CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990."

Átírás

1 CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA o Oaugusztus Ingyenes 15. évf. 8. sz. Augusztustól Görbe József Csömör plébánosa Egység Krisztussal Augusztus elsejétõl ismét önálló plébánia Csömör: Beer Miklós váci püspök Görbe Józsefet nevezte ki a csömöri plébánia vezetésére. A lelkész úrral a költözködés szünetében beszélgettünk. Csömör már a kilencedik állomáshelyem, ahová a Nógrád megyei Nézsáról érkeztem, ami egy ezerkétszáz lelkes település. Ide költözöm, de természetesen Mucza Béla atya is itt marad velünk. Milyen tervekkel érkezett? Szeretném összehozni az ifjúságot, együtt tartani a fiatalokat, természetesen szem elõtt tartva az érdeklõdésüket. Nézsán a sporttal próbálkoztam: a labdarúgást, a teniszt és az asztaliteniszt mûveltük. Ugyanilyen fontos a fiatal házasok, a családok közössége, egymásra találása. Önszervezõdésre, közös programokra van szükség. Egyelõre Görbe József szüleivel azonban még tapasztalatokat kell szereznem. Nyilván mindenhol vannak jó szándékú kezdeményezõk és kívülrõl kíváncsiskodók. A vatikáni zsinat szellemének megfelelõen nyitottságra, közvetlen testvéri légkörre, a szellemi-lelki élet elmélyítésére törekszem. Az ön nevét a könyvek kedvelõi is ismerik Teológiai tárgyú könyveket írtam; hamarosan a negyedik ilyen munkám jelenik meg. Milyen gondolatokba foglalná a hivatását? Az evangéliumból kell felszínre hozni a mélységeket: nem a spekulatív erõn keresztül akar az ember hatni, hanem az evangélium igazságának belátásán keresztül. Ehhez persze szellemi energiákat kell befektetni. A Krisztussal való személyes kapcsolat megélése a döntõ; egység Krisztussal, ez a kereszténység lényege. K. E.

2 2 CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS CSÖMÖR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS A PETÕFI SÁNDOR MÛVELÕDÉSI HÁZ Tisztelettel meghívja Önt és Családját augusztus 20-án és 21-én A SZENT ISTVÁN-NAPI ÜNNEPSÉGSOROZATRA AUGUSZTUS órától a Turnovszky István Kertbarát Kör TERMÉNYKIÁLLÍTÁSA, BORKÓSTOLÓ ÜNNEPI PROGRAM: Köszöntõt mond: Vella Nándor alpolgármester ÚJ KENYÉR ÁLDÁSÁT ESZES ZOLTÁN baptista lelkész végzi Az ünnepi program keretében a budapesti kortárs festõmûvész FARKAS OTTÓ kiállításának megnyitója, a kiállítást megnyitja: Kati Viktor festõ- szobrász ÜNNEPI MÛSOR: NÉPI ÉNEKEK - BÁLÓ LIPÓT NÉPDALKÖR és a KEREPESI PÁVAKÖR ELÕADÁSA ARATÓ - KEREPESI PÁVAKÖR HAGYOMÁNYÕRZÕ EGYÜTTES MÛSORA ARATÓCSOKOR - BÁLÓ LIPÓT NÉPDALKÖR ELÕADÁSA ISTVÁN, A KIRÁLY RÉSZLETEK MAGYAR ROCK- OPERÁKBÓL. ELÕADÓ: VARGA MIKLÓS énekes Mindenkit szeretettel várunk! Augusztus 21. szombat FIATALOK DÉLUTÁNJA 16 óra: ÉNEK A CSODASZARVASRÓL - A MAGYAROK VEZÉRCSILLAGA (Rajzfilm) FILMVETÍTÉS Rendezõ: Jankovics Marcell Zene: Szörényi Levente óra: ZENÉS, TÁNCOS DÉLUTÁN, CSAK MAGYAR SLÁGEREKKEL, ÉS TÁNCOSOK KÖZREMÛKÖDÉSÉVEL ZENÉT SZOLGÁLTATJA: DJ.: D. JIMMY Mindenkit szeretettel várunk! NYÁRVÉGI PROGRAM FIATALOKNAK augusztus között, du óra Programok: pingpongozás, játékok, beszélgetések stb. Figyeljetek ránk rövid reklámfilmkészítési vetélkedõ a fiatalok problémáiról. SZEPTEMBER 10-ÉN 18 ÓRA PINCE TANYA MEGNYITÓ! POSTARABLÁS CINKOTÁN! Július 26-án délelõtt ismét a Rádió utcai postahivatal volt a célpontja egy rablási kísérletnek. A cinkotai kis postát néhány év alatt ötödször próbálják kirabolni. A símaszkos férfi gázpisztollyal kényszerítette az alkalmazottat a pénz átadására, aki nagy lélekjelenléttel észrevétlenül megnyomta a rendõrségi riasztógombot, így a pillanatok alatt kiérkezõ járõrpáros -egyikük hölgy-a rabló kezében a pénzzel és a fegyverrel fogta el.akét fiatal rendõr összehangoltan, az elõírások szerint és eredményesen hajtotta végre a feladatot - tudtuk meg Oláh Tamás rendõrkapitánytól. Lakossági apróhirdetések 20 szóig ingyenesek! Kereskedelmi apróhirdetés 50Ft+Áfa/szó. GUSZTÁV SUZUKI augusztus 1 25-ig! További feltételekrõl érdeklõdjön személyesen szalonunkban! Bp. Gusztáv u.89., Tel.: (06-1) , Nyitva: H-P: 8-18-ig, Szo, V: 9-13-ig, auto@suzukigusztav.hu

3 Rendkívüli testületi ülés Július 29-én. A rendkívüli Képviselõ-testületi ülést azért kellet összehívni, mert néhány olyan döntést kellett meghozni a képviselõknek, ami nem várhatott a következõ rendes ülésig. Elsõ napirendi pontban a Gödöllõi Kistérségi Többcélú Önkormányzati Társulás létrehozásával kapcsolatos elõterjesztést tárgyalta a testület. Korábban a Parlament úgy döntött, hogy az egykori járások területén kistérségi társulásokat kell létrehozni. Térségünkben júniusban alakult volna meg ez a szervezet. Idõközben a Köztársasági Elnök az Alkotmány Bíróság állásfoglalását kérte a törvénnyel kapcsolatban. A Csömöri Képviselõ-testület úgy döntött, hogy megvárja az AB véleményét, addig nem csatlakozik a Társuláshoz. Errõl a képviselõk egyhangú szavazással foglaltak állást. A következõ napirendi pontban pályázat benyújtásáról döntött a testület. Az elõzményekrõl azt érdemes tudni, hogy az önkormányzat áprilisban a mostanihoz hasonló pályázatot nyújtott be SAPARD irodához. Mivel ott elfogyott az ilyen célra felhasználható keret, ettõl a lehetõségtõl elestünk. A pályázat elõkészítésébe viszont sok erõt fektettünk, ezért a testület úgy döntött, hogy ez a munka ne menjen veszendõbe. Ezért az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program keretében ismét pályázatot nyújt be. A pályázat eredeti célja a Hõsök Tere átépítése, felújítása lenne. A harmadik napirendi pont a jelzõrendszeres házi segítségnyújtás kérdésével foglalkozott. A XVI. Kerületi Önkormányzat levélben kereste meg Mladoniczki Mihály jegyzõt, azzal a kérdéssel, hogy kívánunk-e csatlakozni a segítségnyújtó rendszerhez. Mivel kevés információ jutott el errõl a rendszerrõl, a Képviselõtestület úgy döntött, hogy további információkat gyûjt a jelzõrendszeres házi segítségnyújtásról. Megbízták Vella Nándor alpolgármestert, hogy járjon el ebben az ügyben és a szeptemberi testületi ülésre terjessze elõ javaslatát. Véradás Következõ véradás: augusztus 18-án 8-14 óráig a mûvelõdési házban! 3 Függönyvarrás Csömörön! cipzár csere ruha alakítás, Nadrág, szoknya felhajtás Tel.:30/ , 28/ CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS Nyitottak vagyunk! MÛANYAG KÜLTÉRI NYÍLÁSZÁRÓK BELTÉRI AJTÓK Teljes körû szolgáltatásokkal: felmérés szaktanácsadás szállítás beépítés árnyékolók napellenzõk redõny reluxa szúnyoghálók könyöklõk ABLAK Nyitva: K-P 10-18, Sz: 9-14 T/F: 28/ , 20/ NYÍLÁSZÁRÓ SZAKKERESKEDÉS Csömör, HÉV állomás Újságunk pdf formátumban is letölthetõ a internet oldalról

4 4 CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS Közlemény A Magyar Demokrata Fórum szerint a miniszterelnök legutóbbi nyilatkozata azt bizonyítja, hogy a kormányfõ nem tudja, mi folyik az egészségügyi tárcánál. A kormányzati tárgyalás elõtt álló Térségi egészségszervezõ szolgáltatásról és a regionális egészség -fejlesztésrõl szóló törvényjavaslat ellentétes hatású Medgyessy Péter legutóbbi nyilatkozatában megfogalmazott elvárásokkal. A miniszterelnök az egészségügyi tárca vezetõivel folytatott tanácskozáson úgy fogalmazott: a kormány célja a jól mûködõ egészségügy megteremtése. Ezzel szemben a törvényjavaslat a még mûködõ egészségügy teljes szétzilálását eredményezheti. A tervezet a helyett, hogy forrást biztosítana az ágazatnak, forrástvonkiazegészségügyiellátásból. A kormányzat liberalizációs tervei az eddig európai színvonalon mûködõ gyógyszerellátást is veszélyezteti. A jövõ évi gyógyszer áremeléssel kapcsolatban javasoljuk a miniszterelnöknek, tájékozódjon a feltehetõen naponta kézhez kapott sajtófigyelõjébõl.az egészségügyi tárcától kiszivárogtatott hírek szerint, ugyanis még az idén várható 16 százalékos gyógyszer áremelés augusztus 10. Csáky András MDF országgyûlési képviselõ, az egészségügyi bizottság alelnöke 214 éve, augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc költõ, kritikus és szónok õsrégi református nemesi család gyermekeként Szõ-Demeteren. Öt éves korában már a debreceni kollégiumba került, hatéves volt, amikor az apja meghalt, tizenegy éves korában pedig az anyját is elvesztette. További sorsát gyámjai formálták. Nagy kedvvel tanult, s míg társai labdáztak õ a homokban a görögök nagyjait ábrázolta és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Szerette a magányt, ehhez hozzájárult árvasága, s hogy fekete himlõben elvesztette fél szeme világát és még a haja is kihullott. Minden örömét a könyvekben lelte, s mint a költészeti osztály növendéke mohón olvasta az akkori magyar irodalmat és a klasszikusokat (Csokonai, Kisfaludi, Kazinczy, Vergilius, Theokritos.). Megtanult franciául, németül és görögül. Tizenhárom évesen kezdett verseket írni, de ezeket késõbb megsemmisítette ben ismerkedett meg Kazinczyval, s ez késõbb barátsággá is fejlõdött ben, miután iskolai tanulmányait befejezte, Pestre költözött törvénygyakorlatra, azonban a függetlenség és az irodalom szeretete miatt, sem ügyvédi pályát, sem hivatalt nem vállalt. Álmosdra vonult vissza, ahol öccsei gondozásával és gazdálkodással töltötte idejét. Itt kezdõdött elsõ szerelmi viszonya, mely lemondással végzõdött, s ez tovább növelte melankóliáját ben Csekére költözött. Ott is a gazdálkodásnak és az irodalomnak élt másfél évtizedig. Író barátaival továbbra is fenntartotta az összeköttetést: Kazinczyval és Döbrenteivel levelezett, Szemerével pedig Pécelen tartottak megbeszéléseket. Nyilvános szerepléseinek kezdete1814-re tevõdik, ekkor jelent meg a Horváth István szerkesztette Magyar dámák kalendáriumában a Rózsa címû AJTÓ - ABLAK KERESKEDÕHÁZ Bp. XVI. Csömöri út 265. Tel.: (1) FOLYAMATOS AKCIÓK! Borovi nyílászárók Bánfa nyílászárók Mediterrán cserép hajópadlók Velux és Schindler tetõtéri ablakok folyamatos kedvezménnyel! Mûanyag nyílászárók! Szekcionált garázskapuk OSB tábla, zsindely kedvezõ áron! 2 OSB 100 m felett akciós áron! Ondura bitumenes hullámlemez 00 00, Nyitva: H-P: 8 17,Sz.: 8 13

5 CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS kis románca, a Döbrentei által szerkesztett Erdélyi Múzeumban pedig versei. Állást foglalt a nyelvújítás mellett, kritikával annak sikerét hathatóan elõmozdította. A legnevezetesebb költõk (Csokonai, Kis, Berzsenyi) szigorú bírálata, mely a Tudományos Gyûjtemény 1817-es évfolyamában jelent meg (az éles hangnem miatt Döbrentei nem merte kiadni az Erdélyi Múzeumában) nagy vitát kavart és erõsen lecsökkentette Kölcsey népszerûségét. Ezért a húszas években írt verseinek, melyek a Kisfaludi Károly Aurórájában, a Szépliteraturai Ajándékban stb. jelentek meg, csak hosszú idõ elteltével sikerült a közönség hidegségét leküzdeniük. (Himnusz) ban Pesten járva barátságba került Kisfaludi Károllyal és az Auróra kör több tagjával, Szemere Pállal szövetkezve megindította az Élet és Literatúra címû széptani folyóiratot, melyben újabb esztétikai és kritikai dolgozatait tette közzé. Vallotta, hogy az igazi nemzeti költészetnek a népköltészeten kell alapulnia ben a politikai mozgalmak kiragadták csekei magányából. Elõször Szatmár vármegye aljegyzõjének nevezték ki, késõbb, amikor a szabadelvû körben mint a párt legderekabb szónoka tûnt fel, rábízták a hivatalos feliratok szerkesztését, és õ dolgozta ki az 1827-es országgyûlés megyei jelentését. Ez utóbbival oly tekintélyt és befolyást szerzett, hogy 1832-ben megyei fõjegyzõvé, majd országgyûlési követté választották. Pozsonyi munkásságáért a tiszántúli követek kerületi jegyzõjükké választották. Számos üzenetet és feliratot fogalmazott, s kitûnõ szónoklataival (a magyar nyelv ügyében, a jobbágyság érdekében, a vallásszabadságért, a lengyelekért) az országgyûlés vezér férfiai közé emelkedett és nevét országosan tisztelték. A parlamenti szónoklatot Kölcsey emelte emberi, irodalmi és mûvészeti szintre. Az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák, Kossuth, Eötvös, Szemere Kölcsey szent hazaszeretetébõl, politikai és magánjellemének 5 magasztosságából valamint hangban és színekben gazdag szónoki elõadásából tanultak ben, amikor a megyében a maradiak kerültek túlsúlyba, lemondott parlamenti megbizatásáról. Búcsúbeszédében (Pozsony február 9.) annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyûlés e beszéd után aznapra felfüggesztette az ülést, és Kossuth e napról gyászkeretben küldte szét tudósításait. Mint fõjegyzõ tovább dolgozott, egyébként a gazdaságnak és az irodalomnak élt. Nagy gondot fordított unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak a nevelésére, hozzá intézte a Parainesist, az irodalmunkban máig páratlanul álló beszédet az emberi kötelességeinkrõl. Összegyûjtött versei 1832-ben jelentek meg. Utolsó nagy munkája egy védõirat volt, melyet Wesselényi Miklós báró hûtlenségi peréhez készített augusztus 24-én Csekén halt meg. Rövid élettörténetébõl kiderül, hogy sok meg nem értéssel találkozott, s csak rövid ideig vett részt a társadalmi életben. Igazat kell adni annak a megfogalmazásnak, mely szomorúan állapította meg: Kölcsey a magyar Himnusz szerzõje nem volt itthon Magyarországon. Saját maga is így érezte, amikor ezt írta: Ha lelkemnek minekelötte Madeszbõl felvezettetvén ide plántáltatott választása lett volna a hont melyben születtem. Az õstörténetünkkel kapcsolatos csodálatos költeményét a Himnuszt 1823-ban írta. A megzenésítésére kiírt pályázatot Erkel Ferenc nyerte el. A mûvet július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban. Ezt követõen augusztus 10-én a Széchenyi nevû gõzös vízre bocsátásánál énekelték elõször. Errõl a Honderû nevû újság augusztus 17-i száma a következõket írta: Ez volt az az alkalom, amikor egy ünneplõ közönség háromszor megismételt énekével magáénak ismerte el, nemzeti himnuszává avatta Erkel Ferenc kompozícióját. Így vált Kölcsey Himnusza nemzeti imánkká. Vöõ Ferenc RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY Szállítás a CSÖMÖRIEKNEK 2000Ft/m 3! C10 24KK C12 24KK C16 24KK Az árak ÁFA nélküli kedvezményes árak... Tel.: 06-1/ vagy 06-1/

6 6 CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS Egy olvasói levél kapcsán Dr. Vermes Pétert tiszteletem övezi; a Csömöri Fórum júniusi számában megjelent reflexiója példás érzékenységrõl tanúskodik. Féltés és aggodalom mozgatja tollát (csakúgy, mint e sorok írójának hangszálait a 301-es parcellában október 23-án), ám alábbi kritikája: Vöõ Ferencnek pláne illene tudnia, hogy amit leírt, az nem igaz! A kifejezetten antiszemita szándékkal kitalált hamis történelmi tényt igaznak tüntette fel, mindezt tette az 50 éve elkövetett holocaust megemlékezésének évében meglehetõsen szubjektív és történelmileg sem helytálló. Mire föl e túlzott magabiztosság? Hisz még a gyõri 'Jewish Website' (Zsidó Honlap is jóval óvatosabb az üggyel kapcsolatban: a tiszaeszlári vérvád-per esetének valódi okai a mai napig nem ismertek, sok a homályos kérdés az ügyben. Ma is vannak azonban olyan ügyek, amelyek valódi háttere még ha az ügyészek megfeszülnek is, nem derül ki. Arról nem is beszélve, hogy holocaust címen 1954-re utalni enyhén szólva is fonák dolog. Zsidó polgártársaink százezreinek tragédiája 1944-ben következett be, tíz évvel késõbb népünk millióinak bánatára sajnos épp a zsidóság jó hírét romboló terroristák (Rákosi, Révai, Gerõ, Farkas, Péter Gábor stb.) uralták a mezõnyt. Ezekrõl a vérszomjasakról szól Sinka Istvánnak a Szeghalomtól úgy fél úton címû balladája, melyet zseniális népi költõnk négy évvel Csömörrõl történt elköltözése és néhány hónappal a szovjet szuronyok árnyékában véghezvitt kommunista puccs után írt: Kívül a gyarmati úton, Szeghalomtól úgy fél úton Molnár Sándort új zsandárok fogták el, új cserepákok. Oh, az a szeghalmi torony! Nem épült pedig halmokon. Onnan mégis odaláttak, s vitték Sándort halni másnap. Vitték szegényt csúf kötélre, s testét száradni a szélre! A nép füle hallatára korcsok ítélték halálra: hazug bíró, hazug ügyész: palloshoz jutott gyülevész E gyülevész mostanában ólmot éget a mi szánkban. E palloshoz jutott gyülevész rendkívül hátrányosan hatott hazánk nemzetközi megítélésére is. A részben még napjainkban is észlelhetõ agymosás ekkor ülte torát. Sinka, aki a népi kultúra történelmileg és lelkileg is oly mélyen rejtõzködõ rétegeit, emlékeit, töredékeit szintetizálta életmûvében, rímbe szedett védõbeszédeinek egész sorát fogalmazta meg ezekben az években, - a nép nevében regnáló korcsok azonban beléfojtották a szót. Ami a félfeudális monarchia védõügyvédjeinek még kijárt, az a népi demokráciában már nem dukált. Vöõ Ferencnek aki egyébként kétségtelenül helyesebben járt volna el, haa megölte a házánál dolgozó keresztény cselédlányt mondata elé odaírja az állítólag határozószót, feltétlenül köszönet jár azért, hogy fent nevezettek 1919-es szellemi elõfutárairól dicséretes tudományos igényességgel értekezik a júniusi 'Évfordulókban'. Cikkének utolsó mondata így cseng: Ma már a halottakról is méltóképpen emlékezhetnek az utódok, minden nyáron emlékünnepet tartanak a vértanúk sírjánál. A még normálisabb Magyarország megteremtését szolgálná, ha azok, akik a megemlékezéseket évtizedeken keresztül megakadályozták, ma beérnék a civil élet kínálta örömökkel 2100 Gödöllõ, Blaháné út 2. Tel.: 06-28/ , fax: 06-28/ NISSAN GÖDÖLLÕ web: info@nissangodollo.hu

7 (pl. szüreti mulatság, bélyeggyûjtés, ürgeöntés) s nem akarnák a demokratikus normákat diktálni. Mátyás Sándor a Csömöri Polgári Liga nevében Újságunk pdf formátumban is letölthetõ a SALIX internet oldalról Emlékek Antall Józsefrõl VI. NATO Antall József a nagy átalakulás idején az atlanti együttmûködésben rendkívüli fontosságot látott, pedig sokan ekkor a szervezet létét is megkérdõjelezték. Személyes elkötelezettséget érzett az Egyesült Államok vezette szövetség és maga az USA iránt. Ennek gyökerei a háború utáni korra nyúlnak vissza. Az akkor serdülõ, a politikával egyre határozottabban foglalkozó fiúnak meggyõzõdése volt, hogy csak az USA mentheti meg hazánkat a szovjet rabságtól. Ezért vonult barátaival ben, amikor Harriman hazánkban járt az Astoria elé és éltette a demokráciát kis amerikai zászlókkal. Ezekben az években írt iskolai dolgozatában már - a NATO megalakulása elõtt - az volt a véleménye, hogy a világon egyfajta Pax BritAmericana fog létrejönni a Szovjetunióval szemben, és egyértelmû volt, hogy Magyarország jövõjét ebben képzeli el. Történészi munkája során számos, olyan magyarral foglalkozott, akik részt vettek az új Amerika Dísznövények, Cserjék, rózsák, lombosfák. Sziklakerti örökzöldek, évelõk, vizinövények CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS KERTÉSZETI ÁRUDA XVI.Cinkota,Magtár u. 40. Tel.: 30/ , T/Fax: 1/ web: H-P: 8-18, Szo: 8-17, Vas: 8-13 Széles növényválasztékkal, a környéken a legnagyobb területen, 8000 nm-en válogathat kedvére! FENYÕ ÉS TUJA VÁSÁR! Kültéri kaspók, mûkõ és cserép virágtartók Telifa termékek felépítésében. Itt is a történelmi tradíciókra hívatkozott, amikor emlékeztetett rá, hogy a reformkor idején az amerikai eszmék milyen gyorsan terjedtek Magyarországon. Ebben meghatározó volt Bölöni Farkas Sándor könyve az Utazás Észak-Amerikában és a Tocqueville-féle Demokrácia Amerikában, amit a megjelenés után néhány évvel már magyar fordításban lehetett olvasni. Amint lehetõség volt rá, ezért kezdeményezte a Varsói Szerzõdés jogutód nélküli végleges felszámolását, amivel sokan akkor még nem értettek egyet. A moszkvai puccs bizonyította be mindenki számára a magyar miniszterelnök igazát. Ugyanez volt a helyzet a NATO jövõjét illetõen, amelynek létjogosultságát még nyugaton is megkérdõjelezték a VSZ megszûnése után. A miniszterelnök rendkívül határozott álláspontot képviselt. A NATO a VSZ-szel ellentétben önkéntes belépésen alapuló szervezet, nem erõszakkal jött létre és számos kihívása van a világnak, amire Észak-Amerikának és Európának együtt kell megadnia a választ. Biztos volt az orosz nagyhatalmi törekvések újjáéledésében, és látta, hogy Kelet-Európában is konfliktusok fenyegetnek. Ez alól csak a NATO nyújthat védelmet. Vella Nándor Miért venne kutyát, ha örökbe is fogadhat? Termõföld szállítás "Vigyél haza!" Ingyen örökbe fogadható kutyák ügyében keresse a Herman Ottó Magyar Talajjavító anyagok, virágföldek, sziklák Térburkoló kövek és tipegõk Tavirózsa Megrendelésre GYEPSZÕNYEG Vizinövények és tavihalak Állandó kertészeti tanácsadás Kert- sziklakert és kertitó építés. kül- és beltéri kerámiák Kertépítõket is kiszolgálunk 10-20% közötti kedvezménnyel! 7 Országos Állat- és Természetvédõ Egyesület gödöllõi tagszervezetét! Tel.: (20) /Pintér Zoltán/ Terveink között szerepel Gödöllõn felépíteni egy minden igényt kielégítõ állatotthont. Céljaink eléréséhez kérjük az Ön és állatszeretõ barátai erkölcsi és akár legcsekélyebb anyagi támogatását! Bankszámlaszám: Emelt díjas adomány smsvonal: (Az sms-küldés díja 400 Ft+ÁFA, és csak Westel hálózatról érhetõ el! Egy sms küldésével 375 Ft-tal járul hozzá a gödöllõi állatotthon felépítéséhez.) VAKOND barkácsbolt Egyedi méretre gyártott bútorkészítés magánszemélyek, közületek számára. Helyszíni felmérés, számítógépes, 3D-s látványterv készítés. Lapszabászatunkon FALCO, Interspan lapok valamint munkalapok kaphatók. Bútorlapok hagyományos valamint ABS éllezárása Bp. Vidámvásár út 36. Tel./fax: 06-1/ Nyitva: H-P: 8-17-ig, Szo: 8-12-ig

8 8 CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS Terített asztal Almatorta fahéjmártással Hozzávalók: 4 tojás, vele azonos súlyú vaj, cukor, liszt, és még egy tojás, csipet só, 2 alma, csipet fahéj, csipet reszelt citromhéj. A mártáshoz: fél csomag vaníliás pudingpor, tej, fahéj, cukor. Elkészítés: a vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk az 5 tojás sárgáját, tovább keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a sót, a fahéjat, a reszelt citromhéjat és jól eldolgozzuk.a meghámozott, felkockázott almát a masszába tesszük, és a kemény habbá vert 5 tojás fehérjét lazán a tésztához keverjük. A masszát kilisztezett tortaformában, elõmelegített sütõben aranybarnára sütjük. (kb perc) A pudingból, a cukorból és a tejbõl híg krémet készítünk, és fahéjjal ízesítjük. Barackoscsokoládés lepény Hozzávalók: dkg sárga- és õszibarack, 20 dkg liszt, 5 dkg kakaópor, 1/2 csomag sütõpor, 20 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg porcukor, 4 tojás, 1 tojás fehérje, 15 dkg porcukor, zsír és liszt a tepsihez Elõkészítés: a sárga- és õszibarackokat megmossuk, félbevágjuk, kimagozzuk, majd a gyümölcsöt szalvétán lecsöpögtetjük. A lisztet a kakaóporral és a sütõporral egy gyúródeszkára szitáljuk. 20 dkg lágy vajat 20 dkg porcukorral és az egymás után hozzáadott 3 tojássárgájával meg az egész tojással habosra keverünk úgy, hogy amikor a tojások felét beletettük, kanalanként hozzákeverjük a liszt-kakaó keveréket. Végül belekeverjük a maradék lisztet is, majd ezt a masszát egy kizsírozott tepsibe ujjnyi vastagon elterítjük. Egyenletesen elterítjük rajta a gyümölcsöket vágott felükkel felfelé; elõmelegített º sütõben, 190 C-on percig sütjük. Elkészítés: ezalatt 4 tojásfehérjét 10 dkg porcukorral kemény habbá verünk, majd a maradék porcukrot óvatosan belekeverjük; széles csillagcsõvel ellátott dresszírzsákba töltjük és a habot rácsszerûen a megsült süteményre nyomjuk. Forró sütõben a süteményt addig sütjük, míg a tojáshab enyhén megbarnul. Kihûtjük, vizes késsel felvágjuk, és ha már teljesen kihûlt, uzsonnához kínáljuk. Apró Háztartási gépek javítása. Automata mosógép, villanybojler, centrifuga, mosógép. Minden tipusú porszívóhoz porzsák árusítása. Billinger Zoltán, Kistarcsa, Völgy u. 5. Tel.: (28) , (30) Eladók: Mercedes Diesel-hez (1979) teljes gyári motor generál; Trabant 601 kombi (1986) új gyári alkatrészek, komplett használt motor, karosszéria elemek, gumik; Mistrál nagyméretû szörf; Semperit szétszedhetõ katamarán vitorlás. Érdeklõdni Solt Csabánál, tel.: (30) , (1) SZIGETELÕANYAGOK, DRYVIT rendszer, GIPSZKARTON % kedvezmény. NAP 19 Kft. Kerepes, Szabadság u Tel.: (28) , (30) Eladó Csömörön, a busz-végállomásnál 50nm-es összkomfortos téglaház, alápincéz-ve, 150 nöl kerttel. Iár: 14MFt. Tel.: 30/ Kistarcsára bevezetett fodrászüzletbe kozmetikusnak vagy mûkörmösnek hely kiadó. Tel.: 30/ db Sharp Tv, 1db hagyományos mosógép, 1db 20l-es permetezõ kanna, 1db 5 fiókos komód eladó. Tel.: ELADÓ a XVI. Kerületben a Centenáriumi lakótelepen egy harmadik emeleti, két szobás, egyedi fûtésû 55nm-es lakás. Érdeklõdni lehet a 06/ es telefonon. Friss tojás legolcsóbban Csömörön a Mária u. 5-ben. 30db-tól házhozszállítás. Tel.: Motoros Fûnyíró, kerti vasbútorok, Yamaha robogó eladó. Tel.: Nissan Stanza 84-es évjárat kitûnõ állapotban, friss vizsgával. Ára: 240eFt. Tel.: 70/ Cseresznye színû szekrénysor eladó! Tel.: 30/ Kiadó! Eperjesi lakótelepen egy 30 és egy 13 nm-es helyiség valamint eredeti ár alatt eladó egy 6 hónapos mahagóni színû bõr ülõgarnitúra db-os új állapotú. Tel.: 30/ , Fõiskolás lány korrepetálást, pótvizsgára való felkészítést vállal matematikából és angolból. Tel.: 30/ Könyvelõ. Adótanácsadó másodállást vállal. Tel.: 20/ Eladó egy db keverõtárcsás mosógép, 1db centrifuga, 1db 2,5m 3,0m bézs színû gyapjú szõnyeg. Tel.: 1/ méteres parabola átmérõvel komplett AM-mikrós szett eladó. Tel.: 30/ Eladó! 2db 11 kilós gázpalack, 25 mázsa kugliba vágott tûzifa, 1 nagy méretû gyerek ágy. Kistarcsa, Csömöri út 21. Mûköves munkákat vállalok. Kerítés, fedkövek, kémény fedlap, új sírkövek készítése, felújítása. Tel.: 30/ , 30/ Átépítés miatt eladó 3db SOFA bukó-nyíló, hõszigetelt ablak redõnnyel ( as, es, as). Tel.: 20/ Megbízható, középkorú házaspár életjáradéki, eltartási szerzõdést kötne kp+ havi járadék ottlakás nélkül Bp. Vágás u. 26. Tel.: (1) Kistarcsán közös kerttel, két szintes, 72nmes három szobás ház eladó. 16MFt. Tel.: 20/ Takarítást vállalok. Ajánlatok a 30/ telefonon. Egy db kétszemélyes rekamié, két db fotel, egy sarokülõgarnitúra, egy kétszemélyes heverõ, minden darab újszerû állapotban, Kistarcsa, Petõfi u. 9. Építõipari lift, 380 V-os, kb 250 kg max. terhelhetõség, max. emelõ magasság 5 m. Ára: 50 e Ft. Tel.: 70/ BÕRDÍSZMÛ - - PAPÍR ÍRÓSZER - - AJÁNDÉK - Csömör, Vágóhíd u. 1. Nyitva tartás: H-P: 10-18, Szo: 9-13 Legjobb Legszebb Legolcsóbb FOTO: SAXA a kistarcsai OTP-vel szemben Rövid határidõ Korszerû technika KODAK minõség igazolványkép azonnal! , (06 20) HITELCENTRUM Gépjármû finanszírozás forint és deviza alapú hitelek Új és használt autó finanszírozás 10% önerõtõl, 4,5 % kamattól, hiteles autókra is. Visszhitel Ingatlan finanszírozás forint és deviza alapú hitelek, bár listásoknak is új és használt lakásokra, házakra támogatott lakásvásárlási és építési hitelek szabad felhasználású jelzálog hitelek vállalkozói hitelek, személyi kölcsönök hitelkiváltás meglévõ magas kamatú hitel kiváltása kedvezõ kamatra Biztosítás közvetítés teljes kínálattal Forduljon hozzánk bizalommal, mi megtaláljuk a legkedvezõbb megoldást pénzügyi gondjaira Kistarcsa, Szabadság út 54. a HÉV Zsófialiget megállójával szemben Információs vonal: 70/ , 28/ risk@invitel.hu CSÖMÖRI FÓRUM - A DEMOKRATA KÖR EGYESÜLET CSÖMÖRÉRT HAVILAPJA Alapító szerkesztõ: Harmath Józsefné Kiadó és Fõszerkesztõ: Vella Ádám, Fotó: Saxa Annamária, Lektorálta: Dr. Rédei István Levelezési cím: 1141 Bp. Fogarasi út 103, Tel./Fax: 06-1/ web: irotrofon@bigfoot.com, Nytsz: B/PHF/784/p/91, Megjelenik 2300 példányban

9 CSÖMÖRI FÓRUM AUGUSZTUS 9 SUZUKI BENKÕ MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ Új autó vásárlása esetén a kedvezmény Ft Wagon R+ diesel, IGNIS Sport, IGNIS diesel Használt Suzuki akció augusztusban: Ft hitel havi törlesztõrészlete Ft. SUZUKI BENKÕ A GONDTALAN AUTÓZÁS Kistarcsa Gödöllõ Ifjúság tér Dózsa Gy. út 69. Tel.: (28) , Tel.: (28) , iroda@suzuki-benko.hu Nyitva: H-P 8-18, Szo, V: 8-13 óráig Az év kiemelkedõ kereskedése

10 CSÖMÖRI FÓRUM

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál. Megyei harc a parlagfû ellen. 10. évfolyam 7. szám

VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál. Megyei harc a parlagfû ellen. 10. évfolyam 7. szám KEREPESI és KISTARCSAI krónika 2007. július Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 7. szám VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál Megyei harc a parlagfû ellen Június 30-án délelõtt a kerepesi templom közelében,

Részletesebben

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12.

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12. SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10. Rendelésfelvétel: Tel: 46/505-769 Fax: 46/411-106 30/248-2726 20/280-5874 www.semker.hu semker@t-online.hu Mézeskalács Elkészítése: Hozzávalók:

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Emese süteménypor Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Az alapanyagokból tésztát gyúrunk, kettéosztjuk. Ki

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi határozatai

Városlőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi határozatai Városlőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi határozatai Testületi ülés időpontja, jellege Határozat száma: Határozat tárgya: 01. 27. rendkívüli, nyilvános, együttes 1/2011. (I. 27.) Napirend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 30-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Hamulyák Közalapítvány 2009. évi tevékenységéről Előterjesztő: Horváth Éva

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 6-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek hu Sütőforma fedéllel Termékismertető és receptek Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 93708AS1X2VIII 2017-09 353 686 Tapadásgátló bevonat A sütőforma és az aljak tapadásgátló bevonattal vannak ellátva, aminek

Részletesebben

KRÓNIKA. Kerepes, Futballpálya, 2004 augusztus 13-15 - ig. A FORMA-1 hétvégéjén!!! Kerepesi fiatalember Irakban Palkovics László történetei (2.

KRÓNIKA. Kerepes, Futballpálya, 2004 augusztus 13-15 - ig. A FORMA-1 hétvégéjén!!! Kerepesi fiatalember Irakban Palkovics László történetei (2. KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2004. augusztus Ingyenes kiadvány 7. évfolyam 8. szám Kerepesi fiatalember Irakban Palkovics László történetei (2.rész) Folytatás a júliusi számból Az az itthoni híradásokban

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

38. INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III.

38. INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III. Siklós-Bóly térségi 38. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 38. szám, 2008. október 15. 2. oldal II I. évfolyam, 38. szám, 2008. október 15. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG Készült a 2012. szeptember 12-én tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Kincses Csilla közművelődési referens Tárgy:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai 1. feladat TOTÓ 14/ 1. Hogyan ismerkedtek meg Arany János szülei? 1) megyebálon 2) szomszédok voltak x) színházban 2. Hány cm volt Arany János testmagassága?

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 67/2016. (V.27.) Pályázat óvoda fejlesztésére, felújítására

Részletesebben

INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III.

INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III. Siklós-Bóly térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 12. szám, 2008. április 2. 2. oldal II I. évfolyam, 12. szám, 2008. április 2. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Itt kezdődött a reformkor

Itt kezdődött a reformkor Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA

HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012.

Részletesebben

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

Címe: a Kunszentmártoni HÍR-LAP önkormányzati újság szerkesztői és nyomdai feladatairól

Címe: a Kunszentmártoni HÍR-LAP önkormányzati újság szerkesztői és nyomdai feladatairól Előterjesztés: Címe: a Kunszentmártoni HÍR-LAP önkormányzati újság szerkesztői és nyomdai feladatairól Testületi ülés dátuma: 2017. január 26. Készítés ideje: 2017. január 16. Készítette: Herczeg Renáta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: A Szociális Szolgáltató Központ részére szoftver pályázaton való részvétel Előadó: Koósné Stohl Ilona intézményvezető Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 2/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 20-án a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 14-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-2702-16/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. augusztus 30. napján tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás 2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2011. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: valamennyi bizottság Sorszám: III/4. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről. Ülés helye: Pásztói Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme, 3060 Pásztó Kölcsey u. 35.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

2010. június 13 Trianon 90 év 2010. június 4-én délután fél ötkor országszerte megkondultak a harangok. Megkondultak, mert 90 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá azt a békeszerződést, mellyel Magyarországot

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/13/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Besenyszög község oktatási intézményeinek

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben