A Debrecen Kerekestelepi Református Egyházközség lapja. II. évfolyam 1. szám szeptember 2.

Átírás

1 A Debrecen Kerekestelepi Református Egyházközség lapja II. évfolyam 1. szám szeptember 2. Igemagyarázat Főgondnoki jelentés Presbiteri bemutatkozások Augusztus 20. Gyülekezeti életképek Recept Hírek, alkalmak Kiadja: a gyülekezet Presbitériuma Szerkeszti: a gyülekezet Missziói Bizottsága Megjelenik: félévente, 500 példányban

2 Textus: Zsoltárok 90,1 Kedves Testvéreim! Elérkezett az augusztus 20-a ünnepe, amely emlékeztet minden magyar embert széles e világon, hogy több mint ezer esztendővel ezelőtt őseink hazát találtak itt, a Kárpátmedencében, és István király megalapította államunkat. Ez az ünnep emlékeztet mindenkit. Reformátust ugyanúgy, mint a katolikust, értelmiségit ugyanúgy, mint kétkezi munkást, a kicsit éppúgy, mint a nagyot. Mert ez a régi ünnep igazán magyar ünnep! A hálás emlékezés alkalmával nem is szólhat máshonnan az örökkévaló Isten igéje, mint az Ószövetség egyik legrégebbi imádságából, a 90. zsoltárból. Ez az a zsoltár, mely nekünk, magyar reformátusoknak különösen is kedves. Ez az a zsoltár, mely hálaadó imádság örvendezésünkben. De ugyanez a zsoltár elkísér, és ott van velünk a nyomorúság pillanataiban, a kétségek között is. Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Ebben az egyetlen mondatban az egész választott nép élete benne van. Benne van az örömük, de ugyanígy a bánatuk is. Benne van az Ábrahámnak tett ígéret, és annak beteljesedése. Ott érezzük e szavak mögött az egyiptomi fogságból való szabadulás élményét, melynek nehéz és küzdelmes perceiben is ott volt Izrael Istene népével. Eszünkbe jutnak a pusztai vándorlás keserves képei is, mert akkor sem hagyta el őket az Úr, ott is hajlékuk volt. Eszünkbe jutnak a nép sorozatos bukásai és bűnei, Isten büntetése, aztán pedig az irgalmassága és a kegyelme. De ebben az egyetlen mondatban bizony a magyarság múltja is benne rejtőzik. Ha a mi történelmi múltunkra tekintünk, nekünk is eszünkbe juthat szétszórattatás, aztán pedig a szétszórtságban is megtartatás, Isten kegyelme által. Ha a mi múltunkra tekintünk vissza, küzdelmek és győzelmek, bukások és nehéz talpra állások sorozata jelenik meg előttünk. Dúlt tatár e honban, de nem pusztult el, mert hajléka és menedéke volt az Isten. Majd jött Mohács és az ország színe-java holtan feküdt a síkon. Elérkezett a 150 éves török uralom, Töröktől rabigát vállainkra vettünk, de ennek ellenére is Él nemzet e hazán. Aztán a magyar vér öntözte föld alig pihente ki magát, mikor 1848/49-ben a Habsburgok elleni küzdelem újból, fájdalmasan bizonyította, hogy nincs vége a nyomorúságnak. Aztán jött a 20. század két mostoha gyermekével, a két világháborúval, amelyek bejárták széltében, hosszában az egész világot. Mi is a halottainkat sirattuk, közülünk is sokan eltűntek. Hazánkat először feldarabolták, majd megszállták és úgy tűnt, elvérzik. De nem vérzett el, mert Isten volt e nép hajléka nemzedékről nemzedékre. Ne felejtkezzünk el a mi egyházunkról sem. Előttünk jelennek meg szépen sorban Debreceni reformátor őseink. Ők akkor is vallották a zsoltár igazságát és bátran merték zengeni, amikor ezért büntetés és halál járt, csak hogy mi is vallhassuk ma, Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. S itt vagyunk ma, itt áll egy nemzet, s itt áll egy egyház Isten színe előtt. Annyi balszerencse és oly sok viszály után mondjátok meg testvérek, hogyan lehetséges ez? Csak úgy, hogy Isten ugyanígy vallotta, hogy Ő a mi menedékünk, Ő a mi hajlékunk. Még akkor is, mikor e nép fiai közül sokan megtagadták, vagy elfelejtkeztek Róla. Isten nem felejtkezett el rólunk. Nézzünk végig mindannyian magunkon testvérek. Mind egytől egyig! Mit érzünk, és mi járja át szívünket-lelkünket, ha halljuk ezt az Igét: Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Van-e bennünk igazi hit, és mély hálaadás abban a szent pillanatban, mikor a Biblia öreg lapjaiból az idő szárnyain felénk száll ez a mondat? Talán már régen tanultuk ezt az Igét szerető szüleinktől, mely akkor még csak egy volt a sok közül, de mára felismertük, hogy benne van az életünk! Gyermekként még nem volt hozzá mit kapcsolni, de ma már, évek és évtizedek múltán, ugye van tartalma? Mi, akik annyi jót és legalább annyi rosszat átéltünk már; a legtöbben tudjuk, mit jelent: Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.

3 Akik közöttünk megéltek már egy-két világégést, akik híreket vártak a harcterekről, és közben itthon küzdöttek gyermekeikkel az életért, ők tudják mit jelent, hogy Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Vagy akik talán ott harcoltak a távoli csatamezőn, és az életük nap, mint nap veszélyben volt, akik hadifogságot szenvedtek, mi más, ha nem ez a zsoltár kapcsolta össze lelküket hazájukkal, hogy Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Akik kimentek a földre szántani, vetni. Aztán megérték annak aratását, betakarítását, még hálát is adhattak érte Istennek, mégis végig kellett nézni, ahogy padlásukról az utolsó szemig leseperték. Bennük csak a néma sikoly maradt, mert ők jobban tudják, mint én, mit jelent ez, hogy Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Aki árva lett, aki elvesztette társát az idők folyamán, aki nem egyszer állt már koporsónál, aki már nem egyszer éjszakázott betegágy mellett, biztosan tudja mit jelent, Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Akik most itt vagyunk, talán abban a templomban, ahol megkereszteltek, ahol konfirmáltunk, ahol Isten áldását kértük házasságunkra, ahol először énekeltük, e magasságokat és mélységeket hordozó zsoltárt, hisszük-e, hogy mindeddig az Úr segített meg? Mert Nélküle ma nem lehetnénk itt! Ez a zsoltár erről beszél. És arról, hogy Isten él és sokkal nagyobb annál, mint amilyennek az emberek zöme hiszi Őt. Isten több annál, mint amivé az ember valaha is válhat. Szeretete sokkal mélyebb, mint mi azt gondolnánk. Jósága irántunk kitartóbb, mint kérni tudnánk. A szomorú valóság az, hogy az életünket még egyszer nem lehet elkezdeni. De mostantól fogva lehet arra törekedni, hogy legalább a hátralevő időt járja át a zsoltáros bölcsessége, mikor így szól, Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Ámen. Buzás Dénes lelkipásztor Főgondnoki jelentés Kedves Testvéreink, Barátaink! * * * Gyülekezetünk életében az elmúlt és az azt megelőző években jelentős történések, hírértékkel bíró események voltak. Ezekhez képest ebben az évben kevésbé látványos, de Isten ügyének szolgálatában, református hitünk gyakorlásában természetesen nagyon fontos hitéleti alkalmak, rendezvények voltak. Ezen időszak főbb történéseit, megtapasztalt érzéseinket, véleményeinket, törekvéseinket a következő főbb szempontok szerint lehet értékelni. Gyülekezetünk hitéletének, missziói munkálkodásának alapvetően fontos és megnyugtató jellemzője volt, hogy Isten Igéinek hirdetése, a hitbéli elkötelezettség erősítése lelkipásztorunk áldozatos munkálkodása nyomán rendben volt és van. Ez a legfontosabb, mert tudjuk, hogy hitünk mélységét, gazdagságát, gyülekezetünk hitbéli felkészültségét, kisugárzását szüntelenül gazdagítani szükséges. Munkánkat 2007 évi munkatervünk szerint úgy végeztük és végezzük, hogy - segítjük lelkipásztorunk gyülekezeti törekvéseinek megvalósítását, - a korábbi jelentős fizikális építkezés után a lelki építkezés, a hitéleti munka minden elemét erősítjük.

4 Kiemelten fontos és igen eredményes munkálkodásnak tartjuk a fiatalokkal való foglalkozást, a megtartott rendezvényeket, kirándulást, illetve a rendszeres ifjúsági bibliaórákat. A vasárnapi fő Istentisztelet mellett heti két alkalommal bibliaórát, havi egy alkalommal pedig presbiteri imaórát tartunk. Nagy gondot fordítottunk és fordítunk különböző közösségi alkalmak szervezésére, ahol a hitbéli gazdagodás mellett igaz emberi kapcsolatok, barátságok is kialakulnak, illetve - Istennek hála - már korábban kialakultak. Gyülekezeti közösségünk mindenkor élen járt a baráti és segítségadási kapcsolatok tartásában, az egymásra figyelésben. Az elmúlt időszakban elhívott diakónusaink tisztességes, emberséges munkát végezve dolgoztak, segítettek ahol és amilyen mértékben tudtak. Nagyszerűen sikerült diakóniai napot szervezetek, mely segítette a Krisztusi tanítások szerinti igaz feladatok megértését. Gyülekezetünk elfogadott költségvetés alapján dolgozik. A megelőző időszak pénzügyi ellenőrzése, értékelése megtörtént, a gazdálkodás a vonatkozó előírások szerint folyik. Tervezett bevételeink adomány része 70 %-os mértékben idő előtt teljesült, mert híveink megértették, hogy az elmúlt évek pénzügyi hatásai még ez évre is áthúzódtak. Ezért tisztelet és köszönet illet minden adakozót, csakúgy, mint a megtartott különböző rendezvényekre - kirándulás, tanácskozások, diakóniai nap - külön anyagi juttatást biztosító testvéreket. Gyülekezetünk éves költségvetésének 80 %-át a hívek adománya jelenti. Ezért is fokozottan kell figyelnünk az ésszerű takarékos gazdálkodásra. A gyülekezeti ingatlanok kezelése, megóvása rendben folyik, de szüntelen feladatok is vannak, és az üzemeltetés költségei is egyre növekednek. Ezért is és a gyülekezeti célkitűzések sikeres megvalósítása érdekében továbbra is szükség van a hívek anyagi áldozataira, lehetséges mértékű áldozatvállalására, egyháztagsági viszonyaikkal járó anyagi befizetéseik lehetséges teljesítésére. Különböző gyülekezeti feladatok végzését felvállaló és végző társaim nevében ezen módon is kinyilvánítom azt, hogy minden törekvésünkben a jó Isten ügyét, a gyülekezet javát kívánjuk szolgálni a legjobb akaratunkkal. Az előforduló hibákért, valaki vagy valakik által meg nem értett döntésekért, imádságos szívvel ezúttal is elnézést kérünk. Mindannyiónk számára álljon itt az a figyelmeztetés, hogy Megfontoltan járj, amikor Isten házába lépsz. E gyülekezeti kiadvány lehetőségteremtését is felhasználva kérem hívő testvéreimet, hogy az eddigi szeretetben őrizzük hitéletünk színvonalát és munkálkodjunk tovább közösségünk hitbéli gazdagodásáért. E helyre telepedett református gyülekezet minden tagjának, minden barátunknak kívánok Istentől megáldott nyugodt munkálkodást és jó egészséget. Áldást, békességet! Tasi Sándor főgondnok Presbiteri bemutatkozások * * * Tóth Gyula vagyok, május 25-én születtem Vámospércsen. Szüleimmel itt éltem, akik református hitben neveltek. Édesapám presbiter volt. Általános iskolám befejezése után Debrecenbe kerültem, ahol kovácsmesterként végeztem ben a MÁV járműjavítóba nyertem felvételt. 42 évig ott dolgoztam, az utóbbi években úgy, mint csoportvezető, így mentem nyugdíjba ben a Csapókertben építkeztünk, 1967-ben beköltöztünk, és a helyi gyülekezet tagjaként tevékenykedtem. Két gyermekünk és három szép unokánk van.

5 Czapári László vagyok november 30- án születtem Budapesten. Kiskoromtól kezdve Újfehértón nevelkedtem, református családban. Ott kereszteltek meg, ott konfirmáltam, sőt ott kötöttem házasságot november 18-án, abban a szép református templomban ben munkahelyem lett a Geológiai és Térképészeti Vállalat. Itt Debrecenbe kerültem a munkahely révén, a biztosabb megélhetés szempontjából. Sajnos a 40 év az egyháztól inkább elfele távolított, úgy mint az emberiség nagy részét is. Lekötött a sok munka, hogy családom számára tisztességes megélhetést tudjak biztosítani. Így aztán észre sem vettem, hogy elszaladtak a fiatal éveim. Jelenleg nyugdíjas vagyok, és mellette egy nagyon szép foglalkozást adott nekem a jó Isten, a méhészetet. Emellett van időm elgondolkodni, és gyönyörködni, a jó Isten csodálatos világában. A rendszerek jönnek, a rendszerek mennek, de az egyház mindig ugyanaz marad. Észre sem vettem, hogy vasárnaponként én is vágyom az Isten házába feleségemmel együtt. Lelkileg megerősödve, feltöltődve, jobb kedvvel végzem a rám kiszabott feladatokat, és viszem a rám rótt terheket tól presbiteri tisztségre választott meg a gyülekezet, amit szívesen vállaltam. Megpróbálok megfelelni, a Kerekestelepi Gyülekezet segítségére és hasznára lenni, ami most már a lelki otthonommá vált. Czapári Lászlóné, született Antal Sarolta vagyok, január 1-én születtem Újfehértón. Református családban kereszteltek, és ott is konfirmáltam abban a szép gyülekezetben, annak szép, műemlékjellegű templomában. Szüleim hitben neveltek, még ma is abból élek, igez akkor még természetes volt a hitoktatás, amit mai gondolkodásom szerint csodálatosnak tartok. Gyermekként még nem éreztem, hogy ez ilyen meghatározó lesz az életemben óta élek házasságban a férjemmel. Két kislányunk született 1963-ban és 1969-ben óta lakunk Debrecenben, az Öreg János u. 6. szám alatt. Négy szép unokával is megáldott minket a jó Isten. Akkor kezdtem el járni a Kerekestelepi Templomba, mert annak körzetéhez tartoztunk. Sajnos abban az időben kevesen jártak a gyülekezetbe, én is idegen voltam, és nem igazán éreztem jól magam. Kicsit kihagytam, de hála a jó Istennek, a rendszerváltáskor megnövekedett a létszám, egyre nőtt a hitélet. A gyülekezet tagjaival egyre jobban megismertük egymást, és azóta vagyok rendszeres Ige hallgató ebben a közösségben ben presbiteri tisztségre is megválasztottak. Erőmhöz képest igyekszem megfelelni ennek a szép hivatásnak. Naponként érzem, hogy nagyon szeret a jó Isten. Sok-sok hálával tartozom Neki, és amíg csak élek, szolgálni szeretném Őt.

6 Károlyi Istvánné, született Mozga Ilona vagyok, a Debrecen Kerekestelepi Református Egyházközség presbitere július 13-án születtem Pátrohán. Szüleim hívő református emberek voltam. Hitben, szeretettel neveltek két testvéremmel együtt. Gyermekkoromban rendszeresen jártam hittanórára, vasárnapi iskolába, templomba, majd 14 évesen lekonfirmáltam. Az általános iskola befejezése után Kisvárdán folytattam tanulmányaimat, az Állami Óvónőképzőben, ahol óvónői oklevelet szereztem ben férjhez mentem Károlyi Istvánhoz, házasságkötésünk a Pátrohai Református Templomban volt. Két szeretett fiúnk született ben költöztünk Debrecenbe. Drága férjem 1980-ban 15 év házasság után meghalt. Temetésén Nagy József lelkipásztor hirdette Istenünk vígasztaló Igéjét. Mély fájdalmunkban Isten gondoskodása, és Jézus szeretete adott erőt. Drága édesanyám segített gyermekeim nevelésében. Mindkét fiam konfirmált. Szorgalmas tanulással főiskolán, egyetemen szereztek diplomát. Boldog házasságban élnek, házasságot a református egyház szertartása szerint kötöttek Miskolcon és Debrecenben. Két drága unokám van, akik Isten ajándékai. Óvónőként 41 évet dolgoztam, ebből 10 éven át, Isten kegyelméből, keresztyén óvódai csoportot vezethettem január 30-tól vagyok presbiter. Szeretem gyülekezetemet, mert tagjai hívő, őszinte, áldozatkész egyháztagok. Lelkipásztoraink sokat fáradoztak egyházunk lelki gyarapodásáért, templomunk felújításáért, környezete megszépüléséért is. Minden istentisztelet, igehirdetés megerősít hitemben, és abban, hogy Isten szerető, kegyelmes Úr, Fia Jézus Krisztus véghetetlen szeretetével engem is megváltott, minden nap velem van, és odaát az örök életet adja nekem is. Köszönöm, hogy ebben a gyülekezetben szolgálhatok, kérem Jézusom segítségét a munkámhoz, a családomra és egész környezetemre. Tóth András vagyok, január 29-én születtem a Kerekestelepi Lázár utcán. Feleségemmel, Orosz Katalinnal, 1967-ben kötöttem házasságot. Isten segedelmével augusztus 19-én volt ennek a 40 éves évfordulója. Három gyermekünk, András, Attila és Katalin 5 unokával ajándékozott meg eddig. A Tóth Árpád Gimnáziumban Érettségiztem. Szakmám szerint műszerész vagyok. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyülekezetünk valamennyi lelkipásztorát ismertem. Első hittanóráimat és vasárnap délelőtti gyermekóráimat még Madarász József tiszteletes úrnál töltöttem. Húztuk a harangot, fújtattuk az orgonát és gyűjtöttük az aranymondásokat. A gyülekezettől teljesen soha nem szakadtam el, de bizony hosszú elmaradások voltak, amiért Isten bocsánatát és kegyelmét kérem. Aktív visszatérésem a Kerekes telepre való visszaköltözésünk, 1985-re tehető. A gyülekezetben való aktív részvételem inspirálója Lengyel László nagytiszteletű úr volt. Az ő közvetlensége, jósága, imádságos lelke, végleg meggyőzött, hogy a gyülekezetben a helyem előtt Kelemen Károly testvérem javaslatára, a presbitérium póttagja, 2006-tól pedig választott tagja lettem. jelenleg a pénzügyi ellenőrző bizottság és a gazdasági bizottság tagja vagyok. Abban a kegyelemben részesültem, hogy az utóbbi év fejlődésének lelki és gazdasági értelemben is aktív részese lehettem. Szerény képességeimhez mérten ezt a jövőben is folytatni kívánom, Isten dicsőségére és gyülekezetünk épülésére. Épülés külsőleg, hogy méltó körülmények között dicsérhessük az Urat. Épülés lelkileg és hitben, hogy Istennek tetsző gyülekezet lehessünk. Ebben szeretnék én segíteni, és ehhez kérem Isten támogatását. Kegyelem és áldás szálljon gyülekezetünkre, mely e helyre, a Kerekes telepre telepedett.

7 Lakatos Sándor vagyok ben születtem Vámospércsen. Hívő református családban nevelkedtem, konfirmáltam. Tudtam, hogy mindez nem elég az üdvbizonyossághoz. Az Úr Jézus 15 éves koromben szólított meg, és én igent mondtam az Ő szavára. Ő engem elfogadott, gyermekévé formált, bocsánatra juttatott. Imádságban kértem segítő társat is az Úrtól február 2-án megnősültem. Isten nyolc gyermekkel ajándékozott meg bennünket májusában megválasztottak Vámospércsen presbiternek, 1977-től pedig Debrecenbe költözésünk óta, a Kerekestelepi gyülekezetben vagyok presbiter. Tudom, hogy ez a tisztség felelősséggel jár, teljes odaadást kíván. Ameddig tudtam, munkámmal is segítettem. Immáron testi munkával keveset tudok segíteni, de amíg az Úr éltet, imádságban szeretném a vállam odatenni, hogy segítsek gyülekezetünk lelki fejlődésében, hogy minél többen jussanak élő hitre. Az Úr áldása legyen gyülekezetünk épülésén, mindnyájunk javára, az Úr magasztalására. Rada János vagyok, január 26-án születtem Gáborján községben, amely egy Hajdú-Bihari kisfalu. Iskoláimat a szülőfalumban, majd Budapesten végeztem ben kerültem Debrecenbe, ahol előbb a Postán dolgoztam, majd a tényleges katonai szolgálatom után, hivatásos katona lettem, rokkantsági nyugdíjazásomig, szeptemberéig ben költöztünk feleségemmel együtt a Lázár utcára, és felépülésem után kerültem közelebb a Kerekestelepi gyülekezethez ben Tasi Sándor főgondnok felkérésére vállaltam el a pótpresbiteri szolgálatot, melynek tiszta szívvel, Isten szolgálatára igyekszek eleget tenni. Jakab Lajos vagyok február 27-én születtem Encsencsen ig életem ott, majd Nyírbogátra költöztem, és 1977-ig ott éltem. Ekkor Debrecenben a Poroshát utcán építkeztem, és a mai napig családommal ott élek ben nősültem meg, két leányom és egy fiú unokám van től 1992-ig a MÁV-nál, mozdonyvezetőként dolgoztam, ahonnan 1992-ben nyugdíjba vonultam. Debrecenbe költözve a Kerekestelepi Református Egyházközség tagja lettem óta vagyok presbiter.

8 Tóth Mihály vagyok ban születtem Nádudvaron. Szüleimtől vallásos nevelést kaptam. A 8 általános elvégzése után ban konfirmáltam, majd Budapestre kerültem ipari tanulónak, ahol esztergályos szakmát szereztem ben hazajöttem Debrecenbe, és itt dolgoztam a Mezőgazdasági Gépgyárban, egészen nyugdíjazásomig. Közben 1965-ben megnősültem. Házasságunkból egy lányunk született, Erika, aki szintén itt él Debrecenben. 30 évi házasságunk után feleségem súlyos betegségben halt meg 1996-ban. Ettől az időtől fogva jártam a gyülekezetbe, ahol igazi lelki vigaszt kaptam Lengyel László tiszteletes úrtól ban itt ismerkedtem meg Irmuskával, akivel azóta nagy szeretetben és megértésben élünk óta vagyok presbiter. A gyülekezetben nagyon jól érzem magam, úgy érzem, igaz vallásos, keresztyén testvérek vesznek körül. A jövőben is szeretnék hasznosan tevékenykedni a gyülekezetünk javára, a jó Isten segítségét és boldog áldását kérve. Augusztus 20. Szent István ünnepe * * * Ím eljött az áldott új nap zengő üdvös ünnepe szent királyunk-istvánunknak! Míg tart e világ heve, örvendjen, ki őáltala lőn Urunk örököse s érdeméből nyeri vala, hogy a mennynek részese A tartárjárást követő reménységesebb időkben keletkezett, latin nyelvű himnusz-krónikás ének magasztalta így Szent Istvánt. István királyunk sírját augusztus 20-án szentté avatásakor nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként. Mindazonáltal attól fogva, hogy 1818-ban Ferenc császár megengedte Szent István Budán őrzött kézereklyéjének a budai Várhegyen történő ünnepélyes körülhordozását, messze földön híressé váltak a budai Istvánnapok. Ez az esemény terebélyesedett a XVIII. század végén országos méretűvé. Ezeken az ünnepnapokon az

9 ünnepi asztal ékessége volt az új lisztből készült kenyér, s az aratók mulatságát még inkább színesítette a nyáron névnapjukat tartó Istvánok ünnepe is! István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban a történészek becslése szerint 63 éves korában hunyt el. 45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra augusztus 20-ára évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja nemzeti ünnep. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is augusztus 19-én Székesfehérvárott ünnepi nagygyűlést tartottak István király születésének ezredik évfordulója alkalmából. A rendezvény különlegessége, hogy 1949 után a szent király ünnepéről nem emlékeztek meg: augusztus 20. az alkotmány és az új kenyér ünnepe volt. * * *

10 Gyülekezeti életképek Kihelyezett Presbiteri gyűlés, gyülekezeti vacsora a Paripa Csárdában, ahol 60 fő vett részt a gyülekezet vezetősége által szervezett rendezvényen. Az összejövetelre hivatalos volt a Bánki Gyülekezet egy szerény delegációja is. Az áhítat alapigéje a János evangéliumából, a Kánai menyegző történetéből hangzott fel közöttünk. Jézus nem elrontója az emberi együttes örvendezésnek sem. Közel van hozzánk nemcsak a bánat, hanem az örvendezés pillanataiban is. Szabad nekünk is közel lenni egymáshoz ilyen alkalmakkor is. Hálás köszönet a szervezőknek, és mindenkinek, aki elfogadta a meghívásunkat. Gyülekezeti kirándulás Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében, ahova 2 busszal, több, mint 60 főt vittünk magunkkal. Ennek a kirándulásnak is részese volt mind a Kerekestelepi, mind a Bánki Gyülekezet közössége. Megtekintettük a Kisszekeresi és a Tarpai templomokat, minekutána egy felejthetetlen ebédelésben volt részünk a Huszti farmon, Szabolcs egyik legnagyobb gazdájánál. Az utunkat Máriapócsra folytattuk, ahol a Katolikus templom szépségben gyönyörködhettünk. A nevezetességek megtekintése mellett ez az alkalom is arra szerveződött, hogy gyülekezetünk tagjai közösségben lehessenek egymással. Egymás megismerése, szintén része egy gyülekezet életének. Húsvéti úrvacsoraosztás a Kerekestelepi templomban ben is nagy létszámú gyülekezet ünnepelte velünk Krisztus Urunk feltámadásának ünnepét. Idősek és fiatalok, egészségesek és betegek, egyaránt vágyakozó szívvel vonultak a megterített kegyelem asztalához, amely mindannyiunkat várt, és a bűnbocsánat és a tiszta lappal való újrakezdés önfeledt örömével ajándékozott meg bennünket. Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Erről tudja meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

11 Ebben az esztendőben a Vakmisszió egy delegációja is meglátogatott bennünket. A mintegy 15 fős közösség élő hittel tett bizonyságot éppúgy a Kerekestelepen, mint Bánkon. Elgondolkodtató volt látni azt, ahogy a társadalmunk gyengéi ragaszkodnak Urukhoz. Mennyivel hálásabb lehetne az, akinek egészséges minden érzékszerve, és élete minden rezdülését az Úrnak és az egymásnak való szolgálatnak szentelheti. Gyülekezeteink erejükhöz mérten nagy adománnyal támogatták a Vakmisszió működését. Istené legyen ezért is a dicsőség, de köszönet érte gyülekezetünk minden tagjának. A év anyák napi ünneplése a Kerekestelepi templomban, természetesen a gyermekekkel együttesen, akik most is megható műsort mutattak be. Élővé tették bennünk újra az édesanyák szeretetét és megbecsülését. És buzdítottak bennünket a hálaadásra mindazért, amit édesanyánktól tanultunk. Minden édesanya élete az Úristen különleges eszköze, akiken keresztül ma is gazdagon árad mindannyiunk felé az a jóság és gyöngédség, amit más nem, csak ők képesek megadni. Köszönet a gyönyörű műsorért minden kedves hittan oktatónknak. Diakónus nap a Kerekestelepi Gyülekezetben július 08-án. A Diakóniai Bizottság vezetőjének Incze Emmát választotta meg a helyi presbitérium, aki példás odaadással végzi eme szolgálat koordinálását. Az ő kezdeményezésére kezdtük el megszervezni a július 08-án megtartott diakónus vasárnapot, amelyre Debrecen minden egyházközsége meghívást kapott. Sokan éltek ezzel a meghívással, hiszen azon a vasárnapon de. 10 órakor hozzávetőlegesen ember várta nagy érdeklődéssel a kezdődő alkalmat. Alázat teljes lélekkel figyelhettük Derencsényi Zsuzsannának, a Budapesti Schweizer Albert Szeretetotthon vezetőjének az előadását, melyet az intézményes és gyülekezeti diakónia a Református Egyházban címmel tartott meg. A kb. du. 1-kor véget ért alkalom után egy közös ebéd és desszert elfogyasztására került még sor, és természetesen ezalatt remek alkalom volt a tapasztalatok cseréjére, az ismerkedésre és a barátkozásra.

12 csoportfelvétel látható a Vác Győri kapu előtt augusztus között került megrendezésre az idei év ifjúsági tábora, amelyhez a helyi önkormányzat forinttal járult hozzá. Ezt a tábort a Dunakanyarban fellelhető Verőcén rendeztük, 4 gyülekezet, a Kerekestelepi, Bánki, Hajdúsámsoni és Csapókerti gyülekezetek összefogásával. A tábor összlétszáma 77 fő volt. Idén mind a 4 gyülekezetből többen vettek részt, mint az előző esztendőben. Megerősített ez bennünket abban, hogy a munkánk az ifjúság körében gyümölcsöző. A képen egy Váci Ellátogattunk Márianosztrára is, ami egy hasonló zarándokhely, mint a mi térségünk Máriapócsa. A mesés szépségű Pálos rendi templomban egy szerzetes tartott előadást nekünk, ami lebilincselte a fiatalok figyelmét. Sokat megtudhattunk a templom történetéről, a helyi szokásokról, és magáról a Pálos rendről is. A rövid előadás után volt alkalmunk kipróbálni a templom egyedi orgonáját is. Hazafelé tartva a zarándoklatból útba ejtettük Zebegényt is, ahol a Trianon emlékművet tekintettük meg mindenekelőtt. Az emlékmű egyben kilátóként is szolgál, melynek tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Dunakanyarra, és a környék hegyeire. A településen azonban további 4-5 nevezetesség is található, melyek közül a Hajótörténeti múzeumot tekintettük meg, 2 csoportban, lévén hogy egy viszonylag kis létszámot befogadó múzeumról van szó.

13 Mivel a tavalyi tábor után új fiatalokat is vonzott az ifjúsági tábor, szükség volt az ismerkedős játékokra is, amelyek ismeretséget kovácsoltak az egymásra talán kicsit bizalmatlanul tekintő fiatalok között. Ezentúl pedig kimondhatatlanul örömteli pillanatokat szerzett nekünk ez a kb. 2 órás együttlét. Az alkalom végére mindenki megismerte a másik nevét, személyiségét, és olyanná varázsolták a tábor hangulatát, mintha mi mind, mindig is ismertük volna egymást. A továbbiakban már nem volt kérdés senki előtt sem az, hogy kiben bízhatok, kivel foglalkozhatok, kivel barátkozhatok. A válasz immáron adva volt, mindenkiben, és mindenkivel. Ugyanebben a teremben, amit költségmentesen bocsátott rendelkezésünkre a tábor vezetősége, tartottuk minden reggel a reggeli áhítatokat, melynek Igéit aztán közösen, kiscsoportokban beszéltük meg. Megrendezésre került a szokásos sportverseny is, hiszen a táborhely remek sportalkalmatosságokkal volt felszerelve. Mindenki 3 versenyszámban nevezhetett. Volt foci, röplabda, és kosárlabda verseny. A foci a táborvezetők és veteránok, másrészről a fiatalok között zajlott. Megpróbált bennünket ez a kiélezett küzdelem, de a találkozó a táborvezetők (lelkészek és korosabb fiatalok) győzelmével ért véget, annak ellenére, hogy a fiatalok 3-szor annyian nyüzsögtek a pályán. A csütörtöki napon a Dunán való kompátkelést követően - Esztergomba látogattunk el, és bár a templomrészben éppen papi nagygyűlés volt, a toronyba fel lehetett menni. Utunkat Visegrádra folytattuk, ahol pedig a fellegvárat tekintettük meg. A délutánt a Lepencei strandon töltöttük, amiről a környékbeliek ódákat zengtek. Valóban kellemes volt ez a gyógyvizes strandolgatás, mégis jobban élvezték a fiatalok a Váci strandot.

14 A hét záró reggelén a Szent Jakab emlékműhöz zarándokoltunk el. Egy rövid csendesség után úrvacsora osztásra került sor. Egész kenyereket törtünk meg, amit a fiatalok adtak körbe egymás között, éppúgy, mint a bort is. A 3-4 velünk levő 8-10 esztendős fiatal kivételével mindenki más maradéktalanul, kellő komolysággal résztvett ezen az alkalmon. Többen idén, de túlnyomó részt már évekkel ezelőtt konfirmáltak. Mégis sokan most élték át először, hogy mit jelent úrvacsorázni. Erről nem is annyira az arckifejezések, hanem a bennünket is meglepő könnyek árulkodtak. * * * Tanulságos történetek Lecke a vadludaktól Gondolkodtunk e már azon, hogy vajon miért repülnek V alakban a vadludak? Istennek itt is jó oka volt arra, hogy ezzel az ösztönnel ajándékozza meg őket. Amikor egy madár suhint egyet, felhajtóerőt képez maga mögött a következő madár számára. A V alakban, közösen repülő vadludak 71%-al több utat tudnak megtenni, majdnem 2-szer akkorát, mint ha csak magányos madárként repülnének. Például ha egy madár kiszakad a V alakzatból, olyan érzése lesz hirtelen, mintha mázsás súly nehezedne a szárnyaira. Ezért aztán gyorsan visszatér az alakzathoz, a közösségbe. A ludakhoz hasonlóan, azok az emberek is, akik azonos irányba tartanak, és közösséget alkotnak, gyorsabban és biztosabban jutnak el a célhoz, mintha azt egyedül próbálnák meg elérni. Figyeltünk e már arra, hogy ha az egyik lúd elfárad a V alakzat csúcsán, egy másik veszi át a helyét. Ha az embereknek is lenne ennyi bölcsességük, mint a ludaknak, tudnák azt, hogy a munkájuk sikere a közösségen múlik. Felváltva vállalva a munka nehezét, és osztozva a vezetés terhein. Olykor jó szívvel hagyva, hogy más vezesse helyettem a közösséget. Olykor pedig vállalva azt, hogy most nekem kell a vezető helyre állni. Miért gágognak repülés közben a ludak? Hangos gágogással bátorítják az elsőt a gyorsabb repülésre. Fontos, hogy a hátulról jövő gágogás bátorító legyen az elsőnek, ne pedig lassító szándék. Különben az csak gágogás marad. Amikor egy lúd megbetegszik, 2 másik is lemarad vele, hogy védelmet nyújtsanak számára. Addig maradnak vele, amíg újra erőre nem kap, és repülni nem tud. Akkor útra kelnek, hogy beérjék a többieket, és újra csatlakozzanak az alakzathoz. Bárcsak mi is ilyen önfeláldozóak lennénk. Hogy érdemesek lehessünk ilyen barátokra, akik a szükség idején mellettünk állnak. Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy tanuljunk Isten csodálatos teremtményeitől. Elég csak megállni, és figyelni. Hosszasan, amíg Isten felfedi előttünk a csodáit. Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az Úr keze alkotta őket? (Jób 12,7-9) Van, aki hallgat a vadludakra! Közli: Tasi Szilvia