Erdei iskola indul a Baráthegyen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erdei iskola indul a Baráthegyen"

Átírás

1 Erdei iskola indul a Baráthegyen :10 Elindult a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Erdei Iskola elnevezésű programja kedden, melyet egyik hazánkban is működő bevásárlóközpont nemzetközi alapítványa is támogatott. A program Miskolcon valósult meg elsőként az országban, célja a társadalmi integráció elősegítése. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették kedden a Baráthegyi Majorságban, majd a nemzetközi vállalat képviselői átnyújtották a 4 millió forintos támogatást. Mint Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke a program nyitóeseményén elmondta, különleges nap a mai az alapítvány életébeni, mivel bár sok pályázatban vesznek részt, de egy újfajta szemléletet kellett megtanulniuk azzal, hogy egy nagy piaci szereplővel működtek együtt. Az erdei iskola ötlete óriási innováció, a társadalmi integráció újraértelmezése hangsúlyozta az alapítványi elnök. A projekt során országosan öt iskolai csoport, mintegy 120 tanuló ingyenes fogadása valósul meg, Jakubinyi László kiemelte azonban, hogy a megvalósítási-támogatási időszakon túl is szeretnék folytatni a programot. A tesztidőszak a szervezet felkészülésén túl biztosítja az erdei iskolai tanúsítvány megszerzésének kritériumát, melynek segítségével hosszútávon fenntarthatóvá válik az elindított szociális, gazdasági tevékenység. A projekt során létrejövő Baráthegyi Erdei Iskola egy olyan hely, ahol biztosított a sérült és egészséges emberek tartalmas, értékteremtő együttléte. Fontos, hogy beszéljünk a fogyatékosságról, a fogyatékkal élők jogairól és foglalkoztatásáról. Olyan színteret biztosítunk az erdei iskolában, ahol hosszabb időt tölthetnek el az ide érkező csoportok a lakókkal. Közös tevékenységeik (a majorságban van sajtkonyha, kenyérsütő kemence, asztalosműhely, gyertyaöntő-, nemezelő-, papírmerítő műhely) során jobban megismerhetik egymást tudtuk meg az alapítvány vezetőjétől. Boda Mózes, az Auchan Borsod áruház-igazgatója a támogató nemzetközi vállalat képviseletében a nyitóeseményen elmondta, a program az Auchan az Ifjúságért Alapítvány támogatásával indul el. A 2011 óta létező, nemzetközi alapítvány első magyarországi támogatottja a Szimbiózis. Ismereteik szerint Magyarországon, de még talán Európában sincs olyan komplex szolgáltatás, ahol ifjúsági csoportok fogadását és oktatását fogyatékossággal

2 élők látnák el, ami egy rendkívül innovatív kezdeményezés. A programnak köszönhetően reményeik szerint a toleráns személyiség nem csupán a sérült embertársaival szemben lesz megértőbb, hanem nyitottabbá válik a szociális problémák megoldására is. Két éve vettük fel a kapcsolatot a Szimbiózis Alapítvánnyal, amikor támogatandó törekvéseket kerestünk. Egy pihenőparkot alakítottak ki a majorságban a támogatásunkkal, és mi már akkor tudtuk, hogy ez csak az első lépése volt egy hosszútávú együttműködésnek. Most a második lépéshez érkeztünk, de reméljük, hogy a jövőben is találkozhatunk majd itt zárta az áruházigazgató. A projekt nyitórendezvényén a polgármesteri hivatal részéről jelen volt Zimán Edvin esélyegyenlőségi referens, aki szintén fontos kezdeményezésnek nevezte a programot. Véleménye szerint ugyanis társadalmi szemléletváltozásra van szükség, melyben sokat segíthet a mostani projekt is. Elmondta, esélyegyenlőségi referensként igyekszik támogatást nyújtani. Egész Magyarországon egyedi ez az innovatív ötlet, erdei iskola ahol fogyatékkal élők látják el és oktatják az ország más részeiből érkező diákokat tehát először Miskolcon indul az országban. A programot pár nap múlva Bukarestben is bemutatják a Szimbiózis Alapítvány munkatársai. Megtudtuk, a támogatásból fejlesztik az ifjúsági szállást, hogy legalább 30 ágy elférjen ott, de tervbe van véve a majorságba vezető út, és a majorsági belső úthálózat javítása, valamint parkolók kialakítása is. Kujan I. fotó: F. Kaderják Cs.

3 :12; Frissítve: :20 Sok nullás adomány Az adományt jelképező bankót a baráthegyi lakóotthon lakói vették át Miskolc Négy millió forinttal támogatja a Baráthegyi Erdei iskola indítását az Auchan nemzetközi alapítványa. Fotók Sok nullás adomány Sok pályázatunk fut, mondhatni projektekben gondolkodunk, mégis: ez a mostani, az Auchan nemzetközi alapítványa támogatásával megvalósuló programunk rendkívülinek nevezhető. A támogatáson túl azt is szeretnénk átvenni az Auchantól mint igazi piaci szereplőtől: miként kell megtartani magunkat a szociális szolgáltatói piacon mondta a keddi, sok nullás adomány átadásakor a Szimbiózis Alapítvány elnöke, Jakubinyi László. Új szemlélet születőben A programról megtudtuk: a Baráthegyi Erdei Iskola a társadalmi befogadásnak egy újfajta szemléletét teremti meg. A fogyatékossággal élőkről szervezett osztályfőnöki órák ugyan jelenthetnek némi elmozdulást a korábbi szemlélethez képest, ám mindez nem érhet fel azzal, ami itt kaphatnak a diákok. Hiszen a Szimbiózis Alapítvány erdei iskolájában egy létező, komplex szolgáltatásba vonnák be az iskolai csoportokat. Egy héten keresztül együtt dolgozhatnak, ehetnek, élhetnek sérült embertársaikkal. Megtapasztalhatják: van mit tanulni tőlük. A projekt keretében 5 iskolai csoport, mintegy 120 tanuló ingyenes fogadása valósul meg. A tesztidőszak a szervezet felkészülésén túl biztosítja az erdei iskola tanúsítvány megszerzésének kritériumát, így akkreditálását követően hosszú távon fenntarthatóvá válhat

4 az elindított gazdasági tevékenység. A Baráthegyi Erdei Iskola így olyan hellyé válhat, ahol biztosított a sérült és egészséges emberek tartalmas együttléte. Nemzetközi zsűri döntött Boda Mózes, a Auchan-Borsod áruház igazgatója elmondta: amikor Miskolcon megtelepedtek, kikérték a dolgozóik véleményét, milyen közösséget támogassanak. Így esett a választás a szimbiózis Alapítványra. Két évvel ezelőtt egy pihenőpark létrehozásában közreműködtek, most egy újabb lépést tettek azzal, hogy az Auchan az Ifjúságért Alapítvány hazai képviselője a Baráthegyi Erdei Iskola programot terjesztette fel támogatásra a nemzetközi zsűrihez. Az pedig egyhangúlag megítélte a támogatást. Az első lépés az utak rendbehozatala, a parkolóhelyek, továbbá a vendégágyak számának bővítése. ÉM-SzK

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17 Diákokból oktatókká váltak :21 Hat országot érintő program zárult pénteken. Az én jogaim, az én hangom elnevezésű projekt során fogyatékkal élő oktatók érkeztek Miskolcra, a Szimbiózis Alapítványhoz, a Baráthegyi Majorságba, s a szintén fogyatékkal élő fiatalokat oktatták. Az egy hetes továbbképzés végeztével a tanulók maguk is trénerré váltak, s a jövőben társaikat taníthatják meg jogaikra, s arra, hogyan álljanak ki magukért. Értelmileg és tanulásban akadályozott fiatalok számára tartottak oktatás április között a Baráthegyi Majorságban. A program célja, hogy a fogyatékkal élők többet megtudjanak a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményről, s később a megszerzett tudást továbbadják társaiknak. A projektben, amely között tart, Ausztria mellett Belgium, Bulgária, az Egyesült Királyság, Németország és Magyarország vesz részt. Hazánkban az országos képzést Miskolcon tartották az Ausztriából érkező oktatók. A képzés során összesen 48 fogyatékkal élő tréner és 12 segéd-tréner vesz részt. Miskolcon, pénteken zárult az egyhetes oktatás. Három osztrák tréner érkezett, akik csoportos és egyéni feladatok segítségével, interaktív módon tájékoztatták a fogyatékkal élőket jogaikról, lehetőségeikről, az ENSZ Egyezményről. Az oktatást Stefan Ager vezette, aki maga is fogyatékossággal él, munkájában két kollégája segítette. Az oktató elmondta, hogy az Egyezménynek 50 cikke van, s habár az egyhetes továbbképzésen nem volt lehetőség mindegyikkel foglalkozni, mégis sok témát érintettek.

18 Tiroliban élek, s Innsbruckban dolgozom, fogyatékkal élőkkel. Olyan képzéseket tartunk ott is, mint amilyen itt volt, ami reményeink szerint segíti a fogyatékkal élők elhelyezkedését. A legfontosabb az esélyegyenlőség. Az, hogy például a fogyatékkal élő ember is szavazhasson. A továbbképzés jelentős, hiszen mindig fontos, hogy új dolgokat tanuljunk meg, így válhat valakiből jó tréner, ha mindig fejlődik. A miskolci fiatalok nagyon ügyesek voltak, egyénileg és csoportban is dolgoztunk hangsúlyozta Stefan Ager, majd a projekt címével kapcsolatban hozzátette, a fogyatékkal élőknek ismerniük kell jogaikat, s hallatniuk kell hangjukat. A továbbképzés során a résztvevők nagyon motiváltak voltak, s a nyelvi korlát sem jelentett gondot. Érintették a személyes mobilitás, az oktatás, a sport és szabadidő, a munkához való jog témakörét is többek között. A képzés végeztével a projekt nem áll meg, hiszen a következő fázisban már azok oktatnak, akik most megtanulták a jogokat, a lehetőségeket, illetve azt, hogyan kell ezt továbbadni társaiknak. Németh Nikolett a Szimbiózis Alapítványnál dolgozik, maga is fogyatékkal élő, s részt vett a továbbképzésben. Mint mondta, nagyon szeretne a jövőben tréner lenni, hiszen sok tapasztalatot szerzett, s szeretne még többet megtudni jogairól. Sok csoportmunka volt a héten ebben a képzésben, aminek nagyon örültem. Nagyon sokat tapasztaltam, szeretném tovább folytatni a tanulást. A legfontosabb szerintem az, hogy a fogyatékkal élők munkalehetőséget kapjanak, és információkhoz jussanak, hogy tanulhassanak, mert nekik is joguk van az oktatáshoz. Miskolcon, ugyan van változás, és sok lehetőség, de háttérbe szorulnak a hozzám hasonló fiatalok, nem használják ki a lehetőségeket. Vannak jogaink, az esélyegyenlőség jegyében azt gondolom, jogunk van dolgozni is fejtette ki véleményét Németh Nikolett. A hat országot érintő projekt, amely Magyarországot követően, az Egyesül Királyságban folytatódik, hosszú távú célja, hogy a szociális szférában dolgozók oktatási tananyagának része legyen az ENSZ Egyezmény, valamint az a gyakorlat, hogy magukat a fogyatékkal élőket is bevonják a képzésbe. Kiss J. Fotó: F. Kaderják Cs.

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28 Növénybarát Baráthegy örökbe is lehet fogadni! :01 Pénteken 25 fát ültettek el a lakosok a baráthegyi Közösségi Parkban, a Szimbiózis Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat lakói közreműködésével. A faültetés ma, a Föld napjáén folytatódik, és a növényeket örökbe is lehet fogadni. Diósgyőrben, az Árpád utca és a Máltai Szeretetszolgálat mögött található 4,2 hektáros területet kőris, szil, török mogyoró, madárberkenye és bibircses nyír szépíti már a faültetés első üteme után is. Az ültetésben közreműködők örökbe fogadhatják a fákat. Ezzel vállalják locsolását, gondozását. Az örökbefogadást táblácska jelzi a fán. A több mint 200 növény elültetésére április 29-éig, folyamatosan lehet jelentkezni a helyszínen, minden nap délután 3 és 6 óra között. Ma, hétfőn, a Föld Napján is este 6 óráig várják a Zöld Kapcsolat Egyesület tagjai az érdeklődőket. minap.hu

29

30

31

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Jó gyakorlatok és kihívások az önálló életvitel kialakítása területén ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Bemutatkozás A Szövetség 1997-ben alakult

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

Fülemüle projektismertető szakmai délután

Fülemüle projektismertető szakmai délután Fülemüle projektismertető szakmai délután Erdei iskolai programok speciális szükségletű SNI diákokat nevelő oktatási intézmények számára Fecskepalota, 2016. november 14. Víziónk Létrejön Magyarországon

Részletesebben

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Keszthelyi Tudás s Tér T

Keszthelyi Tudás s Tér T Keszthelyi Tudás s Tér T A legjobb dolgok is véget v érnek egyszer A projekt címec me... Keszthelyi Tudás Tér kialakítása a Goldmark Károly Művelődési Központban, a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Tanúsítvány száma: 1/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. január 30. Kérelmező neve: Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Korlátolt

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

Visszajelző kérdőív. KÉPZÉS IDEJE 2014. március 27 május 9. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/3. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. május 9.

Visszajelző kérdőív. KÉPZÉS IDEJE 2014. március 27 május 9. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/3. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. május 9. Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. március

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

2. SZEMÉLYKÖZPONTÚ, HOLISZTIKUS SZOLGÁLTATÁSRENDSZER, TÁMOGATÁSSAL

2. SZEMÉLYKÖZPONTÚ, HOLISZTIKUS SZOLGÁLTATÁSRENDSZER, TÁMOGATÁSSAL Támogatott életvitel 1 SLIDE HEADING A támogatás egy dinamikus folyamat, melynek elemei: 1. A cél meghatározása: általános cél a normalizált élet, vagyis úgy élni, mint bárki más, úgy lakni, mint bárki

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Túl a 150.000 utason, 12. alkalommal is újra zakatol a Mikulásvonat XII. Diósgyőri Mikulásvonat (2014. november 27. december 17.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Túl a 150.000 utason, 12. alkalommal is újra zakatol a Mikulásvonat XII. Diósgyőri Mikulásvonat (2014. november 27. december 17. SAJTÓKÖZLEMÉNY Túl a 150.000 utason, 12. alkalommal is újra zakatol a Mikulásvonat XII. Diósgyőri Mikulásvonat (2014. november 27. december 17.) Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy a Diósgyőrért Közhasznú

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés -

Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Megvalósítók Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Pro Europa Liga Inspiráció Egyesület Kárpátokért

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása című

Részletesebben

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14. Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az

Részletesebben

1152 Budapest XV., Petőfi utca 24. GPS: É47 33 49.77 - K19 7 26.35

1152 Budapest XV., Petőfi utca 24. GPS: É47 33 49.77 - K19 7 26.35 Timi képek 1152 Budapest XV., Petőfi utca 24. GPS: É47 33 49.77 - K19 7 26.35 A Lakóotthon megközelítése: Újpest Központ Metro végállomástól : - 96-os és a 104-es busz, - 12-es villamos Az M3-as autópálya

Részletesebben

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak?

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak? ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK Mit kínál az AFS a középiskoláknak? INTERKULTURÁLIS TANULÁS IDEGEN NYELVEN prezentáció fiatal elôadóink idegen nyelven, játékos Külföldi, feladatokon keresztül vezetik

Részletesebben

Az új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának 2012 2013. évekre vonatkozó intézkedési terve

Az új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának 2012 2013. évekre vonatkozó intézkedési terve 6252 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 28. szám 1. melléklet az 1056/2012. (III. 9.) Korm. határozathoz Az új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának 2012 2013. évekre vonatkozó intézkedési terve I. Fogyatékossággal

Részletesebben

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak? H-1071 Budapest, Dózsa György út 62. F/1. T:

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak? H-1071 Budapest, Dózsa György út 62. F/1. T: ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK Mit kínál az AFS a középiskoláknak? H-1071 Budapest, Dózsa György út 62. F/1. T: +36 1 225 1380 www.afs.hu INTERKULTURÁLIS TANULÁS IDEGEN NYELVEN prezentáció fiatal

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 22. HÍRLEVÉL Oldal 2 ZÁRÓKIADVÁNY BEVEZETŐ Tisztelt Olvasó! Ön a Mintaprogram a minőségi időskorért című projekt záró kiadványát tartja a kezében. A

Részletesebben

TÁMOGATOTT LAKHATÁS SEGÍTŐK KÉPZÉSE

TÁMOGATOTT LAKHATÁS SEGÍTŐK KÉPZÉSE TÁMOGATOTT LAKHATÁS SEGÍTŐK KÉPZÉSE Képzést végző szervezet: DOWN ALAPÍTVÁNY Székhely: 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel: 061 363 6353 Képzés helye: Lágymányosi Foglalkoztató Centrum, 1111 Budapest, Lágymányosi

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

Szöveges közhasznú beszámolója a 2009 évi tevékenységéről

Szöveges közhasznú beszámolója a 2009 évi tevékenységéről HAJDÚSÁGI JELNYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Szöveges közhasznú beszámolója a 2009 évi tevékenységéről A Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúléshezaz

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúléshezaz Ügyiratszám: 59.863/2012/XIV. Ügyintéző: Véghné Sinkovicz Ágnes NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE -> 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-520, Fax: (42) 524-521 E-maii:

Részletesebben

AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN

AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA. AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 132.

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA. AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 132. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 132. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Megbízási szerződés a Modern Városok Program keretében megvalósuló

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

II. A 2011. évi Éves Képzési Terv (ÉKT) megalkotásának szempontjai

II. A 2011. évi Éves Képzési Terv (ÉKT) megalkotásának szempontjai I. Előzmények A 2001. évi CI. Felnőttképzési törvény előírásai szerint a Közalapítvány felnőttképzési szakemberei elkészítették a 2010. évi Éves Képzési Tervet. A törvény 15.. (1) értelmében az Éves Képzési

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében MEREK Guruló projekt műhely átadás Miskolc, 2010. november 17. Tartalomjegyzék 1. A Közalapítványról

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

HEGEDŰS ZSUZSA: AHHOZ, HOGY VALAKI JÁRNI TUDJON, ELŐSZÖR MEG KELL TANULNIA FELÁLLNI

HEGEDŰS ZSUZSA: AHHOZ, HOGY VALAKI JÁRNI TUDJON, ELŐSZÖR MEG KELL TANULNIA FELÁLLNI HEGEDŰS ZSUZSA: AHHOZ, HOGY VALAKI JÁRNI TUDJON, ELŐSZÖR MEG KELL TANULNIA FELÁLLNI Ahhoz, hogy valaki járni tudjon, először meg kell tanulnia felállni; ez a felállás, a megkapaszkodás programja jelentette

Részletesebben

Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja

Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja Page: 1 Tartalom: A binder-ről Szakképzési foglalkoztatási stratégia Szakember utánpótlás tanulók foglalkoztatása

Részletesebben

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505 A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:

Részletesebben

TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education. EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30.

TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education. EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program 2015 februárjától továbbra is négy, ingyenesen végezhető távoktatási kurzussal, havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekkel, és az

Részletesebben

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489 Iskolánk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében részt vesz a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben pályázatban. Kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2 A projektek az Európai

Részletesebben

Kötelező vagy lehetőség?

Kötelező vagy lehetőség? Kötelező vagy lehetőség? Az egész napos iskolai nevelés-oktatás helyzete az általános iskolában Németh Zsuzsa szociálpolitika PhD Miértérdekelazegésznaposiskola? a jólét (az egyéni-és a társadalmi jólét)

Részletesebben

Inkluzív iskola _5. A befogadó szemlélet

Inkluzív iskola _5. A befogadó szemlélet Inkluzív iskola _5 A befogadó szemlélet Inklúziós Index a befogadó SZEMLÉLET kialakítása Az Index dimenziói és szakaszai A DIMENZIÓ: A befogadó iskolai SZEMLÉLET kialakítása A1. szakasz: Közösségfejlesztés

Részletesebben

Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében június 6. Dr. Jámbor Emőke - Erasmus koordinátor

Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében június 6. Dr. Jámbor Emőke - Erasmus koordinátor Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében BME mint pályázó BME - Idegen Nyelvi Központ oktatói mobilitás Kapcsolatfelvétel és tartás a partneregyetemekkel A

Részletesebben

FOR EVER GURULÓ. XII. FESZ Kongresszus, Velence, 2012. szeptember 29. Kogon Mihály

FOR EVER GURULÓ. XII. FESZ Kongresszus, Velence, 2012. szeptember 29. Kogon Mihály FOR EVER GURULÓ XII. FESZ Kongresszus, Velence, 2012. szeptember 29. Kogon Mihály Tartalom 1. Szakmai hátér, a Merek szolgáltatásai 2. Alapelvek 3. A projekt célja 4. Kölcsönzés-Mit ért el a projekt? +

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

A BÁZISINTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATAI:

A BÁZISINTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATAI: Iskolánk 2017. januárjában adott be pályázatot Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím elnyerésére. Az Oktatási Hivatal által kiírt pályázaton - a Pedagógiai Oktatási Központ és a bíráló bizottság javaslatai

Részletesebben

START+ INFORMÁCIÓS NAP

START+ INFORMÁCIÓS NAP START+ INFORMÁCIÓS NAP CÉLOK Kompetenciafejlesztés Interaktív ifjúságpolitika Részvétel a munka világában és a közéletben Kultúrák közötti párbeszéd Társadalmi befogadás Az ifjúsági munka fejlesztése Eredmények

Részletesebben

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes

Részletesebben

START+ információs nap január 25.

START+ információs nap január 25. START+ információs nap 2019. január 25. ERASMUS+ 2014-2020 ERASMUS+ 2014-2020 CÉLOK Kompetenciafejlesztés Interaktív ifjúságpolitika Részvétel a munka világában és a közéletben Kultúrák közötti párbeszéd

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma

Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Tartalom Történelmi háttér A közelmúlt irányvonalai A foglalkoztatási

Részletesebben

Felhívás középiskolák számára az Új Nemzedék Plusz BÁZISISKOLAI PROGRAMJÁHOZ való csatlakozásra

Felhívás középiskolák számára az Új Nemzedék Plusz BÁZISISKOLAI PROGRAMJÁHOZ való csatlakozásra Felhívás középiskolák számára az Új Nemzedék Plusz BÁZISISKOLAI PROGRAMJÁHOZ való csatlakozásra Az Új Nemzedék Plusz program a TÁMOP 3.3.12. Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Erasmus+-program, április Weiden - Neustadt

BESZÁMOLÓ. Erasmus+-program, április Weiden - Neustadt BESZÁMOLÓ Erasmus+-program, 2016. április 12-19. Weiden - Neustadt 2014. április 12-19. között Varga László és Sima Péter kollegák Németországban jártunk az Erasmus3-program keretén belül. Látogatásunk

Részletesebben

HU01-KA

HU01-KA 2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Fogd a Kezem Alapítvány. Kézműves termékkatalógus

Fogd a Kezem Alapítvány. Kézműves termékkatalógus Fogd a Kezem Alapítvány Kézműves termékkatalógus Fogd a kezem és megmutatom a világnak, hogy szüksége van rád szól az alapítvány hitvallása. Azokat az értelmükben akadályozott fiatalokat akarjuk megszólítani,

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Szilvásvárad Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. Szilvásvárad Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. M E G H Í V Ó Szilvásvárad Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. Az ülés időpontja: 2017. október 30. (hétfő), 15:00 óra Szilvásvárad Község

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát kezdeményezéshez Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

Köszöntjük Vendégeinket!

Köszöntjük Vendégeinket! Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

Csaknem 70 társadalmi vállalkozást karol fel a SEEDS Program

Csaknem 70 társadalmi vállalkozást karol fel a SEEDS Program Sajtóközlemény Budapest, 2017. április 21. Csaknem 70 társadalmi vállalkozást karol fel a SEEDS Program Zsebben hordott online matektanár, menő roma mintás divatkollekció, mélyszegénységben élők által

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education TrEE Teaching recycling and Environmental Education 3 Hírlevél 2015 TrEE Hírlevél 3. A 3. HÍRLEVél mindazon tevékenységekről számolbe, amelyet a projekt 2. évében végeztek a partnerek. TrEE Hírlevelet

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Általános Iskola feladatellátási hely Fenntartási időszak: 2010-2015 Kötelezően megvalósított implementációs

Részletesebben

Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten

Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten Dr. Kovács Katalin Pécs MJV Polgármesteri Hivatala Természeti és Emberi Erőforrás Referatúra I. célcsoport: Mélyszegénységben élők és romák I. célcsoport: Mélyszegénységben

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj

Részletesebben

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra, Projektmenedzsment a nemzetközi ifjúsági projektekben 90 órás képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nemzetközi projektmenedzsment témakörben A képzés szervezıje: NCSSZI Mobilitás Országos Ifjúsági

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek AJÁNLAT 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 88-90. Telefon/Telefax: 62-444-188 Mobil: 0630-9381-702

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó

Részletesebben

5. számú melléklet TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010-15. Cecei Általános Iskola

5. számú melléklet TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010-15. Cecei Általános Iskola 5. számú melléklet TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010-15. Cecei Általános Iskola 1 Cecei Általános Iskola Cece 7013 Árpád u. 3. Tel: 25-505-140 E-mail: iskolacece@gmail.com A Cecei Általános Iskola Továbbképzési

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) BEMUTATKOZÁS A fogyatékos emberek szervezeteinek ernyőszervezete

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV

Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Közösségi FACE-ek Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér Helyszín: NYÍR Pláza első emelet Önkéntesség, nemzetközi ifjúsági cserék, kiállítások,

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

Kajak kenu túrák

Kajak kenu túrák TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Kajak kenu túrák 2015. 10. 08. 2015. 10. 21. Szakmai beszámoló

Részletesebben