Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Pályázat a Környezet- és Földtudományi Intézet intézetigazgatói vezetői megbízására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Pályázat a Környezet- és Földtudományi Intézet intézetigazgatói vezetői megbízására"

Átírás

1 Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Pályázat a Környezet- és Földtudományi Intézet intézetigazgatói vezetői megbízására Dr. Heil Bálint Sopron 2013

2 Tartalomjegyzék 1. Általános adatok Személyi adatok, lakcím Jelenlegi munkahely, munkakör, beosztás, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony Tudományos fokozat, szakmai díjak, idegennyelv-tudás Szakmai tudományos munkám, terveim Kutatás Oktatás és oktatásszervezés Tudományszervezés Terveim Hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munka, tisztségek, a nemzetközi tudományos életben való részvétel A Környezet- és Földtudományi Intézet vezetésével kapcsolatos terveim és azok megvalósítására vonatkozó elképzeléseim Szervezeti felépítés Oktatás, tananyagfejlesztés, doktori képzésben való részvétel Tehetséggondozás, tanulmányi és tudományos diákköri munka Tudományos tevékenység, pályázati aktivitás, hazai és nemzetközi kutatási kapcsolatok Kutatói utánpótlás nevelés és életpályák, tudományos teljesítmény értékelése Gazdasági tevékenység Egyéb tevékenységek 16. Mellékletek jegyzéke Melléklet: Részletes szakmai önéletrajz Melléklet: Végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegen nyelvtudást tanúsító okiratok hiteles másolata Melléklet: Habilitációt tanúsító oklevél hiteles másolata Melléklet: Fontosabb publikációk és tudományos munkák vagy művészeti alkotások, sport tevékenységek jegyzéke Melléklet: Három hónapnál nem régebbi érvényes erkölcsi bizonyítvány Melléklet: Személyi adatlap Melléklet: Nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagába az arra illetékes személyek és testületek betekinthetnek

3 1. Általános adatok 1.1 Személyi adatok, lakcím Név: Dr. Heil Bálint Gábor Születési hely: Budapest XX. Születési idő: Lakcím: 9400 Sopron, Ibolya út 11. V/ Jelenlegi munkahely, munkakör, beosztás, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony Munkahely: Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Környezetés Földtudományi Intézet Munkakör: egyetemi docens Egyéb beosztás: EMK Pályázati és külügyi tanácsadó Egyéb jogviszony: 1.3 Tudományos fokozat, szakmai díjak, idegennyelv-tudás Tudományos fokozat: Szakmai díjak: Idegennyelv-tudás: PhD doktor, erdészeti és vadgazdálkodási tudományok Békésy György posztdoktori ösztöndíj Bolyai János posztdoktori ösztöndíj angol felsőfok, C-típus német felsőfok, C-típus 2

4 2. Szakmai tudományos munkám, terveim Mióta 1995-ben Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetemen megszereztem okleveles erdőmérnöki diplomámat, végig egyetemi tudományos illetve oktatói munkakörökben tevékenykedtem. Ezt a folyamatot még a közötti projektmenedzseri tevékenységem sem szakította meg, hisz oktatói munkámat teljes körűen elláttam ezzel párhuzamosan is, és lehetőség szerint a tanszéki kutatásokban is részt vettem. 2.1 Kutatás Egyetemi tanulmányaim alatt kezdtem el érdeklődni későbbi legfőbb kutatási területem, a termőhelyismeret-tan, talajtan iránt. Diplomamunkámat három erdeifenyő állomány (Bugac, Bögöte, Zalaerdőd) tápanyag-körforgalmi összehasonlító vizsgálatáról írtam, a Termőhelyismerettani Tanszéken. A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) egy éves kutatói ösztöndíját 1995-ben, egyetemi tanulmányaim befejezésekor nyertem el. Kutatási tevékenységemet a németországi Georg-August Egyetem erdészeti fakultásán, az Institut für Bodenkunde und Waldernährung intézetben kezdtem meg, erdőállományok elemkörforgalmi- és tápanyagutánpótlási ill. meliorációs vizsgálata témakörben. A fogadó intézmény magas tudományos és technikai színvonalú hátteret biztosított munkámhoz, és sikerrel kapcsolódtam be az ott folyó kutatásokba. Az ösztöndíjas vendég-kutatói munkám végeztével a nemzetközileg is meghatározó szaktekintélyű intézetigazgató, Prof. Dr. Friedrich Beese bíztatására doktori (PhD) ösztöndíjra pályáztam a DAAD-nál, melyet elnyerve pár hónapos soproni PhD hallgatói tartózkodást követően időszakban folytathattam kutatásaimat Németországban, erdei ökoszisztémák elemkörforgalmának stabil-izotópos vizsgálatával. A doktori (PhD) fokozat németországi megszerzése után visszatértem a Soproni Egyetem Termőhelyismerettani Intézeti Tanszékére, ahol 2001-ig egyetemi adjunktus, 2001-től pedig egyetemi docens munkakörökben folytattam oktatói és kutatói munkámat. Az eddigi tudományos tevékenységem legfőbb témakörei a következők (részletesebb felsorolás a pályázat mellékletében található): Erdei ökoszisztémák tápanyag-körforgalmi, tápanyag-utánpótlási és meliorációs vizsgálata Talajok széntárolási potenciáljának vizsgálata Erdőtalajok vízháztartásának vizsgálata 3

5 Erdőrezervátumok termőhelyi vizsgálata, térképezése A termőhelyi tényezők hosszú távú változásai hatásai az erdőgazdálkodási és természetvédelmi kezelésre A termőhely-feltárás térinformatikai alkalmazásainak fejlesztése Erdőállományok talajtani és mikrobiológiai vizsgálata Fás szárú energiaültetvények tápanyag- és vízkörforgalmi vizsgálata Települési szilárd hulladéklerakók biológiai rekultivációjának problémái A Termőhelyismerettani Tanszék műszerparkját több eredményes műszer- és kutatási pályázat révén fejlesztettem magam is. Az ún. kutatóegyetemi TÁMOP-4.2.1/B pályázat projektmenedzsereként szintén hozzájárulhattam ahhoz, hogy tanszékünk nagy értékű műszerekkel gazdagodjon. A TIOP pályázat révén pedig sikerült kialakítanom a Természeti Erőforrások Kutató Központban egy Talaj- és mikrobiológiai laboratóriumot. 2.2 Oktatás és oktatásszervezés Oktatói munkámat Németországban, a Georg-August Egyetem erdészeti fakultásán kezdtem meg 1995-ben ösztöndíjas kutatóként, majd 2000-ig PhD hallgatóként. Az oktatás nyelve a német volt. Intézményünkben, az Erdőmérnöki Karon között egyetemi adjunktusként, óta egyetemi docensként végeztem oktatói tevékenységet. Mára már részt veszek a képzés teljes köréhez (BSc, MSc, osztatlan em-képzés, PhD) tartozó oktatásban, az Erdőmérnöki Kar mind az öt szakán. Évek óta vezetek angol nyelvű kurzusokat, mind a graduális, mind a PhD képzésben. Utóbbiban német nyelvű kurzusomat is jóváhagyta az Erdőmérnöki Karhoz kötődő 2 doktori iskolánk, és a Leuphana Universität Lüneburg intézménnyel közösen indítandó, angol és német nyelven folyó képzésben szintén részt fogok venni saját kurzussal. Oktatási tevékenységemből kiemelném a vancouveri University of British Columbia egyetemen folytatott távoktatási tevékenységemet, melyre a 2005/06-os tanév őszi szemeszterében ottani tanulmányutam ideje alatt kértek fel először, és amelyet videokonferenciás technikával 2006 évtől kezdtem meg. Szintén fontos fejleménynek tartom azt, hogy egy 2012 őszén a freiburgi Albert-Ludwigs Universität-en tartott előadásom okán a Talajökológiai Intézet vezetője felkért vendégelőadónak a 2013/14-es tanév őszi szemeszterére. Az oktatási együttműködés kereteinek kidolgozása jelenleg folyamatban van. 4

6 Az elmúlt 5 éves időszakban ( ) 8 szakdolgozat, 14 diplomamunka, 3 OTDK- és 1 TDK-dolgozat elkészítésénél voltam konzulens (felsorolásuk a mellékletben) től kezdődően a Roth Gyula Erdészeti- és Vadgazdálkodási és a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskolákban Szabó Orsolya, Füzesi István, Horváth Zsuzsanna és Schmidt Péter PhD hallgatók témavezetője ill. társ-témavezetője vagyok évben tagja voltam az Erdőmérnöki kar Oktatásszervezői Bizottságának, amelynek feladata az 5 szakon folyó képzések összehangolása volt. A Termőhelyismerettani Tanszék honlapját óta kezelem. 2.3 Tudományszervezés Az állami erdőgazdaságok és erdészeti hatósági szakemberek számára 2000 óta részt veszek termőhelyismerettani szakmai továbbképzések szervezésében és megtartásában. Eddig 6 jelentősebb tudományos konferencia ill. szakmai rendezvény megszervezésében és lebonyolításában vettem részt. Az elmúlt két évben több egyetemi karunk munkatársai számára alap- és középfokú iparjogvédelmi tanfolyamok, valamint iparjogvédelmi blokk-szeminárium megszervezésében segédkeztem. A Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola szemináriumi sorozatának szervezésével években bíztak meg. Komoly kihívást jelentett az ún. kutatóegyetemi TÁMOP-4.2.1/B kutatás- és infrastruktúrafejlesztési egyetemi pályázat projektmenedzseri tisztének betöltése között. A 8 egyetemi karunk részvételével lezajlott projekt nemcsak szakmai szempontból zárult eredményesen, az összes vállalt indikátormutató teljesítésével, de a pénzügyi támogatási kereteinket is 99,72%-ban fel tudtuk használni. Tapasztalataimmal a karunkon jelenleg is futó két újabb TÁMOP pályázatban is a projektmenedzsment segítségére állok márciusától az Erdőmérnöki Karon Pályázati és külügyi tanácsadó tisztséget látok el. 5

7 2.4 Terveim Kutatói ill. oktatói előmenetelemben alapvető célom az egyetemi tanári kinevezés eléréséhez szükséges szintű publikációs teljesítmény elérése. Ehhez lehetőséget nyújtanak egyrészt a központi irányítású egyetemi ill. kari pályázatok, de ezek mellett szándékozom a jövőben önálló hazai (elsősorban OTKA) pályázatot is benyújtani. A nemzetközi szintű kutatási kapcsolataimat szeretném felélénkíteni, így jelenleg a freiburgi Albert Ludwigs Universität Bodenökologie intézetével folytatunk konkrét előrehaladott egyeztetéseket közös BSc-szakdolgozat témavezetéséről (2013 júniustól), közös hallgatói tanulmányút lebonyolításáról (2013 június), valamint vendégoktatói részvételemről a freiburgi képzésben (2014 január). Nemzetközi szinten két további egyetemmel, a vancouveri University of British Columbia, valamint a göttingeni Georg-August Universität erdészeti fakultásain dolgozó kollégáimmal szeretném továbbra is fenntartani ill. élénkíteni az együttműködést, bilaterális vagy több ország részvételével megvalósuló kutatási projektekben. A nemzetközi szintű kutatási kapcsolatok kari szintű fejlesztésében Pályázati és külügyi tanácsadóként is részt fogok venni. Kutatásaimban kiemelten kívánok foglalkozni a következő témákkal: termőhelyi tényezők hosszú távú változása (pl. klímaváltozás, hidrológiai viszonyok változása emberi hatásra, stb.) hatásainak kezelése a mező- és erdőgazdálkodásban; talajmikrobák aktivitásának és ökológiai összetételének vizsgálata; erdei fák mikorrhiza kapcsolatainak vizsgálata. A talajbiológiai kutatások terén az új Természeti Erőforrások Kutató Központban berendezett Talaj- és mikrobiológiai laboratórium hatékony üzemeltetésére törekszem. Jelenleg az Országos Epidemiológiai Központtal és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvéd Kórházzal folytatok szakmai együttműködést talajbiológia és aerobiológia területén. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Növényélettani Tanszékével pedig most indítunk közös mikorrhiza kutatási kísérletet, a folyamatos erdőborítás ökológiai feltételeit vizsgáló erdőmérnöki kari TÁMOP projektünkhöz kapcsolódóan. Az oktatásban a tananyagok folyamatos fejlesztése a célom, minél több saját kutatási eredmény beillesztésével. Az angol nyelvű kurzusok tartását a jövőben is fenn kívánom tartani, ami magában hordozza a külföldi egyetemekkel esetlegesen közösen elindított képzésekben való részvétel lehetőségét is. 6

8 3. Hazai és nemzetközi tudományos, illetve szakmai szervezetekben végzett munka, tisztségek, a nemzetközi tudományos életben való részvétel Szakmai szervezetekben külföldön és hazánkban is rendelkeztem ill. rendelkezem tagsággal, illetve részt veszek a tudományterületemhez, egyetemi docensi munkámhoz kapcsolódó közéleti tevékenységekben: A Deutsche Bodenkundliche Gesellschaft tagja ( ) Az Országos Erdészeti Egyesület tagja (2001-) MTA Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottságának köztestületi tagja (2002-) A NyME Erdőmérnöki Kar Juttatási és Térítési Bizottságának elnöke ( ) A Magyar Mikrobiológiai Társaság tagja (2006-) Az MTA VEAB Erdészeti Szakbizottságának titkára ( ) Erdőmérnöki Kar Kari Tanácsának tagja ( ) A Magyar Talajtani Társaság tagja (2007-) A NyME EMK Oktatásszervezési Bizottságának tagja ( ) A nemzetközi tudományos életben való részvételem elsősorban a konkrét kutatási együttműködésekhez köthető. Így 2000 óta részt vettem FP5-ös, COST, DAAD-MÖB, DAAD, INCO-COPERNICUS nemzetközi együttműködéssel megvalósuló kutatási projektekben őszén három hónapot töltöttem a vancouveri University of British Columbia erdészeti fakultásán, ahol egy a NymE EMK-val közösen indítani szándékozott BSc képzés két tantárgya programjának kidolgozását végeztem el. Aktív szerepet vállaltam az ICP Forest Focus európai erdő-monitoring program BIOSOIL projektjének magyarországi végrehajtásában 2006-ban, illetve ehhez kapcsolódóan, ezt előkészítendő több éven keresztül egy európai laboratóriumi körmérés hazai koordinálásában, végrehajtásában. 7

9 4. A Környezet- és Földtudományi Intézet vezetésével kapcsolatos terveim és azok megvalósítására vonatkozó elképzeléseim 4.1 Szervezeti felépítés A Környezet- és Földtudományi Intézet jelen formájában 3 évvel ezelőtt jött létre. Oktatási és kutatási profilja igen széles, benne az alaptudományok (pl. termőhelyismerettan, klímatológia, ökológia, mikrobiológia, genetika, földtudományok) és alkalmazott tudományok (környezetvédelem, környezettervezés, talajvédelem, természeti környezet védelme, talajtan gyakorlati alkalmazása, stb.) egyaránt fontos szerepet kapnak. A soproni campus területén elhelyezkedő tanszékei mellett 2000 óta üzemel a sárvári székhelyű Környezetbiológiai Kihelyezett Intézeti Tanszék. Az Erdészeti Tudományos Intézettel számos közös kutatási projekt révén is intenzív az együttműködés. Hasonlóan szorosan kapcsolódik eredetében és szakmai működésében az intézethez a Kooperációs Kutatási Központ Nonprofit Kft. működése is. Utóbbi Kft mai formájában már teljesen önellátó, kizárólag önálló tevékenységéből származó ipari megrendelések, ipari cégekkel konzorciumban elnyert pályázati projektek tartják fent. Az intézet falain belül 2008 óta fejti ki tevékenységét a délkelet-európai földtudományi, klímatológiai, agrár és hidrológiai kutatásokat koordináló NEESPI Regional Focus Center for Non-boreal Eastern Europe. Szintén szorosan köthető az itt folyó oktatási és kutatási tevékenység a Mátyás Csaba akadémikus nevével fémjelzett Környezettudományi Doktori Iskola működéséhez. Az intézet az oktatás területén is több szempontból meghatározó az Erdőmérnöki Karon belül, hiszen az elmúlt években két szakunknak is itt dolgozott, dolgozik szakfelelőse. A szervezeti felépítés szempontjából elsősorban az egyes alegységek közötti szorosabb egység megteremtése a célom. A közelmúltban és jelenben is tapasztalt jelentős személyzeti változások, egyes tanszékek esetében a külső, az intézetben csak viszonylag kevés időt eltöltő oktatók/kutatók magas aránya, a többszörösen megosztott székhely megnehezítik a napi szintű szoros együttműködést, egyszersmind azonban lehetőséget nyitnak a hálózatos működésből eredő előnyök kihasználásához. Az egyes alegységek működési körét, az általuk lefedett tudományterületet mind kutatásban, mind az oktatásban jól körül kell határolni. A kutatási infrastruktúrát az intézeti közös célok alá kell rendelni, de működtetését, fejlesztését továbbra is a felelős 8

10 tanszékek alá rendeléssel kell kivitelezni. A jelenlegi eszközpark nemzetközi szinten is kiváló lehetőségeket nyújt oktatóink, kutatóink számára, a fő feladat most e potenciál hatékony érvényesítése, kihasználása. Biztosítani kell a munkatársak harmonikus és hatékony együttműködését az intézeten belül, de az Erdőmérnöki kar és a Nyugatmagyarországi Egyetem viszonylatában is meg kell fogalmazni helyünket. Ezt mind a multidiszciplináris kutatások, mind a kari ill. egyetemi szintű oktatásban, szakképzésben érvényesíteni kell. Fenti célok megvalósítását egyrészt az emberi, kollegiális kapcsolatok ápolásával kívánom megalapozni. Szükséges az intézeti szintű rendszeres megbeszélések bevezetése, mind adminisztrációs, oktatási, mind kutatási szinten. Az intézeti értekezleteken az aktuális hírekről, eseményekről, pályázati és kutatási lehetőségekről, napi problémákról folyamatosan megfelelő tájékoztatást kell nyújtani minden dolgozó számára. Az intézet egységes arculatát kell létrehozni, amely csak a közös gondolkodás, a napi szintű munkában megnyilvánuló kapcsolatok által lehetséges. A kutatási infrastruktúráról pontos felmérés alapján adatbázis létrehozása a célom, mely által kari, egyetemi és külső partnerek irányába egyértelműen közvetíthetjük lehetőségeinket, kompetenciáinkat. A Természeti Erőforrások Kutató Központ nyújtotta felszereléseket, azok működtetésének módját tisztázni kell az intézeten belül. Az egységes megjelenés érdekében fel kívánom éleszteni az intézeti honlap üzemeltetését, hiszen alapvető elvárás, hogy azon aktuális, használható adatok szerepeljenek, ne pedig évek óta elavult, félrevezető információk. A honlap használatát az oktatásban is alapvető eszközzé kell tenni. Szorgalmazni fogom az Erdőmérnöki Kar, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem más karainak intézeteivel való további együttműködést. Ehhez jó alapot szolgáltattak az utóbbi években egyetemi ill. kari szinten központilag koordinált kutatási projektek, közös oktatási/képzési koncepciók. 4.2 Oktatás, tananyagfejlesztés, doktori képzésben való részvétel Az oktatás területén a környezet- és földtudományi szakjaink szempontjából az intézetnek kiemelt szerepe van az Erdőmérnöki Karon belül is. A környezetvédelem, természetes és mesterséges környezetünk állapotának nyomon követése és kezelése teljes társadalmunkat érintő, egyre nagyobb hangsúlyt kapó tudományterületek. 9

11 Napjainkban a felsőoktatás szerkezetének átalakulása a kormányzat egyik kiemelt célja. A felsőoktatásban a párhuzamok megszűntetése a cél, ez bár egyelőre nem érintette drasztikusan kari képzéseinket, több szak tekintetében lehetséges változásokat, összevonásokat vetít előre. Ilyen körülmények között célként az oktatási minőségi súlypontok megfogalmazását, az intézet különböző szakokon, képzésekben betöltött szerepének, egyetemi, regionális és országos szinten történő meghatározását tartom fontosnak. Az oktatás színvonalának meg kell felelni a mindenkori akkreditációs követelményeknek, és illeszkedniük kell az egyetemi Intézményi Fejlesztési Tervhez. A tananyagoknak a mindenkori szakmai követelményekhez is igazodniuk kell. Az oktatásba minél nagyobb arányban be kell vonni a kutatási eredményeket és a kutatási infrastruktúrát. Kívánatos lenne az oktatásban a hallgatóság órai (előadás) aktivitásának minél magasabb szintű biztosítása. Támogatni kell oktatóink idegen (elsősorban angol) nyelvű képzésekben való részvételét. Új képzési formák indítására elsősorban a felsőfokú szakképzések terén látok lehetőséget, ezeket kari szinten kell megvalósítani, de az egyes intézetektől jöhetnek hozzá megfelelő kezdeményezések. Eszközként célom az intézetben a tantárgyi programok és tantárgyi követelmények, valamint tananyagok nyilvános adatbázisának kidolgozása. Az adatbázis részét kell képezze a hallgatói számonkérés követelményeinek, módjának nyilvánossá tétele. Az oktatás tekintetében szakonként elkülöníthetően kell szerepeltetni a kurzusokat. A tananyagok tartalmáról a tárgyfelelőssel és a mindenkori szakfelelősökkel közös egyeztetéseket kívánok tartani. Az intézeti munkatársak életpálya modelljébe be kell emelni az oktatásban betöltött szerepük meghatározását, az intézeten belüli feladatmegosztás egyenletesebbé tétele mellett. A magas szintű oktatás csak megfelelő idő- és energiaráfordítással, odafigyeléssel valósítható meg, ezért egyenletesebbé kell tenni az oktatói leterheltségeket. Az oktatói és kutatói területeket egyénenként és intézeti szinten is össze kell hangolni, nem lehet cél olyan tárgyak oktatásának fenntartása, amelyekhez nem rendelkezünk megfelelő kompetenciákkal. 10

12 Az oktatás minőségbiztosítása érdekében meg kell teremteni legalább intézeti szinten a hallgatói elégedettségmérést, az oktatók meghatározott rendszerben történő véleményezését. Ezt szintén szakonként, képzési formánként kell megvalósítani. A hallgatókat az által is érdekeltté kell tenni az oktatás interaktívvá tételében, hogy már MSc szinttől kezdődően folyamatosan be kell vonni őket az oktatásba (elsősorban gyakorlatok terén). A PhD hallgatók szintén részt kell, hogy vállaljanak a tananyagfejlesztésben. A tananyagok korszerűsítésének eszközeként a képzéseinkhez kapcsolódó szakmák meghatározó képviselőivel, szervezeteivel közvetlen kapcsolatot kell fenntartani, ez nem csak kari, hanem intézeti szintű feladat is. A felsőoktatás szerkezetének esetleges átszervezése esetére (pl. szakok összevonása), ki kell dolgozni alternatívákat az esetleges változások megfelelő nyomon követésére intézeti szinten. Ehhez az intézetünkben dolgozó jelenlegi és korábbi szakfelelős kollégák meghatározó tapasztalatait kell segítségül hívnunk. 4.3 Tehetséggondozás, tanulmányi és tudományos diákköri munka Intézetünk méretéből és oktatásban vállalt jelentős szerepéből adódóan is nagy szerepet vállal az Erdőmérnöki Karon folyó oktatásban, a tanulmányi és diákköri munka szakmai vezetésében, valamint az ehhez kapcsolódó tehetséggondozásban. Számos munkatársunk hosszú évek óta fontos szerepet tölt be a tudományos diákköri munka szakmai és szervezeti irányításában, kari és országos szinten is. Az intézet oktatási és kutatási tevékenysége jól illeszkedik mind a Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola, mind a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola programjaihoz. Itt lehetőség nyílik PhD hallgatók minél nagyobb arányú bevonására. A tehetséggondozás terén az eddigi hagyományokra építve a hallgatói aktivitás támogatása a cél. A képzési formák teljes skáláján (BSc-MSc-PhD) fontos a hallgatók bevonása az intézeti kutatásokba, ami nemcsak a minél jobb tanulmányi eredmények, minél magasabb színvonalú képzés eléréséhez járul hozzá, de alapvető eszközévé válhat az utánpótlás biztosításának. Ezt minden oktató munkatársra kiterjedően támogatni kell, az intézeten belül minél szélesebb körű feladatmegosztást elérve. Természetesen szakmailag a kiemelkedő tudományos tevékenységet nyújtó kollégák szakmai útmutatása 11

13 meghatározó kell legyen, de nem cél a hallgatók témavezetésében a túl egyenlőtlen elosztás. A hallgatók érdeklődésének fenntartásában nagy szerepe van a személyes kontaktusnak, amelyhez megfelelő időt kell biztosítani. Az oktató és hallgató között kialakuló személyes kapcsolat hangulata fontos motorja lehet a munkának. A hallgatói munkáról intézeti szinten adatbázis alapú nyilvántartást kell kialakítani, ami segít a később ezekből formálódó szakmai kapcsolatok ápolásában, fenntartásában, az intézeti munka áttekintésében, összehangolásában. A szakdolgozatok, tudományos diákköri dolgozatok, diplomamunkák és PhD dolgozatok készítésének nyomon követésére intézeti hallgatói-szeminárium sorozat létrehozása a célom. Itt hallgatótársaik, intézeti, kari kollégák előtt számolhatnak be időről időre (kívánatosan félévente 1 vagy 2 alkalommal) munkájukról. Az intézetben végzett munka alapján kiválasztott hallgatók esetében elő kell segíteni a hazai és nemzetközi tapasztalatcserét, szakmailag támogatva hallgatói ösztöndíjak megpályázását, nyári egyetemeken, országos tudományos diákköri konferenciákon való részvételüket. 4.4 Tudományos tevékenység, pályázati aktivitás, hazai és nemzetközi kutatási kapcsolatok Az utóbbi években a mérleg a kutatásfinanszírozásban a nagy, központi (egyetemi, kari) irányítású projektek oldalára billent. A Magyar Tudományos Akadémia és Magyarország kormányának állásfoglalása alapján az ország jelen gazdasági helyzetében a kutatásfejlesztés terén az elkövetkező években elsősorban a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő, iskolateremtő kutatók támogatása biztosítandó. Az egyéni kutatói irányítás alatt álló kisebb pályázatok szerepe mindeközben visszaszorult. E folyamatok előnyökkel és hátrányokkal is járnak. Egyrészt nagyon komoly anyagi források, kutatási infrastruktúra áll rendelkezésükre révükön. Másrészt az egyéni témavezetői tapasztalatok megszerzése nehezebbé vált, részben akár csökkentheti a sokszínűséget. E körülményektől részben függetlenül, részben összhangban az intézet tudományos, kutatási tevékenységében meghatározó szerepe volt és van Mátyás Csaba akadémikusnak. Az elmúlt évtizedekben tapasztalt klímaváltozás alakulásának felmérésével, előrevetítésével és várható hatásainak nyomon követésével foglalkozva 12

14 nemzetközi szintű kutatásokat végzett és végez. Irányításával valósultak és valósulnak meg az Erdőmérnöki Kar legnagyobb volumenű pályázatai. Az intézet kiterjedt hazai és nemzetközi kutatási kapcsolatokkal rendelkezik, melyek egyéni kutatói kapcsolatok, intézeti, kari és egyetemi szintű együttműködési programok formájában is megjelennek. Az Erdőmérnöki Kari Kutatásfejlesztési és Innovációs Stratégia, és az intézeti kutatási stratégia szempontjából kézenfekvő, hogy az itt folyó tudományos munkát továbbra is a Mátyás Csaba akadémikus fémjelezte tudományos iskola köré kell összpontosítani (pl. TÁMOP és VKSZ projektek, NEESPI). Az előrevetített klímaváltozás hatásainak elemzése az erdészeti és agrárszektorban, a társadalmi hatások becslése sokszínű, alap- és alkalmazott kutatások körébe tartozó kutatási feladatot vet fel. További perspektivikus kutatási területeket nyújt az évek óta eredményesen működő Kooperációs Kutatási Központtal való együttműködés, melynek fő tevékenységi körében szerepelnek a környezeti teljesítmény fejlesztése Pájer József munkatársunk vezetésével, továbbá a hulladékkezelés- és hasznosítás, az ökoenergetika és a természetmegőrzés. A KKK ügyvezetője Varga Gábor szintén szoros kutatási és oktatási kapcsolatokat tart fenn az intézettel. Amennyiben a jövőben is a közelmúlthoz hasonló sikerek kísérik a kari szintű pályázati munkát, úgy az intézet munkatársai számára a remények szerint biztosított lesz a komoly szintű kutatásokhoz szükséges pénzügyi háttér. Mivel a kutatási teljesítmény legfőbb mérőszáma a jövőben is a publikációs teljesítmény lesz, így kiemelten kell támogatni a lektorált, lehetőleg impakt faktorral rendelkező nemzetközi folyóiratokban való megjelenést. A kari szintű pályázatokban biztosítani kell intézetünk minél több munkatársának az aktív részvétel lehetőségét. Erre lehetőséget nyújt az, hogy az elmúlt években az Erdőmérnöki Karon a pályázatokban alapvetően intézeti irányítás alatt folyt a szakmai munka. A jövőben kívánatosnak tartom a nemzetközi kutatási együttműködésekben rejlő lehetőségek minél jobb kihasználását. Fontos célnak tartom továbbá a kisebb, egyéni kutatói pályázatok arányának folyamatos növelését. Ezekhez hazai szinten elsősorban az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok terén látok lehetőséget, nemzetközi szinten pedig a bilaterális és multinacionális pályázatok széles skálája nyújt lehetőséget. 13

15 Szükségesnek tartom bevezetni egy intézeti szeminárium sorozatot, melyen a kutatók munkájuk aktuális állásáról számolnak be. A színvonalas tudományos munkának a kutatási eredmények feletti szakmai vita adja meg az igazi alapját. A nagyobb tapasztalattal rendelkező kollégák komoly segítséget nyújthatnak az eredmények publikáció szintén történő megfogalmazásában. Doktoranduszok számára, illetve a nemzetközi szinten nehezebben megjeleníthető, hazai vonatkozású eredmények tekintetében ki kell használni az Acta Silvatica & Lignaria Hungarica és az Erdészettudományi Közlemények lektorált folyóiratok nyújtotta komoly lehetőséget. A rendelkezésre álló komoly eszközpark üzemeltetése a jövő legnagyobb kihívásai közé tartozik. A szervezeti felépítés fejlesztésénél leírtak szerint a minél nagyobb arányú kihasználtság elérése a cél. Az egyes eszközöket kezdetben az oktató, kutató munkatársaknak is meg kell tanulniuk kezelni, majd fokozatosan keresni kell a lehetőségeket további laboránsok, mérnökök alkalmazására. A Természeti Erőforrások Kutató Központ szolgáltató szerepe hangsúlyozott lehet. Nemzetközi kapcsolatok terén az intézet már meglévő kapcsolatainak aktív fenntartása az alapvető cél, ez kiváló lehetőséget nyújt kutatóink számára. Ennek eszköze a doktoranduszok hosszabb idejű külföldön tartózkodásának lehetővé tétele, a pályázati úton finanszírozott közös kutatási projektek indítása és végrehajtása. Az intézet munkatársainak nyelvtanulására egyéb, kari szinten koordinált pályázati lehetőségeket is ki kell használni. Ebben az Erdőmérnöki Kar Pályázati és külügyi tanácsadójaként is szerepet kívánok vállalni. 4.5 Kutatói utánpótlás nevelés és életpályák, tudományos teljesítmény értékelése Az intézetben jelenleg 1 fő akadémikus dolgozik, Mátyás Csaba professzor úr idén lesz 70 éves. Egyetemi tanár az intézetben ezért rövidtávon nem lesz. Az oktatók-kutatók jelentős része minősített, kandidátusi vagy PhD fokozattal, ill. habilitációs címmel rendelkezik. Az Erdőmérnöki Karon kidolgozott egyéni kutatói életpálya modellek és az egyetemi fokozatok eléréséhez felállított követelményrendszer megfelelő hátteret nyújtanak az oktatók, kutatók tudományos előmenetelének tervezéséhez és nyomon követéséhez. Minél rövidebb időn belül el kell érni, hogy intézetünk munkatársai közül egyesek (minél többen) elérjék az egyetemi tanári pályázat beadásához szükséges teljesítményszintet. Fontos az utánpótlás nevelésének szem előtt tartása. 14

16 Az intézetigazgatónak folyamatos személyes kapcsolatot kell fenntartania a munkatársakkal az egyetemi munka tekintetében. Minden munkatárssal évente közösen aktualizálni kell életpálya modelljét, feltárva az előrehaladást segítő és gátló tényezőket. Az egyetemi, kari szintű pályázati projekteken belül az intézeti szerepvállalást átláthatóvá kell tenni mindenki számára, és lehetőség szerint biztosítani kell a részvételi lehetőséget. Az egyéni érvényesülést kisebb, önálló pályázati projektek kialakításával, valamint különböző ösztöndíjak megpályázásával lehet elősegíteni. 4.6 Gazdasági tevékenység Az intézet gazdasági helyzete az Erdőmérnöki Karéhoz hasonlóan az utóbbi években stabil volt, kedvező irányba alakult. Az aktuális gazdasági helyzet, a felsőoktatás most is zajló átalakítása átmenetileg megnehezítheti a finanszírozást. A kormány kinyilatkoztatta azon szándékát, hogy minél inkább rá akarja kényszeríteni az egyetemeket az önfinanszírozásra, mind az oktatás, mind a kutatás területén. Az állam már az utóbbi években is fokozatosan csökkentette közvetlen szerepvállalását. Ezt jelentős mértékben kompenzálta az Európai Uniós források felhasználásának lehetősége. A felsőoktatásban a jövőben fokozódó versenyhelyzettel kell számolnunk. A minőségi munka lesz a fennmaradás és érvényesülés legfőbb záloga. Az intézet finanszírozását ezért legfőképpen a szakmai munka minőségének fenntartásán, javításán keresztül lehet biztosítani. Az intézet szervezeti, kutatási egységei közötti hatékony együttműködést, az érdekek összehangolását kell szem előtt tartani. Az egységes fellépés révén kell minél nagyobb szerepet vállalni a nagy költségvetésű egyetemi pályázatokban. Jelentős, egyre fokozódó szerepet kell szánni a nemzetközi kutatási projektekből, valamint kisebb hazai programokból történő forrásbevonásnak. A Természeti Erőforrások Kutató Központ (NRRC) laboratóriumi komplexuma és az intézeti infrastruktúra nyújtotta szolgáltatási lehetőségeket meg kell ismertetni a szakmaiés a nagyközönséggel. Felmerül a nemzetközi szintű szolgáltatói szerepvállalás lehetőségének megvizsgálása. 15

17 A NymE KKK és NymE ERFARET Kft-k munkájában folyamatosan részt kell venni, kihasználva az ott kialakított komoly ipari, szakmai kapcsolatokat, melyek révén további forrásokhoz juthatunk. Meg kell vizsgálni azt, hogy az oktatás területén milyen piacképes képzések kialakításában tudunk közreműködni. Az intézet bevételeinek és kiadásainak folyamatos nyomon követése, a finanszírozás átláthatóságának biztosítása, a munkatársak korrekt és folyamatos tájékoztatása szükséges. 4.7 Egyéb tevékenységek Az Erdőmérnöki Kar komoly hagyományainak köszönhetően több, mint egy átlagos egyetemi kar. A történelmi múltban több olyan időszak volt már, amelyet méltán tekinthetünk példának tisztesség, erkölcs szempontjából. A legkomolyabb oktatási és tudományos teljesítmények mindig ezen időszakokhoz köthetően születtek. Ahhoz, hogy munkahelyünk ne csak pénzkereseti forrásként szolgáljon, működő emberi közösségeket kell fenntartanunk benne. Egy ilyen közösséget képezhetnek az intézet dolgozói. Rendszeres személyes kapcsolattartás biztosítása szükséges, az intézeti gyűlések rendszeres (legalább havi szintű) megtartásával, a munkatársak korrekt tájékoztatásával. A hallgatók számára erkölcsi példát kell mutatnunk, a magunkkal szemben alkalmazott mércét állíthatjuk eléjük is. Egyenrangú partnerként kell bevonni őket munkánkba. A kutatási programokban való aktív részvételük megalapozhatja azon emberi kapcsolatokat, amelyek később szakmai pályafutásuk alatt is megmaradva az Erdőmérnöki Kar javára válnak. A fentiekben leírt célok elérése csak akkor lehetséges, ha azokat a közösség is magáévá tudja tenni. Sopron, május Dr. Heil Bálint egyetemi docens 16

18 Mellékletek 1. Részletes szakmai önéletrajz 2. Végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegen nyelvtudást tanúsító okiratok hiteles másolata 3. Habilitációt tanúsító oklevél hiteles másolata 4. Fontosabb publikációk és tudományos munkák vagy művészeti alkotások, sport tevékenységek jegyzéke 5. Három hónapnál nem régebbi érvényes erkölcsi bizonyítvány 6. Személyi adatlap 7. Nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagába az arra illetékes személyek és testületek betekinthetnek 17

19 1. sz. Melléklet Részletes szakmai önéletrajz 18

20 Részletes szakmai önéletrajz Tanulmányok: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Középfokú Iparjogvédelmi Képzése 2005 ősze University of British Columbia, Faculty of Land and Food Systems és Faculty of Forestry (néhány tárgy lehallgatása 1 szemeszteren át) Szakmikrobiológus képzés, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi kar, Budapest, (diploma minősítése: jeles) PhD doktori tanulmányok, Georg-August Universität Göttingen, Fakultät für Forstwissenschaften (NyME-n is honosított doktori fokozat minősítése: summa cum laude) Okleveles erdőmérnök (diploma minősítése: jeles) Lovassy László Gimnázium, Veszprém Béke-téri Általános Iskola, Veszprém Végzettségek, képesítések: Diplomák: 1995 Okleveles erdőmérnök 2005 Mikrobiológus szakirányú szakképzettség Tudományos fokozatok: 2009 Habilitációs doktori fokozat megszerzése, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron 2000 PhD doktori fokozat, mezőgazdasági (erdészeti) tudományok, Georg-August Universität Göttingen, Fakultät für Forstwissenschaften (fokozat minősítése: summa cum laude) Egyéb végzettség: 2012 középfokú iparjogvédelmi szakképesítés Munkahelyek, szakmai tapasztalatok: Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Környezet- és Földtudományi Intézet, egyetemi docencs Nyugat-magyarországi Egyetem, TÁMOP 4.2.1/B-09/1/KONV kutatási program projektmenedzsere 19

21 szemeszteres tanulmányút Vancouverben, a University of British Columbia egyetem erdészeti fakultásán Bolyai János posztdoktori ösztöndíj a NyME Erdőmérnöki Karán Békésy György posztdoktori ösztöndíj a NyME Erdőmérnöki Karán Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Termőhelyismerettani Tanszék, egyetemi docens Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Termőhelyismerettani Tanszék, egyetemi adjunktus DAAD PhD ösztöndíjas, Georg-August Universität Göttingen, Fakultät für Forstwissenschaften Magyar állami PhD ösztöndíjas az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán DAAD kutatói ösztöndíjas, Georg-August Universität Göttingen, Fakultät für Forstwissenschaften hetes kutatási tevékenység Kanadában a Canadian Wildlife Service Halifaxi Központjánál, a Kejimkujik Nemzeti Parkban folyó ökológiai kutatások önkénteseként 1994 nyári szakmai gyakorlat az Österreichische Bundesforsten (Osztrák Állami Erdészet) Gmundeni Erdőgazdaságánál 1992 nyári szakmai gyakorlat Großgmain bei Salzburg-ban Ausztria legnagyobb magánerdőgazdaságánál, Dipl. Ing. Baron von Mayr-Melnhof birtokán Főbb tevékenységek: Oktatás: A göttingeni Georg-August Universität Fakultät für Forstwissenschaften karán graduális képzésekben oktatott tárgyak: Ökopedologie, gyakorlatok, erdőmérnök hallgatók számára ( ; ) Bodenmikrobiologie, blokkosított gyakorlatok, erdőmérnök hallgatók számára ( ) A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán a graduális képzésekben oktatott tárgyak: Erdészeti talajtan, gyakorlatok, erdőmérnök hallgatók számára (2000-) 20

22 Mikrobiológia, előadások és gyakorlatok, környezetmérnök, környezettudós, természetvédelmi mérnök, erdőmérnök hallgatók számára (2001- ) Termőhelyismerettan, előadások, vadgazdálkodási mérnök ( ) és gyakorlatok, vadgazda mérnök, erdőmérnök hallgatók számára (2003-) Talajbiológia, előadások és gyakorlatok, környezettudós hallgatók számára (2004-), ill. környezetmérnöki és természetvédelmi mérnöki szakon (2009-) Általános talajtan, gyakorlatok, környezettudós hallgatók számára (2005) Ökoszisztémák anyag- és energiaforgalma, előadások és gyakorlatok, természetvédelmi mérnökhallgatók számára ( ) Introduction to Soil Science (Erdészeti talajtan), angol nyelven, előadások és gyakorlatok, erdőmérnök hallgatók számára (2007-) Mikrobiológia II., előadások és gyakorlatok, környezettudós hallgatók számára ( ) Környezeti mikrobiológia, előadások és gyakorlatok, minden szakon (2012-) Talajtan gyakorlati alkalmazása, előadások és gyakorlatok, minden szakon (2012-) A Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola, ill. a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola PhD képzéseiben oktatott tárgyak: Az EU hivatalos talajosztályozási rendszere (2012-) The WRB Soil Classification System (2012-) A talajtan aktuális kutatási irányai (2012-) A University of British Columbia, Faculty of Land and Food Systems és Faculty of Forestry graduális képzésében oktatott tárgy: Sustainable Soil Management (AGRO402/SOIL502), angol nyelven, videokonferenciás és internetes távoktatás (2006-) Kutatás: Főbb kutatási területek: Az eddigi tudományos tevékenységem a következő főbb témaköröket öleli fel: Erdei ökoszisztémák tápanyag-körforgalmi, tápanyag-utánpótlási és meliorációs vizsgálata Talajok széntárolási potenciáljának vizsgálata, különös tekintettel a földhasználati mód változására; Magyarország Kiotói Jegyzőkönyv által előírt gázleltárának elkészítésében való szakértői közreműködés 21

23 Erdőtalajok víztárolási kapacitásának, vízháztartásának vizsgálata erdőfelújítások és erdészeti beavatkozások megalapozására Természetvédelmi területek többcélú erdészeti hasznosításának vizsgálata, különös tekintettel az erózió elleni védelemre Erdőrezervátumok termőhelyi vizsgálata, térképezése A termőhelyi tényezők hosszú távú változásainak hatása erdei és lápi ökoszisztémákra Határ-termőhelyek erdészeti kezelésének termőhelyi szempontú megalapozása A termőhelyfeltárás térinformatikai alkalmazásainak fejlesztése Erdőállományok összehasonlító talajtani és mikrobiológiai vizsgálata Részvétel az ICP Forest Focus hosszú távú erdő-monitoring program BIOSOIL című termőhelyi kutatásainak magyarországi terepi végrehajtásában, valamint a laboratóriumi talajvizsgálatok végrehajtásában, ill. az azt megalapozó nemzetközi laborkörmérésekben, azok tapasztalatainak nemzetközi szinten történő átadásában A folyamatos erdőborítás termőhelyi feltételeinek vizsgálata: lékek talajbiológiai vizsgálata Fás szárú energiaültetvények tápanyag- és vízkörforgalmi vizsgálata, technológiai rendszereinek fejlesztése Felszíni vízfolyások ökológiai állapotfelmérése Települési szilárd hulladéklerakók biológiai rekultivációjának problémái Egységes földértékelési módszer kidolgozása magyarországi viszonylatra az Európai Uniós adottságok között Hagyományos termőhelyfeltárás erdőtelepítések és fás szárú energiaültetvények létesítésének megalapozására Talajvédelem erdészeti vonatkozásai; talajvédelmi terv köteles tevékenységek kivitelezésének szakértői támogatása A Duna mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszereinek ökológiai célú továbbfejlesztéséhez, az árvízvédelmi öblözetek árvízvédelmi biztonsága növeléséhez termőhelyi vizsgálatok elvégzése 22

24 Kutatási projektekben való közreműködés: PÁLYÁZAT CÍME IDŐTARTAMA FINANSZÍROZÓ PÁLYÁZÓ FELADATA KÖRNYEZETTUDATOS ENERGIA, HATÉKONY ÉPÜLET TÁMOP A- 11/1/KONV SILVA NATURALIS A FOLYAMATOS ERDŐBORÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÖKOLÓGIAI, KONZERVÁCIÓBIOLÓGIAI, KÖZJÓLÉTI TÁMOP A- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA AGRÁRKLÍMA: AZ ELŐREVETÍTETT KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSELEMZÉSE ÉS AZ ALKALMAZKODÁS LEHETŐSÉGEI AZ ERDÉSZETI ÉS AGRÁR SZEKTORBAN 11/1/KONV TÁMOP A- 11/1/KONV SZELLEMI, SZERVEZETI ÉS K+F INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEMEN TÁMOP-4.2.1/B- 09/1/KONV A ZÖLD EGYETEM PROGRAM INFRASTRUKTÚRÁLIS FELTÉTELEINEK MEGTEREMTÉSE A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEMEN TIOP /2-2F ERDŐ- ÉS MEZŐGAZDÁLKODÁS, VALAMINT A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS TECHNOLÓGIÁK ÉS A KLÍMAVÁLTOZÁS TÁMOP-4.2.2/08/ KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ; PROJEKTMENEDZSMENT TANÁCSADÓ KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ; SZAKMAI ÖSSZEKÖTŐ PROJEKTMENEDZSER KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ (TALAJ- ÉS MIKROBIOLÓGIAI LABORATÓRIUM VEZETŐJE) KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ GREENHOUSE-GAS BUDGET OF SOILS UNDER CHANGING CLIMATE AND LAND USE (BURNOUT) EU, COST 639 KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ UNITED NATIONS ECONOMIC COMISSION FOR EUROPE, CONVENTION ON LONG-RANGE TRANSBOUNDARY AIR POLLUTION: INTERNATIONAL CO-OPERATIVE PROGRAMME ON ASSESSMENT AND MONITORING OF AIR POLLUTION EFFECTS ON FORESTS. FOREST FOCUS - BIOSOIL PROJECT EU, ICP-FOREST KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ ICP-FOREST FSCC SOIL INTERLABORATORY TEST PROGRAMME EURÓPAI LABORAKKREDITÁCIÓS PROGRAM EU, ICP-FOREST KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ FÖLDMINŐSÉG, FÖLDÉRTÉK ÉS FENNTARTHATÓ FÖLDHASZNÁLAT AZ EURÓPAI UNIÓS ADOTTSÁGOK KÖZÖTT NKFP 4/015/2004 KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ MIKROHULLÁMÚ RONCSOLÓ KÉSZÜLÉK BESZERZÉSE 2004 KAC KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ A DÉL-HANSÁGI LÁP REKONSTRUKCIÓT MEGALAPOZÓ TERMŐHELYI VIZSGÁLATOK KAC H KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ AUTOMATA MINTAVÁLTÓS ATOMABSZORPCIÓS SPEKTROFOTOMÉTER MŰSZER BESZERZÉSE ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK TÁPELEMKÖRFORGALMI VIZSGÁLATÁRA KÉTSUGARAS, GYORSSZEKVENCIÁLIS ÜZEMMÓDÚ AAS-KÉSZÜLÉK BESZERZÉSE (D2 HÁTTÉRKOREKKCIÓVAL, AUTOMATA MINTAADAGOLÓVAL, SZÁMÍTÓGÉPES VEZÉRLÉSSEL ÉS 4 LÁMPAHELLYEL) VARIAN SPECTRAA-220-FS ATOMABSZORPCIÓS SPEKTROFOTOMÉTER, SPS-5 AUTOMATA MINTAVÁLTÓS ÚJ MŰSZER BESZERZÉSE ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK TÁPELEMKÖRFORGALMAINAK VIZSGÁLATÁRA 2003 OMFB TÉMAVEZETŐ 2003 OMFB KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ A LÉGKÖRI SZÉNDIOXID MEGKÖTÉSE ÉS A NITROGÉNKÖRFORGALOM KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK VIZSGÁLATA ERDEI OTKA F TÉMAVEZETŐ 23

25 ÖKOSZISZTÉMÁKBAN TALAJOK MECHANIKAI ELEMZÉSÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A NEMZETKÖZI MÓDSZEREKKEL, A PAN-EUROPEAN MONITORING OF FOREST ECOSYSTEMS (ICP-FORESTS) PROGRAM KERETÉN BELÜL A TALAJOK VÍZGAZDÁLKODÁSÁNAK VIZSGÁLATA A HAZÁNKBAN FOLYÓ NAGYSZABÁSÚ ERDŐTELEPÍTÉSI PROGRAM ALAPJÁT KÉPEZŐ, MEZŐGAZDASÁGI MŰVELÉSBŐL KIVONT TERÜLETEKEN 2002 ÁESZ KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ KAC TÉMAVEZETŐ NITROGÉN-KÖRFORGALMI VIZSGÁLATOK KÜLÖNBÖZŐ ERDŐÁLLOMÁNYOK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁBAN FKFP 0173/2001. TÉMAVEZETŐ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TALAJOK ÁSVÁNYTANI VIZSGÁLATA KÜLÖNÖS TEKINTETTEL TÁPANYAG-SZOLGÁLTATÓ KÉPESSÉGÜKRE OTKA T KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ A TERMŐHELYI VISZONYOK HOSSZÚ TÁVÚ VÁLTOZÁSA ÉS ENNEK HATÁSA AZ ERDŐÁLLOMÁNYOKRA A HANSÁGBAN OTKA T KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ A TALAJOK ÉS A NÖVÉNYZET HOSSZÚ TÁVÚ VÁLTOZÁSÁNAK ÉS JELENLEGI ÁLLAPOTÁNAK VIZSGÁLATA A SOPRONI TK ÉS A FERTŐ-HANSÁG NEMZETI PARK TERÜLETÉN ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK SZÉNTÁROLÁSI POTENCIÁLJÁNAK VIZSGÁLATA A TÁPELEMELLÁTOTTSÁG, KIEMELTEN A NITROGÉN- HÁZTARTÁS, VALAMINT ABIOTIKUS KÖRNYEZETI PARAMÉTEREK FÜGGVÉNYÉBEN KAC /2001 KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ OTKA M TÉMAVEZETŐ A TALAJOK SZÉNTÁROLÁSÁNAK POTENCIÁLJA ÉS DINAMIKÁJA ERDŐSÍTÉS UTÁN DAAD-MÖB KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ MULTIPLE OBJECTIVE FOREST MANAGEMENT OF PROTECTED AREAS FOR THE PREVENTION OF SOIL EROSION IN CENTRAL AND EASTERN EUROPE MOFM2000 INCO- COPERNICUS KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ ERŐSEN SAVANYÚ ERDÉSZETI TERMŐHELYEK KÉMIAI MELIORÁCIÓJA, ERDÉSZETI HASZNOSÍTÁSÁNAK KOMPLEX VIZSGÁLATA FVM 0360/2000 KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ ERDŐREZERVÁTUM KUTATÁSOKBAN VALÓ RÉSZVÉTEL, TERMŐHELYI VIZSGÁLATOK FVM KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ ERMITTLUNG DER WASSERSPEICHERKURVEN UNGARISCHER WALDBÖDEN ALS GRUNDLAGE FÜR DIE PLANUNG VON AUFFORSTUNGSMAßNAHMEN UND DES WALDUMBAUS DAAD TÉMAVEZETŐ ERDŐÁLLOMÁNYOK ANYAGFORGALMÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA FKFP 0570/1999. KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ CONTRIBUTION OF FORESTS AND FORESTRY TO MITIGATE GREENHOUSE EFFECTS EU, COST E21 KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ EGY BÜKK ÁLLOMÁNY ANYAGFORGALMÁNAK VIZSGÁLATA OTKA T KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK TÁPANYAGKÖRFORGALMÁNAK VIZSGÁLATA MKP -PFP 4086/1997 TÉMAVEZETŐ WIRKUNG VON HOLZASCHE IM WALD DBU KÖZREMŰKÖDŐ KUTATÓ 24

26 Szakmai szervezeti tagság, közéleti tevékenység: Az MTA VEAB Erdészeti Szakbizottságának titkára ( ) Erdőmérnöki Kar Kari Tanácsának tagja ( ) A Magyar Mikrobiológiai Társaság tagja (2006-) A NyME Erdőmérnöki Kar Juttatási és Térítési Bizottságának elnöke ( ) Magyar Talajtani Társaság tagja (2002-) MTA Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottságának köztestületi tagja (2002-) A Deutsche Bodenkundliche Gesellschaft tagja ( ) Az Országos Erdészeti Egyesület tagja (2001-) Hazai és nemzetközi kutatási partnerek: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Növényélettani Tanszék Országos Epidemiológiai Központ Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvéd Kórház Albert Ludwigs Universität Freiburg, Fakultät für Umwelt und Natürliche Ressourcen Georg-August Universität Göttingen, Fakultät für Forstwissenschaften und Waldökologie, Büsgen Institut, Németország Georg-August Universität Göttingen, Forschungszentrum Waldökosysteme, Németország Technische Universität Dresden, Fakultät für Forst-, Geo- und Hydrowissenschaften, Németország University of British Columbia, Faculty of Forestry és Faculty of Land and Food Systems, Kanada Konferencia szervezési tevékenység: VI. International Conference of Young Scientists Eurasian Forests Hungarian Forests című nemzetközi konferencia lebonyolításában szervező bizottsági tagként, Sopron, 2006; Magyar Talajtani Társaság Talajtani Vándorgyűlése, szervező bizottsági tagként, Sopron, 2006; Szellemi-, szervezeti és K+F infrastruktúra fejlesztés a Nyugat-magyarországi Egyetemen címmel TÁMOP-4.2.1/B kutatóegyetemi projekt nyitókonferenciájának megszervezése, Sopron, 2010; 25

27 Kutatásmódszertan: A természetvédelem és az emberi tevékenység (mező- és erdőgazdálkodás, ipar és urbanizáció) komplex témakör kapcsán címmel Nyári Egyetem PhD hallgatók részére megszervezése, Sopron, 2011; The Impact of Urbanization, Industrial and Agricultural Technologies on the Natural Environment címmel nemzetközi tudományos konferencia megszervezése, Sopron, 2012; Szellemi-, szervezeti és K+F infrastruktúra fejlesztés a Nyugat-magyarországi Egyetemen címmel TÁMOP-4.2.1/B kutatóegyetemi projekt zárókonferenciájának megszervezése, Sopron, 2010; Egyéb szakmai alkotások: A Nyírerdő Zrt. Baktalórántházi Erdészete számára 12 darabos talajmonolit gyűjtemény készítésében való részvétel ( ) A csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola számára 9 darabos talajmonolit gyűjtemény készítésében való részvétel ( ) Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark számára készült 48 darabos talajmonolit gyűjtemény készítésében való részvétel ( ) 26

28 2. sz. Melléklet Végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegen nyelvtudást tanúsító okiratok hiteles másolata 27

29 28

30 29

31 30

32 31

33 32

34 33

35 34

36 35

37 36

38 37

39 3. sz. Melléklet Habilitációt tanúsító oklevél hiteles másolata 38

40 39

41 40

42 4. sz. Melléklet Fontosabb publikációk és tudományos munkák vagy művészeti alkotások, sport tevékenységek jegyzéke 41

43 Heil Bálint közleményjegyzéke (MTMT alapján) 2012 Neményi M, Heil B, Kovács A J, Facskó F (szerk.) International Scientific Conference on Sustainable Development and Ecological Footprint: The Impact of Urbanization, Industrial and Agricultural Technologies on the Natural Environment 1. Sopron: Nyugat-magyarországi Egyetem, (ISBN: ) Link(ek): Teljes dokumentum / Könyv/Szakkönyv/Tudományos ~58 MB Kovács G, Heil B Az ajkai vörösiszap katasztrófa ökológiai következménye a talajokra 2. VASI ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖK 9:(1) pp (2012) Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos Horváth F, Bidló A, Heil B, Király G, Kovács G, Mányoki G, Mázsa K, Tanács E, Veperdi G, Bölöni J Abandonment status and long-term monitoring of strict forest reserves in the Pannonian Biogeographical Region PLANT BIOSYSTEMS 146:(1) pp (2012) 3. IF: 0.829** Link(ek): WoS /Scopus / DOI / Teljes dokumentum / Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos ifirst: Kovács Gábor, Heil Bálint Gondolatok a fás szárú nyár energia ültetvényekről 4. ŐSTERMELŐ 15:(3) pp (2011) Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos 5. MatarkaID= Kovács G, Magyari Cs, Heil B, Győri T 42

44 Standortverhaltnisse und Wuchsleistungen von Energieholzplantagen in Ungarn In: Mitteleuropaische Biomassekonferenz. Graz, Ausztria, p Konferenciaközlemény/Absztrakt/Tudományos Kovács G, Heil B 6. Megújuló energiaforrások - Gondolatok a fás szárú energia ültetvényekről ŐSTERMELŐ 3: pp (2011) Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos Kovács G, Heil B Auswirkungen des roten Schlamms auf die Bodenökologie 7. In: Michael Palocz-Andresen, Róbert Németh, Dóra Szalay (szerk.) Támop-Humboldt Colleg for Environment and Climate Protection December 3 and October 21 in Sopron University of West Hungary. Sopron, Magyarország, pp (ISBN: ) Konferenciaközlemény/Konferenciaközlemény/Tudományos Kovács G, Heil B 8. Aratógép zúg az energianyárasban az Alsó-Duna szántóin MEZŐHÍR XV.: pp (2011) Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos Illés G, Kovács G, Heil B 9. Nagyfelbontású digitális talajtérképezés a Vaskereszt erdőrezervátumban ERDÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 1:(1) pp (2011) Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos Illés G, Kovács G, Heil B Comparing and evaluating digital soil mapping methods in a Hungarian forest reserve: Comparaison etévaluation des méthodes numériques de cartographie des sols dans une réserve forestière de hongrie CANADIAN JOURNAL OF SOIL SCIENCE 91:(4) pp (2011) 10. IF: 1.121* Link(ek): WoS /Scopus / DOI / Folyóiratcikk/Szakcikk/Tudományos 2010 Szabó Orsolya, Heil Bálint, Kovács Gábor, Bidló András

NYME Erdőmérnöki Karának kutatásfejlesztési

NYME Erdőmérnöki Karának kutatásfejlesztési NYME Erdőmérnöki Karának kutatásfejlesztési tevékenysége Lakatos Ferenc Intézményi háttér: 9 intézet EMKI EMEVI EVGVI GEVI NTI KI KFI MI VGGI Személyi háttér: Pénzügyi háttér kutatási bevételek: 1000000

Részletesebben

Dr. Sándor Gyula. Dr. Sándor Gyula PhD. egyetemi docens. Születési hely, idő: Sopron, Családi állapot: nős, 2 gyermek.

Dr. Sándor Gyula. Dr. Sándor Gyula PhD. egyetemi docens. Születési hely, idő: Sopron, Családi állapot: nős, 2 gyermek. Dr. Sándor Gyula Dr. Sándor Gyula PhD. egyetemi docens Születési hely, idő: Sopron, 1972. 03. 18. Családi állapot: nős, 2 gyermek Állampolgárság: magyar Iskolai végzettség: Erdészeti és Faipari Egyetem,

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Szent István Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Szent István Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Szent István Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Kertészettudományi Kar Szőlészeti Tanszék egyetemi docens munkakör betöltésére. A

Részletesebben

Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezetmérnöki szak

Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezetmérnöki szak Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezetmérnöki szak Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar, Nyílt Nap, 2018. január 26. Koronikáné Dr. Pécsinger Judit egyetemi adjunktus Környezetvédelmi Intézeti Tanszék SOE-EMK

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek

Részletesebben

Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban

Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban Nyugat-Magyarországi Egyetem SOPRON Prof. Dr. Molnár Sándor dékán Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban Az erdő és a fa a Pannon Régió egyik legértékesebb természeti erőforrása. A faipari ágazat

Részletesebben

Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal 4. (1) A Kjt. 1. számú mellékletének pontja tek

Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal 4. (1) A Kjt. 1. számú mellékletének pontja tek Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 1. oldal 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény felsőoktatásban

Részletesebben

2019 PhD. fokozat, SoE Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola

2019 PhD. fokozat, SoE Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola Dr. Tari Tamás Dr. Tari Tamás tudományos segédmunkatárs Születési hely, idő: Pásztó, 1982. nov. 22. Családi állapot: házas, két gyermek édesapja Tanulmányok: 1995-2001 Váci Mihály Gimnázium, gimnáziumi

Részletesebben

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4.

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4. STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP- 4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 PROJEKT KERETÉN BELÜL Projekt koordinációs értekezlet 2011. október 4. A stratégia készítés - szerződéses kötelezettség A Pályázónak a kiemelt kutatási

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

TUDOMÁNYOS PROGRAM Konvergencia-Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj-2012 A2-MZPD-12 pályázati kategória kódja

TUDOMÁNYOS PROGRAM Konvergencia-Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj-2012 A2-MZPD-12 pályázati kategória kódja TUDOMÁNYOS PROGRAM Konvergencia-Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj-2012 A2-MZPD-12 pályázati kategória kódja Kutatási téma címe: Innovatív start-up vállalkozás-fejlesztés és munkahelyteremtés az erdőgazdálkodásban

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna. Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel

Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna. Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel Kihívások a gyakorlatorientált mérnökképzés megteremtésében Dr. Hanula Barna Felsőoktatási együttműködés járműipari szereplőkkel Kihívások a műszaki felsőoktatásban Mérnökképzés a XXI. században 2 Új elvárások

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

SZE-GYŐR Rólunk. A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak. Campus területe: 101.724 m 2. Képzési területek:

SZE-GYŐR Rólunk. A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak. Campus területe: 101.724 m 2. Képzési területek: SZE-GYŐR Rólunk A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak Campus területe: 101.724 m 2 Képzési területek: műszaki, informatikai, jogi, igazgatási, gazdasági, pedagógiai egészségügyi, szociális, zeneművészeti

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar

Részletesebben

A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata

A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata Dr. Gyuricza Csaba, dékán XVI. Hulladékhasznosítási Konferencia Gyula, 2014. szeptember 18-19. Témakörök SZIE

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

tudományos főmunkatárs

tudományos főmunkatárs Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: TTK Biológiai Intézet Immunológiai

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Az NYME Doktori Tanácsa: Elnök: Dr. Náhlik András egyetemi tanár Titkár: Dr. Alpár Tibor egyetemi adjunktus 9400 Sopron, Bajcsy Zsilinszky u. 4. Telefon: (99) 518-361 Fax:

Részletesebben

dékán (magasabb vezető)

dékán (magasabb vezető) Óbudai Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékán (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti

Részletesebben

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás

Részletesebben

Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:

Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok: KS/HUM/2477/2011 A Semmelweis Egyetem rektora pályázatot hirdet az Általános Orvostudományi Karon, egyetemi docensi álláshelyek betöltésére. Az álláshelyek a pályázati eljárást követően tölthetők be, határozatlan

Részletesebben

Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu magyar. Felsőoktatás, alap- és alkalmazott társadalomkutatás

Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu magyar. Felsőoktatás, alap- és alkalmazott társadalomkutatás Európai önéletrajz SZOCIOLÓGUS: OKTATÓ, KUTATÓ Személyi adatok Vezetéknév / keresztnév(ek) Címe(ek) E-mail(ek) Állampolgárság(-ok) Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu

Részletesebben

Vízgazdálkodási Tudásközpont és Kutatási Centrum - Szennyvíztisztítási Kutatóközpont

Vízgazdálkodási Tudásközpont és Kutatási Centrum - Szennyvíztisztítási Kutatóközpont Vízgazdálkodási Tudásközpont és Kutatási Centrum - Szennyvíztisztítási Kutatóközpont Pannon Egyetem Előadó: dr. Rasztovits Zsolt Edgár dr. Domokos Endre Thury Péter ELŐZMÉNYEK Környezetmérnöki Intézet

Részletesebben

7 ~ idegen nyelven: 9

7 ~ idegen nyelven: 9 Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre 2007/2008 tanév A doktori képzés egyetemi felelősei az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke Tudományos és Nemzetközi ügyek

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok

Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok Kivonat a PTE SZMSZ 4 számú mellékletéből Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok 1. fejezet Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok 56. (1) Az Egyetemen oktatói feladat

Részletesebben

ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM

ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM 67 ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM Alulírott... (születési név is)...... állampolgár, anyja neve:... születési hely:...... év... hó... nap habilitációs eljárás megindítását kérem

Részletesebben

Infrastruktúra-fejlesztési stratégia

Infrastruktúra-fejlesztési stratégia A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein Infrastruktúra-fejlesztési stratégia Projekt Koordinációs Értekezlet 2011.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond

Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond adjunktus Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1999 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt.

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt. PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (új alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Csató László

Oktatói önéletrajz Csató László tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA A FELSŐOKTATÁS MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA KIVÁLÓSÁGI KÖZPONTOK FEJLESZTÉSÉRE ALAPOZVA A MISKOLCI EGYETEM STRATÉGIAI KUTATÁSI TERÜLETEIN TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és

Részletesebben

Környezeti hatásvizsgálatok támogatása információs rendszerekkel

Környezeti hatásvizsgálatok támogatása információs rendszerekkel Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (PhD) értekezés tézisei Környezeti hatásvizsgálatok támogatása információs rendszerekkel Elekné Fodor Veronika Sopron 2016 Doktori Iskola: Vezető: Program:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz

JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz 1. Pályázó neve 2. Megpályázott bírósági fogalmazói álláshely(ek) bíróságonként, rangsorolva* 1. 2. 3. 3. Pályázó

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

Minőségfejlesztési program 2013/14

Minőségfejlesztési program 2013/14 Minőségpolitika, stratégia és eljárások 1 A kari minőségpolitika aktualizálása Minőségcélok kitűzése és 2 A kari minőségfejlesztési bizottság munkájának 3 Az intézetek, tanszékek minőségbiztosítási tevékenységének

Részletesebben

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató Feladat Felelős Határidő Megjegyzés A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terv a korábbi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Incze Emma

Oktatói önéletrajz Incze Emma adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, Pénzügy - Biztosítások 1999-2004 Budapesti Corvinus

Részletesebben

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos fokozatok: 1998, PhD

Részletesebben

Komplex mátrix üzleti képzések

Komplex mátrix üzleti képzések 1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Incze Emma

Oktatói önéletrajz Incze Emma adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1999-2004 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár,

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc mesterképzés KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc SZAK A környezettudománnyal, környezetvédelemmel kapcsolatos képzések a Szegedi Tudományegyetemen komoly múltra tekintenek vissza.

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Kutatási és Fejlesztési Támogatási Rendszere BELSŐ KUTATÁSI FŐIRÁNYOK SZABÁLYZAT

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Kutatási és Fejlesztési Támogatási Rendszere BELSŐ KUTATÁSI FŐIRÁNYOK SZABÁLYZAT A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Kutatási és Fejlesztési Támogatási Rendszere BELSŐ KUTATÁSI FŐIRÁNYOK SZABÁLYZAT A Széchenyi István Egyetem (SZE) Műszaki Tudományi Kar (MTK) Kutatási és

Részletesebben

Dr. Mészáros Attila. 51. Szitásdomb u. 9021 Győr Telefonszám(ok) (36-96) 503-497 Mobil: (36-30) 413-0447 Fax(ok)

Dr. Mészáros Attila. 51. Szitásdomb u. 9021 Győr Telefonszám(ok) (36-96) 503-497 Mobil: (36-30) 413-0447 Fax(ok) Szakmai önéletrajz Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Cím(ek) 51. Szitásdomb u. 9021 Győr Telefonszám(ok) (36-96) 503-497 Mobil: (36-30) 413-0447 Fax(ok) E-mail(ek) Állampolgárság

Részletesebben

Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért

Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért Felsőoktatási együttműködés a Felsőoktatási együttműködés a Dr. Kristóf János Projekt megvalósulása: 2013.04.15-2015.04.14. Főkedvezményezett : Pannon Egyetem Kedvezményezettek: Eötvös József Főiskola

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1977,

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december

Részletesebben

Hatályba lépett: május 4-én

Hatályba lépett: május 4-én A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FIZIKAI INTÉZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a BME Természettudományi Kar Tanácsa 2011. május 4-én Hatályba lépett: 2011. május 4-én

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása

Részletesebben

BME KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI és JÁRMŰMÉRÖNKI KAR. Közlekedés- és járműtudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács

BME KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI és JÁRMŰMÉRÖNKI KAR. Közlekedés- és járműtudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács BME KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI és JÁRMŰMÉRÖNKI KAR Közlekedés- és járműtudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács KÖVETELMÉNYRENDSZER A PUBLIKÁCIÓK ÉRTÉKELÉSÉHEZ ÉS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente

Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente habilitált egyetemi docens Kertészettudományi Kar Biometria és Agrárinformatika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1997 ELTE TTK, okleveles biológus SZIE KeTK, Kertészeti növényvédelem ELTE TTK,

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Korompai Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Korompai Attila egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Gazdaságföldrajz és jövőkutatás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, Biológia-földrajz szak Tudományos fokozatok, címek:: 1971, dr. univ

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési tevékenység az ELTE-Soft Kft-ben. Dr. Gábori László ügyvezető HOUG felsőoktatási találkozó 2014.01.23.

Kutatás-fejlesztési tevékenység az ELTE-Soft Kft-ben. Dr. Gábori László ügyvezető HOUG felsőoktatási találkozó 2014.01.23. Kutatás-fejlesztési tevékenység az ELTE-Soft Kft-ben Dr. Gábori László ügyvezető HOUG felsőoktatási találkozó 2014.01.23. Előzmények 1999. OMFB Kooperációs Kutató Központ program, mely a tudomány, a kutatás,

Részletesebben

szakirányú továbbképzés

szakirányú továbbképzés SOPRONI EGYETEM ERDŐMÉRNÖKI KR ERDŐPEDGÓGII SZKMÉRNÖK (Mesterszint / lapszint) ERDŐPEDGÓGII SZKVEZETŐ szakirányú továbbképzés Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara a 2017/2018. tanév őszi szemeszterében, Sopronban

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: környezetgazdálkodási agrármérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi

Részletesebben

Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.

Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010. Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László

Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László egyetemi tanár Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972 - ILRI, Wageningen, Hollandia, 11. Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyam 1969-1970 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, mezőgazdaságtudományi doktor 1961-1962

Részletesebben

2/2015. (06.30.) sz. Dékáni Utasítás

2/2015. (06.30.) sz. Dékáni Utasítás a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos kutatási tevékenységének és teljesítményének növelését támogató ösztönzési rendszerről Preambulum A PTE Szenátusa által elfogadott Kutatás-fejlesztési és Innovációs

Részletesebben

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai (1/2017. sz. határozat) 2017.01.24. A Kari Tanács 2017. január 24-i ülésén nyílt szavazás keretében egyhangúlag elfogadta a Kari Tanács

Részletesebben

Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu

Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Dr. Dunai László dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben