MAGYAR KÖZLÖNY 118. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR KÖZLÖNY 118. szám"

Átírás

1 MAGYAR KÖZLÖNY 118. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA június 10., szerda Tartalomjegyzék 260/2013. (VII. 10.) Korm. rendelet A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara részére történő adatszolgáltatásról /2013. (VII. 10.) Korm. rendelet A Budapest II. kerület, Margit körút szám alatti ingatlan bontásával és közpark létrehozásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről /2013. (VII. 10.) Korm. rendelet Az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pályák felsorolásáról szóló 168/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról /2013. (VII. 10.) EMMI rendelet Egyes gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeleteknek a gyermekjóléti alapellátásokkal, a gyermekvédelmi szakellátásokkal és a javítóintézeti neveléssel összefüggő módosításáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Városi cím adományozásáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Nyugállományú dandártábornok lefokozásának megállapításáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Kitüntetés adományozásáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Kitüntetés adományozásáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Kitüntetés adományozásáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Kitüntetés adományozásáról /2013. (VII. 10.) KE határozat Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról /2013. (VII. 10.) KE határozat Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról /2013. (VII. 10.) KE határozat Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról /2013. (VII. 10.) KE határozat Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról /2013. (VII. 10.) KE határozat Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat Az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A Magyar Honvédség 10 éves stratégiai terveivel, valamint a NATO/EU tervezési dokumentumokkal kapcsolatos feladatokról szóló 2084/2008. (VII. 8.) Korm. határozat hatályon kívül helyezéséről /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A honvédelmi tárca 10 éves stratégiai terve jóváhagyásának rendjéről, valamint a NATO és EU tervezési dokumentumokkal kapcsolatos feladatokról 64040

2 64002 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Tartalomjegyzék 1420/2013. (VII. 10.) Korm. határozat A honvédelmi tárca közötti időszakra vonatkozó hosszú távú, stratégiai tervének fő irányairól szóló jelentés elfogadásáról és a szakpolitikai stratégia kidolgozásáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki biztonsági felülvizsgálatával kapcsolatos szükséges intézkedésekről /2013. (VII. 10.) Korm. határozat Mohács város külterületén található egyes földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat Az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, november 3-i 98/83/EK tanácsi irányelv előírásainak megfelelő minőségű ivóvíz átmeneti biztosításának folyamatosságához szükséges intézkedésekről /2013. (VII. 10.) Korm. határozat Az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, november 3-i 98/83/EK tanácsi irányelv előírásainak megfelelő minőségű ivóvíz átmeneti biztosításának folyamatosságához szükséges előirányzat-átcsoportosításokról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A KEOP / számú ivóvízminőség-javító beruházás saját hatáskörben történő megvalósításáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A KEOP-1.3.0/ számú ivóvízminőség-javító beruházás saját hatáskörben történő megvalósításáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A évi előirányzat-maradványok egy részének felhasználásáról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat Az Államreform Operatív Program évekre szóló akciótervének módosításáról, az Államreform Operatív Program tartaléklistájáról, és az Államreform Operatív Program évekre szóló akcióterve módosításáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A TÁMOP C-13/ azonosító számú ( A munkáért! című) egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslat jóváhagyásáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A budapesti 4. számú metróvonal, I. szakasz (Kelenföldi pályaudvar Keleti pályaudvar) és kapcsolódó felszíni beruházásai című projekt megvalósítása keretében a budapesti 4. számú metróvonal I. szakasz: Co-08. szerződés Alagúti és felszíni (járműtelepi) vágányok építése tárgyában a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a TÓTH T. D. Fővállalkozói és Mérnökiroda Kft. között létrejött vállalkozási szerződés 3. számú szerződésmódosítása szövegének jóváhagyásáról, valamint a szerződésmódosítások alapján folyósítandó hazai költségvetési forrás meghatározásáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat A Szigetszentmiklósi Járási Hivatal és egyéb állami szervek elhelyezése megvalósításához szükséges beruházási források biztosításáról /2013. (VII. 10.) Korm. határozat Fehér Béla Kossuthkifli című regénye alapján 6 részes történelmi tv-filmsorozat készítésének támogatására a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról 64074

3 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 260/2013. (VII. 10.) Korm. rendelete a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara részére történő adatszolgáltatásról A Kormány a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló évi CXXVI. törvény 53. -ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (a továbbiakban: Kamara) tagjegyzékének összeállítása és ellenőrzése céljából az e rendeletben meghatározott szervek a Kamara részére a évről augusztus 15-ig a következő adatokat szolgáltatják: a) a hatályos őstermelői igazolvánnyal rendelkező személy aa) neve, lakcíme, ab) őstermelői igazolványa száma, ac) az őstermelői igazolvány adatnyilvántartó lapján szerepel-e, b) az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben nyilvántartott, agrárgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó ba) neve, lakcíme, telephelye, bb) egyéni vállalkozói nyilvántartási száma, c) az agrárgazdasági tevékenységet végző gazdálkodó szervezet ca) cégneve, székhelye, telephelye, cb) cégjegyzékszáma, adószáma, cc) fő tevékenységének és egyéb tevékenységének kódjai. 2. (1) A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) a nyilvántartásában szereplő, az 1. a) és b) pontja szerinti adatokat szolgáltatja. (2) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) a nyilvántartásában szereplő, az 1. c) pont szerinti adatokat szolgáltatja. 3. (1) A NÉBIH és a NAV az adatszolgáltatási kötelezettségét a (2) bekezdés szerinti megállapodás szerint elektronikus úton vagy elektronikus adathordozón teljesíti. (2) Az adatszolgáltatás teljesítésének technikai feltételeiről a Kamara a NÉBIH-hel és a NAV-val megállapodást köt. 4. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

4 64004 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám A Kormány 261/2013. (VII. 10.) Korm. rendelete a Budapest II. kerület, Margit körút szám alatti ingatlan bontásával és közpark létrehozásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló évi LIII. törvény 12. (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 174/A. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a Budapest II. kerület közigazgatási területén lévő, 13204/5 helyrajzi számú, természetben a 1025 Budapest, Margit körút szám alatt található ingatlant érintő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az ingatlan bontásával és közpark létesítésével függenek össze. (2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró a) elsőfokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint elsőfokú hatóságként jár el, b) elsőfokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint elsőfokú szakhatóságként jár el. (3) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró a) másodfokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint másodfokú hatóságként jár el, b) másodfokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint másodfokú szakhatóságként jár el. 2. A Kormány az 1. (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 8/A. -ában foglaltak szerinti feladat- és hatáskörrel rendelkező kormánymegbízottként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelöli ki. 3. (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. (1) bekezdése szerinti hatósági ügyekben a szakhatóság a hatóság határozatának jogerőre emelkedéséig felhasználható előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. (8) bekezdése szerint használja fel. (2) Az 1. (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. (3) Az eljáró hatóság az általa meghozott döntéseket az eljárás során a személyesen az ügyfélnek szóló végzések kivételével hirdetményi úton közli. A döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő 5. nap. 4. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 5. E rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Dr. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

5 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám melléklet a 261/2013. (VII. 10.) Korm. rendelethez A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházással összefüggő kiemelt jelentőségű üggyé minősített közigazgatási hatósági eljárások 1. Épület bontásával összefüggő hatósági eljárások 2. Környezetvédelmi hatósági eljárások 3. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 12. (2) bekezdése és 13. (2) bekezdése szerinti engedélyezési eljárások 4. Vízügyi hatósági eljárások 5. Ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások 6. Földmérési jelekkel összefüggő hatósági eljárások 7. Talajvédelmi hatósági eljárások 8. Műszaki biztonsági hatósági eljárások 9. Tűzvédelmi hatósági eljárások 10. Villamosművel, villamos berendezéssel, valamint villamosvezetékkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások 11. Azok a további hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. (1) bekezdése szerinti beruházás megvalósításhoz közvetlenül szükségesek A Kormány 262/2013. (VII. 10.) Korm. rendelete az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pályák felsorolásáról szóló 168/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a vasúti közlekedésről szóló évi CLXXXIII. törvény 88. (1) bekezdés k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. (1) Az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pályák felsorolásáról szóló 168/2010. (V. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul. (2) Az R. 3. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. 2. Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 1. melléklet a 262/2013. (VII. 10.) Korm. rendelethez Az R. 1. melléklet 2. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép: 2. Nem a transz-európai vasúti árufuvarozási hálózat részét képező országos törzshálózati vasúti pályák: 2 Budapest (Rákosrendező) Esztergom 4 Esztergom-Kertváros Almásfüzitő 5 Székesfehérvár Komárom (Rendező) 9 Fertőszentmiklós országhatár 12 (2) Tatabánya Oroszlány

6 64006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám 16 Hegyeshalom Porpác 17 (1) Szombathely Zalaszentiván 26 Balatonszentgyörgy Tapolca Ukk 29 (2) Szabadbattyán Tapolca 42 Pusztaszabolcs Dunaújváros Paks 43 Mezőfalva Rétszilas 45 Sárbogárd Börgönd 46 Rétszilas Bátaszék 71 Budapest (Rákospalota-Újpest) Vácrátót Vác 74 Nógrádszakál országhatár 77 Aszód Vácrátót 78 (2) Nógrádszakál Ipolytarnóc országhatár 80 (2) Mezőzombor Sátoraljaújhely országhatár 81 Hatvan Somoskőújfalu országhatár 82 Hatvan Újszász 86 Vámosgyörk Újszász 87 (1) Füzesabony Eger 89 Nyékládháza Tiszapalkonya-Erőmű 92 (1) Miskolc (Tiszai) Bánréve országhatár 92 (2) Bánréve Ózd 94 Sajóecseg Tornanádaska Hídvégardó országhatár 103 Karcag Tiszafüred 105 Debrecen Nyírábrány országhatár 108 Debrecen Füzesabony 110 Apafa Mátészalka 115 Mátészalka Tiborszállás Ágerdőmajor országhatár 135 Szeged Békéscsaba Kötegyán országhatár 142 Budapest (Kőbánya-Kispest) Lajosmizse Kecskemét 154 Bátaszék Baja Kiskunhalas 155 Kiskunhalas Kiskunfélegyháza Budapesti körvasút vonalai közül: 201 Budapest-Angyalföldi elágazás Budapest-Angyalföld 210 Rákosrendező Vasúttörténeti park 211 Kispesti elágazás Pestszentimre felső elágazás 216 Kőbánya felső elágazás Kőbánya-Hízlaló 220 Rákosrendező Istvántelki főműhely 221 Soroksár Szemeretelep mh. 2. melléklet a 262/2013. (VII. 10.) Korm. rendelethez 3. melléklet a 168/2010. (V. 11.) Korm. rendelethez Az egyéb vasúti pályák 5a Bodajk Balinka 5b Mór Pusztavám 6 (2) Lovasberény Bicske 7 Széchenyi-hegy Hűvösvölgy 11 Győrszabadhegy Veszprém 11a Zirc Dudar 13 Környe Pápa 14 Pápa Csorna

7 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Körmend Zalalövő 24 Zalabér-Batyk Zalaszentgrót 27 Lepsény Hajmáskér 35 Kaposvár Siófok 37 Balatonszentgyörgy elágazás Somogyszob 38 Nagyatád Somogyszob 39 Központi főmajor Csiszta-Gyógyfürdő 39a Táskai elágazás Táska 39b Balatonfenyves Gazdasági Vasút Somogyszentpál 47 Godisa Komló 48 Keszőhidegkút-Gyönk Tamási 49 Tamási Lepsény 51 Hidas-Bonyhád Bonyhád 62 Középrigóc Villány 64 Pécs Pécsvárad 76 Diósjenő Romhány 83 Mátramindszent Mátranovák-Homokterenye 84 Kisterenye Kál-Kápolna 88 Hejőkeresztúr Mezőcsát 87 (2) Eger Putnok 95 Rudabánya Kazincbarcika 98 Szerencs Hidasnémeti 102 Kál-Kápolna Kisújszállás 107 Sáránd Létavértes 112 Nagykálló Nyíradony 113 (1) Nyíregyháza Nyírbátor 113 (3) Fehérgyarmat Zajta 114 Kocsord alsó Csenger 116 Nyíregyháza Vásárosnamény 117 (1) Ohat-Pusztakócs Tiszalök 118 Nyíregyháza Balsai Tisza-part 119 Herminatanya Dombrád 125a Mezőhegyes Battonya 126 Kisszénás Kondoros 127 (2) Vésztő Körösnagyharsány 130 (2) Hódmezővásárhely Makó 146 (2) Lakitelek Kunszentmárton 147 Szentes Orosháza 148 Kecskemét KK Kiskörös KK 149 Törökfái Kiskunmajsa KK 151 Kunszentmiklós-Tass Dunapataj 152 Kecskemét alsó Fülöpszállás 153 Kiskörös Kalocsa 207 Budapest-Józsefváros Budapest-Ferencváros 208 Budapest-Józsefváros Kőbánya felső 301 Adony Adonyi Dunapart 302 (2) Ajka Padragkút 316 Kiskundorozsma szállásvágány 328 Bácsalmás Csikéria A vasúti pályákat összekötő pályákat (deltavágányokat) a felsorolás nem tartalmazza. Amennyiben különböző besorolású pályákat köt össze, besorolása az alacsonyabb rendű vasúti pálya besorolásával egyezik meg.

8 64008 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az emberi erőforrások miniszterének 49/2013. (VII. 10.) EMMI rendelete egyes gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeleteknek a gyermekjóléti alapellátásokkal, a gyermekvédelmi szakellátásokkal és a javítóintézeti neveléssel összefüggő módosításáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 162. (2) bekezdés a), b), h) és k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a tekintetében a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló évi 11. törvényerejű rendelet 127. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszter, továbbá az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszter egyetértésével, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 38. tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 132. (2) bekezdés b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet módosítása 1. (1) A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet (a továbbiakban: NMr.) 4. (1) (3a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1) A módszertani feladatokat ellátó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság) a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint segíti illetékességi területén a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók munkáját, kivéve azon egyházi fenntartó által fenntartott nevelőszülői hálózatok és gyermekotthonok munkáját, amelyek tekintetében a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a Gyvt. 96. (8) bekezdése alapján egyházi módszertani intézményt jelölt ki, vagy amelyek tekintetében a Gyvt. 96. (13) bekezdése alapján más egyház kijelölt módszertani intézménye látja el a módszertani feladatokat. (2) A Főigazgatóság a működést engedélyező szerv kirendelése alapján a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint szakértőként a) véleményezi a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók szakmai programját és részt vesz azok hatósági ellenőrzésében, b) ellátja a kijelölt egyházi módszertani intézmény feletti szakmai ellenőrzést. (3) A kijelölt egyházi módszertani intézmény a működést engedélyező szerv kirendelése alapján, a Főigazgatóság módszertani útmutatójában meghatározott szakmai szempontrendszer figyelembevételével, szakértőként véleményezi az egyháza és a (10) bekezdésben foglalt megállapodás alapján más egyház által fenntartott nevelőszülői hálózat és gyermekotthon szakmai programját, valamint részt vesz azok hatósági ellenőrzésében. (3a) A Főigazgatóság a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti, a kijelölt egyházi módszertani intézmény a (3) bekezdés szerinti ellenőrzésen tapasztaltakról szakértői véleményt készít. (2) Az NMr. 4. (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a a következő (7) (11) bekezdéssel egészül ki: (5) Az egyházi fenntartó által fenntartott nevelőszülői hálózat, gyermekotthon módszertani intézménnyé történő kijelölése iránti kérelemhez csatolni kell a módszertani feladatok tervezett ellátását bemutató, öt évre szóló szakmai programot és az annak megvalósításához szükséges, a kijelölést követő első év feladataira vonatkozó munkatervet

9 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám és költségvetést. Az egyházi fenntartó a dokumentumokat szakmai véleményezésre megküldi a Főigazgatóságnak. A Főigazgatóság tizenöt napon belül véleményezi a dokumentumokat és azokat, valamint véleményét és az egyházi fenntartó kérelmét megküldi a miniszternek. (6) A miniszter a Főigazgatóság szakmai véleményének figyelembevételével harminc napon belül dönt az egyházi módszertani intézmény kijelöléséről. (7) A kijelölt egyházi módszertani intézmény a módszertani feladatait a miniszter által a tárgyévre jóváhagyott munkaterv és költségvetési terv alapján végzi. Az első évre vonatkozó munkatervet és költségvetési tervet a szakmai programmal együtt a miniszter a kijelöléssel egyidejűleg hagyja jóvá. Az első évet követően a további éves munkatervet és költségvetési tervet a kijelölt egyházi módszertani intézmény a szakmai program alapján tervezi meg és azokat a tárgyév január 15-éig küldi meg a miniszternek jóváhagyásra. (8) A kijelölt egyházi módszertani intézmény módszertani feladatainak ellátásáról a tárgyévre vonatkozóan szakmai és pénzügyi beszámolót készít, amelyet a tárgyévet követő év február 15-éig jóváhagyásra megküld a miniszternek. (9) A miniszter a) a döntése meghozatalától számított tizenöt napon belül értesíti a Főigazgatóságot az egyházi módszertani intézmény kijelöléséről, és b) a jóváhagyásától számított tizenöt napon belül tájékoztatásul megküldi a Főigazgatóságnak az általa jóváhagyott (5), (7) és (8) bekezdés szerinti dokumentumok másolatát. (10) Ha a kijelölt egyházi módszertani intézmény más egyházi fenntartó által fenntartott nevelőszülői hálózat, gyermekotthon tekintetében is módszertani feladatokat lát el, az érintett egyházi fenntartók a módszertani feladatok ellátásáról megállapodást kötnek. A kijelölt egyházi módszertani intézmény a megállapodást tizenöt napon belül tájékoztatásul megküldi a miniszternek, a Főigazgatóságnak és a működést engedélyező szervnek. (11) A kijelölt egyházi módszertani intézmény és a Főigazgatóság a módszertani feladatok ellátása érdekében egymással együttműködnek, amelynek keretében rendszeresen szakmai egyeztetést folytatnak a módszertani feladatok ellátása során szerzett tapasztalataikról, valamint közös szakmai programokat, rendezvényeket szerveznek, illetve részt vesznek egymás szakmai programjain, rendezvényein. 2. Az NMr. 35. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) A bölcsőde vállalhatja a hat éven aluli sajátos nevelési igényű gyermek nevelését, gondozását, amennyiben az ellátáshoz szükséges tárgyi feltételekkel rendelkezik. 3. Az NMr. 36. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) Amennyiben a bölcsőde sajátos nevelési igényű gyermek napközbeni ellátását biztosítja, együttműködik a gyermek korai fejlesztését és gondozását, vagy a fejlesztő nevelését ellátó területileg illetékes pedagógiai szakszolgálati intézménnyel. 4. (1) Az NMr. 40. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A sajátos nevelési igényű gyermeket is ellátó bölcsődei csoportban legfeljebb 10, a kizárólag sajátos nevelési igényű gyermeket ellátó bölcsődei csoportban legfeljebb 6 gyermek nevelhető, gondozható. (2) Az NMr. 40. (6) és (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (6) A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramjának kidolgozásába be kell vonni a bölcsődei ellátás területén működő társadalmi-érdekképviseleti szervezeteket. (7) Az (5) bekezdés szerinti dokumentumok alapján a bölcsőde helyi szakmai programot készít. A sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését-gondozását biztosító bölcsőde helyi szakmai programja kidolgozásánál figyelembe veszi a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére, gondozására vonatkozó szakmai iránymutatásokat. 5. Az NMr. a következő 40/A. -sal egészül ki: 40/A. A fenntartó minden év március 1-jéig tájékoztatja a szülőket a bölcsőde nyári nyitvatartási rendjéről. 6. (1) Az NMr. 41. (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1) A sajátos nevelési igényű gyermek bölcsődébe abban az esetben vehető fel, ha a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény pontjában foglaltak szerinti sajátos nevelési igényét megállapították. (2) A sajátos nevelési igényű gyermek bölcsődei nevelésben, gondozásban legfeljebb annak az évnek az augusztus 31. napjáig vehet részt, amely évben a hatodik életévét betölti.

10 64010 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám (2) Az NMr. 41. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A próbaidő letelte után a gyermekkel közvetlenül foglalkozó, a bölcsőde orvosából, gyógypedagógusából, kisgyermeknevelőjéből és vezetőjéből álló szakmai csoport véleményének figyelembevételével kell dönteni a gyermek további neveléséről, gondozásáról. 7. Az NMr. 42. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A speciális csoportban elhelyezett gyermekek állapotától függően kell meghatározni az egy kisgyermeknevelő által ellátható gyermeklétszámot, ez azonban kisgyermeknevelőnként három gyermeknél több nem lehet. 8. Az NMr. 44. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) Az időszakos gyermekfelügyelet a gyermek számára a szülő (gondozó) által igényelt alkalommal és időtartamban, az e célra kialakított csoportban vagy a normál bölcsődei csoport üres férőhelyein nyújtható szolgáltatás. 9. Az NMr a helyébe a következő rendelkezés lép: 45. (1) A bölcsődék egészségügyi tevékenysége feletti szakfelügyeletet a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének tisztifőorvosa (a továbbiakban: tisztifőorvos) gyakorolja. A tisztifőorvos feladata ellátása érdekében közreműködésre felkérheti a Főigazgatóságot vagy az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékben szereplő szakértőt. (2) A Főigazgatóság szakvéleményt ad a működési engedélyt kiadó, az ellenőrzést végző, illetve a felügyeletet gyakorló szervnek, valamint a fenntartónak, hogy a bölcsőde tárgyi és személyi feltételei, szakmai programja és működése megfelel-e a jogszabályokban előírt szakmai követelményeknek. (3) A Főigazgatóság együttműködik az egységes óvoda-bölcsődével. Az egységes óvoda-bölcsőde fenntartójának felkérésére a Főigazgatóság a) szakmai véleményt ad arról, hogy az egységes óvoda-bölcsőde rendelkezik-e a 3 évesnél fiatalabb gyermekek neveléséhez, gondozásához szükséges feltételekkel, b) véleményezi az egységes óvoda-bölcsőde nevelési programját, minőségirányítási programját, házirendjét, valamint szervezeti és működési szabályzatát a 3 évesnél fiatalabb gyermekek nevelésével, gondozásával összefüggésben, c) részt vesz az egységes óvoda-bölcsőde ellenőrzésében, amelynek során a 3 évesnél fiatalabb gyermekek nevelésével, gondozásával összefüggő szakmai kérdéseket ellenőrzi. 10. Az NMr. Bölcsőde alcíme a következő 45/A. -sal egészül ki: 45/A. (1) A bölcsődében április 21-e, vagy ha az heti pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik, az azt követő legközelebbi munkanap, minden évben nevelés-gondozás nélküli munkanap. (2) Az (1) bekezdés szerinti nevelés-gondozás nélküli munkanap célja a bölcsődében dolgozók szakmai fejlesztése. (3) A nevelés-gondozás nélküli munkanapon a bölcsődei ellátás keretében erre irányuló szülői kérés esetén a gyermek felügyeletét és étkeztetést kell biztosítani. (4) A szülőket március 1-jéig tájékoztatni kell a nevelés-gondozás nélküli munkanapról és a nevelés-gondozás nélküli munkanapon a gyermek felügyelete és az étkeztetés biztosítása iránti igény bejelentésének lehetőségéről. 11. Az NMr. 48. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A Gyvt. 43. (3) bekezdésében meghatározott szolgáltatások nyújtása esetén sem haladhatja meg a családi napköziben az azonos időben ellátott gyermekek létszáma a Gyvt. 43. (7) (8) bekezdésében meghatározottakat. 12. Az NMr. 73/A. -a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: (5) A krízisközpont a működési engedélyében meghatározott ellátási területén kívülről is fogadhat ellátottakat, azonban ezen ellátottak száma egy időben nem haladhatja meg a működési engedélyben szereplő férőhelyeinek 50%-át. 13. Az NMr. 75. (2) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki: (A teljes körű ellátás keretében a gondozott gyermek számára) c) ha a magyar nyelvet nem ismeri a teljes körű ellátásához, valamint teljes körű ellátásához kapcsolódóan az ügyei intézéséhez és a meghallgatásához szükséges fordítás és tolmácsolás biztosítását (kell nyújtani.)

11 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Az NMr. 125/B. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 125/B. (1) A gyermekotthon vezetője gondoskodik a gyermekotthonban elhelyezett gyermek családi pótlékának a Gyvt. 53. (7) bekezdése szerinti felhasználásáról. (2) A gyermekotthon vezetője, a közös igazgatású intézmény vezetője vagy a gyermekotthon gazdálkodásáért felelős szerv vezetője közli a családi pótlékot folyósító szervvel annak a fizetési számlának a számát, amelyre a családi pótlékot folyósító szerv a családi pótlék összegét a gyermek ellátására folyósítja. A fizetési számla számának megváltozását haladéktalanul közölni kell a családi pótlékot folyósító szervvel. 15. Az NMr (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (9) A speciális gyermekotthonban ki kell alakítani olyan, a lakótérhez kapcsolódó, de attól zárhatóan elválasztott biztonsági elkülönítőt, amely helyiségben, helyiségcsoportban a Gyvt. 81/A. (1) és (2) bekezdése, valamint a Gyvt. 81/B. (3) bekezdése alapján személyes szabadságában korlátozott, ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermek tartózkodhat. A biztonsági elkülönítőt az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 50. (1) bekezdése szerinti tervezési programban foglaltak szerint úgy kell kialakítani, hogy a) tegye lehetővé a gyermek számára a tisztálkodást és az illemhely használatát, b) az ott tartózkodó gyermek magában kárt ne tehessen, onnan el ne távozhasson, c) az ott tartózkodó gyermek folyamatosan megfigyelhető legyen, d) határoló szerkezetei megbontásnak ellenálló kivitelben készüljenek, és e) a beépítésre kerülő felszerelési és berendezési tárgyak sérülést ne okozhassanak, fokozott igénybevételnek ellenálló kialakításúak legyenek. 16. Az NMr (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A különleges gyermekotthon vállalhatja a 6 éven aluli, fogyatékos és részterületen fejlődési elmaradást mutató gyermekek ellátását is. Ebben az esetben a különleges gyermekotthon együttműködik a gyermek korai fejlesztését és gondozását, vagy fejlesztő nevelését ellátó területileg illetékes pedagógiai szakszolgálati intézménnyel. A korai fejlesztéshez, gondozáshoz és fejlesztő neveléshez igénybe vehetőek a különleges gyermekotthon meglévő tárgyi eszközei. 17. Az NMr át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép: A központi speciális gyermekotthon 18. Az NMr (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A központi speciális gyermekotthon ellátási területe országos. 19. Az NMr (7) és (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (7) Ha a megyei bizottság a központi speciális gyermekotthonban történő elhelyezésre tesz javaslatot, a szakszolgálat a megyei bizottság szakvéleményének egyidejű megküldésével és a gyermekvédelmi gyám, valamint a gyámhivatal tájékoztatása mellett értesíti az országos bizottságot, és felkéri szakvélemény elkészítésére. (8) Ha az országos bizottság szakvéleménye alapján is indokolt a gyermek gondozási helyeként a központi speciális gyermekotthont kijelölni, a szakszolgálat erre irányuló javaslatot tesz a gyámhivatalnak, melyről tájékoztatja a gyermekvédelmi gyámot. Ha az országos bizottság szakvéleménye szerint nem indokolt, vagy férőhely hiányában nem lehetséges a központi speciális gyermekotthonban történő elhelyezés, a szakszolgálat más, a gyermek állapotának megfelelő gondozási helyre tesz javaslatot a gyámhivatal számára, melyről értesíti a gyermekvédelmi gyámot. 20. Az NMr a helyébe a következő rendelkezés lép: 165. A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú melléklete V. pontjában meghatározott gyermekvédelmi szakellátási intézményben pedagógus munkakörnek a nevelőszülői hálózatban, a gyermekotthonban ideértve a lakásotthont, speciális gyermekotthont, különleges gyermekotthont és utógondozó otthont is, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál létesített pedagógus munkakör minősül.

12 64012 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám 21. Az NMr. a következő 168. és sal egészül ki: 168. A speciális gyermekotthonoknak az egyes gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeleteknek a gyermekjóléti alapellátásokkal, a gyermekvédelmi szakellátásokkal és a javítóintézeti neveléssel összefüggő módosításáról szóló 49/2013. (VII. 10.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Mód. rendelet) hatálybalépésének napján meglévő biztonsági elkülönítőiket június 30-áig kell a Mód. rendelettel megállapított 126. (9) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelően átalakítaniuk (1) A gyermekotthon vezetője, a közös igazgatású intézmény vezetője vagy a gyermekotthon gazdálkodásáért felelős szerv vezetője július 31-éig közli a családi pótlékot folyósító szervvel annak a fizetési számlának a számát, amelyre a családi pótlékot folyósító szerv a családi pótlék összegét a gyermek ellátására folyósítja. Ha az intézmény a június 30-án hatályos 125/B. (2) bekezdése szerint megnyitott családi pótlék letéti számlára kéri a családi pótlék átutalását, ezt a tényt is közölni kell a családi pótlékot folyósító szervvel. Ha az intézmény nem nyilatkozik a fizetési számlának vagy a letéti számlának a számáról, a családi pótlékot folyósító szerv a nála rendelkezésre álló számlaszámra utalja a családi pótlékot. (2) A gyermekotthonban elhelyezett gyermek számára június 30-áig átutalt családi pótlék kezelésére, felhasználására, kifizetésére és elszámolására a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel a június 30-án hatályos 125/B. -t kell alkalmazni. (3) A június 30-án hatályos 125/B. (2) bekezdése szerinti családi pótlék letéti számlán elhelyezett, de személyre szólóan fel nem használt családi pótlék összegét szeptember 30-áig a gyermek számára ruházat vásárlására, a gyermek nyaralásához vagy a tanévkezdés költségeihez való hozzájárulásra kell fordítani. 22. (1) Az NMr. 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul. (2) Az NMr. 2. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul. (3) Az NMr. 1. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul. (4) Az NMr. 2. számú melléklete a 4. melléklet szerint módosul. 23. Az NMr. a) 15. (8) bekezdés h) pontjában a megyei gyámhivatalban szövegrész helyébe a szociális és gyámhivatalban szöveg, b) 36. (1) bekezdésében a fogyatékos gyermek szövegrészek helyébe a sajátos nevelési igényű gyermek szöveg, c) 40. (5) bekezdésében az az Intézet szövegrész helyébe az a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (a továbbiakban: Intézet) szöveg, d) 41. (3) bekezdésében a Fogyatékos szövegrész helyébe a Sajátos nevelési igényű szöveg, e) 42. (1) bekezdésében a fogyatékos gyermek szövegrész helyébe a sajátos nevelési igényű gyermek szöveg, f) 43. (3) bekezdésében és 44. (2) bekezdésében a gondozónő szövegrész helyébe a kisgyermeknevelő szöveg, g) 51. (6) bekezdésében az, és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 133/1997. (VII. 29.) Korm. rendelet 4. számú melléklete szövegrész helyébe az és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. melléklete szöveg, h) 129/A. (1) bekezdés a) pontjában a Minisztérium gyermekotthonát szövegrész helyébe a Kormány rendeletében kijelölt szerv központi szerve által fenntartott speciális gyermekotthont (a továbbiakban: központi speciális gyermekotthon) szöveg, i) 129/A. (2) és (3) bekezdésében, ában, 133. (2) bekezdésében, 134. (1) és (2) bekezdésében, 135. (1) és (2) bekezdésében, 137. (7) és (8) bekezdésében, valamint 138. (3) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthonában szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthonban szöveg, j) 129/A. (4) bekezdésében, 135. (1) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthonának szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthonnak az szöveg, k) 129/A. (5) bekezdésében az a Minisztérium melyik gyermekotthona szövegrész helyébe a melyik központi speciális gyermekotthon szöveg, l) 129/A. (5) bekezdésében és 137. (8) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthonát szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthont szöveg, m) 130. (2) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthonának szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthon szöveg,

13 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám n) 131. (1) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthona szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthon szöveg és a Minisztérium gyermekotthonát szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthont szöveg, o) 131. (2) és (4) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthona szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthon szöveg, p) 131. (5) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthona szövegrészek helyébe a központi speciális gyermekotthon szöveg, q) 133. (1) bekezdésében a Minisztérium gyermekotthonába szövegrész helyébe a központi speciális gyermekotthonba szöveg lép. 24. (1) Hatályát veszti az NMr. a) 4. (3b) bekezdésében a Gyvt. 96. (7) (8a) bekezdés szerinti szövegrész, b) 40. (1) bekezdés a) pont ae) alpontja, c) 7. számú melléklete. (2) Hatályát veszti az NMr ában az átmeneti vagy tartós szövegrész. 2. A javítóintézetek rendtartásáról szóló 30/1997. (X. 11.) NM rendelet módosítása 25. (1) A javítóintézetek rendtartásáról szóló 30/1997. (X. 11.) NM rendelet (a továbbiakban: Rendtartás) 1. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az intézet a gyermekvédelmi rendszer részeként a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter felügyelete és közvetlen irányítása alatt működik. A gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter gondoskodik az intézet fenntartásáról. (2) A Rendtartás 1. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) E rendelet alkalmazásában fiatalkorú az, aki a tizenkettedik életévét betöltötte, de a huszonegyediket nem. 26. A Rendtartás 3. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: (3) A tizenhatodik életévüket be nem töltötteket és a tizenhatodik életévüket betöltötteket az intézetben a 19. (2) bekezdés szerinti külön lakóegységben kell elhelyezni, kivéve, ha a fiatalkorú érdekében az intézet igazgatója ettől eltérően rendelkezik. 27. A Rendtartás 9/B. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 9/B. (1) A javítóintézet igazgatója gondoskodik a javítóintézeti nevelésre utalt és az előzetes letartóztatás céljából ott elhelyezett, gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló fiatalkorú családi pótlékának a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 53. (7) bekezdése szerinti felhasználásáról. (2) A javítóintézet igazgatója vagy a javítóintézet gazdálkodásáért felelős szerv vezetője közli a családi pótlékot folyósító szervvel annak a fizetési számlának a számát, amelyre a családi pótlékot folyósító szerv a családi pótlék összegét a fiatalkorú ellátására folyósítja. A fizetési számla számának megváltozását haladéktalanul közölni kell a családi pótlékot folyósító szervvel. 28. (1) A Rendtartás 12. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Ha a javítóintézeti nevelés végrehajtására jelentkező fiatalkorú az intézetbe magával hozza felügyelet nélkül maradó gyermekét, az intézet igazgatója) b) a (2) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén ba) a fiatalkorú anya kérelmére engedélyezi a fiatalkorú anyának az egy év alatti gyermekével történő együttes elhelyezését, vagy bb) a fiatalkorú szülő kérelmére engedélyezheti a fiatalkorú szülő és az egy évet betöltött gyermek együttes elhelyezését (a ba) és bb) alpontban foglaltak a továbbiakban együtt: együttes elhelyezés). (2) A Rendtartás 12. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az együttes elhelyezést akkor lehet engedélyezni, ha a) a Bvtvr. 36. (4a) bekezdésében meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn, b) a gyermek törvényes képviselője hozzájárul a gyermek intézetben történő elhelyezéséhez, és c) az egy évet betöltött gyermek esetében az együttes elhelyezéshez szükséges feltételek az intézetben fennállnak.

14 64014 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám 29. A Rendtartás 15. (1) bekezdése a következő e) és f) ponttal egészül ki: (A befogadáskor tájékoztatni kell a fiatalkorút) e) a javítóintézet engedély nélküli elhagyásának Bvtvr (1a) bekezdésében foglalt következményéről, és f) a Büntető Törvénykönyvről szóló évi C. törvény ában foglalt, a javítóintézeti nevelés szabadságvesztésre való átváltoztatásának szabályairól. 30. A Rendtartás 16. (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Az intézet a fiatalkorú befogadásáról a befogadás és a várható elbocsátás napjának megjelölésével három munkanapon belül írásban értesíti:) h) a bűnügyi nyilvántartást vezető Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát. 31. A Rendtartás 19. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az intézetben a csoport férőhelyszámához igazodó önálló lakóegységet kell biztosítani, amely háló- és tanulószobákból, közös nappali szobából, valamint vizesblokkból áll. A lakóegységhez konyha is tartozhat. A lakóegységet a mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal és eszközökkel kell felszerelni. A fiatalkorú számára külön fekvőhelyet és önálló szekrényt vagy szekrényrészt kell biztosítani. Egy fiatalkorúra legalább öt négyzetméternyi háló-, illetve tanulószobának, egy csoportra legalább harminc négyzetméternyi közös nappali szobának kell jutnia. 32. (1) A Rendtartás 54. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az ideiglenes elbocsátás esedékessége előtt legalább három hónappal az intézet előterjesztést készít a büntetés-végrehajtási bíró (a továbbiakban: bv. bíró) számára a fiatalkorú ideiglenes elbocsátása tárgyában. (2) A Rendtartás 54. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) Az előterjesztésben az intézeti tanács a (2) bekezdés a) pontjában foglaltakon túl a) javaslatot tesz az ideiglenes elbocsátás időpontjára és a fiatalkorú fejlődését a pártfogó felügyelet ideje alatt elősegítő magatartási szabályokra, valamint b) javaslatot tehet külön magatartási szabály előírása érdekében pártfogó felügyelői vélemény beszerzésére. 33. A Rendtartás a következő 56/A. -sal egészül ki: 56/A. Ha a bíróság a fiatalkorút jogerősen elzárás büntetésre ítélte, akkor az intézet igazgatója a javítóintézetből történő elbocsátás, illetve ideiglenes elbocsátás esedékessége előtt megfelelő időben intézkedik az átszállítás napjának a megjelölésével és a bíróság felhívásának megküldésével a rendőrségnél a fiatalkorú büntetésvégrehajtási intézetbe történő átszállítása iránt. 34. A Rendtartás a következő 75/A. -sal egészül ki: 75/A. Ha a bíróság az előzetesen letartóztatott fiatalkorút jogerősen elzárás büntetésre ítélte, akkor az intézet igazgatója az előzetes letartóztatás megszűnése vagy megszüntetése esetén haladéktalanul intézkedik az aznapi átszállítás szükségességének megjelölésével és a bíróság felhívásának megküldésével a rendőrségnél a fiatalkorú büntetés-végrehajtási intézetbe történő átszállítása iránt. 35. A Rendtartás 76. -a a következő (2) (4) bekezdéssel egészül ki: (2) A javítóintézet igazgatója vagy a javítóintézet gazdálkodásáért felelős szerv vezetője július 31-éig közli a családi pótlékot folyósító szervvel annak a fizetési számlának a számát, amelyre a családi pótlékot folyósító szerv a családi pótlék összegét a fiatalkorú ellátására folyósítja. Ha az intézmény a június 30-án hatályos 9/B. (2) bekezdése szerint megnyitott családi pótlék letéti számlára kéri a családi pótlék átutalását, ezt a tényt is közölni kell a családi pótlékot folyósító szervvel. Ha az intézmény nem nyilatkozik a fizetési számlának vagy a letéti számlának a számáról, a családi pótlékot folyósító szerv a nála rendelkezésre álló számlaszámra utalja a családi pótlékot. (3) A javítóintézetben elhelyezett gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló fiatalkorúak számára június 30-áig átutalt családi pótlék kezelésére, felhasználására, kifizetésére és elszámolására a (4) bekezdésben foglalt eltéréssel a június 30-án hatályos 9/B. -t kell alkalmazni. (4) A június 30-án hatályos 9/B. (2) bekezdése szerinti családi pótlék letéti számlán elhelyezett, de személyre szólóan fel nem használt családi pótlék összegét szeptember 30-áig a fiatalkorú személyes szükségleteinek biztosítására kell felhasználni.

15 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám A Rendtartás a) 9/A. (1) bekezdésében az az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot szövegrész helyébe az a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős minisztert szöveg, b) 3. számú mellékletében az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szövegrészek helyébe az Emberi Erőforrások Minisztériuma szöveg lép. 37. Hatályát veszti a Rendtartás 6. számú melléklete. 3. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet módosítása 38. Hatályát veszti a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet a) 59/A. -a és az azt megelőző alcím, b) 5. számú melléklete. 4. Az egyes gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeleteknek a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárások egyszerűsítésével összefüggő módosításáról szóló 26/2013. (III. 29.) EMMI rendelet módosítása 39. Nem lép hatályba az egyes gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeleteknek a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárások egyszerűsítésével összefüggő módosításáról szóló 26/2013. (III. 29.) EMMI rendelet a) 17. -a, b) 20. (2) bekezdése, c) 35. -a, d) 36. a) pontja, e) pontja, f) pontja, g) 1. és 2. melléklete. 5. Záró rendelkezés 40. (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) A 19., a 22. (3) és (4) bekezdése, a 24. (2) bekezdése, valamint a 3. és 4. melléklet január 1-jén lép hatályba. (3) Ez a rendelet január 2-án hatályát veszti. Balog Zoltán s. k., emberi erőforrások minisztere

16 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám 1. melléklet a 49/2013. (VII. 10.) EMMI rendelethez 1. melléklet a /2013. ( ) EMMI rendelethez 1. Az NMr. 1. számú melléklet I. Alapellátások cím 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Ellátás 1. Gyermekjóléti szolgáltatás Munkakör/fő) a) Gyermekjóléti szolgáltatási körzet (700 fő gyermek) családgondozó... 1 fő gondozotti létszám: a gondozási-nevelési terv szerint, adott időszakban egyidejűleg családgondozásban részesülő 45 gyermek vagy 25 család b) Önálló gyermekjóléti szolgálat vagy a gyermekjóléti szolg. feladatait is ellátó családsegítő szolgálat, illetve több célú intézmény önálló szakmai egysége (3000 gyermek) családgondozó (általános gyermekjóléti szolgáltatások)... 3 fő gondozotti létszám: 45 gyermek vagy 25 család c) Önálló gyermekjóléti szolgálat vagy a gyermekjóléti szolg. feladatait is ellátó családsegítő szolgálat, illetve több célú intézmény önálló szakmai egysége (5000 gyermek) intézményvezető/szakmai egységvezető... 1 fő családgondozó (általános gyermekjóléti szolgáltatások)... 4 fő gondozotti létszám: 45 gyermek vagy 25 család tanácsadó: gyógypedagógiai vagy fejlesztő pedagógiai... heti 20 óra pszichológiai tanácsadó... heti 15 óra jogász... heti 10 óra családgondozó asszisztens... 1 fő d) Gyermekjóléti központ (40 ezer lakos) intézményvezető/szakmai egységvezető... 1 fő családgondozó (ált. szolgáltatás)... 5 fő gondozotti létszám: 45 gyermek vagy 25 család családgondozó (spec. szolgáltat. és programok) utcai, lakótelepi szoc. munka... 2 fő kapcsolattartási ügyelet... 2 fő/heti 10 óra kórházi szoc. munka... 1 fő tanácsadó gyógyped. vagy fejl. pedagógiai... heti 20 óra pszichológiai... heti 15 óra jogász... heti 10 óra családgondozó asszisztens... 2 fő

17 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Az NMr. 1. számú melléklet I. Alapellátások cím 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Ellátás Munkakör/fő) 2. Bölcsődei ellátás kisgyermeknevelő 2 fő Gyermekcsoportonként (max. 12 fő, 2 évesnél idősebb gyermekek csoportjában max. 14 fő, integrált csoportban max. 10 fő, kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó csoportban max. 6 fő) Bölcsődénként orvos havi 4 óra intézményvezető/vezető 1 fő gazdasági vezető, élelmezésvezető, tejkonyhavezető (létszámuk 1 fő fenntartói döntés alapján kerül meghatározásra) 5 vagy több gyermekcsoport esetén további kisgyermeknevelő 2 fő hetes bölcsődében éjszakai szolgálatot teljesítő 2 fő kisgyermeknevelő sajátos nevelési igényű gyermekeket is ellátó bölcsődében egyesített bölcsődei intézményben, bölcsődei igazgatóságon, illetve többcélú intézmény esetében, ha korábban a bölcsődei ellátás szervezetileg egyesített bölcsődei intézményként vagy bölcsődei igazgatóságként működött gyógypedagógus, gyógytornász, konduktor, gyógypedagógiai asszisztens (létszámuk fenntartói döntés alapján kerül megállapításra) szaktanácsadó 1 fő 3. Az NMr. 1. számú melléklet I. Alapellátások cím 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Ellátás Munkakör/fő) 6. Gyermekek átmeneti otthona intézményvezető/szakmai vezető... 1 fő (max. 40 férőhely, max. 12 gyermek/csoport) gyermekcsoportonként nevelő... 1 fő gyermekvédelmi asszisztens... 1 fő gyermekfelügyelő... 3 fő (ha a nevelők száma magasabb, a gyermekvédelmi asszisztensek, illetve a gyermekfelügyelők száma csökkenthető, ha a csoportra vonatkozó összlétszám 5 alá nem kerül) családgondozó óra/hét 40 gyermekenként pszichológiai tanácsadó... 1 fő gyermekvédelmi ügyintéző vagy növendékügyi előadó... 1 fő

18 64018 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Az NMr. 1. számú melléklet I. Alapellátások cím 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Ellátás Munkakör/fő) 7. Családok átmeneti otthona intézményvezető/szakmai vezető... 1 fő (min. 12, max. 40 férőhely) férőhelyre szakgondozó, gondozó... 3 fő családgondozó... 2 fő férőhelyre szakgondozó, gondozó... 4 fő családgondozó... 2 fő intézményenként pszichológiai tanácsadó... heti 5 óra jogász... heti 5 óra 5. Az NMr. 1. számú melléklet II. Szakellátások cím helyébe a következő rendelkezés lép: II. Szakellátások (Ellátás Munkakör/fő) 1. Nevelőszülői hálózat szakmai vezető 1 fő nevelőszülői tanácsadó 1 fő/48 gyermek legfeljebb 30 nevelőcsaládban családgondozó 1 fő/48 gyermek legfeljebb 30 vér szerinti családban 1 fő növendékügyi előadó vagy gyermekvédelmi ügyintéző hivatásos nevelőszülő az ellátható gyermekek száma a jogszabályban meghatározottak szerint gondozó segédgondozó 2. Gyermekotthon intézményvezető 1 fő (max. 48 férőhely, max. 12 gyermek/csoport) gyermekcsoportonként nevelő 1 fő gyermekvédelmi asszisztens 1 fő gyermekfelügyelő 3 fő (ha a nevelők száma magasabb, a gyermekvédelmi asszisztensek, illetve a gyermekfelügyelők száma csökkenthető, ha a csoportra vonatkozó összlétszám 5 alá nem kerül) családgondozó (utógondozó) 10 óra/hét

19 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám /a) Lakásotthon (max. 12 fő) nevelő 1 fő gyermekvédelmi asszisztens 1 fő gyermekfelügyelő 3 fő (ha a nevelők száma magasabb, a gyermekvédelmi asszisztensek, illetve a gyermekfelügyelők száma csökkenthető, ha a csoportra vonatkozó összlétszám 5 alá nem kerül) családgondozó (utógondozó) 10 óra/hét 2/b) Speciális gyermekotthon intézményvezető 1 fő (max. 40 férőhely, max. 8 gyermek/csoport) gyermekcsoportonként nevelő 2 fő gyermekvédelmi asszisztens gyermekfelügyelő (ha a nevelők száma magasabb, a gyermekvédelmi asszisztensek, illetve a gyermekfelügyelők száma csökkenthető, ha a csoportra vonatkozó összlétszám 5 alá nem kerül) családgondozó (utógondozó) pszichológus gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus orvos: létszámuk fenntartói döntés alapján kerül megállapításra növendékügyi előadó vagy gyermekvédelmi ügyintéző 1 fő 2 fő 10 óra/hét 1 fő/3 csoport 1 fő/3 csoport 1 fő/ intézmény 2/c) Különleges gyermekotthon (max. 40 férőhely) intézményvezető 1 fő 2/ca) Tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekeket ellátó (csoportlétsz. a 128/A. bek. szerint) gyermekcsoportonként nevelő 1 fő gyermekvédelmi asszisztens gyermekfelügyelő (ha a nevelők száma magasabb, a gyermekvédelmi asszisztensek, illetve a gyermekfelügyelők száma csökkenthető, ha a csoportra vonatkozó összlétszám 5 alá nem kerül) családgondozó, utógondozó 1 fő 3 fő 10 óra/hét 2/cb) 0 3 év közöttieket ellátó kisgyermeknevelő 4 fő 3 éven aluliakat ellátó csoporthoz (max. 8 fő/csoport) vagy 3 éven aluli családgondozó 10 óra/hét/ csoport fogyatékos gyermekeket is ellátó integrált csoporthoz (max. 6 fő/csoport) nevelő 1 fő/2 csoport tejkonyhavezető 1 fő/ intézmény gazdasági nővér 1 fő/ intézmény gyermekszakorvos átlag napi 1 óra/csoport 3 éven aluliakat ellátó intézményben éjszakai szolgálat teljesítésére kisgyermeknevelő 1 fő/2 csoport

20 64020 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám. 19 2/d) Utógondozó otthon (max. 40 férőhely) intézményvezető/szakmai vezető 1 fő/ intézmény 25 férőhelyig nevelő 2 fő/ intézmény gyermekvédelmi asszisztens családgondozó (utógondozó) 1 fő 1 fő/ intézmény férőhelyig nevelő 4 fő/ intézmény gyermekvédelmi asszisztens családgondozó (utógondozó) 1 fő 2 fő/ intézmény Mindegyik típusú ellátásban gyermekotthon-vezető 1 fő [2, 2/a), 2/c) pont] 40, illetve 48 gyermekre pszichológus 1 fő növendékügyi előadó, vagy gyermekvédelmi ügyintéző 1 fő gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus 1 fő 3. Területi gyermekvédelmi szakszolgálat intézményvezető pszichológus családgondozó utógondozó 1 fő 1 fő/évi 100 új örökbefogadói alkalmassági vizsgálatra 1 fő/48 gyermek legfeljebb 30 vér szerinti családban 1 fő/48 fiatal felnőtt örökbefogadási tanácsadó 1 fő/55 65 örökbefogadási eset* hivatásos gyám eseti gondnok, vagyonkezelő gondnok gyámi, gondozói tanácsadó jogász gyermekvédelmi ügyintéző 1 fő/48 gyermek 1 fő/60 gyermek 1 fő/max. 100 gyermek létszámuk fenntartói döntés alapján kerül megállapításra 5 fő/ intézmény Megyei/fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság vezető pszichológus gyógypedagógus 1 fő 1 fő/évi 100 új vizsgálatra kerülő gyermek 1 fő/évi 100 új vizsgálatra kerülő gyermek

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Módosító javaslat

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Módosító javaslat ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A Házszabály 94. (1) bekezdése alapján az Országos

Részletesebben

Budapest, 2013. május

Budapest, 2013. május EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE IKT. SZÁM: 9659-4/2013-JSZOC A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) (7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. május 6-án. M I N I S Z T E R I R E N D E L E T egyes gyermekvédelmi

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések 89036 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 222. szám 29. E rendelet 15. (7) bekezdésétől eltérően a közigazgatási szerv 2014-ben a 2014. január 1-jei állapotnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni legkésőbb

Részletesebben

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben

Magyarország vasúti infrastruktúrafejlesztése

Magyarország vasúti infrastruktúrafejlesztése Magyarország vasúti infrastruktúrafejlesztése 2014-2020. között Tulik Károly MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság 2014. február 7. 1 Adottságok 169 % hálózati sűrűség az Uniós átlaghoz viszonyítva

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft) 16564 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 95. szám A Kormány 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 764-2/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről,

Részletesebben

Vasúti Menetdíjtáblázatok

Vasúti Menetdíjtáblázatok 2790./2016. Regionális forgalmú menetdíj Vasúti Menetdíjtáblázatok I. Kötet Belföld A közszolgáltatási szerződésben meghatározott legmagasabb díjak figyelembevételével kiadja a GYSEV Zrt. 2016. évi kiadás

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. augusztus 16., hétfõ 133. szám Tartalomjegyzék 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet 69/2010. (VIII. 16.) ME határozat 70/2010. (VIII. 16.) ME határozat

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes

Részletesebben

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. A Kormány /2013. (..) Korm. rendelete az egyes nagyberuházásokkal összefüggő közigazgatási ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról A Kormány a nemzetgazdasági

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. 1. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük

TÁJÉKOZTATÓ. 1. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük TÁJÉKOZTATÓ Az egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és a szociális módszertani intézmények kijelöléséről és feladatairól, valamint a szociális szolgáltatók, intézmények engedélyezési

Részletesebben

A környezetkímélő vasút. A Magyar Közlekedési Klub mellékvonali programját a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja

A környezetkímélő vasút. A Magyar Közlekedési Klub mellékvonali programját a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja A környezetkímélő vasút Vasúti közlekedés: kisebb környezeti kár 1. Károsanyag kibocsátás 1/7 2. Zajhatás (6%-33%) 3. Baleseti kár 4. Területigény 1/3 5. Egyenletes térségi elosztás Ökoszociálisan egészséges

Részletesebben

Az új bölcsődei ellátási formák, a év január 1.-től életbe lépett jogszabályi előírások alapján

Az új bölcsődei ellátási formák, a év január 1.-től életbe lépett jogszabályi előírások alapján Az új bölcsődei ellátási formák, a 2017. év január 1.-től életbe lépett jogszabályi előírások alapján I. Országos NEVOSZ Konferencia Fenntartói és intézményfejlesztési kihívások a XXI. századi Magyarországon

Részletesebben

A Kormány. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e

A Kormány. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e 1 A Kormány /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm.

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VI.26.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

Változások a 2011/2012. évi menetrendben 1. sz. menetrendi módosítástól

Változások a 2011/2012. évi menetrendben 1. sz. menetrendi módosítástól Változások a 2011/2012. évi menetrendben 1. sz. menetrendi módosítástól 4. sz. Esztergom - Almásfüzitő (Komárom) vonal: Lemondva: 32910, 32914, 32924, 32946, 32918, 32928, 32919, 32939, 32929, 32917, 32915,

Részletesebben

78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet egyes tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. (2) bekezdés h) pontjában, a

Részletesebben

Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok 2011. január 1-i változásairól

Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok 2011. január 1-i változásairól Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok 2011. január 1-i változásairól 2011. január 1. napján hatályba lépett a 2010. évi CLXXI. törvény, mely módosította a gyermekek védelméről

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

A Kormány 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 27034 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 202. szám 5. melléklet a 417/2015. (XII. 23.) Korm. rendelethez 1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. melléklet 31. pontjában a Gyermekgondozási

Részletesebben

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el.

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el. A kormányzati szervezetrendszer átalakítása keretében a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet is átalakításra kerül, szociális ágazati feladatait a továbbiakban Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Részletesebben

Módszertani feladatellátás

Módszertani feladatellátás Sidlovics Ferenc Módszertani feladatellátás A korábban kijelölt módszertani intézmények kijelölése 2012. december 31-én megszűnt. 2013. január 1-től a Főigazgatóság látja el az országos szociális, illetve

Részletesebben

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók

Részletesebben

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 11. számú melléklet Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Szakmai Program (2017. április 10. napján kelt Szakmai Program módosításainak kivonata) Kelt: 2017. április

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 22- i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 22- i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. június 22- i ülésére Előterjesztés a Gyermeklánc Óvoda dokumentumainak elfogadásáról A Képviselő-testület az alábbiak szerinti 13/2017.(I.19)Kt. sz. határozatával

Részletesebben

A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 14 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 52/2008. (XII. 17.) Kgy. rendelete a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006.

Részletesebben

A MÁV Zrt. fejlesztési tevékenysége Kupai Sándor főigazgató. Harkány, május 15-16

A MÁV Zrt. fejlesztési tevékenysége Kupai Sándor főigazgató. Harkány, május 15-16 A MÁV Zrt. fejlesztési tevékenysége 2020-30 Kupai Sándor főigazgató 1 Stratégiai fejlesztési irányok Magyarország 2018-ban elfogadott gazdaságfejlesztési stratégiájában a 2030-ig kijelölt vasúti infrastruktúra-fejlesztési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

A KÉPZÉSI RENDSZER ÉVI VÁLTOZÁSAI VEZETŐKÉPZÉS, TOVÁBBKÉPZÉS. Berekfürdő, november 21.

A KÉPZÉSI RENDSZER ÉVI VÁLTOZÁSAI VEZETŐKÉPZÉS, TOVÁBBKÉPZÉS. Berekfürdő, november 21. A KÉPZÉSI RENDSZER 2018. ÉVI VÁLTOZÁSAI VEZETŐKÉPZÉS, TOVÁBBKÉPZÉS Berekfürdő, 2017. november 21. VEZETŐKÉPZÉS 2017. 11. 24. 2 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Öttevényi

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585 PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. október 10-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A

Részletesebben

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

185. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ E L Ő T E R J E S Z T É S

185. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ E L Ő T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 185. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. december 22-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A Kormány. /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e

A Kormány. /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e Melléklet a 6877-1/2006. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete február 23-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2017. február 23-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekek védelméről szóló 18/2011. (VI.29.) önkormányzati

Részletesebben

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 167. szám 68647 III. Kormányrendeletek A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.

Részletesebben

15. Szociális ügyek. Közigazgatási hatósági eljárás (2. sor)

15. Szociális ügyek. Közigazgatási hatósági eljárás (2. sor) Közigazgatási hatósági eljárás (2. sor) 15. Szociális ügyek A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásba (e táblázat alkalmazása során a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 26/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Módosító indítvány a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások: Az előterjesztésben foglalt módosítás kizárólag az új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 88748 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 221. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az emberi erőforrások minisztere 83/2013. (XII. 29.) EMMI rendelete a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony bevezetésével

Részletesebben

Szak áj é oz oz at nap

Szak áj é oz oz at nap Szakmai tájékoztató nap 2015. Február 16. Budapest Szakmai tájékoztató nap A bölcsődei ellátást érintő változásokról Mi indokolja a jogszabály módosítást Milyen jogszabályokat érint a változás Mely tartalmakban

Részletesebben

Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok ellenőrzése

Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok ellenőrzése Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok ellenőrzése Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Kormányhivatal) Illetékességi

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Tiszakécske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1.

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. oldal 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházás megvalósításával

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 -

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 - - 1 - Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/7402. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: törvényjavaslat) tartalmazza a gyermekek

Részletesebben

AZ ÓVODÁBAN BÖLCSŐDE ALAPÍTÁS ÉS MŰKÖDTETÉS, VALAMINT A KÖTELEZŐEN VEZETENDŐ DOKUMENTÁCIÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE

AZ ÓVODÁBAN BÖLCSŐDE ALAPÍTÁS ÉS MŰKÖDTETÉS, VALAMINT A KÖTELEZŐEN VEZETENDŐ DOKUMENTÁCIÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE AZ ÓVODÁBAN BÖLCSŐDE ALAPÍTÁS ÉS MŰKÖDTETÉS, VALAMINT A KÖTELEZŐEN VEZETENDŐ DOKUMENTÁCIÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE 2018. november 19. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A bölcsődei ellátás az 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

A TEB szakterület fejlesztési elképzelései, aktualitások

A TEB szakterület fejlesztési elképzelései, aktualitások Forgalom, Áram(lás), Közlekedés, Biztonság, Kommunikáció, Adat, Átvitel, Kapacitás, Megvilágosodás, Feszültség. A TEB szakterület fejlesztési elképzelései, aktualitások Magyar Zoltán MÁV Zrt. igazgató

Részletesebben

KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R. 2017/ 1. s z á m

KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R. 2017/ 1. s z á m KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R B Ö L C S Ő D É K E G Y E S Ü L E T É N E K K I A D V Á N Y A 2017/ 1. s z á m Módszertani szervezet kijelölése Család- és Népesedéspolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár

Részletesebben

Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015.

Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015. Mentuszné dr. Terék Irén Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015. Mit jelent a családi napközi? Szolgáltatás. A családi napközi a gyermekjóléti alapellátás része, a gyermekek napközbeni

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2014. január 1.

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 1. oldal 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó

Részletesebben

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 25/2014. (VI.30.) Ör, a 15/2015.(III.26.) Ör, a 23/2015. (V.28.) Ör, a 33/2015. (X.29.) Ör., az 5/2016. (II.25.) Ör., a 7/2017. (II.23.) a 7/2018.

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II.

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. Előadó: Kátainé Lusztig Ilona gyermekjogi képviselő 2013. október

Részletesebben

Rail Cargo Hungaria Zrt. Árudíjszabás. 1.sz. melléklet ÁRUDÍJSZABÁSI KILOMÉTERMUTATÓ I III. RÉSZ

Rail Cargo Hungaria Zrt. Árudíjszabás. 1.sz. melléklet ÁRUDÍJSZABÁSI KILOMÉTERMUTATÓ I III. RÉSZ Rail Cargo Hungaria Zrt. Árudíjszabás 1.sz. melléklet ÁRUDÍJSZABÁSI KILOMÉTERMUTATÓ I III. RÉSZ Érvényes: 2011. szeptember 1-jétől A Rail Cargo Hungaria. kiadása 2 sorszáma A módosítás (hatósági) jóváhagyásának

Részletesebben

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e Melléklet a 2077-1/2006. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e TERVEZET a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének

Részletesebben

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése 2. sz. melléklet II. fejezet Gyermekjóléti Szolgálat működtetése Jogszabályok és a fenntartó által előírt feladatok. A gyermekjóléti szolgálat feladatai: 1997. évi XXXI. tv., a 235/1997 ( XII.17.) sz.

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 1. számú melléklet Okirat száma: A 21/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a XVI. Kertvárosi Egyesített Bölcsőde

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról 1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal. A nem állami költségvetési szerv, vagy települési önkormányzat beleértve a helyi önkormányzatok társulását is által alapított intézmények (egyházi és magán köznevelési intézmények) működési engedélye Ügyleírás:

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. december 14. napján.) Siófok Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 25/2014. (VI.30.) Ör, a 15/2015.(III.26.) Ör, a 23/2015. (V.28.) Ör, a 33/2015. (X.29.) Ör., az 5/2016. (II.25.) Ör., a 7/2017. (II.23.) a 7/2018.

Részletesebben

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,

Részletesebben