Köszöntõ. Molnár József polgármester

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntõ. Molnár József polgármester"

Átírás

1

2

3 Köszöntõ Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki Gyöngyöspata programfüzetét tartja a kezében. Immáron harmadik alkalommal rendezzük meg a Patai Péter Páli Palóc Napokat, mely a településünk egyik legjelentõsebb rendezvénye június között igyekeztünk a tavalyihoz hasonló, és mégis változatos programot összeállítani. A nép kultúra, a hagyományõrzés és a népzene óvása, ápolása a célja e rendezvénynek. A palóc lakodalomban a népviseletes ruhában felvonuló lakodalmas menettel felelevenítjük a korabeli falusi lagzi hangulatát. Palóc összefogást tükröz a hagyományõrzõ szabadtûzi sütõfõzõverseny, amelyet a nyitott pincék program tesz teljessé. A rendezvényt kiállítások és kézmûves vásározók színesítik. Itt szeretnénk köszönetet mondani minden résztvevõnek, akik elfogadták meghívásunkat, Gyöngyöspata minden lakójának, akik részt vettek a szervezésben és lebonyolításban. Érezze jól magát programjainkon! Hívja rokonait, ismerõseit, hogy õk is részesei lehessenek e vidám, jó idõtöltést kínáló Palóc Napoknak. Molnár József polgármester 3

4 Gyönyöspata története Hasonlóan a Mátra többi településéhez, Gyöngyöspata is az Aba nemzetség szállásterülete volt. Határában honfoglalás kori sírokat is feltártak a régészek. Anonymus szerint: Árpád vezér a Mátra erdejében nagy földet adott Ednek és Edömérnek, ahol késõbb unokájuk Pata várat épített. Pata vezér Taksony idejében élt, így a vár feltehetõen a 10. század második felében épült. E vár környékén telepítették le a várvédõ és szolgáló népeket, melyeket a környezõ települések mai nevei is megõriztek (pl. Halász, Jobbágyi). A vár mellett épült 1010-ben a fõesperességi templom, amely több mint 40 település egyházi irányítását szolgálta. A várat 1460-ban cseh husziták szállták meg, ahol Mátyás király elsõ és gyõztes csatáját vívta. Ezidõben Mátyás király a községet mezõvárosi rangra emelte, mely 1870-ig élt. A török hódoltság idején szultáni birtok volt, ezért nem néptelenedett el. A település elsõ írásos emléke egy 1234-ben kelt oklevél. A település írásos emlékei közé tartozik a Patai Graduálé, a híres 16. századi középkori kódex, melyet 1806-ban találtak meg a faluban. Gyöngyöspata közúton az M3-as autópályán Gyöngyöst elérve, ill. a 21-es útról Szurdokpüspöki felõl közelíthetõ meg. Gyöngyös felõl érkezve a falu közepén a Danka-patak feletti 4

5 XVIII. sz.-i kõhídon, melynek közepét a Nepomuki Szent János barokk szobra díszíti (1806). Inne már látszik a község egyedülálló mûkincsérõl ismert középkori eredetû Szûz Mária-plébániapemplom. A templom különleges értéke a magyar mûvészi gyakorlatban egyedülálló XVII. sz.-i 8 m magas barokk fõoltár, a Jézus családfáját ábrázoló un. Jessze-fa. A hegyoldalon mindehol pincesorok húzódnak bizonyítva, hogy Gyöngyös-pata szõlõtermelõ falu. Itt határozottan történelmi illata van a légnek, kivéve az õszi hónapokat, mikor a must, az erjedõ bor szaga legyûri a históriát.

6 Programok Június 26. péntek Megnyitó ünnepség (Mûvelõdési Ház elõtér) A Patai Péter Páli Palóc Napok és a rendezvény kiállításainak hivatalos megnyitója, Molnár József polgármester köszöntõje Nyitott Pincék rendezvény ünnepélyes megnyitója Soós János hegybíró köszöntõje. (Pipishegyi pincék) Fellépõ vendégek: Vadkanok Nemzeti Dalárda elõadása. Gyöngyöspatai Óvónõk Alkalmi Színjátszók köre: Részeges ember felesége címû színjáték bemutatása Futball Gála Barátságos mérkõzés, játékos vetélkedõk. (Futballpálya) Patai Péter Páli Disco (Palazzo Pizzéria) 6

7 Június 27. szombat 8.00 Huszárok trombitaszós ébresztõje 8.00 Patai Péter Páli Bortúra (Templomkert) Útvonal: Gyöngyöspata templom Mész-pest Tamás-hegy Závoz-rét Káva Fajzat Visztra Virág-domb Bódics Templomrom Vár-hegy Borházak. Túravezetõ: Bognár László Pálinka Verseny (Soós János hegybíró családi pincészete) A verseny ideje alatt a Vadkanok Nemzeti Dalárda elõadása Palócföld Ízei Hagyományõrzõ Szabadtûzi Sütõ- Fõzõverseny (Kossuth Lajos park) Népi játszóház Gólyaláb, célba dobók, stratégiai játékok, ördöglakatok, ügyességi játékok és reflexiós játékok minden korosztály számára. (Iskola elõtti park) Boldogi Huszárok (huszár öltözetben fényképkészítés) (Iskola úti park) Lúdas Matyi Apraja-Nagyja Színtársulat elõadása Vezetõ: Rusznyákné Nagy Szilvia (szabadtéri színpad) 7

8 11.00 A Lontói Palóc Néptáncegyüttes (Szlovákia) mûsora (szabadtéri színpad) Karikázó és csárdás Szatmárból, Sóvidéki táncok, Abaúji lánytánc, Magyar csárdás (koreográfia: Szabó József) Palóclakodalom Mennyasszony kikérése, átvonulás a stafírunggal a võlegényes házhoz, mennyasszony öltöztetése, võfélybot díszítése, meghívás a lagziba, a legény és a leányélet búcsúztatása, lakodalmas menet a templomba, egyházi szertartás, Palócok megáldása, lagzis menet, új asszony beköszöntése, palóc forgatag, zenés-táncos mulatság, mennyasszony-tánc, menyecsketánc. (Tájház, Dobrányi út Nandi vendégház, Arany János út Templom Mûvelõdési Ház) 8

9 2009. június 28. vasárnap 7.15 Huszárok trombitaszós ébresztõje Patai palóc finomságok készítése, kóstolása béles, csigatészta, pogácsa, ganca (Kossuth Lajos park) A koronázási ékszerek szimbólumrendszere Dr. Bencze Judit alkotmányjogi szakértõ elõadása (Polgármesteri Hivatal, házasságkötõ terem) Pálinkaverseny eredményhirdetése (Polgármesteri Hivatal házasságkötõ terem) Népi kismesterségek játszóház gyerekeknek Tóthné Varnyú Rita vezetésével (Iskola elõtti park) Gyerek palóc lagzi Gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola elõadása Racskó Erika, Ivádyné Gyenge Ilona és Borik Ildikó tanár nénik vezetésével (szabadtéri színpad) Zalán Tibor Huzella Péter: Eger kis csillagai. Zenés játék a gyöngyöspatai Apraja-nagyja színtársulat elõadása. (szabadtéri színpad) Vezetõ: Rusznyákné Nagy Szilvia, Borik Ildikó, koreográfia: Nádudvari Petra 9

10 14.00 A helység kalapácsa (szabadtéri színpad) Fuvola és Orgona hangverseny Schola Musica fuvola együttes hangversenye, Várallyay Róbert orgonamûvész hangversenye (Kisboldogasszony templom) Gyöngyöspatai Óvónõk Alkalmi Színjátszók köre: Részeges ember felesége címû színjáték bemutatása. Aprajanagyja palóc tánccsoport elõadása (szabadtéri színpad) Moldvai Csángó Táncház Tóthné Varnyú Rita vezetésével (Kossuth szobor elõtti tér) Happy Junior Band 100 tagú Harmonika Együttes Németországból (szabadtéri színpad) június 29. hétfõ Szentmise a Palócokért (Póc tetõ, Szt. Péter templom romkert) A szentmise elõtt és azt követõen a Gyöngyöspatai Népdalkör és Nagy László tárogató elõadása. 10

11 Kiállítások Mûvelõdési ház elõtér: A Szent Korona képkiállítása a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem millenniumi emlékkiállítása a fotókat Szelényi Károly fotómûvész készítette. Mûvelõdési ház kisterem: Kutlán András festõmûvész Szentendre Fazekas mûhely, Iskola út 12. Napsugár'67 Alapítvány: Fazekas Lajos fazekas népmûvészet mestere (Nádudvar), Kutlán András bõrdíszmûves Vendégház, Iskola út 12. Napsugár'67 Alapítvány: Pap József kerámia mûvész (Marosvásárhely), Cseh Gabriella tûzzománc, Molter László fafaragó, Lengyel Andrea goblein készítõ Nandi Vendégház, Arany János utca 10.: Lovászné Juhász Rita viseletkészítõ népmûvész népi iparmûvész, Egészségház, Dózsa György út 3.: Tekse Gábor Metál címû fotókiállítása, Bognár József egykori patai lakos fotókiállítása, Versits Dóra grafikái Iskola udvar Fõ út 49.: Veterán motorok kiállítása Gergely Tibor, Sohajda Gergõ, Gergely László és Molnár Kristóf Orvosi rendelõ udvara Fõ út 51.: Shadow-Palóc motoros csoport, motorok felvonulása és bemutatása. Nekcsei Demeter Általános Iskola, Fõ út 49.: Fodor László ásványkiállítása Kántorház, Templom út 2.: Dudás József fafaragó, Dudásné Sõregi Mariann gyûjteménye - Falvédõk a század fordulóról, Cinkóczi Miklósné amatõr festõ festmény kiállítása, Vasicsek Jánosné és Lévai Lajosné népviseletes patai babák, Síposné Szõke Mariann csuhé, Skapa Pálné horgolásai 11

12 Busaház Templom út 3.: goblein kiállítás, Galyo Istvánné, Szecskõ Lajosné, Kerekes József, Hemmert Anita, Molnárné Nagy Judit, Maka Csabáné, Bereczné Lucsányi Mária, Bálint Frencné Ludányi pince, Vári úti pincesor: Nagyanyáim kendõi, Lipovszkiné Molnár Zsuzsanna mézeskalács figurái Dudás pince, Vári úti pincesor: XX. század eleji szódásüvegek Arany János út 15. pince: Dr. Csizmadia Elek Lány arcok, férfi portrék címû fotókiállítása Alsóvári pincesor 16.: Murányi Eszter: Címeres téglák a múlt századból Hevér pince, Vári úti pincesor: Liktor Ferenc: Csak képek címû fotókiállítása Losonci pince Vári út: Leblanc Anna tányérgyûjteménye Patai vendégvárók Nandi vendégház: kukoricatõtis, rétesparádé, borkóstoló Maka László (Templom út): kenyér lángos Dudás pince: molnárkalács, Ludányi pince: töltött káposzta Szerencsés pince: gulyás Maka Ferenc családi borászat (István király út 16.) Patavár Panzió, Gárdonyi terasz, Palazzo Pizzéria, Platán büfé 12

13 Fellépõk, kiállítók Napsugár'67 Alapítvány Fazekas Lajos a Népmûvészet Mestere (Nádudvar) Évezredek kultúrájának emléke él Nádudvar népi fazekasságában. Ezt a kultúrát igyekszem tovább éltetni alkotásaimban, a fekete kerámiában és mázas sütõ-fõzõ edényeimen. Családom több évszázad alatt kikristályosodott edényformáit akarom alkotásokká fejleszteni. A Napsugár'67 Alapítvány, a- mely 10 éves munkájával Gyöngyösön és Karácsondon autista intézmények felépítését segítette, egy éve Gyöngyöspatán egy új autista majorság létrehozásán fáradozik. Szeretettel várjuk az alapítványt támogató világhírû mûvészek és autista alkotók kiállításának megtekintésére az Iskola u. 12-be, ahol autista családi pihenõházat és foglalkoztató kerámiamûhelyt alakítottunk ki. De, ha szereti a bioszilvalekvárt, az aszalványokat és a jó bort, akkor se feledkezzen meg alapítványunkhoz betérni! 13

14 Apraja-nagyja Színjátszó Csoport Apraja-nagyja Színjátszó Csoport lelkes gyerekek, fiatalok és felnõttek kis társasága. Igazi csapat. A tapsot, a sikert élvezik, de ennél is jobban szeretnek egy közösséghez tartozni, együtt játszani, táncolni, énekelni. A színjátszáson keresztül visszatalálnak gyökereinkhez, ápolják hagyományainkat. A helyi népszokások és paraszti kultúra értékeit kívánják megõrizni és tovább adni mûködésük során. Repertoárjukban szerepelnek mesejátékok, történelmi ihletésû darabok, népi színjátékok. A színjátszó csoport tagjai: Barta Balázs, Bálint Letícia, Drubina Ferenc, Dudás Csenge, Galyó Ignác, Garamszeg Gréta, Illés Inez, Kis Izabella, Kovács Dóra, Matalik Móric, Matalik Rebeka, Molnár Kristóf, Morvai Róza, Nádudvari Petra, Nádudvari Zoltán, Rusznyák Cintia, Rusznyák Eszter, Sípos Dávid, Sohajda Roland, Sváb Kovács Gergõ, Tóth Máté. Felnõtt színjátszóink: Gál Gyõzõ, Lipovszky András, Mácsár László, Molnár Ákos, Morvai András.

15 Nyitott pincék listája Vári úti pincék Deák László Dudás József Hevér Gyula Ludányi Ferenc Kulin Miklós Májer Róbert Maka Ferenc Maka Zoltán Szerencsés Miklós Teleki József Arany János úti pincék Murányi borház Kulin Miklós Dr. Csizmadia Elek Nandi vendégház Ady úti pincék Bumberdó Bt. Bem úti pincék Soós János Támogatók Dr. Molnár László Galkusz Kft. Havas 92 Növénytermesztõ Gazdaszövetkezet Gyöngyös-Mátra Takarékszövetkezet Kedvenc-JM Kft. Pegazus Travel, Kõfuv Kft. Hevér Gyula Jókai út Mátra Gépipari Kereskedelmi Kft. Gyöngyszöv Áfész 211. sz. ABC Gyöngyszöv Áfész 212. sz. ABC Mátyás Csemege Patai Kis ABC Ady Endre út

16 A rendezvénnyel kapcsolatos információk és elérhetõségek: Telefon: 06-37/ /38 Honlap: Megjelenik a Péter Páli Palóc Napok rendezvénysorozat alkalmából. Kiadja: Gyöngyöspata Önkormányzata, Felelõs Kiadó: Molnár József polgármester, Fotók: Liktor Frenc, Szelényi Károly, Gyöngyöspata archívum

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ I. KORCSOPORT - LEÁNY 1. SZLOVENCSÁK PANKA Nagy Gyula Ált. Iskola - Gyöngyössolymos 51,70 2. HUSZÁR NATÁLIA 3. IVICZ BOGLÁRKA 56,18 63,46 4. BÁRDOS VIKTÓRIA Nagy Gyula Ált. Iskola - Gyöngyössolymos 63,61

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

Női egyes: 1. csoport 2. csoport Bagi Kata (Gyöngyöstarján SE) Király Bernadett (Gyöngyöstarján SE) Tripa Alexandra (Egri VSI-Pálosi AK) Elischer

Női egyes: 1. csoport 2. csoport Bagi Kata (Gyöngyöstarján SE) Király Bernadett (Gyöngyöstarján SE) Tripa Alexandra (Egri VSI-Pálosi AK) Elischer Női egyes: Bagi Kata (Gyöngyöstarján SE) Király Bernadett (Gyöngyöstarján SE) Tripa Alexandra (Egri VSI-Pálosi AK) Elischer Boglárka (Egri VSI-Pálosi AK) Pergéné Nagy Szilvia (Pétervására SE) Halmos Anna

Részletesebben

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D Iskola Göd Márkus Dávid Deák Gyöngyi Göd 46 D Eötvös József Általános Iskola Zalaegerszeg Bakó Zsombor Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D Általános Iskola Szentes Takács Aletta Vass Renáta Szentes 46

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök

Eged Futás és Érsekkert Körök Eged Felnőtt férfi 1 15 SZAJKÓ Csaba 00:57:23 00:00:00 00:57:23 2 39 MARCZIS Dávid 01:02:01 00:04:37 01:02:01 3 55 KURUCZ János SINTESI BIKE NAGY SE 01:12:43 00:15:19 01:12:43 4 20 KOVÁCS Dávid ETC 01:13:19

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya

VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya {picshadow}{/picshadow} Hagyományõrzõ Cseresznyefesztivál - 2007. június 9-10., Szomolya Noszvajtól nem messze található Szomolya, ahol idén 6. alkalommal kerül megrendezésre

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY Kaposvár,2011.szeptember 10. FIÚK 80 m 13 éves 1.Kaszás Bendegúz 98 ARAK 10,2 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 3.

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk:

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk: ALSÓNYÉK 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 3204 ha 6302 m2 Ebből szántó 2486 ha 2422 m2 gazdasági erdő 131 ha 8569 m2 védett terület - ipari hasznosítású - terület egyéb 586

Részletesebben

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY Gyermek fiú (3kg) Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY TAPOLCA 2010.08.28. E r e d m é n y j e g y z ő k ö n y v 1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE Szombathely Magyarország 49.93

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám Béka G 50 2012.11.18 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 32,04 G 100 2012.11.17 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 1:10,31 G 200 2009.11.22 Kecskemét Kolonics Milán BACS 2:30,44 G 4X50 2009.12.05 Kecskemét Prékop

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Nagykanizsa

Eszkimó-Indián játékok június Nagykanizsa Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Nagykanizsa Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 10. 00 Eszkimó-Indián Játékok Nagykanizsa Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet,

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont VERSENYJEGYZŐKÖNYV U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény 1. Lipták Doroti Miskolc Városi SI 2. Farkas András Miskolc Városi SI 3. Keller Zsombor Ózdi Teknőc Futó Club 4. Vida Tibor Ózdi Teknőc

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK kedd (Pápa)

UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK kedd (Pápa) UP BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK 2004.06.08. 2004. 06. 08. kedd (Pápa) Pápa-ASE 0-6 G.: Makk Balázs (2) DŐmény Balázs Ambrus László Házer Péter Hortobágyi Róbert Pápa-ASE 1-2 G.: Kovács András (2) 2004. 06. 08. kedd

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

1. Futam 11:15 1. nap

1. Futam 11:15 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:15 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 4 5.9h Q 2 Tóth Balázs 1997 DSC-SI 2 6.2h Q 2 Kristály Csanád Endre 1999 Tiszaújvárosi SC 6 6.2h

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat 1999. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat I.évfolyam Haba Erika üveg Sipavicius Tamás kerámia Szikszai László bútor Varga Judit bőr Borkovics Péter üveg Szabó Tímea textil Kertész

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Tanuló neve Sorszám Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ipolyszegi Gábor 8.b matematika Bolyai megyei matematika verseny országos Csernák Péterné 2.

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM NŐI ABSZOLÚT 1 632 Ringelhann Fanni Felnőtt 1:31:54 2 637 Péteri Niké U19 1:34:48 3 682 Pribisán Brigitta Felnőtt 1:40:36 4 635 Budai Katalin Master 1:40:37 5 560 Molcsan Eleonora Master 1:40:39 6 617

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Középtáv Férfi Abszolút

Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Középtáv Férfi Abszolút Középtáv Férfi Abszolút 1 530 Szurok Balázs 00:41:43 00:00:00 2 537 Lukás Koncz 00:44:09 00:02:25 3 531 Bene András Zoltán 00:46:24 00:04:40 4 543 Bartus Ferenc 00:47:00 00:05:16 5 529 Mátrai Márk 00:47:29

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban)

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban) NYÁRI TÁNCOLÁSI LEHETŐSÉGEK: - Aranytíz Kulturális Központ (V., Arany János u. 10.) Július 4., 11., 18., 25., csütörtök 10.00 órától ALAPSZINT, 11.30-tól HALADÓ SZINT. - Danza Táncstúdió (a Burger King

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13.

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. Július 10. csütörtök Nap közben népzene, népdal és néptánc tanítás az Interaktív

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás

100 m fiú gyorsúszás 100 m fiú gyorsúszás eredmény Uzonyi Tamás Tóth Árpád Gimn. Debrecen 01:02,00 2. Kaszás Róbert 01:02,10 3. Andorkó Attila Bocskai I. Gimn. H. böszörmény 01:02,90 4. Elek Dávid Bocskai I. Szakképző H.szoboszló

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR I. II. III. Kerektemplom Kerektemplom Római gát Római gát Szentháromság szobor Szentháromság szobor IV. V. VI. Szent Anna szobor Szent Anna szobor Római katolikus templom Római

Részletesebben

Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés

Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő 11. helyezés A csapat tagjai: Peredi Olivér, Németh Gábor, Csatári Dominik, Baranyi Róbert, Száraz Szabolcs Felkészítő tanár: Sinka István Sakk Diákolimpia

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I.

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I. TOVÁBBJUTÓK LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények 2019. február 28. I. A kategória 1A30 1A4 Szabó Péter Levente Farkas Izabella összesen

Részletesebben

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista EREDMÉNYLISTA Ovis futam abszolút befutó lista 1. Berki Maja 1 Tápógyörgye 01:19 2. Berki Illés 100 Tápógyörgye 01:36 3. Bosánszki Zoé Kira 2 Kóka 01:40 4. Győri Iringó 3 Sülysáp 02:39 Gyerek I. abszolút

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen G. Közg. Szki. Szakisk. 47,800 1 46,100 3 46,650 1 47,050 1 187,600 2 Szombathely Bolyai János Gyak. Gimn. 47,750 2 46,300 1 45,300 3 46,200 2 185,550 3 Veszprém

Részletesebben