Szakmai beszámoló a XIV. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó megvalósításáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szakmai beszámoló a XIV. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó megvalósításáról"

Átírás

1 Szakmai beszámoló a XIV. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó megvalósításáról A B.A.Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság Mezőgazdasági Gépmúzeuma tizennegyedik alkalommal rendezte meg a mezőgazdasági veterán gépek szakmai találkozóját. A hagyományosan megtartott rendezvény sikere messze felülmúlt minden eddigit. Szeptember 7-én a kora délutáni órákban érkeztek az ország távolabbi pontjairól azok a magángyűjtők, akik matuzsálem korú gépeikkel részt vettek a másnapi látványos felvonuláson. Kora este már zsúfolásig megtelt a múzeumi terület vendég gépekkel és lelkes nézősereggel, akik között már a külföldi partner intézményeink képviselői is (Ausztria, Erdély, Felvidék, Délvidék, Németország) csodálattal szemlélték kiállított tárgyainkat. Meghívott vendégeink baráti gépészvacsorán vettek részt, szállásuk a Bayer Róbert kollégiumban volt. A látványos felvonulás szeptember 8-án kor indult a Gépmúzeumtól, a város főutcáján, a Kavicsos tó és Szabadidőpark körül több ezren voltak kíváncsiak a véget nem érő gépcsodák menetére. A hangosbemondón történő gépbemutatót követően a zsúfolásig megtelt Gépmúzeumban folytatódott a program. A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesület szervezésében az érdeklődők rövid kulturális programot tekinthettek meg, majd Csirmaz István a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Kh. Alapítvány elnöke, Dr. Fekete Zoltán polgármester, a rendezvény fővédnöke Dr. Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a védnök Tállai András a Belügyminisztérium Önkormányzatokért felelős államtitkára üdvözölte a rendezvény résztvevőit, az évről-évre sokasodó gépgyűjtők népes táborát. A B.A.Z. Megyei Közgyűlést Csiger Lajos alelnök, a B.A.Z. Megyei Múzeumi Igazgatóságot Dr. Simon László múzeumi titkár képviselte, akik kiemelték a Gépmúzeum szerepét a társadalmi kapcsolatok példaértékű ápolásában. Ezt a tevékenységet május 18-án a Múzeum kertben az Év Múzeuma 2011 pályázat díjátadó ünnepségén a Kulturális Államtitkárság oklevéllel ismerte el! A köszöntők sorát Hajdu Ráfis János múzeumalapító és Kádár Zoltán múzeumvezető gondolatai zárták, akik a nagyszámú érdeklődést és az önzetlen támogatást köszönték meg. A délelőtti program zárásaként két nagy értékű műtárgy átadására került sor: a PannonMill Malomipari Zrt. Komárom egy közel 20 tonna súlyú egyedi gyártmányú Ganz szívógázmotort ajándékozott a múzeumnak, amelynek restaurálási folyamata a Gépésztalálkozó időpontjára

2 fejeződött be lelkes múzeumbarátok támogatásával, valamint egy UTOS E 45 típusú traktor, amelyet hasonló módon ajándékba kapott a múzeum, és ugyancsak a gépésztalálkozó alkalmával tette meg az első felvonulását, mint veterán gép. A traktort egy helyi cég a Kiss és Társa Kft. restauráltatta saját költségén (több mint egy millió forint), restaurálásában részt vettek a múzeum dolgozói több hónapon át. Egy emléktábla átadására is sor került, az ugyancsak ajándékba kapott öntvény tábla Baross Gábor Vasminisztert ábrázolja, leleplezésével, átadásával a jeles politikus halálának 120 éves évfordulója előtt tisztelgett a hálás utókor. A Vasminiszter életútját és az emléktáblát leleplezte Dr. Krámli Mihály a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója. Ezután a budapesti Hofherr-Dutra Emléktársaság megkoszorúzta a Hofherr Mátyás gyáralapító emléktábláját a H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. megalapításának 100 éves évfordulója alkalmából. Ebédszünet után a múzeum előadótermében került sor a rendezvény szakmai programjára jeles előadók és lelkes hallgatóság részvételével. Hagyományosan minden évben egy-egy jeles technikatörténeti esemény jegyében szervezzük rendezvényünket, 2012 évben a Hofherr Schrantz Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. megalakulásának 100. évfordulója volt a központi téma. Magángyűjtő barátaink a tulajdonukban lévő H.S.C.S. gépeket hozták el a bemutatóra, ezáltal az országban, sőt a világban is egyedülálló módon a legtöbb ilyen gépet, eszközt, dokumentumokat lehetett itt megtekinteni (rekord kísérletünk sikeres volt!). A rendezvény szakmai programja: Levezető elnök: Dr. Papp Zoltán a győri Szent István Egyetem decense, múzeumtulajdonos a Miskolci Egyetem Gép és Terméktervezési Tanszék tiszteletbeli gépészmérnöke Dr. Fekete Gyula c. egyetemi docens a Mezőgépgyártók Országos Szövetség főtitkára: A mai magyar mezőgazdasági gépgyártás helyzete. Kiállítás megnyitó: Faekétől a Hofherr gépig - Álomból lett valóság című fotódokumentációs tabló, valamint prospektus bemutatás: éves a H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. Kádár Zoltán - Mezőgazdasági Gépmúzeum (megvalósult NKA támogatásból). Dr. Hencz Károly a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gyakorlati Képzési Központ és Szakmúzeum igazgatója: - H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. által gyártott lokomobil és stabilmotorok. Dr. Stieber József a HOFHERR DUTRA Emléktársaság tiszteletbeli elnöke: H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. által gyártott magánjárók és traktorok. Szabó László főmuzeológus Magyar Mezőgazdasági Múzeum:

3 H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. által gyártott kézi működtetésű és lóvontatású gépek, eszközök. Haszmann Pál a csernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeum (Erdély) igazgatója: A H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. megmentett műtárgyai múzeumi gyűjteményünkben. Zelfel György magángyűjtő- Nagyberki: A H.S.C.S. Magyar Gépgyári Művek Rt. által gyártott műtárgyak gyűjteményemben. Handki Andrea tudományos segédmunkatárs Miskolci Egyetem Áramlás és Hőtechnikai Gépek Tanszéke: A STIRLING motor múltja és jelene A vendégek által hozott és a Gépmúzeum stabil, valamint lokomobil típusú mezőgazdasági erőgépeinek bemutatása, működtetése. (Rekordkísérlet: soha nem volt még ilyen! a legtöbb H.S.C.S. gép egy helyen!) A gépeket bemutatta Tóth Ernő kertészmérnök (Budapest). A szakmai programokon kívül vendégeink kipróbálhatták a kovácsmesterség fortélyait, működő modell és makett kiállítást tekinthettek meg, amelynek nagy sikere volt a gyermekek körében, a hölgyek részére Zeleiné Pap Bernadett népi iparművész ismertette a matyó hímzés fortélyait, amit kis is próbálhattak. Az ifjúság körében viszont a Szent László Honvéd Hagyományőrző Egyesület bemutatója és hadieszköz kiállítása aratott osztatlan sikert. A rendkívül gazdag programot kínáló találkozó véleményünk szerint elérte célját, vendégeink megismerték a H.S.C.S. gépgyár történetét, a gyár által készített termékeket. Meggyőződhettek arról, hogy a mai magyar mezőgazdasági gépgyártásnak van, amit a múltból meríteni, mert az ország legjelentősebb mezőgazdasági gépgyárának példája napjainkban is követendő alternatívát nyújt. A múlt értékeinek ápolásán túl találkozóinkon kiemelt figyelmet szenteltünk a megújuló energiaforrások napjainkban történő hasznosítására is! Kiemelkedő sikernek tartjuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából meg tudtunk valósítani egy 17 db tablóból álló fotódokumentációs kiállítást, amely a gyár történetének bemutatásán túl 25 hazai és külföldi gyűjtemény, magángyűjtő H.S.C.S. gépeit mutatja be. Ehhez társul egy 24 oldalas kiadvány, amelyben az adatközlők megadták címüket, elérhetőségüket így bármikor lehetővé válik a gyűjtőtársak közti információcsere a gyűjtő, felújító tevékenységről. A tablókiállítás és kiadvány megvalósítását rendkívül hasznosnak tartjuk, mert a későbbiekben több hazai és külföldi rendezvényen is bemutatható hasznos információt nyújt. Nem mellékes az a tény sem, hogy a tablókiállítás szükség szerint bővíthető a gyűjtőtársak számának növekedésével.

4 A támogatási szerződésben (pályázati azonosító: 3508/00942) meghatározott PR kötelezettségnek eleget téve a szükséges információk megtalálhatóak a oldalon. Tisztelt támogatónk hálásan megköszönve a rendezvényünkhöz nyújtott nélkülözhetetlen segítséget, munkájukhoz további erőt, egészséget kívánok. Mezőkövesd, október 29. Kádár Zoltán múzeumvezető Csatolt mellékletek listája A Nemzeti Kulturális Alap pályázati felhívására a Közgyűjtemények Kollégiuma, mint Támogató és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, mint Támogatott részére a 3508/00942 azonosítószámú pályázat terhére a XIV. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozóra ,- Ft vissza nem térítendő támogatást biztosított. A pályázati elszámolás mellékleteként a következő tételek becsatolására került sor: Szakmai beszámoló Pénzügyi elszámolás Eredeti, érvénytelenített bizonylatokról (számlák) készült hitelesített fénymásolatok A rendezvényről készült tudósítás Mezőkövesdi Újság, Mezőgazdasági Technika folyóirat októberi szám scannelt másolata A rendezvény népszerűsítését szolgáló hirdetések 1 db plakát 2 db a Faekétől a Hofherr gépig- álomból lett valóság című prospektus 1 db meghívó Nyakba akasztható regisztrációs kártya Fotók a rendezvényről ,- Ft feletti teljesítésről szóló szerződések Teljesítési igazolások, az adott számlákhoz kapcsolódóan

5

6

7

Mezőkövesdet ismét begépesítették

Mezőkövesdet ismét begépesítették A Dutra D4K egyik legszebb darabja a kiállításnak, illetve a felvonulásnak A szlogen szerint megtörtént Mezőkövesd begépesítése. Több, mint 150 szereplő (főleg magángépgyűjtők, valamint cégek, egyesületek

Részletesebben

Egy kis reklámtörténelem: a hazai gépipar aranykora

Egy kis reklámtörténelem: a hazai gépipar aranykora A rendezvényen sor került a Régmúlt idők mezőgazdasági hirdetései, hírverései 1945-ig témakörben rendezett időszaki kiállítás bemutatására és Az év gyűjtője cím átadására. Utóbbi megtisztelő elismerésben

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL

TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar szervezeti egységeként működő Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum szakmai támogatást nyújt

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2005. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV Budapesti Fényképész Szövetkezet (1065 Budapest, Bajcsy

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012)

SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012) A 2015. február 3. és szeptember 19. között látogatható kiállításunk szakmai megvalósítását az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának 3506/01941 pályázati azonosító számú, 1.000.000,-Ft vissza nem térítendő

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

V. NEMZETKÖZI KOVÁCSTALÁLKOZÓ ASZÓD

V. NEMZETKÖZI KOVÁCSTALÁLKOZÓ ASZÓD V. NEMZETKÖZI KOVÁCSTALÁLKOZÓ 2004. július 9-11 A Magyarországi Kovácsmíves Céh és az ESZCSM Aszódi Javítóintézete ( Aszód, Baross tér l ) együttműködési megállapodásuknak megfelelően Nemzetközi Kovácstalálkozót

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 3508 altéma kódszámú kiírására NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Részletesebben

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3513/00432 Haáz Rezső Múzeum 535600 Székelyudvarhely Kossuth Lajos út 29. XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttlewort (HSCS) traktorok a két világháború között

Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttlewort (HSCS) traktorok a két világháború között NAIK Környezetvédelmi és energetikai kihívások a mezőgazdaságban 2017. április 23. Gödöllő Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttlewort (HSCS) traktorok a két világháború között Szabó László főmuzeológus Magyar

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01095 TÉMA: Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában MEGVALÓSÍTÁS IDŐTARTAMA: 2013. 04.01. 2014. 11.30. MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNE: MNM Palóc Múzeuma,

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011. évről

Közhasznúsági jelentés 2011. évről Közhasznúsági jelentés 2011. évről Fordulónap: 2011.december 31. Beszámolási időszak: 2011.január 1.-2011.december 31. A szervezet bemutatása: Elérhetőség: 2209 Péteri Zöldfa u. 4 Azonosító adatok: Péteri

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ

PÉNZÜGYI ÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ (Elszámoló lap, Pénzügyi és szakmai elszámolás, mellékletek) A NKA MÚZEUMI SZAKMAI KOLLÉGIUM 2311/1812 AZONOSÍTÓ SZÁMON NYILVÁNTARTOTT PÁLYÁZATI ANYAGHOZ KAPCSOLÓDÓ VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2007. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés április 28-i ülésének határozatai. 20/2016. (IV. 28.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés április 28-i ülésének határozatai. 20/2016. (IV. 28.) számú határozat 2016. április 28-i ülésének határozatai 20/2016. (IV. 28.) számú határozat az ülés tárgysorozatait az alábbiak szerint állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 14-15. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 14. 15:44 óra Az elektronikus

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Szabó Lőrinc Alapítvány (1026 Budapest, Volkmann u. 8. 1. emelet 1.) Közhasznúsági jelentés 2011. 1 Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az 1994-óta működő és 1997-től közhasznú Alapítvány

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2012. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése A programok megvalósulásának helye és ideje Nyíregyháza Budapest, 2014. szeptember 18-19. A programok részletes ismertetése

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977.

Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977. Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977 Beszámoló A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeum Igazgatóság Herman Ottó Múzeuma

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Természettudományos Muzeológusok Találkozója 2013. pályázathoz azonosító szám 3508/01107

Szakmai beszámoló a Természettudományos Muzeológusok Találkozója 2013. pályázathoz azonosító szám 3508/01107 Szakmai beszámoló a pályázathoz azonosító szám 3508/01107 A találkozó ismertetése 2013. augusztus 26 28-án rendeztük meg a természettudományos muzeológusok 31. találkozóját. A Magyar Természettudományos

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. október 08-09. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. október 08. 13:51 óra Az elektronikus

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai

Részletesebben

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának

A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának valamint a Magyar Gyomkutató Társaság 18. Konferenciájának Részletes programja Kedves Tagtársaink! Mint

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Célterület: A Hortobágyi LEADER HACS területén belüli közösségépítő rendezvények támogatása Célterület azonosító: 1 026 063 Pályázó: - neve: Hortobágy

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 17604/017 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás. számú módosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a

Részletesebben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának pályázata Pályázati azonosító: 3511/03849 Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális

Részletesebben

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább.

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább. A 2306/1671 azonosítójú DOStalgia 30 éves a PC című időszaki kiállításra, a hozzá kapcsolódó kiadványra és múzeumpedagógiai program megvalósítására vonatkozó NKA-pályázat szakmai beszámolója A DOStalgia

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. Tárgy: Javaslat kerületi közművelődési támogatására

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. Tárgy: Javaslat kerületi közművelődési támogatására M$ ioti BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Készült a 2015. június 24-i Képviselő-testületi ülésre Készítette: Szőnyi Petra kulturális és társadalmi kapcsolatok referense

Részletesebben

DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM 2019. MÁJUS 15. Előadó: Bugyik Andrea HELYI AKCIÓCSOPORT (HACS) BEMUTATÁSA Név: Karcag Városért Helyi Közösség Megalakulás: 2016. év Forma: konzorcium Tagság: 18

Részletesebben

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK

Részletesebben

Pályázati összesítő Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola tanév

Pályázati összesítő Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola tanév Pályázat azonosító adatai Pályázat címe Költségvetése Pályázati összesítő Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola 2013-2014 tanév Igénylet támogatás Nyert összeg (utalás dátuma) Önerő Elszámolás határideje,

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete)

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. május 28.

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

?00B tlkt 16. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

?00B tlkt 16. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,?00B tlkt 16. Tárgy: Javaslat, a Fővárosi Polgári Védelmi

Részletesebben

Tájékoztató év

Tájékoztató év Tájékoztató Tájékoztatás - a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B -a alapján - az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásáról, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodásról

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A rendezvényről készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu /közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A rendezvényről készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu /közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága H - 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3507/00028 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3507/00028 számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 150.000,-

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

2014. évi NKA pályázat leírókartonjai - Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum -

2014. évi NKA pályázat leírókartonjai - Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum - 2014. évi NKA pályázat leírókartonjai - Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum - Fűkaszáló és marokrakó aratógép leltári szám: 2014.4.1 Az a feladat, hogy a gabonát egyenletesen levágó és a többitől

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós

Részletesebben

XII. kerület. Reicher Péter

XII. kerület. Reicher Péter XII. kerület Reicher Péter A Nemzeti Portrétár célja: Felkutatni és internetes adatbázisban bárki számára elérhetővé tenni mindazoknak a hölgyeknek és uraknak még fellelhető arcképét, akik életükkel, munkásságukkal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20.

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20. MEGHÍVÓ a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara és a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület szakmai konferenciájára, közgyűlésére és a XIII. Dr. Ketter

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére 2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2017. február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a közművelődési tevékenységek

Részletesebben