FEHÉR KÖNYV MAGYARORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL. Írta: Dr. Bod Péter Ákos Dr. Mellár Tamás Dr. Vukovich Gabriella. Budapest, június

Átírás

1 FEHÉR KÖNYV MAGYARORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL Írta: Dr. Bod Péter Ákos Dr. Mellár Tamás Dr. Vukovich Gabriella Budapest, június

2 FEHÉR KÖNYV Magyarország állapotáról Kiadja a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 40. Telefon: (06-1) , fax: (06-1) alapitvany@szpma.hu Fôszerkesztô: Dr. Bod Péter Ákos Dr. Bod Péter Ákos, Dr. Mellár Tamás, Dr. Vukovich Gabriella ISBN

3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Elsô rész Hazánk próbatételek elôtt áll 7 Második rész Gazdaságunk társadalmi keretei 12 Harmadik rész A magyar gazdaság teljesítményérôl 37 Negyedik rész Eredmények, deficitek, kilátások 53 Ötödik rész Magyarország és a magyar gazdaság megítélése 68 Hatodik rész Helyzetünk és kilátásaink értékelése 85 Felhasznált források 90

4 Bevezetés Ez a munka dr. Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke kezdeményezésére jött létre. Szerzôi dr. Bod Péter Ákos, dr. Mellár Tamás, dr. Vukovich Gabriella arra vállalkoztak, hogy a rendelkezésre álló hivatalos statisztikai adatok és dokumentumok, kutatóintézeti tanulmányok, sajtóközlemények, valamint saját vizsgálataik, kutatásaik alapján választ adnak arra a kérdésre, hogy 2006 derekán hol tart, milyen állapotban van a magyar gazdaság. A szerzôk e jelentésben személyes szakmai álláspontjukat képviselik, azonban jól tudják, hogy ez a látszólag szakmai ügy hazánkban heves viták középpontjába került. Külsô szemlélôknek talán nehezen érthetô, hogy a magyar közéletben miért vált politikai vitakérdéssé az, amelyre elvileg objektív szakmai válasz adható. És valóban, a hazánkról közzétett elemzések és értékelések, származzanak azok pénzügyi szervezetektôl (Nemzetközi Valutaalap, Európai Beruházási és Fejlesztési Bank), nemzetközi szervezetektôl (OECD), hitel- és kockázatminôsítô intézményektôl vagy az Európai Unió szervezeteitôl, a legtöbb kérdésben egybehangzó vagy igen közeli diagnózist adnak hazánk állapotáról: kielégítônek találják az üzleti életünket, míg kritikusan szólnak államháztartásunkról és bizonyos egyensúlyi mutatókról. Ehhez képest a magyar belpolitikában és a médiában egymással gyökeresen szemben álló értékelések születtek: az egyik véglet szerint a külföld irigylésére méltó állapotban találta hazánkat a 2006-os esztendô, míg a más értékelésbôl a magyar gazdaság küszöbönálló krízise olvasható ki. A Fehér könyv a maga mûfaji sajátosságai miatt kerüli a különféle nézetekkel való polemizálást, nem minôsíti a politikai kampánymegnyilvánulásokat, és nem kíván igazságot tenni egymással vitázó felek között: a jelentés készítôi objektív képet kívánnak nyújtani e fontos ügyrôl. Az itt következô munka nem tartalmaz jobbítási javaslatokat. A programalkotás politikai folyamat: más nézeten levôk még teljesen egybeesô helyzetértékelésbôl is igen eltérô megoldásokat vezethetnek le. Esetünkben sem igényelte a megrendelô, hogy programalkotó munkájához felhasználható konklúziókra jusson a szerzôi közösség; a megrendelôi szándék az 4

5 volt, hogy a 2006-os tavaszi választást követôen megalakuló kormány programjának közzététele és megvitatása idejére kézhez kapjon egy viszonylag rövid, de átfogó elemzést a tényleges helyzetrôl. Felvetôdhet, hogy egyáltalán miért lehet szükség egy gyors elemzés elkészíttetésére, amikor olyan sok alapos nemzetközi és hazai analízis lát napvilágot. Az egyik nyilvánvaló ok az, hogy az elemzések és értékelések adott funkcióknak tesznek eleget: a kockázatelemzô cégek egy gazdaságot a hitelnyújtók által érzékelt kockázatok szemszögébôl vizsgálnak, az EU bizottságának elemzései pedig elsôsorban a közös érdekû uniós szempontok teljesülésére irányulnak. A hazai kutatóintézetek, a kormányzati források vagy a kormánytól független intézmények (mint a Magyar Nemzeti Bank) dokumentumai jellemzôen a makrogazdasági ügyekre összpontosítanak. Egy politikai pártnak viszont sajátos feladatai és a választókkal szembeni kötelezettségei miatt nyilván más is fontos azonkívül, hogy miként alakulnak a nemzetgazdasági folyamatokról közzétett átlagszámok: a gazdasági növekedés üteme, a munkanélküliségi ráta vagy az inflációs index. Ezek mellett és ezeken túl az is lényeges, hogy a gazdaságnak keretül szolgáló társadalom hogyan él, mennyire ép, és a társadalmat alkotó sokféle személy és közösség miként látja a maga és hazája állapotát. Ezt a tágabb igényt e könyv szerzôi nagyon is elfogadják, hiszen maguk is úgy gondolják: nem lehet megfelelô képet nyerni egy ország gazdaságának állapotáról, ha az analízis megmarad a szûken vett gazdasági mutatók és mértékek világában. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy esetünkben még egy sajátos indoka van annak, hogy az olvasó nem szabványos kutatóközösségi jelentést, hanem valóban Fehér könyvet tart a kezében: ez pedig a nálunk alkalmazott mutatókkal és statisztikákkal kapcsolatos bizonytalanság, sôt bizalmatlanság. Amikor tényleges képet kíván valaki nyerni egy jelenségrôl, akkor ebben az igényben az is benne van, hogy nem érzi kielégítônek a rendelkezésre álló, a közkézen forgó mutatók és adatok megbízhatóságát, valódiságát. A szerzôk ezért az alábbiakban kitérnek a valóságról szóló adatok értelmezésére (kerülve természetesen a szakértôk szûk körét érintô módszertani polémiákat). Azt azonban érzékeljük, hogy a gazdasági és társadalmi mutatók körül sok a bizonytalanság, sôt a magyar társadalomban fenntartások és bizalmatlanságok is megfigyelhetôk. Különösen az állampénzügyi statisztikák különféle módszertani változásai, az elôrejelzések és a késôbbi tényadatok közötti sûrû eltérések, a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatalának vitatott ügyei miatt foglalkoznunk kell az adatok megbízhatóságának és értelmezésének ügyeivel. 5

6 A szerzôi közösség a következô oldalakon olyan elemzést tár az olvasó elé, amely kifejti és értékeli a szokásos nemzetgazdasági mutatókat, ám hangsúlyosan kitér a statisztikai átlagon túli valóságra; nem kizárólag a termelési, jövedelmi és fogyasztási adatsorokra egyszerûsíti gazdaságunk helyzetének leírását, hanem igyekszik rámutatni a magyar társadalom valóságos sokszínû állapotára. A politikai élet fordulataihoz igazodva gyorsjelentést készítettünk, mely így csupán néhány hét munkájával készülhetett el. Az alábbi tanulmány támaszkodik a hivatkozott tanulmányokra, közleményekre, hivatalos és akadémiai forrásokra; a könnyebb követhetôség érdekében csak a legszükségesebb statisztikai adatokat idézi, és bizonyos fontosabb részkérdéseket szövegközi keretes írásokban tárgyalja. 6

7 Elsô rész Hazánk próbatételek elôtt áll A helyzet minôsítésénél nem lehet önkényesen válogatni a kritériumok között: a meghatározó szempont az, hogy milyen feladatok állnak az ország elôtt. A jelen kettôs feladatcsoportot jelöl ki hazánk számára: egyfelôl az uniós tagságból megfelelési és beilleszkedési kötelezettség fakad (ideértve különösen a közös európai valuta átvételéhez szükséges gazdaságpolitikai konvergenciát), egyidejûleg pedig az 1990-tôl (vagy még korábban) kibontakozó pozitív folyamatok megerôsítésre és a negatív tendenciák megfékezésre várnak. Amikor tehát azt az általános kérdést teszi fel magának valaki, hogy hol is tart Magyarország, a magyar gazdaság 2006 derekán, akkor a sokféle lehetséges megközelítési módok között azok számíthatnak érdeminek, melyek kitérnek e feladatkettôsre. Az uniós tagságra való felkészülés lényegében az 1990-es évek legelejétôl zajlik; már jóval a hivatalos belépésünk elôtt komoly szellemi és anyagi ráfordítások szolgálták a csatlakozás ügyét. Ám ez a mai idôszak nem kevésbé kritikus a tekintetben, hogy hazánk vajon mennyire lesz sikeres az új helyzetbôl fakadó kockázatok mérséklésében és az esélyek megragadásában. Ami a másik feladatcsoportot illeti: mind nyilvánvalóbb, hogy az egészében véve kielégítôen, sôt a más országban tapasztaltakhoz képest néhány tekintetben sikeresen lezajló gazdasági rendszerváltoztatás ellenére sok területen fenntarthatatlan folyamatok alakultak ki. Egyebek mellett a társadalom demográfiai újratermelése, a legális munkavállalás vonatkozásában komoly bajok mutatkoznak, de a gazdasági aktivitás területi és rétegek közötti szóródása is arról tanúskodik, hogy a társadalom életét tartós és súlyos zavarok terhelik. E zavarok enyhítéséért a kormányzati politika sok mindent tehet, ha ismeretes a bajok forrása és nagysága, és ha van politikai elszántság és erô a jó megoldások alkalmazásához. 7

8 A nemzetgazdaság állapotának minôsítéséhez aszerint kell tehát hozzáfognunk, hogy megvizsgáljuk a két feladatcsoportról nyert mérhetô adatokat és tényeket. Módszertanilag a gazdaság állapotának leírását és minôsítését kétfajta módon lehet megtenni: a múlthoz és a külvilághoz mérve. Az elsô kiindulási pont tehát az, ha a jelen viszonyait a megelôzô évekhez viszonyítjuk, azaz a máról szóló adatokat és mértékeket a korábbi évek bázisához mérjük. Ezzel választ adhatunk arra a fontos kérdésre, hogy a korábbi idôszak adottságainak és örökségeinek ismeretében meddig jutott és hol tart az ország. Láthattunk azonban számos példát az elmúlt idôben arra, hogy a kiinduló idôszak kijelölésével, a politikai szándéknak megfelelô bázisév ügyes kiválasztásával egy és ugyanazon folyamatról igen eltérô következtetések vonhatók le. Különösen sok fölös polémia fakadt abból, hogy a gazdaság és társadalom folyamatait az egymást követô kormányzatok négyéves politikai ciklusai szerint tagolják. Nyilván azzal a szándékkal, hogy a kedvezô folyamatokat a kormányoldal a saját érdemeinek tudhassa be, míg az ellenzéki oldal a kedvezôtlen vagy ellentmondásos adatokkal a kormányzati munka gyengeségére mutat rá. A gazdaság eredményeinek és gondjainak mérhetô adatai azonban csak a legritkábban köthetôk egyértelmûen a politikai ciklusokhoz. A kormányzat eredményes vagy hibás munkája rendszerint még a viszonylag gyorsan változó gazdasági életben is évekkel késôbb mutatkozik meg mérhetô adatokban, a lassabban kiteljesedô társadalmi folyamatok terén pedig még áttételesebb a kapcsolat a jó vagy kevésbé jó állami politika és a társadalmi élethelyzetek között. Ezért az alábbiakban a saját magunkhoz mért haladás megítélésében nem a négyévenkénti politikai tagolást követjük, hanem a rendszerváltozás nagy fordulópontjaihoz mérünk (amelyek természetesen pártpolitikai és kormányzati szempontból is kulcsfontosságúak lehettek) értékelésénél bizonyosan vissza kell számos vonatkozásban tekinteni a rendszerváltoztató évekre, sôt akár az 1989/1990-es politikai fordulat elôtt fennálló viszonyokra is, hiszen például jelenlegi államadósság-helyzetünk gyökerei visszanyúlnak az elôzô rendszer végnapjaiból örökölt hiteltartozásokra. Ami pedig a mai magyar társadalom demográfiai, képzettségi, települési és egyéb fontos vonatkozásait illeti, a Kádár-rendszerig kell visszanyúlni, éppen máig tartó kihatásai miatt. A másik és egyre lényegesebb viszonyítási mérce azonban nem a saját múltunk, hanem a külvilág. A hasonló helyzetû nemzetek haladása, a versenytársak által diktált ütem van olyan fontos, mint az, hogy az öt vagy húsz évvel ezelôtti saját viszonyainkhoz képest most hol tartunk. 8

9 Maga a rendszerváltozási folyamat objektívnek tekinthetô külsô megítélése tanúsítja ezt a legjobban. Amikor az 1990-es évek elején hazánk a többi volt tervgazdasággal együtt az elôzô társadalmi-gazdasági rendszerrôl gyors ütemben átállt (valójában: visszatért) a piacgazdaság rendjére, a szokásos gazdasági eredménymutatók terén komoly visszaesést szenvedett el, de két és fél, három év visszaesését követôen 1993 során elérte az átállási válság mélypontját, és onnan kezdve a bruttó hazai termék (GDP) alakulásán mérve máig tartó növekedésnek indult. Mindezzel kivívta az objektív külsô megfigyelôk elismerését, aminek akkor is megvan a maga jelentôsége, ha a belpolitikai vitákban a nemzetközi megítélésünk szempontja könnyen elsikkad. A szavazók zöme aligha ismeri és érti a miénkhez hasonló feladattal küszködô más nemzetek eredményeit; a megpróbáltatásokért nem kárpótolja az embert a külvilág elismerése. Ugyanakkor hazánk tényleges viszonyainak minôsítését hiba lenne kizárólag saját korábbi teljesítményeink bázisához mérni. Sôt, idôvel a nemzetközi vonatkozás döntô jelentôségre tehet szert. Amikor a magyar vállalkozók turistaként azzal szembesülnek, hogy nemcsak a szomszédos gazdag Ausztriában, hanem a velünk együtt uniós tagállammá váló Szlovéniában is az euró a nemzeti (és egyben európai) fizetôeszköz, majd Szlovákia is elôttünk válik képessé a közös európai pénz átvételére, akkor hirtelen leckét kaphatunk arról, hogy mi is a valós viszonyítási mérce siker és sikertelenség ügyében. Ezért akár gazdasági növekedésrôl, a pénzromlás ütemének megfékezésérôl, akár a foglalkoztatásról és a költségvetés állapotáról lesz szó, a valós magyar helyzetet mindig hozzá kell mérni a releváns külsô mércéhez. A viszonyítási keret megválasztása azonban nem tehetô politikai játékszerré. Az utóbbi idô sikerpropagandája a magyar gazdasági növekedési ütemet a bruttó hazai termék alakulásán mérve roppant sikeresnek minôsítette azon az alapon, hogy a magyar adatok több mint kétszeresen meghaladják a régebbi uniós tagok (az EU-15-ök) átlagos növekedési ütemét. Nyilvánvaló, hogy a sok lehetséges mérce egyike az, amely a magyar anyagi életszínvonal két-háromszorosán élô, többségében hosszú történelmi idôk óta gazdag nyugat-európai országok szintjéhez és mutatóihoz viszonyít. Kiegyenlítôdési, felzárkózási trendrôl csak akkor lehet szó, ha az új tagok mindegyike, és köztük hazánk, tartósan és jelentôsen gyorsabban növekszik, mint a sokkal elôttünk járók. Azonban nem sokat mond helyzetünkrôl az a közlés, hogy mondjuk a német vagy az olasz gazdasági növekedési ütemet hazánk GDP-növekedési indexe felülmúlja. Jelenleg az Unió magját alkotó országok többségében évek alatt belsô feszültségek halmozódtak fel a munkaerô piacán, a képzési rendszerekben, 9

10 a tudás-termelés területén merevségek és elmaradások fejlôdtek ki, és egészében gazdasági növekedési ütemük visszaesett. Eközben a világ gazdasági aktivitási mutatói évek óta erôs dinamikát mutatnak. Különösen erôteljes a velünk együtt csatlakozó EU-tagországok növekedése. Hozzánk hasonlóan ôk is igyekeznek fejlettségben felzárkózni a gazdagabb térségekhez, és minél inkább profitálni az uniós tagsággal járó fejlôdési impulzusokból és anyagi erôforrásokból, pénzügyi támogatásokból. Ezért hazánk eredményeinek valós megítélésénél a valóban releváns viszonyítás a világátlag (ha alatta marad növekedésünk, akkor a világ gazdasági életében megszerzett részarányunk csökken), másodsorban az Unióhoz most csatlakozott tagországoké, s különösen a volt nyolc tervgazdaság közül azoké, akik térségi szomszédjaink; és csak harmadsorban az Unió 25 tagjának átlaga. A mai magyar gazdasági teljesítmények számbavételénél a szokásosnál nagyobb gondot kell fordítani a mutatószámokra. A GDP a leggyakoribb átfogó teljesítménymutató, melynek módszertani korlátjait a szakértôk jól ismerik (növekedési üteme és szintje nem azonosítható a társadalmi fejlettség és jólét javulásának és szintjének mértékével). Rendszerváltoztató országok esetében különösen fontos tudnia az adat felhasználójának, hogy a GDP az illetô ország területén megtermelt javak (és következésképpen: jövedelmek) nagyságát méri, de nem az ország lakóinak, vállalatainak és intézményeinek jövedelmét. Bármely ország területén keletkeznek nagymértékben olyan jövedelmek, amelyek külföldieket ( nem rezidenseket ) illetnek, legyenek ezek kamatjövedelmek, vállalati profotok vagy munkajövedelmek (a határokon átlépô munkaerômozgások viszonylagos kis mértéke miatt az utóbbi jövedelemfajta nem sokat változtat a képen a mi viszonyaink között). A rendszerváltoztató országok zömében a külföldi tôkebevonás erôteljes volt az elmúlt másfél évtizedben, és így a megtermelt és statisztikailag kimutatott GDP elég jelentôs része nem az ország társadalmának szereplôit illeti. Ezért ahol lehet, a tényleges viszonyok leírásánál törekedni kell a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) mutatójának alkalmazására. Sôt a belsô, ténylegesen felhasználható nemzeti jövedelem mérésére még alkalmasabb a bruttó hazai reáljövedelem (GDI) mutatója. Hazánk az összes többi hozzánk mérhetô, sorstárs országhoz képest részben az örökölt helyzet miatti kényszerbôl, részben kormányzati döntések következményeként az egyik legnyitottabb nemzetgazdasága a kontinensnek, és amint azzal nálunk gyakran el is dicsekszenek talán itt a legnagyobb az egy fôre jutó külföldi tôkeállomány. Ebbôl következôen viszont a mi viszonyaink között bizony elé szélesre nyílik az olló a hazánk területén megtermelt jövedelmek és a magyar társadalom jövedelme között. 10

11 Az elsô mutató is fontos, és növekedése lényeges, ám a tényleges jövedelmi viszonyok megértéséhez nálunk ezért különösen lényeges a nemzeti jövedelmi adatok használata. A statisztikai mutatók értékelésénél külön ki kell térni arra, hogy a tényleges viszonyok mennyire térnek el a statisztikai átlagtól. Ez a nyilvánvaló elemzési szempont akkor nyer nagy jelentôséget, ha mint nálunk a rendszerváltozást megelôzô korszakhoz képest mára megnôtt a társadalmon belüli és a térségek közötti vagyoni és jövedelmi egyenlôtlenség, illetve a társadalom érzékeny is erre. A társadalom tagjai errôl és más jelenségekrôl véleményt formálnak; a nézetek és vélemények pedig ugyanúgy társadalmi ténynek tekintendôk, mint a kemény pénzügyi vagy termelési adatok. Ezért e jelentésben kitérünk arra, hogy a nagyközönség miként tekint életviszonyaira, és hogyan látja mindazt, amirôl a politikai osztály, az üzleti körök, a tudomány és a média közvélemény-formálói szólnak a nyilvánosságban. Helyzetleírásunkban fontos vonatkozásként azzal is foglalkozunk, hogy milyen a külvilágnak a gazdasági helyzetünkrôl alkotott véleménye, és miként viszonyul most bemutatott állapotunk a szomszédjainkhoz. 11

12 Második rész Gazdaságunk társadalmi keretei A gazdaság állapotát és kilátásait a piaci és makroelemzôk rendszerint a jövedelemtermelés és -elosztás mutatóival, valamint a gazdaság egyensúlyi (egyensúlytalansági) indikátoraival írják le. A szokásos elemzés eltekinthet a társadalmi állapotoktól, hiszen a gazdasági élet a fejlett piacgazdaságban nagymértékben függetlenedik az egyéb társadalmi alrendszerektôl. Itt és most azonban mi nem tekinthetünk el a gazdasági újratermelési viszonyok felmérése elôtt a magyar társadalom valós viszonyainak számbavételétôl. A 21. századba ugyanis úgy léptünk be, hogy társadalmi életünk számos kritikus területén (a demográfia, a munkaképesség, a területi arányok, az értékrend, a képzettségi szerkezet terén) régebbi és újabb keletû zavarok fejlôdtek ki, melyek önmagukban is megoldásra várnak, de emellett érintik hazánk gazdasági igazodási és megújulási alkalmasságát és versenyképességét. Az uniós csatlakozás amint a korábbi bôvítések résztvevôi megtapasztalhatták az érintett társadalmak körülményein legalább annyit formál, mint a szûken vett gazdaság viszonyain. Ezért e részben sorra vesszük a társadalmi reprodukció fôbb tényezôit, mielôtt a bevett gazdasági mutatókat értelmeznénk. 12 R IASZTÓ NÉPESEDÉSI HELYZET Magyarország népesedési helyzetét nem túlzás válságosnak nevezni. A népesség lélekszáma 1981 óta folyamatosan csökken. Ilyen tartós népességcsökkenésre még egyetlen országban sem volt példa. A népességcsökkenéssel együtt jár a népesség öregedése. Manapság nálunk évente 100 ezernél kevesebb gyermek születik, és ezer ember hal meg. A mára kialakult öreg korstruktúra, valamint a termékenység és halandóság reálisan várható mértékére alapozva az elôre számítások a népesség további csökkenését és öregedését jelzik re a 7 millió alattitól a 9,5 milliósig terjedô sávban várható az ország lélekszáma. A magasabb, a 9 millió feletti lé-

13 lekszám a jelenleginél lényegesen magasabb termékenység és lényegesen alacsonyabb halandóság esetén is csak nagy bevándorlási többlettel valósulhat meg. A népesség öregedése azonban mindenképpen folytatódik, az idôskorúak (65 éven felüliek) népességen belüli aránya elérheti az egyharmadot. Ezek a trendek nem a távoli és bizonytalan jövôrôl szólnak. Ellenkezôleg: a magyar társadalom leginkább elôre látható folyamatait írják le, melyekbôl a jelenre nézve igen fontos gazdasági, pénzügyi következmények fakadnak. A fiatalok arányának csökkenése és az idôsek arányának növekedése miatt a nyugdíjrendszer, az egészségügyi ellátórendszer és a szociális ellátások finanszírozása súlyos feszültségeket vetít elôre. A már nyugdíjban levôk és a nyugállományba készülô mai munkavállalók joggal várják az államtól, a társadalombiztosítási rendszertôl a nyugdíjukat, ám a jövôbeli nyugdíjjárulék befizetése olyanokra vár, akik ma még gyermekek vagy meg sem születtek. A mai pillanatban emiatt morális, jogi és közgazdasági okokból az államnak hatalmas pénzügyi elkötelezettsége áll fenn a társadalom tagjaival szemben nyugdíj-, egészségügyi és szociális téren: ez ún. implicit államadósság. Ez a kalkulált államadósság a vázolt trendek következtében a késôbbiekben tovább növekszik, és implicitbôl folyamatosan ténylegessé válik, amikor az újabb korosztályok nyugdíjba vonulásával rendre megterhelôdik a nyugdíjkassza. Ma a munkavállalási korúakra háruló eltartási terhet, az ellátórendszerek finanszírozhatóságát a legálisan foglalkoztatottak közteherviselôk alacsony aránya legalább annyira súlyosbítja, mint az a körülmény, tovább nô az idôskorúak részaránya. A CSALÁD KRÍZISE: KEVÉS A HÁZASSÁG ÉS KEVÉS GYERMEK SZÜLETIK A kedvezôtlen demográfiai folyamatok egyik fô oka a hagyományos értelemben vett család mint intézmény válsága. Rendkívül alacsony a házasságkötések száma. A mai házasodási hajlandóság mellett a nôknek alig több, mint 45 százaléka kötne házasságot élete folyamán. Ennek ellenére továbbra is sok a válás: a házasságok mintegy 40 százaléka válással végzôdik. Gyorsan terjed a házasságon kívüli együttélés, bár a kutatások szerint a házasságban, az élettársi kapcsolatban élôk, de az egyedülállók többsége is egyaránt a házasságot tartja a legmegfelelôbb életformának. Ma már a gyermekek több mint egyharmada házasságon kívül születik. Feltehetô, hogy jelentôs részüknek a szülei élettársi kapcsolatban élnek. Ez a párkapcsolati forma azonban kevésbé stabil, mint a házasság, és az ezt választó párok termékenysége is alacsonyabb, mint a házasoké. Az elmúlt 4-5 évben immár Magyarországon is megjelent a fiatal felnôttek körében az akaratlagos gyermektelenség (tehát a gyermekvállalás elutasítása). 13

14 A párkapcsolati formák változásának következtében emelkedik a nem szokványos családban felnövekvô gyermekek száma, ami akadályozza azt, hogy a felnövekvô generációk a családi stabilitás mintáját vigyék magukkal a felnôtt életbe. Ezzel összességében nô a szegénység kockázatának fokozottan kitett felnôttek és gyermekek száma. Ma 100 nô élete során átlagosan 130 gyermeknek ad életet, ami egyharmaddal kevesebb, mint a reprodukciót biztosító termékenység. A társadalmi különbségek ezen a téren is megmutatkoznak. A legalacsonyabb iskolázottságú (8 osztályt sem végzett) nôknek még ma is átlagosan 2,3 gyermeke születik, ami több mint kétszerese a középfokú végzettségûek 1,1-es termékenységének. A 8 osztályt végzettek, a szakmunkások és a felsôfokú végzettségûek termékenysége 1,3-1,4 körüli. Az 1990-es évek születésszám-csökkenésében a középfokú végzettségû nôk játszották a legnagyobb szerepet, mivel ôk teszik ki a szülôképes korban levô nôk nagyobb hányadát, ugyanakkor az ô termékenységük csökkent a legnagyobb mértékben. Ma a gyermekvállalás az egyik legfontosabb szegénységi kockázat. Emellett még a szegénységbe nem sodródó családoknak is komoly intézményi, fizikai és nem utolsósorban munkaerô-piaci nehézséggel kell megküzdeniük ma, ha gyermekeket nevelnek. Ezek a körülmények is magyarázzák, hogy az értékválsággal, az individualizációval is szembesülô társadalomban a fiatalok kevés gyermeket vállalnak, vagy egyáltalán nem vállalnak gyermeket. Ugyanakkor a kutatások rendre azt igazolják, hogy a magyar társadalom alapvetôen család- és gyermekbarát. Az emberek még mindig átlagosan közel 2 gyermeket, vagyis a jelenlegi gyermekszámnál lényegesen többet tartanak ideálisnak, és nagyon nagy hányaduk utólag (termékeny életszakaszuk befejezése után) is úgy gondolja, hogy jobb lett volna, ha több gyermeke születik. A családpolitikának tehát arra kell összpontosítania, hogy elhárítsa a családtervek megvalósításának útjában álló, a döntési szabadságot korlátozó akadályokat. A családok megerôsítése azért is fontos, mert a család a generációk közötti szolidaritás kerete, miközben mint láthatjuk az állam mind nehezebben és bizonytalanabbul teljesíti a generációk közötti segítségnyújtási feladatait. A családalapítást, gyermekvállalást azonban bizonytalanná teszi a családpolitika kiszámíthatatlansága. A családi támogatások évtizedeken át megtapasztalt, megszokott, stabil rendszere ban összeomlott (Bokros-csomag), és a támogatások azóta kormányciklusoktól függôen változnak. A 2002 után remélt stabilitást 2005-ben ismét felborította a családtámogatási rendszer átalakítása. 14

15 A CSALÁDPOLITIKA INSTABILITÁSA 1990-ben a többi átalakuló országban azonnal csökkentették a családtámogatásokat, aminek következtében a termékenység között 25 40%-kal esett vissza. Magyarországon a családtámogatási rendszer 1995-ig megmaradt, ennek is tulajdonítható, hogy termékenységünk addig csak 15%-kal esett vissza. A Bokros-csomag részeként egyebek mellett megszûnt a gyermekek utáni adókedvezmény, jövedelemfüggôvé vált a családi pótlék és megszûnt a gyed. Ezt követôen a termékenység csökkenése felgyorsult. A polgári kormány ismét kedvezôbbé tette a gyermekvállalás feltételeit, visszaállította, sôt bôvítette a kedvezményeket és juttatásokat ben azonban a családtámogatási rendszert ismét átalakították. A családi pótlékot és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást összevonták, így a legszegényebb családoknak járó támogatást ezentúl minden család megkapja. A gyermekek után járó adókedvezményt viszont lényegében megszüntették. A változás hatásáról sokféle számítás készült. A legvalószínûbbnek az látszik, hogy a legtöbb család életében összegszerûen nem jelent sem túl nagy nyereséget, sem túl nagy veszteséget, a nagycsaládosok esetében azonban kimutathatóan kedvezôtlen a változás. A családtámogatási rendszer átalakítása akkor is káros lenne, ha nem lennének vesztesei, mert éppen a családpolitikával szemben támasztott egyik legfontosabb követelményt, a stabilitást számolja fel. Elismerve, hogy a gyermekvállalás a családi és egyéni örömök mellett befektetés kollektív jövônkbe, úgy is fogalmazhatunk, hogy a gyermeknevelés a családi büdzsét terhelô negyedik legsúlyosabb adónem. A családpolitika sokat tehet azért, hogy a családok gyermekvállalásban, gyermeknevelésben megnyilvánuló teljesítményét elismerje. K ORÁN HALUNK MEG A magyar halandósági mutatók az elmúlt év lassú javulása ellenére európai összehasonlításban a legrosszabbak közé tartoznak ábra: A férfiak és nôk várható átlagos élettartama a visegrádi országokban ,3 76,5 60 Magyarország 69,8 Férfiak Forrás: Eurostat 77,6 70,5 78,9 72,0 Szlovákia Lengyelország Csehország Nôk 78,5 15

16 A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 68 év, a nôké év. Ez a legmagasabb uniós értékeknél a férfiak esetében 10, a nôk esetében 7 évvel rövidebb (a svéd férfiak várható átlagos élettartama 78 év, a spanyol nôké pedig 84 év). Az egészségi állapot és ezen keresztül a halandóság javítása a mindenkori kormányok egyik legfontosabb társadalompolitikai feladata. A népesség jelenlegi és tovább öregedô korstruktúrája mellett azonban az egészségi állapot és a halandóság javulása esetén is számítani kell a halálozások számának további emelkedésére. A halálozásokat tekintve a csecsemôhalandóságban tapasztalunk gyakorlatilag folyamatos javulást, napjainkban 6,6 ezrelék, ami európai uniós összehasonlításban még mindig magas. A csecsemôhalandóság a súlyos családi tragédiákon túl a társadalmi fejlettség egyik mutatója is. B EVÁNDORLÁS, KIVÁNDORLÁS: A NÉPESSÉGCSÖKKENÉST LASSÍTJA, HOGY TÖBBEN ÉRKEZNEK AZ ORSZÁGBA, MINT AHÁNYAN ELHAGYJÁK A népesség lélekszámát és korstruktúráját lényegesen befolyásolni képes harmadik tényezô a nemzetközi vándorlás. Magyarország népessége ig ebbôl a szempontból lényegében zárt volt, elhanyagolható mértékû kiés bevándorlással. Azóta ez a helyzet megváltozott: elôbb jelentôs, fôként magyar nemzetiségûek alkotta bevándorlási hullám kezdôdött, majd különösen a jugoszláviai háborúk miatt viszonylag jelentôs számú menekült is érkezett hazánkba. Emellett a fejlôdô országokból is jöttek és jönnek bevándorlók és menekültek. A nemzetközi vándorlás egyenlege az elmúlt 15 évben mindvégig pozitív volt, jelenleg azonban alacsonyabb, mint a rendszerváltoztatás idején. A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 142 ezer. Az itt élô külföldiek több mint fele év közötti, tehát munkaerô-piaci szempontból a legaktívabb korú. A külföldiek 41%-a romániai állampolgár, 10%- uk a volt Jugoszlávia területérôl, 10%-uk az Európai Unió területérôl érkezett. Ázsiából származik a bevándorlók 12%-a. A kivándorlásokról nyilvántartási okokból hiányos képünk van, a becslések szerint azonban a kiés bevándorlások egyenlege az utóbbi években évi ezer fô körüli bevándorlási többlet. Hosszabb távon nem nagyon számíthatunk arra, hogy akár a környezô országokból, akár a távolabbi nyugat- vagy kelet-európai országokból érkezô bevándorlók pótolják a népesedési deficitet, mert egész Európa, beleértve még a volt Szovjetunió Európán kívüli területeinek jó részét is, hasonló demográfiai problémákkal küzd. Az európai és a magyar népesség csökkenése azonban elôbb-utóbb felerôsíti a térségre nehezedô vándorlási 16

17 nyomást, hiszen a globalizált korban, a népességmozgások világában e téren sem marad fenn sokáig vákuum. A piacképes képzettséggel rendelkezô szakemberek kivándorlását ösztönözheti, hogy az Unió legtöbb országában magasabbak a jövedelmek, és demográfiai léptékkel mérve rövid idôn belül megnyílnak a régi tagországok munkaerô-piacai a magyar szakemberek elôtt. A régebbi uniós tagországok egy része már most sem érvényesít munkaerôpiacán védôintézkedést, másoknál pedig a éven át fenntartható piacvédelem az évtized végén lejár, kiterjesztve a közös piac logikáját a munkaerôre is. K IRÍVÓAN ROSSZ LAKOSSÁGUNK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA Miközben a politikai diskurzus szinte kizárólag az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásáról, szerkezetérôl és tulajdonviszonyairól szól, elvész a lényeg: az ember és az emberek egészsége. Az életesélyek alakításában egyrészt a társadalom állapota, az életmód, a kulturális, tudati tényezôk, másrészt a gazdasági fejlettség játszik kiemelkedôen fontos szerepet. Ezek a tényezôk az ellátások jelenlegi színvonala mellett jelentôsebb mértékben hatnak az egészségi állapotra, mint az egészségügyi ellátórendszer. A lakosság egészségi állapota évtizedek óta nagyon rossz, halandósága pedig kirívóan magas. A demográfiai válság mellett epidemiológiai (népegészségügyi) válságról is beszélhetünk. Emellett mindkettôt illetôen növekvô társadalmi különbséget tapasztalunk ábra: A kedvezôtlen egészségi állapot néhány mutatója a megfelelô végzettségûek A kedvezõtlen egészségi százalékában állapot néhány mutatója a megfelelõ végzettségûek százalékában (1. oszlop: legfeljebb 8 általános; 2. oszlop: szakmunkásképzô; 3. oszlop: érettségi; 4. oszlop: diploma) Egészségi állapotukkal nagyon elégedetlenek Három vagy több fizikai egészségi panaszt említők Tartósan betegek Mentális egészségi állapotuk rossz Forrás: KSH Életmód-Idômérlegfelvétel és SOTE Magatartástudományi Intézet, Hungarostudy

18 2.3. ábra: A háziorvosi rendelôt 20 perc alatt elérôk aránya jövedelmi helyzet szerint (2002) , ,3 Legalacsonyabb jövedelmi ötöd Legalacsonyabb jövedelmi ötöd 81,9 Magyarország Legmagasabb jövedelmi ötöd Legmagasabb jövedelmi ötöd 86 84,7 74,3 EU-15 Átlag 2.4. ábra: A legközelebbi kórházat 20 percen belül elérôk aránya jövedelmi helyzet szerint (2002) ,9 46,8 Magyarország 60,4 31,4 EU-15 52,8 Átlag Forrás: European Foundation for the Inprovement of Living and Working Conditions A magasabb iskolai végzettség a jelek szerint mind a fizikai, mind a lelki és mentális betegségektôl megvéd. Az egészségi állapot objektív mutatói és szubjektív megítélése szempontjából egyaránt a legalacsonyabb iskolai végzettségûek vannak a legrosszabb helyzetben: a legfeljebb 8 általánost végzettek egészségdeficitje 2-2,5-szerese a szakmunkásokénak, akik viszont másfélkétszer betegebbek a diplomásoknál. Riasztó ugyanakkor, hogy milyen magas a betegen, fizikai vagy mentális panaszszal élôk aránya még a legkedvezôbb helyzetû társadalmi rétegekben is. A társadalmi különbségek abban is megnyilvánulnak, hogy például menynyi idô alatt jutnak el a különbözô jövedelmû emberek a háziorvoshoz vagy a legközelebbi kórházba. A magyar betegek közül kevesebben tudnak gyorsan ellátáshoz jutni, és a társadalmi különbségek e téren nagyobbak nálunk, mint az EU régi tagországaiban. A magas jövedelmûek közül többen jutnak el hamar a háziorvoshoz, mint az alacsony jövedelmûek közül, és a két jövedelmi csoport között nagyobb a különbség nálunk, mint az EU régi tagországaiban. A legközelebbi kórházba gyorsan eljutók arányában lényegesen nagyobb az elmaradásunk az EU-átlagtól, és sokkal nagyobb a különbség a hazai alacsony és magas jövedelmûek között. Ezek a különbségek bár fôként a sürgôs beavatkozást igénylô esetekben válnak kritikussá azzal a következménnyel járnak, hogy az amúgy is rosszabb körülmények között élô emberek az egészségügyi ellátásokhoz is késôbb és nagyobb erôfeszítés árán jutnak hozzá, mint szerencsésebb honfitársaik. Intézményi reformok során ügyelni kell arra, hogy helyzetük ne váljon még rosszabbá.

19 A rossz egészségi állapotban, tartós betegséggel, fogyatékkal élôk a társadalmi lét egyéb dimenzióiban is hátrányt szenvednek, kirekesztettek. Leglátványosabb a munkaerôpiacról való kiszorulásuk, ami anyagi-jövedelmi helyzetükre is rányomja bélyegét. A Z EMBER EGÉSZSÉGE EGYBEN GAZDASÁGI TÔKÉJE IS A népesség egészségi állapota elôkelô helyen szerepel a gazdaság humán erôforrásának mennyiségét és minôségét meghatározó tényezôk között, így a versenyképességnek és az ország teljesítôképességének egyik kulcsa. Hazánk esetében súlyos ellentmondást tapasztalunk: nemzetközi összehasonlításban mind a megbetegedési, mind az elhalálozási gyakoriságok tekintetében lényegesen rosszabb az ország pozíciója, mint az ország jelenlegi gazdasági fejlettsége tekintetében. A felnôtt lakosság mentális állapota talán még a fizikai egészségi állapotánál is rosszabb. A évesek több mint egynegyedének az általános lelkiállapota kifejezetten rossz, 31 százalékuké átlagos, és 42 százalékuké jó. A népesség rossz egészségi állapotában és magas halandóságában jelentôs szerepet játszik az egészségre ártalmas magatartásformák elterjedtsége. Minden ötödik halálozás a dohányzásnak betudható betegség miatt következik be. A középkorú férfiak körében bekövetkezett halálozások egynegyede összefüggésbe hozható az alkohollal. A 20 évesnél idôsebbek százaléka alkoholista. Becslések szerint a 20 éves és idôsebb férfiak közel 19 százaléka alkoholfüggô vagy alkoholabúzusban szenved. Az embereknek csak egytizede végez testmozgást. A férfiak születéskor várható egészséges élettartama 61,5 év, a nôké 68,2, vagyis a férfiak várható átlagos élettartamuk egytizedét, a nôk pedig ennél is magasabb arányát betegen töltik. A megbetegedési és halandósági viszonyok nagyban függenek a társadalmi helyzettôl. A magasabb iskolázottságúak, jobb jövedelmi pozícióban levô csoportok egészségesebbek és tovább élnek. A halál elôtti egyenlôtlenség évtizedek óta folyamatosan növekszik. A különbségeket jórészt az életmód, az egészségre kockázatos magatartásformák magyarázzák. Az epidemiológiai válságot a szocializmus zsákutcás modernizációjának is tulajdoníthatjuk. A többi rendszerváltó országban részben a hazaihoz hasonló folyamatok voltak megfigyelhetôk, ám a negatív tendenciák Magyarországon érvényesültek legnagyobb mértékben. A termékenység jelenlegi színvonala mellett nemcsak az érintettek egészsége, hanem a népesség reprodukciója szempontjából sem közömbös, hogy a gyermeket vállalni szándékozó párok, illetve nôk kockáztatják-e reprodukciós egészségüket. A kis súlyú, ezért veszélyeztetett újszülöttek ará- 19

20 nya 8,5%, a magzati veszteségek száma a mûvi terhességmegszakítások nélkül évente , és az évente közel 700-ra tehetô csecsemôhalálozás is részben a reprodukciós egészség károsodásának tudható be. Bár az abortuszok száma folyamatosan csökken, 100 élveszületésre még napjainkban is 55 terhességmegszakítás jut. 100 terhességbôl 58 gyermek születik, 32 terhesség végzôdik mûvi abortusszal és 10 egyéb okból bekövetkezô 2.5. ábra: Az egészségügyi kiadások finanszírozásának megoszlása 2004-ben Közkiadások ,0 millió Ft Forrás: OECD 72,5% 27,5% Magánkiadások ,0 millió Ft spontán magzati halálozással. A lakosság rossz egészségi állapotának súlyos gazdasági és társadalmi következményeire hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság által felkért Wim Kok-bizottság, amikor a Magyarország számára megfogalmazott foglalkoztatáspolitikai ajánlások között hangsúlyozza, hogy az alacsony aktivitási ráta részben a népesség rossz egészségi állapotával magyarázható. Nem közömbös emellett az sem, hogy a lakosság évente 45 millió napot tölt táppénzen, ami rontja a gazdaság teljesítôképességét, és évi 100 milliárd forint nagyságrendû táppénzkiadással jár. A demográfiai folyamatok epidemiológiai szempontból is jelentôs változásokat hoznak. A népesség öregedése miatt növekszik az idôskorra fokozottan jellemzô krónikus és degeneratív betegségek elôfordulása, valamint a mindennapi életvitelben korlátozást jelentô állapotok gyakorisága. Az elváltak, az özvegyek, a gyermeküket egyedül nevelô szülôk és az egyedül élô emberek arányának növekedése miatt egyre kevésbé, pontosabban egyre kevesebb emberre hat kedvezôen a családok egészség-magatartást szabályozó szerepe. Az egészségügy átalakításáról szóló elképzelések között gyakran szerepel, hogy a betegeknek nagyobb részt kell vállalniuk az ellátás költségeibôl, magasabb járulék, alternatív biztosítások vagy az ellátás során közvetlenül fizetendô összeg formájában. Nem árt azonban arra sem felhívni a figyelmet, hogy a lakosság már ma is viszonylag nagy hányadot vállal az egészségügyi kiadások közül: 2004-ben az egészségügyre fordított magánkiadások az összes kiadás 27,5 százalékát tették ki. A közkiadások pedig nem elvont közpénzek, hanem azokat is az emberek és vállalkozások fizetik be. 20

21 E MELKEDÔ MUNKANÉLKÜLISÉG, MÁR A FIATALOK KÖRÉBEN IS A rendszerváltozással a korábbi központosított munkaerô-gazdálkodást hirtelen a munkaerô-piaci viszonyok váltották fel. Már a szétesô tervgazdaság éveiben megszûnt a korábbi teljes foglalkoztatottság biztonsága, az es évek elejének gyors struktúraváltozása során megjelent, majd tömegessé vált a munkanélküliség, és drasztikusan csökkent a foglalkoztatottság. A munkanélküliség 1993-ban érte el csúcspontját, ekkor valamivel 12% fölött volt és 2001 között folyamatosan csökkent, azóta viszont folyamatosan emelkedik. A munkanélküliségi ráta a évi 5,7%-os legalacsonyabb érték után 2006 elején már 7,8% volt, vagyis a munkaerôpiacon jelen levô minden 100 emberbôl munkanélküli. A MUNKAERÔPIAC SZEREPLÔI A munkaerô-piaci aktivitás szempontjából a népesség két részre oszlik: gazdaságilag aktív és inaktív népességre. Gazdaságilag aktívak azok, akik vagy munkavállalóként, vagy munkát keresôként megjelennek a munkaerôpiacon, vagyis a foglalkoztatottak és a munkanélküliek. Inaktívak azok, akik nincsenek jelen a munkaerôpiacon. A foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az inaktívak számáról a KSH munkaerô-felmérésébôl rendelkezünk adatokkal. A számbavétel során szigorú, az ENSZ munkaügyi szervezete (ILO) és az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által harmonizált fogalomrendszert kell alkalmazni. Ennek értelmében foglalkoztatottnak azok tekinthetôk, akik azon a héten, amelyre az összeírás vonatkozik, legalább egyórányi, jövedelmet biztosító munkát végeztek, vagy rendszeres munkájuktól csak átmenetileg voltak távol (pl. szabadság, betegség miatt), függetlenül attól, hogy a jövedelmet biztosító munka milyen jogi keretek között zajlik. Munkanélküliek azok, akik három kritériumnak egyszerre felelnek meg: 1. a vonatkozási héten nem dolgoztak (és nincs olyan munkájuk, amelytôl átmenetileg voltak távol); 2. aktívan kerestek munkát a megelôzô négy hétben; 3. két héten belül munkába tudnának állni. Inaktívnak számítanak azok, akik nem foglalkoztatottak vagy munkanélküliek. Az inaktívak sajátos csoportja az ún. passzív (reményvesztett) munkanélküliek sokasága. Ôket azért nem lehet munkanélkülinek tekinteni, mert ugyan nincs munkájuk, és két héten belül munkába tudnának állni, de nem keresnek aktívan állást, mégpedig azért, mert nincs a szakmájuknak megfelelô munka, vagy személyes 21

22 körülményeik (képzettség hiánya, életkor, egészségi állapot stb.) miatt reménytelen, hogy munkát találjanak. A munkanélküliek számáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) is közzétesz adatokat a munkanélküliek nyilvántartásából, amelyben azok szerepelnek, akik regisztráltatják magukat, hogy munkanélküli-ellátásban részesüljenek. A statisztikai számbavétel és a regisztráció adatai eltérnek, a regisztrált munkanélküliek száma nagyobb, mint a statisztikai munkanélkülieké. A regisztrált munkanélküliek jelentôs része a statisztikai munkanélküli kategóriába is beletartozik, a statisztikai munkanélküliek jelentôs része pedig regisztráltatta is magát. A két halmaznak tehát van egy nagy közös részhalmaza. A statisztikai számbavétel lényeges elônye, hogy idôbeli és nemzetközi összehasonlításra kiválóan alkalmas, mivel Európában és a fejlett világ számos más országában egységes fogalomrendszert alkalmaznak, amely idôben is állandó. Az ÁFSZ nyilvántartásában szereplôk számát ezzel szemben nemcsak a munkaerô-piaci mozgások, hanem a munkanélküli-ellátásokról szóló szabályozás változásai is befolyásolják. A statisztikai számbavételnek azonban hátránya, hogy a valóságos élethelyzetekhez képest szûkítôen értelmezi a munkanélküliséget és bôvítôen a foglalkoztatottságot ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása 13 12, ,9 10,3 9 9,9 10, ,8 7,8 7,0 6,4 5,8 5,9 6,1 7,2 5 5,7 4 Forrás: KSH

23 A fiatalok munkanélkülisége 2002 áprilisa óta emelkedik, 2003 utolsó hónapjai óta nagyon gyors ütemben. Minden ötödik fiatal munkanélküli, és minden ötödik munkanélküli fiatal. Az EU tíz tagországában alacsonyabb a munkanélküliség, mint hazánkban. A férfiak munkanélkülisége azonban tizenöt tagországban alacsonyabb. Az újonnan csatlakozott országok között a férfiak munkanélkülisége csak Lengyelországban, Szlovákiában és Lettországban magasabb, mint nálunk. A nôk munkanélkülisége nemzetközi összehasonlításban kedvezôbb, mint a férfiaké. A munkanélküliségi ráta 2005-ben és 2006 elsô hónapjaiban az EU országainak többségében csökkent. Magyarország az emelkedô munkanélküliséggel terhelt országok közé tartozik. A fiatalok és a nôk munkanélküliségének növekedése Magyarországon a legnagyobb 2006 elején. Ez a tendencia a családalapítást, a gyermekvállalást is akadályozza. A munkanélküliség az ország egyes kistérségeiben drámaian magas. A Baranya megyei Sellyei kistérségben vagy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaúj-Hegyközi kistérségben például a munkaerôpiacon jelen levôk közül minden ötödik ember munkanélküli. A munkanélküliség az ország 168 kistérsége közül 17-ben kétszerese az országos átlagnak. K EVESEN TARTANAK EL SOKAKAT 2.7. ábra: 25 év alattiak munkanélküliségi rátája, III. negyedév A munkanélküliségnél is nagyobb probléma a magyar munkaerôpiacon az aktivitás alacsony szintje és a foglalkoztatottak alacsony aránya. Száz ember közül 38 dolgozik, vagyis ennyien termelik meg az ország mûködtetéséhez, a közszolgáltatások finanszírozásához szükséges erôforrásokat. A nem dolgozók egy része, több mint 300 ezer ember szeretne munkát vállalni, és keres is lehetôséget, vagyis statisztikai értelemben munkanélküli, 3 millióan nyugdíjasok, 2,3 millióan gyermekek vagy tanulnak, 264 ezren gyesen, gyeden vagy gyeten vannak, és otthon gondozzák kisgyermeküket, ezer ember pedig egyéb ok miatt nem dolgozik. Az egyéb ok miatt nem dolgozó félmillió embernek nincs olyan rendszeres, kiszámítható jövedelme, amelybôl magát és családját el tudná látni, késôbbi helyzetüket pedig az teszi még nehezebbé, hogy nem szereznek nyugdíjjogosultságot. 21,0 20,0 19,0 18,0 17,0 18,1 Forrás: Eurostat EU-25 19,9 Magyarország 23

24 2.8. ábra: 100 ember közül nyugdíjas 3 munkanélküli 6 egyéb okból nem dolgozik Forrás: KSH 29 otthon gondozza a gyermekét Az egyéb okból nem dolgozók közül 110 ezerre tehetô azoknak a száma, akik szeretnének dolgozni, de saját adottságaik, képzetlenségük, családi körülményeik, egészségi állapotuk vagy a lakóhelyük környékének gazdasági vagy közlekedési lehetôségei miatt elvesztették a reményt, hogy valaha állást találjanak. Ôk nagy valószínûséggel a foglalkoztatás bôvítésének tartalékai. A többi közel 500 ezer ember fele becsléseink szerint rövid és középtávon aktivizálható, megfelelô motiválással és képzéssel. A foglalkoztatás bôvítésének azonban legfontosabb elôfeltétele, hogy nagy számban jöjjenek létre új munkahelyek, méghozzá olyan munkahelyek is, ahol az alacsony képzettségû inaktív vagy munka nélküli emberek el tudnak helyezkedni. Az európai stratégia külön kiemeli, hogy a szociális juttatásokat úgy kell alakítani, hogy érdemes legyen dolgozni, vagyis az emberek anyagilag is motiváltak legyenek abban, hogy munkára alapozzák életüket ábra: Foglalkoztatási ráta 3 gyermek és tanuló dolgozik 53 52, ,9 49,3 49,9 50,2 49,9 50,6 50,5 50, ,8 47, ,7 46, ,4 45 Forrás: KSH

25 A foglalkoztatás a rendszerváltoztatást követô zuhanás után 1996-ban érte el mélypontját, 1997 után jelentôsen emelkedett, 2001 után azonban lényegében nem változott. A területi különbségek a foglalkoztatásban is mértéktelenül nagyok. A foglalkoztatási ráta a kistérségek közel kétharmadában alacsonyabb az országos átlagnál, ezek között 16 kistérségben százalékkal alacsonyabb annál. Az aktivitási ráta nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony, csak Lengyelországban és Máltán alacsonyabb (Máltán ez a hagyományosabb társadalmi felfogással függ össze, a férfiak foglalkoztatása ugyanis sokkal magasabb, mint a miénk, a nôk foglalkoztatása viszont nagyon alacsony) ábra: Aktivitási ráta, III. negyedév ,0 74,0 73,4 72,2 71,2 70,7 69,7 68, ,2 61,8 57, Dánia Németország Ausztria Írország Szlovénia Csehország Észtország Szlovákia Lengyelország Magyarország Málta Forrás: Eurostat A foglalkoztatottak egy részének élethelyzete a statisztikákban mutatkozónál sérülékenyebb. Az idevágó felmérés nemzetközileg harmonizált fogalmi rendszere miatt ugyanis mindenki foglalkoztatottnak számít, aki a vonatkozási héten legalább egyórányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, függetlenül attól, hogy a munka milyen jogi keretek között zajlott. Eszerint azok is foglalkoztatottak, akik akár csak egy-két órányi vagy alkalmi munkához jutottak, miközben megélhetésük bizonytalan. A foglalkoztatás bôvítését és a munkanélküliség csökkentését korlátozza, hogy 2005 IV. negyedévében mindössze 14 ezer üres álláshely volt a vállalkozásoknál. K ÖNYÖRTELEN DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK 7-8 év múlva, amikor az ún. Ratkó-korszakban, az 1950-es évek elejénközepén született nagy létszámú generációk mennek nyugdíjba, az aktív korúakra háruló eltartási teher hirtelen növekedni kezd, és 25

26 után egy évtized alatt 17%-kal lesz nagyobb, mint ma. A foglalkoztatás maihoz hasonló alacsony szintje mellett ez drámai következménnyel jár ábra: Munkaerôpiacra belépési és kilépési kort elérôk száma 2010 és 2022 között évesek 20 évesek Forrás: KSH NKI Az eltartási terhek enyhítésének egyik legegyszerûbb módjaként szokták említeni a nyugdíjkorhatár emelését. Ez technikailag valóban lassíthatja a nyugdíjasok számának növekedését, de csak akkor, ha reális esély van arra, hogy a 62 év felettiek ténylegesen bent tudnak maradni a munkaerôpiacon. A jelenlegi aktivitási ráták azt jelzik, hogy ennél lényegesen fiatalabb korban sem tudják munkahelyüket megôrizni az emberek: a munkaerôpiacot már az éves korcsoportba tartozók is nagyon magas arányban hagyják el (a férfiak egynegyede, a nôk 30 százaléka inaktív), az évesek között pedig már a férfiak 40 százaléka, a nôk jóval több, mint fele nincs jelen a munkaerôpiacon. Az élettapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbben nem önszántukból teszik ezt, hanem a piac egyszerûen nem tart rájuk igényt. A nyugdíjkorhatár emelése az inaktívak tömegeit nem mozdítja meg, jó esetben is csak arra alkalmas, hogy az aktív szereplôket tovább tartsa benn a munkaerôpiacon. A szegénység csökkentése, a munkára épülô jólét biztosítása, az ellátórendszerek finanszírozása a foglalkoztatás jelentôs bôvítését teszi szükségessé. Az Európai Uniónak a nemzetközi versenyképesség javítására vonatkozó ún. lisszaboni stratégiájával összhangban mind az EU, mind a magyar kormány megfogalmazott számszerû foglalkoztatáspolitikai célokat. Ez utóbbi értelmében 2010-re a foglalkoztatási rátának 63%-ra kellene emelkednie, ami azt feltételezi, hogy 4 év múlva a 26

27 jelenleginél több mint 400 ezerrel több munkahely lesz az országban. Az uniós átlagos célkitûzés (70%) eléréséhez pedig ennek több mint kétszeresére lenne szükség. A célok teljesüléséhez tehát nemcsak az embereket kell aktivizálni, hanem a piacnak, a gazdaságnak is jelentôs többletmunkaerôt kell igényelnie. K EVESEN BESZÉLÜNK IDEGEN NYELVEKET Az Európai Unió országai között Magyarország az utolsók között van az idegennyelv-ismeretben. Honfitársaink közül tízbôl négyen állították, hogy legalább társalgási szinten beszélnek idegen nyelvet; a legtöbben németül, ennél valamivel kevesebben angolul tudnak. Az országok sorában Portugália és Olaszország, valamint Anglia és Írország áll mögöttünk ám az angoloknak és az íreknek ez valószínûleg nem jelent különösebb hátrányt ábra: Legalább egy idegen nyelvet beszélôk aránya Törökország Írország Egyesült Királyság Olaszország Magyarország Portugália Spanyolország Románia Franciaország Görögország Lengyelország Bulgária Csehország Ausztria Németország Finnország Horvátország Belgium Ciprus Dánia Észtország Svédország Hollandia Szlovénia Lettország Málta Litvánia Szlovákia Luxemburg EU-25 Forrás: ECOTEC Research and Consulting Limited Bár a felmérések szerint a magyarok 82%-a úgy gondolja, hogy neki személy szerint is hasznos (lenne) az idegennyelv-tudás, csak minden hatodiknak van olyan szándéka, hogy a közeljövôben tegyen is valamit ennek érdekében. 27