Tatjana Zsurzsenko és Ivan Krastev

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tatjana Zsurzsenko és Ivan Krastev"

Átírás

1 Ivan Krastev, Gleb Pavlovsky, Tatiana Zhurzhenko Az alternatívanélküliség politikája hogyan működik a hatalom Oroszországban Gleb Pavlovszkijjal Tatjana Zsurzsenko és Ivan Krastev beszélgetett április 27 én az orosz elnöki hivatal közölte, hogy felbontotta a szerződést Gleb Pavlovszkijjal, az egykori ellenzékiből lett "politikai technikussal". Az ukrán születésű Pavlovszkij a hírek szerint azért esett ki a Kreml kegyeiből, mert "tapintatlan nyilatkozatokat" tett a 2012 es elnökválasztásról. Nem sokkal azelőtt a bécsi Institut für die Wissenschaften vom Menschen (IWM) vendége volt, ahol interjút adott az intézet Transit című folyóiratának, még nem tudva, hogy ez az utolsó interjú, amit a Kreml tanácsadójaként adhat. A beszélgetés során azt próbáltuk megtudakolni, hogyan működött a politikai hatalom az egykori Szovjetunióban, és hogy hogyan látja kívülről és egyben belülről az orosz politikát. Pavlovszkij 1951 ben született Odesszában. Fiatal korában 1968 eszméihez vonzódott sok más nonkonformista értelmiségihez hasonlóan, akik hittek a kommunizmusban, de nem annak szovjet verziójában. Saját megfogalmazása szerint "zen marxista" volt ben végzett történelem szakon, és attól kezdve állandó tagja az orosz ellenzéki mozgalomnak ben letartóztatták, elítélték és száműzték. A tárgyalás előtt hajlandó volt együttműködni a hatóságokkal, de a bíróság előtt visszavonta vallomását ben visszatért Moszkvába és különböző civil kezdeményezésekben vett részt. Egyik szerkesztője volt a Huszadik század és a világ című befolyásos értelmiségi folyóiratnak, és azóta is szüntelenül publikál kisebb lapokban, amiket mindenki szeret, de senki sem vesz meg. Pavlovszkij Jelcin újraválasztási kampánya idején, 1996 ban kezdett együttműködni a Kremllel, és ettől kezdve fontos szerepet játszott a Kreml politikai gépezetében. A hírek szerint 2000 ben Putyin választási kampányának egyik irányítója volt a háttérben, és 2004 ben az újraválasztási kampányában is részt vett után Dmitrij Medvegyev tanácsadójaként dolgozott a Kremlben. Az orosz liberális közvélemény a putyini évtized egyik szimbólumának tekinti, mi azonban az interjúban nem Putyinról kérdeztük, hanem az alternatíva nélküli politika veszélyeiről. Tatjana Zsurzsenko és Ivan Krastev Tatjana Zsurzsenko és Ivan Krastev: Önt 1982 ben szovjetellenes tevékenység vádjával letartóztatták. Mai szemmel hogyan értékeli a 30 évvel ezelőtti eseményeket? Mi az ellenzéki mozgalom intellektuális öröksége? An article from 1/7

2 Gleb Pavlovszkij: Az akkori tapasztalatok véleményem szerint mára a feledés homályába merültek. Az 1970 es évek második felétől az 1980 as évek elejéig tartó időszak egy korszak végét jelentette, amelyet azonban soha nem írtak le politikai kategóriákkal, mivel nem állt rendelkezésre az ehhez szükséges politikai nyelvezet. A "politikai" jelző abban az időben gyanús jelentésű volt, valami olyasmi, ami ellentétes az "etikussal". A hazai eseményeket nem hoztuk összefüggésbe a külföldi történésekkel: a lengyel Szolidaritással, a Charta 77 tel vagy az afganisztáni háborúval. Úgy gondoltuk, hogy minden fontos esemény Moszkvában történik vagy fog történni, itt dől el a világ jövője. Az én nemzedékem 1956 és 1976 között vált éretté, ebben a két fontos évtizedben, ami a hruscsovi desztalinizációval kezdődött és a szovjet amerikai enyhülés megszakadásával ért véget. Évről évre szabadabbnak éreztük magunkat, újabb és újabb emberekkel találkoztunk, akik függetlenül és szabadon cselekedtek. Úgy éreztük, haladó korszakban élünk. A kezdeményezés időnként felülről jött egy Politikai Bizottsági határozat formájában, de többnyire alulról, a közhangulatból, a szamizdatból táplálkozott, ami virágkorát élte abban az időben. Csehszlovákia megszállását odafent egyértelmű megtorpanás követte, ami tiltakozást váltott ki. Kezdtük úgy érezni, hogy a civil társadalom elpusztíthatatlan, és fejlődését már nem lehet megállítani körül aztán ennek hirtelen vége lett. Megnőtt a nyomás felülről, a hatóságok üldözni kezdték a polgárjogi aktivistákat, megszűnt az ellenzéki mozgalom utánpótlása, senki sem lépett a letartóztatott emberek helyébe. A barátaimmal azt fontolgattuk, hogy valamiféle kompromisszumot ajánlunk a hatóságoknak, de már késő volt ben letartóztattak, és amikor 1984 ben visszatértem Moszkvába, már nyomát sem találtam a korábbi szabad légkörnek. Sokan nyugatra távoztak, másokat letartóztattak, és bár a legtöbben továbbra is szabadlábon voltak, az ellenzéki mozgalom mint hálózat megszűnt létezni. Azok, akik folytatni akarták a küzdelmet, magukra voltak utalva, a szabadság szigetei összezsugorodtak és eltűntek. Visszajutottunk oda, ahol az 50 es évek végén tartottunk, azzal a különbséggel, hogy már nem támaszkodhattunk az írók, tudósok és prominens liberálisok alkotta kulturális közegre, amely hosszú ideig összetartotta az ellenzéki mozgalmat és védelmet nyújtott neki. TZ, IK: Mi változott meg ilyen drámai módon a 70 es évek végére a 60 as évekhez képest? GP: A döntő tényező az volt, hogy megnyílt a legális kivándorlás lehetősége. A barátaink jelentős része, köztük számos prominens értelmiségi élt ezzel, a többség Izraelbe távozott. Az itt maradók az eddiginél kiszolgáltatottabbakká váltak a hatóságokkal szemben, mert már nem voltak köztünk az olyan erkölcsi tekintélyek, mint Csukovszkij, Tvardovszkij vagy Szolzsenyicin. TZ, IK: Mondhatjuk azt, hogy a rendszer etnicizálni akarta az ellenzéket azzal, hogy elsősorban az Izraelbe és az Egyesült Államokba irányuló kivándorlást könnyítette meg? GP: Egyértelműen. A lépés provokatív célzatú volt: etnikai, faji jellegűnek próbálta beállítani az ellenzéket. Az, aki kivándorolt, nyilvánvalóan csakis zsidó lehetett, noha valójában természetesen nem csak zsidók távoztak az országból. An article from 2/7

3 TZ, IK: Gorbacsov 1984 ben jelent meg a színen. Mi volt abban az időben a benyomása róla? GP: Ehhez vissza kell utalnom az első kérdésükre, amely az ellenzéki mozgalom örökségét firtatta ra az ellenzék szemléletmódja maga is válságba került. A mozgalom a virágkorában a '60 as évek második felétől a '70 es évek első feléig nem tudta megoldani alapvetőnek tekintett feladatát, hogy "ismét erkölcsi tartalmat adjon" a szovjetrendszernek, kudarcba fulladtak a kísérletek, hogy feltámasszák, és koherensebb keretbe illesszék az ellenzéket. Az 1978 és 1982 között kiadott szamizdat folyóiratunk, a Poiszki sem segített megoldani a feladatot. A kudarc oka az volt, hogy hiányzott a megfelelő politikai nyelv, miután nem tudtunk egyetértésre jutni a háború utáni szovjet politikai gyakorlat értelmezésében. Az ellenzék kedvenc ellensége és morális célpontja a 60 as évek nemzedékének liberális apparatcsikja volt, akit reménytelen kollaboránsnak tekintettünk. Olyan embereknek tartottuk őket, akik saját fejükre hozták a bajt a mienknél sokkal kedvezőbb körülmények között. Megfelelő infrastruktúrával és lehetőségekkel rendelkeztek és mégis feladták. Hajlandók voltunk persze együttműködni velük és szükség esetén felhasználni a kapcsolataikat, de a múlt embereinek tekintettük őket. Ezért volt annyira megdöbbentő számomra, hogy a 80 as évek közepétől kezdtek ismét visszatérni a színre, a húsz évvel korábbi antisztálinista közhelyeket puffogtatva. Az ellenzékiek elnémultak, amikor a '60 as generáció a '80 as évek második felében ismét megjelent a színen. A régi iskolához tartozó emberjogi ellenzékiek egyáltalán nem bíztak Gorbacsovban és kezdeményezéseiben. Gorbacsov világszemlélete azonos volt a nomenklatúra "liberálisainak" világszemléletével. A szovjet valóság problémái helyett a normák kezdetben a lenini normák, később az "európai normák" megsértéséről beszélt. TZ, IK: Visszatekintve re, elképzelhetőnek tartották akkoriban, hogy a Szovjetunió túléli a kommunizmus összeomlását? GP: Igen, de elkövettük azt a hibát, hogy ezt a reményt a hatalomra ruháztuk. Az ország fennmaradásának biztosítása nem számított többé legitim célkitűzésnek. Egyszerűen fogalmazva a jelcini vagy a gorbacsovi projekt között választhattunk. Nem volt cenzúra, de arra sem volt lehetőség, hogy megvitassuk, mi legyen a követendő politika. A politikailag legaktívabb csoportok továbbra is szovjet keretekben gondolkodtak, de nem folyt nyilvános vita arról, hogyan kellene átalakítani a Szovjetuniót. A kérdés megoldását Gorbacsovra, illetve Jelcinre bízták. Ugyanakkor a megfelelő pozícióban lévő emberek a helyzet adta lehetőségeket kihasználva igyekeztek rátenni a kezüket különböző állami vagyonelemekre. Az állami tulajdon osztogatása már korábban megkezdődött, de 1990 után vált jól láthatóvá. A központosított sajtóorgánumokkal kezdődött, aztán az iparvállalatok és privatizációs alapok következtek. Gorbacsov figyelmét láthatóan teljesen elkerülte ez a folyamat, főként külpolitikai kérdésekre fókuszált. TZ, IK: Mennyire voltak meghatározóak az 1993 as események? GP: Az Oroszország jövője szempontjából döntő játszma véleményem szerint 1991 és 1993 között zajlott. Ez határozta meg mindazt, ami az azt követő két évtizedben végbement, sőt talán arra is kihatással volt, ami századunk közepéig történik. Abban az időben harcban álltam Jelcinnel, aki nemcsak a Szovjetunió, hanem mindenfajta ésszerű politika lerombolásán dolgozott. Az An article from 3/7

4 volt a véleményem, hogy Gorbacsovnak esélyt kell adni a cselekvésre. Gorbacsovnak kevés befolyása volt arra, mi történik az országon belül, az ő feladata az volt, hogy biztosítsa a "szabadság határait" a Szovjetunió egész területét tekintve, miközben különféle társadalmi, politikai, gazdasági és nemzetiségi modelleket teszteltek e határokon belül. Ez szerintem ideális helyzetet teremtett az orosz liberálisok számára, amit fent kellett volna tartanunk és ragaszkodnunk kellett volna Gorbacsovhoz. A szovjetrendszer által fenntartott kulturális infrastruktúra biztosította, hogy a hatalom többé kevésbé tiszteletben tartsa a társadalom erkölcsi tekintélyét és az emberi méltóságot. Az azonban, hogy Jelcin 1993 ban tankokat vezényelt a parlament ellen, a szovjetrendszer széteséséhez, az elnöki hatalom megszilárdulásához, a közösségi és az egyéni integritás összeomlásához vezetett. Oroszország számára ezzel megszűnt a republikánus opció. Amíg az elnök és a parlament szemben állt egymással, addig esély volt arra, hogy biztosítsák a játékszabályok és a játékosok alkotmányos és intézményes védelmét után azonban az alkotmány jelentéktelen papírfecnivé vált. TZ, IK: Mikor vált nyilvánvalóvá az ön számára, hogy szétesett a Szovjetunió? GP: A komédiának bizonyult 1991 es puccskísérlet, majd Jelcin Gorbacsovval szembeni gúnyos megjegyzései után nem lehettek illúzióim. Azonnal megértettem, hogy a Szovjetuniónak vége, új korszak kezdődik, amelyben a hatalom az elnökök kezében van, akik az egyes köztársaságok urai lesznek. Ennek ellenére megdöbbentett, milyen leplezetlen nyíltsággal mutatták meg mindezt a Jelcin orosz, Kravcsuk ukrán és Suskevics belarusz államfő által 1991 végén kötött belovezsjai megállapodásban, amely kimondta, hogy a Szovjetunió megszűnt létezni és helyét a Független Államok Közössége veszi át. A megegyezés nem arról szólt, hogy politikai megfontolásokból átalakítják a Szovjetuniót, hanem arról, hogy a három elnök a Szovjetunió egyes részeit a lakossággal együtt kihasítja a maga számára. TZ, IK: Elképzelhető volt e, hogy a kommunisták győzzenek az 1996 os elnökválasztáson? GP: 1996.januárban Gennagyij Zjuganovnak, a Kommunista Párt vezetőjének 40 százalékos volt a támogatottsága, míg Jelcinnek csak 5 százalékos, így tényleg elképzelhető volt. De a "kommunisták visszatérése" valójában csak mítosz volt, amit nagymértékben felhasználtunk a választási kampányunkban től világos volt számomra, hogy nem a szabadsághoz való viszony a politikai választóvonal a társadalmon belül. A demokraták és a kommunisták között konszenzus volt az állampolgárok életébe történő állami beavatkozás tekintetében. A külföldi utazás szabadsága, a gazdasági tevékenység szabadsága, a gyülekezési jog és a szabad választás része volt a liberális alapcsomagnak és ezt semmi sem veszélyeztette. TZ, IK: Akkor mi volt a választóvonal? GP: A Szovjetunióhoz és Jelcinhez való viszony. A baloldal és a jobboldal közötti szembenállás semmilyen szerepet nem játszott. Csak az számított, hogy Jelcin párti vagy e vagy nem. A közvélemény kezdetben nem volt Jelcin párti, de mindig is hajlamos volt a hatalmon levőket támogatni, és erre alapoztunk a választás idején. Jelcin támogatottsága valóban csak 5 százalékos volt, de akik utálták, azok is a hatalom utolsó támaszának tekintették. TZ, IK: A nyugati vélekedés szerint a Jelcin korszakban politikai verseny és demokrácia volt, még ha tökéletlen is. Putyin azonban, miután hatalomra An article from 4/7

5 jutott, teljesen más modellt, tekintélyuralmi rendszert valósított meg. Ön belülről szemlélve miben látja a különbséget a két rendszer között? GP: Az "új rendszer" kifejezés Putyin színre lépésével egyidőben bukkant fel. A putyini politika az első időkben főként abból állt, hogy a meglévő intézményi kereteken belül maradva gyakoroljanak nyomást a közvéleményre és egyidejűleg az elitre. Miután 2000 ben Putyin földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az elnökválasztáson, minden rendelkezésre álló hatalmi eszközt mozgósítottak. Az alternatíva nélküli elnök jelcini infrastruktúráját megőrizték többé kevésbé ugyanazokkal a szereplőkkel, de a célok kiegészültek. Jelcin például nem tudott mit kezdeni a szovjet hadigépezet örökségével, ezért a hadsereget többé kevésbé az állami kereteken kívül tartotta, a szükséges forrásoktól megfosztva. A tábornokok elsikkasztották az állami pénzeket, a tisztek és a közkatonák pedig a szó szoros értelmében éheztek. Hasonló volt a helyzet a rendőrséggel és az FSZB vel, a KGB legfőbb utódszervezetével is. Jelcin nem fizette, de nem is oszlatta fel ezeket, viszont megengedte, hogy úgy jussanak jövedelemhez, ahogy tudnak: üzleteléssel vagy bűnözők fedezésével. Mit csinált Putyin? Visszavitte a hadsereget és az FSZB t a hatalmi rendszer keretei közé, és megszabadult mindenkitől, aki ezzel nem értett egyet. A "szilovikok", azaz a hadsereg és a biztonsági szolgálatok vezetői és tagjai azonban a hatalom sáncai mögött is folytatták az üzletelést, és fenntartották kapcsolataikat a bűnöző körökkel, Putyin pedig nem mert szembeszállni velük, mert túl kockázatos lett volna. TZ, IK: A 2000 utáni első években Putyin hiteles figurának számított, olyan politikai vezető volt, akivel szemben nem volt alternatíva. Ha úgy dönt, hogy teljesen szabad választásokat tartanak 2004 ben, akkor is győzött volna. Miért kellett manipulálni a választást? GP: A 2003 as év fordulópontot jelentett: akkor tartóztatták le Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz olajvállalat vezetőjét. Megváltozott a politikai légkör, és ezzel módosultak a második elnöki periódussal kapcsolatos elképzelések is. A parlamenti választások Oroszországban az elnökválasztási kampány előjátékát jelentik, a két esemény egymásba folyik. A 2003 as parlamenti választáson nem a Jukosz volt az egyetlen, amely egy Putyin utáni korszakra próbálta felkészíteni képviselőjelöltjeit. Az olajcég úgy döntött, hogy egyesíti a Grigorij Javlinkszkij vezette liberális Jabloko pártot a Jobboldali Erők Szövetségével, később azonban megváltoztatta véleményét, és kéthasábos cikket íratott, amiben megtámadta a liberálisokat. Mindez aggodalommal töltötte el Putyint, aki egyébként azt tervezte, hogy a választáson vezető politikai erővé teszi az Egyesült Oroszország pártot. A párt döntő győzelmet aratott a választáson, a mai napig domináns erő a törvényhozásban, és kialakult a jelenleg fennálló "másfél párt rendszer". Ugyanakkor sem a Jabloko, sem a Jobboldali Erők Szövetsége nem érte el az 5 százalékos küszöböt, így Putyinéknak már nem kell számolniuk a liberálisokkal. Putyinék alapvető elképzelése így az volt, hogy egyfajta "megerősítési" népszavazást csinálnak a 2004 es elnökválasztásból. Persze az is fontos volt, hogy legyenek ellenjelöltek, de ez nem annyira politikai, mint inkább hogy úgy mondjam esztétikai kérdés volt. TZ, IK: Tehát a Putyinnal szembeni alternatíva hiánya probléma és megoldás is volt egyben. An article from 5/7

6 GP: A választási kampány legfőbb üzenete az volt, hogy nem lesz újabb forradalom, az es forradalom volt az utolsó. A korábbi választásokat forradalmak követték, ezért a választók most is ezt várták. A feladat az volt, hogy biztosítsák őket: ezúttal nem kell erre számítaniuk. Ezért Putyin a kampány során a stabilitásra és a győzelem tudatára helyezte a hangsúlyt. TZ, IK: Mennyire stabil Putyin rendszere, és mennyire fontos számára a stabilitás? GP: A stabilitás az első időkben elsősorban azt jelentette, hogy nem akart átmeneti elnök lenni, noha sokan átmeneti figurának tekintették, akinek mindössze az a szerepe, hogy ezáltal időt nyerjenek, hogy felkészülhessenek a következő választásra. Az első időben nem Putyin hozta meg a döntések többségét, és 2003 ban ezen kívánt változtatni. Ezért vállalt nyílt konfliktust Alekszandr Volosinnal, aki még Jelcin embere volt, ennek ellenére továbbra is ő volt az elnöki adminisztráció vezetője. Az ürügyet a Hodorkovszkij ügy jelentette, de az igazi cél az volt, hogy a maga javára módosítsa az erőviszonyokat a Kremlen belül, megszabaduljon a Család gyámkodásától, anélkül hogy nyílt konfliktusba kerülne Jelcinnel. A nyílt konfliktus elkerülése jegyében nem nyúlt azokhoz az emberekhez, akik szoros kapcsolatban voltak Jelcinnel, így például az oligarcha Oleg Gyeripaszkához. De Hodorkovszkij sohasem állt közel Jelcinhez. Volosin és csapata azonban nem adta fel, és a konfliktus kezdett eszkalálódni. Putyin nem volt hajlandó engedményre, bár kezdetben úgy tűnt. Ekkor kezdett az új hatalom kikristályosodni körülötte, majd mindinkább koncentrálódni. Ezért volt a 2004 es választás a győzelmi tudat kifejeződése, egyúttal egy új típusú hatalom megalapozása. Egy stabil hatalomé, amely biztosítani tudja a stabilitást. De nem a politikai rendszer stabilitását, hanem egy társadalmi építmény, egy társadalomszervezési mód stabilitását. TZ, IK: Putyin meg akart egyezni Hodorkovszijjal? GP: Szerintem 2003 nyara, a Jukosszal vívott háború kitörése és Hodorkovszkij októberi letartóztatása között volt egy időszak, amikor megpróbáltak megegyezni. De amennyire tudom, Hodorkovszkij ekkor már nem volt érdekelt a megegyezésben. Valami mást akart, de hogy ez mi volt, azt nem lehet tudni. Mindenesetre végül mindenkivel megegyezés született, kivéve vele, aki minden megállapodásból kimaradt. Volosinnak mindenesetre ma ugyanabban az épületben van irodája, mint Putyinnak. TZ, IK: Beszéltünk az alternatíva hiányáról Gorbacsov, Jelcin és Putyin esetében. A 2012 es választásokkal véget ér az "alternatívanélküliség" politikája, vagy meg lehet állítani az időt, hogy fennmaradjon a jelenlegi status quo? GP: Szerintem sem Medvegyev, sem Putyin nem hiszi, hogy a jelenlegi felállás a következő ciklusban is fenntartható. Nem egyformán látják a helyzetet, de egyikük sem hiszi, hogy ez a tandem együtt maradhat, és Putyin sem foglalhatja el korábbi elnöki posztját. Valamilyen új megoldásra van szükség ahhoz, hogy visszatérhessen a hatalomba. TZ, IK: De miért nem térhet vissza csak úgy egyszerűen? An article from 6/7

7 GP: Hogy annak az embernek az utóda legyen, akit maga javasolt elnöknek? Ezzel béna kacsát csinálna magából, és azzal kellene töltenie a ciklus teljes idejét, hogy megmagyarázza, miért követte el ezt a hibát. Ez nem vallana rá. Valami erőteljes, váratlan húzással kell majd előállnia. Mindeközben Medvegyev, aki Putyint követte az elnöki székben, majd felrobban a dühtől, hogy az ő keze alatt valahogy nem működik a Putyin által kialakított gépezet. Ott vannak a gombok az íróasztalán, de hiába nyomogatja őket, az asztal alatt elvágták a kábeleket. Ugyanakkor azt sem szeretné, ha a választás véget vetne elnöki pályafutásának. Neki is megvannak a maga politikai elképzelései, és ezeket meg is akarja valósítani, viszont semmiképpen sem akar konfliktusba kerülni Putyinnal. Tehát ez a tandem már nem működőképes, mivel sem Medvegyev, sem Putyin nem akarja a jelenlegi formában további négy évre fenntartani, az pedig még kevésbé képzelhető el, hogy Putyin legyen az elnök és Medvegyev a miniszterelnök. Égető szükség volna valamilyen vonzó eszmére, mint amilyen a 90 es évek végén a stabilitás volt, amikor az emberek többség erős hatalomra és stabilitásra vágyott. Mára azonban megváltozott a közhangulat, az elmúlt évtizedekben létrejött középosztály nem túl optimista, és meglehetősen ingerült. Ennél is nagyobb probléma, hogy a hatalom ugyan erős passzív támogatásra számíthat, mint ez a választások alkalmával kiderült, de ez a támogatás nem mobilizálható, nem hozható létre koalíció valamilyen vezető eszme vagy program körül. Így nem lehet tudni, mi a teendő ebben a helyzetben. A probléma nem írható le a politikai változás kategóriáiban, legfeljebb valamilyen rendszerváltozás kategóriájában, ettől azonban mindenki tart. Published Original in Russian Translation by Gáti Tibor Contribution by Magyar Lettre Internationale First published in Magyar Lettre Internationale 86 (2012) (Hungarian version); Eurozine (full length English version); open Democracy (abridged English version); Transit 42 (2012) (German version) (c) Gleb Pavlovski / Magyar Lettre Internationale (c) Eurozine (c) Transit An article from 7/7

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Read also: György Dalos What does it mean, disclosure? Samuel Abrahám A trace of metaphysics? On the allegations against Milan Kundera

Read also: György Dalos What does it mean, disclosure? Samuel Abrahám A trace of metaphysics? On the allegations against Milan Kundera Miroslav Balastík Kundera és a bársonyos forradalom lezárulása (Prága) A történelem hihetetlen fintora: egy író, aki megpróbált eltűnni a művei mögött, hogy saját biográfiája ne zavarja meg a szereplői

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o. BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992.

Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992. A cseh-szlovák válás előtörténetéből Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992. Diagnosztizálható-e egzakt társadalomtudományi módszerekkel egy olyan kórokozóegyüttes,

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A témaválasztás és a cím rövid magyarázatra szorul abból a szempontból, hogyan kapcsolódik előadásom

Részletesebben

Az identitáskereső identitása

Az identitáskereső identitása Csepeli György Az identitáskereső identitása Pataki Ferenc 1982-ben jelentette meg Az én és a társadalmi azonosságtudat című könyvét, melyet szerényen műhelytanulmánynak nevezett. A mű valójában monográfia,

Részletesebben

Tartalom. Bevezető / 7

Tartalom. Bevezető / 7 bevezető Visszaemlékezéseimet írva halottak, halottaim közt bóklásztam. Jó volt őket rövidebb hosszabb ideig magamhoz hívni. Mint hajdanán, most is szeretettel néztek rám. Faggattam volna őket, de a múltba

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Paár Ádám Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Kevés személyiség nyomta rá a bélyegét a világ arculatára olyan mértékben, mint George W. Bush. Valószínűleg még sokáig elhúzódik a vita arról,

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első

Részletesebben

A harmadik minszki megállapodás:

A harmadik minszki megállapodás: ELEMZÉSEK A harmadik minszki megállapodás: törékeny esély a politikai rendezésre E-2015/2. KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv

Részletesebben

Ember embernek farkasa

Ember embernek farkasa Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

VITAINDÍTÓ. Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája. Bárdi Nándor

VITAINDÍTÓ. Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája. Bárdi Nándor VITAINDÍTÓ Bárdi Nándor Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája Ebben a vitaindítónak szánt tanulmányban 1 arra teszek kísérletet, hogy áttekintsem a budapesti kormányzatoknak a határon

Részletesebben

Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke, az ÉSZT alelnöke www.szakszervezetek.hu Írta: Szakszervezetek.hu Közzétéve: 2014. július 07.

Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke, az ÉSZT alelnöke www.szakszervezetek.hu Írta: Szakszervezetek.hu Közzétéve: 2014. július 07. Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) alelnöke kései gyerekként született Pécsen, 1950. november 7-én. Édesapja a Pécsi

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

tanulmány szemle konferencia kritika Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3

tanulmány szemle konferencia kritika Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3 TART_2008-5-6.qxd 2008.05.05. 19:45 Page 1 tanulmány Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3 Tóth László Kreativitás és szövegértés 29 Zsolnai Anikó Kasik László Lesznyák

Részletesebben

Tőkék és társadalmi koordinációk 1990-2014

Tőkék és társadalmi koordinációk 1990-2014 Zsolt Péter Tőkék és társadalmi koordinációk 1990-2014 Képzeljünk magunk elé egy keverőpultot, ahol a különböző hangszíneket és a csatornák teljesítményét ledsorok jelzik. Az eltérő oszlopok nálunk most

Részletesebben

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.)

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Diktátorok 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Született Vladimir Iljics Uljanov, később veszi fel a Lenin nevet. 1906-ban bekerül az Orosz szociáldemokrata Párt elnökségébe.

Részletesebben

Szakács Tamás. 1.A gazdasági rendszer és a politikai rendszer kapcsolatának történeti típusai

Szakács Tamás. 1.A gazdasági rendszer és a politikai rendszer kapcsolatának történeti típusai 1.A gazdasági rendszer és a politikai rendszer kapcsolatának történeti típusai A gazdasági rendszer és a politikai rendszer funkcionális kapcsolata a társadalmak történeti fejlődése során sokszínű és egymástól

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valamint

Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valamint A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA ÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK A kedvezménytörvény mint támogatáspolitikai lehetõség: segélyezés vagy építkezés? * Problémafelvetés BÁRDI NÁNDOR Abudapesti kormányzatok 1918

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel

Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel KUTATÁS KÖZBEN PAVLOVICS ATTILA GYUROK JÁNOS Kisebbségek érdekképviselet Pécsi regionális tapasztalatok Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel elfogadta 1 a nemzeti és etnikai kisebbségek

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Így választott Budapest

Így választott Budapest SZABÓ SZILÁRD Így választott Budapest Ignácz Károly: Budapest választ. Parlamenti és törvényhatósági választások a fővárosban 1920-1945 Napvilág Kiadó, h. n. 2013, 199 o. Ignácz Károly történész, a Politikatörténeti

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 KALÁSZ PÉTER KI GAZDAGSZIK GYORSABBAN? PROPAGANDA ÉS VALÓSÁG A JÖVEDELEMPOLITIKAI VITÁK TÜKRÉBEN AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 Történeti háttér Magyarország a 60-as évek elején hasonlóan a többi szocialista

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4 virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási

Részletesebben

A Fidesz-modell karaktere

A Fidesz-modell karaktere Nagy Attila Tibor A Fidesz-modell karaktere A második Orbán-kormány az első másfél év alatt olyan új rendszer létrehozásába fogott, amelyik egyértelmű szakítás az 1989-90-es alkotmányos átmenet nem egy

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és

Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és Dénes Zsófia Úgy ahogy volt és DÉNES ZSÓFIA Úgy ahogy volt és 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja Az én nyelvem a tükrözések nyelve. Nyelv, amelyen fehér kőtükrömmel lemásolom a láthatót.

Részletesebben

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban Paár Ádám Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban A Republikánus Párt konzervatív hátországában szerveződő, azonban a republikánusoktól független Tea Party mozgalom sikeres szereplése a májusi szenátusi

Részletesebben

ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) *

ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) * ARCHÍVUM Bárdi Nándor Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére (A magyar elképzelések 1918 1940) * E dolgozat értelmezésében az erdélyi kérdés kifejezés három nagyobb problémakört fed le: 1. Erdély

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő kitüntetéséhez Két fogalmat választottam, amelyek köré csoportosítva könnyen megérthetjük, miért tiszteljük meg a mi Magyar Örökség Díjunkat

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt

A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt BELOVÁRI Anita & BAKA József Kaposvári Egyetem, Kaposvár belovari.anita@ke.hu & baka.jozsef@ke.hu A 19. sz. közepe táján Dániában különleges megoldás született

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002.

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. KERTÉSZ IMRE Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. Az elsõ magyar ombudsman története divatos kifejezéssel élve sikersztori. Pedig igencsak

Részletesebben

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.)

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. június 18-án, szerdán, 10 óra 10 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

Írásban kérem megválaszolni:

Írásban kérem megválaszolni: Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK PÁLNÉ KOVÁCS ILONA *

KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK PÁLNÉ KOVÁCS ILONA * KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK Tisztelgés Verebélyi Imre több évtizedes közigazgatás korszerűsítési tevékenysége előtt PÁLNÉ KOVÁCS ILONA * Verebélyi Imre, az önkormányzati

Részletesebben

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft.

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. 1 MEKKORA VALÓJÁBAN MAGYARORSZÁG? LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. Kakukktojás a főként alternatív az egyetemi tanszékek

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Új Szó, 1968. szeptember 8. 1 2. p.

Új Szó, 1968. szeptember 8. 1 2. p. Ma a CSEMADOK Központi Bizottsága folytatja munkáját. A napirendi pontok megtárgyalásán kívül dr. Gustáv Husák, az SZLKP Központi Bizottsága első titkára részvételére is számítanak. A CSEMADOK Központi

Részletesebben

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez 42 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. OKTÓBER Varga Gergely A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez Barack Obama 2009. szeptember 17-én jelentette be hivatalosan, hogy eláll a Közép-Európába tervezett

Részletesebben

Sz. Bíró Zoltán, az MTA Történettudományi Intézete tudományos fımunkatársa:

Sz. Bíró Zoltán, az MTA Történettudományi Intézete tudományos fımunkatársa: Sz. Bíró Zoltán, az MTA Történettudományi Intézete tudományos fımunkatársa: Oroszország Balkán-politikája (Az elıadás 2007. június 28-án hangzott el az MTA Nemzeti Stratégiai Programbizottsága, az MTA

Részletesebben