A Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatalának aktuális hírei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatalának aktuális hírei"

Átírás

1 A Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatalának aktuális hírei I. Kéknyelv betegség A Csongrád Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottja mint első fokú hatóság állategészségügyi hatósági jogkörében eljárva október 21-ei rendelkezése szerint a 6786 Ruzsa helyrajzi szám 093/32 alatti területen tartandó állatvásár rendezvényre, a kéknyelv betegség magyarországi megjelentésével elrendelt intézkedések betartásának biztosítása céljából kérődző állatok beszállítását megtiltotta. A vásárra szarvasmarha, juh, kecske és egyéb kérődző állat nem szállítható be, nem árusítható. A zárlat alatt álló területről fogékony állat kiszállítása (szarvasmarha, juh, kecske) az utolsó kitöréstől számított 30 napig nem lehetséges. A betegség egy balástyai tanyán tört ki, a megfigyelési zárlat elrendelése a kéknyelv betegség kitörésének 20 km-es körzetében érvényes (az érintett települések): Ruzsa, Mórahalom, Zákányszék, Pusztamérges, Bordány, Hódmezővásárhely, Domaszék, Zsombó, Üllés, Mindszent, Balástya, Pusztaszer, Szatymaz, Ópusztaszer, Röszke, Mártély, Tömörkény, Baks, Dóc, Kistelek, Sándorfalva, Csengele, Forráskút, Szeged, Algyő. II. Téli veszélyek - A szén-monoxid (CO) veszélyei, a CO jelző A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető! Az otthon tartózkodás önmagában is számos veszélyt rejthet magában. Ezek közül az egyik legveszélyesebb egy mérgező gáz jelenléte, ami leggyakrabban a fűtési időszakban, ám azon kívül is okozhat mérgezést, súlyosabb esetben pedig halált. Ez a gáz a köznyelvben csendes gyilkosnak is nevezett szén-monoxid. Mi is az a szén-monoxid? A szén-monoxid (vegyjele: CO) az emberi érzékszervek számára láthatatlan, hisz ez egy színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb, mérgező gáz, amely tökéletlen égés során jön létre. Belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, mivel erősen kapcsolódik az oxigént szállító hemoglobinhoz. A szén-monoxid-mérgezés nehezen észrevehető, hiszen annak tünetei: rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság könnyen összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel. Magas szén-monoxid-koncentráció esetén ájulás, és néhány percen belül halál is beállhat. Milyen gyakoriak Magyarországon a szén-monoxid-mérgezéses esetek? Évente átlagosan 400 esetben riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szén-monoxidmérgezéssel összefüggő esethez. Hogyan keletkezhet otthon szén-monoxid és mit tehetünk ellene? Mivel a szén-monoxid-mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban, így tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba, pedig az év egészében jelenlévő veszélyről van szó. A szén-

2 monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza: 1. Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása. 2. A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított. 3. Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása A balesetek megelőzését úgy alapozhatjuk meg legjobban, hogy a tervezéssel, kivitelezéssel és az üzembe helyezéssel megfelelő szakembert bízunk meg. Soha ne becsüljük alá ezeket a feladatokat. A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított A hőt termelő berendezések üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen az égéshez szükséges oxigén. Egy köbméter földgáz tökéletes elégetéséhez például körülbelül tíz köbméter levegő szükséges. Azok a berendezések amelyek nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják az égéshez, szellőzőkön és az ajtók és ablakok légrésein keresztül juthatnak oxigénhez. A fűtési költségek csökkentése miatt napjainkban igen népszerű a régi nyílászárók cseréje, és helyettük jól szigetelő ajtók, ablakok beszerelése. Az évszázadokon át használt fakeretes nyílászárók légrésein az égéshez szükséges levegő akadálytalanul áramolhatott be a lakótérbe. Az újonnan beszerelt, jól szigetelő nyílászárók légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége. Ha más módon nem biztosított a levegő pótlása, akkor a tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét, és vákuum keletkezik. Így a levegő-utánpótlás hiánya miatt a kémény bármennyire megfelelő műszaki állapotú nem képes az égésterméket elvezetni, szellőzése megfordul. Egyre tökéletlenebb égés alakul ki, és a szén-monoxid halálos mennyiségben való megjelenése csak idő kérdése. Gyakori, hogy a szellőzőrácsokat takarékossági szempontok miatt letakarják, ami roppant veszélyes A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi. A vízmelegítő, vagy a kazán működése során elhasználja a helyiség levegőjét, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőzéséről gondoskodni. Ha letakarjuk a szellőzőt, máris életveszélyes állapotot teremtettünk. A fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az, ha a használatával egy időben a konyhában, vagy a mellékhelyiségben elszívó működik. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, visszaáramlik az égéstermék és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének. A szén-monoxid-mérgezés tehát több légmozgást előidéző épületgépészeti berendezés együttes használata miatt is kialakulhat!

3 Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés A lakásban lévő por és a pára szennyezi a tüzelőberendezés hőcserélő felületeit és gátolja az égéstermék elvezetését, ami szintén kedvez a szén-monoxid keletkezésének. Bár csak ötévenként kötelező a gázfogyasztó-berendezéseket szakemberrel felülvizsgáltatni, kifejezetten javasolt ezt gyakrabban, akár évente elvégeztetni. Ez egyébként a berendezések olcsóbb üzemeltetéséhez is hozzájárul. A legtöbb tüzelőberendezésnek elengedhetetlen része a kémény. Amennyiben a kémény járata leszűkül (behulló tégla, vakolat, beköltöző madarak, darazsak miatt), akkor a helyiség levegőjét használó, lánggal égő berendezés égésterméke visszaáramlik a lakásba. Ha ez bekövetkezik, a lakásban lévő levegő szén-monoxid-koncentrációja drasztikusan megemelkedik. A kémények fokozott igénybevételnek vannak kitéve (korrózió, fagy, dinamikus hőterhelés, lerakódások), emiatt az említett keresztmetszet-szűkületek előbb-utóbb óhatatlanul kialakulhatnak. Ezért elengedhetetlen a kémények rendszeres ellenőrzése, ezek során ugyanis a hibák felderíthetőek, megszüntethetőek, a tragédia pedig megelőzhető. A saját érdekünk tehát, hogy ne akadályozzuk a rendszeres kéményseprői ellenőrzést, felülvizsgálatot, szükség szerint a kémény tisztítását, és fogadjuk meg a szakember tanácsait. Mit tegyünk, ha valaki szén-monoxid-mérgezést szenvedett?mit tegyünk, ha valaki szénmonoxid-mérgezést szenvedett? Szén-monoxid mérgezés esetén több dologra is figyelnünk kell, ha a bajba jutottakon segítünk. A helyiségben vagy akár az egész lakótérben még mindig kimutatható lehet a mérgező gáz ezért azonnal hozzuk ki a bent tartózkodókat és ne lélegezzünk az érintett területen. A szabad levegőn helyezzük biztonságba a mérgezést szenvedett embereket, ájulás esetén pedig alkalmazzuk a stabil oldalfektetést. A lehető legrövidebb időn belül kérjünk szakszerű segítséget, értesítsük a katasztrófavédelmet és a mentőket az ismert segélyhívó számokon. Amennyiben lehetőségünk van a tüzelő-fűtő berendezés biztonságos lekapcsolására, a szellőztetésre és a gázrendszer főcsapjának elzárására, ezeket is tegyük meg. Ha valaki magán érzi a szén-monoxid-mérgezés tüneteit, azonnal menjen a szabad levegőre, és tárcsázza a 112-es számot, vagy a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105- ös segélyhívó számon. Milyen tüzelőberendezést vásároljak? Új tüzelőberendezések kiválasztása során célszerű a külső levegőt közvetlenül használó, a helyiségek légterétől függetlenül üzemeltethető, zárt égésterű berendezéseket előtérbe helyezni. Ilyenek és szakszerű égéstermék-elvezetők használata esetén gyakorlatilag kizárhatjuk a szén-monoxid megjelenését. Hogyan tudhatom száz százalékos biztonságban az otthonon a szén-monoxiddal szemben? Ha minden óvintézkedést megtettünk, tehát a berendezéseinket, épületgépészeti rendszerünket műszakilag megfelelő állapotban tudjuk, biztosított ezek levegő utánpótlása, tisztában vagyunk az együtt üzemeltetés veszélyeivel, valamint beengedtük a kéményseprőt a lakásba, akkor megfelelő biztonságban tudhatjuk magunkat, szeretteinket és háziállatainkat. Azonban, még ez sem zárja ki egy hirtelen meghibásodásból fakadó szén-monoxid-mérgezés veszélyét.

4 Ha növelni akarjuk a biztonságunkat, akkor érdemes szén-monoxid-érzékelőt vásárolni. Milyen szén-monoxid-érzékelőt vásároljak? Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. Vásárlásnál keressék a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező és megfelelő minőségű készülékeket. A néhány ezer forintos érzékelők megbízhatósága jellemzően nem megfelelő, ezek hamis biztonságérzetet keltenek bennünk. Fontos tudni, hogy ezeknek érzékelőknek is van szavatossági idejük. Javasolt az eszközt kétévente megfelelő tanúsítványokkal rendelkező laboratóriumban bevizsgáltatni. A szénmonoxid-érzékelők ellenőrzését soha ne végezzék el otthon. Egy kipufogóhoz tartott, vagy cigarettafüsttel lefújt érzékelő jelez ugyan, ám olyan terhelést kap a házi teszt során, hogy az a további biztonságos működésre, életmentésre alkalmatlan. Az érzékelők élettartama (általában 5 év) lejárata előtt le kell cserélni. Megéri az érzékelő használata A katasztrófavédelemhez a mérgező gázzal kapcsolatban beérkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látható, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Tavaly például azokban a lakásokban, ahol volt érzékelő, nem történt haláleset ben több mint 300-an szenvedtek mérgezést azokban az ingatlanokban, ahol nem volt érzékelő és mindössze 32-en ott, ahol volt telepített érzékelő. Szén-monoxid a garázsban Hasonló veszélyforrást okozhat a gépjárművek zárt térben (garázs, mélygarázs, alagút) történő üzemeltetése. Kerüljük tehát az ilyen helyeken való huzamos tartózkodást, a járművet csak a feltétlenül szükséges ideig járassuk és ha van ilyen, figyeljük a szén-monoxid-érzékelő jelzését. Összegzés Gondoskodjon arról, hogy a kéményseprők a rendszeres ellenőrzést elvégezhessék, a feltárt hiányosságok megszüntetésével együtt járó költségeket ne tekintse feleslegesnek, az a biztonság alapfeltétele! Rendszeres időközönként vizsgáltassa meg, hogy tüzelőberendezései megfelelőek! Körültekintően üzemeltesse tüzelőberendezéseit, mindig gondoskodjon megfelelő levegőutánpótlásról! Használjon szén-monoxid-érzékelőt, válasszon megfelelő típust és tartsa be a gyártó előírásait! III. Földárverések megjelentek a hirdetmények Tájékoztató a Földet a gazdáknak program keretében értesítésre kerülő, állami tulajdonú földrészletek árverésének eljárásáról

5 Magyarország Kormánya az 1666/2015. határozatában döntött arról, hogy a Földet a gazdáknak! Program keretében a 300 hektár mértékű földszerzési maximum alkalmazásával lehetővé teszi a földművesek számára az állami tulajdonú földterületek megvásárlását. A döntés a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezésére született. A Kormány célja az intézkedéssel, hogy a föld legyen azé, aki megműveli, a föld legyen a magyar gazdáké, további cél a kis és közepes családi gazdaságok erősítése. A Kormány e célkitűzések érvényestéseként alkotta meg 285/2015. rendeletét, amely a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendeletet és a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendeletet módosította. A módosításoknak köszönhetően garanciális szabályok biztosítják, hogy az állami tulajdonú földek a legjobb kezekbe kerüljenek: - kizárólag helyben lakó magyar állampolgár, földműves vásárolhat földet, e szabálynak köszönhetően jogi személy, rt., kft. nem vehet földet; - megyei jogú városokban, közjegyző jelenlétében megtartott nyilvános árverésen lehet 3 hektár fölötti földrészleteket vásárolni, - a kikiáltási ár a helyi ár, helyben kialakult forgalmi érték plusz 10 százalék, tehát innen indul a licit, lefelé nincs licit, felső határa nincsen; - 20 évi elidegenítési és terhelési tilalommal lehet megvásárolni egy adott területet a licit eredményeként, hogyha valaki szerződést köt, a föld vásárlója tehát nem tudja továbbjátszani a földet. - A spekuláció kizárását teszi lehetővé, hogy 300 hektárig lehet valaki tulajdonos, tehát akinek már nagy földterülete van, az már értelemszerűen nem tud vásárolni. - A haszonbérleteket a tulajdonosváltás nem töri meg, tehát pusztán ezen a címen a haszonbérlet nem törhető fel. - Az állami földek értékesítése során is érvényesül a földforgalmi törvényben meghatározott elővásárlási jogosultság és sorrend. Az árverések Csongrád megyében:

6 Csongrád megyében 544 darab földrészlet, amelyek összterülete ha kerül árverezésre ( aranykorona) a két megyei jogú városban párhuzamosan 2-2 helyszínen: Szegeden az Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály, Szeged, Vasas Szent Péter u. 9. szám alatti épületében és a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Szeged, Kereskedő köz 3-5. szám alatti épületében Hódmezővásárhelyen az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály - Növény- és Talajvédelmi Osztály, Hódmezővásárhely, Rárósi út 110. szám alatti épületében Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal - Földhivatali Osztály, Hódmezővásárhely, Petőfi u. 6. szám alatti épületében a (Szentes Járáshoz tartozó földrészletek, december első felében) és a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal első emeleti Dísztermében, Hódmezővásárhely Kossuth tér 1. (Hódmezővásárhely Járáshoz tartozó földrészletek, december második felében) kerül sor az árverésekre. Az áverésekre Csongrád megyében december 2-től december 30-ig kerül sor a hétfőtől péntekig, reggel 7 óra és 16 óra között. Naponta 8-9 földrészlet árverése történik. A hirdetmények várhatóan október végén tekinthetők meg az NFA és a kormányhivatal honlapján, megyei nyomtatott sajtóban, valamint az önkormányzatok hirdetőtábláján. A hirdetmények minden fontos információt tartalmaznak. Zömében szántók kerülnek értékesítésre, de az árverezendő földek között lesz legelő és rét is. Az árverési hirdetmények a Mórahalom, Millenniumi sétány 17. sz. alatti (Földhivatal, Kormányablak épülete) és a Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. alatti (Városháza épülete) tekinthetők meg. Az árverésen történő részvételhez az alábbiak szükségesek: 1. Az árverésen történő részvételhez a helyben lakó földműveseknek előzetesen igazolásokat kell beszerezniük: - az illetékes jegyzőtől a helyben lakást igazoló hatósági bizonyítványt; - az illetékes járási földhivataloktól pedig a föld tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerzési képesség fennállásáról szóló hatósági bizonyítványt (nincs 300 ha-t meghaladó földtulajdona), valamint a földművesként történt nyilvántartásba-

7 vételéről a földműves-nyilvántartásból kiállított adatlap-másolatot kell beszerezni. Az igazolások csak eredetiben vagy közjegyző által hitelesített formában fogadhatóak el, és 30 napnál nem lehetnek régebbiek. 2. A hirdetményben szereplő számlaszámra az árverési azonosító megjelölésével kell befizetni a kikiáltási ár 10%-át képező árverési biztosítékot helyrajzi számonként az árverést megelőző munkanapon 12 óráig. A nyertes árverező esetében az árverési biztosíték a vételárba beszámításra kerül, a nem nyertes árverezők esetén az árverés napját követő 8 munkanapon belül az árverési biztosíték visszafizetésre kerül. 3. Az árverés helyszínén, az árverés napján készpénzben kell megfizetni a ,- Ft összegű regisztrációs díjat (árverési naponként nem hrsz-enként). A felsorolt feltételek teljesülését a kormányhivatal munkatársai az árverés napján, a helyszínen ellenőrzik. Az előzetes ellenőrzésre, azaz regisztrációra Megyénkben az árverési napokon reggel 7 és 10 óra között kerül sor, az aznap árverésre kerülő valamennyi földrészlet tekintetében. A regisztrációt követően kerül sor az árverésekre a hirdetményben meghatározott sorrendben folyamatosan. Csongrád megyében 4 helyszínen zajlanak egy időben árverések, azonban igyekeztünk úgy meghatározni az egy időben árverezésre kerülő ingatlanokat, hogy a helyben lakó földműveseknek ne jelentsen problémát. (Esetleges párhuzamosság esetén jogi képviselő útján az egy időben árverezett földekre történő licitálás biztosítható.) Az árverést az NFA részéről eljáró személy a közjegyző, és az illetékes járási hivatalvezető jelenlétében az árverezésvezető bonyolítja le. Az árverés megkezdésekor árverezésvezető közöli az árverezőkkel az árverésre kerülő ingatlan kikiáltási árát és felhívja az árverezőket ajánlatuk megtételére. A Nemzeti Földalapkezelő felmérette ezeket a földeket egy értékbecslési eljárás során, ehhez a helyben szokásos árhoz képest plusz tíz százalékos felárat tartalmaznak majd az árak. Ez azért fontos, mert az állam csak ezen az áron fogja eladni a földeket. Az árverést addig kell folytatni, amíg az árverezők ajánlatot tesznek. Az árverések során alkalmazandó licitküszöb összege 5 millió Ft-ot nem meghaladó kikiáltási ár esetén Ft, 5 millió Ft-ot meghaladó kikiáltási ár esetén Ft, 10 millió Ft-ot meghaladó kikiáltási ár esetén Ft, 50 millió Ft-ot meghaladó kikiáltási ár esetén Ft. A licitküszöböktől az árverezők nem térhetnek el. A licitküszöböktől az árverezők nem térhetnek el, a licitküszöbtől történő eltérés közlése érvénytelen ajánlattételnek minősül.

8 Az a vételi ajánlat érvényes, amelynek összege a licitküszöb összegével meghaladja az előzőleg tett érvényes vételi ajánlat összegét. Az árverező a vételi ajánlatát nem vonhatja vissza. Ha nincs további érvényes ajánlat, a kikiáltó a felajánlott legmagasabb vételár háromszori kimondása után lezárja a licitet. Az NFA az adásvételi szerződés megkötése előtt a kormányhivatal közreműködésével - ellenőrzi, hogy a szerződés megkötésének feltételei fennállnak-e. Amennyiben a szerződés megkötésének feltételei nem állnak fenn, az adásvételi szerződést a soron következő legmagasabb vételárat ajánló árverezővel kell megkötni. A vevő tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének nélkülözhetetlen feltétele a teljes vételár megfizetése. Lényeges, hogy vásárlás után a földeket nem lehet eladni, azokra elidegenítési tilalom vonatkozik. A gazdák a vásárláshoz a Budapest Bank által biztosított hitelt tudnak igénybe venni. IV. A Nemzeti Földalapkezelő új címen érhető el Szegeden Az NFA Szegedi kirendeltsége a 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. szám alá költözött (Újszegedi Rendezvényház). Az NFA a hétvégeken is ügyeletet tart. Dr. Szántó Mária járási hivatalvezető

TÉLI VESZÉLYEK. - A szén-monoxid veszélyei, a szénmonoxid-jelző. A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető!

TÉLI VESZÉLYEK. - A szén-monoxid veszélyei, a szénmonoxid-jelző. A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető! TÉLI VESZÉLYEK - A szén-monoxid veszélyei, a szénmonoxid-jelző fontossága A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető! Az otthon-tartózkodás önmagában is számos veszélyt rejthet magában. Ezek közül az egyik legveszélyesebb

Részletesebben

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető! Az otthon tartózkodás önmagában is számos veszélyt rejthet magában. Ezek közül az egyik legveszélyesebb

Részletesebben

Kémény időszakos felülvizsgálata

Kémény időszakos felülvizsgálata Kémény időszakos felülvizsgálata A kémények megfelelő karbantartása, és időszakos felülvizsgálata mindenkinek érdeke. A családi ház tüzek időnként a nem megfelelő műszaki állapotú kémények miatt következnek

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA. Gósz Zoltán hivatalvezető. Földügyi Napok Békéscsaba, november

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA. Gósz Zoltán hivatalvezető. Földügyi Napok Békéscsaba, november Mi újság a szomszédban? (Csongrád megyei helyzetkép) Gósz Zoltán hivatalvezető Alig több, mint egy év telt el azóta, hogy a járási rendszer létrejöttével kapcsolatos első szakmai benyomásainkat itt Békéscsabán

Részletesebben

Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások

Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások Dr. Nagy János Földművelésügyi Minisztérium Állami földekért felelős államtitkárság 2016. február 26. Földet a gazdáknak!

Részletesebben

A KÉMÉNYBALESETEK MEGELŐZHETŐK!

A KÉMÉNYBALESETEK MEGELŐZHETŐK! Kéményjobbítók Országos Szövetségének levele mindenkihez, akit érdekel a saját és környezetében élők életének és vagyonának biztonsága A KÉMÉNYBALESETEK MEGELŐZHETŐK! Sajnos szomorú aktualitása van annak,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: 59364-2/2015. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Márton Mónika Melléklet: - Tel.: +36 (62) 680-188 Hiv. szám: - H I R

Részletesebben

TISZTELT CÍM! Az Önkormányzati Tűzoltóság Létavértes elsődleges műveleti körzetébe tartozó települések :

TISZTELT CÍM! Az Önkormányzati Tűzoltóság Létavértes elsődleges műveleti körzetébe tartozó települések : : 4281 Létavértes Kossuth u. 4 : (52) 585-000 : (52) 585-001 : letavertes.ot.u@katved.gov.hu TISZTELT CÍM! Az Önkormányzati Tűzoltóság Létavértes elsődleges műveleti körzetébe tartozó települések : Álmosd,

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Házasságkötő Terme

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Házasságkötő Terme ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény valamint az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló 10/2007.

Részletesebben

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről 2/2006. /III.1./ rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Kisvárda Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30.

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30. HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

tapasztalatai Érces Ferenc tű. ezredes

tapasztalatai Érces Ferenc tű. ezredes Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Szén-monoxid mérgezm rgezések tapasztalatai Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető Szén-monoxid mérgezések megelőzése Felhívni a lakosság figyelmét, tudatosítani

Részletesebben

Szegedi HTP esetszámai: 1031

Szegedi HTP esetszámai: 1031 1. számú melléklet Tűzoltósági szakterület 2016. évi tevékenysége műszaki mentés; 465 Szegedi HTP esetszámai: 1031 ; tűzeset; 566 1. a) diagram: Szegedi HTP esetszámai 1. b) diagram: Szegedi HTP beavatkozás

Részletesebben

Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Építményadó Építményadó Magánszemélyek Vállalkozók Tartózkodási Szállásdíj utáni

Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Építményadó Építményadó Magánszemélyek Vállalkozók Tartózkodási Szállásdíj utáni Csongrád megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Algyő 400 Ft/nm 10 MFt nettó 200 Ft/nap 2% 1.000 Ft/nap árbevétel alatt: 1.000 Ft/fö 10 MFt feletti árbevétel esetén: 2.000

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

A Földbizottsági eljárással kapcsolatos aktuális kérdések június 09.

A Földbizottsági eljárással kapcsolatos aktuális kérdések június 09. A Földbizottsági eljárással kapcsolatos aktuális kérdések 2016. június 09. A Földbizottsági eljárással kapcsolatos aktuális kérdések I. Földbizottsági állásfoglalás ellen benyújtott kifogás ismételt elbírálása

Részletesebben

Égéstermék elvezetők üzembiztonsága és a CO mérgezések kapcsolata Kéményseprő-ipari tevékenység az élet és a környezet védelmében

Égéstermék elvezetők üzembiztonsága és a CO mérgezések kapcsolata Kéményseprő-ipari tevékenység az élet és a környezet védelmében Égéstermék elvezetők üzembiztonsága és a CO mérgezések kapcsolata Kéményseprő-ipari tevékenység az élet és a környezet védelmében Kocsis Krisztián, osztályvezető Műszeres Szolgáltatási Osztály, FŐKÉTÜSZ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő - testület 2007. február 22.-i ülésére. Juhászné Varga Éva bérlakás megvásárlására irányuló kérelme

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő - testület 2007. február 22.-i ülésére. Juhászné Varga Éva bérlakás megvásárlására irányuló kérelme E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő - testület 2007. február 22.-i ülésére 32. Napirendi pont Tárgy: Juhászné Varga Éva bérlakás megvásárlására irányuló kérelme Készítette: Csényi István ügyintéző Képviseli:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

HIRDETMÉNY 1,1256 2, ,5249 = 25,3046

HIRDETMÉNY 1,1256 2, ,5249 = 25,3046 HIRDETMÉNY Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete (5515 Ecsegfalva Fő u. 67.) a 5/2016.(I.26.) KT. számú határozata alapján árverés útján tartós haszonbérletre meghirdeti az önkormányzat tulajdonát

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 212/2015/09.10. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 49. k) pontja alapján minősített többség szükséges

Részletesebben

Hétf: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:

Hétf: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Fiók Algy Apátfalva 3. sz. melléklet A PILLÉR Takarékszövetkezet ügyfélszolgálati, ügyfelek számára nyitva álló helyiségeinek elérhetsége, cím, telefonszám, telefaxszám), valamint nyitvatartási ideje Nyitva

Részletesebben

A CO-szivárgás káresemények bekövetkezésének okai

A CO-szivárgás káresemények bekövetkezésének okai Országos Tőzoltósági Fıfelügyelıség A CO-szivárgás káresemények bekövetkezésének okai XXII. DUNAGÁZ Szakmai Napok 2014. április 14. Szabados László tű. őrnagy A szén-monoxid szivárgás káresemények számának

Részletesebben

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás tűzvédelmi előírásai

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás tűzvédelmi előírásai Kéményseprő-ipari közszolgáltatás tűzvédelmi előírásai Előadó Zsákai Lajos tűzoltó alezredes Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Részletesebben

EGY LAPPAL MÁSOK ELŐTT

EGY LAPPAL MÁSOK ELŐTT EGY LAPPAL MÁSOK ELŐTT hatékony hirdetés = szórólap terjesztés Világbajnok lapterjesztés! Tisztelt Ügyfelünk! Cégünk 2007-óta foglalkozik szórólapok postaládába történő terjesztésével. Csongrád, Békés

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Csongrád Megyei Igazgatóság Megyei Hivatalos Értesítő

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Csongrád Megyei Igazgatóság Megyei Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Csongrád Megyei Igazgatóság Tel.: +36-62-426-940 Fax.: +36-62-426-182 Bankszámla szám: 11707024-20480765 Levelezési cím: 6725 Szeged Szél u. 2 Számlázási cím: 1112 Budapest,

Részletesebben

Csongrád megye környezetvédelmi programja

Csongrád megye környezetvédelmi programja É Csongrádi Szentesi Csongrád megye környezetvédelmi programja Kisteleki Hódmezõvásárhelyi Csongrád Megye kistérségeinek felszínborítási arányai CORINE Land Cover térkép alapján Mórahalmi Szegedi Makói

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/1997. (XI.6.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

(2) A Rendelet 10. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a következő (3a)-(3b) bekezdésekkel egészül ki:

(2) A Rendelet 10. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a következő (3a)-(3b) bekezdésekkel egészül ki: 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2017. (XII.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy.

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/1997. (XI.6.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

, , , , , , , ,

, , , , , , , , M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 41. szám 4267 56. 2004. 1,618 57. 2005. 1,469 58. 2006. 1,365 59. 2007. 1,326 60. 2008. 1,239 61. 2009. 1,217 62. 2010. 1,140 63. 2011. 1,071 64. 2012. 1,049 2. melléklet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Lakiter Hungária Európa Kft. ingatlan vásárlásáról szóló 82/2014.

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 09. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Mit szabad, és mit nem?

Mit szabad, és mit nem? Kazánkarbantartás Előre bocsátjuk, hogy senkit nem biztatunk gázkazánjának reparálására. A gázkészülék egy veszélyes üzemű berendezés, csak képzett szakember végezhet rajta karbantartási, javítási munkát.

Részletesebben

Gázkészülékek levegőellátásának biztosítása a megváltozott műszaki környezetben

Gázkészülékek levegőellátásának biztosítása a megváltozott műszaki környezetben Gázkészülékek levegőellátásának biztosítása a megváltozott műszaki környezetben Dr. Barna Lajos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék A gázkészülékek elhelyezésével kapcsolatos

Részletesebben

Árverési Hirdetmény. nyilvános árverés

Árverési Hirdetmény. nyilvános árverés Árverési Hirdetmény A(z) Alexander & Co Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-709122, székhely: 1042 Budapest, Árpád utca 57-59.., levelezési cím: 1042 Budapest, Árpád utca 57-59..), mint a(z) TRIS Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Földügyi aktualitások (az Önök gyakori kérdései alapján) Dr. Doktor Emerencia Földügyi referens

Földügyi aktualitások (az Önök gyakori kérdései alapján) Dr. Doktor Emerencia Földügyi referens Földügyi aktualitások (az Önök gyakori kérdései alapján) Dr. Doktor Emerencia Földügyi referens Az előadás vázlata (GYIK) Mi a teendő, ha a szomszéd elszántja a földem? Hogyan áll az osztatlan közös tulajdon

Részletesebben

Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Csongrád megye 2012.augusztus hónap. Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás

Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Csongrád megye 2012.augusztus hónap. Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Csongrád megye 2012.augusztus hónap Csongrád kerület, I. ügyeleti körzet: Csongrád augusztus 3. augusztus 6. Dr. Lovászi Zsolt Tel.:

Részletesebben

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez 7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII.16.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének a

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 4032 Debrecen, Böszörményi út 146.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 4032 Debrecen, Böszörményi út 146. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/1997.(VI.12.)Kt. önkormányzati rendelete

Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/1997.(VI.12.)Kt. önkormányzati rendelete Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/1997.(VI.12.)Kt. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő egyes lakások elidegenítéséről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Szentes, Csongrád Megyei Önkormányzat Dr. Bugyi I. Kórház ellátási területe Függelék a /2011. számú határozathoz

Szentes, Csongrád Megyei Önkormányzat Dr. Bugyi I. Kórház ellátási területe Függelék a /2011. számú határozathoz 01 Belgyógyászat 02 Sebészet 03 Traumatológia 04 Szülészet-nőgyógyászat 1 05 Csecsemő- és gyermekgyógyászat 5475 Csépa 2027 6612 Nagytőke 520 6640 Csongrád 19332 6635 Szegvár 5110 6621 Derekegyház 1868

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítésének szabályairól szóló 21/2002. (XI. 15.) ÖR. rendelet

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 10-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 10-i ülésére 10. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 10-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről Az előterjesztést

Részletesebben

5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben)

5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 11/1996. (VII.12.) Kgy. sz., 17/1999. (VII.9.) Kgy. sz., 5/2001. (III. 9.) Kgy. sz., a 6/2004. (IV.30.) a 17/2004. (X.1.) és a 7/2006. (III.31.) rendeletével 1

Részletesebben

Regisztrációra csak az árverés kezdési időpontját megelőző egy órában van lehetőség. Kikiáltási ár /Ft/terület 1.

Regisztrációra csak az árverés kezdési időpontját megelőző egy órában van lehetőség. Kikiáltási ár /Ft/terület 1. B00066-0005/2018. Árverési hirdetmény A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (4025 Debrecen Hatvan u. 8-10.), mint kiíró (továbbiakban: Kiíró) nyilvános árverést hirdet vagyonkezelésében lévő területeken lévő

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I. 2-345/2007. Tárgy: Makó - Rákosi ingatlanok pályázat útján Üi.: Joó Sz. történő értékesítése Melléklet: 1 db pályázati felhívás, 1 db pályázati

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal, 8200 Veszprém, Budapest u szám, 3. épület tetőtér 01.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal, 8200 Veszprém, Budapest u szám, 3. épület tetőtér 01. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az árverés időpontja: 2015. november 17. 10.00 (regisztrációt követően)

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az árverés időpontja: 2015. november 17. 10.00 (regisztrációt követően) Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Vas Megyei Kormányhivatal 9700 Szombathely, Welther Károly utca 3.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Vas Megyei Kormányhivatal 9700 Szombathely, Welther Károly utca 3. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke. Előkészítő: PH Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 28.

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke. Előkészítő: PH Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 28. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzatának tulajdonáról és a vagyongazdálkodás főbb szabályairól szóló 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE A Tiszaújváros Polgármesteri Hivatala értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi tehermentes ingatlanokat: Helyrajzi

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

A Földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának tapasztalatai

A Földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának tapasztalatai A Földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának tapasztalatai Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala Dr. Horváth Áron földügyi osztályvezető 2015. február 27. AGRYA Konferencia,

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat 187257/4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY NEMZETI FÖLDLPB TRTOZÓ FÖLDRÉSZLETEK NYILVÁNOS PÁLYÁZTTÁS, ILLETVE ÁRVERÉS MELLŐZÉSÉVEL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK 2015/I. SZÁMÚ ÜTEMÉRE VONTKOZÓN mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

INGATLAN-ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

INGATLAN-ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: CS-02H/01/164-1/2017. Tárgy: ingatlan árverési hirdetmény Ügyintéző: Bálint Tamás Hiv. szám: Tel.: 62/680-782 Melléklet: INGATLAN-ÁRVERÉSI

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk

Részletesebben

A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Szarvas Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Békés Megyei Kormányhivatal, földszinti nagyterem 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Békés Megyei Kormányhivatal, földszinti nagyterem 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 4032 Debrecen, Böszörményi út 146.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 4032 Debrecen, Böszörményi út 146. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzatának. 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete. az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl

Letenye Város Önkormányzatának. 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete. az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl Letenye Város Önkormányzatának 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl (egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Letenye Város Önkormányzata a lakások és

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Tormay előadóterem Szekszárd, Tormay B. u. 18.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Tormay előadóterem Szekszárd, Tormay B. u. 18. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 7/2015.(IV.02.)

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Vas Megyei Kormányhivatal Szombathely, Welther Károly utca 3.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Vas Megyei Kormányhivatal Szombathely, Welther Károly utca 3. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek

Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) Megnevezés Alapterület

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. április 05. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

HASZONBÉRLETI ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

HASZONBÉRLETI ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY HASZONBÉRLETI ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Kiíró) az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2016. (III.9.) önkormányzati

Részletesebben

Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek

Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) Megnevezés Alapterület

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Ady E. u , földszinti előadó

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Ady E. u , földszinti előadó Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Vas Megyei Kormányhivatal 9700 Szombathely, Welther Károly utca 3.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Vas Megyei Kormányhivatal 9700 Szombathely, Welther Károly utca 3. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Tormay előadóterem Szekszárd, Tormay B. u. 18.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Tormay előadóterem Szekszárd, Tormay B. u. 18. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 41/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól (egységes szerkezetben a 24/2016. (X. 21.) és

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal 9400 Sopron, Fő tér 5.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal 9400 Sopron, Fő tér 5. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: A-B EXPO (5600 Békéscsaba, külterület 0296/2 hrsz.), (repülőtér mellett), emeleti konferenciaterem Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben