Konferencia összefoglaló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Konferencia összefoglaló"

Átírás

1 Konferencia összefoglaló Büszkén mutatjuk be Fundraising 2014 konferenciánk eredményeit, amelyet 2014 március én rendeztünk Budapesten. Bár a konferencián eredetileg 60 fő részvételére számítottunk, az eseményre közel 90 civil szakmabeli jött el. Ez volt az első olyan fundraising konferencia, amely során a civil szakmabeliek szélesebb rétegét sikerült elérni. A konferencia fő célja az volt, hogy bemutassuk, miként fejlődött a fundraising mint szakma az utóbbi években, illetve évtizedben, különösképpen Kelet-Közép Európára és a visegrádi országokra összpontosítva, valamint célunk volt felsorakoztatni azokat az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában alkalmazott fundraising módszereket, amelyeket a régióban is alkalmazhatunk. Fontos célkitűzése volt konferenciánknak az is, hogy megértsük az adományszervezési környezetet és a szükségleteket, felismerjük és meghatározzuk a legégetőbb szakmai kérdéseket. Ennek érdekében a konferencia paneljeit úgy terveztük, hogy a konferenciavendégek nagyobb és átfogóbb áttekintést kapjanak a fundraising fogalmáról, és a fundraising tevékenységekről, amely lehetővé teszi számukra, hogy felépíthessék fundraising tevékenységüket. Emellett az előadók igyekeztek aktívan bevonni a résztvevőket, hogy megosszák tapasztalataikat, véleményüket és kérdéseiket egy-egy témáról. A konferencia járulékosan mintegy fórumként is szolgált a magyarországi civil szféra képviselőinek és külföldi szakértőknek. A különböző szekciók keretet adtak szélesebb vitáknak is, azokról a témákról, amelyeket a külföldi vendégelőadóink vetettek fel. A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és partnerei különösen hálásak az erre az eseményre biztosított támogatásért, amelyet a Tempus Közalapítvány az Európai Bizottság Élethosszig Tartó Tanulás programja keretében nyújtott, valamint a Visegrádi Alap pénzügyi támogatásáért is.

2 ! Program 9:00 regisztráció 9:30 köszöntés 9:45-10:30 A civil törvény adományozással, adománygyűjtéssel és az adó 1%- kal kapcsolatos változásai - Hartay Eszter, ECNL 10:30-12:00 Panelbeszélgetés: adományszervezéssel kapcsolatos tapasztalatok a régió országaiban. Milyen változásokra volt szükség ahhoz, hogy a civil szervezetek sikeres adománygyűjtésbe kezdjenek? Mi a szerepe a nemzeti fundraising szervezeteknek? 12:00-13:00 ebédszünet március 20. csütörtök A panelbeszélgetés résztvevői: Dr Günther Lutschinger, Osztrák Fundraising Szövetség, az Európai Fundraising Szövetség elnöke Robert Kawalko, Lengyel Fundraising Szövetség, az Európai Fundraising Szövetség alelnöke Jan Kroupa, Cseh Fundraising Központ Eduard Marcek, Szlovák Fundraising Szövetség moderátor: Király Hunor, DemNet és Adományszervezők Országos Közössége Egyesület 13:00-14:15 Műhelymunka I. 1. Ez? Nálunk? Soha! Fundraising módszerek, amikről azt gondoltuk, nem működnek Kelet-Közép Európában - Jan Kroupa, Cseh Fundraising Központ 2. Sikeres civil video, avagy adománygyűjtő filmek - Csörgits Hunor, Zöld Pók Alapítvány 14:30-15:45 Műhelymunka II. 3. Az adományozás céges szemmel Szomolányi Katalin, Planet Fanatics és Magyar Telekom 4. A sikeres civil kommunikáció és fundraising elemei Miha Tamás, Human Dialog Kft.

3 ! március 21, péntek 9:45-11:00 Műhelymunka III. 5. Transzparencia az adományozásban Gerencsér Balázs, NIOK Alapítvány 6. Fundraising fittség és fundraising stratégia Kebiche Nabila Greenpeace Magyarország 11:15-12:30 Műhelymunka IV. 7. On-line fundraising jó példák és lehetőségek Lukáš Hejna, Via Foundation, Csehország és Seregély Ágnes, Kocsis Dóra NIOK Alapítvány 8. Face to face fundraising kihívások és tapasztalatok a személyes adománygyűjtéssel kapcsolatban Bíró Szabolcs, Unicef Magyar Bizottság Alapítvány 12:45-14:00 Műhelymunka V. 9. Ismert emberek a kampányban Romet-Balla Ágnes, Unicef Magyar Bizottság Alapítvány 10.Fundraising a médiában Lucia Strasselova, Salesians of Don Bosco, Szlovákia

4 Összefoglaló Günther Lutschinger, az Európai Fundraising Szövetség elnöke és az Osztrák Fundraising Szövetség ügyvezető igazgatója köszöntötte a konferencia résztvevőit. Hangsúlyozta, hogy a fundraising a nonprofit szervezetek átfogó feladata, és nemcsak a fundraisereké, hanem a board, az ügyvezető, és mindenki szervezetben dolgozó feladata. Egyben tolmácsolta az Európai Fundraising Szervezet és az európai fundraising közösség jókívánságait. Köszöntő A fundraising könnyű feladat, ahogy azt az amerikai fundraiserek állítják, hiszen a folyamat a kérésről, az újabb kérésről, és a még többet kérésről szól. De a fundraiserek gyakran kényelmetlenül érzik magukat, ha kérni kell elfelejtettük, hogyan tettük azt gyermekkorban, és ezt újra kell tanulnunk hiszen ez az emberek közti kommunikációról szól. Mielőtt az emberek zsebét elérnénk, először a szívüket és az értelmüket kell megnyerni. A megfelelő gondolkodásmód és az etikai kérdések ismerete alapvető, és mindezekhez jó kommunikációs munka is szükséges. Hartay Eszter áttekintést adott a konferencia-résztvevőknek a civil szféráról, azon belül is az adományszervezési tevékenységet érintő aktuális törvényi szabályozásról. Bemutatta a Polgári Törvénykönyv vonatkozó részletét, az újraírt Civil Törvényt, amely ez év március 15-én lépett hatályba. Emellett bemutatta az alábbi szabályzásokat: évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról, 350/2011. (XII.30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről, évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról, 3/2011. (IX.26.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről, 2/2011. (IX.26.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjéről, évi CCXIII. törvény az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról. Ezután jogi szempontból tisztázta a fundraisinggel kapcsolatos szakkifejezések meghatározását és alapelveit. Továbbá szóba kerültek az 1%-kal kapcsolatos gyűjtések is, hiszen továbbra is ez az egyik legfontosabb, hazánkban fundraisingnek tekintett tevékenység, amelynek segítségével a civil szervezetek egyénektől kapnak támogatást. A civil törvény adományozással, adománygyűjtéssel és az adó 1%-kal kapcsolatos változásai Hartay Eszter, ECNL

5 A panelbeszélgetés során külföldi vendégeink (Ausztria, Lengyelország, Szlovákia és Csehország képviselői) a jellemző kifogásokról, akadályokról, illetve az Európában és országukban is lezajlott legfontosabb előrelépésekről is beszéltek. Tapasztalataik azt mutatják, hogy amikor egy civil szervezet megkezdi fundraising tevékenységét, és sikeresen gyűjt adományokat, hozzáállása is megváltozik, és másképpen kezd gondolkodni. Ebben a folyamatban a fundraising szakmai szövetségek megalapítása kulcsfontosságú volt, egyrészről mert ezek a szervezetek a tudástranszferhez platformot és fórumot biztosítanak, másrészről mintegy érdekképviseleti szervezetként is működnek. A közösséget leginkább a sikertörténetek, illetve az eredményes és bevált kampányok érdekelték. Az ügytől és célcsoporttól függően kritikus tényező a kreativitás, az innovatív megközelítések, az alkalmazott módszer és a gyors reagálás. Hovatovább a fundraisereknek elkötelezetteknek kell lenniük, és a saját ügyüknek is adományozniuk kell, mert a személyes példa az egyik legfontosabb e munka során. A panelisták további fontos lépésekként említették az új adományozók toborzását, és a szervezeten belüli szemléletformálást - a fundraising befektetést igényel. A kiemelt adományozók elérése és szervezetük iránt elköteleződésük kialakítása Ausztriában is nagy kihívás, ahol a fundraisingnek évtizedes hagyományai vannak. A szervezetek átláthatóságának és elszámoltathatóságának fontosságát is hang-súlyozták: meg kell tartani az ígéreteket, és átláthatóan kell kommunikálni a fundraisinggel kapcsolatban felmerülő kiadásaikról is. A beszélgetés fontos üzenete volt, hogy a fundraiserek gyakran egyedül érzik magukat szervezetükön belül (nem ők az ügy hősei), ezért szükségük van egy platformra, ahol megoszthatják problémáikat kollégáikkal, részt vehetnek szakmai klubokban, fejleszthetik az adományozói piacot, és az adományozás kultúráját. Van-e verseny a fundraiserek között? A tapasztalat azt mutatja, hogy a szakmabeliek készek megosztani tapasztalataikat, hiszen a több fundraising jobb környezetet és jobb adományozást teremt, és minden konkurenciát szívesen látnak - minél több fundraiser segít az adományozói kultúra megteremtésében, annál könnyebb adományt gyűjteni. A fundraising a kommunikációról szól - befektetés a közbizalomba Dr Günther Lutschinger, Osztrák Fundraising Szövetség, az Európai Fundraising Szövetség elnöke Robert Kawalko Lengyel Fundraising Szövetség, az Európai Fundraising Szövetség alelnöke Jan Kroupa Cseh Fundraising Központ Eduard Marcek Szlovák Fundraising Központ

6 Jan Kroupa áttekintést adott a jótékonysági adományozás növekedéséről és változásáról a Cseh Köztársaságban. A fundraising tevékenység elemzéséhez különböző megközelítéseket mutatott be: az átlagos adomány, az egyéni adományozók, gazdaságilag aktív és inaktív adományozók száma; alacsony, közepes és magas jövedelmű adományozók száma. A jelek arra engednek következtetni, hogy a filantrópia aranykora előttünk van: egyre gyakoribban a nagyobb adományok, az online adományozás iránti hajlandóság nő, a peerek közti és az esemény alapú fundraising feljövőben van. Ez? Nálunk? Soha! Fundraising módszerek, amikről azt gondoltuk, nem működnek Kelet-Közép Európában Jan Kroupa Cseh Fundraising Központ A tapasztalatok szerint az alacsony, közepes és magas jövedelműek adományainak összege majdnem megegyezik, és a legnagyobb növekedési lehetőség pedig az egyéni adományozók esetében van. A fundraisereknek meg kell győzniük őket, hogy jó döntés, ha pénzük egy adott ügy érdekében megosztják. A statisztikák alapján a szegényebb helyzetben lévő emberek többet adnak, mint a gazdagabbak, és az idős emberek adják jellemzően a legnagyobb összegeket, amit nem a rendszeres jövedelmükből, hanem a megtakarításaikból finanszíroznak. Ahhoz, hogy a fundraiserek elérjék céljaikat, jobban kell fókuszálniuk a szervezet céljaira és célcsoportjára. Az emberek könnyen fellelkesülnek a nagy dolgok iránt - nézz előre, alkoss víziókat! Mindemellett a fundraisereknek el kell kötelezniük a szervezet elnökségét és vezetőit is. A fundraising az egyetlen módja annak, hogy a szervezet függetlenné váljon, ami az emberek bevonását is jelenti a szervezet tevékenységébe. Gyakran gondoljuk, hogy a módszerek, amelyeket az adományozói hagyományokkal rendelkező nyugat-európai országokból importálunk, nem működnek a mi régiónkban. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy ezeket a módszereket ki kell próbálni, mert majdnem minden működőképes a többi országban is. A cseh előadó bemutatott néhány példát is olyan sikeres kampányokra, amelyekkel nagy adományozókat sikerült bevonniuk. Többek között említette a hagyatéki adományozást, és a fejlődőben lévő esemény alapú fundraisinget. Miha Tamás átfogó és kompakt áttekintést adott általános és ismert fundraising technikákról, amelyek már Magyarországon is bizonyították hatékonyságukat. Rávilágított arra, hogy miként függ össze a civil szervezetek tevékenysége és az arról folytatott kommunikáció, és arra, hogy ez milyen módon befolyásolja a szervezetek adománygyűjtő tevékenységét. Már csak a költséghatékonyság miatt fontos a fundraising tevékenységet és a szervezeti kommunikációt egymással párhuzamosan tervezni. Bemutatott néhány általános tévhitet is, továbbá olyan akadályokat, amelyek elijeszthetik a civil szervezeteket attól, hogy adományszervező tevékenységet kezdjenek: a fundraising tevékenység a kezdetekben gyakran nem olyan sikeres, mint ahogy elvárják tőle, illetve a szervezetek gyakran megfeledkeznek arról, hogy a fundraising tevékenység beindítása befektetést igényel. A sikeres civil kommunikáció és fundraising elemei Miha Tamás Human Dialog Kft. Az előadó említette, hogy mivel az NGO-k az egész civil szektort képviselik, nagy a felelősségük. Épp ezért a transzparencia, az elszámoltathatóság, a

7 professzinalizmus, az elérhetőség és a hitelesség kiemelten fontos a civil szervezetek megjelenésében. Fontos harmonizálni az üzeneteket, a szervezet misszióját és a marketingmixet, ugyanakkor az alkalmazott módszereknek koherenseknek és hiteleseknek kell lenniük, ellenkező esetben az üzenet buborékként pukkanhat ki. Hallhattunk arról, hogyan lehet a magánadomány-szervező tevékenységben is használni az adó 1% gyűjtési lehetőséget, és hogyan lehet az erre épített kampány segítségével a szervezet egész éves kampányát támogatni. Az előadó beszélt az adományozók motivációiról, valamint ismertette, hogy hogyan használható a potenciális donorokról szerzett információ a megfelelő célcsoport kiválasztására. Miha Tamás arra bátorította a résztvevőket, hogy használják az ismert hirdetési módokat, építsenek brandet, használják a médiát, kezdjenek párbeszédet más támogatókkal de mindenképp figyeljenek arra, hogy befektetésük megtérüljön. Olyan módszereket említett, mint a DM (direkt mailing fundraising levelek), telefonos adománygyőjtés, adatbáziskezelés, személyes adománygyűjtés (ha ismert a szervezet), fundraising események, VIP események, árusítás, és végül, de nem utolsó sorban a hagyatéki fundraising. Szó esett a közösségi média használatáról, amely nemcsak kedvező árú, hanem nagyon hatékony is lehet de ezeknek az eszközöknek az alkalmazása nem feltétlenül térül meg, ha használatukat nem előzi meg tudatos tervezés. Említette a cégek társadalmi felelősségvállalásához (CSR) tartozó stratégiáinak jelentőségét, és azt, hogy ezek az információk hogyan használhatóak fel cégek jobb eléréséhez. A műhelymunka összegzéssel zárult: válasszuk ki azokat a módszereket, amelyek a leginkább illeszkednek szervezetünkhöz és célcsoportunkhoz. Csörgits Hunor a Zöld Pók Alapítványt képviselte, amely elsősorban kampányokat szervez és más szervezetek számára készít videókat, hogy azok célcsoportjának figyelmét felkeltsék, és adományt gyűjtsenek a szervezet számára. Egy példán keresztül mutatta be munkájukat, annak hátterét, és azt a folyamatot, ahogy videóik készülnek. Az aktuális videót két szervezettel együttműködésben készítették, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalan emberek történeteire, és hogy adomány gyűjtsenek számukra. A hatékony videó készítéséhez kulcsfontosságú egy hiteles személyiség, egy arc, és egy közérthető történet. Továbbá a videót letisztult módon kell elkészíteni, lehetőség szerint minél több embert bevonni a tervezésbe. Az interneten keresztül sugárzott videó hátránya, hogy rövidnek kell lennie, egy konkrét és személyes történetre kell koncentrálnia. Az eredményesség fokozása érdekében munkánk során le kell szűkíteni a fókuszt - minél több videóval akarunk egy történetet elmesélni, annál kevésbé lesz hatékony az üzenet. Sikeres civil video, avagy adománygyűjtő filmek Csörgits Hunor Zöld Pók Alapítvány Emellett fontos szerepe van az utánkövetésnek, és annak is, hogyan forgatjuk a videót, hol, milyen felületen sugározzuk, kik tartoznak a célcsoportunkba.

8 A Szomolányi Katalin által vezetett műhelymunka frissítő és egyben provokatív volt, lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy újragondolják a cégekről alkotott képüket és a cégek viszonyát a civil szektorhoz. A vállalati fenntarthatóság egy üzleti megközelítés, ami hosszútávon növeli a vállalat értékét (akár részvényértékét is) azáltal, hogy kiaknázza a lehetőségeket és csökkenti a kockázatokat mind a gazdasági, a környezeti és a társadalmi fejlődés téren. A vállalati fenntarthatóság vezetői hosszútávú értéket teremtenek azáltal, hogy stratégiáikat és menedzsmentjüket úgy alakítják, hogy élni tudjanak a fenntartható termékek és szolgáltatások piaci lehetőségeivel, miközben sikeresen csökkentik és elkerülik a fenntarthatóság költségeit és kockázatait. Ennek révén a vállalat összességében fenntarthatóbb és finanszírozhatóbb lesz. Az említett társadalmi, gazdasági és környezeti dimenziók többek között a felelős vállalatirányítás, a kockázat- és krízismenedzsment, az ügyfélkapcsolatok menedzselése, a márkamenedzsment, az ökohatékonyság, a klímastratégia, a munkáltatói gyakorlatok, a társadalmi szerepvállalás, valamint a jótékonyság. Az adományozás céges szemmel Szomolányi Katalin Planet Fanatics és Magyar Telekom A cégek legfontosabb felelőssége az érdekeltjeinek képviselete (befektetők, fogyasztók, munkavállalók, civil szervezetek, beszállítók, partnerek). Így mindenfajta együttműködés a harmadik szektorral a fent említett aspektusok és kritériumok mentén történik. A CSR politika megvalósítására több lehetőség is van: vállalati adományozás, vállalati önkéntesség, hosszú távú együttműködés, szponzoráció. A feltételek szigorúak, de igazságosak (politikai kapcsolódások elkerülése, a cég etikai szabályzatának elfogadása, a pályázati folyamat szabályainak elfogadása, saját forrás megléte és az elkötelezettség igazolása). Meg kell említeni a projektek láthatóságának fontosságát, a felek kölcsönösségét és azt, hogy a felkarolt ügynek valamilyen módon kapcsolódnia kell a vállalathoz, lehetőleg eredetinek és hosszú távon működőképesnek kell lennie. Kebiche Nabila, a Greenpeace vezető fundraisere saját tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel arról, hogy hogyan lehet egy szervezetet felkészíteni a sikeres adományszervezési tevékenységre. Pontosan meg kell határozni, hogy milyen célra gyűjt az adott szervezet, emellett ismernünk kell a célcsoportot, a forrásokat, a projekt hosszát és pénzügyi igényeit. Emellett fontos azt is meghatározni és kommunikálni, hogy a kampány illeszkedik-e a szervezet stratégiájába (emellett persze figyelembe vehetünk további szempontokat is). Fundraising fittség és fundraising stratégia Kebiche Nabila Greenpeace Magyarország A workshop során leginkább az egyéni adományozókról volt szó, mivel a Greenpeace maga is csak magánadományozóktól fogad el támogatásokat. Az egyéni adományozókkal való munka során fontos ismerni az adományozók motivációját az adakozásra vagy épp az adakozástól való távolmaradásra, hosszú távon fontos a donor-adatbázisok felépítése, jellemzőik megismerése, és azoknak a módszereknek a feltérképezése, amelyekkel kifejezetten ezek az adományozói csoportok szólíthatóak meg. A szervezet tevékenységének minden esetben átláthatónak, és minden támogató számára láthatónak kell lennie, ismerni kell a különböző adománygyűjtő módszerek kockázatait és előnyeit is, úgy mint a direct

9 mailing, az 1% gyűjtés, a személyes adománygyűjtés, valamint a fundraising események. Az előadás során a jó fundraiserek jellemzőiről is szó esett mindenképp jól kell ismernie az általa képviselt szervezetet, elkötelezettnek kell lennie, és nem lehet számára tabu téma a pénz, tudnia kell kérni. Gerencsér Balázs és Oprics Judit a NIOK Alapítvány képviseletében bemutatták, hogy miért van fontos szerepe az átláthatóságnak és elszámoltathatóságnak az adománygyűjtéskor, akár az egyéni adományozóknak, akár vállalati adományozóknak. Bizalom és elszámoltathatóság nélkül az adományszervezésre fordított kiadások nem térülnek meg hosszú távon. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is van néhány példa szövetségekre, munkacsoportokra és önszabályozó szervezetekre, amelyek az átláthatóság kérdésével foglalkoznak. Ezek az intézmények mintegy érdekképviseleti szervként is működhetnek. Transzparencia az adományozásban Gerencsér Balázs NIOK Alapítvány Magyarországon egy, a NIOK-on belüli munkacsoport dolgozott az átláthatóság kérdésein a civil szférában, és nemcsak az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete alakult meg, hanem civil szervezetek egy csoportja közzétette az átlátható működés etikai alapelveit, és egy minőség(biztosítási) rendszert is kifejlesztettek. Bármelyik civil szervezet csatlakozhat a kezdeményezéshez, ha hajlandó elfogadni az irányelveket, és alárendeli magát a monitorozási eljárásnak. Lukáš Hejna egy kis cseh civil szervezetet, a Via Alapítványt képviselte, amelynek két fő tevékenysége van: egyrészt egy online fundraising eszközt működtet cseh civil szervezetek számára, és emellett a Techsoup franchiset is képviseli, amely Magyarországon is jelen van (CivilTech). A hallgatóságot is bevonó műhelymunka rendkívül inspiráló volt. Hangsúlyozta az online fundraising mögött az adománygyűjtéslényegét: a fundraising emberekről, ötletekről, helyekről szól. Emberekről, akik felelősek munkájukban az adománygyűjtésért és az adományozókért, az ügyről, amelyhez támogatásra van szükség, és helyekről, ahol reklámozzuk (website-ok, mikrosite-ok, ek, különszámok, adományozó gomb a levél alján, QR-kód, mobil) az ügyet. On-line fundraising jó példák és lehetőségek Lukáš Hejna Via Foundation Csehország Az ötletek legyenek egyszerűek és tiszták, rövid mondatokban kifejezve és buzdítsanak cselekvésre. Lukáš a Greenpeace csehországi, a sarkvidékek védelmével kapcsolatos kampányán keresztül mutatta be, hogyan kapcsolódhat az online és a valódi világ (az aktivisták jegesmedve jelmezt viseltek, aláírást és -címeket gyűjtöttek, majd kapcsolatba is léptek a potenciális adományozókkal, tájékoztatták őket a kampány állásáról, csatlakozásra és adományozásra kérték fel őket). A kreativitás, melyszintén fontos elem, több példán keresztül is bemutatta (videófilmek, civil szervezetek kampányai és egyéb anyagok), amelyek vírusszerűen terjedtek, és azt is megtudtuk, hogy elengedhetetlen, hogy honlapunkat egyszerűen és felhasználóbarát módon szerkesszük meg, valamint az is, hogy az adományozás-gombot illetve a hírlevél-feliratkozási dobozt is jól helyezzük el rajta. Az adományozás folyamatát a lehető legegyszerűbbé kell tenni.

10 Bemutatta, hogyan kell sikeres kampányt koordinálni, hogyan érdemes tartani a kapcsolatot az adományozókkal, milyen csatornákat milyen típusú tartalommal érdemes használni, és hogyan kell eket időzíteni. Bíró Szabolcs, a Unicef Magyarország face-to-face fundraisere betekintést nyújtott a face-to face fundraising hátterébe, előnyeibe és akadályaiba. Személyes adománygyűjtés nemcsak az utcán történhet, hanem bevásárlóközpontokban, esetleg kávézókban is. A door-to-door fundraisingnek nincs hagyománya és kultúrája Magyarországon (de például az Egyesült Királyságban remekül működik). A face-to-face fundraising módszerét azok a szervezetek tudják hosszútávon alkalmazni, amelyek hosszabb távra terveznek, mert a befektetés hozzávetőlegesen hat év alatt térül meg. A módszer az emberek közti párbeszéden alapul, a fundraisernek meg kell találnia azokat a potenciális donorokat, akik hajlandók elköteleződni. A személyes adománygyűjtés lehetőséget ad a rugalmas párbeszédre a fundraiser és a potenciális, jövőbeni adományozó között, emellett óriási célcsoportot lehet megszólítani a módszerrel, és remek mód új támogatók bevonására egy semleges területen. Ugyanakkor ehhez a módszerhez egy meghatározott infrastruktúra szükségeltetik, fogadókészség csoportos beszedési megbízásra, online űrlapok, és a szervezetnek számolnia kell a bizalmatlansággal (a fundraiserek banki adatokat is kérnek), valamint a lemorzsolódással is (mind aktivisták-fundraiserek és donorok oldaláról. Face to face fundraising kihívások és tapasztalatok a személyes adománygyűjtéssel kapcsolatban Bíró Szabolcs Unicef Magyar Bizottság Alapítvány Lucia Štasselová egy fundraising kampány kapcsán amely A fizetésed utolsó órája címet viseli, és 1999 óta tart mutatta be nekünk, hogyan működik a média-fundraising. Ismertette, hogy milyen eszközök és módszerek vitték sikerre a kezdeményezést, köszönhetően a kampánynak, és mely érintettek közreműködésére volt szükség, hogy eredményesen vezessék le a kampányt. Ezt volt az első olyan kampány Szlovákiában, amely DMS-es keresztül (emelt díjas SMS, adományozás céljára) gyűjtött, és egy sor különböző, és akkoriban új eszközt vetett be, valamint hírességekkel is kampányolt. A kezdeményezés kulcsa az volt, hogy egy kis összeget kértek - és ezzel párhuzamosan elérték a legnagyobb szlovákiai cégeket, és rajtuk keresztül kérték alkalmazottaikat, hogy közvetlenül a fizetésükből adományozzanak. A kezdeményezés egész Szlovákia-szerte jelen volt kis, helyi irodákon keresztül, de emellett nyilvános gyűjtéseket is szerveztek. (Szerencsére a kormány jó példával járt elől: a kormánytagok maguk is beszálltak a programba.) Fundraising a médiába Lucia Strasselova Salesians of Don Bosco, Szlovákia Az előadó beszélt a hatékony projektmenedzsmentről is, és néhány hasznos, gyakorlatias tanácsot is adott, hogy miként szervezzünk meg, és vezényeljünk le egy kampányt (lebontva projektünket munkacsomagokra, és projektmenedzsment módszertanának alapvető megközelítéseit).

11 Romet-Balla Ágnes workshopja során a résztvevők átélhették, hogy milyen jelentősége van annak, ha egy civil szervezet ismert embereket is bevon kampányába. Az előadó őszintén elmondta tapasztalatait arról, hogy milyen kihívást jelent a megfelelő ismert embereket bevonni egy adománygyűjtő kampányba. Az ilyen típusú kampányban nagy kihívást jelent az ismert ember személyiségének, a civil szervezet imázsának, valamint a célcsoport elvárásainak az egymáshoz illesztése. Az ismert ember kiválasztása során mindenképp figyelembe kell venni a személyiségét, és azokat az értékeket, amelyeket a szervezettel közösen vall. A kiválasztási kritériumok: legyen tisztességes, aktív, és a célcsoport számára is elfogadható. Hasznos lehet kutatást végezni arról, hogy a célcsoport milyen asszociációkat társít a kiválasztott személyhez. A Unicef kiválasztási eljárásában szerepet játszottak érzelmi és racionális elvek is, mint a személyes preferenciák, kapcsolatok, megkérdezettek véleménye, kérdőívek, valamint felkészültség a magyar médiapiacon való boldogulásra. Ismert emberek a kampányban Romet-Balla Ágnes Unicef Magyar Bizottság Alapítvány A Unicef munkatársa bemutatta, hogyan lehet egy ismert embert a szervezet kampányarcává tenni, amelynek lépései: alapképzés, rendszeres aktív részvétel, részvétel az ötletelésben, fejlesztésben, részvétel az adománygyűjtésben (pl. akár személyes adománygyűjtésben, futóversenyen), vegyen részt társadalmi munkában, használja saját kapcsolatait is, és színesítse új ötleteivel a kampányt. A résztvevők visszajelzései A konferencián részt vevő civil szervezetek képviselői elégedettek voltak, és hiánypótlónak találták a kezdeményezést, a műhelybeszélgetések és az előadások inspirálóan és lelkesítően hatottak rájuk. Ugyanakkor a visszajelző kérdőív kitöltésekor igazságos kritikával is szembesítettek minket. Nagyon sok jó ötletet és megközelítést ismertek meg, de a fő a tanulság az volt, hogy elsősorban olyan módszerekre érdemes fókuszálni, amelyek kis vagy helyi szervezetek számára is sikerrel alkalmazhatók (olyanok számára, akik kevesebb erőforrással rendelkeznek). Szervezőként az eseményt sikeresnek ítéljük, biztos kezdetet jelent további munkánkhoz. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a közlemény a szerzõ nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehetõ felelõssé az abban foglaltak bárminemû felhasználásért.

Az adományozás és az SZJA 1% jogszabályi környezete Magyarországon

Az adományozás és az SZJA 1% jogszabályi környezete Magyarországon Az adományozás és az SZJA 1% jogszabályi környezete Magyarországon Hartay Eszter Európai Nonprofit Jogi Központ Fundraising konferencia 2014. március 20. 1 Témák Irányadó jogszabályok Definíciók Alapelvek

Részletesebben

ADOMÁNYOZÁS CÉGES SZEMMEL AVAGY KIVEL? MIKOR? MIÉRT? HOGYAN? Budapest, 2014. március 20.

ADOMÁNYOZÁS CÉGES SZEMMEL AVAGY KIVEL? MIKOR? MIÉRT? HOGYAN? Budapest, 2014. március 20. ADOMÁNYOZÁS CÉGES SZEMMEL AVAGY KIVEL? MIKOR? MIÉRT? HOGYAN? Budapest, 2014. március 20. Vállalatokkal szembeni percepciók 2 OK, de túl kell élni 3 TARTALOM 1. Percepciók 2. Túlélés 3. Keretek, amik között

Részletesebben

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI Vigyázz Kész - Rajt (Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI MI AZ ADOMÁNYSZERVEZÉS? Forrásteremtés Az adományszervezési (fundraising) stratégia a szervezet működéséhez, céljainak megvalósításához

Részletesebben

Adományszervezési ismeretek. Kebiche Nabila, Adományszervezési vezető Greenpeace 2014.03.21

Adományszervezési ismeretek. Kebiche Nabila, Adományszervezési vezető Greenpeace 2014.03.21 Adományszervezési ismeretek Kebiche Nabila, Adományszervezési vezető Greenpeace 2014.03.21 Mire gyűjtünk, mire kérünk? Projektünk összefoglalója Kinek érdeke minket támogatni? Milyen időszakra kérünk?

Részletesebben

A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei

A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Osztály, osztályvezető 2009.06.25. 1 Tartalom 1. Vállalati fenntarthatóság 2. Magyar Telekom gyakorlat

Részletesebben

Transzparencia az adományozásban. Gerencsér Balázs Adománygyűjtők Önszabályozó Testületének szóvivője

Transzparencia az adományozásban. Gerencsér Balázs Adománygyűjtők Önszabályozó Testületének szóvivője Transzparencia az adományozásban Gerencsér Balázs Adománygyűjtők Önszabályozó Testületének szóvivője Miért fontos az átláthatóság? A magánadományozók 21%- a azért nem adod pénzbeli adományt, mert nem bízik

Részletesebben

Felelősségvállalás a pénzügyi szektorban: transzparencia és hitelesség

Felelősségvállalás a pénzügyi szektorban: transzparencia és hitelesség Felelősségvállalás a pénzügyi szektorban: transzparencia és hitelesség Konferencia a lakossági pénzügyek egyes kérdéseiről MeH - PSZÁF 2007. május 22. Braun Róbert egyetemi docens, Corvinus Egyetem ügyvezető,

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

Hogyan építsük be a hatásmérő eszközöket a pályázói gyakorlatba?

Hogyan építsük be a hatásmérő eszközöket a pályázói gyakorlatba? Hogyan építsük be a hatásmérő eszközöket a pályázói gyakorlatba? A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓ TRÜKKJEI Disszeminációs tréning Erasmus+ projektmegvalósítóknak 2017. szeptember 27. Bethleni Zsuzsanna Weber-Janzsó

Részletesebben

NIOK Alapítvány a civil partner

NIOK Alapítvány a civil partner NIOK Alapítvány a civil partner Tudás, tapasztalat, infrastruktúra, szolgáltatások Egyre több vállalat fordít figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra (CSR) és azon belül is a jótékonyságra, az adományozásra,

Részletesebben

Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata

Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata ELŐSZÓ Az adományszervezők számos területen, különböző országokban, és különböző körülmények között dolgoznak, de van néhány alapvető, közös értékük

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166

Részletesebben

Pro Bono platform és hatásmérés Lévai Gábor Civil Support Nonprofit Kft.

Pro Bono platform és hatásmérés Lévai Gábor Civil Support Nonprofit Kft. Pro Bono platform és hatásmérés Lévai Gábor Civil Support Nonprofit Kft. Társadalmi hatás logikája Models of Impact by Verynice.co - Termék www.modelsofimpact.co Models of Impact by Verynice.co - Szolgáltatás

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

avagy az elveszett bizalom nyomában Fenntarthatósági jelentések vizsgálata Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate

avagy az elveszett bizalom nyomában Fenntarthatósági jelentések vizsgálata Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate A válság hatása avagy az elveszett bizalom nyomában Fenntarthatósági jelentések vizsgálata Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Bemutatkozás Magamról: Jogi szakokleveles környezetmérnök,

Részletesebben

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Központ 2012.06.01. 1 Arthur

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

ETIKAI BIZOTTSÁG ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV 2014. november 3. 14 óra Helyszín: NIOK Alapítvány irodája

ETIKAI BIZOTTSÁG ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV 2014. november 3. 14 óra Helyszín: NIOK Alapítvány irodája ETIKAI BIZOTTSÁG ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV 2014. november 3. 14 óra Helyszín: NIOK Alapítvány irodája JELENLÉVŐK Gerencsér Balázs bizottsági tag dr. Jójárt Bíborka bizottsági tag dr. Lajtai György bizottsági tag

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2013

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2013 FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2013 XV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL -BESZÉLGETÉS SZOMOLÁNYI KATALIN BUDAPEST, 2014. SZEPTEMBER 3. MAGYAR TELEKOM ÜGYFÉLSZÁMAI ~ ~ Energia 175 000 TV 900 000 ~ Internet 850

Részletesebben

FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban AZ INNOVATÍV BESZÉD AZ EREDMÉNYES MÉDIASZEREPLÉS TITKA

FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban AZ INNOVATÍV BESZÉD AZ EREDMÉNYES MÉDIASZEREPLÉS TITKA FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban Tudásbővítés közvetlen célcsoport részére 1. nap 10:00 10:10 A program levezetőjének bemutatkozása 10:10 10:50 Résztvevő szervezetek bemutatkozása, ki vagyok,

Részletesebben

/2011. (XII. ) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről. I. Általános rendelkezések

/2011. (XII. ) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről. I. Általános rendelkezések 1 /2011. (XII. ) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

Nemzetközi projektmenedzsment. Balázsy Eszter, csoportvezetı ÉARFÜ Nonprofit Kft. 2009. augusztus 17.

Nemzetközi projektmenedzsment. Balázsy Eszter, csoportvezetı ÉARFÜ Nonprofit Kft. 2009. augusztus 17. Nemzetközi projektmenedzsment Balázsy Eszter, csoportvezetı ÉARFÜ Nonprofit Kft. 2009. augusztus 17. Nemzetközi pályázatok: miben más? Hosszú elıkészítés, egyeztetés Partnerek száma 10-15 is lehet Kommunikáció

Részletesebben

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben Működési terv 2017 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben Emberi jogi képzés 1. projekt: A HRE tudással és készségekkel ruházza fel az embereket, hogy szerepet vállaljanak az emberi

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

AKADÁLYMENTES HOZZÁFÉRÉS WORKSHOP SZOLGÁLTATÁSOK AKADÁLYMENTESSÉGE A MAGYAR TELEKOMNÁL

AKADÁLYMENTES HOZZÁFÉRÉS WORKSHOP SZOLGÁLTATÁSOK AKADÁLYMENTESSÉGE A MAGYAR TELEKOMNÁL AKADÁLYMENTES HOZZÁFÉRÉS WORKSHOP SZOLGÁLTATÁSOK AKADÁLYMENTESSÉGE A MAGYAR TELEKOMNÁL 2017. NOVEMBER 13., NOVOTEL BUDAPEST DANUBE Magyar Telekom Csoport FENNTARTHATóSÁGi STRATÉGiA 2016-2020 A fenntarthatóság

Részletesebben

JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21.

JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21. CSR az érdekképviseleti szervezeteknél Fertetics Mandy ügyvezető, vezető tanácsadó Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Kft. Mai program Délelőtt: Alternate Kft. bemutatása Mi fán terem

Részletesebben

Fókuszban a bankok kutatás hazai bankok befektetési tevékenysége

Fókuszban a bankok kutatás hazai bankok befektetési tevékenysége Fókuszban a bankok kutatás hazai bankok befektetési tevékenysége Tanácsadók a Fenntartható Fejlıdésért Bemutatkozás A Tanácsadók a Fenntartható Fejlıdésért (TFF) egyesület 2001- ben alakult. Célunk a szervezetfejlesztıi

Részletesebben

1 / 5 2012.01.19. 13:04

1 / 5 2012.01.19. 13:04 1 / 5 2012.01.19. 13:04 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 2012.01.01 2012.01.01 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet

Részletesebben

Nonprofit szervezeti menedzsment területek

Nonprofit szervezeti menedzsment területek XX/a. Nonprofit szervezeti menedzsment területek a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztı szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről

E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről Tolna Megyei Önkormányzat KEHOP-1.2.0-15-2016-00009. Szám: 138-21/2016. E M L É K E Z T E T Ő A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform 2016. december 13-i alakuló üléséről Készült: a Tolna Megyei Önkormányzati

Részletesebben

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció Megjelenések Mantra Communication 2013. július 11. Kommunikáció Két körben zajlott a kommunikáció június hónapban. Június első hetében sajtóközleményt adtunk ki

Részletesebben

Smart City Tudásbázis

Smart City Tudásbázis Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek

Részletesebben

VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK

VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK Vállalati eszmémykép A sikerhez vezető utunk A vállalat eszményképe az EVVA önképét írja le és utat mutat a szervezet egészének. A vállalati kultúra és a vállalati azonosság

Részletesebben

CSR Felelősség Társadalmi felelősségvállalás

CSR Felelősség Társadalmi felelősségvállalás CSR Felelősség Társadalmi felelősségvállalás,,marketing, public relations és reklám az egészségügyben'' XV. Országos Konferencia Budapest, 2012. február 16-17. Barát Tamás Főiskolai tanár, a CCO Magazin

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

Projekt címe: LIFE TreeCheck:

Projekt címe: LIFE TreeCheck: Projekt címe: LIFE TreeCheck: A városi hőszigetek hatásainak minimalizálása zöld területekkel PROJEKT HELYSZÍNEK: Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia, valamint: Ausztria, Belgium és Németország

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet. a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről

350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet. a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. (1) bekezdés b) pontjában,

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2015. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ Fojtik János - Kuráth Gabriella Felsőoktatás nemzetköziesítése

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

Bevezető kérdés. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 2013.09.23.

Bevezető kérdés. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 2013.09.23. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? dr. Győri Zsuzsanna KÖVET Egyesület 2013. szeptember 19. Bevezető kérdés Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 1 Felelősség a közjóért

Részletesebben

Impact fókusz hogyan változik valójában az érintettek élete a hétköznapokban? Theory of change

Impact fókusz hogyan változik valójában az érintettek élete a hétköznapokban? Theory of change Impact fókusz hogyan változik valójában az érintettek élete a hétköznapokban? Theory of change Civil Support Nonprofit Kft. Társadalmi vállalkozásként civilek, társadalmi vállalkozások hatásnövelésén dolgozunk

Részletesebben

A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei

A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Osztály, osztályvezetı 2010.06.24. 1 Vállalati Fenntarthatóság Vállalati fenntarthatóság A vállalati

Részletesebben

Pályázati felhívás. A mentorálási szolgáltatás célja

Pályázati felhívás. A mentorálási szolgáltatás célja Pályázati felhívás Az (OFA Nonprofit Kft.) pályázatot hirdet Társadalmi vállalkozások mentorálására a GINOP-5.1.2-15-2016-00001 PiacTárs Kiemelt projekt a társadalmi vállalkozások ösztönzésére a kiemelt

Részletesebben

vállalkozói lét, mint jövőkép

vállalkozói lét, mint jövőkép Gyere vissza Számít a munkád A gyermekgondozási ellátások rendszeréből visszatérők munkaerő-piaci reintegrációját segítő modellprogram megvalósítása a Közép-Magyarországi Régióban (TÁMOP-1.4.3.-10/1-2F-2011-0012)

Részletesebben

2. Sikeres CSR kommunikáció. 3. Hogyan? 4. Alap 1. 6. Alap 2. 5. Alap 1 2014.02.17. Jót, s jól - CSR kommunikáció hitelesen. Sikeres CSR kommunikáció:

2. Sikeres CSR kommunikáció. 3. Hogyan? 4. Alap 1. 6. Alap 2. 5. Alap 1 2014.02.17. Jót, s jól - CSR kommunikáció hitelesen. Sikeres CSR kommunikáció: 2. Sikeres CSR kommunikáció Jót, s jól - CSR kommunikáció hitelesen 2014. 02. 15. Sikeres CSR kommunikáció: megfelelő üzenet megfelelő mennyiségű információ megfelelő eszköz (mindig a média???) 3. Hogyan?

Részletesebben

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT!

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO EGYESÜLET SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISO TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO Elnökség ISO Tavasz * 2018. ápr. 20. 1 ÉRTÉKRENDÜNK Közhasznú tevékenységet végző civil egyesület Jogszerűen és a tagság

Részletesebben

a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről

a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 2014.03.28 5 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása,

Részletesebben

LIFE-MICACC PROJEKT BEMUTATÁSA

LIFE-MICACC PROJEKT BEMUTATÁSA LIFE-MICACC PROJEKT BEMUTATÁSA IDŐTARTAM: 2017.09.01-2021.08.31. MEGVALÓSÍTÓK: Koordináló Kedvezményezett: Belügyminisztérium Társult Kedvezményezettek: Bátya/Püspökszilágy/ Rákócziújfalu/Ruzsa/Tiszatarján

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

Nonprofit márkapszichológia

Nonprofit márkapszichológia Nonprofit márkapszichológia avagy hogyan építsünk márkaszemélyiséget szervezetünknek Varga-Tarr Sándor www.varga-tarr.hu Reklámzaj Bizalmi deficit Limitált kommunikációs lehetőségek Növekvő igények Kommunikációs

Részletesebben

A civilek szerepe a szociális innovációban

A civilek szerepe a szociális innovációban A civilek szerepe a szociális innovációban Ki a civil, mi a civil? A civil társadalom: az állampolgárok szabad akaraton alapuló, tudatos, egyéni és közösségi cselekvései, melynek célja a társadalom egészének

Részletesebben

A NESsT küldetése és tevékenységei

A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio

Részletesebben

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT A SEED Alapítványt 1990-ben hozta létre kilenc szervezet, közöttük minisztériumok,

Részletesebben

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás

Részletesebben

Projektmenedzsment sikertényezők Információ biztonsági projektek

Projektmenedzsment sikertényezők Információ biztonsági projektek Projektmenedzsment sikertényezők Információ biztonsági projektek A Project Management Institute (PMI, www.pmi.org) részletesen kidolgozott és folyamatosan fejlesztett metodológiával rendelkezik projektmenedzsment

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program működtetése Európai Bizottság kialakítás és működtetés EACEA Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség

Részletesebben

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PIACI POTENCIÁLJÁNAK

Részletesebben

TÁMOP pályázatok szakmai megalapozása

TÁMOP pályázatok szakmai megalapozása TÁMOP pályázatok szakmai megalapozása I. komponens: Cél: a kistérségi és helyi humánkapacitás fejlesztése és képzése, az egészségterv gyakorlatának elterjesztése a színtereken. Tevékenység: Hat kistérségben,

Részletesebben

Minoség. Elismerés. Mobilitás. Oktatás /képzés. Standardok. Foglalkoztathatóság. Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések

Minoség. Elismerés. Mobilitás. Oktatás /képzés. Standardok. Foglalkoztathatóság. Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések Minoség Elismerés Mobilitás Oktatás /képzés Standardok Foglalkoztathatóság Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések A VSPORT+ projekt A VSPORT+ projekt fő célja, hogy a főbb szereplők

Részletesebben

Magyar joganyagok - 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet - a civil szervezetek gazdálk 2. oldal 2. A civil szervezetek gazdálkodásának egyes szabályai

Magyar joganyagok - 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet - a civil szervezetek gazdálk 2. oldal 2. A civil szervezetek gazdálkodásának egyes szabályai Magyar joganyagok - 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet - a civil szervezetek gazdálk 1. oldal 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR BESZÁMOLÓJA A LÉPÉSEK A STRATÉGIAI TERVEZÉSTŐL A MINŐSÍTÉSIG II. CÍMŰ SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR BESZÁMOLÓJA A LÉPÉSEK A STRATÉGIAI TERVEZÉSTŐL A MINŐSÍTÉSIG II. CÍMŰ SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR BESZÁMOLÓJA A LÉPÉSEK A STRATÉGIAI TERVEZÉSTŐL A MINŐSÍTÉSIG II. CÍMŰ SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL A Balassi Bálint Megyei Könyvtár immár második alkalommal nyert

Részletesebben

ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése

ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése A projekt jövőbeni hasznosíthatósága kétirányú: egyrészről a Továbbképzési és Szakképzési Központ segítségével külső körnek történő értékesítés,

Részletesebben

Reflektív tanulási napló

Reflektív tanulási napló Reflektív tanulási napló Bevezetés Mi a tanulási napló? A tanulási napló feljegyzések, megfigyelések, gondolatok és egyéb kapcsolódó anyagok gyűjteménye, ami egy időszak alatt épül fel és egy tanulmányi

Részletesebben

Lőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2.

Lőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2. Lőrik Eszter projekt koordinátor Országos Egészségfejlesztési Intézet 2010. december 2. Az ENWHP bemutatása Miért fontos a lelki egészségfejlesztés a munkahelyeken? A kampány: céljai és résztvevői menete

Részletesebben

A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében

A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében Kiválóság Tavasz 2012 EFQM Kiválóság Nap Budapest, 2012. március 8. Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete

Részletesebben

Nyílt pályázati felhívás a évi Közösségi Adományozási Programban (KAP) való részvételre

Nyílt pályázati felhívás a évi Közösségi Adományozási Programban (KAP) való részvételre Nyílt pályázati felhívás a 2019. évi Közösségi Adományozási Programban (KAP) való részvételre Rövid összefoglaló 1 A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában (KAP) adománygyűjtési lehetőséget biztosítunk

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001 HANDÓ JÁNOS SZEKSZÁRD, 2014.11.06. Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter Gesztor szervezet: Gyeregyalog.hu

Részletesebben

Vállalati mobilitás. Jellemzők és trendek

Vállalati mobilitás. Jellemzők és trendek Vállalati mobilitás Jellemzők és trendek Vállalati mobilitás értelmezése és előnyei A mobil eszközök (okos telefon, tablet, laptop) száma világszerte rohamosan növekszik és használatuk már nem luxus, hanem

Részletesebben

A KAP 2018 pályázati folyamat és változások az előző évekhez képest

A KAP 2018 pályázati folyamat és változások az előző évekhez képest A KAP 2018 pályázati folyamat és változások az előző évekhez képest Mi is a KAP? A KAP 1) egy hibrid rendszer pályázat és crowdfunding avagy közösségi adományozás! 2) A Bank 2017. évi adózott eredményének

Részletesebben

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata A siker útj tján 2012.04.26. Vállalkoz llalkozónők k Képvisel pviselőinek inek Hálózata MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt SEED Kisvállalkozás-fejlesztési

Részletesebben

A MAGYAR TELEKOM FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁJÁNAK 2012. ÉVI EREDMÉNYEI XIV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL - BESZÉLGETÉS 2013.06.21.

A MAGYAR TELEKOM FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁJÁNAK 2012. ÉVI EREDMÉNYEI XIV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL - BESZÉLGETÉS 2013.06.21. A MAGYAR TELEKOM FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁJÁNAK 2012. ÉVI EREDMÉNYEI XIV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL - BESZÉLGETÉS 2013.06.21. FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIA 2011-2015 FŐ CÉLKITŰZÉS, VÍZIÓ, MEGKÖZELÍTÉS

Részletesebben

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen

Részletesebben

RIVER projekt. A projekt bemutatása

RIVER projekt. A projekt bemutatása RIVER projekt A projekt bemutatása Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. (Hivatkozási szám: 517741-LLP-1-2011-1-AT-GRUNDTVIG-GMP) A kiadvány a szerző nézeteit tükrözi,

Részletesebben

FORRÁSTEREMTÉS. Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ

FORRÁSTEREMTÉS. Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ FORRÁSTEREMTÉS Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ Közéletre Nevelésért Alapítvány www.kozeletre.hu KÓSA András László Révfülöp, 2011. február 22-25. A forrásteremtés

Részletesebben

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes Újbudai Szociális Szolgálat

Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes Újbudai Szociális Szolgálat EEFQM Modell+Módszer (Új generáció, új vezetői szemlélet, elkötelezett munkatársak) Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületi ülés JEGYZŐKÖNYV

Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületi ülés JEGYZŐKÖNYV Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületi ülés JEGYZŐKÖNYV 2017. április 25. 14:00-16:00 Helyszín: Alapítvány a Budapesti Állatkertért (Budapest Állatkerti krt 6-12.) Jelenlévők: Montskó Éva Alapítvány

Részletesebben

2015. május április 30.

2015. május április 30. EGT ALAP HU04 ALKALMAZKODÁS A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ PROGRAM, C2 HELYI ADAPTÁCIÓS KAPACITÁSFEJLESZTÉSI ALPROGRAM KIÍRÁS KERETÉBEN NEMZETI-ALKALMAZKODÁSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA (CLIM-NET/HUN) CÍMŰ PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁNAK

Részletesebben

Aktualitások a minőségirányításban

Aktualitások a minőségirányításban BUSINESS ASSURANCE Aktualitások a minőségirányításban Auditok változásai ZRUPKÓ János 1 SAFER, SMARTER, GREENER Új távlatok Biztosítani, hogy a minőségirányítás többet jelentsen egy tanúsításnál és amely

Részletesebben

TÁJOLÓ A MAGYAR KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOKHOZ

TÁJOLÓ A MAGYAR KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOKHOZ TÁJOLÓ A MAGYAR KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOKHOZ TÁJOLÓ A MAGYAR KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOKHOZ Jelen dokumentum célja, hogy a közösségi alapítvány szervezése mellett elköteleződött személyeknek iránymutatásként,

Részletesebben

CSRH Díj pályázati útmutató

CSRH Díj pályázati útmutató CSRH Díj 2016 - pályázati útmutató w ww. cs rhun gary. e u TARTALOM 1. A mérhető felelősség útján... 3 2. Információk, adatok a CSR Hungary Díj 2016-hoz... 4 2.1 Infografika az eddigi pályázók adatai

Részletesebben