VAVYAN FABLE. Nászjelentés. történet 101 lélegzetre. 2. kötet (55-101)

Átírás

1 VAVYAN FABLE Nászjelentés történet 101 lélegzetre 2. kötet (55-101) Fabyen Kiadó, Budapest 2003

2 Molnár Éva 2003 Minden jog fenntartva, beleértve az egész vagy részletek reprodukálásának és internetes terjesztésének/közlésének jogát! Figyelmeztetés: A könyv címe, valamint az egyes fejezetek tördelési megoldásai szerzői jogvédelem alatt állnak. Engedély nélküli másolásuk, felhasználásuk és utánzásuk jogszabályba ütközik és büntetőjogi felelősséggel jár. Borítófotó: Diner Tamás Gerezna: Jasmin Ennek a könyvnek az elkészítése érdekében egyeden újabb fának sem kellett meghalnia... Fabyen Könyvkiadó A Fabyen Kiadó honlapja elérhető: Kizárólagosan terjeszti a Tóthágas Plusz Kft Budapest, Perényi Zsigmond u. 15. Telefon: Kiadta a Fabyen Könyvkiadó A kiadásért felel: Harangozó Margit ügyvezető igazgató Szerkesztő: a szerző szerkesztője Korrektúra: Kiss István Készült 28 ív (A/5) terjedelemben Nyomta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató A nyomdai megrendelés törzsszáma: Készült Kaposváron, a évben ISBN Ö ISBN X

3 55. lélegzet Enigma Leültem a sírhalom közelében, ám annak háttal, az elevenek szívdobbanásainak ritmusára hullámzó tenger felé fordulva. A víz sötéten tükrözte vissza a felhős, holdtalan égbolt feketeségét. Meglehet, egy másik sír tetején gubbasztottam. Itt nem voltak igazi hantok, mint mifelénk, se fejfák, névtáblák, netán portrék az elhunytról, vagy apróbb emléktárgyak, s az autógumi méretű virágkoszorú sem volt szokásban. Kagylót, korallágat helyeztek a boldogultak nyughelyére; a temetéskor keletkezett földkupac hamar megülepedett, a talajba olvadt, könnyű homokszemcséit szétszórta a szél. Rám esteledett. Nesztelen léptű állatok járkáltak körülöttem, némelyikük üvöltött, morgott-hörgött is olykor. Lefagyottan, zombivá dermedten ültem a földön, s nem mertem gondolkodni, mert akkor az lett volna az első, amit fel kell mérnem, ébren vagyok-e. Habár gondolkodás nélkül is erősen gyanítottam, hogy mégsem lidércálmodom. Miért mentél hozzá? kérdezte anyám a fejemben. Miért mentem hozzá? CSAK. Hát ezért. Most már tudod. Megjelent előttem egy görfüggöny. A jelenés vagy vízió tölcsérszerűen forrt elő a talajból, majd megállt előttem, falikép-magasan, s ügyként, mintha kifeszítették volna sarkait. Megmutatta magát, engedte, hogy felfogjam részleteit. Úgy rémlett, azt akarja, hogy titokzatos szépsége s hangulata a szívembe vájjon, összemarkolja s kettészakítsa aortámat, szanaszét tördelje-szaggassa lelkemet, érzőidegeimet. A sárgásfehér színű, aranyporos homokkal befújt vászon egyes pontjait vastagabb, más részeit vékonyabb szemcseréteg borította, ezért a kép néhol sötétebb, másutt világosabb árnyalatú volt. Homokviharban száguldó paripa s a nyakára hajló, kámzsás férfi alakja bontakozott ki a halvány-sejtelmes rajzolatból, akárha a szél fújta volna össze az elcsigázott ló s az ember testmását. Az arcába húzott csuklyát viselő, jócskán kimerült, ám csüggedetlennek tetsző férfi nem hasonlított Selwynre. Az a viharral dacoló, összehúzott szemű lovas Westonra emlékeztetett. Mielőtt még biztosan felismerhettem volna az arcot, a kép alsó sarkai felkunkorodtak, a látomás szédült forgásba kezdett, és tovatölcsérgett, akár a tornádó. Próbáltam újra felidézni, sikertelenül. Tudtam, legközelebb akkor láthatom viszont, amikor a vászon elé állok, megnyitom magam a világmindenségnek, és onnan homokszemről homokszemre belém pereg s végül festményként materializálódik az iménti látomás. Címén nem kellett töprengenem, ő nevezte el saját magát, ekként: Enigma. Igen ám beszélgettem magammal, de az a Hitchcock-szerű ember azt mondta nemrég, hogy Selwyn meghalt. Tudom, valóban mondta. A porhüvelyt el is temettük. Ide, a homoktalajba. Rögvest közelebb és még közelebb merészkednek a köröző dögevők, a sakálok vagy démonok. Kiássák és felfalják a hullát. Semmi se menjen veszendőbe. A természet mindent visszaforgat. Ezt a kepét is megfesthetnem. Akkor legalább Jamalnak is igaza lenne, végtére megjövendölte, hogy az idő múltával a lelkemből mesélt legkisebb királylány piássá, leszbikussá és macskaszekálóvá válhat. Mert az ember olyan, amilyen a világ körülötte. Vagy a világ válik olyfélévé, amilyenné tesszük? Nos, alighanem ez is a kölcsönhatás elvén működik. Kedvem lett volna felhívni Horsát. Szia, Mamusz! Képzeld, eltemettük Selwynt. Hogyhogy miért? Hát mert meghalt. Ugyan! Nem untam rá, nem is vesztünk össze! Nem, már nem élt, amikor a gödörbe került! Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, mi az, hogy ezután. Jól van, lefekszem. Szia. Ha vele már beszéltem, utána feltelefonálhatnám anyámat. Westont, nagyapát, Adenát, Merylt, Nicolet, Scarát. Jamalt. Őt is, mindenképpen. Varázsütés nem fog kéjelegni a nem megmondtam? ócska közhelyével. Bárhonnan nézem is, nem maradtam egyedül! Azért persze kár Selwynért. Elhunyt férjem holnap halotti bizonyítványt kap. Bizonyítvány? Ez olyasmi lehet, amiből kiderül, hogy az illető milyen képességű halott. Elégséges, kö- 3

4 zepes vagy jeles netán? Ha például molesztál más boldogultakat, azzal biztosan lerontja jegyeit. Ám ha átkísér egy csomó éhes gilisztát a föld alatti úton egy másik, kövérebb tetemhez, idővel akár még hulla-kiscserkész is válhat belőle. Ekkor végre képes voltam elsírni magam. Még zokogtam, midőn a körülöttem vonító, acsargó hangok elnémultak. Egy felhő félrelódult a nyájas-hájas-himlőhelyes telihold elől, s a kitinpáncél fényű tenger tüstént ezüstkékké szépült. Surrogást hallottam a hátam mögül. Nem féltem, semmitől. Mi baj érhetne ezek után? Higgadtan odafordultam. Kísértet támolygott felém a holdvilágos éjszakában. A szellemalak tradicionálisan ruházkodott. Fehér leplet viselt, kissé panyókán, eléggé hanyagul, épp ezért sűrűn meg-megbotlott annak redőiben, sarkaiban. Valahányszor megtámolyodott a talpa alá kacskaringózó lepedő laffantyúiban, ajkát tompa hangú szitkok hagyták el. Fehér ember volt a néhai, persze, míg élt és bőrszíne számított. Ja, s míg ez jelentőséggel bírt, férfi volt, legalábbis nemi jellegeinek tanúsága szerint. A középmagas, izmos felsőtestű, kirívó csuklyásizmú hajdani csinos arccal büszkélkedhetett. No persze, immár ebből is csupán annyi előny származott, hogy kisebb mértékben hozta a frászt az élőkre, mint ha hibbant nézésű, csicsókaorrú, szikeszájú, kampókezű, szigonylábú csúfságként kísértett volna. Természetesen jókora képzelőerő kellett ahhoz, hogy a boldogult egykori csinosságára következtessek, mivel a kísértet arca iszonyatosan felpuffadt, miáltal vonásai összemosódtak. Selwyn földi maradványai botorkáltak el mellettem. Egészen közelről szemügyre vehettem a csúszkáló halotti leplen himbálódzó trópusi földigilisztákat, a zaklatottan mászó, cikázó hantbogarakat, korhadéklakókat, légionyi Scara-kedvence férget, rovart. Nem csodálkoztam zaklatottságukon. Alighogy fellelték a talajban a friss, finom csemegét, az legott letúrta magáról a földet és bolygani kezdett. Ilyet?! Azt a pipát már nagyon nem kellett volna elszívni motyogta, mellettem elimbolyogtában. Azt a ki-bebaszott pipát már kurvára nem kellett volna...! Felszökkentem önnön dugámból. Néhány lépéssel utolértem az elhunytat. Nem gyengéd, de még csak nem is nőies mozdulatokkal a vízhez taszigáltam őt. A bokáig érő tengerben durván elgáncsoltam. Beljebb vonszoltam a jókorát puffanó-csattanó testet. Megragadtam a boldogult haját, a mélybe nyomtam fejét, s csupán röpke pillanatokra emeltem ki a puha, selymes hullámok közül. Az élesztett prüszkölt, bugyborékolt, vízköpőzött. Amikor élénkebbé vált, térdre segítettem és a partra támogattam korpuszát. Ekkor már rám ismert, és a körülményeket is felfogta. Kísértetleplét elragadta a tenger, ám így sem volt teljesen mezítelen, mivel a lepedő alatt rejtélyesen tovatűnt csikóhal-mintás bermudája rongyos derékpántját viselte. Nem szóltam hozzá. Sem ott, sem később, a hotelszobában. Nem beszéltem vele az előrehozott hazaúton, a repülőn sem. Ő pedig ezúttal nem mert rettegni, mivel együttérzésemre nem számíthatott. Ráadásul felismerték addigra megest emberivé lohadt arcát az induláskor, így aztán úthosszát autogramot, filmes sztorikat és más sztárokról szóló pletykákat kunyeráltak tőle, s ez szemlátomást meggyógyította az egóját, melyet szerinte én tiportam sárba-földbe.

5 56. lélegzet apránként kiderül, milyen az élet az esküvő után A ház előtt kiléptünk a taxiból. A kertben rozsdállottak a lombok, őszi szél fuvolázott a fák között. Rebbie integetett az erkélyükről: Még nem lesz baba! Most jött meg! kiáltotta. Selwyn visszaintett. Kitartás! Gyakorlás! Az épületbe siettünk, s beszippantottuk az édes otthon illatát. A rohadt, büdös, kurva életbe! tört ki a férfi, aki összetörte szívemet. Ne csináld velem ezt a kukaságot, mert megtébolyodom! Hányszor kérjek még bocsánatot, térden, négykézláb, sírdogálva? Hányszor? Ne haragudj, hogy elcsesztem a nászutat! De csak a végét! Egén, én voltam a gyalázatosan hülye, mert azt a szaros pipát már tényleg nem kellett volna...! Na de látod, kutya bajom, itt vagyok, és boldogítani kívánlak! Nem haltam meg, csupán katalepsziás lettem! Kár volt búsulni, sírni-ríni! Miért rongálod az egómat? Miért nem tudsz tekintettel lenni rám egy kicsit? Kapd be gondoltam. Kicsomagoltam holmimat, mosógépbe helyeztem saját szennyes ruhámat, azután elsétáltam a kétsaroknyira lévő étterembe, mivel nem voltam hajlandó főzni, még magamnak sem, nehogy a szívtörő beleegyen. Kisvártatva utánam jött. Bár tüntetően keresztülnéztem rajta, leült velem szemben, a romantikus hangulat megteremtése végett fellobbantotta az asztal közepén álló gyertyát. A kanócról cigarettára gyújtott, s azt szokásosan a dohányzás céljára növesztett két ujja tövénél tartotta; a füstöt a plafonra fújta, s nagy, könyörgő, könnyedző szemeket meresztett rám. Élénk arcjátékával és duzzadt, fajtagyőztes ajkainak fintorgatásával minden rezdülésemet lereagálta. Kora este lévén sokan vacsoráztak a vendéglőben, ezen órában még főként a családosok. Néhány percen belül valamennyi asszonyszempár Selwynre tapadt, az ő kétségbeesett iparkodását, kedveskedő erőfeszítéseit figyelőn. Hitvesem teljes intenzitással kisugározta férfibáját. Sóval, borssal, fogvájóval, szalvétával kínált. Felajánlotta az olajat, ecetet a salátámra, a csiliszószt és szójaolajat a tésztámra. Megkísérelte felszeletelni a spagettimet, hogy könnyebben ehessem azt. Erőfeszítését a tányérom körül matató kezébe döfött villával fékeztem meg. Ugyan rendelt magának ételt, ám azt kedvetlenül turkálta, s közben gyakorta az égre meredt, sóhajtozott, szenvedett. Lépten-nyomon megpróbálta elkapni s megcsókolni a kezemet. Mindennek ellenállva őriztem rideg komolyságomat. A többi asztaltól mind szúrósabb, megvetőbb tekintetek lövelltek felém, s hátamba, homlokomba fúródtak. Körbepillantva észleltem, minő utálat, lenézés árad rám. Leböngészhettem a női arcokról, milyen utolsó, szívtelen, aljas, férfigyilkos cemende vagyok. Kisvártatva ezen nők férjei is kezdtek csúnya nézéssel méregetni. Az ő vonásaikról megbántottság, düh és harag sütött, miszerint: ez a tyúk hogy merészel ilyen elutasítóan viselkedni azzal a fellágyult agyú, szerelmes marhával? A virágáruslány kapóra jött Selwynnek. A nagy tehetségű aktor vett egy kosár lankadt rózsát, és azokat szálanként kirakta a székem köré, majd az asztalon is bekerített velük. Miután erre sem rezzentem, közel hajolt hozzám, és így suttogott: Ez a sok derék háziasszony mindjárt meglincsel téged. Fogadsz velem? Fél szemöldökömet felvonva, szánakozón végigpillantottam rajta, ekként jelezvén, mennyire tartok az asszonyi túlerőtől, az érzelmi zsarolástól. Ha a nőket túlélnéd, a pasasokat biztos nem úszód meg suttogott tovább. Széttépnek, amiért kegyetlenkedsz egy ivartársukkal. Lehet, hogy közben meg is erőszakolnak! Számat biggyesztve jeleztem: tegyék! Állok elébe. Ekkor maga elé húzott egy vérpiros rózsaszálat, letépett róla egy szirmot, bekapta, s rágcsálni kezdte. Szeretlek, Jandra, bármelyik nőnél jobban szeretlek. Főgonoszt régen megelőzted, de már a mamát is legyőzted a szívemben. Kérlek, bocsáss meg, mert ha nem leszel újra olyan, mint régen, belepusztulok. Elsorvadok. Elvisz a bánathalál. Mondj már végre valamit! Ezenközben folyamatosan dobálta a szájába 5

6 s nyeldekelte a virágszirmokat. Hívei az ételüket félrelökve, falatkáik helyett a meghatottság könnyeit nyeldesve, megrendülten figyelték. Mégiscsak megszólaltam. Próbáltad a helyembe képzelni magad? A halálhíreddel, temetéseddel? Ha eddig nem tetted meg, most gondolj bele! Ugyan már, hiszen itt vagyok! Ha akarod, térden körbecsúszkálom a székedet, negyven ember szeme láttára! Ha akkor láttad volna magad! Ahogy a temetőben tántorogtál! Egy szál fitymában! Focilabda fejjel! Képtelen vagyok túltenni magam a csalódáson. Majd elmúlik lehelte hipnotikus, lágy trubadúrhangon, a harmadik rózsa vérző szirmait falva. Hazamegyünk, ágyba bújunk, és már el is felejtetted. Tudom, mi hiányzik neked! Ha rajtam múlik, megkapod! Felfortyantam. Hagyd már abba a virágkajálást! Van sejtésed, mennyi vegyszert látott ez a rózsa?! Kibírom. Acélból vagyok! Acélból? Olyan vagy, mint egy szemétégető! Hozzád kéne küldeni a teli kukáskocsikat! Te aztán simán feldolgoznád a kommunális hulladékot is! Ne beszélj így velem, Jandra! Talán jobb is volt, míg hallgattál. Selwyn nekiállt, hogy szárastól egye a rózsát. Természetesen a tövisekkel együtt. Ezután nem hittem érzékleteimnek. A környező asztaloknál ülő közönség vaskos füttykoncertbe fogott. Még a nők is a két ujjukat szájba véve fújták. Többen fúriaként rikácsoltak velem, azt követelve, bocsássak meg végre, különben megnézhetem magam! Jézusom nyögtem. Van karizmád, Selwyn Icon. Elvigyorodott. Szeretsz, Jandra? Ha holnap lenne az esküvőnk, hozzám jönnél? Szeretlek, de nem mennék hozzád. Még az is lehet, hogy szeretlek, ám hirtelen elválok tőled. Soha többé nem drogozok, Jandra! Ha mégis megtenném, nem érdemlem meg éltető szerelmedet. Akkor hagyj el, dobj ki, rúgj fel, mint egy veszett kutyát! Így aztán megbocsátottam. Midőn egymás kebelére borultunk, a sztárlétből is ízelítőt vehettem. Mennydörgő tapsvihar jutalmazta kedvem jobbra fordulását. Majd autogramosztogatás, spontán közönségtalálkozó következett. Vakuk is villogtak. Végül a vendéglős hosszan s megtisztelten szorongatta hitvesem kezét, és engedélyét kérte, hogy kitehessen egy táblát a kirakatába, miszerint ez Selwyn Icon kedvelt találkahelye. Vagy írjon inkább békülőhelyet? Hazafelé tartván összefutottunk a kapujában állongó Despard úrral. Nyájasan köszöntöttük Zizi Bácsit, s míg hitvesem megvitatta vele, mi szépet készül feltalálni már megint, én bekéredzkedtem az ajtajához, és fergeteges rúgásokkal illettem az ott heverő sóderkutyát. 57. lélegzet hétköznapok Selwyn szakadatlan szerepgyakorlással készült Élete Filmjére. Nőgyilkos pszichopatát alakított, stílusosan Romeo nevűt. A történet az ő hősi személye köré szövődött. A rendezőnek az volt a koncepciója, hogy megkedveltesse a figurát, s a közönség mindvégig az elmezsokénak szurkoljon. Például akkor is, midőn egyik áldozata nyakig véresen menekülni kezd előle, nekem, mint nézőnek, azért kell majd lerágnom mind a húsz körmömet, hogy jaj, csak kapná már el ez a cuki kéjgyilkos azt a játékrontó, hülye lotyót! Mivel kétkedtem Selwyn szavában, elolvastam a forgatókönyvet. Az írott anyag meggyőzött, életem méze valóban húzós feladatot vállalt e szereppel. Jóllehet a szavában kétkedtem, tehetségében egy percig sem, így aztán biztosra vettem: az általa alakított figurából ikont csinál. Azontúl a zsenge korú élő organizmusok az ő képével plakátozzák a szobájukat, az ő portréját ábrázoló pólóban járnak, és szabadidős tevékenység gyanánt a kultikus Romeóról elnevezett fűrészes pengéjű kés-

7 sel, valamint ősi szájsebészeti eszközökkel fogják irdalni egymást. Érettebb korú nők szerelmes leveleket intéznek hozzá, melyben arra kérik, trancsírozná fel őket is, lehetőleg élve. Továbbá a figurája késztetéseiben önnön hajlamaikra ismert dilipaták is episztolákkal bombázzák majd, soraikban kifejtvén, még milyen agyafúrt módokon lehetne halálra kínozni valakit a sokkal teljesebb kéj elérése végett. Ő pedig mindezt felhasználhatja majd a film halál tutira elkészülő második, negyedik, hetedik folytatásában. Miután sötét gondolataimat kifejtettem, életem értelme felsóhajtott, s szemét a plafonra meresztve a következőket nehezményezte: 1) túlontúl sokat aggódom; 2) féltékeny vagyok, mind a zsenge korú lánykákra, mind az érettebb nőkre; 3) mindent túlképzelgek. A publikum igenis tudni fogja, hogy nem a való életet látja, hanem csak filmet. Ó, igen, mordultam, az ókori Rómában is a való élet kedvéért tolongott a publikum az arénában, és ordibálta rekedtre magát, miszerint hajrá oroszlánok, pfuj keresztények! Az emberek az idők kezdete óta imádják a gladiátorharcot, a nyilvános kivégzéseket, az öldöklést. Ám mivel manapság effélét művelniük/élvezniük a civilizált társadalmakban legalábbis kínos, kárpótlásul kapják az ilyen jó kis vérengzés mozidarabokat. Azután bevallottam, mitől tartok még annál is jobban, hogy színészi alakításával felszabadítja a komplett emberiség rejtett kéjgyilkos hajlamait, és mozija nyomán kitör a globális öldöklés. Az aggaszt, ahogyan ő szerephez viszonyul: ő nem játszik, hanem zsigerig, ösztönéletig azonosul. Amikor véget ér a jelenet, nem veti le a figurát, miként a jelmezt. S éppen emiatt, számtalan nehézségre számítok. Jaj, bocikám, annyira ketyós vagy! nevetett Selwyn. Összecsókolta számat, arcomat, majd kifejtette, biztosan azért érzékenykedem, mert túlságosan foglalkoztat Eusapia története, Vér Fürdő szomszéd mindennapossá vált, sanda célozgatásai a tetthelyre visszajárogató, falmászó gyilkosról. Fütyüljek rá, hiszen a fegyverbuzeráns fazon totál háborodott. Egyik éjjel lidérces pocsékságot álmodtam. Fura, ocsmány gödörben toporogtam. A verem oldalai a gégeporc anyagára emlékeztettek, a csúszós falakon habzó, fehér tajték és húslé folydogált. A lábaimnál felgyűlt ragacsos nedv szintje mindegyre emelkedett, mígnem már bokámat, térdemet nyaldosta. Bár az összes körmömmel és valamennyi izmommal küzdöttem, mindhiába próbáltam kimászni, még csak feljebb sem jutottam a nyálkás falakon. A bizarr talajvíz tovább áradt, és már a mellkasomat, torkomat szorongatta... Felküzdöttem magam az álom és ébrenlét egy sajátosan köztes állapotába. Fellestem. Félelmemben megdermedtem. Felismertem a hálószobát. Tudtam, az ágyamban fekszem. Alig hajnalodott. Idegen férfi hajolt fölém, vonásainak nagy része homályba veszett. Merev tekintettel, kőszerű szemekkel bámult rám. Járomcsontja, arcbőre megfeszült. Szája ajkatlanná keskenyült, akár a fenevadaké. Teste ugyancsak megfeszült, támadni készült. Épp csak le nem kuporodott, mint a ragadozók az elrugaszkodás előtt. Mindjárt megöl. Viharsebesen ágyékon rúgtam Tőröst. Amikor az meggörnyedtében még jobban fölém hajolt, vészes elánnal felültem. Sikerült! Óriási koppanással lefejeltem a gyilkost. Utánavetődtem a szőnyegre. Röptömben felmarkoltam a sárgaréz gyertyatartót az éjjeliszekrényről. Mielőtt a súlyos dísztárggyal végrehajtottam/megerősítettem volna az eutanáziát, még egy pillantást vetettem a félig vagy egészen holt Tőrösre. Hát, nem ő volt az. Viszont úgy rémlett, házasságunk hajnalán kinyírtam férjemet. Próbáltam kitapintani a szőnyegen heverő, omladt test pulzusát, de sehol sem találtam. Megkerestem a nyaki artériát, s az lágyan verdesett ujjaim alatt. Könnyeket hullatva, szájból szájba lélegeztettem, becézgettem Selwynt. Eskü alatt megígértem neki, ha most nem hal meg, nem fogok lármázni azért, amit művelt. Szétloccsantottad a fejemet nyöszörgött később, miután az ágyra nyaláboltam korpuszát, jeget raktam a homlokára, borogatást a mellkasára, s tahikardiától pihegve szorongtam mellette, vajon kell-e számolnom szövődményekkel, akár a lefejelés, akár az ágyékrúgás miatt. Életem eszement értelme minden porcikáját fájlalta. Fél marék különféle csillapító pirulát vett magá- 7

8 hoz krőzusi készleteiből. Reggelre valamelyest jobban lett. Főként jelbeszéddel kérte, hogy polcoljam fel a hátát, csavarjam ki számára öt narancs levét, és a heréire is tegyek priznicet. Fejcsóválva, rosszallóan nézett rám, szemével minden moccanásomat követve, míg én bűntudattól kínzottan angyalkodtam körötte. Dél körül teljesen visszanyerte beszédkészségét. Ilyet soha többé ne csinálj sóhajtott. Úgy nem lehet dolgozni, ha munka közben folyton leütik az embert! Mégsem gyakorolhatom a szerepet egy idegen háztartásban! Egy sosem látott tyúk fölött! Hogy a francba éljem bele magam a figurába, ha nem hagyod? Romeo szereti a nőket. Tiszteli őket. Kinéz magának egyet, napközben besurrangat a lakásába, ismerkedik a körülményeivel. Lelkileg közel kerül hozzá, ráhangolódik. Aztán egy éjjel meglátogatja vágya tárgyát. Megáll fölötte, gyönyörködik arcában, a takaró alatt kirajzolódó alakjában... Fogadalmam ellenére felhördültem: És persze alélt gyönyörködés közben nem felejti el kinyitni a magával cipelt asztalkát, és azon szétrakosgatni válogatott kínzószerszámait! És minő szépeket! A mozisták mániásan imádják az orvoslás őskorából származó fogászati, szájsebészeti eszközöket, kampókat, horgokat! Hát ez fenemód gusztusos! Mit ígértél? Bocsánat leheltem. Csak azt ne kérd, hogy élvezzem. Itt az ideje, hogy egyenként kibékítsd szétvert részeimet. Kérek puszikát a buksimra. Annak is az összes pontjára, ugyanis mindenütt fáj. Megkapta. Tovább sorolta: Kérek finom, puha, hulló virágszirom-érzés jellegű puszikat a vállamra... A válladdal nem csináltam semmit. Nem voltál ura cselekedeteidnek! Honnan tudhatnád, mimmel mit tettél? Nem vitatkoztam tovább. Bűnbánó magaviseletet tanúsítottam. Kevéssel később puszikat kért a hasára, hangsúlyozván: ezúttal nem pihepuhákra gondolt, hanem szívó hatásúakra. Ugyanilyeneket óhajtott másüvé is, záporzásszerűen, majd lassan, érzékletesen, így, így, most jó, s ezután finom harapdálásra vágyott, végül eljátszhattam egy érzéki dalt a szájharmonikáján. Egy napon arra értem haza, hogy új bútordarab nőtt ki a nappali padlatából. Gigászi papírdoboz terebélyesedett a helyiségben. A fagyasztószekrény tárolására készült, koporsó méretű tárgy mozdulatlanul, fenyegetően foglalta a helyet a kandalló közelében. Kérdőjeleket sugároztam felé, hasztalan. Tétován szólítgattam a bejárónőt, ám úgy rémlett, Beta elment már. Vagy, ne adj isten, holtan hever a pincében. Legszörnyűbb esetben a behatoló gyilkos még csak most tőrözi és fojtogatja. Selwyn holléte ismeretlen volt előttem, de ha életem nem éppen oroszlánszívű értelme otthon lett volna, akkor is nekem kell megbirkóznom a fekvő helyzetű, heveny gyanút keltő iskátula képében felmerült problémával. Először távolról kerültem meg az alapállásból trójai falónak tekintett dobozt, melyet a Vér Fürdő szomszédtól minap ellesett, a szópótló izét helyettesítő, mi a tököm? kifejezés nyomán legott elneveztem mitökömnek. Miután nem történt semmi, közelebbről is körbejártam mitökömöt. Ekkor megzörrent valami annak belsejében. Na persze! Engem nem versz át! gondoltam beharciasodottan. Ismerem az ilyen mocskos trükköket! Nemrég olvastam egy regényt, abban is kulcsszerephez jutott egy böhöm papírdoboz. Ugyanis a konyhában letett papundekli kaszniból robbant elő az elmebajos gyilkos! A mit sem sejtő hősnő védtelen nyakába! Haha! Elsiettem a gardróbban tárolt stukkerért. Karomat hónaljmélységig dugtam a fehérneműim tárolására szolgáló fiókba, miként gondoskodó férjem mutatta volt nemrég. A fegyver nem volt a helyén! Átnéztem másik két fiókot, és felturkáltam Selwyn modern és klasszikus fazonú, tarka, valamint viszszafogott színű s mintázatú alsóneműit is, ám két darab, fehér porral töltött, apró tasakon kívül egyebet nem leltem. No de nemhiába jártam házassági előkészítőre! A frigyezett kapcsolatban a férj részéről kifejtett agressziót pont ugyanúgy kell leszerelni, mint egy idegen pasas részéről megnyilvánuló brutalitást. Nemde?

9 A konyhába surrantam. A pulton álló késtartóból kiválasztottam a három leghosszabb pengéjű, legvillogóbb dikicset, s a nadrágkorcomba tűztem azokat. Egy kisebb kést a fogaim közé ragadtam. Fogtam egy hatalmas fedőt, valamint a nyújtófát, és visszatértem mitökömhöz. Kezdésnek a doboz felső részébe hajigáltam a késeket. A pengék markolatig beszaladtak. A recsegő hangok nem fojthatták el a bent kitörő jajgatást. A keménypapír fedőszárnyak nyomasztó robajjal felpattantak. Az orv Tőrös Fojtogató kirobbant rejtekéből. Felsőtestemet elfedtem a pajzzsal. A sodrófával sújtottam a gyilkos kezében tartott pisztolyra. Hevületemben nem értem be kevéssel. Bár a fickó elejtette a stukkert, szép ívű fordulatot tettem a feje felé a pajzzsal. Fémes hangú kondulással leterítettem a gonosztevőt. Tőrös visszazuhant a dobozba. Félrerúgtam a fegyvert. Mitököm fedelét visszahajtottam a tetemre, s ráültem. Ahogy ott üldögéltem, mélyre szippantgatva a nappalit betöltő, oxigéndús levegőkeveréket, s azon méláztam, miért nem telefonálok valami zsarunak, hirtelen szörnyű gyanút fogtam. Lassan lemásztam a dobozról. Reszkető inakkal eltámolyogtam a stukkerért, majd annak csövével kihajtogattam az iskátula fedőszárnyait, és... Gyanúm beigazolódott. A dobozmélyi félárnyékban a már-már agyonvert Selwyn hevert! Romantikus, copfos parókában, hercig bajusszal. Lerohantam az agyamról. Kezdésnek két kancsó jeges vízzel fellocsoltam idegrendszerem tépázóját. Megskalpoltam, majd a bajuszától is megfosztottam őt. Az eszmélkedő hitvest kirántottam a skatulyából, s kiterítettem a szőnyegen. Bár életem keserűje nem volt rászorulva, erőteljes szívmasszázsban részesült. Ettől felfokozta a jajveszékelést, s közben még azt is a fejemhez vágta, hogy menjek orvoshoz, mert gyógyíttatnom kéne paranoiámat! Nem hiszem el! ordítottam magamon kívül. Becipelsz ide egy papundekli koporsót, és elmaszkolva, stukkerrel belefekszel, a szólongatásra nem reagálsz, és még én vagyok paranoiás? A trójai faló óta mindenki ideges lesz, ha egy ilyen műtárgy felbukkan a portáján! Eltörted a csuklómat! És azok a kaszák simán belém állhattak volna! Csak kések, Selwyn, ne túlozz! Elég lesújtó, hogy egy késdobálót vettem nőül! Neked olyan nő kéne, akit reggeltől estig elnyomhatsz! Éjjeltől reggelig meg jöhetne helyette egy sarkangyal! Ezt tartod rólam? Az egód már rég betüremkedett az ajtón, amikor te még csak hazafelé taposod a gázt! Mi bajod velem? nyögte. Különben a sminkes üzeni, hogy több kárt ne tégy bennem, mert nem győzi alapozóval! Most majd megint hogyan nézzek a csaj szemébe? Ahogy a múltkor: egy fürt monokli mögül! Miért nem értesz meg engem? Amikor befekszem a dobozba, én csak a munkámat végzem! Elmélyülök, azonosulok, színészi feladatokat oldok meg. De miért nem szólsz előre, hogy hol azonosulsz? Mert akkor felkészülhetnék a meglepetéseidre? Körülbelül így fogalmazz: bocikám, éjszaka előveszem a pszichopata nézésemet, és azzal fogok fölötted állni! Csak éjhosszat, nem tovább! Te csak nyugodtan álmodj ettől mindenféle ludvérceset, démonost, végtére a művészetért szenvedni kell, nem igaz?! Nem adják ingyen az ihletet! Hanem én bazi nagy művész vagyok, tehát nappal sem henyélek! Ezért aztán számíts rá, hogy szó nélkül fegyverre kapok, befekszem egy papírdobozba, s rád hozom a pánikot! Mi jöhet még, Selwyn? Oké, most adjál csókocskákat a karomra, a fültövemre, az agyamra, a... Selwyn! Nincs több csókocska! Rendben. Akkor most visszadőlök a dobozba. Bevihetnéd mitökömöt a dolgozószobádba. Tartsd ott. Végtére dolgozol benne. Itt akarom kimunkálni a figurát! E forgalmas helyen, a nappaliban. A teremtéshez szükségem van a te motoszkálásod neszeire, Beta zörgésére, Főgonosz kaparászására, s más hangokra. Ha színésznőt ve- 9

10 szek el, akkor most nem kéne magyarázgatnom! Ah, mert akkor együtt fonogatnátok a varkocsaitokat a fésülködőasztalnál! Tele van veled a puttonyom! Ittunk egy-egy pohár italt a rettenetes izgalmakra. Másnap reggel elfelejtettem figyelmeztetni Betát, így aztán mindjárt a sikeres újraélesztést követően vele is meg kellett innom egy kupicányi lélekerősítőt. Ezután Főgonosz kinyalta a maradékot a poharak aljáról, mert az ő idegei sem kenderből voltak. Közelgett a karácsony. 58. lélegzet további szép napok Említettem már, hogy kedvenc évszakom a karácsony? Legtöbb szerettemnek magam alkotta képajándékkal készültem kedveskedni. Ezért már többnyire nyár derekán munkához láttam. Ozonnak megfestettem csodalovát, Legendát. Nem idealizáltam a figurát, ám az ábrázolási stílt árnyalatnyit a mitikus felé vittem el. Selwynt természetesen saját portréjával kívántam megörvendeztetni. A képen dúsan faragott, ékkő berakásos trónszéken ült, mellig omló, hullámos parókában. Csipkegalléros, csipkekézelős, horgolt zsabós inget, bíbor bársonykabátot, buggyos szárú nadrágocskát viselt, harisnyája térd alatti részét csinos szalag fogta át, cipőjén csat, oldalán kard díszelgett. Ujjain ékköves gyűrűk ragyogtak, szemében élveteg fény villogott. Barátnőimet is képzeletvilági környezetbe helyeztem. Scara tornyos kontyú, földig omló ruhájú, szépséges úrnő lett. Csúcsíves palotaablak előtt állt, nyakában, ujjain varázsszép rovarékszerekkel. Lábánál epedt lovag térdepelt, és saját lantkíséretével szívhez szóló, bús dalt énekelt. A szerelmi hévtől fejelágyult figura emlékeztetett kissé a szexmán taljánra. Pézsé örülhetett, hogy nem a konyházós, főzőlapos kettősüket örökítettem meg. Ezúton meggyónom, átkószált testemen egy édes, csípős, élvvágyó villámlás, melynek nyomán sajnáltam kissé, hogy kimaradt életemből az ilyféle spontán kéjmegvalósítási aktus. Persze, szólhattam volna Selwynnek, hogy vitézül pörköljön alám a rezsón, és ezt ő üstöllést meg is teszi, ám randinkből éppen a spontaneitás varázsa hibádzott volna. Adenát s a ded Agenort enyhén botticellis stílben örökítettem meg; Merylt reneszánsz jellegű környezetben, férfiruhában, kezén sólyommal festettem le. Nicole-ból zöld lángot okádó, bősz sárkánnyal harcoló katona lett. A megörökítés fázisában mindketten hajszálpontosan ugyanannyira álltak vesztésre, mint győzelemre. Az alig-alig romantikus, notóriusan földön járó Mamuszt nagy merészen ugyancsak mitikus tájba helyeztem. A kép azt a mozzanatot ábrázolta, midőn a szorosan gúzsba kötözött Horsát néhány mesealak magával ragadja a képzeletbe. Nagyapát is vászonra vittem. Ő speciális serblisisakos, plexi szemüveges, cukorspárgás motoros szerelésében ült a Harleyn a tömegturizmusnak átadott hajdani kínzótelep bejáratánál, A munka felszabadít felirat alatt, s az édes ifjúság emlékein mélázott. Jamalnak elkészítettem az ezüstszínű fémből domborgatott, szárnyaló, vágtázó, bajvívó figurás pajzsot, s a hozzá címzett krédó sem maradt le a képről. Ezután a homokból összefújt paripa s lovasa következett. Míg kitaláltam a hozzá kellő technikát és módszert, nekem is kedvem lett volna bebújni párszor Selwyn munkadobozába. Nem tehettem, az többnyire foglalt volt. Végül persze, mivel az ihlet s a közelgő karácsony egyaránt sürgetett, kieszeltem, miként idézzem elő a homokvihart a vásznon. S ahogy nekiveselkedtem, felfigyeltem a kegyelmi állapot megjelenésére: amint megnyíltam a belém áradó látvány előtt, az átvette tőlem az irányítást, s bár látszólag az én kezemben hagyta az ecsetet, önmagát kezdte megfesteni. Amikor a paripa előködlött a porfúvásból, elhelyezkedése láttán sejteni kezdtem: ez a kép meglepetést tartogat számomra. Átadtam magam a képzeletemet, kezemet mozgató mágiának, mely közös lélekáramba kapcsolt a készülő művel. Ösztöneimre hagyatkozva festettem, s Weston alakja hamarosan elődomborodott a homokzáporból. Majd hökkenetemre kissé hátrébb újabb vágtázó mén bontakozott ki a sűrű

11 porvihar mélyéből. A születő kép ekkor már meglehetőst tűzben-lázban tartott. Semmi más nem érdekelt, a külvilág beszűkült, közömbössé vált számomra. Ha éppen nem dolgoztam a homokból előtűnő alakokon, lélekben akkor is a festőállvány előtt toporogtam. Selwyn nem s nem értette megbűvölt állapotomat. Több egymást követő estén nem kapott vacsorát, így aztán hamarosan hangot adott gyanakvásának, miszerint bepasiztam. Miután ezt határozottan letagadtam, megállapította, hogy akkor viszont szemmel vertek. Tudta is nyomban, ki tette rám a rontást. Megnevezte Brunót, és tüstént át akart lábalni a szomszédba a napközben hullott derekas mennyiségű havon át, hogy ez esetben a boszorkától követeljen estéli lakomát. Tompán megkérdeztem, miért nem fordul inkább Rebbie-hez? Azt felelte, jó ötlet, élni is fog vele, most azonban tüstént látni akarja a művet, amely ennyire elvarázsolt. Kétkedés hallszott ki hangjából, mintha egész egyszerűen nem férne fejébe, hogy rajta kívül más teremtett lélek is megigézett fokozatba kerülhet ezen életben. A festőszobámba nem jutott be, ám mielőtt ezt a szívére vehette volna, karácsonyi meglepetésre s a róla készülő képmásra célozgattam. Házkutatási késztetése nyomban lelohadt. Vacsora reményében átevickélt a babavágyó szomszédságba. Mihelyst kitette lábát a hajlékból, átrendeztem munkaszobámat, és az őt ábrázoló vászon mögé rejtettem a homokképet. Kissé röstelltem magam a titkolózás miatt, neszítvén, később sem fogom mutogatni a különös körülményben fogant festményt. S azt is gyanítottam, ha mégoly halványan is, hogy a kivételes bűvöletben fogalmazódó kép megértéséhez nem lesz szükségem sem pszichébúvárra, sem igazlátóra. Ezután összecsaptam Főgonosszal. A csutakfarkú mániákusan szeretett ücsörögni a nappaliban lévő üzenetrögzítős telefon tetején. Ha a megfelelő gombra nehezedett tetemes hátsójával vagy valamelyik lábával, a készülék bármely napszakban szolgálatkészen lejátszotta a legutóbbi üzeneteket. Főgonosz ezen szórakozását szerfelett idegtépőnek tartottuk Selwynnel, de éjjel egy és hajnali hat óra között különösen kapartuk tőle a falat és egymást. Más alkalmakkor ugyané módszerrel megnyomta a kihangosító billentyűt, és felhívott valakit. Szerencsés esetben automata hívást eszközölt, s ilyenformán ismerős személyt kapcsolt be otthonunk vérkeringésébe, rendszerint a tudtunk nélkül. Az ily módon megtisztelt személy egy darabig hallózott ezt mi nem észleltük, a lakás más pontjain tartózkodván, ám mivel a hívás nem szakadt meg, ő bárhányszor emelte is fel a kagylót, legfeljebb Főgonosz körmeinek-fenekének csikorgását hallgathatta. Ha a rojtfülű időközben odébbállt, mi viszont vacsorázni kezdtünk, a privát szféránkba bevont élő szervezet ha volt ehhez kedve figyelemmel kísérhette erotikus elemeket sem nélkülöző, meghitt csevegésünket. Kevésbé szerencsés esetben idegenek kapcsolódtak az életünkbe, s rövidebb-hosszabb hallgatózás után hol rosszallásuknak, hol pedig aberrációiknak adtak hangot. Tehát ha azt észleltem, hogy Főgonosz a telefonon ül, automatikusan felragadtam a seprűt, és boszorkavijjogással vetettem rá magam. Ilyenkor ő lélekszakadva távozott az ebajtón keresztül. Így történt azon az estén is. Kisvártatva azonban visszajött a vadászatból. Büszkén cipelte zsákmányát. Farokcsutakját magasra tartva, peckesen parádézott a nappaliban. Körömhegyen lépdelt, szeme mohón villogott. Rettenetes fogai között magatehetetlen kutyabébi himbálódzott. Amint felmértem a drámai helyzetet, indiánüvöltéssel támadtam. Ez nem segített, mivel Főgonosz legott a fotel mögé rejtőzött. A halál torkában tartott, eleddig hallgatag ebkölyök viszont rémülten nyafogni kezdett. Hízelkedéssel próbálkoztam. Ez használt. A rojtfülű kiköpte a csecsemőt, és távozott. Roskadtan ültem a szőnyegen, tenyeremen a vaksi, fogatlan, vinnyogó bébivel, és azon töprengtem, miként kezd az ember a kutyaszoptatáshoz. A fejtörés elején tartottam, midőn Főgonosz ismét tiszteletét tette a házban. Ezúttal sem jött üres pofával. Az újabb csecsemőt automatikusan a lábam elé pottyantotta. Ki ne menj még egyszer! sziszegtem. Dühömben új gúnynevet ragasztottam rá. Pillanatnyilag enynyi tellett tőlem. Halál Torka még kétszer fordult. Meredten bámultam a szőnyegen heverő négy darab, csupa száj és zokogás, enyhén szőrös kolbászkát. 11

12 A csutakfarkúra néztem. Bár sosem voltam biológia szakos, azt azért gyanítom, hogy ivartalanítás után a hímek nem kezdenek el szülni. Tehát nem te vagy az anya. Honnan loptad szegény árvákat? Mivel Főgonosz nem felelt, bekosaraztam, letakartam a bébiket. Felöltöztem a kinti viszonyokhoz, és felderítő útra indultam. Furcsa nyomokra bukkantam a lábszárközépig érő friss hóban. Az egymástól távol eső, páros lyukakból arra következtettem, hogy Halál Torka járt-kelt errefelé e sajátos delfinugrásokkal. Úti lyukacsai keresztül-kasul átszelték a kertet, ám pályái egyik végén sem leltem semmi figyelemreméltót. Találtam továbbá viszonylag újszerűnek mondható, alig behavazott lábnyomokat. Ezek jókora férficipőtől származtak, a tóparti stégtől a házig vezettek, megkerülték az épületet, majd elvesztek az úton a hókotró gép keréknyomában. Még mindig Bőrharisnyaként fedeztem fel, hogy a hótakarító járgány csupán ingatlanunk kezdővonaláig fáradt el. E kritikus ponton kifarolt a lapátja előtt tolt, falmagasan feltornyozott hó alól, és eltolatott a fenébe. Mi pedig ott maradtunk elfalazva, bizonyára tavaszig. Felháborodásomban ugrottam egy axelt; a tripla flipet ezúttal mellőztem. Mivel anyasági teendők vártak, egyelőre nem foglalkoztam a hótorlasszal. Visszatértem a házba. Megnéztem, mit csinálnak a kolbászkák. Csecskereső tevékenységet folytattak, s persze szívettépően vinnyogtak. Hogyan tovább? Talán felhívhatnám Carment, ő vérprofi anyatejben. Nem hívom fel, mert sértődős a testnedvére, s ha megtudná, hogy kutyának szánom azt, menten beőrülne. Különben is, életelixírje már rég elapadt. Szarvasmarhatejet cseperke eb nem kaphat. Tiszta sor: kecskét kell szerezni. Vagy állatorvost. Állatmentőt. Dajkakutyát. Segítség! Ekkor valaki megdöngette az ajtót. Kinéztem, fejmagasan. Valami ennél alacsonyabb lény becsörtetett mellettem a házba. Az anyaállat érkezett meg. Fellélegeztem. Ezt követően tüstént depresszióba süppedtem. A fekete alapon fehér foltos, szemlátomást hosszabb ideje éhező kutya nyomasztó soványsága folytán legfeljebb két dimenziót töltött ki a térben. Vézna testéhez képest aránytalanul nagynak tűntek tejtől duzzadt emlői. Nyomorúságos kinézetéből, szülöttei kallódásából bravúrosan kikövetkeztettem gazdátlan mivoltát. Az anyaállat kiborította a kosárból falánk csecsemőit. Elterült mellettük a padlón, és szoptatni kezdte őket. Közeledésemre fog- és ínyvillogtatással, mély hangú morgással reagált. A kanapéról figyeltem az idillt. Ezt nem bánta. Megvártam, míg minden kölykét megeteti, lucskosra nyaldossa, álomba ringatja, ekkor az iránt érdeklődtem, megkínálhatom-e valamivel. Ebanyó válogatás nélkül mindent elfogadott, s egyáltalán nem úgy étkezett, mintha francia kisasszonyok közt nevelkedett volna. Evés közben tisztáztuk kapcsolatunkat. Előbb békét, azután barátságot kötöttünk. Midőn Főgonosz belátogatott egy percre, hogy szétpillantson birodalmában, az anyakutya feltarajozta hátán a szőrt, kivillantotta ínyét, roppant agyarait, és ördögi acsarkodással űzőbe vette a ház ősdögét. Halál Torka kilencvennel menekült ki az ebajtón, én ugrándozva tapsoltam, és menten tudtam, mit kérek karácsonyra. Selwyn nem volt egyszerű eset. Tömény, vegytiszta bujaságot sugároztam ki magamból. Bedobtam bájam, kecsem. Győztem. A foltos leányanya, Liezon és szülöttei, a kis liezonkák (style by: Selwyn) nálunk maradhattak. Beköltöztettem őket a kerti bútorok és szerszámok tárolására szolgáló, fűthető helyiségbe. Hitvesem távollétében gyakorta vendégül láttam a családot a nappaliban, és ilyenkor mindenki pompásan érezte magát. Ezen alkalmakkor Főgonosz, Az Állat nem telefonálgatott, nem is tunyult a fotelben, és egy pillanatig sem unatkozott. 59. lélegzet Jamal

13 Eusapia története nem hagyott nyugodni. A termetes bagoly sűrűn megfordult a házunk táján, a kertben suhangatott, felült a kéményre, vagy a hálószobai erkélykorláton mélázott, mély hangú hu-hu-uhu-huhhh dalát dúdolva. A havas, holdvilágos éjjeleken hosszan álltam az ablakban, a madár puha, zajtalan röptét vagy inkább suhantát szemlélve, s azon tűnődtem, vajon merre-hová vezetne, ha valahogy mégis a nyomába szegődnék. Így aztán kérdőre vontam Jamalt az ügyben, s ő megígérte, utánajár a Tőrös dolgainak. Egy karácsony közeli napon meghívást nyertem irodájába. A kézfogó óta alig kétszer láttuk egymást, elfoglaltságaink miatt akkor is csak futtában lehettünk együtt, s egész idő alatt az óránkat figyeltük és folyton körbenézegettünk, mint a kémek vagy a házasságtörők. Épp ezért, mikor a zsarupalota parkolójában találkoztunk, szerfelett megörültünk egymásnak. Összeölelkeztünk, arcom az övéhez simult. Nevettünk és becéző szókat suttogtunk, leheletünk gomolygott a hidegben. Mellkasára hajtottam fejemet, és a szokásos lezserséggel viselt, mellbimbóig nyitott ingének résében arcom a bőréhez ért, s megcsiklandoztak a nyakáig kúszó szőrszálak. Beszívtam finom, tiszta, leginkább a tavaszéhoz hasonlítható illatát, mely tavaszferomon lovas vágta közben belélegezve a legérzékletesebb, s mivel ez a szabad száguldásra emlékeztető, érzékgyújtogató illat mit sem változott első táncolásunk óta, immár a meghitt jelzőt is kiérdemelte. Jamal összeborzongott a kövér pelyhű, sűrű hóesésben. Mivel kabát nélkül szaladt ki fogadásomra, az épületbe siettünk. A csapadékmentes, fűtött folyosón megálltunk, és alaposan szemügyre vettük egymást. Azt hiszem, ő alig talált rajtam eltérést a korábbiakhoz képest, legfeljebb a hajam lett hosszabb. Varázsütés fekete öltönyt és enyhén bolyhozott, aprókockás, zöld-bézs színű inget viselt, nyakában megcsillant a kelta kereszt fortélyos csiszolású köve. Reggel bizonyára megborotválkozott, ám arca máris borostaárnyékos volt. Hullámos, hosszú, sötét haja ezúttal nem hullott a homlokába, tincseit hátrafésülte. Sűrű szemöldök alá rejtett írisze az imént szikrázóan kéklett a hóesésben, ám a folyosót megvilágító neonfényben zöldesszürkévé változott. Mutatóujjamat végighúztam a halántékától induló, a járomcsontján át az állához ívelő, jellegzetes koponyavonalon. Most megvagy! szóltam. Hát ezért rajzolgatlak folyton. Ez a rajzolat teszi oly karakteressé az arcodat. Folyton rajzolgatsz? Engem? csodálkozott. Nem emlékszem, hogy valaha is modellt ültem volna. Megkocogtattam halántékomat. Séróból rajzolok. Jól nézel ki. Felugrott rád legalább két kiló. Jól is vagy? Ha az érdekel, túléltem-e a szakítási hajcihőt, válaszom igen. A különélés csodát tett. Villámgyorsan visszataláltam hajdanvolt legényéletembe. Ma már nem is értem az egész nősülést. Nemsokára papírt kapok arról, hogy szabad vagyok. Hát te? Hogy érzed magad? Arany a kalitka? Nincs kalitka feleltem. Milyen volt a nászutad? Skáláztam, hangoltam, lázasan töprengtem, mit is mondhatnék. Elindultunk a folyosón, s miként egyébkor is, oly közelségben lépdeltünk, hogy karunk, vállunk összehorzsolódott. Egyenruhás zsaruk és civil viseletes nyomozók jöttek-mentek körülöttünk, többen megbilincselt csínytevőket kísértek, utóbbiak némelyike vonaglott a rendőrkezek között. A kollégák Jamalra köszöntek, vagy rávigyorogtak mellette elsiettükben. Egyikük utánunk szólt: Hűha, Varázsütés! Nem akarsz gyanúsítottat cserélni velem? Jamal nemet intett, tovább sétáltunk. Ránéztem. Engem itt gyanúsítottnak néznek? Drogbárónőnek? Sarkangyalnak? Tényleg nem akarsz válaszolni azon egyszerű kérdésre, miszerint milyen volt a nászutad? érdeklődött. Volt már jobb nászutam is feleltem kitérően. Igen? És mi nem stimmelt? Azt akarod hallani, hogy Selwyn úthosszát drogozott? Miért? Nem tette? Pocsék idő volt. Maradjunk ennyiben. Rám pillantott, tekintete a szememet fürkészte. Elnyomott egy szájzugi fintort, egykedvűen vállat vont. 13

14 Kinyitott előttem egy ajtót. Üvegfalú irodába léptünk. Felkapott egy széket, és a sajátja mellé helyezte. Egymás mellett ültünk le az íróasztalánál. Körbenéztem. Nem idegesítő, hogy folyton szem előtt vagy? Az ember idővel leszokik az orrtúrásról. Komolyan kérdeztem. A hitvány fiúk ügyvédei kezdettől szívesen hivatkoznak arra, hogy a zsaruk kiverték védencükből a beismerő vallomást. Egy idő után az üvegfalú iroda sem volt elegendő a prókátorok fogásai ellen, kamerákat is fel kellett szerelni. Ugyané célból jöttek létre a kihallgatószobák. Mégsem ment ki a divatból a perpatvaristák kedvenc kifejezése, a kényszervallatás. Szívesen üldözöd a hitvány fiúkat? Aha, és mostanában szívesen üldözöm némelyük védőjét is, ugyanis olykor habkönnyű összetéveszteni őket. Hát a minap is nem lesitteltem egy jogtudort? Gondolom, nem alaptalanul, mert azóta az ügyészség gyilkossági vádat emelt ellene. Viszont a te tőrös gonosztevőd még bőven szabadlábon van. Kérsz egy kávét? Miután kiment a szobából, felkaptam egy radíros végű ceruzát az asztalról, s megszemléltem rajta fognyomait. Félrepiszkáltam vele egy papírkupacot, az elektromos levélbontót, a férfiasan díszes papírvágó kést, a szivaros fémszelencét. Megkocogtattam-megszólaltattam a dobókockát formázó asztali öngyújtót, s félrehajtott fejjel figyeltem, milyen hangot ad ki, majd dobtam egy ötöst. Midőn újra gurítottam, a súlyos fémtárgy bepottyant az arasznyira nyitva feledett felső fiókba. Két ujjal kivettem onnan a lángcsiholót, s gyorsan körülnéztem, mint aki lopni készül. Kissé hátradőltem a széken, hogy mélyebbre lássak a fiókban. Papír zsebkendő, kávéízű csokoládé, névjegytartó album, számítógéplemez, radír, tubusos ragasztó, haszontalanná vált jegygyűrű, rágógumi hevert ott hanyag összevisszaságban. Kevéssel beljebb, ám látómezőmön sajnálatosan kívül, nyitott jegyzetfüzet kellette magát. Kissé előrébb piszkáltam a tenyérnyi füzetet a cerkával, és kiböngésztem a legutóbbi bejegyzéseket. Ezt olvastam:...mint amikor egy mézcseppre rásüt a Nap... ; majd még ezt is: minden pillanat iszonyúan egyetlen. Pokolian elszégyelltem magam. Belöktem a fiókot, lehajítottam a cerkát, két karomat összefűztem a szék mögött, és teljesen ártatlanul bámultam a plafont, midőn Jamal visszatért a csészékkel. Ne haragudj szóltam később, a kávét kavargatva. Babráltam a cuccaidat. A dobókocka gyújtót. Klassz darab. Neked adom felelte tüstént. Látván, hogy a fejemet ingatom, a táskámba hajította a tűzszerszámot. Hányast dobtál? Vacak ötöst. A felső fiók arasznyira nyitva volt. A dobókocka belepottyant. És? kérdezte. Láttam a szemén, hogy pontosan tudja, melyik tárgya milyen szögben hevert, mielőtt távozott. Becsuktam a fiókot. Miután kivettem a gyújtót. Bólintott, mert természetesen ezt is észrevette. Ha a stukkeremet akartad lenyúlni, hogy azzal terítsd le a férjedet, bizonyára csalódtál, mert azt magamnál tartom. Van otthon saját pisztolyunk. Használni is szoktuk feleltem. Elmeséltem a legutóbbi stukkerhasználatot, mitökömmel. A történet valamilyen oknál fogva megnevettette Jamalt. Előadtam neki az éjszakai bámulást, a jogos önvédelmet is. Azután a nászútnak véget vető tetszhalálozást is bevallottam. Ekkor már nem látszott oly vidámnak. Beszámoltam Vér Fürdő Eusapia-történetéről, a kéménybe pottyant bagolyról, a házunk körül felfedezett, rejtélyes lábnyomokról a hóban. A kollégák tegnap fogtak egy Mikulást újságolta. A Télapó-jelmezes fickó éppen mászott befelé egy ház kéményébe, mikor a járőrök felfigyeltek rá. Mivel egyikük sem hisz már a mesében, arra gyanakodtak, hogy ha nem egy ketyós apuka készül ily módon meglepni magzatát, akkor alighanem betörővel akadt dolguk. Lesbe álltak, majd később felforgatták az ablakon át távozó Mikulás puttonyát, és meglelték benne a fél háztartást. Elképzelni sem bírom, hogy felnőtt ember átférjen egy kéményen. Hát pedig...! Történetemben egyébként inkább az érdekes, miként jutott fel a fickó a tetőre. Például a Tőrös Fojtogatónak nevezett ártékony személy légymódra jár a falon. Eddig három alkalommal támadott, mindhárom esetben egyedül lakó nőket ölt meg, a házuk emeleti hálószobájában. Nem traktállak a részle-

15 tekkel. Legutóbbi esete után a szakértők tüzetesen megvizsgálták a házfalat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a gyilkos mindenféle eszközhasználatot mellőzve, puszta kézzel, cipőorral kapaszkodik fel a magasba. Léteznek ilyen fazonok. Előszedték az ismertebb falmászókat, de nem lett meg az emberük. A fickóról egyébként többen is adtak személyleírást, a te Kilner urad is látta őt a ház körül ólálkodni, állítólag jóval a gyilkosság után is, és a többi szemtanúval megegyezően vázolta fel kinézetét. Van tehát fantomképünk egy harminc és negyven év közötti, középmagas, szikár fickóról. Mindjárt megmutatom a rajzot. Egyébként mindhárom helyen rögzítettek tőle lábnyomot, töredékes ujj- és füllenyomatot, eltették emlékbe nyál- és ondómintáját. Ami a házatok körüli lábnyomokat illeti, azok bizonyára az őrjáratozó Kilnertől származnak. A helyi zsaruk szerint mindig ő telefonált értük, ha valaki becuccolt az üresen álló kertbe vagy a villába. Na persze, mire a kollégák kiértek, Kilner már rendszerint ott tornyosult a földre hasaltatott csöves fölött a flintájával. Hozzáteszem: az engedéllyel tartott flintájával. Jamal életre keltette a számítógépet. Rutinos gyorsasággal kattogtatta az egeret. Kisvártatva előttem termett Tőrös arca, s amikor megpillantottam azt, megrendülésemben áttértem a bőrlégzésre. Hogy a pokolba csinálja Selwyn? nyögtem. Ez a fickó állt az ágyamnál akkor éjjel! Ugyanez a kő-szempár feketéllett rám a hajnallatban! Onnan ismerős a feszült, ajaktalan ragadozószáj! Viszont a kopaszság és a kampós orr nem stimmel! Ha legközelebb megint ott ácsorog, előbb vágd agyon a gyertyatartóval, és csak azután firtasd kilétét javallotta Varázsütés. Ugye, nem gondolod, hogy Selwyn azonos vele? Nem gondolom. Eusapia volt a pszichopata első áldozata, hét évvel ezelőtt. A következőt három évvel később támadta meg, a legutóbbit tavaly nyáron. Vonzzák a nyitott ablakok, az egyedül élő nők. Mindössze ennyi hasonlóságot sikerült találni a kiszemeltjei között. Korukban, hajszínükben, termetükben, életmódjukban, stílusukban semmi se volt közös. De miért mászkál azóta is a ház körül? Jamal vállat vont. Valószínűleg az emlékezés miatt. Ha odamegy, intenzívebben átélheti akkori élményét. Talán ez segít neki abban, hogy beérje a háromévenkénti gyilkolással. Vagy? Vagy sokat jár külföldre, és ott is elkapdos egy-egy nőt. A kollégák ezen az eshetőségen is dolgoznak, ám ennek felderítése valamivel lassabban megy, mint a filmekben. Még az is megtörténhet, hogy a fickó hirtelen beindul. Mivel hét éve nem jutottak nyomára, könnyen felbátorodhat. Szenvedélye felerősödhet. Lehet, hogy legközelebb nem vár évekig. Ne aggódj, te nem élsz egyedül. Nyugodtan aggódhatok, mivel gyakran vagyok egyedül éjszakánként, ha Selwyn dolgozik. Különben is, ő mostanában többnyire a dobozában alszik. Varázsütés felnyögött. Nem hiszem el, hogy így hatsz a férfiakra! Mivel buggyantod meg őket? Még sosem akartad visszaforgatni az időt az esküvőd napjáig, hogy újragondolhasd a választ az akarod ezt a fazont kérdésre? Hé, Jamal! Ilyesmiről még Mamusszal sem beszélgetek! Hát önmagáddal? Nem kérsz egy kiskutyát? A babica most még alapjáraton működik, de három hónap múlva már képes lesz szétrágni az összes cipődet, és akkor a tied lehet. Elmeséltem Liezon és a kis liezonkák történetét. Bármily megindítóan adtam is elő, Jamal nem gerjedt a kiskutyára. Elővett egy kézzel-golyóstollal telefirkált, közönséges regiszteres könyvecskét, tehát nem derékszíjon viselhető, pittyegő, világesze kalkulátort, miként a legtöbb korszerű pasas. Kikeresett egy nevet, számot, mindezt átírta egy cetlire, s azt a kezembe adta. Tessék. Herman állatvédő, fordulj hozzá. Ő mindig segít. Ha bűnügyi helyszíneken elgazdátlanodott kutyát, macskát, aranyhalat, krokodilt találunk, őt értesítjük. Ha ugyanott elárvult gyerekre bukkanunk, Rheát hívjuk. Rá ne legyen szükséged. Ünneptájt találkozhatunk valamikor? kérdeztem. Apámhoz utazom. Semmi nő? Most még libabőrös leszek, ha ismerkedésre gondolok. A korodbeli férfiak még bitangul aktívak szexuálisan. Ahhoz, hogy kettyinthess, ismerkedni kell. 15

16 Nem tudtad? Úgy rémlik, csevegtünk már a farkamról. Mint akkor említettem, fejvezérelt alkat vagyok. Szerinted maradt még valami a témában? Nem élhetsz úgy, mint egy remete. Melyik barátnőddel óhajtasz összeboronálni? sóhajtott. A lelki begubódzás jeleként két karját öszszefonta mellkasán. Scara nem az esetem. Nem vagyok sem atya-, sem csődörtípus, márpedig őt e kétféle pasas vonzza. Nicole-hoz túl ifjú vagyok. Adena tárgytalan. Meryl úgyszintén, más okból. Marad Horsa. Úgy tudom, momentán nem jár senkivel. Velem sem fog. Téged se hagyjunk ki, mint a baráti kör tagját. Mi bajod Mamusszal? Nincs vele bajom. Nem pörgünk be egymástól. Itt volnál még te, de nemrég férjhez mentél. Rühellem a bonyodalmakat, ezért rád se hajtok. Maradjunk annyiban, hogy mostanában pihentetem a férfiasságomat. Kiheverem frigyemet. Esetleg a tiédet is. Részemről nem lesz több. Biztosra veszed? Most igen. Ha netán a jövőben valamikor nősülési terven kapnál, nyugodtan verj agyon a gyertyatartóval, a sodrófával és a fedővel. Ezennel felhatalmazlak. Rendben, elvégre barátod vagyok. Ne kívánj boldog karácsonyt. Azt kívánom neked, hogy teljesüljön, amit a legjobban szeretnél. Köszönöm, az szép lenne bólintott. Felálltam a székről. Kedvem lett volna elsiratni kapcsolatunkat. Elindultam az ajtó felé, majd tétován megtorpantam félúton. Jamal felemelkedett, utánam lépdelt. Tenyerébe fogta arcomat. Orrhegyen csókolt, felsóhajtott. Szavait csaknem a számba suttogta: Ne haragudj, Jandra. Velem együtt a modorom is lepadlózott. Majd összekapom magam. Háta mögött a rég mellőzött számítógép monitoráról eltűnt a fantomrajz, s helyette megjelentek a képernyővédő fotók. A ritmikusan váltakozó, ismerős képek láttán sebtében szájon csókoltam Jamalt, és elmenekültem. 60. lélegzet karácsonyi hangulatban Egy napon furcsa körülményekre érkeztem haza a karácsonyi vásárlásból. Liezon őrjöngve ugatott a bejárati ajtó előtt. A megfélemlítettnek rémlő Főgonosz fel-borzolódottan ült a küszöbön, az anyaállat fogainak hatósugarában. A hisztéria szemlátomást nem neki szólt. Hősiesen behatoltam az ajtón. Mindenekelőtt bekopogtam Selwyn mitökömébe, azon tűnődve, mit is mondott távoztában a kedves, midőn elegánsan beroskadt a stúdió által érte küldött autóba. Úgy rémlett, azt ígérte, ma korábban végez, azután az ünnepek idejére leáll a forgatás, és mi napokig egymáséi lehetünk. Már ha nem bánom, hogy mostanra ő túlsággal is azonosult Romeóval, minek következtében olykor-olykor szokatlanul viselkedhet. Szívem öröme nem tartózkodott a dobozában. Végigjártam a hajlékot, arra kíváncsian, mi okozhatta Halál Torka rémületét, Liezon dühét. Mindent rendben találtam. Behordtam a csomagokat a kocsiból, és nekiálltam elrakosgatni a vásárolt holmit. Az ebállat tovább csaholt, szaladgált odakinn a hóban, és Főgonosz is nyugtalanul ki-be rohangált lengőajtaján. Feltettem egy lemezt, folytattam a pakolászást. Megterveztem a lazacsalátás vacsorát, ennek hozzávalóit elöl hagytam. Eszembe jutott, hogy a havas, karácsonyos hangulathoz remekül illenék a tűz ropogása. Elhatároztam, hogy begyújtok a kandallóba. Művészien megépítettem a farakást, és már a gyufát csiszolgattam a doboz oldalán, midőn hirtelen jókora koromadag hullott a tűztérbe. Motoszkálást, tompa hangokat hallottam fentről. Mintha egy kobra pufogott volna a kéményben. Azért ez eléggé valószínűtlennek tetszett. Mi a fenét keresne egy kobra a kéményben? Pláne télen. Márpedig valami volt odabenn. Ez a dolog idegesen izgett-mozgott, rengeteg kormot szórt és kavart, s

17 közben azonosíthatatlan hangokat bocsátott ki. Fogtam egy zseblámpát, behajoltam a tűztérbe, teljesen kinyitottam a légrostélyt, és a kéménybe világítottam. Nagy, sötét dugaszt észleltem a messzi távolban, nagyjából az emelet magasában. Az alaktalan, fekete tömedék tökéletesen kitöltötte a rendelkezésére álló, csekély teret. Elővettem a telefont, és hívtam Jamalt. Valaki beszorult a kandallókéménybe újságoltam. Selwyn nincs itthon, hozzád fordulok tanácsért. Lőjek? Lőnöm kéne, mivel a szokásos harci eszközeimnek momentán nem veszem hasznát. Mindjárt ott leszek sóhajtott. Ne lőj! Csak ha előjön, és támadólag viselkedik. Miért ne lőhetnék? Szerintem bőven belefér a jogos önvédelembe. Csak egyvalakit nevezz meg, aki jogosan tartózkodhat a kandallókéményben! Különben beszorulás esetén kit kell riasztani? Nem tudom pontosan, ilyen eset még nem fordult elő a praxisomban. Talán a tűzoltókat felelte. A háttérzajból ítélve a kocsijából beszélt, s a kihangosítás jóvoltából a városi forgalom lármáját is megosztotta velem. Vagy inkább a kéményseprőket? Kértem, hogy siessen, majd felstartoltam a hálószobai gardróbba a stukkerért. A fegyvert persze nem találtam. Ez megerősítette gyanúmat. Selwyn a szereppel történő azonosulási folyamatba a pisztolyhurcolást is beillesztette. Úgy döntöttem, ha hazatér, és akkor én még az élők sorában leszek, okvetlenül tisztázom vele, hogy 1) egyáltalán van-e engedélye a lőcucchoz; 2) ha nincs, és netán az utcán vette valami nyakig véres fickótól, jobb, ha két méter mélyen elássa a stukkert, mielőtt az ő nyakába varrják a nyakig véres fickó által elkövetett gyilkosságot; 3) mi a bús francért tartja magánál a durranó csövet, miért?! Csizmára, kabátra kaptam, és kitűztem a hóba, érdeklődni: Liezon, mi a nyavalyáért üvöltesz, mint egy sakál? Ordításomra válaszul a kutya sarkon fordult, és a ház mögé indult. Minden lépésnél hátranézett, akárha azt figyelné, elég értelmes vagyok-e ahhoz, hogy felfogjam, mit óhajt tőlem, és kövessem őt. A fekete-fehér foltos, immár háromdimenziósra hízott őreb nyomában a tó felőli házoldalhoz érkeztem. Liezon megállt a falhoz támasztott, tetszés szerint hosszabbítható, rövidíthető, bárminő alakformálásra rávehető, hiperintelligens létra tövében. A teljes hosszúságra beállított grádics a tetőre vezetett. Hoppá, nyögtem, hiszen a dögnehéz hágcsót a kerti szerszámos helyiségből kellett kicipelni! A vérmesen őrzött kutyabébik jatagán fogsorú anyja mellől! A szerszámosszoba ajtaja a kertből nyílott, ezt tárva-nyitva leltem. A kis liezonkák teljes épségben hemzsegtek odabenn. Rájuk csuktam az ajtót. Megvakargattam a fejemet, ugyanis a kutya figyelt, és szerettem volna azt a benyomást tenni rá, mintha fenemód töprengenék. Azután visszaléptem a jócskán kihűlt helyiségbe, felkaptam egy gereblyét, mert azt markolván jóval öntudatosabbnak éreztem magam. Megálltam a létra alatt, és felnéztem a magasba. Mármost. Miért nem tépte szét Liezon a behatolót? Jaj, ne! Az nem lehet. Ki van a kéményben? kérdeztem. Az ebállat kimutatta izgatottságát, ám névvel (miszerint: Selwyn), vagy legalább személyleírással (középmagas, izgatóan tányérszemű, ívelt orrú, észbontóan telt ajkú, nagyfiús illető) nem szolgált. Akkor esetleg mégsem ő az. Felmásztam a tetőre. A gereblyét is felcipeltem, mivel azzal 1) lepiszkálhatom a dugacsot a kandalló tűzterébe; 2) esetleg a szerszám fogaira akaszthatom valahogy a tömedéket, és ily módon kihorgászhatom a szorulásból; 3) ha szabadulását követően a megmentett agresszív magaviseletet tanúsítana, piszkosul képen csaphatom a gráblyával (style by: nagyapó). Midőn felértem, a kéménybe kukkantottam. A sötétségen kívül mást nem láttam. Kukucs! Hahó! próbálkoztam. Nem kaptam választ. Összeszedtem két marék havat, és a nyílásba pottyantottam. Semmi. Sóhajtottam. A zseblámpa bezzeg lenn maradt. Ha már ott álltam a vészesen lejtő tetőn egy gereblyével a téli napnak alkonyulatánál, lassan körbefordultam, s megszemléltem a tájat. A házunkon túli, igézően lakatlan vidéken álló fák és bokrok gyönyörű zúzmararuhában pompáztak, apró madarak kavarogtak a levegőben, fehér sávos szárnyú, termetes ragadozó üldözte őket. Megérkezett Jamal. Talpig gálában pattant ki a kocsiból. Lefüttyentettem neki a magasból. 17

18 Nem is ő lett volna, ha porcelán öltözékére ügyet sem vetve, nem kapaszkodik fel mellém a hágcsón. Konzíliumot tartottunk a kémény tövében. Ekkorra valószínűleg megolvadtak behajigált hógolyóim, mert nyöszörgést és más irtózatkitöréseket hallottunk a mélyből. Ezt szitkozódás követte, s bár a szűk járat meglehetőst tompította, torzította a hangokat, borzalmas gyanút fogtam. Selwyn, te vagy az? érdeklődtem a kémény fölé hajolva. Mhkhihmháslehhehthne, hthánh ah hmihkhuh-lhásh? jött a válasz. Szedjük ki, bárki is az sóhajtott Jamal. Végignéztem rajta. Középkék öltönyt, krémszínű inget és kabátot viselt, még nyakrétája is volt, nem a konfekciós, közönséges kacat, hanem méretes pillangószárnyakra hajazó, lírai darab. A nadrágját persze szokásosan viselte, jóval a derékpánt alatt fogta össze az övvel, a hosszúdad szíjvéget egy ponton átfűzte a bújtatón, és a továbbiakban fityegni hagyta. Ez utóbbi tán ütötte kissé az elegáns stílt, ám nekem módfelett tetszett. Nem akarsz előbb átöltözni? kérdeztem. Hülyén éreztem magam a lejtős, havas háztetőn, miközben szemem nem bírt betelni Jamallal. Hebegésen kaptam magam. Még tönkreteszed a gáládat, úgy értem, nagyon jól nézel ki, és... Van itthon kéményseprőruha? Nem, az nincs, de talán adhatok valami eleve piszkosat. Esetleg nem fog rád menni, vagyis kurta lesz, mivel Selwyn alacsonyabb, és... Tulajdonképpen hová készülsz ilyen elegánsan? Mégis nősülsz? Épp apámhoz indultam, mikor hívtál. Ma este karácsonyi partit ad, és mert kétszáz kilométer az út hazáig, gondoltam, előre felöltözöm. Nem volt jó ötlet. Továbbra is a porcelánságát bámultam. Kicsoda a te apád? A kéményből mély hangú, nyugtalan brummogás hallatszott. Észbe kaptam. Mentsük meg a Mikulást. Kéne olyan golyó... Tudod, olyan kötélre erősített acélgolyó, amivel a füstfaragók szokták eloszlatni a dugulást. Azzal ledöngölhetnénk a tömedéket a kandallóba. A dugacs ismét fortyant egyet a kéményben. Úgy rémlett, mintha vattával teletömött szájjal intonálná a beszédhangokat. Észlelvén, hogy nem értjük, bősz köpködésbe kezdett. Ezt néha-néha félbehagyta, tán mert tudatosult benne helyzete súlyossága, s ilyenkor jajgatott, nyögdécselt. Hallottad? Nem szeretne golyót hűtött le Jamal. Kibújt kényes színű kabátjából, majd a nyílás fölé hajolt. Fel tudnád nyújtani a kezed? kérdezte az alanti sötétségtől. Ha igen, akkor mindjárt lelógatunk egy kötelet. Elkapod, azután kihúzunk. Bheszhorult mehlémh ahkahrom. Mit mondott? érdeklődtem, tenyeremet a fülemhez ernyőzve. Mellészorult a karja, ha jól értettem. És a szádban mi van? informálódott, ismét a kéménytől. Ahshállamh. Levegőt kapsz? Éhlhvhezedh hohogyh szhóhrakhozhathszh hvhel-hemh? Arabul beszél? sóhajtottam. Jamal is felsóhajtott. Remek. Az oldalához szorított karral suttyant a kürtőbe, a sál eltömte a száját, és még haragszik is rám. Reménytelen. Előrehajolt, megkopogtatta a kémény peremét. Hívjuk a tűzoltókat. Tarts ki. Jól sejtem, te vagy az, Selwyn? Hkhi mhásh fhvolhnhékh? Helhvheszheth ahkhul-cshomh. Varázsütés rám pillantott. Meséltél neki a kéményes betörőről? Nem, de a Mikulás-sztorit ismeri, meg a bagoly is ott jött be. Mit mondott? Elvesztette a kulcsát. Ezért mászott be oda?! jajdultam. Jamal vállat vont. Elővette mobilját, és kapcsolatba lépett a balul járt személyek mentésére szakosodott szolgálattal. Azután lelkesítő szavakat intézett a mélyben erőst forrni tetsző dugacshoz, mondván, hamarosan itt lesznek a lánglovagok, csak előbb eloltanak néhány karácsonyfát, lakástüzet, kivágnak pár autóst a fejre állt kocsijából, egyszóval: kitartás.

19 A kéményhez hajoltam. Mi most lemegyünk, Selwyn. Akarod, hogy feltegyek valami zenét odalenn, hogy jobban teljen az idő? Hahnyuhkháhdhhalh hszfóhrhakhohzzh! Nem akarja fordított Jamal gépiesen. A tető széle felé indultam, s ez volt a pillanat, amelyben talpam megcsúszott. Nem először, de ezúttal istenigazából. Meginogtam, ám egyensúlyozó-fenomén lévén, hamar egyenesbe jutottam. Varázsütés elismerően füttyentett. Utánam indultában visszapillantott a kéményre, vajon eléggé távol jár-e már ahhoz, hogy ne hallják, majd vigyorogva megjegyezte: El tudsz képzelni eszményibb helyzetet a házasságtöréshez? Felnevettem. A fenébe is! Micsoda bohózatot írhatnék ebből, ha nem festegető volnék! Éppenséggel meg is festegethetnéd vélekedett. Kiértem a tető szélére. Lebámultam a mélybe, s egyáltalán nem találtam azt távolinak, hiszen vastag hóprém szigetelte a talajt. Jamalra néztem. Te a létrán gyere! Leugrasz? kérdezte. Ne végezz magaddal. Nemsokára épségben kihozzák imádott férjedet. Nézz le, mily gyönyörű, ingerlő! Mi az utolsó szavad? Imádok élni! Az élet is imád téged felelte. Ezt már röptömben hallottam. Zuhanás közben kétszer átfordultam, azután nyújtott karral, összegömbölyödve felkészültem a tompításra. Három gurulás után elsüllyedtem a mély hóban. Kezem-lábam szétvetve, boldogan sóhajtoztam. Tudom már, mit éreznek az angyalok! ujjongtam hanyatt fekve. Ezt ne felejtsd le a pajzsodról! figyelmeztetett Jamal, leérkezvén a hágcsón. A házba siettünk. Nem kell megvárnod velem a mentősereget sóhajtottam. Lekésed a partit. Körbejártam a vállát vonogató Varázsütést. Néhány, olvadoztában nedves pettyet hagyó hófolttól eltekintve gálája nem piszkolódott be. Mi az apád? kérdeztem. Képtelen voltam ellenállni a csábításnak. Elé léptem, és megcibáltam nyakában az éjkék színű, kövéren szétterjesztett, selyem pillangószárnyakat. Apám szenátor. Anyám tíz éve meghalt autóbalesetben, ő anya és dekoráció volt, míg élt. Fivérem szintén menő politikus. Nővérem viszont jól ment férjhez, tehát ő is tehetős-vagyonos. Két évvel ezelőttig keményen drogozott. Majd annál is keményebb terápián vett részt, és azóta leállt az anyaggal. Ennyit a családomról. Így talán érted a szerfóbiámat. Már nem érdekel a parti. Szívesen veled maradnék. Begyújtsak a kandallóba? Ne hülyéskedj suttogtam. Selwyn az a típus, aki érti a tréfát, csak nem szereti. Nagyon érzékeny. Hiszen művész. Cédét cseréltem a lejátszóban. Feltettem a menyegzőn is hallgatott, érzéki duettekben bővelkedő Tom Jones-korongot. Lerúgtam csizmámat, kibújtam a havas kabátból, és kézen fogtam Jamalt. De jó, hogy itt vagy! Így legalább mégis odaadhatom a karácsonyi ajándékodat. A festőszoba felé indultunk. Alig tettünk meg néhány lépést, midőn nagy robajjal lehullott valami a kéményből. Selwynre számítottunk, de csupán a jobb lábas cipője érkezett meg. Hahó! kiáltottam a tűztérbe. Te nem jössz? Válaszképpen a bal lábas cipő is landolt a párjával már lerombolt farakáson. Felegyenesedtem, hogy folytassuk utunkat az ajándéktárgy felé. Várjunk egy picit ajánlotta Varázsütés. Hátha most a nadrágja következik. Ácsorogtunk, ám már csak korom hullott a magasból. A festőszobába vonultunk. A homokviharos festmény az állványon várta, hogy újra találkozzunk, s tovább élvezzük egymást. A két ló figurája és Weston arca máris felismerhető volt. A másik görnyedten vágtázó lovas redős kámzsá- 19

20 ba, burnuszba burkolt alakja is kivehetővé vált, ám arcvonásai még nem bontakoztak elő a porförgetegből. Jamal a vászon elé dermedt. Fantasztikus illuzionista vagy lehelte. Szeretném megtapogatni a képet. Tényleg homokból van? Valóban kavarog? Biztos, hogy nem álmodom? Westonnak készül karácsonyra. Ki az ott hátul? Vállat vontam. Elhiszed, hogy még nem tudom? kérdeztem. Rám nézett. A nyári tekintetével cirógatott végig rajtam. Bólintott, és továbblépett a szobában. Megszemlélte a barátnőimnek készült, immár keretbe foglalt vagy üveg alá simított, falhoz támasztott képeket. Azután megkapta pajzsfeliratát. Már épp felháborítóan elérzékenyültünk volna, midőn Liezon csaholása jelezte, hogy megérkeztek a tűzoltók. A kertbe szaladtunk. Selwyn egy óra múlva teljes épségben kiszabadult a kéményből. Dermedt testét hevederágyon engedték le a tetőről. Hitvesem mindenütt feketéllett, arcát is korom borította. Nyugodtan elmehetett volna a szerecsen színészeknek hirdetett válogatásra. Miután landolt a hóban, fenséges stílusban kecmergett le a rögtönzött hordágyról. Kormos kézzel a kabátjába nyúlt, maréknyi fotót és tollat vett ki belső zsebéből, s megajándékozta megmentőit egy-egy fekete ujjlenyomatos, dedikált fényképpel. Jamalról sem feledkezett meg. Olyféle főhercegi gesztussal nyújtotta át neki a képet, miként nemrég a hókotró kocsis embernek, aki gyengéd tiltakozásom ellenére éppen újabb torlaszt készült magasítani hajlékunk elé. Akkor hitvesem ott termett egy aláírt fotóval, mire az a középkorú, vércsecsőr orrú, dacosan lebiggyesztett szájú férfi csaknem felzokogott megtiszteltségében, és úgy elkaparta előlünk a csapadékfalat, mint egy borzlégió. Varázsütés nem látszott meghatottnak. Jutalmát átvéve elmosolyodott, és megveregette Selwyn vállát. Mezítlábas hitvesem kormot porzott, majd köhécselve a házba vonult. Szia sóhajtottam a kezét zsebkendőbe törölgető Jamalnak. Érezd jól magad. Kösz, de nem fogom felelte. Orrhegyen csókolt, kocsiba ült, és elviharzott.