Angliai útinaplóm. A HU01-KA Erasmus+ mobilitási projekt keretében megvalósuló angliai szakmai gyakorlatot teljesítő tanuló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Angliai útinaplóm. A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt keretében megvalósuló angliai szakmai gyakorlatot teljesítő tanuló"

Átírás

1 Angliai útinaplóm november 4. - november 27. Készítette: Gábor Zsuzsanna Réka A HU01-KA Erasmus+ mobilitási projekt keretében megvalósuló angliai szakmai gyakorlatot teljesítő tanuló 1

2 Céljaim, terveim, elképzeléseim az angliai szakmai gyakorlattal kapcsolatban: Azzal a céllal jelentkeztem a pályázatra, hogy megismerkedhessem a brit kultúrával, az ott élő emberek mentalitásával, új kapcsolatokra tegyek szert és fejlesszem az angoltudásom, ezzel készülve az angol középfokú szakmai nyelvvizsgámra. Felkészülésem az angliai szakmai gyakorlatra: A kiutazást megelőzően egy 50 órás felkészítő tanfolyamon vettünk részt csapatunkkal, ezáltal megismerhettük egymást és az Egyesült Királyságot. 2

3 Reggel 6 óra körül indultunk az iskola elől. 7:40 percre már a Liszt Ferenc reptéren voltunk. 10 óra körül csekkoltunk be és 11-kor indult a gépünk. Angol idő szerint körülbelül fél 1-re érhettünk Bristolba. A Petroc főiskolából Michael jött értünk az iskola transzferével és hozott nekünk szendvicseket. Michaelnek fantasztikus akcentusa volt. Először megijedtem, hogy nem fogom megérteni, de szerencsére, ha valamit nem értettünk, körülírta nekünk más szavakkal, és tekintettel volt arra is, hogy eleinte lassabban beszéljen. 4 óra körül megérkeztünk a szálláshelyekre. Vandával Vickynél laktunk, aki a Petroc-ban tanít spanyol nyelvet. Három tinédzser fia van: Jack 14 éves, Oliver 11, Samuel pedig 6. Velük ezen az estén még nem találkoztunk, mert az édesapjuknál töltötték a napot. Vicky készített nekünk sülthúst és salátát. Miközben vacsoráztunk, mesélt magáról és a családjáról. A családjáról és a munkájáról. Nagyon közvetlen és kedves volt Ma 7:00-kor keltünk fel, az ágy kényelmes volt és nem is fáztunk éjjel. Reggel kávét ittunk és gabonapelyhet ettünk, majd a többiekkel 9:30-kor a Central Towernél találkoztunk és onnan gyalog mentünk át a Petroc-ba, ahol az iskola igazgatója, Nicola és May az egyik tanárnő várt minket a tanétteremben egy igazi angol teával, amit az ott tanulók 3

4 szolgáltak fel nekünk. Nicola körbevezetett minket az iskola épületében. Ebben az iskolában a tanulók nem csak vendéglátást tanulhatnak, emellett lehetőségük van szépészeti képzésekből és egyéb képzésekből választani. Az ebédet szintén a tanétteremben fogyasztottuk el. Pizzát szolgáltak fel a tanulók, amit a tanétteremben készítettek. Ebéd után elmentünk körbenézni a városban. A tanárnő megmutatta az ő szállását, sétáltunk a belvárosban és a körút végén beültünk az egyik angol pubba meginni egy angol ale-t, közben átbeszéltük az eheti tervünket. Amikor hazaértünk, a fiúk már otthon voltak, így együtt vacsoráztunk. Vicky paradicsomszószos tésztát készített. A fiúk nagyon illedelmesek voltak, érdeklődtek egy kicsit rólunk, Vandával megtanítottuk nekik hogyan köszönnek egymásnak a magyarok különböző napszakokban. Tanult szavak: Cycle path Shortcut Pint Ale Reggel 7:30-kor ébredtünk. Eredetileg trambulin napot terveztek a testnevelés óra keretein belül, de végül teniszezni mentünk el a helyi sportközpontba a Petroc közel velünk egykorú turisztikás tanulóival. Az órát Steve tartotta, 4

5 aki megpróbálta úgy kialakítani a teniszpartnereket, hogy alkalmunk lehessen megismerni az angol tanulókat. A diákok érdeklődőek voltak, kedvesek és közvetlenek, bár a teniszt sajnos nem sikerült elsajátítanom, ennek ellenére nagyon jól éreztem magam. Vicky hazahozott minket, átcseréltük a ruháinkat és ittunk egy kávét, ezután elvitt az iskolába, ahol megint pizzát ebédeltünk a tanétteremben majd 13:30-tól egy másfél órás cabin crew órán vehettünk részt, amit Sarah tartott a turizmus csoportnak. Az órán a kényszerleszállásról tanultak. Az anyagot a táblára írta, közben elmagyarázta és videofelvételekkel demonstrálta. A terem gyakorlati helyiségében a tanulók bemutatták, hogy mi a teendő egy kényszerleszállás esetén. Szünetben beszéltettem pár lánnyal az osztályból. Ezután Nicola körbevezetett minket az iskola kültéri területein, ahol egy kisebb állatfarmmal is találkozhattunk, illetve az új GEO projekttel, aminek keretein belül SNI-s gyerekeket foglalkoztatnak. Ökoházat építettek, aminek megnézhettük a terveit is: a padló farönkökből készül, 5

6 a tetőn élő fű fog nőni, az oldalát gallyak borítják majd a tető közepén pedig beáramolhat a napfény. Iskola után sétáltunk a belvárosban és megkerestük a buszpályaudvart is. 6-kor együtt vacsoráztunk. Vicky halat készített tört burgonyával és párolt zöldséggel. Desszertnek pedig almáspitét ettünk karamellás fagylalttal. Az angol ételek nem túl sósak, de nem bánom, én otthon sem eszem túl sósan. Az asztalnál sokat nevetgéltünk, majd míg Vicky távol volt, mi vigyáztunk Samuelre körülbelül 10 percig. Nagyon okos, eleven kisfiú. Az iskolában az olvasás a kedvenc tárgya. Később odaadtuk Vickynek az otthonról hozott ajándékcsomagunkat, aminek tartalma: egy népi mintával ellátott porcelán falitányér volt, egy kis porcelán kanna hasonló mintával, egy üveg Erős Pista, egy zacskó őrölt édes Szegedi Paprika és egy kis üveg Unicum. Vicky nagyon örült neki, szerencsére ezeket a magyar termékeket még nem ismerte. Tanult szavak: Landing Ditching Brainstorming Reggel 10-kor találkoztunk az iskolában Komlósi Mária tanárnővel és Nicolával, a tanétteremben kávéztunk, majd Michael elvitt minket autóval Exeterbe. Először a Royal Albert Memorial Museum & Art Gallery természettudományos és helytörténeti kiállítását néztük meg, ahol sok érdekesség között megtudhattuk a különbséget a devoni és cornwalli teadélután között. Ezután ebédeltünk és szabad programként megnéztük a főutcát, sétálgattunk a városban. Míg a katedrális előtt vártuk a tanárokat, egy hatalmas sirályt etettünk. Exeter gótikus katedrálisát is megnéztük kívül és belül is. 6

7 Épp egy vallási szertartás folyt, így még izgalmasabb volt. A katedrális és környéke teli volt piros pipacsokkal. A virágok az I. világháborúban elesett katonákat szimbolizálják, ugyanis a háború után csak ezek a virágok nőttek ki a teljesen lepusztult területeken, ahol a véres csaták folytak. Este 7 körül értünk vissza Barnsaplebe, Vicky vacsorára mini kolbászokat sütött, mellé sült zöldséget készített, amit az általunk hozott őrölt paprikával hintett meg, az Erős Pista különösen ízlett neki. Vacsora után felmerült annak az ötlete, hogy megnézhetnénk a körülbelül 200 km-re levő Stonehenge-t, de sajnos busszal ez az út a sok átszállás miatt 10 órába telne, tehát elvetettük az ötletet. Vandával este filmet néztünk angolul, angol felirattal. Tanult szavak: Poppy flower Clotted cream Scone 7

8 Cornish pasty Reggel 10-kor ébredtünk, reggeliztünk, majd Dorothy ötlete alapján délután 2 körül elmentünk és megnéztük a Westward HO! tengerpartot. Körbesétáltunk a színes nyaralóházak között és mivel épp apály volt, könnyedén besétálhattunk egészen messze a visszavonult tenger közelségébe. Felhős idő volt, mégis minden világított a fehér habok miatt. A part teli volt Fish & Chips bárral és szuvenír árussal, az egyik bárban ebédeltünk. Én a lepényhalat ettem sültkrumplival. A hal bundája nagyon olajos volt, így csak a halat ettem meg, ami finom volt. Még szinte meg sem ettük, már jött is a busz így futnunk kellett rá, hogy még sötétedés előtt átérjünk a másik tengerpartra Ilfracombe-ba. A buszról néztük, hogy miközben megebédeltünk, a tenger újra teljes hosszában terült el. Ahol az előbb sétálgattunk, most több méter magas vízoszlop állt. Az emeletes busz tetején ültünk az elejében, így mindent egészen közelről láthattunk. A zöld legelőket és a szűk tengerparti utcákat. A jegyünk 3.60 pound volt, amiért cserébe egész nap annyit utaztunk, amennyit akartunk. 8

9 Ilfracombe egy nagyobb tengerparti város helyi ipar- és képzőművészeti kiállítással, csokoládé múzeummal és színházzal. Sajnos mire odaértünk besötétedett, így nem sok időt töltöttünk itt, viszont sötétben a tenger tejfehér habjai még szebb látványt nyújtottak, mint nappali világosságnál. Vicky fachitost készített vacsorára csirkével, csípős szószokkal és fűszeres zöldségekkel. Este bementünk a városba és találkoztunk a tanárnővel. Egy angol pubban szórakoztunk. Tanult szavak: Plaice Későn ébredtünk, egész nap itthon időztünk. Ebédre a maradék fachitosból ettünk, kimostuk a ruháinkat, este pedig filmet néztünk. Hamar lefeküdtünk aludni, hogy kipihenhessük magunk a következő napra Ez volt az első munkanapunk. 7 körül keltünk fel, megreggeliztünk és az óratoronynál találkoztunk. Komlósi Mária tanárnő elkísért minket, 9-re mentünk az Imperial hotelbe, ahol találkoztunk a hotel két menedzserével Stephennel, aki az általános tudnivalókról tartott nekünk előadást, borzasztó gyorsan beszélt, és nagyon választékosan, de az előadását prezentációval kísérte, így érthető volt minden. Vandával mi 9

10 itt dolgoztunk, Viktor és Dorothy pedig átmentek a The Park hotelbe. Luisa a másik menedzser végigkalauzolt minket a hotelen, és sötétkék egyenruhákat adott nekünk a munkához és Susanehoz kísért minket, a housekeeper managerhez. Susane egy roppant közvetlen, harsány hölgy, mindenben segített, viccelődött és sokat érdeklődött rólam, a családomról és közben persze magáról is sokat mesélt a munka egy-egy kötetlenebb pillanatában. Samhez voltam beosztva, aki 24 éves és Barnstaple-ből származik. Megmutatta pontosan hogyan kell kitakarítani egy fürdőszobát. Először a mosdókagylóval kezdtük, amit egy nagy sárga szivaccsal és sárga tisztítószerrel súroltunk, töröltünk szárazra, majd a fém csapokat a rózsaszín törlőkendővel fényesítettünk. Ezután következtek a tükrök, a piperecikkek újratöltése (a szoba minősége szerint járt hozzá esetlegesen arckendő és wellness csomag) a fürdőkádat illetve zuhanytálcát a mosdókagylóhoz hasonlóan tisztítottuk, a toalettet kék színű fertőtlenítővel és kefével, majd a kék törlőkendővel tisztítottuk. A padló volt az utolsó, amihez kék szivacsot és törölközőt használtunk. A törölközőket újakra cseréltük, a használtakat egy zöld zsákba tettük, ami a mosodába kerül. Kicseréltük a toalett papírokat, amiknek a szélét kis háromszögbe hajtogattuk. Attól függően kellett takarítani, hogy a szobát stay vagy departure kategóriába sorolták. Ha a vendég elhagyja azt, mindent teljesen le kellett cserélnünk, port törölnünk a legelérhetetlenebb zugokban is, de ha a vendég tovább maradt, a szobát csak fel kellett frissítenünk. Ebédre olyan szendvicset csináltak nekünk, amilyet reggel Susantól kértünk, ihattunk kávét, teát vagy kakaót. Az első napomon ebéd előtt 4 szobával, majd utána szintén 4 szobával végeztünk. A hotelben dolgozik egy magyar lány is, Mónikának hívják és 8 éve él itt. Nem sok angol tudással érkezett, de immár családja van: angol férje, aki szintén a hotelben dolgozik menedzserként, és két kislánya. Azt mondta Anglia 10

11 ezen részén nem túl sok a magyar, viszont a lengyel származásúak sokan vannak. Fárasztó nap volt, Vicky angol vacsorát készített nekünk. Jénai tálban rétegezett egymásra tört burgonyát, tört édesburgonyát, hagymával dinsztelt darált húst, és zöldségeket: borsót, répát, kukoricát. A tetejét sajttal szórta meg és összesütötte sütőben. Magának is hasonlót készített több féle hüvelyes zöldséggel, fűszeresebb változatban és hús nélkül. Mindkettőt megkóstoltuk, nagyon finom volt. Tanult szavak: Bathmats Ma ismét 9-kor kezdtük meg a munkát az Imperial hotelben. Susanne-nél kellet lejelentkeznünk. Megkérdezte mit kérünk ebédre, aztán beosztott minket 1-1 dolgozóhoz. Ismét Sam-mel voltam. Rendkívül segítőkész és türelmes volt, bár ma hamarabb elfáradtam a munkában. Körülbelül 14 szobával végeztünk. Azokban a szobákban, ahol a vendégek maradtak, vigyázni kellett a személyes tárgyaikra, így ezekben nehezebb volt takarítani. Sam jó kedéllyel végzi a munkáját, gyakran énekelgetett közben és rádiót is hallgattunk, így kissé könnyebben telt a munka. Ma az ebédlőben két fiatal, lengyel származású lánnyal is találkoztunk. Ma délelőtt 11-kor megemlékezést tartottak az I. világháborúban elesett katonák tiszteletére, így 11-kor mindenki szüneteltette a munkát és néma csenddel tisztelte meg a hősöket. A héten minden napra jutnak extra feladatok, így amikor Sammel készen lettünk a ránk osztott szobákkal, lementünk és az első emelet folyosóját tisztítottuk meg. Sam a falakat törölte le, 11

12 nekem az ajtók fából készült szegélyeit kellett letakarítanom, majd együtt felporszívóztuk a folyosót borító padlószőnyeget. Vicky bolognai spagettit készített vacsorára hús helyett kukoricából készült húshelyettesítővel, meglepő módon így is nagyon finom volt. Ő már 6 éves kora óra nem fogyaszt húst, mert nem szereti az ízét. Később Dorothy és Viktor átjöttek és az ebédlőben megterveztük a holnapi prezentációnkat, amit a turisztikás osztály tanulóinak fogunk előadni Reggel 9-re mentünk a Petrocba és Vicky elvitt minket autóval. Az első óránk May-jel volt és az első éves turisztikásokkal. A diákok 4-es csapatokban prezentációkat készítettek a környező területek turisztikai attrakcióival kapcsolatban. Hallottunk előadást: Attracions in North Devon, South West England, North Devon Beaches, Barnstaple town illetve The College (PETROC) Travel & Tourism címszóval. Ezek után mi is előadtuk a sajátunkat. Feltettünk a kérdést, milyen dolgokat ismernek Magyarországról. Két válasz érkezett: a gulyás és a magyar sárkány a Harry Potter c. filmből. Ezután beszéltünk nekik arról, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. A projektünkről, az országunkról, Szegedről és a tanulmányainkról. A prezentációt azzal a videoval zártuk, amit Viktor készített Magyarországról. Az óra után szünet, majd újabb óra következett May-jel és a turisztikásokkal. Ezen az órán a diákok ismét prezentációkat készítettek. May átadta nekünk a feladatok leírását, és azt a lapot is megmutatta, ami alapján ő pontozza a kész munkákat. A tanulók két feladat közül választhattak, amik jellegükben hasonlóak voltak. Programot kellett szervezniük 1 hétre Down-szindrómával született, illetve átlagos gyermekek számára. A programok között szerepelt Teddy bear piknik, kincsvadászat, rákhalászat, különböző vízi sportok és kézműves foglalkozások életkortól függően. A programokat táblázatban ábrázolták kezdési ponttal 12

13 együtt, beiktatva az ebédszüneteket és uzsonnákat, majd ezeket a programokat újabb oldalakon részletesen ismertették. Óra után az osztály tagjai megmutatták nekünk a város legjobb Fish & chips éttermét, ahol sajnos kissé elnéztem az étel megnevezését, így bundában sütött halpástétomot ettem sültburgonyával és zöldborsópüréve l, ami nagyon gusztusos volt, viszont a várt édes íz helyett inkább savanyú volt. Ebéd után visszamentünk az iskolába megnézni Vicky spanyol óráját. Spanyolul ételeket tanított nekünk és azt, hogy hogyan rendelhetünk egy spanyol étteremben. Nagyon érdekes és szórakoztató volt. Iskola után még sétálgattunk a városban, majd hazamentünk. Vicky otthon sült burgonyával, töltött hússal és bab körettel várt minket. Desszertnek Victoria cake volt és ennek valami kávés változata. A boltban vásárolta őket, és igazán senkinek nem nyerte el a tetszését. 13

14 Ismét 9-kor kezdtük a munkát a hotelben. Ma Bee irányította housekeeperek munkáját. Megint Sam mellé voltam beosztva, de azt mondta talán ez volt együtt az utolsó napunk, ugyanis a jövő héten szabadságra megy. Ma 12 szobával végeztünk. 11 óra körül Melinda tanárnő benézett hozzánk, és készített rólunk néhány képet munka közben. A munkával már 14:30-kor készen lettünk és plusz feladatként ma csak a földszinti közös mellékhelyiségeket takarítottuk a többi housekeeperrel. 3-kor ezekkel is végeztünk. Vártunk Stephenre, mert a megbeszéltek szerint 4-től történelem órát tartott volna, amire végül nem került sor, de a várakozás közben megismertünk egy francia fiút, aki a hotel front részén dolgozik. Ő mesélt az angol tapasztalatairól nekünk. Ezután Vandával elmentünk a városban pár charity shopba. Ezek a boltok hasonlóak az otthoni turkálókhoz. Találhatunk bennük használt ruhákat, cipőket, de rengeteg könyvet, lemezeket és gyermekjátékot, sőt egyesekben bútorokat is. Ezeknek árával a boltok különböző segélyszervezeteket támogatnak. Vásároltam is egy angol nyelvű Micimackó könyvet és egy Arctic Monkeys cd-t. Vicky nem volt itthon, így a tegnapi bolognait melegítettük meg A munkát a megszokott reggel 9-es időpontban kezdtük. Ma Karenhez osztottak be, aki szintén nagyon kedves volt velem és mindenben segített, amiben kértem. 16 szobát takarítottunk ki, így megint nagyon elfáradtam. Munka után a főutcán vásároltunk pár szuvenírt, amit majd hazaviszünk ajándékba. Vicky vacsorára sült húst, burgonyát és zöldségeket készített. Desszertként sárgadinnyét és joghurtot ettünk. Jack és Olivel csúnyán összevesztek az este, így Vicky egy kis házimunkával büntette meg őket. Jack a holnapi kirándulásunkra készített uzsonnát, Olivel pedig felporszívózta a szobánkat. 14

15 Ezután Vicky megkért, hogy olvassunk Samuelnek esti mesét, amit nagyon élveztünk. Sam jót nevetett az akcentusunkon, és annak ellenére, hogy 6 éves, már majdnem az összes mesét kívülről tudta, amit olvastunk neki. Tanult szavak: Duvet Double sheet King size sheet Super king size sheet Ma szabadnapot kértünk, hogy megnézhessük a hering fesztivált Clovelly-ben, így 9-10 között ébredtünk fel, Vicky pedig 11 körül elment a gyerekekkel meglátogatni a nővérét, akinek nemrég kisbabája született. Találkoztunk a többiekkel és a tanárnőkkel, és buszjegyet váltottunk. A városban azonban 15

16 kiderült, a belépés nem ingyenes, és mivel a többiek nem hoztak elegendő pénzt, a hering fesztivált pedig áttették vasárnapra, úgy gondoltuk elmegyünk hát holnap. Visszamentünk Barnstaple-be és a nap további részét a városban töltöttük. Megetettük Bellát a kutyát és pizzát sütöttünk, amit Vicky hagyott nekünk a fagyasztóban. Áthívtuk vacsorára Dorothyt és Viktort is és vacsora után a városba mentünk szórakozni Ma is 9 körül keltünk fel. Reggelite tükörtojást készítettem. Megitattam a tengerimalacot, Vikiék pedig 11 óra magasságában értek haza. 12:45-re a buszállomásra mentünk, hogy elmehessünk a hering fesztiválra, viszont sajnálatos módon vasárnap nem indulnak buszok Barnstaple-ből, így a nap további részét ismét a városban töltöttük. Ebédidőben a főutca egyik éttermében ettünk stuffed potatot zöldség körettel és tejfölös-kukoricáscsirkés töltelékkel. Nekem ez nagyon ízlett, az étterem szintén tetszett. A falakat képzőművészeti alkotások díszítették, amiket a vendégek meg is vehettek, ha egyik-másik megtetszett nekik. Otthon vacsorára Vicky tradicionális angol vacsorát készített, amit általában karácsonyi vacsoráknál fogyasztanak: sült csirkét félbevágott sültburgonyával és párolt zöldségekkel, mellé az édesanyja által készített teljes kiőrlésű kenyérrel 16

17 és yorkshire puddinggal. Az egészet pedig leöntöttük gravyvel. Ez is nagyon finom volt :30-kor felkeltünk és 9-re bementünk dolgozni. Ma Bea-vel voltam, aki Susanne beosztása alatt helyezkedik el housekeeper manager-ként. A földszinti közös helyiségeket takarítottuk a bejárat mellett. Párnákat igazítottunk, lámpabúrákat portalanítottunk, a fa bútorokat lekentük faápoló olajjal, különösen ügyelve az intarziával díszített részekre. A függönyöket, kárpitokat és padlószönyeget felporszívóztuk, a tükröket és képeket pedig ablaktisztítóval töröltük le. A hotelt már a karácsonyi díszekbe öltöztették, karácsonyfa került a recepciós pult elé, boák és girlandok a lépcső korlátjára. A mai nap sokkal inkább tetszett a változatossága miatt. Vicky vacsorára mini kolbászokat készített párolt zöldséggel, sültkrumplival és sajttal összesütött karfiollal. Desszertként mince pie-t ettünk, ami egy karácsonyi édesség. Apró tészta kosárka édes gyömölcsös töltelékkel, vanília sodóval tálalva. Viki mesélt az előző magyar diákokról és az angol iskolák sokszínűségéről. Sam osztályába például sok különféle nemzetiségű gyermek jár, így a gyerekek sokat tanulhatnak az elfogadásról és más nemzetek kultúrájáról már ilyen fiatalon. Tanult szavak: Mince pie Szinén 9-re mentünk ma dolgozni. Ezen a napon Karenhez osztottak be és Lucyval együtt hárman voltunk 16 szoba takarítására. Lucy szintén 19 éves, fél éve dolgozik itt. Szereti ezt a munkát és nem tervez tovább tanulni. A keddek különlegesen voltak a munkahelyen az ebéd szempontjából, 17

18 ugyanis keddenként sültkrumplit is kaptunk a szokásos szendvicsek mellé. Ma szintén 4 órakor végeztünk, mire már bezárt a jegyiroda, így nem tudtuk megvenni a Londonba szólóü buszjegyeket. A londoni kirándulásunkat eleinte szombatra terveztük, de kedden lényegesebben olcsóbbak a jegyek, így átütemeztük és elcseréltük a keddet a szombati pihenőnkkel. Emiatt a munkarendünkben történt egy kis kavarodás, de mivel a szabályzat szerint nem dolgozhatunk 8 napot egymás után, a szombatot így is megkaptuk pihenőnapnak. Vicky vacsorára indiai fogást készített. Rizst főzött, hozzá currys kissé csípős szószt csirkével és zöldségekkel, mellé pitát sütött Ma Mónikával dolgoztam. Mivel Mónika is magyar az esetleges kommunikációs korlátok eltűntek, így sokkal részletesebben tudott mesélni az ottani életről, továbbá érdekes, hogyan fonódik össze a családjában az angol és a magyar kultúra. Mónika angol férjével és két kislányával él itt Barnstapleben. A lányok 4 és 2 évesek. A nagyobbik már folyékonyan beszél angolul és magyarul egyaránt. Mesélt a karácsonyi szokásaikról, hogy igaz Angliában nem ünneplik a mikulást, ő a magyar hagyományokhoz híven december 6-án is megajándékozza a lányokat némi csokoládéval és mogyoróval, karácsonykor pedig a lányok listát készítenek, és hozzájuk a Mikulás és Jézuska közösen hozza az ajándékokat, akiknek fogadására mince pie-t tesznek ki, Rudolf számára pedig egy szál répát. Magyarországra, Mónika szüleihez többnyire nyáron szoktak ellátogatni Kiskunhalasra, mert otthon lényegesen jobb az idő. Néha tavasszal is hazalátogatnak, elmesélte azt is, hogy a férje mennyire élvezte a húsvéti locsolkodást, amikor Mónika bátyja magával vitte egyszer ezen ünnep alkalmából. Ebédszünetben Vandával alkalmunk nyílt megvásárolni a londoni retur buszjegyeket. 18

19 Mónika 3-kor hazament, ugyanis a gyerekek miatt részmunkaidőben dolgozik. Ezután Dianne-nel voltam aki szintén egy nagyon kedved, közép korú angol hölgy. Egy ideig Spanyolországban lakott, de miután a férje meghalt, visszatért Barnstaple-be, és itt keresett munkát. Vacsorára Vicky bolognai spagettit készített barna tésztával, desszertnek pedig az anyukája által készített narancsos és almás süteményből ettünk Ma szintén Mónikával voltam. A hotel dolgozóiról mesélt, és általában a hotel belső rendszeréről. Szerencsére hamarabb készen lettünk a szobákkal, így hamarabb eljöhettünk. Délután fél 4 magasságában értünk haza, de még nem volt itthon senki. Pihenésképp végigfeküdtem a kerti trambulinon és a felhők vonulását néztem. Mikor hazaértek, Samuel bemászott mellém a trambulinba, hozott egy labdát és azzal játszottunk egy darabig. Nagyon élveztem, de sokkal hamarabb elfáradtam, mint Sam. Egy kis pihenés után 5 körül Dorothyval és Viktorral sétálni mentünk a város azon részeire, ahol még nem jártunk, de 6-ra hazajöttünk vacsorázni. Vicky jacked potatoe-t készített babos-sajtos töltelékkel és friss vegyes saláta körettel. Desszertként mince pie-t ettünk clotted creammel. Eztán valami amőba szerű társasjátékot és színkirakóst játszottunk a vacsora asztalnál. Mindenki nagyon élvezte. Vicky azt mondta ezt többnyire karácsonykor szokták játszani. Este Vandával még olvastunk Samnek 1-1 mesét és zenét hallgattunk Ma Pat-tel voltam. A nap elején annyi volt a feladatunk, hogy a már kiadott szobákba, ahová a vendégek még nem érkeztek meg, különböző hiányzó dolgokat tegyünk, a vendég kérése szerint. 19

20 Az egyik szobába például gyermekágyat állítottunk és plusz törülközőt tettünk, egy másikban a double bed-et alakítottuk át twin bed-dé, egy harmadikba pedig pótágyat tettünk, amit szintén meg kellett ágyaznunk. A nap további részét két szoba takarításával töltöttük. Az első emelet front oldalán felújítottak néhány szobát, némyelyikben csak burkolatot cseréltek, festettek, vagy megváltoztatták a dizájnt, de egyes szobákat teljes egészében felújítottak. Itt a felújítás után maradt piszkot kellett eltávolítanunk. Az új fürdőszobában a régi csempe burkolat fugáit kellett megtisztítanom fogkefével és fehérítővel, az új, de poros csillárokat lemosni a portól és kifényezni, illetve mindent aprólékosan kitakarítani a fürdőben, majd segítettem az új díszpárnákat elrendezni. Vandával átadtuk az ajándékunkat, amit otthonról hoztunk. A csomag tartalma teljes egészében az volt, mint amit Vickynek is adtunk. A hotel vezetősége megengedte, hogy készítsünk fotókat a hotelről, így készítettünk néhányat. Munka után Vandával a közeli TESCO-ba indultunk, és vásároltunk pár különlegességet otthonra. Szerencsére összefutottunk Karennel és a férjével, ők segítettek abban, milyen angol sörkülönlegességeket hozzak haza az apukámnak. Vacsorára halat és egészben sült burgonyát ettünk friss salátával Mára szabadnapot kaptunk, így reggel a 9:28-as busszal elutaztunk Ilbracombe-ba a tengerpartra. Épp apály volt, így lesétáltunk a sziklákhoz. Itt az öbölben jóval nagyobb sziklák voltak, mint Westward HO!-nál. Ezekre fel is másztunk és készítettünk pár képet. A közelben volt egy kisebb emelkedő 20

21 egy angol zászlóval a tetején. Innen egészen be lehetett látni a tengerpartot. Megnéztük a helyi kézműves galériát és a várost is körbesétáltuk. Egy ideig a csokoládé múzeumot kerestük, de ezt sajnos még térképpel sem találtuk meg. Helyette egy kis mediterrán hangulatú utcára leltünk, ahol a falakat különböző színes kerámiadíszek ékesítettek. Szuveníreket vásároltunk a helyi bazárokban ahol angol teasüteményeket lehetett kapni clotted creammel, Devont ábrázoló képeslapokat, mágneseket, meg mindenfélét, amivel az emberek a hűtőjüket szokták díszíteni. Dél magasságában busszal visszamentünk Barnstaple-be, ahonnan vonattal utaztunk tovább Exeterbe a karácsonyi vásárra. Délután a város utcáin sétálgattunk, vásárolgattunk a főutcán majd egy kőépületben levő étteremben ebédeltünk nem messze a katedrálistól. Jacked potatoe-t ettem gombával és friss salátával. Ezután megnéztük a karácsonyi vásárt, amit a katedrális előtt állítottak fel. A standokban angol édességeket láttunk, különböző pitéket és fánkokat, máshol forralt cidert ihattunk, vehettünk volna kötött sapkákat, karácsonyi díszeket, fűszeres borokat, emellett volt olyan ételstand, ahol magyar marhapörköltet is ehettek a látogatók. 21

22 A 18:53-as vonattal már haza is jöttünk. Itthon Vicky pizzát hagyott nekünk, azt megsütöttük, este pedig filmet néztünk Vandával Nehezen ébredtünk, nem volt túl jó hangulatom talán az eső miatt. Evelina-val voltam a lengyel lánnyal és a városban koncertező zenekar szobáit készítettük elő. Evelina 35 éves, de 24-nek tűnik. Itt él a férjével és a fiával. Azt mondta nem kedveli túlzottan ezt a munkát, de ettől függetlenül lelkiismeretesen elvégez mindent és velem is nagyon kedves volt. Azért jött Angliába, mert otthon a főiskola elvégzése után nem talált olyan munkát, amiből megélhetne. 13 szobát végeztünk el és ismét nagyon elfáradtam. Búcsúzásképp Karen készített nekünk egy saját díszítésse ellátott képeslapot, amiben a jókívánságait írta le nekünk. Vicky vacsorára vegetáriánus lasagnét készített. Ma kapcsolták fel a városban az ünnepi fényeket. Ilyenkor koncerteket szerveznek, árusok és egy kisebb vurstli telepedett a folyóparti utcába. Vandával vacsora után bementünk, hogy megnézzük, de 7-kor már sajnos nem voltak koncertek, a kivilágított városon viszont végigsétálhattuk A megszokottak szerint keltünk, reggeliztünk. Szeretek Samuellel reggelizni. A gabonapelyhes dobozokból várat épít, mindig nevet, vicceket mesél, vagy a mesehősökről beszél, akiket szeret. Általában reggel ettől jó kedvem lesz. Ma töltöttük az utolsó napunkat az Imperial hotelben. Ismét Sammel voltam, akivel a legelső napon. Sajnos a vakációját betegen töltötte otthon. 11 szobát kaptunk, így valamivel hamarabb végeztünk. A housekeeperektől ajándékcsomagot kaptunk búcsúzásképp. Ennek tartalma egy doboz devoni vaníliás fudge, 22

23 belga csokoládé, egy karkötő, egy mézeskalács figura és képeslapok. Egy mindenkitől, amibe Stephen és Luisa is írt, egy pedig Mónikától. Az átadás után közös fotókat készítettek rólunk a menedzserekkel és a többiekkel. Kedvesen megköszönték a munkánkat, jó kedéllyel elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Vicky vacsorára kolbászkákat sütött yorkshire puddinggal és gombás szósszal. Ma korán lefekszünk aludni, hogy kialudhassuk magunkat az utazás előtt Utazás Londonba Ma Londont néztük meg. A jegyet előzetesen lefoglaltuk oda és vissza még Barnstaple múzeumában. A busz 5:15-kor indult a buszpályaudvarról, ott találkoztunk a tanárnőkkel, így körülbelül fél 4-kor keltünk, hogy mindennel elkészüljünk. A busz nagyon kényelmes volt, bőrülésekkel, olvasólámpákkal, 23

24 biztonsági övvel és tiszta mellékhelyiséggel. Viszont angliai tartózkodásom alatt soha ennyire még nem fáztam, mint az alatt az 5 órás buszút alatt. 10:45 körül értünk a Victoria Bus Station-re, a környéken megittunk egy kávét, és siettünk, hogy még láthassuk az őrségváltást. Rengeteg turista volt, alig láttam valamit a kerítésen belül zajló eseményekből. A következő pontunk a városnéző túránkon a Trafalgar tér volt. Szerintem a tér minden lehetséges szögéből készítettünk fotót magunkról és a minket körülvevő épületekről, majd bementünk a Nemzeti Művészeti Galériába, ahol sajnos nem töltöttünk el túl sok időt, így ezért még egyszer biztosan visszalátogatok Londonba. Mivel a galéria megtekintése ingyenes, sokan a londoni művészek küzül beülnek festeni, vagy épp tanórát tartani, de ez a tárlat megtekintésében cseppet sem zavarja a többi látogatót a hatalmas terek miatt. Ezután elsétáltunk a London Eye-hoz. London forgalmasabb terein - mint a Trafalgar tér és a London Eye körnéyke rengeteg művészi performanszot láthattunk: utcazenészeket és élő szobrokat. Ezt követően átsétáltunk a Westminster hídon a Big Benhez majd a Westminster Apátsághoz. Az apátság mellett pedig a St Margaret s Church belsejébe is bepillanthattunk, ahol épp templomi orgonával kísért kórus énekelt az Istentisztelet alatt. Az ebédünket egy gyorsétteremben fogyasztottuk el burrito formájában. Ezután a bazárok végtelen sora következett. Londonban az utcai standokon, épületek aljában található bazárokban, a 24

25 forgalmasabb utakon egymás mellett sorakozó árusoknál megtalálhatunk mindenféle giccset Anglia zászlajával ellátva. Kulcstartókat, bögréket, pólókat, táskákat, képeslapokat, plüss mackókat, fudge-ot és még sorolhatnám a használati- és használhatatlan tárgyak végtelenjét. Én ehelyett szívesebben mentem volna London mélyébe, ahol az igazi angol élet zajlik. Sajnos a csoportszellem jegyében ez nem valósulhatott meg, ezért a városi tömegkultúrát csodáltam meg a többiekkel. A 18:30-as busszal jöttünk haza. Ezen már volt fűtés. Útközben egy helyi fiúval is beszélgettem, aki azt hiszem albán volt, de már rég óta élt Londonban. Egy barátjához tartott épp látogatóba. Későn értünk haza, nagyon elfáradtam A többiek Clovellybe mentek Michaellel, mi pedig itthon maradtunk Vandával, mert sajnos nem fértünk be az autóba. 10 körül keltünk, tükörtojást reggeliztem salátával és pirítóssal. Megnéztünk egy filmet, megszámoltuk a számláinkat, a maradék pénzünket, aztán henyéltünk egy kicsit. Megbeszéltük a többiekkel, hogy kettő körül találkozunk a városban és együtt ebédelünk. A főutca egyik kávézójában cream tea-t kértünk mazsolás scone-nal, amit clotted cream-mel és eper jammel szolgáltak fel. A teát tejjel, barnacukorral és kis fudge darabokkal ittuk. A scone-t (ami leginkább egy pogácsára hasonlít, de hasonló íze van, mint a kalácsnak) devoniilletve Cornwall-i stílusban is kipróbáltuk. Devon megyében a kettévágott scone-ra először clotted cream kerül, majd jam, a Cornwall-i változatában fordítva. Nekem a devoni jobban ízlett, hiszen a clotted cream hasonlít a vajhoz és itthon is először vajjal kenjük meg a pirítóst, csak utána kerül rá a lekvár. Délután mászkáltunk még egy kicsit a városban, vásároltam a szüleimnek teát, aztán hazamentünk. 25

26 Előzetesen megbeszéltük Vickyvel, hogy búcsúzásképp mi készítünk ma vacsorát. Örömmel egyezett bele és beszerezte a hozzávalókat, kivéve a zellergumót. Angliában leginkább a zeller szárát használják, ezért a gumót szinte lehetetlen beszerezni. Végül Vandával rendeltünk az egyik zöldségesnél. Körülbelül akkora volt, mint a fejem, szóval csak egy szeletet használtunk fel belőle a vacsorához. Krumplilevest készítettünk és rakott túrós palacsintát. Viki azért bekészített a sütő mellé pár szelet rántott húst, ha a fiúknak esetleg nem ízlene. A levest vegetáriánus módon készítettük el. Vickynek nagyon ízlett, a receptet is elkérte.vacsora után összepakoltam a ruháimat és lemértem a csomagjaimat. Tanult szavak: crackers Reggel 7:30-kor keltünk. A megszokott ütemben reggeliztünk, illetve kissé siettünk, hogy készen legyünk, mire Michael értünk jön. Vandával annyi pulóvert és nadrágot vettünk magunkra, amennyit csak lehetséges, ugyanis volt egy kis túlsúlyunk a bőröndöket illetően. A rohanás közepette készítettünk egy képet a családdal és elbúcsúztunk tőlük. 8:15-re jött értünk Michael. A transzferből néztük a szép angol tájat, de nekem már nagyon hiányzott a magyar Alföld. A reptéren a várakozás közben Melinda tanárnő rögtönzött italismeret órát tartott nekünk a duty free részlegen. A Bristol-Budapest járaton ismét az ablaknál ültem. Gyönyörű volt az út, főként amikor a vörös nap a felhők alá bukott, majd utána repültünk mi is és Pest éjszakai fényeiben landoltunk. Szeged felé már nagyon izgatott voltam. Az iskola elé a nagymamám és az apukám jött ki értem. 26

27 ÖSSZEGZŐ TAPASZTALATAIM Az ANGLIÁBAN TÖLTÖTT 3 HÉT TÜKRÉBEN I. Barnstaple és Devon magyar diákszemmel Barnstaple rendkívül szimpatikus város. Otthonosan éreztem magam, hiszen Szegedhez hasonlóan ez is folyóparti város. Nyugodt csendes környezetben laktunk, a belvárosban pedig mindent megtaláltunk, amit kerestünk és ezt könnyűszerrel, gyalogosan is elérhettük. A közlekedés elérhető áron van, a tengerpart pedig rendkívül közel. Szívesen élnék itt, nagyon tetszett a környék hangulata és az itt élők mentalitása. II. Az angolok mindennapjai: eltérő kultúra - eltérő szokások Az angoloknál az ebéd helyett a vacsora a főétkezés. Ezt mindig frissen készítik, és együtt fogyasztják el. Több mirelit ételt, csomagolt zöldséget és kenyereket fogyasztanak, mint mi. A teát tejjel isszák citrom helyett. A kávét sokkal hígabb változatban fogyasztják, mint itthon. Az út bal oldalán közlekednek. Devon egyes részein a telkeket a mai napig sövények választják el egymástól kerítés helyett. Rendkívül elterjedtek a kétemeletes városnéző- és távolsági buszok. Nem fűtenek egész nap, csak amikor otthon tartózkodnak, így általában nincs olyan meleg a lakásokban. Kissé más hőmérséklethez vannak szokva, mint mi, így mikor mi kabátot viseltünk a felhős 10 C-ban, találkozhattunk olyanokkal, akik ujjatlan trikóban flangáltak az utcán vagy épp strandpapucsban. A Mikulást nem ünneplik külön, karácsonykor a Mikulás hozza az ajándékokat. A gyerekek listát is készítenek neki, 25-én pedig édességet, tejet és répát készítenek ki a fogadására. III. Környezetvédelem angol módra 27

28 Az otthonokban a magyar sárgazsákos rendszerhez hasonlóan külön gyűjtik a műanyagot és a papírt. Vicky nem használ szárítógépet és nem eszik húst. A házban energiatakarékos égők vannak és nem fűtenek túlzottan. Az iskolában mindenhol találhatunk szelektív hulladékgyűjtőket illetve egy GEO projekt keretein belül organikus házat építenek. A hotelben szintén szelektíven gyűjtik a hulladékot. A közterek rendkívül tiszták és rendezettek. IV. Partneriskolánk A Petrocban sokféle szakmát tanulhatnak a diákok és ehhez minden a rendelkezésükre áll. Az iskola rendkívül felszerelt. Rendelkezik tanétteremmel, ahol a pincér tanulók igazi vendégeknek szolgálhatják fel az ételt, amit az ott tanuló szakácsok készítettek. Továbbá a többi diák is kiárusíthatja az általa nyújtott szolgáltatást. A tanuló fodrászok (igaz lényegesen olcsóbban) fizető vendégeknek készíthetnek frizurát. A megszokott testnevelés órákat néha különleges órákkal teszik színesebbé a tanárok, mint például a trambulin nap, vagy a tenisz. Az órák laza elrendezésben vannak, a diákoknak hosszabb ebédszünetük van, ilyenkor akár az iskolán kívül is ebédelhetnek. Az épületben működik iskola rádió, amit az ott tanulók vezethetnek. V. Az angol turizmus sajátosságai gyakorlati helyem tükrében Az Imperial hotelben zömében az idősebb korosztály szállt meg, akik pihenni jöttek a környékre, többnyire 3-7 napos időszakra. VI. Mit tanultam Angliában? Az anyanyelvű angolokkal kommunikálhattam, így az angoltudásom jelentős mértékben fejlődött. Bepillantást nyerhettem a szállodaipar belső működésébe. Megtanultam reagálni az angol viccekre és buszmenetrendet olvasni. VII. Amire mindig emlékezni fogok 28

29 A tipikus angol utcaképre a macskaköves utcákkal, a végtelen zöld legelőkre és a borús égen vonuló sirályokra. Továbbá a vacsorákra, amiket az angol idillben töltöttünk a fogadócsaláddal. VIII. Legfontosabb tapasztalataim, amelyeket diáktársaimmal és tanáraimmal feltétlenül meg szeretnék osztani Megtapasztalhattam milyen huzamosabb ideig távol lenni a családomtól és egy idegen helyen a saját belátásaim szerint cselekedni és egy csapatban működni a társaimmal. Alkalmazkodnom kellett egy teljesen idegen családhoz és átélhettem milyen három kisebb fiútestvérrel élni. Összességében úgy gondolom mindez pozitív kimenetelű volt, és a jövőben kamatoztathatom majd a megtanultakat. További fotók: 29

30 30

31 31

32 32

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Borbély Dorothy ---------------------------------------------------------------

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Borbély Dorothy --------------------------------------------------------------- Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Borbély Dorothy --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt keretében

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban elvégeztem az Agenda Projektház Oktatási, Tanácsadó

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Angliai. útinaplóm november 4. - november 27. Készítette: Csáki Vanda Lilla

Angliai. útinaplóm november 4. - november 27. Készítette: Csáki Vanda Lilla Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Csáki Vanda Lilla --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt keretében

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Dánia magyar szemmel

Dánia magyar szemmel Dánia magyar szemmel Bandula Dominika 1.hét. 2017. november 5-én (vasárnap) indult a transzferünk a pesti reptérre. A repülés gondmentesen zajlott és miután a késő esti órákban megérkeztünk a koppenhágai

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2018 - Coldplay Kulináris élményutazás Délkelet-Angliában Utazás időpontja: 2018. november 23-26. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Minimum létszám: 10 fő Mert kicsit olyan, mintha egy videóklipben lennél -

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013-11-11 Hétfő. 2013.11.11.- 2013.11.17. Hétfőn Heni is és Én is szabadok voltunk. Felkeltünk, megreggeliztünk, pihiztünk, skypoltunk, stb. Bementünk a városba, vásárlás céljából. Út közben

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel

Beszámoló. 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:15-re volt megrendelve a busz, elindultunk 3 kisbusszal. Reggel fél8-kor

Részletesebben

Vörösmarty tér karácsonyi vásár

Vörösmarty tér karácsonyi vásár Vörösmarty tér karácsonyi vásár 2016.12.19-21 Vörösmarty Karácsonyi Vásár 1. PROGRAMOK December 19. hétfő 16:00 Varga Oszkár és zenekara 17:00 Folka Móka zenekar 18:00 Indián Joe 19:00 Budafolk Band Termékek

Részletesebben

Beszámoló Vörös Viktória 11.VKA Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Vörös Viktória 11.VKA Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Vörös Viktória 11.VKA Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

2014. Október 1-5. Allergének: Allergének: Allergének: Allergének: Allergének:

2014. Október 1-5. Allergének: Allergének: Allergének: Allergének: Allergének: 2014. Október 1-5. Édes savanyú csirkecsíkok Zöldséges rizzsel lé Nizzai saláta Brauni Rántott füstölt sajt Párolt rizs Eper jam joghurt 2014. Október 6-12. Amerikai kolbászos bab fokhagymás tejföl Alma

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára

Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára 2009/SZI/23 Dél-európai üzemi gyakorlat szakképzésben résztvevő tanulók számára Iskolánk, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium sikeres Szakiskolai Mobilitási Program pályázata 11 diákunk

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Szerelem első látásra

Szerelem első látásra Szerelem első látásra Tóth Dóra Két hetet töltöttem Londonban az Excel English Nyelviskola English for teachers című kurzusán. A tanfolyamon öten voltunk, három magyar és két bolgár tanár. A nyelviskola

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Matus Kitti Diána az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Kubik Adrienn Beszámoló

Kubik Adrienn Beszámoló Kubik Adrienn Beszámoló A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Első hét

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Első hét Beszámolóm 2013.09.23. 2013.09.29. Első hét 2013-09-23 Hétfő. Kiutazásunk napja Sokat nem aludtunk, reggel 4-kor már kelhettünk is. 4:50-kor már a reptéren voltunk, és 6:50-kor már repültünk is Koller

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Kiss Renáta az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Amit szeretek csinálni

Amit szeretek csinálni Hahó, Fahat vagyok! 2014 júliusáig egy magyar családban. Thaiföld Hobbijaim: Tollaslabdázok, ami teljesen kikapcsol, még ha nem is én vagyok a legjobb játékos. Nagyon szeretek idegen nyelvű filmeket nézni.

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Pajkó Lajos 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:15-re volt tervezve az gyülekező, de csak 5 órakor tudtunk elindulni 3 kisbusszal. Drezdába

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek

Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek A februári hónap is tartalmasan és eseménydúsan telt nálunk. Sok új dolgot tanultunk és próbáltunk ki a gyerekekkel. Nagyon

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben