Ujréti Endre. Fán lakó kaktuszok

Átírás

1 Ujréti Endre Fán lakó kaktuszok

2

3 Újréti Endre FÁN LAKÓ KAKTUSZOK

4

5 újréti Endre FAN LAKÓ KAKTUSZOK Budapest 1986

6 Lektorálta: Dr. Mészáros Zoltán Dr. Nemes Lajos A növények rajzai K. Schulze, H. Meiner Meisen H. Vent Jena nyomán. Ezúton fejezem ki köszönetemet Mihály Szabolcsnénak és Vaszkö Tamásnak szíves közreműködésükért.

7 ELŐSZÓ A kaktuszok között a fán lakók különleges csoportot alkotnak. Közülük sok érdemes arra, hogy a kaktuszkedvelők, növénykedvelők és a termesztők felfigyeljenek rájuk és nagyobb mértékben foglalkozzanak velük. Ezek a növények hazai szakkönyvekben még nem kerültek részletes tárgyalásra, ezért is tartom időszerűnek és érdemesnek ezen ismeretterjesztő könyv megírását. A könyv legnagyobb részét az egyes, fán lakó kaktuszok fajainak és változatainak a leírása teszi ki. A növények a tudományban használatos nevükön szerepelnek (betűrendben). A tudományos nevekben a kettős nevezéktan szabályai szerint elől áll a nemzetségnév, amely alatt a nemzetség esetében általános ismertetést talál az olvasó. A nemzetségnév ismertetőjeleivei következnek a fajnevek, amelyek alatt a fajokra vonatkozó leírás található. A könyv megírásához, összeállításához az irodalomjegyzékben felsorolt forrásmunkákat vettem figyelembe. Figyelembe vettem még a szakemberektől, gyűjtőktől kapott tanácsokat és véleményeket is. Mindezekért ezúton is köszönetet mondok.

8

9 - 1 - Az EPIFITON életforma Ritkán kerülnek szóba a fán lakó epifiton kaktuszok. Egyrészt talán azért, mert ezek a kaktuszok többnyire nagytestűek, az átlagos magángyűjteményekben ali^a kaphatnak helyet. Másrészt viszont ennek az is oka, hogy számunkra ez a növényi életforma meglehetősen idegen, ismeretlen, az európai flórában kevés a fán lakó növény. A fán lakó növények igazi otthona a trópusi őserdő, de élnek epifitonok a szavannákon is. A mérsékelt ővi, s így a hazai erdőkben is kevesebb "emelet", növényi szint található, mint a trópusokon. A hazai erdőkben megkülönböztetünk lombkoronaszintet, cserjeszintet, gyepszintet és esetleg mohaszintet. A szinteket - ha nem is egyaránt feltűnően - megtalálhatjuk minden hazai erdőben. Leggyakoribb erdőtípusunkban, a vegyestölgyesben a lombkorona, a cserje és a gyepszint egyaránt jól megfigyelhető. Másik ismert hazai erdőtípusunk a bükkös. Ennek lombkoronaszintje igen jól záródik, sokkal kevesebb fényt enged át, mint a tölgyesé, ezért cserjeszintje sokkal szegényebb, gyepszintje pedig csak tavasszal dús. A bükkerdő gyepszintjének virágai zömmel április-májusban nyílnak, később a fák mélyárnyékában csak az erősen árnyéktűrő növények érzik jól magukat. A bükkerdőben tehát a fényért vívott harc sokkal kifejezettebb, mint a tölgyesben. Fokozottan így van ez a trópusi őserdőkben. A trópusokon a sok csapadék és a nagy meleg igen dús vegetáció kialakulását teszi lehetővé. A növényi

10 - 2 - élet számára azonban határt szab a fény mennyisége. A trópusi őserdőkben általában három lombkoronaszint alakul ki. A legfelső lombkoronaszintet a AO-60 m magas óriásfák alkotják, ezeknek a koronája az erdő lombsátra fölé emelkedik. A középső, sűrűbben záródó lombkoronaszintet a m magas fák alkotják, s ezek alatt árnyéktűrő, alacsonyabb fafajokból még egy harmadik, m magas lombkoronaszint is kialakul. A három lombkoronaszint a fényt olyan nagy mértékben felfogja és kihasználja, hogy az erdő belsejében a legnaposabb déli órákban is szürkületi félhomály dereng. Ebben az árnyékban csak különlegesen alkalmazkodott növények képesek megélni. A trópusi erdők cserje- és gyepszintje többnyire visszafejlődött, il letve a növények "felköltöztek" a jobb fényviszonyú lombkoronaszintekre. A liánok és a lágyszárú fán lakó növények az esőerdőkben két jól elkülönülő szintet alkatnak: a fénykedvelö epifiták magasabban, az árnyéktűrők mélyebben helyezkednek el. A szavannák magányos fáin élő epifitonok általában jobb fényviszonyok között élnek, bár a kétszikű fák loníjkoronája gyakran olyan mértékben záródik, hogy fényigényes epifiták csak a pusztuló, vagy az elpusztult fákon képesek megtelepedni.

11 - 3 - EPIFITON (fán lakó) növények csoportosítása 1. Paraziták (élősködők) 2. Szaprofiták (korhadéklakók) 3. Autotróf epifitonok (asszimiláló zöld növények) 3.1. Igazi liánok (felkúszó növények) 3.2. Kezdetben liánok, később fán lakók 3.3. Igazi epifitonok 3.4. Félepifitonok (lekúszó növények) A fán lakó növények első csoportját a paraziták alkotják. Ezek igazi élősködők, számukra a táplálékot a gazdanövények állítják elő. A gazdanövényt tehát ténylegesen károsítják, élettevékenységük a gazda pusztulásához vezethet. Közülük egyesek a talajban csíráznak, s a fiatal növények innen kiindulva keresik meg a gyepszintben élö gazdanövényt. Európában ilyenek a Jól ismert aranka fajok (Cuscuta). A hazai erdőkben gyakran látott fagyöngy-fajok (Viscum és Loranthus) is igazi élősködők. A kaktuszok között nem ismerünk parazita életet élőt. A második csoport a szaprofiták, a korhadéklakók csoportja. Ezek a növények a szerves korhadékből élnek, klorofill híján saját asszimilációt nem folytatnak, így nem is fényigényesek. A kaktuszok között ilyeneket nem ismerünk, hazai példákat is csak a gombák közül tudnánk felsorolni.

12 - 4 _ A fán lakók harmadik csoportja az autotróf epifitonok csoportja. Ezek a növények klorofilliuk segítségével önállóan asszimilálnak, így náluk a fán lakás szokása a fényért és a térért vívott harcban alakult ki. Ezért ezek a fán lakók nemcsak fákon, hanem gyakran az erdők s mezők szikláin is megtalálhatók, s ott megfelelő körülményeket találva épp olyan jól érzik magukat. A kaktuszok között viszonylag sok a fán lakó növény. Erről az életmódról nemcsak a kúszó-mászó termet árulkodik, hanem a léggyökerek fejlesztésének készsége is. Az epifiták egyik alcsoportját az igazi liánok, vagy felkúszó növények alkotják. Magvaik a földben csíráznak, s a fiatal növények mindaddig a föld felszínén kúsznak, amíg megfelelő támasztékot találva elindulhatnak fölfelé. A támaszték többnyire fatörzs, de szolgálhatnak erre a célra sziklák is. Az idős növények fent élnek a fák koronájában, a fák törzsén és a vastagabb ágrészeken, de kapcsolatuk a talajjal életük folyamán mindvégig megmarad. Gyökereik a földből táplálkoznak. Ha a talajjal való kapcsolatuk erőszakos hatásra megszakad, egy ideig még megélhetnek a fák elágazásaiban összegyűlő szerves anyagból is. Ezek a növények nagyon gyakoriak a trópusokon. Ilyenek a Monsterák, a Philodendronok, vagy a szobanövényként népszerűvé vált Scindapsus. A hazai erdők közismert liánja a borostyán (Hedera), a kertben pedig gyakran ültetett növények a vadszőlőfajok. A liánok különféle módokon kapaszkodhatnak. Járulékos gyökereik megtapadnak a fán, vagy ha hosszabbak, átkulcsolják azt. Kapaszkodhatnak kacsokkal

13 - 5 - is, egyes esetekben pedig maga a szár kúszik fel csavarodva. A liánok általában nem károsítják a gazdanövényt, kapcsolatuk a gazdanövénnyel többnyire barátságos együttélés. Ez az együttélés azonban a gazdanövény számára végzetessé is válhat. A lián olyan hatalmasra nőhet a fa koronájában, hogy bár annak a talajban a víz és a tápanyag korlátlanul rendelkezésre áll, 3 fa belepusztul a lián okozta fényhiányban. Ezt a jelenséget nevezzüt "helyparazitizmus"-nak. Kaktuszok közül lián módjára viselkednek, élnek pl. a Hylocereus fajok és a Deamia testudó. A Hylocereusoknak egy vékony hajtása elképzelhetetlen gyorsasággal kúszik fel a fa törzsén (egy vegetációs időszakban egy méternél többet is nőhet), járulékos gyökereinek segítségével nagy erővel tapad meg a fa törzsén. A fa koronájában pedig dúsan elágazik. A következő alcsoport növényei életüket lián módjára kezdik, magvaik a földben csíráznak. A fiatal növény támasztékot keres magának amin a magasba kúszhat, s eljuthat az éltető fényhez. Mihelyt azonban elérte az éltető fényt, kapcsolata a talajjal könnyen megszakad. Ettől kezdve igazi epifitaként él tovább. Gyökerei a tápanyagot a fák elágazásaiban, vagy a sziklarepedésekben összegyűlő szerves anyagban találják meg. Ettől kezdve bőségesen kap fényt, élete azonban - az igazi epifitonokhoz hasonlóan - szüntelen harc a kiszáradás ellen. A kaktuszok közül ilyenek a Selenicereus-fajok. Fiatal példányaik a talajban kelnek ki, a talajon kúsznak-másznak, az öreg növények pedig nagy tömegben élnek beteg vagy elhalt fák koronájában, sziklákon, de gyakran kúsz-

14 - 6 - nak sűrűnövéso cserjék, bokrok tetejére is. A következő alcsoport növényei az igazi epifitonok a fákon születnek, s ott Is pusztulnak el. Ezek a lágyszárú növények a fák elágazásainak zugaiban, a kéregrepedésekben telepednek meg. Az esőerdők lombkoronajában tömegesen élő eplfltonok tulajdonképpen egy magasba költözött gyepszlnt növényeinek tekinthetők. Az eplfltonok vállalták a tápanyag és vízhiány okozta nehézségeket, ezért cserébe elegendő fényhez jutottak. Életük szüntelen harc a kiszáradás ellen, hiszen az esőerdőkben bőven hulló csapadék gyorsan lefut a fák törzsén a talajba. Az epifltonoknak valamilyen módon gondoskodniuk kell a víz megtartásáról. A fán lakó Orchideák víztároló gumókat fejlesztenek, a Broméllák levéltölcséreikben tárolják a fennmaradásukat biztosító vizet. A fán lakó kaktuszok 8 pozsgás életforma által biztosított módon csökkentik a párologtatást. Igazi fán lakó kaktuszok a Rhipsalls fajok. Ezek megtalálhatók magányos fák törzsén éppúgy, mint az erdők fáinak vastag ágvllláiban, vagy a meredek sziklafalakon. Végül az utolsó alcsoportba a félepifitonok, vagy másként nevezve a le kúszó növények sorolhatók. Magvaik a fák ágain csíráznak ki és életüket eplfltonként kezdik. Később azonban léggyökereket fejlesztenek, amelyek akár m magasból is leereszkedve a talajban meggyökeresednek. Növekedésük során azután léggyökereik egyre sűrűbben hálózzák be a szállást adó fa ága-

15 - 7 - i t és törzsét, s ez a megfásodő, egyre szilárdabb és keményebb gyökeres háló megfojtja a közben növekedni akaró fát, elszorltva és összeroncsolva annak szállítószöveteit. A kis eplfltonként Induló növény így legyőzve a hatalmas fát, lombjával beborítja egykori szállásadóját, s maga válik óriásfává. A kaktuszok között nincs Ilyen jellegű növény. A félepifitonok legtöbb faja a Flcus-félékhez tartozik. A hazai flóra növényei között sem Ismerünk Ilyen Jellegű növényt. Végezetül még megjegyezni kívánom, hogy a fán lakó kaktuszok tartási mód- Ját nemcsak az eplfltlzmus ténye szabja meg, hanem elsősorban származási helyük általános klímakörülményei. A fán lakó (epifiton) kaktuszok földrajzi elterjedése és élőhelye A fán lakó kaktuszok valamennyi tagja az Újvilágba honos, kivéve a Rhipsalls néhány faját, amely Ceylon és MadagasiMr szigetén tenyészik. Nagyon egyenetlen a növénynemzetségek megoszlása Amerikában, egyes területeken fajokban igen gazdag az előfordulásuk, míg másutt hiába keresnénk őket. A fán lakó kaktuszokban gazdag élőhelyeket Mexikó, Brazília, Costa Rica, Peru, Bolívia, Argentína, Guatemala, Panama, Honduras, Venezuela és az Antilla-szigetvilág területén találunk.

16 - 8 - A növényvilágot nemcsak földrajzi elterjedésében, hanem környezetében Is meg kell Ismernünk. Az élőhelyek és környezetük kapcsolatával az ökológia - a környezettan tudománya - foglalkozik. Feladata a növények alkalmazkodásának és a környezet életfeltételeinek, illetve ezek hatásának kutatása. A természetes élőhelyeken a növényvilág tagjai nincsenek elszigetelve egymástól, hanem közösségeket, ún. társulásokat alkotnak. Ezek a közösségek nem a véletlen következményei, létrejöttüket és fenntartásukat törvények szabályozzák. A Föld felszínét borító növénytakarót szűkebb és tágabb értelmezésben vegetációnak nevezzük. Ennek tudatában beszélhetünk külön egy kontinens és külön egy természetes táj (pl. hegység, völgy, síkság) vegetációjáról. A kettő között azonban mennyiségi és minőségi különbségeket találunk. Kaktuszvegetáció csak az amerikai kontinensen Ismeretes, kivéve az utóbbi időben felfedezett fán élő kaktuszok megjelenését Madagszkáron és Ceylon szigetén. Több szakíró behurcolásról beszél, de az újabb megfigyelések alapján eltérő jellegzetességek miatt nincs erről szó. Az adott területen a növénytakaró kialakulását és összetételét a csapadék, a hőmérséklet, valamint a felszíni tényezők együttesen befolyásolják. Éghajlati tényezők, éghajlati Ovek A napsugarak beesési szögének nagysága és az ezzel járó felmelegedés az Egyenlítőtől kiindulva a sarkok felé ún. zónális - szélességi - éghajlati öveket alakít ki a Földön. Egy-egy éghajlati öv vegetációjának kialakulását

17 - 9 - a csapadék mennyisége, a tengerszint feletti magasság, az égtáji kitettség és a lejtők hajlásszöge befolyásolja. A csapadék mennyisége a vízellátásban játszik szerepet. A trópusi területeken mm körül hull évente. A száraz sivatagok viszont gyakorlatilag csapadéktalanok, ahol csupán néhány mm nedvesség mérhető. Egyes területeken csak a köd és a harmat lecsapódása teszi lehetővé a növények megtelepedését. A csapadék évi összegén kivül fontos tényező a csapadék évi eloszlása és ingadozása. Ezek menete a növénytársulások változékonyságában is megfigyelhető, és ún. klimatikus-sorozatokat hoz létre. Tehát minden növényi közösségre jellemző egy meghatározott klimajelleg. A tengerszint feletti magasság a növények életterének hőmérsékletét, a fény és a csapadék mennyiségét, tehát a magassági zónák és a klimajelleg ki alakulását befolyásolja. Mindezek figyelembevételével ismerünk síksági, középhegységi és magashegységi nemzetségeket. A klimajelleg megváltozása maga után vonja az adott terület vegetációjának és a növények életritmusának változását is (eltérő növekedés, virágzási idő eltolódás). Az égtáji kitettség a napsugarak beesési szögét és a hő mennyiségét befolyásoló felszíni tényező. Az Egyenlítő felé irányuló lejtők felszíne gyorsan felmelegszik és hamar kiszárad. Emiatt felületükön csak szárazságtűrő - sokszor szukkulens - vegetáció alakul ki. Az előbbivel ellentétes irányú

18 lejtók árnyékosak és hűvösek. Ezeken nem találunk szárazságtűrő szukkulenseket. A lejtők hajlásszöge többféleképpen hat a vegetáció kialakulására. A napsugarak beesési szögét befolyásolja, araivei együtt jár a talaj fokozott felmelegedése és a helyi klíma hőmérsékletének emelkedése. A termőréteg felmhalraozódása is a lejtők hajlásszögének függvénye. A meredek lejtőkről a termőréteget az erózió lekoptatja, és hiánya miatt gyakran még szukkulens vegetáció sem képes kialakulni rajtuk. A csapadék eloszlása és a hőmérsékleti értékek alapján az Egyenlítőtől a sarkvidékek felé haladva a következő ÉGHAJLATI OVEK különíthetnél: 1. Az EGYENLÍTŐI ÖV s Q-10. szélességi fokig terjed. Egész éven át egyenletes hőmérséklet, C évi középérték jellemzi. Ez a trópusi esőerdők őve. 2. A TRÓPUSI ÖV a szélességi fok között található. Az évi minimum hőmérséklet a 16 C-t meghaladja. Ez a nyári esős szavannák őve. 3. A SZUBTRÓPUSI ÖV a 30-AO. szélességi fok között található. Nagy hőmérséklet ingadozások, egy hosszú száraz és két rövid, esős időszak változása Jellemzi. A csapadék megoszlástól függően külön klímatípusok alakultak ki övön belül. 4. A MÉRSÉKELT ÖV a 45-éO. szélességi fok között található, nagyok az évi hőingadozások, mérsékelten meleg, száraz éghajlat és nyári esők jellemzik.

19 A SARKVIDÉKI ÖV a 70. szélességi fok körül és felett található. Itt kevéssé ingadozó a hőmérséklet, hideg téli, csapadékos az éghajlat. Növényzeti ővek Az előző fejezetben ismertetett éghajlati övekben a klíma- és csapadékviszonyokat tükröző - az Egyenlítővel nagyjából párhuzamos - nagy növényzeti ővek alakultak ki. Ezeken belül találjuk az ún. zónákat, amelyekben a növénytársulások kialakulását a tengertől való távolság, a tengerszint feletti magasság, a tengeráramlások és a szélrendszerek befolyásolták. Az egyes növényzeti ővek között többnyire átmeneti ővek alakultak ki, amelyek szélességét a már említett felszíni tényezők befolyásolták. A zónákon belüli völgyekben és lejtőkön különleges helyi klímák alakultak ki, ahol a növényvilág - a fajok mennyiségét tekintve - eltér a zónára jellemzőtől. Ezeken a lejtőkön és mély völgyekben rendszerint igen nagy számban találunk kaktuszokat és egyéb pozsgásokat. Az amerikai kontinens növényzeti ővei, illetve zónái közül a következőkben találhatunk fán lakó kaktuszokat. 1. A trópusi esőerdők őve az Egyenlítő mentén kb. a 10. szélességi fokig terjed. A főleg fafajokban gazdag terület évi középhőmérséklete C között van. A csapadék évi mennyisége néhány helyen eléri a mm-t is.

20 A rendszeres esőzések ellenére is kialakult az itt élő epifitonok között a szukkulens életforma. Ezek a fák ágvilláiban vagy a kéregrepedésekben megtelepedett fajok a csapadéknak csak igen kis hányadát képesek felhasználni, annak egy része elfolyik. A kaktuszok családjából az írásműben tárgyalt nemzetségek túlnyomó többsége ebben a növényzeti övben található. Ilyenek: Rhipsalls, Leplsmiuro, Hatiora, Lebelra, Nopalxochla, Epiphyllum, stb. Trópusi esőerdőövek találhatók Mexikó ONY-1 partvidékén, a Yukatánfélszigeten, Dél-Amerikában Kolumbia és Ecuador csendesóceáni partján, az Amazonas-medencében és a Mato Grossóban. Ezen az övön belül található zónák közül a következőkben élnek még fán lakó kaktuszok: a. A hegyi esőerdők zónája a trópusi hegyvidéken kb m magasságban alakul ki, és elegendő csapadék esetén 3000 m-ig is felhatol. A nagy szintkülönbség következtében különböző típusú erdők különülnek el ebben a zónában. A magasság növekedéssel csökken az erdők növényzeti szintjének száma, a fák egyre alacsonyabbak, az állomány megritkul. Az évi középhőmérséklet C körüli, kiegyenlített lesz. Ez a zóna, de főleg az 1000 m magasságig kialakuló, még nagyon al kalmas epifiton életmód kialakulásához. Még minddlg több emeletszint alakul ki és az itt élö növények megtalálják azokat a félté-

21 teleket, csapadék mennyiséget, hőmérsékletet és fényt, ami szükséges a létfenntartáshoz. A felsorolt epifiton kaktuszok itt is megtalálhatóak, b. A sziklai növényzet a nedves trópusokon is kialakult a meredek kiugró száraz mészkőszirteken. A szárazság oka a lehulló csapadékvíz gyors elfolyasa. Sok más kaktuszfaj mellett itt él a Selenicereus és a Oeamia nemzetség több faja. c. A tengerpartok növényzetének vegetációtípusai között a homokos tengerpartokon találnak életteret a kaktuszok más nemzetségei (Melocactus). 2. Az időszakos trópusi esők övén a trópusi esőerdőket szegélyező zárt erdőség alakul ki. A ^losszú, száraz téli évszak után nyáron lehulló csapadék évi összege legfeljebb 1500 mm. A hőmérséklet napi és évi ingadozása itt már feltűnő. A csapadékszegény száraz évszakban lehull a fák lombozata. Ezen az övön belül találjuk a zárt erdőállomány nélküli szavannákat, amelyek magasfüves területeit nyári esők öntözik, itt a hőmérséklet napi és évi ingadozása jellemzően nagy, de soha nem süllyed a fagypont alá.

22 Ez a vegetáció típus Közép-Amerikában, Mexikó közepén kezdfidlk, és Guatemala, Honduras, Salvador államok területén folytatódik dél felé. Ilyen körülmények között Is élnek fán lakó kaktuszok nemzetségei. 3. A szubtrópusi Övben a trópusi és mérsékelt Ov találkozása miatt átmeneti klíma alakul kl. A meleg éghajlatú nyarat enyhe fagyok váltják fel. Esős nyaru, esos telü és állandóan száraz területekre osztható fel ez az Övezet. A szubtrópusi esoerdők az esős típusra jellemzőek. Összetételükben emlékeztetnek a trópusi esőerdokre, bár itt jóval kisebb a fajok száma. Az epifiton kaktuszok egy része itt is megtalálható. A többi növényzeti Ov tárgyalását i t t, ezen a helyen nem folytatom, mivel a fán lakó kaktuszok tekintetében nem lényegesek. A fajokban gazdag élőhelyek klimatikus viszonyai Ebben a fejezetben a fán lakó kaktusznemzetségek fajainak élőhelyeivel ismerkedünk meg. Az élőhelyeket a kontinens államain belül vizsgálva. Az éghajlati vagy klimatikus viszonyok jellemzéséhez a hőmérséklet- és a csapadékadatok ismerete nyújt segítséget. Közép-Amerika vagy Antilla szigetvilág A mintegy kra^ területű szigetvilág a pllocén korban elsüllyedt szárazulat megmaradt része. Területe a Nagy- és a Kls-Antillák szigetcsoportjára osztható. A szigetek felszínén a Honduraszból kiinduló An-

23 tilla-kordillerák három láncvonulata fut végig. Az északi vonulat Kuba nyugati részén (Sierra de los Organos), a középső Kuba DK-i részén (Sierra Maestra), a déli Jamaika területén tűnik fel elsőként. A három vonulat Hispaniola szigetén párhuzamosan fut végig, és összeszűkülve folytatja útját Puerto Ricón keresztül a Kis-Antillák felé. A szigetvilág egésze a passzátszelek hatása alatt áll. Éghajlata kiegyenlített óceáni, az évi középhőmérséklet C. A csapadék egyenetlen el oszlású. A csapadékos keleti oldalakon fajokban gazdag trópusi erdők, a déli partok mentén előbb lombhullató erdők, majd pálmás, kaktuszos szavannák találhatóak. Az Antillák egész területén előfordulnak a Selenicereus nemzetségek, a Hylocereus, Rhipsalls, Pseudorhipsalis nemzetségek egyes fajai. Kubában tenyészik többek között a Deanla testudo. Mexikó A nagy kiterjedésű közép-amerikai állam tájképi és éghajlati ellentétekben igen gazdag területeket mondhat magáénak, amelyek nagy részén - a tengerparttól a magas fensíkoklg, sőt a félsivatagokban is - gazdag kaktuszvegetáció él. Mexicó területe kiset* részben parti alföldekre és dombos vidékekre, nagyobb részben hegyvidékre és a köztük fekvő magas fennsíkra-platókra osztható. Itt csak azokat a területeket említjük meg és beszélünk róla, amelyek a fán lakó kaktuszok tekintetében jelentősek. A magasföldet övező peremhegyek Ismertetését a keleti oldalon kezdem.

24 A szavanna jellegű parti síkság a Mexikó-öböl mentén több helyen elmocsarasodott. Ezen a síkságon, a száraz területeken - a Veracruz és Jalapa közötti részen - élnek epifita kaktuszok. Dél felé már trópusi erdők uralkodnak a partvidéken. A májustól októberig terjedő időszakban a tenger felől érkező párás légtömegekben gazdag passzátszelek a Sierra Tamaulipas és a Sierra Madre Orientál keleti lejtőin felemelkedve lehűlnek, és emiatt nedvességük 2000 m-ig gazdag esőzéssel csapódik kl. A passzát légáramlás a Magaföldre már csak száraz szélként Jut. Csapadékot a Magasföld csak akkor kap, ha a párás légtömegek nem kerülnek le egészen a Sierra Madre Orientál lejtőin. Az említett csapadék miatt a part síkság feletti előhegy«k oldalán 800 m magasságig a hegyi erdck öve Jelenik meg (etbeimk). A párás környezetben +15 C az évi középhömérséklet, amely gazdag epifiton vegetáció jelenlétét teszi lehetővé a fák kérgén és a fák koronájában. Szintén gazdag epifiton y«getácló alakult kl a nyugati oldalon elterülő összefüggő trópusi esőerdőkben. A Sierra de Oaxaca keleti felszínén lévő magas fennsíkok a Magasföld folytatásai. Dél-Mexikó területén, a Mexikói-öböl felöli oldal alsó régióiban már a szubtrópusi erdők Jelennek meg, amit a lankás fekvésű előhagyek lejtőin örökzöld trópusi erdők váltanak fel. Felfelé haladva ezeket az időszakos Icmbhullató trópusi lombos erdők követik.

25 Valamennyiben gazdag epifiton kaktuszvegetációt találunk. Mexikóban található nemzetségek a következők: Aporocactus, Chiapasia, Cryptocereus, Oeamia, Epiphyllum, Hylocereus, Lepismium, Lobéira, Nopalxochia, Pseudonopalxochia, Rhipsalls, Pseudorhipsalis, Selenicereus. Peru Dél-Amerika valamennyi állama közül ez a legváltozatosabb felszínű ország. Ezen az ellentétekben gazdag területen a Föld szinte minden tájképi és éghajlati formája megtalálható. Az óceán partjától kiindulva homoksivatag, száraz, forró sziklás sivatag, hegyvidéki esőerdő, nyirkos köderdő, száraz, magashegyi sztyepp és kőtörmelékes, jeges magashegység övei követik egymást. A kaktuszokban gazdag völgyek éghajlata, trópusi vagy szubtrópusi, a felföldeké és medencéké hűvös, mérsékelt. A magas hegyekben kicsi az évi hőingadozás, de igen nagy a napi ingadozás, mert a Nap sugárzása igen erős, éjszaka meg fagypont alá süllyed a hőmérséklet. Emiatt érezhető a perui kaktuszformációk összetételén a hűvös klímához való alkalmazkodás. Ugyanakkor a völgyekben élö nemzetségek és fajok magasabb hőlgényükkel az Egyenlítő közelségét bizonyítják. Ezekben a völgyekben gazdag epifiton vegetáció alakult kl. Itt él az Acanthorhipsalis, Epiphyllm, Hylocereus, Mediocactus, a Rhipsalls és a Wittla nemzetség.

26 Brazília A 8,5 milliö kra^ területű ország természetföldrajzáröl még a kaktusztermö tájakat figyelembe véve is nehéz ismertetöt adni. így röviden csak a számunkra legfontosabb kaktuszélfihelyek ismertetésére vállalkozom. Közép-Brazília kb. 2 millió km^-nyi területén legömbölyített hegygerincekkel elválasztott platók sorozatát találjuk. A keleti részen - Goias államban - a gerincek 1500-léOO m magasak, a platók 1000 m körüliek. A nyugati Mato Grosso államban ezek 800, illetve m-re szelídülnek. Ez utóbbi tengerszint feletti magasságok meg az Itt kialakult nyári esős szavannák kedvező kaktuszélőhelyeket teremtettek. Télen - május és szeptember között - csapadék szegény, száraz e terület. Az évi középhőmérséklet 20 C feletti. Oél-Brazílla Parana, Santa Catarina és Rio do Sul államaiban találunk kaktusztermő területeket. A szubtrópusi parti síkság feltűnően kiszélesedik. Mögötte m magasságban hegygerincekkel elválasztott platók helyezkednek el. A parti síkság és a platók között csak kisebb hőingadozás tapasztalható. Az évi középhőmérséklet 18 C, a csapadék mm, egyenletesen oszlik el. Délkelet-Brazíliában Minas Gerais, Sao Pauló és Rió de Janeiro államok területén találunk gazdag fán lakó kaktusz vegetációt. Többek között e területeken tenyésznek az: Epiphyllanthus, Eplphyllopsls, Hatiora, Lepismium, Mediocactus, Pseudozygocactus, Rhlpsalldopsis, Rhipsalls, Schlumbergera, Strophocactus és a Zygocactus nemzetségek.

27 Az araerikai kontinensen még sok helyen találunk fán lakó kaktusz vegetációt, de a kiválasztott országok éghajlati és klimatikus viszonyait bemutatva választ adtunk arra, hogy a fán lakó kaktuszok milyen viszonyok mellett tenyésznek. A fán lakó kaktuszok tartásának, termesztésének alapfeltételei Tulajdonképpen minden élőlény, minden növény tartásának vannak alapfeltételei. Ezek közül az első a hozzáértés és a megértés. A hozzáértés nagyobb része tanulás, azaz: a mások által hosszú idő alatt megszerzett tapasztalatok és tanulságok megismerése és alkalmazása. A növények igényeinek megismerése adja meg azt a kulcsot, amellyel minden helyzetben megtaláljuk a helyes megoldás nyitját. Ha egy növény igényeinek a viszonyok többé-kevésbé megfelelnek, tartása eredményes lehet. A második alapvető szempont a növények gondozásában a növények környezeti igényeinek összhangja, az összhang megteremtése. Ide tartozik a hőmérséklet, a fény, a vízfelvétel, a levegő páratartalma, a légmozgás. Öntözéskor és tápanyag-adagoláskor figyelembe kell venni a termesztőközeg összetételét, amely a fán lakó növények esetében egészen más, mint az úgymond talajban gyökerező növényeké. A harmadik szempont, hogy a természetben csak az örökös változás az állandó. Van évi és napi ritmus, van születés, fejlődés, növekedés, szaporodás, és közben állandó harc a fennmaradásért a változó körülmények között.

28 refxjszeres változások, az örökölt bioritmus egy-egy élőlény számára megatároző. Minden növénynek a külső tényezők összessége és évi ritmusos változása gyüttesen jelenti az optimális klímát. Ez a klíma nem azonos az adott földajzi terület átlagával, hanem annak a szűk élőhelynek a mikroklímája, ahol növény jól érzi magát és fejlődik. Ha ezt a különleges klímát a növényeinknek otthonunkban meg akarjuk teemteni, akkor biztosítani kell az igényeit, és ez hangsúlyozottan vonatkoik a fán lakó kaktuszainkra. Ezeknek a növényeknek a jó közérzetét a megfelelő hőmérséklet, a fény, a egfelélő ültetési közeg és az edény szabja meg. A hőmérséklet Az előző fejezetekben ismertettem kaktuszaink természetes élőhelyének klimatikus viszonyait. Egyértelmű, hogy ezek meghatározói a növény fejlődésének és életben maradásának. Első kérdés: mennyi az a hőmérséklet maximum-minimum, amit növényeink károsodás és pusztulás nélkül elviselnek? A fán lakó kaktuszok élettani sajátossága és az erre alapozott gyakorlat szerint C és C között van. Az a hőmérséklet, amelynél növényeink tápanyagfelvétele megkezdődik, kis eltéréssel fedi a megadott minimum értékeket. Ha a felmelegedés az optimum fölé emelkedik, csökken az életműködés és a tápanyagfelvétel. A maximum értéknél a növény fejlődése megáll.

29 Mivel a fán lakó kaktuszok élöhelyi sajátosságuknál fogva zömmel félárnyékot kedvelök, így árnyékolással bizonyos határok között befolyásolni tudjuk a höértékek alakulását. A fény Bár a legtöbb fán lakó növény őserdei, mégis igen nagy különbségek vannak egyes nemzetségek és fajok fényigénye között. A fakoronában élö kaktuszok többsége közepesen fényigényes. Nehézséget jelent azonban, hogy ezt a fényigényt az erősen változó európai fényviszonyok és a hosszú éjszakák miatt a természetes napi megvilágítás télen szinte sohasem elégíti ki. Nálunk a hárem fényszegény hónapban a nappali megvilágítás alig 5-8 óra hosszat tart. Az asszimiláció és a fotoszintézis, vagyis a növény anyagcseréje adott fényintenzitáshoz és kellő fénytartamhoz kötött. Tavasztól őszig általában könnyen biztosíthatjuk azt a helyet, ami megfelel növényeinknek. Ilyenkor a fénytartam is meghaladja a 9-10 órát. Nehézség a sötét, ködös öszi és a rövid téli nappalok idején jelentkezik. A tartósan túlerös fény esetén azonban a félárnyékot kedvelő növények beszüntetik az asszimilációjukat. A fakoronában, az erdőkben élők a kevesebb szórt, vagy a váltakozó fényt kedvelik. Az epifiton kaktuszokat mindenképpen árnyékolni kell. Itt csak az árnyékolás mértéke a kérdéses, de ezt kísérletekkel gyorsan meg tudjuk állapítani. Az árnyékolásra sok igen jól bevált módszer, megoldás van. Ilyen a

30 laza szövésű háló, vagy a farács. Nagyon jó gyakorlat az, ha növényeinket tavasztól öszlg a kertben, fák árnyékában tartjuk. Élettanilag ez a legmegfelelőbb, mert a légmozgás Is segíti fejlődésüket. A légnozgás szerepéről még a későbblekben szólok. Mint említettem, a fény minősége és tartama mellett az Intenzitása Is meghatározó. A növények a számukra legkedvezőbb hőmérsékleten és a legkedvezőbb fényintenzitásnál asszimilálnak a legtöbbet. Ha nyáron túl erős a fény, és túl meleg van, a növények alig, vagy egyáltalán nem hasznosítják a fényt, éppúgy mint télen sem, ha túl hideg van, vagy kicsi a fényintenzitás. Fontos megjegyezni, hogy az olyan közepes fényintenzitás, amely a gyenge növekedéshez még elég, nem elegendő a virágzáshoz! Sok növényünk azért nem virágzik, mert vagy nem kap elég fényt, vagy nem éri a fény elég hoszszú időn át a nap folyamán. A légmozgás A természetben csaknem mindig mozog a levegő, lengedezik némi szellő, vagy fúj a szél. A fán lakó kaktuszok eredeti termőhelyén sok és rendszeres a légmozgás, ami több szempontból igen fontos. Egyik feladata, hogy szállítja nappal a növény szerves anyagainak felépítéséhez az egyik legfontosabb alkotórészt, a széndioxidot. Másik igen fontos szerepe a légmozgásnak, hogy kiegyenlíti a helyi hőkülönbségeket, megakadályozza egyes növényrészek túlzott felmelegedését.

31 Az epifitonok fokozottan légmozgás igényesek. A fotoszintézis hőmérsékleti optimuma még a forró égövi növényeknél is csak 30 C, efelett az asszimiláció csökken, majd megszűnik. Kis zárt térben, növényházban azonban 3 napsütötte növények annyira túlmelegednek, hogy nemcsak asszimilációjuk csökken, hanem égésfoltok is keletkezhetnek rajtuk. Harmadik fontos szerepe a légmozgásnak a növények természetes edzése, mozgatása és a vizes növények leszárítása. Gyakorlati tapasztalat szerint jól szellőzött üvegházban kétszer olyan jól fejlődnek a növények, mint ott, ahol nem gondoskodtak a légmozgásról. Ne felejtsük el, hogy a növény nemcsak asszimilál, hanem mint minden élőlény, lélegzik is, oxigént használ fel, különösen éjjel, amellett a gyökereknek is szükségük van levegőre. A vlz Induljunk ki abból, mit kapnak a trópusokon a fán lakó növények. Esővizet, néha igen bőségesen, amely teljesen átmossa talajukat, kimossa a gyökerek közül a laza szemcséket, de kapnak hajnalban harmatot, gyakran annyit, hogy így megfelelő mennyiségben kapnak éltető vizet. Az epifitonok sajátos, különleges szerveik segítségével az esők közötti száraz időszakra annyi vizet képesek tartalékolni, hogy az a legközelebbi esőig elegendő legyen. Az epifiták többségének életben maradását nemcsak a felvehető víz vagy csak a táplálék szavatolja, hanem a vízgazdálkodásuk egyik fontos feltételét jelentő kellő páratartalom.

32 Az esővíz a levegőből bőven vesz fel széndioxidot, ezért savanyú kémhatású ph-ja 5 körül van. A fakérgen tapadó gyökerek, a lecsüngő léggyökerek híg, savanyú tápoldatban fürödnek, de ugyanezt kapják a növények testei is, amelyek az epifitonok fontosabb víz- és tápanyagfelszívó szervei, mint a gyökerek. Csaknem bizonyos, hogy Magyarországon mindenhol túl sok a kalciumkarbonát és a magnéziumsó a vízben, ami az elpárolgó vízből kicsapódva szürkésfehér bevonattal csúfltja el a növényeket, eltömíti a pórusaikat és felhalmozódva tönkreteszi a termesztőközeget, a talajt. A fertőtlenítési célból vízhez adagolt klór pedig mindenképpen ártalmas, aktív rocsoló anyag. Többféle módszert alkalmaznak a víz feljavítására, vegyszerekkel, forralással, stb. A legegyszerűbb megoldás az, ha egyéb lehetőségünk nem adódik, gyakorlati szempontból elegendő, ha egy nagyobb méretű tartályban vagy edényben a vizet egy vagy két napig minden beavatkozás nélkül állni hagyjuk. Állás közben felveszi a helység hőmérsékletét, ami szintén lényeges, de végbemegy egy lágyulási folyamat is, továbbá kllevegőzlk. Azonos folyamat játszódik le, mint a folyókban, patakokban, tavakban. Az ilyen állott víz nem egyenértékű az esővízzel, de jól használható. Végül azonban meg kell mondani, hogy bármilyen fontos az öntözővíz minősége, ha igazán jó az ültetőközeg, a talaj, hosszú ideig ellensúlyozni tudja a rossz vizet is, megköti, közömbösíti a káros anyagokat, savanyít, tehát a legtöbb növény még csapvízzel öntözve is sokáig megfelelően nevelhető.

33 Az öntözővíz mennyiségét a hőmérséklet, a fény, a talaj szerkezete és tömege határozza meg, az öntözések idejét pedig a várhatő éjszakai hőmérséklet. Ha vizet adunk növényeirt^nek, ne csak az ültetőközeg tetejét nedvesítsük be, hanem jusson a gyökerekhez is elengendő. Nyári időszakban a késő délutáni vagy az esti órákban, míg tavasszal és ősszel a reggeli órákban öntözzünk. A növényeink jól hasznosítják a környezetükben lévő párát. Ajánlatos ezért ennek biztosítása. Az üvegházak útjainak öntözésével és gyakori permetezéssel ezt is elérhetjük. A tápanyag és a tápanyag utárpótlás Azt az általános képet, amit a növények életéről és táplálkozásáról ki alakítottunk, a fán lakó növényekre vonatkozóan némileg módosítani kell. Az eplfltonok többségének Igen kevés a gyökere, az is részben a megkapaszkodást szolgálja és csak részben a tápanyag felvételt. Ebből következik az epifitonok tápanyaglgényének néhány alapelve. Az egyik az, hogy az eplfltonok gyökere csak igen híg tápoldatok felvételére alkalmas, a töményebb oldatra érzékeny, sőt a nagyobb sókoncentrációtói el is pusztulhat. A másik, hogy a gyökereken kívül a tápanyagok egy részét, vagy a növény teste, vagy a különlegesen kiképzett léggyökérrendszerrel szívják fel. Más növényekről közismert - és az epifitonokra is igaz -, hogy tavasszal a fejlődés, a növekedés első szakaszában nitrogénigényük igen nagy, míg a

34 növekedés befejezésekor, az évi hajtás beérleléséhez és a virágbimbó képzéséhez viszont foszforra, káliumra nagyobb az igénye. Célszerű röviden áttekinteni az egyes tápanyagok jelentőségét, funkcióját. A nitrogén minden sejt nélkülözhetetlen alkatrésze. Ahhoz, hogy egy növény növekedjék, klorofillt képezzen, elengedhetetlenül fontos elem a nitrogén. Igaz, hogy a levegőben korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, de a gáz alakú nitrogént csak igen alacsony rendű mikroba kivételével az élőlények nem tudják hasznosítani. A fán lakó növények tápanyagokban igen sovány termesztőközegében éppen a nitrogén van szűken. Ebből tehát, ha igen kis mennyiségben is, de folyamatos pótlás szükséges, illetve célszerű. A foszfor a sejtek funkcióit irányító, energiaátvivő vegyületek nélkülözhetetlen építőköve. Ha kevés van belőle, zavart a növekedés, a légzés, a sejtosztódás. Általánosságban a foszforból kevesebb szükséges mint a nitrogénből. A kálium lényegében a növényeink anyagcseréjében tölt be nagy szerepet. Ha a kálium kevés, a növény kevés vizet képes felvenni, elszáradás következik be és a vifágképződés is Kimarad, A kalcium a túlzott sejtplazmaduzzadás ellen hat, irányítja a sejtfslakat és megköti a káros savakat és szokat közönbösíti. Az epifitono!< nagy része a tpriiióhslyén kevés mészhez jvi. Ha viszont akár a termesztőközegben,

35 akár az öntözővízben sok a mész, megzavarja a vas és a magnézium felvételét és így közvetve igen káros. A növény sárga, klorotikus lesz, és ha nincs kellő asszimilációt biztosító klorofill, előbb-utóbb elpusztul. A magnézium a növényi életben nélkülözhetetlen, hiszen ez adja a fotoszintézist végző klorofill vázát. Ezenkívül azonban sok más szerepe is van az anyagcserében. Visszapótlása mégsem jelent nehézséget, mert viszonylag igen kevés kell belőle, és ezzel a növény igen jól tud gazdálkodni. Miután csaknem minden vízben bőven van, így még műtrágyában sem kell adagolni. A nyomelemek a növényi életben különböző enzimekhez nélkülözhetetlenek, de rendkívül kevés kell belőlük. Az a kis mennyiségű vas, réz, cink, mangán, molibdén, bór, germánium, stb. általában minden szerves anyag keverékében benne van, amely növényi alkatrészeket tartalmaz. A tápanyag utánpótlást adhatjuk növényeinknek szerves trágyázással és műtrágyázással. A szerves trágyák előnye, hogy a természetes viszonyoknak megfelelő formában és arányokban, általában kellő hígításban tartalmazzák a tápanyagokat, amelyekből a növény kiválaszthatja éppen azt, amire leginkább szüksége van. A természetes trágyákat alkothatja marhatrágya, madártrágya, csontliszt, stb. Fontos azonban, hogy a szerves trágya érett legyen, s ne tartalmazzon káros mikrobákat. A természetes trágyák többsége az epifitáknak túl tömény, tehát adagolása túl kockázatos. Ezért a jól megválasztott műtrágya megbízhatóbb lehet, bár nem tagadható, hogy a természetes trágyákkal jobb eredmény érhető el.

36 A műtrágyák előnye, hogy összetételüket megválaszthatjuk, a szükséges alkatrészek arányát módosíthatjuk, tehát pontosabban alkalmazkodhatunk a növény változó igényeihez. Ha a növény olyan anyagban gyökerezik, ahonnan elég nyomelemet kap, csak olyan műtrágyára van szükség, amellyel a nitrogént, a foszfort és a káliumot pótoljuk. Ezek arányát viszont a növekedés ritmusa és az évszak szerint változtathatjuk. Mivel a fán lakó kaktuszainknak kevesebb a tápanyag igénye, ezért csak híg oldatban adagoljuk számukra a műtrágyát. Termesz tőedények Az Ultetóedényekröl sok minden közismert, amit i t t a fán lakó kaktuszoknál sem érdemes külön hangsúlyozni, megismételni. Ezekhez is használhatók a szokásos, agyag virágcserepek, amelyek a jó vízelvezetéshez elég nagy kifolyó nyílással rendelkeznek. Az utóbbi évtizedben az agyagcserepeket műanyag edényekkel váltották fel. Számos előnyük közül az egyik az, hogy könnyebbek, a másik, hogy Jobban tartják a nedvességet. Az agyagcserepek vízpárologtatása télen különösen hátrányos, mivel a párolgás környezetéből hőt von el, tehát a talaj és gyökérzet viszonylag hűvösebb, mintha műanyag edényben volna. A fán lakó kaktuszok tartására igen Jól beváltak a lécből és a drótból készült kosarak.

37 A terwesztfikazeg. a tala.1 Sokáig a hazai kaktusznevelés egyik nagy titka a talaj összetétele volt. Sokszor még ma is felvetődik ez a kérdés. A gyqjtfik számának szaporodása, az ebből adódó termesztési gyakorlat és a szakirodalom eloszlatta a nagy tit kot. A fán lakó kaktuszok neveléséhez használt talajkeveréknek meghatározott fizikai és kémiai követelményt kell kielégítenie. Az elkészítéshez szerves és szervetlen anyagokat használunk. Általában azt mondjuk, hogy a szervetlen anyagok a fizikai, szerves anyagok a kémiai követelmények kielégítésére szolgálnak. Fizikai tulajdonságnak a tartósan Jó szerkezetet, a víz- és tápanyagmegkötő, illetve leadó képességét és a levegőtartö képességét nevezhetjük. A kémiai tulajdonságok közül a kémhatást és az oldott tápanyagok Jelenlétét emelem kl. Mindezen szerves és szervetlen anyagokból összeállított keverékben neveljük növényeinket. A keverékek szerves anyaga a különféle érett lombföld, a komposzt, a tőzeg és az érett trágyaféleségek. Mint már az előzőkben írtam, az érett trágyaféleségek a fán lakó kaktuszoknak túl tömény, ezért ezek használata kockázatos. Illetve kismennyiségben használható.

38 A szervetlen art^mgck e talajkeverákben a lazítást szolgálják, így pl. a osott folyami sóder, a különféle, megfelelő kózuzalék, a perllt, a habosított műanyag és a faszén. Bükklombföld és egyéb falqmbfblád< A fán lakó ks^tuszok természetes tápanyaga, a tápanyagban dús, kedvező ph-t biztosító komposztos lombföld. tegjobb fizikai és kémiai tulajdonságú a bükklombföld, de nagyon Jól használható az akáclombföld Is. Annál is Inkább, mert ma már ebből található több. A limbföld akkor adja le lassan tápanyagát, ha kanposztos állapotban adjuk a keverékhez. Ajánlatos a komposztos lombföldet Jól átszitálni, hogy a még rothadó részek abból kikerüljenek. ÜJaUjan egyre csökken a lohúíöld aránya a termesztöközeg keverékében, sőt 8 különösen kényss, fán lakó kaktuszok közegéből teljesen kis is marad. A tozes te évszáza<k3k alatt lerakódott, kortiadó tözegraohából és a vegyes lápterület^ről kitenselhets tőzeg rugalmas, laza, rostos szerkezeténél és savanyú vegyhatásáfiál fogva alkalmas a fán lakó kaktuszok és más epifiton növények neveiiísánéi. A tőzeg laza, levess szerkaistű, erősen savanyú kénhatású, hosszú Idön át képes a k&nény vizek lágyitására, savanyítására, mészmegkötésre, emellett 3 vízvisszatartása Igen Jó és korhad, a gyükérképzödés szempont- Jából valóban a lej^edvezőwí anyagok egyike.

39 A talajszerkezet igénye szerint durvább vagy finomabb rostokra szétszedve használjuk. A sóder A patakokban, a folyópartokon összegyűlt szemcsés sóder szinte minden földkeverékben előnyös, lazító tulajdonsága és főleg nyomelemtartalma miatt. Ilyen célból az epifiton kaktuszok termesztőközegébe mintegy X folyami sóder adagolása szükséges. Egymagában a szemcsés mosott sóder igen alkalmas gyökereztetésre. A faszén Számos előnyös tulajdonsága miatt alkalmazzuk a keverékben a faszenet, mintegy 10 X-os mennyiségben, mogyorónyi, borsónyi nagyságban. A faszénnel bevont sebfelületek igen Jól gyógyulnak. A faszén nagy menynyiségú káros, toxikus anyagot képes megkötni, így megakadályozza a rothadást és a korhadást. Másik előnye, hogy éppen azokat a nyomelemeket tartalmazza, amelyek a növényeinknek nélkülözhetetlenek. Végül, de nem utolsó sorban a faszén szivacsos szerkezeténél fogva levegőt és nedvességet is tárol. Kaktuszaink betegségei és kártevői Nincs szebb látvány a Jól ápolt, színpompás növényekkel díszlő gyűjteménynél, legyen az bármekkora is. Ahhoz, hogy ezt valóra váltsuk, nem kell más, mint növényszeretet, egy kis hozzáértés: a növény igényeinek ismerete. Ha ismerjük növényeink igénye-

40 ít, és ennek eleget is teszünk, a növény szépségével meghálálja fáradozásunkat. Egészségesen fejlődik, üde, zöld, ontja virágát, a betegségekre kevésbé fogékony. A szép, egészséges növény mindig csodálatot kelt, esztétikai élményt nyújt. Pihentető, megnyugtató hatású, a kőrengetegben élőknek valóságos "terápia". Bármennyire értünk is a növényeink ápolásához és otthon érezzük magunkat a tartásában, büszkén állítva, hogy: egyem a környék legszebb gyűjteménye, időnként elkerülhetetlen egy-egy növény megbetegedése, valamelyik kártevő megjelenése. A kezdő kertészkedő eleinte bosszankodik ezen, mert azt hiszi, hogy ő kedvenceivel nem történhet semmi sem, mert a keze munkája garancia erre. Sajnos ez nem így van. A megelőzéshez, a felismeréshez, majd a kezeléshez nyújt segítséget a fejezet további része. Virág és hajtás lehullása A beteg növények bimbói, virágai vagy hajtásai enyhe töppedés után a talajra hullanak. A lehullott szerveken senmiféle képlet vagy különösebb elváltozás nincs. A betegség a kedvezőtlen tartási körülmények következménye. A hidegvizes öntözés, a magas hőmérséklet, a növény megfázása, kismértékű gyökérpusztulás egyaránt lehet a hullatás oka. A kedvezőtlen behatásokra a bimbó a legérzékenyebb. A növényeket a fajoknak megfelelő hőmérsékleten tartsuk. A virágzás idején helyüket ne változtassuk. Állott vízzel öntözzük.

41 Hajtásvörosodés Erös napsütés után bizonyos fajokon jelentkezik. Tél után a növényeket fokozatosan szoktassuk a napfényhez. Tűző napsütésben árnyékoljunk. Parásodás A hajtásokon túlöntözés hatására alakulhat ki. A hajtásokon vxzbö sejtek dudorodnak ki. Szabad széninél jól láthatók, könnyen kitapinthatók. A bőséges, túlzott öntözést jelzik. Ha a növényeket szárazon tartjuk, a sejtek párás dudorrá száradnak össze. A parásodás a hajtásokon megmarad. A tünetek észlelése esetén az öntözést szüneteltessük, illetve ritkábban öntözzünk. Botritiszes betegség (Bötrytis cinerea) A sárguló, senyvedő, túlöntözött kaktuszok betegsége, amely rendszerint a szaporítás során lép fel. A sárguló hajtáson egérszürke gyep fejlődik. A beteg hajtás elbarnul. A betegség a szürke gyepről porszerűen, szétszállóan terjed. A beteg hajtások eltávolítása, a termesztési higiénia betartása, sűrű szellőztetés szükséges. Permetezni általában nem szükséges. Fuzáriumos betegség (Fusarium oxysporum f. sp. opuntiarum) A növényeink gyakori betegsége. A tünetek változatosak. A dugványok betegszenek meg a leggyakrabban. A gomba a dugvány törésfelületén telepszik meg, és a sebből kiindulva vizenyős rothadás kezdődik. A lapos hajtású fajok hajtásainak talaj feletti részein vizenyős, bemélyedő foltok is lehetnek.

42 A hengeres kaktuszokcxi a talajszinten mély, besüppedő rothadás a tünet, emiatt a magas, bosszúra nőtt kaktuszok tőben kitörnek vagy eldőlnek. A rothadó íoltoktjan minden esetben fehér, vatta szerű gombafonalakat is láthatunk. Viszonylag ritkább tünet - a gyökéren át történő fertőzés nyomán - a kaktuszok töppedése, majd elhalása. A kórokozó talajlakó gomba, emiatt főképp a talajjal érintkező növényrészt fertőzi. A gyökeret vagy a hajtást sebeken át fertőzi. Szaporító anyaggal, vagy a talajjal, kismértékben maggal is terjed. Fertőtlenített, vagy kaktuszfélék nevelésére még nem használt talajba dugványozzuk. Csak ép hajtásrész dugványozható. Kerüljük a sebzést kiváltó tényezőket. A beteg növényeket távolítsuk el. A benomil vagy a tiofanátmetil hatóanyagú készítmények valamelyikével történő havonkénti beöntözés lehetővé teszi a betegség megelőzését és a kezdeti kortüneteket mutató növények gyógyítását. A magágyat vetés után benomil vagy oxikinolinszulfat tartalmú gombaölő szerrel öntözzük be. Helmintosporlumos rothadás (Helminthosporium cactivorum) A tünetek a íuzáriurooe betegség tüneteivel egyezően a talajfelszínhez közeli hajtásokon kezdődnek. A kezdetben apró, zöldesbarna, vizenyős foltok azonban gyorsan növekszenek és akár a hajtás teljes felületére is kiterjedhetnek. A foltokon olajbarna, bársonyos bevonat látható. A súlyosan fertőzött kaktuszok némi töppedés után teljesen elrothadnak. A párás, meleg, levegőtlen viszonyok között nevelt kaktuszok betegsége.

43 Fertőtlenített talajban szaporítsunk. A betegség észlelésekor a páratartalmat csökkentsük. A növényeket a hajtások foltosodásának megelőzésére kaptán vagy proplneb hatóanyagú készítményekkel permetezhetjük. Peronoszpóra (Phytophthora cactorum) A különböző kaktuszfajok teljes pusztulását okozhatja. A betegség miatt már a fiatal raagoncok is elrothadnak. A dugványok és a gyökeres kaktuszok talajjal érintkező részein barna rothadás indul meg, a rothadó részen a növény összetöpped, majd a rothadó rész elszárad. A kórokozó képletei a rothadó szövetek mikroszkópos vizsgálatával mutathatók ki. A gomba növényi maradványokkal és dugványokkal terjed. A nedves, nyirkos talaj ezt elősegíti. Fertőtlenített talajban szaporítsunk. A rothadó tövű kaktuszokat semmisítsük meg. A kaktuszokat ne öntözzük mértéktelenül. A növények metalaxil + cineb vagy cimoxanil + cineb hatóanyagú funglciddel történő beöntözése a betegség terjedését gátolja. Rizoktóniás betegség (Rhizoctonia solani) Két jellegzetes tünettípusáról könnyen felismerhető. Az egyik a magoncok kidőlése, elhalása. A másik a dugványok töppedése, majd rothadása. A gomba a talajból nő a növényekre. Rozsdabarna fonalai a károsított részek felületén kézinagyítóval észlelhetők. A gomba főképp talajjal, ritkábban maggal vagy dugvánnyal terjed. Minden esetben fertőtlenített, mosott folyami homokban, sóderban szaporítsunk. A magvetést vagy a dugványokat oxikinolinszulfat hatóanyagú gombaölő szerrel is beöntözhetjük. A beöntözés 0,1 X-os töménységű oldattal történik, megelőzésre és gyógyításra egyaránt alkalmas.

44 Fonálféreg A növény fejlődésében visszamarad az egészségestől, sárgás színű lesz. A gyökéren kisebb-nagyobb megvastagodásokat, szövetburjánzást találni. Okozója a gyökérfonálféreg (Meloidogyne incognita). Erős fertőzés esetén a növény elpusztulhat. Legfontosabb a megelőzés, a gyökérfonálféreg talajjal terjed. A használatba vett talajt ültetés előtt fertőtlenítsük (hevítés, gőzölés), a dazomet, diazinon, aldlkart hatóanyagú készítméynek hatásosak. Szöcske A régi építésű kaktuszházakban elvétve még ma is előfordulhat az üvegházi szöcske (Tachycínes asynamorus). Rágásával a magvetést, a csíranövényeket károsíthatja. Sötétedés után táplálkozik. A kártevő rejtekhelye körül a növényeket triklorfon, karbaril hatóanyagú növényvédő szerrel permetezzük. Sörrel töltött és a talajba süllyesztett szűknyakú üvegbe összecsalogathatók. Pajzstetű A kaktuszféléken több pajzstetűfaj károsíthat, így a rövidfarku kósza pajzstetű (Planococcus citri) és a hosszúfarkú pajzstetű (Pseudococcus adonidum). Általában csoportosan szívogatnak, és a testüket borító vattaszerű viaszbevonatról könnyen felismerhetők. Minden fejlődési fokozatuk mozgóképes. Mézharmatot ürítenek, amelyet a korompenész-bevonat idővel befed. A kaktuszfélék szívogatásukra meggyengülnek, súlyos esetben elpusztulhatnak.