Negyedévente megjelenő, az emberi szervezet méregtelenítésével foglalkozó szaklap. A szervezet méregtelenítése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Negyedévente megjelenő, az emberi szervezet méregtelenítésével foglalkozó szaklap. A szervezet méregtelenítése"

Átírás

1 III. évf., negyedév Magyarország Negyedévente megjelenő, az emberi szervezet méregtelenítésével foglalkozó szaklap Az allergia A szervezet méregtelenítése és a kínai pentagram, a stressz és a fertőzési gócok A vékonybél Az elektroszmog és a vele szembeni védekezés

2 Előszó Tisztelt Munkatársaink, Kedves Olvasóink! Lassan az idei nyaralási időszak végéhez közeledünk. A véletlen szerencsének köszönhetően az idén nyáron lehetőségem nyílt több hetet eltöltenem az Egyesült Államok nyugati partvidékén. Röviden szólva valami csoda volt. Csak ajánlani tudom mindenki számára. Itt első sorban az ottani természeti szépségekre gondolok - a Nap perzselte nevadai sivatagra (itt található többek között a híres szerencsejáték paradicsom, Las Vegas is), vagy az emberi behatástól szinte érintetlen számos nemzeti parkokra. Mindenképpen érdemes megemlíteni az amerikai emberek közötti kölcsönös viselkedést, illetve ahogyan az amerikaiak viseltetnek a külföldiekkel szemben. Ugyanis ezen a téren a mi európai szokásainktól egy kissé eltérő szokásokkal találkozhatunk. Az amerikai emberek általános módon nagyon szívélyesek és nyitottak. Szemmel láthatóan nagy örömmel elegyedtek beszélgetésbe velünk, külföldiekkel. Arra voltak legfőképpen kíváncsiak, hogy honnan jöttünk, és ott hogy hogyan élünk. Érdeklődésük őszinte volt, bár a beszélgetések elején mindig ugyanazok az általános, töltelék kérdések hangzottak el. Ami érdekes, hogy amennyiben nem vetjük magunkat alá egy ilyen udvariassági beszélgetésbe a helyiekkel, akkor hamar megkapja az ember a rideg, mufurc megbélyegzést. Egyszer sem tapasztaltam, hogy a kedves, talán kicsit behízelgőnek is tűnő beszélgetések hátterében valamiféle hátsó szándék lett volna. Úgy tapasztaltam, hogy a hétköznapi amerikai ember soha nem akarja rászedni, vagy átverni az embert és minden esetben csak a legjobbakat igyekeznek kívánni a másiknak. Talán búcsúzáskor keríti hatalmába az embert egy olyan érdekes érzés, mintha azt az idegen másik személyt mindezek után talán már évek óta ismerné és bizony jó volna hamar viszont látni. Jó, igazuk van, jelen benyomásomat nyilván bizonyos mértékben befolyásolhatta a látottak és tapasztaltak hatása. Meglehet, hogy nem járok annyira távol a valóságtól, hiszen a fent leírt tapasztalataimat az amerikai emberi kapcsolatokat illetően a nálam sokkal többet utazó ismerőseim is megerősítették. Például, ha egy üzletben, vagy egy étteremben a megvásárolni kívánt termék, illetve szolgáltatás kifizetése gyanánt fizetésre odaadjuk a bankkártyánkat, akkor még csak gondolati szinten sem merül fel bennük, hogy akár egy centtel is többet húzzanak le róla, mint kellene. Eleinte kissé bizalmatlanul nyújtottuk át ilyen esetekben a bankkártyánkat, amit persze felettébb értetlenül fogadtak. Mostanra persze már magunk is rájöttünk, hogy ez a kezdeti bizalmatlanságunk feltehetően kissé sértően hatott számukra. Szintén figyelemreméltó az amerikai emberek törvénytisztelete és a szabályok respektálása. Beleértve a törvényeket, a közlekedési szabályokat, vagy akármilyen más egyéb szabályokat egyaránt. A rendőrnek, a seriffnek, vagy a nemzeti parkokban szolgáló rangernek, magyarul parkőrnek egyaránt magas a társadalmi respektje. Talán nincs is, aki vitába merne szállni velük, vagy egyáltalán ellenszegülni bármilyen formában is. Persze hozzá kell tennem, hogy az említett hivatalos személyek a legmesszemenőbben profik a hivatásukat tekintve és szinte minden esetben uralják, átlátják az adott helyzetet. Fellépésük nagyon illedelmes és korrekt, miközben határozottan tudatosítják az emberben hivatali felelősségüket és küldetésüket. Például az autópályán a rendőr minden továbbiak nélkül segít kereket cserélni, vagy segít megadni a helyes útvonalat, mi több akár el is vezet, vagy éppen el is visz a keresett pontba. Ha viszont túllépjük a megengedett sebességet, akkor gondolkodás nélkül kellő udvariasság és határozottság mellett kiszabja felénk a nem kis összegű büntetést. Ahogyan azt a kint tartózkodásunk alatt tapasztaltam, az a meglátásom, hogy az előírt sebességhatárokat Amerikában talán senki sem lépi át. Az autópályákon a jobb oldali, külső sávban haladnak a lassabb járművek, míg a belső sávban a gyorsabbak. Azonban az utóbbiak közül még a leggyorsabbak sem haladnak nagyobb sebességgel, mint ami a megengedett. Feltételezem az elől haladó letolását, ledudálását sem ismerik Amerikában. Ugyanakkor, ha valaki alkoholt, vagy drogot fogyasztott mielőtt gépkocsiba ült, akkor bizony nagy slamasztikába kerülhet, ha ez kiderül róla és itt nem csak a sofőrre gondolok, hanem a többi utasra is. Ha rendőrség egy közúti rutinellenőrzés során rajtakap valakit ilyenen, akkor bizony kifelé az autóból, megbilincselés, majd be az őrsre és kihallgatás következik. Ez pedig bizony felettébb kellemetlen, hiszen ezzel bekerülünk egy olyan rendőrségi nyilvántartásba, melybe törvény elleni vétségkor nagyon könnyű bejutni, ráadásul innentől fogva bármikor egy későbbi ellenőrzéskor egyszerű lekérdezéssel minden korábbi priuszunk listája elérhető akár egy rendőrségi járőrautóból is. A kint tartózkodásunk során úgy kb km-t autóztunk, azonban egy városi dugóban történt jelentéktelen, visszapillantó tükör összeakadástól eltekintve egyetlen közúti balesetet sem láttunk. Ugyanakkor a másik oldalról azt is meg kell említeni, hogy az emberek közötti szociális különbségek bizony nem csekélyek. A látottak alapján sokunkban, legalábbis mi, európai emberek körében, biztosan gyorsan szétpukkan utólag az amerikai életről elképzelt beverly-hillsi rózsaszín lufink. Számos ember igen szerény hajlékban él. Tehát a valóság egy kicsit eltérőbb a filmekben látottaktól. Jó persze, léteznek nagyon gazdag emberek Amerikában, akik luxuscikkekkel, minden kényelemmel vannak ellátva, a legjobb és legdrágább szolgáltatásokat vehetik igénybe, személyi edzőjük, pszichológusuk, sofőrjük, kertészük és szakácsuk van. Ezzel szemben a nagyvárosok egyes részeiben tett esti sétához bizony kellő elszántsággal és bátorsággal kell rendelkezni. Nem túlságosan kellemes ugyanis a hidak alatt, vagy az utcák eldugott sarkaiban, az utca termékeiből élő emberekkel személyesen is találkozni. Szerencsére azonban a részükről sem tapasztaltunk tolakodó, kellemetlenkedő magatartást. Sokkal inkább a sorsukba való beletörődést és megalkuvást tapasztaltunk. De miért is gondoltam megosztani amerikai utam során gyűjtött élményeimet Önökkel? Elsősorban azért, mert jelenleg a nyaralási időszakban vagyunk és ilyenkor sokkal többet törődünk a lazítással, pihenéssel és az utazással, mint a munkahelyi kötelességeinkkel. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az itt leírt tapasztalataim az amerikai utam során tapasztaltakról teljesen szubjektívek. Nem tagadom, hogy a világ ezen részébe gyakrabban utazók és azt mélyebben ismerők tapasztalatai az enyémtől eltérők lehetnek. Nem célom összehasonlítani azt sem, hogy hol jobb élni, azaz itt, vagy ott, hiszen objektív mércét e tekintetben nagyon nehéz volna felállítani. A magam nevében kijelenthetem, hogy én bizony nem cserélnék. Mindenem megvan jelenlegi otthonomban, amire csak szükségem lehet és a természet is gyönyörű. Azonban van egy valami, ami nagyon jó volna, ha a mi földrajzi hosszúsági és szélességi fokaink mentén is azonos lenne az óceánon túlival, ez pedig nem más, mint az emberek közötti viszony. Azaz őszinte és nyitott. Nagyon jó volna, ha az emberek egymáshoz közelebb állnának, egymás iránt több érdeklődést tanúsítanának, segítőkészebbek volnának, folyton nem irigykednének egymásra, többet örülnének a másik sikerének és nem kárörvendenének annak balszerencséjén. Nem utolsó sorban pedig itt nálunk Európában nem ártana mindenkinek sokkal jobban tisztelnie és respektálnia az írott és íratlan szabályokat. Szívélyes üdvözlettel: Petr Šmehlík Body Centrum Hungary Kft.; Tartalom Pavel bepillantása a méregtelenítésbe A szervezet méregtelenítése és a kínai pentagram, a stressz és a fertőzési gócok A Pavel bepillantása a méregtelenítésbe rovatban ezúttal Jakeš úr az öt fő elem, vagyis a kínai pentagrammal foglalkozik, illetve hasznos tudnivalókkal szolgál a stresszről és a fertőzési gócokról. Alap- és haladó méregtelenítés A vékonybél A vékonybél a szív körébe tartozó belső szervünk. Aktivitása május és június hónapokban a legnagyobb. A cikken keresztül bemutatjuk Önöknek, hogy hogyan is zajlik a tápanyagok felszívódása a vékonybélen keresztül, valamint mi módon lehet megőrizni ezen szerv helyes működését. Alap- és haladó méregtelenítés Az allergia A különféle allergiákban szenvedő emberek száma sajnos szinte évről évre fokozatosan gyarapszik. Jelen cikkben bemutatjuk mi is az allergia valójában, hogyan működik és a méregtelenítés szempontjából milyen készítmények kerülhetnek szóba gyógyírként. Alap- és haladó méregtelenítés Az élelmiszerallergia talányai A tehéntejre való allergia, a hiperaktivitás, vagy a növényi fehérjék intoleranciája a cöliakia, illetve a cukorbetegség nélküli cukor intolerancia ezek mind-mind olyan problémák melyeknek egy közös nevezőjük van, ez pedig az élelmiszerallergia. Dr. Vlachová asszony gyermekorvosként igyekszik rávilágítani erre a problematikára, miközben ismerteti a leggyakoribb élelmiszerallergia változatokat és ezekhez a saját gyakorlatából példaeseteket is fűz. Egyéb Az elektroszmog és a vele szembeni védekezés I Az általunk egyre nagyobb számban alkalmazott különféle elektromos berendezésekkel összefüggésben gyakran kerül előtérbe az elektroszmog fogalma. Ezúttal egy kétrészes cikket állítottunk össze Önöknek (a második rész a JIM következő számában fog megjelenni), amelyben megpróbálunk rávilágítani arra, hogy mi is az elektroszmog és hogyan tudjuk korlátozni a hatását. Készítménygaléria Akoleszt Analerg Jonáš doktor két Joalis készítmény alkalmazását mutatja be részletesen, mégpedig az Akoleszt-et és az Analerg-et Tapasztalatok 2010-es Egészségliget rendezvény stb Tapasztalatok Néhány gondolat a júniusi, Budapesten tartott szakmai szemináriumhoz Tapasztalatok Olvasók kérdései Sok érdekes információt sikerült összegyűjtenünk ebbe a rovatba, köszönhetően a hazai rendezvényekről készült beszámolóknak, valamint Kedves Munkatársaink megtisztelő szakmai hozzászólásainak és kérdéseinek. Helló Magyarország! Rövid híreink Szolgálati közlemény Előzetes III. évf., negyedév III. évf., negyedév 3

3 Pavel betekintése a méregtelenítésbe A szervezet méregtelenítése és a kínai pentagram, a stressz és a fertőzési gócok 1. kör SZÍV Idetartozik: vékonybél erek nyelv arc MÁJ Epe Idegek Ínak 2. kör LÉP Idetartozik: hasnyálmirigy gyomor nyelőcső gége patkóbél izmok hipofízis epifízis hipotalamusz nyálmirigyek középfül VESÉK Húgyhólyag Csontok 3. kör TÜDŐ Idetartozik: vastagbél hörgőcskék orrgarat garat mandulák arcüregek bőr erek Az öt elem köre, vagyis a kínai pentagram egy lényeges segédeszköznek számít, illetve elengedhetetlen az emberi szervezet működésének megértéséhez. Ez bizonyos mértékben előrevetít egyfajta különbséget (mely szerencsére szüntelenül csökken) a klasszikus medicina és a méregtelenítési eljárásunk viszonyában. A klasszikus medicina sok esetben nem okkeresőként működik, tehát nem foglalkozik a betegség valódi kiváltó okával, hanem helyette sokkal inkább a tüneteket és a következményeket kezeli. Számos esetben aztán a klasszikus medicina a patológiai állapotba került szervezetet igyekszik ellátni. Ez utóbbi állapot azonban nem egyik napról a másikra fejlődik ki, hanem éppen ellenkezőleg, hosszú évek során. Így az egészségi probléma már csak akkor kerül kezelésre, amikor is az már teljes intenzitásában bonyolódik. Ez a következménye annak, amikor is süket fülekre találtatnak a szervezet megelőző segélykiáltásai, melyek már korábban előrevetítették a kialakulóban lévő problémát. Valamennyi betegség tényleges okát a szervezetben, fizikai értelemben jelenlévő toxinok jelentik, melyek olyan mennyiségben lepik azt el, hogy az immunrendszer egyszerűen képtelen azokat hatékonyan kezelni. Továbbiakként említendők a szervezetet érő fertőzések. Ezek együttesen a helytelenül működő immunrendszerrel különféle diszfunkciókhoz, szöveti sérülésekhez, valamint krónikus megbetegedésekhez vezethetnek. Ha alapos méregtelenítéssel sikerül a szervezetből eltávolítani a toxinok döntő többségét, akkor rendszerint megszűnnek a különféle krónikus betegségek tünetei, illetve fokozatosan akár teljesen panaszmentessé is válhat az egyén. Mint azt korábban már említettük, valamint le is írtuk, az emberi szervezet egy igen tudatos és bonyolult szerkezetként működik, melynek egyes alkotórészei kölcsönösen kommunikálnak egymás között, illetve kölcsönösen befolyásolják is egymást. Hogy milyen viszony és kapcsolat is van az egyes egységek (szervi körök, rendszerek) között, nos azt pontosan a szervi pentagram ábrázolja számunkra. A pentagram szerint az emberi szervek főszervekre (alap-, vagy anya-), illetve leányszervekre vannak felosztva. A kínai medicina 5+1 alapszervet és azok körét különbözteti meg az emberi szervezeten belül. Ezek rendre: a máj, a szív, a lép, a tüdő, a vesék és az agy, mely utóbbi a szívhez sorolandó. Az emberi egészséget pontosan ezen szervek és körök közötti egyensúly biztosítja. SZÍV Vékonybél Hármas melegítő Szívburok TÜDŐ Vastagbél Bőr Gyakran előfordulhat, hogy méregtelenítéskor több szervi kört is méregteleníteni kell. Egy alapos méregtelenítéskor érdemes a fontossági sorrendjük mértéke szerint fokozatosan végigmenni valamennyi szerven. 4. kör VESÉK Idetartozik: húgyhólyag izületek csontok anyaméh petefészek fogak gerincvelő dülmirigy pajzsmirigy haj, hajhagymák LÉP Hasnyálmirigy Izomzat Gyomor 5. kör MÁJ Idetartozik: epe Langerhansszigetek faggyúmirigyek mellékvesék szem hímvessző herék hüvely periférikus idegrendszer körömágyak A stressz és a fertőzési gócok A stressz egy olyan belső tulajdonság, amelynek hatására az ember a veszély pillanatában aktiválni tudja szervezetét a rá leselkedő veszéllyel szemben. Azaz az egészséges stresszre, mely mindössze néhány pillanatig tart és csak vészhelyzetben fordul elő, elengedhetetlenül szükségünk van a saját túlélésünk érdekében. A stressz kifejezés angolul nyomást, megfeszítést jelent. Sokan közülünk kisebb nagyobb mértékben él át ún. krónikus stresszt. Ez a stressz azon fajtája, mellyel szüntelenül együtt élünk és egyben életünk része. Ez a stressz a szervezetünkben konkrét testszövetre vetül és így válik szö- veti stresszé. A stressz minden egyénnél más és más szövetekben jelentkezik jellemzően. A hosszantartó stressz hatására az ilyen jellemző szövet feszültség alá kerül, ami lehet akár egy teljes szerv, de annak egy része is. Ez lehet valakinél a szív, másnál éppen a tüdő, a gyomor, vagy éppen a genitális terület. Egy ilyen szöveti stressz meghatározhatja jellembeli tulajdonságainkat is. Összefügg életvitelünkkel, életstílusunkkal, vagy éppen a tudatalatti énünkben hordozott esetleges érzelmi sérüléseinkkel. A stressz hatására a konkrét szövetek természetes immuntulajdonságai legyengülnek és következésképpen toxinok, fertőzések, anyagcsere maradványok (metabolitok) kezdenek el lerakódni bennük. Ha ilyenkor sikerül egy megfelelő metabolitnak (nyák, vagy zsír) valamilyen fertőzéssel találkoznia, akkor alakul ki a fertőzési góc. A fertőzési gócok az emberi szervezetben előforduló valós képződmények. Rendszerint nyákburokból és magban lapuló valamilyen fertőzésből épülnek fel. A fertőzési gócok egyelőre elvesznek a jelenlegi klaszszikus medicina látóköréből, mégis ezek a gócok az egyik legjelentősebb okozói a krónikus egészségi problémák kialakulásának. A fertőzések kimagasló mértékű képességgel vannak megáldva az emberi szövetek saját szükségleteik szerinti kihasználására. Ezek egyike a saját mikrobafajta megőrzésének további és további generációkon keresztül. A mikroorganizmusok igyekeznek az anyaszerv megszállására, hiszen ebből aztán akadálytalanul igázhatják le az alárendelt leányszerveket. Egy vírusos fertőzéssel összekapcsolt méregterheltség generációk egész során képes jelentős elváltozásokat degenerációkat okozni az ember genetikai kódjában és konkrét törzsében. A méregtelenítési gyakorlatban például toxinok egész skálájával találkozhatunk olyan anyukáknál, akiknek genetikailag súlyosan sérült gyermekük született. A fertőzési gócok képesek megváltoztatni az ember pszichikáját és jellemét, illetve a különféle élethelyzeteket lereagáló viselkedését is egyaránt. Éppen ezért a méregtelenítés során nem csak alapvető egészségi javulásoknak, hanem az egyén hihetetlen pszichikai megváltozásának is a tanúi lehetünk. Szívélyes üdvözlettel: Pavel Jakeš és Petr Šmehlík Magyar szöveg: Gauland Attila Alap- és haladó méregtelenítés A vékonybél A vékonybél a szív körébe tartozó szervek egyike. Az egy azonos szervi körbe azok a szervek tartoznak, amelyek legbelül bizonyos logikai módon összefüggnek. Aszív körébe tartozó szervek összefüggnek az öröm és az elégedettség érzelmével. Az öröm érzetét az embert rendszerint akkor éli át, ha győzedelmeskedik, ha sikert arat, ha Vékony- és vastagbél (Intestinum tenue et crassum) Duodenum (Patkóbél) Colon ascendens (Felszálló remse) Jejunum (Éhbél) Flexura coli dextra / hepatica (Májhajlat) Caecum (Vakbél) Appendix vermiformis (Féregnyúlvá ny) elér valami kézzelfoghatót, vagy ha valamiben eredményes anyagi, illetve érzelmi értelemben véve. E tekintetben a vékonybélre úgy tekinthetünk, mint az anyagi részecskék (táplálék részei, Colon transversum (Harántvastagbél) Anus (Végbélnyílás) Flexura coli sinistral splenica Colon descendens (Leszálló remse) Ileum (Csípőbél) Colon sigmoideum (Szigmabél) Rectum (Végbél) 4 III. évf., negyedév III. évf., negyedév 5

4 molekulái) belépőkapujára, illetve mint az anyagcsere olyan alapvető építőkövére, amelyből sejtek épülnek fel és regenerálódnak, vagy amelyből éppen üzemanyag szintetizálódik a szervezet energiaellátásának érdekében. A vékonybél nyálkahártyája egy speciális és igen intelligens szita szerkezet, amely a szervezetbe csak azt engedi bejutni, ami odavaló és hasznos. A vékonybél tehát az a szerv, amely elemi hasznot hajt a szervezet számára. Egy kis finom túlzással kijelenthetjük, hogy a szeretethez (szerelemhez) nem csak a gyomron át vezet az út, hanem a vékonybélen és annak nyálkahártyáján keresztül is. A vékonybél az emésztőrendszer egy 3 7 méteres szakaszát alkotja, különféle hajlatokkal, kanyarulatokkal tarkítva, hogy elférjen a hasüregben. Alapvetően három részből áll: patkó-, vagy nyombélből (duodenum); éhbélből Villi intestinales (Bélbolyhok) Vékonybél mirigyei Glandulae intestinales Lieberkühni (Lieberkühnmirigyek) Tunica serosa (Savóshártya) (jejunum) és csípőbélből (ileum). A vékonybél átmérője három centiméter körül mozog. A vékonybélfalat bolyhok borítják, amelyek a vékonybél alapvető abszorpciós egységeiként működnek. Arteriolok és nyirokerek gazdag hálózata szövi át a bolyhokat, ezekbe szívódnak fel a megemésztett táplálék molekulái. Az arteriolokba és így a vérbe inkább azok szívódnak fel, amelyek vízben oldódóak, ugyanakkor a nyirokerek a zsírok és a zsírban oldódó anyagok (így például a vitaminok) felszívódásának szempontjából lényegesek. A bolyhokban elhelyezkedő vékonybél nyirokerek közreműködésével szívódik fel az összes zsír mintegy 60 %-a. Az anyagok felszívódásának szempontjából jelentőséggel bír a bolyhok mozgása, ezek simaizomzata ugyanis ha összehúzódik, akkor a csatlakozó erekbe a bolyhok szó szerint kinyomják magukból a felszívott tápanyagokkal teli vért és limfát. A bolyhok alapvető módon növelik a nyálkahártya felületét a felszívható tápanyagok mennyiségének javára. A vékonybél teljes felülete így egy teniszpályáéval vetekszik, ami úgy megközelítőleg 250 m2. Ez összehasonlításban úgy százszor nagyobb, mint a teljes emberi testfelület. A vékonybél teljes felületi méretének, valamint különösen a gyulladásoktól mentes, egészséges nyálkahártyának hihetetlenül nagy jelentősége van A vékonybél falának felépítése Tela submucosa Tunica mucosa (Nyálkahártya (Nyálkahártya) alatti réteg) Tunica muscularis stratum circulare (Simaizomréte g belső körkörös izomréteg) Tunica muscularis stratum longitudinale (Simaizomréteg külső hosszanti izomréteg) A vastagbél falának felépítése a tápanyagok felszívódási hatékonyságának szempontjából és így az egész szervezet egészségére nézve egyaránt. A táplálékemésztéssel összefüggő vegyi hatásokkal (például a savas ph-val szemben, mely a gyomorból érkező emésztett táplálékból származik) szemben a vékonybél nyálkahártyája védett. A felületét egy olyan cilinderszerű epitel alkotja, amely nagyszámban tartalmaz, nyákot (mucint) termelő sejteket. A nyálkahártya felületének megújhodása nagyon gyors lefolyású folyamat és ennek pedig nagy jelentősége van az egészséges állapotának meglétében. A teljes epitelfelület úgy öt nap leforgása alatt cserélődik le, a megújhodási folyamatban a törzssejtek (olyan őssejtek, melyek az ember megszületésétől fogva jelen vannak, ezekről másolódnak le az újonnan képződő sejtek, mégpedig a másolási hiba, mutáció minél csekélyebb előfordulása mellett, ezzel csökkentve például a rákos sejtburjánzás bekövetkezésének lehetőségét) vesznek részt. A régi epitel leválásának és a regenerálódás folyamatára döntő hatással bír a rostanyag bevitel, ami a nyálkahártyára nézve mechanikus hatással bír. Az emésztés és a tápanyag felszívódás sikerességén és hatékonyságán a hasüreg két lényeges szerve osztozik: a hasnyálmirigy és a máj. A hasnyálmirigy Glandulae intestinales Lieberkühni (Lieberkühnmirigyek) Tunica mucosa (Nyálkahártya) Tunica muscularis stratum circulare (Simaizomréteg belső körkörös izomréteg) Tela submucosa (Nyálkahártya alatti réteg) Tunica serosa (Savóshártya) Tunica muscularis stratum longitudinale (Simaizomréteg külső hosszanti izomréteg) és máj epevezetékei egymás mellett haladva torkollanak a nyombélbe (duodenum). Ha képletesen szeretném kifejezni magamat, akkor a hasnyálmirigy itt az esetünkben olyan, mintegy szerszámkészítő (ollók, fűrészek, csavarhúzók ) manufaktúra, amely a táplálékkal bevitt nagymolekulák lebontásához gyárt megfelelő eszközöket. Ezeket a megfelelő eszközöket enzimeknek nevezzük, jelen esetben konkrétan katalizáló enzimeknek. A hasnyálmirigy enzimjeit három fő csoportba oszthatjuk, ezek: az amilázok, melyek az összetett cukrokat (poliszacharidok, keményítők) bontják le egyszerűbbekre (monoszacharidokra), továbbá a proteázok, melyek a fehérjeláncolatokat szabdalják fel olyan egyes aminosavakra, amelyek később a szervezetben további fehérjék szintetizálására szolgálnak (a fehérjék apróbb, aminosavakra hasítására azért van szükség, hogy ezek az anyagok átjuthassanak a vékonybél nyálkahártyáján) és végül a lipázok, melyek az összetett és nagyméretű zsírmolekulák, egyszerűbbekre bontását végzik. Az epe szerepével a JIM előző számában részletesen foglalkoztunk. Így most csupán annyit ismételjünk át, hogy az epehólyag legfőbb anyagcsere szerepe a zsír emulgálásában rejlik. E folyamat célja, az egyes, összekapcsolódott zsírmolekulák egymástól való eltávolítása annak érdekében, hogy kényelmesen közéjük férkőzhessenek a hasító enzimek, amelyek így a molekulákat kisebb részekre osztják. A emésztett táplálék a vékonybélben általában úgy kettő négy órát tartózkodik. A vékonybélen áthaladva, annak mechanikus mozgásainak köszönhetően tovább pépesedik, keveredik és halad tovább a vastagbél felé. A vékonybél mozgásait három csoportra oszthatjuk: fragmentáló, keveredő, perisztaltikus. A felsorolt mozgások közül az első feladata, hogy a táplálékot tovább aprítsa még kisebb részekre, befejezve azt az emésztési folyamatot, ami a szájban vette kezdetét a táplálék fogak általi megőrlésével, illetve folytatódott a gyomor, savas környezetében. A keveredő mozgásokkal az emésztet táplálék egyes részei még jobban összekeverednek annak érdekében, hogy az emésztő enzimek minél nagyobb számban jussanak el a molekulák megfelelő helyeire és így ezáltal egy lehető leghatékonyabb, legegyszerűbb elemekre történő lebontás jöjjön létre. A harmadik, azaz perisztaltikus mozgásokat a vékonybél körkörös izomzata biztosítja, fokozatos hullámszerű mozgásokkal a béltartalom tovább mozog. Leírások szerint egy perc alatt akár tíz perisztaltikus összehúzódásra is sor kerül. A felgyorsult perisztaltikát hasmenés jelzővel szoktuk illetni. Gyakran a szervezet egy intelligens védekezési reakciójáról van ilyenkor szó, amivel azt szignalizálja számunkra, hogy a vékonybélbe valami olyan nem kívánatos dolog jutott, amit nem kellene megemészteni. Ilyen eset például, amikor az ember véletlenül egy A patkóbél és a hasnyálmirigy Pars descendes duodeni (Második leszálló szakasz) Papilla duodeni minor Santorini (Santoriniféle vezeték) Ductus pancreaticus accessorius Santorini Papilla duodeni major Vateri (Vater-papilla) Ductus pancreaticus Wirsungi (Wirsung-féle vezeték) csepp higanyt nyel le. Kiegészítésképpen megjegyzem, hogy a higany nem képes az emberi emésztőrendszeren keresztül felszívódni, az egyén így csupán hasmenést kap. (A higany sokkal jobban szívódik fel a légutakon keresztül a higany párájának belélegzésével.) A hasmenés ellenkezője a székrekedés. Ez utóbbi méregtelenítés útján történő felszámolásakor első sorban gondoljunk a bél idegrendszerére: a székrekedés a lép eredetű érzelmekhez (szüntelen gondolkodás, spórolásra, gyűjtésre stb. való hajlam) kötődik, melyek összefüggnek az autonóm idegrendszerrel. A vékonybél előbb említett valamennyi kontrakciója befolyásolt mind hormonálisan, úgy a vegetatív idegrendszer által egyaránt, sőt nem utolsó sorban a gastro-intestinalis traktus (GIT) független idegrendszere által is, mely utóbbit enterális idegrendszernek szoktuk nevezni. A vegetatív idegrendszernek két különböző pólusú hatása van: Caput pancreatis (Hasnyálmirigy fej) Pars inferior/horizontalis duodeni (Patkóbél alsó vízszintes szára) a paraszimpatikus, ami az ellazuláskor, megnyugváskor, elégedettségkor érvényesül, mígnem a szimpatikus az akciók, cselekvések, stressz során tevékeny. A paraszimpatikus az idegi struktúrák ingerlését fokozza, ami azt jelenti, hogy az elégedettség és ellazulás állapotában a belek mozgásba lendülnek és a táplálék emésztése beindul, ugyanakkor a szimpatikus csökkenti a belek tevékenységét, a szervezet valamilyen akcióra készül fel. Az éhezés időszaka sem jelent tétlenséget a vékonybél idegi- és izomstruktúrái számára, ez ugyanis a teljes megtisztulás periódusa számára, amikor is az emésztett táplálék maradványokat a vakbélbe, majd később a vastagbélbe továbbítja komplett módon. Egy egészséges embernél az egynapos böjtölés bizony hálás dolognak számít a vékonybél nyálkahártyájának megtisztulása és jobb regenerálódása érdekében. A vékonybél méregtelenítésére főként a belekre (vékony és vastag) szolgáló 6 III. évf., negyedév III. évf., negyedév 7

5 célkészítményt alkalmazzuk, ez pedig a Joalis Col-Dren. A vékonybél a szív fennhatósága alá tartozik, így ne feledkezzünk meg a Joalis Cor-Dren készítményről sem. A vékonybél idegrendszerét és így az emésztési mozgásait is a vegetatív idegrendszer irányítja (ez egy olyan idegrendszer, melyet egy átlagos ember tudatosan nem képes befolyásolni), megtisztításában a Joalis Vegeton és a Joalis Enternal készítmények segítenek, mely utóbbi a hasi terület speciális idegrendszerének, az ún. enterális idegrendszer méregtelenítésére szolgál. Szinte minden esetben szükség lehet az agy méregtelenítésére is, ugyanis az ő közreműködésével vezérlődnek a különféle belső élettani folyamatok az emberi szervezetben, beleértve a vékonybél emésztési folyamatainak küldött impulzusokat is. Ezért megemlítendők a Joalis Mind-Dren, a Joalis Cranium, a Joalis Neu-Dren, a Joalis Antimetal és a Joalis Hypotal nevű készítmények. Nagyon lényegesek azok a pszichikai modellek és a komplexek, amelyek az embert befolyásolják a mindennapos tevékenységében, illetve amelyeknek a vegetatív idegrendszeren keresztül közvetlen ráhatásuk van a belső szervek helyes, vagy éppen helytelen működésére. A Joalis Emoce, a Joalis NoDegen és a Joalis Streson készítmények lehetőséget kínálnak az emberi pszichika patológiai jellegű modelljeitől való megszabaduláshoz és egy másmilyen, élethez való hozzáállás kialakításához. Említsük meg még a Joalis Gli-Glu készítményt is, amely esetünkben a vékonybél nyálkahártyája tekintetében lényeges, hiszen azzal, hogy a vékonybél területére olyan nagymolekulák jutnak be, mint a búzaalapú táplálék tartalmazta gliadin és glutén, autoimmun gyulladásokat és ellenanyag termelést idézhetnek elő. Ezeket aztán a véráram a szervezet különféle pontjaiba sodorhatja, így káros hatásukat a saját szervezeten belüli távolabbi szövetekben is képesek kifejteni. A glutén intolerancia során ajánlatos az étrenden is módosítani. A vékonybél méregtelenítéséhez sok sikert kíván Önöknek: Vladimír Jelínek Eredeti cikk: Joalis INFO folyóirat, 2010/ , Vladimír Jelínek Tenké střevo Illusztráció: Vigué, J. (ed.): Atlas lidského těla v obrazech. Rebo Productions CZ, Dobřejovice 2008 Magyar szöveg: Gauland Attila Alap- és haladó méregtelenítés Az allergia Talán úgy tűnhet elsőre, hogy a méregtelenítési medicinában az allergia témaköre egy réges-régen lejárt lemez. A tények viszont azt igazolják, hogy a körülöttünk jelenlévő allergiák számossága folyamatosan gyarapszik és a betegség növekvő tendenciájának még senki sem tudott gátat szabni. Csehországban egy egyszerű polgári szövetség keretében, alapítványt hoztam létre, Stop a gyermekallergiának! elnevezés alatt, azzal a reménnyel, hogy a témában felkelthetem a kellő érdeklődést és így sikerül a kutatásokhoz pénzt is szerezni. Ez sajnos nem így lett, de ennek ellenére az alapítványnak sikerült azért annyit összeszednie, hogy az idei évben finanszírozni tudja a brnoi Masaryk Egyetemen, Az asztma és az allergia címmel folytatott kutatási projektet. Az eredmények úgy egy év elteltével várhatók és nagyon bízom benne, hogy akkorra az allergiákról valamivel többet sikerül majd megtudnunk, mint amennyi ismerettel manapság rendelkezünk róluk. Atémakör ugyan jól körüljártnak számít, mégis úgy gondolom, hogy a méregtelenítési medicina keretei között az allergiakutatásban sikerült valamennyit előre lépnem, mi több, ki merem jelenteni, hogy az allergiaméregtelenítésben nem félek egyetlen sikertelen esettől sem. Allergén lehet bármi, ami körülöttünk megtalálható, így: por, mogyoró, sikér, atka, pollen, állatok, ondó, latex, röviden bármi, amire csak gondolunk. Akiknél az allergia már gyermekkortól fogva (tehát veleszületett módon) jelen van, már fel sem tűnik egy újabb allergén felbukkanása, nem így azoknál, akik életükben először találkoznak valamilyen allergiával, náluk ugyanis a probléma pszichikailag sokkal bonyolultabban jelentkezik. Csehországban az allergiás emberek létszámának mintegy %-a kifejezetten pollenallergiás és a számuk folyamatosan ugyanúgy növekszik, mint a többi típusú allergiásoké. Húsz évvel ezelőtt a gyermekek közötti allergiások száma úgy 15 % körül mozgott, ez manapság már %-ra növekedett. Az allergiák megoldására korunk medicinája, allergénekből előállított vakcinákat alkalmaz, de főként antihisztaminokat, melyekből évente tonnák fogynak el. Ezen gyógyszerek gyártóinak a jövője lényegében bebiztosítottnak számít. Az élelmiszer allergének közül az első helyen a tej található, de szorosan jönnek föl mögötte a diófélék, ez utóbbiak esetében Csehországban főként a mogyoróra és a dióra kell gondolnunk, szemben például az USA-val, ahol a földimogyoró viszi a prímet. Nem utolsó sorban a krimikben közkedvelten alkalmazott történetek közé tartozik, amikor a szereplő olyan tárggyal, vagy élelmiszerrel kerül kapcsolatba, aminek köze lehet például mogyoróhoz, majd ezt követően egyszer csak kiterjedt roham lesz úrrá az egyénen. Gyakori allergéneknek számítanak még a halak, a tenger gyümölcsei, az alma, a körte, a kiwi, a spenót, a paradicsom, a zöldséggyökér, vagy a zellergumó stb.. Az allergia leggyakoribb tünete a nátha, de szintén ide sorolandó még az asztma és az ekcémás kiütés is. Azt senki sem tudja megmondani, hogy miért is gyarapszik az allergiások száma. Manapság e téren talán a túlzott tisztaság elmélete a legnépszerűbb, vagyis hogy a csecsemők nem kerülnek kapcsolatba kellő mennyiségű szennyeződéssel életük hajnalán, mivel túlzottan steril környezet veszi őket körül. Természetesen, mint mindennél, amihez nem értünk, itt is gyanú alatt állnak a gének. Azon már persze senki nem gondolkodik el, hogy míg az allergiások száma folyamatosan gyarapszik, addig a genetikailag megalapozott betegségek száma száz év elteltével is állandó szinten stagnál. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ha mondjuk az egyik szülőnél felüti a fejét valamilyen allergia, akkor az genetikailag lekódoltan ne juthatna át a következő generációba. Az örökletesség ebben a tekintetben aránylag igen magas fokú lehet. Ez mintegy 70 %-os mértékű az olyan allergiás egyéneknél, akiknek maguk, az édesanyjuk is valamilyen allergiában szenved. A méregtelenítési medicina képes az allergia útvonalait követni, de azt ő sem tudja megmagyarázni, hogy miért gyarapszik a számuk folyamatosan. Ha mégis valamilyen elmélettel kellene előállnom, akkor talán az emberi pszichikát említeném meg, hiszen az allergia ugyanúgy, mint az immunrendszer más reakciói is, az emberi pszichika leképezését jelentik. Más az autoimmun betegségben szenvedő ember pszichikája, mint egy allergiás egyéné és még eltérőbb a legyengült immunitásúé. Sőt, még a daganatokkal szembeni immunitásnak is megvannak a maga pszichikai attribútumai. Ugyanúgy, mint ahogyan csökken az emberek daganatokkal szembeni immunitása (aminek persze következménye a daganatos esetek számának növekedése), úgy fordulnak elő egyre gyakrabban olyan autoimmun betegségek, mint a pajzsmirigy autoimmun eredetű megbetegedése, vagy az idegi alapú megbetegedések és még számos továbbiak. Az allergiások száma pedig csak tovább gyarapodik, közben számukra már tipikussá válik, hogy egy bonyolult időszak áldozatainak számítanak. Manapság igen sokat tudunk az allergiákról, így tényleg igen bonyolult dolog volna az egyes készítményekből egy méregtelenítési kúra összeállítása, mivel egy igen szép számú sorozatra lenne szükségünk belőlük. Éppen ezért az Analerg készítményt javaslom a szíves figyelmükbe, amely egyébként tárgyát is képezi a jelen cikkem legelején említett stúdiumnak. Lényegesnek számít, hogy a legfőbb kolomposnak, vagyis toxinnak, az agy egy bizonyos részében, konkrétabban a nagyagyban (telencephalonban) megbúvó mikroba góc számít. Bár egy ilyen góc esetében nem különösebben bonyolult a koordinátáinak meghatározása, mégis úgy gondolom, hogy nem lényeges a pontos lokalizáltságának megállapítása. Tudjuk, hogy a gócok olyan helyeken képződnek előszeretettel, amelyek valamilyen érzelmi hibák, vagyis pszichikai toxinok hatása alá tartoznak. Az agyon belül az említett kritikus hely azon a helyen található, amely egyébként a májat vezérli. A máj úgymond választás elé van ezzel állítva, ugyanis az ő pszichikai leképzése kezeli az összes típusú immunzavart, ezáltal az autoimmun problematikát és a daganatokkal szembeni immunitást is egyaránt. Az azonban továbbra is megmagyarázhatatlan jelenségként marad, hogy az egyes embereknél miért kerül befolyásolásra pont az a rész, amely az éppen adott immunzavarért felelős. Az allergiával szembeni méregtelenítés főtengelyét a Cranium és a Liver-Dren készítmények alkotják, melyek egyben tartalmazzák az érzelmi összetevőt is. Ez az említett összetevő azt a típusú érzelmet számolja fel ilyenkor, amely felelős az említett mikroba góc lokalizálódásáért. Ismét kissé pontatlanul fogalmaztam, hiszen eleget tehetnék egyeseknek azzal, ha most arról fantáziálnék, melyik is ez az érzelem. Az érzelmek méregtelenítésének alapelve azonban az, hogy csak bizonyos típusú vonásokat, területeket respektálunk és nem foglalkozunk külön az érzelem megnevezésével. Hasonlóképpen távolítjuk el a mikroba gócokat azokból a célszervekből, amelyekben megnyilvánul az allergiás folyamat (így egyik alkalommal szükségünk lehet a Respi-Drenre, máskor a Cuti-Drenre, harmadszorra a Coli-Drenre, negyedszerre pedig az Okula-Drenre stb.). Az ilyen gócok esetében szintén főszerepet játszik a készítményekben található érzelmi öszszetevő és persze a kulcsok, mely utóbbi- 48 III. évf., negyedév III. évf., negyedév 9

Adagolás: Az egyes csomagokban lévő készítmények mindegyikénél, felnőttek esetében naponta 2x10 csepp, amennyiben másképpen nem ajánlott.

Adagolás: Az egyes csomagokban lévő készítmények mindegyikénél, felnőttek esetében naponta 2x10 csepp, amennyiben másképpen nem ajánlott. Általános információk: Gyártó: Joalis spol. s.r.o. Na Florenci 19/a. 110 000 Praha 1., Cseh Köztársaság. Kizárólagos magyarországi forgalmazó: BODY CENTER HUNGARY Kft., 1119 Budapest, Pajkos u. 10. Adagolás:

Részletesebben

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius Az emésztő szervrendszer Apparatus digestorius Táplálkozás A táplálék felvétele. A táplálék tartalmaz: Ballasztanyagokat: nem vagy kis mértékben emészthetők, a bélcsatorna mozgásában van szerepük Tápanyagokat:

Részletesebben

A só- és színterápiáról röviden

A só- és színterápiáról röviden A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,

Részletesebben

Az emésztôrendszer károsodásai. Lonovics János id. Dubecz Sándor Erdôs László Juhász Ferenc Misz Irén Irisz. 17. fejezet

Az emésztôrendszer károsodásai. Lonovics János id. Dubecz Sándor Erdôs László Juhász Ferenc Misz Irén Irisz. 17. fejezet Az emésztôrendszer károsodásai Lonovics János id. Dubecz Sándor Erdôs László Juhász Ferenc Misz Irén Irisz 17. fejezet Általános rész A fejezet az emésztôrendszer tartós károsodásainak, a károsodások

Részletesebben

Amit az a llergiás nátháról tudni kell

Amit az a llergiás nátháról tudni kell Amit az a llergiás nátháról tudni kell írta: dr. Márk Zsuzsa pulmonológus, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Telefon: 888-5300, Fax: 888-5388 Mi

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Glutén. Gégényné Osztó Zsuzsanna. Okleveles természetgyógyász, Reflexológus

Glutén. Gégényné Osztó Zsuzsanna. Okleveles természetgyógyász, Reflexológus Glutén Gégényné Osztó Zsuzsanna Okleveles természetgyógyász, Reflexológus Mi is az a glutén? Az egész életen át tartó intoleranciát a gluténnek (sikér) nevezett összetett fehérje okozza, melyet a búza-,

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

A patikában nem kapható: Egészség másképp

A patikában nem kapható: Egészség másképp A patikában nem kapható: Egészség másképp Egészség másképp? Azoknak, akik elviselhetetlen fájdalmaktól szenvednek, vagy olyan problémájuk van, amit az egészségügy feltehetően nem tud az elvárásunknak megfelelően,

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

Mi a Crohn-betegség?

Mi a Crohn-betegség? Mi a Crohn-betegség? A Crohn-betegséget elsõ leírójáról, Burill Crohn (kiejtve Krón) amerikai orvosról nevezték el. A betegség egy olyan krónikus gyulladás, mely a tápcsatornát a szájüregtõl a végbélig

Részletesebben

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/43

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/43 A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek).

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). Mivel az egész testünkben jelen van, sok információt nyerhetünk belőle, hisz egy

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

Colostrum ESSENS. Természetesen tiszta termék

Colostrum ESSENS. Természetesen tiszta termék Colostrum ESSENS Természetesen tiszta termék Mi az a kolosztrum? A kolosztrum, más néven el tej, a tej egy fajtája, amit az emlősök emlőmirigyei a szülést követő néhány órában állítanak elő. Egyedülálló

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

Élelmiszer allergének szabályozásának jelene és jövője

Élelmiszer allergének szabályozásának jelene és jövője Élelmiszer allergének szabályozásának jelene és jövője Ősz Csabáné vezető főtanácsos Wessling Hungary Kft. 2010.03.04. Témakörök Allergének jelölése: 19/2004. (II. 26.) FVM-ESZCSM-GKM rendelet Kiemelt

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

Vastagbéltükrözés (Kolonoszkópia)

Vastagbéltükrözés (Kolonoszkópia) Vastagbéltükrözés (Kolonoszkópia) ÁLLAMI SZŰRŐPROGRAM A RÁKMEGELŐZŐ ELVÁLTOZÁSOK, ILLETVE A VASTAG- ÉS VÉGBÉLRÁK SZŰRÉSÉRE ÉS KORAI FELISMERÉSÉRE Ideje, hogy önmagára gondoljon. A vastagbél jellemzői és

Részletesebben

Alkoholizm us és neurózis

Alkoholizm us és neurózis Alkoholizm us és neurózis Az iszákosság és alkoholizmus egyértelmű terjedése világszerte komoly probléma. A megelőzésével és eredményes gyógykezelésével kapcsolatos feladatok m indenütt gondokat okoznak.

Részletesebben

I, A nyelőcső nyálkahártya sérülés (lézió) és vérbő, gyulladásos elváltozás (erythema) nem összefüggő, csak foltokban látható.

I, A nyelőcső nyálkahártya sérülés (lézió) és vérbő, gyulladásos elváltozás (erythema) nem összefüggő, csak foltokban látható. Fiziológiás Reflux Fiziológiás körülmények között, azaz normál élettani körülmények között a savanyú vagy ritkábban a lúgos gyomornedv tartalom időnként a nyelőcsőbe jut (ezt hívjuk Reflux -nak), és annak

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

Táplákozás - anyagcsere

Táplákozás - anyagcsere Táplákozás - anyagcsere Tápanyagbevitel a szükségletnek megfelelően - test felépítése - energiaszükséglet fedezete Fehérjék, Zsírok, Szénhidrátok, Nukleinsavak, Vitaminok, ionok ( munka+hő+raktározás )

Részletesebben

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006.

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006. Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál Dr. Járai Róbert Zánka 2006. lőadás vázlata Stressz fogalma Szorongás és félelem Megküzdés Önbizalom és képesség 2 tressz A szervezet egészséges

Részletesebben

Egyebek (A világ működése - Ember)

Egyebek (A világ működése - Ember) Tartalom Néhány dolog az emberről, melyek más témákba nem fértek bele. Az emberi szépség: jellemzői, külsőnk és belsőnk kapcsolata és a szépség hatalma. Az emberi faj rugalmassága. Megjegyzés Viszonylag

Részletesebben

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Boostrix Polio szuszpenziós injekció diftéria, tetanusz, pertusszisz (acelluláris összetevő) és inaktivált poliomielitisz vakcina (adszorbeált, csökkentett

Részletesebben

HOMEOPÁTIÁVAL ELÉRT EREDMÉNY PSORIASISBAN DR. DÉRER CECILIA HOMEOPATA BAJA II.INTERDISZCIPLINÁRIS KOMPLEMENTER MEDICINA KONGRESSZUS A PSORIASIS GYAKRAN ELŐFORDULÓ BŐRBETEGSÉG. A BETEGEK 5-8 %-A SZENVED

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer és betegségei

A kiválasztó szervrendszer és betegségei A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.

Részletesebben

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Vastagbéltükrözéskolonoszkópia

Vastagbéltükrözéskolonoszkópia Vastagbéltükrözéskolonoszkópia Ideje, hogy önmagára is gondoljon. Tisztelt Asszonyom / Uram! A könyvecskét, amit a kezében tart, azoknak szánjuk, akiknél a Svit Program a rákmegelőző állapot, a vastag-

Részletesebben

Hogyan működünk? II. dr. Csordás Katalin. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápoló Tanfolyam 8. előadás 2011. december 7.

Hogyan működünk? II. dr. Csordás Katalin. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápoló Tanfolyam 8. előadás 2011. december 7. Hogyan működünk? II. dr. Csordás Katalin Mentőápoló Tanfolyam 8. előadás 2011. december 7. Tartalom A vizelet kiválasztó és - elvezető rendszer Az emésztőszervek Idegrendszer 2 Hol helyezkednek el a szerveink?

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA V. évfolyam 11. szám, Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb

Részletesebben

táplálkozásunkplálkoz

táplálkozásunkplálkoz Előtte Utána - 15 KG Mi befolyásolja olja az egészséget? get? stressz ökológia Genetikus adottságok táplálkozásunkplálkoz 15 Mi az egészs szséges és s táplt pláló étkezés? Hogyan hat a táplálkozás az egészségre?

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

Az állóképesség fejlesztés elméleti alapjai. Dr. Bartha Csaba Sportigazgató-helyettes MOB Egyetemi docens TF

Az állóképesség fejlesztés elméleti alapjai. Dr. Bartha Csaba Sportigazgató-helyettes MOB Egyetemi docens TF Az állóképesség fejlesztés elméleti alapjai Dr. Bartha Csaba Sportigazgató-helyettes MOB Egyetemi docens TF Saját gondolataim tapasztalataim a labdarúgó sportoló állóképességének fejlesztéséről: Kondicionális

Részletesebben

mona segítség a gluténmentes életben kiss móni tippek tanácsok receptek TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ, GASZTROBLOGGER

mona segítség a gluténmentes életben kiss móni tippek tanácsok receptek TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ, GASZTROBLOGGER kiss móni mona TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ, GASZTROBLOGGER segítség a gluténmentes életben tippek tanácsok receptek KISS MÓNI Segítség a gluténmentes életben Megjelent 2015-ben, a szerző magánkiadásában. A

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19.

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19. LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília

Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília A természet kvintesszenciái A kvintesszencia szó Arisztotelész természeti filozófiájából indul ki és a latin quinta essentia,

Részletesebben

Allergia immunológiája 2012.

Allergia immunológiája 2012. Allergia immunológiája 2012. AZ IMMUNVÁLASZ SZEREPLŐI BIOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉS Az immunrendszer A fő ellenfelek /ellenségek/ Limfociták, makrofágok antitestek, stb külső és belső élősködők (fertőzés, daganat)

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy

Részletesebben

Lotus Therme. Masszázs árak. www.lotustherme.net

Lotus Therme. Masszázs árak. www.lotustherme.net Lotus Therme Masszázs árak 1 www.lotustherme.net HU 2 Klasszikus masszázsok Talpmasszázs 30 perc HUF 8.500, A talpreflex masszázs alapja, hogy a szervezetnek több, mint hetvenezer idegvégződése van egy

Részletesebben

1. Az emésztôrendszerrôl általában

1. Az emésztôrendszerrôl általában 1. Az emésztôrendszerrôl általában Az emésztôrendszer a szájüregtôl a végbélnyílásig tart. A nyelôcsövet a gyomor, azt pedig a vékonybél követi. A nyelôcsô tulajdonképpen a mellkasban helyezkedik el, a

Részletesebben

Végtagfájdalom szindrómák

Végtagfájdalom szindrómák www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Végtagfájdalom szindrómák Verzió 2016 1. Bevezetés Számos gyermekkori betegség okozhat végtagfájdalmat. A végtagfájdalom szindróma" egy általános kifejezés

Részletesebben

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk.

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. Az eseteink túlnyomó részét neuro-, immunológiai eredetű kórképek adják.

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére július 28-án tartják a fertőző májgyulladás elleni küzdelem világnapját, melynek idei mottója: Gondolja át újra!

Részletesebben

Anatómia Élettan II. Nagy Ferenc. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápolói ismeretek - 3. előadás 2009. október 7.

Anatómia Élettan II. Nagy Ferenc. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápolói ismeretek - 3. előadás 2009. október 7. Anatómia Élettan II. Nagy Ferenc Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat - 3. előadás 2009. október 7. Miről fogunk beszélni? Miről nem? 2 Tartalom A vizelet kiválasztó és elvezető rendszer Az emésztőszervek

Részletesebben

33 815 02 0010 33 01 Kézápoló és műkörömépítő Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

33 815 02 0010 33 01 Kézápoló és műkörömépítő Kéz- és lábápoló, műkörömépítő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A táplálkozás és energiaháztartás neuroendokrin szabályozása 1.

A táplálkozás és energiaháztartás neuroendokrin szabályozása 1. A táplálkozás és energiaháztartás neuroendokrin szabályozása 1. A mechanikai és kémiai tevékenység koordinációja a GI rendszerben A gatrointestinalis funkciók áttekintése. A mechanikai tevékenység formái

Részletesebben

A TIENS Kínai datolya (Jujuba) kivonat tápláló és egészséges

A TIENS Kínai datolya (Jujuba) kivonat tápláló és egészséges TIENS Kínai datolya (Jujuba) kivonat Nagyszerű választás a vér táplálásához és az idegek megnyugtatásához! A kínai medicina szerint az Aranyszínű selyemdatolya (Jujuba), vagy más néven kínai datolya segít

Részletesebben

5. Egészséges emésztés

5. Egészséges emésztés 5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07.

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma, formái és fejlődése Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma Másokat sértő viselkedés + ártó szándék Verbális és/vagy cselekvéses Elkülönítendő az impulzivitástól

Részletesebben

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,

Részletesebben

Lux Plus PROGRAMKÖNYV

Lux Plus PROGRAMKÖNYV Lux Plus PROGRAMKÖNYV A programcsomagok használatáról A készülék programcsomagjait alkalmazhatja egészséges állapotban, a közérzet javítására vagy az egészségügyi problémák, balesetek, sérülések esetén,

Részletesebben

MERT-CERT Tanúsító Kft.

MERT-CERT Tanúsító Kft. MERT-CERT Tanúsító Kft. Lechner Noémi Tipikus hibák a jelölésben és beltartalomban 2012. május 23. Áttekintés Előszó - címkézés/jelölés - biztonság Hibák a jelölésben - példák Hibák a beltartalomban -

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4.

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4. ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4. Élelmiszerrel terjedő vírusok Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Élelmiszerekkel terjedő vírusok A vírusok sejtparaziták, csak élő sejtekben képesek szaporodni.

Részletesebben

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Szakközépiskola Tesztlapok Biológia - egészségtan tantárgy 12. évfolyam Készítette: Perinecz Anasztázia Név: Osztály: 1. témakör: Az élet kódja.

Részletesebben

A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek.

A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalomról mindnyájuknak van valamilyen szintű tapasztalati tudása,

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

November - A függőség elleni küzdelem hónapja. Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

November - A függőség elleni küzdelem hónapja. Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra November - A függőség elleni küzdelem hónapja Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség 40-60

Részletesebben

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből TIENS KARDI Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal A világ legtisztább vizeiből Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal Ez

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai

Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. Tisljár Roland Ph.D. tisljar.roland@sph.unideb.hu Vázlat Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia történeti háttere

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

Dr. Tschürtz Nándor. Érnyomás, vérnyomás és a többiek

Dr. Tschürtz Nándor. Érnyomás, vérnyomás és a többiek Dr. Tschürtz Nándor Érnyomás, vérnyomás és a többiek VÉRNYOMÁS Elsô látásra könnyû írni a magasvérnyomás-betegségrôl. Aztán amikor az ember hozzáfog Ugyan világos, hogy a magas vérnyomás betegség. Csakhogy

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

XV. Országos JáróbetegSzakellátási Konferencia és X. Országos JáróbetegSzakdolgozói Konferencia. Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14.

XV. Országos JáróbetegSzakellátási Konferencia és X. Országos JáróbetegSzakdolgozói Konferencia. Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14. XV. Országos JáróbetegSzakellátási Konferencia és X. Országos JáróbetegSzakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14. Gellai Nándor gyógytornász-fizioterapeuta Dr. Berecz Zsuzsanna reumatológus

Részletesebben

Hogyan veheti észre, hogy halláscsökkenésben szenved?

Hogyan veheti észre, hogy halláscsökkenésben szenved? A HALLÁSVESZTÉSRŐL Hogyan veheti észre, hogy halláscsökkenésben szenved? Nem elképzelhetetlen, hogy Ön tudja meg utoljára. A hallásromlás fokozatosan következik be és lehet, hogy már csak akkor veszi észre,

Részletesebben

A TÁPCSATORNA ANATÓMIÁJA TÁPLÁLKOZÁS, EMÉSZTÉS

A TÁPCSATORNA ANATÓMIÁJA TÁPLÁLKOZÁS, EMÉSZTÉS A TÁPCSATORNA ANATÓMIÁJA TÁPLÁLKOZÁS, EMÉSZTÉS A táplálkozás szervrendszerének feladata: az élőlények számára szükséges szilárd és folyékony tápanyagok felvétele a felvett anyagok egy részét lebontjuk

Részletesebben

Én akarom, így akarom, most akarom!

Én akarom, így akarom, most akarom! 2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak

Részletesebben

MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám

MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám Visszatérés a természetes testműködéshez - 50 év tévelygés - Túlságos elszakadás a természettől: veszélyek

Részletesebben

Az anyagcseretípusok fejlődése 2.

Az anyagcseretípusok fejlődése 2. Kedves Olvasó! A Természetes EgyenSúly című online magazin 6. számát tartod a kezedben. Az anyagcseretípusok fejlődése 2. Dél-India csak az egyik példa, amelyen keresztül egy anyagcseretípus keletkezése

Részletesebben

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?

Részletesebben

Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély?

Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély? Sorompó Anett szociális munkás Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély? MRE Bethesda Gyermekkórház Rehabilitációs osztály Humántőke A humántőke fogalma azt fejezi ki, hogy az egyén szellemi és fizikai

Részletesebben