A természeti veszélyekrıl és katasztrófákról - áttekintés a környezetvédelem szempontjából - - vizsgai segédanyag -

Átírás

1 Szabó József: A természeti veszélyekrıl és katasztrófákról - áttekintés a környezetvédelem szempontjából - - vizsgai segédanyag - 1. Fogalommagyarázat 1.1. Bevezetés Talán nem felesleges felidézni, hogy a környezetvédelem alapproblémája abból adódik, hogy a társadalom (az ember) és környezete (mindenekelıtt természeti környezete) között olyan szükségszerő anyagcsere folyik, amely mindkét oldalra hatást gyakorol, tehát bennük változásokat okoz. Az anyagcsere mértéke (volumene) nyílván alapvetı a tekintetben, hogy a bekövetkezı változások valamelyik oldalon nem vezetnek-e olyan eredményre, hogy annak korábban létezett belsı egyensúlya lényegesen, tartósan, esetleg visszafordíthatatlanul megbomlik. A környezetvédelem keretében általában elsısorban azokat a hatásokat hangsúlyozzuk, amelyek az ember felıl indulnak ki, és pl. a természetben okoznak olyan változásokat, amelyek nemcsak azért veszélyesek, mert úgy általában a korábbi rend felborulásával fenyegetnek, hanem azért is, mert konkrétan a hatást kiváltó ember számára is veszélyt jelentenek. A természeti folyamatok és hatásmechanizmusaik ugyanis oly módon változhatnak meg, hogy azáltal a társadalom további mőködése is megnehezül, veszélybe kerül, vagy éppen lehetetlenné válik. Egyszerően belátható, hogy ha az ember ezt el akarja kerülni, tevékenységét - fıként a rendelkezésére álló energiák robbanásszerő bıvülése miatt - mindinkább úgy kell szabályoznia és terveznie, hogy annak hatását lehetıség szerint pontosan és elıre felmérve, a kedvezıtlen visszahatások fellépésének lehetıségét eleve csökkentse, vagy zárja ki. Ez az alapjában nagyon egyszerő, szinte magától értetıdı logikai rend kissé bonyolultabbá válik, ha jobban a részletekbe nézünk. A természetben élı ember amellett, hogy folyamatosan beavatkozott annak folyamataiba, már a kezdetektıl fogva - sıt akkoriban fokozottan - ki volt téve a természeti folyamatok hatásainak. Ezek egy - történelmileg változó - része pedig éppenséggel az ember számára volt veszélyes, tehát védekeznie kellett ellenük. Ennek sokféle módja volt. - Esetenként a legegyszerőbb a katasztrófákkal is fenyegetı veszélyek elıl elmenekülni (passzív védekezés). - Ennél fejlettebb változat az adott természeti folyamat hatásának lokalizálása vagy éppen semlegesítése. - Végül arra is sor kerülhet, hogy magának a folyamatnak a megjelenését kialakulását akadályozzuk meg. A két utóbbi - aktív - védekezési mód azonban mindenképpen a természetbe való beavatkozással jár. Így a veszély ill. a katasztrófa elhárítása - elvben - önmagában is okozhat környezeti károkat. Mire gondolunk? 1. Egyrészt a katasztrófák idején sokszor adódik olyan szükséghelyzet, amikor a védekezés távolabbi következményeit nincs vagy alig van lehetıség felmérni. Ilyenkor nyilvánvalóan csökken a környezeti károk elkerülésének esélye. Mindenesetre ez a veszély csökkenthetı megfelelı és tudatos elıtervezéssel. 2. Ennél az ugyancsak nem elhanyagolható problémánál feltétlenül nagyobb annak a jelentısége, hogy hogyan tervezzük meg a katasztrófák elleni preventív védekezési módokat és eljárásokat. Hiszen az ezek keretében végzendı (vagy végzett) környezeti beavatkozások ma már a katasztrófavédelemben a katasztrófatípusok többségénél sokkal jelentı- 1

2 sebb részarányt képviselnek, mint a katasztrófa pillanatában esetleg szükségessé váló rögtönzések. Nem mindegy tehát, hogy pl. hogyan tervezzük meg és építjük ki az árvízvédelmet, vagy hogy milyen megelızı intézkedésekkel próbáljuk elkerülni a lejtık állékonyságának csökkenésébıl adódó katasztrófákat. A katasztrófák és a környezetvédelem kapcsolatát boncolgatva arra is gondolni kell, hogy napjainkban egyre inkább szaporodnak azok a természeti veszélyek és belılük származó katasztrófák, amelyek a társadalom tevékenysége nélkül vagy be sem következtek volna, vagy ha mégis, úgy minden bizonnyal jóval kisebb kártétellel. A természeti katasztrófák nem jelentéktelen hányada tehát csak megjelenésében, lefolyásában természeti jellegő, de okaik között sokszor domináns szerepet játszik a társadalom. Az ilyen - joggal szemiantropogénnek nevezhetı - katasztrófákat az esetek jó részében éppen a társadalom környezet-átalakító, még inkább azt romboló tevékenysége idézi elı. Máskor azt tapasztalhatjuk, hogy a katasztrófa méretei, jóval kisebbek lennének, ha az ember nem erısített volna fel számára végül is negatív hatású folyamatokat. Ilyen eseteket valószínőleg ön is könnyen fel tud idézni emlékezetébıl. Elég nyilvánvaló tehát, hogy a környezetvédelemnek a természeti veszélyek és katasztrófák kapcsán is vannak feladatai. Sıt azt mondhatjuk, hogy a környezetvédelem átgondolt fejlesztése a természeti katasztrófák megelızésében és eredményes kezelésében a jövıben növekvı szerepet kaphat, és bizonnyal kapni is fog. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha a környezetvédelmi szakemberek ebben a vonatkozásban is megfelelı alapismeretekkel rendelkeznek. Egyrészt legyen megfelelı áttekintésük a természeti veszélyek és katasztrófák okairól, típusairól, lefolyásukról, kártételeik jellegérıl - különös tekintettel a szőkebb környezetünkben elıfordulókra. Másrészt ismerjék meg a védekezés lehetıségeit, a védelem már kiépített és funkcionáló rendszerét, valamint azokat a jogi kereteket, amelyek között ez a munka végezhetı ill. végzendı. Az anyag nem tárgyalja a nem természeti katasztrófákat, vagyis azokat, amelyek az ember valamilyen tevékenységének átgondolt vagy véletlen, de közvetlen következményei. (Ezt tágabban úgy kell értelmeznünk, hogy a tevékenység elmaradása - pl. hanyagságból - is katasztrófa közvetlen kiváltója lehet). Bár a fentiekbıl már logikusan következik, azért külön is hangsúlyozzuk, hogy a nagyon is tudatosan elıidézett, és az embert és egész környezetét érintı háborús katasztrófák sem kerülnek tárgyalásra. Ez a figyelemfelkeltés azért nem felesleges, mert a ma nálunk (Magyarországon) mőködı katasztrófavédelem sok más országhoz hasonlóan alapvetıen a háborús katasztrófákhoz kapcsolódó polgári védelembıl (még korábban az un. légóból ) fejlıdött ki, és szervezetileg attól mereven ma sem különül el A jegyzetben használt néhány fontosabb fogalom Katasztrófa (disaster) A köznapi gondolkozás szerint olyan - általában - nem túl hosszan tartó esemény vagy eseménysor, amely az embernek (a társadalomnak, vagy valamely részének) kárt, veszteséget okoz. A katasztrófa tehát sohasem független az embertıl. Különbözı természeti vagy társadalmi események csak akkor öltenek katasztrófa-jelleget, ha az ember szempontjából megítélhetı károkat okoznak. Az ember nélküli természetben az embertıl függetlenül fellépı, esetleg igen hirtelen átalakulást (pusztulást) okozó jelenségek valójában nem katasztrófák, mert a természet rendjéhez tartoznak. 2

3 Amikor a közelmúltban az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban az ott idınként természetes okokból fellépı tüzek egyike a csodálatos természeti értéket jelentı erdıállomány megdöbbentı pusztulását okozta, és így a megragadó tájképet (látogatói mérce szerint) tönkretette, nagy vita bontakozott ki arról, hogy helyes-e az oltást megkezdeni. Hiszen amíg az ember nem jelent meg, erdıtüzek akkor is voltak, de a pusztulás után a faállomány késıbb regenerálódott. Sıt a tüzek a park sajátos természeti egyensúlyának fennmaradását is segítik. Az természetesen más eset, ha a tőz lakott területeket is veszélyeztet. A katasztrófa szót használva többnyire arra is gondolunk, hogy az elég hirtelen (váratlanul) jön, hiszen egyébként fel tudnánk rá (legalább valamennyire) készülni, kedvezıtlen hatásait kivédhetnénk, vagy csökkenthetnénk. Persze ha ez sikerülne, akkor már voltaképpen nem is lenne katasztrófa. Az elırejelezhetıség mértéke tehát valamely esemény katasztrófajellegének egyik legfıbb meghatározója. Érdemes a már idézett törvény (1999/LXXIV) katasztrófa definícióját is megismerni, amit az értelmezı rendelkezések címszó alatt ad meg. A jogszabály a katasztrófa állapotjellegét hangsúlyozza, és gyakorlatias szemlélettel azt írja le, hogy egy veszélyeket jelentı, vagy különbözı károkat okozó helyzet mikor tekinthetı katasztrófának. A törvény szerint abban az esetben, ha a megelızés, az elhárítás vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek elıírt együttmőködési rendben történı védekezési lehetıségeit és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttmőködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli. Ez világossá teszi, hogy a katasztrófák hatásainak csökkentése, vagy éppen elkerülése, ill. a károk felszámolása olyan összetett feladat, amit nem lehet ösztönösen, rögtönözve végezni. Erre az emberi társadalom már fejlıdése korai szakaszában ráébredt, és erıi tudatos, többnyire a helyi lehetıségeket meghaladó központi (állami) összefogásán alapuló, védekezési szervezeteit az adott fejlettségi foknak megfelelı szinten már az ókortól kezdve igyekezett kiépíteni. Ennek érdekében mindig jelentıs anyagi áldozatot is hozott, és napjainkban a veszélyhelyzetek és a katasztrófák bonyolultsági fokának növekedése miatt különösképpen szükség van erre. A katasztrófák bonyolultságát jelzi, hogy azok (sajnos) gyakran összekapcsolódhatnak egymással. Egy katasztrófát okozó természeti esemény olyan változásokkal járhat, amelyek más - az ember szempontjából - ugyancsak katasztrófális folyamatokat indíthatnak el. Így akár egész katasztrófasorozat alakulhat ki. A dominóhatás megjelenése megsokszorozhatja a katasztrófák kártételét. Gondoljunk pl. arra, hogy egy vulkánkitörés - bár ez bennünket szerencsére nem fenyeget - gyakorta földrengéssel jár, a földrengések pedig olyan földcsuszamlásokat vagy törmelékfolyásokat indíthatnak el, amelyek esetleg az eredeti katasztrófánál is nagyobb károkat okoznak. Az is elıfordulhat, hogy egyetlen extrém mérető természeti jelenség különbözı területeken eltérı hatású katasztrófális következményekkel jár. A közelmúltból konkrét hazai példák is hozhatók és 1999 hosszabb száraz periódus után következı igen csapadékos telei az ország egy részén kivételesen nagy belvizeket, a folyók mentén kiugróan nagy árvízveszélyt, több területen jelentıs károkkal járó földcsuszamlásokat okoztak. Bár tananyagunk alapvetıen a természeti katasztrófákra koncentrál, a katasztrófák bonyolultságáról, összekapcsolódási lehetıségérıl beszélve nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a fentebb már említett tényt, hogy egy természeti katasztrófa nemcsak másik természeti jellegőt válthat ki, hanem egy-egy, tipikusan az emberi tevékenységgel összefüggı katasztrófális eseménysort is megindíthat. Nem is szólva azokról az esetekrıl, amikor már az alapkatasztrófa sem egyértelmően természeti jellegő (vö. szemiantropogén katasztrófák). Ilyenekre gondolva különösen magától értetıdı annak a jelentısége, ha a társadalom egészé- 3

4 ben, és benne a katasztrófavédelem szervezetében és mőködésében alapvetıen a környezetvédelmi szemlélet érvényesül. Gondoljunk arra a közelmúltban lezajlott nagy erdıtőzre, amely az amerikai nukleáris kutatóközpontot, Los Alamost fenyegette, vagy pl. olyan földrengésekre, amelyek katasztrófahatását az iparban használt veszélyes anyagok kiszabadulása tetézte. Veszély (természeti veszély) - hazard A veszély értelmezésének ma már egész irodalma van. Magyarul is olvasható pl. az az összeállítás, amelyet Dormány G. készített (2000). A rövid áttekintés tucatnyi értelmezést közöl az angolszász irodalomból. A veszély szó vonatkozhat valamilyen jelenségre vagy folyamatra, de jelenthet állapotot is, ám mindenképpen a fenyegetettség a legfontosabb tartalmi jegye. 1. Elıbbi esetben arra kell gondolnunk, hogy egy (természeti) folyamat akkor jelenthet veszélyt, ha az ember annak hatókörébe kerül (a Rajna árvize pl. nem jelent veszélyt Magyarországon), vagy ha az adott folyamat szokatlan méretővé válik (a Duna rendszeres évi vízhozamingadozása még a folyó közvetlen közelében sem veszélyes, de extrém méretei már katasztrófával fenyegetnek). Mivel a természeti jelenségek általában rapszódikusan ingadozó méretben jelenhetnek meg, ezért jelentıs részük - hasznosításuk vagy hasznosíthatóságuk ellenére - potenciális veszélyforrás. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a társadalom sohasem szabadulhat meg teljes mértékben a természeti veszélyektıl, s ezért az ilyen katasztrófák bekövetkezésének is mindig megmarad az elvi lehetısége. 2. A veszély mint helyzet vagy állapot azt jelenti, hogy a katasztrófa bekövetkezése már közvetlenül fenyeget, szinte küszöbön áll. Ha a Tisza a gátak koronamagasságában folyik, akkor nyilvánvaló, hogy az egy veszélyes helyzet. Sajnos bizonyos katasztrófákat megelızıen nem lehet ilyen veszélyhelyzetet jelezni. A nem prognosztizálható, meglepetésszerő katasztrófák esetén ez nem mőködik. Ilyenek pl. napjainkban is a földrengések. Ismét idézzük a katasztrófavédelmi törvényt, ami nemcsak a természeti katasztrófákra vonatkozik, de fontos, hogy ma már azokra is kiterjed. Eszerint a veszély valamely anyag természetes tulajdonsága vagy olyan körülmény, amely káros hatással lehet az emberi egészségre vagy a környezetre. Ez a meghatározás az eddig mondottakat azzal tágítja, hogy az anyagokat is besorolja a veszélyforrások közé. Bár a természeti (természetes) anyagok ritkábban tekinthetık katasztrófával fenyegetı veszélyforrásnak, mint pl. az ember által termelt veszélyes hulladék, de ez is elıfordul. Bizonyos vulkáni kigızölgések pl. lokálisan és idılegesen életveszélyt jelenthetnek. Alföldi ivóvizeink egy részének arzéntartalma is gondokat okoz. Máskor éppenséggel valamely anyag hiánya lehet veszélyes (alföldi ivóvizek egy része pl. a szervezet egészséges mőködéséhez szükséges elemekben - jód, fluor, stb. - szőkölködik). Kockázat (risk) Valamely nem kívánatos esemény bekövetkeztének esélye adott helyen és idıben. A katasztrófa-problematika egyik kulcsfogalma ez, hiszen ha az esemény bekövetkeztének valószínősége egy - ugyancsak a konkrét szituációtól függı - határérték alatt marad (vagyis kicsi a rizikó!), akkor azt már nem is tekintjük igazából veszélynek, és az ellene való védekezésre sem gondolunk. Szélsıséges példával: kinek jutna eszébe nálunk, hogy egy vulkánkitörés ellen védekezzen? Pedig az ország területének jelentıs részén vannak nem kis számban egykor mőködött tőzhányók. Reálisabb megközelítéssel: Magyarországon szükségtelennek ítéljük a tornádók elleni védekezést is, pedig ilyen forgószél meteorológiai kuriózumként nálunk is elıfordult már szerényebb kifejlıdésben. Észak-Amerikában, közel hasonló föld- 4

5 rajzi szélességen viszont komoly katasztrófavédelmi rendszert és szolgálatot kell fenntartani ezen évente többször megjelenı természeti csapások káros hatásának csökkentése érdekében. Természetesen azonos valószínőséggel bekövetkezı két esemény nem feltétlenül jelent azonos katasztrófa-kockázatot. Az események (folyamatok) számos más jellemzıjét is tekintetbe kell venni ennek megítélésénél. Ha nagyságuk - a bennük lévı energia mennyisége, annak idıbeli és térbeli eloszlása - jelentısen eltér, úgy a katasztrófává válás esélye is különbözı. Ennek egy szegmensét mutatja K. Smith (1996) ábrája (1/1. ábra). gyakori Gyakoriság ritka kicsi Nagyság nagy 1/1. ábra. A nagyság és a gyakoriság összefüggésének egyszerősített ábrázolása katasztrofális természeti jelenségek esetén Ez lényegében azt az általános tapasztalatot szemlélteti, hogy a nagyobb katasztrófák ritkábban fordulnak elı, tehát bekövetkezésük kockázata kisebb. A nagyobb mérető folyamat ennek ellenére - mint veszély - mégis jelentısebb. A természeti folyamatok katasztrófaveszélyességét számos faktor együttes figyelembevételével lehet megítélni. Ennek pontos meghatározása meglehetısen bonyolult, és sok vonatkozásban vitatott is. Legnyilvánvalóbb a fizikai jellemzık szerepe, és azok mérése is viszonylag a legegyértelmőbb. Ezekrıl ad áttekintést a Burton et al. (1993) alapján készített alábbi összeállítás (1/1. táblázat). 1/1. táblázat. A természeti jelenségek katasztrófaveszélyességének megítélését segítı fizikai paraméterek A folyamat fizikai jellemzıje A szélsı értékek jellege Nagyság (a folyamat energiája) kicsi > nagy Sebessége lassú >gyors Gyakorisága ritka >gyakori Idıtartama rövid > hosszú Periodicitása szabályos > szabálytalan Térbeli kiterjedése korlátozott >jelentıs Térbeli koncentrációja diffúz >koncentrált Az egyes faktorok ugyan elég világosan értelmezhetık, de sok esetben mégis viszonylagosak, és önmagukban még nem biztos, hogy teljesen egyértelmően adják meg a veszély mértékét. Azonos típusú katasztrófákon belül is árnyaltan kell vizsgálni pl. az energia nagyságot. Adott folyó árvízkatasztrófája is igen eltérı nagyságú lehet pl. a lezúduló víztömegtıl függıen, de a folyók közti különbség is nyilvánvaló. A Tisza és a Kraszna azonos vízmenynyiség (energianagyság) esetén is más katasztrófa kockázatot jelentenek. A Kraszna katasztrófával fenyegetı vízhozama a Tisza esetében átlagosnak tekinthetı. 5

6 A sebesség kapcsán elsısorban a folyamat sebességére kell gondolni, ami nyilvánvalóan befolyásolja az adott esetben használható védekezési technikákat. Itt is lehet és kell azonban különbségeket tenni. A nálunk gyakori árvizekre gondolva pl. más sebesség tartomány jellemzı egy gátszakadáson kizúduló víz - ami a katasztrófa legfıbb faktora) és az árhullám folyón belüli levonulása esetén. Ez utóbbi a sikeres védekezés esélynövelése szempontjából lényeges. Vásárosnamény és Szeged között az árhullám pl. átlagosan mintegy két hét alatt fut végig, ami az alsó szakaszon javítja a sikeres védekezés lehetıségét. (Áttételesen kapcsolódik ide az az egyébként számunkra nagyon nem mellékes körülmény, hogy a lefelé mozgó árhullám megjelenésének idıbeli késésébıl adódó esélyek földrajzi helyzetünk miatt nemzetközi együttmőködés hiányában teljesen elveszhetnek.) A gyakorisággal összefüggı problémákra K. Smith ábráját (1/1. ábra) elemezve már utaltunk. Az idıtartam kérdése kapcsán azt emeljük ki, hogy annak hatása nagyon viszonylagos. A rövid ideig tartó katasztrófa ugyan látványosan elborzasztó következményekkel járhat (földrengés), de a hosszan tartó végeredménye is nagyon súlyos lehet. A hosszan tartó katasztrófák olykor szinte lappangva alakulnak ki, és megtörténhet, hogy sokszor nem is érzékeljük katasztrófa-jellegüket, holott károkozásuk óriási. Ilyen pl. az évtizedes hosszúságban elhúzódó szárazság a Száhel övezetben, vagy még inkább a globális felmelegedés most körvonalazódó problémaköre. Fontos a periodicitás kérdése. A szabályos idıközökben megjelenı folyamatokra kellı tapasztalat és ráfordítás alapján úgy fel lehet készülni, hogy - bár az adott folyamat más ismérvei szerint nagyon is jelentıs veszélyt hordoz - egészében véve akár hasznosítható is. Klasszikus példát jelenthetnek a Nílus áradásai, amelyek nagyfokú szabályossága már nagyon szerény tudományos háttérrel, 5000 évvel ezelıtt is lehetıvé tette a katasztrófából áldássá alakítást (ott éppenséggel a periódus sérülése fenyegetett katasztrófával). A leginkább tragikus következménnyel járó katasztrófatípusok a szabálytalanul (és nehezen elırejelezhetıen) megjelenık. A kiterjedés nagyságának nemcsak közvetlen szerepe lehet (hogy ti. nagyobb területen általában több anyagi érték vagy éppen emberélet kerülhet veszélybe). Áttételes hatásáról sem szabad elfelejtkezni. Nagy kiterjedés esetén ugyanis elvileg csökken az országon belül mozgósítható segítség nagysága, ráadásul azt nagyobb területre kell szétosztani. A katasztrófavédelem országhatáron túl nyúló vonatkozásai itt különösen jól érzékelhetık. A térbeli koncentráció mértéke azért lényeges, mert ha az egységnyi területre vetítve jutó energiamennyiség nagyon alacsony (eloszlása diffúz jellegő), az akkor sem okoz katasztrófát, ha összmennyisége igen nagy. Hatásai normális körülmények között - a katasztrófaelhárítási rendszer igénybevétele nélkül is kivédhetık. Természetesen az itt bemutatott közelítés csak egy, a veszély - katasztrófa - kockázat kérdéskörben a lehetséges becslések viszonylag elfogadható elvégzésére. Más közelítések és felosztások is ismeretesek. Az eddig bemutatott legfontosabb alapfogalmak mellett célszerő néhány olyan további fogalmat is felidézni, amelyek a katasztrófavédelem- és elhárítás kapcsán széles körben, így a jogalkotásban is használatosak. Katasztrófahelyzet: Olyan mértékő katasztrófaveszély, illetıleg bekövetkezett katasztrófa, amikor az arra felhatalmazott állami szerv vezetıje a katasztrófa veszélyének, bekövetkezésének tényét megállapította, és a szükséges intézkedéseket elrendelte. (1999/LXXIV. törvény) Fontos tehát tudni, hogy bár a természeti erık által elıidézett katasztrófahelyzetnek vannak meglehetısen nyilvánvaló jelei, de jogilag csak annak hivatalos elrendelése esetén 6

7 áll be. Ehhez hasonlóan katasztrófa sújtotta területté is csak az a károsított terület válik, amelyet a Kormány azzá nyilvánít. Megelızés: Minden olyan tevékenység vagy rendszabály alkalmazása, amely a katasztrófát elıidézı okokat megszünteti vagy minimálisra csökkenti, a károsító hatás valószínőségét a lehetı legkisebbre korlátozza. A minden olyan tevékenység körébe nemcsak a hatóságok által végzendı teendık tartoznak, hanem a természeti katasztrófák esetén hangsúlyozottan az a kutatómunka is, amelyek a katasztrófát elıidézı folyamatok sajátosságait vizsgálja. Az ilyen alapkutatás azért is fontos, mert eredményei a leginkább környezetkímélı védekezési módok kidolgozásához is segítséget nyújtanak. Védelmi terv (külsı, belsı): Külsı: a veszélyes létesítmény környezetében élı lakosság mentése, az anyagi javakban, a környezetben bekövetkezı károk enyhítése érdekében a végrehajtandó rendszabályok bevezetésére, a végrehajtó szervezetre, a vezetésre, az adatszolgáltatásra vonatkozó terv. Belsı: katasztrófahelyzetek vagy a bekövetkezett katasztrófák esetén a létesítményeken belüli élet- és vagyonmentésre, a kimenekítésre valamint a károk enyhítésére vonatkozó terv. Mindkét törvényi magyarázat azt érezteti, hogy a törvényalkotóban még mindig az emberi tevékenység által kiváltott katasztrófák elleni védelem áll a szemlélet középpontjában. Nyilvánvaló azonban, hogy a természeti csapásokra is fel kell készülni, és ez esetben nem egy létesítmény, hanem valamilyen természeti objektum (pl. egy folyó vagy akár egy instabil lejtırészlet) áll a központban. Természetesen ilyen tervek is léteznek, hiszen pl. az árvízvédelem hazánkban igen jól kiépített, s annak létrehozása és tökéletesítése folyóink természetének kutatása alapján történt ill. történik. Kétségtelen, hogy abban mindinkább a környezetvédelem szempontjainak is érvényesülnie kell. 2. A természeti katasztrófák típusai és jellemzésük Aligha hihetı, hogy egy Magyarországon mőködı környezetvédelmi szakember - pl. egy környezetvédelmi referens - valamennyi természeti katasztrófa-típussal találkozni fog munkája során. Sıt az lenne az ideális, ha minél kevesebbel (és azok következményeivel) kellene közvetlen kapcsolatba kerülnie. De még ha az ki is zárható, hogy nálunk a belátható jövıben vulkánkitörés következik be, a földrengésekkel kapcsolatban ez már bizonyosan nem mondható el, és egész sor olyan természeti veszély fenyeget bennünket, amelyek bekövetkezésének elég nagy a valószínősége. Az utóbbi évek pl. elég határozottan figyelmeztettek arra, hogy az árvízvédelem kérdését ne tekinthessük lezárt problémának hazánkban. Mint látni fogjuk, szép számmal vannak olyan természeti veszélyek környezetünkben, amelyekkel kapcsolatban sem a preventív védekezés kiépítésérıl, sem az esetleges katasztrófahelyzetekben szükséges teendık alapos megtervezésérıl nem mondhatunk le. Ezekben pedig a környezetvédelmi referensnek szerepet kell kapni. Munkája eredményes végzéséhez áttekintéssel kell rendelkeznie a különbözı veszélytípusokról és alaposabb ismereteket kell szereznie azokról, amelyek Magyarországon is katasztrófát okozhatnak. 7

8 Ennek a fejezetnek az anyaga a fentiek figyelembevételével úgy került összeállításra, hogy abban a számunkra fontosabb katasztrófatípusok már eleve nagyobb teret kaptak. A természeti katasztrófák rendszere Valószínőleg a természeti veszélyek és katasztrófák iránt az utóbbi idıben megnövekedett érdeklıdés az egyik oka annak, hogy tipizálásuk meglehetısen sokféle. Szinte minden ezzel a témával foglalkozó átfogó munka saját, a többitıl többé-kevésbé eltérı osztályozást alkalmaz. Az eltérések jelentıs része az osztályozási szempont(ok) különbözıségébıl adódik, és így érthetı. A kisebb-nagyobb különbségek a számunkra itt áttekintendı problémák vonatkozásában nem okoznak zavart. Azt azonban mindenképpen ki kell emelni, hogy bármilyen osztályozásból indulunk is ki, mindig lesznek olyan veszély- vagy katasztrófatípusok, amelyek besorolása nem teljesen egyértelmő. Az alábbi bemutatás sőrített összefoglalása lényegében megtalálható a 2/1. táblázatban, de megértése bizonyosan könnyebb lesz, ha annak tartalmát összevetjük a szöveges magyarázattal. Arra már elızetesen is felhívjuk a figyelmet, hogy a 2/1. táblázatban az egyes veszélytípusokat négy olyan jellemzı vonásuk szerint soroltuk öt fokozatba (1-5), amelyek különösen lényegesek az általuk elıidézett katasztrófák jellegének megítélése szempontjából. * A katasztrófák jellege a táblázat tartalmi mezıjének elsı négy oszlopában (a jelenség idıtartama, területi hatása, váratlansága és a hozzá kapcsolódó egyéb veszélyek gyakorisága) látható. * A katasztrófák hatásait három további oszlop differenciáltan mutatja (emberveszteség, gazdasági kár, szociális hatás). * Mindezek alapján az egyes katasztrófatípusok általános súlyossági foka is megbecsülhetı (utolsó oszlop). Tananyagunk az osztályozás fı szempontjának azt tekinti, hogy az egyes katasztrófális méretővé váló folyamatok alapvetıen melyik földi szférában alakulnak ki és mennek végbe. Ezen belül a kialakító erıhatásokra, azok közvetlen, vagy közvetett jellegére is rámutatunk Litoszférikus katasztrófák A veszélyes természeti folyamatok elsı nagy csoportja elszakíthatatlan a Föld kızetburkától. Legtöbbször annak anya gában történnek olyan változások, többnyire olyan anyag-áthelyezıdések, amelyek a felszín erıteljes átalakulásával járnak. A felszín nagymértékő, jobbára gyors és feltartóztathatatlan megváltozása pedig a társadalom szempontjából rendszerint katasztrófális hatású. Mivel a védekezés lehetıségeit alapvetıen befolyásolja, hogy a változás milyen jellegő természeti erık következménye, ezért célszerő a kérdést az erıhatások oldaláról vizsgálni. 8

9 9

10 A belsı erık által okozott katasztrófák Azt kell mondjuk, hogy amennyiben a katasztrófát okozó erık a Föld belsı szerkezetével kapcsolatosak (un. endogén erık), akkor a védekezés azon típusa, amely magának a folyamatnak a megindulását igyekszik meggátolni, tulajdonképpen mindmáig esélytelen. A vulkánkitöréseket, a föld- és tengerrengéseket (1/A/a, 1/A/b, 1/A/c - 2/1. táblázat) a társadalom nem képes meggátolni. Mivel e folyamatokat nem tudjuk szabályozni, velük kapcsolatban a preventív védekezés csak a káros következmények csökkentését jelentheti. A történelem azt mutatja, hogy az ember általában ritkán választotta azt a kézenfekvı lehetıséget, hogy a kárt az adott folyamatok hatásterületének elkerülésével elızze meg. Ebben a katasztrófa-típusban bennünket csak a földrengések érintenek. A tengeralatti rengések, amelyek általában az általuk kiváltott nagymérető hullámok cúnami révén pusztítanak, nálunk természetszerőleg nem okoznak problémát. A Föld számos területén viszont a legveszélyesebb katasztrófák közé tartoznak. A Japán-partokon pl. átlagosan 15 évenként jegyeznek fel 7,5 m.-t meghaladó, pusztító cúnamikat. Vulkánkitörésektıl sem kell tartanunk annak ellenére, hogy hazánk területén az Északi középhegységben a földtörténeti harmadkor egyik legaktívabb tőzhányó-sorozata húzódik. E valaha a maiaknál is félelmetesebb vulkánok azonban már az ember megjelenése elıtt befejezték mőködésüket. A földrengések azonban elıfordulnak, és velük kapcsolatban - az elméleti kérdések részletezése nélkül - néhány, a továbbiak szempontjából lényeges fogalmat tisztáznunk kell. 1. A gyors természeti folyamatok között a Földön a legnagyobb energiamennyiség a földrengésekben szabadul fel. A legnagyobb földrengésekben felszabaduló energia (néhány perc alatt!!) az emberiség által 1950-ben megtermelt energia össz-mennyiségéhez mérhetı, és mindössze két nagyságrenddel kisebb, mint a Földre naponta érkezı napenergia értéke (tehát annak kb. század része). 2. Az energia felszabadulása (ami szempontunkból lényegileg a katasztrófa megvalósulását vagy annak legfıbb részét jelenti) ma még egyértelmően nem azonosítható elıjelek után következik be. Vagyis a földrengéseket tulajdonképpen nem tudjuk elıre jelezni. A rengések bekövetkeztére vonatkozó prognózisok annyira általánosak és bizonytalanok, hogy azok alapján a lehetséges és célravezetı védekezési módok köre erısen leszőkül. Azt ugyan meg tudjuk mondani, hogy valamely kisebb-nagyobb terület milyen fokig földrengésveszélyes, mert az általános földszerkezeti ismeretekbıl ez ma már megbízhatóan kikövetkeztethetı, és az adott terület korábbi rengéstörténete is segít ebben, de hogy egy adott mérető rengés mikor pattan ki, arra a válasz szerfelett bizonytalan. Bár a szeizmológusok egyre több olyan jelenséget figyelnek meg, amelyek bekövetkezése földrengés elızményeként (is) felfogható, de ezek értékelése még nem jutott olyan fokra, hogy annak alapján mondjuk földrengés-riadót lehetne elrendelni. Ezek között a jelek között említhetık pl. bizonyos kızetelváltozások, hirtelen talajvízszint-csökkenés, a radongáz mennyiségének emelkedése a talajvízben, vagy az un. szeizmikus hézagok megjelenése, sıt bizonyos állatok régóta megfigyelt és sokat vitatott különleges viselkedése, stb. 3. Mindenképpen fontos ismerni a földrengések erısségét jelzı, a médiákban is lépten-nyomon (sokszor helytelenül) idézett skálákat. Igazából két fontos skáláról van szó: a., A Mercalli féle eredeti beosztást (1902) többször módosítva ma többnyire Cancani és Sieberg nevével kiegészítve használják. Ez némi egyszerősítéssel a földrengések erısségét az okozott hatások (pl. pusztítás) alapján sorolja 12 fokozatba (2/2. táblázat). Számunkra az a legfontosabb elvi jellemzıje, hogy mivel ugyanazt a rengést a fel- 10

11 színi központtól (epicentrum) különbözı távolságokban eltérı erısségőnek érezzük, a rengés tényleges erısségét az epicentrumban mért értékekkel lehet egyértelmően jellemezni. Az epicentrum helye pedig - értelemszerően - a legnagyobb pusztítás alapján jelölhetı ki. (Az epicentrum elvileg a rengés földalatti kipattanási helyéhez - hipocentrum - legközelebbi földfelszíni pont.) b., Richter skálája (1935) a rengéskor felszabaduló energiát igyekszik megragadni. Magnitudónak nevezett fokozatai exponenciális rendben következnek egymás után (fölött), tehát az egyes magnitudók között felfelé haladva rohamosan nınek a különbségek (a szomszédos magnitudók között mintegy 30 szoros energiadifferencia van). A skála a felsı végén elvileg nyitott (szemben a 12 fokú Mercalli féle beosztással), de a Földön eddig megfigyelt rengések egyike sem érte el a 9-es magnitudót. A pusztítás mértéke azonban nemcsak 11

12 a felszabaduló energia nagyságától, hanem a lokális körülményektıl is függ. Az 1988-as örményországi földrengés pl. a Richter skála szerint 6,8-as erısségő volt, és mintegy emberéletet követelt, ezzel szemben Loma Prietában, a SanFranciscói-öböl mellékén 1989-ben csak 62 haláleset történt, pedig a rengést 7,1 magnitudójúként határozták meg. 4. A földrengések igen gyakran összekapcsolódnak más természeti katasztrófákkal. Káros hatásukat ez tovább növelheti. Vulkánkitöréseket, sıt nagymérető földcsuszamlásokat is kísérhetnek rengések, de különösen veszélyesek a földrengések által kiváltott különbözı tömegmozgások (pl. omlások, csuszamlások, lavinák, stb.). Számos nagymérető földrengés-katasztrófa esetén elıfordult, hogy a pusztulás nagyobb részt a csatlakozó folyamatok következménye volt. Ez történt pl. a rettenetes liszaboni földrengés (1755) alkalmával, amikor a nyi haláleset nagyobb részét a rengés által kiváltott cúnami okozta. Az utóbbi évszázadban rohamosan nıtt a földrengések által kiváltott nem természeti katasztrófák gyakorisága és súlyossága. Ezek egyrészt a mind fejlettebb települési infrastruktúra (pl. villany- vagy gázvezetékek) sérüléseibıl adódhatnak, vagy sok esetben ipari üzemekbıl kiszabaduló mérgezı anyagok következményei. A természeti katasztrófák így igen súlyos környezeti katasztrófákká változhatnak. A földrengések a belsı erık által kiváltott többi katasztrófával együtt általában a legsúlyosabb károkat okozzák (vö. 2/1. táblázat). A gyakorta óriási emberveszteség és a gazdasági károk jól ismertek. Kevesebb szó esik arról, hogy e katasztrófák szociális (társadalmi) hatása is rendkívüli lehet. A történelem korai szakaszában többször elıfordult, hogy ilyen típusú katasztrófák nyomán egész civilizációk megrendültek, vagy éppen hanyatló civilizációk teljes összeomlásához járultak hozzá. A rohamosan növekvı értékeket felhalmozó, mind bonyolultabb technikán alapuló és így egyre sebezhetıbb társadalmaknak elemi érdeke, hogy fokozottan figyeljen ezekre az emberi erıvel még elháríthatatlan természeti fenyegetésekre. Erre még azokban az országokban is szükség van, amelyek jó szerencséjüknek köszönhetıen nem tartoznak a leginkább veszélyeztetettek közé. Magyarország pl. helyzete miatt viszonylag szerény anyagi áldozattal elkerülheti az esetleges földrengéskárok jó részét. Ezt az áldozatot meg kell hozni - érdemes! Külsı erık által okozott katasztrófák Ebbe a csoportba elsısorban a geomorfológia által tömegmozgásoknak nevezett folyamatok ill. azok hatásai tartoznak (a 2. táblázat 1/B/a, 1/B/b, 1/B/c, 1/B/d, 1/B/e típusai). Bár pusztító hatásuk általában (szerencsére!) nem ér fel egy-egy nagy földrengésével, de a XX: század néhány jelentékeny földmozgásos katasztrófája (2/3. táblázat) elég beszédesen vall természeti csapások e típusának eredményeirıl. Többségük (a-d) a különbözı lejtık stabilitásának csökkenése esetén oldódik ki. A stabilitást * vagy a lejtı alakjának (meredekségének, magasságának), * vagy anyagának megváltozása csökkentheti. Mivel mindkettı nemcsak természeti, hanem antropogén hatásra is bekövetkezhet, ezért ez egy olyan katasztrófacsoport, amelyben különösen nagy lehet a társadalom felelıssége. A kiemelt felelısség azt jelenti, hogy az embernek az esetek jelentıs részében itt (szemben a belsı erık hatására meginduló és a következı részben tárgyalandó folyamatok többségével) módja van (vagy lenne) a katasztrófális jelenség kialakulását megakadályozni, ezzel szemben sokszor éppen maga segíti elı bekövetkezését. A lejtık alakváltozása által kiváltott tömegmozgások: 12

13 A lejtık viszonylag gyors természetes alakváltozása többnyire meredekség-növekedést jelent, és csak ritkábban jelenti a magasság megnövekedését. A meredekség növekedésére jó példákat láthatunk a folyó menti magaspartokon, nálunk pl. a Duna, vagy a Hernád több szakaszán. A magasság növekedése általában olyan lassú, hogy az nem önmagában, hanem csak más tényezıkkel együttesen eredményezhet pusztító mérető tömegmozgásokat.(a magasság növekedése elsısorban az általa bekövetkezı súlygyarapodás révén csökkenti a lejtık állékonyságát.) 2/3. táblázat: Néhány jelentıs tömegmozgás katasztrófa a XX. században (D.K.C. Jones után) Hely Idı Típus Halálos áldozatok száma Jáva 1919 Törmelékfolyás 5100 Kansu (Kina) 1920 dec. Löszfolyás !! Kalifornia 1934 Törmelékfolyás Kure (Japán) 1945 Törmelékfolyás Tokyo 1958 Törmelékfolyás 1100 Ranrachirca (Pen) 1962 Jég és sziklalavina 3500 Vaiont (Olaszo.) Aberfan ( Wales) Rio de Janeiro 1963 Sziklacsuszamlás Folyásos csuszamlás 1966, Csuszamlás 2700 Virginia (USA) 1969 Törmelékfolyás 150 Japán Összetett 519 Yungay (peru) 1970 Szikla lavina és folyás Hong Kong 1972 Összetett 138 Mayunmarca (Peru) Mantaro-völgy (Peru) 1974 Törmelékfolyás Törtmelékfolyás

14 Yacitan (Peru) 1983 Törmelékfolyás 233 Nepál 1983 Törmelékfolyás 186 Armero (Kolumbia) 1985 Lahar* Catak (Törökország) 1988 Csuszamlás 66 vízzel átitatott vulkáni hamu és törmelék folyása Korunkban a társadalom mindennapos tevékenységéhez tartozik omlás- vagy csuszamlásveszélyes lejtık kialakítása. Az ilyen tevékenység pedig nemcsak természeti (ill. szemiantropogén) katasztrófák-veszélyét idézi fel, hanem egyúttal rendszerint a természeti környezetet is fenyegeti (egy meredek útbevágás pl. nem csak csuszamlásveszélyes lehet, hanem a vegetáció vagy éppen a tájkép alig jóvátehetı sérülését okozhatja). Tömegmozgások a lejtık anyagváltozása miatt. A tömegmozgásos katasztrófák másik elıidézıje - mint említettük - a lejtık anyagának megváltozása is lehet. Ez jelenthet olyan lassú anyag átalakulást (pl. a kızetek mállását), ami rövid idıtávlatban ritkán vezet katasztrófához. Viszont nagyon is gyakori, hogy a lejtık anyagának víztartalma változik meg. A vízfelvétel viszonylag gyors, és a növekvı víztartalom könnyen konzisztencia változást eredményez (pl. az addig kemény, merev lejtıanyag plasztikussá, sıt folyóssá válhat). Így a kisebb víztartalom mellett még stabil lejtı elveszti állékonyságát, és anyaga lecsúszik vagy lefolyik. Természetes, hogy ilyen katasztrófák (2/B/b, 2/B/c, 2/B/d - 2/1. táblázat) fıleg a vízfelvételre hajlamos kızetekbıl (pl. laza agyagos-homokos üledékekbıl) álló lejtıkön gyakoriak, és különösen alattomos veszélyforrásként jelennek meg ott, ahol kemény sziklakızet belsejében vannak vízfelvételre és duzzadásra hajlamos rétegek. Magyarországon mindkét eset elıfordul a hegységi és dombvidéki tájakon. A tömegmozgásos katasztrófák fı típusai: 1/B/a - omlások: laza vagy kemény kızetbıl épült meredek és magas falak általánosan elterjedt jelenségei. Romboló hatásuk elsısorban a szabadesés révén felgyorsult (nagy) anyagtömegek ütközési energiájából származik. Egyes esetekben azonban nemcsak a falak elıterében lévı, hanem magukra a falakra épült létesítmények is veszélyben vannak. Megindulásuk gyakorta valamilyen külsı hatás (földrengés, villámcsapás, zaj, stb.) következménye. 1/B/b - csuszamlások: a lejtık anyagának kisebb-nagyobb része egységes tömbként vagy nagyobb darabokra tagolódva határozott felszín (csúszópálya, csúszási felszín) mentén hirtelen mozdul el. A csuszamlások megindulásában döntı szerepet játszik a lejtı anyagának - vagy valamely rétegének - jelentıs vízfelvétele. A vízfelvétel egyrészt súlynövekedést, másrészt az anyagban állékonyság csökkenést okoz. 1/B/c - Kı- és törmeléklavinák: többnyire laza törmelékanyaggal fedett lejtık hirtelen és gyors mozgásai. Pusztításuk fıleg elsodró hatásuk következménye. A bizonytalan egyensúlyi helyzetben lévı törmeléktömegek lezúdulását fıleg véletlenszerő külsı hatások indíthatják meg. 14

15 1/B/d - törmelék- és sárfolyások: az elızıekkel rokon folyamatok, amelyek általában a lejtık anyagának teljes elázása (vízzel való telítıdése) esetén következnek be. Lassú, alattomos megjelenés esetén is nehéz a feltartóztatásuk, de meredekebb lejtıkön olykor annyira felgyorsulnak, hogy megérkezésük elıtt felocsúdni sincs idı. 1/B/e - talajsüllyedések: legtöbbször földalatti (olykor mesterséges) üregek, járatok beszakadásának következményei, de felszínalatti vízáramlás kimosó tevékenysége, laza üledékrétegek lassú tömörödése, sıt még tektonikus mozgások hatása is okozhat veszélyes talajsüllyedést. Az utóbbiak ritkán okoznak hirtelen katasztrófát, de elhúzódó jelenlétük kártétele tekintélyes lehet (fıleg anyagiak tekintetében). Sajátos jellemzıjük, hogy általában nem a lejtıkön jönnek létre, hanem fordítva, éppen a süllyedés hozza létre a lejtıt, ami azután esetleg lecsúszhat. 1/B/f - tengerszint emelkedés: hazai következményeivel nem kell számolni, de számos földi körzetben komoly fenyegetést jelenthet. Gondoljunk pl. az un. globális felmelegedés jégolvasztó hatásából következı tengerszint emelkedésre. A felsorolt tömegmozgás-típusok egy része nálunk nem vagy alig fordul elı (gondoljunk pl. a kı- vagy hólavinákra, nagymérető törmelékfolyásokra, stb.). Ezeket modulunk a következıkben nem tárgyalja, mert bár a világ számos területén a legkomolyabb természeti veszélyek közé tartoznak, a gyakorlati szempontú magyar környezetvédelmi referensképzésben jelentıségük alárendelt A légköri folyamatok által generált katasztrófák Az atmoszférikus eredető csapások meglehetısen sokfélék. Áttekintésüket (2/1. táblázat) megkönnyíti, ha külön vizsgáljuk: * a légkör közvetlen hatásaiból adódó katasztrófatípusokat (2/A), * az atmoszféra víztartalmával összefüggı, és alapvetıen a különbözı halmazállapotú légköri víz hirtelen és nagytömegő felszínre jutása révén pusztító jelenségeket(2/b), valamint * az atmoszférából származó, de tartósan a felszínen mozgó víz által okozott természeti csapásokat (2/C) Katasztrófák közvetlen légköri hatásra - A 2/1. táblázat 2/A csoportjának típusai többségükben a levegı mozgásával kapcsolatosak, és kialakulásukban döntı szerepe van az áramló levegı mechanikai hatásainak - pl. a hirtelen nagy nyomásnak (2/A/a, 2/A/b, 2/A/c). - Tipikus közvetlen légköri katasztrófatípusnak tekinthetık a természetben keletkezı tüzek (2/12.kép), amelyeket gyakran villámcsapások okoznak, de maga a villámcsapás közvetlenül is jelenthet (rendszerint pontszerően ható) katasztrófát (2/A/d, 2/A/e). - A közvetlen légköri gyakorta nem önmagukban, hanem más, fıleg a 2/1. táblázat 2/B és 2/C csoportjában megjelenı csapásokkal együtt pusztítanak (a trópusi ciklonokban pl. szerepe van a felhıszakadás-szerő esıknek (2/A/a+2/B/c), a természetes tüzek pedig nagy szárazságok idején gyakoriak (2/A/e+2/C/e). Magyarországon a legfélelmetesebb csapások közé sorolt trópusi ciklonok (2/A/a) szerencsére nem fordulnak elı, és tornádó (2/A/b) jellegő jelenségeket is csak a meteorológiai kuriózumok között tartanak nyílván. A porviharok (2/A/c) viszont néha és helyenként jelentıs károkat okoznak. Gondoljunk csak a futóhomok vidékeken rendszeresen elıforduló homokverésekre. 15

16 Nagy anyagi veszteséggel járó, olykor emberéletet is veszélyeztetı, sıt követelı tőzesetekre (2/A/e) is gyakorta vannak példák (pl. erdıtüzek), de ezek egy részérıl kideríthetı, hogy emberi hanyagság (rosszabb esetben szándékosság) áll a hátterükben (ezért szemiantropogén, sıt kifejezetten antropogén katasztrófáknak tekinthetık) Víz útján ható (közvetett) légköri katasztrófák Az ilyen típusú (2/B) katasztrófák (jégesı, hóvihar, felhıszakadás) annyira közismertek, hogy értelmezésükkel fölösleges foglalkozni. A 2/1. táblázat megfelelı soraira tekintve feltőnhet, hogy megjelenésükben és hatásukban a legegységesebb katasztrófa-csoportot képezik (mindhárom esetében csaknem teljesen azonos jellegszámok szerepelnek). Kialakulásukban erıs szezonalitás érvényesül, nálunk pl. a leginkább évszakfüggı katasztrófacsoportot alkotják. Közülük a felhıszakadások a legáltalánosabban elterjedtek, hiszen csaknem minden éghajlati területen elıfordulnak. A hóviharok viszont a közepes szélességek és az egyenlítı közti területeken csak nagy tengerszint feletti magasságokban alakulnak ki Vízhez kapcsolódó felszíni katasztrófák A 2/1. táblázat 2/C csoportjának katasztrófatípusai közül nálunk csak az a és c jelent komoly veszélyt, azok viszont tradicionálisan a legnagyobb pusztítást okozzák Árvizek (2/C/a) Árvizek alatt Magyarországon általában a felszínen lefolyó (folyó)vizek pusztításait értjük, A pusztítást egyrészt a hirtelen, magas és olykor tartós vízborítás, másrészt a víz elsodró hatása okozza. Az árvíz azonban valójában ennél szélesebb fogalom, hiszen pl. a tengereknek, sıt olykor a tavaknak is van árvize. A nyílttengerek vagy óceánok partjain a Földön gyakoriak az atmoszférikus hatásokra bekövetkezı tengeri áradások. Gondoljunk csak a szökıárakra és vihardagályokra, és pl. Hollandia esetére. De zárt beltengerekben is elıfordulnak nagyon veszélyes helyek és helyzetek. Pétervár háromszáz éves történetének legnagyobb árkatasztrófái pl. a Balti-tenger (Finnöböl) nyugati szelek által a városba torlaszolt vizének következményei voltak, és a védekezés ott a tenger benyomulását akadályozó gáttal érhetı el. Másik jól ismert példa lehet Velence esete. Bizonyára sokan láttak már a napi sajtóban olykor az egész világot bejáró képeket Velence híres terének, a Szent-Márk térnek árvízi elöntéseirıl. A lagunák városának - fıleg a partmenti nagyarányú vízkitermelés miatt - lassan süllyedı részeit idınként elborító Adriaitenger ugyan eddig nem okozott jóvátehetetlen katasztrófát, de ilyenek bekövetkezésének veszélye mindinkább növekszik. A tengerparti példákat hosszan lehetne tovább sorolni, de ezekkel terjedelmi okokból sem foglalkozhatunk. Viszont a szárazföldek belsejében is elıfordulnak olyan áradások, amelyek nem folyókhoz kapcsolódnak. Nem igazi folyóvízi árvízre hozható különleges magyarországi példa lehet a bıviző Jósva-forrás (az aggteleki Baradla-barlang patakjának felszínre bukkanási helye), amely hirtelen megnıtt vízhozamával idınként komoly károkat okozott a szomszédos Jósvafın ( forrásárvíz ). A folyók által kiváltott igazi árvizek a közvélekedés szerint fıleg a széles alföldi területeken jelentenek veszélyt, e tekintetben pedig hazánk ideális helyzetben van. Nem szabad azonban elfelejtkezni a hegyvidéki vagy dombsági völgyek olykor ugyancsak nagy pusztítást okozó árvizeirıl sem. Ezeken a területeken - szemben a síkvidékekkel - az ember- 16

17 nek ugyan többnyire módjában áll a völgyfenék feletti magasabb szintekre (teraszokra) telepednie, és gazdasági tevékenysége súlypontját is oda koncentrálnia, de a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ezzel a lehetıséggel az ember nem mindig és nem mindenütt élt, vagy él. A széles völgytalpak normális körülmények között biztonságosnak tőnı térszínei gyakorta letelepedésre, vagy valamilyen termelıtevékenység kiépítésére csábították a hegyvidékeken többnyire helyszőkével küszködı embert. Az ilyen helyek árvízvédelmét pedig különösen nehezíti, hogy az árvízveszély általában hirtelen következik be, így konkrét elırejelzésére rosszak a lehetıségek. Legfıképpen a rendelkezésre álló felkészülési idı rövid, és e tekintetben a hegyektıl távolabbi síkvidékek kedvezıbb helyzetben vannak. Az elırejelezhetıség problémájának jobb megértéséhez a folyók vízszállításával kapcsolatban célszerő néhány fogalmat tisztázni. Árvizek és vízjárás A folyók vízszint- és vízhozam-ingadozása természetes jelenség, ami elsı közelítésben véletlenszerő idıpontokban, gyakorisággal és méretben jelentkezik. A folyók élete tulajdonképpen egymást követı árhullámok sorozata. A hosszabb megfigyelések alapján azonban szabályszerőség is kimutatható bennük. Az így meghatározott vízjárás ismerete a sikeres árvízvédelem alapvetı elıfeltétele. A vízjárás általános ismerete ugyan általában nem elegendı egy konkrét árvíz idıpontjának és nagyságának meghatározásához, de az árvizek kialakulásának jellegzetes idıszaka, sıt adott folyókon a várható legnagyobb vízszintemelkedés hozzávetıleges mértéke azért mégis prognosztizálható. Ez még a viszonylag szeszélyes vízjárású magyarországi folyókon (vagy általánosabban fogalmazva a mérsékeltövi kontinentális éghajlatú területek folyóin) is így van, de a Föld számos régiójában a mieinknél jobban kiszámítható folyók is vannak. Gondoljunk pl. a Nílusra, amelynek árvizeit már 5000 évvel ezelıtt olyan pontosan ki tudták számítani, hogy azok nem katasztrófát, hanem éppenséggel áldást jelentettek. Amint a 2/1. táblázat is mutatja, az árvizek általában hosszantartó és viszonylag nagy területet érintı vagy fenyegetı katasztrófák. Károkozásuk olykor megdöbbentı mérető (v.ö. 2/4. táblázat - Kovach), és ez azért is nagyon fájdalmas, mert az árvizeket nemcsak az általánosság szintjén lehet prognosztizálni a vízjárás ismeretében, hanem az esetek jelentıs részében elvileg konkrét elırejelzés is adható. Az folyókon lefelé tartó árhullámról a technika - a távközlés - mai (sıt tegnapi ) színvonalán az alsóbb szakaszon lévı területeket legalábbis riasztani lehet. Hosszabb folyók árhullámai ugyanis olykor csak hetek alatt érik el az alsó szakaszokat. Ez az idı pl. a magyarországi Tisza mentén Tiszabecstıl Szegedig nap, mert az árhullám tetızése naponta mintegy 40 km-t halad a folyón lefelé. (Ha a védırendszer elızetesen nem épült ki, akkor természetesen ez az idı általában nem elegendı a sikeres védelem megszervezésére, de az életmentı evakuálás lehetısége mindenesetre nem lehetetlen, szemben a meglepetésszerően támadó földrengésekkel.) Mégis - mint láttuk - a fejlıdı országok területén pl. a legutóbbi idıkig óriási volt az emberáldozatok száma. Az elırejelezhetıséggel kapcsolatban itt az általános részben is fel kell vetni azt a Magyarországot erıteljesen érintı problémát, hogy az árvízveszélyt nagy mértékben fokozza, ha a folyók mentén a technikai lehetıségek ellenére sem mőködik (vagy nem megfelelıen) a szükséges tájékoztató szolgálat. Több országot érintı folyók esetében nemzetközi együttmőködésre van szükség. 17

18 2/4. táblázat: Nagy árvízkatasztrófák a XX. században (R.L. Kovach után) Idı Hely Halálos áldozatok hozzávetıleges száma 1911 Kina USA(hurrikánnal) Japán (földcsuszamlással) Kina Hollandia (vihardagály) Kina Vietnam Baglades Nepál Banglades Pakisztán 2000 A folyók árvizei közvetlenül természeti veszélyként vagy csapásként jelentkeznek. A hirtelen megnövekvı felszíni lefolyást elıidézı nagy csapadékokat a társadalom nem tudja megakadályozni. Ezért is van az, hogy az árvízveszély fıleg olyan területeken súlyos, ahol az éghajlat jellemzı vonása a gyakori intenzív, nagy csapadék. Nem véletlen, hogy a 2/5. táblázat katasztrófa-területei közt többségében DK-ázsiai monszun területek vannak. A nyári monszun többnyire felhıszakadás-szerő esıket hoz. Ennek ellenére hangsúlyozni kell, hogy az árvizek azon katasztrófák közé tartoznak, amelyek elıidézésében a társadalomnak jelentıs, sıt növekvı szerepe van. Mert ha az ember a felszínre jutó vízmennyiséget nem is tudja szabályozni, de annak a lefolyásra jutó hányadát érdemben képes befolyásolni. Közismert pl. a hegyvidéki erdıirtások lefolyásnövelı hatása. Ritkábban gondolunk arra, hogy a településeken a szilárd útburkolatok gyors ütemben növekvı aránya hasonló következményekkel jár. És ezek csak kiragadott példák. Ezeknek a körülményeknek jelentıs szerepe van abban, hogy világszerte sokfelé megfigyelhetı az árvizek tetızı vízállásainak az emelkedése. Általánosságban elmondható, hogy az árvízveszélyt növelı emberi tevékenység egyúttal a környezet drasztikus, veszélyes megváltoztatásával jár, tehát az árvízveszély és a környezetvé- 18

19 delem nagyon szorosan összetartozó problémák. A környezet védelmét konzekvensen szem elıtt tartó társadalmi tevékenység ezért egyszersmind az árvízveszély csökkentését is szolgálja. Az árvizek kapcsán emellett arra is gondolni kell, hogy bár a Föld sok országában igen nagy anyagi áldozatokat hoztak az árvízvédelem kiépítésére, az árvízveszély nem, vagy nem mindenütt csökkent az elvárt mértékben. Számos helyen megfigyelhetı, hogy a tényleges árkatasztrófák ritkultak ugyan, de a veszély nem múlt el, sıt annak újabb, a korábbiaknál is fenyegetıbb típusai jelentek meg. Mindez arra utal, hogy a védelmi rendszerek kiépítése nemcsak drága, de meglehetısen bonyolult folyamat is, és adott esetben veszélyfokozó mellékhatásai is vannak. Az árvizek kapcsán szólni kell még a velük rokon természető belvíz-katasztrófákról is. A belvizek a rossz lefolyású, általában sík, vagy igen enyhe lejtéső területek tipikus jellemzıi. Többféle módon kialakulhatnak: Ha a csapadékvíz a lejtési viszonyok miatt nehezen talál magának utat a lefolyáshoz, és csak a párolgás, valamint a (rossz) beszivárgás apasztja, akkor jelentıs területeket heteken esetleg hónapokon át elborít. Elıbbivel rokon eset, ha a lefolyást az elızetesen kiépített árvízvédelmi rendszerek (gátak) akadályozzák. Így a mentesített ártereken gyakorta felhalmozódhatnak. Az is elıfordulhat, hogy az átlagosnál nedvesebb idıszakokban a talajvíz szintje a felszínig emelkedik, és az jelenik meg belvízként. Mivel bizonyos területeken a belvíz megjelenése szinte a táj adottságaiból következı törvényszerő esemény, ezért katasztrófává csak akkor válik, ha kiterjedése és idıtartama miatt az adott területen megszokott gazdálkodást tartósan nehezíti ill. lehetetlenné teszi. Legfıképpen a mezıgazdasági károkozása lehet nagyarányú (bár településeken is okozhat súlyos gondokat), olykor adott év termését teljesen elviszi. Kártétele kevésbé látványos, mint az árvizeké, de nagysága esetenként azokénál nagyobb is lehet. Magyarországon pl. a súlyos belvízkárairól elhíresült es években az árvízi elöntések a belvizes területeknek csak 2-8%-át tették ki Szárazság (2/C/e) A szárazság sajátos katasztrófa-típus. Az elsı fejezetben adott meghatározást szigorúan véve nem is lenne a természeti katasztrófák közé sorolható, hiszen nem hirtelen következik be, sokkal inkább lassú, alattomos kifejlıdéső, amely katasztrofális hatásait csak hosszabb idı után és fokozatosan fejti ki. E tekintetben leginkább a tengerszint emelkedéshez hasonlítható. Abban is egyedi a természeti katasztrófák között, hogy a pusztító hatást itt nem valamilyen anyag, hanem éppenséggel annak (ti. a víznek) a tartós hiánya okozza. Megjelenésének több alapformája van: * A föld számos területén jellemzı olyan éghajlat, amelynek alapsajátossága a viszonylag hosszú száraz idıszakok rendszeres fellépése. A mediterrán nyarak, a monszun területek csapadékmentes telei, vagy a belsı trópusi szavanna-vidékek némi képzavarral idınként télnek nevezett száraz évszakai törvényszerő jelenségek. Bekövetkezésükre lehet számítani, tehát a természet akár évmilliók és a társadalom évezredek óta úgy alakította életét, hogy pl. a Földközi-tenger mellékén a száraz nyarak nem okoznak katasztrófát. A szárazság ezeken a vidékeken csak akkor ölt katasztrófa jelleget, ha a száraz idıszak az elvártnál jóval hosszabbra nyúlik (pl. Indiában késik a monszun ). Ilyenkor mind a természet, mind a társadalom víztartalékai annyira kimerülhetnek, hogy nemcsak a termés csökkenése (vagy annak esetleg a teljes elmaradása) okoz fokozatosan eszkalálódó tragédiát, hanem esetenként még a mindennapok vízigényének (pl. ivóvíz!!) rövid távon sem halasztható kielégítése is lehetet- 19

20 lenné válik (folyók, kutak teljes kiszáradása). A nagyobb katasztrófa elkerülése ezekben az esetekben csak külsı - a szárazságtól mentes - területekrıl érkezı segítséggel lehetséges (hacsak a társadalomnak nincsenek az ilyen esetekre jó elıre felhalmozott víz- vagy élelmiszer-tartalékai). Ma már a világ egyre szőkülı területein van arra lehetıség, hogy ilyen helyzetekben maga a lakosság hagyja el a szárazságtól sújtott övezetet. * A szárazság mint katasztrófa olyan vidékeken is jelentkezhet, ahol a csapadék - és általában a vízutánpótlás - ugyan rendszeres, nincs kifejezetten száraz évszak, de az idıjárás szeszélye folytán hosszabb csapadékmentes periódusok is elıfordulhatnak. A magyar nyelvben elsısorban erre használjuk az aszály kifejezést. Az aszály elsısorban olyan területeken fenyegetı természeti csapás, ahol a csapadék átlagos mennyisége éppen csak elegendı, és az átlagtól való viszonylag kisebb mértékő negatív eltérés is problémákat okoz. Magyarország nagy része tipikusan ilyen terület. Csapadékjárásunk hosszabb távú jellemzıje, hogy az átlagos csapadék a viszonylag gyakori szárazságra hajló és a jóval ritkább, de az átlagot messze meghaladó csapadékú évek csapadékának középértékeként alakul. A szárazabb években pedig gyakorta elıadódhat a terméseredményeket súlyosan veszélyeztetı csapadékmentes periódus (aszály). Viszont éppen az utóbbi évtized szolgáltathat arra is jó példát, hogy az aszály nemcsak egy-egy éven belül, hanem több egymást követı száraz év csapadékhiányának halmozódásából is felléphet. A szárazság mint katasztrófa bekövetkezésének harmadik lehetısége az éghajlat tartós egyirányú megváltozása. Ez a forma fejti ki leglassabban, de a legkevésbé kivédhetıen a hatását. Egyszersmind hosszútávon talán a legsúlyosabb katasztrófatípus. A fı gondot az okozza, hogy az éghajlatváltozás felismerése (megfelelı hosszúságú adatsorral való egyértelmő kimutatása) meglehetısen nehéz. Elég a napjainkban divatos globális klimaváltozás kérdéskörére, és az azzal kapcsolatos heves tudományos vitákra gondolnunk. A Föld éghajlatának változására egyre több jelbıl lehet következtetni. De az általános éghajlatváltozás (melegedés) regionálisan nagyon eltérı hatású lehet. A legtöbb un. szcenárió Magyarország esetében szárazodást (az ariditás növekedését) prognosztizálja, ami elsısorban a nyári félév csapadékcsökkenésébıl adódhat, mert a telek csapadéka még valamelyest nıhet is (mediterrán jelleg). Azt ma még nem lehet megítélni, hogy a kirajzolódó éghajlatváltozások olyan mértékőek lesznek-e, hogy a következményeik már katasztrófát eredményeznek, és fıleg nehéz azt megmondani, hogy regionálisan hol kell katasztrofális hatásokkal számolni. Bizonyos mértékő éghajlatváltozás negatív hatásai ugyanis tudatos felkészüléssel kivédhetık, ill. csökkenthetık. E kérdéskör kapcsán - a bizonytalanságok érzékeltetése mellett - feltétlenül fel kell azonban hívni a figyelmet arra a napjainkban egyre erısödı (és sokszor a médiák által is felerısített) helytelen nézetre, ami a lassú, egyirányú éghajlatváltozást úgy értelmezi, hogy most már pl. nálunk mindig enyhe telek vagy száraz évek következnek (ad abszurdum: minden egyes hımérsékleti vagy más jellegő idıjárási rekord ennek a változásnak a számlájára írható). Ez a nézet roppant káros. További tápot ad ugyanis annak - az emberi mentalitástól nem idegen, és sokszor nagyon súlyos árat követelı - szemléletnek, hogy az általános változási tendenciához látszólag nem illeszkedı idıjárási eseményekre és azok katasztrofális következményeire felesleges különösebben készülni. Idıjárási extrémitások - bármilyen változási tendencia esetén - a jövıben is lesznek, és ezek katasztrófákat okozhatnak. Az esetleges szárazodás ellenére lesznek tehát árvizek, sıt más olyan katasztrófák is, amelyek a vízhez kapcsolódnak (pl. felhıszakadások, hóviharok, stb., de még a földcsuszamlások veszélye sem fog megszőnni). Ezt, a környezet változásait a védelem szemszögébıl figyelı, és a kedvezıt- 20