HÍRLEVELE. Feléledés. Krisztus követőjének minden. A Bencés Diákszövetség. XX.évf. 1. szám PAX ET GAUDIUM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRLEVELE. Feléledés. Krisztus követőjének minden. A Bencés Diákszövetség. XX.évf. 1. szám 2009. PAX ET GAUDIUM"

Átírás

1 PAX ET GAUDIUM A Bencés Diákszövetség HÍRLEVELE XX.évf. 1. szám Pünkösd hava Feléledés Krisztus követőjének minden nap fel kell vennie keresztjét. A keresztút a Golgotára ve - zet, ahol Jézus beteljesíti áldozatát. Ha a keresztút az em ber életútját jelképezi, akkor úgy tűnik, hogy az em ber végső sorsa a halál. De vajon a halál megsemmi sülés-e, vajon ez a végállomás? A bűn, az Istentől va ló elfordulás következménye a halál. A bűnbe Jézus nem egyezett bele, de a halált magára vállalta. Sajnos a mai horrorfilmekben a gonosz, félelmet keltő szereplőket úgy tüntetik fel, hogy azok mindenfajta megsemmisü lésüket, kiirtásukat követően is mé telten újjáélednek, és újra üldözni kezdik áldozataikat. Mindez a jót tevőkkel nem történik meg (a filmekben). Szent János passiója szerint Jézus utolsó szava a keresztfán: Beteljesedett. Mit jelent ez az utolsó sóhaj? Azt jelenti ez, hogy amitől minden ember fél, a halál órája elérkezett? Mivel Jézus magára vette törékeny emberi természetünket, fohásza ezt is jelentheti. Talán ezért adja a kereszten függő Jézus ajkára Szent Máté és Szent Márk evangélista a 22. zsoltár elkeseredést tükröző szavait: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Jézus átéli az emberi halálfélelmet, és valóságosan elszenvedi a halált. De megerősíti követőit, hogy a végső szó nem a halálé. Amikor Jézus az élet kenyeréről tanítja hallgatóit, a szerető mennyei Atya akaratát így összegzi: Annak, aki küldött engem az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon (Jn 6, 39-40). Jézus jóváhagyja azt, hogy minden embernek a halálon át kell eljutnia az életre. De a végső szó nem a halálé. Aki Jézussal együtt engedelmes és áldozatos küldetést vállal, az Jézussal részesül az élet győzelmében. A végső dolgokról beszélve ennek ígéretét adja Jézus Fülöp és András apostolnak: The Agony in the Garden Barbara Goshu lengyel festőművésznő alkotása Bizony, bizony mondom nektek, ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre... Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya (Jn 12,24.26). Erről az önmagáról elfeledkező szeretetről szól a Ma dárijesztő tanmeséje. Egyszer egy vadász megsebesített egy tengelicét. A madárka ideig-óráig még eléldegélt azon, amit a földön talált, de aztán megérkezett a rettenetes, fagyos tél. Amikor egy hideg reggelen ennivalót keresett, megpihent egy madárijesztőn. Tekintélyes madárijesztő volt, nagy barátja a szarkának, varjaknak és más szárnyasoknak. Szalmatestét régi ünneplő ruhába öltöztették, a feje egy nagy, na - rancs sárga tökből, fogai kukoricaszemekből készültek, orraként egy répa, szemeként két dió szolgált. Mi újság, tengelice? kérdezte a madárijesztő kedvesen, mint mindig. Semmi jó sóhajtott a tengelice. Kis híján elpusztulok ebben a hidegben, mert sehol sem találok menedéket. Az ennivalóról ne is beszéljünk. Azt hiszem, nem érem meg a tavaszt. Ne félj! Bújj be ide a zakóm alá. A szalmám száraz és meleg. Így talált otthonra a tengelice a madárijesztő szalmaszívében. Már csak ennivalót kellett szereznie. De hol vannak ilyenkor rügyek és magok? Egy nap, amikor a zúzmara jeges szárnya mindent belepett, a madár -

2 2 FELÉLEDÉS PAX ET GAUDIUM A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG KONVENT-KÁPTALANJA JANUÁR 29-I ÜLÉSÉN Asztrik főapát úrnak ijesztő lágyan azt mondta a tengelicének: Tengelice, edd meg a fogaimat: finom kukoricaszemek! De akkor neked nem lesz szájad! Legalább bölcsebbnek fogok látszani. A madárijesztő száj nélkül maradt, de boldog volt, hogy kis barátja él. És rámosolygott a diószemeivel. Néhány nap múlva a répaorr következett. Edd meg! Tele van vitaminnal mondta a madárijesztő a tengelicének. Hamarosan a diókra került a sor. Majd mesélsz nekem mondta ő. Végül a madárijesztő odaadta a tengelicének a tököt, ami a feje volt. Amikor megérkezett a tavasz, a madárijesztő nem volt többé. De a tengelice élt, és felröppent az azúrkék égbe. Jézus kereszthalálával valóra váltotta azt az életre szóló ígéretet, amelyről Szent Pál apostol írja az Első Korintusi Levélben: Amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is (1Kor 15,21). Az irgalmasság evangéliuma, Szent Lukács leírása szerint Jézus a keresztfán imádkozik hóhéraiért: Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Lk 23,34). A bűnbánó gonosztevőnek az élet teljességét ígéri a halál pillanatában: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23,43). Az életről szóló örömhír felbátorít minket arra, hogy Jézus Beteljesedett" fohászában az engedelmes küldetés maradéktalan végrehajtásának kinyilatkoztatását lássuk. Beteljesedett az ember ősi vágya, hogy élhessen mindörökké. Josef Haydn Évszakok című oratóriuma az emberi élet legfontosabb életszakaszait kíséri végig, amelyeket az évszakok váltakozásához hasonlít. Az öregkort jelképező tél végső kimenetele nem a fagyos halál, hanem az új élet fakadása. Vagyis feltámadás, amit Jézus kereszthalála szerzett meg nekünk. A mostani Haydn-évben, az oratórium fináléjának szövegét húsvéti bíztatásként és imádságként idézem: S akkor hasad a fenséges hajnal! A Mindenható második szava ébreszt új életre minket, fájdalomtól és örökre szabadon. Megnyílnak a mennyeknek kapui, a szent hegy föltűnik. Azt koronázza az Úrnak sátora, hol nyugalom és béke trónol. Ki merészelhet e kapukon belépni? Ki a Rosszat elkerülte s Jót cselekedett. Ki hághat fel a szent hegyre? Kinek ajkáról Igazság fakadt. Ki fog e sátorban lakozni? Ki a szegényeket és megszorultakat segítette. Ki fogja ott a békét élvezni? Ki védelmet és igazat adott az ártatlannak... Ve - zes sen minket a Te kezed Istenünk! Adj nekünk erőt és bátorságot! S akkor éneklünk, akkor belépünk a Te dicsőséges birodalmadba. Amen. újabb kilenc évre bizalmat szavazott az 1991-ben megkezdett főapáti szolgálatához. A Magyar Bencés Kong re - gá ció Kons ti tú ció - iban előírt tikos szavazásra a főmonostori konvent tagok, azaz a Pannonhalmán, Bakonybélben, Ti hanyban, Győrött, Budapesten és a rendi plébániákon élő hatvanhét ünnepélyes fogadalmas rendtárs volt hivatalos. Asztrik főapát út február 11-én ünnepelte püspökké szentelésének 20. év fordulóját. Pannonhalmán ünnepi szent mise keretében emlékeztünk meg a jubileumról. Főapát úrnak a Szentlélek megvilágo sító és bátorító erejét kívánjuk, hogy midőn mások javításán munkálkodik, maga is megtisztuljon!" (RB 2,40) Hortobágyi Cirill perjel atya a Sándor-palotában február 20-án 50. születésnapja alkalmából elnöki emlékérmet vehetett át SÓLYOM LÁSZLÓTÓL, a Magyar Köz tár saság elnökétől. Sólyom László a ki tüntetés átadásakor méltatta Cirill atya kiemelkedő tevékenységét, amely nek köszönhetően a bencés kö zösség példaértékű módon újjászervezte gazdasági életét a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben. Szívből gratulálunk az elismeréshez! Forrás: Bencés Hírlevél DR. SZEDERKÉNYI KÁROLY farkasréti plébános (Ph 77)

3 20 ÉVESEK VAGYUNK Szép ajándékot kaptunk nem régiben: a Magyar Kul túra Városa címmel büsz kélkedő Sárvár művelődési há zát ezentúl Nagy Gáspár Kul - tu rális Köz pontnak hívják. Má - jus 2-án volt a névadó ünnepség, melyre diákszövetségünket is meghívták, várták. (Lásd még: Non omnis moriar írásunkat a 25. oldalon.) Nem a mi érdemünk nem tet tünk érte. Különös üzenete van számomra eme eseménynek. Diákszövetségünk mérhetetlen gazdagsággal bír. Kiváló, nagy szerű emberek növelik büsz keségünket, mi magunk is szívesen gondoljuk magunkról talán nem alaptalanul: értékek is merői, hordozói vagyunk, ame - lyek biztos igazodási pontként szolgálnak számunkra. De tettünk-e azért, hogy or - szá gunkat behálózó szövetségként mások számára is az lehessünk? Tettünk-e erőnkhöz mérten eleget? Az újkori 20 évünkért először is köszönet kell mondanunk és hálát kell adnunk érte. Köszönetet az alapítóknak, elő deinknek akik még sokan itt vannak közöttünk. És emlékeznünk kell azokra is, akik már nem érhették meg velünk itt ez ünnepet. Jó tudni, hogy odaát is őrködnek egységünkön. Köszönjük, hogy ma is vannak, akiknek lelkesedése mindig át - segít bennünket a mélyponton. Köszönjük, hogy újra és újra erőt kapunk a feléledésre. Mert országunkkal együtt nekünk is élednünk kell. BISCHOF PÉTER SZÖVETSÉGI HÍREK BDSZ eseménynaptár december Elkészült és postára adtuk a decemberi Meg ér ke zés Hír le - velünkkel diákszövetségünk kísérletként megjelentetett asztali naptárát. Sok dícséretet kaptunk érte; kritikaként az apró betűket említették többen. január 17. szombatra hívtuk össze a 2009 év első elnökségi ülését, ismét a Mathias Corvinus Col lé giumba. Idézet az elnöki bevezető gondolatokból: Az országos szervezetünk elnökségének el sőd leges felelőssége, hogy biztos hátteret adjunk a helyi kö zösségeknek; a szervezet törvényes működését támadhatatlanul biztosítsuk. Nekünk, tisztség vi se lők - nek is tudatosítanunk kell: felelősek vagyunk a ránk bízott és vállalt! feladatokért, de azért is, hogy megpróbáltunk-e másokat megszólítani, be vonni (szakmai közösséget épí teni) biztosítva az ügyek elő re hala - dá sát. Az összes egyéb vállalt, kitűzött feladat ez után következhet. január 20. Informális egyeztetésre került a nyilvános médiaszereplések megszervezésének lehetőségéről a KÉSZ, a NOE, a Piarista DSZ, az IGEN és a Közbizalom Egyesület részvételével. Diákszövetségünket DR. KA PILLER PÉTER és BISCHOF PÉTER képviselte. február 11. A Kell nekünk egy zász ló pályázatunkra 3 db pá lyamű érkezett; az elbírálás-kiválasztás illetve kivitelezés a tavaszi időszak feladata. A má jus végi találkozón szeretnénk a zászlót felszentelni. A zászlótervek a honlapon tekinthetők meg. február 21. A IV. Bencés Bál, ismét a Szépművészeti Múzeumban. Bálunk fővédnökei ASZTRIK FŐAPÁT úr és PACZOLAY PÉTER alkotmánybírósági elnök voltak; diáktársi védnöknek CZIGÁNY GYÖRGYÖT kértük föl. A bálon némi tánc mellett sor került a Palatin Gergely és a Söveges Dávid irodalmi díjak átadására, valamint számos egyéb esemény mellett tiszteletbeli tagunkká fogadtuk HEIMANN ZOLTÁNT. március 5. Beérkeztek a BDSZ Ösz töndíjalap pályázatai; az idei évben 17 diáktársunk pályázta meg az ösztöndíjat. A 10 ösztöndíj elbírálása folyamatban van, a kiosztásra a győri és pannonhalmi találkozókon kerül sor. március 21. Szent Benedek ünnepén rendhagyó módon, a Csepel-Bel vá - rosi Kisboldogasszony temp lomban tartotta a szentmisét a BDSZ Fő - város Környéki Szer vezete. A szentmisét HA RANGOZÓ IMRE kanonok-plébános celebrálta. A szentmisén a szervezet tagjain kívül FABER MIKLÓS vala mint a Jedlik Gimnázium kép viseletében KRASSÓI KORNÉLIA is megjelent. április 16. Heimann Zoltán szek szár di pincészetében látta vendégül a BDSZ 15 tagját, akik Budapestről, Pécsről, Bajáról érkeztek. A vezetőség részéről az elnök, főtitkár, és rendi alelnökünk vett részt. A borászat bejárása, a vacsora elköltése után hasznos beszélgetést folytattunk a BDSZ-t érintő történésekről, új lehetőségekről házigazdánk aktív, kezdeményező felvetései kapcsán. április 18. NÁDASI ALFONZ atya születésének 100. évfordulóján a szombathelyi szervezetünk em lék táblát állított egykori bencés iskolájában, a pápai Türr István Gimnáziumban. Az ünnepi szent misén 7 diáktársunk koncelebrált, a homíliát TAMÁS atya, győri igazgató mondta. április 22. Ügyvezető elnökségi ülésünkön áttekintettük a beérkezett szervezeti visszajelzéseket, döntöttünk a támogatásokról. Főtitkárunk örömmel számolt be a telefonflotta szerződésének aláírásáról. (Az új feltételek a honlapon, illetve a 9. oldalon.) Fontos kérdésként a feladataink megosztásáról, illetve a könyvelési problémákról, az egyesületi irodánk megvalósítási lehetőségeiről tanácskoztunk. április 25. Bencés Sportnapunkat ismét megrendeztük Budapesten, az Idom sporttelepen. A sok fiatal diáktárs mellett (azért lehettek volna többen is ) néhány idősebb diáktárs is megjelent. 3

4 4 A győri közös érettségi találkozó programja SZÖVETSÉGI HÍREK A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Bencés Diákok Győri Egyesülete május 23-án tartja az immár hagyományos közös érettségi találkozót Szentmise a Szent Ignác Templomban Főcelebráns BÍRÓ LÁSZLÓ püspök úr, katonai ordinárius Dísztermi ünnepség Himnusz A megjelentek köszöntése MOLNÁR ZSOLT BDGYE elnök A Gimnázium énekkarának műsora Ünnepi beszéd az 50 éve érettségizettek nevében BAKSA KÁLMÁN A Gimnázium énakkarának műsora Bencés ösztöndíj átadása BISCHOF PÉTER BDSZ elnök Emlékéremek átadása a 70 éve érettségizetteknek. A Gimnázium mindennapjai és zárszó HORVÁTH DORI TAMÁS perjel Szózat Vendéglátás, az osztályok gyülekezése a kijelölt tantermekben. MOLNÁR JENŐ Bencés Diákszövetség Országos Találkozó Pannonhalma, május Küldöttgyűlés a Teleki teremben (a küldöttek részére) Ünnepi szentmise a Bazilikában Főcelebráns, igét hirdet: ASZTRIK főapát úr A szentmisét követően Barokk-idő c. időszaki kiállításunk megtekintése a könyvtárban sör-virsli ebéd a gimnázium árkádjai alatt Baráti találkozó a tornateremben - elnöki köszöntő - FABER MIKLÓS: a Diákszövetség éltető ereje - DR. KOMLÓSSY ATTILA: a STYX akkor c. előadása - díjátadások Záróima a tornateremben PAX ET GAUDIUM Baradla - ANNO 1965 APH66b osztályunk önjelölt gondnokaként többek közt a régi emlékeink összegyűjtésével is foglalkozom. Ennek során kerültek elő a BORBÁS LACI 6x6-os negatívjai, amik szkennelése közben örömmel és fájdalmas emlékként ismertem fel többek közt a kis Wettsteint, a vonaton is mindig csacsogó kedves óvári fiút: ő az egyik a likász -képen. Lelke mint másik két társáé a Baradla-barlang mélyéről annak födémét is áttörve szállt fel a Teremtőhöz. Az 1965-ös szilveszteri tragédia osztá lyunkat különösen érintette, hiszen tő - lünk ketten is ott voltak. Őket a kórházi ápolás után újra viszontláttuk. Me sélték, mi hogy volt. A korabeli kemény idők módszeres pro - pagandája is dolgozott. Hatása minket sem kímélt. Sokan kezdtünk értetlenkedni: hogy is volt ez a túlzásba vitt aszketizmus? "A Valter" éheztette őket? És mi az, hogy ott hagyta lenn a kifáradt és elájult csapatot, és a tanárnővel fenn rögtön beült az étterembe vacsorázni? A zűrzavart később sem hagyták elcsendesedni. GYURKOVITS TIBOR meg merte piszkálni, sikeres darabja némelyest sejtetni engedte: a Valter ügyekben nem is biz tos, hogy a ko rabeli tollnoknak (a 'kékfényes' Szabó) annyira igaza volna. Sőt! A fentebb említett emlékgyűjtések programmja a Baradlaügyet korábban is tartalmazta, s a ne hagyjuk veszni, amíg még vagyunk" jelszóval az osztályban elkezdtük a munkát. Áttörést okozott az ügyben, hogy a BORBÁS egy mentős konferencián el hang zott előadásukkal lepett meg, ahol DR. KOMLÓSSY ATTILA (Ph 68) mentő-szak orvossal dolgozták fel a tragédia té nyeit. Az rögtön látszott, hogy ez nem lehet csak egy osztály belügye: a diáktársakat és a Rendet is beleértve mindenkivel meg kell ismertetni a szakorvosi, szakmai véleményt. Javasoltam, hogy az előadást a májusi pannonhalmi BDSZ-találkozóra be kellene iktatni, s ezt kérésünkre a BDSZ szervezésében most meg is valósul - köszönet érte! KISS GYULA (Ph 66) alias HEGYKŐ Az eseményekről bővebben a május végi pannonhalmi találkozón hallhatnak az érdeklődők.

5 PORTRÉ B E M U T A T J U K a készülődő ANGELUS c. bencés szellemiségű kiadvány, (almanach) tervezőjét, Kelényi István szerkesztőt ben érettségizett Pannonhalmán. Az interjú 60. születésnapjára jelent meg ban az ELTE Perspektíva c. slapjában, melyet a diákok szerkesztenek és egyik (bölcsész) hallgatója beszélgetett vele. Mindvégig önmagam maradhattam * Tíz hallgatóból legalább kettő Nála írja a szak dolgozatát; amit nem ismer az európai szellemi életben, művészetben, az ta lán nem is létezik; mércét állít fel, követendő példát mutat nekünk; azt ta nítja, amire a leginkább szükségünk van: hitet. Embernek és szakembernek egyaránt kiváló, és soha el nem feledhetően él hallgatói emlékezetében, ez a foglalkozása, teszi a dolgát. A lexikonok főleg azt emelik ki róla, hogy az élő magyar művészet - tel foglalkozik. Nem csoda ez a meghatározás, mert több tucat képzőművészeti kiállítást is megnyit évente... Nemrég töltötte be a hatvanadik életévét. Ez az interjú Vele készült, Dr. Kelényi Istvánnal. Mi az Ön foglalkozása? Irodalmár vagyok elsősorban, de a szín ház világa is az egyik érdeklődési te - rü letem, most éppen tanár vagyok, szeretek tanítani. Húsz évvel ezelőtt egy fiatal újságíró feltette azt a kérdést, mi akarok lenni, pontosan nem tudtam válaszolni, most erre sem tudok, ez a legjobb válaszom: írástudó. Az írástudás alatt értem azt, hogy az utóbbi időben írok esszéket, meg tanulmá nyokat, de versekkel indultam. Mos ta - ná ban állnak kötetnyivé az újabb verseim újra, hamarosan pedig lesz egy jubileumi kötetem. Egy eléggé jó verseskötetem je - lent meg eddig, antológiákban is jelentem meg, sokat publikáltam az elmúlt húsz évben, írtam Balassiről, József Atti - láról, Babits ról, Madáchról, minimonográfiáim, műfordításaim is meg je len tek, ko ráb ban rendeztem az Egyetemi Szín - padon, azon kívül írtam kb. tíz hangjátékot, rádióztam, műsort vezettem. Nem vol tam jó riporter, de mint mű sor vezető tűrhető voltam. Szeretem interdiszciplináris módon meg közelíteni a tár gyakat, tanítottam Átvétel a Perspektíva IV. évf. 4. számából (2006. nov. 28.) mé dia történetet, könyvtártörténe tet, mú zeumtörténetet, a kultúra intézményrendszerét, keresztény ikonográfiát, esztétikát, filozófiát, újabban gyakorlati tárgyakat tanítok majd az andragógiában. Talán ezekben van tapasztalatom, azt szok tam mon dani, azért tanítom, mert csi nálom is. Művészettörténész vagyok másodsorban. Nemrég jöttem haza Itáliából, és törekszem arra, hogy a teremtett világból minél többet megtapasztaljak. Ez nehéz volt az előző rendszerben, mert az NDK-ba, vagy esetleg Pozsonyba lehetett utazni. Az irodalommal is csak úgy foglakozom, hogy vizsgálom mások műveit, jóllehet ma gam is alkotó vagyok. A nem lírai rezonanciákat nem írom meg a verseimben, a társadalmi ügyeket pe dig, ame lyek mindannyiunkat érintenek, azokat in kább publicisztikában fogalmazom meg. Milyen volt a fiatalsága, hogyan kezdte a pályát? Édesapám, VARGA ISTVÁN, a születésem után néhány hó nappal meghalt, félárvaként nőttem fel a nagyszüleimnél Gyú - rón. Amikor én jártam az általános iskolába, akkor összevont osztályok voltak, mert kevesen voltunk, de az utánunk kö - vetkező generáció már normáli s an tudott iskolába járni. Öreganyám rendszeresen át küldött a plébánoshoz beszélgetni. A plébános, ZÓNI IST VÁN által ismertem meg a bencéseket, így kerültem Pan non - hal má ra. Ott keresztény, latin szellemiséget kap tam, magyarságszeretetet. A tananyag ismeretén túli tudásért adtak je - lest, aki csak a kötelezőt ismerte, az jót kapott, ezért rajz-, kémiaszakkörre jártam, irodalmi önképzőkörbe, ahol rendsze resen szerepeltem, SZIGETI KI LI ÁN atya pedig a Collegium Musicum keretén belül és a gregorián éneklés mellett a zene világát kedveltette meg velünk. A bencés szellem: ora et la bora érvényesült Pannonhalmán, amely egész életemben vezetett. Kitűnő tanáraim voltak, akik nagyszerűen el tudták magyarázni a valódi történelmi összefüggéseket. Egy - szer egy erősen ideologizált tankönyv író ja jött ellenőrizni, hogy mennyire tudjuk az anyagot, a mi tanárunk akkor a

6 6 PORTRÉ PAX ET GAUDIUM A fotókat készítette: Bihari Judit tankönyvből kérdezett, és nagy sze rűen megfeleltünk. A va lódi történelmi igazságokat akkor sem a tankönyvekben kel lett ke resni, de adott helyzetben a hivatalos álláspontot is elő tudtuk vezetni. Érettségiig egy na gyon jó közösség tagja voltam, de 23 éves koromig nem vettek fel az egyetemre. Mit csinált ebben az időben? Az öt év mindegyikében felvételiztem valahová. Dol goz tam segédmunkásként, köny vet terjesztettem, új ságot ír tam, mint szabadúszó, hozzáedződtem az élethez. Semmit sem cserélnék el az if jú ságomból. Később mindez persze hozzáadódott fejlődésemhez, az egyéniségemhez. Meg ta nultam, hogyan kell irodalmi műsort vezetni, kiállítást megnyitni, hogyan lehet felnőttekkel bánni. Most éppen felnőttoktatással foglalkozom, magam is már felnőtt voltam, amikor ki ke rültem az oktatás színterére. Az idősebbek, az érettebbek jobban értékelik a gondolatmenetemet, mert érzékelik a szavaim mögött az életutamat. Amikor a jogra felvételiztem, akkor Lenintől az imperializmus öt ismérvét kérdezték, csak négyet tudtam; egy másik alkalommal PÁZ MÁNY PÉTERRŐL kellett felelnem, én fél órát be széltem róla, végül nulla ponttal kiszórtak csak azért, mert pannonhalmi diák voltam. Nem is lehetett fellebbezni. Mégis taníthatok ma már, a bezárt kiskapuk helyett idővel nagy kapuk tárultak ki. Talán azért intézte így a Gondviselés, hogy a fiatal nemzedéket oktathassam szépre, jóra, magyarságra. Hogyan vették fel végül? Először egyszakos magyarra, majd áthallgattam művészettörténetre, de ide csak másodjára vettek át. Színésznek, rendezőnek készültem, végül bölcsész lett belőlem. Szívesen emlékszem vissza egy vizsgámra, ahol tanárom, MEZEY LÁSZLÓ, felnyúlt a polcra egy kötetért, felütötte, elolvasott három sort, és miután felismertem, kezdhettük a vizsgát, örülök fiam, hogy itt van mond ta. Ko ráb ban nem vettek fel, mert tudtam Páz - mányról, ekkor pedig jól jött, hogy tudtam róla. Mit csinált diploma után? 1976 és 89 közt szabadúszó voltam, doktoráltam szín háztudományból, a Rádiónál voltam külsős munkatárs, előadásokat tartottam különböző fórumokon. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karára is úgy kerültem, hogy itt egy kiállítást nyitottam meg, és kerestek egy közművelődési titkárt, itt ragadtam, majd órákat is adhattam. A rendszerváltás utáni első félévben már itt tanítottam, akkor még tanárképző volt, majd a fejem fölé került a PPK. Milyen a kapcsolata a diákokkal? 33 évesen, a krisztusi korig az ember azt hi szi, majd megváltja a világot, aztán rájön arra, legföljebb önmagát tudja megváltani, vagy né hány em bert tud megváltoztatni a környezetében. Az biz tos, a diákok szeretete ad annyi pluszt, hogy azt hihetem, néhány hallgatónak tudok adni valamit magamból, amit az éle - te során még hasznosíthat, de megváltani nem tudom őket. A diákokkal szót tudok érteni, ezért olyan gyümölcsöző az együttműködésünk. Szeretném tágítani hallgatóim látókö rét, s a világra való rálátásukat segíteni. A szakdolgozóim is interdiszciplináris módon kö ze lítik meg a feladatukat. Ha a jó mag jó ta lajra hull, az eredményes lesz, ha rossz talajra, ak kor eleve mindegy, jó mag, vagy nem jó mag. Sajnos nincsen saját gyermekem, a hallgatóim az utódaim. Sok mindenhez kell érteni, hogy az ember jó ta nár lehessen, de leginkább szeretni kell a diákot. Ismereteinket tovább kell plántálnunk, hogy mindnyájan felemelkedjünk a tudással, és a haza fényre derüljön. Milyen nehézségeket lát a hallgatók életé ben? Ha bevezetik a tandíjat, az sok diáknak ne hézséget fog okozni. A tandíj nem megoldás, az állam fokozatosan vonul ki a finanszírozási kötelezettségekből, s hol van a tanszabadság? A diákságnak kell fellépnie, hogy a tandíj ne így valósuljon meg, és ha meg is valósul, ak - kor kevesebb legyen. Tapasztalom a mai tanári sors nehézségeit is, például egyre nehezebb szak könyveket vásárolni, egyre drágábbak, szak könyvekre pedig a továbbképzésünk mi att szükség van. Hogyan szokott kikapcsolódni? Nem tudok igazán kikapcsolódni, inkább be kap cso - lódni szoktam a teremtett világ természeti szépségeibe, ahogyan SZENT ÁGOSTON mondja. A kirándulás pi - hentet, de szeretek a ker temben is bogarászni. Az emberekkel való találkozások, a beszélgetések is hozzájárulnak a szellemi felüdüléshez. Minden évben legalább egyszer elutazunk a feleségemmel Itá li á ba, ez igazi kikapcsolódás, feltöltődés. Könyveket is gyűjtök, elég sok pénzt költök erre. Na - gyon szeretem a régi kiadványokat, és hiszem azt, hogy a könyv sosem megy ki a divatból Ha visszatekint erre a 60 évre, milyen gondolatok fogalmazódnak meg Önben? Egy régi bencés tanárom CZIRÁKY LÁSZLÓ atya intelmei jutnak eszembe, az embernek legalább három nagy vágyának kell lennie, hogy egy is teljesüljön az önmegvalósításból. Nekem legalább kettő teljesült már azáltal, hogy mindvégig önmagam maradhattam, annak ellenére, hogy látszólag szétosztom ma gam. A másik, hogy az alkotói vágyamhoz olykor ihlet és kegyelem is adatik, hogy kifejezhessem önmagamat. Ahogyan Rilke mondaná kissé biblikusan: a szeretet kifogyhatatlan olajjal világít, szeretnék ennek a belső elvárásomnak megfelelni. ORSZÁGH PÉTER

7 Hic fuit; hic sumus! 7 Gimnáziumunknak régi álma volt egy olyan kapocs, rendszeres tájékoztató fórum kialakítása a pannonhalmi bencés öregdiákok számára, amelyből érezhetik: év elmúltával is fontosak a Gimnázium számára, s bepillantást nyerhetnek iskolánk szellemi-lelki pezsgésébe, nyüzsgő diákjaink életébe. Így született meg a PannonhalMA újság. Izgalmas és kreatív ötletelés után azt érezzük, hogy hírlevelünk egyszerre sugározza az elmúlt évtizedek, évszázadok igényesség iránti bencés törekvését, valamint azt a fiatalosságot és lendületet, amely a gimnázium mindenkori lakóit jellemzi. Éppen ezért jelenik meg benne egyszerre a volt (Hic fuit rovat, Ausculta: egy oldalnyi bencés lelkiség) és a most (válogatás a Pannonhalmi Zsemléből, a diákok újságjából; Rendes és Civilizált prefektusok). A grafikát SCHMAL KÁROLY öregdiák társunk, a fotókat a most Pannonhalmán tanulók készítik. Egyszerre igyekszünk az igényességre és a közvetlenségre. Arra, hogy mindazoknak eljusson, akiknek utódai most borítékolják elődeiknek. Kedves Diáktársunk! Ha Pannonhalmán végeztél, és valamely véletlen folytán mégsem kaptad kézhez; avagy örömöd volt benne, és ezt szeretnéd velünk és másokkal is megosztani, kérlek, írj a pannonhal-ma@osb.hu címre! LÁSZLÓ ZOLTÁN BAJNÓCZI GÁBOR Szent Benedek Zarándoklat Pannonhalma-Tihany július Jelentkezés: Eddig mindig azt gondoltam utána, hogy a legutóbbi volt a legjobb; bár azért nem mindegy, hogy heten vagy hetvenen vágunk neki... M E G H Í V Ó Dr. KELEMEN JÁNOS SZULPIC OSB (Hegyfalu Pannonhalma 2002) születésének 100. évfordulója alkalmából tartandó megemlékező találkozóra, amit szülőfalujában, a Vas megyei HEGYFALUN rendezünk május 23-án (szombaton). (Hegyfalu a Répce mentén, a 84-es és 86-os főutak találkozásánál található község, Szombathely és Sárvár közelében. Távolsága Bp-től 200 km, Győrtől 85 km.) A megemlékező összejövetel programja: Találkozás óra között Hegyfalun a templomnál. Parkolási lehetőség a templom közelében lévő Széchenyi kastély parkolójában. 11 órakor ünnepi szentmise. A szentmisét bemutatják: Beer Ferenc, Hegyfalu plébánosa, Dr. Tomka Ferenc és Zsebedics József (Szulpic atya tanitványai). Orgonál: Dr. Áment Lukács atya. 13 órakor ünnepi ebéd a Széchenyi kastélyban (Vas megyei Öregek otthona). Megemlékezések Szulpic atyáról. Szeretett tanárunkra való megemlékezésre volt tanitványait - családjukkal együtt - hívjuk. Kérjük, hogy részvételi szándékodat - az ebéd-rendelés érdekében - jelezd május 6-ig Meggyes Gábornak (8600 Siófok, Szent László út 22, tel: , Mobil: ). A találkozás reményében köszöntenek Téged és kedves családodat a Szervezők.

8 8 BESZÁMOLÓ A Pannonhalmi Húsvét PAX ET GAUDIUM Nem az idei volt az első Pan - nonhalmán töltött hús vé - tom. Ennek ellenére és ezen mindig sikerül meglepődnöm mindig kapok, találok valami újat. Azt hiszem a leg több embert ez hoz za ide vissza. A vendég szinte nem vendég, hanem az itt élő kö - zösség lehető legközelebbi rokona, aki akár egy pannonhalmi diák, ami kor tanul kedvére válogathat a tengernyi segédeszközből, melyek egyre közelebb hozhatják a húsvét ünnepéhez. De hogyan is történik mindez? Egyszerűen. A Szent Háromnap tulajdonképpen a Nagycsütörtök esti szentmisé vel kezdődik. Szentmise az Utol - só Vacsora emlékére. Ez az ünnep nyitó rítusa, három alappillére kö - zül pedig időrendben az első. A három nap középpontjában a liturgia áll. Nem fontos azonban folyamatosan erre koncentrálni, ezt tu - da tosítani, illetve minden részletével tisztában lenni ahhoz, hogy érez zük, körülöttünk, velünk történik valami. Az első közösen elköltött vacsora után csoportok alakulnak, akik minden nap foglalkozások keretein be - lül együtt töltenek pár órát. Ezeket a foglalkozásokat bencések vezetik, előre megírt téma szerint. A témák minden korosztályt lefednek, mindenki megtalálhatja a sajátját. De ha valaki csak csendre, ma gányra vágyik, arra is talál helyet és időt. A lényeg pedig ebben van. A sokszínűségben. Aki szeretne elmélyülni, önmagába nézni, sokféleképpen megteheti. És ez a sokféleség itt egy helyre összpontosul. A Szent Háromnap ebben az értelemben nem több, mint egy ajándékdoboz, vagy egy hely, ahol összegyűjtötték számunkra ezeket a dolgokat, melyek jól felhasználva értékké válhatnak a közösség számára. Ha beszélgetésre vá gyunk, lépten-nyomon találhatunk potenciális társakat, akár az atyák személyében is. A li tur giák és a foglalkozások között tengernyi előadást is találunk, tengernyi témában, ha épp a gondolatainkat szeretnénk serkenteni, újratermelni. Ha a mindennapjainkból a zenehallgatás hiányzik, erre is tekinthetünk úgy, mint az elmélyülés forrása. Csütörtökön és a Húsvéti Vigília után LUKÁCS atya orgonameditációi, pénteken az ASZTRIK terembeli zenehallgatás adott erre idén is lehetőséget. Aki a liturgiára szeretne lélekben mélyebben felkészülni, annak minden nap adott a lehetőség gyónásra, beszélgetésre. A programok a látszat ellenére nincsenek egymásra zsúfolva, így aki több részét is ki szeretné használni, még így is juthat ideje a pihenésre. Nem csak a programok, az apátság épülete, és környezete is ad hat nyugalmat, megbékélést so - kak nak. Idén az időjárás is kedvező volt a nagyobb túrákhoz, vagy ki - sebb, tüdőt-lelket szellőztető sétákhoz. A Háromnap csúcspontja, ami re az egész nagyböjt alatt ké - szültünk, mégis a nagyszombati Vigília. Ka tar zis ez. Ahogy számomra, mikor a Gloriában a hosszú ideje néma or gona újra megszólal, mások számára is megborzongató megnyugvás le - het ez az éjszaka. Másnap ebéd után ér véget az ünneplés. Az ünnep attól (is) ünnep, hogy kizökkent a hétköznapokból, mégis új erőt ad arra, hogy visszatérjünk ahhoz. Segít, hogy ne csak várjunk az ünnepekre, hanem az itt eltöltött napokra emlékezve éljük meg minden napi mindennapjainkat. MANNINGER DÁNIEL (Ph05) fotókat készítette: KOVÁCS LÓRÁNT (Ph 04)

9 SZÖVETSÉGI HÍREK Mária zarándoklat 2009 TEODÓZ ATYÁVAL MÁRIABESNYŐN szeptember 19., szombat Jáki Teodóz (OSB) atya aki az idén zenei életmű díjban részesült és szintén ez évben tölti be 80. életévét örömmel és fiatalos lendülettel, lelkesedéssel vállalta az idei Mária zarándoklatunk lelki vezetését. Ismerve mun kásságát, lelki derűjét, fi nom humorát, méltán bízhatunk ab ban, hogy szép lelki élményben lesz részünk. A helyszín Máriabesnyő is különösen vonzó zarándokhely, festői környezete, valamint gaz dag látnivalói miatt. Különös aktualitást ad zarándoklatunknak a 250 éves jubileum, melyet a kegyhely április 19-én ünnepelt. Ugyanis április 19-én találták meg azt a kegyszobrot, amelyet ma is a bazilikában őriznek, és a történészek szerint minden valószínűség szerint XIV. századi magyar alkotásnak tekinthető. PROGRAM Szeptember 19., szombat 9.00 Érkezés Gödöllőre a HÉV állomásra, ahonnan gyalogosan megyünk fel a kegytemplomhoz. (Ha addigra lesz zászlónk, akkor esetleg zászlót is bontunk.) Érkezés a kegyhelyre Idegenvezetés a bazilikában, illetve a Mária Múzeum megtekintése Ebéd a vendégházban Szentmise a bazilikában A Teleki sírhely megtekintése, koszorúzás Teodóz atya előadása Mária énekek a Kárpát medencéből Keresztút A zarándoklat költség-hozzájárulásat Ft/fő, mely összeg a helyszínen fizethető. A jelentkezéseket szeptember 5-ig várom: DR. JOBBÁGY LAJOS (Ph 69) Telefon: 76/ , 30/ , jobbagy@jobbagy.axelero.net Telefonflotta Kedves bencéstelefon -flottatagunk! Ezúton értesítjük, hogy a Pan - non GSM-mel való együttműködésünk meghosszabbításra került. Sikerült (nem volt könnyű) a jelenleginél is kedvezőbb feltételeket elérnünk. Havi előfizetési díj Ft, melyből Ft lebeszélhető (csak a belföldi beszélgetések tartoznak bele), így a tényleges havidíj: 240 Ft. A flottán belüli hívások díja 0 Ft; fenti díjak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Percdíjak: 14,40-Ft/perc Másodperc alapú számlázás. Minden időszakban és minden belföldi irányban az alábbi árak érvényesek: Külföldre és külföldön a normál, publikus percdíjak érvényesek. Budapesti ( 1) számok hívása 6,60 Ft/ perc Havonta 60 db SMS ingyenes utána az SMS díjak publikus árlista szerint. Csatlakozási feltételek: BDSZ tagság, 6000-Ft kaució megfizetése és csoportos be - szedési megbízás, mely alapján a bank leemelheti a Pannon-os számla ellenértékét. Flottába bevinni csak 1db meg lévő Pannonos számot le - het, melynek költsége 3600-Ft, a többinek új (vagy más szolgáltatótól hordozott) számnak kell lennie. Készülék 1 éves hű - ségnyilatkozattal vásárolható. További részletek és a nyomtatványok a honlapról letölthetők. Jelentkezni lehet: a telefon@bencesdiak.hu címen. 9

10 10 BESZÁMOLÓ PAX ET GAUDIUM Bencés Bál 2009 Abencés bálok újkori történetében immár a negyedik al kalommal került megrendezésre február 21-én, most már mondhatjuk, hagyományos időpontban (a nagyböjt kezdete előtti egyik utolsó szombaton) az idei Bencés Jótékonysági Bál. Nekem volt szerencsém mind a négy alkalmon bálozóként részt venni. Ezért, némi elfogódottsággal ugyan (és némi unszolásra), de szeretném néhány gondolatomat megosztani veletek. Mint minden új, vagy megújított nagy dologhoz kellenek a próbák, kell a főpróba. Úgy érzem, az idei bál már túl van a főpróbán. Ezt az estét már lehetett igazi ősbemutatónak nevezni. Az első és a második bál volt a két próba. Mind a helyszín, mind a programok, mind a kiszolgálás, a vacsora vonatkozásában. Tavaly a Bencés Bál méltó helyszínt kapott, ekkor kellett ismerkednünk a hely varázsával. Idén már ismerősként üdvözölhettük a Bencés Diákszö - vet ség éves szinten talán második legnagyobb szabású rendezvényének helyszínét. Lakásunk előtt beülve a taxiba, bemondva az úticélt, a taxis annyit mondott: Ma két jelentős esemény van Budapesten. Az Operabál és a Bencés Bál. Azonban a két jelentős esemény között óriási különbség van. A Ben - cés Bál nem az egymást túllicitáló ruhaköltemények parádéja, hanem egy baráti találkozó. Itt a másik a fontos. Örülünk egymásnak, örülünk a rég nem látott barátnak, s örülünk az eddig nem ismert új barátnak. S örülünk, örülhetünk an nak, hogy immár hagyományosan bemutatkoznak a bencés is - ko lák. Nagyon fontosnak érzem, hogy legalább évente egyszer-kétszer Alma Matereink megszólítsanak minket. Kell, hogy tudjuk, ma milyenek a diákok, a tanárok, kell a Söveges Dávid díj, s annak kiosztására ragyogó alkalom a Bál, kell, hogy találkozzunk az utánunk kö - vet kező tehetséges fiúkkal, s ha le - he tőségünk, tehetségünk van hoz - zá, tudjuk is őket segíteni. S természetesen egymást. Ehhez viszont tudnunk kell egymásról, mi több, ismernünk kell iskolatársainkat, bencés diáktársainkat. Ennek eléréséhez az egyik na - gyon jó alkalom és lehetőség volt most is a Bencés Bál a Szép mű vé - szeti Múzeumban. KAPILLER PÉTER

11 BESZÁMOLÓ 11 Bor és érték Az első igazán meleg áprilisi délutánok egyi kén kis csoport gyülekezett a Szekszárd bel - városához közeli hotel be já ra tá nál, a megbeszélt he lyen. Az ország különböző pontjairól érkeztünk, hogy HEIMANN ZOLTÁN tb. diáktársunk meghívására meg - látogassuk pincészetét és megkóstoljuk finomabbnál finomabb borait. A bencés diákokat a gimnáziumi évek óta jellemző pontossággal érkezett mindenki, és NÉMETH LACI felszabadult mosolyát látva aki előrelátóan éj sza kára is berendezkedett, a sofőr szerepet magunkra vállalók csöndes irigykedéssel gondoltuk végig, hogy miért is e hősi önfeláldozás?? Nem sokkal 5 óra után a kis konvoj elindult a Csacska-szurdokon felfelé, hogy a csodás panorámájú Heimann Családi Birtokon házigazdánk vezetésével megismerjük a család történetét és a borkészítés művészetének kilenc ge - ne ráción át történő öröklődését, fejlődését. Az első szabály, amit a bevezetőben Zoltán tudatosított bennünk, hogy a poharat az este folyamán letenni nem szabad, a po hárnak a kézben a helye. Mon da nom sem kell, itt me gint nyeltünk egy nagyot néhányan, és utáltuk a na - pot, amikor jogosítványt szereztünk. A kóstolást a könnyed rosé jellegű, ám annál ki csit vö rös bo ro sabb jegye ket mu tató sillerborral kezd tük, hogy a teljes termékpalettán végighaladva, az este meg koronázásaként a Bar bár fan tá zia nevű kü lön le - gességgel fe jez zük be. A bo rok mellé bármely bajai ha - lászléfőző versenyen biztosan do bo gós helyezést elérő ha lászlevet és igazi túróscsuszát kaptunk. Jó magam, a Pannon hal mán eltöltött 6 év és a menza mesterszakácsai tésztaételek előállításában korlátlan fantáziájának hatására, a mai napig előítélettel va gyok minden étellel szemben, amelynek alap anyaga tojásra és liszt re ve - zethető vissza. Ezen az estén kétszer repetáztam a csuszából... Ezúton kell, azt hiszem, köszönetet mondanunk HANÁK ZSÓ FINAK is, aki magára vállalta a házi - asszonyok hálátlan szerepét és rengeteget segített a mo so gatásban, il letve a pótvacsorának beillő nagy mennyiségű szendvics elkészítésében. A terített asztal természetesen ki váló kö - ze get biztosított komolyabb tartalmú beszélgetések elindításához is. Azon túl, hogy betekintést nyertünk a borkészítés mű vé sze tébe és jobban megismertük egymást, fontos témaként szó ba került a Ben cés Diák szö vet ség múltja, jelene és jö vője. Zoltán, akit februárjában, a IV. Ben cés Jóté konysági Bálon választott tiszteletbeli tagjai közé a Diák szövetség, rávilágított azokra a bennünk rejlő le he tőségekre, amelyekhez azt hiszem, kell az, hogy né ha saját korlátainkon átlépve, külső szemmel, objektíven tudjuk szemlélni szövetségünket. Nagyon fon tos alap gondolatok, az egykori diáktársakat összekötő alap vetések kérdése és az ebből kialakítható, társadalmat is formáló erő birtoklásának és használatának felelőssége, kerültek terítékre a késői órákon. Meg fo gal mazódott, hogy az újkori helyzetre frissen, a jelenlegi körülményeknek megfelelően kell reagálnunk. A diákévek anekdotáin és a többé-kevésbé rend - szeres összejöveteleken kívül van egy sokkal erősebb kapcsolat, amelyet mi sokszor nem is érzékelünk, éppen azért, mert részesei vagyunk, de ez a kapcsolat, ami egy kívülálló számára maga a Bencés Diák szö vet - ség, lehetőséget ad országunk, sőt európai környezetünk alakítására is. A késői időre, illetve az elfogyasztott bor mennyiségére tekintettel abban maradtunk, hogy a megkezdett beszélgetés magvait magunkkal visszük, a területi szerve zeteknél is vitára bocsátjuk és al ka lom szerint közösen is visszatérünk rájuk. Nagyon szépen köszönjük Zol tánnak a szívélyes vendéglátást és azokat az értékes gondolatokat, amelyekkel gazdagította és gazdagítja, reméljük továbbra is, Diákszövet sé gün ket! ZAGORÁCZ MÁRK (Ph 03)

12 12 BESZÁMOLÓ PAX ET GAUDIUM Kalocsai összejövetel ABácskai Szervezet áp - ri lis 25-én Kalocsán tartott összejövetelt. A találkozó több okból is rendhagyó volt: elsőként azért, mert szokásunkhoz hí - ven mindig ősszel és mindig Baján tartottuk eddig találkozóinkat, másodsorban azért, mert DR. BÍRÓ GÁSPÁR diáktársunk meghívása a házastársaknak is szólt. Az ötlet be - vált: a megbeszélt időpontban csak nem negyvenen jöttünk össze a Főszékesegyház előtti té ren, köztük szép számmal voltak házaspárok is. Az üdvözlések után az Ér - seki Kastélyba indultunk, ahol KISS GYÖRGY diáktársunk aki a ház - gond noki teendőket látja el a kas - télyban, s nem mellékesen az egy - házmegye főkönyvelője a tu risták által nem látogatható barokk díszebédlőt és a szalonokat mutatta meg, felesége MAGDI aki könyvtárosként dolgozik itt a Fő szé kes - egyházi Könyvtár csillagászattal fog lalkozó időszaki kiállításán kalauzolt minket. Ezt követően a kastély Szent Sebestyén kápolnájában DR. BÁBEL BALÁZS Kalocsa-Kecs ke - mé ti érsek mondott misét számunkra, melyen koncelebrált SCHIND LER MÁTYÁS diáktársunk. Ér sek Úr homiliájában kiemelte, a keresztények közösségének fontosságát, melyen belül az egyházi iskolák diákjai egy még szorosabb kötelékbe tartoznak. Piarista diákként Érsek Úr is tapasztalta azt az erőt és támaszt melyet egy ilyen élő közösség adni tud. A szentmise után meghallgattuk LEÁNYFALUSI VILMOS karnagy, orgona művész és KOVÁCS KOLOS operaénekes közös hangversenyét, me - lyet Dr. Bábel Balázs püspökké szentelésének tizedik évfordulója al kalmából rendeztek. Igazi kuriózum, kulturális csemege volt mely mindannyiunk számára emlékezetessé tette ezt a napot. Diák szö vet - ségünk nevében az évforduló alkalmából a közös szentmise végén mi is köszöntöttük Érsek Urat. Ezt követően a Belvárosi Plé bá - nia borospincéjében marhalábszárpörkölt várta a résztvevőket, melyhez kalocsai és bajai szilvapálinkát és nemesnádudvari borokat kortyol hattunk. A csaknem éjfélig tar - tó kötetlen beszélgetésben nemcsak diákélményeink nosztalgikus felemlítése, hanem aktuálpolitikai kér dések, egyházmegyénket érintő problémák is teritékre kerültek. Mé lyebbre ástuk magunkat a borászat rejtelmeibe is, és a számos or - vos résztvevő egészségügyi kérdésekben is eszmecserét folytatott. Habár részben mint vendéglátó vol tam jelen, elfogulatlanul állíthatom hogy egy jó hangulatú, emlékezetes találkozót tudhatunk magunk mögött, mely reményeink szerint ha gyományteremtő lesz. Külön kö - szönet DR. BÍRÓ GÁSPÁRNAK és feleségének DR. LÁZÁR TERÉZIÁNAK, akik a szervezés oroszlánrészét vé - gezték, PATA GÁBOR belvárosi káp - lán nak és nem utolsósorban azoknak a kalocsai feleségeknek, BOGÁR ISTVÁNNÉNAK és DR. KÖR MEN DYNÉ KISS BEÁTÁNAK, akik a romeltakarítást végezték. KÖRMENDY SZABOLCS (Ph 89) A Bácskai Területi Szervezet legközelebbi találkozója október 10-én Baján lesz! Még egyszer szeretném megköszönni ka locsai barátainknak a sok munkát, melylyel felejthetetlen estét sze reztek mindannyiunk számára! VANCSURA LÁSZLÓ (Ph 84) Bajai halászlé október 10!

13 TANÁRAINK 13 A figyelem lángja Lővey Félix József Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam. Feszes, tényszerű mondat, semmi sallang, semmi kö rülírás és magyarázkodás, csak a lényeg. Illően ah hoz, aki leírta: a matematika és a fizika tanára, a ráció embere. Na de ekkor még, a hegedűtolvajok jöttekor csak egy kisfiú: a pestújhelyi 912-es Árpád cserkészcsapatban farkaskölyök, tagja a Mária kongregációnak, a Szent Benedek főgimnáziumban tanul BRUNNER EMŐD osztályfőnök úr keze alatt, CZU CZOR MENYHÉRT hittanár a lelkiatyja, KAPOSI tanár úrnál a ví vás tudományával ismerkedik, né met különórákat vesz, a vá ros ligeti jégen műkorcsolyázást tanul. Na és az ekkor még kedves hegedű Tanárhoz is jár, meg otthon gyakorol. Szenteste is előkerült a hangszer, természetesen. Akkor, 1944-ben utoljára. Mert jöttek az oroszok, hogy szétágyúzva felszabadítsák a fővárost, és hogy ellopják Lövey Jóska hegedűjét, meg mindent mást, ami mozdítható, és ami mozdíthatatlan, azt is, az országot. A tizenéves fiú persze még nem érti a világ nagy dolgait, de lát és tapasztal, szorgalmasan tanul az ostrom alatt otthon, később visszatér az iskolapadba, és közben cserkészkedik, meg hitéletet él, és vív, korcsolyázik, hegedül illetve, nem, az oroszok jóvoltából már zongorázik. Kitűnő tanuló. Önéletírásában évtizedekkel később erről így vall: Nem voltam nagyon te het séges, de nagyon szor galmas. És, persze, önkritikus. Meg ön ironikus is: Eléggé stréber voltam. Elhatározza, hogy ben cés tanár lesz. Ez az elhatározása megingott, amikor Budapest ostroma alatt látta a sok sebe sültet. Akkor, mint édes apja, ő is orvos akart len ni. De nem így haladtak a dolgok ben az államosított gim názium ura a klerikális reakció megtestesítőjét, a fő or vos gyerekét kiebrudalta az is kolából. Naplója így örökíti ezt meg: De cem berben Ko vács Dénes igazgató»felajánlott«sztálin»elvtárs«születésnapjára, és eltávolított az iskolából. Magántanuló lettem. Dél előtt tanultam, hetente egyszer-kétszer bejártam Csiz ma dia Gerő tanár úrhoz, délután pedig a kiskáptalanban gyűléseket tartottam, és a családokat látogattam. Ez nagyon jó hatással volt, hogy a»főorvos fia«elment az egyszerű munkásemberekhez. Mind - végig egy dolog lebegett előtte: Ben cés tanárnak készültem, elsősorban az volt a cé - lom, hogy komolyan vallásos, ugyan akkor művelt, stramm ifjúságot neveljek majd. Egy szó mint száz: bencés lett, tanár lett. Hogy milyen pedagógus? Őt idézve: nem voltam igazán jó tanár. És egy neki összeállított könyvből szemezgetve: Mit tegyünk, barátaim, ha nekünk csak ilyen Pannonhalmán, 1970-ben»nem igazán jó«tanár, osztályfőnök jutott Meg is van az (Fotó: Bencés Archívum) eredménye. Alig néhány elméleti matematikus és fizikus, tudományos kutató és műszaki doktor került ki a keze alól negyedszázad alatt, mérnök is tán csak három tucat, tanár se oly rettenetesen sok; amint Európa-hírű agysebészből, neves orvosból, jogászból, kiváló nyelvészből, zeneszerzőből, orgonaművészből, irodalomtörténészből, Kossuthdíjas akadémikusból is csak annyi akad ennek a rossz tanárnak a tanítványai között, amennyi a társadalmi mintának legfeljebb ha hússzorosa na ugye. Mit tiszteljünk mesterünkben, ha egyszer ő mondja ki magáról a szigorú bírálatot? A kútmélységű hitét? Szerzetesi alázatát? Az állandó szolgálatra készségét? Törhetetlen optimizmusát? És miért legyünk hálásak neki? Hogy szüntelenül korrepetálta a lemaradókat? Hogy éjjel-nappal a hivatására koncentrált? Hogy harminc-negyven év után is»látóközelben«tudja tanítványait?

14 14 TANÁRAINK Igen: mindenkit szá mon tart, gondjában-bajában ma is mindenkit megszólít, évente küldi karácsonyi leveleit intelmeivel és tanításaival, benne vá - laszlap, hogy lajstromba vehesse, ki - nek született gyer - meke vagy uno kája, kivel mi tör tént, hogy alakult az éle - te. Ma is, hetvenöt évesen is figyel minden tanítványára, pedig az elsők már nagyon rég, 1963-ban indultak hosszú útjukra a győri gimnáziumból. Ma is a régi felelősséggel figyel diákjaira. Esküjéhez híven. Az első szentáldozási fényképen négy jó barát: Lövey Jóska mellett egy fiúcska később ő lesz az első szabadon választott miniszterelnök. Aztán egy másik fiú, Laci, belőle a műegyetem párttitkára lett. Végül Guszti. Őt pappá szentelték, majd kiugrott, és egy pártlap főmunkatársának szegődött. Négy sors, négy élesen különböző életút. Lövey Félix József mindvégig maradt, ami volt. A neki összeállított könyvben vallanak róla hajdani győri és pannonhalmai diákjai. HATOS LÁSZLÓ: Családunk jövendő osztályfőnököm, Félix atya első látogatására készült. Szokatlan és meglepő is volt számomra ez a vizit, mert korábban tanáraimtól, osztályfőnökömtől soha ennyi érdeklődést, figyelmet nem tapasztaltam. Ebből a kiáradó szeretetből éreztem, hogy mi, leendő diákjai már akkor is, ismeretlenül is rendkívül fontosak voltunk számára. Külsőségeiben és hangvételében is»hivatalos«látogatásra készültem egy szigorú reverendás atyával. Ehhez képest egy napbarnított, vidám, sportos fiatalember érkezett civilben, 500-as Fiatján, aki már az első találkozásunkkor baráti öleléssel fogadott. Közvetlenségével, kedvességével szü leim minden féltő aggályát eloszlatta. Négy szép diák év következett. SCHRENK GYULA vallomása: Min- dig volt ránk ideje. Végigcsinálta velünk a napot korra reggeltől késő estig, majd nekilátott a 3-4 csomagnyi dolgozat kijavításának. Hajnalban kelt. Másnapra mindennel készen volt. Soha nem hagyott kétséget bennünk, soha nem hagyott semmit igazságtalanul: ha valaki méltánytalannak érezte valamely döntését, akár egy osztályzatát, ő készséggel állt annak megvitatására. Soha nem csinált hiúsági kérdést abból, hogy változtasson a korábbi megítélésén. Kemény férfi volt. Fá rad - hatatlan a munkavégzésben. És bármikor képes volt legyőzni saját magát, hiúságát. Embertelenül sokat dolgozott. Nem tudom, hány diákja írt neki karácsonyra. Ő mindegyiknek elküldte szokásos levelét. Mint negyvenöt éve mindig. VÁRKONYI BALÁZS forrás: Magyar Hírlap PAX ET GAUDIUM Hazánkba látogatott Tóth Miklós (Eg 43) atya a perui magyarok papja ABDSZ 2003 évi Almanachjának 142. oldalán hasonló címmel olvashattuk SZERDAHELYI CSONGOR beszámolóját diáktársunk életéről és munkásságáról. Mint levelében Miklós atya írta, 47 éve él Peruban, 20 évig 3000 méter feletti magasságban, 25 évig a limai szegények között. Múlt év november 14.-én érkezett hazai látogatásra. Velünk, bencés öregdiákokkal november 23.-án találkozott a Mikszáth Kálmán téri Krisztus Király plébánián, ahol gyémánt miséjét tartotta. Itt FABER MIKLÓS örökös elnökünk adta át a BDSZ vas matúra emléklapját, mivel Miklós atya 65 éve érettségizett az esztergomi bencés főgimnáziumban. Jelen volt még EMBER KÁROLY, a budapesti szervezetünk titkára, az esztergomiak közül DR. HUNKA REZSŐ, Miklós atya osztály társa, DR. BOROMISZA TIBOR, CSERI ISTVÁN akkori kispap társa, TILL ISTVÁN, továbbá SZENT - GYÖRGYVÁRY KÁROLY, Miklós Atya rokona, egykori esztergomi ferences öregdiák. Ő volt az, aki itt tar- (folytatás a köv. oldalon)

15 TANÁRAINK 15 tózkodásának 10 napja alatt gépkocsijával vitte 2500 km-en keresztül sűrű programjának teljesítésére. Miklós atyát fogadta Pécsen MAYER MIHÁLY püspök úr, Budapesten BÍRÓ püspök úr, Esztergomban PAS - KAI LÁSZLÓ bíboros úr. Fel ke reste Komáromban az anyai nagyszülők, Mezőnagymihályban az apai nagyszülők sírját, Eszter gomban Mind - szenty bíboros Erdős Mátyás (egykori spirituálisa), Székes fehér - váron Prohászka püspök sírját. Találkozott Pécsen a 22 tagú SZENT GYÖRGYVÁRY családdal, Za - már diban és Hidegkúton a BÁTHORY rokonokkal. Esztergomban vendégül látta osztálytársa LOVAS RÓBERT és elhúnyt másik osztálytársának HOMOR KÁLMÁNNAK ÖZVEGYE. No - vember 24-én még riportot készített vele a Katolikus Rádió munkatársa, majd még aznap továbbutazott Rómába, ahol testvére él, végül innen Peruba repült. A program felsorolása nem teljes, de ebből is látható, hogy 85 éves kora ellenére sikerrel teljesítette, mindenütt nagy szeretettel fogadták és mi is, akik talákozhattunk ve le, további jó egészséget és a Jó Isten áldását kérjük további éle - té re. SZOLECZKY FERENC (Eg 46) Pézsa Tibor olimpiai bajnok bencés diákról Az 1964-es tokiói olimpia kardvívó aranyérmese, 1966-ban és 1970-ben világbajnok Pézsa Tibor 1995-ben töltötte be a kerek évfordulónak számító hatvanadik életévét. Ebből az alkalomból a köztársasági elnöktől magas kitüntetést kapott. Az esztergomi városi sportcsarnokot róla nevezték el. Az Új Magyarország c. napilapban jelent meg akkoriban egy vele készült interjú, amelyben ezt mondta: A vívást az esztergomi bencés gimnázium testnevelő tanára, Bornemissza Gergely ismertette meg. No, erre felhívtam telefonon: Kedves Tibor, Bornemissza Gergelyt én is ismerem az Egri Csillagokból, de a mi tanárunkat Boromissza Gyulának hívták. Jaj, mit csináljak! válaszolt. Semmit, mondtam én és jót nevettünk. Kö - szönjük Tibor, hogy dicsőséget szereztél ma - gyar hazánknak, hogy sok évtized után is hálás szívvel gondolsz nagyszerű iskolánkra és mindannyiunk által szeretett GYULA bácsi tanárunkra. Azóta eltelt 13 év és újabb interjú készült vele az esztergomi Hídlap c. újság 2008 decemberi számában. A korábbi helyreigazítás félsikert hozott, mert ebben az interjúban ezt mondta: Az első edzőnk akkoriban a bencés gimnázium testnevelő tanára, Boromissza Gyuri bácsi volt. Az első edzések először a gimnázium tornatermében folytak. A fölfedezés végső soron Horváth Feri bácsi érdeme, az aktív tevékenységéé, amit az esztergomi vívásért tett, Völgyesy tanár úré és nem utolsó sorban Boromissza Gyuri bácsié volt, aki kezünkbe adta a kardot. Bízunk abban, hogy a legközelebbi interjú idején is jó egészségben találjuk és talán a Gergely, a Gyuri után eljutunk a GYULA névhez is. SZOLECZKY FERENC (Eg 46)

16 16 KIÁLLÍTÁS PAX ET GAUDIUM Íme az ember egy pápa arcai Kovács Bencét (Ph 04), a Bencés Diák szö vet - ség Páz mányos tagozatának elnökét az április 2-án nyíló Íme az Ember egy pápa arcai című kiállításról kérdeztem, melynek szervezésében maga is részt vett április június 2. Helyszín: VAM Design Center II. emelet (Budapest, VI. ker. Király u. 26) Hétfő Vasárnap : 10:00-18:00 Csoportos felnőtt (min. 15 fő): 1100 Ft/fő Csoportos diák/ifjúsági: 600 Ft/fő Csoportos nyugd. (min. 15 fő): 600 Ft/fő Családi jegy (min. 3 fő): 3500 Ft A sajtóban egyre több helyen ol vasható, hogy újra Ma gyar ország ra látogat II. János Pál... Honnan jött a gondolat, hogy egy újabb pápa-látogatást szervezzetek? 2008-ban ünnepeltük a Szentatya megválasztásának 30. évfordulóját. Úgy gondoltuk, hogy mi is illő módon megemlékeznénk erről a jeles eseményről. Lengyelország ban és a világ számos pontján megemlékezés-sorozatokat szerveztek ebből az alkalomból, Magyaror szá gon viszont nem kapott túl nagy fi - gyelmet. Úgy gondoltuk, hogy II. János Pál pápa üzenete és példája nem csak számunkra, keresztények számára, hanem minden józanul gondolkodó, embertársaiért fele lős séget érző ember számára fontos kell, hogy legyen és nem csak a mostani ingoványos gazdasági és társadalmi helyzetben, hanem minden nap. Megosztanál velünk egy-két fontos tudnivalót a kiállítással kapcsolatban? Mit is láthatunk, mikor és hol? A kiállítás április 2-án nyílik a bu dapesti VAM Design Centerben (VI. kerület, Király u. 26. M.B.) és minimum két hónapig tart nyitva, nagy érdeklődés esetén tovább is. A kiállítás gerincét ARTURO MARI NAK, a pápa személyi fotósának mint egy 150 fényképe jelenti, melyeket tematikusan nyolc teremben állítunk ki. Így láthatjuk például a természetjáró pápát, az imádkozó pápát vagy például a magyarországi pápalátogatás eseményeit. Kiállítás időtartama : Számomra különösen kedvesek azok a képek, amikor a Szentatya vidám nyitottságával találkozhatunk. A fényképeken túl számos, a Nyitvatartás : pápához köthető tárgyat is kiállítunk. Így megtekinthető lesz II. Já nos Pál bíborosi ruházatától Jegyárak : kezd ve, a tornacipőjén át az életnagyságú szobra is. Diák/Nyugdíjas: 900 Ft Felnőtt: 1500 Ft Megtudhatjuk, hogy kik is konkrétan a kiállítás szervezői? A Mission Is Possible Csoport. A 2007-es városmisszión alakultunk, a tagok gyakorlatilag mind egyetemisták. Célunk, hogy igényes kultu rális programokat szervezve hitet, vallást csepegtessünk a minden napokba. A Csoport pár tagja még 96 és 98 között a Fő utcai ben cés iskolában volt osztálytársam. A többiek is javarészt ebből az iskolából verbuválódtak. Ahol Te szervezőként felbukkansz, bizonyára van bencés kapcsolat, részvétel is... Áll ez erre a kiállításra is? Igen. Asztrik atya engedélyével és Cirill atya közreműködésével kiállítjuk azt a térdeplőt, amin a Szentatya imádkozott pannonhalmi látogatása során. Ha sikerül megtalálni őket, az Apátság fotótárából fényképeket is kapunk a pannonhalmi pápalátogatásról. Asztrik atya a védnökeink között is szerepel. Ha jól értesültem, gazdag programsorozat is csatlakozik a kiállításhoz? Mit ajánlanál ezek közül az olvasóknak? A kiállítás ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét április 2-án. A Terézvárosi Plébániatemplomban szentmisét celebrál Erdő Péter bíboros úr, a kiállítás fővédnöke, majd a templomban kétórás program kezdődik, amely végeztével, a pápa halálának időpontjában a kiállítás megnyitja kapuit a látogatók előtt. A két hónap alatt pedig a pápa életéhez kapcsolódó érdekes témákban (pl. ökumenizmus, II. János Pál politikai teljesítménye, kényes kérdések a Katolikus Egyházban, II. János Pál és a művészetek, stb.) előadásokat, beszélgetéseket szervezünk, továbbá lesznek könnyű- és komolyzenei koncertek is. Akit érdekelnek a programok és általában a kiállítás, a legtöbb kérdésre választ talál a weboldalon. MOLNÁR BENCE (Ph 04)

17 BESZÁMOLÓ 17 Bencésfoci 2009 Minden évben van olyan sportesemény, amit nem hagyok ki, ilyen a BL, a Copa América, UEFA kupa meg a Bencésfoci. Előbbi hármat a karosszékből nézem, utóbbit viszont játszom is. Idén sajnos az osztályomból nem jött senki, így egymagamban próbáltam leigazolni valamelyik évfolyamválogatotthoz. Voltak itt jól bejáratott csapatok, akik már 5-6 éve küzdenek meg minden évben a Idom Sportcentrum kispályáján, s voltak egészen újak is, akik éppen kikerülve azaz bekerülve az egyetemi tagozatba neveztek a megmérettetésre. Termé sze te sen idén is meghívást kapott a két gimnáziumi végzős osztály válogatottja is, aminek a győriek boldogan eleget is tettek. Na hát igen, ők aztán nem voltak tekintettel a korra, jól megszórták sok öregdiák csapat kapuját. Nekem egy frissen végzett pannonhalmi osztály csapatához sikerült bekerülnöm végül, akikkel az elődöntőig meneteltünk. Persze a lényeg a foci utáni kis sör és melegétel párosítás volt, amit öregdiákszövetségnek és a Medium Pro alapítványnak köszönhettünk. Idén is nagyon eltalálták, két tányérral is ettem belőle. Közben csapattársaimmal beszélgettünk mi változott a hegyen mióta végeztem, milyen új sztorik vannak, ki melyik egyetemen van, hogy érzi most magát. Igazából mostanában rohanással telnek el a napjaim, ezért volt nagyon jó érzés, hogy mikor megjöttem a második tál pörkölttel és leültem, előugrott egy gondolat: Nem is tudom mikor beszélgettem utoljára ilyen jót. TÖRÖK ÁGOSTON (Ph 05)

18 18 HÍREINK PAX ET GAUDIUM Megújulás a megosztott Magyarországon Cultura Nostra történelmi vetélkedő Az eddigi, újságunkban megjelent versenyekkel szemben itt iskolánk soha nem ért el kiváló eredményt. Sőt, indulni is csak egyszer indult, de akkor is visszaléptettük a csapatot: túl jó eredményt ért el. Ugyanis ez az a verseny, amelyet mi szervezünk: A Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Főapátság évről évre meghirdeti Cultura Nostra címmel történelmi versenyét. Egy jó történelmi verseny receptje (szerintünk): Végy egy jó címet a versenynek: Cultura Nostra Történelmi Vetél ke dő, amit Főapát úrnak köszönhetünk Végy egy jó témát: Magyar - ország történetének egy-egy fejezete (Árpádkor, Reformkor, Dua liz - mus, stb.) Kiváló kollégákat: Dénesi Tamás, aki megálmodta, létrehozta és 2005-ig szervezte a versenyt; Cson - ka István, aki a feladatokat készíti; Polgári István és Rábai László, akik a hátteret biztosítják; jelen sorok írója csak belekeveredett Keress egy-két mecénást: He - rendi Porcelánmanufaktúra, Bábol - nai Nemzeti Ménesbirtok. És együttműködő partnert: Rá - kóczi Szövetség; közvetlen munkatársunk Csáky Csongor. Készíts saját honlapot a versenynek: culturanostra.bences.hu Írjál pályázatot, majd éld túl a velejáró adminisztrációs papírtengert. Fogalmazd meg, miért tekinted értékesnek a versenyt: A vetélkedő küldetése a magyar fiatalság összetartozás-tudatának megerősítése és a magyar történelem egyegy fontos fejezetére vonatkozó ismeretek elmélyítése. A két szervező intézmény egyetértése alapján a vetélkedő a Kárpát-medence egész területéről szólítja meg a középiskolákat. Találd ki a lefolyását: A versenyre háromfős csapatok jelentkezhetnek. Az első forduló feladatlapjait az interneten elpostázzuk, és visszaküldése után kiértékeljük. A második forduló írásbeli feladatsorát a Kárpát-medence különböző városaiban készítik el a résztvevők. A döntőre a legjobb teljesítményt elért 10 csapatot hívjuk meg. A döntőbe került csapatokat és tanáraikat egy immár hagyományossá vált nyári jutalomúton is vendégül látjuk. Ez egyben művelődési és szó rakozási lehetőség is a résztvevőknek. A pannonhalmi tartózkodást (Főkönyvtár, Levéltár, győri városnézés, orgonahangverseny) Bábolnán, Tihanyban és Herenden eltöltött napok egészítenek ki. Rendezd meg a döntőt a legkiválóbb helyek egyikén: Pannonhalma, Győr, Tihany. És a hab a tetején: A Cultura Nostra történelmi vetélkedő döntője nem csupán a csapatok versenyéről szól. A döntő kötetlen légkörét a diákok felkészültsége és a feladatok sokszínűsége garantálja, színvonalát az egyetemi tanárokból álló zsűri biztosítja Majd a jutalomút utolsó napján dőlj hátra, és élvezd, ahogy minden terv szerint haladt, legnagyobb megelégedésedre és meglepetésedre. Sajtóhír: A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség az idén nyolcadik alkalommal hirdette meg Cultura Nostra címmel történelmi versenyét, amelynek döntőjére április 4-én került sor a Tihanyi Apátságban. A vetélkedő több mint 250 csapatot mozgatott meg a decemberi első és a februári második fordulóban. A vetélkedő témája: Megújulási törekvések a megosztott Magyar or - szágon. Magyarország művelődéstörténete között. A verseny szóbeli döntőjének zsűrije: R. Várkonyi Ágnes akadémikus, Molnár Antal docens és Borián Elréd OSB tanár. A díjátadó ünnepségén részt vett Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. A vendégeket Korzenszky Richárd perjel köszöntötte. A verseny döntőjének helyezettjei a következő csapatok voltak: 1. Selye János Gimnázium, Révkomárom 2. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs 3. Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa (Magyar Kurír, április 6.)

19 Győri Egyesület első félévének programjai: Február 15-én tartottuk éves be - szá moló közgyűlésünket a Czu - czor Gergely Bencés Gim ná zium Jedlik Ányos termében. Március 11-én Bencés Szabad - egyetemünk vendége volt PROF. DR. PAPP LAJOS. Szívvel, lélekkel című nagysikerű előadását 500 ember hallhatta gimnáziumunk dísztermében. Március 30-án a Győr-Moson- Sop ron Megyei Természetjáró Szö vetség és a Bencés Diákok Győ ri Egyesülete Tihanyban ki - tüntette LŐVEY FÉLIX atyát. HLUCHÁNY JÓZSEF (Gy/69) a Ter - mé szetjáró Szövetség elnöke és PÉTER TAMÁS (Gy/2000) egyesületi titkár emlékérmet adományozott Félix atyának, ezzel meg - köszönve és elismerve sok évtizedes munkáját, melynek során több száz diákkal ismertette meg a természetjárást, a természet szeretetét és tiszteletét. Április 27-én Egyesületünk a Kis - faludy Károly Megyei Könyv tár ral közösen szervezte meg GÁR DONYI JÓZSEF: Az élő Gár donyi és GÁRDONYI GÉZA: Útrakészülés című kötetek bemutatóját. KELLER PÉTER (Ph 74) diák tár - sunk, Gárdonyi ükunokája pedig értékes vetítést tartott a költő életének főbb állomásairól. Május 23-án a hajdani hagyományo kat folytatva közös találko - zó ra gyűlnek össze a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban éve érettségizett öreg diákok. Ezen találkozót a szokásoknak megfelelően Egye sü le - tünk és a Gimnázium közösen szervezi. 10 órától a gyönyörűen felújított Szent Ignác templomban BÍRÓ SZERVEZETI HÍREK LÁSZLÓ (Gy 69) püspök úr a megjelent papokkal közösen mondja a szentmisét. Ezt a dísztermi ünnepség követi, melyen az 50 éve érettségizettek nevében BAKSA KÁLMÁN mond kö szöntőt, közben gyönyörködtető műsorral kedveskedik a Gim ná zium énekkara. BISCHOF PÉTER a Bencés Diák - szövetség elnöke átadja az ösztöndíj pályázat nyerteseinek a támogató elismerést, majd HOR - VÁTH DORI TAMÁS a Gim ná zium igazgatója a 70 éve érettségizetteknek emlékérmet nyújt át, ismerteti a Gimnázium mindennapjainak néhány jellemzőjét és zárszót mond. Az ünnepséget rendkívüli osztályfőnöki óra, majd a saját el - határozásból szervezett különleges gyakorlati foglalkozás követi. Péter Tamás titkár Főváros környéki szervezet Szent Benedek napja: március 21. AMINT talán mindannyian emlékeztek rá, hogy korábban a hagyományokhoz hí - ven, közösségben, a budapesti Fő utcai kapucinus templomban szentmisével ünnepeltük meg Szent Benedek atyánk ünnepét. Idén ez most nem így alakult, ezért a BDSZ Fő város Környéki Szervezete ma - gára vállalta az ün nep ség meg szer - vezését és le bonyolítását, me lyet a Csepel-belvárosi Kisbol dog asszony templomban tartottunk számos egykori bencés diák részvételével. A 18 órakor kezdődő szentmisét HARAN GO ZÓ IMRE, helyi plébános, kanonok úr celebrálta. Az egykori bencés diákok közül megjelent FÁBER MIKLÓS tiszteletbeli elnökünk aki a liturgikus részből a hívek könyörgése egy szakaszát olvasta fel továbbá a Jedlik Ányos gimnázium tanári karának képviseletében KRASSÓI tanárnő. Köszönjük mindazoknak, akik részvételükkel emelték ünneplésünk fényét. KOVÁCS DEZSŐ a BDSZ Főv. Környéki Szervezetének elnöke a templom helyettes kántora Székesfehérvári Szervezet 19 Aszékesfehérvári szervezet a 1990 es évek közepén alakult meg. A két három havi összejövetelünket a ciszterci gimnázium könyvtárában tartottuk. ( A gimnázium igazgatója, GYÓNI ANDRÁS, aki a győri bencés gimnázium tanulója volt, 1973-ban érettségizett.) Nagyon sok szép és értékes előa - dáson vettünk részt, amelyet a di - ák társak szerveztek. (EPERJES KÁ - ROLY, CSATH MAGDOLNA, RASKÓ GYÖRGY, KOVÁCS JÓZSEF, CZAKÓ GÁ - BOR iró stb.) Az idő múlásával a diákszövetségünk úgy döntött hogy a rendszeres összejövetelt egy kötetlenebb környezetben, sörözőben rendezzük meg. A tervünk bejött. Így a havi rendszerességgel, fix napon, fix időpontban történő találkozások, elbeszélgetések sikeresnek mondhatóak. A következő összejövetel május 21-én 18 órakor lesz, a belvárosban található RIBILLIÓ nevü sörörzőben. (Ciszterci templommal szemben) A beszélgetések során mindig előkerül egy-egy ér - de kes diák-, tanár-élmény amelyhez mindenkinek van hozzászólása. (Az aktuális politika is téma) Az em lített időpontban szeretnénk tisztújítást tartani, mivel a városban nagyon sok volt bencés diák van, és úgy gondoljuk hogy egy új, fiatalabb vezetés jobban megtudná őket szólítani. A baráti találkozóra meghívtuk a BDSZ vezetőjét, BISCHOF PÉTERT is. Szeretnénk jó kapcsolatot kiépíteni a szomszédos veszprémi szervezettel, a térbeli közelség okán is. Az éves pannohalmi il letve a győ - ri találozókon renszeresen résztveszünk, ki-ki vonzódásának megfelelően. KUSLITS FERENC (Gy 69)

20 20 KÖNYVAJÁNLÓ PAX ET GAUDIUM SIMON T. LÁSZLÓ Nem csak Isten evangéliumát Közelítések Pál apostol örökségéhez»szívesen nektek adtuk volna nem csak Isten evangéliumát, hanem az életünket is, mert annyira megszerettünk benneteket«(1tessz 2,8). Figyelmünk elsősorban nem a Pál által hirdetett evangélium tartalmára irányul, hanem az Apostol igehirdetésének mikéntjére. Ponto sabban arra, hogyan állította életét Pál az evangélium szolgálatába. Mégsem Pál-életrajz, amit kézhez kap az olvasó. A jelen írás az életrajzi rekonstrukció és a Pálnál körvonalazódó teológiai reflexió rendszerezése közé sorolandó. Az Apostol örökségét megközelítve nem végérvényes válaszok megfogalmazására törekszik, hanem a problémák iránti érzékenységet kívánja ébren tartani. [ ] Ez a feladat, mondhatnánk, egy misztikus tér tágasságába invitál bennünket. Itt azonban az is elénk tárul, hogy paradox módon éppen Pál apostol legszemélyesebb tapasztalata az, amelyről Az apostolok cselekedetei révén az Újszövetség legrészletesebb beszámolói rendelkezésünkre állnak. Ez a bőség pedig újabb teret nyit meg előttünk: az újszövetségi kánon alkotta univerzumot, ahol az apostoli örökség keresztény recepciójának első nyomai is kirajzolódnak. SIMON TAMÁS LÁSZLÓ (1963), bencés szerzetes. Rómá - ban a Pontificio Ateneo Sant Anselmo egyetem teológiai fakultásán tanít Újszövetséggel kapcsolatos tárgyakat. Magyarul megjelent könyvei: Hozzatok szavakat magatokkal! (2007), Hagyományok dialógusban (2007), Nem írnokok, hanem írástudók (2008). KEES TESZELSZKY Az ismeretlen korona Jelentések, szimbólumok és nemzeti identitás Mennyit ér a 21. század hajnalán Corvin Mátyás nyolcvan - ezer aranyforintja? Ennyit kellett a királynak a diplomáciai gesztusokon kívül fizetnie, hogy Frigyes császártól visszavegye a zálogba adott magyar szent koronát. És vajon mennyi befektetés kellett ahhoz, hogy a teljes feledésből visszaszerezhetők lettek a korona múltjának fontos fejezetei, művek, beszédek, történetek, és megszülethetett ez az alapvető és izgalmas könyv? A szerző nem a műtárggyal, a világon egyedülálló, zománcképekkel ékesített koronaékszerrel foglalkozik. Más, merőben ismeretlen területre, a szellemi kultúra összetett és gazdag világába vezet. [ ] Hogyan alakult a korona jelentése az évszázadok alatt? Mi az összefüggés a korai nemzeti identitás fejlődése és a koronához fűződő eszmék jelentése között? [ ] ez a könyv mintegy nyilvántartása, virtuális műhelye a koronához és egyes korok eszmevilágához közvetlenül vagy közvetve fűződő nézetekkel foglalkozó hazai és külföldi tudósok munkájának. Mivel manapság a tudományos viták helyett mintha elhatalmasodna a kizárólagos kinyilatkoztatás és a felelőtlen vagdalkozás gyakorlata, aligha lehet eléggé hangsúlyozni [ ] a szerző etikus ellenőrző eljárását és elegáns vitamódszerét. R. VÁRKONYI ÁGNES KEES TESZELSZKY (ROGER CORNELIS EMIL TESZELSZKY) 1972-ben született Voor burg ben (Hollandia). A leideni egyetemen politológiát hallgatott, Amsz ter damban kelet-európai tanulmányokat folytatott ban szerezte meg tudományos fokozatát a groningeni egyetemen. Kutatási területei: politikatörténet és elmélet; politikai gondolkodás a kora újkori Magyarországon és Hol lan di ában; historiográfia a Habsburg Birodalomban; magyar holland kulturális és diplomáciai kapcsolatok; a nemzeti identitás fejlődése a kora újkori Európában; Közép-Kelet Európa napjainkban. ANSELM GRÜN Út a szabadsághoz A lelki élet mint a belső szabadság begyakorlása Aszabadság az emberiséget ősidők óta izgató, vágyait kifejező fogalmak egyike. Lelke mélyén minden ember vágyik a szabadságra. A szabadság fogalmát napjainkban sokan a francia forradalom óta létező szabadságmozgalmakkal azonosítják, az Egyházzal azonban nem, holott a szabadság a Biblia központi kifejezése, a lelki életet pedig az ősegyház ideje óta a szabadság begyakorlásának tekintjük. Ebben a könyvben nem a szabadság nagy teológiáját fejti ki a szerző, hanem a szabadság spritiuális dimenziója iránt érdeklődik. Mondanivalóját az Újszövetség üzenetére s annak néhány egyházatyánál és a szerzetességben fellelhető értelmezésére korlátozza. A teológiában valamitől és valamire való szabadságot különböztetünk meg. Ez a könyv főleg az első szemponttal foglalkozik. A lelki út a függőségekből és kényszerekből a szabadsághoz vezet, a megszabadulás célja pedig: odaadni magunkat Istennek és az embereknek. Már Angelus Silesius úgy fogalmaz: Aki szereti a szabadságot, szereti Istent. A könyv végére azonban megvilágosodik, hogy fordítva is igaz: Aki Istent szereti, az a szabadságot is szereti. Pannonhalmi Értesítő

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk!

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! A tech ni ka ro ha mos fej lô dé se szük sé ges sé te szi, hogy már egé szen ki csi kor ban in for - ma ti kai és szá mí tó gép-fel hasz ná lói is me re tek kel bô vít

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 29., csütörtök 172. szám II. kö tet TARTALOMJEGYZÉK 125/2005. (XII. 29.) GKM r. A köz úti jár mû vek mû sza ki meg vizs gá lá sá ról szóló

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A ma gyar la kos ság bel föl di uta zá sai PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Ké szí tet te: a Ma gyar Tu riz mus Rt. Ku ta tá si Igaz ga tó sá gá nak meg bí zá sá ból a M.Á.S.T. Pi ac- és Köz vé le mény ku ta tó

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. október 4. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/40. szám Ára: 315 Ft T A R T A L O M Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Apc

Részletesebben

166. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2921, Ft. Oldal

166. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2921, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök 166. szám Ára: 2921, Ft TARTALOMJEGYZÉK 289/2005. (XII. 22.) Korm. r. A felsõoktatási alap- és mesterképzésrõl, valamint a

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339

NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339 NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339 338 A fény ké pe ket a Ma gyar Nem ze ti Mú ze um Tör té ne ti Fény kép tárából (Nép sza bad ságar chí vu m, Ká dár

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 95. szám 2009. évi LXXVII. tör vény A köz te her vi se lés rend sze ré nek át ala kí tá sát cél zó tör - vénymódosításokról...

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

84. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 399, Ft. Oldal

84. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 399, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXXXIII. tv. A köz tiszt vi se lõk jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXIII. tör vény mó do - sí tá sá ról...

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról Bányák Mi még úgy kö szön tünk az is ko lá ban, hogy: Jó sze ren csét! Most, 40 év vel az utol só bá nya be zá rá sa után, már szin te nyo ma sem ma radt an nak, hogy Pilisszentiván bá nyász fa lu volt

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv.

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2005. évi CLXIII. tv. 2005. évi CLXXIV. tv. Az adózás rendjérõl szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és

Részletesebben

21. szám. Budapest, má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 525, Ft. Oldal

21. szám. Budapest, má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 525, Ft. Oldal Budapest, 2008. má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 2057/2008. (V. 14.) Kor m. h. A Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegû tevékenységet ellátó központi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal

37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. április 4., kedd 37. szám Ára: 575, Ft TARTALOMJEGYZÉK 77/2006. (IV. 4.) Korm. r. Az Út ra va ló Ösz tön díj prog ram ról szóló 152/2005. (VIII. 2.)

Részletesebben

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek 115. szám 1. kö tet* 1 2. kö tet ára: 5124, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 224/2007. (VIII. 31.) Korm. r. A köz al kal ma zot

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM V. ÉVFOLYAM 1. szám 2007. ja nu ár 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szo ci á lis Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Telefon: 475-5745 Megjelenik szükség szerint.

Részletesebben

A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM ÁRA: 546 Ft 2006. de cem ber 22. A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM II. rész 2006: XCIV. tv. A tûz el

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 16., kedd 170. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CIV. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság Al kot má nyá ról szóló 1949. évi XX. tör - vény mó do sí tá

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. má jus 21., hétfõ 63. szám I. kö tet Ára: 3234, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: XXXIX. tv. Egyes adótör vények mó do sí tá sá ról... 4132 18/2007. (V. 21.)

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 3657-3768. OLDAL 2008. július 7. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, köztársasági

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal

147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök 147. szám Ára: 2116, Ft TARTALOMJEGYZÉK 246/2005. (XI. 10.) Korm. r. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény

Részletesebben

TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft JÚLIUS 15. oldal oldal. A köz tár sa sá gi el nök 101/2011. (V. 20.) KE ha tá ro za ta

TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft JÚLIUS 15. oldal oldal. A köz tár sa sá gi el nök 101/2011. (V. 20.) KE ha tá ro za ta III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft 2011. JÚLIUS 15. TARTALOM oldal oldal JOGSZABÁLYOK A nem ze ti erõ for rás mi nisz ter 24/2011. (V. 18.) NEFMI ren de le te az egyes sa já tos köz ok ta tá si fel ada

Részletesebben

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ 135. szám TARTALOMJEGYZÉK 28/2006. (XI. 6.) PM r. A pré mi um évek prog ram mal, va la mint a kü lön le ges fog lal koz ta tá si

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 5., kedd 92. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXX. tv. A fog lal koz ta tás elõ se gí té sé rõl és a mun ka nél kü li ek el lá tá sá ról szóló 1991.

Részletesebben

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. ok tó ber 5., csütörtök 122. szám Ára: 1533, Ft TARTALOMJEGYZÉK 202/2006. (X. 5.) Korm. r. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek 145. szám Ára: 1344, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXVII. tv. A fog lal koz ta tói nyug díj ról és in téz mé nye i rõl... 10192 282/2007.

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 737-888. OLDAL 2006. március 3. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1104 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft JANUÁR 31.

III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft JANUÁR 31. III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft 2011. JANUÁR 31. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott Me se ku tyá val és bi cik li vel Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott egy gyö nyö rû bi cik lit. volt két nagy ke re ke, két kis ke re ke, egy szél vé dõ je, ben zin tar tá lya, szi ré ná ja,

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u-

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u- aray János: Viszonláás Szegszáron iola Péer, 2012.=60 a 6 s s s s s so s s s 8 o nz nz nz nz nzn Ob. Blf. a 68 s C s s s s am s s n s s s s s s a s s s s s o am am C a a nz nz nz nz nz nznz nz nz nz nz

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

80. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 585, Ft

80. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 585, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK Oldal 80. szám Ára: 585, Ft 125/2009. (VI. 15.) Korm. ren de le t A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. május 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből

Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből 68 Emlékek között Karinthy Gáborról Kö ze leb bi kap cso lat ba ti zen há rom éves ko rom ba ke - rül tünk egy más sal. Álom vi lág ban élt, ami ta lán nem lett vol na

Részletesebben

6060 Ti sza kécs ke, Er kel fa sor 10. Te le fon: 76/441-255, 76/441-592 Fax: 76/440-063, 76/441-592 OM azo no sí tó: 027 955

6060 Ti sza kécs ke, Er kel fa sor 10. Te le fon: 76/441-255, 76/441-592 Fax: 76/440-063, 76/441-592 OM azo no sí tó: 027 955 fuzet 2011:SZOROLAP10.QXD 2011.10.13. 8:10 Page 1 MÓ RICZ ZSIG MOND Ál ta lá nos Is ko la, Gim ná zi um, Szak kép zõ Is ko la, Kollégium, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Pe da gó gi ai Szak szol

Részletesebben

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 15., kedd 150. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIX. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vények mó do

Részletesebben

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004)

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004) 356 Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2005. I. 5.) 1. szám Pos tai irá nyí tó szám: 1163 Te le fon: 401-1459 Telefax: E-ma il: B. MEL LÉK LET: A RÉ SZEK RE VO NAT KO ZÓ

Részletesebben

12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. február 3., péntek 12. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 22/2006. (II. 3.) Korm. r. A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásá

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány 006/9. HATÁROZATOK TÁRA 59 Budapest, 006. június 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK /006. (VI. 8.) Korm. h. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 006. évi LV. tör vény. -ából ere dõ egyes

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXIV. tv. A ter mõ föld rõl szó ló évi LV. tör vény mó do sí tá sá ról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXIV. tv. A ter mõ föld rõl szó ló évi LV. tör vény mó do sí tá sá ról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 14., szerda 153. szám TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXIV. tv. A ter mõ föld rõl szó ló 1994. évi LV. tör vény mó do sí tá sá ról... 10671 2007:

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft febru ár 1. TARTALOM. II. rész

XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft febru ár 1. TARTALOM. II. rész XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft 2006. febru ár 1. TARTALOM II. rész 2005: CXXXII. tv. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. TARTALOM. oldal oldal. Az ARTISJUS Ma gyar Szer zõi Jog vé dõ Iro da Egye sü let

III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. TARTALOM. oldal oldal. Az ARTISJUS Ma gyar Szer zõi Jog vé dõ Iro da Egye sü let III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ

Részletesebben

13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ja nu ár 30., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3555, Ft. Oldal

13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ja nu ár 30., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3555, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. ja nu ár 30., péntek 13. szám TARTALOMJEGYZÉK 19/2009. (I. 30.) Korm. ren de let A föld gáz el lá tás ról szóló 2008. évi XL. tör vény ren del ke zé

Részletesebben

63. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, má jus 8., TARTALOMJEGYZÉK. péntek. Ára: 1395, Ft. Oldal

63. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, má jus 8., TARTALOMJEGYZÉK. péntek. Ára: 1395, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. má jus 8., TARTALOMJEGYZÉK Oldal péntek 63. szám Ára: 1395, Ft 2009. évi XXVIII. tör vény Egyes agrártárgyú törvények módosításáról.... 15832 2009.

Részletesebben

97. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. Törvények A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA évi LXXI. tör vény. Budapest, au gusz tus 2.

97. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. Törvények A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA évi LXXI. tör vény. Budapest, au gusz tus 2. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. au gusz tus 2., szerda 97. szám TARTALOMJEGYZÉK 2006: LXXI. tv. A köz ok ta tás ról szóló 1993. évi LXXIX. tör vé ny mó do sí tá sá ról 7895 2006: LXXII.

Részletesebben

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)...

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2011. áp ri lis 30. TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... Oldal Melléklet

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM

CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA B U D A P E S T, 2 0 0 6. F E B R U Á R 2 8. TARTALOM Oldal TÖRVÉNY 2003. évi CXXIX. tv. a köz be szer zé sek rõl (egy sé

Részletesebben

74. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, június 21., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1127, Ft. Oldal

74. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, június 21., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1127, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. június 21., szerda 74. szám Ára: 1127, Ft TARTALOMJEGYZÉK 36/2006. (VI. 21.) GKM r. A ha gyo má nyos vas úti rend szer köl csö nös át jár ha tó sá gá

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

157. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, de cem ber 7., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal

157. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, de cem ber 7., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 7., szerda 157. szám Ára: 1633, Ft TARTALOMJEGYZÉK 256/2005. (XII. 7.) Korm. r. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott

Részletesebben

Kösd össze az összeillı szórészeket!

Kösd össze az összeillı szórészeket! há tor gyöngy tás mor kás fu ház ál rom á mos sá rus szo dály moz szít szom széd ol vad pond ró dí ves da dony ned rál süly lyed tom na ka bog ge gár bál dol lo bol bun bát bár da bo be kar pa e ca koc

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. TARTALOM TÖRVÉNYEK Oldal Oldal SZEMÉLYI HÍREK 2006. évi LI. tör vény a bün te tõ el já rás ról szó ló

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja

Részletesebben