A TERMÉSZETESSÉG ÉS A LEROMLOTTSÁG ÉRTELMEZÉSE A HAZAI ERDİK PÉLDÁJÁN BARTHA DÉNES

Átírás

1 A TERMÉSZETESSÉG ÉS A LEROMLOTTSÁG ÉRTELMEZÉSE A HAZAI ERDİK PÉLDÁJÁN Bevezetés BARTHA DÉNES A természetes állapot meghatározására többféle definíciót találunk a szakirodalomban (pl az ember által teljesen érintetlen természet; 2. az ember által közvetve befolyásolt, de közvetlen hatás nélkül érintett természet ; 3. vadászattal és győjtögetéssel hasznosított, de más közvetlen hatás nélkül érintett természet, REIF, 1999/2000), melyek azonban mind megegyeznek abban, hogy az ember közvetlen hatását teljes mértékben kizárják. A természetesség (és inverz fogalma a leromlottság) a természeti állapot aktuális kifejezıdését jelöli, mely fogalompár értelmezési tartományának két végpontját tudjuk egyértelmően megadni. Az egyik végpontot az eredeti (~ ısi ) állapot jelenti, mely 100%-os természetességként fogható fel, s az eredetiség (~ ısiség) az antropogén hatások elıtti természetes állapot kifejezıdését jelenti egyben. (Megjegyzendı, hogy az eredetiség és az ısiség nem szinoním fogalmak, bár jelentésük hasonló. Az ısiség mindig a régmúlttal kapcsolatos, az eredetiségnél ez nem kizárólagos kritérium. A köznyelvben azonban az ısi elıtag jobban meghonosodott, lásd ıserdı, ısgyep, ısláp etc.) Az értelmezési tartomány másik végpontja a mővi állapottal jellemezhetı, a mőviség kizárólagosan emberi alkotás kifejezıdését jelöli, amit a vizsgált objektumunk esetében 0 %-os természetességnek (100%- os leromlottságnak) is felfoghatunk. A természetesség-leromlottság értelmezési tartományát különféleképpen skálázták (lásd DIERSCHKE (1994) összefoglaló tanulmányát), ahol általában 4 vagy 5 fokozatot állítottak fel. (Érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy az elsı skálát magyar botanikus, Bernátsky Jenı állította fel 1904-ben.) A természetesség megítélése léptékfüggı, a különbözı szinteken (állomány = erdırészlet, erdıtömb = kistáj, régió = nagytáj) más-más kritériumokat kell figyelembe venni. Ennek áttekintését adja STANDOVÁR (2000) tanulmánya. Külföldön már jelentıs elırehaladás történt ezen a téren, így Ausztria teljes erdıterületét minısítették a természetesség-leromlottság tekintetében (ANON.,1996), Németországban pedig most folyik tartományonként egy Waldbiotopkartierung program (SCHIRMER, 1998). Értékelı módszerek a természetesség meghatározására 1. Értékelés a fajok viselkedése alapján A növényfajokhoz rendelt természetvédelmi kategóriák (SIMON, 1988), illetve szociális magatartás típusok (BORHIDI, 1993, 1995; BORHIDI et al., 2000) alkalmasak arra, hogy segítségükkel egy adott terület (társulás) természetességi állapotát nagyvonalakban meghatározzuk. Ezek a módszerek gyorsaságuk folytán széles körben alkalmazásra kerülnek, de elsısorban kompozícionális jellemzıket alkalmaznak, s a struktúrális és funkcionális jellemzıkrıl csak áttételesen adnak képet. 2. Értékelés az emberi befolyás mértéke (hemeróbia) alapján Referenciaként a természetességi-leromlottsági skála mővi állapotát azaz teljesen megsemmisített természeti állapotot jelzı végpontja használandó. Az ez alapján (ebbıl az irányból) történı skálázás adja a hemeróbia-fokozatokat, melyet JALAS (1955) dolgozott ki, s

2 SUKOPP (1969) fejlesztett tovább. A hemeróbia nem más, mint az emberi kultúrhatás kifejezıdésének mértéke. Ezen az elven hazánkban elıször BARTHA (1994) értékelte az erdıket, ahol az idegenföldi fafajok aránya és a tarvágás mértéke alapján sorolta az egyes hemeróbia-fokozatokba erdıgazdasági tájainkat. Késıbb FRANK BARTHA (1997) a soproni Dudlesz-erdı tömbjére, erdırészlet szinten több kritérium bevonásával végzett értékelést. A hemeróbia-módszert alkalmazták (ANON., 1997) is Ausztria erdıterületének (3,88 millió ha) természetességi fokozatokba való sorolására, ahol 11, különbözı mértékben súlyozott jellemzı (a fafajok természetközelisége, a gyepszint természetközelisége, a felújulás módja, a szabadon felverıdött újulat területe, használati mód, fejlıdési stádium, korszerkezet, holtfa, állományszerkezet, a fafajok sokfélesége, a gyepfajok sokfélesége) adja az értékelés alapját. 3. Értékelés a természetes erdıtársuláshoz (állapothoz) való viszonyítás alapján Ennél a módszernél az eredeti (~ ısi) állapot felıl közelítünk, tehát az emberi hatások hiányán keresztül próbáljuk referenciánkat megadni, ami nem más, mint a zavartalan fejlıdéső erdı (PETERKEN, 1996; JAX, 1998/99; SOMOGYI, 1998). Ezt a zavartalan fejlıdéső erdıt a szabadon érvényesülı természeti folyamatok (lásd "ıserdı-modell", 1. ábra) és az ezen folyamatok által kialakított jellemzık (lásd "ıserdı-jellemzık", 2. ábra) határozzák meg egyértelmően. Referenciaként azonban egy folytonosan változó, sok esetben a véletlentıl függı modellt nem lehet választani, ezért a természetes erdıdinamika (1. ábra) egy kitőntetett fázisát, az optimális szakaszt alkalmazzuk kicsit önkényesen összehasonlítási alapként. Ugyanis ezt a szakaszt ismerjük a legjobban (ezt jellemzi általában a növénytársulástan), s a szálerdı-gazdálkodás is eddig a szakaszig engedi állományait fejlıdni, ahonnan aztán visszaveti azokat a felújulási szakaszba. Habár referenciaként egy többé-kevésbé statikus állapotot választottunk, a természetesség értékeléséhez a folyamatok által létrehozott jellemzıket (2. ábra) is felhasználjuk majd, tehát a közép-európai erdıdinamika két (kis és nagy) szukcessziós ciklusa nem kerül figyelmen kívülre.

3 Katasztrófaterület Katasztrófa Elıerdı Átmeneti erdı Záróerdı Felújulási szakasz Szétesési szakasz (összeroppanási sz.) Szálalóerdı Fiatalkori szakasz Szálerdı - gazdálkodás Tetızı szakasz (öregedési sz.) Optimális szakasz (klimax erdı) 1. ábra A közép-európai természetes erdıdinamika modellje 2. ábra A természetes állapotú erdık fontosabb jellemzıi A. Tájszintő jellemzık Összefüggı erdıtakaró nagysága Tájléptékő mozaikosság: erdıtársulás-diverzitás Zárt erdıhöz kötıdı, ritka fajok jelenléte Erdıszegélyek kialakulása Összeroskadó erdıfoltok B. Állományszintő jellemzık Természetes erdıdinamikai folyamatok érvényesülése Elegyesség: fafajdiverzitás Vegyeskorúság: kordiverzitás Inhomogén záródás, többszintő faállomány: strukturális diverzitás Tájidegen fa- és cserjefajok aránya Nagymérető, idıs fák, hagyásfák, hagyásfa-csoportok elıfordulása Odvas fák, lábonszáradt fák, facsonkok jelenléte Elhalt, korhadó faanyag megléte Pionír fajok egyedeinek, csoportjainak jelenléte Erdei cserjefajok elıfordulása Invazív, adventív és gyomfajok hiánya vagy csekély mértékő fellépése

4 Háborítatlan alom- és humuszos szint Természetes újulat megjelenése Lékek kialakulása: lékesedés Mikroélıhelyek sokfélesége Nagyvad-károsítás elviselhetı mértéke Ezen a téren az elsı próbálkozás a BARTHA SZMORAD TÍMÁR (1997) szerzıhármasé, akik erdırészlet szintő értékelési módszert dolgoztak ki, s referenciaként a gazdaságilag (jól) kezelt erdıt (24 erdıtársulás-csoportba sorozva) választották. Az értékelési szempontok is elsısorban a gyakorlati élethez közel állók, így figyelembe veszik az ıshonos idegenföldi fafajok arányát, az elegyfák meglétét ill. hiányát, a termıhelynek megfelelı termıhelyidegen fafajok arányát, a korszerkezetet, a cserjeszint meglétét, összetételét, a termıhely állapotát. További jellemzık (pl. a faállomány záródásának horizontális mozaikossága, inhomogenitása; a cserjeszint borításának egyenletessége, fajainak térbeli eloszlása, mozaikossága; szintezettség; többkorúság és a korosztályok térbeli mozaikossága; idıs (hagyás-) fák jelenléte, száma, eloszlása; holt (részben fekvı) fák jelenléte, száma, eloszlása, mérete) bevonását szükségesnek tartják, de kvantifikálásuk nehézségekbe ütközött. Ezek alapján egy ötfokozatú (1. természetes erdı, 2. természetközeli (-szerő) erdı, 3. mérsékelten átalakított erdı, 4. erısen átalakított erdı, 5. mesterséges erdı) skálába sorolhatók a vizsgált állományok (erdırészletek). Hasonló elveken nyugszik, tulajdonképpen az elızı módszer gyakorlatiasabbá tett változata SÓDOR MADAS (1998) értékelı rendszere. Értékelési szempontjaik az eredet (mag sarj), a szukcessziós stádium, az idegenföldi és tájidegen fafajok aránya, a szerkezet és a monokultúra jelleg. Szintén ötfokozatú természetességi skálát alkalmaznak, amelyben a természetességi fokozatok megnevezésre gyakorlati erdészeti fogalmakat (is) használnak (1. természetes erdık, 2. természetközeli erdık, 3. származék erdık, 4. kultúr- és ültetvényszerő erdık, 5. ültetvények (ültetvény-erdık)). Mindenképpen meg kell még említeni MÁTYÁS (1998) fentiekre reagálva készített módszerét. Ennek az a sajátossága, hogy nem alkalmaz referenciát, értékelési szempontjai is kisszámúak, a faállomány-típuson belül a domináns fafajok ıshonos / nem ıshonos volta mellett a domináns fafajok és a klíma kapcsolatát elemzi. Valójában 3 természetességi fokozatot (1. természetes erdı, 2. természetszerő erdı, 3. kultúrerdı) állít fel, a negyedik fokozat (ültetvény) törvényileg és más rendezı elvek alapján rögzített, nem illeszthetı lineárisan az elızı háromhoz (SZMORAD, 1999). Összegzés A természetesség-leromlottság mértékének meghatározása merıben új szemléletmódot és módszereket kíván. Azért van szükség különbözı térléptékben erdeinkben a természetességi fokozat megállapítására, mert eddig csak a faállományt minısítettük, az erdıt sohasem; csak mennyiségi mutatókat (ha, m 3 etc.) alkalmaztunk, minıségi mutatókat nem; csak statikus állapotot értékeltünk, a dinamikus változásokat figyelmen kívül hagytuk. A természetességi mutató idırıl-idıre történı megálapítása hozzásegíthet minket egy valóban természetközeli erdıgazdálkodás kibontakozásához illetve elterjedéséhez.

5 Irodalom ANON. (1996): Wie natürlich ist der Österreichische Wald? Forstliche Bundesversuchsanstalt, Mariabrunn, pp BARTHA D. SZMORAD F. TÍMÁR G. (1998) : A magyarországi erdık természetességének erdırészlet szintő értékelési lehetısége. Erdészeti Lapok 133: BARTHA D. (1994): A magyarországi erdık degradáltsága. Erdészeti Lapok 129: BORHIDI A. CSETE S. CSIKY J. KEVEY B. MORSCHHAUSER T. SALAMON-ALBERT É. (2000): Talaj és természetes növényzet. Bioindikáció és természetesség a növénytársulásokban. In: VIRÁGH K. KUN A. (szerk.): Vegetáció és dinamizmus. MTA ÖBKI, Vácrátót, p BORHIDI A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. JPTE Növénytani Tanszék, Pécs, pp. 95. BORHIDI A. (1995): Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the Hungarian Flora. Acta Botanica Hungarica 39: DIERSCHKE, H. (1984): Natürlichkeitsgrade von Pflanzengesellschaften unter besonderer Berücksichtigung der Vegetation Mitteleuropas. Phytocoenologia 12: FRANK N. BARTHA D. (1997): A magyarországi erdık értékelése a hemeróbia-fokozatok segítségével. IV. Magyar Ökológus Kongresszus elıadásai és poszterei összefoglalói, Pécs, p. 64. JALAS, J. (1955): Hemerobe und hemerochore Pflanzenarten. Ein terminologischer Reformversuch. Acta Soc. Fauna Fl. Fennica 72: JAX, K. (1998/99): Natürliche Störungen: ein wichtiges Konzept für Ökologie und Naturschutz? Zeitschrift für Ökologie und Naturschutz 7: MÁTYÁS CS. (1998): Alapelvek és szempontok a hazai erdık természetességének megítéléséhez. Erdészeti Lapok 133: PETERKEN, G. F. (1996): Natural Woodland. Ecology and Conservation in Northern Temperate Regions. University Press, Cambridge, pp REIF, A. (1999/2000): Das naturschutzfachliche Kriterium der Naturnähe und seine Bedeutung für die Waldwirtschaft. Zeitschrift für Ökologie und Naturschutz 8: SCHIRMER, C. (1998): Überlegung zur Naturnähebeurteilung heutiger Wälder. Allg. Forst- u. Jagdzeitung 170: SIMON T. (1988): A hazai edényes flóra természetvédelmi-érték besorolása. Abstracta Botanica 12: SÓDOR M. MADAS K. (1998): Az erdık természetességének értékelése az erdıtervezés során. In: SOLYMOS R.(szerk.): Természetközeli erdı- és vadgazdaság, környezetbarát fagazdaság. Budapest, p SOMOGYI Z. (1998): A bolygatás jelensége, szerepe az erdei ökoszisztémákban és erdımővelési jelentısége. Erdészeti Kutatások 88: STANDOVÁR T. (2000): Erdeink biodiverzitásának megırzése. In: MÁTYÁS CS. (szerk.): Páneurópai kezdeményezés az erdık védelmére. Budapest, p SUKOPP, H. (1969): Der Einfluss des Menschen auf die Vegetation. Vegetatio 17: SZMORAD F. (1999): Ismét az erdık természetességi állapotának értékelésérıl. Erdészeti Lapok 134 : 7-9.