EBEAD-al kapcsolatos kérdések Válaszol: Brinzik Béla

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EBEAD-al kapcsolatos kérdések Válaszol: Brinzik Béla"

Átírás

1 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK az adatszolgáltatók által a jegybanknak nyújtandó információk elkészítéséhez összeállított évi MNB rendelet-tervezettel kapcsolatban EBEAD-al kapcsolatos kérdések Válaszol: Brinzik Béla 1. Az MNB rendelet B. Számítástechnikai segédlet (általános leírás) 2.2 Bejelentkezés az EBEAD rendszerbe pont szerint az EBEAD rendszerbe való bejelentkezésre kétféle lehetőséget biztosítunk, melyek közül a felhasználó szabadon választhat Tanúsítvány alapú azonosítás Felhasználónév, jelszó alapú azonosítás Megjegyezzük, hogy a fizetési mérleggel összefüggésben tartott konzultációk és az eddigi kommunikációk során csak a tanúsítvány alapú azonosítást rögzítették, továbbá az EBEAD segédlet kézikönyvében is csak a tanúsítvány alapú azonosítás található meg. Ezzel ellentétben a rendelettervezetben és a napokban megjelent HÍRLEVÉL 2007/03 számában is tanúsítvány nélküli kapcsolódás lehetősége is szerepel. A rendszer használat technikájára vonatkozóan azonnali döntést kérünk a felesleges kiadások elkerülése érdekében, mivel a tanúsítvány beszerzési folyamatok már elindultak. A fizetési mérleggel összefüggésben tartott konzultációk során elsősorban a nem pénzügyi vállalati szektorba tartozó szervezetektől olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy számukra a tanúsítványok beszerzése problémát okoz. A fizetési mérleg statisztika kiemelt fontossága, a nagyszámú nem pénzügyi vállalati szektorba tartozó jelentő, továbbá a jelentős adatmennyiség miatt az MNB úgy döntött, hogy az EBEAD minél szélesebb körben történő alkalmazása érdekében a tanúsítványalapú azonosítás mellett lehetővé teszi a felhasználónévvel és jelszóval történő bejelentkezést is. Ezt a bejelentkezési formát bármelyik adatszolgáltató választhatja gazdasági szektortól függetlenül. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket arra, hogy az MNB középtávon az adatszolgáltatások beküldésénél a digitális aláírás bevezetését tervezi, amihez mindenképpen szükséges lesz a tanúsítványok alkalmazása. A felhasználónév, jelszó alapú bejelentkezés fejlesztése folyamatban van, várhatóan szeptemberben már használható lesz a teszt rendszerben. A fejlesztés befejezésével egyidejűleg az EBEAD felhasználói kézikönyvét is aktualizálni fogjuk, az új bejelentkezési módhoz kapcsolódó tudnivalók leírásával. A fejlesztés a tanúsítvánnyal rendelkezők tesztelési munkáját nem fogja zavarni, a teszt rendszer az MNB által regisztrált tanúsítványokkal jelenleg is elérhető.

2 Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról D01 Válaszadó: az MSO statisztikákról beszélő is elmondhatja a választ, mert a PST visszalépett a módosítási igénytől 1. Az elszámolás (teljesítés) módja nincs rögzítve a rendszerben, ezért nagy nehézséget okoz annak meghatározása, hogy a pénzforgalom hogyan történik. Egy nem pénzfogalmi típusú jelentésben nem tarjuk indokoltnak a szerepeltetését, ezért kérjük ennek mellőzését. Az MNB elfogadja az észrevételt, ezért eltekint a módosítástól. 2. Az elszámolás módjának megadása jelentős fejlesztést igényelne, véleményünk szerint nincs akkora információ-értéke ennek az adatnak, így nem támogatjuk az elszámolás módjának megadását (VIBER, Giro, stb.). Az MNB elfogadja az észrevételt, ezért eltekint a módosítástól. A bankok és szakosított hitelintézetek saját tulajdonában lévő, valamint a náluk letétbe helyezett (rezidensek és nem rezidensek által kibocsátott) értékpapírok állománya, tulajdonosi bontásban E21 Válaszadó: Lakatos László 1. A 2008-as fizetési mérleg jelentés egyeztetésein kérésként hangzott el annak megvizsgálása, hogy az E21 jelentés negyedéves gyakoriságúvá változzon. Érdeklődünk az erre vonatkozó döntésről. Nem tervezzük a jelentés negyedévessé történő vissza alakítását. A pénzügyi számlák, monetáris, illetve fizetési mérleg statisztikák adatokkal való kiszolgálása, továbbá a nemzetközi adatigények indokolják a havi gyakoriságú adatszolgáltatás betartását Adatszolgáltatás repó-típusú és egyéb értékpapír ügyletekről E60 Válaszadó: Lakatos László 1. Nem látható, hogy mi változik benne, ugyanis a technikai segédlet nem szerepel a feltett anyagok között, kérjük ennek mielőbbi pótlását. Lakatos László A változások értelmezéséhez szükséges technikai segédletet (Ügylettípusok az E60-as jelentésben) az MNB augusztus 3-án ben szétküldte az információ felelősöknek. 2

3 Válaszadó (2-3.): Az FMO részéről Sisak Zsuzsa vagy Fedor Kati, mert az FMO kérte ezt a módosítást a jelentésben 2. Az utólagosan megküldött ügylettípusok között a Betét fedezetekét (óvadékként) elhelyezett értékpapír jelentését nem értjük. Sisakné Fekete Zsuzsanna/Horváthné Fedor Katalin 3. Szeretnénk, ha az MNB definiálná, hogy mit ért a betét fedezeteként (óvadékként) elhelyezett értékpapír ügylet alatt. Véleményünk szerint ez egy új adatigény, mert az eddigi ügylettípus kategóriákba, ilyen ügylettípus nem fért bele. Sisakné Fekete Zsuzsanna/Horváthné Fedor Katalin Felügyeleti mérleg és eredménykimutatás (hó végi záró állomány) F01 Válaszadó: Kósáné Schäffer Zsuzsanna (kérdésenként szerepel, hogy kit illet a kérdés) 1. Az F01-es jelentésnél nem javasoljuk a beküldési határidő 1 munkanappal történő lerövidítését. A határidő előrehozása esetén sérülhet az adat-előállítás biztonsága, nem lesz biztosított az ellenőrzéshez szükséges idő, és az adatok megbízhatósága is csökken, minek következtében több utólagos módosításra lehet számítani. (Egy nem teljesen automatizált könyvelési rendszer esetén sok esetben munkanap is változik a főkönyv.) 2. Nem értünk egyet a határidő 11. munkanapról 10. munkanapra történő változtatásával. Akkor tudjuk a határidő-módosítást támogatni, ha a hó vége utáni 3. munkanap helyett a 2. munkanapig kellene figyelembe venni a hó utolsó napjáig még le nem könyvelt, a tárgyhónapot érintő, teljesített tételeket. A backvalue tételek 3 napig történő figyelembe vételével kapcsolatban megjegyeznénk, hogy a nemzetközi sztenderdek más alapelvet követnek, és a jelentős események korrekcióját írják elő. Bankcsoportunk mind több esetben centralizálja fejlesztéseit, és a group szintű megoldásokban a magyar specialitásokat sajnos nem tudjuk érvényesíteni, aminek következtében a jövőben problémát fog okozni az eljárás. Fentiek miatt javasoljuk, hogy a kötelező jelentések esetén álljanak át egy rugalmasabb, az IFRS alapelveivel összhangban lévő megoldásra. 3. A határidők módosításáról nehéz úgy véleményt alkotni, hogy nem ismerjük a PSZÁF jövő évi új és változó jelentéstábláit és azok határidejeit. Ezidáig még tervezet formájában sem születtek meg a 2008-as (kiemelten a Basel2-es szabályok) miatti jelentési kötelezettségek. A havi jelentések határidejének egybecsúszása több szempontból nem szerencsés. Egyrészt a Felügyeleti Mérleg és a vele kötelező egyezőséggel rendelkező jelentéskör párhuzamos kezelése munkaszervezési szempontból problémás. Másrészt az egy napon lévő határidők miatt a kötelező egyezőségek megteremtése/ellenőrzése nehézkes. Az időhiány miatt nagy eséllyel határidő után kerülhetnek módosításra a mérleggel kötelezően egyező jelentések. A Felügyeleti Mérleg jelentés 10. munkanapossá tétele esetében még egy problémára felhívjuk figyelmüket. Bankunk a tavalyi évben is kérte az MNB-t és a PSZÁF-t 3 munkanapos visszakönyvelési szabály módosítására. Az útmutatóból: 3

4 - a hóvégi állományokba be kell számítani a hó vége utáni harmadik munkanapig ismertté vált, a hó utolsó napjáig még le nem könyvelt, a tárgyhónapot érintő, teljesített tételeket. Véleményünk szerint az ügyfélszámlákat érintő tranzakciók esetében elhagyható a fenti szabály. Mivel a napi banki munkamenetben természetes az ügyfélszámlákat érintő visszakönyvelés; így ez nem egy speciálisan csak a hónap végére jellemző esemény. A jellemzően hónap végén számított és könyvelt tételek: a kamatok/jutalékok függővé tétele, értékvesztés/céltartalék-képzés, valós értékelések, nem ügyfeleket érintő elhatárolások, stb. (a 250-es kormányrendelet Könyvvezetési és egyéb előírások fejezetében felsoroltak). Ezen számításokat/könyveléseket a mérlegkészítésig végzi a Bank, tehát nemcsak az első három munkanapban. Kérjük a Nemzeti Bankot, hogy a PSZÁF-al konzultálva, módosítsa a kérdéses szabályt, és hagyják el belőle a 3 munkanapos előírást. Mivel az MNB rendeletben hivatkozott 250/2000. (XII. 24.) Korm. Rendelet a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól rendelet sem tartalmaz konkrét visszakönyvelési napszámot. 4. Kérjük, hogy a Felügyeleti mérleg és mellékletei beküldési határidejének rövidítését szíveskedjenek felülvizsgálni, mivel a számviteli zárlati munkálatokra rendelkezésre álló idő csökkentését kockázatosnak látjuk. Amennyiben a PSZÁF felé küldendő havi jelentéscsomag határideje (11. munkanapról) is rövidül, abban az esetben nem tartjuk elfogadhatónak a rendelkezésre álló idő csökkentését. 5. Kérjük, hogy a felügyeleti mérleg beküldési határidejét ne változtassák meg. Az a magyarázat, hogy kamatjelentés határideje egy nappal későbbre kerül, nem magyarázat a felügyeleti mérleg határidő rövidülésére. Kósáné Schäffer Zsuzsanna Az 1-5. pontban feltett kérdésekre az MNB a konzultáció helyszínén válaszol. 6. A központi kormányzatba sorolt vállalatok által kibocsátott értékpapírokat a felügyeleti mérleg melyik sorban kell jelenteni? Kósáné Schäffer Zsuzsanna A központi kormányzatba sorolt vállalatok által kibocsátott értékpapírokat a felügyeleti mérlegben az Egyéb belföldi kötvény sorokban kell jelenteni. 7. A mellékletek nélkül az útmutató egyes részeit nem lehet megfelelően értékelni. Különösen hiányzik az időközben jóváhagyott tőkemegfelelési rendelet szinkronja miatt a szektorlista frissített változata, illetve a szektorleírás kritikája sem tehető meg e nélkül. Kósáné Schäffer Zsuzsanna A tőkemegfelelési rendeletben szereplő osztályozások és az MNB adatszolgáltatásoknál (ideértve a közös Felügyeleti mérleget is) alkalmazandó, nemzetközi előírásokkal összhangban meghatározott egységes szektorbontás között szoros megfeleltetés hozható 4

5 létre. Az adatszolgáltatásokra vonatkozó szektorelőírások az osztályozások bevezetése miatt nem fognak módosulni, de a megfeleltetést közre fogjuk adni tábla: A lakossági lakáshitelek megbontását nem támogatjuk, mert bár az ügyletek többségénél rendelkezésre állnak ezen információk, egyes hitelkonstrukcióknál azonban nem gyűjt ilyen típusú adatokat a bank. Balás Tamás A PSZÁF által előírt 7.C. jelű negyedéves adatszolgáltatásnak jelenleg is részét képezi a lakáscélú hitelek hitelcél szerinti megbontása. Ezen adatszolgáltatás teljesítése álláspontunk szerint eddig sem lett volna teljesíthető a lakáshitel állomány új lakás/használt lakás/egyéb felhasználás szerinti megbontása nélkül. Mivel a banki összesen adatok az egyes lakáshitel termékekre vonatkozó állományi adatok összesítéséből állnak elő, ennek az egyes lakáshitel termékekre vonatkozó részletezése érdemi akadályt szintén nem jelenthet tábla: Javasoljuk, hogy a táblázatban minden devizát millió forintban kelljen kimutatni, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért. Kósáné Schäffer Zsuzsanna A felvetés logikusnak tűnne abban az esetben, ha ez egy új tábla lenne. Mivel azonban évek óta létező tábláról van szó, mind az adatszolgáltatók, mind a felhasználók rendszereinek alapos átalakítását igényelné a kérés teljesítése. A devizában jelentett adatok mérleggel való egyezőségének ellenőrzésekor tűréseket állítunk be, hogy a forintosításkor felmerülő eltérések miatt ne jöjjenek elő hibák. Ezek a tűrések szükség esetén emelhetők. 10. A Felügyeleti mérleg nem pénzügyi vállalatokkal szembeni aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolások (391. sor) valamint a hitelintézetekkel és a nem pénzügyi vállalatokkal szembeni passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolások (718. és 725. sorok) kitöltési útmutatójában a pénzügyi elszámolások kifejezésben a pénzügyi kategória törlése helyett az elvárt számviteli összefüggések egyértelműsége miatt az Szkr. szerint pénzügyi szolgáltatásnak nem minősülő elszámolások kifejezést javasoljuk a leírásban alkalmazni. Kósáné Schäffer Zsuzsanna A feltett kérdésre az MNB a konzultáción válaszol. 11. F01 Felügyeleti mérleg kitöltési útmutatójának pontosítását kérjük a tárgyi eszközök és az immateriális javak tételeinek bruttó-, illetve nettó mérlegben történő bemutatásához. Ugyanis jelenleg a bruttó mérleghez tartozó általános defíníció szerint az eszközöket bekerülési értéken kell mutatni, így az értékcsökkenéssel nem csökkentett értéken, ugyanakkor csak az értékhelyesbítés mérlegsor használható fel így az értékcsökkenés értékének külön soron történő beépítésére a bruttó táblában. A nettó mérlegre vonatkozó nettó eszközérték definíciója szerint már az eszközök értékcsökkenéssel csökkentett értékét kellene az egyes eszközfajta sorokban szerepeltetni, azonban az ellenőrző program mellékelt összefüggése nem teszi ezt lehetővé. Kérjük az értékcsökkenés mérlegben való szerepeltetésének egyértelmű szabályozását. Kósáné Schäffer Zsuzsanna 5

6 A kitöltési útmutató a Számviteli törvény által előírt értéket említi, ami véleményünk szerint mind a bruttó, mind a nettó tábla esetében az értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési érték, ezért az értékcsökkenést nem kell az értékhelyesbítés sorba erőltetni. 12. A Felügyeleti mérleg Tájékoztató adatok es tábla (PSZÁF 1./C.) sor (pénzügyi derivatívák eszköz / forrás oldalon) kitöltési útmutatóját kérjük pontosítani annak érdekében, hogy a valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek esetében mi jelentendő az adott soron (a kamatelhatárolásokon kívül). Kósáné Schäffer Zsuzsanna/Simon Béla A pontosítást megtesszük. Tapasztalataink szerint jellemzően az elhatárolások között szerepelhetnek a számviteli mérlegben derivatívákkal kapcsolatos tételek, így az opciós díj elhatárolása, vagy az árfolyamveszteség elhatárolása. A bankok számviteli gyakorlatától is függ azonban, hogy milyen tételek jelennek meg mérlegen belül az egyébként mérlegen kívül nyilvántartott derivatívákkal kapcsolatban. Ezért e sorokon minden, a banknál mérlegen belül az egyéb aktív, vagy passzív elszámolások között jelentett, derivatívákkal kapcsolatos tételt is itt kérünk jelenteni (pl. egyes bankoknál árfolyamkülönbözeti elszámolási számla). Nem ide tartoznak azonban természetesen a derivatívákkal kapcsolatos céltartalékok. 13. A Felügyeleti mérleg kitöltési útmutatója a lejárati kategóriákra vonatkozóan kiegészül azzal a kitétellel, hogy a besorolásnál a szökőévek tényleges naptári napjainak számát kell figyelembe venni. Ez a kitétel az útmutató egyéb helyein, pl. a K01, K03 jelentések esetében a lejárati kategóriák definiálásakor nem szerepel. Kérjük az útmutatóban a lejárati kategóriák egységes definiálását. Kósáné Schäffer Zsuzsanna A feltett kérdésre az MNB a konzultáción válaszol 14. A lejárati besorolások leírásánál nem egyértelmű a következő mondat: A besorolásnál a szökőévek tényleges naptári napjainak számát kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy a szökőév éven túli lejárati kategóriába kerül, mert több, mint 365 nap? Milyen besorolást kap például egy X év február 28-tól Y év 29-ig lekötött betét? Kósáné Schäffer Zsuzsanna A megfogalmazást egyértelművé tesszük, és minden jelentésnél egységesen alkalmazzuk.. A konkrét kérdésre a válasz: Egy X év február 28-tól a következő (szökő)év február 29- ig lekötött betét lejárata 1 év, azaz rövid. A Felügyeleti mérleghez kapcsolódó negyedéves jelentés F tábla Válaszadó: Kósáné Schäffer Zsuzsanna 1. Multicurrency megbontásnak véleményünk szerint a szabad keretek esetében lenne értelme, illetve itt beszélhetünk eltérő árfolyamkockázatról. A lehívott hitelrész devizája már adott. Kérjük, hogy a derivatíva tartozások és követelések tranzakciójához konkrét számpéldá(ka)t adjanak. Bodnár Katalint (PST) érinti a kérdés, de egyeztetés alapján válaszol Kósáné Schäffer Zsuzsanna 6

7 A táblát és a kitöltési útmutatót módosítottuk az észrevétel alapján. 2. A sorban kért, megítélt(jóváhagyott) hitelkeretbe értendők a folyószámla-, kártya-, illetve rulírozó hitelek is? A folyószámla-, kártya- és rulírozó hitelek esetén a folyósítás negyedéves összege többszöröse lehet a tényleges keretnek. A jóváhagyott hitelkeretre vonatkozó információkat miért nem a K01-K03-as jelentés új szerződések adataiból veszik? Kósáné Schäffer Zsuzsanna A hitelkeretbe beleértendők a fenti hitelkeretek is. A kiadott kitöltési útmutató félreérthető volt, nem a negyedév során történt folyósításokat, hanem a negyedév végi hitelkeret összegét és abból a negyedév végén fennálló állományokat kérjük a táblában. 3. Az F19 jelentésben 2008-tól jelenteni kell a nem pénzügyi vállalatoknak, valamint a háztartásoknak megítélt hitelkeretek negyedév végi összegét és az ezekből a negyedév végéig kihelyezett és a negyedév végén fennálló állományát. Nem egyértelmű, hogy itt a tárgynegyedévben megnyílt új kereteket és az azokhoz kapcsolódó folyósításokat kell-e jelenteni, vagy a negyedév végi teljes állományt, ami hitelkeret szinten egyenlő a mérleg és mérleg alatti tételek összegével, az ebből lehívott állomány pedig a mérlegtételek összesen? Kósáné Schäffer Zsuzsanna Ld. fent: A kiadott kitöltési útmutató félreérthető volt, nem a negyedév során történt folyósításokat, hanem a negyedév végi hitelkeret összegét és abból a negyedév végén fennálló állományokat kérjük a táblában. 4. Kérjük, hogy a derivatíva tartozások és követelések tranzakciójához konkrét számpéldá(ka)t adjanak. Simon Béla Számpéldákat készítünk, ezek példatárként fognak megjelenni az interneten, nem pedig a rendelet részét képező útmutatóban. Jelenleg a fizetésimérleg-statisztikához 2008-tól jelentendő derivatívákra vonatkozó példatár olvasható a honlapon, ehhez nagyon hasonló lesz a belföldi derivatívák elszámolását bemutató példatár. A nem pénzügyi vállalatokkal szembeni követelések állományai H01 Válaszadó: Vályi István 1. Javasoljuk, hogy a TEÁOR besorolás betűjelét illetve ahol az alábontás miatt szükséges, az első két karakterét adják meg a sorokhoz, hogy a kitöltés egyértelmű és a bankokat tekintve egységes legyen. Az észrevételt elfogadjuk, a módosítási javaslatot átvezettük a táblázaton. 7

8 A háztartási szektor részére nyújtott hitelállomány összetétele H34 Válaszadó: Szalay György PST 1. A jelentés kitöltési útmutatója szerint a táblákat 2008-tól a saját dolgozói hitelállománnyal rendelkező hitelintézeteknek is ki kell tölteni. A táblázatokban a hitel besorolásához rendelkezésre álló kategóriák a követezők: Lakáshitel piaci kamatozású -forint Lakáshitel támogatott - forint Lakáshitel deviza Mivel Bankunk a dolgozóinak nyújt kedvezményes forint lakáshitelt és azt a fenti kategóriák egyikébe sem tudnánk besorolni, ezért kérjük a táblázatok új sorral való kiegészítését, vagy valamelyik kategória bővítését. (Véleményünk szerint a támogatott lakáshitel kategóriába csak a 12/2001. Kormány rendelet szerinti támogatott lakáshitelek tartoznak) Mivel 2008-tól az adatszolgáltatást a csak saját dolgozói lakáshitel állománnyal rendelkező bankoknak is valóban el kell készíteniük, ezen hitelek besorolását az alábbiak szerint kell elvégezni: Forint hitelek esetében a Lakáshitel piaci kamatozású forint tartalmú sorok, illetve oszlopok megnevezése Lakáshitel piaci kamatozású és egyéb forint megnevezésre módosul, melynek alapján a forintban nyújtott saját dolgozói hiteleket ezen kategóriába kell besorolni. Amennyiben saját dolgozói lakáshitel nyújtása deviza alapon történik, azt elkülönítés nélkül a deviza lakáshitelek között kell szerepeltetni. Ezeket a módosításokat az adatszolgáltatási táblában is a kitöltési útmutatóban is átvezetjük. 2. A H34-es jelentés fogyasztási hitelekkel történő kibővítése jelentős módosítási feladatot jelent egyes adatszolgáltatóknak. A fogyasztási hitelek újabb megbontása a korábbi hitelállomány felülvizsgálatát és az új szempontok szerinti paraméterezését igényli, mely az új fizetési mérleg adatszolgáltatás, a MIFID, és a Bázel II miatti változások mellett jelentős terhet ró a bankokra. Kérjük annak felülvizsgálatát, hogy valóban szükséges-e ez a módosítás. A H34-es korábban kizárólag a háztartási szektor részére nyújtott lakáscélú hitelállomány összetételét vizsgálta, a fogyasztási hitelekre nem tért ki. A háztartások növekvő eladósodottsága, a fogyasztási célú kihelyezések háztartási hitelállományon belüli részarányának dinamikus bővülése, valamint a különböző háztartási hiteltermékek kockázati szempontú különbözősége részletesebb, termékszintű vizsgálatot tesz szükségessé pénzügyi stabilitási szempontból. A fogyasztási kihelyezések tekintetében a jelenlegi adatszolgáltatási struktúra mindössze a kihelyezések termékszintű állományi megoszlásának vizsgálatára ad lehetőséget, a portfolió minőségi és lejárati összetételéről termékszintű információ nem áll 8

9 rendelkezésre. A hitelkártyák esetében a hitelállomány nagyságáról a mérlegből sem nyerhető pontos információ. Mindezek alapján tartjuk fontosnak a H34-es jelentés átalakítását egy, a háztartási hitelek kockázati szempontú, mélyebb elemzését lehetővé tevő adatszolgáltatássá. Az új struktúra lehetővé teszi a portfolió-minőség termékszintű vizsgálatát, képet ad az egyre nagyobb volument képviselő előtörlesztések nagyságáról és az új hitelek átlagos volumenéről, ezzel támogatja a háztartások eladósodottságának mérését. 3. A H 34-es jelentésben és az F01_1F tájékoztató adatok között hasonló adatkört kell szerepeltetni, ami duplikálja az adatszolgáltatást. Emellett a KSH-nak félévente meg kell küldeni a 1868/06-os számú Jelentés a lakossági lakáshitelezési tevékenységről című statisztikát. Itt szintén hasonló információt kell szolgáltatni, mint amit a Nemzeti Bank az előbbi két jelentésben kér 2008-ban. Így ugyanazt azt adatkört három statisztikában is kell szerepeltetni. Javasoljuk, az MNB tekintse át a három adatszolgáltatást és racionalizálja a bekért jelentéseket. Mindkét MNB jelentésben meg kell bontani a lakáscélú hiteleket hitelcél szerint; új valamint használt lakás- vásárlásra. A támogatott hitelek esetében bankunk rendelkezik az alaprendszerében ezzel az információval. A piaci kamatozású lakáshitelek esetében viszont csak a hitelelbíráló rendszerben van rögzítve ilyen jellegű információ, amit a banki nyilvántartási folyamatok miatt nem mindig lehet az élő állományhoz kapcsolni. Kérjük az MNB-t tekintsen el ezen információ bekérésétől. A H34-es adatszolgáltatás évre tervezett módosítása a jelentés fogyasztási hitelekre vonatkozó információkkal történő kibővítésére irányult, a lakáshitelekre vonatkozóan bekért adatok mennyiségében változás nem történt. A módosítási javaslatok kidolgozását megelőzően az érintett adatszolgáltatások struktúrája az esetleges duplikációk kiszűrése érdekében felülvizsgálatra került. 4. A teljes hitelállományba a kényszerhitelek is beletartoznak, amelyeket a jelentésdefiníció nem tartalmaz. A kényszerhitelek olyan kintlévőségek, ahol a folyószámla-tartozás mögött nem áll folyószámla-hitelkeret. Ez két esetben fordulhat elő. A folyószámlához nem kapcsolódik hitelkeret, illetve az ügyfél túlhívja a folyószámla-hitelkeretét. Véleményünk szerint a kényszerhiteleket a Folyószámlahitelek között kell szerepeltetni. Kérjük a Folyószámlahitel definíciójának módosítását. A kérdést az F01 kitöltési útmutatójában rendezzük, és a H34-es jelentésben való szerepeltetése ennek megfelelően fog történni. 5. Kérünk útmutatást arra vonatkozóan, hogy a H34-es jelentés 02-es tábla 13. Tőketörlesztés a tárgynegyedévben és ebből előtörlesztés soraiban mely oszlopok töltendők (folyósított adattartalmat hogyan lehet törlesztésként értelmezni). A évre vonatkozó H34-es jelentés 02-es tábla sorainak tartalma alapján három részre tagozódik: - LTV arány szerint megoszlás - Hitelcél szerinti megoszlás 9

10 - Tőketörlesztésre vonatkozó adatok A három résztéma egy táblázaton belüli szerepeltetését a cellaszám növekedés elkerülése érdekében alkalmaztuk, az egyes részeket a tábla formátumában vizuálisan is megjelenítettük (dupla elválasztóvonal). A fentiekből következően a H34-es jelentés 02-es tábla 13. Tőketörlesztés a tárgynegyedévben és ebből előtörlesztés sorait a évi táblaformátum alapján az a, b, c, d, i, j oszlopok vonatkozásában kell kitölteni. 6. A jelentés 03-as táblájának kitöltési útmutatója szerint Abban az esetben, ha a hitel folyósítása több részletben történik meg, a kihelyezés szerződés szerinti teljes összegét abban a negyedévben kell bemutatni, amikor az utolsó részlet folyósítása megtörtént. Kérjük ezt az elvárást átgondolni, mivel ez a számítástechnikai rendszerek számára problémát jelent a több évig elhúzódó folyósítások esetén. A tárgynegyedév során folyósított hitelállomány egyedi volumen szerinti megoszlását, illetve ennek szerepeltetését tekintve a jelentés kitöltési útmutatójában változás nem történt, más banktól a jelentés kitöltését gátló IT nehézségekről nincs tudomásunk. Mivel a táblába az egyes hiteleket a szerződés szerinti teljes összeg alapján kell besorolni, álláspontunk szerint ez továbbra is csak az utolsó részlet folyósítását követően tehető meg. 7. Az előtörlesztések a rendszeres tőketörlesztéssel megegyező formában vannak a banki nyilvántartásokban, így azokat nem tudjuk megkülönböztetni. Az előtörlesztések volumenének kiemelt szerepeltetését a pénzügyi stabilitási fókuszú elemzések körének bővítéséhez, és az EKB igényeinek kielégítéséhez kívánjuk felhasználni, ezen információk más adatszolgáltatásokból eddig nem voltak kinyerhetők. A nemzetközi tapasztalatok, valamint hazai piaci információk alapján az előtörlesztések, illetve hitelkiváltások új hitelfolyósításokon belüli részaránya folyamatos bővülést mutat, melynek volumenét a piaci szereplők egy része saját MIS rendszerében - eddig is folyamatosan figyelemmel kísérte.. Mivel várható, hogy a hitelkiváltásokhoz kapcsolódó előtörlesztések volumene és aránya tovább nő, a banki üzleti területek elemzéseihez és döntéseihez is fontos ennek az információnak a rendelkezésre állása. 8. Kérjük, hogy A hitel portfolió megoszlása fizetési késedelem szerint tábla továbbra is önálló tábla legyen, mert a minősítéseket tartalmazó táblához illesztve túl nagy, áttekinthetetlen tábla a végeredmény. A jelentés korábbi két táblájának összevonására a cellaszám növekedése elkerülése érdekében került sor. Mivel az adatszolgáltatás bankok általi teljesítése kizárólag elektronikus úton történik, ennek vizuális áttekinthetősége releváns szempontot nem jelent, az adatok feldolgozását viszont a táblák számának csökkentése következtében megkönnyíti. 10

11 Jelentés a nem pénzügyi vállalatok forintbetéteinek és forinthiteleinek kamatlábáról K01 Válaszadó: Simonné Sulyok Brigitta, Balás Tamás 1. Az új szerződésekre vonatkozóan nem támogatjuk az eredeti lejárat szerinti megbontást. Megítélésünk szerint nincs lényeges plusz információ tartalma ennek a megbontásnak. Egy hitel árazása alapvetően nem a hitel futamidejétől függ. Az állományi táblában pedig már szerepel az eredeti lejárat szerinti megbontás. Ezt a megbontást - mint írják - jelenleg az EKB sem kéri, ezért emiatt sem indokolt a bevezetése. A tartalmi információk helyett úgy érezzük, hogy ennek a módosításnak csak jelentőtáblák közötti összefüggések egyszerűbb vizsgálata a célja, ezért kérjük, hogy a Jegybank szíveskedjen ettől a módosítástól eltekinteni. Balás Tamás Az EKB jelenleg nem kéri, de a közeljövőben bevezetni tervezi ezt az adatszolgáltatást. A legtöbb adatgyűjtésnél az eredeti lejárat szerinti bontásban rendelkezünk adatokkal, ebben a jelentésben azonban az eredeti lejárat szerinti megbontás nem áll rendelkezésre. Mivel ezen információk rendelkezésre állása az adatgyűjtések egymással történő összevetést jelentősen megkönnyítené,.továbbra fenntartjuk a módosítási javaslatot. 2. Bankunk is tapasztalta a CHF alapú hitelek felfutását, bár az igazán nagy összegű hitelek és hitelkeretek EUR és (esetleg) USD alapon állnak fent, hiszen általában ezen devizanemekben számolják el ügyfeleink egymással - jellemzően ingatlanfejlesztéshez, energetikához, kereskedelemfejlesztéshez stb. kapcsolódó jelentős összegű ügyleteiket - kivédve így az árfolyamváltozásból eredő kockázatokat. Mindazonáltal a K01-es kamatjelentést érintő változtatás és annak indoklását elfogadhatónak találjuk, nem fog jelentősebb plusz fejlesztési feladatokat Bankunkra róni. Azonban itt szeretnénk megjegyezni, hogy a CHF alapú betétek egyáltalán nem jellemzőek, így azok forgalmának/állományának jelentését nem tartjuk indokoltnak. Bodnár Katalin PST, de Simonné Sulyok Brigitta mondja el Az észrevétel még egy korábbi tábla-verzióra vonatkozik, amelyben még szerepelt a svájci frankban denominált betét. Az MNB júlis 19-én a legújabb tábla-verziót tette fel a honlapra, amelyben már nem szerepelnek a svájci frank-betétek. 3. A K01 jelentés útmutatójában utalás található arra vonatkozóan, hogy nem csak kamatlábat, hanem hitelköltség mutatót is jelenteni kell. ( Kamatláb és hitelköltség mutató értékre akkor jelenthető , ha a kamatláb ténylegesen 0%. ). Kérjük a hitelköltség mutatóra való utalás törlését az útmutatóból, hiszen a táblában nem kell azt szerepeltetni, és a nem pénzügyi vállalatok esetében nem is számolunk THM-et. Az útmutatóban továbbá szerepel, hogy Az adatszolgáltatás tartalmazza a nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott, illetve a tőlük elfogadott forintbetétek és forinthitelek, valamint az euróban denominált betétek és hitelek adatait is. A svájci frankban denominált betétek és hitelek az útmutatóban nem szerepelnek, a tábla ugyanakkor ezekkel is kibővült. Kérjük az útmutató pontosítását Simonné Sulyok Brigitta Az észrevétel jogos, ennek megfelelően pontosítjuk a kitöltési útmutatót. 11

12 Jelentés a háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények forintbetéteinek és forinthiteleinek kamatlábáról, hitelköltség mutatójáról K03 Válaszadó: Balás Tamás PST 1. A jelenlegi szabályozás szerint hitelköltség mutató számítására csak a hitel folyósításakor van szükség. A rendszerek nincsenek felkészítve arra, hogy minden időpontban kiszámítsák ezt a mutatót. Mivel ebbe a mutatóba a legtöbb költségelem egy hitel indulásakor kerül, utána az egyszeri költségek hatása minimális, ezért a hitelköltség-mutató változását már jól leírja az aktuális kamat változása is. Ezen okokból nem támogatjuk bevezetését. 2. Jól értelmezzük, hogy a jogszabályban meghatározott hitelköltség-mutatótól eltérő adatot kér a jelentés? Nem tartjuk kivitelezhetőnek, hogy állományok esetében olyan hitelköltségmutatót számoljunk a hátralévő időszakra vonatkozóan, amely nincs összhangban a hatályos jogszabályokkal. (A K01 jelentés hiányában nem tudjuk, hogy ez a probléma a vállalati szegmensben is fennáll-e) Nem igazán tudjuk értelmezni, milyen közgazdasági tartalma van az adatnak, illetve hogy pontosan milyen adatot vár itt az MNB. Pl. a folyószámlahitelek esetében milyen módon történjék a számítás? 3. A hitelköltség mutató jelentését az állományi számokra Bankunk egyáltalán nem tartja sem célszerűnek sem elfogadhatónak, mivel ezzel jelentős, és véleményünk szerint számos esetben nem is kivitelezhető feladatot róna a Bankokra. Erre a teljesség igénye nélkül - a következő indokokat tudjuk felhozni: milyen alapon kell átszámítani egy 12 évvel ezelőtt megkötött jelzáloghitel hiteldíj mutatóját hónapról hónapra, különösen akkor ha az adott termék már rég kivezetésre került vagy egyszerre több a THM-be beszámítandó tétel is vonatkozik rá. Pl: ha az ügyfél a nálunk vezetett számlájára utaltatja a fizetését, akkor 6 hónapig akciós kamatot/elengedést kap, ha nem akkor normál kondíciókkal köti az ügyletet. A lakossági hitelezésre rendkívül jellemző a különböző akciók, melyek befolyásolják a THM számítást, ezáltal majdhogynem lehetetlenné téve a havi forgalmi adatok összehasonlítását is, nemhogy az állományokét, így azokat mi teljesen feleslegesek tartjuk. Egy hosszabb futamidejű ügyletnél a szerződéskori THM-et meghatározó változó bármikor megváltozhat, és a tervezett jelentésmódosítás miatt ekkor újra kéne számolni az egész mutatót, mely rendkívül sok munkát és erőforrást igényelne. Valószínűleg csak kézzel lehetne megtenni, ami miatt sérülne a zárt riportolási struktúra, és az adatbiztonság is. Ilyen jellegű kérése az ECB-nek sem volt. A fentiek alapján kérjük a Nemzeti Bankot, hogy ezen változtatási igényétől tekintsen el. 4. A hitelköltség mutató bekérése az állományi adatokra jelentős többlet terhet fog jelenteni a bankok számára, még ha számolnak is saját célra ehhez az átlagkamathoz hasonló rátát, mivel a belső igénytől eltérő adatgyűjtést igényel. Zavaró, hogy a hitelköltség mutató számításával foglalkozó rész csak az új szerződéseket említi, s nincs szó az állományokra vonatkozó kiterjesztő hatályról. (Vagyis nincs szabály a kitöltés módjára, csak adatkérést.) 12

13 Balás Tamás Az 1-4. kérdésekre vonatkozó válasz: a K03 jelentést alapvetően a monetáris transzmisszió, illetve a verseny szintjének, illetve a háztartások törlesztési terhének méréséhez és meghatározásához használja az MNB. A bankok folyamatos akcióinak, illetve a kormányrendelet eltérő értelmezésű THM számítása következtében azonban következtetéseket csak korlátozottan lehet levonni az új folyósítások adataiból. Ezen túlmenően a csak új folyósításokra vonatkozó THM információk a bankok által meghirdetett akciós ajánlatok következtében a teljes állományra vonatkoztatva félrevezetőek lehetnek. Ezért tartjuk szükségesnek az állományi adatokra vonatkozóan is a THM meghatározását. A kitöltési útmutató pontosításra kerül. Napi jelentés a bankközi overnight Ft-hitelek és Ft-betétek kamatlábáról K12 Válaszadó: Simonné Sulyok Brigitta 1. Javasoljuk a beküldési határidőt a tárgynapot követő reggel 9.00 órára módosítani, az új jelentésküldési rendszerben ugyanis (EBEAD) a küldést nem lehet automatizálni (ellentétben a Giron való küldéssel), és esetenként a pénteki jelentéseknél nehézséget okozhat, hogy a jelentésért felelős kollégának késő délutánig bent kell maradnia, hogy elküldhesse a jelentést. A szigorú publikálási határidő miatt nem tudjuk a beküldési határidőt módosítani. Forint és deviza fizetések jóváírási és terhelési forgalma P05 Válaszadó: Elbert Csaba PEM 1. A bankon belüli ügyfelek egymás közötti átutalásait hová kell besorolni? Ezek már csak a terhelési oldalra fognak bekerülni az eddigi jóváírási oldal helyett? A belső forgalom oszlopok tartalmát kérjük, hogy a kitöltési útmutató részletesebben fejtse ki. A kérésnek megfelelően az útmutatót kiegészítjük. 2. A 2005-ben jelentős erőfeszítéssel és költséggel átalakítottuk a jelentést az MNB igényei alapján. Akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy a tartalmi és formai előírások hosszú távon jelentős mértékben nem változnak. A számlák devizaneme szerinti megbontás alkalmazása helyett a fizetés devizaneme szerinti megbontás bevezetése miatt gyakorlatilag új alapokra kell helyezni, újra kell definiálni, programozni a jelentéskészítés folyamatát. Kérjük, hogy gondolják újra a változtatási igényüket, mert a jelentés módosítása a bankszektorban százmilliós nagyságrendű összköltséget generál. Nevével ellentétben a P05-ös tábla jelenleg nem a forint és deviza fizetések, hanem a forint és deviza számlák jóváírási és terhelési forgalmát mutatja, mivel az adatok a számlák devizaneme szerint kerülnek megbontásra. Ez a megbontás még a jegybank devizahatósági 13

14 jogosítványához kapcsolódott. Az elmúlt években is gondot okozott a konverziós tételek torzító hatása, ez a jelenség azonban az utóbbi időben e tranzakciók számának növekedésével olyan mértékben felerősödött, ami már az adatok pénzforgalmi elemzésekhez történő felhasználását jelentősen korlátozza. Ezzel a változtatással a P05 betölti eredeti funkcióját, és az egyes fizetési módok forgalmát fogja mutatni. A korszerű banki jelentéskészítő rendszerektől elvárható, hogy az adatok tranzakció szinten rendelkezésre álljanak, ideértve a devizanemet is, ezért a változtatást nem tartjuk olyan mértékűnek, amely túlzott fejlesztési igényt jelentene az adatszolgáltatóknak. Bankkártya elfogadói üzletág P07 Válaszadó: Elbert Csaba PEM 1. Kérjük, hogy a P07 és P27 jelentéseknél a korábbi gyakorlatnak megfelelően és a P05 jelentéshez hasonlóan az OTP Bank esetében továbbra is maradjon meg a saját árfolyam alkalmazásának lehetősége. Keszy-Harmath Zoltánné A P27-es adatszolgáltatás 2008-ra érvényes kitöltési útmutatója szerint: "A forgalmi értékeket tartalmazó tábláknál a devizában keletkező adatok HUF értékét az adatszolgáltatónak vagy a tranzakció napján érvényes saját árfolyamán, vagy az e rendelet 3. számú melléklet 14 pontja szerinti (Árfolyamok), az MNB honlapján közzétett technikai segédletben található, a beszámolási időszakra vonatkozó MNB féléves deviza átlag árfolyamon átszámítva kell megadni " Tehát fennáll a bankok számára a saját árfolyam alkalmazásának lehetősége. Fizetési mérleg adatgyűjtéssel kapcsolatos általános kérdések Válaszadó: Sisak Zsuzsa/Fedor Kati 1. A június 16-án kelt levelükben az Általános módosítások bekezdésben megemlítik a 2008-as Fizetési Mérleg adatszolgáltatást. Mivel az adatszolgáltatási rendelet már februárjában megjelent, és a Nemzeti Bank is elkezdte a felkészülést a jelentések befogadására, a tapasztalatok alapján terveznek-e módosítást az adatszolgáltatási rendeletben? A január elsejétől szolgáltatandó fizetésimérleg-statisztikákra vonatkozó MNB rendeletet (az adatgyűjtéseket, illetve azok kitöltési útmutatóit) alapvetően nem kívánjuk változtatni, azonban módosítását tervezzük az MNB elektronikus adatbefogadó rendszere ( EBEAD ) kapcsán. A jegybank - az EBEAD rendszer tesztelésének, valamint a januárjától bevezetésre kerülő új fizetési mérleg adatszolgáltatásokról tartott konzultációk tapasztalatai alapján - kifejlesztett egy új EBEAD-csatlakozási módot. A fejlesztés révén, a jelenleg kizárólag tanúsítvány birtokában történő belépés mellett a rendszer felhasználói névvel és jelszóval is elérhető lesz a jövőben. A jegybanki információs rendszerhez a fizetésimérleg-statisztikák összeállítása céljából szolgáltatandó információk köréről, a szolgáltatás módjáról és határidejéről szóló 3/

15 (II.21.) MNB rendeletet a fenti tárgyban a évi adatgyűjtésekre vonatkozó MNB rendelet 5. (2) bekezdése fogja módosítni. Egyéb általános kérdések 1. Véleményünk szerint a konzultáció időpontja nem szerencsés, mert pl. a D01-es jelentés határideje 11.30, illetve egyes havi jelentések határideje is későbbi (pl. fizetési mérleg). Válasz : Juhász Katalin A konzultációt a korábbi évekhez hasonlóan terveztük 2007-ben is, és eddig nem jött észrevétel az időpontra vonatkozóan. A jövő évi konzultáció időpontjának megtervezésénél természetesen figyelembe vesszük észrevételüket. 2. Kérjük, hogy adják meg azon jelentések listáját, melyekről nyilatkozhat a bank, amennyiben egész évben nemleges lesz a jelentés, hogy ezeket már ne kelljen havonta küldeni, illetve azoknak a jelentéseknek a listáját, amelyekről mindenképpen szükséges nemleges jelentést küldeni (pl. P42). Juhász Katalin szőkéné Dr. Buzáth Mártával egyeztetve A napi jelentéseknél van lehetőség arra, hogy a hosszabb távon nemleges választ adó bankok írásban jelezzék az MNB felé ezt, azzal a feltétellel, hogy amint adatszolgáltatási kötelezettség alá eső ügyletük keletkezik, azonnal jelentik az MNB felé, és írásban jelzik azt. 3. Több jelentésnél is a 3. sz. mellékletre hivatkoznak (Pl. E60) de ezt eddig nem publikálták, több esetben is csak ezen információk figyelembevételével lehet a jelentéseket észrevételezni. A rendelet 3. számú melléklete tartalmazza a technikai segédleteket, melyek nem képezik magának a rendeletnek a részét, ezért ősszel kerülnek majd összeállításra. Az E60-as jelentés esetében azonban a kitöltéséhez szükséges segédletet észrevételük alapján ben elküldtük az adatszolgáltatók számára. 4. A K01-es illetve az E64-es excel-táblát nem találtuk a csomagban. A K01-es jelentés még július 19-én felkerült a honlapra, az E64-es jelentés is fent van, és abban nem is történt semmilyen változás a évihez képest. 5. Szektormeghatározás módja: A szektor meghatározáshoz szükséges kivétel lista MNB-s honlapon történő frissítésének gyakorisága a 3. munkanapról rendszeresre változik, ezért kérjük, hogy az EBEAD rendszerben értesítsék a bankokat a lista-frissítésről. Simon Béla 15

16 A pénzügyi vállalatok listájának frissítése már 2006-tól (adatszolgáltatói kérésre) a hónap utolsó előtti munkanapján történik. Ezt továbbra is fenntartjuk, és ez az időpont meg fog jelenni a rendelet szövegében. Mivel a nonprofit és a központi kormányzatba sorolt vállalati lista évente egyszer, illetve előre nem rögzíthető időpontokban frissül, ezekről értesítést fogunk küldeni. 16

Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke

Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke MNB D01 D11 D12 Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról Nem rezidensekkel szemben keletkezett éven túli állami

Részletesebben

Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke

Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke MNB, e-mail cím D01 D11 D12 Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról Nem rezidensekkel szemben keletkezett éven

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ A 2014 első negyedévét bemutató publikáció megjelenésétől kezdődően a közzétett

Részletesebben

Megnevezés Szakterület Név Telefon, e-mail cím

Megnevezés Szakterület Név Telefon, e-mail cím Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke Azono -sító kód D01 Megnevezés Szakterület Név Telefon, e-mail cím Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról E04

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ A jelzáloghiteleken kívüli egyéb fogyasztói hitelek forintosításának szerepeltetése

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I.1. UniCredit Folyószámlahitel I. Biztosíték nélküli hitelek Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ A publikált idősorok változásai 2015-től A 2015. első negyedévet bemutató publikáció

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték nélküli hitelek I.1. UniCredit Folyószámlahitel Akció 1 : A 2008. március 10.

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitelek III. Egyéb hitelek IV. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték

Részletesebben

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 januárjában

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 januárjában A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 00 januárjában Az Európai Központi Bank módszertanának megfelelően 00. januártól az MNB megváltoztatta a háztartási és a nem pénzügyi

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték nélküli hitelek I.1. UniCredit Folyószámlahitel Akció 1 : A 2008. március 10.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 júniusában 1

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 júniusában 1 KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 ában 1 2004. ban a háztartási szektor folyószámlahiteleinek és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek,

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2005 májusában 1

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2005 májusában 1 KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 0 ában 1 0. ban a háztartási szektornak nyújtott hitelek átlagos kamatlábai minden instrumentum esetében csökkentek. A háztartások

Részletesebben

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5 Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan, magánszemélyek részére 1. A hitelkeret

Részletesebben

Az ELECTRICA számlacsomag január 1-től nem értékesíthető

Az ELECTRICA számlacsomag január 1-től nem értékesíthető A Pénzforgalmi üzletszabályzat 1. sz. melléklete HIRDETMÉNY A KONDICIÓS LISTÁRÓL B) Lakossági kondíciók ELECTRICA számlacsomag 1,2 Hatálybalépés időpontja: 2019. január 1.. Az ELECTRICA számlacsomag 2018.

Részletesebben

1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)

1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) Sorszám Sorkód Megnevezés 1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) 001 1AB0 Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357) 002 1AB1 Pénztár és elszámolási számlák (3+

Részletesebben

Díjtétel elnevezése Számlanyitási díj

Díjtétel elnevezése Számlanyitási díj A Pénzforgalmi üzletszabályzat 1. sz. melléklete HIRDETMÉNY A KONDICIÓS LISTÁRÓL B) Lakossági kondíciók ELECTRICA számlacsomag 1,2 Hatálybalépés időpontja: 2017. június 6. 1.1 Forint fizetési számla és

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték nélküli hitelek I.1. UniCredit Folyószámlahitel Akció 1 : A 2008. március 10.

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték nélküli hitelek I.1. UniCredit Folyószámlahitel Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó

Részletesebben

A pénzügyi stabilitási statisztikák a növekvő nemzetközi követelmények tükrében 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság

A pénzügyi stabilitási statisztikák a növekvő nemzetközi követelmények tükrében 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság A pénzügyi stabilitási statisztikák a növekvő nemzetközi követelmények tükrében 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság Kis Gábor Magyar Nemzeti Bank Statisztika Monetáris Statisztika vezetője

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes A Pénzügyminisztérium és a deviza alapú hitelezésben meghatározó súlyt képviselő hitelintézetek között,

Részletesebben

Kondíciós lista. HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5

Kondíciós lista. HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5 Kondíciós lista Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan magánszemélyek részére 1. A hitelkeret feltételei: 1. Fizetési

Részletesebben

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig H I R D E T M É N Y a Santander Consumer Finance Zrt. által, 2010. március 01. napját megelőzően megkötött, magánszemélyek részére nyújtott ingatlanfedezettel biztosított személyi kölcsönök költségeiről

Részletesebben

Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan

Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan Kondíciós lista magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan 1. A kölcsön feltételei: Érvényes: 2015. október 1-től, visszavonásig 1.

Részletesebben

A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok augusztusában

A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok augusztusában A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2001. ában Az egységes statisztikai szektorbontásnak megfelelően jelen közleményünktől kezdődően 2001. áig visszavezetve teljes körű lett

Részletesebben

HIRDETMÉNY. az UniCredit Bank Hungary Zrt kondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK

HIRDETMÉNY. az UniCredit Bank Hungary Zrt kondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK BANKSZÁMLÁK, BETÉTI BANKKÁRTYÁK, HITELKÁRTYÁK UNICREDIT DUPLA SZÁMLACSOMAGRA VONATKOZÓ KONDÍCIÓK (2008.

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény CSOPORTOS SZÁMLAVEZETÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KEDVEZMÉNYES HITELEK (ÉRVÉNYES 2016.08.01-TŐL) A kedvezményes kondíciók igénybevételére jogosult minden olyan gazdasági társaság - valamint annak a közvetlen és közvetett

Részletesebben

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Szabad felhasználású jelzáloghitelek (Érvényes: 2015.08.

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Szabad felhasználású jelzáloghitelek (Érvényes: 2015.08. Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Szabad felhasználású jelzáloghitelek (Érvényes: 2015.08.01-től) Tartalomjegyzék 11.2.1. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitelek

Részletesebben

Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei

Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételek 2. számú melléklete Budapest, 2015.08.03. Tájékoztató a bankszámlát érintő

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes A Pénzügyminisztérium és a deviza alapú hitelezésben meghatározó súlyt képviselő hitelintézetek között,

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték nélküli hitelek I.1. UniCredit Folyószámlahitel Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

Kondíciós lista. Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan magánszemélyek részére

Kondíciós lista. Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan magánszemélyek részére Kondíciós lista Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan magánszemélyek részére 1. A kölcsön feltételei: 1. Fizetési 1 és óvadéki vagy értékpapír számla

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték nélküli hitelek I.1. UniCredit Folyószámlahitel Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY I.Látra szóló kamatok FORINT BETÉT HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 1. Standard lakossági bankszámla, Komfort, Prémium számlacsomag (pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó látra szóló betét, forint

Részletesebben

Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei

Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételek 2. számú melléklete Budapest, 2019.06.28. Tájékoztató a bankszámlát érintő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi kamatlábakról 2008 júliusában

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi kamatlábakról 2008 júliusában KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi kamatlábakról ában A fogyasztási hitelek esetében csökkentek, a folyószámlahitelek és az egyéb hitelek esetében növekedtek a háztartási szektor

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,

Részletesebben

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által

Részletesebben

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE A már nem értékesíthető betéti konstrukciók részben szereplő termékekre új betétlekötési megbízás nem adható. 1. Akciós 0,60%-os uró Betét

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 25. I. 25. III. 26. I. 26. III. 27. I. 27. III. 28. I. 28. III. 29. I. 29. III. 21. I. 21. III. 211. I. 211. III. 212. I. 212. III. 213. I. 213. III. 214. I. 214. III. 215. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás

Részletesebben

A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2002 júniusában

A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2002 júniusában MAGYAR NEMZETI BANK NYILVÁNOS: 2002. 2..30 órától! Budapest, 2002. 31. A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2002 ában A nem pénzügyi vállalati hitelek és betétek átlagkamatlába

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. 1. Alkalmazási kör... 3 2. A

Részletesebben

Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei

Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételek 2. számú melléklete Budapest, 2017.05.01. Tájékoztató a bankszámlát érintő

Részletesebben

Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezetű hitelek -

Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezetű hitelek - Kondíciós lista magánszemélyek részére III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezetű hitelek - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.) 2014. évi LXXVIII.

Részletesebben

A forint jogcímezés és információ átadás főbb szabályai a loro- és vostro számlákon

A forint jogcímezés és információ átadás főbb szabályai a loro- és vostro számlákon A jogcímezéshez szükséges információk továbbításának szabályai A nem rezidens ügyfélnek forint loro vagy nem rezidens hitelintézetnek forint vostro számlát vezető, jogcímezésre kötelezett hitelintézet

Részletesebben

Amit a THM-ről tudni kell

Amit a THM-ről tudni kell Krázi Miklós: Amit a THM-ről tudni kell Legtöbbünket könnyen megtéveszthetik a reklámok, hiszen a hitellehetőségek hirdetéseinél csak a kamatot vagy a gyors hitelbírálatot nézzük. Nem vagyunk tisztában

Részletesebben

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY FORINT BETÉT HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 A hirdetmény módosítás oka: Bank@Work Komfort számlacsomag neve Komfort számlacsomagra, a Bank@Work Prémium számlacsomag neve Prémium számlacsomagra módosul.

Részletesebben

I. JELZÁLOG FEDEZET NÉLKÜLI HITELEK... 4 1. PRÉMIUM BANKING BANKSZÁMLÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ KONDÍCIÓK... 4

I. JELZÁLOG FEDEZET NÉLKÜLI HITELEK... 4 1. PRÉMIUM BANKING BANKSZÁMLÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ KONDÍCIÓK... 4 TARTALOMJEGYZÉK I. JELZÁLOG FEDEZET NÉLKÜLI HITELEK... 4 1. PRÉMIUM BANKING BANKSZÁMLÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ KONDÍCIÓK... 4 UNICREDIT KOMFORT II. HITEL ÉS UNICREDIT SZEMÉLYI KÖLCSÖN (2003. MÁJUS 16. ELŐTT FOLYÓSÍTOTT)...

Részletesebben

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2002 decemberében

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2002 decemberében A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok ében Decemberben a háztartási szektor hiteleinek átlagkamatlábai emelkedtek, míg a betéti kamatlábak csak kismértékben változtak. A nem

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Összefoglaló

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Összefoglaló Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Összefoglaló az ÁKK Zrt. és partnerei által nyilvántartott hitelek, állampapírok, valamint a kapcsolódó fedezeti és betétügyletek egyeztetéséről

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól negyedév Budapest, 19. május 17. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási

Részletesebben

14/2014. (V. 19.) MNB rendelet

14/2014. (V. 19.) MNB rendelet 14/2014. (V. 19.) MNB rendelet a hitelintézetek devizapozícióbeli lejárati összhangjának szabályozásáról, valamint a pénz- és hitelpiaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ Változások a hitelintézeti adatok tartalmában a 2017. első negyedévi adatközléstől

Részletesebben

Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezetű hitelek -

Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezetű hitelek - Kondíciós lista magánszemélyek részére III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezetű hitelek - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.) 2014. évi LXXVIII.

Részletesebben

MUNKAVÁLLALÓI BANKSZÁMLÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK

MUNKAVÁLLALÓI BANKSZÁMLÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK MUNKAVÁLLALÓI BANKSZÁMLÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK AUDI Munkavállalói Bónusz számla (további forint és deviza bankszámlavezetés) Folyószámlahitel Éves kamatláb THM Folyószámlahitel éves kamata Mindenkori

Részletesebben

H I R D E T M É N Y - LAKOSSÁGI HITELEK

H I R D E T M É N Y - LAKOSSÁGI HITELEK Tiszavasvári Takarékszövetkezet 4440 Tiszavasvári, Kossuth L. út 1. H I R D E T M É N Y - LAKOSSÁGI HITELEK 2011. augusztus 01-től Kiegészítő Kamattámogatásos építési és új lakásvásárlási hitel 2008. november

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. augusztus 01. napjától visszavonásig A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt

Részletesebben

A hitelösszehasonlító-program és a kapcsolódó adatszolgáltatás aktuális kérdései. Taksás Katalin Fogyasztóvédelmi osztály május 18.

A hitelösszehasonlító-program és a kapcsolódó adatszolgáltatás aktuális kérdései. Taksás Katalin Fogyasztóvédelmi osztály május 18. A hitelösszehasonlító-program és a kapcsolódó adatszolgáltatás aktuális kérdései Taksás Katalin Fogyasztóvédelmi osztály 2010. május 18. Jogszabályi háttér 45/2008. (XII. 31.) PM rendelet a hitelintézetek

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Összefoglaló

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Összefoglaló Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Összefoglaló az ÁKK Zrt. és partnerei által nyilvántartott hitelek, állampapírok, valamint a kapcsolódó fedezeti és betétügyletek egyeztetéséről

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I.1. UniCredit Folyószámlahitel I. Biztosíték nélküli hitelek Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

Lakossági folyószámlán elhelyezett betét (állományban lévő termékek)

Lakossági folyószámlán elhelyezett betét (állományban lévő termékek) Lakossági folyószámlán elhelyezett betét (állományban lévő termékek) Fizetési számla lekötött betét Összeg 1 hónapra lekötött évi % (1hó0407) EBKM 3 hónapra lekötött évi % (3hó0407) EBKM 10.000 2.000.000

Részletesebben

HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza

HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza LAKÁSCÉLÚ VAGY SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához A Kölcsön összege: 5.000 EUR 50.000 EUR A Kölcsön devizaneme: EURO (a folyósítás

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez április

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez április Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez. 1. ábra: A háztartások hitelállományának reálnövekedése 1,2,3 94 9 - - - -12 - -13 - - -93 - -94 - Forinthitel Devizahitel

Részletesebben

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5

HUF EUR, USD 3 Esedékesség. a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5 Kondíciós lista és Terméktájékoztató Betét vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan /magánszemélyek részére/ 1. A hitelkeret feltételei:, visszavonásig

Részletesebben

a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Ajándék betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Ajándék betét

Részletesebben

Hirdetmény Lakossági hitelek kamatairól, kondícióiról Érvényes: 2012. április 7-től

Hirdetmény Lakossági hitelek kamatairól, kondícióiról Érvényes: 2012. április 7-től I. Hosszú lejáratú fogyasztási hitel Igényelhető hitelösszeg 300.000-1.000.000 Ügyleti kamat Lakossági hitelek kamatairól, kondícióiról 54-120 hónap Hitel - előkészítési díj 2% Folyósítási jutalék 1% Kezelési

Részletesebben

Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értékek magánszemélyek részére

Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értékek magánszemélyek részére Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értékek magánszemélyek részére Lakossági hiteltermékek 1 / 20 Tartalomjegyzék BIZTOSÍTÉK NÉLKÜLI HITELTERMÉKEK... 3 MKB Folyószámlahitel... 3 MKB Frissítő és MKB Frissítő Extra

Részletesebben

ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla

ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 214-12-31 215-12-31 1. Pénzeszközök 41 42 MTB-nél lévő elszámolási számla 22 23 pénztár és egyéb elszámolási számlák 19 19 2. Értékpapírok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi kamatlábakról 2008 februárjában

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi kamatlábakról 2008 februárjában KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi kamatlábakról jában A háztartási szektor forintban denominált fogyasztási és egyéb hiteleinek, továbbá az éven túli lejáratra lekötött forintbetéteinek

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. GRÁNIT MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról Havi számlavezetési díj 100 Ft az egyenleg 500 000 Ft alatti részére aktuális MNB jegybanki alap 2,00%

Részletesebben

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Szabad felhasználású jelzáloghitelek (Érvényes: 2015.10.

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Szabad felhasználású jelzáloghitelek (Érvényes: 2015.10. Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Szabad felhasználású jelzáloghitelek (Érvényes: 2015.10.01-től) Tartalomjegyzék 11.2.1. HUF Szabad felhasználású jelzáloghitelek

Részletesebben

Eger és Környéke Takarékszövetkezet MÁR NEM KÖTHETŐ LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE. A kondíciók, a már kifolyósított kölcsönökre értendők

Eger és Környéke Takarékszövetkezet MÁR NEM KÖTHETŐ LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE. A kondíciók, a már kifolyósított kölcsönökre értendők . Áruvásárlási kölcsön. Díjak és költségek,00% + Nyomtatvány költség Kamat évi 24,00% Kezelési költség: alapja a tőke, évi 3,00% Kamatfelár: jövedelem utalás hiánya esetén, maximum 3 év. Késedelmi kamat:

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Aktív üzletág kondíciói (Hitelek) A/1/2015.

KONDÍCIÓS LISTA. Aktív üzletág kondíciói (Hitelek) A/1/2015. KONDÍCIÓS LISTA Aktív üzletág kondíciói (Hitelek) A/1/2015. Érvényben: 2015. február 01-től Változás: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Dunakanyar Takarékszövetkezet 2015.02.1-től a 2014. évi

Részletesebben

Az MNB statisztikai mérlege a 2001. júniusi előzetes adatok alapján

Az MNB statisztikai mérlege a 2001. júniusi előzetes adatok alapján Az MNB statisztikai mérlege a 2001. júniusi előzetes adatok alapján E sajtóközleménytől kezdve a gazdasági szereplők szektorbontása megváltozik, a pénzügyi derivatívák egységesen bruttó piaci értéken,

Részletesebben

A bankközi, a nem pénzügyi vállalati és a háztartási forintkamatok 2002 októberében

A bankközi, a nem pénzügyi vállalati és a háztartási forintkamatok 2002 októberében A bankközi, a nem pénzügyi vállalati és a háztartási forintkamatok 2002 ében A bankközi forintügyletek kamatlába ben az egynapos és egy hónapos lejáratok esetében emelkedett, a három és hat hónapos lejáratok

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I.1. UniCredit Folyószámlahitel I. Biztosíték nélküli hitelek Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. 01. 16. A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes Az UniCredit Bank Zrt. a fennálló hitel-, illetve kölcsönszerződések kapcsán az alábbi lehetőségeket

Részletesebben

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2002 novemberében

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2002 novemberében A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2002 ében Novemberben a háztartási szektor hiteleinek kamatlábai kismértékben csökkentek, a betétek kamatlábai pedig csak az éven túli

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2002. február 6., szerda 17. szám II. kötet TARTALOMJEGYZÉK 3/2002. (II. 6.) PM r. A helyszínen kívüli ellenõrzéshez a Pénzügyi

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től I.1. Ingatlan célú hitelek I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (lakossági fizetési

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. május 01. napjától visszavonásig A TAKARÉK Kereskedelmi Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit,

Részletesebben

Közzététel napja: november 10. Hatálybalépés napja november 13. (B-17/05)

Közzététel napja: november 10. Hatálybalépés napja november 13. (B-17/05) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hpt. 275. (5) bekezdése szerinti betétbiztosításra

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét kamat

Részletesebben

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY - LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2015. január 1-től A Takarékszövetkezet

Részletesebben

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetmény Lakossági hitelek kondíciói és költségei Érvényesség: 2015. január 1.

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetmény Lakossági hitelek kondíciói és költségei Érvényesség: 2015. január 1. Közzététel napja: 2014.12.16 Jelen Hirdetmény 2015. január 1-től lép hatályba. Az újonnan meghirdetett kamat-, díj- és költségelemek valamint az aktuális teljes hiteldíj mutató (THM) értékek sötét háttérrel

Részletesebben

Tájékoztatjuk, hogy az év végi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási időben állunk rendelkezésére:

Tájékoztatjuk, hogy az év végi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási időben állunk rendelkezésére: 2018. december 11. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az év végi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási időben állunk rendelkezésére: 2018. december 21 (péntek) pénteki munkarend 2018. december 24.

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. október 01. napjától visszavonásig A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt

Részletesebben

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi e AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/40-400-800 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu Érvényes 2015.

Részletesebben

V Á L L A L K O Z Ó K / V Á L L A L K O Z Á S O K / EGYÉB SZERVEZETEK

V Á L L A L K O Z Ó K / V Á L L A L K O Z Á S O K / EGYÉB SZERVEZETEK V Á L L A L K O Z Ó K / V Á L L A L K O Z Á S O K / EGYÉB SZERVEZETEK Érvényes: 2015. szeptember 15.-től az újonnan váltott betétekre 2015. október 01-től a minden meglévő betétre (visszavonásig vagy módosításig

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét Éves

Részletesebben

I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások

I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások A bank a konszolidálást könyv szerinti értéken végezte el. A leányvállalatok az éves beszámolók elkészítése

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT 4,5-es betét, 2 hónapra Akció ideje GRÁNIT 4,5-es betét 2014.08.08-tól

Részletesebben

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 1. oldal 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet a kockázati tőketársaságok és a kockázati tőkealapok éves beszámoló készítési

Részletesebben

Összefoglaló. az ÁKK Zrt. és partnerei által nyilvántartott hitelek, állampapírok, valamint a kapcsolódó fedezeti és betétügyletek egyeztetéséről

Összefoglaló. az ÁKK Zrt. és partnerei által nyilvántartott hitelek, állampapírok, valamint a kapcsolódó fedezeti és betétügyletek egyeztetéséről Összefoglaló az ÁKK Zrt. és partnerei által nyilvántartott hitelek, állampapírok, valamint a kapcsolódó fedezeti és betétügyletek egyeztetéséről Az ÁKK Zrt. államadósság kezelésével kapcsolatos feladatait

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 NYILVÁNOS: 2008. május 22. 8:30 órától! Budapest, 2008. május 22. Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2008. I. negyedév 1. 2008. I. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomban

Részletesebben

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A 1. Áruvásárlási kölcsön 1.1 Díjak és költségek Nyomtatvány költség lásd még 23. pont + 24,00% 3 év 1. max.50.000,-ft zárásakor 2. Gépjármű vásárlási kölcsön 3 éven belüli futamidő esetén 2.1 Díjak és költségek

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I.1. UniCredit Folyószámlahitel I. Biztosíték nélküli hitelek Hitel típus Hitelösszeg folyószámlahitel

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT 4,5-es betét, 2 hónapra Akció ideje GRÁNIT 4,5-es betét 2014.08.08-tól

Részletesebben