Hí. évfolyam, szám. Nyíregyháza, Junius 3. Görögkatholikus Tudósító

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hí. évfolyam, 1923. 22 szám. Nyíregyháza, Junius 3. Görögkatholikus Tudósító"

Átírás

1 Hí. évfolyam, szám. Nyíregyháza, Junius 3. Görögkatholikus Tudósító A Magyar Görögkatholikusok Országos Szövetségének hivatalos közlönye. Főszerkesztő: Dr. VASZKÓ ENDRE. Előfizetési ára: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felelős szerkesztő: Negyedévre 300 K Nyíregyháza, Szabolcs-utca 20. KOZMA JÁNOS. Egyes szám 30 K Hirdetések hasábmiliniétere. 10 K Nyári munkák előtt. A csillagászati naptár még tavaszt mutat, a köztudatban azonban junius már nyári hónap A vetési munkákkal a földművelő nép régen elkészült, ma már az aratást megelőző munkák kerülnek napirendre: kaszálunk, gyüjtünk egyszóval kezdjük összeszedegetni azt, mit a jó Isten kegyelme megadott. Emberé a munka, Istené az áldás. A munka azonban megelőzi az áldást: aratni, gyűjteni csak ott lehet, ahol vetettek, termés csak ott mutatkozik, a,\ol az ember megtette - kötelességét. Emberé a munka, Istené az áldás, az áldást azonban meg kell érdemelni: érdemetlen hiába számit s az áldás megérdemlésének evangéliumi utjai nemcsak a szorgalom és iparkodás határköveivel vannak jelezve, hanem lelkiekkel is. Mert mig a szorgalom, az iparkodás nélkülözhetetlen előfeltételei a munka sikerének, még nem jelentenek többet, mint a tűzgyújtás: eredményezhet egy Ízletes ebédet vagy egy hatalmas technikai alkotást, de eredményezhet rombolást, pusztálást, közveszedelmet is. Attól függ minden, hol és milyen szándékkal történik. A mnnkás szorgalma is hozhat családi jóllétet, megelégedést, földi boldogságot, hozhat létre messze időket csodálatba ejtő nemes alkotásokat: lelki javakat, vagy hozhat létre rombolást, lezüllést is. Attól függ minden : mire lett fordítva az a munkakészség, az az iparkodás, helyes időben, helyes módon és helyes célzattal lett-e alkalmazva. Mikor a földművelő nyári munkájához fog, fontolóra kell vennie a célt is, miért Ha valaki csak azért veszi kézbe szer- Tavaszi 68 nyári divatcipök nagy választékban érkeztek a Nyíregyháza, Zrinyi Ilona utoa 5. sz. számját, hogy amit megkeres föl is élje, ne hagyjon abból semmit, ne gyarapítson semmit, ellenben talán a torkán eressze le szeszformájában, amit megkeresett, annak iparkodása nemcsak hasztalan, de káros magára és a társadalomra egyaránt. Hogy az iparkodás hasznos legyen nemes célt kell kitűznie maga elé az embernek. Ilyen elsősorban a család jóléte. Mielőtt a kapa vagy kasza nyeléhez nyúlna az ember, fontolja meg, mi is válik családja javára. Mert az egyes család java java lesz a társadalomnak, államnak, vallási közösségnek is. Ki kell tűznie a^ célt: mint fogja munkájának erecíményét családfa If&sináftá érié kesiteni. Nem arra gondolok itt, hogy milyen zsinóros dolmányt vesz a fiának, vagy milyen selyemruhát a leánynak, még csak arra sem, hogy miként gyarapítsa a rájuk szállandó vagyont, (hiszen maholnap odajutunk, hogy nem tarthatunk több háziállatot, mert nincs hol és miből, nem vehetünk több földet, mert nincsen honnan) hanem inkább arra, hogy miként nevelje azokat müveitekké, önmaguk és embertársaik javára. Ott tartunk már, és ez igen jól van igy, hogy az iskolázottság ma már mindenkinek nélkülözhetetlen. Az egyszerű falusi em bernek is nélkülözhetetlenek már nemcsak az irás, olvasás, számolás, de bizonyos ma gasabb ismeretek is. Első gondja tehát az legyen a munkálkodó embernek, hogy abból, amit majd Isten megad, gyermekét iskoláztassa. Necsak a muszáj-iskolát, saz elemit járassa végig. Németországban alig van ember, aki 3 4 középiskolai ^osztályt ne végzett volna, s ime e műveltségnek hatása minden dolgukon meglátszik. Interurbán telefon 195. sz. Nagy raktár: Női és férfi utcai-, estélyi és sportcipőkben, vászoncipők, gyermekcipők és bőrszandálok minden nagyságban. Harisnyák, sport lábszárliarisnyák, gyermekzoknik az összes eipős inckben. V

2 2 Görögkatholikus Tudósító 1922, junius 3. Nem szükséges, hogy minden 4 középiskolát végzett falusi gyermek azonnal pantallónt húzzon s az eke és kasza helyett a tollszárral bíbelődjön. Azt a tanulságot, amit pl. a polgári iskola négy osztályában szerez odahaza saját ügyeinek intézésében, községének, egyházának beléleteben nagyon jól felhasználhatja. Paraszti sorban élő egyszerű embernek is csak előre, javára válik ha müveit. Az iparkodó munkás elsősorban arra tekintsen tehát, hogy iparkodásával gyermekeit műveltségre segitse. Erre tekintve már kezdettől gondolnia kell arra is, hogy a műveltség anyagi áldozatokat is kiván azon intézmények javára, melyek az ember lelki igényeit: a vallásosságot és műveltséget szolgálják. Templomra, iskolára népjóléti egyesületekre már eleve előre kell irányoznia áldozatait. És ennél ismét tul kell néznie saját kis faluja határain. Támogatnia kell azokat az intézményeket, melyek az általános műveltséget szolgálják. Nekünk magyar görögkatholikusoknak ezen a téren sok a tennivalónk. Támogatásra szorul elsősorban egyházmegyénk, mely csak ezután s csak a görögkatholikus népnek megfeszített áldozatkészsége mellett létesíthet olyan, nevalőmtézetefteí, melyek népünknek szükségesek. Gondolnunk kell sajtónkra, mert ez segít az önművelődésre. Gondolnunk kell elsősorban a MAGOSzra, mely hivatva van népünket emelni, naggyá, elismertté tenni, kiemelni régi elmaradottságából, elnyomottságából. Aki ily nemes gondolatokkal, szándékokkal kezd nyári munkájához, annak kezében imádsággá, Isten előtt kedves fölajánlássá változik az, s bőséges áldásra számithat. QÖR. KATH TUDÓSÍTÓ Harangszenteiés Garadnán. Folyó hő 21-én pünkösd másodnapján a hívek közadakozásából fényes ünnepség keretében folyt le a garadnai uj harang megszentelése. Messze vidékről, csapatokban özönl tt. a tízezret is meghaladó áhítatos nép az állomáshoz éá Kranyitzky József csobádi lelkész vezetésével a Vilmányi ifjúsági fúvózenekar hang jai mellett egyházi énekeket játszva vonult fel a templom elé. A szertartást Kobulniczky Cyriil kerületi esperes végezte a csobádi lelkész, valamint Láng Alán prétnontrei tanár és Szekerák Károly szszéki tanácsos közreműködésével. A téoiplom előtt a helybeli esp. lelkész tartotta a sz. beszédet, amelynek végeztével a zenekar kísérete mellett ezer és ezer hivő ajkáról szállott nemzeti imádságunk az ég felé: Isten áldd meg a magyart... Az ünnepélyes sz. miséi a ker. esperes celebrálta a csobádi lelkész segédletével, aki szent beszéd kíséretében méira ta megható szavakkal á nagy nap jelentőségét A mise végén bérmálás volt az egy hm, Főhatóságtól nyert felhatalmazás alapján. Az ünnepséget társas ebéd követto a pa rochián, amelyen a helybeli és vidéki intelligencia szép számmal vett részt. Keresztszülők voltak : Vaskó István és Porubjánszki lllésné. ORSZÁG-VILÁG. Adtál Uram esőt..»adtál Uram esőt, de mncs köszönet ben ne< mondja a magyar ember, ha sikerült a dolg«, de mégsem jött meg a várt eredmény. Ezt mondhatjuk most a miniszterelnök és pénzügyminiszter külföldi útjáról Is. Íme I Beihi en István gróf miniszterelnök és Kállay Tibor pénzügyminiszter eljártak az án tánt kormányoknál, oldanák fel a zár alól a magyar államjavakat, hogy az ország súlyos anyagi helyzetének javítására aranykölcsönt ve ti*>ssíink föl. A lapok már napokkal ezelőtt jelezték, hogy a miniszterek külföldi útja sikeres voít, az ántánt hajlandó megengedni, hogy a magyar allamjavakat külföldi aranykölesönnel terheljük meg. Brávó! Az ántánt mégis csak szeret bennünket, nem en^ed tönkre jutni. Most már a miniszterek hazajöttek és elmond ák itlhon, hogy mivel jártak, A kölcsönt tén\ieg felvehetjük. Az ántánt melegen óhajija, hogy Magyarország fölvirá gozzék. A kölcsönt tényleg fölvehe juk, de valahányszor a jóvátételi bizottság kölcsön kibocsátására hatalmazza föl Magyarországot, fenntartja magának a jogot, hogv a kölcsön összegéből a jóvátétel céljaira olőre levonjon egy részt, mely előre nem lévén meghatározva nullától az egész jegyzett kölcsönösszeg erejéig terjedhet. Nagyon jó! Az ántánt arról is gondoskodik, hogy meg ne fnljunk a saját zsírunkban! Tehát igaz: adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne! Rákosi Jenő. Acsádon, Vasmegyében emléktáblával jelölték meg azt a házat, ahol Rákosi Jenő, a legnagyobb magyar hírlapíró született. Életében érte ez a nagy megtiszíeié*. Kevés embernek adatik meg ti, s annál nagyobb a jelentősége, annál inkább feltünteti előttünk szellemi nagyságát.

3 1922. juniás 3. Görögkatholikus Tudósító 3 Rákosi Jenő s vele a vezetése alatt álló Budapesti Hírlap a tiszta, becsületes nemzeti ~ irányt képviselte politikában és hírlapirodalomban egyaránt. Szava mindenkor súllyal birt, nézete tekintélyt képviselt, önzetlen hazaszeretete tiszteletet parancsolt ellenfeleinek is. Áldozzunk mi is e néhány sorral őneki Legyenek e szerény megemlékezés szavai külső jelei annak a tiszteletnek, mellyel őt egy sokatszenvedett csonka ország népe környe2i. Legyen egy szál az elismerés koszorújában azon nagy ember részére, ki mint integer vitae, scelerisque purus" egyéniség egy hosszú. életen át szolgálta hazáját tollával hiven, egész lélekkel egész erővel, mint csak magyar embertől telik. EGYESÜLETEINK. A V. P. K. záróközgyulése Folyó hó 26 án tartotta a V, P. K, évzáró közgyűlését. Mankoy'jp! t!enő, tb, elnök bészámolt a kör ez évi munkásságáról ; a hitélet emelésére lelkigyakorlatokat rendezett, melyek végeztével közös áldozás volt, hazafias, kultur és társadalmi hivatást teljesített akkor, midőn ktiltuíestelyt és Petőfi-matinéi rendezett. A kor tagjainak artyagí jólétét igyekezett előmozdítani 4 tagnak ingyen étkezést juttatott, az Európai Diáksegitő actio révén 18 tagnak kedvezményes áron ruhaszövetet biztosított és korona pénzsegélyt osztott szét. Megvetette a kör könyvtárának alapjait, mely ha nem is gazdag, de már is szép reményekre jogosít. Ezután Krajnyák Gábor dr, igazgató elnök lelkes szavakkal további kitartó munkásságra és összetartásra buzdította a kör tagjait. Az ig, elnököt a kör lelkesen ünnepelte s jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg Krajnyák Gábor igazgató elnöknek, Mankovics Jenő tb. elnöknek, Spiry Elek főtitkárnak és Szedlák E! e- mét pénztárosnak odaadó munkásságukért, Az ülés után társas összejövetelre gyűltek össze a kör tagjai a Rudas fürdő éttermében, ahol megjelentek Bonkálló Sándor és Hodinka Antal egyetemi tanárok, a kör diszelnöke is. Hodinka egyetemi tanár búcsúzott a körtől, minthogy a Pécsre költöző pozsonyi Erzsébet egyetemmel ehá/ozik, de érzelmeiben itt marad s mindig figyelemmel fogja kisérni a kör működését. Mankovics Jenő tb elnök keresetlen szavakkal búcsúztatta a távozó diszelnököt és köszönte fáradozásait. A társaság a legjobb hangulatban sokáig maradt együtt. Hiszek, egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen. 3 Vasárnap 4 Hétfő 5 Kedd 6 Szerda 7 Csütörtök 8 Péntek 9 Szombat VASÁRNAP Junius. 1 hang. Laclllián vt. 4 gyermekével együtt szenvedett 273-ban Konstantinápolybaii. Ugyanakkor szenvedett Sz. Paula is. Metrofán főpap, Konstantinápoly ebő püspöke ( ) Dorothensz tifuszi püspök tut éves kofában halt vértanúhalált. Mar Dioklécián alatt is sokat szenvedett, végre Julián esászár kivégeztette. Széni Vidoi hllvalló egy konstantinápolyi szeri.ctház lónfike volt <+ M5). Teodót aneyriai püspök 7 társával vértanúságot szenvedett 3W-ben Sz. Tivadar Katona vértanú emléke (1. febr. 8.) Sz Cirill alexandriai pátriareha, kit a chakedoni zsinat a hit igaz es feddhetetlen védőjének nevez, (f 445). Péter-Pál böjtje. Az idő Istennek végtelenül becses, adománya. Egy szent atya szerint az idő egyértékű a lélek üdvösségével, a menyországgal. Mert aki jól fölhasználja azt az időt, amit Istentől kapott, az menyországot szerez magának általa. Ezért az időt igen meg kell beesülnünk, jól kell használnunk, mint Istennek legbecsesebb ajándékát, annál is inkább, mert nem tudjuk, kinek mennyi jut belőle, mikor szűnik meg ránk nézve létezni s mikor kell átlépnünk belőle a végtelen örökkévalóságba Méltó, hogy mindenből, mit birunk, valamit Istennek áldozzunk. Ezért rendeli egyházunk az időszaki böjtöket. Az év négy szaka szerint négy ilyen időszaki böjtünk van, télen a karácsonyi böjt, tavasszal a 40 napos nagyböjt, nyár elején a Péter-Pál előtti böjt s a nyár végén a Mária-bőjt. Minden évszakból szentelünk tehát néhány napot az önmegtagadásnak. Péter-Pál böjtje mindenszentek vasárnapiát követő hétfőn kezdődik s junius 28 ig tart. Legszigorúbb napja ez az utolsó nap: a vigilia.

4 4 Görögkatholikus Tudósító 1922, junius 3. Nehéz munka időbe esik nálunk ez a böjt, mikor a testtől nem ige" tudjuk megvonni heteken át az erősebben tápláló ételeket. Fölmentést kérünk tehát s csak néhány nap tartjuk ősi szigorában. De voltaképen mégis megszentelhetjük e böjti napokat, mint szent időt. 1. Tartózkodjunk a mulatozástól, főleg a korcsmázástól. 2. Vigyázzunk, mert nem az fertőzi meg az embert, ami bemegy a szájába, hanem, ami kijön belőle, a káromkodás, megszólás, rágalom. így a fölmentés élvezete mellett is kedves lesz böjtünk Isten előtt, sikeresebb fáradozásunk és áldásosabb minden jő törekvésünk. NEVELÉSÜGY + A Budapest! Tanítótestület hangos ölése. A budapesti Tanítótestület most tartotta tavaszi közgyűlését, amelyen mintegy négyezer tanitó vett részt. Ott voltak Zilahi-Kiss Jenő dr. tanácsnok, Mosdóssv Imre kir. tanfelügyelő, Kirchner Béláné, Mohr Henrik főv. bizottsági tag és Homonnay Tivadar dr. nemzetgyűlési képviselő. Ekamp Nándor főtitkár ismertette a tanítótestületnek a fővárosi tanítóság fizetésrendezésére vonatkozó javaslatát. Felolvasta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének 1920-ban kiadott Almanachjából Klebelsberg Kuno gróf közoktatásügyi miniszter cikkét, melyben többek között az van, hogy a tanítóság úgyszólván a müveit középosztályhoz tartozik. Óriási felháborodással fogadta a tanítóság ezt az idézetet és percekig tartó zugó tiltakozással utasította vissza a közoktatásügyi miniszter megállapítását. Az idézett cikkben azt is megírta a közoktatásügyi miniszter, hogy a férfitanitök helyett nőket kell alkalmazni, mert a nő olcsóbb munkaerő, minthogy csak az önmaga ellátásáról kell gondoskodnia. A tanítónők felháborodással utasították vissza ezt a felfogást és az egyik felszólaló tanitónő kartársai nevében tiltakozását fejezte ki a tanítónői munka anyagi leértékelése ellen. Homonnay Tivadar nemzetgyűlési képviselő kijelentette, hogy a tisztviselők, illetőleg tanitók fizetésrendezése országos érdek, miért is ezt a kérdést a nemzetgyűlés elé viszi és követelni fogja a kormánytól, hogy tegyen eleget kötelességének a tisztviselőkkel és tanítókkal szemben. A lelkesedéssel fogadott felszólalas után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot, mely a létminimumot évi 2000 koronának a mindenkori indexszámmal való szorzatában állapítja meg, melyhez a fizetési osztályonként emelkedő törzsfizetés 2000 K létminimum fölötti összege 40, 30, 20 és 10 /o-nak ugyancsak az indexszámmal való szorzatát követeli. + Pályadijat nyert néptanítók A Néptanítdk Lapja az elmúlt év végén fontos pálya tétel kidolgozására tűzött ki dijakat. Áz völt á kérdés, hogy miféle névelési, oktatási és gyakorlati uj szempontokat kell figyelembe venni a mostani tanterv és utasítás átdolgozásánál. Kilenc érdemes munka pályázott és a tárgyba való elmélyedés, a komoly kritika, a pedagógiai tudománnyal való lelkiismeretes foglalkozás jellemezte valamennyit. Quint József áll. tanítóképző intézeti igazgató szerkesztette meg az előadói javaslatot, a melyet a bírálóbizottság részletes tárgyalás után elfogadott. A jeligés levelek felbontása után kitűnt, hogy az első dijat Tóth István székesfővárosi tanító, a második dijat Rémán János felsőcécei ref. elemi iskolai tanító nyerte meg. Dicséretben részesültek Bodó János áll. tanitó (Soroksár), Lund Oyula állami elemi t iskolai igazgató (Algyő) és Pártos Perenc állami elemi 'iskolai igazgató (Dombóvár). HÍREK. A dusarazdag amerikai megemlékezett szülőfaiujáról. Néhány évtizeddel ezelőtt egy Czukor András nevii ricsei falust fiu kivándorolt Amerikába szerencsét próbálni. A jóeszü magyar fiúnak be is ütött a szerencse, tudott boldogulni és ma már a leghatalmasabb amerikai mozivállalat elnöke. Nemrégiben azután elhatározta, hogy meglátogatja szülőföldjét, ott Sárospatak mellett. A mesébe szokott ilyesmi előfordulni. Ropogós dollárokkal rakta meg a zsebét és mert az aranyhintó hat lóval kiment a divatból ebben a nem Óperencián tuli országban, Czukor András mindössze különvonatot rendelt, de legalább az árát fizette meg kétszeresen, hogy az államvasutnak is jusson, maradjon. Falubelijei eleinte nem igen ismerték meg az egykori Andris gyereket, de annál inkább ráismert ő kis szülőfalujára. Rozzant ma is a templom, rozzant az iskola is és teli panasszal a falu, akár évtizedekkel ezelőtt, sőt ma még szaporább lett a sok panasz szó. Czukor András tehát, mint illik: kihirdette dobszó mellett, hogy aki amit csak kiván, mindent megkap, Aki tehenet kért tőle, kapott tehenet, akinek elárvult az istállója, paripanyeritésre ébredt föl egy reggelen Malma is lett a falunak, eltűnt az örökös sár a főutcáról, mert egyszerre csak kiköveződött és ki álmodía volna, a régi temlom, iskolaépület is megifjodott. Mesebeli valóság. És ami leginkább váióság, alantjáró, leromlott pénzünknek a valósága: egy magyar falunak minden álma, kívánsága dollárból kifutja. Ennyit fizetett ki Czukor András mindezért és talán maga is csodálkozott, mert ez-

5 1123. június B. Görögkatholikus Tudósító iiltal, mintha 8 hallana tnesébe illő dolgot, öárcsak a MAQOSz Sajtóvállaiatnak is akadna egy ilyen Czukor Andrása, A nyírbátori főgimnázium ügye. Nyírbátorban a minorita atyák algimnáziumukat tanárhiány miatt föladni voltak kénytelenek. A gimnáziumot ideiglenesen az állam vette át s fokozatos fejlesztéssel hat osztályra egészítette ki. Mo>t azonban megfelelő épület és fölszerelés hiánya folytán a gimnázium beszüntetése fenyeget. A nyírbátori gimnázium beszüntetése esetén Csonkamagyarország északkeleti része középiskola nélkül marad s több mint hatvan görögkatholikus tanliló esik él az iskolázás le etoségétől> kik most Nyírbátornak görögkatholiktis többségű környékéről naponként bejárva látogatják az iskolát, vagy ha bent laknak is. de otthonról nyerik élelmezésüket. Talán egyetlen középiskola sem teljesít ma Csonkamagyarországon oíy nagy hivatást, mint e2 az intézet s talán egy sincs, melynek beszüntetése a görögkatholikusságot oly érezhetően sújtaná mint ez. Mai erőviszonyaink mellett, ha a nyírbátori diákoknak csak felerésze is lemondani kénytelen a további iskolázásról, érzékeny csapás íesz ránk nézve, Innen magyarázható az, hogy a mult hó 17-én tartott szülei értekezleten a környék gör katholikussága igen nagy számban vor képviselve. A gimnázium ügyének mai állását Ba~ loghy László nyírbátori főjegyző ismertette. Lelkes és erős kulturérzékrői tanúskodó előadása kapcsán élénk eszm- csere keletkezett, melyben Szabó Lajos ref. lelkész-esperes, Papp György nyírvasvári gör. kath. lelkész, Rákóczi Béla főgimn. tanár Kozma János nyírcsászári lelkész Deme Sándor ügyvéd és még számosan vettek részt. Az értekezlet egyhangúlag egy oly értelmű határozati javaslatot fogadott el, mely szerint az áilamkormány előtt a gim názium szükségességét dokumentálandó, hozzanak a községek oly értelmű határozatot amelyeket Nyírbátor község argumentum gyanánt használhat fel kérelmének előterjesztésénél. E határozatok előreláthatólag a legrövidebb.dőn belül meg is le znek. Kívánatos volna, ha a hozzá fűződő gör. kath érdekekre való tekintettel a MAGOSz is akcióba lépne a gimnázium fenntartása és további feljesztése érdekében. Az értekezlet anyagi eredményeket is mutat fel, amennyiben a nyírbátori főgimnázium céljaira a szülők önként mintegy ^millió koronát ajánlottak fel, mely összegben Boldizsár Antal nyírbátori gyógyszerész egymaga egy fél millió koronával részes. Harminc napig friss kenyér. Miskoiezy József vegyészmérnök, aki hoszszabb időt töltött Amerikában, hazatérve érdekes találmánnyal kisénllelezik. Széchenyi Dezső grófnak gyöngyösi birtokán egy kenyérgyárat állított fel, amelyben olyan kenyeret készítenek, amely 30 napig is friss marad és élvezhető. Találmányának titka a burgonván alapszik és ebből készített kenyeret gép segítségével hosszú ideig állóvá tenni. Már a próba sütéseket is elvégezték, amelyeken részt vett a honvédelmi minisztérium, valamint a fővárosi kenyérgyárak küldöttsége is: Az erédhiény a szákértőkét teljésen kiél égitette; Egy gázdsg amerikai Ifjü má= gyar feleséget kergs. Lapunk nem foglalkozik házassági hirdetések közreadásával, de Hogy amerikai hittestvérünknek itthoni ismeretség hiányában megkörinyitsük helyzetét s hogy esetleg egy itteni nő hittestvérünknok a szerencséjét elősegítsük, bízva az alábbi sörök komoly ságábanj amelyet nekünk írt levelének hangjából merítünk, készségesen adjuk az alábbi sorokat, melynek közlésére minket kértek: 25 éves, gör. kath. vallásü, gazdag családból való, jó megjelenésű fiatalember, amerikai állampolgár, egy angol nyomdának üzletvezetője, kinek 3000 dollár megtakarított pénle s apjának Magyarországon korona vagyona van, 3-4 hónapra haza akar jönni (esetleg itthon is marad) házasság céljából egy olyan éves gör kath. leánnyal óhajt megismerkedni, kinek vagyonán és szépségén kívül lelki tulajdonságai is kifogástalanok. Részletes és őszinte sorokat csak szülők, vagy hoz* zátartozóktól kér junius 20-ig az alábbi címre, M. M. B, Foreman Success Press, Inc. 405 Penn. Avenue. Pittscurgh, Pa. U. S. A. Az államvasutak uj menetrendje. Az államvasutak vonalain junius hó elsejével uj menetrend lép. életbe. A jelenleg érvénybea Ievö menetrenden eszközölt lényegesebb változtatásokat a következőkben adjuk: A budapest -miskolc sátoraljaújhelyi vonalon : Bpest és Miskolc között uj gvorsvonatpárt helyeznek forgalomba, mely Bpest k. p. u-ról 13 d. 40 p.-kor indul, -Miskolcra 17 <5ra 31 p.-kor érkezik, ahol közvetlen csatlakozást Sátoraljaújhely felé. El enirányban a Sátoraljaújhelyről 6 ó- 28 p.-kor induló és Miskolcra 9. ö. 1 p.-kor érkező helyi személyvonat csatlakozik a Mis kolrról 9 <5. 20 p.-kor induld és Bpestre 13 <5. 5 p.-kor érkező uj gyorsvonathoz. A Sátoraljai ujhelyről jelenleg 7 órakor induló budapest. személyvonat megszűnik, helyette uj személyvonat indul, Sátoraljaújhelyről 10 ó 41 p.-kor mely Miskolcra 13 ó. 23 p.kor és Bdpre 18 <5. 6 pkor érkezik. A Bpest k. p. u. kassa poprádfelka és sátoraljaújhelyi gyorsvonat ezentúl Bpestról 9 ó. 10 p. kor indul és Miskolcra 13 ó. 3 p.-kor Sátoraljaújhelyre 15 d. 16 p.-kor, Kassára 16 <5. 10 p.-kor érknzik. Ellenirányban Kassáról 15 órakor, Sátoraljaújhelyről p.-kor,

6 6 Görögkathoiifcus Tudósító junius 3. Miskolcról p kor indul és Badape?tre amikor már főnt a mézkamrában is zsúfolásig felszaporodnak a méhek, ujabb üres lépek 21 ó. 40 p.-kor érkezik. Közvetlen csatlakozása lesz Munkács Lawocne és Poprádfelka felé. behelyezésével bővíthetjük a mézkattirát. A bifdapest dehrecen nyíregyháza szerencsi vonalon : a Budapest ny. p; u-ról 7.30 kor rát akkor is, ha időnapelőtt azért kellett meg^ Ugyancsak félig nyissuk meg a mézkartl- induló és ellenirányból Butiq,:- 4 ny. p. u. ra nyitni, mert a fészek már zsúfolásig megtelt kor érkező nagyváradi gyorsvonat forgalmát a püspökladány debrecen nyíregyházai akác virágzásra a fészkének csak kétharmadát méhekkel. Annak a családnak pedig, amely vonalszakaszra is kiterjesz<ik közvetlen kocsik lepi el, elég lesz csak felét megnyitni. Az kai. Debrecenbe kor. Nyíregyházára ennél gyöngébb családnak pedie, amely a kor érkezik : ellenirányban Nyíregyházáról fészkét csak félig bírja eltakarni, meg se nyissuk a mézkamráját, tíanerli rakjük tele a költő- ó.kor, Debrecenből kor indíil; továbbá Nyíregyházi Szerencs közöit ui személyvonatpár közlekedik, mely Nyíregyházáról kor akácból, meglehetünk elégedve. Később, ha ürjét üreslépekkel és ha ezeket tele gyűjti indul, ellenirányból pedig kor érkezik esetleg az ilyert gyönge megerősödik, akkor Nyíregyházára. majd meglehet ennek is nyitni a kamráját, Könyvet, papirt, irósíert cs divatlapot az Ujsiíghollban vásároljon. bad, mert ezzel csak a családnak ártunk. de addig, amig meg nem erősödik, nerri sza- Fábián Pál könyv, papir, iröszer, A mézkamra megnyitásnál soha sfcrh tegyünk fel fiasitásos lép't, mert először hangszer és zenemükereskedése Nyíregyházán, a püspöki palotával szemben. Gör. különösen a kezdő könnyen felteszi az kath. imakönyvek raktára. Hangszerjavi- anyát is, másodszor pedig, ha hidegre talál Lásokat jói, gyorsan és jutányosán készít. az idő fordulni, a méhek lehúzódnak a fészekbe, a feltett fiasitás takaratlan marad és Iratkozzon be az ÜjságboH K<Hcsftnkftnyvtáráb*. KÖZGAZDASÁG Mikor nyissuk meg a méhcsaládok méz kamráját? A méhcsaládok mézkamr^ját akkor nyit juk meg, amikor már a család annyira felerősödik, hogy a költőür (fészek) tele van méh hel. Ilyenkor tekintet néikül arra, hogy itt van-e az akác virágzása vagy sem, a népes csalidíjak megnyitjuk és p dig ugy, hogy ha álló a, kaptár és alsó röpnyilása van, akkor felveszünk a fedődeszkából egy-kettőt és a helyébe Hannemann rácsot teszünk, amelynek a nyílásain a munkás-méhek feltudnak jutni a fölöttük lévő mézkamrába, de az anya nem, miáltal a mézkamrába helyezett Jépeket nem tudja lepetézni és igy azok megmaradnak a méz elraktározására. Másodsorban pedig akkor nyitjuk meg a mézkamrát, amikor már az akác virágzástól két-három nap választ el bennünket De ilyenkor se nyitjuk meg minden családnak, hanem csak a népes családoknak. Gyöngéknek nem érdemes megnyitni, mert azok ugy sem visznek a mézkamrába semmit; sőt csak munkát adunk i ekik a megnyitással, mert egy csomó méhnek állandóan a mézkamrában kell a víaszmolyokra vadászni, hogy a beaggatott lépeket tönkre ne tegyék. Annak a esaládnak, amely ellepi az egész fészkét, megnyithatjuk az egész mézkamráját, föltéve, hogy nincsenek hidegek, mert ha hidegek vannak, (hogy a fészek ki ne hűljön), csak felét rakjuk tele üres lépekkel, az ablakot pedig ilyenkor toljuk be addig, amig csak a berakott lépek engedik; majd aztán később, meghűl A méhek felszoknak anélkül Is a mézkamrába, csak legyen oda mit hördaní, Szalontag Elek nagy fehérnemű tisztító kelmefestő és vegytlsátitó intézete Budapest, IV., fííester-utca 5-7 szám. Tudomására hozza a budapesti gör. kath. urak nok, hogy az egyedüli budapesti cég, amely a gallért kézelőt és egyébb fehérneműt a mosásban nem rongálja, a tisztítást és festést a legszebben, a legpontosabban, a leggyorsabban és a legjutányosabban végzi. Vidékről beküldölt gaüérés kézelőket 14 nap alatt tisztán visszaküldi. GörögkatNotikus oéq. Veczán András oki. kömüves-mester építési vállalata Nyiregyliá/a, Nádor-u 60 ELVÁLLAL: Modern lakókázak és gazdasági épületek tervezését és építését, lakóházak átalakítását és javítását, Cserépfedéseket, felméréseket, épületbecslést és mindenféle szakbavágó munkát pontosan végez. Levélbeli megrendelésre házhoz megyek és vidékre utazok. Üzleti dolgokkal csak hétköznap foglalkozom. Alapíttatott 1900-ban! fi A y n 4 1/ Biztosító Szövetkezete W A l l A Ü főképvise őségé Nyíregyháza, Kálvin-tér 14. (Lipthay-ház) Színmagyar intézet. Elvállal mindennemű biztosítást.

7 / juníus 3. Görögkaholikus Tudósító- 7 Budapesti piaci árak május 25 én Száz magyar Zürichben korona: Pénzpiac: Dollár Száz szokol 1653 osztrák korona Lei Márka Állatárak kilónként: Kor tói Kor.-ig Hizott ökör Javított ökör Sovány ökör Tehén, jobb minőség Tehén, silányabb Tehén, kicsontozni, valö Növendék marha Sertés, fiatal könnyű Sertés, közép Sertés, netiéz Terményárak, mázsánként: Buza, tiszavidéki Rozs Takarmány árpa Sörárpa Köles... Zab Szemes tengeri Repce Korpa Kiadia a Magyar Qörögkatholikusok Országos Szövetsége Felelős kiadó: FEDAK MIKLÓS. A kiadóhivatal főnöke; LUKaCS BÉLA. MAYER TESTVÉREK, órás- és ékszerészek Nyíregyháza, IV., Zrínyi Ilona utca 1. Alapítva [g)p Telefon 298. Vállalják tempiomi felszerelési tárgyak, kelyhek stb. készítését, aranyozását és ezfistözését szolid árak mellett. Dús raktár arany, ezüst ékszerekben és redeti svájci órákban. Katolikus cég. Nemzeti Hitelintézet fiókja Nyiregjháza, Széchenyi-ut 2. szám Betéteket előnyős feltételek mellett elfogad- Dollárok s más valutáit hivatalos beváltó helye- Bartsch Gusztáv órás és ékszerész Nyíregyháza. Városház-épülel. Vállalta templomi arany és ezüst felszerelési tárgyak, kelyhek, keresztek s/h. készítését. Meze a és Liskány műszaki üzlete. Lakatos- fürdő-, vízvezeték- szerelőy - -' autogénheggesztő műhelye n y í r e g y h á z a, Zrínyi Ilona utca 1. Telefon: 349. INGATLANOK vételének és eladásának közvetítését legelőnyösebben végzi HAGY BŰIBE országos foldblrtokrendezö bíróságtól engedélyezett kereskedelmi és ingatlan értékesítő I R O D A A Nyirvl7.p8)ota. NYÍREGYHÁZA, ^urbán tel H A R A N G O K A T Az ecclesia fiarangöntödéje. tiszta harangércből pontos hangolással leggyorsorsabban önt és szállít az Országos Harangszakértői Bizottság felügyelete melett a Harangművek Ecclesia alapítása Budapest, IV-. Irányi-utca r-t. 27. sz. és íüímz a kisdóliitfital l Szabolcs-utca 20. : Nagy hasznára van lapunknak, ha hirdetőinknél való bevásárlásainál vagy megrendeléseinél megemliti, hogy a hirdetést apunkban olvasta.

8 8 Görögkatholikus Tudósító 1922, junius 3. Dr. Szász Géza fogorvos specialista lakik Andrássy-ut 49 II. Hitsorsosunk- Reodei délután 2 6-ig A MAGOSz tagjainak fogorvosi és fogtechnikai munkáknál 20% árengedményt nyújt. Alapitatott 1816 Hazánk legelső és leg-j Alapitatott régibb harangöntödéje SELI NHOF R FRIGYES FIAI tnajy, kir udvari magy. klr, udvari harangüntök SOPRON. harangüntök m 5mmmk Aiánliák a t. hitközségek és községeknek, iegfmomabb harangércböl öntött templomharangjalkat, bármely nagyság és zengzetben, előre meghatarozoit hanggal. Repedt harangok átöntését, legújabb szabadalmazott öntött vagy kovácsolt vasból készült huzókészülékeket, forgatható ékszerkezettel. Régi mód szerint felszerelt harangok uj vasszerkezetű koronára való átszerelését. Kovácsolt vasbői készült szabadon álló vagy fekvőszerkezetü tűzmentes harangállványokat. 10 évi jótállás. Előnyös feltételek Imakönyv a görög katholikus ifjúság számára. Ára ízlésesen bekötve 200 korona. A Rózsafüzér tirsulati imafcönyvek a kiadónál elfogytak, szétküldettek a lelkészi hivatalokhoz. a gör. kath. társulati tagok számára 50 korona, valamint mindennemű hittani kézikönyv, ima- és énekeskönyv megrendelhető és kapható a Görögkatholikus Tudósító kiadóhivatalánál Nyíregyháza, Szabolcs utca 20. KOYÁTS GÁBOR Kőfaragó telepén Miskolc, Széles-u. 35. (A gör. kath. templom mögött.) Nagv uti keresztek, síremlékek és síremlék javítások a legjutányosabb árban készülnek. Úgyszintén Kováts Testvérek kőfaragó telepén Nyíregyháza, Buza-tér 9. Katholikus cégek! KAROLY JANOS viaszgyertya gyára, viaszfehérités, templomi égőszeiek raktára EGERBEN- Ajánlom saját gyártmányú, tartósan égő nem csepegő oltár, csillár, temetési és három águ (trojea) méh és mii viasz gyertyáimat minden suly és nagyságban, egyszerű és legdíszesebb kivitelben. Diszgyertyáim nem festett vagy ízléstelen mázolással, hanem viaszbői készült Feszület, Mária kép és egyéb dísszel vannak diséitve Körmeneti alkalomra gömbölyű vagy négyszögű, egy vagy négy béllel ellátott fáklya gyertyáimat. Lehetőleg iegjutányosabb napi árban. Méhészektől méhviaszt és mézet legjutányosabb árban veszek, Alapítva 1846-ban. Árjegyzék bérmentve. Telefon 184- sm TIRPÁK JANOS templom- és szobafestő NYIRBAKTA. Minden e szakmába vágó mynkát gyorsan és izl 'seseu kész t. Görögkatholikus cég. Legszebb tartalmú, keresztény képes szépirodalmi lap a Képes Krónika Budapest, V., Honvéd-utca 10. Nyomatott Jóba Elek nyomdájában Nyíregyházán

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében

A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében Porsche Éva A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében A nevelés mint társadalmi jelenség, egységes és folyamatos jellegű. Egy adott

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje:

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje: Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyitvatartási rendje, a 2016/2017-es tanévre tervezett jelentősebb események Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u.

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő 1 tanítási nap: alsóban 4, felsőben 5 osztályfőnöki óra Szülői értekezlet 1ab 4. kedd Szülői értekezlet 2ab 5. szerda Szülői értekezlet 3ab 6. csütörtök

Részletesebben

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre munkanap áthelyezések október 31 pihenőnap, helyette október 15. munkanap A végzősök 156

Részletesebben

GQrögkatholikus Tudósító

GQrögkatholikus Tudósító Üt. évfolyam, 1923. 21. szárti. Nyíregyháza, május 2f. GQrögkatholikus Tudósító A Megyar Görögkatholikusok Országos Szövetségének hivatalos közlönye. Főszerkesztő: Dr. VASZKÓ ENDRE. Előfizetési ára: Szerkesztőség

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, BŐVÍTÉSÉHEZ

CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, BŐVÍTÉSÉHEZ CSOK CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, BŐVÍTÉSÉHEZ Meghatározás: új lakás vagy családi ház vásárlására, építésére igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás, melynek összege

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 19-i üléséről a mellékelt jelenléti ív szerint Polics József polgármester köszöntötte a megjelenteket.

Részletesebben

Hatályos: 2015. november 10-től

Hatályos: 2015. november 10-től Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról / egységes szerkezetben / Hatályos: 2015. november 10-től

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Meghívottként van jelen: 1./ dr. Kiss Tamás jegyző 2./ Krúdy Péter iskola igazgató 3./ Zelena Zsolt közalk.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Meghívottként van jelen: 1./ dr. Kiss Tamás jegyző 2./ Krúdy Péter iskola igazgató 3./ Zelena Zsolt közalk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2010. január 28-i üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Csókás Zsolt képviselő

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag

JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag Iktatószám: 5956-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Alpolgármester Úr irodájában 2012. június 28-án a Rendkívüli Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

ADATLAP AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

ADATLAP AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 Hatályos 2008. január 1. napjától ADATLAP AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

Részletesebben

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf. A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

- Kézirat. Budapest, 1980. -

- Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV a 2014-2015. tanévről az iskola alapításának 294. évében a gimnázium 252. tanévében az újraalapítás 24. évében kiadja

Részletesebben

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya Az alapszabály a 2004. évi CXV. törvény előírásainak megfelelően készült. - 1 -/23 Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya I. Alapvető

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

Az örömből, a legnagyobb Örömbe. XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének.

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. január 25- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata

Berente Község Önkormányzata TERVEZET Helyi Esélyegyenlőségi Program Berente Község Önkormányzata Készítette: Kovács Klára Elfogadva:../2013.(X.31.) kt határozattal Hatályos: 2013. november 1.-től (tervezett időpont) C:\Notebook\berente2006\testület2013\20131114\5b_Berente_HET_2013_tervezet.doc

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA

Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA 7/2012. számú közgyűlési határozattal, 2012. december 18-án módosított és egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2 ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A társulat elnevezése

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott testületi üléséről. Határozatok: 70-től 80-ig Határozat száma 71/2011.(IX.28.)

Részletesebben

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt 2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,

Részletesebben

A végzősök 153 tanítási nappal, 31 hétre számoljanak Az alsóbb évfolyamok 179 ill. 180 tanítási napra és 36 hétre számoljanak. szeptember 15.

A végzősök 153 tanítási nappal, 31 hétre számoljanak Az alsóbb évfolyamok 179 ill. 180 tanítási napra és 36 hétre számoljanak. szeptember 15. Debreceni Szc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/2019-es tanévre szakgimnázium 179 tanítási nap szakközépiskola 180 tanítási nap szakgimnázium 8 tanítás

Részletesebben

Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás 11:00. Szóbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó értekezlet 12:00

Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás 11:00. Szóbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó értekezlet 12:00 Tanítási napok száma 2018. aug.. 22. szerda Alakuló értekezlet 9:00 Sze 2018. aug.. 23. csütörtök Tankönyvárusítás Cs 2018. aug.. 24. péntek Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás

Részletesebben

MANS(Z)BART(H) ANTAL

MANS(Z)BART(H) ANTAL MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE - ÁLTALÁNOS ISKOLA - PÉCS

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE - ÁLTALÁNOS ISKOLA - PÉCS ugusztus-szeptember (19 tanítási nap, 2 tanítás nélküli munkanap) 31. csütörtök Tanévnyitó+városi tanévnyitó+alapkő letétel 16.30 (SCs) 1. péntek 2-3. SZO-V 4. hétfő 1. 1. tan. nap (alsóban 4, felsőben

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Menetrend szerint Megyeren kezdjük az évet Kristófnál. Figyelemreméltó itt az eszmeiség. Mindig sikerül így alapot teremtenünk

Részletesebben

Dr. Nagy Tibor elhagyja az üléstermet, a létszám: 17 fő

Dr. Nagy Tibor elhagyja az üléstermet, a létszám: 17 fő 50 Dr. Nagy Tibor elhagyja az üléstermet, a létszám: 17 fő L _e_ s_z_k_o_y_s_z_k_i Tibor: Tisztelt Képviselő-testület! A Műszaki Osztály 1990-ben versenytárgyalást írt ki fizető parkolók üzemeltetésére.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:

Részletesebben

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció A szociális alapellátási feladatok mellett a tanyagondnoki szolgálatot is a Központ látja el. A lakosság szociális jellegű anyagi támogatással, kapcsolatos teendői azonban a Polgármesteri Hivatal feladatai

Részletesebben

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821.

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. IGAZSÁGÜGYI és RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Dr. Draskovics Tibor

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924 Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )

Részletesebben