Az öbölparti boszorkány

Átírás

1 Helen Shelton Az öbölparti boszorkány Eredeti cím: Idyllic Interlude 2000 Egy tudományos dolgozat megírásának idejére Nathan beköltözik féltestvére tengerparti nyaralójába. Már az első este csodálatos jelenést lát: egy gyönyörű fiatal lány fürdik meztelenül az öbölben. Libby, aki azelőtt Londonban ápolónőként dolgozott, a nagyanyja halála óta él itt, és gyógyfüvekkel, masszázzsal kezeli a környék rászorulóit FEJEZET Alistair egy szív alakú kulcstartót szorongatott a háta mögött, melyen két kulcs függött, és kicsit hátrább lépett bátyjától. - A család már egészen vad feltevésekbe bocsátkozik - mondta kedélyesen. - Senki sem érti, miért érdekel hirtelen ennyire a kis cornwalli tanyám. Talán beleszerettél egy férjes asszonyba, és bujkálnotok kell? - Nyugodt lehetsz, még sosem voltam ilyen helyzetben - válaszolta Nathan hűvösen. - Különben sem engedem, hogy a szenvedély eluralkodjon rajtam. - Kedvelte a női nemet, de érzelmeit mindig kordában tartotta. - Egy pletykalapnál lenne a helyed, nem egy komoly magazinnál! - korholta az öccsét. - Add ide a kulcsokat, Ali! Nem akarok elkésni a színházból, neked pedig indulnod kellene a repülőtérre. Alistair változatlanul a háta mögött csörgette a kulcstartót. - Elég egy halvány utalás is, csak kérlek, mondj valamit! - makacskodott. - Akkor rögvest megkapod a kulcsokat. - Az izgat, miért tűnök el pár hétre? - Hát persze, Nate, hiszen egyébként sose veszel ki szabadságot. Most aztán mindenkinek furdalja az oldalát a kíváncsiság. - És amikor elutaztam Floridába? - sóhajtott Nathan. - Az talán nem szabadság volt? - Miután befejezted az egyetemet... Tizenhárom éves voltam, most meg huszonhat vagyok. - Akkor remélhetőleg megérted, hogy szükségem van egy kis kikapcsolódásra. Alistair nagy nehezen engedett, és Nathan tenyerébe ejtette a kulcsokat. - Ezek a fészert és a hátsó bejáratot nyitják. A bejárati ajtó kulcsát a legfelső lépcsőn, a virágcserép alatt találod. - Bátyjának döbbent tekintete láttán elnevette magát. - Az Cornwall, Nate, nem a veszedel-

2 mes London! Azonkívül rendes szomszédom van. Viszont mérföldeket mehetsz, mire találsz egy kórházat. Biztos, hogy nem lesznek elvonási tüneteid? Nathan az órájára pillantott, majd zsebre vágta a kulcscsomót, és kitárta az orvosi szobája ajtaját, hogy kiterelje az öccsét. - Jó utat! - búcsúzott tőle. Alistair visszafordult: - Megígértem anyának, hogy felhívom, miután beszéltem veled. Tudod, milyen kíváncsi. A saját érdekedben azt ajánlom, valld be neki, hogy egy nővel utazol el. Különben még képesek rá, és rögtön holnap útra kelnek Cornwallba apával, hogy leleplezzenek. - Nincs semmilyen nő! - csattant fel Nathan. - Egyedül megyek, de nem fogok ráérni, hogy szenvedjek a magánytól. - Közben az járt a fejében, hátha Alistairnek igaza lesz. Szerette az anyját és a mostohaapját is, szívesen időzött náluk, de idegeire ment az anyja örökös kérdezősködése és az, hogy mindig takarított, amikor ő dolgozott volna. - Kell egy hely, ahol nyugodtan foglalkozhatom az írással - fordult az öccséhez. - Nincs időm szórakozni. Este felhívom anyát, és elmagyarázom neki. - Gondolod, hogy ez elég? Jó ideje már, hogy Nathan újból és újból elhatározta, többet fog törődni az édesanyjával, de a kórházi munka teljesen lekötötte. - Értsd meg végre, Ali, békére és nyugalomra van szükségem! - bizonygatta. - Remélem, Cornwallban egy hónap alatt annyit tudok haladni a tanulmányommal, mint itt fél év alatt. Arról hallgatott, hogy nézeteltérése támadt a kórház vezetőségével a betegek kezelését illetően. Pedig részben emiatt vette ki felgyülemlett szabadságát. El akart tűnni egy időre. Bizonyos gazdasági megfontolások miatt nem kezelhette a szerinte helyes módon betegeit. Tudta, hogy csak ez az akadály, mégsem küzdött, s ezért megvetette magát. Persze ha határozottan kinyilvánítaná a véleményét, valószínűleg még több megszorítással számolhatna. Jobb, ha Alistair nem is tud ezekről a gondokról. Igaz, hogy az öcskös egy amerikai folyóiratnak fényképez vadon élő állatokat, de azért vannak még kapcsolatai a brit sajtóban. - Hát... Szerintem mégiscsak valami nőről és a féltékeny férjéről lesz itt szó - vélte jókedvűen Alistair. - És ne is reménykedj abban, hogy nem leplezlek le! Mindenütt vannak kémeim. Most viszont tényleg mennem kell. - Kedvesen intett Nathan titkárnőjének, Mrs. Lanleynek, és jó mulatást kívánt a testvérének, - Add át üdvözletemet Libbynek! - fűzte hozzá. - Még nálam is jobban ismeri a környéket, és szívesen segítségedre lesz, ha kell valami. - Ki az a Libby? - csodálkozott Nathan. - A szomszédasszony. És még egy: hagyd békén! Nathan elvigyorodott. Eddig abban a hiszemben élt, hogy öccse számos barátnőt tart, de egyik kapcsolat sem túl komoly. Lehetséges, hogy van egy titkos imádottja? - Miért akarod, hogy békén hagyjam? - kérdezett vissza. - Maradj meg a városi lányoknál! Libby túl érzékeny ahhoz, hogy futó kalandba keveredjetek. Akkor sem engedném, hogy megbántsd, ha nem ő lenne az életem nagy szerelme. - Ez komoly, Ali? - Mielőtt Nathan választ kaphatott volna, megszólalt a csipogója. Váratlanul a műtőbe hívták. Alistair közben búcsút intett, és távozott. Mire Nathan bemosakodott és beöltözött, a műtőben már felnyitották a beteg hasfalát. A hasi főverőéren veszélyes mértékű tágulat alakult ki, feltehetően a súlyos érelmeszesedés következményeként. - Nem értem, miért csak most jelentkezett ez a beteg - fordult Nathan a műtétnél segédkező kollégájához. - Már évekkel ezelőtt észre kellett vennie, hogy valami nincs rendben. - Így igaz, de semmire se tartja a hagyományos orvostudományt - válaszolta Richárd. - Kenegette a lábát, mert a piacon egy csodadoktor azt ajánlotta. Csak amikor már tíz métert is alig tudott gyalog megtenni, akkor engedett a felesége unszolásának és fordult szakorvoshoz. Nathan a homlokát ráncolta. - Ha még pár hétig kenegeti a lábát, kileheli a lelkét. Feltételezem, a csodadoktor a dohányzást se tiltotta meg neki. Richard megrázta a fejét. - Makrobiotikus diétát írt elő - közölte. - Szerencsétlen ember, utolsó napjaiban talán még a gyomorrontás is kínozta volna! - nevette el magát Nathan. - Jó, hogy végül hallgatott a feleségére...

3 Végül is Nathan csak másnap déltájban hagyta el a kórházat. Kocsijával átvergődött a zsúfolt városon, aztán otthon lezuhanyozott és összepakolt. Késő délután ért le Cornwallba. Négy éve, amióta a St. Stephen's Kórházban dolgozott, egyszer sem vett ki szabadságot, mert úgy érezte, minden műtött betegét figyelemmel kell kísérnie, amíg csak túl nem jut a válságon. Ma is már reggel nyolckor eljöhetett volna a kórházból, a frissen operált beteget pedig Richard gondjaira bízhatta volna, ahogy eredetileg tervezték. Éjszaka azonban még elvégzett egy életmentő műtétet, és csak akkor indult útnak, miután meggyőződött arról, hogy az illető állapotát sikerült stabilizálni az intenzív osztályon. Noha tudta, hogy a többiek lelkiismeretesen törődnek majd a betegeivel, nem szívesen ruházta át másra a felelősséget. Így aztán a kezelési utasítások mellett megadta a telefonszámát is, hogy bármikor elérhessék. Az autó ülésén heverő mobilkészülékre pillantott, és tudta, hogy nem lesz képes kikapcsolni. Végül mégiscsak kezdte élvezni a festői vidéken keresztül vezető utat. Igaz, főnöke szinte ráerőszakolta a szabadságot, de neki magának is be kell látnia, jót fog tenni, ha Londontól távol tölt néhány hetet. Bár a szervátültetés volt a tulajdonképpeni szakterülete, a kórházban Richard mellett ő lett a másik érsebész. A gyógyító tevékenységét megnehezítő takarékossági intézkedések ellenére a rengeteg munkát és a szinte folyamatos testi-lelki megterhelést inkább izgalmasnak érezte. Most azonban rádöbbent, milyen fáradt és agyonhajszolt. Ennek ellenére az előtte álló egy hónap egy örökkévalóságnak tűnt. Talán két hét is elég lenne, hogy a jegyzeteit kiadható állapotba hozza, feltéve, hogy egész nap azzal foglalkozik. Így hamarabb visszatérhetne a műtőasztal mellé... - Micsoda szamár vagy te, Nathan Thomas! - korholta magát fennhangon. - Négy éve most először mégy szabadságra, és már első nap azon töröd a fejed, hogyan állhatnál leggyorsabban ismét munkába! Lekanyarodott a főútról, és megállt egy vendégfogadó előtt. A sok üléstől megmerevedtek a tagjai, nehézkesen szállt ki a kocsiból. Jólesően nyújtózkodott, és mélyen beszívta a friss vidéki levegőt. Le kellett hajtania a fejét, hogy bele ne verje fejét az alacsony szemöldökfába. Valahol olvasta, hogy ezen a vidéken régen főként csempészésből éltek. A félhomályos, hangulatosan berendezett helyiség láttán nem esett nehezére elképzelni, amint néhány száz évvel ezelőtt az asztalokon gazdát cserélt a csempészáru. Egy helyi tésztaételt és egy pohár alkoholmentes sört rendelt a barátságos, fiatal pincérnőtől. Eszébe jutott Alistair figyelmeztetése, hogy ne csábítsa el a szomszédasszonyát, és önkéntelenül elmosolyodott. Mégis, mit képzel róla az öccse? Természetesen örömmel megismerkedik Libbyvel, ahogy Ali minden barátjával és barátnőjével. De bármilyen ellenállhatatlannak találja is a testvére ezt a nőt, ő szándéka szerint legfeljebb barátságos jószomszédi viszony kialakítására törekszik vele. Nem mintha szerzetesként élne, ám a testi vágyak kielégítésénél számára fontosabb a munka. Alkonyodott, mire célba ért. Leállította a kocsit, és megkereste a ház kulcsát. Pontosan ott lelt rá, ahol Alistair mondta: az agyagcserép alatt, amelyben fehér és rózsaszínű virágok díszlettek. Bevitte a csomagokat a hálószobába, aztán szétnézett a házban. A szobák különös berendezése arról tanúskodott, hogy Alistair természetfotósként bejárta az egész világot. A függönyökön és a térítőkön indián motívumok tekergőztek, a falakon tarka afrikai maszkok és fényképek függtek, a kényelmes ülőalkalmatosságokat és a földre helyezett japán matracokat élénk színű huzatok borították. Az aprócska fürdőszobába Alistairnek sikerült beszorítania egy zuhanyfülkét. A konyha és a nappali sem volt valami nagy: de Nathan nem igényelt sok helyet a munkájához. Mindent egybevéve: sokkal hangulatosabbnak és szebbnek érezte a nyaraló berendezését, mint a saját drága lakásáét Londonban, amelyből hiányzott a személyes jelleg. Ebben a kis házban döbbent rá először, hogy a munkája már-már teljesen kitölti az életét, alig jut ideje másra - és ez a felfedezés nem töltötte el örömmel. Hirtelen nyugtalanság fogta el. A konyhában elővett egy sört, aztán a hátsó ajtón keresztül kiballagott a telek végére, a meredek tengerpartra. A szirten mélyet lélegzett a víz felől jövő friss levegőből. Torkában összekeveredett a só és a sör kesernyés íze. A tenger lélegzetelállító látványt nyújtott a fogyó fényben. A lebukó nap arany és vörös színekkel festette meg az eget, s a határtalan, csillogó vízfelület a távolban összeolvadt az éggel. A telek bal oldalán sűrű sövény magasodott, és eltakarta a kilátást. Mellette lépcső, illetve kanyargós gyalogösvény vezetett le a partra.

4 Már-már elindult lefelé, amikor meggyőzte magát: sokkal bölcsebb, ha most inkább kicsomagolja a számítógépét, és rendbe rakja a papírjait, hogy másnap reggel rögtön nekiláthasson a munkának. Lesz még időm bőven, hogy felderítsem a környéket, és lemenjek a tengerhez, biztatta magát. Épp sarkon fordult volna, hogy visszamegy a házba, amikor mintha egy mozgó pontot látott volna a sötét vízen. Senki sem lehet olyan bolond, hogy késő este ilyen messzire egyedül kiússzon, - morfondírozott. Bár a tenger csendesnek látszott, tudta, hogy a csalóka áramlatok veszélyesek lehetnek. Megiramodott az ösvényen, de rájött, hogy nem kell a hős megmentőt eljátszania, mert az illető erőteljes karcsapásokkal tartott kifelé. Amint kiért a part menti sekély vízbe, talpra állt. Keblének íve elárulta, hogy nő. A combig érő vízben talpra állt, majd összefogta sötét haját, amely zuhatagként omlott a hátára és a vállára. Meztelen, - döbbent rá Nathan, és úgy hiszi, senki se látja. A nő kigázolt a hullámokból a fövenyre. Szárazra dörzsölte szépséges testét, aztán kicsavarta hajából a vizet, és a törülközőből turbánt tekert a fejére. Már olyan sötét volt, hogy nem vehette észre a leskelődőt. Nathan egyrészt zavarba jött, amiért akaratlanul és titokban ugyan, de meglesett egy vadidegen nőt, másrészt tudta, hogy csöndben kell maradnia, ha nem akarja tönkretenni ezt az álomképet. A szépség sajnos hamarosan eltűnt a meredek sziklák alatt, s Nathan gondolataiba mélyedve visszasétált a házikóba. Bosszantotta a heves vágy, amelyet az ismeretlen nő keltett benne. A zuhany alá állt, és addig maradt a jéghideg vízsugár alatt, amíg csak le nem csillapodott. Munkáról aznap szó se lehetett már. Szárazra dörzsölte a bőrét, ágyba bújt, és perceken belül mély álomba merült. 2. FEJEZET Libby valami hideget és nedveset érzett a fülénél. Ettől felébredt. Kinyitotta a szemét, és megpillantotta két fekete macskáját, amint ártatlan ábrázattal üldögélnek az ágy előtti szőnyegen. - Kis gazfickók! - háborgott. Az éjjeliszekrényen fél hatot mutatott az óra. - Gazfickók, ha mondom! Nagyon jól tudjátok, hogy most már nem bírok elaludni. Kénytelen-kelletlen felkelt az ágyból, és széthúzta a nehéz függönyöket, Beáradt a fény. Libby kitárta az ablakot, és élvezettel nyújtózkodott a friss reggeli levegőben. Szokatlan ez a meleg május végén, - gondolta. William kandúr orrával gazdasszonya lábát döfködte, követelve, hogy ölbe vegyék. Libby nevetve felkapta, kiszaladt vele a konyhába, és reggelit adott nyávogó kedvenceinek. Magának készített egy tálka joghurtos müzlit, amellyel kiballagott a házikó verandájára. Imádta ezt a kilátást. Nem tudott betelni a csillogó víztükör és a sötét szirt látványával, amelyek a megvilágítástól és az évszaktól függően más-más színárnyalatokban pompáztak. Évek óta próbálta vízfestményeken megörökíteni a tájat, és minden újabb kép másmilyen lett. A bentlakásos iskolában és később, amikor nővérnek tanult, ezekkel díszítette a szobája falait. Cornwalli hangulatuk felvidította a szürke Londonban. Ma reggel úgy ragyogott a tenger, mint a folyékony ezüst. Libby most már örült, hogy a cicák korán felkeltették. A víz felett élelem után kutató sirályok köröztek vijjogva. Más hang nem zavarta meg az idilli táj békéjét. Reggeli után Libby a szomszédos házikóra pillantott, és meglepetten vette észre, hogy nyitva van a hálószoba ablaka. Pedig amikor Alistair megkérte, hogy ügyeljen a nyaralójára, azt mondta, legalább egy hónapig lesz távol. Beszaladt, és magára kapta a festőköpenyét. - Alistair biztosan kiadta valakinek a házát - magyarázta a napon sütkérező, egymás bundáját tisztogató macskáknak. Érdekes, eddig még sose tett ilyet, - morfondírozott magában. Furcsa, hogy nem is értesített. Magához vette Alistair házikójának kulcsát, és macskái kíséretében elindult. Még ha betörő járt is ott az éj leple alatt, mostanra már messze van innét, - nyugtatta magát. Biztos, ami biztos, azért fogta az ajtó mögé támasztott seprűt, és így felfegyverkezve, a sövény résén átmászott a szomszéd telekre. Duncan és William szorosan a sarkában maradt. Nathan arra ocsúdott, hogy mellén enyhe nyomást érez, arcát pedig meleg lehelet csiklandozza.

5 - William - suttogott valaki gyere vissza! Kábán bámulta a mellkasára telepedett sárga szemű, jól táplált fekete kandúrt. Amikor felkönyökölt, az állat egyetlen ugrással a padlón termett, és az ajtóból bekukucskáló fiatal nőhöz szaladt. Mégsem csak álom volt hát a gyönyörű sellő! - Elnézést kérek! - szólalt meg egy fátyolos hang. - Amikor kinyitottam az ajtót, beszaladt. Most a lány lábánál ült a cica, egy másik ugyanolyan fekete és ugyanolyan jól táplált kandúr mellett. Nathan fejében egymást kergették a gondolatok. Előző este csak a fürdőző törékeny alakja tűnt fel neki. Most látta, hogy kivételes szépség áll vele szemben, s közelről is megcsodálhatta fekete haját, finom fehér bőrét, mandulavágású zöld szemét. - Jobb, ha most már megyek - mondta a lány zavartan. Nathan egyetlen mozdulattal felült. - Mit keres itt? És ki maga egyáltalán? - Libby Deane vagyok. Itt lakom a szomszéd házban. Láttam, hogy nyitva van az ablak, és meg akartam nézni... - A lány idegesen az ajkába harapott, és kivillantak fehér fogai. - Vagyis csak ellenőrizni akartam, minden rendben van-e. - Minden a legnagyobb rendben van - szögezte le Nathan. A takaró alatt átkulcsolta felhúzott térdét. - Nem vagyok betörő. - Igen, tudom. Megismertem Alistair kulcscsomóját az asztalon. - Libby lesütötte a szemét, mint akit zavarba ejt a férfi jelenléte, de ezt igyekszik palástolni. - Először valóban azt hittem, betörő, de amikor megláttam a kulcsokat, rájöttem, hogy biztosan Alistair barátja. - Azzal akart elkergetni? - Igen, úgy valahogy.., - hebegett a lány, és háta mögé rejtette a seprűt. - Bocsássa meg a zavarást! - dadogott zavartan. - A cicám berohant a szobájába, és meg akartam fogni. Nem állt szándékomban felébreszteni magát. Már itt sem vagyok... - Ne, Libby, ne menjen, kérem! Várjon egy pillanatig a konyhában, amíg magamra kapok valamit! Azonnal készen vagyok. A lány még mindig úgy festett, mint aki menekülni akar. - Szeretnék kérdezni pár dolgot a házról és a környékről. Például szeretném tudni, hol lehet itt bevásárolni. Alistair azt mondta, hogy maga mindenben segít nekem - igyekezett maradásra bírni Nathan. A név hallatán a lány kissé megnyugodott. Bólintott, lehajolt az egyik macskához, felemelte, és kiment. A másik macska a nyomába szegődött. Libby lehuppant egy székre a konyhában, és magához szorította Duncant. Selymes bundájába temette arcát, és emlékeztette magát, hogy már nem egy meztelen férfit látott. Ápolónőként talán több százat is. Ám az a férfi, akit Alistair hálószobájában talált, egyáltalán nem hasonlít a betegeire. Erős, izmos, és kicsattan az egészségtől. Nyilvánvalóan nem szorul ápolásra. Vajon miért kavarta, fel ennyire az alvó férfi látványa? - Kér teát, Libby? A lány felriadt gondolataiból, és talpra ugrott. Az idegen most farmernadrágot és homokszínű pulóvert viselt. Felöltözve is ugyanolyan hihetetlenül jól néz ki, mint meztelenül, állapította meg róla Libby. Markánsabb az arca, mint Alistairé, szinte ellenállhatatlanul vonzó. Szürkéskék szeme mindent észrevesz, és a szépen ívelt ajkak sarkában bujkáló mosoly jókedvről árulkodik. Libby sosem érzett még késztetést, hogy lefesse Alistairt, de ha volna bátorsága, ezt a férfit megkérné, hogy üljön modellt. Természetesen nem lesz ehhez mersze, csak majd otthon, emlékezetből készít vázlatokat. - Igen, kérek - felelte. Így legalább lefoglalhatja a reszkető kezét. - Alistair a mosogató fölötti szekrényben tartja a teát, és a polcon kávénak is kell lennie - mondta segítőkészen. - Látom, jól kiismeri magát itt - jegyezte meg a férfi, és levett a jégszekrény fölötti polcról egy dobozt. - Mivel az enyém a másik ház az öbölnek ezen a partján, sok mindent tudunk egymásról. Mondhatnám, barátok vagyunk. Alistair csodálatos szomszéd. - El tudom képzelni - jegyezte meg Nathan kissé szúrósan. Odament a szekrényhez, ahol az öccse különböző teafajtákat tárolt. - Van valami határozott kívánsága? - érdeklődött. - Hársfavirágot kérek - válaszolta Libby. Úgy vélte, az majd megnyugtatja. Figyelte, ahogy a férfi keresgél, és azon törte a fejét, vajon mire gondol közben. - Mióta ismeri Alistairt? - érdeklődött Nathan, mialatt megtöltötte vízzel a kannát. Aztán lehajolt, és megsimogatta Williamet.

6 - Akkor ismerkedtünk meg, amikor először megnézte a házikót. Körülbelül két éve lehetett. - Maga már régóta itt lakik? - Kisebb megszakításokkal szinte az egész életemet itt töltöttem - mesélte Libby. Feltételezte, hogy a férfit csak az udvariasság vezérli, nem igazi érdeklődés. - Mondhatnám, itt nőttem fel. Nagyanyám a haláláig itt élt. - Az persze nem volt teljesen igaz, hogy itt nőtt fel, mert nagyanyja egy bentlakásos iskolába küldte, hogy olyan neveltetésben részesüljön, amilyet a szülei szerettek volna. De hát nem lehet mindent egyszerre elmesélni. A szünidőt valóban mindig Cornwallban töltötte, ez a ház volt az otthona, és az maradt a nagyanyja halála után is. - A kiejtése nem vall cornwallira. - Londonban születtem - magyarázta Libby és többször laktam is ott. - Mosolyt erőltetett az arcára, s átvette a feléje nyújtott színes bögrét meg a gőzölgő teáskannát. Nathan kihúzott egy széket a széles tölgyfa asztal alól, és leült mellé. Csendben kortyolgatták a forró italt, és Libby arra várt, hogy a férfi megszólaljon. - Alistair munkája azzal jár, hogy gyakran és hosszabb időre elutazik. Ez bizonyára megnehezíti a dolgokat - tapogatózott Nathan. - Ezt hogy érti? - Nem magányos? Hirtelen feszültté vált a hangulat, és ettől Libby még jobban megzavarodott. Duncan megérezte ezt, szemrehányó pillantást vetett gazdasszonyára, és felugrott az ölébe. William már ott dorombolt. - Itt van nekem a házikó, a tenger, a cicák és a munkám. - Itthon dolgozik? - Ühüm. Libby eltöprengett. Bárcsak olyan magabiztos és nyugodt lenne, hogy értelmes válaszokat tudjon adni! Csakhogy nem ez a helyzet. Pedig szereti a társaságot. Régebben voltak barátai, és fiatal férfiakat is ismert, de amióta hazaköltözött, kijött a gyakorlatból ezen a téren. Az eldugott kis házban bizony magányos az élet. Néha bemegy vásárolni Penzance-be vagy Truróba, de egyébként nem nagyon jár emberek közé. Az utóbbi két évben nem is beszélt férfiakkal, hacsak a betegeit kísérő, általában idősebb férjeket nem számoljuk. Alistair üdítő kivételt jelentett. Olyan férfival, mint Nathan, akinek a jelenlétében ennyire megrázóan tudatára ébred a női mivoltának, Libby még Londonban sem találkozott. Nem tudta, hogyan viselkedjen, az idegen társaságában gátlásos lett, mint egy kamasz lány. - Kérdezni akart valamit a házról, meg érdekelte, hogy hol tud bevásárolni - jegyezte meg mereven. - Tényleg? Megint teljesen elbizonytalanodott a férfi tekintetétől. - Ha jól értettem, az előbb azt mondta, Alistair biztatta, hogy forduljon hozzám, ha segítségre van szüksége - emlékeztette. Csend támadt. Aztán úgy látszott, Nathan megelégelte a játékot. - Nem lényeges - mondta már-már sértő hangon. Libby arra következtetett, hogy idétlen viselkedésével idegesíti a férfit. Mintha csak meg akarta volna erősíteni a gyanúját, Nathan váratlanul felpattant, és lendületesen félretolta a csészéjét. - Feltartom a munkájában. - Nem számít - felelte Libby, de érezte, hogy a férfi meg akar szabadulni tőle. Felállt, hátravetette dús, hosszú haját, felkapta Duncant, és megindult az ajtó felé. Nathan szinte bánatosan mosolygott rá. Közben kivillant hibátlan, fehér fogsora, és a lánynak feltűntek a szarkalábak a szeme körül. - Hány éves maga, Libby? - firtatta a férfi, csak úgy mellékesen. - Tizennyolc? Tizenkilenc? A lány elvörösödött. - Huszonnégy. - A kétkedő tekintet láttán megerősítette: - Tényleg. Ha nem hiszi, megmutathatom az igazolványomat. - Felesleges - hárította el Nathan. - Akkor is nagyon fiatal - jegyezte meg. Szélesre tárta az ajtót. A telkeket elválasztó kőfalra és a dús sövényre pillantott, amely mögül kilátszott a szomszéd ház palatetője. - Ott lakik? - Igen - bólintott a lány, és rászólt a Nathan lábához törleszkedő Williamre. A kandúr semmi hajlandóságot nem mutatott az indulásra. Nathan lehajolt hozzá, és felemelte.

7 - Eredj szépen haza, cica! - biztatta, majd átadta Libbynek. Tekintetével követte a távozó lányt, és gyönyörködött kecses mozgásában. Miután Libby eltűnt a sövény mögött, nagyot sóhajtott, és visszament a házba. Az a tény, hogy a lány szinte meztelenül ült vele szemben a konyhában - mert a kurta köpeny nem sokat takart és hogy előző este a parton teljes valójában láthatta a gyönyörű testet, mit sem jelent, igyekezett meggyőzni magát. Ha Libby valami módon bátorítani akarta volna alig kendőzött szépségével, azt észreveszi. De nem, teljesen ártatlanul ült ott, és ez az ártatlanság zavarba ejtette Nathant. Miközben a teáscsészéket elmosta, Alistair és a lány kapcsolatán töprengett. Vajon az öccse tartós kapcsolatot tervez? Ez a lehetőség nem töltötte el lelkesedéssel. Kötelességtudatból odaült a számítógép elé, ám néhány óra elteltével feladta. Csüggedten lehunyta a szemét, és belátta, hogy első nap aligha fog sokat haladni a munkájával. Tréningruhát húzott, és leszaladt a szirthez. Leguggolt, és a mélyben, a sötét sziklafal aljában megtörő, tajtékos hullámokat bámulta. Időnként Libby házának a sövény mögül kikandikáló tetejére sandított, és azon törte a fejét, hogyan viselkedjen a lánnyal a továbbiakban. Egyértelműen a munkát tartotta a legfontosabbnak az életében, de ha női társaságra vágyott, mindig talált valakit. Az utóbbi időben Paulával, egy altatóorvossal járt. Bár kapcsolatuk inkább gyakorlati előnyökön, mint regényes érzelmeken alapult, a testi szükségleteit mindenképp kielégítette. Lassan fölállt, nyújtózkodott, és tempósan kocogni kezdett a szirt fölött kanyargó keskeny ösvényen. Még jó, hogy Alistair figyelmeztetett, - győzködte magát. Különben ma délelőtt nem a számítógép előtt ülök, hanem csalafinta terveket kovácsolok, hogyan csábíthatnám el legügyesebben az elragadó, fiatal szomszédasszonyt. Ez pedig, be kell látni, egészen biztosan nem vezetne jóra. 3. FEJEZET A sövény résén keresztül Libby visszatért a telkére. Elégedetlen volt magával. Alistair barátja biztosan azt gondolja róla, hogy teljesen bolond nőszemély. Letette a macskákat, és letelepedett a ház lépcsőjére. Gondolataiba merülve szemlélte a szirtet és a mögötte hullámzó tengert. Kész csőd volt az iménti jelenet. Ha látja valaki, el sem hiszi róla, hogy valamikor egy teljes osztályt felügyelt egy nagy londoni kórházban. Csakhogy mindaz, amit valaha tudott, semmivé foszlott az idegen jelenlétében. Úgy viselkedett, mint egy ostoba gyerek, elvörösödött, ha a férfi szólt hozzá, és zavarában alig tudott néhány összefüggéstelen mondatot kinyögni. Még arra sem derült fény, ki ez az ember, és meddig marad. Az egyetlen, amit biztos: az apró villanástól, amelyet a férfi szemében látott, amikor sarkon fordult és eljött, úgy kalapált a szíve, mintha maratoni távot futott volna. Libby bement a házba. William követte, és mintha szemrehányóan pillantott volna rá. Tartoztam az ördögnek egy úttal, - gondolta a lány, és felsóhajtott. Friss törülközőket és lepedőket vitt a kezelőnek kinevezett helyiségbe, aztán elégedetten körülnézett. Régen titokzatos volt számára ez a kis kamra, tele színes üvegcsékkel és furcsa illatokkal. Később, amikor valamelyest enyhült a nagyanyja halála miatt érzett fájdalom, nekilátott, hogy kitakarítsa. Leszedte a pókhálókat, és kidobált egy csomó megavasodott kencét. A hajdani kamra végül dolgozószobául is szolgáló, világos, szellős kezelőhelyiséggé változott. A könyvek és a növénygyűjtemények azonban tovább őrizték a varázserőt. Akármilyen véleménnyel volt is Libby a nagymama módszereinek tudományos értékéről, az illatok és az emlékek megkönnyítették, sőt élvezetessé tették tevékenységét. Az ápolónői munkája azelőtt soha nem okozott annyi örömet, mint a mostani itt, Cornwallban. Genevieve Tregoning riasztotta fel gondolataiból: - Libby, drágám! Nem hallotta, hogy kopogtam? - Sajnálom - szabadkozott a lány, és bevezette betegét az előszobából. - Álmodoztam. - Nem lehetett valami boldog álom - jegyezte meg Genevieve. Egy zacskó illatos epret tett az asztalra, a saját kertjében szedte. - Mintha bántaná valami. - Dehogy! Ugyan mi bajom lehetne itt, a paradicsomban? - Libby megvárta, amíg az asszony elhelyezkedik a heverőn, és párnát tett a feje alá. - Hogy érzi magát mostanában? - Sokkal jobban - válaszolt Genevieve. - Elmúlt a hasogató fájdalom, csak néha tér vissza esténként, de sokkal gyengébben. Tegnap felkerestem Geoffreyt, aki el van ragadtatva. Szerinte folytatnom kellene a kezelést. Maga mit gondol?

8 - Szerintem is - bólintott Libby. Geoffrey Gates, a háziorvos már tegnap beszélt vele erről telefonon. Az asszony évek óta, nap mint nap erős fejfájástól szenvedett, amelyen az orvos nem tudott segíteni. Végül elküldte a beteget Libbyhez. A lány azt gyanította, Geoffrey titokban arra számított, hogy egyszerűen jót tenne Genevieve-nek, ha hetente egyszer kipanaszkodhatná magát. Ez feltehetően tényleg hozzájárult a gyógyuláshoz, de ezenkívül Libby bízott a kivonatokban és főzetekben, amelyekkel az asszonyt kezelte, valamint a rendszeres maszszázsban. Genevieve a maga részéről teljes mértékben hitt a módszereiben, és alig néhány kezelés után visszatért az életkedve. A lány persze örült a sikernek. Elbeszélgetett az asszonnyal, miközben rozmaring-, levendula- és barackmagolajból keveréket készített. Miután letakarta a beteg ruháját és haját törülközőkkel, mindkét kezét belemártotta az illatos masszázsolajba. - Hogy van Ray? - érdeklődött, miközben Genevieve halántékát masszírozta. - Most kicsit jobban. Jövő héten megint befekszik a kórházba. Az az érzésem, örül neki. - És maga? - firtatta Libby. Tudta, hogy Genevieve férje néhány havonta kéthetes kórházi kezelésre szorul, és a feleségét igencsak megviselik ezek az időszakok. Bár megkönnyebbül, hogy egy kis időre megszabadul a betegápolás gondjaitól, ugyanakkor szégyenkezik is emiatt. - Azt hiszem, tényleg be kellene iratkoznom arra a tanfolyamra, amelyet ajánlott nekem - válaszolt Genevieve. - Tudja, a festő kurzusra. Az első héten, amíg Ray kórházban van, elmehetnék egy ilyenre St. Ivesban, és ott is laknék. Ha kedvem támad tovább maradni, Geoffrey biztosan meg tudná szervezni, hogy valaki hetente egyszer meglátogassa a férjemet. - Jó ötlet - jelentette ki Libby elégedetten. Genevieve most először magára is gondol. - És Marie? - Őt a második héten akarom meglátogatni. Évek óta nem jártam Londonban, kellemes kikapcsolódás lenne. - Lehet, hogy haza akar majd jönni magával. - Azt nem hiszem. Nehéz neki. Az apját szeretné látni, aki mellett felnőtt, és nem egy elbutult öregembert, aki a saját nevére sem emlékszik. Azt akarja, hogy adjam be Rayt egy öregotthonba, ahol ápolják. - Maga miatt szeretné - szólt közbe Libby együtt érzően. - Csakhogy én akarom gondozni - vágta rá az asszony, ellentmondást nem tűrően. - Nemcsak kötelességből teszem. Miután megbeszéltek egy újabb időpontot, Genevieve újból férjére terelte a szót: - Tudom, hogy az idegeskedés okozza a fejfájásomat, és az elmúlt hetek valóban megviseltek. Igaz, az Alzheimer-kór nagyon megváltoztatta a férjemet, de hát ő mégiscsak ugyanaz a férfi, akit szerettem! Kétségbeesetten szerettem. Ezt nem lehet egyszerűen kitörölni és elfelejteni. Libby a kertkapuból nézett utána, míg csak a kocsija el nem tűnt a kanyarban. Elgondolkodtatták az asszony szomorú szeméből kiolvasott mély érzelmek. Genevieve kétségbeesetten szereti Rayt - milyen bűvös és súlyos szó ez! Elárulja, hogy élni sem akar a férje nélkül; és most az őszinte szerelem és a feltétlen odaadás oda vezet, hogy egész életét egy olyan ember ápolásának szenteli, aki a legtisztább pillanataiban sem ismeri fel. A lánynak egyfolytában ezen járt az esze, miközben kicserélte a törülközőket és a lepedőket, majd becsukta a kezelő ajtaját. Az ablakából Alistair házikójára látott. - Kétségbeesetten szerettem - ismételte meg fennhangon Genevieve szavait. Nem tudott a hatásuk alól szabadulni. Bekapcsolta a mosógépet, és kitűzött egy cédulát az ajtóra: Lementem az öbölbe úszni. Libby. Ha valakinek szüksége van rám, majd kiabál a szirtről, - gondolta, és leszaladt az ösvényen a tengerpartra. Duncan és William letelepedtek a kiterített törülközőre, onnan figyelték türelmesen gazdasszonyukat, aki erőteljes karcsapásokkal tempózott a hullámokkal szemben. Már messze kint járt, amikor visszafordult. Hosszú haja fátyolként terült szét mögötte a vizén. Tekintete a partot pásztázta, innen babaháznak látszott a házikója. Amikor a szomszédos nyaralóra pillantott, egy alakot vett észre a szirten. A gondolattól, hogy Alistair barátja figyeli, majdnem elakadt a lélegzete. Csak amikor a férfi megfordult és elment, akkor tört meg a varázs.

9 Libby gyorsan kiúszott a macskákhoz, megtörölte az arcát, és nekivágott a meredek kaptatónak. Amikor fölért, meglepetten látta, hogy Alistair barátja szapora léptekkel épp a szomszéd ház irányába távozik. Úgy látszik, valamilyen okból meg akarta látogatni, Libby megborzongott. Nathan megállt, amint meglátta. Arca nem árult el meglepetést. - Visszahoztam a seprűjét - közölte. - Az ajtó mellé állítottam. Ott felejtette Alistair konyhájában. - Köszönöm. - Libby megdörzsölte az arcát. Vajon miért épp akkor hozta vissza a férfi a seprűt, amikor ő a vízben volt? Talán kerülni akarja? - Úszni voltam - jegyezte meg. - Látom. - Nathan tekintete végigsiklott a testére tapadó nedves fürdőruhán, aztán az arcába nézett. - Elég hideg lehetett a víz. Süt a nap, maga mégis libabőrös. - Az évszakhoz képest nem is olyan vészes - ellenkezett a lány, és beburkolózott a törülközőbe. - Nagyon felfrissít. Próbálja ki, ha szeret úszni! - Lehet, hogy sor kerül rá - mosolygott a férfi, szinte gúnyosan - majd egyszer. - Ha társaságra vágyik, csak szóljon! - Libby nagyon merésznek érezte magát, amint ezt mondta. - Alistairrel sokszor lemegyünk a tengerhez. Ne higgye, hogy a terhemre van! Imádom a vizet, és szívesen megmutatom magának a partot. A férfi felvonta kissé a szemöldökét. - Milyen hosszú a haja! - állapította meg válasz helyett. - Nincs vele gond. Hamar megszárad. - Remekül úszik, látszik, hogy élvezi. - Apám úgy hívott, a kis hableány. Ő tanított meg úszni, még egészen aprócska koromban. - Múlt időben beszél... - A szüleim meghaltak, amikor még kicsi voltam. Alig emlékszem rájuk. - Libby dühös volt magára, az üres fecsegés miatt. A férfi nem felelt. Közelebb lépett, kinyújtotta a kezét, és felemelte Libby állát. - És a nagyanyja? - Két éve halt meg. - Van testvére? - faggatózott tovább Nathan. - Nem, egyedüli gyerek voltam. - Akkor most nincs senki, aki vigyáz magára? - Nagykorú vagyok - felelt a lány, és fölnézett. Nem volt magas, talán százhatvan centi cipő nélkül. Mindig elámult Alistair magasságán, de a barátja még rajta is túltesz. - Persze, itt van magának Alistair. Ám ő nincs mindig jelen, igaz? Szóval senki sincs, aki védelmezné. - Nincs szükségem gyámolításra! - tiltakozott Libby öntudatosan. - Tudok én magamra vigyázni! - Csodálkoznék - felelt Nathan, és elfordult. - Ahhoz, hogy megvédje magát, először tudnia kellene, hogy milyen veszélyek fenyegetik. Vigyázzon magára, Libby! - figyelmeztette, majd sarkon fordult, és elment. A lány döbbenten nézett utána, míg csak el nem tűnt a házban. Nathan egyenesen a hűtőszekrényhez ment. Kivett egy doboz sört, felnyitotta, és a nappaliban levetette magát a hintaszékbe. Lábát felrakta a dohányzóasztalra, hátradőlt, és becsukta a szemét. Mint egy nedves selyemfüggöny, úgy terült Libby vállára a haja. Nathan túlontúl is szerette volna megragadni a vizes fürtöket, és magához kötözni velük a lányt. Követelő testi vágyat érzett, ám ezt most nem elégítheti ki, hiszen ez a nő tiltott gyümölcsnek számít. Ezért hagyta faképnél és jött haza, bár roppant nehezére esett. Kiitta a sörét, és a telefonért nyúlt. Alig két napja volt szabadságon, mégis úgy érezte, már biztosan hiányolják a kórházban. - Halló, Richard! Hogy van az értágulatos betegünk? - Köszöni, jól - felelt a kollégája vidáman. - Egyébként azt hittem, maga szabadságon van. Nathan nem vett tudomást a megjegyzésről. - Minden rendben? - Semmi komplikáció. Egyelőre az intenzíven tartjuk. A bal lábában még nem állt helyre a keringés, de ultrahanggal ellenőrizzük. - Egyéb sürgős esetek?

10 - Nyugodjon meg! - nevetett Richard. - Úgy beszél, mint aki eleped egy kis munkáért. Pihenje ki magát, lazítson! Megérdemli. Itt mindent elrendezünk. Kisvártatva Nathan ismét felhívta a kórházat. Véletlenül Paulához kapcsolták. - Drágám, már vártam, hogy felhívsz! - lelkendezett a barátnője. - Igaz, nagyon elfoglalt vagyok, de most éppen szusszanok egyet. Az a helyzet, hogy el akartam mondani neked valamit... egy nagyon bizalmas dolgot, amelyet okvetlenül meg kell beszélnünk. Milyen Cornwall? - Szép. Paula...? - Ne izgulj! Csak a menstruációmról van szó. Késik pár napja. - Mivel nem érkezett válasz, Paula más irányból közelített. - Legutóbb... szóval... elfelejtettem védekezni. Nem hittem, hogy baj lesz... Nathan lehunyta a szemét. - Hány napja késik? - Egy hete. - Csináltál tesztet? - Szerintem az még várhat. Nem ritka nálam az ilyen rendszertelenség, a teszt pedig még akkor sem jelent semmi biztosat, ha pozitív az eredménye. - Holnap hazamegyek - jelentette ki a férfi. - Kedves tőled, Nathan. Csakhogy semmi szükség nincs erre, drágám. Holnap egész nap be leszek fogva, és a héten végig ügyelek. Azonkívül meglátogat a nővérem a rosszcsont gyerekeivel. Nem tudnék változtatni a programomon, ha itt lennél. Arra is alig lenne időm, hogy lássalak. Sokkal jobb, ha ott maradsz, ahol vagy. Viszont én a jövő héten leruccannék hozzád. Nem hívsz meg egy hosszabb hétvégére? - Cornwall túl messze van. Nem tenne jót neked az utazás, ha terhes vagy. Egyébként is helytelen, hogy ilyen sokat dolgozol egyhuzamban. Nem tudnál több pihenést beiktatni? - Nem is akarok. Elképzelhető, hogy állapotos lettem, de attól még nem vagyok beteg. Tökéletesen jól érzem magam. Eddig nem volt alkalmam kipróbálni az új autómat, kimondottan örülnék egy hosszabb útnak. Meg ne próbálj hazajönni, hogy elrontsd a mulatságomat! Különben, ha jól tudom, egyikünk sem akar feltétlenül gyereket. Nathan úgy szorongatta a telefonkagylót, hogy belesajdultak az ujjai. - Tiéd a döntés. De ez a lehetőség eddig még nem vetődött fel. - Akkor a jövő hét végén meglátogatlak. Úgyhogy hagyjuk most ezt a témát! Ha ott leszek, mindent nyugodtan megbeszélhetünk. Mennem kell, szól a csipogóm. Viszontlátásra, drágám! Nathan letette a kagylót, és percekig mereven bámulta a készüléket. Aztán elővett még néhány doboz sört, s közben engedélyezett magának egy nagy kortynyit Alistair legjobb whiskyjéből. Végül arra a következtetésre jutott, hogy Paula hírei nem is olyan vészesek. Az arra vonatkozó megjegyzését, miszerint nem feltétlenül szükséges megtartani a gyereket, nem vette komolyan. Paula nem tudhatja, mert még nem volt alkalma elmondani neki, hogy természetesen rögtön feleségül veszi, mihelyst megbizonyosodnak a terhességről. Alapjában véve semmi kifogása az apaság ellen. Paula vonzó nő. Igaz, nem kívánja olyan hevesen, mint Alistair szomszédasszonyát, de hát ilyen emésztő vágyat eddig más nők esetében sem tapasztalt. Paulával jól összeillenek az ágyban, és igazán tiszteletre méltó a nő hivatásszeretete. A legjobb altatóorvos, akivel valaha dolgozott. Megérti, hogy ő is rengeteg időt szentel a munkájának. Röviden: mindkettejük számára kielégítő ez a kapcsolat, és Paulának biztosan nincs kifogása a házasság ellen. Nathan újabb pohár whiskyt töltött magának, egy mozdulattal fölhajtotta, majd koppanva az asztalra tette a poharat. Jó pár leszünk, - mondta magának. És legalább nem eshetem többé kísértésbe, hogy kikezdjek Alistair csodaszép Libbyjével. Mostantól arra kell gondolnom, hogy menyasszonyom van. 4. FEJEZET Két nappal később Monica Mulholland kifulladva és izgatottan, érkezett a kezelésre. - Az imént találkoztam a legjobb pasival, akit valaha is láttam! - lelkendezett. - Mögöttem jött az úton egy fekete Saabbal. Sötét hajú, elképesztően jól néz ki! Magához jön? Libby csak egyvalakit ismert, akire ez a leírás ráillett. - Biztosan Alistair barátja az - felelt közömbös hangon. Két napja nem látta a férfit, már attól tartott, elutazott. - A házában lakik.

11 - Lehet, hogy be kellene néznem hozzá valami ürüggyel? - latolgatta Monica izgatottan, miközben a függöny mögött levetkőzött a kezelőben, és felvette Libby egyik fürdőköpenyét. - Mondjuk... kérnék kölcsön tőle cukrot. - Hát... Ehhez a férjének is lenne egy-két szava, - próbált tréfálkozni Libby. - Ugyan! - legyintett az asszony bosszúsan. - Esetleg, ha tíz évvel fiatalabb lennék, vagy hússzal... Sajnos sose hozott össze a sors ilyen férfiakkal. Viszont maga, Libby! Magának lenne esélye. - Nem, ez nem igaz - vágott a szavába a lány. - De még ha így lenne is, nem akarnám. Nem való nekem az ilyesmi, a nyugodt életet szeretem. - Szétdörzsölt néhány csepp illóolajat a tenyerén, aztán maszszírozni kezdte a beteg vállát. - Ma egy kis kamillát is kevertem a gerániumba - jegyezte meg. Hamarosan érezte, ahogy Monica görcsös izmai ellazulnak. - Mit tapasztalt, hat a borsmentakivonat? - érdeklődött. - Szinte teljesen elmúltak a hőhullámok, és akármit kevert is a fürdőolajba, amit adott, csodálatos a hatása. Mintha más ember lennék, miután használom. Megint van kedvem... No, tudja, mihez. Rex egészen lelkes! - Örülök - mosolygott elégedetten Libby. Monicának ugyanis a női hormonok termelését serkentő illóolaj-keveréket adott. A masszázs után Monica felöltözött, majd újból előhozakodott azzal a témával, amelyet Libby inkább elkerült volna. - Ez az ember egyedül jött ide? Van barátnője vagy félesége? - Fogalmam sincs - felelt a lány tárgyilagos hangon. Ha egyedül jött is, ez még nem jelenti azt, hogy agglegény. A mai világban még annak sincs jelentősége, hogy nem visel jegygyűrűt. Kikísérte Monicát az autójához. Az asszony nem indult el rögtön, hanem letekerte az ablakot. - Majdnem elfelejtettem! Képzelje, olyan hatásosnak bizonyult az olaj, amelyet Melissának legutóbb adott, hogy a múlt héten megkérték a kezét! - Az csak egyszerű illatkeverék volt. Ajándék, semmi több - szabadkozott a lány. - Ne akarjon megtéveszteni, Libby Deane! Annak idején, amikor megakadt a szemem Rexen, a nagyanyja ugyanilyen üvegcsét, adott nekem, és az is hatott! Magának is sokat kellene használnia! Nem jó az, hogy egy magafajta lány túl sokat van egyedül. - A szomszéd házra pillantott. - Hadd érezze az illető jó sokszor ezt a varázsillatot! - biztatta Libbyt, és jót mulatott a zavarán. - Viszontlátásra jövő héten! - kiáltotta, aztán elhajtott. Alighogy Monica elment, már jött is a következő beteg, Mrs. Spalding a férje kíséretében, aki segített neki kiszállni a kocsiból. - Rengeteget javultam hétfő óta - újságolta az asszony. - Egészen jól tudom mozgatni a lábamat. - Remek! - Libby bekísérte a házba, kezet mosott, gumikesztyűt húzott, és óvatosan eltávolította Mrs. Spalding lábáról a kötést. Már hetek óta kezelte a makacs fekélyt, amely egy korábbi sérülés nyomán maradt. - Ez tényleg szépen javul - állapította meg. Steril sóoldatba mártott gézdarabbal óvatosan megtisztogatta a seb szélét. - Elment tegnap Gates doktorhoz? - Igen, és ő is nagyon meg volt elégedve. Szerinte a keringési problémáim miatt nem gyógyult a lábam, s attól tartott, nem is jön már rendbe soha. Csodadoktornak nevezte magát. - Ez azért túlzás! - mosolygott Libby. - Hát a tea? Issza még? - Ó, az csodákat művel! - lelkendezett Mrs. Spalding. - Hónapokig jártam kötözésre minden javulás nélkül. És mivel maga se tesz mást, mint azelőtt a körzeti nővér, a teában kell keresnem a gyógyulás okát. Szabadalmaztatnia kellene ezt a keveréket, egy vagyont kereshetne vele. Libby csak nevetett. - Főleg körömvirágsziromból készült. Örülök, hogy ilyen jót tesz. - Örökölte a nagyanyja tehetségét - jelentette ki Mrs. Spalding, miközben Libby kikísérte - ez nyilvánvaló. - Nem tehetség ez - hárította el a lány - hanem szakismeret és gyakorlati tapasztalat. Akkor kedden találkozunk. Tiszta, meleg idő volt, és Libby délután felkerekedett a festőfelszerelésével. A szomszédos nyaraló mellett elhaladva látta, hogy minden ajtó és ablak be van zárva. Lehet, hogy Alistair barátjának nincs kedve látogatókat fogadni, - gondolta, és tovább ballagott a kanyargós ösvényen, míg egy sziklás magas-

12 latra nem ért, ahonnan az ösvény meredeken vezetett le a következő öbölbe. A macskák bevették magukat Alistair kertjébe, és bogarakra vadásztak. Libby a nehéz festőállvány cipelésétől kifulladva leült, és hosszan bámulta a tengert. Tekintete megpihent a vijjogva köröző sirályokon, a fehér tarajos hullámokon és a partfal tetején, a szélben ringó fűszálakon, majd összerakta az állványt. Néhány vonással felvázolta a tájat, aztán hozzáfogott, hogy finom ecsetvonásokkal megörökítse a látóhatáron finom párába vesző víztükrön villódzó, különleges fényeket. A keskeny partszakaszra kigördülő hullámok állandóan váltakozó, csodás színeket kínáltak a festőnek. Libby órákra belefeledkezett a munkába, mígnem hírtelen megzavarta valami mozgás a háta mögött. Rémülten fordult meg. - Nagyon ügyes! - mondta elismerően Alistair barátja. - Nem igazán - szabadkozott Libby. Haja repdesett a szélben. Amikor össze akarta fogni, egy tincs a szemébe hullott, és eltakarta előle a világot. Csak később vette észre, hogy néhány szál a férfi gyapjúpulóverére tapadt. Zavartan le akarta szedni, ám Nathan abban a pillanatban elkapta a csuklóját, és megszorította. Libby alig mert lélegezni. Zavarodottan nézett a férfira, amíg az a szabad kezével füle mögé simította a haját, és közben gyöngéden megérintette az arcát. - Megrémítettem? - kérdezte. - Meglepett - igazította ki a lány. - Nem hallottam, hogy jön. - Nem akartam zavarni, de győzött a kíváncsiságom. - Nathan leguggolt az állvány elé, és figyelmesen szemügyre vette a vízfestményt. - Nagyon tetszik. Eladja a képeit? Libby torka összeszorult. - Előfordul - felelte. - Azt hiszem, egészen jók. - Adja el ezt nekem! - Ez inkább felszólítás volt, mint kérés. A lány belegyezően bólintott. - Még dolgoznom kell rajta néhány órát. Ha van kedve, jöjjön át vacsorára, utána magával viheti. Nathan rápillantott, és nem szólt semmit. Arca rezdületlen volt, akár egy álarc. - Nem, Libby - mondta végül inkább nem. Holnap délelőtt nem leszek otthon. Be akarok menni Truróba, vásárolni. Az lesz a legjobb, ha a teraszon leteszi a képet. - Ahogy akarja - bólintott a lány. Legszívesebben elsüllyedt volna, annyira szégyellte a visszautasítást. A férfi zsebre vágta a kezét, és emlékeztette, hogy ne feledje a számlát. Aztán elindult, de pár lépés után visszafordult, - Van valami híre Alistairről? - Korai lenne még. Ahol most van, onnan több hétig jön a posta. - Nem telefonált? - Alistair? Nem, ritkán hív fel. - Libby? - közelített Nathan. - Haragszik rá, amiért nem jelentkezik? - Nem. Miért tenném? - Feltehetően nagyon elfoglalt. De biztosan gondol magára. - Nathan gyöngéden a lány vállára tette a kezét, és vigasztalóan megsimogatta a karját. - Ne szomorkodjon! Libby behunyta a szemét, és átadta magát a jóleső érzésnek, ahogy a férfi keze nyomán bőre megbizsergett. Hiába fújt hűvösen a szél, a simogatás melege áthatolt pulóverén, és parányi tüzeket lobbantott a bőrén. - Alistair úgy tesz, mintha félvállról venné az életet - hallotta Nathan hangját - ám valójában nagyon rendes ember, bízhat benne. Libby tisztában volt vele, hogy csak vigasztalni akarja. Elmosódottan, távolról jutottak el hozzá a szavai: - Alistair szereti magát. Bár tudta, hogy ez nem igaz, legalábbis nem úgy, ahogy a férfi gondolja, nem szakította félbe. Legalább addig is átölelve tartja. - Ha egyszer igazán szerelmes, akkor élete végéig kitart - folytatta Nathan, és tovább cirógatta a karját. - Higgyen nekem, nagyon fontos számára a család! - Elhallgatott, ám Libby nem húzódott arrébb, és kezük összefonódott. Megfeledkeztek térről és időről. Végül Nathan gyöngéden eltolta magától. - Szereti magát, higgyen nekem! - ismételte. A lány megrázkódott, mint aki mély álomból ébred.

13 - Ezt rosszul látja. Nem szeretem Alistairt, és ő sem szeret engem. Szavai furcsa, hatást váltottak ki a férfiból. Pár másodperce még egészen közel voltak egymáshoz, most viszont hidegen és közönyösen tekintett a lányra. - Nem érdekel, mit érez iránta, de ha komolyan azt hiszi, hogy ő nem szereti magát, akkor nagyon téved! - Ezzel hátat fordított, és gyors léptekkel elindult az ösvényen a tenger felé. A parton ledobálta a ruháit, és begyalogolt a vízbe. Összeszorított fogakkal merült bele a jeges hullámokba, és lendületes karcsapásokkal úszni kezdett. Annyira egyszerű lenne, - gondolta. Ez a lány csupa bizalom, ugyanakkor védtelen és sebezhető. Se családja, se más szomszédja. Amikor Alistair elutazik, és ez gyakran előfordul, teljesen egyedül van. Ha történne vele valami, legalább félóra, mire ideérnek a rendőrök. Ha valaki erőszakot követne el rajta... Aggodalmas képzelgését a végletekig hajszolta, s bár sejtette, hogy riadalma ostobaság, a lehetőségtől megfagyott a vér ereiben. Noha ennek egy cseppet sem örült, erőt vett rajta a vágy, hogy védelmezze a lányt. Legszívesebben falat húzna köré, és kis házát erődítménnyé építené! Őrökkel, riasztóberendezésekkel és kutyákkal venné körül. Józan esze azonban arra figyelmeztette, hogy félelmei nevetségesek, Libby egyáltalán nincs veszélyben, neki pedig nincs joga ahhoz, hogy rátukmálja a védelmét; egy belső hang mégis azt súgta, hogy a helyzet úgy, ahogy most van, aligha elfogadható. Gyorsan visszaúszott a partra. Megtörülközött az ingével, majd felvette a farmert, a pulóvert és a cipőt, a vizes alsónadrágját pedig az ingből csomózott batyuba kötötte. Bár igaz, hogy az előbb átölelte Libbyt, de csak azért, hogy megvigasztalja. És utána sikerült otthagynia, pedig amikor egymáshoz simult a testük, úgy érezte, hogy a lánynak nem volna kifogása a szorosabb kapcsolat ellen. Törődni fogok vele, - határozta el, miközben fölfelé kaptatott a meredek partoldalon. Persze csak, mint barát, vagy mint egy nagybácsi. Rá kell venni, hogy jobban, ügyeljen a biztonságára, és legyen óvatosabb. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, menyasszonyom van, fűzte tovább a gondolatait. Paula terhességi tesztje időközben negatív eredményt hozott, ám biztosak csak akkor lehetnek a dologban, ha megjön a vérzése. Nathan mindenesetre megígérte, hogy feleségül veszi, ha valóban gyerekük lesz, és Paula egyetértett ezzel. Következésképpen ő most vőlegény - legalábbis annak tekinti magát, ami annyit tesz, hogy Libby-nek nem kell tőle tartania. Felért a meredek ösvényen, és meglátta a sövény mellett álló lányt. - Csuromvizes! - csapta össze a kezét Libby. - Úszott egyet? Nathan úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést. - Azt hittem, még fest. Elkészült a kép? - Majdnem. Már csak kevés van hátra. Ma este befejezem, és holnap majd lerakom a teraszára, ahogy megbeszéltük. Nathan sejtette, miért van a lány annyira zavarban, hogy alig mer ránézni. - Nem úgy értettem - kezdett ügyefogyottan magyarázkodni. - Nem azért nem fogadtam el a vacsorameghívását, mert valami kifogásom van a társasága ellen! - Semmi gond - vágta rá Libby, még mindig sértődötten. - Nem vagyok különösebben művelt, de túlérzékeny sem. - Kihúzta magát. - Őszintén szólva, nem is számítottam rá, hogy elfogadja a meghívásomat. Sejtettem, hogy unalmasnak találná a társaságomat... - Nem! - vágott a szavába a férfi. - Erről szó sincs! - Leejtette kezéből a batyut, és hogy szavainak nyomatékot adjon, atyaian a lány vállára tette a kezét. - Egyáltalán nem lenne unalmas, Libby! Épp ellenkezőleg... Szerintem maga elragadó teremtés! A lány megkönnyebbülten hajtotta fejét a vállára, és teste elernyedt, ahogy Nathan önkéntelenül átölelte. - Sajnálom - motyogta Libby, arcát a pulóverhez szorítva. - Alig ismerem magát, nem kellene foglalkoznom a véleményével, de valahogy mégsem mindegy, mit gondol rólam. Nathan behunyta a szemét, és mélyen belélegezte a lány illatát. Arra azonban ügyelt, hogy csípőjük ne kerüljön túlságosan közel egymáshoz, mert az ölelés, amely a feszültséget volt hivatott oldani közöttük, igencsak felizgatta. Néhány perc múltán Libby felemelte a fejét. Zöld szeme nedvesen csillogott. - Nem szoktam ennyire... érzelmes lenni - suttogta. - Ne higgye, kérem, hogy mindig ilyen bután viselkedem! Nathan megcirógatta

14 - Túl fiatal. Libby zavarba jött, az ajkát harapdálta, végül mégis megszólalt: - Túl fiatal... magához? - firtatta. Ahogy mély lélegzetet vett, hullámzott a keble. - Általában véve - felelt Nathan. Meghatódott ettől a ritkán tapasztalható nyíltságtól, és gyöngéden eltolta magától a lányt. Atyáskodó szavai és a Paula iránti elkötelezettsége ellenére sem volt biztos abban, hogy keze nem téved véletlenül Libby pólója alá. - Még egyszer, bocsásson meg! - kérte Libby. - Ostobán viselkedtem. Ne féljen, többé nem fordul elő. Megígérem, hogy a jövőben nem leszek ilyen tolakodó. Nathan fölszedte a holmiját, és maga is meglepődött, amikor azt mondta: - Nem lett volna szabad olyan udvariatlanul viselkednem, amikor meghívott vacsorára. Ha a meghívás még mindig érvényes, szívesen elfogadom. A lány lesütötte a szemét, és nagyot nyelt. - Természetesen érvényes. Szívesen látom. Fél kilenckor megfelel? Nathan az órájára pillantott. Most hét óra. Elég ideje marad, hogy összeszedje magát. - Rendben. Libby felszabadultan és vidáman rámosolygott, és Nathan úgy érezte, mintha hirtelen kibukkanna a nap a felhők mögül. Otthon a zuhany alá állt, hogy lemossa testéről a tengeri sót. - Úgy nézek ki, akár egy csavargó - állapította meg tükörképe láttán. Reggel megborotválkozott, de mostanra kiütközött a sötét borosta az arcán. Hirtelen maga előtt látta Libby fehér hattyúnyakát, amint a durva szőrszálak vörösre horzsolják, és nyomban a borotva után nyúlt. Ám meggondolta magát, és visszatette a polcra. Vacsorázni megyek, semmi több. Nem akarom, nem szabad, hogy megérintsem! Törülközőt tekert a dereka köré, és a nappaliban, hátát a falnak vetve, szemezni kezdett Alistair whiskysüvegével. Nagy volt a kísértés, de ellenállt, és megőrizte a józanságát. Nem töltött magának. Aztán a szoba másik sarkában árválkodó számítógépre esett a pillantása. Három nap alatt szinte semmit se haladt. Úgy döntött, leül kicsit dolgozni, hiszen Libby csak egy óra múlva várja. Éppen arra gondolt, hogy még leír egy mondatot, mielőtt öltözködni kezd, amikor egyszer csak elhomályosult a látása. Elfordította tekintetét a képernyőről, és mereven egy pontra nézett a falon. Hiába. Sóhajtva megdörzsölte a szemét, amikor halántékába belehasított az éles fájdalom. Tudta, mire számíthat a következő percekben. Mégis el kell jutnia Libbyhez! Ma már egyszer megbántotta a figyelmetlenségével. A lánynak nem szabad azt gondolnia, hogy azért nem megy át, mert nincs kedve a vacsorához! 5. FEJEZET Libby épp arra készült, hogy betegye a sütőbe az előkészített felfújtat, amikor Alistair barátja megjelent a konyhaajtóban. A csípőjére tekert törülközőtől eltekintve meztelen volt, ám sápadt, fájdalomtól eltorzult arca elterelte a lány figyelmét kisportolt testéről. - Valami... valami baj van? - rettent meg. - Migrén - nyögte Nathan. Bebotorkált a szobába, és megkapaszkodott a legközelebbi szék támlájában. - Sajnálom - szabadkozott, miközben egyik kezével eltakarta a szemét -, évek óta nem fordult elő. Libby leoltotta a lámpát, és leültette vendégét egy karosszékbe. - Fogja! - adott kezébe egy edényt. - Arra az esetre, ha hánynia kell. Nathan megragadta a tálat, melyre hirtelen szüksége is lett. - Bocsásson meg! - motyogta. - Semmi baj - nyugtatta meg Libby, és kivitte az edényt. Amikor visszajött a fürdőszobából, szánakozva nézett a férfira. - Van gyógyszere? - érdeklődött. - Nincs. Olyan régen volt migrénem, hogy már azt hittem, megszabadultam tőle. Libby megsimogatta a tarkóját. Ujjai hideg verítéket tapintottak. - Orvost hívok. - Ne! - Nathan megpróbálta felemelni a fejét, de a mozdulat szörnyű fájdalmat okozott. - Nem kell orvos - erősködött. - Egyébként sem tudna mit tenni. Ilyenkor már csak az alvás segít. Napokig eltart, amíg rendbe jövök. Jobb, ha most visszamegyek.

15 - Maradjon itt! Vigyázok magára. Ebben az állapotban ne mászkáljon! Alig lát, még lezuhan a szikláról, és kitöri a nyakát. Nathan feje lekókadt. Megadta magát a sorsának, és öklendezve újból a tál után kapott. Libby eltakarította a rosszullét nyomait, aztán felsegítette a férfit, és betámogatta a hálóba. Betakarta, ráterített még egy takarót, és leült mellé az ágy szélére. - Szokott afta lenni a szájában? - kérdezte. Nathan összeráncolta a homlokát, mintha ezzel akarná kifejezni, mekkora butaságnak tartja a kérdést. Ám túl gyenge volt a válaszhoz, csak egy erőtlen soha" tellett tőle. Libby a homlokára tette a kezét, hogy ellenőrizze, van-e láza, ám a bőrét hűvösnek érezte. - Mindjárt visszajövök - biztatta. Nathan még nem aludt, amikor ismét megjelent. - Üljön föl! - kérte. - Csak egy pillanatra, aztán alhat. Nathan engedelmeskedett. Közben résnyire kinyitotta a szemét, és látta, hogy Libby egy szendvicset tart a kezében. - Nem bírok enni! - tiltakozott menten. - Muszáj. - Libby türelmesen elmagyarázta neki, hogy az éhség csak súlyosbítja a fejfájást, a szendvicsben viszont van valami, ami segít rajta. Letört egy falatot, és a szájához tartotta. Nathan így apránként elfogyasztotta az egészet. Aztán Libby segített neki kényelmesen elhelyezkedni, és meleg borogatást tett a homlokára. - Most próbáljon aludni! Itt vagyok, ha szüksége van valamire. Tizenegy körül a beteg nyugodtabb lett, és álomba merült. Libby időnként kicserélte a borogatást, aztán őt is elnyomta az álom a kanapén. Reggel kilenc körül ébredt. Nathan a hasán fekve, két kézzel fogta a párnát. Csupasz volt a háta, a takaró csak csípőtől lefelé fedte a testét. Libby leült mellé az ágy szélére, és megérintette a nyakát. Hála istennek, nincs láza! Ám ezután ahelyett, hogy elhúzta volna a kezét, gyöngéden végigsimított a férfi hátán. Felgyorsult a szívverése. Nathan bőrét kellemesen melegnek és puhának találta. Révülten fölállt, és illatos olajat öntött a tenyerébe. Testében szétáradt a meleg. Ezt adta át a férfinak, ahogy tenyere ösztönösen végigsiklott a hátán, akaratlanul is a csípője felé. Könnyed, simogató mozdulatokkal dolgozott, nem akarta felébreszteni. így is érzékelte bőre simaságát, az izmokból áradó erőt és a vér meleg dobolását. Egyre mélyebben hajolt fölé, lélegzetvisszafojtva tanulmányozta a testét. Még soha ilyen alaposan nem figyelt meg egy másik embert, még soha ilyen kíváncsiságot nem érzett. Most viszont látni akart mindent! Szemügyre vette a gerinc hullámait és a bordák görbületét. Ujjaival követte, számba vette őket. Ilyen közelről a finom szőrszálak is jól látszottak, és izgatott, érzékeny ujjbegyei megérezték, ahogy érintése nyomán felegyenesednek. Maga se tudta volna megmondani, mennyi ideig térdelt az ágy mellett és bámulta a férfit. Amikor ujjai egyszer csak a takaró alá tévedtek, Nathan megmozdult, s ő rémülten hátrahőkölt. Reszketve menekült ki a konyhába, békésen alvó macskáihoz. Lehuppant az első székre, és várta, hogy megnyugodjon. Túlfűtött vagyok, - ostorozta magát, romlott nőszemély! Beteg, ápolásra szorul, rám bízta magát, és erre mit teszek? Lerohanom! Mi lett volna, ha váratlanul kinyitja a szemét, és meglát, ahogy föléhajolok? Még a gondolattól is kirázta a hideg. Vajon dühös lett volna Nathan, vagy megbotránkozik? William felpislantott. Nagyot ásított, kimászott a kosarából, kinyújtóztatta tagjait, majd gazdasszonya lábához törleszkedett. - Neked, ugye, nincs kifogásod ellene, ha hozzád érek? - Libby ölbe kapta a cicát, és örömmel hallgatta, hogy a kandúr elégedett dorombolással válaszol. Valami nesz hallatszott az ajtó felől. - Nekem sincs - szólalt meg Nathan. William a padlón találta magát, ahogy Libby felugrott. - Ébren volt?! A férfi összefont karral az ajtófélfának támaszkodott. - Miért nem szólt? Nathan nem válaszolt. - Szeretnék lezuhanyozni - jelentette ki végül. - A hálószoba melletti ajtó. Szappant a kosárban, törülközőt a szekrényben talál - igazította útba Libby.

16 Meg se kérdeztem, mi van a fejfájásával, - kapott észbe, amikor már a víz zubogása hallatszott. Fejét csóválva elővette a teát és a csészéket. Megetette a macskákat, kezet mosott, aztán reggelit készített. Nathan talált magának egy fürdőköpenyt, abban jött vissza a konyhába. Addigra Libby összeállított két tálka müzlit, és a kenyérszeleteket a pirítóba tette. - Mi van a migrénjével? - érdeklődött. - Csak a nyomát érzem a tarkómban. Pedig általában napokig szokott tartani a fájdalom. Mi volt abban a szendvicsben, amit adott? Pethidin? - Őszi margitvirág. Értágító hatóanyag van benne. - Reszkető kézzel odanyújtott egy meleg pirítóst vendégének, és a lekvárosüvegek felé biccentett: - Szolgálja ki magát! Csakhogy Nathan nem is látta, mi van az asztalon, annyira lekötötte figyelmét a lány. - A masszázs is hozzátartozott a kezeléshez? - tudakolta. - Az is segít enyhíteni a feszültséget, amely a fejfájást okozza, az illóolaj pedig, amit használtam, levendulát, majoránnát, kamillát és gyömbért tartalmaz. Nem tartok itthon szokványos fájdalomcsillapítót, maga pedig nem akarta, hogy orvost hívjak. Gondoltam, a magam módján próbálok segíteni. Nathan belekortyolt a csészéjében levő italba, és elhúzta a száját. - Borzalmas! Ez is valami gyógytea? - Jobb, ha most nem iszik kávét. Lehet, hogy kezdődő migrénnél segít, de elő is idézhet egy ilyen rohamot. - Tudom, hogy jót akar nekem, de ezt nem bírom meginni. Az ápolásért persze nagyon hálás vagyok, - Szívesen tettem. Elhallgattak, és egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük. Aztán Nathan az eperlekváros üvegért nyúlt. - Úgy látom, házi - jegyezte meg. - Bizony. Nagyanyám receptje szerint, magam készítettem. - Gondolhattam volna - mosolyodott el a férfi. Jó étvággyal nekilátták a reggelinek. Nathan nem hozta többet szóba a cirógató masszázst; a környékbeli bűncselekményekről és betörésekről kérdezősködött. Libby igyekezett megnyugtatni, hogy errefelé legfeljebb autólopás, esetleg rongálás szokott előfordulni, ezért is tartja szemmel Alistair nyaralóját. Ám Nathan tovább faggatta, miért nincs riasztóberendezése, vagy legalább egy házőrző kutyája. Libby nem értette az aggodalmát. Igyekezett más mederbe terelni a beszélgetést, például megkérdezte, mi mindent szeretne a férfi megnézni a cornwalli nyaralása során. - Vár a munkám - hárította el Nathan a kérdést. - Nem érek rá kirándulni. - Min dolgozik ennyire? - Kétévi munkám eredményét akarom feldolgozni. Azt reméltem, a szabadságom alatt lesz alkalmam végre hozzálátni. Eddig nem jutott rá időm. - Maga is újságíró? Onnan ismeri Alistairt? Nathan megrökönyödött: - Komolyan nem tudja, ki vagyok? - Csak azt, hogy Alistair barátja. - Ezek szerint nem mutatkoztam be? Nathan Thomas vagyok, Alistair bátyja. Libby összerezzent a név hallatán. - A bátyja? - ismételte elhűlve. - A sebész? - Igen. - Hallottam magáról. Munkamániás. - Lehet. Mindenesetre Alistair ezt gondolja rólam. Libby felállt, magához ölelte egyik macskáját, és arcát a puha bundájába rejtette. Miket mesélhetett neki rólam az öcsém? - töprengett Nathan. - Ne haragudjon, várok valakit. Lenne olyan... - Már itt sem vagyok. - Akármit mondott Alistair, nem lehetett valami hízelgő. Talán igaza is volt. - Köszönöm mindazt, amit ma éjjel tett értem! - mondta Nathan, és a hátsó ajtón át távozott. - Nincs mit - felelte a lány, és nem nézett fel.

17 Csaknem tizenegy óra lett, mire a férfi visszatért öccse házikójába. Még a kölcsönvett fürdőköpenyből se bújt ki, megragadta a whiskys-üveget, és töltött egy jókora adagot. Aztán váratlanul a mosogatóhoz lépett, és kilöttyintette a drága nedűt. Meglepő módon ez segített legyűrni a keserűséget. Farmert és tornacipőt húzott, feltörölt néhány szétfröccsent cseppet a padlóról, s közben azon törte a fejét, miért kívánja annyira az italt. Amióta találkozott Libby Deannel, több alkohol csúszott le a torkán, mint az elmúlt két évben összesen. Ennek azonban most már vége. A poharat a mosogatóba tette, helyet szorított az üvegnek a konyhaszekrényben, majd bekapcsolta a számítógépet, hogy folytassa, amit előző este elkezdett. Ám alig telt el egy félóra, félretolta a billentyűzetet. Kénytelen volt beletörődni, hogy ez sem lesz eredményes nap a munkát illetően. Nyugtalanul fel és alá járkált a házban, felemelt egy-egy fotót, szemügyre vett néhány emléktárgyat, s azon töprengett, vajon miért nem tette ki sehova az öccse Libby fényképét. Végül lezökkent a hintaszékbe, és lehunyta a szemét. Nem csoda, hogy nem képes dolgozni. Egyfolytában a reggeli jelenet járt az eszében, Libby kezének simogató érintése. Bár nem árulta el, ébren volt már, mielőtt a lány bejött a szobába. Először hűvös volt a tapintása, akár egy orvosé, ám ez hamarosan megváltozott. Zihálva szedte a levegőt, csuklóján szaporán lüktetett az ér, tenyere forrón és nedvesen simult a hátára, hosszú hajtincsei végigsimították a gerincét, ahogy ajka a bőréhez közeledett - mindezekből Nathan arra következtetett, hogy testük közelsége felizgatja Libbyt, és ez az ő vérét is felkorbácsolta. Fohászkodva ismételgette magában Alistair és Paula nevét, csak ez akadályozta meg, hogy végképp elveszítse a fejét, és magához szorítsa a lányt. Felállt, és az ablakhoz lépett. Innen rálátott Libby házának szürke palatetőjére. Szombat van, számolgatott, egy hét múlva itt lesz Paula, és akkor kiderül, apa lettem-e. És ha nem? Az sem változtat semmin. Még ha Alistairt figyelmen kívül hagyja is, nem tud mit felajánlani Libbynek. A lány idetartozik, ebbe a környezetbe, ő viszont nem. Erre kell gondolnia, ha legközelebb találkoznak. Vasárnap délután Libby már majd megőrült az idegességtől. Már szombaton aggódni kezdett, mert nem látott mozgást a szomszéd házikó körül, pedig Nathan kocsija ott parkolt a bejárat előtt. Lehet, hogy kiújult a migrénje, egyedül, betegen fekszik a szobájában, és segítségre szorul? Mi van, ha tényleg ez a helyzet? Ha haldoklik, vagy tán már nem is él? Összeszorult a gyomra rémületében. Minden erejével igyekezett elhessegetni ezeket a baljós gondolatokat. Senki sem hal bele egy migrénbe, - nyugtatgatta magát. Igen ám, de ha egészen más okozza a fájdalmat? Például agyvérzés? Ismert olyan beteget, aki két hét leforgása alatt belehalt. Kezdett eluralkodni rajta a kétségbeesés. Az is lehet persze, hogy Nathan egész éjjel dolgozott, és most pihen. Vagy engem akar kerülni? Érthető lenne a kínos masszázs után. Kezébe temette az arcát. Nem akart ezen töprengeni. Csakhogy a kínzó bizonytalanságtól nem tudott szabadulni. Alistair gyakran mesélt neki a családjáról, különösen Nathanről: Sose megy szabadságra, így aztán nem is fogod látni soha. Libby rájött, hogy a szomszédja tulajdonképpen mélyen tiszteli a bátyját. Mindannyian izgulunk, hogy halálra dolgozza magát. Az apja még nem volt ötvenéves, amikor elvitte egy szívroham. Azt már korábban megemlítette, hogy Nathan édesanyjuk első házasságából született. A bátyám erős és egészséges, mint a makk... De sajnos, még nem jött rá, hogy más fontos dolog is van az életben, nemcsak a munka. Libby végül döntött. Nem engedheti meg, hogy bármi baj érje a pártfogásába ajánlott férfit. Reszkető kézzel kocogtatta meg a kertből nyíló konyhaajtót. Minden rosszra felkészülve arra számított, hogy Nathant félholtan, de legalábbis eszméletlenül találja. Így aztán ijedten ugrott hátra, amikor az ajtó azon nyomban feltárult. Nathan ugyan borotválatlan volt, de szemmel láthatóan egészséges. - Tessék! - vakkantotta morcosan. - Elnézést! Csak áthoztam a képet. A férfi szótlanul átvette a festményt, még csak meg sem nézte. - Jól érzi magát? - érdeklődött tétován Libby.

18 - Persze! - Úgy látszott, Nathan mindjárt becsapja az orra előtt az ajtót, aztán mégis meggondolta magát. - Jól vagyok. Elmúlt a fejfájásom, nem kell aggódnia miattam. Próbáltam dolgozni. - Nem is akarom tovább feltartani - mondta mereven Libby. - Remélem, tetszik a kép. Viszontlátásra! - Várjon! - Nathan megragadta a karját. - Bocsásson meg! Nem vagyok a legjobb formámban. Nem úgy haladok a munkámmal, ahogy terveztem, de ezért nem magán akarom elverni a port. - Nem számit - felelt Libby. Elég volt a férfi közelébe kerülnie és ujjait a karján éreznie, máris újból forogni kezdett vele a világ. - De nekem számít - ellenkezett Nathan. - Rám fér egy kis szünet. Jöjjön be, főzök teát! Libby nem tudta, mitévő legyen. - Tulajdonképpen úszni készülök - vonakodott. - Túl erős ma a hullámzás. - Na és! Nem félek a víztől. - Ha ennyire ragaszkodik az úszáshoz, akkor elkísérem. - Semmi szükség rá. Gyerekkorom óta ismerem az öblöt. Tudok magamra vigyázni. Nathan eleresztette füle mellett az ellenvetést. - Öt percet kérek - mondta. - Az ösvénynél találkozunk. Libby hazaszaladt, és fürdőruhát húzott. Remegő ujjai alig boldogultak a pántokkal, Duncan és William kíváncsian pislogott rá. - Úszni megyek - magyarázta nekik. - Nathannel. Amikor magára kanyarította a köpenyt, meglepetésére a macskák visszamásztak a kosarukba, és öszszegömbölyödtek. Pedig máskor mindig lementek vele a partra, és figyelték, ahogy fürdik. Úgy látszik, Nathant megbízható kísérőnek tartják. Libby reszkető térddel és dobogó szívvel közeledett a férfihoz, aki már várta. - Menjen előre! - rendelkezett. A lány magabiztosan szökdécselt lefelé a keskeny csapáson. Behunyt szemmel is megtalálta volna az utat, annyiszor járt már erre. A szél belekapott fürtjeibe, s mire leért, haja kócos sörényként hullott arcába és vállára. Megállt, hogy összefogja. Nathan, még farmerban, a vízhez szaladt, és belemártotta a kezét. - Jéghideg! - szörnyülködött. - Jót fog tenni - nevetett Libby. - Ne nyafogjon, puhány alak! - Jöjjön közelebb, és ismételje meg! - évődött Nathan, miközben tenyerébe fenyegetően vizet merített. Libby visszasétált a sziklafalhoz, és onnan nézte, ahogy a férfi leveti a farmert, és kék fürdőnadrágjában belemerészkedik a vízbe. Ő is ledobta a köpenykéjét, de csak akkor vetette magát a hullámok közé, amikor Nathan már belemerült a tengerbe. - Versenyezzünk! - indítványozta a férfi. Libby jó úszó volt, ám inkább kitartó, mint gyors. Amikor Nathan meglátta, hogy lemarad, visszafordult, és olyan közel úszott hozzá, hogy a lány kénytelen volt egy helyben taposni a vizet. - Ez nem tisztességes! - tiltakozott levegő után kapkodva. - Magasabb nálam, előnyt kellett volna adnia! Nathan hátravetette a fejét, és teli torokból kacagott. - Tisztességes versenyben nyertem! - állította. Nem vette le szemét a lányról, és amint észrevette, hogy az is áthatóan nézi, tekintetük összekapcsolódott. Egyszerre minden megváltozott. A férfi arcán hirtelen vad elszántság tükröződött. Kinyújtotta a kezét, és vállánál fogva oly szorosan magához húzta a lányt, hogy érezte a keble remegését. - Most pedig kérem a jutalmamat! - jelentette ki halkan, ám nagyon határozottan. 6. FEJEZET Nathan heves csókja rövid volt, Libby mégis beleszédült. Érezte, hogy már nem tudja a víz színén tartani magát, s lábát a férfi teste köré kulcsolta. Torkában maró sós ízt érzett. - Nathan! - sikoltotta rémülten. A férfi olyan vad vággyal csókolta, hogy Libby kis híján eszméletét vesztette, és mindketten elmerültek a vízben. Nathan persze vigyázott rá, visszahúzta a felszínre, és dörzsölgette a hátát, míg ki nem nyitotta a szemét. Időbe telt, mire Libbynek sikerült felköhögnie a tengervizet, és újból szabályosan tudott

19 lélegezni. Megdörzsölte a szemét, és a férfi komor arcába nézett. Az előbb még halálos veszedelembe sodorta, most meg gyöngéden félresimítja a haját. - Kifelé! - adta ki az utasítást Nathan, és karjánál fogva a sekély víz felé vonszolta. - Kérlek... - Mit kérsz, Libby? - kérdezte ingerülten. - Legközelebb hagyjalak megfulladni? Ezt akarod? - Szeme sötéten és kiismerhetetlenül villogott. - Hibáztam. Nem lett volna, szabad megérintenem téged! Libby fülig elvörösödött, amikor rádöbbent a félreértésre. Nathan csupán játékból csókolta meg, az úszóverseny győztesének örömével, ő meg teljesen elolvadt a boldogságtól. Az életét is gondolkodás nélkül odadobta volna valamiért, ami a férfinak semmit se jelent. Most, hogy ez tudatosult benne, nem érzett mást, csak szégyent, és dühös volt magára. Szó nélkül, lerázta magáról a férfi kezét, és kiúszott. Nathan a parton érte utol. Megint átölelte. - Nem a te hibád, hanem az enyém. Semmi rosszat nem tettél. Libby kiszabadította magát az ölelésből, és továbbszaladt. - Állj meg! - kiáltott rá a férfi, és mindkét karját megragadta. - Nekem kellene szégyenkezni, nem neked! Kis híján megfulladtál, én meg nem engedtelek el. Meghalhattál volna! - De hisz meg akartam halni - ellenkezett sírós hangon Libby. - Mindegy volt. - Nem igaz. Megrémültél, és joggal haragudhatsz rám. Sokkal erősebb vagyok nálad, esélyed se volt, hogy elmenekülj. - Nem akartam elmenekülni tőled - erősködött Libby, és a sírás fojtogatta. - Azt akartam, hogy tovább csókolj. Nathan átölelte, és gyöngéden ringatta. - Sajnálom, Libby. A lány behunyta a szemét. - Megmentetted az életemet. - Hogy mondhatsz ilyet? Majdnem megöltelek! Nem erről volt szó, de Libby túl fáradtnak érezte magát a további vitához. - Mindegy lett volna - ismételte. Most csak egy számított: hogy Nathan még sokáig a karjában tartsa. Ezúttal a férfi nem tolta el magától, hanem egyik kezével a haja alá nyúlt. Összefogta, és kicsavarta belőle a vizet, aztán megpróbálta a gubancos fürtöket szétbontani. A lány szeme még mindig csukva volt, testét az izgalom forró hullámai öntötték el, és vágya fokozódott, amikor Nathan ujjai finoman végigsimítottak a hátán és a csípőjén. Amikor kis szünetet tartott, a lány tiltakozásul felnyögött, mire Nathan maga felé fordította, és szorosan átölelte. Libby hallgatta a szíve dobogását, a férfi pedig a tarkóját és a füle mögötti selymes bőrt cirógatta. - Elég ebből! Fogd a holmidat, és eredj haza, Libby! - rivallt rá váratlanul. - Most rögtön! A lány erőtlen térde megroggyant, de Nathan nem nyújtotta neki a karját támaszul. Reszketve megfordult, és visszament oda, ahol a fürdőköpenyét hagyta, majd szomorúan nekivágott a meredek ösvénynek. Csak akkor fordult hátra, amikor már majdnem fölért. A férfi nem követte, még csak nem is nézett utána. A vízhez rohant, belevetette magát a hullámokba, és messzire kiúszott az öbölben. Kedd délutánra Nathannek elege lett az önkéntes száműzetésből Alistair házikójában. Kikapcsolta a számítógépet, és nyugtalanul járkált fel-alá a szobában. Néhány órányi alvástól eltekintve vasárnap este óta szakadatlanul dolgozott, ennek köszönhetően jól haladt a munkájával. Most, hogy kisütött a nap, és kéken ragyogott az ég, nem volt más vágya, mint kimenni végre a szabadba. A Libby-ügynek pedig véget vet. Egyszer elvesztette a fejét, de ez nem fog többször előfordulni. Becsületes embernek tartja magát, akinek vannak erkölcsi elvei, és igyekszik is hű maradni ezekhez. Igaz, mindez nem sokat segített, amikor úrrá kellett volna lennie a kísértésen. Számtalanszor megnézte már Libby festményét, és mindahányszor elgyönyörködött benne. Még mindig tartozik neki az árával, pedig lehet, hogy szüksége volna a pénzre. Hirtelen elhatározásból átment hozzá. A kertkapu nyitva állt, és a konyhában két idegen nőt talált. Nyilván Libbyt várták. Nathan habozott, hogy visszaforduljon-e, de egyikük, egy pirospozsgás, vörös hajú faluszépe, megszólította: - Jó napot! Ugye maga Alistair barátja? - Testvére - helyesbített Nathan. A nők leplezetlenül mustrálták, és úgy látszik, rokonszenvesnek találták, mert egyikük megszólalt:

20 - Libby mindjárt jön. Kér teát? Nathan nem akart udvariatlan lenni. Leült egy gőzölgő csésze elé, de nem nyúlt hozzá. - Éppen kezel valakit - magyarázta a vörös hajú. Nathan elcsodálkozott. Eddig abban a hiszemben élt, hogy Libby festészettel keresi a kenyerét. - Szerelmi bánat... - kacsintott rá a vörös hajú. - Kinek van szerelmi bánata? Libbynek? A nők nevettek, és sokatmondó pillantást váltottak. - Nem, Megannek vannak gondjai. Libbynek nincsen barátja. Vajon ezek semmit se tudnak Alistairről? - töprengett Nathan, és belekortyolt a furcsa színű lébe. - Adott Megannek egy varázsitalt - árulta el roppant titokzatosan az ősz hajú asszony. - Libby különleges képesség birtokában van! - Milyen különleges képessége van? - értetlenkedett Nathan. - Az én lábamat is meggyógyította. Nézze csak! Nathan igyekezett megakadályozni, hogy az asszony levegye a kötést. - Hagyja csak! Elhiszem így is. Jobb, ha az a seb fedve marad, még elfertőződhet. - De ezt látnia kell! - erősködött a vörös hajú. - Kész csoda! Az idősebbik asszony már tekerte is lefelé a gézt, mígnem előtűnt a fekély, amely már szinte teljesen begyógyult. - Tényleg szép - ismerte el Nathan. - Nemsokára teljesen rendbe jön. - Több mint egy évig kínlódtam vele - mesélte az asszony - és egyre csak rosszabb lett. Az orvos azt mondta, sose fog begyógyulni. Magyarázott valamit plasztikai sebészetről meg bőrátültetésről, de aztán nem utalt be a kórházba, mert velem együtt úgy vélte, hogy nem élnék túl egy ilyen műtétet. A körzeti ápolónő hónapokig járt hozzám, már a fülemen jött ki az a sok antibiotikum. És tudja, mi segített? A körömvirág. Nathan érezte, hogy mondania kellene valamit, de semmi értelmes nem jutott eszébe. - Libby fekete nadálytőt is tett a kötés alá, de igazából a körömvirág használt. - Öt hét! - lelkendezett a fiatalabbik nő. - Öt hét alatt ilyen picike seb lett abból a hatalmas, gyulladt lyukból. - Nagyon... meggyőző - bólintott Nathan. - Én pedig - folytatta a vörös hajú - már öt éve túlérzékeny voltam. Ám amióta Libby kezel, és hetente kétszer megmasszíroz, enyhült bennem a feszültség. Még a házasságom is vidámabb azóta, ha érti, mire gondolok - kuncogott. Nathan zavartan lesütötte a szemét. Szeretett volna anélkül távozni, hogy megsértené az asszonyokat. Ám még mielőtt erre sor került volna, belépett Libby. A vendéget látva elsápadt. - Majd később visszajövök - pattant fel Nathan. - Látom, nagyon elfoglalt. Ekkor azonban a vörös hajú Monica magához ragadta az irányítást: - Libby, kedvesem, vegye előre Isabelt, a férje kint vár a kocsiban. Addig én majd szóval tartom... ööö... - Nathan - mutatkozott be a férfi. - Nos, addig én szóval tartom Nathant. Libby arcáról lerítt, hogy egyáltalán nem tetszik neki a felajánlás, de a nő nem zavartatta magát. - Mondja csak - tért a lényegre Monica, amikor kettesben maradtak -, maga nős, vagy elvált? - Egyedül élek... Maga itt lakik a környéken? - Igen, a közelben. No és meddig marad nálunk? - Amíg Alistair visszajön Dél-Amerikából. - Ebben az évszakban Cornwall különösen szép, majd meglátja. Egyébként nem hasonlít a testvérére. - Alistair a mostohaapámra ütött. Az én apám még gyerekkoromban meghalt. Monica újabb csésze teát töltött magának. Nathant is kínálta, de ö köszönettel elhárította. - Libbynek is meghaltak a szülei gyerekkorában. - Említette egyszer, hogy a nagyanyja nevelte fel. - Autóbaleset volt - magyarázta Monica. - A szülei Londonból jöttek hazafelé. Libby még járni is alig tudott akkor. A nagyanyja, Elspeth, remekül értett a gyógynövényékhez. Voltak itt, akik boszorkánynak tartották, de ettől, még felkeresték, ha valami bajuk volt.