellemvadászatot. Valósággal utat kellett magának törnie, hogy az egyedülálló jelenséget megörökíthesse. Teremről teremre, egyik szintről a másikra folyt a kergetőzés, mígnem végül a szellemhadjáratot siker koronázta. Sikerült lencsevégre kapnia a fantomot. Zoli azonnal visszaellenőrizte a felvételeket. Örömmel konstatálta, hogy a fantom ott díszeleg a fotókon. Igaz, nem volt hajlandó modellt állni neki, s nem volt egyszerű feladat utolérni sem, de végül sikerült. Miután gépe kijelzőjéről felemelte tekintetét, akkor lett csak figyelmes arra, hogy teljesen elkeveredett a csoportjától. A Louvre egyiptomi szarkofágokat kiállító részlegének közepén állt. Körülnézett, s villámcsapásként hasított bele a felismerés: a fantom elvezette őt egy még nagyobb rejtélyhez, mint amire számított. Már az is szenzációnak minősül, hogy a Louvre fantomját valaki nem mendemondákból hallja, hanem személyesen látja. Ezt felülmúlja, hogy sikerül valakinek utolérnie és lefényképeznie a fantomot. De még ettől is bámulatosabb annak tudatába kerülni, hogy ki lehet ez a szellem. Márpedig akkor ott ez történt. FÉNY DERÜL A REJTÉLYRE Zoli szemei körbepásztázták a termet. Szarkofágokat és vászonba pólyált múmiákat látott. Világossá vált előtte, hogy a fantom lényegében egy diszkarnáció. Valaha, az ősi Egyiptom fénykorában mesterien értettek a mumifikáláshoz. A Hórusz Szem Papjai hajszálpontosan betartva a szentséges, Anubisz félistenhez kötődő rituálékat, képesek voltak a test konzerválására. Tették mindezt azért, hogy ha a megigazult, csillaggá vált fáraó vagy főpap egyszer vissza óhajtana térni a testébe, mert Egyiptom nagy szüksége lenne rá, akkor bármikor feltámasztható legyen. Egyiptom így nem a halálkultuszról, sokkal inkább az örökélet kultuszáról szólt. Mindenesetre az Óbirodalom idején még a Hórusz Szem papságának birtokában volt az a földöntúli tudás, amellyel precízen el lehetett választani a

16 szellemet a testtől. A szájmegnyitás és más ehhez hasonló szertartással például lehetővé tették a halott számára, hogy mentesüljön a földhöz kötöttségétől, ezáltal szelleme és lelke ne kapcsolódjon többé a fizikai testéhez. Ezzel gyakorlatilag eloldották az ember magasabb rendű tagjait az anyagi testtől, így azok ellenállás és akadályok nélkül visszatérhettek a szellemvilágba a maguk rendeltetésszerű helyére. A későbbi korokban, amikor a túlvilág úgymond demokratizálódni kezdett és már minden elöljáró élvezni akarta az örökélet eme privilégiumát, elkezdték utánozni a fáraók és a főpapok mumifikáló eljárásait. Megszerezték az ősi varázskönyvek leírásait és pontról pontra követték a benne foglaltakat. Igen ám, de a kenetteljes és előírásszerű mágikus praktikák nem bizonyultak elegendőnek a sikerhez, merthogy ceremóniájukból hiányzott az a spirituális erő, amely Egyiptom igazhitű és beavatott papságának, tudniillik, a Hórusz Papoknak még a birtokában volt. Így fordulhattak elő tömeges méretekben a mumifikálási hibák, ha tetszik, a spirituális gikszerek. E szellemi baklövések katasztrofális és fatális sorshelyzeteket teremtettek a pórul járt gazdagemberek számára. Hiába a sok ima, fohász a Halottak Könyvéből, potyára a rengeteg gyógynövény, gyolcs és amulett, mindhiába a sok usébti (szolgaszobor) és hieroglifektől roskadozó díszes koporsó, a testtől való eloldódás csak részlegesen sikerült. Így a szellem itt rekedt, s onnantól kezdve kénytelen volt a fizikai testét mindenhová követni. Bárhová is szállították a múmiát, a szellemének muszáj volt vele mennie. Amíg a teste enyészetté nem válik, ami egy múmia esetében sok ezer évbe is beletelhet, avagy el nem végzi rajta valaki a felszabadító szertartásokat, addig arra a sorsra kényszerül, hogy itt bolyongjon éjjelt és nappalt nem ismerve a köztes térbe, mely a senkiföldje az anyagi világunk és a szellemi világok között. Egyiptom kései kora, hanyatlása már nem ismerhette meg a múmiakészítés rejtélyeit, ez pedig számos következménnyel járt. Így például azzal, hogy a saját testükhöz kötődő fantomokat gyártottak, akiknek igencsak sikerült meghosszabbítaniuk az itt tartózkodását, ahelyett, hogy az öröklétet élvezhették volna. Bizarr dolog ez. Zoltán lelki szemei előtt tehát összeállt a kép. Egy csapásra megértette, hogy a Louvre fantomja egy balul sikeredett mumifikálási metódus áldozata, akit arra kárhoztatott a hajdani óvatlansága és önteltsége, hogy két világ között rekedjen kísértetként várva, hogy egyszer majd megnyíljon előtte a fényalagút és bebocsátást nyerhessen a magasabb világokba. A FANTOM PÉLDÁZATA Amikor Zoli látta a szellemet és a fantom észrevette, hogy őt valaki érzékeli, megragadta az alkalmat, hogy sanyarú sorsának földi okát feltárja előtte. Minden valószínűség szerint ezért vezette el Zoltánt a nyugalmat nem találó szellem a saját élő koporsójához, a múmiájához. Mítosz? Legenda? Vajon hány egykori szellem juthatott a Louvre-béli fantomhoz hasonló sorsra? Hány szellemi lény kószálhat a múzeumok tetemeket kiállító termeiben várva sorsának jobbra fordulását? Legfőképpen pedig, ebből is láthatjuk, hogy hova vezethet az emberi gőgösség és kivagyiság, amikor az ember úgy akar több lenni önmagánál, hogy közben alantas ösztöneinek engedelmeskedik. A múmiával is ez történhetett: az istenek sorsát kívánta magának, holott nem tartott még azon a szinten, hogy ebben a kegyben részesülhessen. Pénzért akart jobb sorsot magának a túlvilágon, de az isteni törvényeket nem sikerült megkerülnie. Legyen ez egy örök tanulság mindenkinek.

17 Zoltán fotóján keresztül pedig íme a látványos és kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Louvre fantomja létezik, él és a látogatók között tengeti groteszk életét. Köszönjük Horváth Zoltánnak, hogy megosztotta velünk a Louvre fantomjának rejtélyét. Száraz György Boldog napot! A DA VINCI-KÓD A könyv 2003 legnagyobb könyvsikere volt az Amerikai Egyesült Államokban, ezt követően világhódító körutat járt be. Sok országban bestseller lett. Olyannyira népszerűvé vált, hogy csakhamar a felnőttek Harry Pottereként kezdték emlegetni. A KERETTÖRTÉNET A laikus közönség számára Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye egy remekbeszabott kultúrkrimi tele nyomozással, kincsvadászattal, művelődéstörténeti tényfeltárással és adalékokkal. A rejtélyek szinte egymásba ágyazódnak, ily módon a cselekmény szálait meglehetősen szövevényessé teszik. A film minden momentuma izgalmas és érdekfeszítő. Összeesküvés-elméletek, egyházellenességre ürügyet szolgáltató teológia kérdések, spirituális rejtélyek tömkelege és a titkos társaságok, pogány és szent jelképek tumultusa ejti rabul a néző képzelőerejét. Dan Brown A Da Vinci-Kód című alkotása ezoterikus krimiként is felfogható. Az alaptörténet ott indul, hogy egy fanatikus Opus Dei szerzetes a párizsi Louvre-ban meggyilkolja a beavatott muzeológust, Jacques Saunière-t, aki ezoterikus rejtjeleket hagy maga után. A kurátor a titkos Sion-rend nagymestere. Mezítelen holtestére a Vitruviustanulmányra emlékeztető alakzatban bukkannak, hasán egy saját vérével rajzolt pentagramma díszeleg. A gyilkosa egy Silas nevű albínó, aki megbízatását a szervezet vezetőjétől, Aringarosa püspöktől és egy rejtélyes Mestertől kapta. Saunière azonban felülteti gyilkosát és félrevezető információkat ad neki a Szent Grálhoz vezető zárókő rejtekhelyét illetően, miként ezt a rend másik három vezetője is tette közvetlenül halála előtt. A titkokat Robert Langdon professzor, világhírű szimbólumkutató és a meggyilkolt kurátor kriptográfus unokája, Sophie Neveu kezdi el kideríteni. A szálak Leonardo da Vincihez vezetnek, akiről kiderül, hogy a titokzatos Sion Rend nagymestere volt. Ez a titkos társaság őrizte a Templomos Lovagrend után a Szent Grál titkát. A regényben a világ feletti uralomra aspiráló vallási szervezet, az Opus Dei mindenáron el akarja pusztítani a Grált. Sophie és Langdon menekülésük során a Zürichi Letéti Bankba mennek, ahol megtalálják a zárókövet, egy cryptexet. Ez egy ötbetűs kóddal nyíló márványhenger, Leonardo da Vinci elmés találmánya. Az üzenethez csak akkor lehet hozzáférni, ha ismerik a megfelelő kódot, máskülönben a cryptexben lévő ecetes fiola összetörik és az üzenet megsemmisül. A következő főbb állomás a Párizs közeli villájában élő Sir Leigh Teabing, egy magának való angol Grál-kutató. Tőle tudják meg, hogy a Grál, a Rózsa valójában Mária Magdolna, akit Jézus anno feleségül vett, és akitől gyermekei is születtek.

18 Ezzel az egyház szent nőiséget tagadó tanításával szembesül az olvasó. Fény derül arra, hogy a Templomos Lovagrend, majd utóda, a Sion-rend tulajdonképpen Mária Magdolna földi maradványainak, a rejtélyes történetet alátámasztó dokumentumoknak és a krisztusi leszármazottaknak az őrzésére szerveződött. Sophie elképedve fedezi fel Leonardo festményein többek között az Utolsó vacsorán az árulkodó jeleket. Ekkor Silas betör a kastélyba, minekután a főszereplők ismét menekülőre fogják. Útjuk Londonba vezet, ahol felnyitják a zárókövet, amelyben egy újabb cryptexre lelnek. A benne található tekercsen a következő vers szerepel: Londonban egy lovag, pápa tette sírba. Munkája gyümölcsét szent harag torolta. Sírján keress gömböt, noha úgysem leled. A Rózsa méhének titkát súgja neked. A versike alapján a templomosok által épített londoni templomba mennek. Itt újabb bonyodalmakba sodródnak. Langdon és Sophie megfejtik a versikét, s elmennek Sir Isaac Newton sírjához, a Westminster-apátságba. Ott várja őket a titokzatos Mester, aki nem más, mint a Grál-kutató Teabing. A kutató nem titkolt célja a Szent Grál megkaparintása volt és az egyház fondorlatainak a leleplezése. Langdon professzor ügyesen kinyitja a cryptexet, majd a Mestert a rendőrség letartóztatja. Sophie és Langdon az újabb iránymutatások alapján a skóciai Rosslyn nevű templomos kápolnába siet, ahol találkoznak Sophie nagyanyjával és halottnak hitt öccsével. Langdon előtt ekkor világosodik meg, hogy a Louvre mélyén találja a Grált, de végül jobbnak látja, ha rejtély továbbra is homályban marad. KULTÚRTÖRTÉNETI KURIÓZUMOK VITRUVIUS-ÁBRA Marcus Vitruvius Pollio az i. e. 1. században élt építész. Legfontosabb műve a De architectura címet viseli, témája az építészet. Művészettörténeti oldalról felbecsülhetetlen forrás. Vitruvius alapgondolatisága abban gyökerezik, hogy az építész, illetve a művész által megalkotott szabályok a természet racionálisan megismerhető törvényszerűségeit, valamint az emberi test harmóniáját követik. Leonardo arány-, mértan- és szimmetriaszeretetét az alábbi tőle vett idézet példázza, melyet a Vitruvius-vázlatról írt: Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat, 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada. A híres Vitruvius-tanulmány egy körbe és négyszögbe rajzolt különös férfialak. Valójában rengeteg szimbólum sűrítménye és titkos metafizikai tartalom forrása. A négyzet a földnek és

19 az anyagi világnak a jelképe, míg a kör az isteninek, a végtelennek a megjelenítője. Ez felfogható a férfi-női kettősségként is. Ez az emberi természet összetettségére utalhat: férfiakként és nőkként születünk meg, egyszerre vagyunk égi és földi, halandó és halhatatlan lények. A végtagok megkettőzése az angrogünitásra, a nemek felettiségre is célozhat. A fej, a kezek és a lábak elhelyezkedése egyértelműen egy pentagrammát formáz, amely egy ősi mágikus jelkép. Többek között az öt elemnek és a kvintesszenciának a szimbóluma. Ezen túlmenően pedig a Vénusz jelölője. AZ UTOLSÓ VACSORA Az Utolsó vacsora nem akármilyen kódfejtő kalandra invitálja a kíváncsi embert. A mű valósággal hemzseg a kozmikus és spirituális üzenetektől. Jézus Napfiúként jelenik meg az Utolsó vacsora középpontjában. Vegyük észre, hogy a tanítványokat négyszer hármas csoportokra tagolja a mester. A freskó egy asztrológia tankönyv pontosságával mutatja be a tizenkét állatövi jegy tulajdonságait. Ily módon az apostolok egy-egy zodiákusnak feleltethetők meg. Leonardo da Vinci falfestményén Júdást nem ruházza fel külön jellegzetességgel, így alakja teljesen beolvad a többi apostol közé, ezáltal a művész elrejti őt, illetve nem tulajdonít neki kitüntetett figyelmet, mint ahogy az várható lenne az ominózus alkalommal. Jelenleg már restaurált állapotban tekinthető meg a milánói Santa Maria delle Grazie templom melletti refektóriumban (ebédlőben). A Jézus jobbján ülő alak, aki eltávolodik tőle, sokak szerint Mária Magdolna, a felesége. Ezzel szemben a keresztény ikonográfia olvasatában az szerepel, hogy Jézus jobbján János ül, mint a legkedvesebb tanítvány. Felvetődik a laikusban a kérdés, hogy ezt vajon mire alapozzák a szakemberek. A regény nem kevesebbet állít, mint hogy Mária Magdolna, a Megváltó arája látható a jobbján. Ez a feltételezés nem Dan Brown fejéből pattant ki, hiába is próbálták később besározni vele. Sokan az Utolsó vacsorától azt várnák, hogy Leonardo annak állít emléket, amikor Jézus megnevezi, majd pedig leleplezi árulóját, Júdást. De nem! A tanítványok egy része egyáltalán nem Jézusra és nem is Júdásra néz, hanem Jánosra, vagy ha elfogadjuk Magdolna személyazonosságát, akkor Mária Magdolnára. (Érdemes a színeket alaposan szemügyre venni!) Megjegyzem, Leonardo zsenije újra megcsillan, hiszen a műértőre bízza a beazonosítást. János neve pedig kétarcút is jelent, vagyis aki akarja Jánosnak, aki akarja, Magdolnának nézheti a Jézus jobbján ülő alakot. Őszintén nehéz eldönteni, hogy a fiatal, hosszú hajú nőies alak ruhája alatt női keblek domborodnak-e, vagy sem. A képről nem derül ki, hogy vajon mi lehet a Szent Grál. Mert amennyiben egy kelyhet keresünk, akkor az asztalom több kupát is találunk. Ebből viszont az következik, hogy a Szent Grál nem egy kehely, de akkor vajon micsoda? VALLÁSI ANOMÁLIÁK JÉZUS IGAZI TÖRTÉNETE Sokakban felmerült már, hogy vajon hitelesen ismerték-e meg a Bibliából Jézus életét, Krisztussá válását és üdvtörténetét. Egyesek tudni vélik, hogy az evangéliumok Jézusnak nem a teljes és valódi történetét tartalmazzák. Talán összeesküvés-elmélet, talán nem, feltehető, hogy nem lett minden újszövetségi részlet hitelesen eljuttatva a hívőkhöz. Nem lehetetlen, hogy sok bibliai történetet átírtak, módosítottak, egyes részeket betoldottak, míg másokat

20 kivettek a Könyvek Könyvéből. Tulajdonképpen a Szentírás átdolgozása és a kanonizálás évszázadokat felölelő és áttekinthetetlen mechanizmusa éppen elég alapot ad a kétkedésre. Két sarkalatos pontban azonban sokszor támadták már az egyházat: 1.) a Biblia férfiközpontúsága miatt, 2.) Jézus rejtélyes élete: felesége, gyermekei, ezoterikus életének és elveszett éveinek okán. Előbbi azt jelenti a kritizálók olvasatában, hogy a szent nőiség, a nőkhöz való intim és tisztességes viszony, a szebbik nem megbecsülése és egyenjogúságának kihangsúlyozása, sokszínű bemutatása és nagyra értékelése hiányzik a Szentírásból. A nőket sokáig másodrangúnak tartották emiatt, s csak szűzies állapotukban becsülték meg őket. Ennek tudható be a nők sorsának alakulása az elmúlt kétezer esztendőben: mérhetetlen hányattatás, megalázás és kizsákmányolás. Másik oldalról erősen kritizálható a papság életörömellenessége, a nemiség csaknem teljes kiiktatása és nőtagadó beállítódása. Szinte érthetetlen, hogy miért fajult ez a folyamat a végtelenségig eltorzítva, befeketítve ezzel a szerelem mindennemű testi vonatkozásait is. Harmadik oldalról a nőiség megtagadása ideológiai síkra terelődött, amikor a klérus pogány szokásnak vagy démoni megkísértésnek bélyegezte a női szépség tiszteletét és csodálatát. A férfiközpontúság mellett a másik, sokat támadott szentírási rész Jézus életével kapcsolatos. Főbb kérdések: miért ne lehetett volna Jézusnak felesége, például Mária Magdolna személyében? Miért ne születhettek volna a Megváltónak gyermekei? Miért ne élhetett volna Jézus családi életet? Miért lényeges Jézus szüzessége a szentsége, a megváltása vagy a példának állított tiszta élete szempontjából? Miért nem közöl a Szentírás részleteket Jézus 12 és 30 év közötti életszakaszáról? Miért maradtak ki a kánonból az erre vonatkozó, amúgy létező leírások? Miért ne lehetett volna Jézus kora ezoterikus szellemi vezetője? Az apokrif irodalom az állítja, hogy Jézus halála után az áldott állapotban lévő Mária Magdolna Arimateai Józseffel Galliába utazott. A regénybeli fikciója és több kutató álláspontja e tekintetben az, hogy Mária Magdolna megszülte gyermekét, akinek későbbi leszármazottaiból kerültek ki a Meroving uralkodóház királyai. Családfájuk minden bizonnyal ma is létezik. Sarjaik rangrejtve a 21. században is élnek. De jure (jog szerint) a pápai trón várományosai volnának. Ebből aztán nyilvánvalóan következik az egyház, illetve a Vatikán felháborodása és minden szintű tiltakozása. A Da Vinci-kód bevezetője szerint minden a könyvben szereplő tény megtörtént és pontos. A Római Katolikus Egyház több fórumon egyet nem értését fejezte ki a művel szemben. Tarcisio Bertone bíboros szerint olcsó hazugságok A Da Vinci-kód című könyvben leírtak és felszólította a katolikus könyvesboltokat, hogy vegyék le a könyvet polcaikról, de ez sokak szerint a legjobb reklám a könyvnek. Dan Brownt több alkalommal beperelték más könyvek szerzői plagizálással (lopással) vádolva meg a szerzőt. A New York-i Bíróság augusztus 5-én kihirdetett ítélete értelmében Dan Brown nem végzett másolást. A SZENT GRÁL KILÉTE A Szent Grál néhány szakértő szerint egy közismert legenda. Leggyakoribb ábrázolása egy kehely, amelyben állítólag felfogták a keresztre feszített Jézus kiömlő vérét. A monda őskeresztény, kelta és keleti eredetű elemeket tartalmaz. Több megjelenési formája szerepel az irodalomban: kehely, tál, drágakő, kupa, illetve az ezoterikus irodalomban szimbólumként használatos.

Az egyiptomi művészet korszakai

Az egyiptomi művészet korszakai Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása 5 Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 7 A világon mindenütt 10 Az élet virágának titkai 13 Története 15 Thot 18 2. Szakrális geometria 23 A misztériumiskolák 24 Ehnaton 27 Szakrális geometria 30 Az ősok

Részletesebben

Egyiptom művészete Ókor-1

Egyiptom művészete Ókor-1 Egyiptom művészete Ókor-1 I.e. III. évezredtől - I.e. XI. század óbirodalom középbirodalom új birodalom A művészetnek a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Fáraók (isten) attribútumaik az állszakáll és

Részletesebben

Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György

Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György Az ókori világ 7 csodája 2011 Horák György Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A

Részletesebben

Az ókori világ hét csodája

Az ókori világ hét csodája Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok

Részletesebben

Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint

Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint A XIX. század végéig az a nézet uralkodott, hogy Egyiptom legrégebbi emlékei a piramisok, melyek az i.e. 2600 2500 körül épültek. Ma már régészeti leletek

Részletesebben

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mi jut eszedbe a művészetről? szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mit jelent a művészet szó? mű (nem valódi) ember által csinált készített dolog teljesítmény, munka (kunst-német)

Részletesebben

A boszniai piramisok. Semir Osmanagic

A boszniai piramisok. Semir Osmanagic A boszniai piramisok SzerzÅ Aranyi Là szlã³ 2008. 05 04. Utolsó frissã tã s 2008. 05 04. Semir Osmanagic, a boszniai piramisok felfedezå je, átírta a múltat, átírta a jelent, és egyúttal a jövå t is.

Részletesebben

Mítoszok és legendák - Kínai piramisok

Mítoszok és legendák - Kínai piramisok 2013 augusztus 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A kínai piramisok ősi temetkezési halmok és mauzóleumok, amelyeket

Részletesebben

Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia

Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat

Részletesebben

Fénylények. Az alábbi digitális felvételek a június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek.

Fénylények. Az alábbi digitális felvételek a június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek. Fénylények Az alábbi digitális felvételek a 2005. június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek. A szertartás egyik célja az volt, hogy résztvevőkként közvetlen kapcsolatba kerülhessünk

Részletesebben

Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és

Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és Dénes Zsófia Úgy ahogy volt és DÉNES ZSÓFIA Úgy ahogy volt és 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja Az én nyelvem a tükrözések nyelve. Nyelv, amelyen fehér kőtükrömmel lemásolom a láthatót.

Részletesebben

Moszkva látványosságai

Moszkva látványosságai Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami

Részletesebben

A pszichoanalízis. avagy a művészetkritikussá lett pszichológus. Művészeti kommunikáció 2008 tavasz

A pszichoanalízis. avagy a művészetkritikussá lett pszichológus. Művészeti kommunikáció 2008 tavasz A pszichoanalízis avagy a művészetkritikussá lett pszichológus Sigmund Freud (1856-1939) A freudi pszichoanalízis gyökerei - irracionalitás a misztikus tudomány; - racionalitás a racionalizált misztikum:

Részletesebben

Aranyi László A BOSZNIAI PIRAMISOK

Aranyi László A BOSZNIAI PIRAMISOK Aranyi László A BOSZNIAI PIRAMISOK Semir Osmanagic, a boszniai piramisok felfedezője, átírta a múltat, átírta a jelent, és egyúttal a jövőt is. Bátor ember. Volt kellő ereje és kitartása már-már az egész

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Jegyzetek művészettörténethez III. Egyiptom. 8. és 9. osztály

Jegyzetek művészettörténethez III. Egyiptom. 8. és 9. osztály Jegyzetek művészettörténethez III. 8. és 9. osztály Egyiptom Óbirodalom Kr. e. 2635-2155 I. Átmeneti kor Kr. e. 2155 2040 Középbirodalom Kr. e. 2040-1780 II. Átmeneti kor Kr. e. 1785-1522 Újbirodalom Kr.

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Történelem 5. osztály - 3. forduló -

Történelem 5. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

JANUÁR SZIA, IDŐUTAS! ÚJÉ

JANUÁR SZIA, IDŐUTAS! ÚJÉ JANUÁR SZIA, IDŐUTAS! E NAPTÁR SEGÍTSÉGÉVEL SOSEM FOGOD ELFELEJTENI, MIOR VANNA A FONTOS IDŐPONTO A MÚLTBAN ÉS A JÖVŐBEN. Z T, RES NG E VÍZ ARSA A F ZDETE E V ÚJÉ 0 ÉRDE ESS ÉG MR. PEABODY ÉS SHERMAN VÁROSI

Részletesebben

A világ legnagyobb képlopásai

A világ legnagyobb képlopásai 3. szint Augusztus A világ legnagyobb képlopásai Egy 30 millió fontot érő Leonardo da Vincifestményt loptak el egy skót kastélyból. A BBC News ezúttal más híres és hírhedt(1) képlopásokról is beszámol.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0067 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pratovecchio di Romena Történelmi birtok eladó Toszkánában

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok PANNONIA REFORMATA MÚZEUM 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok BEMUTATKOZÁS A gyönyörű, késő barokk-copf stílusban épült,

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik 30 március 2018 A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik.media Egy lépés a fejlődésünkben Text: Michel Cohen Image: Pixabay CC0 Egyre több és több újságcikk jelenik meg a tudományról és a spiritualitásról. Olyan

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

KÉPTÁR. Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel. oktatási segédanyag, 2014

KÉPTÁR. Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel. oktatási segédanyag, 2014 KÉPTÁR Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel oktatási segédanyag, 2014 Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Összeállította: Bánlaki Ildikó ŐSKOR 1. Stonehenge bronzkor ŐSKOR 2.

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Jelentése. codex = fatábla (latin)

Jelentése. codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Kézzel írott középkori könyv, amely a 4. században jelent meg. Ám a 11. századig nem volt papír! Csak pergamenre írták, mert papirusz

Részletesebben

Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E

Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E Amerika dióhéjban Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E Az Újvilág felfedezése Vikingek 10. és a 11. században (Golf áramlás, Feröer-szigetek, Grönland, Labrador áramlás a mai Boston területéig)

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör

Részletesebben

Művészettörténeti fejtegetések

Művészettörténeti fejtegetések Művészettörténeti fejtegetések A tanulmány-trilógiám harmadik fejezete nem ténykérdéseket tárgyal, hanem művészettörténeti dolgokra akarja felhívni a figyelmet. Azonban az, hogy a harmadik részt megérthessék,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: 109.900.-Ft/fo London-Windsor-Oxford-Stonhenge-Salisbury / 6 nap 2016. augusztus 30-szeptember 04. 1. nap Békéscsaba-Budapest-Bécs-Köln Találkozás:

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám>

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám> Mottó A harcsahorgász egy olyan különleges élőlény, amely viselkedésének megértésére a normális embereknek még kísérletet sem érdemes tenniük. Az olyan lehetetlen lenne, mint a televízió működési elvét

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A n g ya l o k é s e g e r e k

A n g ya l o k é s e g e r e k A n g ya l o k é s e g e r e k a Szépművészeti Múzeumban Az angyalok és az egerek nagy barátságban élnek az idők kezdetétől. Mint az barátok között lenni szokott, időnként kisebb szívességeket kérnek egymástól.

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Őskor- Történelem előtti kor

Őskor- Történelem előtti kor AZ ŐSKOR KULTÚRÁJA Őskor- Történelem előtti kor Az emberiség fejlődéstörténetének az a korszaka, melyből írott emlékek nem maradtak ránk. Felosztása: 1. Paleolitikum: i.e. 600 000-10 000 alsó szakasz:

Részletesebben

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Játékos sárkánybarátkoztató ovisok és kisiskolások részére Kedves Barátom! Láttál már kínai sárkányt? Mit jelképez? Hogyan néz ki? Vízben lakik vagy föld

Részletesebben

Wah múmiája és sírja. ledózerolták, hogy az ókori sírok további kifosztását megakadályozzák és a megfelelő régészeti feltárásukat megkezdhessék.

Wah múmiája és sírja. ledózerolták, hogy az ókori sírok további kifosztását megakadályozzák és a megfelelő régészeti feltárásukat megkezdhessék. Wah múmiája és sírja Mivel a Neszperennubot bemutató cikk sikert aratott, úgy döntöttem készítek egy hasonlót, egy korábban élt személyről, így akár össze is lehet hasonlítani kettejük temetkezését. A

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

A MAGYAR SZENT KORONA

A MAGYAR SZENT KORONA NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 4. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Az idő járás a

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 4. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Az idő járás a A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik?

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Umberto Eco: A Foucault-inga Végül is mit akarnak tudatni az emberekkel? Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Három kiadói szerkesztő megunja az okkult

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Ká és Bá. El Kazovszkij emlékműve. Kalligram, Pozsony, 2015.

Ká és Bá. El Kazovszkij emlékműve. Kalligram, Pozsony, 2015. Ká és Bá. El Kazovszkij emlékműve. Kalligram, Pozsony, 2015. (El találkozik a Ká-jával) kicsit fura kicsit nem de ez itt az életem de ez itt az állatom nem tudom csak állítom de talán így is megáll mint

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot. Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Sándor Imre PR-díj 2015 Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Néhány kép az ásatásról Az Index-Indavideó anyaga Tömegsírt találtak, csak nem olyat Indavideó 2015.05.25. A régészeti magánvállalkozás,

Részletesebben

Dél-Toszkána június

Dél-Toszkána június Dél-Toszkána 2020. június Toszkána neve fogalommá vált az utazók körében. Legtöbbjük azonban a nyüzsgő északot ismeri, mely azonban nem hasonlítható a valódi toszkán életérzéshez. Ahol az idő megáll és

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

RÉGÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés

RÉGÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés RÉGÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése RÉGÉSZ Feladatok és tevékenységek Platón tudósít

Részletesebben

Vučedoli leletek szláv forrásokban

Vučedoli leletek szláv forrásokban Vučedoli leletek szláv forrásokban Tóth Imre Vučedol,vagy Zók? című írása adta az ötletet,hogy utána keressek a vučedoli leleteknek szláv forrásokban. Először Gustav Weiß: Keramik - die Kunst der Erde:

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

SZKB_105_09. Most már megy?

SZKB_105_09. Most már megy? SZKB_105_09 Most már megy? SZOCKOMP_B_105_diak_book.indb 85 2007. 07. 24. 16:23:22 SZOCKOMP_B_105_diak_book.indb 86 2007. 07. 24. 16:23:22 tanulói Most már megy? 5. évfolyam 87 D1 Összekevert mondatok

Részletesebben

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP IRODALOM ELSŐ FELADATLAP I.RÉSZ 1. Keressetek minél több szinonimát a TAVASZ szóra. Használd segítségül a Szinonima Szótárt és az Értelmező szótárt az interneten! Kikelet, nyárelő, újjáéledés, megújulás,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár 1. Keress szimmetrikus elemeket a képeken! Stróbl Alajos: Mátyás kútja Keresd meg a főszereplőket: Mátyás király, Szép Ilonka, Galeotto

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Az õskori ember. A középkori Európa. Az ókori kelet. Az ókori hellász. A magyar történelem kezdetei és az Árpádok kora.

Tartalomjegyzék. Az õskori ember. A középkori Európa. Az ókori kelet. Az ókori hellász. A magyar történelem kezdetei és az Árpádok kora. Tartalomjegyzék Elôszó... 3 Feladattípusok... 4 1. A történelem forrásai... Az õskori ember 2. Az õskõkori ember mindennapjai... 8 3. Az újkõkori változások... 4. Mesterek és mûvészek... 11 5. dõmérés

Részletesebben

SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei

SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei SZKA_209_21 A Kilimandzsáró gyermekei diákmelléklet A kilimandzsáró gyermekei 9. évfolyam 201 Diákmelléklet 21/1 A KILIMANDZSÁRÓ ÉS A KIBO 1. Bizonyára hallottatok már a Kilimandzsáróról, és talán a ti

Részletesebben

Az őskor művészete. PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e Kr.e (több százezer év)

Az őskor művészete. PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e Kr.e (több százezer év) ŐSKORI MŰVÉSZET Az őskor művészete PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e. 600 000 Kr.e. 15 000 (több százezer év) MEZOLITIKUM (átmeneti kőkorszak) Kr.e. 15 000 / 10 000 Kr.e. 9 000 NEOLITIKUM (újkőkorszak, csiszolt

Részletesebben

Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek

Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek Kelecsényi László Lovagiatlan ügyek (Részlet) (Részlet) 2 0 1 0 Kelecsényi László A kézirat szerkesztésében Székely Sz. Magdolna működött közre. Borító: Kelecsényi

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel

Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel AZ AZTÉK KULTÚRA NYOMÁBAN Acapulco üdüléssel 2017. április 9 18.(10 nap, 8 éjszaka) 389.000.-Ft/fő + járulékos költség 145.000.-Ft/fő Az ősi maják egy varázslatos világot

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1143 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Valdinievole Luxusvilla Valdinievoleban LEIRÁS E csodás

Részletesebben

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi

Részletesebben

ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS

ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez a könyv szellemi életünk kiterebélyesedéséről tanúskodik. Arról, hogy már van olyan értelmiségi erőnk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy vállalkozzunk

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0934 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Róma Luxusvilla eladó saját parkkal Rómában LEIRÁS Rómában,

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL VARGA ISTVÁN Az, hogy az íróval egy időben megszületik a kritikus is, az szinte természetesnek tűnik az irodalomtörténetben. Talán azzal a kiegészítő megjegyzéssel,

Részletesebben

Pieter Bruegel ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh

Pieter Bruegel ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh Pieter Bruegel 1525-1569 1551-ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh Keresztelő János prédikálása 1559 Bp. Szépművészeti Múzeum Gyermekjátékok, 1560 Parasztlakodalom, 1568 PIETER BRUEGEL: BÁBEL TORNYA

Részletesebben

Első rész EGYIPTOM OzIrIsz

Első rész EGYIPTOM OzIrIsz Első rész EGYIPTOM OZIRISZ Menekülés Egyiptomba Íme, az Úrnak angyala, megjelenék Józsefnek álomban, és mondá: Kelj fel, vedd a gyermeket az ő anyjával egyben, és szaladj Egyiptomba! A kereszténység az

Részletesebben

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás 1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós

Részletesebben

Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás

Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás 2. Ismerkedés a napórával FELADATLAP A az egyik legősibb időmérő eszköz, amelynek elve azon a megfigyelésen alapszik, hogy az egyes testek árnyékának hossza

Részletesebben