Mozgások, sportmozgások a terápia és a teljesítménynövelés szolgálatában

Átírás

1 Mozgások, sportmozgások a terápia és a teljesítménynövelés szolgálatában Kälbli Katalin Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Kar Sportági Intézet 1. Bevezetés Napjainkban a rehabilitáció szót eltérő tartalommal megtöltve, többféle értelmezésben is használjuk. Laczkó Magyar György megfogalmazása szerint rehabilitáción azt a szervezett segítséget értjük, amelyet a társadalom nyújt az egészségében, testi vagy szellemi épségében huzamosan, esetleg véglegesen károsodott embernek, hogy megmaradt képességeivel ismét elfoglalhassa helyét a közösségben. (Laczkó, 2002, 5.pp) Tágabb értelemben a rehabilitáció megakadályozza, hogy a fogyatékos egyén, aki valamely emberi tevékenységében korlátozott, rokkanttá váljon és ezáltal korának, nemének és szociokultúrális környezetének megfelelő szerepét a társadalomban betölteni képtelen legyen. (Czeglédy, 2002) A fenti célok eléréséhez egy összetett tevékenységre van szükség, melynek a rehabilitáció területei közül /orvosi, pedagógiai, foglalkoztatási és szociális rehabilitáció (Czeglédy, 2002)/ a lehető legtöbbre ki kell hatnia. A cél megvalósításának eszköze lehet a sport. Az egyén teljesítményének növelése, a pszichére és a mozgásszervekre gyakorolt jótékony hatása miatt gyakran alkalmazzák az orvosi rehabilitáció eszközeként. A közösségben zajló, csoportos testmozgás (ld.: csapatsportoknál) hiszen ez megkívánja a társakhoz való alkalmazkodást- segíti a társadalomba való be ill. visszailleszkedést, nevelő hatással bír és a megmaradt képességek kiaknázására ösztönzi a károsodott egyént. Mindezek által a pedagógiai rehabilitációban is fontos szerepet tölthet be a sport. Ahhoz, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció célja is megvalósuljon, hogy a fogyatékos személy megmaradt képességeinek felhasználásával az épekkel egyenlő értékű kereső tevékenységet végezzen (Czeglédy, 2002) ezen megmaradt képességek minél magasabb szintű fejlesztésére van szükség. Ehhez a teljesítménynövekedés által a sport szintén hatékonyan hozzájárulhat. A sporttevékenység kiválasztásánál több okból is vonzó alternatívát jelentenek a labdás csapatjátékok. A közösségbe tartozás, a helyváltoztatás nélkül is eredményesen végezhető célorientált testmozgás és az izgalmas akciók, melyek az ülőröplabda sportágában megjelennek, a mozgáskorlátozott embertársaink számára is vonzó lehetőséget kínálnak. Nem csoda tehát, hogy évtizedek alatt a rehabilitáció eszköze céllá alakult, és fejlődésnek indult a mozgáskorlátozottak sportmozgalma, melyben a sportjátékok közül az ülőröplabda a kezdetektől helyet kapott. (5) 2. Az ülőröplabdázás fejlődése hazai és nemzetközi szinten A mozgáskorlátozottak sportmozgalmának fejlődését a második VH utáni időszaktól számíthatjuk, amikor angliában Dr. Ludwig Guttmann professzor vezetésével létrehoztak a háborús sérültek számára egy rehabilitációs intézetet. Itt a sportot kezdetben a rehabilitáció eszközeként használták fel, később azonban már versenyeket is szerveztek a professzor irányításával. Az első nemzetközi versenyen, 1952-ben az atlétika és úszás versenyszámai mellett már a német Sitzball elnevezésű csapatjáték is helyet kapott. A hollandok azonban nem találták megfelelőnek a Sitzballt a mozgáskorlátozottak számára, így a játékötletet alapul véve, és ennek szabályait a röplabdához hasonlóvá téve létrehozták az ülőröplabda játékát,

2 melynek szabályai a kezdetektől napjainkig egyre inkább a röplabda játék szabályaira hasonlítanak. (6) Hazánkban 1929-ben alakult meg a mozgáskorlátozottak első sportegyesülete, az NYSE (Nyomorékok Sportegyesülete). Az egyesületben az asztalitenisz, az atlétika, a labdarúgás és a sakk sportágában edzhettek és versenyezhettek a sportolók. (3) A II. VH után sajnálatos módon megszűnt a szervezett sporttevékenység hazánkban, és csak 1970-ben, a Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthonban lakó mozgáskorlátozott fiatalok részére alakult meg a HOSC (Halassi Olivér Sport Club) A sportegyesületben már a kezdetektől játszották saját szabályok szerint a Sitzball és röplabda játékok ötletén alapuló és a kézifoci csapatjátékát ben, gödöllőn volt az első nemzetközi sportakriad, ahol a Svédek bemutatták a holland típusú ülőröplabdát, a németek pedig a Sitzballt től így megkezdődött hazánkban is az ülőröplabda szabályainak kialakítása. A 80-as évekig a szabályok nagy mértékben eltértek a napjainkban érvénybe levőktől. A pálya mérete 8x10 m volt, a labda nélküli mozgás nem volt jellemző ebben az időszakban. A játékosok egymás után akár 2x is érinthették a labdát, így a sportoló akár saját magának feladhatta a labdát, azaz 3x2 érintés volt engedélyezett ig sorban alakultak a Sportegyesületek, és meghívást kaptak a versenyzők külföldi tornákon való részvételre. A külföldről hozott ismeretek alapján megkérték Csík Jánost és Nádas Pált, hogy készítsék el a hazai ülőröplabda játékszabályát úgy, hogy az a lehető legkisebb mértékben térjen el a röplabda szabályaitól ben 4 csapat részvételével (BP, Pécs, Szombathely, Eger). Az első bajnoki címet a HOSC csapata szerezte. A csapat 12 tagjából 6 fő még ma is aktívan játszik a mai 8 csapat egyikében. (5) Napjainkban a röplabda és ülőröplabda szabályok kisebb eltérésektől eltekintve teljes mértékig megegyeznek. A szabálykülönbségeket az 1. táblázat foglalja össze. Míg a röplabdában a nyitás sáncolása tilos, az ülőröplabdában ez engedélyezett. A játékosok kisebb pályán és alacsonyabb hálónál játszanak, így a labdának rövidebb utat kell megtennie, míg a játékoshoz érkezik, sebessége így relatív nagyobb. Az ülőröplabdázás több szempontból is heterogén sportág. Mivel szerencsére hazánknak jelenleg nincsenek friss háborús sérültjei, és a Heine-Medin járvány elleni Sabin-cseppet is feltalálták, így a sérült-utánpótlás is hiányzik. Annak érdekében, hogy az ülőröplabda sportága mégse szűnjön meg, hazai bajnokságban engedélyezik az ép sportolók versenyzését is. Férfiak és nők, fiatalok és idősebbek szintén egy csapatban játszanak. A kevesebb utazás érdekében a versenyeket nem a hagyományos bajnoki rendszerben, hanem tornarendszerben rendezik meg. (7, 8) 3. A vizsgálat célja Vizsgálatunk célja az alábbi három kérdés megválaszolása: Mely technikai elemek és mely érintések milyen arányban fordulnak elő az ülőröplabda sportágában? Mekkora az egy játszmára eső mozgásgyakoriság? Vajon a megváltozott játékhelyzet és a korlátozott mozgáslehetőségek ellenére az ép sportolók jobb teljesítményt nyújtanak-e mozgáskárosodott társaiknál? 4. A vizsgálat módszere Vizsgálatunkat videókamerával rögzített mérkőzés megfigyelésével végeztük. A as bajnokságban 6. És 7. Helyén álló két csapat egymás elleni mérkőzésének első játszmájában a HOSC 6 játékosát és az általuk végrehajtott 6 technikai elemet figyeltük meg (nyitás, blokk, nyitásfogadás, feladás, támadás, védekezés). A vizsgált játékosok mozgásszervi károsodásukat és nemüket figyelembe véve az alábbiak voltak: - 2 ép (1 nő és 1 férfi) játékos

3 - 1 három-végtag amputált férfi (2 alsó és az egyik felső végtag volt érintett) - 1 lábszáramputált férfi - 2, a Heine-Medin járvány áldozataként az alsó végtag motoros funkcióinak károsodása következtében bénult férfi 5. A vizsgálat eredménye Az ülőröplabda játékában előforduló technikai elemek és érintések arányai A videóelemzés során kiderült, hogy a leggyakrabban végrehajtott technikai elem az ülőröplabdában a blokk. Ennek oka, hogy a szabályok értelmében a nyitást is szabad blokkolni. Az ülő testhelyzet miatt nehezített helyváltoztatás és a labda sebességének relatív nagyobb volta miatt a sánc az ülőröplabdában a védekezés egyik legfontosabb eszköze. A feladások csekély számából következtetni tudunk arra, hogy a támadások gyakran a második labdából történnek. A különböző mozgásszervi károsodással rendelkező sportolók eltérő gyakorisággal vesznek részt az akciókban. Megfigyelhetjük, hogy a helyváltoztatást és az ülőegyensúly megtartását igénylő technikai elemek végrehajtásában a bénult játékosok kisebb gyakorisággal vesznek részt, hiszen számukra a helyváltoztatás nehezített és törzsük egyes izmainak a károsodásban való érintettsége miatt a blokkolás során a törzs egyensúlyban tartása nehezebb, mint társaiknak. Az ülőröplabdázásban az alkarérintés csak az utóbbi évtizedekben kezd elterjedni (6), ezt bizonyítja a kapott eredmény is, hiszen az alkarérintés előfordulásának gyakorisága kevéssel haladja meg a kosárérintés előfordulásának gyakoriságát. Az egy játszmára eső mozgásgyakoriság Megfigyeltük egy 16 perces játszma alatti mozgásgyakoriságot. Ennek eredményeként megkaptuk, hogy a játékosok min. 23, max. 48 akcióban vesznek részt egy játszma alatt. A Heine-Medin járvány áldozatai, azaz az alsó végtag bénult sportolók akciókban való részvételének a gyakorisága volt a legalacsonyabb, melyet a helyváltoztatás nehézségére vezethetünk vissza. Míg az egy végtag amputált versenyzőnél és az ép versenyzőknél az alsó végtag tolóereje segítheti a helyváltoztatást, a bénult játékosnál a meglévő végtag plusz terhet jelent a mozgás során. Vajon a megváltozott játékhelyzet és a korlátozott mozgáslehetőségek ellenére az ép sportolók jobb teljesítményt nyújtanak-e mozgáskárosodott társaiknál? Kíváncsiak voltunk, hogy a mozgásszervi károsodások befolyásolják-e a játékosok teljesítményét, ezért a már 6 említett technikai elem (nyitás, blokk, nyitásfogadás, feladás, támadás, védekezés) mindegyikének végrehajtását minden játékosnál kielemeztük. Egy adott technikai elem végrehajtásakor a játékosokat 1-3 pontig értékeltük. 1 pontot kapott a játékos, ha az általa végrehajtott akció pontvesztéssel járt, 2 pontot kapott, ha nem befolyásolta a labdamenet végeredményét, ill. menthető helyzetet teremtett, 3 pontot pedig akkor adtunk, ha a labda továbbítása pontos volt, vagy pontnyerést eredményezett. A kapott pontok alapján az akció eredményességének pontértékét megszoroztuk az adott technikai elem végrehajtásának gyakoriságával és elosztottuk az összes akciók számával. A kapott érték alapján minden technikai elem végrehajtására kaptunk egy eredményességi sorrendet. Mint azt a 2. táblázatban láthatjuk, minden versenyző eredményes volt valamely technikai elem végrehajtásában. A bénult játékosok azokban a technikai elemek végrehajtásában voltak

4 eredményesebbek, melyek kevesebb helyváltoztatást igényelnek. Számszerűleg is bebizonyosodott, hogy a sáncolás során a felső végtag hiánya az eredményességet negatív irányba befolyásolja, a támadásban azonban nem jelent hátrányt vagy akadályt. Az eredményességi sorrend alapján az ép férfi áll a legtöbb esetben az első helyen, de mivel több esetben gyengébb teljesítményt nyújtott, így egy összesített eredményességet is vizsgáltunk. A technikai elemek végrehajtásának vizsgálatakor kapott eredményességi sorrend alapján, a helyezések szerint 1-től 6-ig pontoztuk a versenyzőket. Az adott technikai elemet legeredményesebben végrehajtó versenyző 6, a leggyengébb 1 pontot kapott. A pontszámokat összegeztük és elosztottuk annyival, ahány technikai elemet vizsgáltunk. Ez alapján megkaptuk, hogy a legjobb teljesítményt az egy lábszár amputált férfi nyújtotta, és az ép férfi csak a második lett az összesített eredményességi listán. A harmadik helyen a bénult férfi végzett. A kapott eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy a mozgásszervi károsodás jellege nem határozza meg és nem korlátozza egyértelműen a teljesítményt, ill. hogy az ülőröplabdázásban nem jelent előnyt a mozgásszervek épsége. Az összehasonlítás jellege Röplabda Ülőröplabda A játékos 1. Pályán lévő játékosok 6 ép, egészséges játékos Nemzetközi versenyen max. 1 minimálisan mozgáskorlátozott játékos 2. Csapat összetétele Homogén (kor, nem tekintetében) A játék Heterogén (kor, nem és a mozgáskárosodás tekintetében) 1. Játékterület 18 x 9 méter 10 x 6 méter 2. Háló magassága Nőknél: 2, 24m Férfiaknál: 2, 43m Nőknél: 1, 05m Férfiaknál: 1, 15m 3. Játékosok helyzetének Talajjal érintkező lábuk Talajjal érintkező ülepük meghatározása helyzete alapján helyzete alapján 4. Labdaérintés jellemzői A talajkontaktus megszakítása bármely technikai elem végrehajtásakor megengedett 5. Technika Sánc Az ellenfél nyitásának sáncolása megengedett 6. Bajnokság lebonyolítása Hagyományos bajnoki rendszerben 1. Táblázat: A röplabda és ülőröplabda sportágak szabályeltérései Az akciók során a játékosoknak mindvégig érintkezésben kell maradniuk a pálya talajával testüknek a fenekük és válluk közötti valamelyik részével. Az ellenfél nyitását sáncolni tilos Tornarendszerben Nyílt bajnokság

5 Technikai elemek játékosok Nyitás Blokk Feladás Támadás Nyitásfoga dás 1. játékos játékos játékos játékos játékos játékos Védekezés 1= ép férfi 2= ép nő 3= Heine-Medin járvány következtében a két alsó végtag károsodott 4= Heine-Medin járvány következtében a két alsó végtag károsodott 5= jobb lábszár, bal comb és bal kar amputáció 6= jobb lábszár amputáció 2. Táblázat: A technikai elemek végrehajtásának eredményességi sorrendje a mozgásszervi károsodások figyelembe vételével 6. Összegzés A vizsgálat tanulságai többrétűek: A játékos pozitív visszajelzést kap arra vonatkozóan, hogy mozgásszervi problémái ellenére neki is lehetnek erős oldalai, ezáltal pedig önbecsülése és önbizalma megnövekszik. Szakmai tanulságként pedig megállapíthatjuk, hogy a csapatstruktúra meghatározásakor és a taktikai feladatok kijelölésekor mindig figyelembe kell vennünk a játékosok előnyös és előnytelen oldalát! Felhasznált irodalom 1. Benczúr Miklósné: Mozgáskorlátozottak sportja. Kézikönyv. MEOSZ, Budapest 2. Czeglédy Károly: A sportolók mozgásszervi rehabilitációja. Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest, Kelemenné Szakonyi Júlia: A rokkantsport néhány orvosi, pszichológiai vonatkozása, jelenlegi helyzete Magyarországon. Mozgáskorlátozottak sportja, Kézikönyv, Budapest 4. Laczkó Magyar György: Sportterápia a harántsérültek és traumás amputáltak orvosi rehabilitációjában. TF, Budapest, Nádas Pál: Akik ülve röplabdáznak. In.: A magyar röplabdázás 50 éve. Szerk.: Juni György, Budapest, Aréna, Nádas Pál: A parasport és a Paralimpiai Játékok története. Fejlesztő pedagógia, 13. Évfolyam, 2002/ O 7. Szabálykönyv. Röplabda, FIVB, Szabálykönyv. Ülőröplabda, FIVB, 2003

6