VÉGLEGES FELTÉTELEK július 1.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. július 1."

Átírás

1 VÉGLEGES FELTÉTELEK július 1. MKB Bank Zrt. minimum Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Hazai Részvény Indexált 1. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a forint keretösszegű MKB Bank Kibocsátási Program 2009/2010 keretében Az alábbiakban használt kifejezések a november 20-i dátumú Alaptájékoztatókban kerültek meghatározásra. Jelen dokumentum a benne ismertetett Kötvények forgalomba hozatalához készült Végleges Feltételek. Jelen Végleges Feltételek az Alaptájékoztatókkal együtt olvasandó. A Kibocsátóra és a Kötvényekre vonatkozó teljes körű információkat a jelen Végleges Feltételek és az Alaptájékoztatók együttesen tartalmazzák, ezért a Kibocsátóról és az ajánlattételről csak az Alaptájékoztatók és a jelen Végleges Feltételek együttes ismerete alapján lehet teljes körűen tájékozódni. Az Alaptájékoztatók megtekinthetők, illetve beszerezhetők az MKB Bank Zrt. székhelyén (1056 Budapest, Váci utca 38.) vagy a internetes weboldalról, valamint közzétételre kerültek a és a internetes weboldalakon. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: Sorozatrészlet száma: MKB Hazai Részvény Indexált 1. Kötvény 01 (3) Meghatározott Pénznem: Forint (4) Össznévérték: (i) Sorozat: Sorozatrészlet: Minimum Ft Minimum Ft (5) Forgalomba Hozatali Árfolyam: július 5-én a Névérték 99,7092 százaléka július 6-án a Névérték 99,7230 százaléka július 7-én a Névérték 99,7368 százaléka július 8-án a Névérték 99,7506 százaléka július 9-én a Névérték 99,7644 százaléka július 12-én a Névérték 99,8059 százaléka július 13-án a Névérték 99,8198 százaléka július 14-én a Névérték 99,8336 százaléka július 15-én a Névérték 99,8475 százaléka július 16-án a Névérték 99,8613 százaléka július 19-én a Névérték 99,9029 százaléka július 20-án a Névérték 99,9167 százaléka július 21-én a Névérték 99,9306 százaléka július 22-én a Névérték 99,9445 százaléka július 23-án a Névérték 99,9584 százaléka (6) Felhalmozott kamat: július 26-án a felhalmozott kamat 0%. (7) Kötvények darabszáma: Minimum darab (8) Névérték: Ft (9) (i) Forgalomba Hozatal Napja: Elszámolási Nap: július július 26.

2 (iii) (iv) Értéknap: Kamatszámítás Kezdőnapja: július július 26. (10) Lejárat Napja: (i) Lejárat Napja: Futamidő: július 30. A futamidő július 26-tól július 30-ig tart. (11) Kamatszámítási Alap: Indexált (12) Kötvények lejáratkori visszaváltásának alapja: Névérték (13) Forgalomba hozatal jellege: Nyilvános forgalomba hozatal. KAMATFIZETÉSRE (AMENNYIBEN VAN) VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK (14) Fix Kamatozású Kötvényekre Vonatkozó Rendelkezések (15) Változó Kamatozású Kötvényekre Vonatkozó Rendelkezések (16) Diszkont Kötvényekre Vonatkozó Rendelkezések (17) Indexált Kötvényekre Vonatkozó Rendelkezések Alkalmazandó (i) Index/Képlet: A Kötvény Lejárat Napján fizetendő kamata egy két elemű részvénypiaci kosár ( Részvénykosár ) alábbiakban meghatározott teljesítménye alapján kerül kiszámításra. A Részvénykosár a következő Budapesti Értéktőzsdén ( BÉT ) jegyzett részvényeket tartalmazza százalékos súlyozással: i Részvény (i) BÉT kód Bloomberg kód 1 MOL Nyrt. (ISIN: ) MOL MOL HB Equity 2 Richter Gedeon Nyrt. (ISIN: ) RICHTER RICHT HB Equity A Kötvény Névértékére vetített, nem évesített kamat összege az alábbi képlet alapján kerül megállapításra: Max 0%, Min ahol: N = Névérték; V ( t) V (0) i ( R 1 ); MK N t= 1 i= 1 i

3 (iii) A Kamatösszeg kiszámításáért felelős fél: Rendelkezések a Kamatlábra vagy a Kamatösszegre vonatkozóan amennyiben a kamatszámításnál az Index és/vagy Képlet alkalmazása nem lehetséges: V i (0) (i=1,2) = i részvény (i=1,2) Budapesti Értéktőzsde által közzétett hivatalos tőzsdei záróára az Induló Megfigyelési Időpontban, azaz július 26-án; V i (t) (i=1,2) = i részvény (i=1,2) Budapesti Értéktőzsde által közzétett hivatalos tőzsdei záróára a negyedéves Megfigyelési Időpontokban; t =1,2 8, a Megfigyelési Időpontokat jelzi; Megfigyelési Időpont (1): október 28. Megfigyelési Időpont (2): január 28. Megfigyelési Időpont (3): április 28. Megfigyelési Időpont (4): július 28. Megfigyelési Időpont (5): október 28. Megfigyelési Időpont (6): január 30. Megfigyelési Időpont (7): április 30. Megfigyelési Időpont (8): július 23. R = Részesedési Ráta, melynek értéke 70% és 130% között kerülhet megállapításra. A Részesedési Ráta végleges értékét a Kibocsátó a jegyzés zárását követően állapítja meg és az Értéknapon teszi közzé honlapján ( MK = Maximális Kamat, melynek értéke a Kötvény teljes futamidejére vonatkozóan a Névértékre vetített 21,00 %. A Kötvény teljes futamidejére fizetendő kamat összege a Részvénykosárban szereplő részvények hozama alapján kerül meghatározásra oly módon, hogy negyedévente az egyes Megfigyelési Időpontokban az Induló Megfigyelési Időponttól számított súlyozott részvény hozamok számtani átlaga határozza meg a kamat mértékét, azzal, hogy legfeljebb a Kötvény Névértékére vetített 21,00 százalék egyszeri, nem évesített kamat kerül kifizetésre abban az esetben is, ha az így számított hozam meghaladná a 21,00 százalékot. MKB Bank Zrt. Ha valamely Megfigyelési Időpont dátuma a Budapesti Értéktőzsde kereskedési szünnapjára esik, vagy bármely egyéb okból nem kerül közzétételre a Részvénykosárban található bármely részvény tekintetében záróár, az MKB Bank Zrt. mint a kamatösszeg kiszámításáért felelős fél jogosult saját hatáskörben a mindenkori piaci gyakorlat különös tekintettel az International Swaps and Derivatives Association ( ISDA ) definíciós gyűjteményeiben foglaltak szerint a záróár megállapítására. A Részvénykosárban szereplő bármely részvény esetében bekövetkező Rendkívüli Társasági Esemény bekövetkeztekor, vagy a tőzsdei kereskedésben felmerülő zavar esetében, amennyiben ez a kamat 17 (i) szerinti meghatározását akadályozza, az MKB Bank Zrt. mint a kamatösszeg kiszámításáért felelős fél jogosult saját hatáskörben a mindenkori piaci gyakorlat különös tekintettel az ISDA definíciós gyűjteményekben foglaltak -

4 (iv) Kamatfizetési Nap: július 30. szerint a Kamatösszeget megállapítani. Jelen Végleges Feltételek tekintetében Rendkívüli Társasági Eseménynek minősül többek között a Részvénykosárban szereplő részvény kibocsátójának összeolvadása, beolvadása, felvásárlása, a kibocsátóval szemben csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítása, részvény Budapesti Értéktőzsdéről történő kivezetése, a részvény névértékének megváltozása, jogszabályváltozások. (v) Munkanap Szabály: Következő Munkanap Szabály (vi) Minimális Kamatláb: (vii) Maximális Kamatláb: A Kötvény teljes futamidejére fizetendő, nem évesített kamat nem haladhatja meg a Névérték 21,00 százalékát (Maximális EHM: 9,93%). (viii) Kamatbázis:. (ix) Egyéb rendelkezések:. A KÖTVÉNYEK VISSZAVÁLTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ RENDELKEZÉSEK (18) Visszaváltás a Kibocsátó választása alapján: (19) Visszaváltás a Kötvénytulajdonosok választása alapján: (20) Minden egyes Kötvény Lejáratkori Visszaváltási Összege: (21) Lejárat Előtti Visszaváltási Összegre és/vagy számítási módra vonatkozó rendelkezések (ha eltérő attól, ami a Kötvényfeltételekben szerepel): a Névérték A KÖTVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (22) A Kötvények típusa: Névre szóló Kötvények. (23) Kötvények előállítási formája: Dematerializált előállítású Kötvények. (24) Egyéb rendelkezések: (i) További Pénzügyi Központ(ok): Egyéb speciális feltételek:

5 ÉRTÉKESÍTÉS (25) Forgalmazó: MKB Bank Zrt. (26) Forgalmazó elkülönített letéti számlaszáma: (27) Jegyzési Garanciavállaló(k): (28) A Forgalomba Hozatal módja: Jegyzés (29) A Forgalomba Hozatal Kezdete: július 5-én 8:00 óra (30) A Forgalomba Hozatal Zárása: július 23-án 15:00 óra (31) A Forgalomba Hozatal helye: Jegyzések az MKB Bank Zrt. jelen Végleges Feltételekben megjelölt fiókjaiban kerülhetnek benyújtásra. (32) Minimális jegyzési mennyiség: Jegyzésenként minimum Forint Névértékű Kötvény. (33) Maximális jegyzési mennyiség: (34) Túljegyzés: A Kibocsátó túljegyzést, azaz a minimálisan felajánlott Kötvényeken túlmenően jegyzéseket saját döntése alapján jogosult elfogadni. (35) További értékesítési korlátozások:. TŐZSDEI BEVEZETÉS (36) Tervezett tőzsdei bevezetés: A Kibocsátó a Kötvények szabályozott piacra történő bevezetését nem kérelmezi. (37) Tőzsdei bevezető:. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK (38) A Kibocsátási Programra kiadott felügyeleti hatósági engedély: (39) Kibocsátó döntése a forgalomba hozatalról: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete november 20-án kelt EN-III/KK-22/2009. számú és május 3-án kelt EN-III/TTE-170/2010. határozata A Kibocsátó Igazgatóságának 546/2009. (szeptember 29.) számú határozata, valamint Eszköz-Forrás Gazdálkodási Bizottságának /3. (2010. június 23.) számú határozata. (40) Hitelminősítés: Az MKB Bank Zrt. banki hitelminősítése (Moody s): Hosszú lejáratú forintbetét: Baa2 Rövid lejáratú forintbetét: Prime-2 Hosszú lejáratú devizabetét: Baa2 Rövid lejáratú devizabetét: Prime-2 Pénzügyi erő: D (41) Központi Értékpapírszámlavezető: KELER Zrt.

6 (42) KELER Zrt-től eltérő elszámolási rendszer(ek): (43) Kötvények jóváírása: Értékpapírszámlán. (44) ISIN-kód: HU (45) Egyéb:. Jegyzési eljárásra vonatkozó szabályok A Kötvények értékesítése jegyzési eljárás keretében történik az Alaptájékoztatókban és a jelen pontban leírtak szerint. Jegyzést az alább megjelölt Értékesítési helyeken lehet benyújtani. MKB Bank Zrt. fiók: 1013 Budapest, Alagút u Salgótarján, Fő tér Budapest, Lajos u Gyöngyös, Köztársaság tér Budapest, Széna tér Eger, Érsek u Budapest, Bécsi út Heves, Szerelem A. u Budapest, Pünkösdfürdő u Miskolc, Szentpáli u Budapest, Árpád út Miskolc, Széchenyi u Budapest, Szent István tér Tiszaújváros, Építők útja Budapest, Türr István u Kazincbarcika, Egressy út 1/c Budapest, Váci u Debrecen, Vár u. 6/C Budapest, Andrássy út Debrecen, Piac u Budapest, Váci út Nyíregyháza, Szarvas u Budapest, Kerepesi út Kisvárda, Szt. László u Budapest, Soroksári út 3/C Szolnok, Baross u Budapest, Örs vezér tere Jászberény, Lehel vezér tér Budapest, Október huszonharmadika u Békéscsaba, Szabadság tér Budapest, Fehérvári út Gyula, Városház u Budapest, Alkotás út Orosháza, Könd u Budapest, Nyugati tér Kecskemét, Katona József tér Budapest, Dévai utca Kiskőrös, Petőfi tér Budapest, Váci út Kalocsa, Hunyadi János utca Budapest, Váci út Kiskunhalas, Kossuth u Budapest, Hungária krt Baja, Bartók Béla u Budapest, Pesti út Szeged, Kölcsey u Budapest, II. Rákóczi F. út Hódmezővásárhely, Kossuth tér Budapest, Kossuth Lajos u Paks, Dózsa György út Budapest, Nagytétényi út Szekszárd, Garay tér Szentendre, Kossuth L. u Kaposvár, Széchenyi tér Érd, Budai út Pécs, Király u Budaörs, Szabadság út Székesfehérvár, Zichy liget Solymár, Trestyánszky u Veszprém, Óváros tér Pilisvörösvár, Fő utca Balatonfüred, Kossuth u Gödöllő, Kossuth L. u Keszthely, Kossuth Lajos u Dunakeszi, Fő út Ajka, Csingeri út Szigetszentmiklós, Gyári út Herend, Kossuth L. u Dunaújváros, Vasmű u. 4/B Pápa, Kossuth L. utca Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u Siófok, Sió u Vác, Március 15. tér Nagykanizsa, Erzsébet tér 8.

7 2660 Balassagyarmat, Kossuth L. u Ceglid, Kossuth t&r Tatabhnya, Fd tkr Tata, Ady Endre u. 18, 2900 Kornirom, Bajcsy-Zsilinszky u Hatvan, Kossuth t6r Zalaegerszeg, Kossuth L. u Gyk, Becsi kapu tdr Gyh, Budai u Mosontnagyarbvh, Magyar u Sopron, VhkeriiIet Szombathely, Szent Miton u. 4,

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. augusztus 5. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20130305 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK október 5.

VÉGLEGES FELTÉTELEK október 5. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. október 5. MKB Bank Zrt. minimum 50.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Fix 5x5% Euró Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint keretösszegű

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Részvény Indexált Euró Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Részvény Indexált Euró Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. július 22. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Részvény Indexált Euró 20141006 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: június 24-én a felhalmozott kamat 0% június június június 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: június 24-én a felhalmozott kamat 0% június június június 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2009. június 17. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 3. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. március 26.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. március 26. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. március 26. MKB Bank Zrt. minimum 250.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Fejlődő Piacok Indexált Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Euró Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Euró Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. június 28. MKB Bank Zrt. minimum 50.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható Euró 20130205 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. március 4. MKB Bank Zrt. minimum 300.000.000 Forint össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Fejlődő Piacok Indexált 20150402 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 27.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 27. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. április 27. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Globális Részvény Indexált Euró 20150618 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: január 24-én a felhalmozott kamat 1,4063%, azaz Kötvényenként 140,63 Forint január 21.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: január 24-én a felhalmozott kamat 1,4063%, azaz Kötvényenként 140,63 Forint január 21. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. január 17. MKB Bank Zrt. minimum 100.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB VII. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint keretösszegű

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. szeptember 2. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20130403 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. július 26.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. július 26. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. július 26. MKB Bank Zrt. minimum 500.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Devizaárfolyam Indexált Euró 20130808 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. MKB Ötösfogat Részvény Indexált Kötvény. (2) (i) Sorozat megjelölése: Sorozatrészlet száma:

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. MKB Ötösfogat Részvény Indexált Kötvény. (2) (i) Sorozat megjelölése: Sorozatrészlet száma: VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. október 2. MKB Bank Zrt. minimum 200.000.000 Forint össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Ötösfogat Részvény Indexált 20150518 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 1.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 1. 2010. február 1. VÉGLEGES FELTÉTELEK MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20110831 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (3) Meghatározott Pénznem: USA-dollár ( USD )

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (3) Meghatározott Pénznem: USA-dollár ( USD ) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. október 19. MKB Bank Zrt. minimum 100.000 USA-dollár össznévértékő, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható USD 20141113 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 8.

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 8. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. június 8. MKB Bank Zrt. minimum 100.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható Euró 20140130 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 7.

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 7. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2009. szeptember 7. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 5. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. június 1. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20111215 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. június 28. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20130205 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: május 30-án a felhalmozott kamat 0% május május május 30.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: május 30-án a felhalmozott kamat 0% május május május 30. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. május 6. MKB Bank Zrt. minimum 50.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható Euró 20121205 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. június 28. MKB Bank Zrt. minimum 50.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20140225 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 24.

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 24. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. augusztus 24. MKB Bank Zrt. minimum 100.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható Euró 20140917 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2012. június 18.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2012. június 18. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. június 18. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB EUR/USD Árfolyamsáv 20140711 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: február 6-án a felhalmozott kamat 0% február február február 6.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: február 6-án a felhalmozott kamat 0% február február február 6. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. január 24. MKB Bank Zrt. minimum 200.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Árfolyamsáv 20130206 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000 forint

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 8.

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 8. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. szeptember 8. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20120405 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. (ii) Sorozatrészlet száma:

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. (ii) Sorozatrészlet száma: VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. július 19. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20120227 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

(1) Kibocsátó: UNICREDIT JELZÁLOGBANK ZRT.

(1) Kibocsátó: UNICREDIT JELZÁLOGBANK ZRT. 2010. március 8. UNICREDIT JELZÁLOGBANK ZRT. Maximum 3.00.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált, fix kamatozású, tőzsdei bevezetésre kerülő UCJBF 2014/A Jelzáloglevelek nyilvános forgalomba

Részletesebben

2008. június 6. K&H Bank Zrt 1051 Budapest Vigadó tér 1. (i) Sorozat megjelölése: 5 év

2008. június 6. K&H Bank Zrt 1051 Budapest Vigadó tér 1. (i) Sorozat megjelölése: 5 év 2008. június 6. KERESKEDELMI ÉS HITELBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2008. évi 100.000.000.000 Ft keretösszegű Kötvényprogramja keretében maximum 4.000.000 EUR össznévértékű, névre szóló Kötvények

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. Sorozat megjelölése: (2) (i) MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. Sorozat megjelölése: (2) (i) MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. október 20. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20120515 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 10.

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 10. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. június 10. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000,- euró össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2006. augusztus 25. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 5.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2006-2007. évi 25.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2009. december 4. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság maximum 5.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Raiffeisen Private Banking II. Kötvény 2. Sorozatrészletének

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. március 4. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 28.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 28. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. február 28. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 3.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 3. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. december 3. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 10.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 21.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 21. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. április 21. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. február 25. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2014. október 7.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2014. október 7. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. október 7. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2014-2015. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 22.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 22. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. március 22. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 4.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2009-2010. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 28.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 28. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2006. április 28. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 4.500.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2006-2007. évi 25.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 20.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 20. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. április 20. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 30.000.000,- euró össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2009-2010. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: 2012. május 11-én a felhalmozott kamat 0%. 2012. május 10. 2012. május 11. 2012. május 11.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: 2012. május 11-én a felhalmozott kamat 0%. 2012. május 10. 2012. május 11. 2012. május 11. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. április 20. MKB Bank Zrt. minimum 50.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20131128 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 250.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Devizaárfolyam Indexált HUF Kötvény.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Devizaárfolyam Indexált HUF Kötvény. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. augusztus 23. MKB Bank Zrt. minimum 300.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Devizaárfolyam Indexált HUF 20130306 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB2013/A sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB2013/A sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB2013/A sorozat 001 részlet minimum 10.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló jelzáloglevél

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 26.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 26. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2007. április 26. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 4.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2007-2008. évi 60.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG Minimum 10.000.000 össznévértékű, névre szóló jelzáloglevelek forgalomba hozatala az 1.000.000.000.000 Ft keretösszegű

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB 2009/IX sorozat 001 részlet minimum 10.000.000 Ft össznévértékű, Budapesti Értéktőzsdére

Részletesebben

Kibocsátó: K&H Bank Nyrt 1051 Budapest Vigadó tér 1. (ii) Részlet száma: 1. Meghatározott Pénznem: Össznévérték:

Kibocsátó: K&H Bank Nyrt 1051 Budapest Vigadó tér 1. (ii) Részlet száma: 1. Meghatározott Pénznem: Össznévérték: 2007. március 5. KERESKEDELMI ÉS HITELBANK NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. évi 100.000.000.000 Ft keretösszegű Kötvényprogramja keretében Maximum 140.250.000 Ft. össznévértékű, névre szóló Kötvények

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 9.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 9. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2013. december 9. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. október 5.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. október 5. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. október 5. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2011-2012. évi

Részletesebben

MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap

MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2015. augusztus 14-én kelt, H-KE-III-785/2015. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

MKB Egyensúly Nyíltvégő Befektetési Alap

MKB Egyensúly Nyíltvégő Befektetési Alap Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Pénzügyi Szervezetek Állami 2013. március 29.-én kelt, H-KE-III-176/2013. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a V É G L E G E S F E L T É T E L E K 2011. május 23. Minimum 100.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények nyilvános forgalomba hozatala a 10.000.000.000, Ft, azaz tízmilliárd forint

Részletesebben

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a V É G L E G E S F E L T É T E L E K 2011. május 23. Minimum 100.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények nyilvános forgalomba hozatala a 10.000.000.000, Ft, azaz tízmilliárd forint

Részletesebben

Forgalomba hozatali árfolyam: május ,9042% május ,9179% május ,9316%

Forgalomba hozatali árfolyam: május ,9042% május ,9179% május ,9316% 2007. május 22. KERESKEDELMI ÉS HITELBANK NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. évi 100.000.000.000 Ft keretösszegű Kötvényprogramja keretében Maximum 506.250 USD. össznévértékű, névre szóló Kötvények

Részletesebben

Kibocsátási Program alapján) 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint

Kibocsátási Program alapján) 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK november 23.

VÉGLEGES FELTÉTELEK november 23. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. november 23. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2012-2013.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 16.

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 16. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. szeptember 16. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 5.000.000,- euró össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2014-2015.

Részletesebben

1. Kibocsátó: FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1082 Budapest Üllői út 48. 2. (i) Sorozat megjelölése:

1. Kibocsátó: FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1082 Budapest Üllői út 48. 2. (i) Sorozat megjelölése: FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB Nemzetközi Vállalati Kötvény Befektetési Alap befektetési jegyeit

Részletesebben

Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel)

Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel) Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel) A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043028, cégbejegyzés: 2003.12.04., székhely: 1132 Budapest, Váci út 20.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap

MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2014. október 9.-én kelt, H-KE-III-590/2014. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

minimum 10.000 darab minimum 10.000 darab

minimum 10.000 darab minimum 10.000 darab FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 23.

VÉGLEGES FELTÉTELEK szeptember 23. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. szeptember 23. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2014-2015.

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelõ ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fõvárosi

Részletesebben

MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap

MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2015. szeptember 1-én kelt, H-KE-III-798/2015. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

Nyilvános Ajánlattétel

Nyilvános Ajánlattétel Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB EURO TİKEVÉDETT Likviditási Alap elnevezéső befektetési alap befektetési jegyeit Alapkezelı: MKB Befektetési

Részletesebben

MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap

MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2015. augusztus 14-én kelt, H-KE-III-784/2015. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap

MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2014. október 2.-án kelt, H-KE-III-561/2014. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám:

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám: Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó, FHB Nyrt. vagy Bank

Részletesebben

Minimum 100.000.000,- Forint Minimum 100.000.000,- Forint

Minimum 100.000.000,- Forint Minimum 100.000.000,- Forint FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 8.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 8. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2013. február 8. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2012-2013. évi

Részletesebben

Végleges Feltételek ,- Ft ,- Ft

Végleges Feltételek ,- Ft ,- Ft Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel) Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18. székhely: 1132 Budapest, Váci út 20.) (továbbiakban:

Részletesebben

1/7. Kibocsátási Program alapján) 1 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint

1/7. Kibocsátási Program alapján) 1 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó, FHB Nyrt. vagy Bank

Részletesebben

2014.03.20 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum 3.500.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala

2014.03.20 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum 3.500.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala 2014.03.20 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Maximum 3.500.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala Az ERSTE 2013-2014. évi 100.000.000.000,- Ft keretösszegű

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Sajtóhiba korrigálása

Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Sajtóhiba korrigálása Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Sajtóhiba korrigálása Felhívjuk a Tisztelt Befektetők figyelmét, hogy az MKB BRIC Tőkevédett Származtatott Alap nyilvános ajánlattételének 2. oldalán sajtóhiba

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala

ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala 2014.12.03 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Maximum 8.000.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala Az ERSTE 2014-2015. évi 100.000.000.000,- Ft keretösszegű

Részletesebben

Minimum ,- Forint Minimum ,- Forint. minimum darab minimum darab

Minimum ,- Forint Minimum ,- Forint. minimum darab minimum darab FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

A kötvény kamatfizetése:

A kötvény kamatfizetése: 2007. november 05. KERESKEDELMI ÉS HITELBANK NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. évi 100.000.000.000 Ft keretösszegű Kötvényprogramja keretében maximum 500.000.000 HUF össznévértékű, névre szóló

Részletesebben

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám:

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám: Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó, FHB Nyrt. vagy Bank

Részletesebben

Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye. Nyilvános Ajánlattétel. Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az

Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye. Nyilvános Ajánlattétel. Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB Magaslat II. Tıkevédett Származtatott Befektetési Alap befektetési

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK október 2.

VÉGLEGES FELTÉTELEK október 2. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2012. október 2. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2012-2013. évi

Részletesebben

2015.03.03 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum 1.000.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala

2015.03.03 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum 1.000.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala 2015.03.03 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Maximum 1.000.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala Az ERSTE 2014-2015. évi 100.000.000.000,- Ft keretösszegű

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 7.

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 7. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2013. augusztus 7. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014.

Részletesebben

Minimum darab

Minimum darab FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Részletesebben

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon Ajkai Fiók 8400 Ajka, Szabadság tér 4/a. 88/510-030 Allee Skála Fiók H: 10.00-20.00 K: 10.00-20.00 Sze:10.00-20.00 Cs: 10.00-20.00 P: 10.00-20.00 Szo:10.00-14.00 Allee Bevásárlóközpont 1117 Budapest, Október

Részletesebben

OKIRAT. dematerializált kötvényről. A Kibocsátó teljes neve: Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

OKIRAT. dematerializált kötvényről. A Kibocsátó teljes neve: Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság OKIRAT dematerializált kötvényről A KÖTVÉNY KIBOCSÁTÓ ADATAI A Kibocsátó teljes neve: Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság A kibocsátó rövid neve: Székhelye: 1095 Budapest, Lechner

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Hozamrögzítő Tőkevédett Alapok Alapja befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz és a nyilvános

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK OTPX2011A AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

VÉGLEGES FELTÉTELEK OTPX2011A AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÉGLEGES FELTÉTELEK AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 100.000.000.000 FORINT KERETÖSSZEGŰ 2007/2008. ÉVI KÖTVÉNYPROGRAMJÁNAK KERETÉBEN KIBOCSÁTÁSRA KERÜLŐ

Részletesebben

A JELEN DOKUMENTUM A 2001. ÉVI CXX. TÖRVÉNY 7. (2) BEKEZDÉSE SZERINT DEMATERIALIZÁLT ÉRTÉKPAPÍRHOZ KIÁLLÍTOTT OKIRAT ÉS NEM ÉRTÉKPAPÍR

A JELEN DOKUMENTUM A 2001. ÉVI CXX. TÖRVÉNY 7. (2) BEKEZDÉSE SZERINT DEMATERIALIZÁLT ÉRTÉKPAPÍRHOZ KIÁLLÍTOTT OKIRAT ÉS NEM ÉRTÉKPAPÍR A JELEN DOKUMENTUM A 2001. ÉVI CXX. TÖRVÉNY 7. (2) BEKEZDÉSE SZERINT DEMATERIALIZÁLT ÉRTÉKPAPÍRHOZ KIÁLLÍTOTT OKIRAT ÉS NEM ÉRTÉKPAPÍR 2006. február 3. VÉGLEGES FELTÉTELEK ÉS OKIRAT MINTA Az FHB Földhitel-

Részletesebben

Erste Stock Global HUF Alapok Alapja Nyíltvégű befektetési jegy

Erste Stock Global HUF Alapok Alapja Nyíltvégű befektetési jegy HIRDETMÉNY Az Erste Alapkezelő Zrt. mint Kibocsátó az Erste Stock Global HUF Alapok Alapja képviselője ezennel nyilvános ajánlatot tesz közzé az Erste Stock Global HUF Alapok Alapja minimum 200.000.000

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum USD össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala

ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum USD össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala 2016.02.23. ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Maximum 1.000.000 USD össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala Az ERSTE 2015-2016. évi 100.000.000.000,- Ft keretösszegű

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala

ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Maximum össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala 2014.05.30 ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Maximum 2.000.000.000 össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala Az ERSTE 2013-2014. évi 100.000.000.000,- Ft keretösszegű

Részletesebben

Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB ÉSZAK-AMERIKAI NYÍLTVÉGŐ RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP befektetési

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK OTP _OJK_2017/I AZ OTP BANK NYRT FORINT KERETÖSSZEGŰ 2011/2012. ÉVI KÖTVÉNYPROGRAMJÁNAK

VÉGLEGES FELTÉTELEK OTP _OJK_2017/I AZ OTP BANK NYRT FORINT KERETÖSSZEGŰ 2011/2012. ÉVI KÖTVÉNYPROGRAMJÁNAK VÉGLEGES FELTÉTELEK AZ OTP BANK NYRT. 500.000.000.000 FORINT KERETÖSSZEGŰ 2011/2012. ÉVI KÖTVÉNYPROGRAMJÁNAK KERETÉBEN KIBOCSÁTÁSRA KERÜLŐ MINIMUM 1.000.000 FT ÖSSZNÉVÉRTÉKŰ OTP _OJK_2017/I FIX KAMATOZÁSÚ

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Infrastrukturális Részvény Alap Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelő ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fővárosi

Részletesebben