2014. október 31-november 1.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. október 31-november 1."

Átírás

1 A Fórum Színház és egyéb művészeti eszközök felhasználása a korai iskola elhagyás csökkentésére és megelőzésére -november

2 A Fórum Színház és egyéb művészeti eszközök felhasználása a korai iskola elhagyás csökkentésére és megelőzésére A FOTEL projekt zárókonferenciája -november Helyszín: Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest, III., Raktár utca Az Esély az iskolában, esély az életben - művészeti eszközökkel a korai iskola elhagyás ellen a FOTEL (Forum Theatre against Early School Leaving) nemzetközi együttműködésen alapuló projekt zárórendezvényeként valósul meg. Célja, hogy előadások és gyakorlati foglalkozások keretében bemutassa a projekt eredményeit, tehát a Fórum Színház módszer tanári alkalmazásának hatásait a korai iskolaelhagyás kockázatának csökkentésére, illetve teret adjon egy nemzetközi és hazai diskurzusnak a korai iskola elhagyás problémájáról és a művészeti eszközök iskolai alkalmazásáról. A rendezvényre elsősorban az oktatás, képzés, közösségfejlesztés és művészeti területről várunk szakembereket Magyarországról és több európai országból. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a konferencia a szerzők nézeteit tükrözi és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért. RÉSZTVEVŐK: Langerné Victor Katalin, Társadalmi Felzárkózásért Felelős helyettes államtitkár (EMMI), B. Nagy Éva, pedagógus és kutató, az Alapítvány az Emberi Jogok és a Béke Oktatásáért alapítója, Jean Paul Filiod, szociológus és antropológus, egyetemi tanár és kutató (Lyon Egyetem, Franciaország), Burattino, Általános és Szakiskola, Gyermekotthon, Budapest, Oblath Márton, Részvételi Kutatói Műhely (PARFORUM), Kiss László, program koordinátor (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány), Tereza Vávrová, előadó, tréner, projekt menedzser (Antikomplex, Csehország), Patrik Krebs, művészeti vezető (Divadlo bez domova, Szlovákia), Mihályi Krisztina, Tudásmenedzsment Csoport (Tempus Közalapítvány)

3 09:00-09:30 Regisztráció 09:30-09:40 Köszöntő Szántó Diana elnök, Artemisszió Alapítvány, Magyarország 09:40-09:55 Bevezetés Langerné Victor Katalin, Társadalmi Felzárkózásért Felelős helyettes államtitkár 09:55-10:10 FOTEL projekt. A probléma vázolása és egy megoldási javaslat Komjáthy Zsuzsanna projekt menedzser, Artemisszió Alapítvány, Magyarország 10:10-10:35 A változás örök B. Nagy Éva pedagógus és kutató, az Alapítvány az Emberi Jogok és a Béke Oktatásáért alapítója, Magyarországon a békeoktatás egyik úttörője és a Komplex Instrukciós meghonosítója Az oktatás küldetése, hogy kivétel nélkül mindenki számára lehetővé tegye, hogy alkotóképességét és tehetségét kibontakoztassa, személyes terveit megvalósíthassa. Hiába tudjuk a célt, a hozzávezető út nem egyértelmű. A XXI. század elején (megint) iskolaelhagyó diákok és a sok változásban tétova pedagógusok néznek tanácstalanul egymásra. Az egyenlőtlenségekkel újra és újra szembesülünk, mintha körben járnánk. A változás örök, és mégis gyakran botlunk ugyanazokba a kövekbe. A változásokra adott válaszok pedig néha csapdaként működnek és hol a gyerek, hol a tanár esik bele. 10:35-11:00 Művészek az iskolában Jean Paul Filiod, szociológus és antropológus, egyetemi tanár és kutató Az oktatás ás a nevelés kollégiuma (ESPÉ), Lyon Egyetem, Franciaország Beszámoló egy francia oktatási kísérlet eredményeiről Franciaországban a Kulturális és Oktatásügyi Minisztérium közötti négy évtizedes együttműködés lehetőséget teremt a gyerekek és művészek közös munkájára, az iskolán belül és azon kívül. Az előadás Az iskolai bentlakásos művészek program bemutatására vállalkozik, amely ennek az együttműködésnek a keretein belül Lyonban óvodákban és általános iskolákban valósul meg. Azt a kérdést járja körbe, hogy a művészeti eszközök milyen új kapcsolatok kialakulását teszik lehetővé a gyerekek és felnőttek között. 11:00-11:15 Szünet

4 11:15-11:35 Korai iskolaelhagyás a mélyben meghúzódó okok. Egy nemzetközi kutatás eredményei Vera Varhegyi, nemzetközi projekt vezető, Clara Malkassian, projekt menedzser ELAN Interculturel, Franciaország Az előadásban azokat a tényezőket és feltételeket vizsgáljuk meg, amelyek hatással vannak a korai iskola elhagyásra öt európai ország kontextusában: Magyarország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország és Franciaország esetében. Bemutatjuk egy olyan kutatás eredményeit, amely során a FOTEL partner szervezetek saját országuk kontextusában kutatták a korai iskola elhagyás okait. Feltártak helyi faktorokat és kidolgoztak megoldási javaslatokat. Végül kiemeljük azokat a tényezőket, amelyek mind az öt kontextusban megjelentek. 11:35-12:00 Interjú a Burattino iskola tanulóival: Miben változtatott a világlátásukon a fórum színházi előadás, amelyet ők hoztak létre a FOTEL projekt keretein belül? Beszélgetés a Burattino iskola tanáraival és tanulóival. 12:00-12:20 A Fórum Színház hatása mint a társadalmi változás eszköze a FOTEL projekt eredményei Marta Hamerszmit, kutató, az Association of Drama Practitioners alelnöke, STOP-KLATKA, Lengyelország Hogyan tudja a dráma folyamat és a Fórum Színház befolyásolni a workshop résztvevőit, a közönség között lévő tanulókat, tanárokat, az iskolát mint intézményt és ennek szabályait? Hogyan segíthet abban, hogy nevén nevezzük a helyzetet, elemezzük, és megoldásokat keressünk? Az előadás a FOTEL projekt öt országban zajló értékelő kutatásának eredményeire épül. 12:20-12:40 Egy dráma alapú beavatkozás a korai iskola elhagyással kapcsolatban Dél- Budapesten Oblath Márton, Részvételi Kutatói Műhely (PARFORUM), Magyarország Az előadás bemutatja azon kvalitatív tanulmány főbb eredményeit, amely végig kísérte a FOTEL dráma workshopokat a Burattino Iskolában. Azon túl, hogy a folyamat elemzés eredményeit ismertetem, szeretnék röviden kitérni a dráma alapú beavatkozások hatására általánosabban.

5 12:40-13:40 Ebéd 13:40-15:05 Műhelymunka 1 1, Egész iskola megközelítés az egyenlőtlenségek csökkentésére Koppány Judit, szakértő, iskolai együttműködések, globális és interkulturális nevelés, Artemisszió Alapítvány, Magyarország A workshop kiindulópontja az a feltevés, hogy az oktatás a társadalmi kirekesztés megelőzésének és leküzdésének kulcsfontosságú eszköze, mégis gyakran inkább növeli és megerősíti az egyenlőtlenségeket a társadalmi osztályok és az etnikai csoportok között. A workshop folyamán együtt megvizsgáljuk a legjobb gyakorlatokat, amelyek méltányossághoz vezetnek az oktatásban. A résztvevők (tanárok, iskolaigazgatók, oktatási szakemberek) megoszthatnak majd konkrét módszereket, amelyek saját környezetükben jól működnek, akár a pedagógiai programról, a személyzet összetételéről, osztálytermi módszerekről, iskola utáni tevékenységekről, vagy a szülőkkel való együttműködésről. A workshop végére reméljük, hogy mindenki több ötlettel, inspirációval és gyakorlati tippel gazdagodik azzal kapcsolatban, hogy hogyan küzdjön a társadalmi kirekesztés ellen saját iskolai környezetében. 2, Nem lehet mindenkit szeretni?! - avagy vitával a kirekesztés ellen Kiss László, program koordinátor, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány Azt gondolnánk, alapvetően pozitív dolog egy közösség tagjának lenni. De vannak, akik számára ez inkább mindennapi tortúrát jelent, főleg, ha egy olyan közösségről van szó, amit nem mi választottunk, mint egy iskolai osztályt. A workshop-on a vita eszközével a szekálás, klikkesedés mögöttes okait járjuk körül, boncolgatjuk az elkövetők, az áldozat és a szemtanúk felelősségét. A foglalkozás módszertani alapján a DIA által kidolgozott közösségi vita adja, amelynek alapjaival szintén megismerkedhetnek a résztvevők. 3, A család és a társadalmi környezet. A tanár, mint híd Tereza Vávrová, előadó, tréner, projekt menedzser, Antikomplex, Csehország A család és a környezet alapvető és befolyásoló háttér minden tanulónál. Így a tanárok számára több mint hasznos lenne diákjaik családi és szociális környezetének ismerete, mert így jobban tudnának együtt dolgozni. Hogyan lehet a családi háttérről szerzett tudást felhasználni az osztályban? Milyen családi témákat lehet megbeszélni az iskolában? Illetve hogyan lehet a szülőket bevonni, hogy az iskolai környezet részévé váljanak ezekre a kérdésekre fogunk fókuszálni world café üléseken, és megpróbáljuk meghatározni a tanár szerepét a család-iskola kapcsolatban.

6 15:05-15:35 Szünet 15:35-17:00 Műhelymunka 2 4, Össztársadalmi felelősség. Egyéb társadalmi szereplők Patrik Krebs, művészeti vezető - Divadlo bez domova, Szlovákia Mindannyian különböző tapasztalatokat szerzünk életünk során, de mindannyian ugyanazt a teret tapasztaljuk meg a társadalmat. A workshop során betekintést nyerhetünk abba, hogy a színházi módszerek hogyan használhatóak a társadalmi kontextusban. Kipróbáljuk a Lépj egyet előre módszert, és lehetőség lesz az együtt gondolkodásra. 1, Egész iskola megközelítés az egyenlőtlenségek csökkentésére Koppány Judit, szakértő iskolai együttműködések, globális és interkulturális nevelés, Artemisszió Alapítvány, Magyarország A workshop kiindulópontja az a feltevés, hogy az oktatás a társadalmi kirekesztés megelőzésének és leküzdésének kulcsfontosságú eszköze, mégis gyakran növeli és megerősíti az egyenlőtlenségeket a társadalmi osztályok és az etnikai csoportok között. A workshop folyamán együtt megvizsgáljuk a legjobb gyakorlatokat, amelyek méltányossághoz vezetnek az oktatásban. A résztvevők (tanárok, iskolaigazgatók, oktatási szakemberek) megoszthatnak majd konkrét módszereket, amelyek saját környezetükben jól működnek, akár a pedagógiai programról, a személyzet összetételéről, osztálytermi módszerekről, iskola utáni tevékenységekről, vagy a szülőkkel való együttműködésről. A workshop végére reméljük, hogy mindenki több ötlettel, inspirációval és gyakorlati tippel gazdagodik azzal kapcsolatban, hogy hogyan küzdjön a társadalmi kirekesztés ellen saját iskolai környezetében. 2, Nem lehet mindenkit szeretni?! - avagy vitával a kirekesztés ellen Kiss László, program koordinátor, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány Azt gondolnánk, alapvetően pozitív dolog egy közösség tagjának lenni. De vannak, akik számára ez inkább mindennapi tortúrát jelent, főleg, ha egy olyan közösségről van szó, amit nem mi választottunk, mint egy iskolai osztályt. A workshop-on a vita eszközével a szekálás, klikkesedés mögöttes okait járjuk körül, boncolgatjuk az elkövetők, az áldozat és a szemtanúk felelősségét. A foglalkozás módszertani alapján a DIA által kidolgozott közösségi vita adja, amelynek alapjaival szintén megismerkedhetnek a résztvevők.

7 3, A család és a társadalmi környezet. A tanár, mint híd Tereza Vávrová, előadó, tréner, projekt menedzser, Antikomplex, Csehország A család és a környezet alapvető és befolyásoló háttér minden tanulónál. Így a tanárok számára több mint hasznos lenne diákjaik családi és szociális környezetének ismerete, mert így jobban tudnak együtt dolgozni. Hogyan lehet a családi háttérről szerzett tudást felhasználni az osztályban? Milyen családi témákat lehet megbeszélni az iskolában? Illetve hogyan lehet a szülőket bevonni, hogy az iskolai környezet részévé váljanak ezekre a kérdésekre fogunk fókuszálni world café üléseken, és megpróbáljuk meghatározni a tanár szerepét a családiskola kapcsolatban. 4, Össztársadalmi felelősség. Egyéb társadalmi szereplők Patrik Krebs, művészeti vezető, Divadlo bez domova, Szlovákia Mindannyian különböző tapasztalatokat szerzünk életünk során, de mindannyian ugyanazt a teret tapasztaljuk meg- a társadalmat. A workshop során betekintést nyerhetünk abba, hogy a színházi módszerek hogyan használhatóak a társadalmi kontextusban. Kipróbáljuk a Lépj egyet előre módszert, és lehetőség lesz az együtt gondolkodásra. 17:00-17:30 Műhelymunkák összegzés 17:30-17:50 Előzzük meg a lemorzsolódást! - nemzetközi és hazai példák bemutatása Mihályi Krisztina, Tempus Közalapítvány, Tudásmenedzsment Csoport, Magyarország A középfokú végzettség megszerzése mára a munkaerőpiacon történő érvényesülés alapvető feltétele lett. Ezen végzettség hiányában a fiatalok minimális eséllyel találnak munkát és tudnak minőségi életet élni, így súlyos társadalmi és gazdasági következményei vannak annak, ha valaki ilyen szintű iskolázottság nélkül lép ki az oktatási rendszerből. A gazdasági szempontokat és a társadalmi igazságosság szempontjait előtérbe helyezve az Európai Unió kiemelt figyelmet fordít a korai iskolaelhagyás kérdéskörének. Az előadásban társadalmi és gazdasági összefüggések megvilágításán keresztül bemutatjuk a lemorzsolódás megelőzésének fontosságát és európai, illetve hazai példákon keresztül betekintést adunk a megelőzés és a probléma kezelésének lehetőségeibe. 17:50-18:10 Szünet 18:10-20:00 Fórum színházi előadás A nemzetközi tanárképzés résztvevői

8 november 09:00-9:10 Az első nap összegzése, a második nap felvezetése Komjáthy Zsuzsanna, projekt menedzser, Artemisszió Alapítvány, Magyarország 09:10-9:30 Színházi módszerek a kompetenciafejlesztésben a kézikönyv bemutatása Meritxell Martínez, szociálpedagógus, az Elnyomottak Színháza módszertanának szakértője, La Xixa, Spanyolország A korai iskolaelhagyás megelőzésére és csökkentésére kidolgozott, tanároknak szóló FOTEL módszertani kézikönyv bemutatása. A kézikönyv szerkezetének végigkövetése, az osztályteremben használható gyakorlatok bemutatása. 9:30-10:50 Műhelyek 1 1, műhely: Interkulturális megközelítés az iskolában Koppány Judit, Artemisszió Alapítvány, Magyarország Egy interaktív workshop, melynek célja a Kritikus incidens módszertan megértése, amelyet M. Cohen-Emerique fejlesztett ki, egy hasznos megközelítés a kulturális különbségek kezelésére multikulturális kontextusban. 2, műhely: Kritikus incidens: Bevezetés a kritikus incidens módszertanba. Vera Varhegyi, nemzetközi projekt vezető ELAN Interculturel, Franciaország Egy interaktív workshop, melynek célja a kritikus Incidens módszertan megértése, amelyet M. Cohen-Emerique fejlesztett ki, egy hasznos megközelítés a kulturális különbségek kezelésére multikulturális kontextusban. 3, műhely: Interkulturális megközelítés az iskolában Tarján Edina, ifjúsági programok témafelelőse, interkulturális nevelés, Artemisszió Alapítvány, Magyarország Egy interaktív workshop, melynek célja a kritikus Incidens módszertan megértése, amelyet M. Cohen-Emerique fejlesztett ki, egy hasznos megközelítés a kulturális különbségek kezelésére multikulturális kontextusban. 4, műhely: Kritikus incidens: Bevezetés a kritikus incidens módszertanba. Clara Malkassian, projekt menedzser ELAN Interculturel, Franciaország Egy interaktív workshop, melynek célja a Kritikus incidens módszertan megértése, amelyet M. Cohen-Emerique fejlesztett ki. Ez egy hasznos megközelítés a kulturális különbségek kezelésére multikulturális kontextusban. francia nyelven

9 november 10:50-11:10 Szünet 11:10-12:40 műhelyek 2 1, Fórum színház műhely Roberto Mazzini, alelnök, Giolli Societá Cooperativa Sociale, Olaszország Az Augusto Boal féle megközelítés rövid elméleti keretének ismertetése után megpróbálunk felépíteni egy egyszerű konfliktuson alapuló rövid Fórum előadást. A Fórum módszertant használjuk majd a közönség közbeavatkozásaival. Az előadás tartalma a korai iskola elhagyás témájára épül. 12:40-13:00 Zárás 2, Fórum színház műhely Meritxell Martínez, alapító, szociálpedagógus, az Elnyomottak Színháza módszertanának szakértője, Adrián Crescini, alapító, színész, szociálpszichológus La Xixa, Spanyolország A műhelygazdái szakavatott képzők, elsősorban interkulturalitással és Fórumszínházzal dolgoznak. A műhelymunka során az Elnyomottak színházából ismert Képszínház technikák, és az Arnold Mindelltől származó Folyamat munka lesz a középpontban. A cél pedagógiai eszközöket adni a tanárok kezébe, hogy dolgozni tudjanak a korai iskola elhagyás kockázatának kitett tanulókkal. (nem igényel magas szintű nyelvtudást) 3, Bevezetés a Fórum Színház rejtelmeibe Benedek György, Artemisszió Alapítvány, Magyarország A Fórum Színház az Elnyomottak Színháza módszertanához tartozik. Egy színházas, interaktív módszer egy közösség problémáinak megoldására és a közösség tagjainak aktivizálására. Az Artemisszió Alapítvány munkája során gyakran alkalmazza e módszer bizonyos formáit tréningjei vagy éppen egy projekt folyamat részeként. Az interaktív workshop folyamán a résztvevők betekintést nyerhetnek a Fórum Színház módszer elméleti és gyakorlati alkalmazásába ötleteik és tapasztalataik megosztásán keresztül.

TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz

TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz MEGHÍVÓ az és az Oktatási Hivatal szervezésében Időpont: 2015. szeptember 23. Helyszín: Mercure Budapest Buda Hotel, 1013 Budapest, Krisztina krt. 41 43. A TERVEZETT PROGRAM: 9:00 10:00 REGISZTRÁCIÓ KÖNYVEK

Részletesebben

AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁS ÉS PREVENCIÓS LEHETŐSÉGEI

AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁS ÉS PREVENCIÓS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁS ÉS PREVENCIÓS LEHETŐSÉGEI Pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése érdekében (EFOP-3.1.2-16) Tankerületi Központok tájékoztatója, 2018

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében a NEFMI 2011. január 22-én OK 3879-7/2010.sz. Támogatási Szerz dés alapján Konferenciát szervez. MEGHÍVÓ

Részletesebben

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2

Részletesebben

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Campus Mundi program - felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének támogatása Cél: a hazai felsőoktatási intézményekben

Részletesebben

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2.

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2. KONFERENCIA MEGHÍVÓ Június 5. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft. ügyvezetője 10:10-10:20 A nagy beszélgetés

Részletesebben

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra erősítése érdekében» című projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.2. pályázati típus Testvérvárosok

Részletesebben

Egészséges Sokszínűség Nemzetközi képzési program az egészségügy és a társadalom metszéspontjairól

Egészséges Sokszínűség Nemzetközi képzési program az egészségügy és a társadalom metszéspontjairól www.healthydiversity.eu Egészséges Sokszínűség Nemzetközi képzési program az egészségügy és a társadalom metszéspontjairól 2018. július 2-6. Helyszín: CEU Konferencia Központ, Budapest, Kerepesi út 87,

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP-6.2.3-17 2017-0004 ELŐZMÉNYEK A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum pályázatot nyújtott be A szakképzés

Részletesebben

ÓVODAI NEVELÉS A MŰVÉSZETEKESZKÖZEIVEL ÓVODAPEDAGÓGUSOK ORSZÁGOS SZAKMAI EGYESÜLETE 5000 Szolnok, Baross út 51., Pf.: 37, 5002 Szolnok : 06 (20) 442

ÓVODAI NEVELÉS A MŰVÉSZETEKESZKÖZEIVEL ÓVODAPEDAGÓGUSOK ORSZÁGOS SZAKMAI EGYESÜLETE 5000 Szolnok, Baross út 51., Pf.: 37, 5002 Szolnok : 06 (20) 442 ÓVODAI NEVELÉS A MŰVÉSZETEKESZKÖZEIVEL ÓVODAPEDAGÓGUSOK ORSZÁGOS SZAKMAI EGYESÜLETE 5000 Szolnok, Baross út 51., Pf.: 37, 5002 Szolnok : 06 (20) 442 0067, 06 (20) 9 767 909 e-mail: nagyjenone@upcmail.hu

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

A gyerekkel való beszélgetést kellene kötelezővé tenni! Konferenciát tartottak a korai iskolaelhagyás megelőzéséről

A gyerekkel való beszélgetést kellene kötelezővé tenni! Konferenciát tartottak a korai iskolaelhagyás megelőzéséről A gyerekkel való beszélgetést kellene kötelezővé tenni! Konferenciát tartottak a korai iskolaelhagyás megelőzéséről A korai iskolaelhagyás megelőzésével foglalkozó konferenciasorozat zárult tegnap Budapesten,

Részletesebben

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban "Konferencia a civilszervezetek és az iskolák együttműködési lehetőségeiről " avagy Kiegészítés vagy kompenzáció? címmel A program célja: Az iskolákkal folytatott sikeres együttműködésünk tapasztalatai

Részletesebben

Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat

Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Kolozsvári saba Zsolt ím(ek) 3300 Eger, Homok u. 4 sz. / Telefonszám(ok) Mobil: 30/43 34 03 E-mail(ek) kolozsvaricsaba@yahoo.com, kolozsvaricsaba@ektf.hu

Részletesebben

13. Kockázatos Körkapcsolás

13. Kockázatos Körkapcsolás PMI Budapest, Magyar Tagozat 13. Kockázatos Körkapcsolás 2010. május 19. Tervezett program Előadások Előadó 13:00 Köszöntő és bevezető Szalay Imre, PMP PMI elnök 13:10 A PMI PMBOK kockázatmenedzsment megközelítése

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Bázisintézményi munkaterv

Bázisintézményi munkaterv Intézményi fejléc Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. Tel/fax: 92-596 393; E-mail: info@ady-zala.sulinet.hu honlap: www.ady-zala.sulinet.hu

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában

A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában TEMPUS Közalapítvány Budapest, 2013. november 18. A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában Einhorn Ágnes Miskolci Egyetem, Tanárképző Intézet einhorn.agnes@gmail.com Eredményesség

Részletesebben

GINOP VEKOP A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése. Intézkedési terv megvalósítása

GINOP VEKOP A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése. Intézkedési terv megvalósítása GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése Intézkedési terv megvalósítása Előadó: Vedovatti Anildo Eruditio Zrt. szakértője 06 20-428-1256 vedovatti.anildo@gmail.com

Részletesebben

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN

A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN BRASSÓI SÁNDOR KÖZNEVELÉSI ELNÖKHELYETTES OKTATÁSI HIVATAL FOGALMAK ÉS AZ ÉRTELMEZÉSI KERETEK VÁLTOZÁSA Lemorzsolódás Korai vagy végzettség nélküli iskolaelhagyás

Részletesebben

A képzett munkaerő rendelkezésre állásának elősegítése műszaki és tudományos területen.

A képzett munkaerő rendelkezésre állásának elősegítése műszaki és tudományos területen. A képzett munkaerő rendelkezésre állásának elősegítése műszaki és tudományos területen www.take-tech.eu Háttér Magyarország jó úton halad afelé, hogy európai hightech régiójává váljon, az eddig már sikereket

Részletesebben

Az Agridiag projekt technikai háttere: a Leonardo da Vinci program

Az Agridiag projekt technikai háttere: a Leonardo da Vinci program 2012 1 HU1 LEO05 04850 Az Agridiag projekt: áttekintés Balázs Katalin Gödöllő, Az Agridiag projekt technikai háttere: a Leonardo da Vinci program az Európai Bizottság együttműködési programja a szakképzés

Részletesebben

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tavaszi Szakmai Rendezvény március-április

MEGHÍVÓ. Tavaszi Szakmai Rendezvény március-április MEGHÍVÓ Tavaszi Szakmai Rendezvény 2019. március-április 1 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE KONFERENCIA Szakmai konferencia Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma,

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK Az ÚNK tehetségfejlesztési feladatainak gyakorlati megvalósítása Az MTM hálózat a horizontális tanulás terepe

Részletesebben

GREEN WHEELS 4. HÍRLEVÉL

GREEN WHEELS 4. HÍRLEVÉL GREEN WHEELS 4. HÍRLEVÉL SZIGORÚBB CO2 SZINTEK AZ EURÓPAI UNIÓ SZABÁLYOZÁSÁBAN Forrás: Jóváhagyta az EU 2018. december 17. egyezménye Forrás: Az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti előzetes

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért TanodaPlatformkonferencia a tanodamozgalom fejlesztéséért 2014. december 12. 10.00 15.30 ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 40. Mi is az a tanoda Miről szól ez a konferencia

Részletesebben

Reaching the Lost Generation

Reaching the Lost Generation 2004-1-HU01-KA-200-002376 Erasmus+ projekt (2014-2017) Reaching the Lost Generation Tempus Közalapítvány 2017. december 11. A kulcskompetenciákról szóló 2006. évi uniós ajánlásban a nyolc kulcskompetencia

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

Korai iskolaelhagyást megelőző beavatkozások (nemzetközi példák)

Korai iskolaelhagyást megelőző beavatkozások (nemzetközi példák) XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 Tomasz Gábor Korai iskolaelhagyást megelőző beavatkozások (nemzetközi példák) Lemorzsolódás Drop-outs (US) Early

Részletesebben

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK 2017. október 16-27. A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ 2017. október 16-27. között szervezi meg az Őszi Nemzetiségi Pedagógiai Szakmai Napokat. Az Oktatási

Részletesebben

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29.

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29. OTTHONT MINDENKINEK! - OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó 2016. szeptember 29. Fogyatékos gyermekek a gyermekvédelmi gondoskodásban - Az Otthont mindenkinek program bemutatása Borbély Kata,

Részletesebben

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Nézz szembe a valósággal! Elérhető célok A köznevelési rendszer Erőforrásai

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001 A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA FÖLDVÁRI ISTVÁN OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÉMAVEZETŐ Témaegységek 1. A

Részletesebben

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ Feladataink

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

Lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer - szabályozás. Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság

Lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer - szabályozás. Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer - szabályozás Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság 1 Oktatáspolitikai ajánlások EU 2020 stratégia Európai Tanács,

Részletesebben

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM. Ágazat. Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ. V. Képző és iparművészet

ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM. Ágazat. Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ. V. Képző és iparművészet ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM Ágazat Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ Szakmai végzettség 13. évfolyamon V. Képző és iparművészet Képző- és iparművészeti

Részletesebben

CSAT projekt az egészségesebb párkapcsolatokért

CSAT projekt az egészségesebb párkapcsolatokért Program címe: CSAT projekt az egészségesebb párkapcsolatokért Tanúsítvány száma: 2/2015 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. február 4. Kérelmező neve: Drogprevenciós Munkacsoport Program rövid leírása

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Budapesti Javítóintézete. Partnerség nemzetközi szociodráma programban való részvételre

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Budapesti Javítóintézete. Partnerség nemzetközi szociodráma programban való részvételre EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Budapesti Javítóintézete Partnerség nemzetközi szociodráma programban való részvételre A Magyar Pszichodráma Egyesület 2016 augusztusában sikeresen pályázott egy olyan

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes adatok. Név Szabó Balázsné Cím 2120 Dunakeszi, cserkész u. 12. Telefon 27-341-593 Fax 27-341-593 E-mail szabo.kati@t-online.

Önéletrajz. Személyes adatok. Név Szabó Balázsné Cím 2120 Dunakeszi, cserkész u. 12. Telefon 27-341-593 Fax 27-341-593 E-mail szabo.kati@t-online. Önéletrajz Személyes adatok Név Szabó Balázsné Cím 2120 Dunakeszi, cserkész u. 12. Telefon 27-341-593 Fax 27-341-593 E-mail szabo.kati@t-online.hu Állampolgárság magyar Születési idő 1955. 01.02. munkahelyek

Részletesebben

ÓVODAVEZETŐI ÉRTEKEZLET KATOLIKUS ÓVODAVEZETŐKNEK

ÓVODAVEZETŐI ÉRTEKEZLET KATOLIKUS ÓVODAVEZETŐKNEK ÓVODAVEZETŐI ÉRTEKEZLET KATOLIKUS ÓVODAVEZETŐKNEK BUDAPEST, 2019. FEBRUÁR 5. Mit kell tudni a katolikus óvodákat is érintő EFOP 3-1-5 Óvodai alprojekt intézményfejlesztési feladatairól? Szabadi Edit pedagógiai

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

1. A konferencia tartalmi összefoglalása a program egyes pontjainak mentén 2 oldal

1. A konferencia tartalmi összefoglalása a program egyes pontjainak mentén 2 oldal A konferencia időpontja és helyszíne: Együtt tudunk tenni" Közép-Magyarország Budapest MUOSZ Székház 2014. április 1. A konferenciát szervezők neve, email címe: Tempus Közalapítvány E-mail: info[at]tpf[pont]hu

Részletesebben

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014.

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014. 1 Kétnapos konferencia Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen Időpont: Február 17-18, 2014. Helyszín: NH Budapest City Hotel 1137

Részletesebben

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. A pedagógiai-szakmai

Részletesebben

Tinédzserkori terhesség és korai iskolaelhagyás

Tinédzserkori terhesség és korai iskolaelhagyás Tinédzserkori terhesség és korai iskolaelhagyás ELEK ZSUZSANNA RÉKA 2017.11.23. A tinédzserkori terhességek lehetséges negatív következményei Anyára Gyakoribb egészségügyi szövődmények Stigma Korai iskolaelhagyás,

Részletesebben

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education TrEE Teaching recycling and Environmental Education 3 Hírlevél 2015 TrEE Hírlevél 3. A 3. HÍRLEVél mindazon tevékenységekről számolbe, amelyet a projekt 2. évében végeztek a partnerek. TrEE Hírlevelet

Részletesebben

A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában

A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában Benczúr Katalin OH PSZKF főosztályvezető-helyettes A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban

nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban MEGHÍVÓ FELSŐOKTATÁSI NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEK ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 A Tempus Közalapítvány tisztelettel meghívja

Részletesebben

VÁROSOK A TÁRSADALMI T KIREKESZTŐDÉS S ELLEN (Cities Against Social Exclusion) CASE Pécs, 2007. március m 29. (csütört rtök) NEMZETKÖZI ZI PARTNEREK 6 ország, 7 város, 10 résztvevő partner Arad Város Önkormányzata

Részletesebben

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Részletesebben

NEW VIEW PROJEKT. Gasparikné Jóna Katalin-Gyetvai Györgyi 2010.11.22-23. 2010. 11. 21. www.new-views.eu

NEW VIEW PROJEKT. Gasparikné Jóna Katalin-Gyetvai Györgyi 2010.11.22-23. 2010. 11. 21. www.new-views.eu NEW VIEW PROJEKT Gasparikné Jóna Katalin-Gyetvai Györgyi 2010.11.22-23. A PROJEKT Témája: Módszerváltás a migránsok oktatásában Időtartama: 2 év (2008.12.01-2010.11.30.) honlap: http:// MIÉRT? HOGYAN?

Részletesebben

Az INCREASE képzésről Célkitűzések, képzés szerkezete, kulcsfogalmak stb.

Az INCREASE képzésről Célkitűzések, képzés szerkezete, kulcsfogalmak stb. Az INCREASE képzésről Célkitűzések, képzés szerkezete, kulcsfogalmak stb. Az INCREASE képzés... Erasmus + projekt része INCREASE - Interdisciplinary competence development for youth workers in residential

Részletesebben

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban A mobilitás jelentősége az Európai Unióban Bokodi Szabolcs felsőoktatási csoportvezető Tempus Közalapítvány Balatonszárszó, 2013. augusztus 10. A Tempus Közalapítvány tevékenységi köre A mobilitás előzményei

Részletesebben

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6.

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6. FELHÍVÁS I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia Kaposvár, 2015. február 5-6. A konferencia a Dél- Dunántúl régióban című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítójú projekt keretében kerül megrendezésre.

Részletesebben

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES Tolerancia Workshop YFU Szervezetünk, a Youth For Understanding (YFU) egy nemzetközi, non-profit szervezet, mely 1951 óta

Részletesebben

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK K. Nagy Emese EKE, hejőkeresztúri iskola EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence

Részletesebben

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés digitális megújítása Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár 1 Az eredményes oktatási rendszer pillérei 1. 2. 3. Jó képességű tanárok Tanárok módszertani felkészültsége Egyenlőség/méltányosság

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TRENDEK AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁS CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TRENDEK AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁS CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TRENDEK AZ ISKOLAI LEMORZSOLÓDÁS CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN DR. KIS SZILVIA FŐOSZTÁLYVEZETŐ KAPOSVÁRI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL KORAI ISKOLAELHAGYÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FOGALMAK

Részletesebben

ROMA STRESSZKEZELŐ TRÉNINGEK ÖRKÉNYBEN

ROMA STRESSZKEZELŐ TRÉNINGEK ÖRKÉNYBEN Az ÖRKÉNYI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT meghívja Önt és ismerőseit a ROMA STRESSZKEZELŐ TRÉNINGEK ÖRKÉNYBEN című előadássorozatra Európai Mezôgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási intézmények

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak?

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak? ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK Mit kínál az AFS a középiskoláknak? INTERKULTURÁLIS TANULÁS IDEGEN NYELVEN prezentáció fiatal elôadóink idegen nyelven, játékos Külföldi, feladatokon keresztül vezetik

Részletesebben

Iskolai lemorzsolódás a számok tükrében

Iskolai lemorzsolódás a számok tükrében Iskolai lemorzsolódás a számok tükrében EU 2020 jogszabályi háttér 2016/2017. tanév első adatszolgáltatás Adatok Országos Budapesti POK illetékesség Adatszolgáltatás tapasztalatai 2016/2017. tanév második

Részletesebben

1. nap 2015. október 20.

1. nap 2015. október 20. Szakmai program: 1. nap 2015. október 20. 8.00 10.00 Regisztráció és fogadó kávészünet Helyszín: B épület Galéria Köszöntő és plenáris előadások 10.00 10.15 10.15 10.40 10.40 11.05 11.05 11.30 11.30 11.55

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek

Részletesebben

EGYÜTTES ERŐVEL. Munkaerő-piaci reintegráció a hajléktalanellátásban. EQUAL projekt (2005. 07. 01 2007. 12. 31.)

EGYÜTTES ERŐVEL. Munkaerő-piaci reintegráció a hajléktalanellátásban. EQUAL projekt (2005. 07. 01 2007. 12. 31.) The EQUAL Programme is funded by the European Social Fund and the Hungarian Government. Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány finanszírozza. EGYÜTTES ERŐVEL Menhely Alapítvány

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ 4400

Részletesebben

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ , A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében

Részletesebben

A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN

A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN A kutatásról Fejlesztést megalapozó

Részletesebben

PREDIKTÍV ANALITIKÁVAL A KORAI ISKOLAELHAGYÓK SZÁMÁNAK CSÖKKENTÉSÉÉRT

PREDIKTÍV ANALITIKÁVAL A KORAI ISKOLAELHAGYÓK SZÁMÁNAK CSÖKKENTÉSÉÉRT PREDIKTÍV ANALITIKÁVAL A KORAI ISKOLAELHAGYÓK SZÁMÁNAK CSÖKKENTÉSÉÉRT Horváth Ádám Divízióvezető Digitális Jólét Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Módszertani Központ Nagy István EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001

Részletesebben

Együtt tanítunk! Participatív (részvételen alapuló) oktatási módszerek

Együtt tanítunk! Participatív (részvételen alapuló) oktatási módszerek Együtt tanítunk! Participatív (részvételen alapuló) oktatási módszerek Innovatív (újszerű) oktatás-tanulás Felsőoktatási módszertani műhelysorozat Futár András, Horváth Péter László, Katona Vanda Kik vagyunk?

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei. Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei

ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei. Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei Pethőné Nagy Csilla, 2015. AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE 1. A PROBLÉMA 2. ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája Kecskemét 2007. július 2 július 6. PROGRAM

Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája Kecskemét 2007. július 2 július 6. PROGRAM Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája Kecskemét 2007. július 2 július 6. PROGRAM ARCULATTERVEZÉS MARKETING KOMMUNIKÁCIÓ Az iskolai könyvtár menedzselésének új és hagyományos eszközei Helyszín:

Részletesebben

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Szontagh Pál Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Életrajz - végzettség Oklevelek: 1997: ELTE TFK magyar-történelem 2000:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS Alapadatok Program megnevezése: Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása Projektgazda neve: Szegedi Focus Műhely Kortárs Színházi és Összművészeti Alapítvány Projekt

Részletesebben