ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS"

Átírás

1 ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ALVÁLLALKOZÓ PSZICHIÁTER TERAPEUTA KÖZREMŰKÖDÉSRE A 2013-AS PROJEKTÉVBEN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT EMA PROJEKTEKHEZ 1. A pályázat kiírásának körülményi és célja: A Cordelia Alapítvány két projekt megvalósítását tervezi az Európai Menekültügyi Alap támogatásával a január 1. december 31. közti projektidőszakban (2012. évi allokáció), amelyekre június 15-ig nyújtja be pályázatát a Belügyminisztérium, mint Felelős Hatóság által kiírt BM/5105-1/2011. sz. nyílt pályázati felhívásra. Az Alapítvány, eleget téve a pályázati útmutatóban foglaltaknak és a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a tervezett két pályázat keretében (számlaképes) alvállalkozói formában foglalkoztatni kívánt pszichiáter terapeuta pozíciókra nyilvános árajánlat-tételi pályázati felhívást tesz közzé. 2. Az alapítvány munkájának rövid ismertetése: Alapítványunk pszichiáter, pszichológus és non-verbális csoportvezető terapeuta szakemberekből álló stábja a hazánkba érkező, kínzást vagy más súlyos traumát átélt menedékkérők és menekültek részére nyújt pszicho-szociális rehabilitációt. Menedékkérők részére elsődlegesen a debreceni és a békéscsabai őrzött szálláson, szükség szerint más helyszínen ((pl. Kiskunhalason), menekültek részére főként a bicskei menekülteket befogadó állomáson, illetve alkalmanként Budapesten vagy szükség szerint más helyszínen nyújtjuk a terápiákat. (Tervezzük a rendszeres munkát a fóti gyermekközpontban élő kísérő nélküli kis- és fiatalkorú menekült ügyfelekkel is, e azonban a jelen pályázat megjelenésekor még egyeztetés alatt áll erről lásd később.) A multikulturális környezetből érkező ügyfelek részére igyekszünk lehetőség szerint anyanyelvükön, anyanyelvi tolmács közreműködésével biztosítani az egyéni és/vagy csoportos terápiákat. A terápiás munkára a fő helyszíneken (Debrecen, Bicske, Békéscsaba) átlagosan heti rendszerességgel (jellemzően heti egy, esetleg két napon) kerül sor, az igényekhez igazodva egy vagy több terapeuta közreműködésével. Az Alapítvány eddigi gyakorlata alapján a fő terápiás nap Debrecenben és Bicskén a csütörtök, Békéscsabán a szerda. 3. Jelenleg az alábbi feladatok ellátására keresünk pszichiáter terapeuta alvállalkozókat: A) Pszichiáter terapeuta a menedékkérők ellátására szóló projektben, Debrecenben, átlagosan havi 2 napi közreműködéssel (1 fő) célcsoport: menedékkérő státuszú ügyfelek helyszín: Debreceni Menekülteket Befogadó Állomás rendszeresség: havonta átlagosan 2 x 4,5 óra terápia, összesen havi 9 óra, éves indikátor: 108 óra Pszichiátriai vizsgálat, illetve egyéni és/vagy csoportos pszichoterápia nyújtása a debreceni menekülteket befogadó állomáson az ott tartózkodó traumatizált menedékkérő ügyfelek részére, a Cordelia Alapítvány protokollja szerint (Más státuszú ügyfelekkel végzett munka a projekt keretében nem jegyzőkönyvezhető.) Szükség szerint, megkeresésre, külön egyeztetés alapján az orvos-igazgató jóváhagyásával a projekt keretében elláthatóak a más helyszínen (pl. nyírbátori vagy kiskunhalasi őrzött szálláson,

2 Budapesten, Fóton, stb.) élő menedékkérő státuszú ügyfelek is, de ezeken a helyszíneken nem tervezünk rendszeres terápiás tevékenységet külön projektelemként. Szükség szerint, felkérésre, szakorvosi vélemények írása az Isztambul Protokoll alapján menekültügyi eljáráshoz, illetve pszichiátriai értesítések írása egyéb célból (évente átlagosan 5-20 B) Pszichiáter terapeuta a menekültek ellátására szóló projektben, Bicskén, alkalmanként Budapesten, átlagosan havi 2 napi közreműködéssel (1 fő) célcsoport: elismert menekült és oltalmazott ügyfelek helyszín: Bicskei Menekülteket Befogadó Állomás rendszeresség: havonta átlagosan 2 x 5 óra terápia, összesen havi 10 óra, éves indikátor: 120 óra Pszichiátriai vizsgálat, illetve egyéni és/vagy csoportos pszichoterápia nyújtása a bicskei menekülteket befogadó állomáson az ott tartózkodó elismert menekült vagy oltalmazott státuszú traumatizált ügyfelek részére, a Cordelia Alapítvány protokollja szerint (Más státuszú ügyfelekkel végzett munka a projekt keretében nem jegyzőkönyvezhető.) Alkalmanként, szükség szerint igény mutatkozik az ügyfelek budapesti helyszínű ellátására, különösen a már kiköltözött ügyfelek után-követése során. Ez a tevékenység külön projektelemként nem kerül betervezésre, mivel az igény gyakorisága előre nehezen kalkulálható. Fontos azonban, hogy a terapeuta szükség szerint vállalni tudja a budapesti helyszínen történő ellátást (a helyszínt az alapítvány biztosítja). Külön egyeztetés alapján az orvos-igazgató jóváhagyásával a projekt keretében elláthatóak a más helyszínen (pl. Fóton, egyéb helyszínen) élő elismert menekült vagy oltalmazott státuszú ügyfelek is. Szükség szerint, felkérésre, orvosi vélemények, pszichiátriai értesítések írása (évente átlagosan 3-10 C) Pszichiáter terapeuta a menekültek ellátására szóló projektben, Bicskén, alkalmanként Budapesten, átlagosan havi 4 napi közreműködéssel (1 fő) célcsoport: elismert menekült és oltalmazott ügyfelek helyszín: Bicskei Menekülteket Befogadó Állomás rendszeresség: havonta átlagosan 4 x 5 óra terápia, összesen havi 20 óra, éves indikátor: 240 óra Pszichiátriai vizsgálat, illetve egyéni és/vagy csoportos pszichoterápia nyújtása a bicskei menekülteket befogadó állomáson az ott tartózkodó elismert menekült vagy oltalmazott státuszú traumatizált ügyfelek részére, a Cordelia Alapítvány protokollja szerint (Más státuszú ügyfelekkel végzett munka a projekt keretében nem jegyzőkönyvezhető.) Alkalmanként, szükség szerint igény mutatkozik az ügyfelek budapesti helyszínű ellátására, különösen a már kiköltözött ügyfelek után-követése során. Ez a tevékenység külön projektelemként nem kerül

3 betervezésre, mivel az igény gyakorisága előre nehezen kalkulálható. Fontos azonban, hogy a terapeuta szükség szerint vállalni tudja a budapesti helyszínen történő ellátást (a helyszínt az alapítvány biztosítja). Külön egyeztetés alapján az orvos-igazgató jóváhagyásával a projekt keretében elláthatóak a más helyszínen (pl. Fóton, egyéb helyszínen) élő elismert menekült vagy oltalmazott státuszú ügyfelek is. Szükség szerint, felkérésre, orvosi vélemények, pszichiátriai értesítések írása (évente átlagosan 3-10 D) Pszichiáter terapeuta a menekültek ellátására szóló projektben, a fóti gyermekközpontban élő kísérő nélküli kis- és fiatalkorú menekültek ellátására, Fóton, átlagosan havi 2 napi közreműködéssel (1 fő) célcsoport: elismert menekült és oltalmazott kísérő nélküli kis- és fiatalkorú ügyfelek helyszín: fóti Károlyi István Gyermekközpont rendszeresség: havonta átlagosan2 x 3 óra terápia, összesen havi 6 óra, éves indikátor: 72 óra Figyelem! A fóti gyermekközpont vezetőségével való további egyeztetések függvénye, hogy rendszeresen igényt tartanak-e a kísérő nélküli kis- és fiatalkorú menekültek ellátására a jelen tervezett projekt keretében, illetve ha igen, milyen feltételekkel. A pályázati űrlapon elkülönítetten kérdezünk rá a rendszeres fóti terápiás tevékenység vállalására, arra azonban csak a tervezett június 8-ai egyeztetéseket követően lesz konkrét információnk, hogy ez a projektelem bekerül-e külön a projektbe. Kérjük, hogy erre pályázatuk benyújtásánál legyenek figyelemmel! Pszichiátriai vizsgálat, illetve egyéni és/vagy csoportos pszichoterápia nyújtása a fóti gyermekotthonban az ott tartózkodó elismert menekült vagy oltalmazott státuszú traumatizált ügyfelek részére, a Cordelia Alapítvány protokollja szerint (Más státuszú ügyfelekkel végzett munka a projekt keretében nem jegyzőkönyvezhető.) Külön egyeztetés alapján az orvos-igazgató és a gyermekotthon vezetőségének jóváhagyásával a fenti célcsoport ellátására más helyszínen is sor kerülhet (pl. Budapest). A kapcsolódó jegyzőkönyvezési adminisztratív feladatok ellátása a Cordelia Alapítvány elektronikus Szükség szerint, felkérésre, orvosi vélemények, pszichiátriai értesítések írása (évente átlagosan A Pályázóval szemben támasztott követelmények: Pszichiáter végzettség legalább 5 év igazolt szakmai tapasztalattal. Pszichoterápiás képzettség, legalább 3 év igazolt pszichoterápiás szakmai tapasztalattal. Legalább 3 év pszichiáteri és pszichoterápiás tapasztalat (vizsgálat, terápia, szakvélemény írása) súlyosan traumatizált (kínzást átélt, PTSD-s) ügyfelekkel. Kiváló tájékozódási képesség a kultúrafüggő pszichiátriai kórképek megjelenése terén. Az Isztambul Protokoll ismerete, képesség az annak alapján való munkavégzésre és szakorvosi vélemény írására.

4 Önálló munkavégzés, folyamatos (szükség szerinti) konzultáció az orvos-igazgatóval, a stábtagokkal és partnerszervezetek munkatársaival. Képes legyen kezelni az alapítvány orvosi szoftverét és abban rendszeresen jegyzőkönyveket készíteni. Számlaképesség. Előnyt jelenthet: Multikulturális környezetből érkező menekült / migráns ügyfelekkel végzett terápiás munka. Menekülttáborban és/vagy őrzött szálláson (fogda) szerzett releváns munkatapasztalat. A fenti követelményeket meghaladó szakmai tapasztalat. Korábbi bekapcsolódás az Alapítvány terápiás munkájába. Releváns (a menekültek körben használható) idegen nyelvismeret, amelyen szükség szerint képes tolmács nélkül is a terápia lefolytatására. 5. Felhívjuk a tisztelt árajánlatot benyújtó Pályázók figyelmét az alábbiakra: A sikeres árajánlat-tételi pályázat nem jár automatikus szerződéskötéssel, hiszen az a pályázatunk eredményességének a függvénye. A Felelős Hatóság várhatóan év végégig hirdet eredményt a pályázatokkal kapcsolatban, így csak ezt követően konkretizálható a szerződés és a díjazás. A projektben való közreműködés alapvető indikátora a havonta vállalt terápiás óraszám, ami az ügyfelekkel töltött és jegyzőkönyvezett tiszta terápiás időt (1 óra = 60 perc) jelenti, ez a kötelezően teljesítendő indikátor. A munka részét képezi azonban ezen felül a terápiás helyszínre jutás, a helyszínen az ügyfelek felkutatása, egyeztetés az alapítvány, illetve a befogadó állomás munkatársaival, az orvosi szoftverben rendszeres orvosi jegyzőkönyv írása, szükség szerint szakorvosi vélemény írása az ügyfelekről, esetmegbeszélésen, szupervízión való részvétel, további szükségszerű adminisztratív feladatok. Az alvállalkozói díj fix havidíj, a terapeuta többletdíjra az esetleges többletmunkák esetén sem tarthat igényt. Az alvállalkozói díj kifizetésére a havi tevékenység kimutatás és a beérkezett elektronikus jegyzőkönyvek alapján, jóváhagyást követően, számla ellenében kerül sor. Fontos tudnivaló, hogy az egyes projektekben csak az egyes projektek célcsoportjába tartozó (megfelelő státuszú) ügyfelek láthatók el, a nem megfelelő státuszú ügyfelekkel végzett munka nem számítható be a teljesített indikátorba. A státusz megfelelőségéről való meggyőződés a terapeuta feladata. (Ez különösen a debreceni befogadó állomáson jelenthet nehézséget, ahol nem csak menedékkérő státuszú ügyfelek élnek.) Amennyiben a Pályázó még nem dolgozott együtt az Alapítvánnyal, a projekt indulását megelőzően szükséges a terápiás munkába való betanulás, amelyre azonban csak önkéntes alapon (ellenszolgáltatás nélkül) tudunk lehetőséget biztosítani. Nem elvárás, hogy a terapeuta a terápiás helyszín közelében éljen, az Alapítvány az erre vonatkozó belső szabályzata és a pályázati előírások szerint - vállalja az utazási költségtérítést. 6. A pályázatok beküldésének módja és határideje: Az árajánlatokat - a csatolt formanyomtatvány kitöltésével és aláírásával - legkésőbb június 8-án 14:00 óráig várjuk az alábbi elérhetőségek valamelyikén: en (szkennelve): cordelia@cordelia.hu

5 faxon: személyesen (kizárólag előzetes egyeztetés alapján): 1133 Budapest, Kárpát u. 1/b. postázva a fenti címre ebben az esetben fontos, hogy a kézbesítés június 8-án 14:00 óráig beérkezzen. Tekintettel a pályázat leadási határidejére, késve beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. További pályázattal kapcsolatos felvilágosítás a fenti címen kérhető. Figyelem! Azoktól a pályázóktól, akik még nem dolgoztak Alapítványunkkal, sikeres pályázat esetén mivel ez az Alapítvány pályázatának kötelezően benyújtandó része - EU-s szakmai önéletrajz (elektronikusan Word formátumban), illetve egyéni vállalkozói igazolvány (hiteles másolat), cég esetén a társasági szerződés (hiteles másolat) és aláírási címpéldány (hiteles másolat) és 30 napnál nem régebbi cégbírósági kivonat (eredeti) benyújtását kérjük legkésőbb június 13-án 12:00 óráig. A pályázatok elbírálása és értesítés az eredményekről: A beérkezett árajánlat-tételi pályázatok elbírálását a beérkezési határidő lejártát követően azonnal megkezdjük. Az elbírálásban az Alapítvány orvos igazgatója, pénzügyi vezetője és program-koordinátora vesz részt. Az elbírálásnál a költséghatékonysági (ár) szempontok mellett a releváns szakmai tapasztalat is döntő fontosságú. A szakmailag alkalmas pályázókkal lehetőség szerint azonnal, de legkésőbb június 12-ig további egyeztetés céljából telefonos kapcsolatba lépünk. Amennyiben a szakmailag alkalmas Pályázó még nem dolgozott az Alapítványnál, úgy telefonos egyeztetést követően június 13-ig személyes interjút folytatunk le vele budapesti irodánkban. Amennyiben nem hozható egyértelmű döntés, és/vagy ha a költségkeretekre való tekintettel további egyeztetések szükségesek, az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a versenyben maradó pályázókkal egy ugyancsak személyes / telefonos interjú keretében legkésőbb június 13-ig 2. körben tárgyaljon a közreműködés feltételeiről. A szakmailag nem megfelelő pályázatot benyújtókat legkésőbb június 12-ig en vagy telefonon értesítjük. Budapest, június 1. Cordelia Alapítvány

TERAPEUTA ALVÁLLALKOZÓ KÖZREMŰKÖDÉSRE A 2012-ES PROJEKTÉVBEN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT EMA PROJEKTEKHEZ

TERAPEUTA ALVÁLLALKOZÓ KÖZREMŰKÖDÉSRE A 2012-ES PROJEKTÉVBEN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT EMA PROJEKTEKHEZ ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERAPEUTA ALVÁLLALKOZÓ KÖZREMŰKÖDÉSRE A 2012-ES PROJEKTÉVBEN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT EMA PROJEKTEKHEZ A Cordelia Alapítvány 2012. január 1. és december 31. között két

Részletesebben

ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÁRAJÁNLAT-TÉTELI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ALVÁLLALKOZÓ PSZICHIÁTER TERAPEUTA KÖZREMŰKÖDÉSRE A 2014-AS PROJEKTÉVBEN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT EMA PROJEKTEKHEZ 1. A pályázat kiírásának körülményi és célja: A Cordelia

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja: KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére A felhívás címe: Vállalkozások és Intézmények gépjármű fenntartási költségeinek

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A CORDELIA ALAPÍTVÁNY 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Alapítás éve: 1996 Közhasznúvá nyilvánítás éve: 1998 Bírósági végzés: 12.Pk.60.656/1996 KSH szám: 18083299-9199-569-01 A kuratórium

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz AJÁNLATI FELHÍVÁS Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefaxszámai, email címe: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2018. évi köznevelési

Részletesebben

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati anyag feltöltése.,

Részletesebben

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati

Részletesebben

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM MÁJUS 9.

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM MÁJUS 9. BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. MÁJUS 9. Általános információk Elszámolhatósági időtartam: Főszabály: 2017. január 01. - 2020. június 30. (kivéve közvetlen

Részletesebben

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat

Részletesebben

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu

Részletesebben

1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók

1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók Pályázati felhívás Az intézményi tanácsadás folyamatára történı felkészítés- hátrányos helyzető gyermekek integrált oktatása, együttnevelése szakterület, illetve Integrációs tanácsadók felkészítése az

Részletesebben

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos

Részletesebben

EFOP VEKOP-17

EFOP VEKOP-17 EFOP-3.2.15- VEKOP-17 2017-00001 azonosítószámú A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kiemelt projekt keretében Pályázati

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község

Részletesebben

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra

Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra I. Alapvető információk 1) Pályázati kiírás célja A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem

Részletesebben

Megengedett hiányzás: képzési egységenként az óraszám 10%-a. I. Fókuszolás ön- és módszerismeret (általános és tematikus modul)

Megengedett hiányzás: képzési egységenként az óraszám 10%-a. I. Fókuszolás ön- és módszerismeret (általános és tematikus modul) www.fokuszmodszer.hu A fókuszolás-orientált /i rend/ (A Kántor Árpád, a New York-i TFI által elismert fókusz koordinátor jelölt, valamint Molnár Emese és Szilágyi Veronika fókuszolás-orientált terapeuta

Részletesebben

Európai Menekültügyi Alap 2009. évi allokáció nyílt eljárás Kérdések és válaszok 2009.05.27.

Európai Menekültügyi Alap 2009. évi allokáció nyílt eljárás Kérdések és válaszok 2009.05.27. Európai Menekültügyi Alap 2009. évi allokáció nyílt eljárás Kérdések és válaszok 2009.05.27. 1. A Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthona pályázatot a két célcsoport miatt két pályázatra kell bontani. Az Otthon

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Nyírbátor és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:

Részletesebben

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Tanári ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Tanári ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3 2.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett Pályázati felhívás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett 21581 kódszámú Térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Országos Egészségfejlesztési Intézet

Országos Egészségfejlesztési Intézet Országos Egészségfejlesztési Intézet (Budapest, Nagyvárad tér 2.) pályázatot hirdet egészségfejlesztő konzulens munkakör betöltésére Munkakör pontos megnevezése: egészségfejlesztő konzulens Főbb feladatai:

Részletesebben

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2017. évi 48. szám 4821 A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra A Miniszterelnökség a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esély Itthon Kisteleken című EFOP-1.2.11-16-2017-00004 azonosító számú pályázat keretében nyújtandó Fiatalok helyben maradását ösztönző támogatás elnyerésére Kistelek Város Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2017. évi köznevelési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Minőségirányítási eljárás

Minőségirányítási eljárás Minőségirányítási eljárás ME-05 Pályázati tevékenységek projektfolyamatok V2. verzió A kiadás dátuma: 2018. április 17. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATFELELŐS: Király Zoltánné Pályázati vezető JÓVÁHAGYTA

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 2699 Szügy, Rákóczi út Tel: 35/

Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 2699 Szügy, Rákóczi út Tel: 35/ 5. számú melléklet Kitöltési útmutató Az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesületének Helyi turisztikai szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívásához Üzleti terv 3. felhívás A felhívás kódszáma:

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Innovációs ötletversenyhez 2015.09.11. TARTALOMJEGYZÉK

ÚTMUTATÓ. Innovációs ötletversenyhez 2015.09.11. TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság TÁMOP 6.1.6-14/1-2015-0001 azonosítószámú, Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?) elnevezésű

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatal PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA a pályázat kódja: 2 A pályázati tájékoztató csomag tartalma: - pályázati felhívás - pályázati adatlap - kitöltési

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására EUREKA_HU_08 Pályázati felhívás Budapest, 2010. február (Módosítva: 2010. augusztus) 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló

Részletesebben

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee

Szironta-ösztöndíj. (2019/2020. évad) Pályázati felhívás. Szironta Együttes European Handbell Committee Szironta-ösztöndíj (2019/2020. évad) Pályázati felhívás Szironta Együttes European Handbell Committee Közzétéve: 2019. március 7. Módosítva: 2019. március 14. Tartalomjegyzék 1. Az ösztöndíj célja... 3

Részletesebben

Nem lehet pályázni: gyógyító tevékenységre, másodlagos és harmadlagos preventív tevékenységre, kizárólag eszköz vagy gyógyszer beszerzésre.

Nem lehet pályázni: gyógyító tevékenységre, másodlagos és harmadlagos preventív tevékenységre, kizárólag eszköz vagy gyógyszer beszerzésre. Vác Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága pályázatot ír ki az egészségügy területére vonatkozó primer prevenciós tevékenységek támogatására. A pályázható keretösszeg 2015. évben 2.500.000.-Ft.

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány  Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Magyar Diáksport Szövetség Pályázati felhívása. Szabadidős jellegű mozgásprogramok megvalósítására

Magyar Diáksport Szövetség Pályázati felhívása. Szabadidős jellegű mozgásprogramok megvalósítására Magyar Diáksport Szövetség Pályázati felhívása Szabadidős jellegű mozgásprogramok megvalósítására 2014 1 A pályázat célja A Magyar Diáksport Szövetség Diákszabadidő Bizottsága felmérést végzett a Szövetség

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJELNYERÉSÉRE. Felkai András Ösztöndíj háttere

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJELNYERÉSÉRE. Felkai András Ösztöndíj háttere Felkai András Ösztöndíj háttere PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJELNYERÉSÉRE 2013 A Felkai András Ösztöndíjat 2001 őszén a Citibank kezdeményezésére hozta létre az Alapítány a Pénzügyi Kultúra

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához A Pályázati útmutató elválaszthatatlan része a Pályázati felhívás, a Pályázati adatlap kitöltése, és a szükséges

Részletesebben

GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE

GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: Jelen felhívás célja, hogy ösztönözze az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy

Részletesebben

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra. Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017.(I.26.) határozata

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 96/2007. (IX. 28.) közgyűlési határozata önkormányzati kötvény

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Kisvárda és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001 azonosítószámú Szociális képzések rendszerének modernizációja című kiemelt projekt OKTATÓI LISTÁRA TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE

Részletesebben

ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató

ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató Alapvető információk Jelen állapot szerint az Új Széchenyi Terv (továbbiakban az ÚSZT) projektjei az előkészítés és a szerződéskötés fázisában vannak (4/2011.

Részletesebben

Friss diplomások figyelem!!! Pályázati útmutató

Friss diplomások figyelem!!! Pályázati útmutató S.C. Develo Group Consulting S.R.L. CUI 322529936 office@dgroupconsulting.ro Str. Petőfi Sándor, nr. 7, etajul 2 530120 Miercurea Ciuc, Harghita Tel: 0742529926, 0752314414 Friss diplomások figyelem!!!

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: Kocsis Beáta, Pénzügyi menedzser MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Szabályozási háttér 4/2011

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően, a település új településfejlesztési koncepciójának, és településrendezési

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Részletesebben

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

Pályázati felhívás sportegyesületek részére Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága

Részletesebben

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM JÚLIUS 17.

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM JÚLIUS 17. BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. JÚLIUS 17. Általános információk Elszámolhatósági időtartam: Főszabály: 2017. január 01. - 2020. június 30. A támogatások

Részletesebben

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 A cél, pályázók köre, forrás - Támogatás nyújtása az energiatakarékosság fokozását üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését Pályázók köre: magánszemélyek,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére Tárgy: Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére:

Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére: 2017/2018/1. tanév előtti jogviszonyt létesített hallgatókra vonatkozóan (nappali/levelező tagozat) Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére: Befogadó nyilatkozatok

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I.) Általános rendelkezés Szabályzatunk célja, hogy a Pomázi Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár, a könyvtár funkcióinak és a minőségbiztosítási rendszerének figyelembe vételével

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 319/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának felmentéséről, pályázat kiírásáról A Közgyűlés a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Melléklet A 2013. július 3-án közzétett TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

Melléklet A 2013. július 3-án közzétett TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai Módosítás történt az Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban Módosítás történt a TÁMOP-2.2.7.A-13/1 jelű, Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban. Melléklet A 2013. július 3-án közzétett

Részletesebben

05/2017 számú Értéktári Leirat

05/2017 számú Értéktári Leirat 05/2017 számú Értéktári Leirat a KELER Zrt. üzemidő-hosszabbítási alapelveiről 2017.02.14. 1 A KELER az Ügyfelek által kezdeményezett megbízásokat A megbízások beérkezési, teljesítési és visszavonási határidejéről

Részletesebben

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu

Részletesebben

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013. HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Adatlap és Nyilatkozat az Arteriográf készülékek üzemeltetésére kiírt pályázathoz

Adatlap és Nyilatkozat az Arteriográf készülékek üzemeltetésére kiírt pályázathoz Adatlap és Nyilatkozat az Arteriográf készülékek üzemeltetésére kiírt pályázathoz Figyelem! A jelen dokumentum tájékoztatási célokat szolgál! A pályázat csak abban az esetben érvényes, amennyiben a pályázati

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

Európai Menekültügyi Alap 2008.

Európai Menekültügyi Alap 2008. Európai Menekültügyi Alap 2008. A 2008. évi pályázati célkitűzések és prioritások Az új menedékjogról szóló törvény Jogi háttér (EU): 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat a Szolidaritás

Részletesebben

1. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI

1. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI 1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI AJÁNLAT (P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P) a Hajléktalanokért Közalapítvány RSZTOP Projektiroda pályázati felhívásához Együttműködő partnerek kiválasztása a hajléktalan emberek részére

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek:

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek: MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ A PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Általános rendelkezések: 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő művészeti tevékenységet végző hallgatókat, akik munkájukkal öregbítik a Nyugat magyarországi

Részletesebben