Concorde Kötvény Alap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Concorde Kötvény Alap"

Átírás

1 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Az Alap befektetési politikája Concorde Kötvény Alap Vállalt kockázat javasolt időtáv Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai hosszú kötvény típusú befektetési alap. Az Alapkezelő célja, hogy a magyar állampapírpiaci befektetéseket tegye elérhetővé a Befektetési jegyek tulajdonosai számára. Az Alapkezelő az Alap eszközeit legfőképpen a Magyar Állam által kibocsátott államkötvényekben és diszkontkincstárjegyekben, igyekszik tartani, valamint alacsony kockázatú fix és változó kamatozású vállalati kötvényekbe, egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba és egyéb alacsony kockázatú tőke- és pénzpiaci eszközökbe, ügyletekbe fektetheti. Megfelelő nemzetközi tőkepiaci környezet esetén az Alap portfoliójának 30%-ig külföldi kibocsátású állampapírokat és vállalati kötvényeket vásárolhat az Alapkezelő. A belföldi és külföldi részvények együttes aránya az Alap portfolióján belül nem haladhatja meg az Alap nettó eszközértékének 10 százalékát. < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Közepes Kockázat Dinamikus Azoknak ajánljuk akik: - biztonságos befektetést keresnek, 1 évet meghaladó időtávra - szeretnék élvezni annak előnyét, hogy kötvénybefektetéseiknek futamidejét egy profi vagyonkezelői csapat várakozásai határozzák meg - befektetésüket nem kívánják jelentős kockázatnak kitenni Összeg/érték (Ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) időszak Concorde Kötvény 2001* 7.74% Eszközök összesen 1,642, % % Folyószámla, készpénz 2, % % Egyéb követelés % % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 1,638, % % Diszkontkincstárjegyek 264, % % Magyar Államkötvények 1,053, % % Devizás kötvények 258, % % Egyéb kötvény 62, % % Részvények % % Hazai részvények % % Külföldi részvények % indulástól (4264 nap) 8.06% Kollektív befektetési értékpapírok % * tört év Egyéb eszközök 1, % Mi történt a hónap során? :00 Kötelezettségek öszesen -4, % Hitelállomány % Költségek -4, % Egyéb kötelezettség % Nettó eszközérték (saját tőke) 1,638,466 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke 132, % Concorde Kötvény Alap bruttó hozam adatai referencia hozam 10.10% 10.11% 1.17% 13.44% 8.57% 6.96% 6.11% 2.59% 14.14% 6.40% 1.64% 8.47% Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. Portfólió összetétel Államkötvények DKJ Jelzáloglevelek Egyéb 65.95% 13.45% 3.07% 17.53% Költségek Vételi díj max 5% / tranzakció Visszaváltási díj max 5% / tranzakció Büntető jutalék 5% / 5 munkanapon belül Pénzügyi teljesítés T+2 Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír zrt., BNP Paribas, Magyar Takarékszövetkezet zrt., Unicredit Bank zrt., Raiffeisen Bank zrt., Equilot Befektetési zrt., CIB Bank zrt., OTP Bank Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde Rt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken.befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket.az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

2 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Concorde 2000 Befektetési Alap Az Alap befektetési politikája Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai kiegyensúlyozott vegyes befektetési alap. Az Alapkezelő aktív portfóliókezelést folytatva, fundamentális elemzésekre támaszkodva alakítja az Alap portfolió-összetételét. Az Alapkezelő célja, hogy a befektetési lehetőségek figyelembevételével az Alap forrásainak átlagosan százalékát fordítsa részvények vásárlására, míg a fennmaradó hányadot döntő részben állampapírokba, illetve vállalati és egyéb kötvényekbe, jelzáloglevelekbe fektesse. Vállalt kockázat javasolt időtáv < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Közepes Kockázat Dinamikus Azoknak ajánljuk akik: - szeretnének egy aktívan kezelt, nagyobb részt kötvényekből és kisebb részt részvényekből álló értékpapírcsomag teljesítményéből részesedni - olyan befektetésre vágynak, melyen belül a kötvények és a részvények aktuális hányadát egy profi vagyonkezelői csapat piaci várakozásai határozzák meg - a magasabb hozam reményében hajlandóak kiegyensúlyozott mértékű kockázatot vállalni - legalább 2-3 évre keresnek befektetési lehetőséget Concorde 2000 Alap bruttó hozam adatai időszak Concorde 2000 referencia hozam 1997** 9.42% % % % Referencia index (benchmark)* 35% RAX, 65% RMAX % Összeg/érték Nettó eszközérték % (Ezer Ft) százalékában (%) % Eszközök összesen 5,118, % % Folyószámla, készpénz 9, % % Egyéb követelés % % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 3,550, % % Diszkontkincstárjegyek 2,363, % % Magyar Államkötvények 246, % % Devizás kötvények 729, % % Egyéb kötvény 210, % % Részvények 1,554, % ** tört év 6.46% 0.21% 19.58% 3.15% -1.94% 8.02% 6.68% 22.47% 20.19% 13.14% 9.92% % 24.03% 4.17% Hazai részvények 622, % 1év 2 év évesítve 3 év évesítve 5 év évesítve Külföldi részvények 932, % 7.55% 5.84% 6.80% 4.13% Kollektív befektetési értékpapírok % Egyéb eszközök 3, % Mi történt #HIÁNYZIK a hónap során? #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK Kötelezettségek öszesen -48, % Hitelállomány % Költségek -15, % Egyéb kötelezettség -33, % Nettó eszközérték (saját tőke) 5,069,942 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke 273, % -6.22% Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. Portfólió összetétel Részvény 30.7% DKJ 45.6% Államkötvény 4.8% Jelzáloglevél 1.4% Egyéb kötvény 17.5% Legnagyobb arányú részvény befektetések MTELEKOM RICHTER OTP GSPARK TELEKOM SLOV. Közvetlenül ill. származtatott pozíciókon keresztül közvetve. 1 hónappal késleltetett adat Költségek Vételi díj max 5% / tranzakció Visszaváltási díj max 5% / tranzakció Büntető jutalék 5% / 5 munkanapon belül Pénzügyi teljesítés T+2 Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír Zrt., BNP Paribas Bank Zrt., CIB Bank Zrt., Commerzbank Zrt., Equilor Zrt., Raiffeisen Bank Zrt, Sopron Bank Zrt., Takarékbank Zrt., Unicredit Bank Zrt., OTP Bank Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde zrt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken. Befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket. Az oldalon megjelenő alamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

3 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Az Alap befektetési politikája Concorde Columbus Alap Az Alap 2007 szeptember elején kezdte meg működését. Az Alap potenciális befektetési területe a lehető legszélesebb és globális: hazai és nemzetközi részvények illetve kötvények, bankbetétek, devizák, egyéb befektetési eszközök, valamint ezekre és árupiaci termékekre vonatkozó származtatott ügyletek. A hagyományos befektetési alapoktól a széles eszköztáron túl abban tér el, hogy nem csak emelkedő, de - akár short pozíciók felvételével - eső piacon is van lehetősége hozamot elérni. Az Alapkezelő törekszik arra, hogy az Alap összetételén belül a nemzetközi részvények aránya meghaladja az 50 százalékot. Az Alap célja az állampapírok által biztosított hozamnál nagyobb hozam elérése addicionális kockázat vállalása mellett. A többlethozam elérésének érdekében az Alap magasabb kockázatú instrumentumokat is vásárol és ad el, alapvetően fundamentális elemzésekre támaszkodva, de technikai alapú időzítést is figyelembe véve. Az Alapkezelő az egyes értékpapírok kiválasztásánál értékalapú szemléletet követ, alacsonyan árazott eszközöket vásárolva a portfólióba. Ennek érdekében az Alap jelentős mértékben fektet be alacsonyabb kapitalizációjú részvényekbe, ahol a kisebb elemzői lefedettség gyakrabban vezethet alulértékeltséghez. A bizonytalan nemzetközi hangulat miatt a portfólió részvényekkel történő fokozatos feltöltése mellett döntöttünk. Vállalt kockázat javasolt időtáv < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Azoknak ajánljuk akik: Magas Kockázat Dinamikus - a befektetésükkel hosszú távon gondolkodnak - nem félnek nagy kockázatot vállalni nagy várható hozam reményében - szeretnének részesedni egy globális részvényportfólió hasznaiból - a pénzügyi piacok eséséből is szeretnének profitálni Referencia index (benchmark) RMAX Összeg / érték (ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) Eszközök összesen 9,092, % Folyószámla, készpénz 351, % Egyéb követelés 87, % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 5,070, % Diszkontkincstárjegyek 1,088, % Magyar Államkötvények % Devizás kötvények 3,981, % Egyéb kötvény % Részvények 3,298, % Hazai részvények 538, % Külföldi részvények 2,759, % Mi történt a hónap során? Kollektív befektetési értékpapírok 30, % Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a Egyéb eszközök 176, % technológiai #HIÁNYZIK szektor teljesítményét #HIÁNYZIK tükröző #HIÁNYZIK Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, #HIÁNYZIK az -453, % S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az Kötelezettségek öszesen elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot Hitelállomány % erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó Költségek -32, % olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem Egyéb kötelezettség -420, % változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. Nettó eszközérték (saját tőke) 8,639,456 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke 9,986, % A Columbus alap nominális hozamai 40% 30% 20% 10% 0% -10% -20% -30% -40% 36.06% 18.50% 7.63% időszak Nominális hozamok Columbus Referencia -2.16% 2007 (tört év) -2.16% 2.28% % % 36.06% 18.50% 7.63% 8.45% 10.79% 5.53% 5.17% Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam, OTP Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír zrt., Raiffeisen Bank zrt., Sopron Bank zrt., Commerzbank zrt., OTP Bank Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde Zrt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken. Befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket. Az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

4 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Az Alap befektetési politikája Concorde Kötvény Alap Vállalt kockázat javasolt időtáv Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai hosszú kötvény típusú befektetési alap. Az Alapkezelő célja, hogy a magyar állampapírpiaci befektetéseket tegye elérhetővé a Befektetési jegyek tulajdonosai számára. Az Alapkezelő az Alap eszközeit legfőképpen a Magyar Állam által kibocsátott államkötvényekben és diszkontkincstárjegyekben, igyekszik tartani, valamint alacsony kockázatú fix és változó kamatozású vállalati kötvényekbe, egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba és egyéb alacsony kockázatú tőke- és pénzpiaci eszközökbe, ügyletekbe fektetheti. Megfelelő nemzetközi tőkepiaci környezet esetén az Alap portfoliójának 30%-ig külföldi kibocsátású állampapírokat és vállalati kötvényeket vásárolhat az Alapkezelő. A belföldi és külföldi részvények együttes aránya az Alap portfolióján belül nem haladhatja meg az Alap nettó eszközértékének 10 százalékát. < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Közepes Kockázat Dinamikus Azoknak ajánljuk akik: - biztonságos befektetést keresnek, 1 évet meghaladó időtávra - szeretnék élvezni annak előnyét, hogy kötvénybefektetéseiknek futamidejét egy profi vagyonkezelői csapat várakozásai határozzák meg - befektetésüket nem kívánják jelentős kockázatnak kitenni Összeg/érték (Ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) időszak Concorde Kötvény 2001* 7.74% Eszközök összesen 1,642, % % Folyószámla, készpénz 2, % % Egyéb követelés % % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 1,638, % % Diszkontkincstárjegyek 264, % % Magyar Államkötvények 1,053, % % Devizás kötvények 258, % % Egyéb kötvény 62, % % Részvények % % Hazai részvények % % Külföldi részvények % indulástól (4264 nap) 8.06% Kollektív befektetési értékpapírok % * tört év Egyéb eszközök 1, % Mi történt a hónap során? :00 Kötelezettségek öszesen -4, % Hitelállomány % Költségek -4, % Egyéb kötelezettség % Nettó eszközérték (saját tőke) 1,638,466 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke 132, % Concorde Kötvény Alap bruttó hozam adatai referencia hozam 10.10% 10.11% 1.17% 13.44% 8.57% 6.96% 6.11% 2.59% 14.14% 6.40% 1.64% 8.47% Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. Portfólió összetétel Államkötvények DKJ Jelzáloglevelek Egyéb 65.95% 13.45% 3.07% 17.53% Költségek Vételi díj max 5% / tranzakció Visszaváltási díj max 5% / tranzakció Büntető jutalék 5% / 5 munkanapon belül Pénzügyi teljesítés T+2 Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír zrt., BNP Paribas, Magyar Takarékszövetkezet zrt., Unicredit Bank zrt., Raiffeisen Bank zrt., Equilot Befektetési zrt., CIB Bank zrt., OTP Bank Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde Rt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken.befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket.az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

5 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Concorde Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Az Alap befektetési politikája Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján nemzetközi tiszta részvény típusú befektetési alap. Az Alapkezelő célja, hogy a befektetési lehetőségek figyelembevételével az Alap forrásainak átlagosan százalékát fordítsa külföldi kollektív befektetési értékpapírok vásárlására, és ezáltal egy diverzifikált, a külföldi részvénypiacok teljesítményétől függő portfoliót alakítson ki a Tőkepiacról szóló törvény előírásainak betartásával. Diverzifikációs, költséghatékonysági és likviditási megfontolásokból korlátozott mértékben hazai kollektív befektetési értékpapírok is az Alap részét képezhetik. Az Alapkezelő aktív portfoliókezelést folytatva, fundamentális elemzésekre támaszkodva alakítja az Alap portfolióösszetételét, célja a referenciahozam elérése, illetve annak túlteljesítése. Vállalt kockázat javasolt időtáv < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Magas Kockázat Dinamikus Azoknak ajánljuk akik: - a globális részvénypiacok teljesítményéből szeretnének részesülni - Japántól az Egyesült Államokig a világ legnagyobb vállalataiba kívánnak befektetni - a magas hozam reményében hajlandóak kockázatot vállalni - legalább 6 éves befektetési lehetőséget keresnek - forintban kibocsátott, de a helyi piacok devizáinak árfolyamalakulásával is tervező terméket keresnek Concorde Nemzetközi Részvény Alap bruttó hozam adatai időszak Concorde Nemzetközi Részvény 2002** % % % % % % % % % % ** tört év referencia hozam % 20.06% -1.45% 26.47% 5.76% -3.33% % 26.31% 20.71% 6.57% 1év 2 év évesítve 3 év évesítve 5 év évesítve 6.85% 4.97% 10.35% 1.40% Referencia index (benchmark) 95% MSCI World, 5% RMAX Mi történt a hónap során? Összeg / érték (Ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) Eszközök összesen 6,335, % Folyószámla, készpénz 180, % Egyéb követelés 158, % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 313, % Diszkontkincstárjegyek 313, % Magyar Államkötvények % Devizás kötvények % Egyéb kötvény % Részvények 5,683, % Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. Hazai részvények % #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK Külföldi részvények 5,683, % Kollektív befektetési értékpapírok % Egyéb eszközök % Kötelezettségek öszesen -111, % Hitelállomány % Költségek -12, % Egyéb kötelezettség -99, % Nettó eszközérték (saját tőke) 6,224,131 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke % Részvények földrajzi megoszlása Egyesült Államok 50.7% Eurózóna 12.8% Nagy Britannia 10.6% Ázsia 15.1% Egyéb országok 10.8% Portfólió összetétel Részvények 92.0% DKJ 8.0% Egyéb eszközök 0.0% Költségek Vételi díj max 5% / tranzakció Visszaváltási díj max 5% / tranzakció Büntető jutalék 5% / 5 munkanapon belül Pénzügyi teljesítés T+2 Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: State Street Bank and Trust Co., BlackRock Fund Advisors Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír Zrt., Raiffeisen Bank Zrt,, HVB Bank Zrt., CIB Bank Zrt., BNP Paribas Bank Zrt., Equilor Zrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde zrt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken. Befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket. Az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

6 Havi Portfóliójelentés november Concorde Pénzpiaci Befektetési Alap* Dátum Nettó eszközérték Egy jegyre jutó nettó eszközérték Bruttó hozam éves szinten (annualizált) Bruttó hozam az adott évben (nominális) Benchmark hozam** (nominális) ,000, ,001, % 7.42% 3.59% ,131,413, % 8.89% 3.79% ,419,396, % 8.99% 3.26% ,273,218, % 6.80% 2.38% ,761,323, % 5.02% 2.05% ,817,397, % 9.76% 2.91% ,741,058, % 5.10% 2.84% ,556,423, % 4.50% 2.69% ,457,833, % 5.66% 2.90% ,050,095, % 6.61% 2.85% ,024,612, % 6.92% 2.91% ,970,539, % 3.92% 1.98% ,746,483, % 4.83% 1.90% ,649,230, % 10.44% 3.70% indulástól (4939 nap) 3,649,230, % % 2.79% Összeg/érték (Ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) Mi történt a hónap során? Eszközök összesen 3,780, % Folyószámla, készpénz % Egyéb követelés % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 3,779, % Diszkontkincstárjegyek 3,779, % Magyar Államkötvények % Devizás kötvények % Egyéb kötvény % Részvények % Hazai részvények % Külföldi részvények % Kollektív befektetési értékpapírok % Egyéb eszközök % Kötelezettségek öszesen -130, % Hitelállomány % Költségek -11, % Egyéb kötelezettség -119, % Nettó eszközérték (saját tőke) 3,649,230 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke % Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%- ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%- kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. A Concorde Pénzpiaci Alap hozamai 10% 9% 8% 7% 6% 5% 4% 3% 2% 1% 0% A Concorde Pénzpiaci Alap rövid bemutatása Befektetési politika: Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai likviditási típusú befektetési alap. Az Alapkezelő célja, hogy a forgalmazó cégeknél részvények adásvételét folytató befektetők az Alap Befektetési Jegyeinek megvásárlásával rövid távon be nem fektetett pénzük után legalább banki látraszóló betét szintű hozamot érhessenek el. Ennek érdekében az Alapkezelő törekszik arra, hogy az Alap nettó eszközértékének változékonysága a lehető legkisebb legyen. Az Alapkezelő az Alap vagyonát belföldi pénzpiaci eszközökbe állampapírokba, állampapíralapú repomegállapodásokba, bankbetétbe, az Alap vagyonát érintő kamatkockázat csökkentését szolgáló egyéb pénzpiaci eszközökbe fekteti. Az Alap portfoliójaba kizárólag legfeljebb 365 napon belül lejáró eszközök kerülhetnek. Az Alapkezelő törekszik rá, hogy az Alap portfoliójának hátralévő átlagos futamideje a 90 napot ne haladja meg. A Befektetési Jegyek tulajdonosa számára Concorde Pénzpiaci Alap a Concorde Értékpapír Rt-nél adott tőzsdei megbízásoknál fedezetül szolgál. ** A benchmark minden hónap elejétől a hónap végéig a lakossági a magyar bankrendszer egésze alapján számolt havi látra szóló forintbetét átlagkamata. (Forrás: MNB ). Forgalmazási költségek: A Befektetési Jegyek vételének és visszaváltásának jutaléka az árfolyamérték maximum 5 százaléka. (A Forgalmazó a saját üzletszabályának megfelelően ennél alacsonyabb jutalékot is meghatározhat.) Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca 50. Tel: Fax: Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde Zrt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken. Befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket. Az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

7 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Concorde Részvény Befektetési Alap Az Alap befektetési politikája Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai részvénytúlsúlyos befektetési alap. Az Alapkezelő aktív portfóliókezelést folytatva, fundamentális elemzésekre támaszkodva alakítja az Alap portfolióösszetételét. Az Alapkezelő az Alap portfoliójában átlagosan 50 százalék fölötti részvényhányadot kíván elérni, míg a fennmaradó hányadot döntő részben állampapírokba kívánja fektetni. Az Alapkezelő elsősorban hazai tőzsdei részvényekkel igyekszik feltölteni az Alap portfolióját, de adott esetben az Alap portfoliójának 30 százalékáig külföldi kibocsátású részvényeket és kötvényeket is vásárolhat. A belföldi és külföldi részvények együttes aránya az Alap portfolióján belül nem haladhatja meg az Alap nettó eszközértékének 85 százalékát. Vállalt kockázat javasolt időtáv < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Jelentős Kockázat Dinamikus Azoknak ajánljuk akik: - szeretnének egy aktívan kezelt, nagyobb részt részvényekből és kisebb részt kötvényekből álló értékpapírcsomag teljesítményéből részesedni - olyan befektetésre vágynak, melyen belül a részvények aktuális hányadát a vagyonkezelői csapat piaci várakozásai határozzák meg - legalább 5 éves időtávra keresnek befektetési lehetőséget - a részvényektől hosszú távon elvárható magasabb hozam érdekében hajlandóak kockázatot vállalni Concorde Részvény Alap bruttó hozam adatai időszak Concorde Részvény 2001** 12.90% % % % % % % % % Referencia index (benchmark)* 80% RAX, 20% RMAX % Összeg / érték (Ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) ** tört év % referencia hozam -5.32% 6.11% 7.57% 35.79% Eszközök összesen 3,321, % 1év 2 év évesítve 3 év évesítve 5 év évesítve Folyószámla, készpénz 4, % 7.13% 2.16% 4.38% -1.93% 35.46% 21.39% 12.40% % 41.90% 1.89% % Egyéb követelés 1, % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 1,089, % Diszkontkincstárjegyek 292, % Mi történt a hónap során? Magyar Államkötvények % Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai Devizás kötvények 796, % szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal Egyéb kötvény % került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: Részvények 2,219, % az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Hazai részvények 1,030, % Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó Külföldi részvények 1,189, % kamatlábán. #HIÁNYZIK Az euró 0,1%-kal #HIÁNYZIK erősödött a dollárhoz #HIÁNYZIK viszonyítva, #HIÁNYZIK egészen az Kollektív befektetési értékpapírok % 1,2986-os szintig. Egyéb eszközök 6, % Kötelezettségek öszesen -65, % Hitelállomány % Költségek -12, % Egyéb kötelezettség -52, % Nettó eszközérték (saját tőke) 3,256,313 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke 220, % Portfólió összetétel DKJ 6.7% Államkötvények 0.0% Részvények 68.9% Egyéb eszközök 24.4% Jelzáloglevél 0.0% Legnagyobb arányú részvény befektetések MTELEKOM RICHTER GSPARK TELEKOM SLOV. OTP Közvetlenül ill. származtatott pozíciókon keresztül közvetve. 1 hónappal késleltetett adat Költségek Vételi díj max 5% / tranzakció Visszaváltási díj max 5% / tranzakció Büntető jutalék 5% / 5 munkanapon belül Pénzügyi teljesítés T+2 Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam, Magnolia Finance Ltd. OTP Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír Zrt., BNP Paribas Bank Zrt., CIB Bank Zrt., Commerzbank Zrt., Equilor Zrt., Raiffeisen Bank Zrt, Sopron Bank Zrt., Takarékbank Zrt., Unicredit Bank Zrt., OTP Bank Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde zrt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken. Befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket. Az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

8 HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS november Concorde Rövid Kötvény Befektetési Alap Az Alap befektetési politikája Az Alap neve január 1. előtt Concorde Fedezeti Befektetési Alap volt. Befektetési politika: Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai rövid kötvény típusú befektetési alap. Az Alapkezelő célja, hogy állampapírok, vállalati kötvények vásárlásával, valamint fedezeti üzletek kötésével az Alap működési költségeit ellensúlyozva, a befektetők nettó hozama alacsony kockázat mellett hosszabb távon meghaladja a rövid futamidejű állampapírok hozamát. Amennyiben lehetőség nyílik rá, az Alapkezelő a tőzsdei részvények és BUX-index azonnali és a származékos piacai közötti félreárazásokat kihasználva igyekszik arbitrázs ügyletek (azonnali részvény- vagy indexvásárlás határidős eladással fedezve) segítségével az állampapírok hozamát meghaladó hozamú ügyleteket kötni. Az alap benchmarkja 80%-ban az RMAX és 20%-ban a MAX index. Vállalt kockázat javasolt időtáv < 1év 1-3 év 3-6 év 6 év < Biztonságra törekvő Azoknak ajánljuk akik: Közepes Kockázat - biztonságos befektetési formát keresnek legalább féléves időtávra - banki betéteknél magasabb hozamot szeretnének - nem kívánják befektetésüket kockára tenni Dinamikus Összeg/érték Nettó eszközérték Concorde Rövid időszak (Ezer Ft) százalékában (%) Kötvény Eszközök összesen 11,943, % % Folyószámla, készpénz 9, % % Egyéb követelés % % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 11,924, % % Diszkontkincstárjegyek 5,277, % % Magyar Államkötvények 3,675, % % Devizás kötvények 1,690, % % Egyéb kötvény 1,280, % % Részvények % % Hazai részvények % % Külföldi részvények % % Kollektív befektetési értékpapírok % % Egyéb eszközök 10, % % Kötelezettségek öszesen -140, % % Hitelállomány % Költségek -25, % Egyéb kötelezettség -114, % Nettó eszközérték (saját tőke) 13,548, % Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított abszolút értéke 707, % Concorde Rövid Kötvény Alap bruttó hozam adatai Mi történt a hónap során? referencia hozam 10.73% 16.09% 12.54% 11.54% 9.51% 5.99% 12.10% 8.20% 6.71% 7.36% 7.32% 11.55% 5.76% 4.48% Az amerikai indexek közül a Dow Jones értéke 0,5%-kal csökkent, a technológiai szektor teljesítményét tükröző Nasdaq 1,1%-ot emelkedett, az S&P 0,3%-kal került feljebb. Az európai indexek teljesítménye pozitív volt az elmúlt hónapban: az angol FTSE 1,5%-ot emelkedett, a német DAX 2,0%-ot erősödött. A kőolaj ára 3,1%-kal került feljebb, így a hónap végén egy hordó olaj ára 88,91 dollár volt. Sem a FED (0-0,25%), sem az ECB (0,75%) nem változtatott irányadó kamatlábán. Az euró 0,1%-kal erősödött a dollárhoz viszonyítva, egészen az 1,2986-os szintig. Portfólió összetétel Államkötvények DKJ Jelzáloglevelek 37.6% 59.8% 2.6% Költségek Vételi díj max 5% / tranzakció Visszaváltási díj max 5% / tranzakció Büntető jutalék 5% / 5 munkanapon belül Pénzügyi teljesítés T+2 Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmnazók: Concorde Értékpapír zrt., BNP Paribas, Magyar Takarékszövetkezeti Bank zrt., Unicredit Bank zrt., Raiffeisen Bank zrt., Equilor Befektetési zrt., CIB Bank zrt., Commerzbank zrt., OTP Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde Rt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken.befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket.az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

9 Havi Portfóliójelentés november Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap* Dátum Nettó eszközérték Egy jegyre jutó nettó eszközérték Bruttó hozam éves szinten (annualizált) Bruttó hozam az adott évben (nominális) Benchmark hozam** (nominális) ,000, ,088,359, % ,694,743, % 6.92% 6.62% ,595,551, % 7.48% 7.67% ,078,351, % 6.65% 8.50% ,302,939, % 23.09% 10.79% ,530,168, % 11.54% 5.53% ,275,349, % 7.31% 5.17% ,747,103, % 14.56% 13.29% indulástól (2604 nap) 32,747,103, % % 7.44% Összeg / érték (ezer Ft) Nettó eszközérték százalékában (%) Eszközök összesen 32,822, % Folyószámla, készpénz 693, % Egyéb követelés % Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 31,711, % Diszkontkincstárjegyek 29,667, % Magyar Államkötvények % Devizás kötvények 2,044, % Egyéb kötvény % Részvények % Hazai részvények % Külföldi részvények % Kollektív befektetési értékpapírok % Egyéb eszközök 238, % Kötelezettségek öszesen -75, % Hitelállomány % Költségek -75, % Egyéb kötelezettség % Nettó eszközérték (saját tőke) 32,747,104 Egy jegyre jutó nettó eszközérték Származtatott ügyletek nettósított, abszolút értéke 14,575, % Concorde VM befektetési alap hozamai A Concorde-VM Alap rövid bemutatása Befektetési politika: Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a Tpt. alapján származtatott termékekbe fektető befektetési alap. Az Alap potenciális befektetési területe a lehető legszélesebb és globális: bankbetétek, hazai és nemzetközi részvények illetve kötvények, devizák, egyéb befektetési eszközök, valamint ezekre és árupiaci termékekre vonatkozó származtatott ügyletek. A hagyományos befektetési alapoktól a széles eszköztáron túl abban tér el, hogy nem csak emelkedő, de eső piacon is van lehetősége hozamot elérni. Az Alap célja az állampapírok által biztosított hozamnál nagyobb hozam elérése addicionális kockázat vállalása mellett. A többlethozam elérésének érdekében az Alap magasabb kockázatú instrumentumokat is vásárol és ad el, alapvetően technikai alapú időzítéssel, az eszközöket szelektíven kiválasztva. Ha viszont az Alapkezelő nem lát megfelelő lehetőséget magasabb kockázatú instrumentumokban, akkor alacsony kockázatú eszközökbe fekteti az Alap tőkéjét, egészen addig, amíg jó vételi vagy eladási lehetőségek nem adódnak. **A benchmark október 14-től, azt követően pedig minden év elejétől egy 100%-ban az RMAX-ba ( Rövid Magyar Állampapír Index ) fektetett portfolió teljesítménye. Forgalmazási költségek: A Befektetési Jegyek vételének és visszaváltásának jutaléka az árfolyamérték maximum 5 százaléka. (A Forgalmazó a saját üzletszabályának megfelelően ennél alacsonyabb jutalékot is meghatározhat.) Amennyiben a Befektetési Jegy(ek) bármely tulajdonosa a legutoljára adott vételi megbízás időpontjától számított 5 munkanapon belül (T+5) ad visszaváltási megbízást, akkor a Forgalmazó a visszaváltási jutalékon felül jogosult további 5%-os jutalékot is felszámolni, mely az Alapot illeti meg. Ennek alapja a visszaváltott Befektetési Jegy(ek) visszaváltáskori árfolyamértéke Mi történt a hónap során? % Hó közepéig folytatódott a szemptember derekán kezdődött kockázatkerülési mód, majd a hónap második felében újra kockázatkereső üzemmódba kapcsoltak a piacok. Arany illetve Eurostoxx50 határidős vételekkel próbálkoztunk, az arany kiütött nullában, az Eurostoxx pozíciót tartjuk. Az alap 0,6%-ot emelkedett a hónap során Európa Hozam a hónapban Hozam Év eleje óta BUX 6.23% 9.61% DAX 4.87% 23.93% WIG 4.19% 9.72% PX 0.15% 4.64% CETOP 5.93% 17.23% USA S&P % 13.99% Dow Jones 1.78% 9.05% Nasdaq 1.22% 19.17% Magyar kötvénypiac A főbb indexek teljesítménye (saját devizában) RMAX 0.18% 5.86% MAX 0.11% 14.88% Az alap 10%-át meghaladó kibocsátók: Magyar Állam Concorde Alapkezelő zrt Budapest, Alkotás utca Tel: Fax: Forgalmazók: Concorde Értékpapír zrt., Magyar Takarékszövetkezeti Bank zrt., Raiffeisen Bank zrt., Equilor Befektetési zrt., CIB Bank zrt., OTP Bank Nyrt. Az alap múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, hozamra. Az alap kezelési szabályzata megtekinthető a Concorde Zrt. fiókjaiban és a forgalmazási helyeken. Befektetési döntésük meghozatalakor a befektetőknek saját maguknak kell felmérniük a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat és lehetőségeket. Az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszünk ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalunk az információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai miatt. A Concorde Alapkezelő zrt. nem vállal felelősséget a jelen kiadvány alapján hozott befektetési döntésért és annak következményeiért.

10 Pioneer USA Devizarészvény Alapok Alapja A sorozat november Piaci környezet A kedvezőtlen októberi hangulat novemberre már oldódott, amit az amerikai vezető tőzsdeindexek oldalazása, növekedése követett. Úgy tűnik, hogy az amerikai elnökválasztások eredménye csak átmeneti negatív hatással bírt az árfolyamokra, hiszen a korábban hivatalban lévő elnök nyerte meg a választást, akinek emiatt a gazdaságpolitikája és irányítási módszerei ismertek a gazdasági szereplők számára. Összességében tehát novemberben az S&P index 0,3%-ot, a Nasdaq 1,1%-ot, a Russel ,4%-ot emelkedett. A dollárral szemben az euró és a forint is erősödött, így az ezekben mért hozamok kedvezőtlenebbek. A hónap során az alapkezelő nem változtatott az eszközallokáción. Alapinformációk Befektetési cél: az észak-amerikai (elsősorban USA) részvénypiacokra irányuló, megfelelően diverzifi kált befektetéssel hosszabb távon maximális tőkenövekmény elérése. Befektetési eszközök: az Alap befektetési célját elsősorban az USA részvénypiacát megcélzó befektetési alapokon keresztül valósítja meg. A portfólió elsődleges elemeit a Pioneer nemzetközi alapkezelő csoport regionális alapjai jelentik, ezen túl egyéb, a régióban befektető befektetési alapok, tőzsdén kereskedett indexalapok (ETF-ek) is helyt kaphatnak a portfólióban. Az Alap likvid hányadát rövid lejáratú magyar állampapírok és pénzpiaci eszközök alkotják. Az alap esetében nincs tőkeáttétel, az alapkezelő a devizakockázat csökkentése érdekében fedezeti ügyleteket köthet. Referencia befektetés: 95% S&P 100, 5% RMAX BAMOSZ besorolás: Részvényalap Az Alap indulása: január 4. Letétkezelő: UniCredit Bank Hungary Zrt. Könyvvizsgáló: KPMG Hungária Kft. Teljes nettó eszközérték án: Ft Egy jegyre jutó nettó eszközérték án A sorozat: 0, Ft ISIN kód: HU Javasolt minimális befektetési idő: 3-5 év Devizanem: HUF Alap VaR mutató 1 : 2,07% Referencia befektetés VaR mutató 1 : 2,30% Alap szórás 2 : 17,92% Kockázati szint: magas Teljes költség hányados (TER mutató) 3 : ,70% 2,02% 2,02% 2,04% 2,06% 2,07% Az indulástól ig elért nettó teljesítmény Pioneer USA Devizarészvény Alap befektetés Pioneer USA Devizarészvény Alap referencia befektetés Forrás: Bloomberg, Pioneer Alapkezelő A portfólió összetétele* Nyílt végű alap befektetési jegye Egyéb eszközök** Eszközök összesen Hozamadatok Év elejétől számított hozam* 12 hónap* 2 évre** 3 évre** 4 évre** 5 évre** Indulástól** * nem évesített hozam ** évesített hozam Referencia Alap befektetés -1,00% 6,25% 5,33% 12,06% 10,36% 2,40% -1,73% -0,87% 2,24% 6,27% 12,03% 10,16% 2,05% -0,49% Egyéves hozamok ,33% 23,02% 17,12% -29,41% -2,03% 4,52% 17,46% -8,07% 12,64% -34,08% Ft Ft Ft * A portfólió összetétel az alap teljes eszközértékére vonatkozik. ** Az egyéb eszközök az alap folyószámla-egyenlegét, pénzpiaci betéteit, az úton lévő tételeket, a napi forgalmazás egyenlegét, a határidős pozíciók nettó értékét és a költségeket foglalják magukban. Havi záráskor a határidős pozíciók nettó értéke 0 Ft. Alap Referencia befektetés 12,40% 21,37% 16,34% -29,81% -8,36% 2,12% 14,21% -9,03% 10,88% -33,52% 8,4% 91,6% kerekített értékek A 10 legnagyobb súlyú közvetett részvény befektetés Súlyok* Apple Inc Google Inc Microsoft Corp Mastercard Inc Philip Morris International Inc Oracle Corp QUALCOMM Inc Coca-Cola Co Ross Stores Inc Starbucks Corp 4,4% 2,8% 2,7% 2,2% 1,9% 1,9% 1,8% 1,8% 1,6% 1,6% * Közelítő értékek, mivel a mögöttes alapok portfolió összetétel jelentései, melyek adatforrásként szolgálnak, nem eszközszintű portfoliójelentések. Az Alap múltbéli teljesítménye nem jelent garanciát az Alap jövőbeli teljesítményére nézve. A Pioneer Alapkezelő Zrt. jelen kiadványában a PSZÁF Ajánlásban és a BAMOSZ Teljesítménybemutatási és Hirdetési normáiban meghatározott időszakokra vonatkozóan mutatja be az alapok teljesítményét. Az Alap fent bemutatott hozam- és teljesítmény adatai a forgalmazási költségek levonása előtti nettó adatok. A referencia befektetés fentiekben szereplő hozam- és teljesítmény adatai az indulástól számított hozam kivételével az alapot terhelő költségek levonása utáni értékek. A referencia befektetés hozama egy olyan viszonyítási alapként használt hozam, amelyhez egy portfólió vagy befektetési alap teljesítményét mérik. Az Alap teljesítménye magasabb és alacsonyabb is lehet, mint a választott referenciaindex teljesítményét reprezentáló adat. UniCredit Telebank:

11 Pioneer Magyar Kötvény Alap A sorozat Befektetési cél: mérsékelt kockázat felvállalása mellett a hazai állampapírokéval versenyképes hozam elérése. Befektetési eszközök: elsősorban közepes és hosszabb futamidejű magyar állampapírok, emellett pénzpiaci eszközök, vállalati kötvények, jelzáloglevelek, külföldi kötvények, eseti jelleggel származtatott eszközök. Az alap esetében nincs tőkeáttétel, az alapkezelő a devizakockázat csökkentése érdekében fedezeti ügyleteket köthet. Referencia befektetés: 100% MAX Index BAMOSZ besorolás: Hosszú kötvényalap Az Alap indulása: január 24. Letétkezelő: UniCredit Bank Hungary Zrt. Könyvvizsgáló: KPMG Hungária Kft. Teljes nettó eszközérték án: Ft Egy jegyre jutó nettó eszközérték án A sorozat: 4, Ft ISIN kód: HU Javasolt minimális befektetési idő: 2 év Devizanem: HUF Alap VaR mutató 1 : 0,98%, Referencia befektetés VaR mutató 1 : 1,02% Alap szórás 2 : 6,94% Kockázati szint: közepes Teljes költség hányados (TER mutató) 3 : november Alapinformációk ,24% 1,25% 1,25% 1,25% 1,26% 1,26% 1,27% Piaci környezet A magyar állampapírok minimális erősödéssel zárták a novembert. Leginkább a 3 évnél rövidebb lejáratok hozamai csökkentek, mintegy bázisponttal. Ez annak köszönhető, hogy a Monetáris Tanács újabb 25 ponttal 6%-ra mérsékelte a jegybanki alapkamatot, illetve jelezték, hogy akár 5%-os referencia rátát is el tudnak képzelni, amennyiben az ország kockázati megítélése nem romlik. A hosszú lejáratú állampapírok nem igazán erősödtek a múlt hónapban. Ez részben annak tudható be, hogy az IMF-megállapodás megint messzebb került. Az újabb és újabb költségvetési megszorítások szerkezete igen kedvezőtlen. Ugyan a hiánycél tartása pozitív, de a szektoradókkal teljesen lerontják a növekedési potenciált. Így a GDP-arányos államadósságunk sem tud hosszú távon csökkenő pályára állni. Ez a folyamat látszik meg a hozamgörbe egyre meredekebbé válásában. Október 23-án az S&P tovább rontotta Magyarország hitelbesorolását BB+-ról BB-re. A piacon marginális hatása volt a bejelentésnek. Részben azért, mert már úgyis bóvli kategóriában voltunk, és ez az egy fokozat nem változtatott a lényegen, részben pedig azért, mert a hitelminősítők is hiteltelenné váltak a válság alatt. Az S&P mostani leminősítése is igen megkérdőjelezhető, hiszen egy olyan időszakban jött, amikor a költségvetés rendkívül alacsony hiánnyal működik, a fizetési mérlegünk pedig jelentős többletet tartalmaz. A Pioneer hazai kötvényalap egész hónapban, összességében, a referencia indexhez hasonló kamatkockázatú kötvényeket tartott. Ugyanakkor az alap összetétele eltért a benchmarktól. Túlsúlyoztuk a hosszú kötvényeket, és csak keveset tartottunk az általunk már drágának gondolt rövid lejáratokból. A jelenlegi kamatszinteken kiegyensúlyozottak egy további hozamcsökkenés vagy egy korrekció esélyei, ráadásul továbbra is erős a politikai kockázat. Az indulástól ig elért nettó teljesítmény Pioneer Magyar Kötvény Alap befektetés Pioneer Magyar Kötvény Alap referencia befektetés Kumulált infl áció Forrás: KSH, ÁKK, Pioneer Alapkezelő lő A portfólió összetétele* Magyar állampapír Vállalati és egyéb kötvények Egyéb eszközök** Eszközök összesen Hozamadatok Év elejétől számított hozam* 12 hónap* 2 évre** 3 évre** 4 évre** 5 évre** Indulástól** * nem évesített hozam ** évesített hozam Referencia Alap befektetés 19,09% 17,49% 10,28% 7,79% 10,27% 7,12% 9,73% 17,76% 15,94% 9,77% 7,01% 9,97% 7,11% 10,63% Egyéves hozamok Ft Ft Ft Ft * A portfólió összetétel az alap teljes eszközértékére vonatkozik. ** Az egyéb eszközök az alap folyószámla-egyenlegét, pénzpiaci betéteit, az úton lévő tételeket, a napi forgalmazás egyenlegét, a határidős pozíciók nettó értékét és a költségeket foglalják magukban. Havi záráskor a határidős pozíciók nettó értéke Ft. Alap 0,03% 6,40% 12,08% -0,03% 5,07% 5,85% 8,69% 12,34% -1,17% 9,66% Referencia befektetés 0,29% 5,08% 12,72% 1,30% 4,90% 5,36% 7,41% 12,60% -1,52% 10,06% 6,9% 1,2% 92,0% kerekített értékek Az 5 legnagyobb súlyú kötvény NEÉ %-ban 2022/A MÁK 2019/A MÁK 2015/A MÁK 2017/B MÁK HUSTHO /14 21,0% 11,3% 10,3% 6,7% 5,7% Az Alap múltbéli teljesítménye nem jelent garanciát az Alap jövőbeli teljesítményére nézve. A Pioneer Alapkezelő Zrt. jelen kiadványában a PSZÁF Ajánlásban és a BAMOSZ Teljesítménybemutatási és Hirdetési normáiban meghatározott időszakokra vonatkozóan mutatja be az alapok teljesítményét. Az Alap fent bemutatott hozam- és teljesítmény adatai a forgalmazási költségek levonása előtti nettó adatok. A referencia befektetés fentiekben szereplő hozam- és teljesítmény adatai az indulástól számított hozam kivételével az alapot terhelő költségek levonása utáni értékek. A referencia befektetés hozama egy olyan viszonyítási alapként használt hozam, amelyhez egy portfólió vagy befektetési alap teljesítményét mérik. Az Alap teljesítménye magasabb és alacsonyabb is lehet, mint a választott referenciaindex teljesítményét reprezentáló adat. UniCredit Telebank:

Concorde 2000 Befektetési Alap

Concorde 2000 Befektetési Alap HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS 2013. január Concorde 2000 Befektetési Alap Az Alap befektetési politikája Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai kiegyensúlyozott vegyes befektetési

Részletesebben

Concorde 2000 Befektetési Alap

Concorde 2000 Befektetési Alap HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS 2012. október Concorde 2000 Befektetési Alap Az Alap befektetési politikája Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ kategorizálása alapján hazai kiegyensúlyozott vegyes befektetési

Részletesebben

Pioneer Közép-Európai Részvény Alap A sorozat

Pioneer Közép-Európai Részvény Alap A sorozat Pioneer Közép-Európai Részvény Alap A sorozat 2012. december Piaci környezet A CETOP 20-as index a kedvező nemzetközi hangulatban 8,3%-ot emelkedett. A lengyel papírok teljesítettek legjobban, utánuk a

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.05.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 18,369,604,788

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGÛ BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.03.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 15,461,914,574

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.02.27 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 25,713,585,043

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.01.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 25,224,256,734

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 2/36 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.05.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.09.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 24,288,403,400

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.12.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 20,620,454,548

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 2/36 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.09.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/43 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.10.28 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra 2017. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.03.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 25,297,450,896

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/43 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.06.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/40 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.01.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja

Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja A sorozat Elektronikus jelentés 2013. április 30. Piaci környezet A vezető ázsiai részvényindexek áprilisi teljesítményének nem igazán lehetett meghatározni az

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/43 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.08.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/44 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.05.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû állampapírokba fektet.

Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû állampapírokba fektet. CIB Hozamgarantált Betét Alap Portfoliójelentés 2008. október 31. AZ ALAP HOZAM / KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA alacsony pénzpiaci alapok kötvényalapok vegyes alapok részvényalapok Havi jelentés magas www.cib.hu

Részletesebben

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest

Részletesebben

CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés 2013.02.28

CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés 2013.02.28 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés 2013.02.28 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 5,439,595,414

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.02.28 ISIN kód: HU0000702030 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 1,799,306,721 Árfolyam

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP 2 Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283 Típusa

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2016. január 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL VALÓDI LEHETŐSÉGEK AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe,

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉSE ELSŐ FÉLÉV. egységes szerkezetbe foglalt. által kezelt befektetési alapok, CONCORDE PB3 BEFEKTETÉSI ALAP

FÉLÉVES JELENTÉSE ELSŐ FÉLÉV. egységes szerkezetbe foglalt. által kezelt befektetési alapok, CONCORDE PB3 BEFEKTETÉSI ALAP által kezelt befektetési alapok, CONCORDE PB1 BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE PB2 BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE PB3 BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/41 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.11.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGÛ BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.01.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 12,641,232,192

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/40 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.02.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Absolute Return Derivative Investment Fund Budapest Abszolút Hozam Alap

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Állampapír Alap* Budapest Government Bond Investment Fund Budapest Állampapír Alap Budapest Government Bond

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/43 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2016.04.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû állampapírokba fektet. Ajánlott befektetési

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. november 30. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉSE - 2011. ELSŐ FÉLÉV. egységes szerkezetbe foglalt. által kezelt befektetési alapok,

FÉLÉVES JELENTÉSE - 2011. ELSŐ FÉLÉV. egységes szerkezetbe foglalt. által kezelt befektetési alapok, által kezelt befektetési alapok, CONCORDE CEE SMALLCAP SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE PB1 BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE PB2 BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE PB3 BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 148 642 567 0,8451 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok

Részletesebben

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 163 584 807 0,9113 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. december 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.08.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 22,739,150,358

Részletesebben

Oldal 3/46 HOLD 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód:

Oldal 3/46 HOLD 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód: Oldal 3/46 HOLD 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2019.06.28 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 40,158,200,600

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.10.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 20,822,932,165

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. N O V E M B E R Összefoglaló November folyamán igen pesszimista hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A hónap elején kedvezôtlenül

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 167 412 084 0,9326 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok

Részletesebben

Dialóg Február

Dialóg Február www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Az alap hozam/kockázat szerinti besorolása. Portfólió-összetétel Befektetési politika

HAVI JELENTÉS CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Az alap hozam/kockázat szerinti besorolása. Portfólió-összetétel Befektetési politika HAVI JELENTÉS Alapkezelô: CIB Befektetési Alapkezelô Zrt. Alapkezelô címe: 1027 Budapest, Medve u. 4 14. Telefon: (+36 1) 423 2400, fax: (+36 1) 489 6675 E-mail: alapkezelo@cib.hu Internet: www.cibalap.hu

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. október 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg USD Származtatott Alap 100 USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 1 373 120 USD 0,009763 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Generali Platinum Abszolút Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap 2012. augusztus Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód:

Részletesebben

Oldal 3/46 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód:

Oldal 3/46 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód: Oldal 3/46 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2019.03.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2018. március 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS 2012 Március

Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS 2012 Március Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Március Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL VALÓDI LEHETŐSÉGEK AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban

Részletesebben

Az alap teljesítménye hozamok éves szinten január év Indulástól 5,57% 16,00% 17,49% 16,99% 67,36% 0,94% 1,20 1,10

Az alap teljesítménye hozamok éves szinten január év Indulástól 5,57% 16,00% 17,49% 16,99% 67,36% 0,94% 1,20 1,10 CIB FELTÖREKVÔ RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Portfólió-összetétel Befektetési politika Egy globális részvényportfólió kiváló eleme, a világ jelentôs növekedési potenciálját hordozó térségeinek vállalatait

Részletesebben

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS Február

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS Február Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód: HU0000706437 Az

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉSE - 2012. ELSŐ FÉLÉV -

FÉLÉVES JELENTÉSE - 2012. ELSŐ FÉLÉV - által kezelt befektetési alapok PLATINA ALFA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP PLATINA BÉTA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP PLATINA GAMMA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP PLATINA DELTA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI

Részletesebben

1, Nettó eszközérték

1, Nettó eszközérték Havi jelentés 218.1.31. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2018. február 28. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú L I U S Összefoglaló Júliusban két teljesen eltérô két hetet láthattak a befektetôk a világ vezetô részvénypiacain. A hónap elsô felében még kedvezô

Részletesebben

Dialóg Származtatott Deviza Alap

Dialóg Származtatott Deviza Alap Dialóg Származtatott Deviza Alap 100% ZMAX index HU0000707732 Indulás: 2009.03.25. sorozat nettó 2 016 283 009 1,3336 A DIALÓG Származtatott Deviza Befektetési Alap célja, hogy a világgazdaság vezető devizáinak

Részletesebben

Árfolyam

Árfolyam Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Június Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az Alapkezelő

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Az alap teljesítménye a hozamok éves szinten, kivéve az éven belüli periódusok nominális hozamait szeptember 30.

Az alap teljesítménye a hozamok éves szinten, kivéve az éven belüli periódusok nominális hozamait szeptember 30. havi jelentés Alapkezelô: CIB Befektetési Alapkezelô Zrt. Alapkezelô címe: 1027 Budapest, Medve u. 4 14. Telefon: (+36 1) 423 2400, fax: (+36 1) 489 6675 E-mail: alapkezelo@cib.hu Internet: www.cibalap.hu

Részletesebben

Az alap teljesítménye a hozamok éves szinten, kivéve az éven belüli periódusok nominális hozamait június 30.

Az alap teljesítménye a hozamok éves szinten, kivéve az éven belüli periódusok nominális hozamait június 30. HAVI JELENTÉS Alapkezelô: CIB Befektetési Alapkezelô Zrt. Alapkezelô címe: 1027 Budapest, Medve u. 4 14. Telefon: (+36 1) 423 2400, fax: (+36 1) 489 6675 E-mail: alapkezelo@cib.hu Internet: www.cibalap.hu

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/39 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.10.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú N I U S Összefoglaló Júniusban vegyesen alakultak az árfolyamok a világ vezetô részvénypiacain. Az áprilisban indult áremelkedés júniusban megakadt,

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2013. GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA 2 Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283 Típusa

Részletesebben

Dialóg Június

Dialóg Június www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2018. január 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

QUANTIS HUF Likviditási Alap. Féléves jelentés 2014.

QUANTIS HUF Likviditási Alap. Féléves jelentés 2014. QUANTIS HUF Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. Budapest, 2014. augusztus 26. Cím: H-1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 79. 5. em. Cégjegyzékszám: 01-10-046082 Telefon: (36) 1 413 2280 Fax: (36) 1

Részletesebben

3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81%

3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81% Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.

Részletesebben

Az alap teljesítménye a hozamok éves szinten, kivéve az éven belüli periódusok nominális hozamait augusztus 31.

Az alap teljesítménye a hozamok éves szinten, kivéve az éven belüli periódusok nominális hozamait augusztus 31. HAVI JELENTÉS Alapkezelô: CIB Befektetési Alapkezelô Zrt. Alapkezelô címe: 1027 Budapest, Medve u. 4 14. Telefon: (+36 1) 423 2400, fax: (+36 1) 489 6675 E-mail: alapkezelo@cib.hu Internet: www.cibalap.hu

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2014.06.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 20,266,667,965

Részletesebben

Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap

Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap Éves jelentés 2007. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/5

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/5 CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Nyersanyag Alapok Alapja Megnevezése: Típus:

Részletesebben

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP 2 Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283

Részletesebben

Oldal 3/47 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód:

Oldal 3/47 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód: Oldal 3/47 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2017.09.29 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Oldal 3/46 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód:

Oldal 3/46 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP. Havi portfóliójelentés: HU ISIN kód: Oldal 3/46 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2019.01.31 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE Havi jelentés CIB Hozamvédett Betét Alap 218.6.3. PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba

Részletesebben

magas kockázat /hozam

magas kockázat /hozam CIB Hozamgarantált Betét Alap Portfoliójelentés 2009. augusztus 31. AZ ALAP HOZAM / KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA alacsony pénzpiaci alapok kötvényalapok vegyes alapok részvényalapok Havi jelentés PORTFOLIÓ

Részletesebben