Nemzetközi forradalom és ellenforradalom 1

Átírás

1 1 Nemzetközi forradalom és ellenforradalom 1 Az ellenforradalom nagyfokú katonai előkészülete technikai fölényt jelent a forradalommal szemben. Azonban a burzsoázia a benne rejlő érdekellentétek következtében nincs abban a helyzetben, hogy egy akcióképes ellenforradalmat tudna csinálni. Igaz tehát, hogy a proletariátus technikailag nincs úgy felkészülve, mint a burzsoázia, azonban ezzel szemben a proletariátusnak minthogy ott egy igazi közösségről van szó a politikai egységnek a lehetősége megvan. A burzsoáziának az egyetlen komoly harci szervezete a proletariátussal szemben az ellenforradalmi katonai szervezetek. A háború előtt a burzsoáziának megvolt a maga rendes hadserege, és ez a hadsereg annyira hatalmában volt a tisztikar, altisztek stb. révén, hogy bármikor fel tudta használni a proletárokat saját proletártestvéreik ellen. Ez a helyzet azonban a háborúval megszűnt. A burzsoázia ellenforradalma teremtett egy ellenforradalmi karhatalmat. Ilyen karhatalma van most minden burzsoáziának. Ilyenek Kolcsak, Judenics, Wrangel, Denikin, Németországban az Orgesch, ilyenek a Baltikumcsapatok. (Ezekkel a csapatokkal szállták meg a németek a Breszt-Litovszk-i béke megkötése után az ún. baltikumi tartományt.) Ezek a csapatok úgy alakultak, hogy amikor a háború végével a német megszálló sereg katonáinak legnagyobb része hazament, azok a tisztek, diákok, foglalkozásnélküliek, akik nem tudtak és nem akartak visszatérni a régi élet kereteibe, a kalandorok, nem szereltek le. Ezek voltak a német kapitalizmusnak előretolt csapatai. Ezeket az antant visszaparancsolta a baltikumi tartományokból, mivel a forradalmat már leverték, az antant számára elvégezték a dolgukat. Ez most egy állandó ellenforradalmi fehérgárdájává lett a német kapitalizmusnak. Ezeket a minden országban meglévő, 1 Az előadás (magyar nyelvű) szövege sokszorosított gépirat formájában maradt ránk a Politikatörténeti Intézet Archívumában (677. f. 3/9. őe ). A gépirat a cím után föltünteti: Lukács György második előadása, a gépiratot tartalmazó kolligátum azonban semmiféle következtetésre nem ad módot a tekintetben, hogy az előadás hol, milyen alkalomból hangzott el, milyen célból, kik sokszorosították, és főképp, miképp kerülhetne elő az első és a további előadások szövege. Az előadás gondolatmenete, vélhetőleg a bécsi pártiskola politikailag képzetlenebb hallgatóinak szólóan és kötetlenebb formában, nagyjából a Világreakció és világforradalom című, a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé 2. délkelet-európai konferenciáján 1920 decemberében elhangzott Lukács-előadás 2. részét követi (lásd az 1920-as írások között), és a pártiskolai előadás vélhetőleg a konferencián felolvasottal egy időben hangozhatott el. A szerk.

2 2 ellenforradalmi fehérgárdákat a proletariátus ellen mindenkor fel lehet használni, ezek a proletariátus győzelmének legveszedelmesebb akadályai. Ellenben a burzsoázia ott csinál hamis számadást, amikor azt hiszi, hogy ők a kapitalizmus helyreállításáért küzdenek. Hogy mennyire nem a kapitalizmus támaszai ezek, és nem a kapitalizmusért küzdenek, kitűnik akkor, amikor a kapitalizmus egyes ilyen csapatokat, nem lévén rájuk szüksége, le akar szerelni, hogy más célokra használja föl azokat. A kapitalizmusnak bizonyos jogrendre, törvényes állapotra van szüksége. Mármost nézzük meg, mit jelent ez a jogrend és törvényes állapot. A kapitalisták jogrendje ez: amikor a kizsákmányolási rendszer annyira be van a munkások fejébe verve, hogy azok az ellen nem tehetnek és nem tesznek semmit, akkor létesítsenek egy jogrendet, amely alá a munkások önként alávetik magukat. Ezáltal börtönre, akasztófára és ilyen kivételes intézményekre nincs olyan nagy szükség, mint jogrend nélkül. A kapitalistáknak ugyanis nem áll érdekükben megtömni a börtönöket, sok-sok akasztófát állítani föl, hosszú időn keresztül fehérgárdákat tartani fenn, mert egyrészt ők termelni akarnak, másrészt a fehérgárda is a kapitalisták költségén él. Egy ilyen fehérgárda a kapitalisták számára fölös kiadás. A régi, háború előtti hadsereg teljesen a kapitalisták szolgálatában állott, ha bárhol zavargás állott be, kivezényelhették a katonákat, akik gondolni sem mertek az ellenszegülésre, mert tudták, hogy a kapitalisták egész rendszere rajtuk épül fel. Ma ez nincs így. A fehérgárda nem áll egészen a burzsoázia szolgálatában, mert egyrészt tudja, hogy nélküle a burzsoá állam nem tud fennállani, másrészt más az emberanyaga. A régi hadsereg parasztokból állott, akik szolgálatuk letöltése után leszereltek, hazamentek. A mai fehérgárda legfőképp kalandorokból áll, akik a polgári életbe többé visszatérni nem tudnak. Katonatisztekből, akik semmihez a világon nem értenek, és akik számára nem marad más hátra, mint állandó háború, s akikből, 2 Akik 18 éves korukban katonák lettek, akik nem akarnak továbbtanulni, urak akarnak maradni. A legénységben az ún. lumpenproletariátus foglal helyet, amely munka nélkül akar jól élni. Ennek a társaságnak nem érdeke egy normális állapot, mert akkor dolgoznia kellene, tehát érdekük az állandó nyugtalanság fönntartása. Ezért a fehérgárdák mindenütt a burzsoáziától független politikát csinálnak. Jó példa erre Olaszország fehérgárdája, amely D Annunzio vezetésével bevonult Firenzébe. Az olasz kapitalistáknak most egy békés politika áll érdekében, ezt akarnak csinálni: szomszédaikkal fel akarják venni a békés kereskedelmi összeköttetést, hogy jó valutájukkal jól kizsákmányolhassák a szomszédos országokat. Vagyis ugyanazt a szerepet játssza most el, amit Magyarország a háború előtt 2 A lap aljára szorult mondat nem folytatódik. A szerk.

3 3 eljátszott a Balkán-államokkal. Olaszország például összevásárolja Magyarországon a részvényeket potom áron. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy Olaszország békés jellegű viszonyba kerüljön a szomszédos államokkal. Ezért kötötte meg Olaszország Jugoszláviával is a rapallói megegyezést. D Annunzio azonban, aki Fiumét elfoglalta, nem vette tekintetbe kormánya rendelkezését, és nem üríttette ki Fiumét. Ez fölöttébb kellemetlen volt az olasz kapitalistáknak, mert a Jugoszláviával való békés érintkezésüket akadályozza. Világos tehát, hogy egy ilyen D Annunzio-féle fehérgárda, mely jó szolgálatot tett a burzsoáziának, mert leveri a forradalmat, ha másról van szó, hogy más úton erősítse a kapitalizmust, mint harcokkal, nem engedelmeskedik a kapitalizmus parancsainak. Itt látjuk tehát egyrészt az ellentétet a burzsoázia és saját karhatalma között, másrészt látjuk és ez nagyon fontos, hogy ez az ellentét nemcsak a legyőzött, hanem a győző országokban is megvan. A szociálpatrióták ugyanis azt mondják, hogy ez csak a legyőzött államokban van így. Azonban nemcsak Olaszországban látjuk ezt, hanem jó példa erre az angolok és írek közötti harc is. Mind sűrűbben érkeznek a hírek Angliából, hogy Anglia Írországban már nem számíthat a maga rendes csapataira, hanem kénytelen fehérgárdákat alkalmazni. Azonban egyik kapitalista állam sem okul a másik kárán. Mert jelenleg jó Angliának a fehér gárda, de később úgy fog vele járni, mint Olaszország D Annunzióval. A burzsoázia, mint mondottuk, nem egységes osztály, ellentétben a proletariátussal, amelynek egységes érdekei vannak: hogy a kapitalizmus megdőljön. A burzsoáziának a proletariátussal szemben szintén egységes az érdeke, hogy ti. a kizsákmányolást tovább fenntartsa, ha azonban arról van szó, kit kell kizsákmányolni, s kié legyen a haszon, a burzsoázia érdekei szembekerülnek egymással. Nézzünk egy példát. Itt vannak például a kisgazdák. Megegyezik-e a kisgazdák érdeke a nagytőkésekével? Kétségtelen, hogy nem. A tőkések és a nagy bankok érdeke, hogy mennél olcsóbban és mennél többet termeljen a kisgazda. Próbáljuk most megérteni a kisgazda helyzetét. A kisbirtokosok a háború alatt keltett haszonból kifizették adósságaikat, pénzük rengeteg van. Ezért a termelés fokozása nem áll érdekükben. Érdekük, hogy minél kisebb termelés mellett minél több árut kapjanak. Ezt csak akkor tudják elérni, ha a kapitalizmus igen sok árut termel. Az árutermelés a kapitalizmus számára azonban nem technikai kérdés. Például nem azért nincs most termelés, mert nincs nyersanyag, Amerikának pl. túlságosan sok gyapotanyaga van, s ezzel szemben Közép-Európában nagy a gyapothiány. Ugyanis az amerikai kapitalisták inkább elégetik a gyapot egy részét, csak hogy a meglevőnek az árát felverjék. Mert a kapitalistáknak az a fontos, hogy a nyersanyag árát úgy kalkulálják, hogy elegendő profitjuk legyen. Mivel azonban a kisbirtokosok keveset termelnek, az élelmiszerek

4 4 ára igen magas. S a munkás életfenntartásához szükséges költséget a kisbirtokosok politikája folyton felveri. A kapitalizmus nem tud produkálni, mert az élelmiszerek ára nagyon magas, nem szabályozható, és a kalkuláció bizonytalan. A kisbirtokos nem tud árut kapni, mert a kapitalista termelés mind kisebb lesz, s minden évben még jobban csökkenti a termelést, mert azt hiszi, kisebb termeléssel magas árak mellett több profitot tud elérni. Tehát a profitra dolgozó osztályok megegyezésre sohasem lesznek hajlandók, s minden produkciók lecsökkentésének ellenére is állíthatjuk, hogy az egész világon még ma is van elegendő nyersanyag arra, hogy a termelést helyre lehessen állítani, ha lehetséges volna ezt a nyersanyagot ésszerűen szétosztani, ha például a szén oda jutna, ahol a termelést fokozni kell, ha Amerikából a gyapotot oda lehetne szállítani, ahol nincsen ruha és így tovább. Tehát ha a nyersanyagot az egész világon csak a termelés érdekében osztanák szét, akkor volna nyersanyag a termelésre. A kapitalisták számára azonban ez nem jön tekintetbe. Ők folyton egymás között is osztályharcot vívnak a profitért, nem csupán a proletariátus ellen harcolnak. Nézzük meg most, mi történik pl. Magyarországon? Egyrészt a nagytőke, nagybirtok, a nagy bankvállalatok és a kisbirtokosok ádáz osztályharcot vívnak egymással. Másrészt van egy másik osztály, a városi kisburzsoázia, hivatalnokok, amelynek érdekei ellentétesek a kapitalizmuséval. A kapitalistáknak az volna az érdekük, hogy az államgépezetet minél olcsóbbá tegyék, a városi burzsoáziának pedig, hogy minél nagyobb számban és minél nagyobb fizetéssel maradjanak meg az állam szolgálatában. Pl. a kis Magyarország, mely eltartja mindazokat a hivatalnokokat, akiket a 20 milliós Magyarország tartott el. A kapitalizmus helyreállításánál tehát Magyarországon a kapitalisták érdeke az volna, hogy ez az óriási szám, amely óriási kiadást jelent, redukáltassék, s Magyarország csak annyi alkalmazottat tartson el, amennyire szüksége van. Ugyanez a helyzet Németországban is, amely a háború előtt hatalmas államgépezettel rendelkezett, imperialista állam volt, Németország területe megkisebbedett, ellenben megmaradt az óriási apparátus. Mi történjen mármost azokkal az emberekkel, akiket nem lehet most elhelyezni? Ez a jelenség tehát megint általános. A háború előtt a kapitalisták megszervezték az egész társadalmat. A háború azt jelentette gazdasági szempontból, hogy a társadalom gazdasági szempontból átcsoportosítódott. Ennek egyik következményét látjuk. Látjuk a fehérgárdák tiszti csoportjaiban, látjuk például, hogy diákokat kiragadtak tanulmányaikból, katonákká tették őket, és most ezek nem tudják folytatni tanulmányaikat. A háború alatt az ipar átalakult egy óriási háborús iparrá. Bizonyos iparágak megszűntek, vagy csökkentek, s helyettük óriási háborús iparágak jöttek létre. A háború megszűnt, s ennek az óriási apparátusnak a

5 5 szükségessége is megszűnt. Vannak ugyan most is háborúk, de ezek oly kis méretűek, hogy ezeknek adminisztrálásához erre a nagy apparátusra szükség nincsen. Minthogy Európának a fele gazdaságilag tönkrement, a hatalmas Oroszország pedig mint piac kikapcsolódott, az angol és amerikai kapitalizmus nem tud helyreállni, mert nincsen kinek termeljen, s ennek következtében óriási rétegek szabadulnak fel: munkanélkülivé válnak. Ez az a kérdés a munkanélküliség kérdése, amely pl. nálunk a Károlyi-forradalom alatt oly nagy szerepet játszott. A munkanélküliség kérdése rendkívül nagy horderejű. Lloyd George bejelentette hivatalosan azt, hogy Angliában több mint egymillió munkanélküli van jelenleg, s ő nem tud a munkanélküliség ellen tenni, segítség helyett azt a tanácsot adta, hogy az az egymillió ember vándoroljon ki. Lloyd George tudja, hogy a munkanélküliek száma emelkedni fog. Ugyanez a tendencia látszik Amerikában is. Mindezekkel még nincsenek kimerítve az uralkodó osztályon belül fennálló ellentétek. Az ellenforradalmat az egyszerűség kedvéért egységesnek vettük. Most azonban, miután az alapokat megvizsgáltuk, megállapíthatjuk, hogy ez nem így van. Éles különbséget kell tennünk az ipari és az ún. finánctőke között. Ipari tőkés, aki a maga tőkéjét egyedül az iparba helyezi el, aki áruk előállítása és eladása révén szerzi meg a maga profitját. A tőkés társadalom fejlődésének elején nagyrészt ilyen kizsákmányolásból állott. Azonban az ipari termelés fellendülése, a trösztök, kartellek alakulása az ipar egységes megszervezését tette szükségessé. Ekkor a nagyobb bankok a finánctőke vették át a vezetést, és ezek tartják ma is kezükben az ipart. Mivel a modern állam kapitalista szervezetté lett, mint nagy kapitalista vállalkozás szintén belekerült ennek a finánctőkének a hatalmába, mert a háború fedezésére szükséges óriási összegeket a nagybankok adták kölcsönformájában az államnak. A finánctőkének s az ipari tőkének közvetlen érdekei rendkívüli módon eltérnek egymástól. Ha arról van szó, hogy a proletárforradalom ellen kell dolgozni, akkor ugyan együttműködnek, de egyébként igen nagy ellentét van a kettő között. Pl. a két leghatalmasabb európai kapitalista állam miért nem képes együttműködni az ellenforradalom kérdésében? Azért nem, mert Franciaország lényegében finánckapitalista állam, míg Anglia inkább ipari állam, amely az árui számára piacot akar szerezni. Franciaországnak, a finánctőkés államnak Szovjet-Oroszországgal szembeni érdeke az, hogy minden körülmények között leverje a bolsevikieket, mert Szovjet-Oroszország nem hajlandó elismerni a háborús kölcsönöket, sem pedig a régi cári adósságokat, melyeket a francia tőke adott, ezenkívül a francia tőkének Oroszországban óriási befektetései vannak. Ugyanilyen érdekei vannak Franciaországnak Németországgal szemben is, hogy ti. Németország fizesse meg mielőbb a hadisarcot, még ha teljes tönkremenése árán is. Ezzel szemben Angliának mint ipari tőkésnek az az érdeke, hogy

6 6 úgy Oroszország, mint Németország minél vásárlóképesebb piac legyen az angol iparcikkek számára. Ha tehát Oroszország kénytelen állandóan háborút viselni, ha a háborúk Oroszországból gazdaságilag sivatagot csinálnak, akkor ott nem lehet Angliának a termékeit elhelyezni, mert nem lesz, aki megvásárolja. Ugyanez a helyzet Németországban is. Ha Németország kénytelen a dieselmotoroktól a fejőstehenekig mindent odaadni Franciaországnak hadisarc fejében, akkor a német nép vásárlóképessége a minimumra redukálódik, tehát Anglia itt sem tudja áruit elhelyezni. Itt van a nagy és komoly ellentét a franciák és angolok között, mely megakadályozza, hogy Oroszország ellen hatásosan és energikusan lépjenek föl. De ezekkel még nincsenek az ellentétek kimerítve. Itt van pl. a nemzetiségi kérdés. Vizsgáljuk meg, mi van a nemzetiségi kérdés mögött! A kapitalizmus egy, a mainál nagyobb területet akar egységes kizsákmányolási területté összeolvasztani, mert ez a kapitalizmusnak érdeke. Ennek a szükségletnek a következtében jöttek létre a XVIII. század polgári forradalmai után az egységes nemzeti államok. Ez azonban Közép-Európában nem lehetett tartós, mert itt csupa kis nemzetiségből olvasztottak össze három nagy államot: Ausztria-Magyarországot, Németországot és Törökországot. A háború itt sajátságos helyzetet teremtett. Ezt a sajátságos helyzetet akarja az antant felhasználni arra, hogy megcsinálja ugyanazt, amit a XVIII. század polgári forradalmai hoztak létre nyugaton: egységes nemzeti államok keletkezését Kelet- és Közép-Európában. Azonban elfeledkezik arról, hogy ezek a nemzetiségi területek nem egységesek. Hogy nem lehet a kis nemzetiségi államok közé szigorúan határt vonni, mert akkor gazdaságilag életképtelenek lesznek. Pl. Ausztria- Magyarország egy gazdasági egység volt. S mi történt a háború után? Az antant igyekezett a szövetséges kis államokat életképessé tenni azáltal, hogy Ausztria és Magyarország gazdaságilag nélkülözhetetlen területeit a szövetségeseinek adta, és így előbbi államokat életképtelenné tette, másrészt újabb nemzetiségi ellentéteket támasztott. Először nem oldotta meg a gazdasági kérdést, mert a régi Magyarországon a vasút-, távíróvonalak, az egész kereskedelem mind Budapestre voltak koncentrálva. A vasútvonalak gócpontja Budapest volt, úgy Felső-Magyarországból, mint Erdélyből. Mármost ez a kereskedelmet a Magyarországból lekapcsolt részeken igen megnehezítette, mert például Szlovenszkóból sokkal egyszerűbb az áruszállítás Budapestre, mint Pozsonyba vagy Bécsbe. Nem oldotta meg a kérdést nemzetiségi szempontból sem, mert ugyanaz az ellentét, ami a régi Monarchiában volt, most fordítva fennáll, mert a régi elnyomottakból elnyomók lettek. Mit jelent szocialista szempontból a nemzetiségi elnyomás? Ez egy nagyon reális történelmi folyamat. Ti. az elnyomáshoz apparátusra van szükség. Ez áll tisztekből, katonákból, postamesterekből, hivatalnokokból stb. Magyarországon volt egy ilyen magyar

7 7 elnyomó szervezet, amely most kenyértelenné vált, viszont a szlovákok, románok, jugoszlávok állítottak fel ilyen új elnyomó szervezeteket. Ez az ellentét is növeli a krízist, mert akadályozza a produktív munkát. Viszont egy rendkívül fontos ideológiai jelenség: a magyarok eddig hozzá voltak szokva, hogy ők az elnyomók, s a románok, tótok stb. az elnyomottak, ez a helyzet most megváltozik, természetes azonban, hogy a magyarság nehezebben tűri az elnyomást, másrészt az új elnyomó nemzetiségek (románok, tótok stb.) kíméletlenebbül fogják azt végrehajtani, mint a magyarok tették. Tehát a burzsoázián belül egy éles, áthidalhatatlan osztályellentét jött létre. Minden pillanatot, amikor a proletárforradalom veszít aktualitásából, a cseh-magyar-román burzsoázia az egymás ellen való harcra fog felhasználni. A magyar kapitalizmus nem tud helyreállni, és azt hiszi, hogy ennek egyetlen oka, hogy elszakították tőle Szlovákiát és Erdélyt, tehát minden igyekezete arra irányul, hogy háborúban visszaszerezze az elszakított részeket. Ezzel természetesen súlyos csapás érné főleg a cseh kapitalistákat, s gyorsítaná a cseh kapitalizmus gyors összeomlását, a forradalom kitörését. A cseh kapitalizmus tehát a végsőkig fog védekezni. Van még egy igen fontos pont, amely a közép-európai konszolidációt lehetetlenné teszi. A régi Magyarország területei mint már mondottuk egy gazdasági egységet képeztek. Ez azt jelentette, hogy az ipar és forgalom politikailag voltak elhelyeződve. A forgalom arra volt berendezve, hogy Budapesten és Bécsen menjenek keresztül a vonatok. Ezt a nemzetgazdaságtanban telepkérdésnek nevezik. Ez jelenti azt, hogy egy bizonyos ipar hol van elhelyezve. A forgalmi viszonyok ennél a kérdésnél elsőrendű szerepet játszanak. Pl. ha a Budapest felé való közlekedés jobb, mint a Szolnok felé, akkor kapitalista szempontból Budapest közelebb van, mint Szolnok, ha valójában nincs is úgy. Mármost az Osztrák Magyar Monarchiát és vele együtt ezt a gazdasági egységet a háború széttépte, s összekerültek olyan területek, amelyek gazdaságilag nem tartoznak össze. (Pl. Szlovenszkóban milyen messze vannak egymástól városok vasúton, pedig légvonalban teljesen közel vannak.) Magyarországon a forgalom teljesen Budapest felé van irányítva, mármost Szlovenszkónak vagy Prága felé kellene új vonalakat építeni, ami a mostani viszonyok között lehetetlen, vagy pedig megint Budapest felé irányítani a forgalmat. Egyik megoldás sem jó, tehát ez megint egy krízist hoz létre. Ezek azok az okok, amikért Közép- Európában nem tud helyreállani a kapitalista termelés, s ezek azok, amelyek magát a kapitalista osztályt tépik csoportokra. Mert ha különböző országok kapitalistái összeülnének, hogy megbeszéljék, miként lehet visszaállítani a kapitalista termelést, meg tudnák csinálni. A kapitalisták azonban jobban képviselik a maguk csoportjának pillanatnyi érdekeit, és nem hajlandók egy ilyen megbeszélésbe belemenni, úgyhogy egy szakadatlan testvérháború van a

8 8 kapitalisták között. Ez azonban nemcsak közép-európai kérdés, itt van például az angol és amerikai transzport-krízis, ahol mind e két állam kapitalistái a maguk számára igyekeznek megkaparintani a szállításokat. Sohasem szabad felülni annak a szociálpatrióta hazugságnak, mintha anyaghiány azért volna, mert nem lehet szállítani, mert kevés szállítóhajó van. Az nem igaz, hogy a háború miatt nem lehet szállítani. Több hajó van a világon, mint amennyire szükség van, de ezek csak [akkor] indulnak útnak, ha kifizetődik, így éppen a hajók sokasága miatt egy újabb krízis jön létre a kapitalizmus számára, mely krízisek szakadatlanul folynak. Amerikában ilyen krízisek az áruk túlságos fölhalmozása következtében jönnek létre. Ezek a krízisek főleg abban nyilvánulnak meg, hogy a kapitalizmus egyes osztályai egymással a legélesebb osztályharcban állnak, részben úgy, mint nagy érdekcsoportok, pl. franciák és angolok, részben magán az államon belül. Például Angliában van egy békepárt (már ti. Oroszországgal szemben), melynek Lloyd-George a vezetője, és egy háborús párt, amely az angol finánctőkét képviseli. Mi az oka annak, hogy a kispolgárság együtt halad a finánctőkével? Ha Oroszországot leverik, egy hadseregre van szükség, amely hadseregben a kispolgárság mint katonatiszt, számtiszt stb. el tud helyezkedni. Minél gyöngébb egy államban a kapitalizmus, minél inkább veszített erejéből, annál inkább imperialista karakterű lesz az állam. Ebből érthetjük meg Lengyelország politikáját. Lengyelország lényegében három területből áll: Poroszország, Oroszország és Galíciából. Mindegyik területet máshová fűzik érdekei. Az osztrák lengyelség Bécs felé orientálódik, az orosz lengyelség Oroszország felé. S minél nagyobb területet fűznek Lengyelországhoz, annál jobban növekedik a nemzetiségi kérdés, és növekszik ennek a feszítőereje. De e közép-európai államok fönnállásának a lehetősége más kérdés. Ezek nem tudnak még a maguk érdekében sem egységes politikát csinálni. Milyen nehéz pl. a cseh kapitalistáknak helyes politikát folytatni. A cseh, jugoszláv és lengyel állam nem önálló országok, hanem a nyugat gyarmatai, tehát ezek még annyira sem folytathatnak egységes és értelmes politikát, amennyire egyébként képesek volnának erre. Gondoljunk pl. a francia generálisoknak ezen országokban való szerepére. Csehországnak legkomolyabb ellenfele pl. Lengyelország, illetőleg egy magyar lengyel szövetség. Tehát a cseheknek az érdeke az volna, hogy az orosz lengyel háborúban Lengyelország vereséget szenvedjen. Ellenben a cseh burzsoázia mégis kénytelen volt eltűrni, hogy Csehországon keresztül az antant fegyvereket szállítson Lengyelországnak, sőt kénytelen volt saját ellenségének fegyvert szállítani mert a franciák követelték. Világos tehát, hogy lehetetlen Európában egységes ellenforradalmi frontot teremteni.

9 9 Anglia pl. úgy oldotta meg Oroszországhoz való viszonyát, hogy hivatalosan nem viselt háborút, hanem támogatta a lengyel ellenforradalmi hadsereget. Ez nem megoldás; mégpedig azért, mert az ellenforradalmi hadsereg sok pénzbe került, másrészt pedig mert az angol ipari tőkének az orosz piac meghódítása lenne a célja. Így az angol kapitalizmus az angol politika helytelensége miatt több kárt szenvedett, mintha nem viselt volna háborút. Éppen mert krízisben áll a világ kapitalizmusa, nem képes a mai keretekben produkálni, hanem kénytelen hódító politikát folytatni, hogy újabb és újabb területeket nyerjen, mert ezzel véli termelési rendjét visszaállíthatni, és mert azt hiszi, hogy ekkor a rend helyreáll. Ebből következik, hogy a világ kapitalistái között éles harcok folynak azokért a területekért, ahol a termeléshez szükséges legfontosabb nyersanyagok találhatók. Itt elsősorban a szén- és naftavidékekről van szó. És ezeknek megszerzése játssza a döntő szerepet. Németország és Franciaország határán nagy szénbányák vannak, másrészről a lengyel és cseh határon, Oroszországban a Don vidékén vannak Európa döntő jelentőségű széntelepei. A nyugati szénkérdés tehát az, ahol Anglia, Franciaország és Németország érdekei ütköznek. A másik kérdés az, ahol a németek, csehek és lengyelek ütköznek össze a szénterületek megszerzése miatt. A másik döntő jelentőségű termék a petróleum. Kelet- Galíciában óriási petróleumforrások vannak, s az angol és francia kapitalizmus mindent meg fog kísérelni, hogy Lengyelországot Oroszországtól megvédje. Itt végeredményben kiéheztetési politika folyik az európai kapitalizmus és az orosz proletariátus között, és az európai kapitalizmus számára döntő jelentőségű, hogy Oroszországot elzárja a nyersanyagoktól. A másik ilyen fontos ütközőpont a Kaukázusban van. Ezen a vidéken ugyanis megalakítottak egy szocialista köztársaságot, Georgiát, amely semmi más, mint angol érdekeltség. Ezen demokratikus szocialista köztársaságnak a kialakítása azért volt szükséges, hogy az angolok ennek segítségével képesek legyenek az ezzel szomszédos kis tanácsköztársaságot, Azerbajdzsánt ellensúlyozni. Ugyanis Azerbajdzsán szovjet köztársaság területe azért fontos az angol kapitalizmusnak, mert itt feküsznek a rendkívül gazdag bakui naftaforrások. Tehát ennek éppen olyan jelentősége van, mint a kelet-galíciai vagy a tescheni nyersanyagkérdésnek. Érthető, ha Anglia minden igyekezetével azon van, hogy Azerbajdzsán tanácsköztársaságot megbuktassa, és annak területét értékes naftaforrásaival együtt magának megszerezze.

10 10 Tolsztoj világfelfogása 1 Tolsztoj azonkívül, hogy nagy költő, sajátságos álláspontot képvisel az erkölcsről, és ez egyike azon fontos kérdéseknek, melyben nekünk is állást kell foglalnunk. Tolsztoj azért is fontos számunkra, azért is meg kell őt ismernünk, mert mindenesetre érdekes, hogy komoly, derék, meggyőződéses emberek elpártolnak tőlünk, elhagyják a kommunista eszméket, s Tolsztojánusokká lesznek. Tolsztoj tanítása az, ami az ő írásaiban megnyilvánul, s ezekben olyan erkölcsi felfogás jut kifejezésre, mely az egyedüli komoly elvi ellentéte a kommunizmusnak. Ugyanis a többiekről valamennyiről számtalan előadásban, cikkben s különböző írásokban kimutatták már és még ki fogják mutatni, hogy tisztára polgári ideológiák. 1 Előre, New York Cleveland Chicago Bridgeport Detroit, május 1. (XVII. évf., sz., vasárnapi melléklet), 2. o. A cikk L. Gy. szignóval jelent meg. A cikk nyelvi lazasága, az érezhetően nem tájékozott közönséghez szabott megfogalmazások, szóval az írás Lukács írásmodorától elütő sajátosságai kétségessé teszik Lukács szerzőségét (az L. Gy. szignót használta a lapban Lengyel Gyula is), ám a cikk élesen exponált és elméleti érdeklődésű kezdete; a jogszolgáltatás mint gépezet motívuma a 3. bekezdésben; a negyedik bekezdésnek az a megfogalmazása, hogy Tolsztoj nem ismer a történelemben olyan jelenségeket, olyan folyamatokat, melyekbe az emberi cselekedetek értelmesen belekapcsolódnak amely tudniillik az 1919-ben írt A szellemi vezetés és a szellemi munkások című cikket idézi, vagy az utolsó előtti bekezdésben: nem tudja megmondani, hogy éljen az az ember, aki ezen az életszínvonalon tudna élni, mégis arra utalnak, hogy a cikket talán valóban Lukács írta. Az Előre amúgy is sűrűn közölt Lukács-írásokat, és nemcsak politikai cikkeket (ezek nagy része átvétel más lapokból az írások terjedésének ez a technikája általános volt a kommunista lapoknál, a bécsiek egyszerűen ellátták az emigrációs sajtót cikkekkel): Lukács ebben a lapban szerepel először feuilletonistaként ami az első írásokat illeti, a szerkesztőségnek köszönhetően: az Előre Képes Folyóirat (New York), az Előrét is kiadó American-Hungarian Workers Federation képeslapja április 11-i számában (V. évf., 15. sz., 7 8. o.) közölte Lukács György Esztétikai kultúra című cikkét, azaz egy Lukács jóval korábbi Esztétikai kultúra című esszéjéből készült montázst közölt, bár Lukács csak egy fél évvel később lesz többé-kevésbé rendszeres szerzője a lapnak; hasonló módon, vagyis föltehetőleg a szerkesztőség montázsa révén készült Lukács Régi kultúra és új kultúra című írásának (a tanulmány bevezető fejtegetéseinek) az a változata, amely az Előre december 15-i számában (XVI. évf., sz., 6. o.) jelent meg, valószínűleg a tanulmány német nyelvű, Kommunismus-beli publikációja (Georg Lukács: Alte Kultur und neue Kultur, Kommunismus, november 7. [I. évf., 43. sz., o.]) alkalmából. A szerk.

11 11 Ha figyelemmel kísérjük Tolsztoj műveit, azt találjuk, hogy a polgári társadalom megítélését illetően ugyanaz nyilvánul meg bennük, ami a marxizmusban. A kivezető út azonban a miénkkel homlokegyenest ellenkezik, tehát Tolsztoj sem marad belül a polgári társadalmon, neki sincsen polgári ideológiája, ennyiben egyezik meg velünk, kommunistákkal. A XIX. században két uralkodó ideológia szerepel. Az egyik szerint az állam mintegy őrzője, védője a polgárok jogainak, az állam éjjeli őr. A másik fajta államfelfogás szerint az állam valami istentől származó, a földöntúlival összefüggő dolog, szentség. Tehát Tolsztoj felfogása gyökeresen eltér mindkettőtől. Gondoljunk például a Feltámadás bevezető törvényszéki jelenetére vagy az Iljics Iván halálára. Ezekben láthatjuk, hogy az állam az ember emberi mivoltát figyelembe nem vevő elvont gépezet, a paragrafuserdő eltiporja azokat, akik véletlenül kerekei közé kerülnek. De nemcsak az elnyomottak számára gép az állam, hanem az elnyomók számára is. Csakhogy ezeket viszont az állam automatákká teszi. Ez a felfogás megfelel annak, amit a marxizmus a polgári társadalomról tanít. De Tolsztoj nem azért tekinti az államot halottnak és halált hozónak, mert az egyéniség kifejlődését gátolja, nem; neki nem fontos az egyéniség kifejlődése (Háború és béke); Tolsztoj nem állt meg a XIX. század polgári kritikáján belül, hanem túlmenve az egyéniség szerepén, az államot és a társadalmat az emberről leszakadt öncélszerű voltáért kritizálja. Mi megegyezünk Tolsztojjal abban, hogy hiszünk az egyénen túlmenő történelmi erők működésében, de nem tekintjük őket vak erőknek, és éppen ez a nagy különbség közöttünk és Tolsztoj között. Tolsztoj nem ismer a történelemben olyan jelenségeket, olyan folyamatokat, melyekbe emberi cselekedetek értelmesen belekapcsolódnak. A proletárdiktatúra állama éppen úgy állam, mint a kapitalizmus állama, de nemcsak abban különbözik attól, hogy ez az automata a proletariátus kezében van, hanem abban is, hogy azok, akik a hatalmat gyakorolják, tudatában vannak annak, hogy ennek az államnak hivatása, hogy önmagát megsemmisítse. Ez óriási különbség a kétféle állam között. Mi, akik a proletariátus nevében cselekszünk, azért cselekszünk így, mert tudatában vagyunk annak, hogy le kell rombolnunk azt az államot, mely után a szabad emberek szabad egyesülése következik. Tolsztoj is, mi is meg akarjuk szüntetni az állam automatizmusát. Míg azonban Tolsztoj az államot örök valaminek nézte, addig mi hiszünk annak megdönthetőségében. És éppen azért, ha Tolsztoj az állam és a társadalom elnyomó hatása alól szabadulni akar, az ő szellemében való cselekvés szükségképpen kivezet a társadalomból. Tolsztoj ezt meg is mondja. Szerinte nem szabad a társadalom ellen forradalmat csinálni, mert az megint létrehozná az állam-automatát. Tolsztoj például azt hirdette, hogy az embernek nem szabad katonának bevonulni, nem szabad

12 12 fegyvert fogni, szóval az állammal szembeni passzív rezisztenciának a híve. Az, aki mint például Tolsztoj nem folyamatként fogja fel a társadalmat, azt fogja mondani, a társadalom embertelen, nekem kötelességem emberi életet élni. És ne csodálkozzunk azon, ha e szinte vallásos alapon álló kommunisták csalódottnak érezték magukat, mikor a proletárdiktatúrába belekerültek. Valamely erkölcsnek az értékét, így a Tolsztojét is az fogja megadni, hogy mennyire lehet az illető erkölcs alapján élni. Azonban nagyon lehetséges egy olyan erkölcsi felfogás is, mely szerint a külső következményeket nem szabad figyelembe venni. Viszont kérdés az, hogy lehet-e következetes életet élni, mely emberi erőkkel keresztülvihető. És itt van az az Achilles-sarok, ahol a Tolsztojánusokat megfoghatjuk. Ugyanis Tolsztoj elvei szerint még nem élt senki, még maga Tolsztoj sem. Legfeljebb egy-két lépést tett afelé az élet felé. Például Tolsztoj szerint nem lehet senkinek sem tulajdona, mert a tulajdon fogalma egy elvont jogszabály, és mindig végig kell gondolnunk, hogy annak számára, aki a tulajdont el akarja venni, az a tény, hogy elvesz valamit, börtönt, rendőrt stb. jelent. Aki tehát ezt az elvontjogszabályt nem a társadalom megváltoztatásával akarja megváltoztatni, annak először is magát kell kitépni a társadalomból. Tolsztoj főnemesi családból származott, egész életén keresztül igyekezett a születésadta előnyöktől szabadulni. De mit tehetett, ha a vagyonát eldobja magától és a szegénységbe megy, az elveivel megegyezően csak akkor történhetik meg, ha sikerül feleségét meggyőzni, hogy önként, sőt örömmel vegye magára szegénységet, mert ellenkező esetben a felesége ellenére cselekedett, és neki ezzel kellemetlenséget okozott. Tolsztoj nem is tudott egész életén keresztül Tolsztoj szerint élni. A 70. esztendőn felüli öregember megszökött hazulról, hogy bemeneküljön egy kolostorba, meghalni. Azt mondhatná valaki, hogy hiszen a Tolsztoj esete megtalálható a középkori aszkétáknál is. Azonban a Tolsztoj-féle tanítás és a kereszténység tanítása között lényeges különbség van. Ugyanis a kereszténység számára a földi lét csak előkészület az istenhez méltó túlvilági élet számára, míg a Tolsztoj életfelfogásából a túlvilág ki van kapcsolva, az élet értelmét a földi léten belül kell keresni. Tehát megkérdezhetjük Tolsztojtól, hogy hogyan csinálta ezt az életet, s akkor nem mindegy az, hogy kolostorba ment-e vagy sem, mert így a kolostorba menekülés menekülés a csatatérről. Helytelen a társadalomból egy darabot elkeríteni akkor, amikor emberek között kellene megvalósítani az igazi emberi életet, aki pedig otthagyja az embereket, és kimegy az emberek közösségéből, az még csak meg sem kíséreli az igazi emberi életet megvalósítani. Vagyis Tolsztoj felfogása kivezet az emberi társadalomból. Tolsztoj nem nagy költőnek tekintette magát, hanem egy tanítás hirdetőjének, és

13 13 érezte, hogy neki életével is példát kell mutatni, de élete sikertelen kísérlet volt. De vajon nincsenek-e mélyebb okai annak, hogy Tolsztoj elveit az életbe nem tudta átvinni, vajon egyáltalában átvihető-e az életbe a Tolsztoji felfogás? A Tolsztoji erkölcstan tisztán a meggyőződésre és nem a cselekedetek következményeire van alapítva. Ez az etika azt mondja: cselekedj a saját motívumaid szerint, és ne törődj a következményekkel. Ilyen etika volt az őskeresztények meggyőződésen alapuló etikája, ők ugyanis azt hirdették: cselekedj lelked szerint, és a következményeket bízd Istenre. Vagyis az Isten mintegy levette a következményekért való felelősséget az emberről. Ilyen körülmények között, mint az őskeresztényeknél, lehetséges egy meggyőződésen alapuló etika, ellentmondás nélkül. Tolsztoj azonban olyan keresztény, aki nem hisz Istenben és az isteni világrendben. Nála ezáltal az a keret, melybe a lélek szerint való cselekvések belekapcsolódnak, összeomlott. Az emberek a semmiben cselekszenek, számára nincsen egy meghatározott valami, ahová cselekvéseik vezetnek. Ez az oka annak, hogy sem Tolsztojnak, sem a Tolsztojánusoknak nem sikerült eszméiket az életbe átvinni. Vannak életünkben extatikus pillanatok, azonban kell hogy legyen oly rendszer, melybe ezek beleilleszkednek. Tolsztoj le tud írni ily extatikus pillanatokat, azonban ezek megmaradnak extatikus pillanatoknak, és nem tudja megmondani, hogy éljen az az ember, aki ezen az életszínvonalon tudna élni. De ha ezt meg tudta volna csinálni, akkor meg tudta volna győzni feleségét és gyermekeit is. Azonban ez az ember számunkra már nem is ember. És hogy Tolsztoj ezt nem tudta megtenni, nem az ő hibája, hanem oka az emberi természetben rejlik. Tolsztoj teljes világossággal látja mindazt, ami értelmetlen az ember életében, látja és meg tudja jeleníteni az olyan pillanatokat, melyekben az ember meglátja az élet értelmét, azonban kritikája puszta kritika marad, és nem tud irányt mutatni az élet számára.

14 14 Lukács György és Hamburger Jenő levele Rudnyányszky Endrének december 16-áról 1 Tisztelt Rudnyánszky elvtárs, örömmel közöljük önnel, hogy a mozgalom Magyarországon már gyógyulófélben van abból a betegségből, melybe a munkásosztály a diktatúra bukása után esett. Erősen reméljük, hogy hamarosan hallani fog mozgalmunkról. A mozgalom építésének fő akadálya most az, hogy először is hiányoznak az anyagi eszközök, másodszor, hogy vezető elvtársaink vagy börtönben ülnek Magyarországon, vagy Ausztriában internálták őket, és ezért nem tudnak közvetlenül részt venni a mozgalomban. Ezért az ön segítségét kérjük a következőkben: 1. Ha van egy teljesen megbízható futáruk, küldjenek anyagi támogatást. 2. Bocsássanak ki fölhívást a világ proletáriátusához, amely tiltakozik a magyar fehérek ellen, akik vagy ember számára, akik ellen nincs ún. törvényes ítélet, koncentrációs tábort építettek Hajmáskéren, kitéve őket az éhezésnek és a hidegnek. Tiltakozzanak azoknak az üldözötteknek a lefogása ellen, akiket politikai tevékenységükért úgy szándékoznak büntetni, mintha főbenjáró vétket követtek volna el. Tiltakozzanak a fehér különítmények rémtettei ellen stb. 3. Küldjenek rádióüzenetet a magyar kormánynak, amely nemesi és nagyburzsoá származású hadifogoly tisztek kicserélését javasolná magyar kommunistákra. Nagyon fontos, hogy közöljék a kormánnyal a kicserélendők jegyzékét. 4. Kérjük, intézzenek rádióüzenetet osztrák kormánynak a következő javaslatokkal: a) osztrák hadifoglyokat adnának ki cserébe kommunista elvtársaink ausztriai internációjának feloldásáért, b) a legfontosabb elvtársakat (Kun Béla, Pór Ernő, Pogány József, Lengyel Gyula, Landler Jenő elvtársakat) nevezzék ki nemzetközi megbízottakká Radekkal együtt. Pontosan tudjuk, hogy az osztrák kormány örömmel beleegyezne, hogy ilyen módon eltávolítsa őket Ausztriából. c) ha ez utóbbi nem volna lehetséges, akkor, ha lehet, az említett elvtársakat és más 1 Az orosz nyelvű, gépelt levél fotókópiáját a Politikatörténeti Intézet archívuma őrzi (500. f. 1/2. őe. 1 2.). A levél föltehetőleg Rudnyánszky Endre fordítása, valószínűleg ő írta hozzá a következőket: Lenin, Buharin elvtársaknak és a Kommunista Internacionálé VB-jének és: titkos. Rózsahegyi Edit fordítása. A szerk.

15 15 internált kommunistákat cseréljenek ki hadifoglyokért (amint az Alkszelrod elvtárs esetében történt). Minden ezerszer könnyebb lenne, és a magyar munkásmozgalom jövője is ígéretesebb, ha ily módon a vezető elvtársak xxx helyzetben dolgozhatnának xxx 2 Bécs, december 16. A Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága Lukács, Hamburger 3 2 A levél utolsó sora olvashatatlan. A szerk. 3 Hamburger Jenő ( ) orvos, az I. világháború idején az MSZDP baloldali ellenzékéhez tartozott, antimilitarista tevékenységéért a hadbíróság másfél évi börtönre ítélte ben a dunántúli földfoglalások egyik szervezője, a tanácsköztársaság idején földművelésügyi népbiztos, majd hadtestparancsnok, az egyesült párt egyik titkára. A diktatúra bukása után Ausztriába, majd Olaszországba emigrált ban a Szovjetunióba ment, ahol haláláig az össz-szövetségi Röntgenológiai Intézet igazgatója volt. A szerk.

16 16 Landler Jenő, Lukács György, Hirossik János és Szántó Béla memoranduma a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságához 1921 februárjából 1 Tisztelt elvtársak! Rudnyánszky elvtárs január 15-i, a moszkvai Vörös Újságban megjelent cikke kampányt indít a KMP ellen. A második és harmadik vitatott cikket Kun Béla elvtárs írta. (Mindkét cikket mellékeljük német fordításban a memorandumhoz.) 2 Rudnyánszky a KMP moszkvai képviselője, Kun Béla a KMP KB-jának a tagja. E memorandum harmadik részében részletesen ábrázolni fogjuk azokat az okokat, melyek arra kényszerítenek bennünket, hogy a III. Internacionáléhoz forduljunk elégtételért. Először a KMP keletkezéstörténetének rövid vázlatát adjuk, majd eddig végzett munkánkat körvonalazzuk, hogy a Végrehajtó Bizottságnak módjában álljon a teljes anyag alapján áttekinteni az egész komplexust és ítéletet alkotni a kérdésben, mely a párt élet-halál kérdésévé vált. I. 3 1 A német nyelvű memorandum fotómásolatát a Politikatörténeti Intézet archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe ) Mesterházi Miklós fordítása. Válaszként a Landler, Lukács és Hirossik aláírta memorandumra Kun Béla és Pogány József ellenmemorandummal fordultak a Komintern Végrehajtó Bizottságához. Az ellenmemorandum másolatát a Politikatörténeti Intézet archívuma őrzi (500. f. 1/24. őe.); az iraton nem szerepelt dátum, tudható azonban, hogy alapult szolgált ahhoz a brosúrához (Mit akar a pártépítő frakció?), amelyet Kun és Pogány a pártépítő frakció áprilisi németországi létrejötte alkalmából adtak ki. Tekintettel a Kun Pogány-féle válaszmemorandum fontosságára a frakcióharcokban, Rudnyászky és Kun cikkeivel együtt függelékben közöljük. A szerk. 2 Rudnyánszky Endre Halaszthatatlan feladatok című cikke a moszkvai Vörös Újság január 15-i számában jelent meg, Kun a Pártszervezés kérdései című írásban (voltaképpen két cikkben, január 23- án és 29-én) erre válaszolt a moszkvai lapban; 1921 májusában a VKPD magyar szekciója Berlinben különlenyomatban adta ki a három cikket.mivel a memorandum visszatérően hivatkozik ezekre a cikkekre, a memorandum után függelékben ez utóbbi kiadás alapján közöljük a cikkeket. A szerk. 3 A gépiratban itt 2. áll; ezeket az apróbb szerkesztési, illetve nyomdahibákat javítottuk, a gépiratban általában rövidített neveket feloldottuk. Az olvashatatlan szavakat xxx jelöli. A szerk.

17 17 1) Mindenekelőtt ki kell emelnünk, hogy sem a diktatúra előtt, sem utána nem volt a pártalapításnak vagy párt fejlődésének olyan fázisa, melynek középpontjában ne Kun Béla állt volna. Aki ismeri Kun Béla képességeit, tevékenységét, nemzetközi jelentőségét, annak a számára ez az állítás nem szorul bizonyításra. Internálása ellenére részt vett a párt egész munkájában, mert az elvtársaknak csaknem eszményien működő összeköttetést sikerült teremteniük az internáltak és a szabadlábon lévők között. Azon a véleményen voltunk ugyanis, hogy ennek az összeköttetésnek a létrejötte és zavartalan működése munkánk elsőszámú előföltétele. Az osztrák hatóságok legkörültekintőbb ellenőrzése dacára sikerült kitűnő kapcsolatot teremtenünk. Kun Béla dolgozhatott, cikkeket írhatott, azokat kijuttathatta, hírekhez juthatott, instrukciókat küldhetett, mi több, amint arra lehetőség adódott, megtaláltuk a vele való személyes érintkezés módját is. Július végéig tartózkodott Bécsben, részt vett minden munkánkban, utasításokat adott, véleményt mondott minden ténykedésünkről, teljes és osztatlan felelőssége, melyet velünk együtt e korszakért visel, kétségbevonhatatlan. 2) Lehet, hogy az okok az internálás drótsövény-neurózisában keresendők, annyi azonban bizonyos, hogy sok minden, amit Kun Béla Bécsben tett, bármily hasznos volt is jobbára tevékenysége a pártnak, alkalmas volt rá, hogy csaknem katasztrofális válságokat idézzen elő a párt életében. (Ott-tartózkodásának utolsó hat hónapja e tekintetben kivételt képez.) 1919 novemberében Karlsteinben megalakult a KMP és a KB. Tagjai Kun Béla, Landler Jenő és Pór Ernő elvtársak lettek. Külső tagjai pedig Hamburger Jenő és Lukács György, valamint az akkor még Magyarországon tartózkodó Hirossik János. Megegyezés jött létre, mely szerint a Karlsteinből jövő instrukciókat végre kell hajtani. Mégis, ha a Hamburgerhoz vagy Lukácshoz érkező ilyen instrukciók valamelyikének a következményei kedvezőtlenek voltak, a kint dolgozó elvtársak Kun Bélától olyan levelet kaptak, melyben a legnyersebb módon elhárított magától minden felelősséget, kétségbe vonta még kommunista meggyőződésüket is, ami érthető módon a legmélyebb elkeseredést váltotta ki. Például amikor a budapesti egyéni akciók, melyekre, a vezetők személyének a tekintetében is, Karlsteinből, Kun Bélától jött utasítás, kudarcba fulladtak. A kommunista emigráció helyzete egyenesen vigasztalan volt. A Kunfi-, Böhm- és Garami-csoport, bármi választotta is el őket egymástól egyébként, a KMP ellen egyesült erővel folytatták a legalávalóbb rágalomhadjáratot. Maga az emigráció súlyosan ránehezedett a pártmunka lehetőségeire. Alig lehetett megkülönböztetni, ki meggyőződéses kommunista, és ki csupán stréber és karrierista, ki bécsi rendőrkém, ki Horthy agent provocateure, és ki becsületes ember, habár nincs megszilárdult kommunista meggyőződése. Magyarországon a legszörnyűbb fehérterror, a munkásság körében a kommunizmus ügyétől való teljes elfordulás uralkodott. A pártnak

18 18 csaknem semmi pénze nem volt. Mégis sikerült a Bécsben dolgozó elvtársaknak, Kun Bélával egyetértésben, emisszáriusokat küldeniük Budapestre, ott többször is röpiratokat terjeszteniük, jó elvtársak Bécsbe szöktetését megszervezniük, és őket itt a pártmunkába bekapcsolniuk. Mindez akkor történt, amikor tetőzött a fehérterror, amikor egy névtelen és alaptalan denunciáció is a biztos halált jelentette. Elvtársaink már ekkor létrehoztak Magyarországon xxx szervezeteket, ezeket azonban tönkretették a provokátorok. E provokátorok részben a párt régi tagjai voltak, részben olyan emberek, akik Oroszországból érkeztek, a legjobb hírnévnek örvendve, a legjobb ajánlásokkal (Csuvara, Molnár, Kecskésné stb.). Molnár, aki a diktatúra bukása után a forradalmi bizottság tagja volt, s mint ilyet teljességgel megbízható elvtársként küldtük Magyarországra, tucat számra árulta el, juttatta börtönbe és küldte a halálba elvtársainkat. Vadas elvtársat, aki angol iratokkal, egy angol misszió autójában utazott Budapestre, hogy ott Kun brosúráját 4 terjessze, Csuvara árulta el. Ez a Csuvara is Oroszországból érkezett, állítólag ott jól dolgozott (Kun Béla elvtárs ismerte és ajánlotta őt, és Kohn Gábor, aki időközben ugyancsak a fehér hóhérok áldozata lett), a diktatúra alatt magasabb szovjetfunkcionárius volt, a diktatúra után Bécsbe emigrált, és egy nagyobb, állítólag megmentett pénzösszeget adott át a pártnak. Ezt azért kellett részletesebben elbeszélnünk, hogy az elvtársak láthassák és megérthessék azokat a nehézségeket, melyeken akkoriban a pártnak úrrá kellett lennie, hogy képesek legyenek belátni ama nézetünk helyes voltát, miszerint ilyen körülmények között a vezető elvtársak megértő szolidaritása létkérdés a párt számára. December és január hónapokban a Karlsteinben internált elvtársak egy részét szabadon engedték. A párt szorgosabb tevékenységbe kezdett. A Vörös Újság című pártlap naponta jelent meg a bécsi Die Rote Fahne egy oldalán. Ugyanakkor a belső konfliktusok is élesebbé váltak. Tervei, levelei és ukázai révén ismét Kun Béla állt a viszálykodás középpontjában. A Vörös Újság egyes cikkei ellen irányuló és némelykor tisztán személyes okokból fakadó levelezés Karlsteinben kezdődött, és Stockerauban és Steinhofban folytatódott. A kérdés nem az itt, hogy a megbírált cikkek jók voltak-e vagy rosszak; a hang, ahogy Kun Béla Rudas, Lukács, Lengyel 5 és Bolgár elvtársakra támadt, e kérdések 4 Tudniillik a Forradalomról forradalomra című brosúrát. A szerk. 5 Lengyel Gyula ( ) tanár, közgazdász, 1906 óta tagja volt az MSZDP-nek. A Károlyikormány megbízta a Budapest cipő- és bőrellátásának megszervezésével, később a Ruházati Hivatal vezetésével januárjában belépett a KMP-be, a tanácsköztársaság idején pénzügyi népbiztos, tagja volt a Népgazdasági Tanács elnökségének, ő gondoskodott a hadsereg ellátásáról. Az

19 19 kezelésmódja volt olyan, hogy még a legbékésebb természetű elvtársak, mint Varga 6 elvtárs, is a legenergikusabban tiltakoztak egy ilyen mértékben brutális személyi diktatúra ellen. A megtámadott elvtársak a maguk részéről olyan éles hangnemben válaszoltak Kun Béla elvtársnak, amilyenek együtt dolgozó elvtársak között nem volna szabad előfordulnia. Ennek az atmoszférának a következtében a központi bizottsági üléseken gyakran olyan jelenetek játszódtak le, melyek alkalmasint példa nélkül valók még az emigrációban is. Pór Ernő elvtárs ügyében került sor egy másik összeütközésre. Pór elvtárs irányította a diktatúra előtt és alatt a párt illegális ügyeit. A diktatúra bukása után a pártnak Bécsben nem állt pénz a rendelkezésére, a pénzt részben ellopták, részben fölfedezte a rendőrség. Sem az exponált budapesti elvtársak szökése, sem maradásuk nem volt előkészítve és megszervezve, amikor azonban Münnich 7 elvtárs egy magánlevelet küldött Kun Bélának, melyben nem neki, emigrációban részt vett a KMP újjászervezésében, magyar és német kommunista lapok közgazdasági szakírója volt től Berlinben a szovjet külkereskedelmi képviselet osztályvezetője volt, 1930-tól Moszkvában élt, 1937 novemberében letartóztatták, a fogságban meghalt. A szerk. 6 Varga Jenő ( ) közgazdász, egyetemi tanár, 1906 óta volt tagja az MSZDP-nek, a párt baloldalához tartozott. Közgazdasági rovatvezetője volt a Népszavának, munkatársa a Szocializmusnak és a német szociáldemokrata Neue Zeitnek ban egyetemi tanárrá nevezték ki, a Károlyi-kormány államtitkára volt. A tanácsköztársaság alatt pénzügyi biztos, majd a Népgazdasági Tanács elnöke volt. Az emigrációban Németországban, majd a Szovjetunióban dolgozott, 1920-tól 1931-ig tagja volt a Komintern Végrehajtó Bizottságának, 1927-től 1947-ig a moszkvai Világgazdasági és Világpolitikai Intézet igazgatója volt. 7 Münnich Ferenc ( ) jogász ben orosz hadifogságba került, 1917 májusában tagja lett a bolsevik párt tomszki szervezetének, egyik kezdeményezője volt a hadifoglyok forradalmi mozgalmának, az internacionalista egységek egyik parancsnokaként részt vett a polgárháborúban novemberében visszatért Magyarországra, részt vett a KMP megalakításában. A tanácsköztársaság idején a 6. hadosztály politikai biztosa volt, a bukás után Bécsbe emigrált ban a kárpát-ukrajnai kommunista mozgalomban dolgozott, 1921-ben Németországba ment, és részt vett a márciusi akcióban. Ezután Ausztriában, Csehszlovákiában és Bulgáriában végzett pártmunkát; ben Berlinben letartóztatták, majd kiutasították Németországból. A Szovjetunióban, gazdasági funkciók mellett, szerkesztője volt a Sarló és Kalapács című lapnak, 1936-ban előbb Zalka Máté helyetteseként, majd a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnökeként, illetve a 11. nemzetközi brigád parancsnokaként harcolt a spanyol polgárháborúban ben szabadult a francia internálásból, a Szovjetunióba ment, 1942-ben a Vörös Hadsereg tisztjeként szolgált, majd a moszkvai rádió magyar szerkesztőségét vezette után hazatért, 1949-ig Budapest rendőrfőkapitánya volt, 1950-től diplomáciai szolgálatot teljesített ban kulcsszerepet játszott a KP hatalmának restaurációjában, a

20 20 hanem Pór Ernőnek tett szemrehányásokat, Kun Béla olyan levélben válaszolt neki, melyben, hogy Pórt védje, csaknem minden elvtársat meggyanúsított a pártban, Lukács és Lengyel elvtársakat is, sőt, még az akkor már mártírhalált halt Korvin Ottót is. Természetesen ez a levél is hallatlan fölháborodást váltott ki, és majdhogynem lehetetlenné tette a KB tárgyalásait. Rudas elvtárs kijelentette, hogy lehetetlen az együttműködés Kun Bélával; Landler elvtárs pedig, hogy nem hajlandó még szóba állni sem Kun Bélával addig, amíg az vissza nem vonja a Korvin Ottó emlékét sértő gyanúsítgatásokat, és nem vonja le Pór Ernő bizonyítottan elkövetett hibáinak a konzekvenciáit. Egyre elviselhetetlenebbé vált így a légkör. Aminek következtében rettenetes káosz uralkodott. Steinhofból oly módon akarták az ügyet rendezni, hogy néhány értelmiségit, így pl. Bolgár és Rudas elvtársat egyszerűen felsőbb utasítással ki akartak volna zárni a pártból. Amikor ez a terv kudarcba fulladt, újabbat kovácsoltak, melynek következményei később fölötte kellemetlen módon váltak érezhetővé a pártban. Steinhofi intenciókra akképp akarták az akkori KB. -t szétrobbantani, hogy pártalapítás ürügyén összeszedték az ipari munkások egy csoportját, és az ő kezükbe akarták átjátszani a hatalmat. Bár Szántó Béla elvtárs, aki az akkori KB-ban Kun Béla legközelebbi környezetéhez és egyáltalában is személyes hívei közé tartozott, tiltakozott ellene, odaállítottak ennek a mozgalomnak az élére egy munkást, akiről később, amikor együtt kellett dolgoznia vele, Vágó Béla elvtárs 8 (Kun Bélának ugyancsak régi személyes barátja és híve) megállapítani kényszerült, hogy közveszélyes őrült. Nem szorul részletesebb ábrázolásra, miként hatottak ezek a dolgok az elvtársakra és munkájukra. Persze: Kun Béla elvtárs mindig csak a kezdőlökést adta meg ezekben az ügyekben, később a két tábor önállóan folytatta a harcot. Nem akarjuk tehát kizárólag rá hárítani a felelősséget e viszonyokért. De meg kell gondolni, hogy Kun Béla a párt elismert vezetője volt. Hatalmas súlya volt, és van még most fegyveres erők minisztere, belügyminiszter, a Minisztertanács első elnökhelyettese lett ben a Minisztertanács elnöke volt, ben államminiszter. A szerk. 8 Vágó Béla ( ) magántisztviselő, újságíró. Az 1900-as évek elején a Népszava munkatársa volt, kapcsolatba került Szabó Ervinnel, és a szociáldemokrata párt balszárnyához tartozott ban tagja volt a budapesti Munkástanácsnak, majd vezetője az ottani kommunista frakciónak. Közreműködött a KMP megalakításában, tagja volt az első KB-nak. A tanácsköztársaság alatt helyettes belügyi, majd belügyi népbiztos volt, az I. hadtest parancsnoka. A bukás után előbb Bécsben dolgozott, majd 1921-ben Berlinbe ment, bekapcsolódott a KPD munkájába, és Szovjet-Oroszország berlini kereskedelmi kirendeltségén dolgozott. Hitler hatalomra jutása után az illegális Die Rote Fahne szerkesztője volt, majd 1933 végén a Szovjetunióba emigrált, szerkesztője volt a Sarló és Kalapács című folyóiratnak ben kivégezték. A szerk.