Az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetői pályázatának kötelezően megjelenítendő elemei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetői pályázatának kötelezően megjelenítendő elemei"

Átírás

1 Az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetői pályázatának kötelezően megjelenítendő elemei A Nemzeti Közigazgatási Intézet Közigállás honlapján március 17-én megjelent az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői pályázati felhívása. A azonosító számú pályázati felhívás alapján az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (8360 Keszthely, Vásár tér 10.) intézményvezető beosztás ellátására lehetett pályázatot benyújtani. A törvényes határidő lejártáig egyetlen pályázat érkezett, melyet Földesi Judit, az intézmény jelenlegi igazgatója nyújtott be. A pályázati eljárás véget ért, az eljárás végén kötelezően meg kell jelentetni az alábbiakat: 1. A pályázó vezetői programját 2. A jegyzőkönyvekből a szavazás eredményének kihirdetését. Földesi Judit pályázatának A vezetési elképzelések és célok című fejezetét valamint a véleményező értekezletek jegyzőkönyvének a részleteit az alábbiakban olvashatják.

2 Vezetői elképzelések és célok A múlt hagyományait őrizve, a jelen értékeit megtartva, változni, megújulni az új idők követelményeinek megfelelően Az elmúlt 11 éves intézményvezetői munkám a megújítás a változás és változtatás időszaka volt. Új utakat kerestünk intézményi szinten a nevelő-oktató munkánk hatékonyságának érdekében. Erősítettük helyzetünket Keszthely város oktatási palettáján. Próbálkozásaink, sikereink kudarcaink tanítottak bennünket. Elfogadva, hogy változtatni, megújulni érdemes. Az évek alatt letisztult, mely területek azok, melyek erősségeinket adják. Az is bebizonyosodott, hogy a tantestület az egysége ellenére pedagógusegyéniségekből áll, akik a magas szintű nevelő-oktató munkájukon kívül az iskolai élet színesítéséhez járulhatnak hozzá. Az idősebb nevelők az évek tapasztalásával a szakmai tudásukkal példaként húzzák magukkal a fiatal kollégákat, a fiatalok pedig hozzák az új idők hangját és lelkesedését új látásmódját közénk. A változás, változtatás nem csak az iskola falain belül történt. A legnagyobb váltást január 1- je hozta. Egy új rend és új rendszer megteremtődésének részesei lettünk, mely új megközelítést, gondolkodást és látásmódot hozott az iskola életébe. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása, az oktatás centralizálása, új köznevelési törvényben meghatározott törvényi szabályozása erősebb korlátokat állított az intézmények működésébe. Ezen új szabályozások újragondoltatták velünk már az elmúlt évben, hogy e keretek között mely lehetőségek magvalósítására van mód, s melyek azok a területek, melyek ápolására anyagi szempontból lehetőségünk lehet az elkövetkező években. Elsődleges szempontnak látom, hogy a múltunk és a jelenünk meghatározó értékeihez ragaszkodva haladjunk tovább az utunkon, a legfontosabb értéket szem előtt tartva, azt, amiért az intézmény szerveződött és egyben a legfontosabb feladata: A legjobb tudásunk szerint nevelni-oktatni a ránk bízott gyermekeket! Az intézményben folyó nevelő-oktató munka feladatai, célkitűzései Az elkövetkező öt év legfontosabb feladata a kettős feladatot ellátó intézményben folyó nevelőoktató munka minőségének javítása. Szolgáltatásunk színvonalának emelése!

3 Általános iskolai oktatásunkban: Mottó: A jót, még jobban! A kompetencia alapú oktatásban továbbra is prioritást szánva az emelt szintű matematika tanításának. A projekt oktatás megvalósítása az alkalmazható tudás megerősítése érdekében. A Humanisztikus kooperatív tanítási módszer kiterjesztése felső tagozatra is. Alapfokú Művészetoktatási Intézményben: Keszthely városa 2006-ban elnyerte a kultúra városa címet. A város adottságai: Festeticsek öröksége a kastély, Georgikon Majormúzeum, Balaton Múzeum, Balaton Színház és Konferencia Központ, Kézművesek Háza, kis galériák, Balaton szomszédsága, mely festőket ihletett meg pl.: Egry József. A színjátszás, képzőművészet és kézművesség nagy hagyományokkal bírt, ill. bír a városban. E hagyományok újraélesztése, ill. továbbvitele alapfokú művészetoktatási intézményünk fő feladatához tartozik. A jövőben tervezem tovább kiterjeszteni működésünket, így e képzési lehetőséget meghirdetjük a város és város környékének intézményeiben tanuló diákok számára is. Terveim között szerepel a szorosabb kapcsolatfelvétel a színházzal, illetve a kézműves házzal. Nevelési célkitűzések: Mottó: Elfogadni és befogadni Intézményünkbe beíratott tanulók nagyon eltérő szociokulturális környezetből érkeznek. Az eltérő családi háttér, a neveltetésbeli különbségek sok konfliktushelyzetet teremtenek az iskola falain belül. - Az intézményi esélyegyenlőségi terv szellemében a hátrányokkal küzdő gyermekek kiszűrése, felkarolása segítése mellett fontos feladat a közösségi létezés törvényeinek az elfogadtatása, megtaníttatása. A problémás gyermekek számának a növekedése egyre nagyobb kihívást jelent a pedagógiai munkánkban. Viselkedéskultúra javítása, mert csak fegyelmezett légkörben lehet dolgozni. Az egyéni felelősségtudat erősítése Humánus, nyugodt, családias légkör további javítása

4 Tárgyi feltételek további javítása 1. Fontosnak tartom, hogy tanítványainkat, tiszta és esztétikus környezetbe fogadjuk. Ennek nevelő hatása is van. Ennek érdekében az épület folyamatos karbantartása és felújítása elengedhetetlen. 2. Az informatikai eszközrendszer további fejlesztése a digitális tudásanyag miatt elengedhetetlen 3. A szemléltetéshez szükséges eszközök pótlása az oktató munka számára fontos. 4. Az iskola akadálymentesítése törvényileg meghatározott. feladat. 5. Nyílászárók cseréjének folytatását a balesetveszély indokolja. 6. Az első udvar burkolatcseréjének a folytatását szintén balesetveszély teszi halaszthatatlan feladattá. 7. Az iskola játszóterének felújítása illetve eszközökkel ellátása elodázhatatlan. Személyi feltételek Az iskola lelkét adják az ott dolgozók. Elhívatottságuk, szakmai tudásuk, kreativitásuk a nevelőoktató munkában a mozgatóerő. Az intézmény minőségét nagymértékben ők határozzák meg. Ismerem az iskola dolgozóit. Tudom, kitől mit várhatok, ki mire képes. A célok elérésében a konstruktív együttműködésükre számíthattam, és számítok. Meglátásaikat az intézményt érintő kérdésben továbbra is figyelembe venném. Az elkövetkező időszakban is támaszkodnék a szakszervezet, a Közalkalmazotti Tanács, Diákönkormányzat, Szülői Szervezet és Iskolaszék véleményére. Ezután is a nyitottság, az állandó szakmai eszmecsere, a szemtől-szembeni kommunikáció híve vagyok! A tervek célok megvalósulásához nyugodt kiegyensúlyozott munkahelyi légkör szükséges, egymást segítő partneri kapcsolatokkal. E szellemben szeretném az intézményt tovább vezetni az elkövetkező öt évben is. Földesi Judit pályázó

5 1. számú melléklet JEGYZŐKÖNYV KIVONAT véleményező nevelőtestületi értekezletről, amely készült május 12- én, az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanári helyiségében. Tárgy: véleményező nevelőtestületi értekezlet intézményvezetői pályázat értékelésére. Jelen vannak: az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tantestületének tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint (37 fő). SZAVAZÁS Az Egry József Általános Iskola és A. M. I. intézményvezetői pályázatának véleményezésére tartott titkos szavazás során a szavazásra jogosultak száma 40 fő volt, ebből szavazott 37 fő. Az érvényes szavazatok száma 37 darab, az érvényteleneké 0 darab. A szavazatok alapján a szavazók közül 37 fő támogatja a pályázatot, ez a szavazók 100 %-a. A szavazatok alapján a szavazók közül 0 fő nem támogatja a pályázatot, ez a szavazók 0 %-a. Az elnök megállapítja, hogy az Egry József Általános Iskola és A. M. I. nevelőtestülete 37 szavazattal támogatja a pályázó vezetői programját. Kmf..... Tóth Imréné Pálczásné Dominkó Irén Kissné Varga Erika (elnök9 jkv. vezető

6 2. számú melléklet JEGYZŐKÖNYV KIVONAT véleményező alkalmazotti értekezletről amely készült május 15- én, az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanári helyiségében. Tárgy: véleményező alkalmazotti értekezlet intézményvezetői pályázat értékelésére. Jelen vannak: az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az alkalmazotti közösségének tagjai, mellékelt jelenléti ív szerint (38 fő) Az alkalmazotti közösség abban foglal állást, hogy támogatja-e a pályázó vezetői megbízatását, amelyről titkos szavazással kell véleményt nyilvánítani. Az Egry József Általános Iskola és A. M. I. intézményvezetői megbízatásának véleményezésére tartott titkos szavazás során a szavazásra jogosultak száma 42 fő volt, ebből szavazott 38 fő. Az érvényes szavazatok száma 38 darab, az érvényteleneké 0 darab. A szavazatok alapján a szavazók közül 38 fő támogatja a pályázatot, ez a szavazók 100 %-a. A szavazatok alapján a szavazók közül 0 fő nem támogatja a pályázatot, ez a szavazók 0 %-a. Az elnök megállapítja, hogy az Egry József Általános Iskola és A. M. I. alkalmazotti közössége 38 szavazattal támogatja a pályázó vezetői megbízatását. Kmf..... Decsné Imre Andrea Pálczásné Dominkó Irén Kissné Varga Erika jkv. vezető

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 10 órakor tartott tantestületi értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező nevelőtestületi értekezlete

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 11 órakor tartott alkalmazotti értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező alkalmazotti értekezlete

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

Az értekezlet helye: Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint

Az értekezlet helye: Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint Ikt.sz:52-27/2016 Jegyzőkönyv készült a 2016. év április hó 27. napján tartott véleményező nevelőtestületi értekezletéről Az értekezlet helye: konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-3/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

Jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem Dr. Halász Mátyásné és Tóthné Mátyus Monika kollégákat.

Jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem Dr. Halász Mátyásné és Tóthné Mátyus Monika kollégákat. Jegyzőkönyv Készült az Árpád Fejedelem Általános Iskola intézményvezető választásának nevelőtestületi véleményező értekezletéről 2013. 06. 21. 8 óra Novák Lászlóné a Választási Bizottság elnöke köszönti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola 1151

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 7 én, 16 órakor, a Gulner Gyula Általános Iskola nevelőtestületi és alkalmazotti értekezletén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 7 én, 16 órakor, a Gulner Gyula Általános Iskola nevelőtestületi és alkalmazotti értekezletén. Jegyzőkönyv Készült: 2011. április 7 én, 16 órakor, a Gulner Gyula Általános Iskola nevelőtestületi és alkalmazotti értekezletén. Jelen vannak: a tantestület, később az alkalmazotti testület, a mellékelt

Részletesebben

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Tárgy: I. A Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (alsó tagozat) intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 AZ ISKOLASZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. Általános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Centenáriumi Általános Iskola

JEGYZŐKÖNYV A Centenáriumi Általános Iskola O - Szí. mejl< CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA CS SZAKISKOLA Ikt.sz: 698/2012/S JEGYZŐKÖNYV A Centenáriumi Általános Iskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA NEVELŐTESTÜLETI

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: az Esztergomi Arany János Általános Iskola (2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u ) május 3. napján.

Jegyzőkönyv. Készült: az Esztergomi Arany János Általános Iskola (2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u ) május 3. napján. Ikt.sz.: Jegyzőkönyv Készült: az Esztergomi Arany János Általános Iskola (2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 40-42.) 2017. május 3. napján. Az értekezlet kezdete: 13.30 óra Tárgy: intézményvezető

Részletesebben

A Kispesti Vass Lajos Általános Iskola intézményvezető választási tantestületi és alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve

A Kispesti Vass Lajos Általános Iskola intézményvezető választási tantestületi és alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve A intézményvezető választási tantestületi és alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve Készítette: Urbánné Mészáros Tünde előkészítő bizottság elnöke Budapest, 2016. április 25. Tel: 280-5616 Fax: 282-9551

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános

Részletesebben

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : örgyi Albert Általános Iskola JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi pedagógiai program módosításának elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület

Részletesebben

Nyitottsága az újdonságokra pozitívan befolyásolhatja iskolánk fejlődését. A nyugodt, biztonságos iskolai környezet biztosítására törekszik.

Nyitottsága az újdonságokra pozitívan befolyásolhatja iskolánk fejlődését. A nyugodt, biztonságos iskolai környezet biztosítására törekszik. Véleményező alkalmazotti értekezlet Vélemények az igazgatói pályázatról (munkaközösségek, iskolai szervezetek) Humán munkaközösség: A pályázat rendkívül alapos, sokrétű, tartalmában és terjedelmében is

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE Témafelelős:Siroki Márta Tárgy: magasabb vezetői pályázat véleményezése Véleményező bizottság: Városszépítő, Turisztikai és Kulturális Bizottság KUNSZENTMIKLÓS VÁROS

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Elő terjesztés. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 28-i ülésére

Elő terjesztés. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 28-i ülésére Szám: 02/172-8/2007. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Elő terjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői A magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, ének, rajz munkaközösség véleménye Kis Gábor intézményvezetői A pályázat formai

Részletesebben

Beszámoló a 2013-2014-es nevelési év Minőségfejlesztési munkáiról

Beszámoló a 2013-2014-es nevelési év Minőségfejlesztési munkáiról 2440 SZÁZHALOMBATTA Csokonai u. 50. Tel.: 06-23-354-465, Fax.: 06-23-354-475 E-mail: napsugar@mail.battanet.hu OM azonosító: 032790 Minőségi Nevelési - Oktatási Intézmény Beszámoló a 2013-2014-es nevelési

Részletesebben

Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült.

Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata 1 Készítette: Nagy Ilona intézményvezető 1 A fenti

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, oktatási, sport, ifjúságpolitikai és egészségügyi bizottság Tárgy: intézményvezetői pályázatok elbírálása Mellékletek: 1. sz. melléklet: szakértői vélemény Vass Katalin 2. sz. melléklet:

Részletesebben

Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi házirend és szmsz helyesbítésének elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület az alábbi határozatot

Részletesebben

PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ)

PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) PÁLYÁZAT ZALAKAROSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA Kiíró: Emberi Erőforrások Minisztere Pályázó: Grófné Csatos Andrea Grófné

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI Szervezeti és Működési Szabályzat Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100 534 Készítette: Boldog István, igazgató Tartalom 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. A

Részletesebben

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

7000 Sárbogárd, József A. u. 20. Tel/fax.: 25/ ,OM: JEGYZŐKÖNYV

7000 Sárbogárd, József A. u. 20. Tel/fax.: 25/ ,OM: JEGYZŐKÖNYV Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI 7000 Sárbogárd, József A. u. 20. Tel/fax.: 25/508-180,OM:038494 Go -8 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda intézményvezetői pályázatának kiírására

OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda intézményvezetői pályázatának kiírására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda

Részletesebben

LázárErvin Általános Iskola

LázárErvin Általános Iskola LázárErvin Általános Iskola Szülői szervezet működési szabályzata 5.sz melléklet Budapest 1043 Erzsébet utca 31 OM-azonosítója: 034862 Intézmény fenntartója:klebersberg Intézményfenntartó Központ Intézmény

Részletesebben

Alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve

Alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve Alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve Hely: Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium Tanári szoba fszt. Időpont: 2015. május 27. 17.45 óra Jelen vannak: a jelenléti ív szerint megjelentek Tárgy:

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Javaslat. intézményvezetők megbízására

Javaslat. intézményvezetők megbízására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER Javaslat intézményvezetők megbízására Készítette: Előterjesztő: Vukovich Zoltán mb. ágazatvezető Tóth Mihály

Részletesebben

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft. Intézmény neve: Szabályzat típusa: MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM Szülői szervezet működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: 201251 Intézmény

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Boros Lajosné igazgatói pályázatának véleményezése. (Iskolaszék április 19.)

Boros Lajosné igazgatói pályázatának véleményezése. (Iskolaszék április 19.) Boros Lajosné igazgatói pályázatának véleményezése (Iskolaszék 2016. április 19.) Szakmai önéletrajz és helyzetelemzés A pályázó szakmai önéletrajzát és az alapos, minden részletre kiterjedő helyzetelemzését

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 87. Tel: 89/515-000 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek I. Jókai Mór Városi Könyvtár vezetői állására kiírt pályázat elbírálása

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje 11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

NYILATKOZAT. A dokumentummal kapcsolatban ellenvetést nem fogalmazott meg. Mezőberény, Szülői Szervezet vezetője

NYILATKOZAT. A dokumentummal kapcsolatban ellenvetést nem fogalmazott meg. Mezőberény, Szülői Szervezet vezetője NYILATKOZAT Mezőberény Város Óvodai Intézménye (5650 Mezőberény, Liget tér 5.) Szülői Szervezete a Mezőberény Város Óvodai Intézménye Pedagógiai Programjának,, Szervezeti és Működési Szabályzatának, Házirendjének

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

Bischofné Blandl Mária igazgatói pályázatának véleményezése

Bischofné Blandl Mária igazgatói pályázatának véleményezése Bischofné Blandl Mária igazgatói pályázatának véleményezése 1. Humán munkaközösség A pályázat tartalmi és formai szempontból precíz, alapos, mindenre kiterjedő, gondos és tartalmas vezetői munkát mutat.

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-7/2007. Üi.: dr. Tábith Andrea Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Intézményvezetői

Részletesebben

Rendkívüli alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyv részlete és mellékletei

Rendkívüli alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyv részlete és mellékletei Rendkívüli alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyv részlete és mellékletei Gulyás Sándorné megállapította, hogy az alkalmazotti közösség szavazásra jogosult 32 fős létszámából jelen van 32 fő, tehát az alkalmazotti

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: V.269/2005. Előadó: Túriné Kovács Márta Mell.: Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-802

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szomódi Íriszkert Általános Iskola 2016/2017. tanév. Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A.

Különös közzétételi lista. Szomódi Íriszkert Általános Iskola 2016/2017. tanév. Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A. Különös közzétételi lista Szomódi Íriszkert Általános 2016/2017. tanév Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Oktatási intézmények vezetőinek megbízása Készítette: Nagy Péter humánszolgáltatási igazgató Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Alapos, részletes, jól megszerkesztett pályázatot ismertünk meg. A pályázat szövegezésében könnyen értelmezhető, szerkezete áttekinthető.

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db

Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-17896/2009. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db Szentes

Részletesebben

A szaktanácsadás szerepe ma

A szaktanácsadás szerepe ma A szaktanácsadás szerepe ma Az életpályamodell a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésére helyezi a hangsúlyt, és összekapcsolja a szaktanácsadást, az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzést és a minősítési

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

NEVELŐTESTÜLETI ÉRTEKEZLET , ÓRA

NEVELŐTESTÜLETI ÉRTEKEZLET , ÓRA NEVELŐTESTÜLETI ÉRTEKEZLET 2018.02.05., 12.30 ÓRA NEVELŐTESTÜLETI ÉRTEKEZLET (FÉLÉVZÁRÓ NEVELŐTESTÜLETI - ALKALMAZOTTI ÉRTEKEZLET) 2017/2018.TANÉV (2018.02.05. (hétfő, 12.30-17.00) A FÉLÉVZÁRÓ NEVELŐTESTÜLETI

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3416 Tard, Béke tér 3. Tel: 0670 492-8471 forrassuli@gmail.com www.forrassuli.hu Facebook.com/FORRAS.O.K 84 db kérdőívből

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának 2011. augusztus 23-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának 2011. augusztus 23-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-481/2011. ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának 2011. augusztus 23-ai ülésére Tárgy: A József Attila Általános Iskola és AMI Helyi

Részletesebben

Győri Istvánné az Árpád Fejedelem Általános Iskola intézményvezetői munkakörére benyújtott pályázatának napközis munkaközösségi véleményezése

Győri Istvánné az Árpád Fejedelem Általános Iskola intézményvezetői munkakörére benyújtott pályázatának napközis munkaközösségi véleményezése 1. sz. melléklet benyújtott pályázatának napközis munkaközösségi véleményezése A pályázat alapos, mindenre kiterjedő. Tagolása színvonalas, gondos, és tartalmas vezetői munkát mutat be. Nagyon sok értéket

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 85. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Intézményvezetıi pályázatok véleményezése (Szekszárdi Baka István Általános Iskola, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola) E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 59. rendelkezése

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 54/2015. (III.26.) határozata

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23.

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23. A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok 2012. augusztus 23. Vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC tv. a nemzeti köznevelésről 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete november 15-én tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő Testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete november 15-én tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő Testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő J E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete 2012. november 15-én

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZŐ ALKALMAZOTTI ÉRTEKEZLET

VÉLEMÉNYEZŐ ALKALMAZOTTI ÉRTEKEZLET VÉLEMÉNYEZŐ ALKALMAZOTTI ÉRTEKEZLET Helyszín: Csaba József Általános Iskola Csákánydoroszló, Vasút utca 31. Időpont: 2017. május 2. 16:45 óra Jelenlevők: a mellékelt jelenléti ív szerint Levezető elnök:

Részletesebben

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség 2015/2016. tanév Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG

ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG Szervezeti és Működési Szabályzat 2012. október 1. A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Iskolai Diákbizottságának Szervezeti és Működési Jelen Szervezeti és

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv

Részletesebben

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pap Judit Oktatási Hivatal Szakmai Szolgáltatások Osztálya osztályvezető Vázlat Gyorsjelentés a szaktanácsadásról - elégedettségmérés,

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata Kótaj 2015. 1 Az István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójának 5 éves megbízása augusztus 15-én lejár, ezért nyilvános pályázat kiírására került sor.

A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójának 5 éves megbízása augusztus 15-én lejár, ezért nyilvános pályázat kiírására került sor. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: U-481/2010. Témafelelős: Dóczi Erzsébet Tárgy: A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójának megbízása Mell.: 1 db szakértői vélemény

Részletesebben

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2016. szeptember 1. 1 2 A Diákönkormányzat jogi háttere: A Diákönkormányzat a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Magasabb vezetői pályázatok szakmai - nevelőtestületi véleményezése

Magasabb vezetői pályázatok szakmai - nevelőtestületi véleményezése Magasabb vezetői pályázatok szakmai - nevelőtestületi véleményezése Deméné Tóth Ágnes A pályázat általános célokat fogalmaz meg. Intézményünkre vonatkozó konkrét cél- és feladatrendszert számunkra nem

Részletesebben

A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK

A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szülői szervezet tagsága, egyéni és szervezeti

Részletesebben

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből A pályázat részletekbe menően ismerteti iskolánk elmúlt15 évének eredményeit, melyet a pályázó vezetése alatt ért el.

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az oktatás minőségének fejlesztésére

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az oktatás minőségének fejlesztésére Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Pályázat kiírása

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 70/2017.(V.25.) előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 25-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde vezetői pályázatának

Részletesebben