A LEGUTÓBBI NÉPSZÁMLÁLÁSOK FORRÁSMÜ VEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A LEGUTÓBBI NÉPSZÁMLÁLÁSOK FORRÁSMÜ VEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA."

Átírás

1 A LEGUTÓBBI NÉPSZÁMLÁLÁSOK FORRÁSMÜ VEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA. összeállította : ZELENY FERENCZ. * A Nemzetgazdasági Szemle" f. évi V VI. füzetében egy tanulmány jelent meg Körösi Józseftől, a főv. statisztikai hivatal igazgatójától, melyben a legutóbbi népszámlálások eredményeinek földolgozását és közzétételét összehasonlító bírálat alá veszi. A roppant anyag fáradságos áttanulmányozásának azonban csakis végső eredményei vannak az említett helyen ismertetve, míg az egész tanulmány alapját képező népszámlálási munkákat ugyanott csak idézni is, technikai okoknál fogva nem volt lehetséges. A fenti tanulmány kiegészítéseképen adjuk tehát az utolsó népszámlálásokról megjelent hivatalos forrásmunkák bibliográfiáját. Ezen közlemények évtizedenként rendesen megújuló műveletnek köszönvén létüket, a változó tartalom mellett, a bibliográfiai szempontból bennünket leginkább érdeklő külső alak többékevésbbé ugyanaz szokott maradni és így a jelen egybeállítás úgy a múlt mint a jövő népszámlálási irodalmával foglalkozóknak is, talán nem egészen fölösleges tájékoztatóul szolgálhatna. Angolország. Census of England and Wales Vol. I IV London, Ivr. XXIII+555, XXI+685, XL+531,117. Argentína. Censo generál de la provincia de Buenos-Aires el 9 de Octubre de Buenos-Aires, Ivr. LXX1I+524. Ausztria. Oesterreichische Statistik. I. Band. 1 Heft Wien, Ivr. 231, 2. Heft 121, 3. Heft 357, IL Band. 1 Heft 565, 2. Heft 79, V. Band. 3. Heft Wien, LXXIV Fővárosi statistikai segéd.

2 112 A legutóbbi népszámlálások fon-ásmííveinek bibliográfiáéi. Baden. Beiträge zur Statistik der inneren Verwaltung des Grossherzogthums Baden. 42. Heft. Carlsruhe r. XXII Heft. Carlsruhe, XX+87. Bajorország. Die bayerische Bevölkerung nach Geschlecht, Alter und Civilstand sowie nach der Gebürtigkeit. Ergebnisse der Volkszählung vom 1. December (XXXXVI. Heft der Beiträge zur Statistik des Königreichs Bayern"). München, r Zeitschrift des königlich bayerischen statistischen Bureau. Jahrgang 1881, Seite München, r. 44. Jahrgang 1882, Seite München, A népszámlálási főbb adatok községenként a Beiträge zur Statistik des Königreichs Bayern" XXXXV. füzetében közölvék. Belgium. Statistique de la Belgique. Population. Recensement général (31 décembre 1880) Bruxelles, r. CXXXVI Statistique de la Belgique. Agriculture. Recensement général de I. et IL partie. Bruxelles, CXXXVÍ1I, Bulgária. Statistique de la principauté de Bulgarie. Résultats préliminaires du recensement de la population du 1/13 janvier Sofia, r. 50. Résultats généraux du recensement de la population du 1/13 janvier Sofia, VIL tábla. Dánia. Danmarks Statistik. Statistiks Tabelvaerk. Fjerde raekke, Litra A. Nr. 3. Folkemaengden i Kongeriget Danmark den 1-ste Februar Kjobenhavn, r. CLVII+265. Egyesült Államok. Tenth Census of. the United States Vol. I. Statistics of the population of the United States at the tenth Census (June ) Washington, r. LXXXIX-f-961. Vol. IL Keport on the manufactures of the United States at the tenth Census (June ) Washington, 1883 XLIX+U98. Vol. IV. Report on the agencies of transportation in the United States Washington, Vol. V. Report on cotton production in the United States. Part I. Washington, Vol. VI. Report on cotton production in the United States. Part II. Washington, Vol. VII. Report on valuation, taxation, and public indebtedness in the United States Washington, X+909. Vol VIII. The newspaper and

3 Zeleny Ferencztól. 118 periodical press. Alaska : its population, industries, and resourees. The seal-islands of Alaska. Ship-building industry.in the United States Washington, VIII+446, VI+189, VÍ+188, VI+276. Tenth Census of the United States, Vol. IX. Report on the forests of North-America (exclusive of Mexico) Washington, IX+612. Vol. X. Production, technology, and uses of petróleum and its producta. The manufacture of coke. Building stones of the United States and statistics of the quary industry for Washington, II1+VIII+319, V+114, XIIT+410. Vol. XI. Report on the niortality and vital statistics of the United States. Part I. Washington, LXIII+767. Vol. XIII. Statistics and thechnology of the precious metals Washington, XIV+541. Vol. XIV. The United States mining laws and régulations thereunder and state and territorial mining laws, to which are appended local mining rules ang régulations Washington, IX+705. Vol. XVI. Reports on the water-power of the United States. Part I. Washington, Vol. XVIII. Report on the social statistics of cities, Part I. Washington, 188G. VII+915. Vol. XX. Report on the statistics of wages in manufacturing industries with supplementary reports on the average retail priées of nécessaires of life and on trades societies, and strikes, and lockouts Washington, XXX1V+571, VII + 117, V+29. Report on the productions of agriculture as returned at the tenth Census (June ) Washington, Statistics of the population of the United States by states, countries and minor civil divisions Washington, r. LXXXIX Compendium of the tenth Census (June ) Part I. II. Washington, LXXVI + XXXIX+IX Egyptom. Recensement général de l'egyipte. 3 mai Tome I. Le Caire, Ivr. CXXXV Elszász-Lotharingia. Statistische Mittheilungen XXL Die Ergebnisse der Volkszählung in Elsass-Lothringen vom 1. December Strassburg, r. CXXIV+274. Estland. Ergebnisse der baltischen Volkszählung vom 29. December Theil IL I. Band. Lieferung I. IL Reval, r. 101, IL Band. Reval, , III. Band. Lieferung I. II. Reval, Magyar Köny v-szemle

4 114 A legutóbbi népszámlálások forrásmttveinek bibliográfiája. Finnország. Suomenmann Virallinen Tilasto. VI. 9. Snomen väkiluku 31 p. nä Joulnkuuta I : nen vihko Helsingissä, r. 7+84, 11. Suomen väkiluku 31 p. nä Joulnkuuta : nen vihko Helsingissä, (5. Franciaország. Résultats statistiques du dénombrement de Paris, r. LX1V Görögország. STcma-CHO] tfjç 'EXXadoc IIXi)iroqji.oç Afrrçvonç, r Hessen. Beiträge zur Statistik des Grossherzogthums Hessen 24. Band, 2. Heft. Darmstadt, r India (Kelet). Report on tlie Census of British India, taken on the 17 th Februaiy Vol. I. III. London Ivr. X+473, 120+CLVI, The indián Empire. Census of Statistics of population. Vol. II. Calcutta, XI. Irland. Census of Ireland, Part I. Vol. I. Province of Leinster. Dublin, Ivr. VIII Vol. II. Province of Münster. Dublin, IV Vol. III. Province of Ulster. Dublin, 1882 IV Vol. IV. Province of Connaught. Dublin, IV+695. Part IL General Report. Dublin, XVI+427. Livland. Ergebnisse der baltischen Volkszählung vom 29. December Theil I. I. Band. Lieferung I. II. Riga, r Lieferung III. Riga, XXIV Anhang: Kartographische Darstellung der Bevölkerungsdichtigkeit in der Stad Riga. Riga, IL Band. Lieferung I. Riga, Lieferung II. Riga, (41 65). III. Band. Lieferung I. Riga, VI+123. Lieferung IL Riga, XX+64 ( ). Magyarország. A magyar korona országaiban az év elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt. I. Budapest, Ivr. XXX + 826, II. Budapest, Mecklenburg. Beiträge zur Statistik Mecklenburgs. Zehnter Band, 1. und 2. Heft. Schwerin, r Németalföld. Uitkomsten der zesde tienjarige Volkstelling in het Koningrijk de Nederlanden op den een en dertigsten December s'gravenhage, Ivr Nordbrabant

5 Zeleny Perencztől. 116 s'gravenhage, VI Gelderland, s'gravenhage, VI1I+204. Zuidholland, s'gravenhage, 1.881, Noordholland, s'gravenhage, VIIÍ+224. Zeeland, s'gravenhage, V1II Utrecht, s'gravenhage, YIIIX123. Friesland, s'gravenhage, VIII+112. Overijssel, s'gravenhage, VIII Groningen, s'gravenhage, VIII+123. Drenthe, s'gravenhage, VIII Limburg, s'gravenhage, VIII Német birodalom. Statistik des Deutschen Reichs. Band LVII. Die Volkszählung' im Deutschen Reich am 1. December Berlin, r. LXXXIV+251. Norvégia. Resultaterne af Folketaellingeu i Norge 1 Januar ste Hefte, Kristiania, r. 70+VII. 2 det Hefte, Kristiania, (71 138). 3 die Hefte, Kristiania, ( ). Olaszország. Censimento della popolazione del Regno d'italia al 31 Dicembre Volume I. Parte I.Roma, r Parte IL Roma, Volume II. Roma, Volume III. Roma, Relazione generale o confronti internazionali. Roma, XCVI Risultati sommari del censimento 31 Dicembre Roma, Risultati sommari del censimento della popolazione del Regno eseguito il 31 Die Roma, Censimento della popolazione del Regno d'italia (31 Dicembre 1881). Roma, VIII A népszám községenként kimutatva, a következő három kiadványban : Circoscrizioni giudiziarie in relazione con le circoscrizioni ammiinstrativi secondo il censimento üel 31 Dicembre Roma VII Circoscrizioni ecclesiastiche in relazione colle circoscrizioni amministrative secondo il censimento del 31 Dicembre Roma, r. XXTII+309. Dizionario dei comuni del Regno e delle frazioni nelle quali si dividono secondo il censimento al 31 Dicemb Roma, r. VI+250. Oldenburg. Statistische Nachrichten über das Grossherzogthum Oldenburg. Neunzehntes Heft. Oldenburg, r Poroszország. Preussischen Statistik LXVI. Die definitiven Ergebnisse der Volkszählung vom 1. December Berlin, r. LXXXVIII+123. Portugália. Estatistica de Portugal. Populaçao. Censo no 1. de Janerió Lisboa, r. XL *

6 116 A legutóbbi népszámlálások forrásmfiveinek bibliographiája. SMtország. Ninth decennial Census of the population ofscotland taken 4 April Vol. I. Edinburgh, Ivr. XVI+351. Vol. II. Edinburgh, LX1II Spanyolország. Iiesultados générales del Censo de la población de Espana, segun el empadronamiento hecho en 31 de diciembre de Madrid, r. YIII + G01. Censo de la población de Espana, segun el empadronamiento hecho en 31 de diciembre de Tomo I. Madrid, Ivr. XXXV+839. Tomo II Madrid, XV Svájcz. Schweizerische Statistik. LI. Bern, r. XLIX-f 296. LVI. Bern, XXJX LIX. Bern, XLVII Svédorsmg. Bidràg tili Sveriges officiela Statistik. A) Befolkningsstatistik. Ny följd. XXII: 2. Stockholm, r. XXI+215. XXII: 3. Stockholm, LXII Szászország. Zeitschrift des königlichen sächsischen statistischen Bureaus. XXVJI. Jahrgang S und Dresden, r XXVIII. Jahrgang S Dresden, XXIX. Jahrgang S Dresden, Kalender und statistisches Jahrbuch für das Königreich Sachsen. Jahrgang S Dresden, r. 6. Jahrgang S. 15. Dresden, Szerbia. Statistique de la Serbie. IX. vol. (S ) Belgrade, r Thüringia. Das Ergebniss der Volkszählung vom 1. December im Grossherzogthume Sachsen, im Herzogthume Sachsen- Altenburg und in den Fürstenthiimern Schwarzburg-Sondershausen. Schwarzberg-Kudolstadt, Beuss älterer Linie und Keuss jüngerer Linie. Weimar, r. VI+136. Württemberg. Wtirttembergische Jahrbücher für Statistik und Landeskunde. Jahrgang S. 588 G15. Stuttgart r. 28. Jahrgang S Stuttgart,

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,

Részletesebben

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal: 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló

Részletesebben

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam Konkordanz zwischen der Akademie-Ausgabe und dem von Joachim Friedrich Feller herausgegebenen Otium Hanoveranum Leibniz-Editionsstelle Potsdam Stand: Sommer 2017 In der ersten Tabelle sind die Stücke nach

Részletesebben

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp JÁRÁSBÍRÓSÁG 6 354 3 2 92 259 141 220 22 336 Budapest Környéki Törvényszék Fővárosi

Részletesebben

./ (342) , ; -mail:

./ (342) , ; -mail: 2046 28 2008., 28.02.2008. 96-63-5905017458-04022010-089 4 2010. «.» 16 04 2010.»,.. 2010. ), :., 2.. 95/10-8. 20/10-9 : :., 2010. 20/10-9 2.. 20/10-9 3...4 1.....9 2.., 2 (1932-1941)...55 3. (1932-1941)...93...95

Részletesebben

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz

Részletesebben

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74 Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán

Részletesebben

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója azokról az államokról, melyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója azokról az államokról, melyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van A Közbeszerzési Hatóság útmutatója azokról az államokról, melyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van (KÉ 2012. évi 129. szám, 2012. november 9.) A Közbeszerzési Hatóság

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2007. FEBRUÁR 16. ÁRA: 1134 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Oldal JOGSZABÁLY 366/2006. (XII. 28.) Korm. r. A közigazgatási hivatalokat

Részletesebben

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com

Részletesebben

Változásmutató 2010. november válogatás

Változásmutató 2010. november válogatás Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 1946 1967 15,13 ifm I. Ajkai szeretetotthon iratai 1. doboz 1. Levelezés 1950 1960 2. SZTK iratok és fizetési jegyzékek 1956 1960 3. Gyermekfelvételi

Részletesebben

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 Nagykanizsai Irányi Dániel Gimnázium iratai 1951-1955 Elhelyezve: 34 1B 3-6, 1C 2-8, 1D 2-5

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok Törvények (2011.04.25.) Magyarország Alaptörvénye 1952. évi IV. 1959. évi IV. a házasságról, a családról és a gyámságról a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...4 1. A törvény célja...4 2. A törvény hatálya...4

Részletesebben

I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben

I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben 17* TÁBLÁK I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben II II. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben III. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben Ill IV IV. t. Makkay : Az újkenézi kelta lelet

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETİ Jelen ismertetı a 2011. február 16-a és 2011. március 22-e között a Magyar Közlöny 2011. évi 14-30. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2011. évi

Részletesebben

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX. 1-298. Bunte Woche 1932-1934 Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Burgenländische Freiheit 1930-1931 Nem teljes Burgenländische Freiheit

Részletesebben

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog Prugberger Tamás Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog $sj,.complex Wolters Ktuwer csoport TARTALOM Előszó 19 I. RÉSZ A MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁS EREDETE, RENDSZERE ÉS ALAPELVEI 23 I.

Részletesebben

VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS

VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ . sz. melléklet JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a Magyar Közlöny 2014. évi 84-156. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2014. évi XXIV. törvény Az Oroszországi Föderáció

Részletesebben

4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta.

4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta. I. Szigetkötszerek vízlepergető 24 320 2 054 000 1 151 960 805 200 723 680 261 921 II. Szigetkötszerek 6400 133 180 124800 235 800 152040 109000 197400 103 262 nem III. Szigetkötszerek antibactreiális

Részletesebben

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET 06. évi. törvény Magyarország 07. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk () bekezdése alapján Magyarország 07. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Részletesebben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK...8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK...8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9 TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK...8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9 ELS RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...10 I. Fejezet Az illetékekre vonatkozó általános rendelkezések...10

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása Összefoglaló tájékoztatás visszavonása A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. A Közbeszerzési Hatóság honlapján történő közzétételre. I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje

Részletesebben

Grafikonok jegyzéke List of figures

Grafikonok jegyzéke List of figures Grafikonok jegyzéke List of figures 1. A népesség nemek és korcsoportok szerint, január 1.... IX Population by sex and age-groups, 1 January 2. Népmozgalom ezer lakosra... IX Vital events per thousand

Részletesebben

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Alsó-Fehér, Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda megyében,

Részletesebben

I/A.sz. kút műszaki adatai. Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m.

I/A.sz. kút műszaki adatai. Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m. I/A.sz. kút műszaki adatai Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m. Csövezés: 0.00 47,00 m-ig DN 340 0,00 80,00 m-ig DN 225 55,00 66,00 m-ig 70,00 74,00

Részletesebben

KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., 2012. ÉVBEN

KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., 2012. ÉVBEN KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., 2012. ÉVBEN I. Kerület 22/1998. (XII.22.) 1.169.- Ft /m2/év 1.240.- Ft /m2/év 1.292.- Ft /m2/év 1.500.- 29/1995.

Részletesebben

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Temetési helyek, illetőleg az újraváltás díjai. 10 évre 20 évre. 20 évre. 20 évre

Temetési helyek, illetőleg az újraváltás díjai. 10 évre 20 évre. 20 évre. 20 évre A rendelet-tervezet 1 számú melléklete 2. számú melléklet Temetési helyek, illetőleg az díjai 1.) NAGYERDEI KÖZTEMETŐ Sírboltok díja 2 koporsónként 60 évre 144 000,- Ft Dísz sírhelyek a Örök 24 058,- Ft

Részletesebben

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19. levélcím: 6001 Kecskemét, Pf: 186. téc76 482:6Í1;fá5z76 48 1:074, e-mai1~ii1ki~@1üi~hu t~% ~ 1 HIRDETMÉNY TERMŐFÖLD-HASZONBÉRLETI

Részletesebben

Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez

Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez Gazdaság I. táblázat: A Közép-magyarországi régió, és gazdasági fejlettsége országos összehasonlításban KözépMagyarország 1998- - GDP működő vállalkozás GDP

Részletesebben

Index. day, xxxiv, xxxix, xli, 73 75, 81, 82, calculation, xxxii, 7, 21, 27, 54, 83

Index. day, xxxiv, xxxix, xli, 73 75, 81, 82, calculation, xxxii, 7, 21, 27, 54, 83 Index Āryabhaṭa, xi, xiii, xvi xix, xxi, xxvii, xxxii, xxxiii, xxxv, xxxix, xl, xlii xlviii, li, liii, 1, 2, 6, 9, 17, 18, 39, 58, 71, 86, 108, 121, 133, 137, 150, 152 altitude, xxxix, 73, 74, 118 arc,

Részletesebben

2014-2015 NB I/B nők kelet

2014-2015 NB I/B nők kelet 1. Orosházi NKC 2. Hajdúnánás Termál SC 3. Abonett KC 4. Nyíradonyi VVTK 5. DVSC-TVP II 6. Eszterházy KFSC 7. Kecskeméti NKSE 8. Balmazújvárosi NKK 9. K.Szeged-Algyő 10. Kispesti NKK 11. Gödi SE 12. Szent

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Ábrák jegyzéke List of figures

Ábrák jegyzéke List of figures Ábrák jegyzéke List of figures 1. A gyermeknépesség eltartottsági rátája, 2011. január 1-jén... IX Child dependency ratio, 1 January 2011 2. Az idős népesség eltartottsági rátája, 2011. január 1-jén...

Részletesebben

1. Halandósági arányok a rák előfordulási helye és foglalkozás szerint Fehér férfiak, VSA, 1950 Férfiak és nők, Anglia és Wales, 1959 63

1. Halandósági arányok a rák előfordulási helye és foglalkozás szerint Fehér férfiak, VSA, 1950 Férfiak és nők, Anglia és Wales, 1959 63 KÖZLEMÉNYEK 121 r á k h a l a n d ó s á g t á r s a d a l m i-g a z d a s á g i STÁTUSZ s z e r i n t * A társadalmi-gazdasági státusz szerinti halandósági vizsgálatok azt mutatták, hogy a legmagasabb

Részletesebben

> a 1 Maths-V (Hindi)

> a 1 Maths-V (Hindi) esavy esfl N.C.E.R.T. a Maths-V (Hindi) > = = a Maths-V (Hindi) = = x x =... a Maths-V (Hindi) > = < < = a Maths-V (Hindi) a Maths-V (Hindi) a 6 Maths-V (Hindi) a Maths-V (Hindi) < > a 8 Maths-V (Hindi)

Részletesebben

I V A D É K A I K K A L

I V A D É K A I K K A L Szilvásváradi lipicai anyakancák K K A L 115 Betalka XXIV XI000933146 1993 szürke 293 Betalka XXIX Kancacsalád: IM982062007 Született: 1998.02.23. Tenyésztôje: Nemzeti Ménes, Lipica, Szlovénia 580 Maestoso

Részletesebben

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 47 C VONAL KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 48 NONIUS VII (2668 171) 49 (1972) 153 Nonius VI 6 Paraj (1978) 608 Nonius D XI 6 Ibi Nonius VI 74 O Bajan Nonius 1 Paréj Nonius C XXVIII 435 Nonius

Részletesebben

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85 Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. CXXII. törvény rendelkezései alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és Vám- és Pénzügyőrség összeolvadásával

Részletesebben

2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről 1

2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2014. évi LXXXVIII. törvény 2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről 1 2016.01.02. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ KÖNYV...............................................

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Egységes szerkezetben a 8/2010. (IV.12.) Ök. sz. rendelettel.

Részletesebben

DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN ÁRAK. 2009. december 7. IL DIVO London, Egyesült Királyság Lekérésre

DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN ÁRAK. 2009. december 7. IL DIVO London, Egyesült Királyság Lekérésre IL DIVO KONCERTEK A legnépszerűbb opera kvartett, az Il Divo, 2004-ben jött létre Simon Cowell irányításával. Az opera virtuóz vegyítése a romantikus és népszerű pop dalokkal nagy vihart kavart a világban,

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE 2009. december 31. V. MEZŐVÁROSOK, 1848-TÓL RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROSOK, 1929-TŐL MEGYEI VÁROSOK LEVÉLTÁRAI CSONGRÁD VÁROS LEVÉLTÁRA

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI

Részletesebben

A magyar felsõoktatás helye Európában

A magyar felsõoktatás helye Európában Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975.

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975. MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA a Budapest VII. kerület Baross tér 13. szám alatti Társasháznak Helyrajzi szám: 32975. Budapest, 2013. Szerkesztette és ellenjegyezte: Dr. Bohanek

Részletesebben

Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában

Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában Kalmár Gabriella A vizsgálat célja Az Európai Unió és Magyarország egészségügyi helyzetének,

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása.

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele 7/2012.(II.14.) szám Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása H a t á r o z a t Mátraszele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Salgótarján

Részletesebben

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények 1. Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Törvények 2. 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 3. 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten

Részletesebben

IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL

IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL I. FEJEZET - BEVEZETÉS... 3 I. Nemzetközi szerződések... 3 II. Általános információk... 4 III. A bűnügyi jogsegély formái és az alkalmazandó

Részletesebben

Konföderáció Ágazati szakszervezet 2011.februári taglétszám (fő) SZEF Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. SZEF Pedagógusok Szakszervezete

Konföderáció Ágazati szakszervezet 2011.februári taglétszám (fő) SZEF Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. SZEF Pedagógusok Szakszervezete Nemzetgazdasági Minisztérium Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság ORMB Jelentés 4/c. sz. melléklet Ágazati (szakmai) szakszervezetek, szakszervezeti szövetségek közalkalmazotti jogviszonyban

Részletesebben

2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. január 30. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. III. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ)

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029635 Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) Érvényes: 2010. január 29-étől TARTALOMJEGYZÉK Téma Oldal BEVEZETÉS 5 I. RÉSZ A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ADATAI

Részletesebben

MISKOLCI EV. JOGAKADÉMIA TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZÉSEINEK TÁRA * 35. SZÁM KRIMINALITÁS ÉS BEVÁNDORLÁS

MISKOLCI EV. JOGAKADÉMIA TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZÉSEINEK TÁRA * 35. SZÁM KRIMINALITÁS ÉS BEVÁNDORLÁS MISKOLCI EV. JOGAKADÉMIA TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZÉSEINEK TÁRA * 35. SZÁM KRIMINALITÁS ÉS BEVÁNDORLÁS TANULMÁNY A KRIMINALAETIOLOGIA ÉS KRIMINALPOLITIKA KÖRÉBŐL ÍRTA DR. HACKER ERVIN MISKOLCI JOGAKADÉMIAI NY.

Részletesebben

ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013.

ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013. ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013. SZAVAZÁS I. Két forduló: I. Véleményfelmérés: (formális írásbeli szavazás) épületenként a tulajdonosok legnagyobb támogatását

Részletesebben

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

Hatáserősség Gyógyszerforma Az alkalmazás módja. 50 μg adagonként. Szuszpenziós adagolt orrspray. Szuszpenziós adagolt orrspray.

Hatáserősség Gyógyszerforma Az alkalmazás módja. 50 μg adagonként. Szuszpenziós adagolt orrspray. Szuszpenziós adagolt orrspray. I. melléklet Felsorolás: megnevezés, gyógyszerforma(k), gyógyszerkészítménydózis(ok), alkalmazási mód(ok), forgalomba hozatali engedély jogosultja(i) a tagállamokban 1 Ausztria Merck Sharp & Dohme Ges.m.b.H.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

7 JEGYZETEK. = Magyar Erdész = Magyar Országos Levéltár (Bp.)

7 JEGYZETEK. = Magyar Erdész = Magyar Országos Levéltár (Bp.) 7 JEGYZETEK Rövidítések Bp. Buc., Bük. EL. FM.jel. KKIKJ. Kvár. ME. OL. = Budapest = Bukarest = Erdészeti Lapok = A földmívelésügyi m. kir. ministemek... évi működéséről a törvényhozás elé terjesztett

Részletesebben

Type of activity Field or subject Target group Number of participants

Type of activity Field or subject Target group Number of participants Date/Duration/ Venue 7th of January 10-11th of January 14-18th of January 22th of January 22th of January 4-8th of February 27th of February February Type of activity Field or subject Target group Number

Részletesebben

EURÓPA ÉS TE. Az Európai Unió Tanácsa

EURÓPA ÉS TE. Az Európai Unió Tanácsa EURÓPA ÉS TE Az Európai Unió Tanácsa Megjegyzés Ezt a kiadványt a Tanács Főtitkársága készítette, és kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. Ezért a kiadvány nem alapozza meg sem az EU intézményei sem

Részletesebben

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos 2014. szeptember 14. Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest. XII. 29.) művészettörténész néprajzos Névváltozata Balogh, Hélène Balogh Jolán testvére 935 Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészdoktor

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Bács-Kiskun Ügyiratszám: 00017/13-MFKK MFKB Ügyintéző: Gaál Bernadett Ügyintéző telefonszáma: 76/ 501-519, 70/ 933-4792 A Bács-Kiskun Megyei fejlesztési

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék 2012/11. szám Budapest, 2012. július 09. Szám: 22655/2012. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 9/2012. (VI. 29.) ORFK utasítás az általános

Részletesebben

Szent Márton ábrázolások játékokon

Szent Márton ábrázolások játékokon Szent Márton ábrázolások játékokon Számtalan helyen találkozhatunk Szent Márton-ábrázolásokkal. A Répcelaki Szent István Király Plébánia területén sok játékot, többségében kirakókat találunk, amelyek Szent

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben Jóváhagyta: 3/29/2016. sz. határozatával a Takarékszövetkezet Igazgatósága Hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

Az alábbi Észak-amerikai államokban találhatók, kemény fagytűrésű /hardy/ kaktuszok, yukkák:

Az alábbi Észak-amerikai államokban találhatók, kemény fagytűrésű /hardy/ kaktuszok, yukkák: Az alábbi Észak-amerikai államokban találhatók, kemény fagytűrésű /hardy/ kaktuszok, yukkák: Új- Mexico, Arizona, Utah, Colorado,Oklahoma, Nevada, Kansas, Kalifornia, Texas, Nebraska, Wyoming, Montana

Részletesebben

MAGYAR ÉS EURÓPAI MUNKA- ÉS KÖZSZOLGÁLATI JOG

MAGYAR ÉS EURÓPAI MUNKA- ÉS KÖZSZOLGÁLATI JOG Prugberger Tamás MAGYAR ÉS EURÓPAI MUNKA- ÉS KÖZSZOLGÁLATI JOG (A magyar és a közép-kelet-európai munka- és közszolgálati jog reformja a nyugat-európai államok jogi szabályozásának tükrében, az amerikai

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2013. december 12-e és 2014. január 21-e között a Magyar Közlöny 2013. évi 207-225. és 2014. évi 1-7. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. A

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2005 2013 ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Közzéteszi: Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Bűncselekmények 2005 2007 2009 2011 2013 Összesen 436 522 426 914 394 034 451 371 377 829 Személy

Részletesebben

Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt.

Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt. Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt. 8 egyezmény 4 mérföldkő IÜG CIM COTIF 1890 1924 1933 1952 1961 1970 1980 1999 Kezdetek Hidegháború Intézményesülés Liberalizáció KTN 2016.09.20 CIM 2 KTN

Részletesebben

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE 85 MAGYAR KÖZLÖNY 0. évi 7. II. Törvények 0. évi CCIV. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl* Az Országgyûlés az Alaptörvény 6. cikk () bekezdése alapján Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl

Részletesebben

Tárgy: Kérelem a 2002. évi XIII. törvény egyes szakaszainak megsemmisítésére

Tárgy: Kérelem a 2002. évi XIII. törvény egyes szakaszainak megsemmisítésére Budapest, 2002. július 1. /2002 Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1015 Budapest Donáti u. 35/45. Tárgy: Kérelem a 2002. évi XIII. törvény egyes szakaszainak megsemmisítésére Tisztelt Alkotmánybíróság!

Részletesebben

25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet

25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet A rendelet egyes részei eltérő időpontban lépnek hatályba. Jelölésük: fekete színnel: a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba (2016.03.04.). piros színnel: Az 1. (2) bekezdése, az 5. (4) bekezdése,

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

A termékenység területi különbségei

A termékenység területi különbségei 2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása

Részletesebben

...BAJNOKSÁG. ... /... évben

...BAJNOKSÁG. ... /... évben 1/9 Sorsz. CSAPAT 1. GYOMAENDRŐDI NKSE 2. ABONYI KC 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI LKC 4. CSORVÁSI SK 5. BÉKÉSCSABAI ENKSE II 6. TÚRKEVEI VSE 7. SZARVASI NKK 8. MAROSMENTI NKSE 9. GYULAI SE 10. LAJOSMIZSEI UKC 11.

Részletesebben

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye. Táblamellékletek

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye. Táblamellékletek Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Bihar, Máramaros, Szatmár, Ugocsa, Közép-Szolnok,

Részletesebben

Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje

Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje 1. sz. függelék A VMKI SZMSZ Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje I.) Az igazgató közvetlen 1. Igazgató-helyettes 2. Gazdasági Igazgató-helyettes 3. Humán Szolgálat 4. Ellenőrzési

Részletesebben

novakpeter77@yahoo.com

novakpeter77@yahoo.com Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név DR. NOVÁK PÉTER Telefon +36-62-34-25-22 Fax +36-62-54-52-82 E-mail Állampolgárság novakpeter77@yahoo.com MAGYAR TANULMÁNYOK Dátum 1997-2004 Dátum 2004 - Szegedi

Részletesebben

javasolt minimum Iskolai rendszerű képzési idő Iskolarendszeren kívüli képzési idő óraszám

javasolt minimum Iskolai rendszerű képzési idő Iskolarendszeren kívüli képzési idő óraszám kívüli felelős miniszter 4 34 543 01 Abroncsgyártó 8 XIV 3 év 960-1440 óra 400-600 óra szakértői javaslat 5 55 344 01 Adótanácsadó 15 XXIV - 280-420 óra változatlan pü T, adópolitikáért felelős miniszter

Részletesebben

A projekt programjának és állásának ismertetése

A projekt programjának és állásának ismertetése A projekt programjának és állásának ismertetése 2013. október Vázlat A projektről Az eddigi tevékenységek A terveze6 programok 1. A projektről Az áldozatsegítésről Pályáza3 felhívás Konzorciumi partnerek

Részletesebben

dr. Gyulai László Illés Ivánné dr. Paróczai Péterné dr. Sándorné Új Éva PÉNZÜGYEK PÉLDATÁR a mérlegképes könyvelõk írásbeli vizsgáihoz

dr. Gyulai László Illés Ivánné dr. Paróczai Péterné dr. Sándorné Új Éva PÉNZÜGYEK PÉLDATÁR a mérlegképes könyvelõk írásbeli vizsgáihoz dr. Gyulai László Illés Ivánné dr. Paróczai Péterné dr. Sándorné Új Éva PÉNZÜGYEK PÉLDATÁR a mérlegképes könyvelõk írásbeli vizsgáihoz Szerzõk: dr. Gyulai László, 2008 Illés Ivánné dr., 2008 Paróczai Péterné

Részletesebben

Budapesti mozaik 5. Lakáshelyzet

Budapesti mozaik 5. Lakáshelyzet 27/16 Összeállította: Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 16. szám 27. május 29. Budapesti mozaik 5. Lakáshelyzet A tartalomból 1 Lakásépítés 3 Lakásállomány használati

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

HU 1. MELLÉKLET (1/2. rész) a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX)

HU 1. MELLÉKLET (1/2. rész) a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX) HU 1. MELLÉKLET (1/2. rész) a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX) az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek

Részletesebben