ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. 1"

Átírás

1 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

2 Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az Őrállók földjén, ebben a csodálatos őrségi, rábavidéki tájban, melynek természeti, táji, településszerkezeti értékei 2002 óta nemzeti parki oltalom alatt állnak. Ott, ahol megmerülni jó: az Árpád-kori templomok, haranglábak hangulatában, a színpompás réteken fodrozó szellő simogatásában. Ott, ahol szerről szerre barangolva völgytalpból a dombhátra hágva a felfedezés öröme által üzen a táj. Ahol a szónak még súlya és íze, a régi neveknek csengése, a megőrzött tárgyaknak és tájba simuló épületeknek üzenete van. Ahová illenek Kányádi Sándor Erdélyország által ihletett sorai: tavaszak nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül (Kányádi Sándor: Előhang) E sorok mezsgyéjén invitáljuk, fedezze fel e tájban megbúvó ezernyi csodát és önmagát! BEVEZETŐ Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve Őrség. Az Őrség hazánk egyetlen olyan tájegysége, ahol a lakosság a honfoglalás óta folyamatosan egy helyben él. Az évszázadok során az itt élők a természettel harmóniában élve alakították ki a táj arculatát, kisparcellás gazdálkodásukkal, tájba simuló épületeikkel megteremtve annak hosszútávon fenntartható sokszínűségét. A térség legnagyobb vízfolyása a Rába folyó. A Sárvárig terjedő szakasza Magyarország egyik legtermészetesebb állapotban megmaradt folyóvize. Különleges értékeinek megőrzése érdekében szeptember 29-én felkerült a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére alapított Ramsari egyezmény listájára. E csodálatos táj természeti, kultúrtörténeti, néprajzi értékeinek megóvására az Őrségi Nemzeti Park ügyel, melyet március 1-jén hoztak létre hazánk tizedik nemzeti parkjaként. 2 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

3 nemzeti parkunkról... Nedves rétek élővilága A dombok közti völgytalpakat átszelő hidegvízű patakok mentén dúsfüvű nedves láprétek alakultak ki. E láprétek sok védett növénynek köztük számos jégkorszak utáni, úgynevezett reliktumfajnak adnak otthont. Áprilisban kockásliliomra bukkanhatunk, májusban a zergeboglár tojássárgája nagyságú és színű virágai tűnnek elénk, vagy a kecses szibériai nőszirom alkot lila tengert. Máshol sárga sásliliom díszlik vagy a gyapjúsás fehér pamacsait borzolja a szél. Találkozhatunk a magashegységekből lehúzódó fajokkal pl. a rózsaszín virágú kígyógyökerű keserűfűvel és a réti palástfűvel. A nedves rétek májusi orchideája a széleslevelű ujjaskosbor, melyet bordó-barna foltos leveleiről könnyen felismerhetünk. Júniusban ugyanezeken a réteken egy másik orchidea, a fehér színű kétlevelű sarkvirág virít. A nyár derekán kenyérbélcickafark virágai alkotnak fehér szőnyeget, ekkor bontja virágfüzéreit a fehér zászpa is. A nyár végén a kornistárnicsok tömege encián kékbe öltözteti a nedves réteket, megtarkítva az őszi vérfű jellegzetes bordó bugáival. Az üde réteket szeptemberben az őszi kikerics halványlila virágai színesítik. Száraz rétek A száraz domboldalak rétjein a legkülönbözőbb színek keverednek, tarka virágszőnyeget alkotva. A réti kakukkszegfű rózsaszínje, a harangvirágok halványlilája vegyül a bakszakáll és a boglárkák sárgájával, a fehér margaréta fejecskékkel. Ezeken a száraz réteken április közepétől tömegesen fordul elő az agárkosbor, amit itt kakukkvirágnak is neveznek, kicsit később pedig egy másik orchidea bontogatja szirmait, a sömörös kosbor. A nyár kakukkfű - és szénaillattal, pacsirtaszóval, tücsök muzsikával tölti meg a száraz réteket. Júniusban főként a Rábavidéken találkozhatunk a látványos rablópillével, ami gyors, harcias mozgásával, élénk citromsárga színével hívja fel magára a figyelmet. Ősszel virágzik orchideáink közül az őszi füzértekercs, mely könnyen felismerhető jellegzetes fehér csavarodott virágzatáról. Szintén ezen évszak virága a szúrós virágzatú szártalan bábakalács. A Rábavidék kaszálórétjeinek értékes fajai az alpesi régióból lehúzódó, többnyire élénk színű, apró nedű - és csigagombák. Ezeknek, a magashegységek havasi rétjeire jellemző gombafajoknak a megtelepedését a rendszeres kaszálás és szénalehordás tette lehetővé. 4 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

4 Erdők Az Őrségi Nemzeti Park területének 63 % - át borítják erdők. A terület legjellemzőbb erdőtársulásai az elegyes - vagy elegyetlen erdei fenyvesek, melyekben megtalálható valamennyi körtike fajunk. A háborítatlan fenyvesek mélyén az as évekig élt a siketfajd is. A fenyvesek mellett gyertyános - tölgyesek, bükkösök gazdagítják a tájképet. Ezeknek az üde erdőknek kora tavaszi színpompás növényei a kakasmandikó, a tavaszi tőzike, a hóvirág, a májvirág és a kék színű csillagvirág. Ősszel ugyanezen erdőket a sötétkék fecsketárnics és a lila erdei ciklámen tömegei díszítik. A Rábavidéken a magasabb régiókra jellemző lucfenyő, vörösfenyő, jegenyefenyő és havasi éger is megtalálható. A nyár és az ősz különféle gombákkal tölti meg az erdő alját a királyvargányától, a sárga rókagombáig. A zátonyokon billegető cankó és kis lile fészkel. Gyakran láthatunk itt táplálkozó szürke gémeket és jégmadarat. A Rába halfaunája rendkívül gazdag: megtalálható itt a kőfúró csík, a selymes durbincs, a küllők valamennyi faja; itt él a magyar - és német bucó hazai állományának jelentős része. A lefűződő holtágak vizében helyenként a sulyom alkot összefüggő szőnyeget. A folyót ártéri fűzligetek kísérik, ahol a hód és a fokozottan védett vidra jellegzetes nyomaival is találkozhatunk. VIZEK, VÍZPARTOK A völgyekben futó kristálytiszta vizű patakocskák partját páfrányos égerligetek kísérik. A vízben apróbb - nagyobb rákokkal találkozhatunk, jellemző a fürge cselle, a sújtásos küsz és a ritka dunai ingola. A vízparton különböző szitakötő fajokat figyelhetünk meg: kisasszony szitakötőt, csermely szitakötőt, erdei szitakötőt, kétcsíkos hegyi szitakötőt. A szabályozatlan Rába völgyében lévő szakadó partok gyurgyalagok és partifecskék telepeinek adnak otthont. 6 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

5 LÁPOK A felszínig vizes völgytalpakban, lefolyástalan teknőkben jégkorszak végi, ún. reliktumfajokat őrző tőzegmohás lápok alakultak ki. Az Őrségben és a Rábavidéken a kedvező csapadék és talajviszonyok következtében számuk 40 fölötti. A hazai 20 tőzegmohafajból itt 16 megtalálható. Néhány lápon a sokféle tőzegmoha faj mellett a rovaremésztő kereklevelű harmatfű, a vidrafű, a gyapjúsás szép csoportjai láthatók. Tőzegeperrel és ritka sás fajainkkal is találkozhatunk: pl. szürkés sással, töviskés sással, fekete sással. A lápokat gyakran szőrös nyír és füles fűz bokrok keretezik. A lápok jellemzője, hogy a keletkezett szerves anyag egész évben a víz alatt marad, nem tud lebomlani, ezért felhalmozódik, tőzegesedik. A tőzegréteg vastagsága 20 cm - től 2 m - ig változik. A lápok savanyú kémhatású vize jól konzervál, növények, kisebb-nagyobb állatok maradványait épen megőrzi, így pl. a környezetéből behulló virágporszemeket, spórákat is. Kultúra és hagyomány Az Őrségi Nemzeti Park népi építészeti és kultúrtörténeti emlékekben is gazdag. A települések szerkezete egyedi képet mutat. Az Őrség területén az úgynevezett szeres település a jellemző, a Rábavidéken a szórvány szerkezet figyelhető meg. A paraszti életben az emberek használati tárgyaik jelentős részét maguk készítették. A népi mesterségek közül talán a legjelentősebb a gerencsérek, fazekasok munkája. A fazekas mesterség mellett virágzott még a fafaragás és az asztalosság. A fűzveszszőkből kosarat fontak, de rozsszalmából is készítettek különböző formájú - és méretű tárolóedényeket, úgynevezett kópicokat. A táj képét az itteni ember formálta, alakította, tartotta fenn az évszázadok során. A meredekebb domboldalak kaszálógyümölcsösöknek adnak otthont. A gyümölcsöket aszalták, lekvárt és pálinkát készítettek belőlük. A vidék lakói ma is hasonlóképpen dolgozzák fel a gyümölcsöket. 8 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

6 Őrségi tájakon Szelíd lankák, jó levegő, kiépített túrautak, suttogó fenyvesek. Tájba simuló haranglábak, bájos történelmi hangulatot árasztó falusi templomok, középkori emlékek. Természet és hagyomány találkozása. A dödölle, a tökös - mákos rétes hamisítatlan íze. Vendégszeretet, a szerek, falusi porták szelíd bája. Tarka rétek, a lepkék pompás világa. Egy hely, mely elmerülésre, felfedezésre csábít 10 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

7 természeti élmény Rezgőnyár tanösvény Kiinduló - és végpont: Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont épülete , ,41225 A tanösvény hossza: 300m. A tanösvény témája: az erdei szukcesszió, cserje - és fafajok. Szala menti tanösvény Kiindulópont: Szalafői focipálya , ,24205 Végpont: Őriszentpéter, Keserűszer , ,12975 A tanösvény hossza: 3,8 km. A tanösvény témája: a Szala patak élővilága. Felsőszeri tanösvény Kiindulópont: Szalafő - Felsőszeri buszforduló , ,85404 Végpont: Szalafő Pityerszer , ,78579 A tanösvény hossza: 1,7 km. A tanösvény témája: építészeti értékek, népi kultúra. Tanösvények Tanösvényeink szabadon látogathatóak, de igény esetén szakmai idegenvezetés is igényelhető. Barangoljon tanösvényeinken, élvezze az erdők csendjét, a rétek, a tájba simuló szerek hangulatát! Körtike tanösvény Kiindulópont: Szalafő Csörgőszeri út (Tejüzem) , ,38651 Végpont: Szalafő Pityerszer , ,78579 A tanösvény hossza: 6,2 km. A tanösvény témája: Szalafő környékének jellemző élőhelyei, természeti értékei. Élet a kaszálógyümölcsösben Kiinduló - és végpont: Szalafő Pityerszer, Őrségi Népi Műemlékegyüttes , ,53 A tanösvény hossza: 300 m. A tanösvény témája: a kaszálógyümölcsösök élővilágának és az őshonos gyümölcsfajták bemutatása. Szomoróczi tanösvény Kiindulópont: zöld szomoróczi tábla , ,89514 Végpont: szomoróczi temető , ,52503 A tanösvény hossza: 3 km. A tanösvény témája: Kercaszomor kultúrtörténeti értékei, harangláb, sökfás temető. Fürge cselle tanösvény Kiindulópont: Pusztatemető , ,95254 Végpont: magyar - szlovén államhatár , ,52503 A tanösvény hossza: 3,2km. A tanösvény témája: a Kerca patak élővilága, mederrehabilitáció. 12 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

8 Bemutatóhelyek, múzeumok Őrségi Népi Műemlékegyüttes 9942 Szalafő, Pityerszer 12. Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes három helyben megőrzött porta épületeit mutatja be, szemléletesen példázva lakóik hagyományos életmódját és kulturális örökségét. Nyitva tartás: április 1. november 1., hétfő vasárnap, 10:00 17:00. június 1. augusztus 31., hétfő vasárnap, 10:00 18:00. A múzeum területén szatócsbolt és pajtabüfé várja a vendégeket. További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel: 06-94/ tourinform.orseg@gmail.com Honlap: OrsegiNepiMuemlekegyuttes Helytörténeti Gyűjtemény Bajánsenye, Rákóczi Ferenc u. 2. Tel.: 06-30/ A gyűjtemény az Őrség múltját mutatja be, mely egész évben látogatható. Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény Őriszentpéter, Városszer 55. Tel.: 06-94/ Szikszay Edit helyi tanítónő 1961-től előbb iskolai gyűjteményt, majd falugyűjteményt hozott létre. Tehetséggel és jó érzékkel gyűjtötte a népi kultúra tárgyait, az Őrség szellemi értékeit. XX. század eleji Tájház és kovácsműhely Nagyrákos, Alsószer 18. Tel.: 06-30/ Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Pankaszi harangláb és kovácsműhely Pankasz Tel.: 06-94/ Előzetes bejelentkezéssel látogatható. 14 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

9 gasztronómia Szakrális emlékek Éttermek az Őrségben Szent Péter római katolikus templom és középkori téglaégető Őriszentpéter, Templomszer 17. A templom március 15. október 31. között 9:00 17:00 óráig belépődíj ellenében, az év többi részében szabadon látogatható. Haranglábak Bajánsenye Kercaszomor Kerkáskápolna Pankasz Kóstolta már az őrségi dödöllét, vagy a tökös - mákos rétest? Aki az Őrségbe látogat, annak nem csak a táj, de a helyi jellegzetes ételek páratlan íze is maradandó élményt nyújt. Pajta Büfé Szalafő, Pityerszer 12. Őrségi ízek hangulatos műemléki környezetben. Tel.: 06-20/ Őrszem Fogadó Szalafő, Templomszer 22/C Ideális betérő a túrák szerelmeseinek, kalandozás a szalafői ízek világában. Tel.: 06-20/ Honlap: Hársfa Fogadó Őriszentpéter, Siskaszer 13/B Szolid árak, házias ízek egy igazi fogadó hangulatával. Tel.: 06-30/ Honlap: Bognár Étterem és Zala Parti Betérő Őriszentpéter, Kovácsszer 96. Kovácsszer 2. Hagyományos magyar konyhaművészet, tájjellegű ételek, jó időben hangulatos teraszon elköltött vacsora. A Zala Parti Betérőben pizzák, spagettik, saláták, koktélok gazdag választéka. Tel.: 06-30/ Honlap: 16 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

10 őrségi ízelítő Pajta Bisztró Őriszentpéter, Templomszer 7. Ételkülönlegességek színes választéka a Szala rét panorámájával. Tel.: 06-70/ Honlap: Alsószeri Csárda Nagyrákos, Alsószer 50. Korabeli bútorok, a régmúlt romantikája, hangulatos kerthelyiség, házias ízek. Tel.: 06-20/ Honlap: Vadkörte Fogadó Kondorfa, Alvég 7. Rusztikus hangulatú fogadó, magyaros, tájjellegű ízekkel. Tel.: 06-20/ Honlap: Berek Halászkert Bajánsenye, Rákóczi u. 16. Édesvízi és tengeri halak széles választéka, családias hangulat. Tel.: 06-94/ Honlap: Határ Csárda Bajánsenye, Arany J. u. 6. Tájjellegű, hajdinás ételek házias ízekkel, bőséges adagokkal, családias hangulat. Tel.: 06-30/ Honlap: Szalafői séta Múltidéző barangolás az Őrségi Népi Műemlékegyüttesnél, majd ismerkedés a kaszálógyümölcsösök élővilágával. Könnyed séta a Felsőszeri tanösvényen, közben látogatás egy tökmagolajütőbe. Papszeren kemencés ételek kóstolója. Szekértúra az Őrségi Nemzeti Park legszebb tájain Az őrségi erdők - mezők titokzatos világának szakértői bemutatása természet közelben. További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel: 06-94/ tourinform.orseg@gmail.com Honlap: ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

11 Belső - őrségi kalandozások Határon innen, a történelmi Őrségen túl. Fazekas falvak, hagyományos kézműves portékák. A gölöncsérek vidékén, Szentgyörgyvölgytől Magyarszombatfáig. Történelmi hangulatot árasztó templomok, tájba simuló haranglábak, büszke, árujukat kínáló fazekasmesterek. A múlt üzenetét magukból sugárzó veleméri freskók, a barangolásra csábító kék jelzés és a természeti, kulturális értékek felfedezésére sarkalló Sárgaliliom tanösvény. Egyszóval a kalandozásra invitáló Belső-Őrség, mely kaput nyit a Muravidékre. 20 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

12 természeti élmény Tanösvények Sárgaliliom tanösvény Kiindulópont: veleméri buszforduló , ,33404 Végpont: Magyarszombatfa Fazekasház , ,13106 A tanösvény hossza: 6,2 km. A tanösvény témája: a Belső Őrség természeti és kulturális értékei, kiemelten a veleméri Szentháromság templom freskói, a Fazekasház, a kaszáló gyümölcsösök, és a nedves rétek élővilága. Erdei pihenőhely a szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben GPS szélesség: 46, GPS hosszúság: 16, Bemutatóhelyek, múzeumok Őrségi Vadászati Kiállítás Magyarszombatfa, Fő út 9. Tel.: 06-30/ Az Őrség élővilágát, a vadászat és a természet kapcsolatát mutatja be. Nyitva tartás: április 1. - október 31., kedd- vasárnap 10:00-17:00. Előzetes egyeztetés szükséges november 1 március 31 között. Fazekasház Magyarszombatfa, Fő út 52/A. Tel.: 06-30/ A népi műemlék lakóház igényes bemutatása által az egykor itt lakó gölöncsér család mindennapjaiba enged bepillantást. Nyitva tartás: április 1. - október 31., 10:00-18:00. Előzetes egyeztetés szükséges: november 1 március 31 között. Szünnap: hétfő Czugh János emlékszoba Magyarszombatfa Fő út 28. Tel.: 06-30/ Nyitva tartás: csütörtök - szombat 15:00-18:00. Csoportokat csak előzetes bejelentkezéssel fogadnak. Veleméri Helytörténeti Kiállítás Velemér Fő út 26. Tel.: 06-30/ Nyitva tartás: egész évben 09:00 17:00, Szünnap: hétfő. 22 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

13 Szakrális emlékek Szentháromság római katolikus templom Velemér, Fő u. 54. A kulcs Szabó Eleknénél (06-30/ ) található. Az Aquila János által ben festett freskók színvonalas bemutatás mellett egész évben megtekinthetőek. Nyitva tartás: húsvéttól november 1 - ig 9:00-17:00; november 1 - március 31-ig 11:00-13:00. Más időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Református templom Szentgyörgyvölgy, Petőfi u. 33. Egész évben hétfőtől vasárnapig 8:00-18:00 óráig szabadon látogatható. Tel.: 06-30/ Belső - Őrségi ízelítő Látogatás az Aquila freskóiról híres középkori veleméri templomhoz, séta a Sárgaliliom tanösvényen a veleméri tájház és a gödörházi harangláb érintésével. Magyarszombatfán korongozási lehetőség és a Fazekasház megtekintése. No meg közben egy kis nassolás a helyi cukrászdában! Persze a Czugh János emlékszoba és az Őrségi Vadászati Kiállítás sem kihagyandó a programok sorából! Kitekintés További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel: 06-94/ tourinform.orseg@gmail.com Honlap: Magyarföldi fatemplom és fa harangláb Egész évben szabadon látogatható. Haranglábak: Felsőszenterzsébet, Gödörháza, Magyarföld Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark Lenti, Táncsics M. u. 2/a Tel.: 06-92/ Márokföldi Kalandpark Tel.: 06-30/ kalandpark@marokfold.hu 24 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

14 A Vasi Hegyhát tájain A Vasi Hegyhát Őrségi Nemzeti Park területére eső része is számos felfedeznivalót kínál. A Vadása - tó a nyári fürdőzések, tóparti séták klasszikus helyszínét jelenti. A szőcei Tőzegmohás láp tanösvény és a mellette lévő Lápok Háza egyedi természetismereti élménynyel bír. A gasztronómia kedvelői pedig az Őrség Vendégház és Étteremben hamisítatlan, igazi őrségi dödöllével csillapíthatják éhségüket. 26 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

15 Tőzegmohás láprét tanösvény Kiindulópont: szőcei Tőzegmohás láprét , ,82459 Végpont: szőcei temető , ,09021 A tanösvény hossza: 900 m. A tanösvény témája: a láprét és környékének élővilága. Malomgát tanösvény Kiindulópont: Őrimagyarósd, földvár , ,96251 Végpont: Vadása - tó , ,83837 A tanösvény hossza: 4 km. A tanösvény témája: a Magyarósdi - patak és a Vadása - tó környékének élővilága. Dobogó - erdő tanösvény Kiinduló - és végpont: Horvátnádalja, Dobogó - erdő , ,5234 A tanösvény hossza: 2 km. A tanösvény témája: a Rába és a Pinka holtágainak élővilága. természeti élmény Tanösvények Lápok Háza Szőce, Ady Endre u. 3/2 hrsz. Egyedülálló, interaktív élményt kínáló bemutatóhely a lápok titokzatos világáról. Látogatási rendről információ: Tourinform Őrség Tel: 06-94/ tourinform.orseg@gmail.com Honlap: Földvár - Őrimagyarósd Kettős várárokkal körülvett földvár a török időkből. Egész évben szabadon látogatható. Haranglábak: Csöde, Daraboshegy, Felsőjánosfa Horgászási, strandolási lehetőség: Vadása-tó - Hegyhátszentjakab Himfai-tó - Felsőmarác Borostyán-tó - Zalalövő Bemutatóhelyek, múzeumok 28 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

16 gasztronómia Éttermek a vasi hegyháton javasolt program Őrség Vendégház és Étterem Őrimagyarósd, Dózsa György utca 35. Eredeti tájjellegű ízek megtapasztalásának élménye! Nem csak a mesében, itt is kapható egy tál dödölle. Tel.: 06-30/ Honlap: Sabária Vadása Panzió és Étterem Hegyhátszentjakab, Vadása út 21. A tájjellegű ételek mellett frissensültek nagy választékát kínálják a nyári szezonban. Tel.: 06-30/ Honlap: Látogasson el a Lápok Házába, mely élményszerű betekintést nyújt a tőzegmohás láprét csodálatos élővilágába! Hagyja, hogy a pallósoron sétálva elvarázsolják a színpompás virágok és védett növényritkaságok! Kóstolja meg a vidék jellegzetes ételét, a dödöllét, különböző szószokkal az Őrség Vendégházban! További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel: 06-94/ tourinform.orseg@gmail.com Honlap: Kitekintés Kitekintés Birkás pálinkaház és pálinkafőzde Győrvár, 435 hrsz. Kiváló minőségű pálinkák kóstolója, üzemlátogatás, megrendelés esetén étkezés. Tel.: 06-30/ ; 06-30/ Honlap: Dr. Batthyány - Strattmann László Múzeum 9900 Körmend, Vár Pf. 12. Tel.: 06-94/ Nyitva tartás: május 1. - augusztus 31. kedd - vasárnap: 10:00-17:00. szeptember október 31. kedd-szombat: 10:00-17:00. november 1. - április 30. kedd - szombat: 10:00-16:00. Belépőjegy ellenében látogatható. Oszkói szőlőhegy Oszkó, Molnár Antal u. 4. Tel.: 06-94/ Műemlék jellegű présházak, hagyományőrzés, szőlőkultúra bemutatása, helyi borok kóstolója. A szőlőhegy szabadon látogatható. 30 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

17 32 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

18 Varázslatos Rábavidék Mozaikos táj, szórványtelepülések a szlovén és osztrák határ mentén. Kiránduló utak, tanösvények, a helyi szlovén ajkú lakosság kulturális kincsei. 34 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

19 Rábamenti tanösvény Kiinduló - és végpont: alsószölnöki templom , ,10683 A tanösvény hossza: 5,2 km. A tanösvény témája: a Rába mente élővilága. Rókagomba tanösvény Kiindulópont: faluközpont, buszmegálló , ,41551 Végpont: Orfalu kereszt (Piros jelzésen kiindulási ponthoz visszatérési lehetőség) , ,49534 A tanösvény hossza: 3 km. A tanösvény témája: Apátistvánfalva környékének élővilága. Réti orchideák tanösvény Kiinduló - és végpont: kétvölgyi buszforduló , ,35237 A tanösvény hossza: 6 km. A tanösvény témája: Kétvölgy természeti, építészeti értékei. Hársas - tó tanösvény Kiinduló - és végpont: a tó északi vége , ,98691 A tanösvény hossza: 1 km. A tanösvény témája: a Hársas - tó és környékének élővilága. természeti élmény Tanösvények Hármashatár tanösvény Kiindulópont: Felsőszölnök központja , ,41248 Végpont: Hármashatár hegy , ,95809 A tanösvény hossza: 4,7 km. A tanösvény témája: a Hampó - völgy élővilága. Áfonyás tanösvény Kiinduló - és végpont: Orfalu központ , ,55421 A tanösvény hossza: 5,1 km. A tanösvény témája: Orfalu környékének élővilága, kulturális értékei (harangláb). Nyugati Pont tanösvény Kiindulópont: Szakonyfalu központ , ,09903 Végpont: Nyugati Pont , ,16439 A tanösvény hossza: 2,2 km. A tanösvény témája: Szakonyfalu környékének élővilága. 36 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

20 Bemutatóhelyek, múzeumok Határőr Emlékhely Apátistvánfalva, Fő u. 83. Elérhetőség: Merkli László Tel.: 06-30/ A kiállítás a határőrélet mindennapjait mutatja be. Nyitva tartás: egész évben hétfő - péntek 10:00-16:00. Hétvégén telefonos egyeztetés alapján. Ökoturisztikai Információs Centrum Apátistvánfalva, Fő u.83./a. További információ: Tourinform Őrség 06-94/ Kühár Emlékház Szlovén Tájház Felsőszölnök, Templom út 11. Elérhetőség: Neubauer Zoltánné Tel.: 06-30/ Egyháztörténeti és néprajzi kiállítás a régi paplakban. Nyitva tartás: kedd, csütörtök 14:00-18:00, szombat 10:00-14:00. Pável Ágoston Múzeum Szentgotthárd, Hunyadi u. 6. Tel.: 94/ Helytörténeti és nemzetiségi múzeum. Nyitva tartás: egész évben kedd - szombat 11:00-15:00. Füveskert és Teaház Orfalu, Fő út 52. Tel.: 06-20/ Friss tea megfáradt vándoroknak. Szakrális emlékek Harding Szent István római katolikus templom Apátistvánfalva, Fő u. Tel.:06-94/ Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Szent Imre római katolikus templom Rönök, Szentimrei tanya Tel.: 06-94/ Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Nagyboldogasszony ciszterci templom Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 9. Tel.: 06-94/ Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Brenner János kápolna - zarándokhely Rábakethely és Zsida közötti festői szépségű tisztáson. Haranglábak Farkasfa, Kétvölgy, Máriaújfalu, Orfalu, Rátót, Rönök Horgászási, strandolási lehetőség: Hársas-tó - Máriaújfalu 38 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

21 Éttermek a rábavidéken gasztronómia Javasolt program a Rábavidéken Apát Hotel és Étterem Apátistvánfalva, Fő u. 51. Egyedi élmény a természet ölelésében. Udvarias kiszolgálás, minőség és hagyomány találkozása. Tel.: 06-30/ Székely Tanya Rönök, Alkotmány u. 9. Klasszikus csárda, magyaros ízek, tájjellegű ételspecialitások, válogatott minőségű borok, letűnt korok hangulata. Tel.: 06-94/ Ha városi hangulatra vágyik: Bepillantást szeretne a hármashatár természeti és kulturális értékeibe? Csúcstúra a Hármashatár - hegyre a festői szépségű Hampó - völgyön át. Látogasson el a Kühár Emlékházhoz Felsőszölnökön! Tekintse meg Apátistvánfalván a Határőr Emlékhelyet, Kétvölgyön a kilátót! További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel: 06-94/ tourinform.orseg@gmail.com Honlap: ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

22 Kitekintés a Hármashatárra Raab Naturpark - Ausztria Naturpark Büro (Tourinform Iroda) Jennersdorf, Kirchenstraße 4. Tel.: +43(0) Honlap: E-Bike kölcsönző állomások Rudersdorf, Königsdorf, Heiligenkreuz i.l., Mogersdorf, Jennersdorf, St. Martin an der Raab, Mühlgraben, Minihof - Liebau, Neuhaus an Klausenbach Látnivalók Ausztriában Schloss Tabor - Neuhaus, Jostmühle Windisch - Minihof, Schlösslberg - Mogersdorf, Römermuseum - St. Martin an der Raab, Bauernmuseum - Jennersdorf, Straußenhof - Neuhaus am Klausenbach Goričko Tájvédelmi Park Információs Központ Grad 191, 9264 Grad Tel.: (031) park.goricko@siol.net Honlap: Látnivalók Szlovéniában Ivanjševci - Mézeskalács Manufaktúra, Grad - Gradi vár, Dobronak - Dobronaki tó és energiapark, Moravske - Toplice - Élményfürdő, Kapornak - Tájház, Élményösvény hálózat a Goričko Naturpark területén. 42 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

23 Kitekintés Tájvédelmi körzeteinkre Kőszegi Tájvédelmi Körzet A Kőszegi - hegységet és a Kőszeghegyalja kis tájait magában foglaló tájvédelmi körzetben található az Írottkő Natúrpark. Széles skáláját kínálják a helyi termékeknek, többek között a bornak és a gesztenyének. A döntően erdővel borított hegyvidék természeti értékeire az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság ügyel. A szabadon látogatható tanösvények, a Chernel - kert botanikai ritkaságai és a Bechtold István Látogatóközpont interaktív bemutatási egységei egyaránt az élmények gazdag tárházát kínálják. Elérhetőség: Kőszeg, Aradi vértanúk parkja Tel./Fax: 06-94/ koszegitk@gmail.com Honlap: Sághegyi Tájvédelmi Körzet A mintegy ötmillió éve keletkezett Sághegy a Balaton - felvidéki vulkánsor legnyugatibb tagja. A tanúhegy visszamaradt része különleges élményt nyújt a látogatóknak, hiszen a vulkán működésének láthatatlan részletei tárulnak szemünk elé. Jelentősek a hegy kultúrtörténeti értékei. A bányászat során nagy mennyiségű leletanyag került elő, mely a Nemzeti Múzeumban található. Jelentős a hegy borkultúrája. A szőlőművelés kezdete a római korba nyúlik vissza. A bazaltbánya egykori transzformátorházában felújított múzeumban a Sághegy, az idők tanúja interaktív kiállítás várja a látogatókat. Elérhetőség: Kőszeg, Aradi vértanúk parkja Tel./Fax: 06-94/ koszegitk@gmail.com Honlap: 44 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

24 Kitekintés Tájvédelmi körzeteinkre Védett növényeket bemutató tanösvény Kiinduló - és végpont: Chernel kert , ,7888 A tanösvény hossza: 300 m. A tanösvény témája: Magyarország kipusztulással veszélyeztetett növényei. Csillaghúr tanösvény Kiinduló - és végpont: Okmányos parkoló , ,63351 A tanösvény hossza: 3,5 km. A tanösvény témája: a Kőszegi - hegység élővilága. Királyvölgyi természetvédelmi tanösvény Kiindulópont: Kőszeg, Árpád - tér , ,23580 Végpont: Király - völgy vége , ,89880 A tanösvény hossza: 1,5 km. A tanösvény témája: a Kőszegi - hegység jellemző növény - és állatvilága. Írottkő tanösvény Kiindulópont: Hörmann - parkoló , ,39661 Végpont: Írottkő , ,17877 A tanösvény hossza: 2 km. A tanösvény témája: az Írottkő Natúrpark települései, a Kőszegi - hegység kiránduló helyei. Tanösvények Óriások útja tanösvény Kiindulópont: bozsoki Sibrik kastély , ,76750 Végpont: Kalapos kő , ,54360 A tanösvény hossza: 7 km. A tanösvény témája: szikla alakzatok, barlangok. Ciklámen tanösvény Kiindulópont: Szent Vid templom , ,82165 Végpont: Stájer házak , ,11883 A tanösvény hossza: 4,5 km. A tanösvény témája: a Kőszegi - hegység erdőgazdálkodása. Élő erdő tanösvény Kiindulópont: Szent Vid templom , ,82165 Végpont: Hörmann - parkoló , ,39661 A tanösvény hossza: 2 km. A tanösvény témája: az erdő élővilága és az élőlények egymással fennálló viszonya. A Sághegyi Tájvédelemi Körzet területén lévő tanösvény Geológiai tanösvény Kiindulópont: a kráter bejárata , ,66906 Végpont: a Trianoni kereszt melletti vulkáni salakkúp , ,81730 A tanösvény hossza: 600 m. A tanösvény témája: a hegy kialakulásának története, természeti kulturális értékek. 46 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK

Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt.

Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt. Őrállók kézműves és katonai hagyományőrző táborok és vándortábor az Őrségben és az Őrvidéken Időpontok: 2015. július 1-5. 2015. július 14-19. 2015. július 27-31. 2015. augusztus 10-14. Információ: Őrállók

Részletesebben

ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. 1

ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. 1 ŐRSÉGI NEMZETI PARK NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. NEMZETI PARKI PROGRAMOK ÉS TERMÉKEK 2015. 1 Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az Őrállók földjén, ebben a csodálatos őrségi, rábavidéki

Részletesebben

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00 Tavaszi tőzike túra 2019-03-02, 10:00-12:00 Körmend - Horvátnádalja - Dobogó-erdő Találkozási pont: Horvátnádalja, Dobogó-erdő EOV : 461 285; 186 850 Szerről-szerre Szalafőn 2019-03-16, 10:00-13:00 Gyalogtúránk

Részletesebben

Őrségi Nemzeti Park Nemzeti parki programok és termékek 2014.

Őrségi Nemzeti Park Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park Nemzeti parki programok és termékek 2014. Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az Őrállók földjén, ebben a csodálatos őrségi, rábavidéki tájban, melynek természeti, táji, településszerkezeti

Részletesebben

Ökoturisztikai szolgáltatások az Őrségi Nemzeti Parkban

Ökoturisztikai szolgáltatások az Őrségi Nemzeti Parkban Ökoturisztikai szolgáltatások az Őrségi Nemzeti Parkban 2 Kedves Látogatók! Szeretettel köszöntjük az Őrségi Nemzeti Parkban! Ez a kiadvány a nemzeti park ökoturisztikai látnivalóira, programjaira invitálja

Részletesebben

4/2002. (II. 27.) KöM rendelet. az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről

4/2002. (II. 27.) KöM rendelet. az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről 4/2002. (II. 27.) KöM rendelet az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, 57. -ának (2) bekezdésében, valamint 85. b) pontjában

Részletesebben

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2012

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2012 Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2012 Köszöntő Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az idén 10 éves Őrségi Nemzeti Parkban! A jó levegő, a páratlan tájharmóniával fűszerezett csend, a természeti

Részletesebben

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2013

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2013 Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2013 Köszöntő Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az idén 11 éves Őrségi Nemzeti Parkban! A jó levegő, a páratlan tájharmóniával fűszerezett tcsend, a

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2010

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2010 Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2010 Köszöntő Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az Őrségi Nemzeti Parkban! A jó levegő, a páratlan tájharmóniával fűszerezett csend, a természeti és

Részletesebben

Tanösvények az Őrségben

Tanösvények az Őrségben Tanösvények az Őrségben Kedves Látogatók! Szeretettel köszöntjük az Őrségi Nemzeti Parkban! Ez a kiadvány a nemzeti park területén létesített tanösvények látogatására invitálja Önöket. Így segítve elő

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG

MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG Az Őrség fő turisztikai jellemzői A térség Vas megye délnyugati sarkában található, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat

Részletesebben

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2011

Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2011 Őrségi Nemzeti Park Turisztikai programajánló 2011 Köszöntő Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az Őrségi Nemzeti Parkban! A jó levegő, a páratlan tájharmóniával fűszerezett csend, a természeti és

Részletesebben

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00 Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? 2019. január 25. 17:00 Hanság túra I. - Osli-Hany Évkezdő programjainkra szeretnénk felhívni mindazok figyelmét, akik

Részletesebben

Őrségi Vásár Programok június 25. csütörtök június 26. péntek

Őrségi Vásár Programok június 25. csütörtök június 26. péntek 2009. június 25. csütörtök Őrségi Vásár Programok 10 00 Kétvölgyi túra Indulás a kétvölgyi élelmiszer bolt elől. A túra során a vendvidéki táj, a Vendvidékre jellemző népi építészet, keresztek, harangláb,

Részletesebben

Gyalogos Őrség (az útvonal kerékpárral is teljesíthető) Emberi lépték - szertelenül elszórt szerek... Lassítsunk le!

Gyalogos Őrség (az útvonal kerékpárral is teljesíthető) Emberi lépték - szertelenül elszórt szerek... Lassítsunk le! Gyalogos Őrség (az útvonal kerékpárral is teljesíthető) Emberi lépték - szertelenül elszórt szerek... Lassítsunk le! Emberi lépték. Rohanó világunkban a sebesség felfokozott. Száguldozunk az autókkal az

Részletesebben

HÉTRÉTORSZÁG - a szerek és porták fesztiválja 2002. augusztus 14-24.

HÉTRÉTORSZÁG - a szerek és porták fesztiválja 2002. augusztus 14-24. HÉTRÉTORSZÁG - a szerek és porták fesztiválja 2002. augusztus 14-24. 2002. augusztus 14. szerda 11.00 17.00 Balogh porta Nyitott műterem. Látogatás Balogh István Péter festőművész műtermében. 20.30 TeleHáz

Részletesebben

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00 Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TAGJAI

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TAGJAI NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TAGJAI Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Acsád Község Önkormányzata 9746 Acsád, Béke

Részletesebben

Élmény? Természetesen! A Magyar Nemzeti Parkok bemutatási infrastruktúrájának fejlesztése ( ) Dr. Kiss Gábor

Élmény? Természetesen! A Magyar Nemzeti Parkok bemutatási infrastruktúrájának fejlesztése ( ) Dr. Kiss Gábor Élmény? Természetesen! A Magyar Nemzeti Parkok bemutatási infrastruktúrájának fejlesztése (2014-2020) Dr. Kiss Gábor A Magyar Nemzeti Parkok ökoturisztikai kínálata Fejlett bemutatási hálózat: 319 bemutatóhely

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

Tapasztaljuk meg a nyílt vízi hajózás felejthetetlen élményét!

Tapasztaljuk meg a nyílt vízi hajózás felejthetetlen élményét! 2017. július 4. Hajnali madárles Hajnalban madarászkodni megyünk...tartsatok velünk! 2017. július 5. 6:00 2017. július 6. 2017. július 6. 2017. július 8. 2017. július 11. 2017. július 11. Hajnali madárles

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor Patkós Gábor patkosstudio.hu Mitől látogatóbarát? A megérkezés alapfeltételei (parkolók, mosdók, pihenőhelyek..) Információs

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

Téli Túrák nemzeti parkjainkban

Téli Túrák nemzeti parkjainkban Téli Túrák nemzeti parkjainkban Időpont: január 23. (szombat) országszerte számos helyszínen A téli időszakban nemzeti parkjaink egészen más arcukat mutatják felénk. Akik a friss időben csatlakoznak az

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás Őrségi Közkincs-kerekasztal. ÉrtÉkleltár. 2011. május 12.

Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás Őrségi Közkincs-kerekasztal. ÉrtÉkleltár. 2011. május 12. Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás Őrségi Közkincs-kerekasztal ÉrtÉkleltár 2011. május 12. 1 KÖZKINCS-KEREKASZTAL Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás Közművelődési intézmények, közösségi színterek, könyvtárak

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

RÖVID PROGRAM. Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20.

RÖVID PROGRAM. Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20. RÖVID PROGRAM Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20. 2014. augusztus 9. Szombat 22:30 Csillagrét, Őriszentpéter Csillagnéző Találka az Árpád-kori templom parkolójában 2014. augusztus

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság +36-30-664-0404 A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát

Részletesebben

2018. ÉVI NYÍLT NORMÁLTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG október 14. vasárnap Versenykiírás

2018. ÉVI NYÍLT NORMÁLTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG október 14. vasárnap Versenykiírás 2018. ÉVI NYÍLT NORMÁLTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG 2018. október 14. vasárnap Versenykiírás Rendező: A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE A verseny

Részletesebben

Horvátország-Szlovénia Autóbuszos program szeptember

Horvátország-Szlovénia Autóbuszos program szeptember Horvátország-Szlovénia Autóbuszos program 2003. szeptember 13.-17. 1.nap Virovitila/Verőce/: Kastély és kastélypark Zágráb: Plitvice Jezera: Szállás 2 éjszaka, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban, félpanziós

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 26-i ülésének 14. napirendi pontjához

ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 26-i ülésének 14. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 26-i ülésének 14. napirendi pontjához A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS

Részletesebben

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

Ökoturizmus és természetvédelem 2013

Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár A

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605

Részletesebben

XXVI. Országos Találkozó április 29.-május 1. Őriszentpéter

XXVI. Országos Találkozó április 29.-május 1. Őriszentpéter XXVI. Országos Találkozó 2016. április 29.-május 1. Őriszentpéter Szállások Nemzeti Park Étkezés Fő helyszín Teleház Programok - Péntek 9.30 15.30 ELŐPROGRAMOK 1. Gyümölcsészet (Göcsej Alapítvány) Darázsi

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom 1 2 Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Egyéni kutatás:

Részletesebben

ABBÁZIA COUNTRY CLUB KÉTKERÉKEN NEMESNÉPEN - túra ajánlatok bicikliseknek - www.abbazia-nemesnep.hu www.abbaziagroup.com

ABBÁZIA COUNTRY CLUB KÉTKERÉKEN NEMESNÉPEN - túra ajánlatok bicikliseknek - www.abbazia-nemesnep.hu www.abbaziagroup.com ABBÁZIA COUNTRY CLUB KÉTKERÉKEN NEMESNÉPEN - túra ajánlatok bicikliseknek - www.abbazia-nemesnep.hu www.abbaziagroup.com 1 ABBÁZIA COUNTRY CLUB ŐRSÉG, NEMESNÉP rejtett kincs az Őrség szívében KÉTKERÉKEN

Részletesebben

Templomok várak kastélyok

Templomok várak kastélyok Templomok várak kastélyok 4 nap / 3 éjszaka Érvényes: 2011.05.01. 11.30. 1. nap Érkezés a szálláshelyre. Belvárosi séta Körmenden, a dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum meglátogatása Batthyányak nemzetsége

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS HELYETTES KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRA

ELŐTERJESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS HELYETTES KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRA ELŐTERJESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS HELYETTES KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRA Tisztelt Község/Város Önkormányzata! A Nyugat-dunántúli

Részletesebben

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2015.09.14 2015.09.27.

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2015.09.14 2015.09.27. Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2015.09.14 2015.09.27. SÁRVÁR Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Közkívánatra ismét nyugdíjas kedd! 2015. szeptember 8 és december 8 között minden kedden "NYUGDÍJAS

Részletesebben

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Mesterségek Művészete Nap Minden év május 1. 5300 Karcag, Dózsa Gy. Inf.: 59/503-224, 59/503-403 (A térség kézművesei mutatják be termékeiket, kirakodóvásárral

Részletesebben

Vas megye erdőgazdálkodási helyzete

Vas megye erdőgazdálkodási helyzete Vas megye erdőgazdálkodási helyzete 2 Közigazgatási illetékességi terület: 733 ezer ha Erdőterület: 166 ezer ha erdővel borított 12 ezer ha egyéb részlet 178 ezer ha mindösszesen Erdősültség: 24,29 % Fakészlet:

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN Barati Sándor (Zöld Akció Egyesület) Hudák Katalin (Miskolc Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatala) Pannónia Szálló, 2014. febr.

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK Önt is várjuk a ciszterci szellemiség magyarországi központjába! Amennyiben lelkesedik a középkori szellemiséggel átitatott, megjelenésében mégis barokk művészettörténeti

Részletesebben

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Dr. Rácz András helyettes államtitkár

Részletesebben

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tolnai Erdőkért Alapítvány

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-

Részletesebben

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk:

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk: ALSÓNYÉK 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 3204 ha 6302 m2 Ebből szántó 2486 ha 2422 m2 gazdasági erdő 131 ha 8569 m2 védett terület - ipari hasznosítású - terület egyéb 586

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10.00, 11.00, 12.00,

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS 1/6 Vasi Volán Zrt. Szombathely, Körmendi út 92. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2011. december 11-től kezdődően az alábbi menetrendmódosítások kerülnek bevezetésre: 1662

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja

Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja 2003. augusztus 14-24. Ahogy az elnevezés sugallja, egy képzeletbeli országba lép, aki ezekben az augusztusi napokban kalandkereső hevülettel, fölfedező lelkülettel

Részletesebben

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

Az Őriszentpéteri Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja. I. Helyzetelemzés

Az Őriszentpéteri Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja. I. Helyzetelemzés Az Őriszentpéteri Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja I. Helyzetelemzés Natúrpark Térségfejlesztési Kht. 2002. 1 I. A kistérség általános jellemzése I.1. Földrajzi pozíció, népesség,

Részletesebben

Natúrpark a Tápió-vidéken. A Tápió Közalapítvány és a térség nagy projektje

Natúrpark a Tápió-vidéken. A Tápió Közalapítvány és a térség nagy projektje Natúrpark a Tápió-vidéken A Tápió Közalapítvány és a térség nagy projektje Natúrparkok Magyarországon: 2004 óta 9 natúrparkot jegyeztek be Számos újabb kezdeményezés országszerte 2020-ig számuk kb. 20-ra

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. március

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. március Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai 2016. március március 4. március 12. CSILLAGDAI ESTÉK Hortobágy-Mátán található Fecskeház erdei iskola fényszennyezés-mentes környezetben áll, így kiválóan

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Vas megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó

Vas megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Vas megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Acsád 8.000 Ft/év 2.000 Ft/fő 5.000 Ft/év 2 Alsószölnök 1.500 Ft/év 1,4% 3 Alsóujlak 2.500 Ft/év 2.000 Ft/fő 1,8% 5.000 Ft/év

Részletesebben