Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda"

Átírás

1 SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról (Készült: a Képviselő-testület március 12-i ülésére) A Képviselő-testület a 173/2013. (VI.13.) Kt. sz. valamint 9/2014. (I.30.) Kt. sz. határozatában döntött a Ferenczy Múzeum szentendrei helytörténeti állandó kiállításának létrehozásáról és megvalósításáról 1. A szentendrei helytörténeti kiállításra illetve a kiállítóhely kialakítására az önkormányzat június végén minisztériumi Alfa pályázatot adott be, amelyet a Ferenczy Múzeum munkatársai készítették elő. A 60 millió forintos pályázat résztámogatásban részesült, ami 28 millió forintot jelent, mely összegre az önkormányzat szerződést kötött a minisztériummal, miszerint a pályázat első két szakaszát június 30-ig megvalósítja. Ez a kiállítóhely kialakítását (a kereskedőház éttermi pincéjének műszaki átalakítását) és a kiállítás előkésztését jelenti. A kiállítóhely kialakításához szükség volt az ingatlanrész építési átalakítására. A kiállítás belsőépítészeti megvalósítására kiírt közbeszerzés folyamatban van. A kiállítás kivitelezésének végső határideje: május 29. Módosított határidő: február 28. Új határidő: május 29. A Képviselő-testület a 12/2014. (I.30.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre Város Önkormányzata és a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. között parkolóhelyek üzemeltetésének tárgyában kötött üzemeltetési szerződés módosításáról 2. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az Önkormányzat és a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. között parkolóhelyek üzemeltetésének tárgyában kötött üzemeltetési szerződést módosítja, az új üzemeltetési szerződést a 36/2015. (II.12.) Kt.sz. határozattal elfogadott módosításokkal fogadta el a Képviselőtestület. A szerződést a felek február 24-én aláírták. Módosított határidő: március 31. A Képviselő-testület a 55/2014. (III.13.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre Város Településfejlesztési Koncepciójának és településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti Terv és Helyi Építési Szabályzat) átfogó felülvizsgálatáról, új településrendezési eszközök készítéséről 3. A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy hozzájárul az új Településfejlesztési Koncepcióra vonatkozó tervezési munka elindításához, és a Településfejlesztési Koncepció egyeztetésére a 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 30. -a szerinti eljárást elindította. A Településfejlesztési Koncepció első tervezetét a tervezők november 24-én átadták értelmezésre, véleményezésre, mely a Városvezetésnek megküldésre került. A megalapozó vizsgálat helyzetértékelése, prezentáció formájában november 28-án megtörtént. A TKF megalapozó vizsgálatának helyzetelemző és helyzetértékelő munkarészét a Képviselő-testület február 12-i ülésén tárgyalta és megállapította, hogy megfelel a tervezés alapjának. A dokumentáció a lakosság tájékoztatása céljából kikerült a Város honlapjára. TFK tervezetét a Képviselő-testület márciusi ülésén fogja tárgyalni, utána indul az államigazgatási szervekkel az egyeztetés és a társadalmasítás. Az egyeztetésektől függően a

2 Koncepció elfogadása áprilisában várható. A Koncepcióban lefektetett céloknak megfelelően kerül majd kidolgozásra a Településszerkezeti Terv és a Helyi Építési Szabályzat a tervezett ütemterv szerint. Módosított határidő: február 15. A Képviselő-testület a 132/2014. (VI.12.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre, Déli iparterület K* övezeti besorolású területek korlátozás nélküli közlekedési területté történő átminősítésére irányuló helyi építési szabályzat módosítás során hozandó közbenső döntésről 4. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Szentendre Város településrendezési eszközeinek (SZT és HÉSZ) OMV benzinkúttal szembeni területre szóló egyszerűsített eljárásban zajló módosítása keretében az ISO Kft. részéről benyújtott véleményt megtárgyalta és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 39. (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy azt elfogadja. Az eljárást a továbbiakban úgy folytatja, hogy a korlátozás megszüntetésére csak a 8909/3 hrsz-ú ingatlan tekintetében kerül sor. A döntés értelmében elkészült a módosított tervanyag, melyet a településrendezési eljárás során végső szakmai véleményezésre megküldtünk. Az állami főépítész záró szakmai véleménye megszületett, ennek értelmében a HÉSZ módosítás rendeletének elfogadása a Képviselő- testület november 13-i ülésén megtörtént a 27/2014.(XI.18.) önkormányzati rendelettel. Eredeti határidő: folyamatos 5. A Képviselő-testület a 138/2014. (VI.12.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre Szarvashegyen lévő 0305/8 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolásáról I. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy hozzájárul a szentendrei 0305/8 hrsz-ú, 1345 m 2 területnagyságú ingatlan belterületbe vonásához a Szentendre Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 21/2002. (VIII. 15.) Önk. sz. rendeletben meghatározott, hatályos Üh-2 övezeti besorolásnak megfelelő felhasználás céljából. A kérelmező tájékoztatása a Képviselő-testület döntéséről megtörtént. A Járási Földhivatalnál a 0305/8 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolásának engedélyezése megtörtént valamint az ingatlan nyilvántartási átvezetés is megvalósult. Módosított határidő: március 31. A Képviselő-testület a 146/2014. (VI.12.) Kt. sz. határozatában döntött a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal kötendő egyezségi megállapodásról 6. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a 71/2014.(IV.17.) és a 108/2014.(V.15.) Kt. sz. határozatokat hatályon kívül helyezi és a regionális hulladékátrakó és hulladékudvar együttes kialakításához szükséges további területigény kielégítése érdekében jóváhagyja az egyezségi megállapodást. A tervezett megállapodástól eltérően ugyan, de a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és a Duna-Vértessel a hulladékudvar kialakítására közösen kötött megállapodás aláírása december 23-án megtörtént. Módosított határidő: március 31.

3 A Képviselő-testület a 178/2014. (IX.11.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában álló 5086 hrsz-ú, közterület megnevezésű ingatlan egy részének telek-kiegészítésként való értékesítéséről 7. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az 5086 hrsz-ú, közterület megnevezésű természetben a Barackvirág utcánál található ingatlan 5238 hrsz-ú ingatlan mellett fekvő részének a törzsvagyonból történő kivonásához és forgalomképes vagyonkörbe való átvezetéséhez hozzájárul, és az ingatlanrész ellenértékét a Szenei Ferenc ingatlanbecslő által készített értékbecslésben meghatározott Ft /m2 fajlagos árban határozza meg. Az 5238 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa, dr. Faragó Katalin tájékoztatása a testület döntéséről megtörtént, azonban arra ez idáig nem reagált. Eredeti határidő: március 31. Új határidő: május 31. A Képviselő-testület a 184/2014. (IX.11.) Kt. sz. határozatában döntött útépítések tárgyában II. 8. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Fürj utca útépítés, víztelenítés, Galamb utca útépítés, víztelenítés, Pipiske utca víztelenítés problémáját meg kívánja oldani. A évi költségvetés tervezésekor a beruházásához szükséges 130 millió Ft összeg betervezésre került, a évi költségvetési rendelet tartalmazza a szükséges forrást. A lakosok tájékoztatása megtörtént. Módosított határidő: február 28. A Képviselő-testület a 187/2014. (IX.11.) Kt. sz. határozatában döntött a Bükkös parti piac szerződésének hosszabbításáról 9. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Bükkös parti piac üzemeltetésére az Önkormányzat és Rebeles Sándor között Szentendrén, március 9-én létrejött szerződést március 1. napjától február 28. napjáig tartó határozott időre meghosszabbítja. Az éves üzemeltetési díj mértéke március 1. napjától kezdődően Ft + ÁFA, amely minden évben a tárgyévet megelőző évre vonatkozó fogyasztói árindexváltozással megegyező mértékben módosul. A szerződés az önkormányzat és az üzemeltető között aláírásra került. Eredeti határidő: február 28.

4 A Képviselő-testület a 245/2014. (XI.13.) Kt. sz. határozatában döntött a társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatásról - Dunyha programról 10. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Szentendre, Fehérvíz u sz. alatti Társasház számára Ft összegű vissza nem térítendő fejlesztési támogatást nyújt a Város évi költségvetéséről szóló 2/2014.(II.4.) önkormányzati rendelet Fejlesztési céltartalékok előirányzat Dunyha-tervre és energetikai pályázatokra címen belül rendelkezésre álló előirányzat terhére. A Szentendre, Fehérvíz u Társasház képviselőjével a támogatási szerződés november 24-én aláírásra került. A Társasház képviselője a kifizetés feltételeihez szükséges dokumentumok másolatát benyújtotta. A társasházak energetikai épület-felújításait ösztönző támogatások feltételeiről, az odaítélés rendjéről előterjesztés készült a Képviselő-testület februári ülésére és a 32/2015. (II.12.) Kt. sz. határozattal elfogadta a támogatás feltételrendszerét. Eredeti határidő: 1-3. és 5. pontok: azonnal; február 15. A Képviselő-testület a 262/2014. (XII.11.) Kt. sz. határozatában döntött a hivatali kazáncsere tárgyában 11. A Képviselő-testület a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Városház tér 3. sz. alatti épületének fűtési problémáinak megoldásához szükséges kazáncsere kérdésében 3 db 115 kw teljesítményű zárt égésterű, kondenzációs, nem rozsdamentes anyagú kazán beépítése mellett döntött a PERFECT- PLAN BT. által készített tervek alapján; és a kazáncseréhez a város évi költségvetésének működési tartaléka terhére biztosított Ft + Áfa összegből nettó Ft (bruttó: Ft) összeget használ fel. A engedélyeztetés és a kivitelező kiválasztása folyamatban. Módosított határidő: február 28. Új határidő: május 31. A Képviselő-testület a 269/2014. (XII.11.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendréért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról 12. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy december 15. napjától a Szentendréért Közalapítvány Kuratórium tagjának Verseghi-Nagy Miklóst kéri fel; december 15. napjától további három évre meghosszabbítja a Szentendréért Közalapítvány Felügyelő Bizottság tagjainak megbízatását, valamint jóváhagyja a Szentendréért Közalapítvány alapító okiratának módosítását. A Szentendréért Közalapítvány alapító okiratának módosítása befejeződött, a bíróságra március 3. napján benyújtásra került. Módosított határidő: március 31.

5 A Képviselő-testület a 275/2014. (XII.11.) Kt. sz. valamint a 276/2014. (XII.11.) határozataiban döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt., a Szentendrei Sportcélú Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft., a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft., a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft., a Pirk János Múzeum Szolgáltató Nonprofit Kft. új felügyelő bizottsági tagjának megválasztásáról 13. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy új felügyelő bizottsági tagokat választ a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt., a Szentendrei Sportcélú Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft., a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft., a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft., a Pirk János Múzeum Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelő bizottságába. A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt., a Szentendrei Sportcélú Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. és a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. esetében a cégmódosítások megtörténtek. A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. és a Pirk János Múzeum Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél a cégmódosítás folyamatban van. Módosított határidő: március 31. A Képviselő-testület a 12/2015. (I.22.) Kt. sz. határozatában döntött útépítések tárgyában 14. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy elfogadja a Szentendre, Nap utca útépítéssel kapcsolatos pótmunkák megrendelését, melyhez Ft + Áfa összeget biztosított. Az ajánlattételi felhívás 4 cég részére került megküldésre, az ajánlattételi határidő: március 4. A szerződéskötésre várhatóan márciusban sor kerül. Eredeti határidő: március 31. A Képviselő-testület a 13/2015. (I.22.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft-ben meglévő üzletrész értékesítéséről 15. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Szentendre Város Önkormányzata tagnak a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft-ben meglévő 25,93% arányú üzletrészéből 12,35 % arányú, ,- Ft összeg névértékű üzletrésze értékesítése érdekében felkérte a Polgármestert, hogy az üzletrész vételárának megállapítására értékbecslést rendeljen meg. A megrendelés megtörtént, a Polgármester tárgyalásokat folytat az eladásról. Eredeti határidő: 1.pont: azonnal, 2. pont: március 10. Új határidő: május 15.

6 A Képviselő-testület a 14/2015. (I.22.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság előzetes üzleti tervének jóváhagyásáról, valamint a társaság részére nyújtandó támogatásról illetve a 28/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. támogatása ügyében hozott határozat pontosításáról 16. A Képviselő-testület úgy döntött a 14/2015. (I.22.) Kt.sz. határozatában, hogy jóváhagyja a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. előzetes üzleti tervét, mely alapján a Kft. éves támogatási igénye 26 millió Ft, valamint jóváhagyja 13 millió forint támogatás nyújtását Szentendre Város Önkormányzat évi költségvetése terhére a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. részére annak érdekében, hogy abból május 31-ig működési kiadásait és a KMOP-3.1.2/C pályázat előleg költségeit finanszírozza. A Képviselő-testület februári ülésén módosította a 14/2015. (I.22) Kt.sz. határozatot 2. pontját a 28/2015. (II.12.) Kt.sz. határozattal, úgy, hogy 13 millió forint támogatás nyújtását Szentendre Város Önkormányzat évi költségvetése terhére a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. részére annak érdekében, hogy abból május 31-ig működési kiadásait és a KMOP-3.1.2/C pályázati önerő költségeit finanszírozza. A Támogatásokat Vizsgáló Iroda által jóváhagyott támogatási szerződést a felek február 24-én aláírták. Eredeti határidő: február 28. A Képviselő-testület a 16/2015. (I.22.) Kt. sz. határozatában döntött a Pap-szigeti strand területének hasznosításáról 17. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy megbízza a VSZ NZrt-t, hogy a 4486/1 hrsz-ú ingatlan strand céljára körülkerített területén lévő műtárgyak és felépítmények műszaki állapotát felmérje, és javaslatot tegyen azok állagmegőrzésére vagy elbontására. A helyszíni bejárás megtörtént a javaslat kidolgozása még folyamatban van. Eredeti határidő: február 28. Új határidő: március 31. A Képviselő-testület a 22/2015. (I.22.) Kt. sz. határozatában döntött az OKTÁN Kft. területhasználati szerződéséről 18. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Szentendre, belterület 2954/2 hrsz. alatt felvett, 2631 m2 alapterületű, természetben a Dunakanyar körút és a Martinovics utca kereszteződésében található, út megjelölésű ingatlan 133 m2-es részének hasznosítására az Önkormányzat az Oktán Kft.-vel határozott idejű területbérleti szerződést köt, a szerződés aláírásától számított egy év határozott időtartamra, de legfeljebb a Szentlászlói út - Dunakanyar krt. Martinovics utca kereszteződésénél lévő csomópont átalakításának megvalósításáig. A területhasználati szerződés megkötésre került. Eredeti határidő: március 31.

7 A Képviselő-testület a 30/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft évi üzleti tervének elfogadásáról és fenntartói megállapodás módosításáról 19. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Város évi költségvetésének elfogadását követően, az önkormányzat költségvetésében biztosított előirányzatok ismeretében, szükség esetén dolgozza át a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. üzleti tervét és a végleges üzleti tervet terjessze a Képviselő-testület márciusi ülésére. A Képviselő-testület a február 26-i rendkívüli ülésén új ügyvezetőt választott meg a Kulturális Kft. vezetésére. Az új ügyvezetőnek kinevezése óta nem állt kellő idő rendelkezésre a cég évi üzleti tervének részletes megvizsgálására és pontosítására, ezért a Képviselő-testület áprilisi ülésére kerül beterjesztésre a végleges üzleti terv. Eredeti határidő: azonnal Új határidő: április 16. Képviselő-testületi ülés A Képviselő-testület a 31/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft évi üzleti tervének elfogadásáról és fenntartói megállapodás módosításáról 20. A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft évi végleges üzleti tervet a Társaság a márciusi rendes testületi ülés elé tárja, a fenntartói megállapodás február 27. napján aláírásra került. Eredeti határidő: azonnal Új határidő: március 12. A Képviselő-testület a 33/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a PIME S CONCERTO projekt keretében napelem rendszer kivitelezése a Püspökmajor Tagóvodában 21. A Képviselő-testület a PIME S Concerto program keretén belül megvalósuló Püspökmajor lakótelepi Tagóvoda pergolák, előtetők, napelem-rendszer kivitelezésére vonatkozó versenyeztetési eljárás lezárásával kapcsolatosan úgy döntött, hogy a pályázat eredményes, a nyertes ajánlatot az Archibona Kft Budapest, Bokor u nyújtotta be. Az ajánlati ár: Ft + ÁFA, bruttó Ft. A nyertes pályázóval a szerződés aláírásra került. Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: február 20.

8 A Képviselő-testület a 35/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre Város Településszerkezeti Terve és Helyi Építési Szabályzata tervezési folyamatának és egyeztetési eljárásának megindításáról 22. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Szentendre Város településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv) egyeztetésére elindítja a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 36. -a szerinti ún. teljes eljárás -t. A döntés értelmében a településrendezési eszközök tervezési folyamatának megindításáról előzetes tájékoztatás fog megjelenni a városi honlapon, a SZEVI-ben és a Városháza hirdetőtábláján. A tervek egymásra épülésének logikája miatt a településrendezési eszközökről szóló hírt a Településfejlesztési Koncepció véleményezésre bocsátását követően, márciusában tesszük közzé. Eredeti határidő: azonnal Új határidő: március 31. A Képviselő-testület a 36/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-vel kötendő új parkolás üzemeltetési szerződésről 23. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy jóváhagyja a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-vel a parkolás üzemeltetés tárgyában kötendő új üzemeltetési szerződést. A szerződést a felek február 24-én aláírták. Eredeti határidő: 1. és 3. pont: azonnal; 2. pont: február 25. A Képviselő-testület a 37/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-vel kötendő új közétkeztetési szolgáltatási szerződésről 24. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy jóváhagyja a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-vel a közétkeztetés tárgyában kötendő új szolgáltatási szerződést. A szerződést a felek február 24-én aláírták. Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: február 25. A Képviselő-testület a 38/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Pirk János Múzeum Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági tagjai megbízatásának meghosszabbításáról 25. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Pirk János Múzeum Szolgáltató Nonprofit Kft. taggyűlésén a Polgármester javasolja, és támogassa szavazatával dr. Feledy Balázs és Riesz Zoltán felügyelő bizottsági tagsági jogviszonya meghosszabbítását két év határozott időre. A Társaság taggyűlésének összehívása folyamatban van. A Társaság taggyűlésén születik meg a cégjegyzés alapjául szolgáló határozat, ezt követően kerül benyújtásra a Budapest Környéki Törvényszék Cégbíróságára. Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: február 29. Új határidő: március 31.

9 A Képviselő-testület a 39/2015. (II.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendréért Közalapítvány új felügyelő bizottsági tagjának megválasztásáról és az alapító okirat módosításáról A határozat végrehajtása megtörtént, 26. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Szentendréért Közalapítvány Felügyelő Bizottságát március 1. napjától megszünteti és a Felügyelő Bizottság tagjainak megbízatását visszavonja, valamint jóváhagyja a Szentendréért Közalapítvány alapító okiratának - a január 27-i kuratórium ülésen javasolt - módosítását. A Felügyelő Bizottság működésére vonatkozó rendelkezések törlésre kerültek az alapító okiratból, bírósági nyilvántartásba vételre március 3. napján megküldtük a Budapest Környéki Törvényszék Cégbíróságára. Eredeti határidő: 1. és 3. pont: azonnal; 2. pont: február 28.

10 Határozati javaslat Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló jelentést azzal, hogy a(z) I. 12/2014. (I.30.) Kt.sz. határozat végrehajtása megtörtént. 132/2014. (VI.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 138/2014. (VI.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 146/2014. (VI.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 184/2014. (IX.11.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 187/2014. (IX.11.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 245/2014. (XI.13.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 269/2014. (XII.11.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 14/2015. (I.22.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 22/2015. (I.22.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 28/2015. (II.12.) Kt.sz. határozat végrehajtása megtörtént. 33/2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 36/2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 37/2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. 39/2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása megtörtént. II. 173/2013. (VI.13.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: május 29. 9/2014. (I.30.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: május /2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: május /2014. (IX.11.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: május /2014. (XII.11.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: május /2015. (I.22.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: május /2015. (I.22.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: március /2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: április /2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: március /2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: március /2015. (II.12.) Kt. sz. határozat végrehajtása folyamatban van Új határidő: március 31. Felkéri a Jegyzőt, hogy a határozatok végrehajtását kísérje figyelemmel, valamint a Polgármestert, hogy a tett intézkedésekről számoljon be. Felelős: Polgármester, Jegyző Határidő: azonnal A végrehajtásér közvetlenül felelős: Önkormányzati és Szervezési Iroda Szentendre, március 3. Verseghi-Nagy Miklós polgármester A határozati javaslat törvényességi szempontból megfelel. Szentendre, március 3. dr. Gerendás Gábor jegyző Előkészítette: Ellenőrizte Lantos Anna testületi referens Bartha Enikő irodavezető

Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda

Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 22.

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 22. A testületi ülések ideje és napirendje: Január 22. Előterjesztés a 2015. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Előadó: Jegyző Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Adóiroda Előterjesztés a Szentendre

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda

Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/6/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 20-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/18/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 14-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.

Részletesebben

Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda. egyszerű többség szükséges!

Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda. egyszerű többség szükséges! SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Településszerkezeti Tervének módosítására

Javaslat Ózd Város Településszerkezeti Tervének módosítására Javaslat Ózd Város Településszerkezeti Tervének módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd, 2015. december 21. Előzmények: Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: Ingatlanvásárlási igények Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A 0289 hrsz.-ú önkormányzati ingatlan övezeti besorolás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 31-én, 10.45 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 21-i ülésére Iktató szám: 281/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: IX. kerület VÁGÓHÍD UTCA ÉS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére Tárgy: Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról tájékoztató Tisztelt

Részletesebben

POLGÁRMESTERI JELENTÉS a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-én tartandó ülésére

POLGÁRMESTERI JELENTÉS a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-én tartandó ülésére 2. napirendi pont melléklete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: (29) 633-061 Fax: (29) 433-894 e-mail: polgarmester@gomba.hu Ikt.sz.: 67-30/2014. POLGÁRMESTERI JELENTÉS a képviselő-testületi határozatok

Részletesebben

előadó osztályvezetője Gazdasági vezető Jegyző Polgármester

előadó osztályvezetője Gazdasági vezető Jegyző Polgármester ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám:25 /2014. Tárgy: Döntés Nagykovácsi Rozmaring utca 4-6. telek megosztása során létrejött Hrsz:930/1;2;3;4 ingatlanok értékesítéséről.partnerségi egyeztetés szabályainak

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 12.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 12. Javaslat Ózd Város Településrendezési Terve (Településszerkezeti Terv, Településszerkezeti Terv Leírása, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv) módosításának megindítására Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Sellye Város Képviselő - testületének 2015. október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére Tárgy: Sellye Helyi Építési Szabályzatának és szabályozási tervének 2015. évi módosításának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. december 5. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 23/2014. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.

Részletesebben

Péteri Községi Polgármesteri Hivatal 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Tel/Fax: 29/ ,

Péteri Községi Polgármesteri Hivatal 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Tel/Fax: 29/ , Péteri Községi Polgármesteri Hivatal 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Tel/Fax: 29/314-069, 314-070 peteri@peteri.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június 25-ei ülésére Szám: 129-58/2012. Tárgy:

Részletesebben

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T 132/2017. (VI.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. június 28. napján tartott -testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: Pályázat benyújtása műfüves

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés Város Hosszútávú Településfejlesztési Koncepciójának

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS február 28-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS február 28-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 28-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció

Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció KARAKÓSZÖRCSÖK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ Megbízó Karakószörcsök Község Önkormányzata

Részletesebben

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat rendkívüli ülésének könyvéből: 1/2015. (I. 13.) Kt. határozat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának a DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 azonosító számú, Dél-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/5/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. április 26-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala 1686-2/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

2017. február 16. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés

2017. február 16. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés 2017. február 16. Képviselő-testületi ülés Előterjesztés 7. napirendi pont - Döntés a folyamatban lévő településrendezési eszközt módosító eljárásokról; Előadó: Lizákné Vajda Lívia polgármester Tisztelt

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület augusztus 24. napján tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület augusztus 24. napján tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből ülésének könyvéből 252/2017. (VIII.24.) Kt. határozat Tárgy: 2017. augusztus 24. napján tartott testületi ülés napirendjének elfogadása Nyílt ülés: 1. A Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 53/2016. (V. 13.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlan tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a, valamint az önkormányzat vagyonáról,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Településközpont vegyes övezetben

Részletesebben

(Településrendezési eszközök tervezete)

(Településrendezési eszközök tervezete) É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai: 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai: Kálmán), távol lévő 3 fő (Kismoni László, Pintér Attila, Selyem József) megalkotta az 5/2014. (IV.1.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 155/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület VÁGÓHÍD UTCA

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH.Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási. Ó z d, április 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH.Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási. Ó z d, április 26. J a v a s l a t az Ózdi Távhő Kft. által benyújtott KEOP-5.4.0/11-2011-0014. jelű pályázat támogatási szerződéséhez alapítói hozzájárulás megadására, illetve biztosíték adására Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

77/2012.(V.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT

77/2012.(V.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT 2012. május 17-én 18,00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen és 1 ellenszavazattal az alábbi Tárgy: képviselői indítvány napirend felvételére 77/2012.(V.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT Péteri

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 13-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 13-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 13-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A tervezett Kézilabda Munkacsarnok területének kiemelt fejlesztési

Részletesebben

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19.

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. Előterjesztés a 2017. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Közigazgatási és Közigazgatási és Adó Iroda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 18-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 18-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-13/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének

Részletesebben

Ásotthalom Község Polgármesterétő l 8/2010. Témafelelős: Fődi Józsefné Ikt.szám: 191/2010.

Ásotthalom Község Polgármesterétő l 8/2010. Témafelelős: Fődi Józsefné Ikt.szám: 191/2010. Ásotthalom Község Polgármesterétő l 8/2010. Témafelelős: Fődi Józsefné Ikt.szám: 191/2010. Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére Szigetszentmiklós Város Polgármestere 2310 Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos u. 2. Az előterjesztés meghívó szerinti sorszáma:. Előterjesztés a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli,

Részletesebben

É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/

É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez. A képviselő-testület által hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez. A képviselő-testület által hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról MÁTÉSZALKA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 44/501-358; Fax.: 44/501-360 E-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 159-8/2008. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez A képviselő-testület

Részletesebben

7. Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése II. (4262/30 hrsz.) december 14. ELŐTERJESZTÉS

7. Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése II. (4262/30 hrsz.) december 14. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-ei ülésére 7. napirend Tárgya: Előadó: Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése II. (4262/30 hrsz.) Tabányi Pál polgármester

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA KAPOSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK M12-5/2016-OTÉK JELZŐSZÁMÚ MÓDOSÍTÁSÁHOZ 2016. SZEPTEMBER HÓ ALÁÍRÓLAP

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 8-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. december 14.-i ülésén

Részletesebben

Megbízza Agg Ferencet az AOD Kft. ügyvezetőjét a változtatások átvezetésével.

Megbízza Agg Ferencet az AOD Kft. ügyvezetőjét a változtatások átvezetésével. 63/2012. /VI. 20./ számú határozat: Megismerte és megtárgyalta Zalaapáti község településrendezési tervei módosításának programját, melyet az előterjesztés 1,2,3,4,5 pontjában foglaltak szerint jóváhagy.

Részletesebben

ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: TERVEZŐ:

ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: TERVEZŐ: ZÁMOLY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA 1 ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: Zámoly Község Önkormányzata 8081 Zámoly,

Részletesebben

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező:

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező: GYÁL Gyál Város Önkormányzat képviselőtestületének 2/2017.(I.30.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendeletének módosításáról Megrendelő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1030-1/2014/I. Üi.: Tóth Andrea Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: Tájékoztató a testületi határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2016. április 26-i ülésének határozatai 132/2016.(IV.26.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 41/2016. (IV. 28.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 17.

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 17. A testületi ülések ideje és napirendje: Január 17. Előterjesztés az önkormányzati adóhatóság 2019. évi ellenőrzési tervéről Előadó: Jegyző Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Hatósági Iroda Előterjesztés

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés 1/2015. (I.19.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mai rendkívüli

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű

Részletesebben

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Javaslat a településfejlesztéssel és településrendezéssel

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. (1) b) szerinti EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző A polgármesteri beszámolót Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. január 24.-i ülésén az

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vagyongazdálkodási Bizottsága 2016. február 08-i nyílt és zárt ülésén

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax.: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-30/2017. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Határozatok 2012.09.07. 09.17.

Határozatok 2012.09.07. 09.17. Határozatok 2012.09.07. 09.17. 141/2012.(XI.07.) sz. Önk. határozat: Harkány Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Tenkesvíz Kft. víziközmű üzemeltetésére vonatkozó megállapodását az előterjesztéssel

Részletesebben

Város Főépítésze. Előterjesztés

Város Főépítésze. Előterjesztés Város Főépítésze 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: foepitesz@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Ügyintéző: Tárgy: Előterjesztés A helyi építési

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY szeptember 4. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY szeptember 4. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2017. szeptember 4. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2017. augusztus 31-én megtartott munkaterv

Részletesebben

ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ P É C S É P T E R V S T Ú D I Ó VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BELSŐÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS LEBONYOLÍTÁS P O G Á N Y K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S S Z E R K E Z E T I T E R V É N E K É S H E L Y I É

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2016. május 30. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének könyvéből. az alábbi napirendeket fogadta el: 56/2016. (05.30.) számú határozat (Napirendek elfogadása) 1) Beszámoló a Kistérségi Családsegítő

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 01-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 01-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 01-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 130/2015. (X.01.) Önkormányzati számu határozata:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság augusztus 17-i rendes/rendkívüli ÜLÉSÉRE

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság augusztus 17-i rendes/rendkívüli ÜLÉSÉRE SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 137. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Tervezési szerződés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u.17-19. 92/502-106, fax: 92/311-4 74 Email: inayor@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére Tárgy: Ingatlanok hasznosításával összefüggő ügyek Előterjesztő:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági

Részletesebben

A fentiekre figyelemmel javaslom az előterjesztés mellékletét képező szerződések módosítását!

A fentiekre figyelemmel javaslom az előterjesztés mellékletét képező szerződések módosítását! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu "Funkcióbővítő rehabilitáció KMOP-2009-5.2.1/B

Részletesebben

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 26/2015. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben foglaltak alapján a 8/2015. (I. 29.) önkormányzati testületi határozatát

Részletesebben