Ezen a héten ide várunk:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ezen a héten ide várunk:"

Átírás

1 3. évfolyam 153. szám június 4. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová ez a folyó bement. Ezé.47,9 ÉLŐFOLYÓIRAT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE Ezen a héten ide várunk: Foglalatosak voltak az apostolok tudományában, és a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben. Apcsel.2,42 HÁZICSOPORT: Szerdán 18:30 órakor Szeredi Györgyinél (Eger, Menház u. 66/1.) Mindenkit szeretettel várunk! Az egri eklézsiáért nem hallgatok és Egerért nem nyugszom, Ézsa.62,1 Hősök Hajnali ima-hadjárata: pénteken 6:00 órakor (a Neumann J. Középiskola fszt. 11-es teremben) Gyertek imázni, szeretettel várunk! És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, bízzad hűséges emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. 2.Tim.2,2 Ima-összejövetel: péntek 17:30 órakor Czupper Szabolcséknál (Eger, Attila u. 37.) Szeretettel várunk mindenkit! Gyertek menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr Beszéde Ézsa.2,3 ISTENTISZTELET: június 11-én ( Neumann J. Középiskola) Mindenkit szeretettel várunk! 1

2 Kőfalaidra, Eger, őrizőket állítottam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok, és ne hagyjatok nyugtot Neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Isten Királyságát Egerben. Ézsa.62,6-7 Aktuális ima és böjt témák megnyitásra váró kapuk, áttörésre váró területek Új emberekért barátok, rokonok, ismerősök, munkatársak, osztálytársak, iskolatársak megtéréséért, szívek nyíljanak meg Isten szeretete, jelenléte számára; bátor bizonyságtevésekért, isten természetfeletti erejének megnyilvánulásaiért Pályázatokért - az elbírálókért; anyagi források felszabadulásáért Neumann-os imacsapatért - oltalom és védelem rájuk, legyenek só és világosság az iskolában, bátor, bizonyságtételekkel teli hétköznapokért, kövessék őket jelek, csodák, teljes egészség, megnyíló szívek, megtérések, Diákok sikeres évzárásáért kitartás, szorgalom, oltalom, védelem, fontossági sorrendek, példamutatás Nyári tervekért, Isten szíve szerinti programokért, pihenési lehetőségekért, a Királyság előremeneteléért, új szívek eléréséért, Királyság! Tábor 2011 az idei táborunkért, fiatalokért, szolgálókért, anyagi forrásokért, Szent Szellem vezetéséért, jó időért, új emberekért, fiatalokért 2

3 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Rony Chaves: Dávid kulcsa Van egy titok, amit szeretnék megosztani veletek. A szavakban van erő az átformálásra, erő és kenet a meggyőzésre, csodákra. A kenet és az erő a szavakban erősebb, amikor nem csak azt mondod, amit tudsz, hanem meg is éled azokat a szavakat. Nem az a legjobb prédikáció, ami a legjobban van felépítve, hanem az, amit meg is élsz, mert arra van felhatalmazottságod, hatalmad és Jézus így beszélt, mint akinek hatalma van, mert ő meg is élte mindazokat a szavakat. Volt egy nagy megtapasztalásom, ami elkezdett változást hozni a nemzetünk szintjén. Jel.5 - Isten trónjáról, lepecsételt könyvekről szól. János sírt, mert senki nem tudta feltörni a pecséteket, de az Úr angyala szólt, hogy ne sírj, mert győzött a Júdabeli oroszlán, hogy felnyissa a pecséteket és felszabadítsa a nagy könyvben levő győzelmet. Mikor a Bárány a nagy könyvet felnyitotta, akkor a szellemi lények és a vének arcra borultak az Úr előtt. Mindenki kezében hárfák és poharak voltak. Ez két nagyon fontos dologról beszél a nemzetek megváltozásával kapcsolatban. Isten a folyamatok Istene. Felkészíti a nemzeteket az ébredésre folyamatok, idők, prófétai színpad, stb. ebben a felkészítésben fontosak a hárfák és poharak. Az arany poharak, kelyhek megtelnek tömjénnel - a tömjén az imákat jelképezik. A poharak tehát az imát, a hárfák pedig az imádatot jelképezik. Imádat és imádság. Néhány évvel ezelőtt Isten elküldött engem, hogy megkenjem az országot, mert Isten mozgása akadályokba ütközött, s agresszívebbekké kezdtünk válni az ördög munkáival szemben. Kérdeztem Istentől, hogy mit tegyek, hogy nagyobb dolgokat láthassak? Isten azt mondta, ha olyan dolgokat akarsz látni, amiket még nem láttál, akkor olyan dolgokat kell tenned, amit eddig még soha nem tettél. Eljött egy új kezdet ideje. Tudtam, hogy olyan dolgokat fogok tenni, amik sokak teológiájával nem egyeztethető össze. Elkezdtünk egy stratégiai szellemi harcot. Egy kis repülőt kibéreltünk és elhatároztuk, hogy megkenjük az egész országot olajjal. Felmegyünk a hegyekbe és ott prófétai cselekedeteket hajtunk végre, szembeszállunk a sötétség erőivel. Eltelt néhány év, míg pozitív reakciókat kezdtünk meglátni az ország szolgálói szívébe. Van az országunkban egy meghatározó színház, azt kibéreltünk és rendeztünk egy keresztény zenei színdarabot szimbolikus mozgásokkal, és az egész egy hatalmas imádásban tetőződött. A táncosok is szimbólumok szerint öltöztek fel. A fiatalok ruhái az ország különböző állapotait jelképezték. A színpadon prófétai módon táncoltak, s ez által is az Úrnak szenteltük az országunkat. Volt egy néhány éves közbenjáró időszak. 3

4 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Rony Chaves: Dávid kulcsa (2.) A köztársasági elnökünk néhány év múlva kapott egy videót Uganda evangélium általi átformálódásáról ahol az ottani elnök Istennek ajánlja fel az egész Ugandát. Akkor még Costa Rica elnöke nem volt keresztény. Összehívta az ország minden katolikus és evangéliumi vezetőit pontosan abba a színházba. Kíváncsiak voltunk és izgultunk, mi lesz ebből. Keresztény zene volt először, aztán levetítették az Uganda Átváltozásáról szóló videót. Akkor bejött az elnök, felállt egy emelvényre. Pontosan arra helyre állt, ahol néhány évvel azelőtt a fiataljaink azt a prófétai táncot eltáncolták. Mondta, hogy a válság nagyon nagy, nem tudjuk, hogyan lábaljon ki, hiszen az egész világot sújtja. De ezért hívtalak össze titeket, mert ekkora a gond és ne harcoljatok többé egymással, hanem legyünk eggyé, és szenteljük együtt Istennek ezt az országot, hogy Isten segítsen nekünk. Utána azt mondta, hogy ez van megírva a Bibliában Isten Beszédére hivatkozott az országunk elnöke! Kihirdette Isten Beszédét. Minket pedig megkért, hogy imádkozzunk. Utána kért, hogy olyan imát mondatott el velünk, amiben ő odaszánja az országunkat, mint köztársasági elnök Istennek. Amikor a fiataljaink táncoltak a színházban, korán felkeltem, bementem a katolikus katedrálisba, mert az a katedrális a színházzal szemben van. Letérdeltem, s azt mondtam, hogy sátán, ma hajnalban azért jöttem, hogy megmondjam neked, hogy az uralmad Costa Rica felett véget ért. S aznap este volt az a prófétai cselekedet a színházban. Megtöltöttük pásztorokkal, imádtuk együtt az Urat. Két évvel később pedig a köztársasági elnök ugyanazon a helyen odaszentelte a nemzetünket Jézus Krisztusnak. Az emberek azt mondták az elnöknek, hogy nagyon jó dolgokat tett. Megkérdezte, hogy mi volt ebben a jó. Egyik családtagját odahívta, aki már keresztény volt, hogy elmagyarázzák neki, hogy mitől volt olyan fontos az az összejövetel s akkor engem hívott meg, hogy magyarázzam neki, miért volt fontos az az összejövetel. Elmondtam, hogy ő az az ember, akinél van a hatalom, hogy átadja a nemzetünket Jézus Krisztusnak. Néhány évvel korábban, amikor megkezdte az elnöki idejét, akkor prédikáltam egy üzenetet a gyülekezetünkben, s akkor a kinyilvánításban levő erőről beszéltem. Egy testvér odajött, és odaadta a telefontját, hogy Oszkár keres. Milyen Oszkár? kérdeztem. Hát, az elnök. Egy pillanat alatt megkérdeztem az Urat, hogy mit mondjak neki. Utána mondtam, hogy nagyon örülök, hogy beszélhetek vele, ő mondta, hogy örül, hogy beszélhet velem, s azt mondtam, hogy Egy erőteljes összejövetelen vagyunk, és éppen önért imádkozunk.. Akkor prófétáltam neki: Önön keresztül Isten az országunk legjobb kormányát fogja adni nekünk. Azt mondta, hogy Ember, nekem ilyet még senki sem mondott. Akkor megismételtem: Isten önön keresztül a történelmünk legjobb kormányát adja nekünk. Valami elkezdődött. Ez megmagyarázhatatlan. Egy emberen levő hatalom megváltoztathatja egy egész ország sorsát. Van bennünk egy erő arra, hogy megalapozzuk a vezetőinken az áldást, hogy áldást helyezzünk rájuk. Ehhez van az imádság. 4

5 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Rony Chaves: Dávid kulcsa (3.) Hárfák 1982-ben volt egy átélésem. Volt egy hosszú böjtöm és elragadtatásba estem - az Úr elvitt a Mennybe. Isten megmutatta nekem azt az imádatot, ami ott zajlik. Ettől megváltozott az életem, a gyülekezetünk, dicsőítésünk, és sok minden más is. Elkezdtem gondolkodni az imádaton, Dávid Sátorán. Már kb. 31 éve prédikáltam erről, de végre megértettem! Valami történt velem 2008-ban. Egy szolgálat után nem kaptam levegőt, s úgy éreztem, hogy meghalok. Felvittek az irodába, jött egy orvos, megvizsgált, és azt mondta, hogy semmi bajom. Hazavittek, s egy egész napon át ülnöm kellett, mert másként nem kaptam levegőt. Feleségem azt mondta, hogy nem fogok meghalni, és elmentek istentiszteletre, engemet otthon hagytak. Egy intenzív átélésem volt akkor az Úrral. Három hasonló megtapasztalásom volt az életemben. Először, amikor elhívott az Úr szolgálatra, második, amikor Chilében bejött az Úr a szobámba, és ezt volt a harmadik átélésem, ilyen intenzív módon. Valami rendkívül hatalmas bejött a szobába és leült a székre. Elkezdtünk beszélgetni az Úrral szavak nélkül szellemtől szellemig. Uram, te vagy az? Igen, Én vagyok. Meg fogok halni? Nem fogsz meghalni. Miért vagy most itt? Azért vagyok itt, hogy elmond mindazt, ami nyomást gyakorol rád, ami teher rajtad van. Uram, szeretném, ha újra az a fiatal fiú lehetnék, akit senki nem ismer. Akkor imádkozok, böjtölök, amikor szeretnék. Most annyira tele van a naptárom, mindenhová hívnak. Fáradt vagyok. Minden testvér ahová megyek, azt akarja, hogy az ő országában az ő ételspecialitásukat egyem. Egy évben több mint száz ágyban kell aludnom, otthon az ágyam már meg sem ismer. Uram, fáradt vagyok. Egy dolgot kérek csak, a Te jelenlétedet. Uram, adj engedélyt nekem, hogy egy évig minden programot kihúzzak, és ne kelljen prédikálnom, ne kelljen sorban állnom a vízumokért a határokon, s elegem van abból, hogy számítógépek vizsgálják a dolgaimat, mindig le kell vennem a ruhadarabjaimat a vizsgálatokhoz belefáradtam. Engedélyt adok neked. Mondd le az összes 2008-as vállalásodat és 2009-ben csináld azt, amit akarsz. Lemondtam minden programomat, s azt mondtam a feleségemnek, hogy elmegyünk egy olyan országba, ahol senki nem ismer minket. Japánba megyünk, ott senki sem ismer. Kértem, hogy keressen nekem egy ottani perui pásztor -címét. Írtam neki, hogy szeretnék Japánba menni nyaralni. Nem fogok szolgálni, mi fizetünk mindent, csak egy dolgot kérek, hogy fogadjanak a reptéren, és vigyenek el egy hotelbe. Megérkeztünk a reptérre, kiléptünk az ajtón, és az emberek ott vártak és kiabáltak. S egy nagy transzparensen ki volt írva: Köszöntjük Japánban Rony Chaves apostolt! És akkor jött a perui pásztor kb. negyven emberrel, s úgy köszöntött, hogy Papa. Elvittek és megetettek susival ez az utolsó dolog, amit szeretnék valamikor is enni. Este már összejövetelt szerveztek nekem és el is vittek, hogy szolgáljak ott. Nagyon mérges voltam, hogy szolgálnom kellett. De akkor kaptam egy kulcs-próféciát. Az Ap.csel.10-ben van Kornéliusz története, azzal volt kapcsolatos. Az Úr elvitte hozzá Pétert, mert megemlékezett az Úr az adakozásairól és az imáiról. 5

6 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Rony Chaves: Dávid kulcsa (4.) Abban a haragos állapotomban megkérdeztem a feleségemtől, hogy honnan szedte ennek a perui pásztornak az elérhetőségét. A feleségem azt mondta, hogy arról a listáról, akik 1000 $-ral támogatják a szolgálatomat. S akkor megértettem én vagyok ennek a Japánban élő perui pásztor- Kornéliusznak a costa rica-i Pétere. Ahogy imádkoztam érte, a Szent Szellem betöltötte, egyből hátrarepült, mintha állon vágták volna, és elterült. Motyogott és hadonászott, mint egy részeg. Érthetően csak annyit mondott akkor: Ahogyan Obed Edom tette csak ennyit mondott. Következő évben úgy kezdtem az évet, mint ahogyan Obed Edom három hónapon át imádtam és dicsértem az Urat ben éppen elkezdtünk egy 91 napos imádó napok sorozatát. 91 napon át reggel, délelőtt, délután, és este is megtelt az imaház imádókkal, megháromszorozódtak a bevételeink, minden elkezdett növekedni. Valami rendkívüli kezdett kiáradni a nemzetünkre. Idén márciusban egy nagy stadiont egy nap háromszor is megtöltöttük imádkozókkal, imádókkal. Vannak, amiknek meg kell történniük az országunkban. Mi gyakran túlkomplikálunk dolgokat. De gyakorlati kijelentésünk kevés van szellemi harc, hogy megváltozzon a vezetőink szemléletmódja, imádó-oltárok, folyamatos imádó-helyek. Imádó oltárokat kell felállítanunk. Hárfák és poharak! Dávid, amikor a szövetség ládáját vitte fel, Uzza meghalt. Akkor Dávid Obed Edom házába vitette a szövetség ládáját. De elgondolkodott, hogy mi is történik Obed Edom házában. Ugyanis azt a hírt kapta, hogy minden áldás alá került Obed Edom házában. S három hónap után Dávid azt mondta, hogy elég. Ha ez az ember, ahogy három hónapon keresztül imádta az Urat éjjel-nappal, és áldottá lett az egész családja, akkor mi lesz, ha az egész Izrael imádni fogja folyamatosan az Urat éjjel és nappal micsoda áldás fog erre az egész népre jönni! És Dávid ezzel a vággyal, elhatározással állította fel Dávid a sátorát. A 2009-es évet úgy kezdtük, hogy 90 napon keresztül imádtuk Istent. Következő évben 365 napon át tartottunk összejöveteleket. Minden nap mások számára. Azzal a tudattal tettük, hogy tudtuk, hogy semmit nem tudunk tenni anélkül, hogy Őt imádnánk. Isten lehetővé tette, hogy az egész nemzetre hatást gyakoroljunk. Megkaptuk az egész országot az imádás, a folyamatos dicsőítésen keresztül. Isten megengedte, hogy egy olyan gyülekezet legyünk, ami az egész nemzetre hatást gyakorol. Hárfák és poharak. 90 napos, majd 365 napos imádat ezen keresztül megkaptuk az egész nemzetet. Gyakorlatias kijelentések kellenek. Nem elmélet, hanem amit megélünk. Ne csak tanítsunk róla, hanem tegyük meg! Most átadom, van hatalmam arra, hogy beletegyem a magot a szívetekbe, mert megéltük ezeket. Mostantól kezdve nehéz lesz számodra, hogy ne imádd Őt. Mert emlékezni fogsz erre az üzenetre, hogy semmit nem tehetünk anélkül, hogy ne imádjuk Őt. Hogy egy gyülekezet mennyire szellemi, az imádatától függ. Azon múlik, hogy engedelmesség vagy ellenállás lesz-e Szent Szellem felé. Az imádat aktiválja a csodákat, angyalokat, kijelentéseket, prófétai szavakat. Minél nagyobb az imádás szintje annál nagyobb lesz áldás-szinted, a bővölködésed. Ha imádó ember vagy, akkor behajlanak a térdeid. Mikor meghajlanak a térdeid, alázatosabb leszel. Akkor 6

7 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Rony Chaves: Dávid kulcsa (5.) megérted, hogy nem te vagy itt a nagy ember, hanem a nagy embert Jézus Krisztusnak hívják. Kapsz olyan szemeket, amik előre és hátra is látnak. Az emberek életét az imádat változtatja meg. Hárfák és poharak = imádás és imádság. Ez változtatja meg egy város sorsát. Itt áldott a dicsőítés, az imádás. Kevés helyen van így. Megérinthetnétek ezt a nemzetet, és megváltoztathatnátok Európát, mert ez egy nemzeti ajándék, egy nemzeti megváltói ajándék, ami benne van a nemzetetekben. A brazilokat a tibeti buddhisták üldözték el annak idején. Minden brazil vidám ez egy nemzeti ajándékuk. Az ördög megpróbálta leblokkolni azt a nemzetet. Isten arra választotta őket, hogy egy egész földrész számára legyenek a dicsőítés, imádás ajándékai. A tibeti szerzetesek megpróbálták bevenni Magyarországot is, mert ebben az országban van egy megváltói ajándék az imádás ajándéka, hogy ez kimenjen ebből az országból más nemzetekbe, egész Európába. Isten ezt az országot erőteljes ébredésbe fogja vinni, nagy stadionok telnek meg, tele lesznek imádókkal, közbenjárókkal, ott dicsőítenek, imádkoznak, s imádják az Urat! A közbenjárás és a szellemi harc legmagasabb szintje az imádás. Amikor közbenjársz, akkor az ellenségedre koncentrálsz, de amikor imádod az Urat, akkor csak Őrá figyelsz. Magyarország legjobb napjai ezután jönnek. Szolgálatod legjobb napjai ezután jönnek az imádáson és az imádaton keresztül. Öleljük meg az Urat imádatban, s ez által egy prófétai alapot tegyünk le. Kössünk szövetséget az imádásra, hogy minden vezető most itt eldöntse, hogy a személyes életében és a gyülekezetében is nagyobb helyet fog adni az imádásnak. Idén Costa Ricában minden hónap utolsó hetét odaszenteljük minden estét az imádatra. Ezért jönnek az emberek. Szeretnénk, hogy többen jöjjenek, de az imádók azok, akik szellemben és igazságban imádják az Urat. Rajtuk keresztül jön létre egy prófétai légkör. A mai naptól kezdve a te áldásod, mint szolgáló, mint családapa, mint egyén egyenes arányban lesz azzal az idővel, amit imádásban töltesz. Minél több időt imádod, annál nagyobb áldás, nagyobb hatása lesz a szolgálatodnak, annál nagyobb lesz a bővölködés az életedben. A pénzednél jobban keresi Isten a szívedet. Amikor a szíved az Övé, akkor az összes pénzed is az Övé. Minél nagyobb imádás annál nagyobb áldás. Minél több időt töltesz imádatban, annál nagyobb áldás alatt leszel. Joel mondta ezt, hogy az utolsó időkben kitölti az Úr az Ő Szellemét minden testre, és Amos pedig, hogy helyre fog állni Dávid sátora nem formák, eszközök, hanem az imádás tüze ez. Tűzbe jövünk, hogy imádjuk Istent. Ami Dávid szívében volt szenvedély, az kiárad: Ahogyan a szarvas kívánkozik Isten után, úgy vágyik a szívem, a lelkem utánad, Uram. Egy dolog után vágyom, hogy minden nap a Te házadban lehessek, és imádjalak Téged, magasztaljalak Téged. Dicséreted mindig az ajkamon van. Ez az, amit Isten helyre akar állítani. Mi pásztorok és vezetők leborulunk Isten jelenlétében a többiek jönnek utánunk. Legyünk mi vezetők a legfőbb imádók. S ezen keresztül jön a kenet nem amit tudsz, hanem amit megélsz. Ahogy imádod az Urat, a többieket is felszabadítod az imádatra. Ellenállhatatlanul keresed Isten jelenlétét, akkor a gyülekezet is tűzbe jön Isten jelenléte után. S amikor Isten közöttünk van, akkor mit számít bármi más? Akkor csodák, jelek történnek hatalom és erő, kenet és átalakulás. 7

8 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Rony Chaves: Dávid kulcsa (6.) Látom Magyarországot, amint feláll, amint feláll egy hatalmas imádó oltár egész Európa számára. Imádók kelnek fel az egész Gyülekezetben. A házadban, a gyülekezetedben imádók kelnek fel minden, amit elkezdesz, sikeres lesz. Minden, amit teszel áldott lesz. Bővölködő és sikeres lesz. Dávid azt mondta: kitől féljek, kitől rettegjek? Ha fel is kel az ellenség ellenem, még ha sereg is vesz körül, nem fél a szívem békességben fekszem le, és Te adsz nekem bátorságos lakozást. Mert én szövetséget kötöttem Istennel minden napon imádom Őt, Ő pedig megőriz engem minden napon. Ő lesz a te védelmed, oltalmad. Akkor én is szövetséget kötöttem az Úrral, hogy imádni fogom, és elérem, hogy a nemzetem is imádni fogja Őt. Azon leszek, hogy az országomban minden hívő Istent imádó legyen. Mindent meg fogok ez ügyében tenni pénzt, időt, energiát a gyülekezetünkben és azon kívül is. Uram, ezzel járulunk hozzá a Királyságod felépítéséhez. Az imádás megváltoztatja egy egész nemzet sorsát. Szent Szellem mondja: Kinyitok egy széles ajtót, ez a befolyás ajtaja. Ez a kormányzás ajtaja, a befolyásgyakorlás ajtaja. A kormányzás ajtaja. Olyan ajtó ez, amit Én nyitok, az imádáson keresztül. Egész nemzetek kapnak érintéseket, lesznek befolyásolva a ti imádásotokon keresztül. Ez a kulcs Magyarországon. Adok neked egy kulcsot Magyarország ébredéséhez, és beleteszem a kezetekbe ezt a kulcsot. Ez az imádaton keresztül lesz meg. Adok nektek hatalmat, hogy irányítsatok, hogy alávessetek, hatást gyakoroljatok, kulcsot adok neked az imádáson keresztül. Ha megragadod ezt a kulcsot, akkor ezen keresztül befolyást adok neked, hatalmat adok neked, kormányzást adok neked a ti imádásotokon keresztül. Fejedelemségekkel és hatalmasságokkal szemben egyre nagyobb kenet az imádáson keresztül. Ezt a kulcsot a nemzetnek adom látok dolgokat, amik itt történnek munka, fejlődés, Isten nagy dolgokat hoz erre a nemzetre, mint jelet. Annak a jelét, hogy egy új időszak kezdődött el Magyarországon. Áldás jön rád, mint jele annak, hogy egy kulcsot adtam a kezedbe. Kezdd el figyelni a következő napokban, amit Isten tesz veled és a családoddal. Isten meg fogja mutatni egy új dimenzióba emel fel téged. Az imádásnak mindig szövetségkötésekkel kell véget érjen. Most előhívjuk Isten szolgáit, és kössünk Istennek szövetséget az imádásra nézve, hogy áldás jöjjön Magyarországra. Utána, akik csak itt elférnek, gyertek ide előre. Egy felhívást intézek hozzátok kössünk szövetséget az imádásra! 8

9 KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti Hírlevélhez írt levele Tegnap egy veremből kihúzós történetet olvastunk fel a gyülekezetben istentiszteleten a Jeremiás könyve 38. fejezetből. Mindannyian ismerjük Jeremiás történetének azt a részét, amivel talán ugyanúgy nem cserélnénk sokan, mint életének más szakaszával sem A nép vezetői addig-addig nyüstölték a királyt, hogy végülis csak elérték, hogy halálra adja a kezükbe Jeremiást. Bedobták a pöcegödörbe. Igen nehéz helyzetben volt Jeremiás De ha a Bibliát olvassuk, akkor olvashatunk még más mély verembe, gödörbe került Isten emberéről is: Ott volt Dániel az oroszlánok vermében Ott volt Jónás a cethal gyomrában Ott volt Jób a nyomorúság mély kútjában Vagy József, akit a testvérei dobtak kútba Ha mondjuk, Jónásra gondolunk, akkor persze lehet a mellettem levő verembe esett testvéremnek moralizáló üzeneteket mondanom, hogy nem kellett volna ezt vagy tenned, vagy ellenkezőleg, számon kérni, hogy azért van ez, mert ezt vagy azt nem tetted meg. De ha megnézzük tüzetesebben a történeteket, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ha veremben vagy, akkor az feltétlenül valami hibád vagy bűnöd következménye Pl. Dániel, Jeremiás, Jób esetében is. Jón.1,17 Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És Jónás három nap és három éjjel volt a halnak gyomrában. Jón.2,1 És könyörgött Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából. Jón.2,9-10 De én hálaadó szóval áldozom Neked; megadom, amit fogadtam. Az Úré a szabadítás. És szólt az Úr a halnak, és kivetette Jónást a szárazra. Jónás esetéből nagy tanulság, hogy ha verembe esek, ne várjak három napot, három éjszakát, hogy az Úrhoz kiáltsak. Tegyem meg egyből hálaadással. És az Úr biztosan válaszol, s megszabadít. Dánielnek nem is lett volna elégséges a három nap és három éjjel múlva esedékes szabadítás, hiszen addigra már a csontjait is leszopogatták volna az oroszlánok. Neki is egyből az elején volt szüksége az Úr segítségére, az Úr angyalának segítségére. Hogy Jeremiás mi minden nyomorúságot élt át ott a veremben, egy kis ízelítőt azért olvashatunk a Jeremiás Siralmainak soraiból (csak néhány sort idézek most) Jer.Sir.3,(1-től lehet már olvasni) Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül. 53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám. 9

10 KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti Hírlevélhez írt levele (2.) 54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam! 55 Segítségül hívtam a Te nevedet, oh Uram, a verem legmélyéből. Jeremiás könyvének 38. fejezetében Jeremiás veremből való kiszabadulásának történetében van egy ember, akit mindenképpen tüzetesebben érdemes megvizsgálnunk, s tanulnunk tőle. Ez az ember Ebed-Melek (= a király szolgája ). Ő az, aki meghallotta, hogy mit tettek a főemberek Jeremiással, hova vitték. S nem megy a maga szakállára intézkedni, hősködni, hanem egyből megy a királyhoz. A király egyből megadta a kiszabadítására vonatkozó engedélyt, sőt tanácsot is adott, hogyan tegye meg hű szolgája vegyen maga mellé még harminc embert. Ez nekünk is tanulság. Ha látom, hogy a testvérem veremben van, gödörbe vagy mély kútba esett, akkor egyből menjek a Királyhoz a Királyok Királyához, s mondjam el neki. Ő adja meg a felhatalmazást a szabadításra. A Királyok Királyának Szava, kijelentése, rhémája az, ami megadja nekem a szükséges hatalmat a szabadítás véghezviteléhez: Zsolt.107,20 Kiküldte az Ő Szavát és meggyógyította őket, és kimentette őket az ő vermeikből. Másik tanulság, hogy Ebed-Melek, a király szolgája maga mellé vett harminc másik embert, hogy segítsenek neki. Összeszedett köteleket és a királyi házban használt ruhadarabokat. A ruhadarabok a kötél kibélelésére kellettek -, hogy a kötél ne okozzon sebet, amikor Jeremiás hónalja alá teszik a köteleket, és kihúzzák, vagyis, hogy ne vágjon bele a húsába a kötél. Amikor szeretnénk kihúzni valakit a veremből, akkor is fontos, hogy a neki dobott mentőkötél nehogy még nagyobb sebet okozzon számára ehhez szükséges, hogy a leeresztett kötelet, vagyis a segítségre kinyújtott testvéri, baráti jobbot a Király Házából származó gyolccsal, balzsammal, kenettel, vigasztalással vegyük körül. Ha pedig éppen a veremben vagyok, észre kell vennem a felém nyújtott segítő köteleket szükségem van a testvéri kötelékekre, kapcsolatokra. Ezek a kötelek és kapcsolatok a veremből is kisegíthetnek. De ehhez meg is kell ragadnom azokat. Bármilyen nehéz, sötét helyzetbe is kerülhetünk, hálát adva az Úrnak, szabadulásért kiáltva az Úr elküldi az Ő Ebed-Melekjét, az Ő szolgáját, hogy kiszabadítson. Ugyanakkor legyünk készen, hogy az Úr bármikor tudjon használni minket, mint az Ő Ebed-Melekjét, hogy mást kiszabadítsunk a veremből A Hírlevél 2-3. oldalain is olvashatsz egy verembe esett ember kiszabadulásáról Vegyenek körül az Úrnak Ebed-Melekjei, és mi magunk is legyünk az Úrnak Ebed- Melekjei, a Király szolgái a megfelelő helyen és megfelelő időben. Örömteli, győztes napokat! szeretettel Pali 10

11 SeregGyűjtés Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr beszéde Ézsa.2,2 Királyság! IFI- és Gyerektábor július (hétfőtől szombatig) --- a Velencei tónál Kedves Szülők, Fiatalok és Gyerekek! Azért is teszem már most bele a Hírlevélbe a nyári Királyság! IFI- és Gyerektáborunk időpontját, hogy anyagilag mindannyian tudjunk tervezni, s akár havonta félretenni személyenként 1-2 ezer forintot, hogy amikor eljön majd a kifizetés ideje, akkor ne jelentsen akkora anyagi terhet. Helyszín: A tábor várható költsége: Ft / gyermek Regisztrációs díj Ft, mely a jelentkezéssel együtt fizetendő. További információk: Dávid Sátora Gyülekezet, dsgyponthu@gmail.com Sebestyén Gabriella telefon: ; gabriella.fcsr@gmail.com Darlene Zschech november 18-án 19:00-től Debrecenben Főnix Csarnok Debrecen, Kassai út 28. Darlene Zschech a Hillsong dicsőítő mozgalom elindítója, első számú dalszerzője és énekese, a sydney-i anyagyülekezet dicsőítő pásztora újra MAGYARORSZÁGRA JÖN! Info: ben tervezett összejövetelek, találkozók: június (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) június (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Szeminárium Szolgálóknak Téma: Pénzügyek, kapcsolatok Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com július 02. (szombat) Oprea Szidónia & Rubina Zoltán Esküvő/Menyegzője Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) július (hétfőtől szombatig) Nyári Dicsőítő Iskola Debrecen Helyszín: A Debreceni Lovarda (Információk: augusztus (hétfőtől péntekig) SOW Alan Vincent: Szó Iskolája Téma: Szellemi harc Helyszín: Graz (jelentkezni Gulyás Csillánál lehet: zugoszel@hu.inter.net ) szeptember 10. (szombat) Regionális Keresztény Találkozó Helyszín: Szeged, Édenkert Gyülekezet (Szolgáló: Franz Lippi) szeptember 11. (vasárnap) Dávid Sátora Gyülekezet (évforduló) Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) október (csüt.-péntek-szombat-vasárnap) BLAST Imanapok november (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Iskola Szolgálóknak Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) november (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) 11

12 SeregGyűjtés Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr beszéde Ézsa.2,2 BLAST-HU-05 Szolgálatra Felkészítő Iskola! június (péntek 17:00-tól vasárnap 13:30-ig) Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa utca 14.sz.) A regisztráció határideje: június 15. Van néhány jó hírünk a költségekkel kapcsolatban: egyrészt a regisztrációs díjat nem emeltük, tehát marad a Ft/ fő másrészt egy sikeres tárgyalássorozat eredményeképpen ismét ígéretet kaptunk egyik helyi hoteltől, hogy Ft/ fő/ éj díj fejében (reggeli nélkül) tudunk kényelmes szállást biztosítani mindenkinek, aki ezt igényli. A téma ismét aktuális: Kapcsolatok, anyagiak területe Jelentkezni továbbra is Héjas Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak június (péntek-szombat-vasárnap) Téma: Belső szépség (Belső gyógyulás) Szolgálók: Cliff & Maria Luchurst; Franz Lippi Helyszín: Graz, Exousia Gyülekezet terme (A-8020 Graz, Herrgottwiesgasse 55.) Jelentkezés Fóris Beátánál: forisbeata@gmail.com Kérjük, hogy csak konkrét helyi gyülekezetbe elkötelezett személyek jelentkezzenek a következő személyek (Nemes Pál, Katona Pál, Vincze Gábor) valamelyikének ajánlásával. SOW 2011 azaz 'A Szó Iskolája' 2011 Kozmikus szellemi háborúban élünk. Isten népe Isten szellemi hadserege. Graz, augusztus (hétfő péntek) A tizedik Szó Iskolája Grazban Regisztrációs díj: Előadók: Alan Vincent, Barry Wissler és Franz Lippi A magyarok 55 Euros részvételi díj fejében vehetnek részt az iskolán. A és közötti fiatalok ennek csak a felét fizetik. Helyszín: Brauhaus Puntigam, 8055 Graz, Triester Str 361 Ez évben is minden jelentkezőnek ajánlásra lesz szüksége, amit az alábbi forrásokból kérhet: Nyeste Ferenc, Vincze Gábor, Nemes Pál, Katona Pál Szálláslehetőségek: Blast Hill 70.- Euro, Tornaterem 40.- Euro OEKOTEL KALSDORF (Forster Str 70, 8401 Kalsdorf bei Graz, Tel.: 0043 (0) , Webpage: JUFA Graz (ifjúsági szálló) (Idlhofgasse 74, 8020 Graz, tel.: +43 5/ , graz@jufa.at, Webpage: A weboldalon angolul és németül olvasható minden információ. Zúgó Szél Alapítvány, 1993 Bp., Áram u.3/a. Tel.:/Fax: zugoszel@hu.inter.net Szeretettel: Gulyás Csilla 12

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 3. évfolyam 154. szám www.davidhosei.hu 2011. június 11. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE 3. évfolyam 156. szám www.davidhosei.hu 2011. június 25. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 4. évfolyam 199. szám www.davidhosei.hu 2012. április 21. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,

Részletesebben

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 3. évfolyam 148. szám www.davidhosei.hu 2011. április 30. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 3. évfolyam 150. szám www.davidhosei.hu 2011. május 14. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET HÁZICSOPORT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE. Hősök Hajnali ima-hadjárata

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET HÁZICSOPORT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE. Hősök Hajnali ima-hadjárata 4. évfolyam 202. szám www.davidhosei.hu 2012. május 12. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 3. évfolyam 155. szám www.davidhosei.hu 2011. június 18. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Sötétségből a fénybe emelsz

Sötétségből a fénybe emelsz Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE 3. évfolyam 167. szám www.davidhosei.hu 2011. szeptember 10. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 4. évfolyam 185. szám www.davidhosei.hu 2012. január 14. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4.

2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4. 2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7)

Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Az ökumenikus imahét estéin az élő víz forrásához kaptuk a hívó szót. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk: Az újévi első istentisztelet Egerben: 2012. január 7-én szombaton 16 órakor

Ezen a héten ide várunk: Az újévi első istentisztelet Egerben: 2012. január 7-én szombaton 16 órakor 3. évfolyam 183. szám www.davidhosei.hu 2011. december 31. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk: 2012. május 11-13. péntek 18:00 órától vasárnap 14:00 óráig. Székesfehérvár, Lehetőségek Háza (Részletek a 11.

Ezen a héten ide várunk: 2012. május 11-13. péntek 18:00 órától vasárnap 14:00 óráig. Székesfehérvár, Lehetőségek Háza (Részletek a 11. 4. évfolyam 201. szám www.davidhosei.hu 2012. május 5. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata

2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

Szeretetközösség. 11. összejövetel

Szeretetközösség. 11. összejövetel Szeretetközösség 11. összejövetel 73 Előkészítés Helyezz el körben annyi széket, ahányan lesztek! A kör közepére készíts elő egy Szentírást és egy gyertyát, melyet az összejövetel kezdetén meggyújthattok.

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Az utolsó ítélet. (Advent 3.)

Az utolsó ítélet. (Advent 3.) Az utolsó ítélet (Advent 3.) Lectio: Mt 11,2-6 Textus: Jel 20,11-12 Az Ige felirata: Az utolsó ítélet. S valóban Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz az utolsó ítélet. Az Ige azt mondja, hogy a fehér

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten kis szolgája

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten kis szolgája A Biblia gyermekeknek bemutatja Sámuel, Isten kis szolgája Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN Ádvent 1. vasárnapja (A család állja körül minden alkalommal az ádventi koszorút.) 1. Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, - beteljesült már az idő; -törd át az Ég zárt ajtaját,

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben