B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A K Ö Z G Y Ű L É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A K Ö Z G Y Ű L É S 2 0 1 3"

Átírás

1 DR. D E S S E W F F Y A L I C E Az ELTE Jogtudományi Karán szerzett diploma átvétele után azonnal ügyvédjelöltként kezdett dolgozni, és több mint 40 éve az ügyvédi pályán tevékenykedik. EU manageri, gazdasági és két éves iparjogvédelmi szakképesítésben vett részt. Egyúttal képesített tervező, könyvelő és statisztikus, német és angol nyelven beszél. Tagja a Joint Venture Szövetségnek, a Magyar Kínai Gazdasági Kamarának, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Kínai Tagozatának, több cikke jelent meg a nemzetközi hírnévnek örvendő Euromoney folyóiratban, és irodája rendszeresen publikál az ORIGO című újságban. Személyén keresztül irodája 1992 év óta egyedüli magyar tagja a londoni központú MSI Global Alliance szervezetnek. Az irodában két partnere van, leánya, Dr. Dávid Alíz illetve Dr. Ujfalussy Zsolt. Irodája a Regionális Operatív Programok keretében meghirdetett Vállalati Tanácsadás programban akkreditált tanácsadó lett. Az ügyvédi iroda a 2012-es évben együttműködésre lépett a Gortvay, Horváth, Molnár és Társai Ügyvédi Irodával, így összesen már négy nyelven (angol, német, francia, olasz) tudják megbízásaikat ellátni. Két gyermeke van, Dr. Dávid Alíz ügyvéd és Dr. Sükösd Zita gyermeksebész szakorvos jelölt. Rendkívül szoros kapcsolat fűzi elhalálozott sebész férje, néhai Dr. Sükösd László első házasságából származó gyermekeihez. Nagy család veszi körül, sok unokával. Hobbyja a teniszezés, válogatott sportoló volt, valamint a versírás. A 800 éves múltra visszatekintő Dessewffy család az országnak sok híres embert adott. Dessewffy Alice pedig az egyik aradi vértanú -Dessewffy Arisztid- leszármazottja.

2 DR. K O V Á C S G A B R I E L L A Kovács Gabriella 1975-ben szerzett diplomát az ELTE-n. A szó hagyományos értelmében nem volt ügyvédjelölt, mégis számára a világ legjobb principálisa mellett mintegy 15 évet töltött jelöltként. Édesapja, Dr. Kovács Endre az 1. sz. Ügyvédi Munkaközösség (ma Iroda) tagjaként leányát gyermekkorától az ügyvédi pályára szánta, így nagyon sok időt töltöttek együtt, amely kemény tanulással telt. Gabriella bevallása szerint édesapja nélkül soha nem nyert volna perbeszédversenyt az egyetemen, és nem értette volna meg az ügyvédi pálya valódi lényegét. Az ügyvédi pályára némi kitérővel érkezett, először az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, - mivel 1975-ben éppen nem lehetett Budapesten ügyvédjelölti felvétel egy miniszteri döntés alapján, - majd 1988-tól jogtanácsosi munkaközösségi tagként tevékenykedett. Az Ügyvédi Törvény hozta meg a lehetőséget, hogy végre elmondhassa, ügyvéd leszek. És ügyvéd lett. Vallja, hogy ügyvédnek lenni - ma különösen - nem egyszerű. Sokat segített ebben a fegyelmi bizottság tagjaként kifejtett tevékenység során szerzett tapasztalata. Szakmailag felkészültnek, emberileg lelkiismeretesnek, korrektnek, mértéktartónak, az ügyfeleket és az ügyeket szeretve, érdem szerint a kollegákat tisztelve, és az ügyvédi pálya iránti alázattal lehet csak jogászból valaki az ügyvédi hivatás gyakorlója a szó nemes értelmében. Megérdemli az elismerés szavait, aki fáradhatatlan lendülettel és hittel tevékenykedett és tevékenykedik ma is a jogalkalmazás szerteágazó és bizony manapság sokszor zavaros világában.

3 DR. P A P P G É Z A F E R E N C Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karára az első jelentkezésekor felvételt nyert. Az egyetemen tudományos diákköri munkában folyamatosan részt vett, egy időben tanszéki demonstrátor volt. Az egyetemet cum laude minősítéssel fejezte be. Német nyelvből felsőfokú, angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. A Budapesti Ügyvédi Kamara év november hónap 1. napján jegyezte be az ügyvédjelölti névjegyzékbe. Ügyvédjelölti gyakorlatát a Budapesti 28. Egyetem téri Ügyvédi Munkaközösségben töltötte. Jogi szakvizsgáit év december hónap 5. napján fejezte be kitűnő eredménnyel. Polgári jogból a szakvizsgabizottság (dr. Horváth Jenő, dr. Szabó Sándor, dr. Olasz Nándor elnök urak) jegyzőkönyvi dicséretben részesítette. A Budapesti Ügyvédi Kamarának év január hónap 15. napja óta tagja. Ügyvédi tevékenységét a Budapest V. kerület, Egyetem téren levő ügyvédi munkaközösségben, majd irodában folytatta. Az ügyvédi iroda megszűnésétől kezdve egyéni ügyvédként dolgozik. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének évtől tagja. A Budapesti Ügyvédi Kamarának több cikluson keresztül fegyelmi megbízottja, majd titkára. A Magyar Ügyvédi Kamara elnökségének év óta tagja, fegyelmi megbízott. A jogi szakvizsgabizottság cenzora. Három éven át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Két éven át a budapesti ügyvédiskola előadója. A Kiváló Ügyvédi Munkáért kitüntetést évben nyerte el. Német nyelvterületen több alkalommal vett részt az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Ügyvédi Kamara küldöttségének tagjaként nemzetközi konferenciákon. Sportember, 36 éves koráig versenyszerűen sportolt.

4 DR. R É T H Y S Á N D O R Harmadik generációs jogász, édeapja 87 éves korában bekövetkezett haláláig dolgozott. Az ELTE Jogtudományi Karán cum laude minősítéssel végzett, majd szakjogászi képesítést szerzett. kereskedelmi Pályája első másfél évtizedében magánszemélyek polgári és büntető ügyeit látta el. Ügyei nagyobb részében büntető védő volt. A piacgazdaság Magyarországi megindulásától gazdasági és társasági jog területével bővült a tevékenysége. Az elmult 20 évben bel- és külföldi vállakozók, cégek részére jogi és ehhez kapcsolódó tanácsadói tevékenységet folytatott. A 90-es évek elején részt vett a Magyarországi Angol Kereskedelmi Kamara (BCCH) alapításában és választott elnökségi (Council) tagként működöt között. Igazgatóság alelnöke volt a Magyar Hírlap Rt.-ben, mint a sváci tulajdonos képviselője 10 éven keresztül, egészen a vállalat eladásáig. Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága budapesti Nagykövetségének hivatalosan kinevezett ügyvédje. Az Európai Jogakadémián megismert kollégákkal ELAN néven egy kisebb nemzetközi egyesületet hozott létre évenkénti rendszeres találkozóval. Idegen nyelvi ismeretei: angol, német, francia, spanyol (vészhelyzetben olasz) Alapító tagja volt az Ügyvédi Kamara labdarúgó csapatának és a 80-as évek végéig játszott. Sokáig versenyszerüen teniszezett. Döntőt játszott az Országos Igazságügyi Kupán (a Jogász Open elődje.) Manapság rendszeres hobbi sportoló (tenisz, sífutás). Negyedik éve választott elnöke a IJKA (International Japan Karate Association) Magyarországi Szervezetének, amely tagja a Japán és a Magyar Karate Szövetségnek.

5 DR. T Ó T H M. G Á B O R Budapesten, 1973-ban született, jogász családba ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban, Budapesten ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán avatták doktorrá summa cum laude minősítéssel. Az egyetemi perbeszédverseny első helyéért járó egyik legfontosabb elismerés az volt számára, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara akkori elnöke, dr. Bánáti János felajánlott irodájában egy ügyvédjelölti pozíciót, melyet ig betöltött, 2000-ben szerezte meg a jogi szakvizsgát, jeles minősítéssel április 4. óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja ig az Ernst és Társai, majd az Ernst és Tóth Ügyvédi Iroda tagjaként, ezt követően a róla elnevezett egyszemélyes Ügyvédi Iroda tagjaként gyakorolja hivatását. Az eredendően meglévő közéleti aktivitását között a BÜK Fegyelmi Bizottsága mellett fegyelmi jegyzőként fejtette ki tavasza óta a kollegák bizalmából második ciklusban - a BÜK fegyelmi megbízottjaként tevékenykedik, valamint 2006 óta tagja a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének és a Magyar Ügyvédi Kamara Teljes Ülésének. Oktatott 5 éven keresztül az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Felvételi Előkészítő Bizottságában történelmet, demonstrátor, majd PhD-s óraadó tanár volt az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékén 7 éven keresztül. Ez utóbbi tevékenységét a Kamarai közéleti szerepvállalásból adódó megnövekedett feladatok miatt volt kénytelen befejezni. Alapítója és főszerkesztője volt 7 évig a Collega c. jogi szakfolyóiratnak, melyben rendszeresen publikált is óta szervezi a BÜK és a MÜK büntetőjogi perbeszédversenyét, előbbiben jelenleg már zsűritagként is közreműködik óta cenzorként vesz részt az IM Jogi Szakvizsga Bizottsága mellett a szakvizsgáztatásban büntetőjog és büntető-eljárásjog tárgyakból. Ügyvédként klasszikus praxist visz, büntetőjogi dominanciával, de állandó megbízásainak köszönhetően gazdasági és polgári joggal is rendszeresen foglalkozik. Úgy látszik, hogy az irodai utánpótlása is megoldott, mert 9 éves Levente fia és 6,5 éves Laura lánya előszeretettel használja az irodai papírvágó gépet

6 NAGY JUDIT DÍJ Dr. Nagy Judit ügyvédnő halálát követően férje, dr. Berzy László ügyvéd alapította a Nagy Judit Alapítványt a summa cum laude eredménnyel szakvizsgázott ügyvédjelöltnők díjazására. DR. T O S I C S N Ó R A dr. Tosics Nóra 1978-ban született Budapesten. A Kölcsey Ferenc Francia-magyar Kéttannyelvű Gimnáziumban tett kitűnő érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, summa cum laude minősítéssel. Egyetemi tanulmányai alatt a szerzői jog és az európai uniós jog területével foglalkozott behatóbban. Szakdolgozata, amely a szerzői jogkimerülés kérdéskörét tárgyalja, Apáthy-díjban részesült. Az egyetem utolsó két évében több európai uniós szervezetnél és intézménynél, többek között az Európai Parlamentben is dolgozott gyakornokként. Posztgraduális tanulmányait Belgiumban, a Bruges-i College of Europe angol-francia nyelvű, európai közösségi jogi master képzésén folytatta. A gyógyszertermékek szabadalmi oltalmával kapcsolatos csatlakozási tárgyalásokról szóló szakdolgozata elnyerte a Gyógyszeripari Szervezetek Európai Szövetségének különdíját és egyben lehetővé tette, hogy a Szövetség brüsszeli központjának munkatársává váljon ben, Magyarország európai uniós csatlakozását követően egyike lett az Európai Bizottság első magyar tisztviselőinek. Előbb a Belső Piaci, majd a Versenypolitikai Főigazgatóság munkatársaként dolgozott a közbeszerzések, illetve az audiovizuális ágazatban nyújtott állami támogatások területén ban szakvizsgázott kitűnő eredménnyel ben tért haza családjával Magyarországra és 2012 őszén lépett be az ügyvédi kamarába. Jelenleg alkalmazott ügyvédként dolgozik és PHD tanulmányokat folytat az európai uniós médiaszabályozás területén. Munkanyelvként használja az angol, francia és német nyelvet, spanyol tudása középfokú.

7 Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálat vezetője által a kimagasló munkát végző pártfogó ügyvédek részére adott KITÜNTETŐ DÍSZOKLEVÉL díjazottjai: DR. F U I S Z J E N Ő DR. N A G Y M A G D O L N A DR. H E G E D Ű S D. A NDREA DR. H O R V Á T H M. G Á B O R

8 A dr. Kiss Pál által adományozott "A FŐTITKÁR KÖSZÖNETE" DÍSZOKLEVÉL ÉS GYŰRŰ díjazottjai: DR. B Á L I N T S Z I L V I A Egy ügyvéddinasztia harmadik generációjához tartozik. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte ban diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Budapesti 4. sz. Ügyvédi Irodában volt ügyvédjelölt édesapja, dr. Bálint Ákos György mellett ben kitűnő eredménnyel tette le a jogi szakvizsgát, azóta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja májusában a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökségétől Dr. Nagy Judit Emlékalapítvány díjat kapott óta vesz részt a Budapesti Ügyvédi Kamara munkájában, ahol 4 évig a Felvételi Bizottság tagja, 2010-től pedig a Kamara titkára és az elnökség tagja. Emellett 10 évig egy jogvédő irodában jogsegélyszolgálatot látott el. Gyermekei: Dániel 7 éves, Laura 1 éves.

9 A dr. Kiss Pál által adományozott "A FŐTITKÁR KÖSZÖNETE" DÍSZOKLEVÉL ÉS GYŰRŰ díjazottjai: DR. S U B A S I C Z É VA M A G D O L N A Az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervező diplomát kitűntetéssel szerezte meg ben, majd az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1994-ben kapott jogi diplomát. Jogi szakvizsgáját jeles minősítéssel 1997-ben tette le ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézet Gazdasági büntetőjogi szakjogász képzésén vett részt, 2011-ben, mediátori oklevelet szerzett és az ELTE Jogi Továbbképző Intézet családjogi szakjogász képzésén is részt vett között folytatott ügyvédjelölti gyakorlatot egyéni és társas ügyvédi irodában polgári jog, társasági jog területén, beadványok és szerződések készítése, véleményezése, peres képviselet ellátása volt a feladata óta folytat ügyvédi tevékenységet egyéni ügyvédként, polgári jog, társasági jog, családjog területén peres képviselet lát el, okiratok szerkesztése, szerződések véleményezése, alapítványok, egyesületek alapítása, jogi tanácsadás a főbb területe között a Károli Gáspár Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán meghívott oktatóként speciális kollégium vezetésére kérték fel óta a Budapesti Ügyvédi Kamara választott tisztségviselője (kamarai titkár), egyebek mellett a fő területe a panaszügyek intézése, határozatok szerkesztése. Munkáját a Budapesti Ügyvédi Kamara 2007-ben adományozott Eötvös Károly díjjal ismerte le. a kiemelkedő ügyvédi tevékenységért

DR. H A L Á S Z J UDIT

DR. H A L Á S Z J UDIT A díjat az Elnökség 1999-ben alapította. Kiemelkedő szakmai tudású, felkészültségű kollégáknak adományozza, akiknek életútja is például szolgál a jövő nemzedékének. DR. H A L Á S Z J UDIT Budapesten született,

Részletesebben

ü g y v é d i i r o d a

ü g y v é d i i r o d a ügyvédi iroda Az iroda Dr. Bittera Csaba és dr. Tóth Péter partnerek különféle profilú ügyfélkörnek nyújtott jogi szolgáltatással több, mint egy évtizedes széleskörű tapasztalatra tettek szert számos különböző

Részletesebben

D R. GÉCZI ZSUZS A N N A

D R. GÉCZI ZSUZS A N N A KITÜNTETÉSEK Á T A D Á SA E ÖTVÖS KÁROLY D Í J A SOK A díjat az Elnökség 1999-ben alapította. Kiemelkedő szakmai tudású, felkészültségű kollégáknak adományozza, akiknek életútja is például szolgál a jövő

Részletesebben

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK A díjat az Elnökség 1999. február 19-i határozatával alapította. A kitüntetést az Elnökség azoknak a kollégáknak adományozza, akik kiemelkedő szakmai

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

S/6668. Az Országgyűlés.../2019. ( ) OGY. az alapvetőjogok biztosának megválasztásáról. dr. Kozma Ákost

S/6668. Az Országgyűlés.../2019. ( ) OGY. az alapvetőjogok biztosának megválasztásáról. dr. Kozma Ákost AZ O~ ZÁGGYŰLÉS ELNÖKE Érkez.ett: 2019 JOL O l S/6668. Az Országgyűlés..../2019. ( ) OGY határozata (javaslat) az alapvetőjogok biztosának megválasztásáról 1.Az Országgyűlés az Alaptörvény 30. cikk (3)

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére. EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2015) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi

Részletesebben

Összefoglaló. a évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló. a évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2018. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2018. évi 5. számában megjelent 10 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint

- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint Összefoglaló a 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2013. évi 6. számában megjelent 36 fogalmazói álláshelyre szóló pályázati felhívás

Részletesebben

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A rendszerváltozás során a helyi önkormányzati rendszer kiépülésével párhuzamosan megtörtént az új államigazgatási szervezet kialakítása.

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu. Szakmai tapasztalat

Önéletrajz. Személyi adatok. Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu. Szakmai tapasztalat Dr. Tóth András PhD egyetemi adjunktus ügyvéd Önéletrajz Személyi adatok Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu Web Állampolgárság www.andrastoth.hu Magyar Születési dátum 1979.03.11

Részletesebben

AZ ÜGYVÉDEK NEMZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Belgium IGEN IGEN

AZ ÜGYVÉDEK NEMZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Belgium IGEN IGEN Ügyvédképzés Belgiumban az uniós jog területén Válaszadó szervezet: Orde van VlaamseBalies AZ ÜGYVÉDEK ZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Belgium 1. A szakma gyakorlása Szükséges-e felsőfokú végzettség

Részletesebben

S Z E M É L Y E S A D A T O K E G Y É N I K É P E S S É G E K T A N U L M Á N Y O K

S Z E M É L Y E S A D A T O K E G Y É N I K É P E S S É G E K T A N U L M Á N Y O K S z a k m a i ö n é l e t r a j z S Z E M É L Y E S A D A T O K Név: Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett Születési név: Lukács Nikolett Születési hely, idő: Budapest, 1986.01.24. Lakcím: Debrecen, 4028,

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Tanulmányok, végzettség. /2008/ Corvinus Egyetem, posztgraduális képzés Tuirizmus szakértő diploma. Ügyvédi, jogi szakvizsga

CURRICULUM VITAE. Tanulmányok, végzettség. /2008/ Corvinus Egyetem, posztgraduális képzés Tuirizmus szakértő diploma. Ügyvédi, jogi szakvizsga CURRICULUM VITAE Adatok Név: dr Kricsfalvi. Anita Születési hely, idő : Budapest, 1972.12.10. Állampolgárság: magyar Postacím: 1061 Budapest,Jókai tér 8. Mobiltelefon:36 20 5120705 anita@businessitalia.hu

Részletesebben

ENERGETIKUS MEGOLDÁSOK

ENERGETIKUS MEGOLDÁSOK Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg.: 01-10-045428, Székhelye: 1118 Budapest, Számadó u. 19.) IGAZGATÓSÁGÁNAK rendkívüli tájékoztatója

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Luxemburg

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Luxemburg Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Luxemburg Az információ szolgáltatója: Ordre des avocats du Barreau de Luxembourg 2014. április AZ ÜGYVÉDEK EMZETI KÉPZÉSI REDSZERÉEK LEÍRÁSA Luxemburg 1.

Részletesebben

EÖTVÖS KÁROLY DÍJ. 1996. májusában a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökségétől a Dr. Nagy Judit Emlékalapítvány díját kapta meg.

EÖTVÖS KÁROLY DÍJ. 1996. májusában a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökségétől a Dr. Nagy Judit Emlékalapítvány díját kapta meg. EÖTVÖS KÁROLY DÍJ A díjat az Elnökség 1999-ben alapította. Kiemelkedő szakmai tudású, felkészültségű kollégáknak adományozza, akiknek életútja is például szolgál a jövő nemzedékének. DR. B Á L I N T S

Részletesebben

benke.gabor@yahoo.de Dr. Bereczky Dániel Dr. Barborják Zoltán

benke.gabor@yahoo.de Dr. Bereczky Dániel Dr. Barborják Zoltán Dr. Benke Gábor LL.M., S.J.D. Dr. Benke Gábor kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal és jelentős bank- és pénzügyi jogi tapasztalatokkal rendelkezik. Külön kiemelendő közösségi jogi, valamint a versenyjog

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Litvánia Az információ szolgáltatója: Litván Ügyvédi Kamara (Lietuvos advokatūra) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK ZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Litvánia 1.

Részletesebben

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. dr. Cserba Andrea

Szakmai önéletrajz. dr. Cserba Andrea Szakmai önéletrajz dr. Cserba Andrea Tel.szám: 00-36/30-326-19-65 Személyes adatok Név: dr. Cserba Andrea Szül. hely, idő: Miskolc, 1987.05.02. E-mail: cserba.andrea@gmail.com Szakmai honlap: www.fontanaforditas.hu

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász

Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász Szakmai önéletrajz Név: Dr. Tóth Nikolett Ágnes r. őrnagy PhD Munkahely: Testnevelési Egyetem Sportjogi Csoport vezetője, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Rendészetelméleti és Történeti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6.

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6. BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Európajogi Perbeszédverseny Szóbeli döntő Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6. 2005-ben már második alkalommal hirdette meg a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre. KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ /2014. ikt. sz. a Nógrád Megyei Területi Választási Bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztására

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ /2014. ikt. sz. a Nógrád Megyei Területi Választási Bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztására NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ 2. sz. napirendi pont 51-52/2014. ikt. sz. JAVASLAT a Nógrád Megyei Területi Választási Bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztására Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Az információ szolgáltatója: Lett Ügyvédi Kamara (Latvijas Zvērinātu advokātu padome) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK NEMZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Lettország

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Szlovénia Az információ szolgáltatója: Szlovén Ügyvédi Kamara (Odvetniška zbornica Slovenije)

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Szlovénia Az információ szolgáltatója: Szlovén Ügyvédi Kamara (Odvetniška zbornica Slovenije) Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Szlovénia Az információ szolgáltatója: Szlovén Ügyvédi Kamara (Odvetniška zbornica Slovenije) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK EMZETI KÉPZÉSI REDSZERÉEK LEÍRÁSA

Részletesebben

ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére;

ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére; EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2019) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal 4. (1) A bírói tanács a pályázati rangsort a rendelet

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal 4. (1) A bírói tanács a pályázati rangsort a rendelet Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 1. oldal 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati

Részletesebben

BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák!

BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák! BÜK 2018-2019 BÜK Tisztújító választás 2018 Kedves Kollégák! A 2018-as Tisztújító Választáson a már megszokott érdekképviseleti csapatunk néhány új taggal kibővülve indul. Megköszönve eddigi bizalmatokat,

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT) 1 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi szabályzata (Külön szedve a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006.

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail.com Tanulmányok: Alapfokú képzés: 1995 2004 Ráti Általános Iskola

Részletesebben

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető 0 2. Szakmai tudományos életrajz Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök született: Mackay [Ausztrália], 1967.ápr.23.) 1993 1993-ban telepedett le Magyarországon, 1997-óta óta magyar állampolgár. Nős, három

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium

SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia Születési helye, ideje Budapest, 1965 Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium Egyetem 1985 1990 ELTE

Részletesebben

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly

Részletesebben

A Hitel alapítvány díjazottjai 2012.

A Hitel alapítvány díjazottjai 2012. A Hitel alapítvány díjazottjai 2012. V. fokozat Osztovics Brigitta (volt 13. A) Többszörös országos bajnok, világbajnoki ezüstérmes karate sportágban Juhász Dániel Jeles német emelt szintű érettségi Felsőfokú

Részletesebben

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Gál István László telefon: +3630-471-0922 tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. jogász, okleveles közgazdász e-mail: gal.istvan@ajk.pte.hu Szakmai önéletrajz

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Portugália

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Portugália Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Portugália Az információ szolgáltatója: Comissão acional de Estágio e Formação da Ordem dos Advogados AZ ÜGYVÉDEK EMZETI KÉPZÉSI REDSZERÉEK LEÍRÁSA Portugália

Részletesebben

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,

Részletesebben

Választási melléklet. 2009. október 9-én és 10-én. Paks, Atomix Kft. Paks, Dózsa György u. 47., Schöni 2001 Kft. iroda

Választási melléklet. 2009. október 9-én és 10-én. Paks, Atomix Kft. Paks, Dózsa György u. 47., Schöni 2001 Kft. iroda 2009. augusztus 1. évfolyam, 2. szám Választási melléklet polgári biztonság-szolgáltatás A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Baranya-Somogy-Tolna megyei szervezetének közös kiadványa

Részletesebben

A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje

A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje Juhász Béla Róbert Béla közgazdász, politológus és felsőfokú közigazgatási végzettsége van. Feleségével és két kislányával csaknem 10 éve él Sződligeten.

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Az információ szolgáltatója: Észak-ír Ügyvédi Kamara 2014. április AZ ÜGYVÉDEK EMZETI KÉPZÉSI REDSZERÉEK LEÍRÁSA Észak-Írország 1. A szakma gyakorlása Szükséges-e

Részletesebben

Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére

Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére Sárhegyi István Jogász III. Évfolyam Neptun-kód: EK5J7A 2014.10.02.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal 4. (1) A Kjt. 1. számú mellékletének pontja tek

Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal 4. (1) A Kjt. 1. számú mellékletének pontja tek Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 1. oldal 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény felsőoktatásban

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA Az Óbudai Egyetem Alapszabálya 6. függelék 3. verzió AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Kötetünk szerzői, a díjazott győri joghallgatók... Kötetünk szerzői, a díjazott győri joghallgatók. Gaál Ildikó. Győri Levente

Kötetünk szerzői, a díjazott győri joghallgatók... Kötetünk szerzői, a díjazott győri joghallgatók. Gaál Ildikó. Győri Levente Kötetünk szerzői, a díjazott győri joghallgatók Gaál Ildikó Győri Levente 1985. augusztus 24. napján született Dunaszerdahelyen, 2003-ban érettségizett a Révai Miklós Gimnáziumban. A gimnáziumi évek alatt

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium. Felvételi szabályzat

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium. Felvételi szabályzat PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás minden év szeptemberében zajlik. A pályázatokat a Szakkollégiumi

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására Ózd, 2014. június 26. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési

Részletesebben

A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006

A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006 A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006 Magyar Bálint oktatási miniszter 2005. december 2. A felsőoktatásba bekerülők aránya 10-15 évvel ezelőtt ma 10% >40% Ugyanazt és ugyanúgy tanítani

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás első éves hallgatók esetében minden év augusztusában, felsőbb

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 15926/2015. Tárgy: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói

Részletesebben

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.

Részletesebben

ENERGETIKAI ÁLLANDÓ VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG VÁLASZTOTTBÍRÓI NÉVJEGYZÉK

ENERGETIKAI ÁLLANDÓ VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG VÁLASZTOTTBÍRÓI NÉVJEGYZÉK ENERGETIKAI ÁLLANDÓ VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG VÁLASZTOTTBÍRÓI NÉVJEGYZÉK (Lezárva: 2009. február 16.) ELNÖK: ELNÖKSÉGI TAGOK: Dr. Faludi Zoltán Dr. Berzeviczi Attila Dr. Grmela Zoltán Dr. Lajer Zsolt Dr. Szentkereszty

Részletesebben

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK A doktori iskola vezetője: Dr. Kukorelli István egyetemi tanár Állam- és Jogtudományi Kar Tudományági Doktori

Részletesebben

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 25-i üléséről

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 25-i üléséről Emlékeztető a Kari Doktori Tanács 2004. március 25-i üléséről Jelen vannak: Gönczöl Katalin, Harmathy Attila, Erdei Árpád, Fazekas Marianna, Kisfaludi András, Nagy Marianna, az utolsó napirendi pont tárgyalásánál

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Az Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetői beosztására

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Finnország Az információ szolgáltatója: Finn Ügyvédi Kamara (Suomen Asianajajaliitto)

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Finnország Az információ szolgáltatója: Finn Ügyvédi Kamara (Suomen Asianajajaliitto) Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Finnország Az információ szolgáltatója: Finn Ügyvédi Kamara (Suomen Asianajajaliitto) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK ZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Finnország

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Átadták a Szociális Munkáért Díjat A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Részletesebben

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Részönkormányzat Kari Tanács tag pozíció betöltésére I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Bemutatkozás A nevem, 1996. Július

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete 2015. szeptember 3. ELNÖK Dr. Bendzsel Miklós MŰSZAKI ELNÖKHELYETTES GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ JOGI ELNÖKHELYETTES ELNÖKSÉGI KABINET Dr. Péntek Gábor főosztályvezető

Részletesebben

EDUCATIO_DPR_hallg_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 11. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

EDUCATIO_DPR_hallg_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 11. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% EDUCATIO_DPR_hallg_SZT_0_ÁJK Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Az információ szolgáltatója: A Svéd Ügyvédi Kamara (Sveriges Advokatsamfund) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK ZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Svédország 1. A szakma

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK május 22-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG DR. GÁSPÁR JENŐ VEZETŐ-TANÁCSOS

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK május 22-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG DR. GÁSPÁR JENŐ VEZETŐ-TANÁCSOS IKTATÓSZÁM: 07-7/3081-5/2014. TÁRGY: EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZER- ZŐDÉS MEGKÖTÉSE FOGSZABÁ- LYOZÁSI KÖRZET ELLÁTÁSÁRA MELLÉKLET: 1 DB. E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2014.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal (2) A kollégium a véleményét 8 napon belül megküldi a

Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 2. oldal (2) A kollégium a véleményét 8 napon belül megküldi a Magyar joganyagok - 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet - a bírói álláspályázatok elbírálásá 1. oldal 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati

Részletesebben

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január ad. 40.964/2004. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. január 2 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 506/2014. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben