SAJTÓINFORMÁCIÓ május 3. Vető Viktória Sajtófőnök. Sziget: Húsz év hév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAJTÓINFORMÁCIÓ. 2012. május 3. Vető Viktória Sajtófőnök. Sziget: Húsz év hév"

Átírás

1 SAJTÓINFORMÁCIÓ május 3. Vető Viktória Sajtófőnök Sziget: Húsz év hév A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és izgalmasabb látványvilág tárul majd a szemünk elé. A jelentősen megújuló fesztiválon bár komoly kedvezményekkel várják a szép emlékeiket felidézni vágyó régi törzsszigeteseket, mégsem a nosztalgiázásé lesz a főszerep, hanem a jelen aktuális sztárjaira és trendjeire helyezik a szervezők a hangsúlyt. Persze azoknak, akik elsősorban nosztalgiára és régi nagy slágerekre vágynak azoknak sem lesz oka panaszra, hiszen a nulladik napon Ákos legnagyobb slágerei is felcsendülnek, a mínusz egyedik napon pedig a Csík zenekar feldolgozásokra épülő monstre koncertjén hangzanak fel az elmúlt évtizedek nagy slágerei, vendégek közreműködésével. Sőt idén mínusz kettedik (!) nap is lesz az ünnep okán. Augusztus 5-én hazai sztárok sora adja egymásnak a mikrofont, ugyanis újra Magyar Dal Napjával indul a jubileumi Sziget. Egy zötykölődő mikrobuszban kezdődött minden. Tavasz volt, még nem zöld, de már reményekkel teli. Félúton a főváros és a vidéki helyszín között, egy azóta elfeledett Sziámi koncertről hazafelé tartva, Müller Péter Sziámi zenész, költő, színházi-filmes ember és Gerendai Károly koncertszervező hosszasan fantáziált. idézzük a 2002-ben kiadott Nagy Sziget Könyvet, ahogy kezdődött, megformálódott a gondolat, s ma már tudjuk, amit akkor még senki, hogy Európa Legjobb Nagyfesztiválja cseperedett abból a gondolatból ban indult tehát hódító útjára, így idén már 20. alkalommal várja látogatóit a Sziget. Nagy ívet futott be 93 óta, de bármennyit bővült, fejlődött, gyarapodott, szépült és épült, a leginkább ma is az, aminek a kezdetekben szánták: egy hét önfeledt együttlét. Csakhogy közben több korosztály nőtt fel úgy, hogy a Sziget meghatározó generációs élményükké vált. Milliónyi magyar és külföldi fiatal szerzett e parányi földdarabon életre szóló emlékeket. A Sziget ma már nemcsak hazánkban bír többletjelentéssel, de az egyik legismertebb magyar szóvá vált az egész világon, ami a használói körében számos jelentéssel bír. A Sziget egy olyan különleges földrajzi helyet takar, ahol rég nem látott ismerősökkel futhatunk össze, ahol új barátokra tehetünk szert, ahol nagy szerelmek szövődnek, ahol mindenki könnyen eleresztheti napi gondjait. Ez a Sziget a békesség szigete, a barátság szigete, a tolerancia szigete, a szerelem szigete, az önfeledt kikapcsolódás szigete, a szabadság szigete, a kulturális sokszínűség szigete. Az első években még a világegyetemisták találkozóhelyeként aposztrofált rendezvény mára valóban a világ fiataljainak a találkozóhelyévé vált, egy olyan nemzetközi fesztivállá, ami egyedi jellemzőivel, így például helyszínével, programkínálatával, szolgáltatásaival, de nem utolsó sorban atmoszférájával, szellemével méltán vívta ki helyét a legjobbak között, sőt, lett a legjobb. Hiszen a mi Szigetünk ma már Európa elismerten legjobb nagyfesztiválja, Magyarország elsőszámú turisztikai attrakciója, de a Szigetesek számára még mindig leginkább a nyár legjobb hete, amit már a hosszú téli napokon is jó várni, jó készülni rá, de a legjobb persze ott lenni ban még fel sem merült, hogy egyszer a huszadikat fogjuk szervezni, közel a húszhoz, nemrég pedig még azt nem sejtettük, hogy megannyi akadály nehezíti majd a felhőtlen ünneplést. Nagyon összecsaptak az elmúlt időben a fejünk felett a hullámok mondja a főszervező. A részletekre kitérve Gerendai elmondta, hogy a tavalyi évben nem emeltek jegyárat, a költségvetés viszont jelentősen megugrott, hiszen menet közben is számos extra kiadás keletkezett, mint például a főváros által kivetett területbérleti díj, vagy a szélsőséges tüntetők miatti megnövekedett biztonsági költségek. Persze el kell ismerni, mi is sokszor hibázunk, hozunk rossz döntéseket, aminek meg kell fizetnünk az árát. Például a tavalyi Prince koncert sem volt olcsó, bármennyire is volt zseniális, ő tartja a Sziget legveszteségesebb napja csúcsot. Vannak tervezhető és sajnos vannak kiszámíthatatlan problémák. Magyarország nemzetközi megítélésének alakulása, majd év elején a MALÉV csődje, vagy a főszponzor visszalépése olykor komoly küzdelemre késztetnek minket. mondja Gerendai, aki szerint a nehézségek az elmúlt években megedzették őket, a legtöbbször megerősödve és tovább fejlődve tudtak kikeveredni a küzdelmekből. Valószínűnek tartom, hogy, ha minden simábban ment volna, kevésbé kellett volna innovatívnak, kooperatívnak és kreatívnak lennünk és akkor messze nem tartanánk itt, de sajnos vannak számunkra is kezelhetetlen helyzetek. teszi hozzá a főszervező. Ilyen például az a tény, hogy a legjelentősebb fesztiválok nemzetközi versenyében hiába áll helyt a Sziget évről-évre hősiesen, azzal a versenyhátránnyal például nem tud mit kezdeni, amit a magyar ÁFA szabályozás jelent számukra. Jelenleg az Európai Unió 27 országából 21-ben kedvezményes ÁFA tarifája van a kulturális rendezvényeknek, ezek átlaga

2 ma 10%-ot tesz ki, ezzel szemben Magyarországon világviszonylatban a legmagasabb, 27% a forgalmi adó. Ez egy nagy és gazdag országnak is komoly kihívás, nálunk simán a verseny elvesztését jelentheti. mondja Gerendai. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a Sziget eddigi története a küzdelmek története, hiszen volt már mindenféle megpróbáltatásban részünk, de a közönség kitartott mellettünk és az első két évtizedben töretlen volt a fejlődésünk. állítja Gerendai. Sajnos a történetünk során először pont a jubileumi évben kellett jelentősen lefaragnunk a költségvetésünket. A tavalyi Sziget 200 milliós vesztesége önmagában már jelentős lépésekre kényszerítette a szervezőket, de azóta a főszponzor visszalépése és a gazdasági környezet alakulása csak tovább erősítette az elkerülhetetlen megszorításokat. Bár szerencsére vannak pozitív változások is, mint például az új banki partnerrel, az OTP-vel való nagyobb szabású együttműködés, vagy az elnyert jelentős nemzetközi elismerés, az mostanra eldőlt, hogy az idei Szigetet több mint 300 millió forinttal kevesebből kell megszervezniük állítják a szervezők. A megannyi akadály ellenére a 20. Sziget programja ma már 95%-osan kész és bár szívesen költöttünk volna többet is a jubileum okán, igyekeztünk olyan Szigetet összerakni, ami friss, izgalmas, látványos és méltó az ünnepi alkalomhoz. - állítja a főszervező. Elmondása szerint a fesztiválnak nem szabad a múltra koncentrálnia. Persze jó dolog a nosztalgia, remélem sokakban sikerül majd a régi szép emlékeiket felidézni. Talán a jubileum kapcsán sokan kedvet is kapnak, hogy újra kilátogassanak a Szigetre egy kicsit, de ne azért jöjjenek, hogy hátha fellépnek a húsz évvel ezelőtti kedvenceik, hanem azért, hogy megnézzék, milyen a világ 2012-ben, kik a mai fiatalok kedvencei szerte Európában. Én abban hiszek, hogy olyan huszadik Szigetet kell csinálni, ami után még többen akarnak majd eljönni a huszonegyedikre. mondta Gerendai Károly. Újdonságok, változások Az biztos, hogy idén a rutinos szigeteseknek is újra kell tanulni majd a Sziget térképet, hiszen számos helyszín költözik új helyre, nagyon sok minden átalakul, megújul, néhány programhelyszín a költségvetés szorításában - megszűnik, de közben új helyszínek is megjelennek a kínálatban, s lesz olyan színpad is, ami átadja a helyét másnak, viszont programkínálata felbukkan egy másik helyszín új programsávjában. Egy dolog, ami állandó: a Sziget programjainak sokszínűségét tekintve még mindig a legváltozatosabb fesztivál lesz Európában. Költözik a Világzenei Nagyszínpad a korábbi Nagy Utcaszínház helyszínére (ahol a kezdetekkor még a Nagyszínpad állt), s immár 5 programsávval OTP Bank World Music Party Színpad néven várja rajongóit. A Nagy Utcaszínház a tavalyi Rock-Metal Nagyszínpad helyére kerül. A rendkívül népszerű Roma Sátor a színházi domb mellé kerül, vele szembe költözik az European Meeting Point, míg a Logikai Játékok Sátra az Octopus helyét foglalja el. Az összművészeti helyszín a tavalyi MR2 színpad helyén lesz, míg a Magyar Nagyszínpad a korábbi világzene helyszínre költözik. Az Afro-Latin Színpad és Világfalu a Blues Színpad helyére lesz áttelepítve. Az A38 Színpad a Nagyszínpad mögötti rétre kerül és immár 7 sávban ontja a zenét, a korábbi helyét pedig a Sporthelyszín foglalja majd el. És végül visszamegy eredeti helyszínére a Magic Mirror. Nagyobb lesz......az Arena, és immár két új sávot is befogad, történetesen a korábbi Európa Színpad programsávjait. Újra lesz a Szigeten a rendkívül látványos, hatalmas sikerű Luminárium, amit a tavalyi meduza helyén pillanthat meg a látogató. Új helyszín a Szigeten a Holland Meets Hungary, ami a régi Afro-Latin Színpad & Világfalu helyén lesz látható és az olasz kemping csücskénél üti fel a fejét a szintén idén debütáló Mambo Színpad. Látványos elemek is tarkítják, színesítik a jubileumi Sziget arculatát. A nadrágszíj meghúzása mellett azért igyekeztünk fejleszteni is a Szigeten. Talán a legjelentősebb fejlődés, ami reményeink szerint a Sziget nemzetközi versenyképességét is tovább erősíti, hogy jelentős összegeket fordítunk a rendezvény helyszíneinek a dekorációjára és az általános vizuális megjelenésére állítja Gerendai. Így a közösségi tereken felbukkanó látványos megoldások, látványelemek és látványos programok térvilágítások, programhelyszínek belső és külső dekorálása látványosan is feldobja majd a 2012-es Sziget képi világát. Bónusz track: Magyar Dal Napja a mínusz 2-dik napon A magyar dal ünnepével indul az ünnepi Sziget. A Fesztivál mínusz 2-dik napján, azaz augusztus 5-én egy 2

3 egész napos zenei fieszta zengi be a Hajógyári-szigetet, ahol a hazai zenei élet színe-java, legendás előadók, korunk pop-rock ikonjai hozzák el legnagyobb slágereiket. Elhangzanak majd az elmúlt évtizedek legnagyobb, legfontosabb, leginkább szerethető szerzeményei. A kezdeményezés Presser Gábor fejéből pattant ki, s ban a Szigeten debütált a magyar dalünnep, akkor is hatalmas sikerrel. Azóta minden év szeptemberében az ország számos városában tartanak ilyen ünnepet, de az első Szigetes alkalomhoz hasonló, központi, szinte mindenkit megmozgató nagyszabású koncertsorozatra azóta sem került újra sor. Az elmúlt években sokan kérdezték, mikor lesz újra Magyar Dal Napja a Szigeten, eddig rutinból mindig azt válaszoltam, hogy az már egy önálló rendezvény, aminek büszke vagyok rá, hogy az elindításánál mi is ott bábáskodtunk, de a gyerek mára felnőtt és önállóan is megáll a lábán. Aztán az élet úgy hozta, hogy az idei Magyar Dal rendezvény a támogatások csökkenése miatt veszélybe került, mi pedig éppen azon törtük a fejünket, hogy mivel ünnepelhetnénk meg méltón a jubileumunkat. Egy széles közönséget megszólító, mindenki által megfizethető árú, ám mégis egyedi produkciót kerestünk. Ekkor szerencsére összefutottunk Pici bácsival, akivel tisztáztuk, hogy mindkettőnk problémáira gyógyír lehet a jubileumi Sziget, ahol, ha meg lehetne ismételni a nagy sikerű Magyar Dal Napja koncertsorozatot, vagyis annak egy továbbfejlesztett, még grandiózusabb változatát, az egyben méltó ünnep lehetne a mi számunkra is és a bevételekből jelentős részben finanszírozni lehet a Magyar Dal Napja rendezvénysorozat idei megrendezését is szeptemberben. mondta Gerendai. Mivel ez a monstre koncert már délben elkezdődik és 11 órán keresztül zajlik majd, több mint 70 előadót felsorakoztatva a fesztivál legnagyobb színpadán, a szervezők úgy döntöttek, hogy rendhagyó módon augusztus 5-ét, azaz a fesztivált megelőző vasárnapot is programnappá avatják. Ez elsősorban azért volt fontos, mert a tapasztalatok szerint a Magyar Dal Napja közönségének jelentős része az aktív dolgozók köréből kerül ki, így nekik különösen jól jön, hogy egy munkaszüneti napra esik majd a program, hiszen így gond nélkül végignézhetik az egész napos rendezvényt. Azért, hogy a jubileumi Sziget nyitóprogramján valóban mindenki felhőtlenül ünnepelhessen, a szervezők egy igencsak kedvezményes, 4900 forintos belépőjegy árat határoztak meg erre a napra. A sajtótájékoztatón részt vett Szűts László, a zenészeket, szerzőket, kiadókat, képzőművészeket, filmes alkotókat, tehát minden kreatív iparágat képviselő ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért elnöke, aki ismertette a szervezet és a Sziget Kft., valamint a Magyar Dal Napja közötti sikeres, több éve tartó együttműködéseket. Mindhárom szereplő elkötelezett a magyar zene továbbélése, a hazai alkotók munkájának elismerése, a MAGYAR DAL sikere mellett, így kézenfekvő, hogy az együttműködés idén is folytatódjon. Ebben aktívan részt vesznek maguk a zenészek is, akik köszönik minden rajongójuknak, hogy megtisztelik - hogy Te is megtiszteled őket és a munkájukat! És hogy a rajongók hogyan köszönhetik meg a zenét az alkotóknak? Miután az idén végre számos hazai online zeneáruház is megkezdte működését, végre van is lehetőség a zenét korszerű módon, legálisan beszerezni. Ezen zeneáruházak listáját, és számos további információt találhatunk a oldalon. 3

4 Nulla és Mínusz egy Csíkos, Ákos, metálos és tehetséges napok Már nem újdonság, hogy vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, augusztus 6-án. A majd három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati de természetesen a Csík-koncertekről szinte elmaradhatatlan Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép. Azért, hogy ez az ünnepi koncert mindenki számára elérhetővé váljon, a Sziget szervezői erre a napra szintén egy kedvezményes, 6900 forintos jegyárat vezetnek be. Az ottalvós bérletet váltóknak pedig ez a koncert ajándék. Az sem titok, hogy Ákos 2012-es szintirock koncertprogramja - az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában - az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra. A VOLT és a SOUND után a jubileumi Sziget nulladik napján a vidéki koncerteknél egy bővebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló Ákoskoncert várja a rajongókat. Erre a napra is a rendes napijegynél olcsóbb, 7900 forintos kedvezményes jegy lesz érvényes, s az ottalvós hetijegyesek ezt a koncertet is ingyen élvezhetik. Bár a metál nagyhelyszín a költségcsökkentés sűrűjében elvérzett, a műfaj rajongói nem maradnak kielégítetlenül. Túl azon, hogy számos helyszínen zúz majd keményebb csapat, a nulladik napon egy egész napos, úgynevezett Metál Nap várja a rajongókat. A line-up egyelőre képlékeny, de a szervezők reményei szerint nemsoká kikristályosodik, az azonban biztos, hogy kora délután, 2-kor kezdődő és 11-ig hegesztő monstre buli csalogatja a Szigetre a metálosokat, akik hasonlóan Ákos rajongóihoz, 7900 forintért csápolhatnak kedvenceik koncertjein. Mindkét napon, tehát a Nulladikon és a Mínusz 1-diken az Open-Civil Színpad ad helyt a YOUROPEN Sziget Nemzetközi Tehetségkutató versenyének, melyre szerte Európából érkeznek a zenei talentumok. NAGYSZÍNPADOK A SZIGETEN Pop-Rock Nagyszínpad A Sziget legnagyobb színpada felhozatalának nagyrésze már ismert. A délutáni/kora esti sorokban ott lesz napjaink leglátványosabb és legütősebb taiko-kollektívája, a Gocoo, az ultraprovokatív és megalkuvást nem ismerő pittsburgh-i punkbanda, az Anti Flag, a mediterrán ritmusokat, kelet-közép-európai, valamint arab, örmény és görög zenei motívumokkal, rockos és metálos témákkal keverő Viza, a londoni kertvárosok mikrouniverzumának legizgalmasabb zenekara, a Noah and the Whale, a brit gitárpop fenomének félelmetes rock energiákat felszabadító élő produkciója, The Subways. Jön a pályafutását Glasgowban kezdő Glasvegas, hazájának legnépszerűbb női előadója, Hollandia egyik első számú könnyűzenei exportcikke, Caro Emerald, a minden igényt kielégítő, elegáns, ugyanakkor sallangmentes gitárzenét játszó The Vaccines, az intelligens, érzelmekkel teli, magasztosan elvont, éteri regiszterben megszólaló gitárzenét játszó The Horrors és az olasz felmenőkkel rendelkező skót előadó, generációjának egyik tehetséges énekese, Paolo Nutini. Itt lesz a szórakoztató punk-rock zenében utazó Beatstakes, a divatos indie rock témákat az elgondolkodtató, ugyanakkor végtelenül egyszerű elektronikus betétekkel ötvöző Friendly Fires, a közvetlen, laza és gitárközpontú, ugyanakkor a szintetizátorokat, valamint az elektro-pop irányzatra jellemző stíluselemeket sem nélkülöző Two Door Cinema Club és a svéd alternatív rock színtér egyik legjelentősebb bandája, a Mando Diao. A co-headliner és a headliner sorokba pedig érkezik a brit szintipop és elektro pop mozgalom egyik legígéretesebb zenekara, a Hurts, az elmúlt időszak legfigyelemreméltóbb brit alternatív zenei teljesítménye, a The xx, bolygónk legnagyobb partyarcai, azaz az LMFAO valamint az alternatív kultúra zenei szabásmintáit majdnem két évtizede meghatározó Placebo, az újkori metálkultúra legfontosabb zenekarának számító Korn, a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit gitárpop zenekara, a legendás Madchester-mozgalom úttörői, a The Stone Roses és Amerika egyik legizgalmasabb és legsikeresebb kortárs rockzenekara, a The Killers. Bár még van néhány betöltetlen hely a legnagyobb színpadon, de az már most is nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a nemzetközi sztárfellépők mind fontosságuk, mind aktualitásuk tekintetében megállják a helyüket a világ bármelyik fesztiváljának programjában. OTP World Music Party Színpad A Szigeten a világzenei helyszín mindig is híres volt a pörgős bulikról, azonban ezidáig tudatos szerkesztési szempont volt, hogy minél változatosabb tempójú koncertek váltsák egymást, az ugrálós, pogózós zenéktől a meghitt, bensőséges előadásokig. Idén megújult a koncepció, amit a színpad nevébe bekerült party szócska is mutat, ugyanis mostantól ez a helyszín az önfeledt tánc és mulatás dedikált helyszíne, ahol egymást érik a legjobb és legpörgősebb koncertzenekarok fellépései, ráadásul az eddigi négy helyett napi öt fellépő nyújtja a világ legjobb tánczenéit öt napon át. A Világzenei Nagyszínpad legjobb hagyománya szerint a fellépők között éppúgy megtalálhatók az újabban jelentkezők, mint a legütősebb sztárok, sőt arról sem feledkeztek meg szervezői, hogy egy olyan nagyágyút is 4

5 elhozzanak, amely most robban először hazánkban. Nem más ez, mint az eredeti felállású, híres-hírhedt The Pogues, az ír folk-punk műfajteremtő legendája. Az ír muzsika szerelmesei mellett persze a latin és balkáni zenék, továbbá az utóbbi években mindent elárasztó ska hullám rajongói is megkapják a magukét. Olykor két (vagy akár három) legyet is ütve egy csapásra, hiszen a spanyol La Selva Sur és Che Sudaka vagy a mexikói Los De Abajo a latin ska legjobbjai közé tartozik, míg az olasz Figli Di Madre Ignota spagetti Balkánnak titulálja vadnyugati-balkáni-jamaicai ötvözetét, nem beszélve a francia Sergent Garciáról, amely a raggamuffinból és a salsából alkotta meg a maga külön bejáratú salsamuffinként ismeretes univerzumát. És akkor a bosnyák Dubioza Kolektiv, a szicíliai Roy Paci & Aretuskal illetve az orosz tánc- és népdalokat elementáris skába oltó Leningrad még nem is került szóba A ska mellett a balkáni eredetű zenék divatja uralta az ezredforduló óta eltelt évtizedet, és ez nem lesz másként a Szigeten sem. Hogyan is lehetne, ha olyan ragyogó csillagok adják át egymásnak a stafétát, mint a szerb Goran Bregovic Wedding And Funeral Band és az Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra, a német Shantel & Bucovina Club Orkestar, illetve a moldovai Fanfare Ciocarlia? Balkán és ska ezek a hívószavai a műfaj hazai éllovasainak, a Besh o dromnak és a Pannonia Allstars Ska Orchestrának, valamint a magyar-ukrajnai-német Rotfrontnak is. Persze semmi kényszerpálya Idén a világzenei színpadon arat a Quimby együttes is, és nem kérdéses, hogy a fesztivál legnagyobb csemegéi közé tartozik a bajor rezeszenét újraértelmező LaBrassBanda, a marokkói gnawa-rockon alapuló Orchestre National De Barbés és a szakállas görög slágereket felturbózó Imam Baildi is. S ott sorakozik még megannyi kiváló banda, így a francia-algériai HK & Les Saltimbanks, az európai klezmer színtéren meghatározó Amsterdam Klezmer Band, a spanyol Muchachito Bombo Infierno, a mexikói Molotov és a Salamon-szigetekről érkező Narasirato. A38 Színpad A megújulás jegyében a Sziget egyik legkedveltebb helyszíne, az A38 színpad is egy hatalmas, igen látványos új sátrat kap és a Nagyszínpad mögötti, központi helyre költözik. Ez a helyszín is egy programsávval bővül idén, hajnal 1 és 5 óra között az elektronikus tánczene szerelmesei kapnak itt egy nagyobb adagot kedvenc műfajukból pótolva a meduza okozta hiátust, de annál erősebb nevekkel. Egyelőre ebben a sávban biztos helye van Tiganak, aki a kilencvenes években megreformálta az észak-amerikai klubkultúrát. De itt lesz az éktelen, extra vitális és hihetetlenül energikus live actekben gondolkodó párizsi drum'n'bass- és electro housealakulat, a Dirthyphonics, jön a kortárs drum and bass-kultúra egyik legnagyobb hatású DJ-je, DJ Fresh, valamint a High Contrast presents "The agony & the ecstasy featuring Selah Corbin & Dynamite MC. A további nevek is javarészt ismertek, kivéve kettőt: a csütörtöki napra érkezik az electro, rock, punk, és dance elemeket zenéjében ügyesen ötvöző francia Shaka Ponk és vasárnap lép fel az A38 színpadon Yonderboi, akit nem kell külön bemutatni. A hajnali partykon túl, ez a helyszín hivatott egyrészt a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi fellépők egy részének a bemutatására is, másrészt ide kerülnek azok közül a sztárok közül is sokan, akik helyhiány miatt nem férnek fel a nagyszínpadra. Az idei nevek közt pedig ott lesz a Los Angeles-i underground hip-hop guruja, azaz Flying Lotus, a hangulatos és modern afrobeat, illetve roots reggae zenéket előállító The Black Seeds, a Jungle by Night, a zúzós, tempós, kemény, ugyanakkor dallamos punkzenét játszó holland Heideroosjes, a brit énekesnő, dalszerző és gitáros Anna Calvi, a kifinomult, finom és alig kitapintható folk-rockos beütéssel átitatott elegáns gitárzenét játszó Wild Beats, a életrevaló, tempós, pimasz, egyedi indie zenét toló Kakkamaddafakka, a négy, elbűvölően karakteres hangú, szexi és vagány csaj alkotta Katzenjammer, a halhatatlan antwerpeni kult-rock zenekar, a deus, az igényes-romantikus és elgondolkodtató számairól ismert Fink, a tavaly új lemezével előállt Lamb, a szintetizátorok, szigorú, gépies gitár riffek, lehengerlő tempó, mindenkit bedaráló üzemi zúzás, azaz a Ministry, az igéző hangú, elbűvölő karizmájú, Grammy-jelöléssel büszkélkedő énekesnő és dalszerző Bebel Gilberto, a lendületes gumigitárpoppal alternatív körökön túl is hódító The Ting Tings. Az A38 vendége lesz a 2006-ban alakult groningeni hiphopformáció, a Dope D.O.D, az elektro és a fidget kirobbanó formában lévő olasz nagymesterei, azaz a Crookers, a legendás német elektronikus zenészpáros, a Modeselektor és az intelligens és ízléses house-, illetve elektropop-slágereket gyártó Azari & III. Arena A Sziget másik megasátra, az Arena immár négy sávban ontja a programokat, egy nagyobb méretű sátorban. Idén már délután 4-kor kezd ez a helyszín, és az első két sávban a korábbi Európa Színpad struktúrájához hasonlóan, az adott európai ország egy-egy, a hazájában már sztárnak mondható zenekart vonultat fel. Köztük lesz az I Cani Olaszországból, a német Frittenbunde, a francia 1995, a német In Golden Tears, a román Grimus. Ausztriából érkezik az Elektro Guzzi, Hollandiából a Chief s Special, Olaszországból a Teatro Degli Orroi, Franciaországból a Danakil és Finnországból az Amon Amarth. A fél nyolcas sáv a live actek sora, az itt fellépő nevek is már korábban napvilágot láttak: az indie pop-rock zene nagy tiszteletnek örvendő csapata, a Saint Etienne, az alternatív tánczenei univerzum páratlan zenekara, a Crystal Fighters és a három dubstep-legenda nevét rejtő Magnetic Man. Tízkor indul a DJ sáv, ami hajnal 5-ig tart. Itt lesz a japán felmenőkkel rendelkező, kaliforniai elektronikus zenész, a szédületes, megállíthatatlan és minden résztvevőből a maximumot kihozó elektro house partyk 5

6 nagymestere Steve Aoki, a világ legőrültebb bulijaiban és legnagyobb közönséget vonzó elektronikus zenei rendezvényein fellépő Axwell, Adam Beyer, The Advent vs Industrialyzer live, a dubstepre felesküdött fiatal zenészgeneráció legtehetségesebb előadói közé tartozó Flux Pavilon és Borgore, a nagyreményű DJ és producer Izraelből. Magyar Nagyszínpad Természetesen idén is dedikált helyszínt kapnak a magyar alter-pop-rock előadók a Szigeten. A Magyar Nagyszínpad - mint minden évben a szcéna legjobb előadóit sorakoztatja fel, azonban a korábban megszokott helyett egy új helyszínen. Ez a színpad a Sziget északi részére költözik, a tavalyi Világzenei Nagyszínpad helyére. Bár a program egyelőre képlékeny, az biztos, hogy mint a minden évben, idén sem fog senki csalódni a felhozatalban. ROMA SÁTOR A Sziget egyik büszkesége a 11 éves helyszín, mely már több mint egy évtizede a kelet-európai és a roma zenei kultúra sokszínűségét élteti, a tradicionálistól a modern műfajokig. A Sziget egyedülálló a zenei fesztiválok között azzal, hogy külön helyszínt dedikál a roma zenei stílusok bemutatásának, a swing manouche-tól az oláh, beás, erdélyi cigányzenéig, a fúvós bandáktól egészen a roma rapig. A Roma Sátornál egyéb művészeti projektek is bemutatásra kerülnek, kiállítás is kíséri a zenei programot. Éjfél után világzenei DJ-k segítik a különleges hangulat hajnalig tartó fenntartását. Idén első alkalommal a Roma sátor minden nap este 7 és 8 között - helyet ad a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak formabontó koncertjeinek. A Sziget első napján az ifjú tehetségek után - ezen a helyszínen az oláh cigány muzsikát játszó Romengo együttes zenél. Majd jön a négytagú Gypsy Americana stílust játszó Fishtank Ensemble Los Angelesből. A szerb és francia származású tagokból álló O Djila zenekar repertoárja azokból a népszerű dallamokból áll, amelyet az örökké vándorló romák szinte egész Európa és a Balkán zenei hagyományainak ajándékoztak. Hajnali negyed 2-kor indul a Besh o drom, utána a népszerű Besh o drom-alapító Barcza Gergely, Somos Péter dobos és DJ 1000 arc segédletével. Másnap lép fel az autentikus roma muzsika hiteles közvetítője, a Etnorom. A Nadara, magyarul Ne félj! nevű együttes a francia származású nomád énekesnő és harmonikás Alexandra és a szászcsávási prímás, Tocsila szerencsés találkozásából született. A melbournei The Barons of Tang a Gypsy Deathcore úttörői, Magyarországon először a Roma Sátor színpadán mutatják be műsorukat. A francia elektro gypsy-zene egyik úttörője, DJ Click két éjszakán át tartó utazásra invitál bennünket, Delhitől Sevilláig. A pénteki programban jön Caci Vorba. A zenekar mesterien keveri a kárpátok zenéjét a cigány és balkáni zenei ritmusokkal. A tavaly alakult Vojasa együttes az urbánus cigány zene egyik legeredetibb tolmácsolója. A Gypsy Hill jól ötvözi az elektronikus zenét a brass band-ek energiájával. Hajnalban pedig ismét jön Dj Click. A Vodku megannyi zenei hatást olvasztott magába, felismerhetőek a kelet európai motívumkincsek, ismert dallamtöredékek, megelevenedik a falusi kocsmák hangulata a budapesti éjszakában. Érkezik a Söndörgő is. A szentendrei együttes az egyik legfrissebb, leglendületesebb zenét játszó zenekar a hazai délszláv és balkán zenei palettán. A Naat Veliov & The Original Kocani Orkestar névre hallgató fergeteges fúvós banda Kocani városából hozza el a makedón dalokat, izzasztó táncritmusokat. A három belga DJ, Dj Gaetano Fabri & Balkanhotsteppers két estén keresztül arra törekszik, hogy a Balkan Circus klubestet a Roma Sátor színpadára varázsolja. A Sziget zárónapján lép fel a Robert Lakatos & a Rév. Lakatos Róbertnek, a felvidéki hegedűs-brácsás zenéjében egyedi módon találkozik a népzene és a bartóki világ. Repertoárjukban megtalálhatunk felvidéki és kalotaszegi csárdásokat, zsidó dallamokat, román forgatóst és sok sok táncmotívumot. A Parno Graszt zenéjének stílusa továbbra is hihetetlenül feszes ritmusokra, a húrok hangszerek kontrázására és a vokálok összetévesztethetlenül egyedi karcosságára épül A Fanfara Shavale egy kis kelet-romániai faluból indult, ahol jószerével minden férfi játszik valamilyen fúvós hangszeren. A nyolc tagú zenekar a cigány népzenét ötvözi a rezesbanda-hagyományokkal. És hajnalban ismét jön a Dj Gaetano Fabri & Balkanhotsteppers. MEGÚJUL AZ ÖSSZMŰVÉSZETI HELYSZÍN: KultúrZóna koncepció A 20. fesztivál apropóján izgalmas újításokkal és a Sziget legemblematikusabb sajátosságának, a multikulturalitásnak szem előtt tartásával kap új dimenziót a korábbi MR2 Magyar Nagyszínpad területe. Itt terül el 2012-ben az új összművészeti helyszín, az új nevén KultúrZóna, és találnak új otthonra egymást erősítve a különböző művészeti ágak. A KultúrZóna kulturális és művészeti találkozóhely. Kortárs színház és tánc, képzőművészet, dizájn, klasszikus zene, éjjeli jazz, irodalom, slam poetry, stand-up comedy, új cirkusz, kis utcaszínház produkciók, artisták, akrobaták, mutatványosok, zsonglőrök, kerekasztal beszélgetések, workshopok, flashmob akciók, joga, tai chi és egyéb műhelymunkák szippantják be órákra a gyanútlan Sziget- látogatót. Izgalmas, elgondolkodtató, vicces és provokatív, valamint társadalmi kérdéseket feszegető képzőművészeti installációkat vonultat fel a KultúrZóna, hazai, európai és dél-amerikai művészek tolmácsolásában. 6

7 Ez a nagy kiterjedésű helyszín foglalja keretbe az Összművészeti Színpadot, a Kelet-Európa Vurstlit, a Múzeumi Negyedet, a Tarot Labirintust, az Olvasóligetet, a Medence Csoport és a Hello Wood művészeti installációit, vizuális meglepetéseit, valamint az Agora képzőművészeti workshopot. A 20-ik Sziget KultúrZóna helyszínén megtalálható kreatív alkotó csoportok idei fókusztémája, amelyből megszületendő alkotások, performanszok láthatóak lesznek a fesztivál ideje alatt: Vállald az arcod! / Show your face! A KULTÚRZÓNA PROGRAMHELYSZÍNEI, PROGRAMELEMEI KELET-EURÓPA VURSTLI A 2011-es év sajátos attrakciója volt az első alkalommal megrendezett, a hatvanas évek hangulatát megidéző Kelet-Európa Vurstli. A Szigetre érkező fiatalok zöme nemzetiségtől függetlenül már olyan korban nőhettek fel, amikor Európa keleti vagy nyugati felén élni csupán földrajzi adottság. Számukra az a természetes, hogy nincsenek határok, hogy szabadon utazhatnak, tanulhatnak, barátkozhatnak. A Kelet-Európa Vurstli mindenekelőtt nekik igyekezett megvillantani azt a huszonegyedik század Európájában egyre értelmetlenebbé és szürreálisabbá váló viszonyrendszert, amiben szüleik és nagyszüleik a mindennapjaikat élték. A nosztalgikus múltidézés idén is folytatódik, a téma nem is lehetne aktuálisabb, a Kelet- Európa Vurstliban megidézzük a Sziget születésekor még aktívan élő szocialista kempingek hangulatát, a felállíthatatlan és főleg szállíthatatlan Krisztina sátrakkal, a kényelmetlen és rémületesen nehéz csővázas hátizsákokkal, sportfőzőkkel és műanyag dróttal befont demizsonokkal. A részletekbe mindannyiunk kelet-európai nagymamája, Lóri néni avat be minket, akinek intézménye, ha nem is egyidős a Szigettel, de jó pár éves múltra tekint vissza, csak úgy mint a Kelet-Európa Vurstli megunhatatlan játékai. MÚZEUMI NEGYED A Múzeumi Negyed már ötödik éve sikeresen van jelen a Szigeten. A legnagyobb és legérdekesebb budapesti és magyarországi múzeumok interaktív bemutatkozása, műhelyfoglalkozások, kvízjátékok, kerekasztal-beszélgetések és performanszok. Idén a következő intézmények programjaival várjuk a látogatókat: Aquincumi Múzeum, Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria, Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, MODEM, Petőfi Irodalmi Múzeum Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum, Budapest Galéria, Emlékpont, karton karikatúra és képregény múzeum, Kiscelli Múzeum, Kresz Géza Mentőmúzeum, Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó Ház, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum,, Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum, Skanzen. Továbbá az INDEX, a művészet helyszínei kiadvány bemutatja Budapest kortárs képzőművészeti helyszíneit, galériáit. Zalka Imre vándorfotográfus közreműködésével korabeli fényképet készíttethet magáról a szigetlátogató. A múzeumok sokszínű kihelyezett programokkal és kedvezményekkel várják a szigetlakókat, valamint augusztusban kedvezményes, félárú jeggyel látogathatóak a múzeumok aktuális kiállításai, sértetlen sziget karszalaggal érkezőknek! OLVASÓLIGET Idén a Petőfi Irodalmi Múzeum szomszédságába költözik, árnyas, ligetes olvasótermében a magyar és idegen nyelvű könyvek helyben olvasásra igényelhetőek. TAROT LABIRINTUS Interaktív önismereti szerepjáték egy nyolcszögletű labirintusban. Idén is várja látogatóit az Élőkép Színház a Sziget egyik legnépszerűbb helyszínére. Belépéskor huszonnégy egyforma tükörlapocska közül kell választani. E lapok az életutunkon megélt szerepeink több ezer éves szimbólumai, a Tarot kártya Nagy Arkánumai. A belépő feladata, hogy a bolyongás során saját élethelyzetére vetítse, és az út végén értelmezze a húzott kártyát, e belső tükör által felmutatott képet. OCTOPOLY UPCYCLING INSTALLÁCIÓ Kreatív környezetformálás 7

8 A Medence Csoport, a Hello Wood és a Sziget szervezésében egyetemi hallgatókkal közös workshopon alakul ki három különböző nagyméretű köztéri installáció, kizárólag újrahasznosított anyagokból. KREATÍV WORKSHOP ZÓNA Kísérleti hangbázis Interaktív hangkeltő műhely a Bélaműhely vezetésével. A közönség megismerkedhet a különös alkatrészekből összeállított hangszerekkel, tereptárgyakkal. Talált, ipari és háztartási tárgyak eredeti kontextusukból kiemelve, új egységként jelennek meg. A Bélaműhely Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen készít hangkeltő eszközöket ipari hulladékokból és használati tárgyakból. Uszadékfákból és kődarabokból xilofon és litofon hangszereket készítenek, láthatóak és hallhatóak lesznek a hangburgerek, bikeofonok, gettósünik, csőszaxik, vízborzolótálak és más különlegességek is. Lesz együttzenélés és karmesterjáték is. Medence RE+Concept Táska workshop Kreatív design alkotóműhely az újrahasznosítás jegyében. Reklámfelületeket feldolgozó műhely várja a saját táskáikat elkészíteni vágyókat. A változatos nyersanyagokból mindenki maga komponálhatja meg táskáját, szatyrát, zsákját, pénztárcáját, palacktartóját. A közönség bevonása az alkotó folyamatba a Gondolkozz, mielőtt vásárolsz szemlélet népszerűsítési törekvés része. Az elkészült tárgyak hazavihetők. +Stencil workshop Napközbeni kreativitás a Sziget alatt. Szike, karton, kannák, sablonvágás és fújás, a műfajban edzett moderátorok, Harkai Domokos és Gabay Gergő segítségével. Sajátítsd el az utcai művészet technikáját, és oszd meg stencilüzeneted a galériafalon. Medence Concept Store Környezettudatos, öko-, recycling-, upcycling termékek hada várja a látogatókat. HELLO WOOD A program 2011-ben mutatkozott be először a Szigeten és az egyedi workshopoknak és kiállításoknak, a különleges látvány- és formavilágnak, a monumentális fainstallációknak köszönhetően rögtön nagyon népszerű lett a látogatók körében. Nem volt kérdés, hogy a programnak ismét a Szigeten a helye és a Hello Wood csapata óriási meglepetés installációkkal készül a 20-ik jubileumi Szigetre. A 2012-es Szigeten a Hello Wood a július között, a Dédestapolcsány melletti Bánvölgye Táborban zajló workshopok eredményeit mutatja majd be, illetve további kreatív workshopokat szervez idén is a Szigetlakók számára. A Hello Wood egy kísérlet arra, hogy összehozza a legtehetségesebbeket, a résztvevők számára pedig egy lehetőség, hogy egy igazi alkotóműhely tagjai legyenek. A Sziget alatti alkotótáborban a design és építész szakma nagyjai egy hét alatt a lehető legtöbbet hozzák ki a résztvevőkből. AGORA Az Agora képzőművészeti találkozó és szimpózium. A helyszín kortárs képzőművészek, festőművészek találkozóhelye. Célja, hogy bemutasson különböző alkotói módszereket a kreatív alkotás esetlegessége és a képzőművészeti kommunikáció eszközeivel. A résztvevők által önállóan vagy közösen létrehozott művek a művészi együttgondolkodás nagyszerű példái. ÚJ HELYSZÍN - HOLLAND MEETS HUNGARY SZÍNPAD A tavalyi Dutch Meeting Point sikeréből és a Sziget kapcsán évek óta tapasztalható egyre élénkebb holland érdeklődésből adódóan idén egy megújult helyszín ad otthont a holland kultúrának. A helyszín a tervek szerint nem egy elszigetelt holland kirakatként funkcionál majd, sokkal inkább közös holland-magyar produkciókat mutat be, prominens zenészek közreműködésével. A tervezett program a koncertek mellett kora délutáni beszélgetéseket is tartalmaz, szintén a holland-magyar kulturális összefonódás jegyében. ÚJ HELYSZÍN - PUGLIA SOUNDS MAMBO SZÍNPAD A Puglia Sounds - Mambo Színpadon a megszokottól eltérő arcukat mutathatják meg a fellépők. Napközben félakusztikus koncerteknek és DJ szetteknek ad helyet, este pedig újságíróknak: interjúk, élő rádió-közvetítések és beszélgetések helyszíneként használhatják majd a világ minden pontjáról érkező sajtósok. A helyszín a Mambo Italiano étterem nagysátra, a dél-olasz Puglia régió kortárs zenei programjának közreműködésével pedig bemutatkoznak Puglia legjobb együttesei is. TOVÁBBI HELYSZÍNEK, PROGRAMOK 8

9 NAGY UTCASZÍNHÁZ COMPAGNIE PIPOTOTAL(F): BASCULOSCOPIA Világhírű francia utcaszínház társulat monumentális, látványos előadása a Sziget szívében minden este. A Pipototal társulatot 1989-ben Franciaországban, Beauvaisban alapította Philippe Geffroy. Az utcaszínházi társulat a jellegzetes teátrális szerkezeteiről, óriási gépezeteiről vált világszerte ismerté. A Basculoscopia előadás egy álomszerű buborékba vonja a nézőt, akrobatikus eszközökkel az élet körforgásáról mesél, a mese egy óriási fémszerkezet körül, illetve azon történik 10 méter magasban, egy monumentális mérleghintán, a Basculoscope-on. Az akrobaták különböző, a fő szerkezethez kapcsolódó emelvényeken is felbukkannak, kapcsolódó szerkezetek például a perdületmegmaradás törvényét demonstráló giroszkóp (másnéven pörgettyű) és az óriás mókuskerék. A szerkezet különböző hangszerekkel is felszerelt, melyek az előadást aláfestő és kiteljesítő zenében is jelentős szerepet kapnak. UTCASZÍNHÁZAK Jártukban-keltükben zenélők, táncolók, vicces, színes jelmezekben menetelők, színészek, artisták és mutatványosok, minden előzetes figyelmeztetés és pontos előjelzés nélkül, hirtelen előbukkanva a fák és sátrak közül, ők a világ minden pontjáról a Szigetre érkező utcaszínházak, utcazenészek, akikkel egész héten a Sziget bármely pontján összefuthatunk. A nagyszínpadnál minden este a spanyol Cia La Tal együttes Carillo című produkciója tűnik fel a koncertek között, hatalmas órajátékkal mutatva az idő múlását és közben múlatva az időt. A holland Blaas Of Glory fúvósegyüttes örökzöld metál feldolgozásokat játszik vonulása közben hangszerein, a Teatro Correquetepillo őrült néger táncosa pedig bárhol feltűnhet és óvatlan pillanatunkban elkaphat minket egy táncra, hordozható zenedobozából üvölt a pörgős mambó, az andalító tangó vagy a tüzes foxtrott zenéje és ha nem vigyázunk már boldogan ropjuk is. A Kelet-Európa Vurstli közelében üti fel sátrát a Buchty A Loutky Moziautómatája, amitől mindenki kedve szerint kérheti kedves filmjeit estéről estére. Természetesen idén sem múlhat el Sziget hórihorgas gólyalábasok, szívderítő vonulós fanfárok és fura lények nélkül sem. HUNGARIKUM FALU 2012-ben már negyedik alkalommal varázsoljuk a főváros közepére a magyar vidéket és annak hagyományait, szépségeit, páratlan értékeit. Idén a jubileumi évhez kapcsolódóan a látogatókat is párba szedjük és a programok is a PÁROS téma, valamint a megtisztulás köré csoportosulnak. A délutáni táncházban párosítókat, páros táncokat, párválasztó és páros játékokat idéznek meg egyes tájegységek szerint a szekszárdi Bartina, a Sopron Táncegyüttes és a pécsi Tanac táncegyüttesek vezetésével. A délutáni fő programok egyike lett az egyes táncegyüttesek viseletben vonulása, a látvány már hozzá tartozik a Sziget színes kavalkádjához. Napközben kézműves műhelyek, bemutatók és népi játéktér várja az érdeklődőket a Hungarikum Faluban. Esténként a táncházban a talpalávalót a mulatságok idei ügyeletes zenekarai húzzák, a Poros, a Somos Zenekar, a Fajkusz Banda és a Vizin Zenekar. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ismét kiemelt partnerünk a helyszín programjában és idén a tematikához igazodva páros tárgyakat és menyegzői emlékeket állítanak majd ki. A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje újra megnyitja hagyományos pékségét, ahol a tematikához igazodva minden nap más páros pékáru készítését mutatják be. Napközben kézműves műhelyek, bemutatók és népi játéktér várja az érdeklődőket, a hajfonó lányok pedig idén két copfba fonják mindenkinek a haját. Vasárnap délelőtt a már hagyományos ökumenikus bor- és pálinkaszenteléssel egybekötött istentiszteletet várja az érdeklődőket. A megtisztulás és a megújulás jegyében: Szent Iván-i Tűzugrás: Idén két extra programelemmel bővül a Hungarikum Falu kínálata. Minden este egy 20 perces Szent Iván-i tűzugrás szertartással ünnepeljük a táncosokkal, a zenészekkel és a Sziget látogatókkal a 20-ik Szigetet. A magyarok már a XI. század óta gyújtanak Szent Iván-i tüzet, a tűzugrásnak mágikus jelentőséget tulajdonítanak. Hiteles források szerint nem csak a június 24-én gyújtott tüzet, hanem általában az ünnepi és örömtüzeket Szent Iván tüzének nevezték. A tűzugrás jelentése a megtisztulás és az újrakezdés. 9

10 A Levendula: Ettől az évtől a Hungarikum Falu területén be szeretnénk mutatni egy-egy, Magyarországon is honos gyógynövényt és a hozzá kapcsolódó népi gyógymódokat. Idén ez a gyógynövény a sokak által finom illatáról ismert levendula. A levendula tulajdonságai: idegerősítő, nyugtató, segít áthangolni a pozitív működésre. BOR- ÉS FRÖCCSKERT Idén is a Hungarikum Falu közvetlen szomszédságában, a Bor- és Fröccskertben a magyar borvidékek és borozók hagyományai elevenednek meg. WAMP Wasárnapi Művész Piac a Hungarikum Falu szomszédságában. A népszerű vásár idén is kiköltözök a Szigetre, fiatal magyar dizájnerek és iparművészek termékeivel. MAGIC MIRROR A Magic Mirror fogalom. Tizenkét éve a fesztivál queer helyszíne, a látogatók egyik kedvence. A Sziget egyik legnyitottabb pódiuma. A Berlinale filmfesztivál évek óta szakmai partnere a Szigetnek, mely együttműködés keretében délutánonként fesztivál-díjas filmek kerülnek vetítésre a sátorban. A vetítéseken kívül kerekasztal-beszélgetések, koncertek, revü, varieté és hajnalig tartó partik várják a varázslatra kíváncsiakat ben igazi kuriózummal készülünk a 20. fesztivál ünneplésére a Magic Mirror sátorban is, a varieté programjában Kulka János is porondra lép revü műsorszámával. Éjféltől indul a legendás Magic Party, amiről aztán másnap Sziget-és városszerte beszélnek. Magic Talent A Magic Mirror idén nyáron a fesztivál alatt több fordulóból álló nemzetközi tehetségkutatót szervez, amely során a varieté műfajában három kategóriában (artista, queer, táncos) keressük Európa legtehetségesebb előadóit. Jelentkezni a Sziget aloldalán keresztül, egy rövid videó feltöltésével, május második felében lehet majd, néhány héten keresztül. A legtehetségesebb jelentkezők a fesztivál alatt esténként élőben versenyeznek a Magic Mirror sátorban, a kategóriák nyertesei pedig a 2012-es Magic Mirror esti varietéprogram záró, azaz vasárnap esti fellépői is lesznek. AFRO-LATIN SZÍNPAD & VILÁGFALU Az afrikai kontinens, Jamaika és egyéb napfényes zenei produkciók a színpadon, tánc workshopok, kézműves foglalkozások, thai masszázs szintén a helyszínen, valamint az elmaradhatatlan hangulatelemek, a vízipipa sátor, az indiai teázó és a jamaikai koktél bár is ismét helyet kapnak. Desert Spirit A Tuaregek élete Az Európai Unió harmadik országok felzárkóztatása programjának és a Kultúra keretprogram támogatásával mali zenészek és a tuaregek életét bemutató programok, kiállítások és workshopok gazdagítják az idei Afro-Latin Színpad & Világfalu programját. Egy eredeti tuareg sátor varázsolja a sivatagi éjszakák hangulatát és a berberek életét a Szigetnek ebbe a szegletébe. EUROPEAN MEETING POINT Interaktív találkozóhely és információbázis az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével és más civil szervezetekkel. Immár harmadik éve jelenik meg programhelyszínként a European Meeting Point. Az eredetileg a spanyol-belga-magyar EU-elnökségi triót bemutató sátor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és partnerszervezeteinek helyszínévé vált, ahol a fesztiválozók az intézményi komolyságot nélkülöző, kötetlen hangulatban uniós kérdésekről beszélgethetnek, tájékozódhatnak és játékos formában juthatnak fontos információkhoz. Idén a Roma Sátor közelében, a tavalyi évhez hasonló formában, de még színesebb programokkal vár mindenkit a fesztivál öt napján a European Meeting Point. A látogatók a sokszínű program mellett európai uniós szervezetekkel találkozhatnak, információkat kaphatnak például az unión belüli munkavállalásról vagy a külföldi ösztöndíj programokról. Ha esetleg elveszett az útlevelük vagy esetleg bajba kerültek, az EU4U Konzulátus segítséget kínál a külföldi látogatóknak. CIVIL SZIGET ÉS OPEN-CIVIL SZÍNPAD 10

11 Civil szervezetek és szolgáltatásaik. Beszélgetések, előadások, performanszok, játékok, filmvetítések és rengeteg egyéb kapcsolódó program. A Civil Sziget története a Sziget első éveiben kezdődött, eleinte egy-két, később egy egész utcányi társadalmi szervezet érezte fontosnak, hogy jelen legyen a fesztiválon programjaival, szolgáltatásaival és közvetlen kapcsolatba kerüljön a fiatalokkal. Az utcából napjainkra már egy egész sziget nőtt ki. A Civil Sziget olyan találkozóhellyé vált, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban információt, szolgáltatást, segítséget kapnak, részt vállalhatnak a szervezetek munkájában. Nagyon fontos színtere lett a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén, a nemzetközi tapasztalatcserének is. A sok jelentkező miatt évek óta pályázatot ír ki a Sziget Kft. a Civil Szigeten való megjelenésre. Több száz jelentkező közül választjuk ki azt a kb. 100 társadalmi szervezetet és a civil társadalommal együttműködő intézményt, melyeknek helyet tudunk biztosítani. Néhány éve a Zöld Udvar is a Civil Szigeten szerves része, itt mutatkoznak be a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek, zöld aktivitások. Ökolábnyom-számítás, fotókiállítások, kerekasztal-beszélgetések, öko-globál aktivista filmek és vitafórumok a programban. A Civil Sziget közös programterei az Open-Civil Színpad és a Civil Játszótér. Az előbbi színpadon kerekasztal beszélgetések, táncelőadások, koncertek lesznek, a fő fellépők a magyar klub és underground szcéna kiemelkedő zenekarai, de a helyszín terepet biztosít néhány nemzetközi zenei produkciónak is, míg a Civil Játszótéren interaktív, a szigetlakók részvételére erősen építő színes programok - táncházak, vetélkedők, szituációs játékok - kapnak teret. ABILITY PARK A hazai és nemzetközi elismerésekkel jutalmazott interaktív kalandpark több, fogyatékos ügyi érdekvédelmi szervezettel karöltve kívánja bemutatni a fogyatékos emberek mindennapjait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást. Az Ability Park mindezeken túl szolgáltató bázisként is működik, napi 24 órában. Itt találhatók akadálymentes WC-k, mosdók. Az Ability Parkban megjelenő szervezetek önkéntesei biztosítják a Sziget egész területére kiterjedő non-stop kísérő szolgálatot látássérültek számára, jelnyelv tolmácsokat, mozgássérült kísérőket. CÖKXPON AMBIENT SÁTORKERT A különleges hangulatú helyszín a fesztivál egyetlen non-stop, chill zenei helyszíne, belépés csak cipő nélkül! A Cökxpôn Ambient Sátorkert egy varázslatos búvóhely, különleges hangulattal, színes, textilekkel, szőnyegekkel, párnákkal, látványos éjjeli vetítéssel, illatos italokkal és non-stop zenei programokkal, a középpontban kísérleti, ambient és különböző elektronikus zenei műfajokkal. A helyszín a nap 24 órájában, finoman lüktető zenékkel várja a feltöltődni és lazítani vágyókat. Napközben elektronikus live actek, djk, a fűben kreatív, léleklazító és fejlesztő workshopok: jóga, pránanadi, masszázs, hastánc, kortárs tánc, Bollywood tánc tanfolyam és capoeira. A speciális tér a kortárs vizuális művészeteknek is otthont nyújt, a programban fontos szerepet kap a zene és a vizuális művészetek kapcsolata. Többek között fellép a spanyol Microfeel (ESP), aki egy különleges felfedezésre invitál az űrbe; a szlovák The Global Optimistic (SK) vetítősei egy hatalmas szobrot keltenek életre a színpadon; a venezuelai-magyar KINZOisHERE (VEN-H) alkotói pedig társadalomkritikus videójukkal és performanszukkal gondolkodtatnak el, de például Los Hermanos (BE) brüsszeli képzőművész is csatlakozik a Cökxpôn vetítősök táborához. A hazai programok közül néhány kiemelés: az YntermemorY produkció Bernáthy Sándorra emlékezik egyedülálló audio-vizuál live act-jével, de szintén egyszeri és nem mindennapi estéket ígérnek a Critical Bulbs és a Fényvető SE. csapatok, akik egész éjjel, 16mm-es filmeket vetítenek, a film hangjainak elvarázsolásával pedig Dr. Analogue és Dj Azaki repíti különböző világokba a nézőket. Éjjelente kihagyhatatlan party-szekció holland, német, spanyol, észt, belarusz és magyar lemezpörgetőkkel. VOLT FESZTIVÁL TERASZ A VOLT Fesztivál Terasz 2012-ben is a legnagyobb partiknak ad majd otthont. Bulihelyszín kora estétől élő tánczenével, táncdalfesztivál-sztárokkal és DJ-kkel. A Táncdalfesztivál sáv 2012-es fellépői: Aradszky László, Szandi, a Happy Gang, Korda György és Balázs Klári, valamint Soltész Rezső. LOGIKAI JÁTÉKOK SÁTRA A Hegyvidék Sportegyesület Sakk és Gó Szakosztálya 2012-ben is várja a Szigeten a logikai játékok iránt érdeklődőket. A programból nem hiányozhat a nagy népszerűségnek örvendő sakk. A Rubik-kocka ismét kiemelt helyet kap a programban. Hogy ki a leggyorsabban, egy kézzel vagy csukott szemmel, a lényeg, hogy mindenki pörgesse a helyére a Bűvös kockát. 11

12 A teljesség igénye nélkül játékok a kínálatból: sakk, gó, tantrix, térbeli malom, amőba, abalone, backgammon, halma, tangram, pylos, quatro, quixo, puzzle, térbeli puzzle, dominó, Rubik-játékok, malom, mankala, katamino, goblett, stb. Az agytornára vágyóknak több száz logikai játék, sakkszimultán lehetőség nagymesterekkel, Rubik-kocka és pókerbajnokság. Fontos, hogy a szervezők nem támogatják a pókerjáték valódi pénzben való játszását. A póker valódi pénzben való engedély nélküli játékát a törvény tiltja, ezért a sátor és a fesztivál területén is tilos. OLIMPIAI ÉS SPORT HELYSZÍN Mivel a Szigettel egyidőben zajlanak a londoni Olimpia eseményei is, ezért idén kiemeltebb figyelem esik majd a sportprogramokra. Egyrészt napközbeni aktivitásokkal, játékokkal, sporteszközbérlési szolgáltatásokkal és folyamatos sportolási lehetőségekkel várja a sziget közepére beköltöző helyszín az aktív pihenésre vágyó Szigetelőket. Másrészt óriás kivetítőn keresztül folyamatosan nyomon követhetőek lesznek az olimpia eseményei, sőt a különböző sportszövetségek segítségével számos sportágban megmérkőzhetnek majd a különböző nemzetek fiaiból és lányaiból verbuválódó egyéni versenyzők és csapatok....és végül A Kossuth könyvkiadó a 20. Sziget okán egy, az elmúlt évek történetét fedolgozó Sziget Könyvet jelentet meg az Ünnepi Könyvhétre. A Jávorszky Béla Szilárd által jegyzett mű az elmúlt 19 évet igyekszik minél több irányból megragadni, annak legfontosabb eseményeivel, jelenségeivel, vetületeivel... Híreinket az szemlézi. 12

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Felelősséggel. szellemi kincseinkért. az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen

Felelősséggel. szellemi kincseinkért. az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen Felelősséggel szellemi kincseinkért az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen A magyarországi E.ON vállalatcsoport elkötelezetten támogat kulturális eseményeket, oktatási és kulturális

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Streetball challenge. Tájékoztató anyag

Streetball challenge. Tájékoztató anyag Streetball challenge Tájékoztató anyag 2011 Adidas Streetball Challenge 2011. Néhány szó a játékról, amely rövid idő alatt meghódította a világot és Magyarországot is. A Streetball, a kosárlabdázás őshazájából,

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez

Részletesebben

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13.

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. Július 10. csütörtök Nap közben népzene, népdal és néptánc tanítás az Interaktív

Részletesebben

This is the beginning of a beautiful friendship vagy valami más? A Sziget Fesztivál, mint a jövő fogyasztói társadalmának laboratóriuma

This is the beginning of a beautiful friendship vagy valami más? A Sziget Fesztivál, mint a jövő fogyasztói társadalmának laboratóriuma This is the beginning of a beautiful friendship vagy valami más? A Sziget Fesztivál, mint a jövő fogyasztói társadalmának laboratóriuma 1 Az előadás céljai Nyomon követni, hogy miként települt rá a fogyasztói

Részletesebben

A versenyre és jamre egyaránt várjuk Küföldi és magyar művészek jelentkezését!

A versenyre és jamre egyaránt várjuk Küföldi és magyar művészek jelentkezését! Factory Fesztivál @ Miskolc 2011. Augusztus 4-5-6. Bázis Store presents / Big Up Graffiti Battle 1.0 Az idei év sem maradhat el rendezvény nélkül, ezért a Factory Aréna és a Bázis Store közös koprodukcióval

Részletesebben

A Rémálom Visszatért ZENEKARI AJÁNLÓ. Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty

A Rémálom Visszatért ZENEKARI AJÁNLÓ. Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty A Rémálom Visszatért Elkezdõdtek az élõ lemezbemutató koncertek A röfögtetõs bulikról elhíresült csapat nyolcévnyi munka után 2006-ban

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

TOKAJI BOROK FESZTIVÁLJA 2008. május 23-25.

TOKAJI BOROK FESZTIVÁLJA 2008. május 23-25. TOKAJI BOROK FESZTIVÁLJA 2008. május 23-25. Május 23. péntek 14-24 óra Borkiállítás és vásár, népművészeti bemutatók, kézműves vásár, 16 óra A Meggyaszói Fúvószenekar koncertje a fesztiválszínpadon 17

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi beszámolóhoz A közhasznú minősítésű Fészek Művészklub már 112 éve az országban, de a világban is egyedülálló összművészeti művelődési központként és most már befogadó színházként

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Kell egy kis energia!

Kell egy kis energia! Kell egy kis energia! Életünk része a villanykapcsolástól a meditáción át. Nem élhetünk nélküle, pedig önmagában nem is létezik. Valaminek van energiája: a környezetnek, a testnek, a szellemnek; romboló

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

Sziget Fesztiválköztársaság 2014

Sziget Fesztiválköztársaság 2014 Sziget Fesztiválköztársaság 2014 Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon.

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

2012. Augusztus 10. FŐSÁTOR: KIKÖTŐPLACC: P R O G R A M O K. ( Akasztó dombi - Piac tér / Parkoló)

2012. Augusztus 10. FŐSÁTOR: KIKÖTŐPLACC: P R O G R A M O K. ( Akasztó dombi - Piac tér / Parkoló) P R O G R A M O K 2012. Augusztus 10. FŐSÁTOR: ( Akasztó dombi - Piac tér / Parkoló) 17.00 Sajtótájékoztató 18.00 Tárlatvezetés a fősátorban 19.00 Ünnepélyes megnyitó Trailer Galéria performance 20.00

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel.

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel. A rendezvény célja Az egészségtudatos és energikus életvitel népszerűsítése, ahol megmutatjuk az országnak, hogy az egészségünk megőrzéséért mit tudunk tenni. Megmozdítjuk, megmozgatjuk az országot, egy

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Múzeumok Éjszakája Esztergom Párkány 2015. rendezvényről

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Múzeumok Éjszakája Esztergom Párkány 2015. rendezvényről SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Múzeumok Éjszakája Esztergom Párkány 2015. rendezvényről Az esztergomi múzeumok (Duna Múzeum, MNM Vármúzeuma, MNM Balassa Bálint Múzeum, Keresztény Múzeum) a Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

Paks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22.

Paks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22. 013. május 25. Kôbánya június 1. június 15. június 22. június 30. augusztus 3. augusztus 17. Nyíregyháza Paks Oroszlány szeptember 7. vasárnap Békéscsaba Zánka Körmend Kecskemét szeptember 28. FÔGÁZ Budapest

Részletesebben

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár 2013 Budapest Jazz Club 2014. tavasz-nyár MAGUNKRÓL A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja

Részletesebben

RÖVID PROGRAM. Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20.

RÖVID PROGRAM. Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20. RÖVID PROGRAM Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20. 2014. augusztus 9. Szombat 22:30 Csillagrét, Őriszentpéter Csillagnéző Találka az Árpád-kori templom parkolójában 2014. augusztus

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Rákosmenti majális. 2013. május 1.

Rákosmenti majális. 2013. május 1. Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099 Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099 I. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc Múzeum

Részletesebben

Váci Mihály Kulturális Központ KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL. 2014. évi programjai

Váci Mihály Kulturális Központ KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL. 2014. évi programjai Váci Mihály Kulturális Központ KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL 2014. évi programjai ALVÉGESI MŰVELŐDÉSI HÁZ PROGRAMJAI TÉLTEMETŐ VIGASSÁGOK Időpontja: 2014. február 28. (péntek) 13. 00 óra A programban megelevenednek

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

* SPANYOL KLUBTAGSÁGI * RENDSZER. SPANYOL PORTÁL.

* SPANYOL KLUBTAGSÁGI * RENDSZER. SPANYOL PORTÁL. * SPANYOL KLUBTAGSÁGI * RENDSZER. SPANYOL PORTÁL. TARTALOM: 1. MIT NYÚJT A KLUBTAGSÁG A TAGOK SZÁMÁRA, TAGSÁGI FORMÁK 2. TERVEZETT TEMATIKA 3. TAGDÍJAK, BEFIZETÉS 4. KEDVEZMÉNYEK SPANYOL KLUBTAGSÁGI RENDSZER

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3.

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 8.. SZÁM www..ttmamk..hu A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN Hungarikumszeminárium (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. oldal) Berekai Éva

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel.

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel. A rendezvény célja Az egészségtudatos és energikus életvitel népszerűsítése, ahol megmutatjuk az országnak, hogy az egészségünk megőrzéséért mit tudunk tenni. Megmozdítjuk, megmozgatjuk az országot, egy

Részletesebben

Országos Építészbál. 2007. február 10-én, szombaton, 19 órai kezdettel a Merlin Színházban (Budapest, V. Gerlóczy utca 4.)

Országos Építészbál. 2007. február 10-én, szombaton, 19 órai kezdettel a Merlin Színházban (Budapest, V. Gerlóczy utca 4.) Szponzori ajánlat Tisztelt Partnerünk! Örömmel értesítjük, hogy a tavalyi, hosszú szünet után először megrendezett és nagy sikerrel zajlott társasági esemény után 2007-ben ismét megrendezésre kerül az

Részletesebben

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu FÔUTCA LIPÓT NAPOK 2009. november 12 15. Programfüzet Erzsébet tér Tisztelt Belvárosi Polgárok! Örömmel mutatom be Önöknek a Fôutca Lipót Napok programsorozatát, amelynek során megismerhetik Belváros Új

Részletesebben

Szakmai beszámoló NKA 3707/11462 számú A Völgyválasz kulturális Fesztivál 2013. évi megvalósítása című projektjéről

Szakmai beszámoló NKA 3707/11462 számú A Völgyválasz kulturális Fesztivál 2013. évi megvalósítása című projektjéről Szakmai beszámoló NKA 3707/11462 számú A Völgyválasz kulturális Fesztivál 2013. évi megvalósítása című projektjéről A Völgyválasz fesztivált 2013. augusztus 5-11-ig a pályázatban benyújtott programtervtől

Részletesebben

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT 2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)

Részletesebben

Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát

Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát bemutatja Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát Budapest Néhány mondat a kiállítás születéséről... Az itt bemutatott képek Kovács Tamás Vilmos festőművész ezidáig műtermében lévő tájfestészetét

Részletesebben

I2010IjúliusIaugusztusI

I2010IjúliusIaugusztusI I2010IjúliusIaugusztusI 06.28. 07.21. Nyári, intenzív nyelvtanfolyam kezdőknek engyel Intézet Bp., VI. Nagymező u. 15. 07.16-ig engyelországból jöttünk! Fiatal lengyelek Budapesten fotókiállítás engyel

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Akcióban Résztvevő Partnerek

Akcióban Résztvevő Partnerek Keresse a Partner matricával ellátott üzleteket! Akcióban Résztvevő Partnerek Boltív köz 2. Alfaparf Referencia Szalon (fodrász üzlet) nyitva tartás: 9:00-20:00 nyitási akciók; férfi hajvágás 1000 Ft-tól,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, SZÉPHALOM, 2015. JÚNIUS 20.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, SZÉPHALOM, 2015. JÚNIUS 20. SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAVAKBÓL VIRÁG, TÁGULÓ VILÁG MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, SZÉPHALOM, 2015. JÚNIUS 20. A Petőfi Irodalmi Múzeum 3507/00138 számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 300.000 forint összegű

Részletesebben

Programok és helyszínek 2009. Szeptember 4-5-6.

Programok és helyszínek 2009. Szeptember 4-5-6. Programok és helyszínek 2009. Szeptember 4-5-6. Filmfesztivál Toldi mozi Játékfilm Dokumentumfilm Sport- és zenei klipek Animáció Vak mountainbike versenyző, pornórendezővé lett biciklisfutár, városi kerékpáros

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap 2014. július 11-12-13. Parád Nagyközség Önkormányzata és Bodony Község Önkormányzata szervezésében A rendezvény fővédnöke: Horváth László Országgyűlési képviselő

Részletesebben

Eseménynaptár. SPP Téli Tábort előkészítő Study Tour Allos. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu

Eseménynaptár. SPP Téli Tábort előkészítő Study Tour Allos. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2014. október 17-19. Eger HÖOK Elnökválasztó Közgyűlés 2014. október 22. Győr Egyeztetés Megyesi Pállal /Bridge/ 2014. október 27. Budapest, HÖOK Iroda Vezetőképző

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó

Részletesebben

Regisztrációs adatlap

Regisztrációs adatlap Regisztrációs adatlap 1. A fesztivál hivatalos neve:.. 2. A fesztivál honlapjának címe:... 0 - nincs honlapcím 3. A fesztivál szervező hivatalos neve :.. címe: város.....utca házszám telefon száma: e-mail

Részletesebben

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával.

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával. Csabai Kolbászház Látvány és élmény! Disznóvágás Kolbászkészítés Csapatépítő programok 2015 januárjától megnyitotta kapuit a Csabai Rendezvényszervező Kft. által üzemeltetett fesztiválház. Fő célunk a

Részletesebben

MÍVES EMBEREK SOKADALMA 10. ÉVFORDULÓ

MÍVES EMBEREK SOKADALMA 10. ÉVFORDULÓ Augusztus 6. Csütörtök 15: 00 Augusztus 7. Péntek MÍVES EMBEREK SOKADALMA 10. ÉVFORDULÓ ARTERA 1o éve- kiállítás: Fényképek a rendezvényekről, programokról, az Artera alapítvány 1o éves életéből. ARTERA

Részletesebben

Kik vagyunk? Helyszín. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Szerbia?

Kik vagyunk? Helyszín. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Szerbia? Kik vagyunk? Németh Bence és Leel- Őssy Attila vagyunk, budapesti egyetemi hallgatók. A szervezést bonyolítja és az infrasturktúrát biztosítja, az Online Travel Services budapesti utazási iroda. Az iroda

Részletesebben

Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek 2014. április 24-26. Keszthely

Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek 2014. április 24-26. Keszthely Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek 2014. április 24-26. Keszthely ISMERTETŐ A Helikoni Ünnepségek a középiskolás korosztály legnagyobb dunántúli kulturális seregszemléje, ahol a diákok 18 művészeti

Részletesebben

2010. június 19. szombat 18-24 óra. Múzeumok Éjszakája

2010. június 19. szombat 18-24 óra. Múzeumok Éjszakája 2010. június 19. szombat 18-24 óra Múzeumok Éjszakája Közös program: a Veresi Gőzös közlekedése 18-tól 24 óráig, a különböző rendezvényhelyszínek között, díjtalanul Gödöllői Városi Múzeum Szabadság tér

Részletesebben

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Helyszín: -Mezőlaki Általános Művelődési Központ Tagiskola Mihályháza. -Művelődési

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

2015. január február

2015. január február 2015. január február január 8. 19:00 január 14 18. január 14. 19:00 január 15. 20:00 január 20. 18:00 január 23. 17:00 január 24. 20:00 Az Apró dolgok Istene Kiállítás Lengyel táncosok a SzólóDuó 2015

Részletesebben

Budapesti Fesztiválzenekar VIGYÁZZ, LÉPCSŐ!

Budapesti Fesztiválzenekar VIGYÁZZ, LÉPCSŐ! Budapesti Fesztiválzenekar VIGYÁZZ, LÉPCSŐ! PR-Projekt Arany Penge 2013.03.25. 1. Az alaphelyzet Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar karmestere azt találta ki, hogy a 2012-es Múzeumok Éjszakája

Részletesebben

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Víz, Zene, Virág Fesztivál Spirit Bástya Tata, 2014. június 27-29.

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Víz, Zene, Virág Fesztivál Spirit Bástya Tata, 2014. június 27-29. RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Víz, Zene, Virág Fesztivál Spirit Bástya Tata, 2014. június 27-29. 1. Általános információk a 2014. évi tatai Víz, Zene, Virág Fesztiváltól Víz, Zene, Virág Fesztivál, a nyár slágere!

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független alternatív színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon

Részletesebben

Általanos Médiaajánlat

Általanos Médiaajánlat Általanos Médiaajánlat 2014 Kik vagyunk mi? Az RC Creative Media 2014 május elején indította útjára az RC News online magazint, amely tervei szerint a legújabb internetes magazin kategóriát képviseli.

Részletesebben

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m Szegedi Sürgősségi Napok Rendezvényismertető prospektus w w w. m e n t o o v. c o m SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK RENDEZVÉNYISMERTETŐ PROSPEKTUS Készült A Szegedi Sürgősségi Napok Szervezői Bizottság megbízásából

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

Ismét Palóc Mulatság

Ismét Palóc Mulatság Ismét Palóc Mulatság 2015. január 30-án megnyitjuk a 2015-ös évet táncház tekintetében. Ezen alkalommal is fergeteges estére várjuk minden kedves ismerősünket, minden érdeklődőt, akik szeretik a mulatozást.

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BUDAPEST XXIII. KERÜLETI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GYÖNGYHALÁSZOK - TEHETSÉGPONT Cím: 1237 Budapest, Soroksár-Újtelep Nyír u. 22. Tel.: 283-13-82 E-mail: fiai@feketei-bpny.sulinet.hu

Részletesebben

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák Lengyel Diana - kezdtek bele a lányok mosolyogva a beszélgetésbe. Nagyon kevesen tudnak rólunk, ha megmondjuk, honnan és kik vagyunk, nagy szemeket meresztenek

Részletesebben

Zene (Előzetes kérés szerint: pop, rock, ballada, afrikai zene. Tőlünk a fiúk a pop1, a lányok a ballada csoportban voltak) Számítógépes játékok

Zene (Előzetes kérés szerint: pop, rock, ballada, afrikai zene. Tőlünk a fiúk a pop1, a lányok a ballada csoportban voltak) Számítógépes játékok Kedves Barátaink! Mint Ti is tudjátok, idén nyáron is megrendezésre került a nemzetközi tábor Williams-szindrómás fiatalok számára. Ebben az évben Svédország adott otthont ennek a nagyszabású programnak

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-319/2012. ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2012. évi kulturális

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL

A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL A jelentést az Egyesület közgyűlése, egyhangúlag elfogadta, 2010. június 10-én. 1. Tartalmi beszámoló az Egyesület

Részletesebben

Szponzori ajánlat. Augusztus 8-12. Jászberény. Közel 50 program, 700 közreműködő, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományőrző együttes:

Szponzori ajánlat. Augusztus 8-12. Jászberény. Közel 50 program, 700 közreműködő, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományőrző együttes: Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár Augusztus 8-12. Jászberény Közel 50 program, 700 közreműködő, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományőrző együttes: Moldvából, Gyimesből,

Részletesebben

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155 Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program A kutatási osztály ez évi kiemelkedő munkája mely immár nemzetközi érdeklődést is keltett a

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel Hallgató neve: Szabóné Förhécz Krisztina Projekt téma: TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉS (Rajzolás, mintázás, kézimunka technikákkal) KIDOLGOZÁS

Részletesebben