Kedves Olvasó! Dr. Simon Miklós a társulási elnök országgyűlési képviselő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Olvasó! Dr. Simon Miklós a társulási elnök országgyűlési képviselő"

Átírás

1

2 2

3 Kedves Olvasó! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk Önt a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás kereteiben folyó sokrétű, igen hasznos munkák egy szeletéről a Lépést tartunk komplex felzárkóztató és fejlesztő program a nyírbátori kistérségben most záródó pályázatáról. Kistérségünk sajnos hazánk leghátrányosabb helyzetű területeinek egyike, ezért az itt élőknek minden egyes segítség óriási értékkel bír. Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Összetartozás kormánya között igen jelentős segítséget nyújtott nekünk és a miénkhez hasonló szegény körülményekkel rendelkező településeknek. E tekintetben talán legfontosabb eredmény a 2000 új munkahely létrehozása a térségünkben, mely számos itt élő család mindennapi életét tette könnyebbé. A Kistérségi Társulásnál is nagy jelentőséget tulajdonítottunk a szociális helyzet javításának. Kemény munkát, óriási energiákat fektettünk a felzárkóztatás megvalósítására. A "Lépést tartunk" pályázat kereteiben - képzések megvalósításával - óriási segítséget nyújtottunk a hátrányos helyzetű lakosok munkaerőpiacra való behozatalába, illetve a szociális szféra szakembereinek magasabb szintű munkavégzésére. A képzések, továbbképzések, tapasztalatcserék és különböző közösségformáló programok mind-mind a hátrányos helyzetű lakosok társadalmi beilleszkedését igyekezett segíteni. Köszönet azon munkatársaknak, közreműködőknek, segítőknek, akik munkájukkal hozzájárultak a pályázat sikeres megvalósításához. Dr. Simon Miklós a társulási elnök országgyűlési képviselő 3

4 A Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás története és célja Másfél évtizeddel ezelőtt 20 település összefogásával jött létre a ma Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás néven ismert önkormányzati szövetség, amely megalakulása óta a térség gazdasági, társadalmi és infrastrukturális fejlesztéséért dolgozik. A Nyírbátori központtal működő társulás tagtelepülésein élők hétköznapjait (munkahely, utazás, vásárlás, stb.) ugyan meghatározza két megyeszékhely, Debrecen és Nyíregyháza közelsége, azonban ez a földrajzi közelség nem feltétlenül jelent segítséget az itt élők életminőségének javításában, inkább a fiatalok elvándorlását teszi könnyebbé. A Kistérségi Társulás elsődleges célja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye teljes területének több mint tizedét lefedő régió településeinek fejlesztése és ezzel párhuzamosan az itt élők megélhetési feltételeinek javítása. Ezen célt szolgálja az általunk működtetett, 150 főt foglalkoztató Kistérségi Szociális és Egészségügyi Központ, a Központi Orvosi Ügyelet és azon Európai Uniós pályázatok sokasága, amelyek végrehajtásában közel 300 fő dolgozik. A fejlődést, az előrelépést segítette az a 12 Európai Uniós pályázat, melynek támogatásával hátrányos helyzetben élő óvodásoknak, iskolásoknak szerveztünk programokat, munkaerő piaci képzéseket valósítottunk meg, programokat indítottunk a gyermekszegénység felszámolásáért, szociális központokat újítottunk fel és építettünk. Javítottunk a térség közlekedés biztonságán, hogy csak kiragadjunk néhány fontos dolgot az elvégzett munka sokaságából. Az ország hátrányos helyzetű településein azonban nem elegendő új utakat építeni vagy hatékonyan ösztönözni a beruházásokat, hanem legalább ennyire fontos a szociális kérdések megoldása is. A térség munkanélküliségi rátája a között mutatott javulás ellenére is magas, a munkaképes lakosság közel 15 %-a nem talál munkát. A jövedelmi szegénységből fakadó kirekesztődés pedig tovább rontja a munkanélküliek esélyeit és tovább mélyíti a társadalmi ellentéteket. Ezt felismerve a társulás kiemelten kezeli a szociális és munkaügyi kérdéseket is, amelyet alkalmazkodva a térség sajátos igényeihez komplex programok tervezésével és megvalósításával kezel. Ilyen komplex felzárkóztató program volt a Lépést tartunk TÁMOP-os pályázat is, amelyből az Ön kezében tartott kiadvány csak néhány érdekes dolgot emel ki. 4

5 A pályázat nyitó rendezvénye A TÁMOP /1/A Lépést tartunk Komplex felzárkóztató és fejlesztő program a nyírbátori kistérségben projektnyitó rendezvénye január 31-én volt. A rendezvényen Dr. Simon Miklós, a társulás elnöke elmondta, hogy ez a program segíti a foglalkoztatás növelését, a nők esélyegyenlőségének javítását, és a szociális problémák kezelésére is egy lehetőség. A projekt elsődleges célja a térség munkanélküliségi mutatóinak javítása, különféle szakmák elsajátítása. 400 hátrányos helyzetű személy közül hetvenet választottak ki, akik az adott OKJ-s képzéseken részt vettek. A szociális szférában dolgozók továbbképzésére is nagy hangsúlyt fektettek a projekt lebonyolítói, csak úgy, mint a nők esélyegyenlőségére. A munkaerő piaci képzéseket hat településen valósítottuk meg, az egyéb szolgáltatások viszont a kistérség mind a húsz települését érintették - tudtuk meg Gordos Rita projektmenedzsertől. Krasznainé Bereznai Mária szakmai vezető ismertette a projekt szakmai részét, a megvalósítandó képzéseket: 9-10 osztályos felzárkóztató képzés (40 fő részére), motorfűrész-kezelő szakmai képzés (10 fő részére), mezőgazdasági gazdaasszony képzés (15 fő részére), szociális gondozó és ápoló képzés (15 fő részére), női hatékonyság fejlesztő tréning (30 fő részére), kulcskompetenciákat javító képzés, tréningeket (70 fő részére). Szociális, oktatási és foglalkoztatási közszolgáltatások szakembereinek képzésére is sor került - a nyírbátori kistérségben humán területen dolgozó szervezetek, munkatársai számára megfelelő szakmai tudás nyújtása - olyan ismeretek átadása részükre, mely hosszú távon biztosítja a szolgáltatások hatékonyságát. Kerti munkás képzést (10 fő részére), Ápolási asszisztens képzés (25 fő részére) Antal Viktória projektasszisztens többek közt tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pályázat EU-s támogatással valósítható meg, zárásának időpontja augusztus 31. 5

6 A projekt adatai A projekt címe: Lépést tartunk Komplex felzárkóztató és fejlesztő program a nyírbátori kistérségben A projekt száma: TÁMOP / 1 / A A projekt összköltsége: Ft Önerő: Nincs A programban óvodás korosztálytól nyugdíjasokig vettek részt főként hátrányos helyzetben élő lakosok, valamint kistérségi szociális szakemberek. 6

7 Hagyományteremtés civil szervezetekkel A Lépést tartunk keretein belül több olyan programot is szerveztünk, amely a közösség formálás, a hétköznapok megszínesítése érdekében nélkülözhetetlen. Ezek közül több olyan is volt, amit a későbbiekben is szeretnénk rendszeresen megvalósítani, mondhatni célunk az volt, hogy hagyományt teremtsünk e programokkal. Ilyen rendezvényeink voltak az I. Szociális Munka Napja, települési táncházak, Kistérségi Mikulásjárás, vagy éppen a Civil szervezetek nyugdíjas találkozója, Karácsonyi kirakodó vásár és Betlehemes vetélkedő. A rendezvényeken való nagyszámú részvétel is bizonyította, hogy a lakosok örömmel várják az ilyen kezdeményezéseket. A kistérségi nyugdíjas találkozó melyen 350 nyugdíjas vett részt - célja az volt, hogy az idős emberek megismerjék a környező települések közösségeit, szabadidejüket hasznosan eltöltsék, s emellett barátságokat, kapcsolatok alakítsanak ki. A találkozó remek alkalom volt arra is, hogy a klubok egymástól ötleteket merítsenek és tapasztalatokat cseréljenek. 7

8 A Szociális Munka Napja Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezett elismerések átadásával egybekötött programot a szociális munka napja alkalmából a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás. Dr. Simon Miklós elnök a kulturális központ tükörtermében elmondta, hogy a hátrányos helyzetű kistérségben az átlagosnál is nagyobb teher nehezedik a szociális és gyermekvédelmi szférában dolgozók vállára, akik ennek ellenére lelkiismeretesen, példás hivatástudattal végzik a munkájukat. Soltész Miklós Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár az emléklapok átadását megelőzően rámutatott, hogy a segélyezési rendszer átalakításával, a Start programmal, a foglalkoztatáspolitikai reformokkal, az Új Széchenyi Terv pályázati forrásai révén, a rászorulóknak nyújtott üdülési támogatási rendszerrel és jó néhány - háttérben zajló nagy küzdelem árán - a kormány sokat tett a segítők és a segítségre szorulók érdekében. 8

9 Előadások az érdeklődők és szakemberek számára Egészségmegőrző előadáson A projekt során a prevenció és a sport eszközeivel az érintettek számára olyan foglalkozások megvalósítása a célunk, melyek hozzájárulnak a célcsoport életminőségének javításához, fizikai aktivitásuk ösztönzéséhez, közösségi kapcsolati hálójuk bővítéséhez. A szociális szakemberek részére szervezett konferenciának az volt a célja, hogy a szakemberek jól használható tanácsokat, segítséget kapjanak a mai kor kihívásainak megfelelő, hatékony munkavégzésük érdekében. Megosszák tapasztalataikat a hasonló területen dogozókkal. A konferencián Szabolcsi Nikoletta pszichológus, majd Mosolygó Tibor tartott előadást a családról, család funkciójáról, valójában mit is jelent a család fogalma. A rendezvény Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szak pszichológus, pszicho terapeuta, szupervízor, a pszichológia tudomány kandidátusa előadásával zárult. Mosolygó Tibor Prof. Dr. Bagdy Emőke 9

10 Képzések, tanfolyamok A pályázat kereteiben számos képzés, tréning, tanfolyam került lebonyolításra. A hátrányos helyzetben élő lakosok számára szervezett képzések segítséget jelentettek a munkaerőpiacra való be-, illetve visszajutásba. A szociális szakemberek a képzéseken elsajátított új ismereteket a munkájuk hatékonyabb, magasabb szinten történő végzéséhez segítette. Szociális szakemberek képzése - Masszőr, gyógy masszőr 5 fő - Tanulástechnikai tréning - 15 fő - Informatikai képzés 15 fő - Háztartásgazdálkodási tréning 20 fő - Személyiségfejlesztő tréning 48 fő - Képzés hospice, demencia témában 20 fő - Drog prevenciós képzés 30 fő - Jelnyelvi képzés 15 fő - Egyéni szupervíziós képzés - Konfliktuskezelő tréning - Ápolási asszisztensképzés - Vezetői hatékonyság képzés - Adósságkezelő tanfolyam - Team munka erősítése 7 * 16 fő Lakossági képzések, tanfolyamok - Hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását támogató tréning 70 fő részére - Személyiségfejlesztő és önismereti, valamint motiváció és képességfejlesztő tréning 70 fő részére - Női hatékonyság fejlesztése tréning 30 fő hátrányos helyzetű nő részére - Kortársképzés az általános iskolások részére 10

11 Köszönetnyilvánítás A program sikeres megvalósításáért és a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás, valamint az itt élők érdekében végzett munkájukért Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, kistérségi társulási elnök köszönetet mond a projekt stábjának. Gordos Rita projektmenedzser Antal Viktória projektasszisztens Fejes Aliz - pénzügyi vezető Krasznainé Bereznai Mária - szakmai vezető Tóth Árpád - munkaerő-piaci koordinátor Bagdi Sándorné - szociális koordinátor Donkáné Huszti Mariann - koordinátor Pócsi Tímea - koordinátor Bodolai István - közösségi mentor Gulyás Jánosné - közösségi mentor Balláné Mátyás Márta - mentor Szabolcsi Nikoletta - pszichológus 11

12 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A kiadvány a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás kiadásában jelent meg, a Lépést tartunk Komplex felzárkóztató és fejlesztő program a nyírbátori kistérségben című TÁMOP /1/A számú projekthez kapcsolódóan. Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás 4300 Nyírbátor, Édesanyák útja 4. nyirbatori.kisterseg@nyirkom.hu 12

Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás

Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Komplex felzárkóztató és fejlesztő program a nyírbátori kistérségben TÁMOP-5.1.1-11/1/A-2012-0003 1. tájékoztató füzet A Lépést tartunk projektnyitója

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23. A projektzáró tájékoztató rendezvény 2010. június 23. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP / GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-5.2.3-09/1-2009-0004 HEVESI KISTÉRSÉG BEMUTATÁSA I Állandó népessége 37.498 fő 17 település alkotja Központ: Heves város Egyenlőtlen fejlődés

Részletesebben

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3. Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések

Részletesebben

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008.

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege

Részletesebben

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem

Részletesebben

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben Tájékoztató füzet Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben RÓLUNK A Jövő Sportcsillagai Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat,

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A PARTNEREK TOVÁBBI SZAKMAI PARTNEREK Budapest Esély Nonprofit Kft., 4. Dimenzió Közhasznú Alapítvány ZSZI PLUSZ Oktatási Kereskedelmi

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató X. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia Debrecen, 2012. október 24. I. Előzmények Alapítási

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013)

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON

Részletesebben

Tarnaörsi krónika EURÓPAI UNIÓS PROJEKTEK

Tarnaörsi krónika EURÓPAI UNIÓS PROJEKTEK Tarnaörsi krónika A TARNAÖRSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IDŐSZAKOS LAPJA 2011. augusztus 11. évfolyam, 15. szám EURÓPAI UNIÓS PROJEKTEK Tarnaörs Község Önkormányzata 2011. év nyarán két jelentős beruházást

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása

Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C Bátor Nyírbátor Térségfejlesztési

Részletesebben

Család és munka Papon

Család és munka Papon TÁMOP-2.4.5-12/3 A munka és a magánélet összehangolását segítő helyi kezdeményezések A rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések támogatása Család és munka Papon Pályázati azonosító: TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0001

Részletesebben

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során. FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

CONTACT Munkarehabilitáció Foglalkoztató, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. CONTACT NKFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2014.

CONTACT Munkarehabilitáció Foglalkoztató, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. CONTACT NKFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2014. CONTACT NKFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2014. 1. A szervezet azonosító adatai név: CONTACT Munkarehabilitáció Foglalkoztató, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. székhely: 5000 Szolnok, Tószegi

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. 2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati

Részletesebben

Városi Művelődési Központ Rakamaz

Városi Művelődési Központ Rakamaz Városi Művelődési Központ Rakamaz TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0068 Élj a lehetőséggel Pályázati célok: A közoktatási rendszer hatékonyságának javítása a közművelődési intézmények bevonásával és eszközeivel A

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

SEGÍTÜNK FELLÉLEGEZNI!

SEGÍTÜNK FELLÉLEGEZNI! SEGÍTÜNK FELLÉLEGEZNI! Encsencs Község Önkormányzat TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0023 Komplex telep-program 2013. 02. 07. A PROJEKT BEMUTATÁSA A 28 hónapos projekt Encsencs község belterületén lévő, 2 nagy, elkülönült

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez

1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez 1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez Képesség-kibontakoztató, integrációs támogatás felhasználásának kerete általános iskolai székhely, tagintézmény esetén: KÖTELEZŐEN MEGALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Részletesebben

KONTAKTUS Egyesület 4450 Tiszalök, Arany J. u. 42. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

KONTAKTUS Egyesület 4450 Tiszalök, Arany J. u. 42. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KONTAKTUS Egyesület 4450 Tiszalök, Arany J. u. 42. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása

kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása Összegzés A női életpálya sajátosságai A nők munkaerő-piacra való visszatérését akadályozó tényezők Civil

Részletesebben

Magad uram, ha szolgád nincs

Magad uram, ha szolgád nincs Magad uram, ha szolgád nincs Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület 1998-2015 2015.02.05. Szigetvár és térsége 45 kistelepülés 1 város 26.000 lakos Halmozottan hátrányos helyzet Nincs bejegyzett művelődési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek

Részletesebben

Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető

Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény Szabó Anna Felnőttképzési vezető Nem akkreditált, egyházunk által elfogadott képzések Kreditpontos szociális szférában, munkatársi továbbképzés Felnőttképzési

Részletesebben

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől 8. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2015. június 9-i ülésére Tárgy: - KGyCsSzK pályázatok, Erzsébet tábor, nyári napközi - Hátrányos helyzetű csoportok

Részletesebben

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései

2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései 2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései Továbbképzés neve, engedélyszáma Célcsoport Helyszín, időpont Pontért ék Ár Kapcsolattartó 1 Mentálisan hanyatló

Részletesebben

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Surányi Beatrix projekt menedzser Miskolc, 2010. október 21. Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46503779 E-mail: eminnov@eminnov.huweblap: www.norria.hu

Részletesebben

INFORMÁCIÓS KIADVÁNY

INFORMÁCIÓS KIADVÁNY INFORMÁCIÓS KIADVÁNY IDÉZET 2 TISZTELT OLVASÓ! ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002 - Területi együttműködést elősegítő programok a Mezőtúri járásban Napjainkban egyre több figyelem fordul azok felé, akik élethelyzetükből

Részletesebben

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán Hajdúszoboszló, 2010. június 1., Oross Jolán A szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentés (Prioritások 20062010) Hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8 A képzés, mint a foglalkoztathatóság növelésének eszköze Sumné Galambos Mária 2008. március 4. Foglalkoztatottak aránya, célok EU átlag Magyarország 2006 CÉL CÉL CÉL 2006 EU-15 EU-25 2010 2008 2010 Összesen

Részletesebben

Pályázatok bemutatása

Pályázatok bemutatása - Tájékoztató rendezvény 2010. április 13. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C Bátor Nyírbátor - Térségfejlesztési kapacitások

Részletesebben

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A TKKI szakmai feladatai a 3/2011. KIM rendelet hátrányos helyzetűek képzettségének,

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika

Részletesebben

Európai Uniós forrásokhoz való hozzájutás lehetőségei. Farkas Attila szakmai főtanácsadó Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Európai Uniós forrásokhoz való hozzájutás lehetőségei. Farkas Attila szakmai főtanácsadó Szociális és Munkaügyi Minisztérium Európai Uniós forrásokhoz való hozzájutás lehetőségei Farkas Attila szakmai főtanácsadó Szociális és Munkaügyi Minisztérium Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013 Magyarország Nemzeti Stratégiai Referenciakerete

Részletesebben

- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban -

- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban - - Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban - A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési

Részletesebben

"Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!"

Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! - 2 0 1 4.0 2.2 8. A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti

Részletesebben

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában X. Országos tranzitfoglalkoztatási konferencia A civil szervezetek szerepe a munkaerőpiacon hátrányos

Részletesebben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa

Részletesebben

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13. Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,

Részletesebben

TÁMOP / Munka és tanulás Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál

TÁMOP / Munka és tanulás Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0005 Munka és tanulás Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál A projektről A projekt célja, a Közép-dunántúli Régióban működő mikro- és

Részletesebben

OTE törekvései a tranzitfoglalkoztatási modell hazai elterjesztésében és a hálózati munkában

OTE törekvései a tranzitfoglalkoztatási modell hazai elterjesztésében és a hálózati munkában OTE törekvései a tranzitfoglalkoztatási modell hazai elterjesztésében és a hálózati munkában Molnár Máté elnök 1996: OFA elindítja kísérleti foglalkoztatási képzési programjait. 1998: OFA tranzit pályázat

Részletesebben

VÁLTS jegyet az életbe! program

VÁLTS jegyet az életbe! program VÁLTS jegyet az életbe! program - Budapest, 2013. november 28. - Program célja Vas megyében hatékony megoldásokkal segíteni a hátrányos helyzetű 16-24 éves munkanélküli fiatalok foglalkoztatását, akinek

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret A társadalmi befogadás és részvétel erısítése a 2007-2008-as és a 2009-2010-es Akcióterv keretében 2009. június 22. Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Magyarország 2007-2013

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT

A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓK INTEGRÁLT FOGLALKOZTATÁSA Megváltozott munkaképességű munkavállalók Makrogazdasági szint Társadalmi

Részletesebben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁMOP-1.4.5-2012/1-2012-0008 ZÁRÓ KONFERENCIA PÉCS-TUDÁSKÖZPONT 2014. DECEMBER 11.

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁMOP-1.4.5-2012/1-2012-0008 ZÁRÓ KONFERENCIA PÉCS-TUDÁSKÖZPONT 2014. DECEMBER 11. PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁMOP-1.4.5-2012/1-2012-0008 ZÁRÓ KONFERENCIA PÉCS-TUDÁSKÖZPONT 2014. DECEMBER 11. és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás A alapfilozófiája; Szakképzéssel,

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052

TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 A projekt célja és létrejötte A projekt olyan tartós, alacsony végzettségű, munkanélküli csoportot célzott meg, melynek tagjai a Gyulai Kistérségben hátrányos helyzetük miatt

Részletesebben

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató Alapítás: 2179/2000 (VIII. 19) korm. hat. Társasági Szerződés: 2000. október 16. Bejegyzés: 2001. február 26. Munkaszervezet felállítása: 2001. április 3.

Részletesebben

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2006. évi Közhasznúsági Jelentés Ózd, 2007. május 17.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj Újra Dolgozom+

Részletesebben

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Társadalmi Megújulás Operatív Program /TÁMOP/ Támogatás intenzitás: 100 % - vissza

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

Partnerségi felmérés kérdőíve

Partnerségi felmérés kérdőíve Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Bemutatkozás: A DARU Közhasznú Egyesületet (a Bács-Kiskun Megyei Roma Ifjúsági Egyesület jogutódjaként) 2002.02. 23-án alapították meg többségében mélykúti roma/cigány személyek,

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP /

ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP / ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP 3.3.2 08/2 2008-0034 Beszámoló a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményfenntartó Társulás Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terve megvalósításáról

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

A foglalkoztatás funkciója

A foglalkoztatás funkciója A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági

Részletesebben

Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP-

Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP- Második esély program TÁMOP-3.3.9 D-12-2012-0008 Pályázat Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP- 3.3.9.D-12-2012-0008) Pályázat adatai Pályázat száma TÁMOP-3.3.9.D-12-2012-0008

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben