2015. AUGUSZTUS. Hajrával indult az élelmiszer-ágazat fejlesztési támogatása augusztus 10.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015. AUGUSZTUS. Hajrával indult az élelmiszer-ágazat fejlesztési támogatása 2015. augusztus 10."

Átírás

1 2015. AUGUSZTUS Hajrával indult az élelmiszer-ágazat fejlesztési támogatása augusztus 10. A nyár meghozta a 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklus első pályázati hajráját. A hátralévő időben mintegy 300 milliárd forintos támogatásra számíthat az élelmiszeripar. Most már szinte minden héten hirdetnek újabb, az FMCG szektort is érintő pályázati lehetőséget. Az előző ciklushoz képest változott, egyszerűsödött a pályáztatás, és gyorsult az elbírálás is. A következő öt évben 300 milliárd forint fejlesztési forrás áll a magyar élelmiszeripar rendelkezésére, 200 milliárd forint a vidékfejlesztési program (VP) forrásaiból, 100 milliárd forintot pedig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) lehet majd finanszírozni. E források jó része vissza nem térintendő (VNT) támogatás. A GINOPpályáztatás már megkezdődött, a VP-re még várni kell, mert ennek brüsszeli egyeztetése még nem fejeződött be. A kormány fejlesztési stratégiája adja meg a keretet az elkövetkező évek kis-, közép és nagyvállalati terveinek. Fazekas Sándor miniszter beszámolója szerint a kormány arra törekszik, hogy az elkövetkező öt évben 40 százalékkal, a jelenlegi mintegy 2500 milliárdról 3500 milliárd forintra emelkedjen az élelmiszeripar éves teljesítménye, miközben 130 ezer munkavállalót foglalkoztat és a legnagyobb terményfelvásárló. A vállalati elképzeléseket is tartalmazó stratégiában fő fejlesztési irányként a minőségi élelmiszerek előállítása szerepel. De a most már hivatalos rangra emelt anyagban fellelhetőek olyan elemek is, mint a kézműves élelmiszerek és a hungarikumok előállításának, továbbá a rövid ellátási láncok támogatása, a helyi, a regionális termék-előállítás ösztönzése. Erre a források is rendelkezésre állnak, mindenekelőtt a kis- és közepes vállalkozások (KKV), így a vágópontok, a kis vágóhidak, a termelői tej- és gyümölcsfeldolgozó üzemek, hűtőházak támogatására. A stratégia végrehajtásával el szeretnék érni az ágazat stabil, kiegyensúlyozott finanszírozását, az ágazat innovatív képességének és a magyar élelmiszerek ismertségének növelését, a versenyképesség emelését. Az ágazat jövedelmezőségét 2020-ra a mostani nulla százalék körüli átlagról 4-5 százalékra kívánják emelni. A tervek szerint a belföldi értékesítés 7-10 százalékkal, az export százalékkal bővül. A mostani uniós költségvetési időszak végéig várhatóan mintegy ezer új munkahely jöhet létre a magyar élelmiszeriparban. Az első nyertesek Az élelmiszeripart érintő közötti fejlesztési ciklusban június elejére megszülettek az első jogerős támogatói döntések a közötti GINOP-pályázatokon. A GINOP első nyertesei közel négymilliárd forint uniós támogatáshoz jutottak. A megítélt több mint 3,68 milliárd forintot ennek megfelelően jellemzően fémmegmunkálás fejlesztésére, bútorvagy fémszerkezet gyártására, illetve az élelmiszeriparon belül csomagolóanyag-gyártásra és sütőipari fejlesztésekre kívánják fordítani. Június utolsó hetében újabb, mintegy 5 milliárd forint értékű pályázati felhívásra várják a jelentkezőket. (Az idén ezt még több mint 780 milliárd forint keretösszegben követik

2 pályázati konstrukciók a GINOP keretében.) Ennek keretében a KKV-szektorhoz tartozó vállalkozások 1,5 millió és 20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, hogy a külpiacra léphessenek. A pénzt a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatására, kiállításokon, vásárokon való megjelenésre fordíthatják. A hátralévő időben megjelenő pályázatok révén az élelmiszeripari vállalkozások nemcsak a kapacitásbővítő pályázatokon juthatnak uniós forrásokhoz, hanem az energiahatékonysági pályázatokon keresztül is, illetve a jelentősen megemelkedő kutatás-fejlesztési források is elérhetők lesznek élelmiszeripari cégek számára. Forrás: Az áfacsalások átlagban 70 millió forinttal rövidítik meg az államot augusztus 10. Csaknem 1700 áfacsalást tárt fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal az elmúlt másfél évben, összesen 120 milliárd forint értékben, a legtöbbet a fővárosban és Pest megyében követték el - írja a Napi Gazdaság. A NAV adatai szerint a legnagyobb csalásokat ugyanakkor a nyugat-dunántúli régióban leplezték le. Legtöbbször élelmiszer-ipari termékek, valamint fém- és acéláruk esetében követtek el visszaéléseket. Az áfát elnyelő cégláncolatokban sokszor olyan társaságok is vannak, amelyek tulajdonosai vagy ügyvezetői szerb, ukrán vagy román állampolgárok. Az utóbbi időszak egy-egy átlagosnak nevezhető forgalmiadó-csalása hetvenmillió forintos kárt okozott az államkasszának. Tavaly összesen ezerkétszáz áfavisszaélést követtek el, 84 milliárd forint értékben. Az idei év első felében nagyjából félezer újabb esettel foglalkoztak a NAV nyomozói, az okozott kár 35 milliárd forint körül mozgott. A bűnügyi tapasztalatok szerint áfacsalást főként olyan árucikkek esetében követnek el, amelyek ömlesztve szállíthatók, és nehézen vagy egyáltalán nem azonosíthatók. Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a lapnak azt mondta: főként cukor, csokoládé, tej, hús és húskészítmények esetében érhetők tetten forgalmiadó-csalások, ugyanakkor a fémés acéliparban is nyomon követhetők a visszaélések. Forrás: Zöld utat kapott Brüsszeltől a vidékfejlesztési program augusztus 11. Hivatalosan jóváhagyta az Európai Bizottság a közötti magyarországi vidékfejlesztési programot - közölte a Bizottság magyarországi képviselete az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a VP Magyarország prioritásait tartalmazza arra az összesen 4,2 milliárd euró (mintegy 1260 milliárd forint) összegű közpénz felhasználására vonatkozóan, amely a közötti hétéves időszakban az ország rendelkezésére áll. Ebből az összegből 3,4 milliárd euró (mintegy 1020 milliárd forint) az unió költségvetéséből származik, 740 millió euró (mintegy 222 milliárd forint) pedig a nemzeti társfinanszírozásból. Magyarország vidékfejlesztési programja különleges hangsúlyt fektet az ökoszisztémák helyreállítására, megóvására és fejlesztésére; a társadalmi befogadás előmozdítására; a szegénység csökkentésére és a gazdasági fejlődésre a vidéki területeken; továbbá az élelmiszerláncok szervezésének előmozdítására, valamint a kockázatkezelésre a mezőgazdasági ágazatban. Emellett várhatóan mintegy hektár mezőgazdasági földterület kerül majd a biodiverzitást, valamint a hatékonyabb víz- és talajgazdálkodást támogató gazdálkodási 2

3 szerződés hatálya alá. Továbbá, több mint hektár erdőt is gazdálkodási szerződés hatálya alá vonnak, főként a biodiverzitás védelme érdekében. A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozóipar ágazatában 2600 beruházási projekt az energiahatékonyság fokozása érdekében részesül támogatásban. Továbbá 5500 feldolgozási tevékenységgel kapcsolatos beruházási projekt és 4800, a mezőgazdasági termelők versenyképességének fokozását szolgáló projekt is kap támogatást. Emellett a fiatal gazdák és a rövid ellátási láncok vonatkozásában 3000 fiatal mezőgazdasági termelő és 3900 mezőgazdasági üzem számára célzott támogatást biztosító alprogramokat alakítanak ki - tartalmazza a közlemény. Forrás: Brüsszel nem tudja kivédeni az orosz élelmiszer-embargó okozta károkat augusztus 11. A meghosszabbított orosz élelmiszer-embargóval párhuzamosan Brüsszel is folytatja a károkat enyhítő akcióit. Sokak szerint hiába: a tejágazati szereplők szerint nem jelent segítséget az EU támogatása, a húsipari problémákra pedig nincs is érdemi válasza az Európai Bizottságnak írja a Világgazdaság Online. Az élelmiszergazdaság köreiben nem fogadták kitörő örömmel a hírt, amelyet az Európai Bizottság jelentett be a napokban: azok után, hogy az orosz embargó tovább tart az eredetileg bejelentett egy évnél, Brüsszel is meghosszabbítja azoknak az intézkedéseknek a hatályát, amelyekkel a tilalom hatását igyekszik enyhíteni. Az eredetileg szeptember végéig tartó tejporfelvásárlási akciót az EU február végéig prolongálja, a gyümölcstermelőket segíteni hivatott, januárban lejárt intézkedések pedig jövő év június 30-ig élnek tovább. Tény, hogy az egyik leginkább érintett terület, a sertéshúságazat nem kap a továbbiakban semmiféle segítséget. Vannak tagországok, például a nagy sertéshústermelőnek számító Németország is, amelyeknek szakmai szervezetei szeretnének kicsikarni valami segítséget az Európai Bizottságtól, egyelőre hiába. Ez részben érthető, hiszen az EU mozgástere sem túl tág az ügyben: egy exporttámogatási program nagyon sok pénzbe kerülne, az eddigi programok pedig nem tudtak túl sokat segíteni az embargó óta szédelgő uniós húspiacon. Bár a húsipari szereplőkkel szemben más ágazatokon segít az EU, a jelek szerint ezek a programok sem tudnak nagy sikert elérni. Az unió által az embargó ellensúlyozására bevezetett lépések lényegében semmire sem elegendők nyilatkozott a Világgazdaságnak Mélykuti Tibor. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a tejipar számára a vaj és a sovány tejpor közvetlen piaci felvásárlása és a raktározás támogatása olyan lépés, amelyet már tavaly is megtettek, ám akkor sem lett érdemi hatása. A sovány tejpor felvásárlási ára évek óta 1700 és 1800 euró körül mozog tonnánként, ez a tavalyi 2300 euró körüli piaci árak mellett nem megoldás. Most ugyan az intervenciós ár alá ment a piaci árszint, hiszen 1650 euró körül mozog, ám ez sem jelent igazi segítséget, hiszen a feldolgozó mindenképp ráfizet tette hozzá Mélykuti Tibor. A szóban forgó tejporárból ugyanis 50 forintos nyerstej következne, ám a tej megtermelése forint alatt nem lehetséges Magyarországon. A termelő idehaza így is olcsóbban, 25 eurócent körül adja át a tejet a feldolgozónak, aki ezt veszteséggel adhatja tovább termékként akár intervencióról, akár piacról van szó. Mélykuti Tibor szerint ezért az Európai Uniónak nagyon nagy a felelőssége a helyzet kezelésében, az embargós helyzet kialakulásában, valamint abban, hogy nem nyújtott megfelelő támogatást az ágazatnak a károk enyhítésére. Az elnök ezért nem zárta ki, hogy a hazai tejtermelők a közeljövőben demonstrációt tartanak az uniós szankciópolitika és a szerintük elégtelen kompenzációk ellen, de a tüntetésnek még nincs kitűzött időpontja. Forrás: 3

4 Egyre több tejtermelő fordít hátat a tejgazdaságoknak augusztus 11. Egyre kevesebb termelő van, aki arra építené a vállalkozását, hogy a tejgazdaságoknak adja le a tejet. Gulyás István Alsózsolcán gazdálkodik, tejelő állatot tart. Ahogy mondja, az üzemek kiszámíthatatlansága gyakran vette el a kedvét, előfordult például, hogy szállítás után hetekkel mondtak csak árat. Emellett az átvevői árakkal is voltak gondok. Erről nem is feltétlenül az üzem tehetett, hiszen neki a piaci helyzet diktál azzal, hogy indokolatlanul letört árakon vásárolják meg a tejet és a tejtermékeket. Ebből az irányból ki kellett szállnunk mondja a termelő. A feldolgozás felé azért is mozdultak el, mert a tej önmagában nagyon érzékeny, könnyen romlik, így a hosszabb távú tárolása csak feldolgozva megoldott. Jelenleg szállítanak tejautomatába, üzletbe, piacra, de saját kisbolt kialakítása is folyamatban van, ahogy a sajtkészítéshez is beruházásba fogtak. Megvan a piacunk, el tudjuk adni a tejet, nem szokott rajtunk maradni, igaz, körülbelül ez a maximum, ettől többet nem biztos, hogy sikerülne teszi hozzá a tejes gazda. Jóval nagyobb gazdaságot irányít Kiss Ferenc, aki Gelejen a Dél-Borsod Agrár Kft. és a Sajt Kft. vezetője. Náluk ezer állat van, melyből 500 a tejelő, a másik fele növendék, a terményt is maguk termelik meg. Tejet egyáltalán nem árulnak, csak feldogozott tejtermékkel foglalkoznak, eddig 3 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre. Ez egy nagyon költségigényes terület, ugyanakkor nagyon érzékeny is, meg kell hogy legyen a megfelelő piac, és egy egészen más szemléletet igényel, mint egyéb üzemeknél. jegyzi meg. Gelejen 40 százalékban exportra termelnek, és Kiss Ferenc szerint enélkül nem is egyszerű talpon maradni. Napi harcot jelent a piac megteremtése, a kereskedelmi hálózatok inkább mondjuk úgy az egyszerű árakkal dolgoznak, amit valahol meg is lehet érteni, hiszen az embereknek csak az olcsóbb tejre van pénzük hangsúlyozza. Forrás: Júniusban 6,2 százalékot estek az agrártermelői árak augusztus 13. Júniusban a növényi termékek 3,6, az élő állatok és állati termékek 10,4 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 6,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart. Júniusban az élő állatok termelői árszintje 7,8, az állati termékeké 15,8 százalékkal lett alacsonyabb. Január-júniusban átlagosan 7,0 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 5,9, az élő állatok és állati termékek ára 8,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakával összevetve. Forrás: Azonnali intézkedéseket várnak a tejtermelői szervezetek augusztus 13. A hazai nyerstej termelésében leginkább érintett szakmai szerveztek, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete és a Koncentrált Tejű Fajtákat Tenyésztők 4

5 Egyesülete (továbbiakban Szervezetek) közösen áttekintették és értékelték a kialakult tejpiaci helyzetet. A fenti Szerveztek egyetértettek abban, hogy a jelenleg kialakult kedvezőtlen tejpiaci helyzetet az áprilistól megszűnt európai uniós tejkvótarendszer, az orosz embargó, túltermelésből adódó kínálati piac és a tej tizennyolc százalékos áfa kulcsából levezethető, évente több tízmilliárdos hazai áfa csalás okozza. Egységes álláspont alakult ki abban a vonatkozásban is, hogy azonnali kormányzati döntések, illetve felelősebb, a kelet-európai tejtermelők problémáit is kezelő brüsszeli döntések szükségesek. Ellenkező esetben a hazai tejtermelők nem fogják tovább bírni a nyomást: a tejelő tehénállomány létszámának csökkenésével, a beruházások lassulásával, illetve tejtermelői tüntetésekkel nézhetünk szembe. A Szervezetek határozott véleménye, hogy a rövidtávú problémák tompítása érdekében legalább az alábbi lépések szükségesek: az ellenőrző hatóságoknak soron kívül kommunikálnia kell a tejágazati áfa csalások vonatkozásban eddig elvégzett és folyamatban lévő vizsgálatokat és azok várható eredményeit, a fogyasztói folyadéktej (UHT, ESL, féltartós és friss; 3 literes térfogatig és kiszerelés típusától függetlenül) kerüljön az 5%-os ÁFA körbe 2016-tól, a tejtermelői támogatások mielőbb és maradéktalanul kerüljenek kifizetésre, alkupozícióik javítása érdekében a termelői csoportok és szerveződések megerősítése és támogatása váljon prioritássá, élelmiszeripari hatékonyságnövelő és innovációs beruházási támogatási programok azonnali elindítása, kezdődjön kormányzati szakmai konzultáció a hazai nyerstej 80-90%-át előállító társas tejtermelő vállalkozások jövőjével kapcsolatosan, marketing pályázatok azonnali kiírása a fogyasztók meggyőzése érdekében, szakmaközi szervezeti együttműködés további elmélyítése, további egyeztetések a hazai kiskereskedelmi láncokkal, a szerződéses kapcsolatok megerősítése, és többek között a kereskedelemre történő kiterjesztése, a közétkeztetést bonyolító szereplők a magyar tej és tejtermékeket preferálják (a hazai tejfeldolgozóktól vásárló közétkeztetést ellátó/szállító cégek tevékenyégéhez fizetési garanciát vállaljanak állami bankok), EU szintű, azonnali intervenciós beavatkozás, az intervenciós ár emelése a jelenlegi önköltségi árhoz igazítva, a kormány döntése alapján történő tejpor és vaj felvásárlás azonnali elindítása. A tejszektor jövője nem kizárólag a tehenészetek és a tejfeldolgozók ügye, hanem foglalkoztatási, népegészségügyi, és nem utolsó sorban gazdasági kérdés is. A piacukat, tejelő tehénállományukat, beruházásukat, a munkájukat elvesztő hazai tejtermelők, tejfeldolgozók valódi és hatékony lépéseket várnak el a hatóságoktól, a kormányzattól és Brüsszeltől. Forrás: A kormány tisztában van a magyar tejágazatot sújtó nehézségekkel augusztus 14. A minisztérium közleménye a szektorban kialakult piaci helyzetről. A Földművelésügyi Minisztérium tisztában van a tejpiacon tapasztalható nehézségekkel. A jelenlegi helyzet kialakulásában a hazai tejpiaci szereplők felelőssége marginális, azt főként a globális folyamatok alakítják. Ennek megfelelően mind nemzeti, mind európai uniós szinten igyekszünk keresni azokat a megoldásokat, amelyek termelői és feldolgozói oldalon is enyhíthetik az egyébként az egész világpiacot nyomás alatt tartó túlkínálatból adódó nehézségeket. Az uniós válságkezelési intézkedések egyelőre hatástalanok, ami azt jelzi, hogy a jelenlegi problémát nem lehet regionális szinten megoldani. A lehetséges intézkedések keresése és kidolgozása továbbra is a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal együttműködve zajlik. A szükséges intézkedésekkel az FM kezdeményezésére, a Kormány is 5

6 több alkalommal foglalkozott. Összességében elmondható, hogy az ágazat és a szaktárca céljai megegyeznek egymással, ugyanakkor a konkrét döntések meghozatalakor a szakmai érvek, a jogi keretrendszer, valamint a költségvetési szempontok együttes vizsgálata szükséges. az ellenőrző hatóságoknak soron kívül kommunikálnia kell a tejágazati áfa csalások vonatkozásban eddig elvégzett és folyamatban lévő vizsgálatokat és azok várható eredményeit, A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a társhatóságok 2014-ben végzett vizsgálata során összesen több mint liter tejet és tejterméket foglaltak le, valamint felszámoltak egy illegális tejpalackozó üzemet. A május között lefolytatott legutóbbi kiemelt ellenőrzés során országszerte 218 forgalmazó helyen, mintegy 300 tételt, elsősorban alacsony áron értékesített import tejet és félkemény sajtokat vizsgáltak. Nyomonkövethetőségi hiányosságok miatt két esetben, három tételnél összesen mintegy 8000 liter mennyiségben kellett forgalmi korlátozást elrendelni. Az ellenőrzések elrendelése, illetve az eredmények kommunikációja a TTT mellett mind az FM, mind pedig a NÉBIH honlapján megjelent, a médiában olvasható volt. A Nemzeti Adó és Vámhivatal az elmúlt három évben a tejágazatban lefolytatott csaknem kétszáz adóellenőrzés során megközelítőleg 5,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, és ezekről az eredményekről az adóhatósági nyomozás érdekeinek figyelembe vételével folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt. a fogyasztói folyadéktej (UHT, ESL, féltartós és friss; 3 literes térfogatig és kiszerelés típusától függetlenül) kerüljön az 5%-os ÁFA körbe 2016-tól, A Kormány döntése értelmében, január 1-jétől a sertés tőkehúsok áfa-kulcsa csökken 27%-ról 5%-ra. Több termékkör egyidejű bevonására a költségvetési egyensúly fontossága miatt jelenleg nincs lehetőség. Amennyiben azonban a gazdasági növekedés a terveknek megfelelően alakul, valamint a sertés tőkehúsok áfa-csökkentésével szemben támasztott pozitív elvárások mind a sertés ágazat, mind pedig a fogyasztói árak szintjén beigazolódnak, következő lépésként sor kerülhet további termékkörök, így például a baromfi termékek, valamint a tej és tejtermékek bevonására is. Az FM továbbra is kezdeményezőként lép fel az intézkedés kiterjesztésében, és támogatja, hogy az alapvető élelmiszerek további termékkörei is minél hamarabb kedvezményes áfa-körbe kerüljenek. a tejtermelői támogatások mielőbb és maradéktalanul kerüljenek kifizetésre, A különböző jogcímek kifizetése a rájuk vonatkozó európai uniós és hazai szabályok szerint történik, idei évben minden korábbinál nagyobb és európai szinten is kiugró mértékű pénzügyi forrással segítve a tejágazatot. A tej átmeneti nemzeti támogatás (tej ÁNT) jogcímen 2015-ben, a évi jogalap szerint fajlagosan 7,10 Ft/kg, összesen 13,46 Mrd Ft kifizetésére kerülhet sor, amelyből július 20-ig 13,235 Mrd Ft kifizetése történt meg. Az év második felében előleg címén fajlagosan mintegy 3,50 Ft/kg, összesen 7 Mrd Ft körüli kifizetést tervezünk. Előleget azok kaphatnak, akik október 16-át követően SAPS előleg kifizetésben részesülnek. Ennek megfelelően a tej ÁNT előleg kifizetése október 16-a után kezdődhet. A termeléshez kötött konstrukció keretében közel 69 millió EUR, közel 21 Mrd Ft támogatás kifizetésére nyílik lehetőség. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a tejágazat szereplői is számíthatnak arra, hogy a közvetlen támogatásokból október 16-át követően előleg kifizetésre kerül sor. Ezen felül azon termelők esetében, akiknél a problémamentes jogosultság-megállapítás erre lehetőséget ad, a végkifizetésre is sor fog kerülni 2015 végéig. alkupozícióik javítása érdekében a termelői csoportok és szerveződések megerősítése és támogatása váljon prioritássá, Az Európai Unió továbbra is támogatja a termelői szerveződések létrejöttét, és ezzel a gazdálkodók, termelők alkupozíciójának erősítését. Az Európai Bizottság augusztus 10-6

7 én jóváhagyta Magyarország 2020-ig szóló vidékfejlesztési programját. Ennek megfelelően ismét lehetőség nyílik a termelői csoportok uniós forrásból történő támogatására, a meghatározott szabályok szerint. élelmiszeripari hatékonyságnövelő és innovációs beruházási támogatási programok azonnali elindítása, Az Európai Bizottság augusztus 10-én jóváhagyta Magyarország 2020-ig szóló vidékfejlesztési programját. Ennek megfelelően a közeljövőben kiírásra kerülhetnek az élelmiszeripar fejlesztését célzó pályázatok is. A Magyarországon megtermelt tej legnagyobb részét olyan feldolgozók vásárolják fel, amelyek a nagyvállalati kategóriába esnek. Ezek fejlesztési, beruházási támogatása a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban érvényes szabályok értelmében a Vidékfejlesztési Programból és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programból nem támogatható. E nagyvállalatok fejlesztése az európai uniós állami támogatásokra és az adott költségvetési előirányzatokra vonatkozó vonatkozó szabályok figyelembe vételével a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kezelt beruházás ösztönzési célelőirányzat vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium által kezelt nemzetgazdasági támogatás előirányzat terhére valósítható meg. kezdődjön kormányzati szakmai konzultáció a hazai nyerstej 80-90%-át előállító társas tejtermelő vállalkozások jövőjével kapcsolatosan, Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a hazai boltok polcaira minél nagyobb arányban belföldi alapanyagokból előállított, jó minőségű magyar áru kerüljön. Ebben kiemelkedő szerepe van a hazai tulajdonban álló társas vállalkozásoknak is, mind a Magyarországon előállított nyerstej felvásárlása, mind pedig az ágazatban foglalkoztatott munkavállalók száma tekintetében. A szaktárca ahogyan eddig is - természetesen nyitott a velük való konzultációra. marketing pályázatok azonnali kiírása a fogyasztók meggyőzése érdekében, A TTT kezdeményezésére 420 millió Ft költségvetési keret került elkülönítésre közösségi tejmarketing feladatok végrehajtására, mivel álláspontunk szerint kiemelt fontosságú, hogy európai uniós versenytársainkhoz hasonlóan az eddigieknél nagyságrendekkel többet fordítsunk közösségi agrármarketingre, hiszen ez jelenti a piacépítés egyik alapját. A támogatott tevékenységek között belföldi fogyasztásösztönzés, iskolai edukáció, konferenciaszervezés, kézműves sajtkészítők rendezvényeken történő megjelenésének támogatása, külföldi kiállításokon, vásárokon történő megjelenés támogatása, valamint piackutatás szerepel. A kampányt menedzselő Magyar Turizmus Zrt. a TTT-vel való megegyezés alapján bonyolítja le a közösen kidolgozott és július 20-án közösen bejelentett programot. szakmaközi szervezeti együttműködés további elmélyítése, további egyeztetések a hazai kiskereskedelmi láncokkal, Az FM-mel való kiegyensúlyozott együttműködés révén a szakmaközi szervezeti tevékenységben rejlő lehetőségek kihasználásában a TTT komoly munkát végzett eddig. Elsőként kapott európai uniós jog alapján nemzeti elismerést és elsők között sikerült más ágazati szereplőkre minisztériumi jogalkotás révén szabályokat kiterjeszteni. A szakmaközi szervezeti szabályrendszerben rejlő további lehetőségek kihasználása elsősorban az ágazaton múlik, hiszen annak lényege éppen az alulról való építkezés. Ahogy a korábbi években, úgy most is nyitottak vagyunk a kiskereskedelmi szereplők és az ágazat közötti közvetítő szerepre, egyúttal példaértékűnek tartjuk azt, hogy a TTT tagjai között ma már a legtöbb jelentős kiskereskedelmi szereplő megtalálható. a szerződéses kapcsolatok megerősítése, és többek között a kereskedelemre történő kiterjesztése, A termelő és a nyerstej első felvásárlója között már korábban előírt kötelező szerződéssel az ágazat egészében nem oldódott meg a probléma, hiszen a feldolgozás és a kis- és 7

8 nagykereskedelem szereplőit az nem érintette. Ez a probléma a vonatkozó uniós jogszabály kialakításakor is felmerült, azonban nem sikerült uniós szintű megoldást találni rá. Úgy véljük, hogy a szakmaközi szervezeti összefogás keretében ezen is lehet javítani. a közétkeztetést bonyolító szereplők a magyar tej és tejtermékeket preferálják (a hazai tejfeldolgozóktól vásárló közétkeztetést ellátó/szállító cégek tevékenyégéhez fizetési garanciát vállaljanak állami bankok), A közétkeztetésre vonatkozó jogszabályban a közös piacra vonatkozó európai uniós alapelvek értelmében a termék származása szerint nem lehet különbséget tenni. A közétkeztetésben szerepet vállaló piaci cégeket így nem lehet erre kényszeríteni, ugyanakkor a Földművelésügyi Minisztérium elkötelezett egy olyan szabályozási környezet kialakításában, amely a minőségi alapanyagokból megvalósított, helyi (így magyar) termékeket felhasználó közétkeztetés létrejöttét segíti. EU szintű, azonnali intervenciós beavatkozás, az intervenciós ár emelése a jelenlegi önköltségi árhoz igazítva, Magyarország - ahogy számos más tagállam is -, hosszú ideje szorgalmazza az évtizedek óta változatlan intervenciós árak korrekcióját, és a valós termelési költségekhez történő igazítását annak érdekében, hogy a biztonsági háló eredményesebben működhessen, és hatékony védelmet jelentsen. Ezt a 2013-ban lezárult KAP-reform tárgyalások folyamán is következetesen képviseltük. Egyéb javaslatok mellett ez is szerepelt a augusztus 3-án nyolc tagállam által közösen jegyzett levélben, amelyet az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosához, Phil Hogan úr részére küldött. A Csehország által koordinált levélhez Belgium, Bulgária, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország csatlakozott. Ezt megelőzően, május 20-án Dr. Fazekas Sándor miniszter úr is levélben fordult Hogan úrhoz, amelyben célzott segítséget kért a magyar tejtermelők számára. Az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsa szeptember elején rendkívüli ülést tart, amelynek napirendjén szerepel a tejpiaci helyzet megvitatása, ahol hazánk továbbra is az európai szintű megoldás mellett fog érvelni. a kormány döntése alapján történő tejpor és vaj felvásárlás azonnali elindítása. A tejpor készletek felvásárlására irányuló, ágazattól érkező javaslatot a Kormány több alkalommal tárgyalta és egyetértett a piaci nyomás árukivonással történő enyhítésének céljával. Ugyanakkor a felvásárlási konstrukció részleteinek kidolgozása során megállapításra került, hogy a megvalósítás eredetileg elképzelt formája hazai és uniós jogi akadályokba ütközik. Emiatt tényleges felvásárlásra nem került sor. Ettől függetlenül az egyeztetések tovább folytatódnak. Forrás: A termelői árak csökkenése hatékonyságnövelést sürget augusztus 13. A mezőgazdasági árak jóval nagyobb mértékben csökkennek, mint a termelői költségek, ami arra figyelmeztet, hogy az ágazatban hatékonyságnövelő beruházásokra van szükség - hívta fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője. A legfrissebb mezőgazdasági árak adatai alapján az látható, hogy habár a mezőgazdasági árak és a termelői ráfordítások is csökkentek, a költségek mérséklődése nem tud lépést tartani az értékesítési árak esésével. Így az agrárolló, azaz a termelői árak és a ráfordítások aránya, újra nyílik. Ez arra figyelmeztet, hogy az ágazatban a költséghatékony termelés eléréséhez hatékonyságnövelő beruházásokra, fejlesztésekre van szükség - hangsúlyozta ki Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője. 8

9 Ezzel együtt azt is látni kell, hogy a termelői költségek esetében az energiaárak, illetve a takarmányárak csökkenése döntő szerepet játszik, mivel ezek határozzák meg legnagyobb arányban a költségeket. Az energiafelhasználás átlagosan a termelői költségek 10-12, míg a takarmányárak a legjelentősebb tényezőként mintegy 70%-át teszik ki - tette hozzá a szakember. A mezőgazdasági árak júniusi árváltozásában mindezek mellett azt is fontos figyelembe venni, hogy számos szezontermék, mint a meggy vagy az újburgonya, esetében a jelentős áremelkedés erősen torzító hatással van, így az egyszeri áremelkedés nem általánosítható a teljes termékcsoportra - mondta el Tresó István. Forrás: A tej lesz az első GMO-mentes magyar élelmiszer augusztus 14. Az import takarmányszója kiváltásával GMO-mentes élelmiszer lesz a tej jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette: az évi ezer tonnára tehető szójaimport kiváltásához Magyarországnak új fehérje programra van szüksége. Az FM kutatóintézeteiben fejlesztik ki azt a takarmányfélét, amely már jövőre helyettesítheti a szóját, és nem drágítja, hanem olcsóbbá teszi a tejtermelést ismertette az államtitkár. Nagy István arról is beszélt, hogy az orosz embargó és a tejkvóta feloldása nyomán kialakult helyzetet nem oldja meg, ha pénzt ad a kormány, az ágazat problémáin csak hosszú távú intézkedésekkel lehet javítani. Ennek érdekében a termelők közötti, illetve a termelők és a fogyasztók közötti együttműködést sürgette az FM államtitkára. Nagy István példaként említette a meggytermelők idei összefogását, akik nem engedtek a felvásárlók nyomásának és nem 50, hanem 100 forintért adták el a meggy kilóját. Kiemelte: a tejágazat komoly válsággal küzd, minden intézkedés létkérdés ezen a területen. A legsürgetőbb feladatnak a készletezés megoldását nevezte: Magyarország nem úszhatja meg egy komoly tejporító (tejporgyár) felépítését mondta. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tejporgyártás mellékterméke a vaj, amit újra be kell illeszteni a táplálkozási sorba. A lakosság azzal segíthet a külföldi konkurenciát legyőzni, ha a boltban a magyar tejet, a magyar vajat, a magyar sajtokat választja jegyezte meg. Forrás: A tejkvóta ismételt bevezetése a felhalmozódott készletekre nem jelentene megoldást augusztus 28. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a tejkvóta újbóli, ideiglenes bevezetése csökkentené a tejpiacon megjelenő kínálatot, így enyhülne a magyar tejtermelőkre nehezedő nyomás, de a jelenleg felhalmozódott készletek felszámolására nem jelentene megoldást. A Földművelésügyi Minisztérium kiemelte: a nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét már idén, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek. A kamara és a minisztérium az Európai Bizottság szerdai bejelentésére reagált, amely szerint Brüsszel nem támogatja az április elején megszüntetett, korábban három évtizeden át érvényben volt tejkvóta rendszerének újbóli bevezetését. A nyomott tejpiaci árszint miatt szeptember 7-én rendkívüli tanácskozást tartanak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei. 9

10 A NAK kifejtette, hogy az Európai Unió hiába hosszabbítja meg a magántárolási és intervenciós időszakokat, és hozza előre a 2016-os intervenciós időszak kezdetét, az intézkedések láthatóan nem érik el a várt hatást. Az árak tovább csökkennek, miközben a termelés bővül. Ráadásul a magyarországi tejtermelők az eltérő termelési struktúra miatt nem tudnak részt venni a sovány tejpor és vaj esetében rendelkezésre álló piactámogatási intézkedésekben. A hazai nyerstej-árakat ugyanakkor döntően befolyásolja az uniós piacokon kialakuló árszint, ezért annak javulása kedvező hatást gyakorolna a magyar piacra is. Mivel a tejpiaci krízis az unió egészét érinti, ezért a megoldást is uniós szinten kell megtalálni. Magyarország célja a tej és tejtermékek további árcsökkenésének megakadályozása, a piac stabilizációjának elősegítése, a felhalmozódó készletek belső és alternatív piacokon való levezetésének támogatása, valamint a már kárt szenvedett termelők kompenzálása. Arra a kérdésre, hogy megoldást jelentene-e az a szakértői javaslat, miszerint december elejéről október közepére előrehoznák a tejtermelő gazdáknak nyújtott pénzügyi támogatás folyósítását, a kamara kiemelte: támogatja ezt a kezdeményezést, mivel ezzel valamennyire enyhíteni lehetne a tejtermelők likviditási problémáit. A NAK támogatja az európai farmerszervezet, a Copa-Cogeca másik javaslatát is, amelyben azt kéri a szervezet, hogy az Európai Bizottság tegye lehetővé, hogy a többletilletékből befolyt pénz kerüljön vissza a tejágazatba a tejtermelők részére fizetendő top-up támogatásként. Ezzel a millió eurós támogatással nemcsak enyhíteni lehetne a tejtermelők likviditási problémáit, de nem kellene az európai krízisalaphoz sem nyúlni - hívták fel a figyelmet. A Földművelésügyi Minisztérium hangsúlyozta: az előrehozott kifizetést, vagyis az előleg fizetési lehetőséget Magyarország az elmúlt években mindig biztosította a termelőknek, és ez az idén is így lesz. A tárca kiemelte: október közepétől várható a tejhasznú tehenek után fizethető, uniós forrású termeléshez kötött támogatás előlegének kifizetése, és decemberben tervezik kifizetni a fennmaradó részt. Tehát ezen a jogcímen már idén teljesül az összes kifizetés. A nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét is már ebben az évben, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek. A jelenlegi helyzetben ez csak enyhíteni tudja a piaci helyzet miatt előállt nehézségeket - vélekedett az FM. A minisztérium is úgy vélte, hogy a tejpiaci helyzet kezelésére európai megoldásokat kell keresni. Magyarország - több más tagállammal egyetértve - minden EU-s fórumon jelezte, az EU-nak minden rendelkezésre álló eszközzel segítenie kell a piaci problémákkal küzdő ágazatot. EU-s intézkedésként javaslatot tettek a referenciaárak emelésére, amely lehetővé tenné, hogy Magyarország is aktívan használni tudja a tejpor és vaj intervenciót, kérték a piaci krízis által érintett termelők kárenyhítését, valamint a piacon jelenlévő feleslegek levezetését szolgáló export támogatások bevezetését, különösen a sajtok esetében - írta az FM. Forrás: Minden európai uniós pályázatot meghirdet a kormány 2017 közepéig augusztus 27. A as európai uniós fejlesztési ciklus minden pályázatát meghirdeti a kormány június 30-ig, összesen 12 ezer milliárd forint keretösszegben mondta a Győr-Moson- Sopron megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón Győrben. Simon Róbert Balázs elmondta, hogy az idén még 133 pályázati kiírás jelenik meg. A politikus elmondta azt is, hogy a felgyorsított pályáztatás olyan előnyhöz juttatja majd a vállalkozásokat, önkormányzatokat és civil szervezeteket, amelyek révén növelni tudják 10

11 versenyképességüket, munkahelyeket teremthetnek, hozzájárulhatnak az ország exportképességének növekedéséhez, ezáltal a magyar gazdaság bővüléséhez. Simon Róbert Balázs hozzátette: vidékfejlesztésre az elmúlt 30 év legnagyobb keretösszege áll rendelkezésre, miután Brüsszel jóváhagyta az 1300 milliárd forintos támogatást. Forrás: V4 + 4 agrárminiszteri találkozó Csehországban augusztus 27. Az élelmiszerláncban előforduló csalások problémáját, a tejszektor jelenlegi helyzetét, valamint a talajkezelés legfontosabb kérdéseit vitatták meg Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Bulgária, Szlovénia, Románia és Ausztria képviselői a V4 + 4 agrárminiszteri találkozón a csehországi Ceske Budejovicében. Az eseményen a földművelésügyi tárcát Nagy István parlamenti államtitkár képviselte. A tejszektor aktuális helyzetével kapcsolatban a delegációk azonnali intézkedést sürgettek az Európai Bizottság részéről, a szeptember 7-én tartandó rendkívüli Agrártanácson a tagállamok közös fellépéssel szándékoznak érdemi megoldást találni a gazdálkodók helyzetének orvoslására. Az élelmiszerláncban történő csalások visszaszorítása érdekében a résztvevők kiemelték a határokon átnyúló együttműködés erősítését és az elektronikus rendszeren keresztül történő tagállami bejelentések fontosságát az információ áramlás gyorsítása végett. A talajerózió elleni védelem különféle lehetőségeinek megvitatására szakértői fórum összehívását szorgalmazták. Örvendetes, hogy a 2013-ban kirobbant lóhúsbotrány óta az Európai Bizottság is kiemelt ügyként kezeli az élelmiszerhamisítás elleni küzdelmet mondta felszólalásában Nagy István. A miniszter-helyettes hangsúlyozta, tagállami szinten hatékony fellépést a különböző szakterületeket felügyelő hatóságok együttműködésének szorosabbra fogása eredményezhet. Ennek érdekében Magyarországon számos együttműködési megállapodás köttetett az elmúlt időszakban- tette hozzá. Példaként említette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal és a Készenléti Rendőrség közösen végzett ellenőrzéseit. Üdvözölte, hogy az EU tagországokban működő, az élelmiszerekre és a takarmányokra vonatkozó gyorsvészjelző rendszer (RASFF) mellett megkezdte működését egy, az élelmiszerhamisítással összefüggő esetek kezelésével foglalkozó nemzetközi információs hálózat, a Food Fraud Network. Ennek működtetését Magyarországon nemzeti kapcsolattartó pontként a NÉBIH látja el. Nagy István aláhúzta, hogy ez az együttműködés új szintre emelte, a korábbinál sokkal hatékonyabbá tette a tagállamok hatóságai közötti információáramlást. Leszögezte Magyarország teljes elkötelezettséggel vesz részt az élelmiszer-hamisítás visszaszorítására irányuló közösségi ellenőrzésekben, együttműködésekben. A tej szektor az utóbbi másfél évben globális, világméretű problémával néz szembe jelentette ki Nagy István. Elmondta, hogy Magyarország évek óta szorgalmazza az évtizedek óta változatlan intervenciós árak korrekcióját, és a valós termelési költségekhez történő igazítását. Ismertette, hogy hazánkban az egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás elmarad az egészségesebb, uniós átlagtól. Ezért kiemelt jelentőségű az iskolatej program, hiszen a kiosztott a tej- és tejtermékek befolyásolhatják a fogyasztói szokásokat. Forrás: 11

12 Csökkennek a kamarai tagdíjak augusztus 27. Új kedvezményeket vezet be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíj befizetési alap meghatározásában. Az idei tagdíj bevallási határideje június vége volt, a befizetésé pedig július vége. A NAK mintegy 3,5 milliárd forintnyi bevétellel számol, amelyet fejlesztésekre fordítana. A jövedéki terméket előállító, illetve forgalmazó tagok csökkenthetik a tagdíjfizetés alapját képző nettó árbevételüket a megfizetendő és a vissza nem térített, meg nem térülő jövedéki adó különbségének összegével. Emellett újítás az is, hogy amennyiben a tag agrárgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétele nem éri el a teljes árbevételének 20 (külön kérelem esetén 25) százalékát, kérheti, hogy az agrárgazdasági tevékenységből származó árbevétele alapján sorolják be a tagdíjfizetési osztályba. A nettó árbevételbe viszont nem tartozik bele a kapott támogatások összege. Budapest, szeptember 6. A piaci hírek adott hónapon belüli esetleges változásainak pontosabb követhetősége érdekében a sajtócikkek megjelenési sorrendben kerülnek feltüntetésre. 12

VI. Tejágazati Konferencia

VI. Tejágazati Konferencia VI. Tejágazati Konferencia Mélykuti Tibor elnök Tata, 2016. november 23. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Miniszter által elismert reprezentatív szakmaközi szervezet (2013) A Terméktanácsnak

Részletesebben

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015.

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Tejpiac Támogatási rendszer Beruházások Integráció GMO kérdés Marketing alap Kiskereskedelem EKÁER/FELIR

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Aktualitások a tejágazatban október 26.

Aktualitások a tejágazatban október 26. Aktualitások a tejágazatban 2017. október 26. Tejfelvásárlás az Európai Unióban (ezer tonna) Jan-Aug. 2017/16: +0,08% Tagállami trendek tejfelvásárlás 2015.IX.-2016.VIII. 2016. IX.- 2017.VIII. SK -2,7%

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Folytatódik az áfacsökkentés - tisztuló termékpályák

Folytatódik az áfacsökkentés - tisztuló termékpályák A program találkozott az élelmiszeripari szereplők elképzeléseivel, és miközben fehéríti az egyes termékpályákat, a fogyasztói árak csökkenését is eredményezi. Több éve, fokozatosan kerülnek be a kedvezményes

Részletesebben

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök 2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

A magyar turizmus trendjeiről, a helyettes államtitkárság munkájáról

A magyar turizmus trendjeiről, a helyettes államtitkárság munkájáról A magyar turizmus trendjeiről, a helyettes államtitkárság munkájáról A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének közgyűlése, 2013. december 3. Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment

Részletesebben

A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést

A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést Ondré Péter, az AMC ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fogyasztásélénkítő kampányaik közül kiemelkedik a március közepén

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 7.7.2009 COM(2009) 354 végleges 2009/0094 (CNS) C7-0103/09 Javaslat: A TANÁCS RENDELETE az 1234/2007/EK rendelettől ( az egységes közös piacszervezésről szóló

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.24. COM(2017) 692 final 2017/0310 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

Sugó-Gabona Kft. VIII. Bajai Gabona Partnerség Találkozó június 9-10.

Sugó-Gabona Kft. VIII. Bajai Gabona Partnerség Találkozó június 9-10. Sugó-Gabona Kft. VIII. Bajai Gabona Partnerség Találkozó 2016. június 9-10. Termelői csoportok Magyar mezőgazdaság: kitörési pont a termelői összefogás Önkéntes együttműködés Termelői csoportok Nemzeti

Részletesebben

A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai

A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai 37/2014. (06.19.) sz. elnökségi határozat Az Elnökség a jegyzőkönyv vezetőjévé Hajdú Bernadettet választotta meg, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon. Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon. Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége Év Agrárembere ÁLLATTENYÉSZTÉS kategóriában: Dr Füller Imre Korszakváltás zajlik a

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei. Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei. Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Magyar élelmiszeripar 2014.

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 8. (OR. en) 12047/16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2016. szeptember 8. Címzett:

Részletesebben

2016. ÁPRILIS. Miniszteri rendeletek

2016. ÁPRILIS. Miniszteri rendeletek 2016. ÁPRILIS Miniszteri rendeletek 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

Tájékoztatás az EU-s és a hazai tejpiac helyzetről április 10.

Tájékoztatás az EU-s és a hazai tejpiac helyzetről április 10. Tájékoztatás az EU-s és a hazai tejpiac helyzetről 2017. április 10. Piaci helyzet EU Tejfelvásárlás az Európai Unióban (ezer tonna) 16 000 12 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 10 8 6 4 százalék

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

2015. OKTÓBER 61/2015. (X. 12.) FM

2015. OKTÓBER 61/2015. (X. 12.) FM 2015. OKTÓBER Miniszteri rendeletek 61/2015. (X. 12.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2014.03.04. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése részére tájékoztatás a 2014. március hó 04-i ülés 2. napirendi pontjához

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már megtett lépések Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét

Részletesebben

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket 1. oldal (összes: 6) A részvételi arányok azt jelzik, hogy az eredmény, a Magosz listájának győzelme, legitim - tette hozzá Jakab István a szervezet és együttműködő partnerei választási eredményeket értékelő

Részletesebben

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Sárecz László Agrárpiaci Főosztály Földművelésügyi Minisztérium Budapest, NAK konferencia 2017. Április 10. A tejpiac helyzete A tejpiac stabil,

Részletesebben

Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu

Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Támogatási lehetőségek 2013-ban Összesen 690 Mrd Ft (2012-ben 628 Mrd +10%) mezőgazdasági és vidékfejlesztési

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Milyen lesz a KAP? Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Milyen lesz a KAP? Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Kis Miklós hozzátette: az Európai Unió mezőgazdasági célkitűzéseivel egyetért a kormány, de az azokhoz rendelt eszközöket nem tartja célravezetőnek. Magyarország az uniós agrárcélokat támogatja, de a Bizottság

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Részletesebben

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás 2012/7 A KSH adatai szerint a szarvasmarha-állomány júniusban 733 ezer egyed, 41 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A tehénállomány 8 ezerrel haladja meg a tavaly júniusit, 335 ezer darab. E pozitív

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Hagyomány - Helyi termék - Hálózat Mezőtúr, 2014. november

Részletesebben

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN Ifj. Hubai Imre Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnök Mezőtúr, 2017.04.26. A Nagykunság kézműves

Részletesebben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatóság tevékenységének bemutatása 2017.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatóság tevékenységének bemutatása 2017. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatóság tevékenységének bemutatása 2017. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaráról 2012. évi CXXVI. Törvény -> 2013. március 28-án megalakult a Magyar Agrár-,

Részletesebben

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek Dr. Vásáry Miklós Földművelésügyi Minisztérium, Agrárközgazdasági Főosztály Budapest, 2015. december 3. Helyzetkép Megnevezés

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0181 (NLE) 10166/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AGRI 328 AGRIFIN 68 AGRIORG 51 A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács A baromfi ágazat stratégiája Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1949 1951 1953 1955 1957 1959 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995

Részletesebben

tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Piacszabályozás és kockázatkezelés tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár A KAP négy fő jogszabálya (2014-2020) Közvetlen támogatás szabályozása

Részletesebben

III. Hírlevél. Harmadik hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre, információkra szeretnénk. Pályázati dömping jön

III. Hírlevél. Harmadik hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre, információkra szeretnénk. Pályázati dömping jön III. Hírlevél Harmadik hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre, információkra szeretnénk felhívni figyelmét: 2014. december 28. www.napi.hu Pályázati dömping jön Már a jövő év elejétől nagy számban

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

A Juh Terméktanács 25 éve FM Budapest, november 10.

A Juh Terméktanács 25 éve FM Budapest, november 10. Dr. Kukovics Sándor Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet Stummer Ildikó Agrárgazdasági Kutató Intézet Tóth Péter Központi Statisztikai Hivatal Jávor Bence DUE Gentili Kft. A Juh Terméktanács

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

Az ágazati marketing lehetőségei

Az ágazati marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR Végváriné Henter Lilla Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló

Részletesebben

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló szervezetként

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.10. COM(2016) 384 final 2016/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.11. COM(2016) 208 final 2016/0111 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma A hamarosan megjelenő GINOP pályázat ai, keretösszegei és várható pályázatok száma 2014-2020 Uniós források kb. 133 pályázat kb. 2733 milliárd Ft 2015 GINOP kb. 70 pályázat kb. 830 milliárd Ft Várható

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Tisztelt Vállalkozó! A csatolt sajtószemle a kkv-k napi működését érintő fontos változásokat, gyakorlati tudnivalókat tartalmaz. Dorog, 2015. július 20. Üdvözlettel:

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP

MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP 2014-2020 dr. Viski József Helyettes államtitkár Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Irányító Hatóság Európa

Részletesebben

Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ

Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatás intézményrendszere NGM IRÁNYÍTÓ

Részletesebben

Piaci intézkedések 2015-2020

Piaci intézkedések 2015-2020 Piaci intézkedések 2015-2020 Tarpataki Tamás agrárpiaci főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Fiatal Gazda Konferencia, 2015. február 27. KAP kiadások alakulása 1980-2020 (folyó árakon) 70 60 EU-10

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok

A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok Szentirmay Zoltán főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó Intézet Nonprofit

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0545/3. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0545/3. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében 9.5.2016 B8-0545/3 3 2 bekezdés 2. hangsúlyozza, hogy 2013. évi Eurobarométer felmérés szerint az uniós fogyasztók 84 %-a szükségesnek tartja a tej származási helyének feltüntetését, akár tejként, akár

Részletesebben

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Budapest, 2010. október 26. 2009. Az Agrárgazdasági

Részletesebben

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Martonvásár, 2012. szeptember 25. Az agrár- és élelmiszergazdaságstratégiai

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

A vidékért kezeskedünk

A vidékért kezeskedünk A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk

Részletesebben

7801/16 NP/is DGB 1A. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 14. (OR. en) 7801/16. Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE)

7801/16 NP/is DGB 1A. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 14. (OR. en) 7801/16. Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) 7801/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AGRI 177 AGRIFIN 34 AGRIORG 28 A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2014/2147(INI) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részére

Részletesebben

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser EuroAdvance Kft. Mit is jelentenek a Tematikus alprogramok Az adott tagállam számára különös jelentőséggel bíró

Részletesebben

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser EuroAdvance Kft. Mit is jelentenek a Tematikus alprogramok Az adott tagállam számára különös jelentőséggel bíró

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Miniszterelnökség

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi

Részletesebben

DEC 63/2010. SZ. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS

DEC 63/2010. SZ. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS EURÓPAI BIZOTTSÁG BRÜSSZEL, 26/11/2010 ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉS 2010 III. SZAKASZ BIZOTTSÁG 05. CÍM DEC 63/2010. SZ. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS EUR AZ ALÁBBI KÖLTSÉGVETÉSI SOROKBÓL: 05 02. ALCÍM A mezőgazdasági

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében 9.2.2015 B8-0097/1 1 D preambulumbekezdés D. mivel a becslések szerint az adott tagállamtól függıen a levágott állatok húsa teljes mennyiségének 30 50%-át élelmiszer-összetevık elsısorban darált hús, húskészítmények

Részletesebben

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM a GDP százelékában a GDP százelékában százalék, % Százalék,

Részletesebben

Adópolitika és jogalkotás 2018

Adópolitika és jogalkotás 2018 Adópolitika és jogalkotás 2018 IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 28. Az adóelvonás szintje még mindig magasabb a régiós versenytársainknál A GDP arányos adóelvonás

Részletesebben

Mire lesz elég az élelmiszeriparra szánt uniós fejlesztési pénz? Szeptember 4. Éder Tamás

Mire lesz elég az élelmiszeriparra szánt uniós fejlesztési pénz? Szeptember 4. Éder Tamás Mire lesz elég az élelmiszeriparra szánt uniós fejlesztési pénz? 2015. Szeptember 4. Éder Tamás Valami van, de nem az igazi A magyar élelmiszeripar teljesítménye némileg javult 115 110 105 100 95 90 85

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

A baromfi-egészségügy aktuális

A baromfi-egészségügy aktuális A baromfi-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos XIX. Derzsy-napok 2011. június 2-3. Témák: Az állategészségügyi

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

"Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika"

Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika "Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika" Varju László Államtitkár Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium VÁLSÁG PÉNZ PIAC MUNKAHELY Eszközeink

Részletesebben

Hogyan tovább? a kis- és középvállalkozások fejlődése érdekében, fókuszban a női vállalkozások

Hogyan tovább? a kis- és középvállalkozások fejlődése érdekében, fókuszban a női vállalkozások Hogyan tovább? a kis- és középvállalkozások fejlődése érdekében, fókuszban a női vállalkozások Lakatosné Lukács Zsuzsanna Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály MENTOR-NET találkozó

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek

Részletesebben