A Szülıföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése november 30.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szülıföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2009. november 30."

Átírás

1 A Szülıföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése november 30. 1

2 A Szülıföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében tartott ülést. Az ülésen szavazati joggal vett részt Dr. Zilahi László Kulcsár Szabó Ernıné Gábrity Molnár Irén Bíró László Medvigy István Tomasity Deák Korina Varga Attila Bagó József A Kollégium elnöke, a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében A Miniszterelnöki Hivatal képviseletében A Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében A Magyar Koalíció Pártja képviseletében Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviseletében A Magyar Egyesületek Szövetsége képviseletében Az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviseletében A Szociális és Munkaügyi Minisztérium képviseletében Az ülésen tanácskozási joggal vett részt Barta József Mentsikné Hoffer Szilvia (Radda István helyett) Lakatos András Gönc Katja (Pisnják Mária helyett) A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseltében Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek képviseletében A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviseletében A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviseletében Az ülésen állandó meghívottként vett részt Dr. Nagy Imre Lendvainé Gábor Edit A Szülıföld Alap Iroda Igazgatója A Kollégium titkára KEMK 2009/II november 30. 2

3 Az ülésen nem vett részt Szantner Viktor Révész Tamás (Szavazati jog) Kovacsevity Anna Az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviseletében A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviseletében A Horvátországi Magyar Demokrata Közösség képviseletében KEMK 2009/II november 30. 3

4 Tartalomjegyzék Az ülés napirendje sz. napirendi pont A napirend ismertetése és elfogadása sz. napirendi pont A pályázat kiírással összhangban lévı elbírálási elvek áttekintése sz. Napirendi pont A beérkezett pályázatok elbírálása ROMÁNIA Érvénytelen pályázatok ROMÁNIA Felnıtt-, szak- és továbbképzési programok támogatása ROMÁNIA Magyar nyelvő oktatási programokat mőködtetı egyetemek háttérintézményeinek támogatása ROMÁNIA Oktatáshoz kapcsolódó kutatások, valamint felsıoktatási tudományos konferenciák támogatása ROMÁNIA Egyetemi jegyzetek, szakkönyvek és tudományos szakfolyóiratok támogatása.. 30 ROMÁNIA Lebonyolító szervezetek részére közoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából SZLOVÁKIA Érvénytelen pályázatok SZLOVÁKIA A szakképzés innovációja az új szakképzési törvény értelmében SZLOVÁKIA Szlovákiai magyar nyelvő felsıoktatás támogatása SZLOVÁKIA Felnıttképzések és szakmai továbbképzések megvalósítása SZLOVÁKIA KEMK 2009/II november 30. 4

5 A szakoktatást támogató országos szervezetek mőködési költségeinek támogatása SZLOVÁKIA Alapiskolák és óvodák részére segédeszközök beszerzése és infrastrukturális fejlesztések támogatása SZLOVÁKIA Szórvány oktatási programok és mőködési költségek támogatása SZLOVÁKIA Lebonyolító szervezetek részére: A pedagógus-továbbképzési törvénybıl adódó képzések megvalósítása SZERBIA Érvénytelen pályázatok SZERBIA Szakképzést és felsıoktatást elısegítı diáksegélyezı egyesületek tevékenységének támogatása SZERBIA Magyar tannyelven is oktató középiskolák infrastrukturális fejlesztése (felszerelés, mőködtetés, oktatási segédanyag-ellátás javítása), valamint szakmafelkészítı, tehetséggondozó és szórvány programok támogatása SZERBIA Magyar tannyelven is oktató felsıoktatási intézmények és a felsıoktatáshoz kapcsolódó háttérintézmények programjainak és infrastrukturális fejlesztésének (felszerelés, mőködtetés, oktatási segédanyag-ellátás javítása, külön hangsúllyal az új munkaerı-piaci esélyt nyújtó szakirányok indítására) támogatása SZERBIA A magyar érdekeltségő oktatási intézményekben, vagy tudományos mőhelyekben szervezett tudományos kutatások, tankönyvek kézirat-elıkészítése, oktatási/pedagógus szakfolyóiratok kiadása, regionális felsıoktatási projektek, kísérleti programok, konferenciák támogatása SZERBIA KEMK 2009/II november 30. 5

6 Akkreditált pedagógus szakmai továbbképzési programok és kiegészítı képzések támogatása SZERBIA Lebonyolító szervezetek részére felsıoktatási, felnıttképzési és szakképzési programok támogatására továbbpályáztatása céljából UKRAJNA Érvénytelen pályázatok UKRAJNA Magyar nyelven is oktató felsıoktatási intézmények mőködésének és eszközfejlesztésének támogatása UKRAJNA Magyar nyelvő szakképzés, felnıttképzés, valamint az esélyegyenlıséghez és felzárkóztatáshoz való hozzájárulás UKRAJNA Magyar nyelvő oktatási-nevelési intézmények pedagógiai továbbképzésének támogatása UKRAJNA Magyar nyelvő szak- és tankönyvek kiadásának támogatása, oktatási segédanyagok ellátási helyzetének javítása UKRAJNA Magyar oktatási nyelvő óvodák, általános és középiskolák valamint szórvány oktatási programok mőködésének, technikai és módszertani támogatása UKRAJNA Lebonyolító szervezetek részére oktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából HORVÁTORSZÁG Érvénytelen pályázatok HORVÁTORSZÁG Magyar nyelven oktató szakképzési és felnıttoktatási intézmények szakképzési programjainak és eszközfejlesztésének támogatása HORVÁTORSZÁG KEMK 2009/II november 30. 6

7 Felnıttképzési programok támogatása HORVÁTORSZÁG Magyar nyelven oktató közoktatási és felsıoktatási háttérintézmények támogatása SZLOVÉNIA Érvénytelen pályázatok SZLOVÉNIA Magyar nyelvő felsıoktatási, szak- és továbbképzési programok támogatása, magyar nyelven is oktató szakképzési intézmények eszközfejlesztése Oktatással foglalkozó konferenciák, szakképzési oktatási segédanyagok készítése SZLOVÉNIA Nemzeti identitás megırzését elısegítı oktatási, gyermek- és ifjúsági programok támogatása A kétnyelvő általános iskolák és óvodák magyar nyelvő, illetve magyar vonatkozású taneszköz beszerzésének támogatása AUSZTRIA Érvénytelen pályázatok AUSZTRIA Magyar nyelven oktató szervezetek szakképzési és felnıttképzési programjának, illetve mőködésének támogatása AUSZTRIA Magyar nyelvő óvodát mőködtetı szervezetek támogatása MAGYARORSZÁG Érvénytelen pályázatok MAGYARORSZÁG Felnıtt- és szakképzési hálózatok, tehetségpontok együttmőködése MAGYARORSZÁG Digitális tan- és segédanyagok fejlesztése MAGYARORSZÁG Határon túli szórványoktatási tevékenység támogatása MAGYARORSZÁG KEMK 2009/II november 30. 7

8 Határon túli magyar oktatók, pedagógusok és oktatási szakemberek szakmai konferencián való részvételének támogatása. Határon túli közoktatási rendezvények támogatása sz. napirendi pont Egyéb Magyar-magyar kapcsolattartási támogatás lebonyolítása KEMK 2009/II november 30. 8

9 Az ülés napirendje 1. A napirend ismertetése és elfogadása 2. A pályázati kiírással összhangban lévı elbírálási elvek áttekintése 3. A beérkezett pályázatok elbírálása 4. Egyéb KEMK 2009/II november 30. 9

10 1. sz. napirendi pont A napirend ismertetése és elfogadása Dr. Zilahi László, a Kollégium elnöke köszöntette a meghívottakat, majd ismertette az ülés napirendjét. A Kollégium, egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 1 / sz. határozatot AZ ÜLÉS NAPIRENDJE 1. A napirend ismertetése és elfogadása 2. A pályázati kiírással összhangban lévı elbírálási elvek áttekintése 3. A beérkezett pályázatok elbírálása 4. Egyéb KEMK 2009/II november

11 2. sz. napirendi pont A pályázat kiírással összhangban lévı elbírálási elvek áttekintése Elsısorban a nem profitorientált szervezetek támogatása Mérlegelni kell az egyes pályázatok hatásfokának mértékét, továbbá a területre gyakorolt gazdasági hatásának nagyságát. Az elbírálás és értékelés során a pályázati felhívás szövege irányadó. Kerülni kell a pályázati összegek elaprózódását. A megítélt összeg nagysága tegye lehetıvé a pályázati cél megvalósítását. Vizsgálni kell, hogy mekkora közösségnek származik haszna a projekt megvalósulásából. Amennyiben a pályázónak több pályázata van egy adott célra, a kollégium mérlegeleje, hogy melyiket támogatja. Egy pályázati célhoz egy érvényes pályázat tartozhat. KEMK 2009/II november

12 3. sz. Napirendi pont A beérkezett pályázatok elbírálása Dr. Zilahi László köszönetet mondott a Kollégiumi tagoknak az elızetesen megküldött regionális szakmai egyeztetést bizonyítandó jegyzıkönyvekért. Elmondta, hogy a magyarmagyar kapcsolattartási támogatás kárpátaljai és vajdasági vonatkozásában is pályázat került kiírásra, melyrıl dönteni kell. Dr. Zilahi László ezután indítványozta a év második félévi kiírására beérkezett pályázatok elbírálásának megkezdését. KEMK 2009/II november

13 ROMÁNIA Érvénytelen pályázatok KEMK 2009/II november

14 Pályázati felhívás száma HR /2009 Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe A Pro Majlát Egyesület Teljes költség (Ft) Majláthfalva A Majláti Iskoláért Igényelt összeg (Ft) Érvénytelenség oka ROSSZ BESOROLÁS HU /2009 ARCADA- ARKAD- ARKADE Marosvásárhely Hatékony tanítási módszerek ROSSZ BESOROLÁS / / /2009 Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredai Kirendeltség Pro Erked Egyesület Gyergyószentmiklós Csíkszereda Szilágyerked Érvénytelen összesen Közigazgatási szakmai képzés és konferencia Innovatív formator és kinaesthetics szakképzések a Caritas Iskolában Környezettudatos kisvállalkozások Szilágyerkeden Alacsony pályázott összeg PÁLYÁZÓ KÉRÉSÉRE VISSZAVONVA Ugyanerre a felhívásra másik pályázatot is benyújtott KEMK 2009/II november

15 ROMÁNIA 1.1. Felnıtt-, szak- és továbbképzési programok támogatása Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft Ft Dr. Zilahi László felkérte Lakatos András régióképviselıt, hogy ismertesse az es pályázati kiírásra benyújtott tervezetet.. A Kollégium egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 2 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

16 1.1. Felnıtt-, szak- és továbbképzési programok támogatása Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) / sz. Tóvidéki Református Egyházközség - Református Montessori Iskola A i Montessori Iskola mőködése /2009 Ady Endre Kulturális Egyesület Kalotaszentkirály Szülık iskolája a gyermekekért /2009 Agape Alapítvány Szalárd Minıségbiztosítási szakember a Bihar megyei szociális szolgáltatók körében /2009 AGORA Felnıttképzési Intézet Alapítvány Marosvásárhely Felnıttképzés a Humánerıforrásfejlesztési Operatív Program pályázatokról /2009 Alapítvány az Ifjúságkutatásért és képzésért Csíkszereda PR- Patika - PR képzés civilszervezetek vezetıinek /2009 Állampolgár Menedzsment Egylet Csíkszereda Civilek együtt - képzés civil szervezetek és ifjúsági vezetık részére /2009 András Alapítvány Csíkszereda / /2009 Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Aranyosszék Alapítvány Sepsiszentgyörgy Várfalva /2009 Artera Alapítvány Székelyudvarhely /2009 Bihar Megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség, Borsi Területi Szervezete Bors Bíborka Tanoda szakoktatás hargitai és mezıségi gyerekeknek A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kutatási programja és mőködtetése Az Aranyosszék Alapítvány képzési programjai Akkreditált szakképzés kézmőves mesterségekben Let's begin! - Start! - angol és román nyelvtanfolyam felnıttek számára /2009 Bihardiószegi Zichy Gazdakör Bihardiószeg tanulni egy életen át /2009 Bogátalji Mozgalom Egyesület Csíkrákos és Göröcsfalva Csíkrákos Zenei képzés és hangszeroktatás iskolásoknak / / / /2009 Bukaresti Magyar Diákszövetség Caritas - Vidékfejlesztés Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért - i Fiók Csekonics Egyesület - Zsombolya Bukarest Gyergyószentmiklós Zsombolya Menedzsment képzés Állattenyésztı szakképzés a Gyergyóimedencében Egységes erdélyi felnıttképzés a Pannonforrás Hálózat keretén belül Gyümölcstermesztési szakképzés felnıtteknek a hármashatáron KEMK 2009/II november

17 / /2009 Csík Terület Ifjúsági Tanácsa Csíkfalva Község Polgármesteri Hivatala Csíkszereda Csíkfalva /2009 Csorgó Egyesület Csíkkarcfalva /2009 Ditrói Község Gyergyóditró / / / / /2009 Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért Erdélyi Magyar Írók Ligája Erdélyi Múzeum- Egyesület Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa Gyulafehérvári Caritas Otthoni Gondozás Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklós Csíkszereda Trénerképzés felsıfokon Gazdaképzés Csíkfalva községben Fiatal Pedagógusok Továbbképzése Ügyviteli továbbképzés Ditróban Tanulási képességek fejlesztése - egy versenyképesebb ifjúságért forgatókönyvíró képzés írók és forgatókönyvírás iránt érdeklıdık számára Az EME szak- és továbbképzési programjai Szervezeti menedzsment képzés a Gyergyói-Medence civil szervezetei számára Innovatív formator és kinaesthetics szakképzések a Caritas Iskolában /2009 Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség Csíkszereda Településmarketing tananyag elkészítése és képzés akkreditálása /2009 Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Könyvtári és civil intézménymőködtetési szakemberképzés /2009 Hifa-Románia Egyesület Marosvásárhely /2009 Iskola Alapítvány / / /2009 Jakabffy Elemér Alapítvány Janovics Jenı Alapítvány Kallós Zoltán Alapítvány Marosvásárhely A fogyatékkal élık személyi gondozóinak szakképzés Továbbképzés önkormányzati közbeszerzési szakértıknek Továbbképzés történelem tanároknak magyar kisebbségtörténetbıl II. Erdélyi médiaképzés operatıröknek, beszéd technikusoknak és szerkesztıknek Kallós Zoltán Alapítvány felnıtt-képzéseinek résztámogatása /2009 KALOT Egyesület Csíkszereda Akkreditált EU-s projektmenedzsment és pályázatíró képzés / /2009 i Magyar Diákszövetség i Magyar Egyetemi Intézet A i Magyar Diákszövetség projektmenedzsment és önkéntes koordinációs képzéssorozata A KMEI-BBTE akkreditált továbbképzı programjai /2009 Korunk Baráti Társaság A Korunk Akadémia programjai KEMK 2009/II november

18 / /2009 Live Music Egyesület Lókodi Ifjúsági Alapítvány Lókod Szervezetépítés, projekttervezés és projektmenedzsmentképzés kulturális fesztiválszervezık számára Hátrányos helyzető fiatalok szakképzése és fejlesztése /2009 Madéfalvi Ifjúsági Kezdeményezés Madéfalva Számítógép-kezelı tanfolyam Madéfalván /2009 Magyar Ifjúsági Értekezlet Csíkszereda Multiplikátor-képzés szórványközösségeknek / / / /2009 Marosvásárhelyi Egyetemi Társaság Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Marosvásárhelyi Színházmővészeti Egyetem Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Koronka Marosvásárhely Marosvásárhely Sepsiszentgyörgy Integrált fordítás Memoq programmal X. MMDSZ Mőhelytábor Szak- és továbbképzési vendégtanár program a Marosvásárhelyi Színházmővészeti Egyetem folyó magyar nyelvő oktatás tökéletesítéséért Csángóföldön dolgozó magyar pedagógusok továbbképzıje /2009 Nagyváradi Magyar Diákszövetség Nagyvárad Projektmenedzserek képzése / /2009 Országos Magyar Diákszövetség Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad /2009 Pont Csoport / /2009 Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület Pro Erked Egyesület Nagyvárad Szilágyerked Karrier Iroda Hálózat kiépítése Egységes partiumi felnıttképzés Kárpátmedencei hálózatban Önkormányzati vezetı tisztségviselık vezetıképzése Logoterápia képzés Környezettudatos kisvállalkozások Szilágyerkeden / / /2009 Pro Mocsolya Egyesület Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesület Pro Székelyhíd Egyesület Mocsolya Kézdivásárhely Székelyhíd Vállalkozók képzése Szilágy megyében Legyen érték az egészség Székelyhídi civil háló kiépítése /2009 Regionális Képzési Központ Csíkszereda Fejlesztési projektvezetı képzés /2009 Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Tanulási zavaros és hiperaktív gyerekek fejlesztése /2009 Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete Csíkszereda Digitalizálási tanfolyam könyvtárosok részére /2009 Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége Nagyvárad XVII. Közéleti Diák- és Ifjúsági Akadémia KEMK 2009/II november

19 / / /2009 Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Szováta (Teleki Oktatási Központ) Sapientia Alapítvány Csíkszereda Szováta /2009 Studium Alapítvány Marosvásárhely A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓ JELENTİSÉGE ÉS MŐVELÉSE AZ OKTATÁSBAN- NEVELÉSBEN Az érzelmi intelligencia fejlesztése Felnıtt- és szakképzések a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Országos szakképzési programok támogatása /2009 Szarkaláb Kulturális Egyesület IX. Táncoktató-képzı tanfolyam /2009 Szent Erzsébet Idısek Otthona Gyergyószentmiklós /2009 Tabula Egyesület Marosvásárhely /2009 Tectum Egyesület /2009 Téka Alapítvány Szamosújvár / / /2009 Temesvári Magyar Diákszervezet Tenkei Református Egyházközség Transylvania Trust Alapítvány Temesvár Tenke Mozgáskompetencia - Kinaesthetics bevezetése az idıs gondozásba Humán erıforrás fejlesztés, Székely Mezıség térségében A kommunikáció mint szakma sportújságíró képzés FELNİTTKÉPZÉS A MEZİSÉGI SZÓRVÁNYBAN Légy okos és praktikus! - Képzéssorozat egyetemistáknak Idıs személyi otthongondozók alapfokú és továbbképzésének résztámogatása Épített örökség felújításra szakosító képzés mőködése és eszközfejlesztése /2009 Amaryllis Társaság Felnıttképzés / /2009 Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar es Mezıgazdasági Kamara ARCADA-ARKAD- ARKADE Arad Marosvásárhely /2009 ASERTIV Egyesület Marosvásárhely / / /2009 Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozok Egyesülete Bethlen Álalapítvány Bonaventúra Társulás Újszentes Marosvásárhely Dézs Arad megyei magyar vállalkozások fejlesztése Hatékony tanítási módszerek Magyar nyelvő képzések és szakképesítések munkanélkülieknek Humán erıforrás management felnıtteknek magyarul Gombász tanfolyam A Bonaventúra Társulás Felnıttképzési programjainak támogatása KEMK 2009/II november

20 /2009 Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium Csíkszereda IFUA Kontrolling képzés a jövı generációnak /2009 Competitiveness Improvement Center Egyesület Csíkszereda Üzleti hiányképzések a helyi gazdasági élet fellendítése érdekében / / / / / / /2009 ECHO Vállalkozói Inkubátorház Gyergyószentmiklós Egykori Iskolamert Alapítvány Encyclopaedia Egyesület Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület Erdélyi Református Egyházkerület - Apafi Mihály Egyetemi Kollégium Eurocenter Amıba Oktatási Központ Fundamentum Egyesület Gyergyószentmiklós Bors Sepsiszentgyörgy Itthon, sikeresen - vállalkozás menedzsmentképzés fiatalok részére Közbeszerzési szakember képzés a Bihar megyei civil szervezetek és intézmények számára Élménypedagógia szakképzés Területi szervezetépítı képzés A kolozsvári Apafi Mihály szakkollégium képzési programjainak résztámogatása CNC forgácsoló szakmai képzések beindítása Kovászna megyében Magyar nyelvő felnıtt képzı intézet elindítása Erdélyben /2009 Gáspár András I- VIII osztályos iskola, Bihar Bihar Tanulás egy változó világban való megmaradásért / / / / / / / /2009 Gondviselés Segélyszervezet Guzsalyas Alapítvány Hargita Mushing Klub Sportegyesület Háromszéki Kutatási és Fejlesztési Központ Integratio Alapítvány Lécfalvi Református Egyházközség Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége MITIS Matematika informatika Egyesület Sepsiszentgyörgy Székelyudvarhely Sepsiszentgyörgy Temesvár Lécfalva Marosvásárhely /2009 MÜTF Egyesület Székelyudvarhely Szociális munkások képzése Népi mesterek és játszóház-vezetık képzése Egységben a természettel - gyakorlati természetpedagógiai ismeretterjesztés és képzés Mővelıdésszervezı szakképzés EU-learning e- tanulással magyar szaknyelvet Bántalmazott gyermekek helyzete Felnıttképzési programok kidolgozása Összefogás határon túl nyúló magyar informatikai versenyképzésért Székely turisztikai vezetıképzés, készségfejlesztéssel (szervezés, számítástechnika, angol) KEMK 2009/II november

21 /2009 Nidus Egyesület Nagyvárad /2009 Noniusz Egyesület Bors /2009 Oltszemi Gyermekotthon Alapítvány Sepsiszentgyörgy /2009 Prisma Egyesület / / / / / /2009 PRO GÜDÜC Egyesület Pro Schola Montessori Egyesület Redisza Közösségfejlesztı Egyesület Református Egyházközség Bors Robert Schuman Egyesület Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház Apáca Egyházközség Güdüc Gyergyóremete Bors Apáca Kézmőves technikák alkalmazása az oktatóinevelıi munkában gyakorlati képzés Szociális szakemberek továbbképzése állataszisztált terápiás módszerek témakörben Fogyatékos felnıttek önálló munkára való felkészítése Oktatók és Kommunikációs Trénerek felkészítése logisztika témájú felnıttoktatási szakképzés beindításához Panzióvezetık és vendéglátók szakképzése Szülık iskolája Kommunikáció - konfliktuskezelés képzés a közszférában dolgozóknak Presbiterek továbbképzése a határmenti településeken Szakmai tanulmányút az Európai Unió brüsszeli intézményeibe Felnıtt átképzés fotó és számítástechnikai eszközparkjának fejlesztése /2009 Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet (RMGE MAROS) Marosvásárhely Taníts és tanulj a fennmaradásért /2009 Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet (RMGE MAROS) Marosvásárhely Instruktor a Román Nemzeti Vidékfejlesztési Program ismertetésére / / /2009 Romániai Magyar Néptánc Egyesület Romániai Magyar Néptáncegyesület csíkszeredai fiók Soros Oktatási Központ Alapítvány Sepsiszentgyörgy Csíkszereda Csíkszereda Néptáncoktató képzések - tavaszi forduló Továbbképzés Hargita megyei és szórványban dolgozó néptáncoltatóknak, pedagógusoknak Magyar mint idegen nyelv oktatása román anyanyelvőek számára /2009 SOS AUTIZMUS BIHAR Nagyvárad Személyi segítı képzés autistákkal dolgozó szakemberek számára /2009 Szabadságra Nevelés Alapítvány Leonardo - mőhelyek és kurzusok tanítóknak, tanároknak KEMK 2009/II november

22 / / / /2009 Szarkaláb Kulturális Egyesület Szatmárnémeti Caritas Szervezet Szent László Római Katolikus Gimnázium Szórvány Alapítvány 1.1. Összesen Szatmárnémeti Nagyvárad Temesvár A Szarkaláb Kulturális Egyesület közmővelıdési programjainak és mőködtetésének költség kiegészítése Tanulás a fejlıdés eszköze Képzés sorozat pedagógusoknak Kulturális és oktatási programok pályázati menedzsmentje KEMK 2009/II november

23 ROMÁNIA 1.2. Magyar nyelvő oktatási programokat mőködtetı egyetemek háttérintézményeinek támogatása Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft Ft Az Kollégium egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 3 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

24 1.2. Magyar nyelvő oktatási programokat mőködtetı egyetemek háttérintézményeinek támogatása Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) /2009 AsociaŃia Tivai Nagy Imre Társaság Csíkszentmárton Egy korszerőbb mezıgazdasági szakoktatásért /2009 Bolyai Társaság / / / / / /2009 Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium Bukaresti Magyar Diákszövetség Encyclopaedia Egyesület Erdélyi Magyar Mőszaki Tudományos Társaság (EMT) Erdélyi Múzeum- Egyesület Erdélyi Református Egyházkerület - Apafi Mihály Egyetemi Kollégium Csíkszereda Bukarest /2009 Iskola Alapítvány / / / / /2009 Jakabffy Elemér Alapítvány i Magyar Diákszövetség i Magyar Egyetemi Intézet Magyar Ifjúsági Értekezlet Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Csíkszereda Marosvásárhely A Bolyai Társaság mőködésének résztámogatása Szakkollégium mőködése 2009/2010 tanévben A Bukaresti Magyar Diákszövetség mőködésének támogatása Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tevékenységeinek bıvítése a Kolozs megyei Mákóban levı ingatlan fejlesztése révén Az EMT mőködési költségeinek támogatása Az EME Kutatóintézetének és Dokumentációs Központjának mőködtetése Az Apafi Mihály Egyetemi Kollégium és Szakkollégium mőködésének résztámogatása Egyetemi oktatók bérkiegészítı támogatása Egyetemi háttérintézmény és szakkönyvtár mőködtetése A i Magyar Diákszövetség mőködése A BBTE MT és a KMEI tevékenységeinek közös mőködési és eszközfejlesztési támogatása EU-tábor elıkészítés, felkészítés, tematizálás MMDSZ Tanügyi Iroda szolgáltatásainak fenntartása és eszközfejlesztése KEMK 2009/II november

25 / / / /2009 Mikó Imre Szakkollégium Egyesület Nagyváradi Magyar Diákszövetség Országos Magyar Diákszövetség Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete Nagyvárad Nagyvárad /2009 Pont Csoport / / / / / / / /2009 Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesület Pro Universitate Partium Alapítvány Romániai Hungarológiai Társaság Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége Sapientia Alapítvány Studium Alapítvány Temesvári Magyar Diákszervezet Nagyvárad Kézdivásárhely Nagyvárad Sepsiszentgyörgy 1.2. Összesen Marosvásárhely Temesvár Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Bentlakásos Szakkollégium mőködtetése Az NMD Információs-, Tanácsadó- és Oktatási Szolgáltató Központjának támogatása Országos Magyar Diákszövetség mőködési támogatása I. Partiumi Egyetemi nyílt napok Egyetemisták nyári szakmai gyakorlatának közvetítı rendszere Nap-mese - platóni iskola Többletrendeltetéső licenc terem berendezése az egyetemi hallgatók számára mőködési költségek támogatása A Romániai Hungarológiai Társaság mőködési és eszközbeszerzési támogatása RODOSZ mőködési költségei január 1.-május 31. A Sapientia Alapítvány mőködtetése 2009/2010 Studium Modell: egyetemi háttérintézmények egységes támogatása A Temesvári Magyar Diákszervezet fejlesztési és mőködési támogatása KEMK 2009/II november

26 ROMÁNIA 1.3. Oktatáshoz kapcsolódó kutatások, valamint felsıoktatási tudományos konferenciák támogatása Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft Ft Lakatos András kitért azon elvi megállapodásra a támogatásokat illetıen, mely szerint prioritást élveznek a második félévben azon megkezdett projektek, melyeknek tárgyai nem kerülhettek maradéktalanul megvalósításra az anyagi korlátok az elsı félévben. A Kollégium egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 4 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

27 1.3. Oktatáshoz kapcsolódó kutatások, valamint felsıoktatási tudományos konferenciák támogatása Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe /2009 Apáthy István Egyesület /2009 Bolyai Társaság / / / / /2009 Egyetemi Oktatást Elısegítı HOLLANDA Alapítvány Erdélyi Magyar Mőszaki Tudományos Társaság (EMT) Erdélyi Múzeum- Egyesület Háromszéki Ifjúsági Tanács Háromszéki Kutatási és Fejlesztési Központ Marosvásárhely Sepsiszentgyörgy Sepsiszentgyörgy /2009 Iskola Alapítvány / / / / / /2009 Jakabffy Elemér Alapítvány KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja i Akadémiai Bizottság i Magyar Diákszövetség i Magyar Egyetemi Intézet Kriza János Néprajzi Társaság Csíkszereda Tájmozaikosság vizsgálata a Gyergyói medencében különbözı skálák révén: a populációbiológiától a közösségökológiáig A Bolyai Társaság tevékenységeinek támogatása: kutatási programok és konferenciák szervezése A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán tanuló Mechatronika szakos hallgatók kutatásának támogatása Az EMT által szervezett tudományos konferenciák támogatása Az EME kutatási programjai az oktatás szolgálatában Pedagógus Konferencia Egy más mellett élés Roma helyzetkép és problémakezelési lehetıségek Kovászna megyében Munkaerıpiaci kereslet Székelyföldön - kutatás Internet-használat az erdélyi magyar középiskolások körében: összehasonlító kutatás Egy más mellett élés - Roma helyzetkép és problémakezelési lehetıségek Hargita megyében Végzıs Középiskolai diákok továbbtanulása és utánkövetı rendszere Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia A KMEI tudományos kutatóprogramjának támogatása ÉLETMÓDVÁLTOZÁS EGY ORBAISZÉKI FALUBAN - KUTATÁS ÉS KONFERENCIA Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) KEMK 2009/II november

28 /2009 Magyar Ifjúsági Értekezlet Csíkszereda Felmérés és konferencia az ifjúsági vezetık és szervezeti önkéntesek felnıttoktatási igényeirıl / / / / / / / / / /2009 Marosvásárhelyi Egyetemi Társaság Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Marosvásárhelyi Sapientia Fiókalapítvány Max Weber Társadalomkutató Alapítvány Média Index Egyesület Mikó Imre Szakkollégium Egyesület Nagyváradi Magyar Diákszövetség Országos Magyar Diákszövetség Partiumi Keresztény Egyetem Pogány-havas Kistérségi Társulás Koronka Marosvásárhely Koronka Kertészeti növényfajok termésbiztonsági tényezıinek kutatása XVII. Tudományos Diákköri Konferencia A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Mőszaki és Humántudományok Kar kutatási programjának támogatása Kárpát Panel 2010 Szociológiai kutatás, Társadalmi változás konferencia Adatbank Café Nagyvárad Nagyvárad Csíkszereda /2009 Pont Csoport / / / /2009 Pro Philosophia Alapítvány Pro Székelyhíd Egyesület Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Székelyhíd Mikó Imre Szakmai Napok Új gazdaságfejlıdési modellek a világválság árnyékában! Környezetvédelmi, Agrártudományi és Turisztikai Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia A bolognai folyamat percepciója on tanuló magyar magiszteri hallgatók körében Partiumi tudományos konferenciasorozat Hegyi kaszálók: a biodiverzitás és a hagyományos kultúra forró pontjai Forrástérképháttérelemzés oktatási fejlesztések és kisebbségi oktatási stratégiák pénzügyi támogatásához Az európai politikai identitás esélyei Felmérés az alternatív illetve hagyományos oktatási formák hatékonyságának megállapítására X. RODOSZ Konferencia II. Erdélyi Magyar Gyógypedagógiai Konferencia KEMK 2009/II november

29 / /2009 Romániai Magyar Néptáncegyesület csíkszeredai fiók Sapientia Alapítvány Csíkszereda /2009 Studium Alapítvány Marosvásárhely / /2009 Szórvány Alapítvány Temesvári Magyar Diákszervezet Temesvár Temesvár /2009 Tranzit Alapítvány / / / / / /2009 Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium Civil Elkötelezettség Mozgalom HERO Egészséges Környezetünkért Regionális Szervezet Junior Business Club Egyesület Marosvásárhelyi Kulturális Központ Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület Csíkszereda Marosvásárhely Sepsiszentgyörgy Marosvásárhely Nagyvárad /2009 Prisma Egyesület 1.3. Összesen Még élı néphagyományaink kutatása Csíkvármegyében Tudományos konferenciák a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Studium Kutatási és Ösztöndíj program Határmenti vidéken élı tanuló képe a kistérségrıl és a régióról XII. Temesvári Magyar Mőszaki Tudományos Diákköri Konferencia Totális és alternatív társadalomvíziók az államszocializmusban Globe kutatás nonprofitokra Mi lenne ha magyarul tanítanák a földrajzot és a történelmet Romániában? városi és vidéki belsı környezet jellemzıinek tanulmányozása Gyere Haza! Vállalkozz! - elıadássorozat B. Nagy Margit Emlékkonferencia Posticum Visual Kontakt kortárs képzõmûvészeti kiállítás sorozat és workshop EURÓPAI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJAK KONFERENCIÁJA (ETÖK 2010) KEMK 2009/II november

30 ROMÁNIA 1.4. Egyetemi jegyzetek, szakkönyvek és tudományos szakfolyóiratok támogatása Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft 4...-Ft A Kollégium egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 5 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

31 1.4. Egyetemi jegyzetek, szakkönyvek és tudományos szakfolyóiratok támogatása Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) /2009 Ábel Kiadó Egyetemi jegyzetek és szakkönyvek az Ábel Kiadó gondozásában /2009 Bolyai Társaság / / / /2009 Erdélyi Magyar Mőszaki Tudományos Társaság (EMT) Erdélyi Múzeum- Egyesület Hifa-Románia Egyesület KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja Marosvásárhely Csíkszereda /2009 Koinónia Kiadó / / / / /2009 i Magyar Egyetemi Intézet MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ROMÁNIAI EGYESÜLETE Marosvásárhelyi Egyetemi Társaság Marosvásárhelyi Színházmővészeti Egyetem Max Weber Társadalomkutató Alapítvány Marosvásárhely Koronka Marosvásárhely Egyetemi jegyzetek és oktatáshoz kapcsolódó szakkönyvek kiadásának támogatása A Mőszaki Szemle tudományos folyóirat évi utolsó, valamint 2010.évi elsı két számának kiadása Az EME mőszaki tudományos füzetek kiadványa az oktatás szolgálatában Építsünk hidakat! szakkönyv a fogyatékkal élık életmódjáról Az Antropológiai Mőhely szerkesztése és kiadása Koinónia - Universitas 2009 A KMEI magyar egyetemi jegyzettámogatása a BBTE oktatói számára Képnyelv-Szónyelv Szemiotikai modell tévémőfajok elemzésére A Sapientia EMTE Mőszaki és Humántudományok Kar jegyzetkiadási tevékenységének támogatása Dr. Cristian Pepino: Az animációs színház technikája c. könyv kiadása Erdélyi Társadalom és a WEB szakfolyóiratok mőködtetése / /2009 Országos Magyar Diákszövetség Partiumi Keresztény Egyetem Szakleírások Nagyvárad /2009 Pont Csoport /2009 Romániai Hungarológiai Társaság Sepsiszentgyörgy Egyetemi hiánypótló jegyzetek támogatása Települési esettanulmányok oktatási és kutatási célból Hiánypótló egyetemi jegyzetek és szakkönyvek megjelentetése KEMK 2009/II november

32 / / / / / / / /2009 Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Sapientia Alapítvány - Kutatási Programok Intézete Studium Alapítvány Transylvania Trust Alapítvány Amaryllis Társaság Fundamentum Egyesület Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület Pro Scientia Administrativa Tudományos Társaság 1.4. Összesen Csíkszereda Marosvásárhely Nagyvárad Sepsiszentgyörgy Magiszter - szakmaimódszertani folyóirat VIII. évfolyamának elıállítási költségei Az ACTA Universitatis Sapientiae címő egyetemi folyóirat támogatása Studium Alapítvány Kiadó szakkönyveinek megjelentetése Kétnyelvő mőemlékvédelmi digitális szakkiadvány alap- és posztgraduális képzésben résztvevıknek Zene(bona) óvoda címő egyetemi szakkiadvány kiadása Merj különbözni! Marketing útmutató vidéki kisvállalkozók számára Karátson Gábor a tao te king és a ji king címő filozófiai munkákról szóló erdélyi egyetemi elıadássorozatának kiadása Romániai közigazgatási szakkönyvek magyarul KEMK 2009/II november

33 ROMÁNIA 1.5. Lebonyolító szervezetek részére közoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából Kiosztható keret: Ft A Kollégium egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 6 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

34 1.5. Lebonyolító szervezetek részére közoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe /2009 EuroTrans Alapítvány Oktatási programok támogatása Teljes költség (Ft) Összesen Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) KEMK 2009/II november

35 SZLOVÁKIA Érvénytelen pályázatok KEMK 2009/II november

36 Érvénytelen pályázatok Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Érvénytelenség oka /2009 Cornides István Társaság Komárno Felnıttképzés - gyerekekért Kétszer érkezett be / /2009 SZMSZSZ ASZ, Gímesi Alapiskola SZMSZSZ, ASZ - Óvoda, Tany Gímes Tany /2009 Vidéo Alapítvány Pozsony /2009 Felnıttképzési Intézet Komárno Az anyanyelvi oktatás színvonalának emelése interaktív táblával A "Tavirózsa" - Környezet- és természetvédı óvodai program megvalósítása Iskolabuszok üzemeltetési költségeihez való hozzájárulás Pedagógus továbbképzések megszervezése Határidın túl érkezett Alacsony az igényelt összeg Kétszer érkezett be Rossz célra nyújtotta be Érvénytelen összesen KEMK 2009/II november

37 SZLOVÁKIA 2.1. A szakképzés innovációja az új szakképzési törvény értelmében Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft 5...-Ft A Kollégium egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 7 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

38 2.1. A szakképzés innovációja az új szakképzési törvény értelmében Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) / / / / / / / / /2009 COMENIUS - Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, khsz. Hidaskürti Magán Szakközépiskola Ipolysági szakközépiskola mellett mőködı SZMSZSZ ASZ Iskolabarátok Társulása Magyar Tannyelvő Magánszakközépiskola, Alsóbodok Mőszaki Szakközépiskola mellett mőködı Szlovákiai Magyar Szülık Szövetsége Nagykapos és Vidéke Társulás Priemyslovka-Ipari n.f. nonprofit alap Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komárno Hidaskürt Ipolyság Nagymegyer Alsóbodok Dunaszerdahely Nagykapos Komárno Komárno Önértékelésen, partneri igényfelmérésen és munkaerıpiacielemzésen alapuló pedagógiai programfejlesztés Korszerő szakképzéssel a Felvidék gazdasági potenciáljának megerısítéséért Látványosság elvének felhasználása a gépészek szakoktatásánál Interaktív táblák vásárlása a szaktantermekbe Az iskola technikai felszereltségének modernizációja Szakképzési törvény adta lehetıségek kihasználása a szakoktatásban Az életen át tartó tanulás jó gyakorlatainak átvétele, a szakképzés innovációjának ösztönzésére Az elektrotechnikai szakképzés innovációja A szakoktatásban résztvevı pedagógusok szakmai továbbképzése a szakképzési törvény értelmében /2009 SZMSZSZ ASZ, MTNY Építészeti Szakközépiskola, Dunaszerdahely Dunaszerdahely Munkaeszközök - asztalos mőhely okatási színvonalának emelése / /2009 Szülıi Szövetség - Magán Szakközépiskola Hidaskürt Kihelyezett Részleg Nagykapos Szakképzı és Felnıttképzési Intézet Nagykapos Komárno A minıségi középfokú szakoktatás feltételeinek megteremtése Szakképzı iskolák tapasztalatai és innovációi - szemináriumsorozat Összesen KEMK 2009/II november

39 SZLOVÁKIA 2.2. Szlovákiai magyar nyelvő felsıoktatás támogatása Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft Ft A Kollégium az elıterjesztés szerint, egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 8 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

40 2.2. Szlovákiai magyar nyelvő felsıoktatás támogatása Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) /2009 Diákhálózat Pozsony /2009 Konstantin Filozófus Egyetem - Közép-európai Tanulmányok Kara Nyitra /2009 PONT Intézet Komárno /2009 Selye János Egyetem Komárno V. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia Új távlatok a nyitrai magyar nyelvő felsıoktatásban Környezetvédelmi értelmezı szótár (magyar-szlovák-angol) A Selye János Egyetem mőködési költségeinek támogatása Összesen KEMK 2009/II november

41 SZLOVÁKIA 2.3. Felnıttképzések és szakmai továbbképzések megvalósítása Megpályázható legalacsonyabb összeg Megpályázható legmagasabb összeg Kiosztható keret: Ft Ft 5...-Ft Bíró László elmondta, hogy az alacsony keret ellenére igyekeztek minél több pályázatot támogatásban részesíteni. A Kollégium a módosításokat acceptálva, egyhangú igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbi 9 / sz. határozatot KEMK 2009/II november

42 2.3. Felnıttképzések és szakmai továbbképzések megvalósítása Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe / /2009 Calvin J. Teológiai Akadémia COMENIUS - Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, khsz. Komárno Komárno /2009 Diákhálózat Pozsony / / / / / / /2009 E-Talentum nonprofit szervezet Felsıszeli Széchenyi István MTNY Alapiskola és Óvoda mellett mőködı SZMSZSZ ASZ Fórum Információs Központ Ipolysági szakközépiskola mellett mőködı SZMSZSZ ASZ Jedlik Ányos Polgári Társulás (OZAJ) Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvő 8- éves Egyházi Gimnázium A CJTA tematikus továbbképzésének támogatása Új pedagógustovábbképzési programok kifejlesztése és bevezetése kistérségi szervezésben Akkreditált képzési program megalkotása és megvalósítása egyetemisták számára Teljes költség (Ft) Fülek Talentum felnıttképzés Felsıszeli Somorja Ipolyság Nyitra Szakmai továbbképzés pedagógusok számára Továbbképzések civil szervezeteknek - Európai Uniós pályázati programok Államvizsgás felnıttképzés az Ipoly völgyében Szlovákiai magyar pedagógusok továbbképzése akkreditált továbbképzı programok elvégzésével Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) Királyhelmec Kodály zenei órák Gúta /2009 Pro Scholis Rimaszombat / / / /2009 Régiófejlesztési Ügynökség - Déli Régió Regionális Fejlesztési Ügynökség Királyhelmec Steting nonprofit szervezet Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Párkány Királyhelmec Komárom Dunaszerdahely Pedagógustovábbképzés az interaktív tábla használatának elsajátítására Szakmai továbbképzések: pedagóguskompetenciák fejlesztése szövegértés, -alkotás, Számítógépes tanfolyam a Déli Régió nyugdíjasai részére Versenyképes munkaerı-bázis kiépítése a Felsı Bodrogközben Innováció és újdonságok sportoktatóknak Hatékony vezetıképzéssel a sikeres fiatalokért KEMK 2009/II november

43 / / / / / / /2009 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa Szövetség a Közös Célokért Anyanyelvünkért Polgári Társulás Cornides István Társaság Dobó István MTNY AI, Nagyszelmenc Felnıttképzési Intézet Komárno Somorja Komárom Komárom Komárno A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai továbbképzéseinek és felnıttképzési programjainak megvalósítása Karvezetıképzés - iskolai kórusok és amatır karok karnagyai részére Európai uniós pályázatok megismerésének elısegítése projektmenedzsment képzés Szakmai mőhelyek és képzések az anyanyelvhasználatról és anyanyelvi oktatásról Felnıttképzés - gyerekekért Nagyszelmenc A XXI. század iskolája Komárno /2009 Gordius plusz Nagykapos / / / / / / / / / / /2009 Gömöri Ifjúsági Társaság Hidaskürti Magán Szakközépiskola Iskolabarátok Társulása Jogi Személyek Regionális Vállalkozásfejlesztési Érdekegyesülete Jópásztor Alapítvány - Nadácia Dobrý Pastier Kempelen Farkas Társaság Nagykapos és Vidéke Társulás Partnerség a Képzésben Polgári Társulás Rákóczi Baráti Köre - Királyhelmec és Vidéke Régiófejlesztési ügynökség Szepsi Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közmővelıdési Egyesület Rozsnyó Hidaskürt Nagymegyer Nagykapos Gúta Pozsony Nagykapos Dunaszerdahely Királyhelmec Szepsi Komárno Kiegészítı pedagógiai továbbképzı program a Selye János Egyetem hallgatói számára Ökológiai gyümölcstermesztés, agrárképzés Szakmai továbbképzés a Szlovák-karszt idegenvezetıinek Fiatal munkavállalók vállalkozókká történı átképzése Munkanélküliek, pályakezdık át- és továbbképzése Ung-vidék kitörési pontja: falusi turizmus A felvidéki magyarság jó pásztorai Média akadémia - Újságíró tanfolyam szlovákiai magyar fiataloknak ESZES-EGY, csapatépítı tréning a magyar civil szervezetek vezetıi részére Partnerség a regionális oktatásban Hiánypótló történelmi órák Vállalkozás mint az élet filozófiája Szakmai továbbképzések és konferenciák szervezése a közoktatásban dolgozó pedagógusok részére KEMK 2009/II november

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség Érvénytelenség oka HR 5.3 4740/2009 A Pro Majlát Majláthfalva

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 2.3 5792/2009 Cornides István Társaság Felnıttképzés - gyerekekért 690 000 360 000 2.5 5983/2009 2.5 5638/2009 SZMSZSZ ASZ, Gímesi Alapiskola

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret:

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati 2.1. Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: 8.000.000 Ft Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 2.1 4644/2008 Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola,

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes.

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes. Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.6 1114/2008 Alapiskola és óvoda, Csáb Csáb 2.6 1015/2008 Körtvélyes Község Körtvélyes 2.6 1217/2008 2.6 1260/2008 2.6

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft) Kolozsvár Alternatív pedagógia képző 2 140 000 2 000 000 1 000 000. Csíkszereda Hogyan mondjam el...? 1 250 000 1 000 000 500 000

Igényelt összeg (Ft) Kolozsvár Alternatív pedagógia képző 2 140 000 2 000 000 1 000 000. Csíkszereda Hogyan mondjam el...? 1 250 000 1 000 000 500 000 Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati felhívás Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4088/2008 10. sz. Tóvidéki Református Egyházközség - Református Montessori

Részletesebben

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről. SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának 2007. március 21-i üléséről. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal épületében

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati felhívás Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 1.2 2110/2009 1.4 2324/2009 Magyarlapádi Általános

Részletesebben

SZÜLŐFÖLD ALAP Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégiumának ülése 2008. szeptember 11.

SZÜLŐFÖLD ALAP Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégiumának ülése 2008. szeptember 11. SZÜLŐFÖLD ALAP Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégiumának ülése 2008. szeptember 11. A Szülőföld Alap Iroda Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft) megpályázhatónál Székelyderzs

Igényelt összeg (Ft) megpályázhatónál Székelyderzs Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség Érvénytelenség oka 1.2. 4875/2008 A Székelyderzsi Község Helyi

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft)

Igényelt összeg (Ft) Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 1.1 1371/2008 1.6 1330/2008 Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók e Pro Lyceum Salonta Újszentes Nagyszalonta 1.6 1336/2008

Részletesebben

A Szülőföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2008. december 01.

A Szülőföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2008. december 01. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése 2008. december 01. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében tartott

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft) Számítógépes irodahelység kialakítása - Zselyk

Igényelt összeg (Ft) Számítógépes irodahelység kialakítása - Zselyk Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 1.4. 432/2008 Szent Ferenc Alapítvány Déva Iroda felszerelés, védelem 2 820 000 1.4. 1516/2008 Pro Zselyk Zselyk Számítógépes

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának 2007. szeptember 17-ei üléséről.

EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának 2007. szeptember 17-ei üléséről. EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának 2007. szeptember 17-ei üléséről. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal épületében ülést tartott.

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) felhívás Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat

Részletesebben

Egységes felnőttképzés kárpát-medencei hálózatban

Egységes felnőttképzés kárpát-medencei hálózatban Egységes felnőttképzés kárpát-medencei hálózatban A Pannonforrás Hálózat 2009. évi összehangolt programrendszere a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának támogatásával valósult meg. A PannonForrás

Részletesebben

A Szülıföld Alap. Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2009. május 19.

A Szülıföld Alap. Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2009. május 19. A Szülıföld Alap Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése 2009. május 19. A Szülıföld Alap Önkormányzati együttmőködési és Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.3. 5620/2007 Helemba Község

Részletesebben

EGYSÉGES FELNŐTTKÉPZÉS KÁRPÁT-MEDENCEI HÁLÓZATBAN

EGYSÉGES FELNŐTTKÉPZÉS KÁRPÁT-MEDENCEI HÁLÓZATBAN EGYSÉGES FELNŐTTKÉPZÉS KÁRPÁT-MEDENCEI HÁLÓZATBAN Miskolc, 2009. október 13. Molnár György igazgató Békéscsabai Regionális Képző Központ TÉMAKÖRÖK ELŐZMÉNYEK (2004-2009) IDŐSZERŰ FEJLESZTÉSEK JÖVŐKÉP ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 1.1. 6141/2009 etransylvania Önkormányzati riportfilmek 2 200 000 1 500

Részletesebben

A Szülıföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése. 2009. február 17.

A Szülıföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése. 2009. február 17. A Szülıföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése 2009. február 17. A Szülıföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében

Részletesebben

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok 3.6. 1604/2008 Vajdasági Rádió és Televízió Újvidék 3.6. 1377/2008 Temerini Kertbarátkör Temerin Újvidék Vágó berendezés beszerzése

Részletesebben

A Szülıföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2009. február 19.

A Szülıföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2009. február 19. A Szülıföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése 2009. február 19. A Szülıföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében tartott

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési, Informatikai és Média Kollégiumának szeptember 27-ikei üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési, Informatikai és Média Kollégiumának szeptember 27-ikei üléséről. EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési, Informatikai és Média Kollégiumának 2007. szeptember 27-ikei üléséről. A Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési, Informatikai és Média Kollégiuma

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4.3 2550/2009 Csillagocska Óvoda Kisbégány A Kisbégányi "Csillagocska

Részletesebben

kiemelt projekt rmentiség g a gyakorlatban Románia, Szerbia Imre szakmai fıigazgatf november 23.

kiemelt projekt rmentiség g a gyakorlatban Románia, Szerbia Imre szakmai fıigazgatf november 23. TÁMOP 1.3.1-07/1 07/1-2008-00020002 kiemelt projekt Nemzetközi zi és s határ r menti együttm ttmőködések támogatt mogatása címőc alprojekt Foglalkoztatáspolitika, határmentis rmentiség g a gyakorlatban

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 4.2 1247/2008 Csapi 2. Sz. Középiskola Csap Művészeti programok lebonyolításához szükséges technikai eszközök 409 990 Érvénytelenség

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi

Részletesebben

Európai mobilitási lehetıségek

Európai mobilitási lehetıségek Európai mobilitási lehetıségek Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda Sinkó Zsófia Anna Sopron, 2012. május 21. Tempus Közalapítvány 1996-tól, jelenleg a Nemzeti Erıforrás Minisztériumának felügyelete

Részletesebben

SZÜLŐFÖLD ALAP Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése szeptember 04.

SZÜLŐFÖLD ALAP Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése szeptember 04. SZÜLŐFÖLD ALAP Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése 2008. szeptember 04. 1 A Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében

Részletesebben

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok 3.1. EU-s alapok, strukturális alapok felhasználását elősegítő programok informatikai képzés- és eszköztámogatása. Strukturális alapok, EU operatív programok

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Projektmenedzsment képzés a Gyergyói-Medence civil szervezetei számára

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Projektmenedzsment képzés a Gyergyói-Medence civil szervezetei számára Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati felhívás Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Érvénytelenség oka Megjegyzés 1.1 6603/2010 Gyergyó Terület Ifjúsági

Részletesebben

A Szülıföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2009. május 05.

A Szülıföld Alap. Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése. 2009. május 05. A Szülıföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának ülése 2009. május 05. A Szülıföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében tartott ülést.

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Számítógép beszerzése a civil szervezetek részére

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Számítógép beszerzése a civil szervezetek részére Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség YU 3.2. 3231/2009 Hajdújárás Helyi Közösség Hajdújárás Számítógép

Részletesebben

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért!

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért! EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért! Az együttmőködés civil gyakorlata az EGYMI egyesület munkájában Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök 2010. március 29. Miért jött létre az

Részletesebben

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN Táskai Erzsébet 2010 KISKÖRÖS A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ szervezeti felépítése Önálló intézményegységek Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

rségi Foglalkoztatási trehozása

rségi Foglalkoztatási trehozása Ajka TérsT rségi Foglalkoztatási Partnerség g létrehozl trehozása és mőködtetése Kedvezményezett: Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás Székhely: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Támogatás összege: 20

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2012. január 26. (csütörtök) 1. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj részletes költségkalkulációja Elıterjesztı:

Részletesebben

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21 EGYMI EGYESÜLET Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21 Szeretettel köszöntjük a szakmai nap résztvevıit! 2012. Május 21 1 Az Országos EGYMI Egyesület

Részletesebben

LLP program - Comenius. Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda

LLP program - Comenius. Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda LLP program - Comenius Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda Comenius Közoktatás Egész életen át tartó tanulás program LLP Erasmus Felsıoktatás és felsıfokú szakképzés Leonardo da Vinci Grundtvig Felnıttoktatás

Részletesebben

A Könyvtári Intézet Határon túli könyvtári szakemberek képzése és továbbképzése programja

A Könyvtári Intézet Határon túli könyvtári szakemberek képzése és továbbképzése programja A Könyvtári Intézet Határon túli könyvtári szakemberek képzése és továbbképzése programja Országos Könyvtárügyi Konferencia, Magyar könyvtári hálózat Határok nélkül szekció Dr. Hangodi Ágnes Könyvtári

Részletesebben

Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében

Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében A TÁMOP 2. prioritás tartalma A gazdaság és a munkaerıpiac változása folyamatos alkalmazkodást kíván meg, melynek legfontosabb eszköze a képzés.

Részletesebben

A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása

A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása Típus: Leonardo da Vinci projekt Innovációtranszfer Fıpályázó: TÜV Rheinland Akademie GmbH, Berlin, Németország

Részletesebben

Pályázati cél Pályázó neve Pályázó helysége Pályázat címe Megítélt összeg (Ft) RO 1.1. Horizont Egyesület Sepsiszentgyörgy Népi fürdőkultúra 6 000 000

Pályázati cél Pályázó neve Pályázó helysége Pályázat címe Megítélt összeg (Ft) RO 1.1. Horizont Egyesület Sepsiszentgyörgy Népi fürdőkultúra 6 000 000 SZAK II. Európai integrációval és regionális együttműködéssel összefüggő fejlesztési projektek támogatása Keretösszeg: 48 millió Ft Horizont Egyesület Sepsiszentgyörgy Népi fürdőkultúra 6 000 000 Gellért

Részletesebben

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATOK SZE 1014/3.2/2011.(III.09.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosításának elfogadása

Részletesebben

ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS

ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS Az együttnevelés eredményei a többségi intézmények szemszögébıl, avagy miért van szükségünk az Egységes Módszertani Intézményekre? Készítette: Lırincsikné Kovács Olga

Részletesebben

ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT. Ikt. sz.: 7546/2013

ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT. Ikt. sz.: 7546/2013 Ikt. sz.: 7546/2013 ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2013. március 29-én kiírt Határon túli gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek és ifjúsági szakemberek

Részletesebben

H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I

H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I B U D A P E S T FİVÁROS ÖNKORMÁNYZATA H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I FİPOLGÁRMESTER-HELYETTES Szám: 14/943/10/2009 Egyeztetésre megküldve a Fıvárosi Közgyőlés állandó bizottságai és tanácsnokai

Részletesebben

A Szülőföld Alap. Önkormányzati Együttműködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2008. május 06.

A Szülőföld Alap. Önkormányzati Együttműködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2008. május 06. A Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési és Informatika Kollégiumának ülése 2008. május 06. A Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori

Részletesebben

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Szakszolgálati feladatellátásunk a számadatok tükrében Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és

Részletesebben

SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért

SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SZTMK Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZTMK) szolgáltatóipari

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. 3.1. Magyar nyelvű tehetséggondozó gimnáziumok támogatása Kiosztható keret: 12.000.

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. 3.1. Magyar nyelvű tehetséggondozó gimnáziumok támogatása Kiosztható keret: 12.000. Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok 3.1. Magyar nyelvű tehetséggondozó gimnáziumok támogatása Kiosztható keret: 12.000.000 Ft 3.1. 1332/2007 3.1. 1500/2007 3.1. 1189/2007 Bolyai Tehetséggondozó

Részletesebben

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı F.M. Közgyőlése 385/2008. (XII.18.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2009. I. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta és elfogadta a közgyőlés 2009. I. félévi üléstervét, amely

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK Balatonfüred, 2015. november 10-11. A) A 2014. ÉV ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA 1. A 2014. évi adománygyűjtés célja A 2014. évi adománygyűjtésre három célt

Részletesebben

BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM. Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban

BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM. Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban Szedmákné Lukács Zsófia Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2007. november

Részletesebben

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió Tartalom 1. Az ITD Hungary tevékenységérıl nagyon röviden

Részletesebben

Utilitas Kiadó, Brétfű (Breaza) utca 14. szám, 400253, Kolozsvár (Cluj-Napoca), Románia

Utilitas Kiadó, Brétfű (Breaza) utca 14. szám, 400253, Kolozsvár (Cluj-Napoca), Románia Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) TAKÁCS Enikő Cím(ek) 49/7 Rodniciei, 540440, Marosvásárhely (Târgu Mureş), Románia Telefonszám(ok) 0040-264-435489 Mobil: 0040-730-909636 Fax(ok)

Részletesebben

gfejlesztési si Konferencia

gfejlesztési si Konferencia Szerb-magyar Regionális Gazdaságfejleszt gfejlesztési si Konferencia Innovációt t segítı eszközök k a Dél-alfD alföldi ldi RégiR gióban Dr. Molnár István Igazgató Szeged, 2009. 10. 20. BEMUTATKOZIK A DA-RIÜ

Részletesebben

Köszöntjük Vendégeinket!

Köszöntjük Vendégeinket! Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk

Részletesebben

Európai Uniós pályázati lehetıségek

Európai Uniós pályázati lehetıségek UWEX: Urban Water Expert Európai Uniós pályázati lehetıségek Egész életen át tartó tanulás program Bethleni Zsuzsanna Tempus Közalapítvány Budapest, 2011. október 11. Pályáztatás Tempus Közalapítvány Egész

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0 2 5 Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: 1 0 2 5 Utca /

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0 2 5 Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: 1 0 2 5 Utca / KÉPZÉSI PROGRAM I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0 2 Megye: - Utca

Részletesebben

magyar felsıoktat Felsıoktatás mint a rendszerváltás hordozója Felsıoktatás mint a szimbolikus politizálás része

magyar felsıoktat Felsıoktatás mint a rendszerváltás hordozója Felsıoktatás mint a szimbolikus politizálás része A határon túli t magyar felsıoktat oktatás problémái, kihívásai 90-es évek fıbb f jellemzıi Demográfiai csökkenés Jogszabályi átalakulás Felsıoktatás mint a rendszerváltás hordozója Felsıoktatás mint a

Részletesebben

F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl

F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2007. II. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a közgyőlés 2007. II. félévi üléstervérıl szóló javaslatot,

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL 2014. október 10. 1. ELŐZMÉNYEK A Kárpát-medencei Református

Részletesebben

A Szülőföld Alap. Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2008. december 04.

A Szülőföld Alap. Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2008. december 04. A Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiumának ülése 2008. december 04. A Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal Báthori

Részletesebben

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. A pályázati felhívás tárgyának megnevezése Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe 000582 Dési Civil Műhely Dézs dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó 000878

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok 4.4 6387/2010 Halábori Községi Tanács Halábor Legyen korszerű óvodánk 300 000 300 000 300 000 300 000 4.1. Felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési

Részletesebben

NYÍRTELEKI CIVIL KOORDINÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET 4461 Nyírtelek, Puskin u. 43/b. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

NYÍRTELEKI CIVIL KOORDINÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET 4461 Nyírtelek, Puskin u. 43/b. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. NYÍRTELEKI CIVIL KOORDINÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET 4461 Nyírtelek, Puskin u. 43/b. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Az oktatási nevelési intézményekben a személyi anyagi feltételek biztosítása Képviselı-testületi döntések

Az oktatási nevelési intézményekben a személyi anyagi feltételek biztosítása Képviselı-testületi döntések Az oktatási nevelési intézményekben a személyi anyagi feltételek biztosítása Képviselı-testületi döntések 2006-2010 3/2006. (I.17.) 2006/2007. tanévben induló óvodai csoportok, elsı osztályok és középiskolai

Részletesebben

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete működési költségei

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete működési költségei Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok 3.2 3773/2008 A működési költségei Érvénytelensé g oka 10 764 333 9 114 333 Visszavonta a pályázatát Érvénytelen összesen 10 764

Részletesebben

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK Tanítsunk, Tanuljunk határok nélkül Határon átnyúló együttm

ÜDVÖZÖLJÜK Tanítsunk, Tanuljunk határok nélkül Határon átnyúló együttm ÜDVÖZÖLJÜK Tanítsunk, Tanuljunk határok nélkül Határon átnyúló együttmőködési szeminárium Nyugatmagyarországi és industrievierteli iskolák számára 2010. november 24. szerda HLW Sta. Christiana, Frohsdorf

Részletesebben

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése A magyarországi

Részletesebben

A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban

A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban - a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE 1. A szervezet alapadatai, bemutatkozása Tejes név: Munkanélkülieket Segítı Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége Rövid név: MSKSZMSZ Székhely: 4025. Debrecen,

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petıfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei Az alapítvány eredményei közül egyik legjelentősebb, a magyar tannyelvű óvoda beindítása és a 25 évig szünetelő magyar osztályok újraindítása Válaszúton

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden

Részletesebben

Curriculum vitae Europass

Curriculum vitae Europass Curriculum vitae Europass Személyi adatok Név Ráduly-Zörgő Éva-Ilona Lakcím Románia, Kolozsvár 400015, Str. Republicii nr. 43/3, Telefon 0264 596505 Mobil: 0744 93 14 64 E-mail radulyzeva@gmail.com Állampolgárság

Részletesebben

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata Az új LEADER (TK3) koncepciója 1

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata Az új LEADER (TK3) koncepciója 1 Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata 2013 Az új LEADER (TK3) koncepciója 1 Az Egyszerősítés fı irányai korábbi célterületek helyett HVS LEADER része (LEADER terv) szerinti kritériumok helyi

Részletesebben

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet. ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.hu Irodavezető: Dr. Szécsi Gábor Telefon: 30/915-9915 1 / 12 Az

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

Vezető Kedvezményezett: Nagyváradi Egyetem (Románia) Érmelléki Népfőiskola (Magyarország) ,70, amelyből ,69 ERFA támogatás

Vezető Kedvezményezett: Nagyváradi Egyetem (Románia) Érmelléki Népfőiskola (Magyarország) ,70, amelyből ,69 ERFA támogatás ROHU-162 Földrajzi, kulturális örökség és fenntartható fejlődés klaszter Bihar és Hajdú-Bihar határ menti megyékben. 6 határon átnyúló együttműködés támogatása intézmények és 11/b - A hatóságok és résztvevők

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

E U R O P E A N SZEMÉLYES ADATOK. kulcsara@yahoo.com

E U R O P E A N SZEMÉLYES ADATOK. kulcsara@yahoo.com E U R O P E A N C U R R I C U L U M V I T A E F O R M A T www.europa.eu.int/comm/education/index_en.html SZEMÉLYES ADATOK Család- és keresztnév Kulcsár Andrea Lakcím Románia, Marosvásárhely, Violetelor

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK Tájékoztató a ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar neveléstudományi MA szak felsıoktatás-pedagógia szakirányán induló Felsıoktatás-pedagógia,

Részletesebben