El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól!"

Átírás

1 El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! Mi, e nyílt levelet aláíró szervezetek és személyek elfogadhatatlannak tartjuk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntését, melynek alapján a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ez év november 1-jétől egyetlen hektár állami föld bérletére sem lesz jogosult az eddig általa művelt területből. Ez egyenlő az európai hírű biogazdaság és népfőiskola halálos ítéletével. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 21 év munkájának eredményeként a biogazdálkodás és az ehhez kapcsolódó oktatás támogatása érdekében. Ez a nonprofit szervezet egy európai szinten is egyedülálló programot valósított meg az elmúlt időszakban. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biogazdálkodást folytat az adott területen, és az ebből befolyó összeget népfőiskola működtetésére fordítja. Ami itt megvalósult, az pontosan a kormány által kidolgozott és elfogadott Nemzeti Vidékstratégia céljait tükrözi. A magyar vidéknek ilyen központokra lenne szüksége ahhoz, hogy működésükkel, tudásukkal segítsenek abban, hogy mezőgazdasági termelésünk hosszú távon fenntarthatóvá, jövedelmezővé váljon. Kishantos a tiszta, vegyszermentes mezőgazdaságot, egészséges táplálékunkat, a közösségi érdekeknek az egyéni érdekek fölé helyezését képviseli Magyarországon. A kishantosi gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét - a korábbi kormányközi megállapodás alapján - melynek bérleti joga október 31- én lejár. A földterület jövőbeni hasznosítására a Magyar Állam képviseletében az NFA már tavaly meghirdette a területeket. Az eddig eredményesen működő egységes területet tíz részre szabdalták. Ezek mindegyikére természetesen a kishantosi biogazdaság is benyújtotta pályázatát, hiszen a jövőben is szeretné folytatni mintaértékű nonprofit tevékenységét. Az NFA azonban úgy döntött, hogy új, zömében nem helyben lakó gazdálkodók és egy gazdasági társaság kapják a területeket. Egyetlen négyzetcentimétert sem hagytak az eddig példásan működő Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak, ellehetetlenítve ezzel további működését. Még az NFA belső ellenőrzése szerint is nagyrészt szubjektív és nem szakmai szempontok szerint történtek a döntések az állami földek pályázatainak ügyében. A határozathozatali folyamat átláthatatlan, a pályázatok titkosak, így az NFA-nak nem sikerült eloszlatnia azt a gyanúnkat, hogy az eljárást a háttérből manipulálták. Nem hagyhatjuk, hogy az évtizedek óta a közösséget szolgáló Központ öncélú politikai csatározások martalékává váljon. Követeljük a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ területeit érintő földbérleti pályázat eredményének megsemmisítését! Felszólítjuk a Nemzeti Földalap vezetését, hogy a korábbi pályázatot érvénytelenítse, bontsa fel a már megkötött szerződéseket és biztosítsa a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ további működését! Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úrtól és Orbán Viktor miniszterelnök úrtól elvárjuk, hogy biztosítsák a Nemzeti Vidékstratégia elveinek gyakorlati megvalósítását.

2 Jelen levelet aláírók kijelentjük, hogy minden eszközt felhasználunk, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tovább folytathassa az egész társadalom érdekében végzett, nemzetközileg is elismert tevékenységét. Budapest-Kishantos, október. 17. Kezdeményező szervezetek: Föld Színház Műhely Gazdálkodó Családok Egyesülete Greenpeace Magyarország Egyesület Krétakör Levegő Munkacsoport Magyar Agrár-Környezetgazda Egyesület Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület Magyar Népfőiskolai Társaság Magyar Természetvédők Szövetsége Szövetség az Élő Tiszáért Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége Védegylet WWF Magyarország Csatlakozó szervezetek: 24.óra Biatorbágy Aranyalma Értékteremtő és Hagyományőrző Egyesület Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége Békés és Környéke Biokultúra Közhasznú Egyesület Bibó István Népfőiskolai Alapítvány BME Egyetemi Zöld Kör Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület BTSSZ Természetvédő és Természetismereti Bizottság Budapest-környéki Népfőiskolai Szövetség CEEweb a Biológiai Sokféleségért Civil Kollégium Alapítvány Civilek a Mecsekért Mozgalom CSEMETE Egyesület Csereháti Információs Központ DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság EKO Mozgalom ELTE Környezettudományi Klub Falufejlesztési Társaság Föld Napja Alapítvány Francovilla Egyesület Gaja Környezetvédő Egyesület Galgamenti Népfőiskola GATE Zöld Klub Egyesület Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány

3 Gyönki Baráti Kör Egyesület Népfőiskolája Helyi Kisközösségek Közhasznú Nonprofit Kft. Hernádszentandrás Község Önkormányzata Homokrészi Tanyavilágért Egyesület IDEÁL Életreform Népfőiskola Közhasznú Egyesület Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület Keresztúri Társas Kör Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata Közép-magyarországi Zöld Kör Magfejtő Közhasznú Alapítvány Magonc Alapítvány Magosfa Alapítvány Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség Muszáj Természetvédelmi Koordinációs Egyesület Napi Elemózsia Közösség Nők a Balatonért Egyesület Összefogás Hernádszentandrásért Alapítvány Pejkó Lovassport Egyesület Silvavitae Természetvédelmi Egyesület Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület SZIKE Környezet-és Egészségvédelmi Egyesület SZTE TITOK Klub Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért Természetes Életmód Alapítvány TIKOPIA Országos Zöld Hallgatói Hálózat Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület Zöld Akció Egyesület Zöld Kapcsolat Egyesület Zöld Óvoda Hálózat Egyesület Zöld Pók Alapítvány Zöld Pont Alapítvány Aláíró magánszemélyek: Aggot Eszter Aján Barbara Albert Ildikó Angermayer Judit Antal Judit Antal Balázs Apli Gy. István Arany István Arató András Áy Richárd Baditz Máté Baji Béla

4 Baka József Bakonyi Péter Bakos Judit Balázs Ildikó Balázs Istvánné Balázs Mercédesz Balczó Dorottya Balla Gabriella Balogh Norbert Baltás Zsuzsa Bán Balázs Bán Ida BankóGabriella Bánkövi Dóra Bánszegi Zita Baranyi Hajnalka Baráth Lukács Bardócz Gábor Bárdos Attila Barkó István Barna Ákos Barna Gábor Bársony Anikó Barta Gábor Bartal Vera Bartos Rita Bartuczné Nagy Izabella Bécsi Róbert Beke Éva Erzsébet Békefi Róbert Békési Krisztina Bencze Tibor Bencze Ágnes Bende Dóra Benke Gábor Benkéné Sásdi Anna BenkőKlára Berki Sándor Boda Mihály Bódis Emese-Ildikó Bodnár Barbara Bodó Krisztina Bodor-Horváth Kata Bokor Erika Bokor László Borbás Olivér Bordás István Bordás Roland Borsósné Szvétek Nikoletta Both István

5 Botlik Attila Botlik-Molnár Mariann Boziné Pullai Krisztina Bölöni Gergely Bucsai András Budainé Pál Zsuzsa Buj Tímea Eszter Bulkai Tamás Buvári Márta Büki József Czabán Vera Czene Gábor Czimondor Szandra Csadi Ferenc Csáki Csilla Cselószki Tamás Cser Balázs Cserháti Hajnalka Cser-Müller Zsófia Csernus Ferenc Csipkés Gábor Csizmazia György Csizmaziáné Török Hanna Csontos Sára Csorba Éva Dankó Attila Dányi Attila Davies Bernadett Davies Simon Dege Rita Dékány Erzsébet Deli Eszter Demeter Anikó Demeter Ágnes Demjén Klára Dezsényi Katalin Dezsény Zoltán Dobos Imre DobosTamás Dobos Balázs Dobrocsi Laura Dóczi Mária Donkó Anita Dorogi Viktória Dr. Ángyán József Dr. Bádonyi Krisztina Dr. Berezvai Zoltán Dr. Békés Judit Dr. Bozlék Mihály Dr. Csehpál Etelka

6 Dr. Feigl Viktória Dr. Gulyás Zsófia Dr. hc. Guy Turchany Dr. Heidl György Dr. Horváth Melinda Dr. Kálmán Gergely Dr. Kiss Anikó Dr. Kovács László Dr. Kristóf Imre Dr. Kuronné Horváth Csilla Dr. Márai Géza Dr. Mikó Ferenc Dr. Molnárné Pleszkán Dr. Murányi Attila Dr. Ónodi Gábor Dr. Romek Márta Dr. Szakolczai György Dr. Takács Géza Dr. Zakály Katalin Dr. Zlinszky Jánosné Dr. Zsebők Csaba DukánDániel Dukán József Duzs Imre Eiler Éva Eisenbeck Anett Emmert Eszter Emmert Gábor Erdélyiné Kedves Ágota Erdős Balázs Erhardt Miklós ErtseyAttila Fábián Andrea Faludi Erika Farkas Attila Farkas Klára Farkas Ernő Farkas Lenke Farkas Zsuzsanna Fecser Enikő Fehér J. Attila Fehér Ajándok Fejes Péter Fenyvesi Enikő Ferencz István Ferencz Tibor Fodor Ildikó Fődi Attila Földi István Fritz Sámuel

7 Futó Zsolt Füle Dániel Fülöp Ádám Für Judit Gaál Imréné Gajdó Kristóf Gallai Zsófia János GazsyDániel GazsyEndre Gera Cecília János Gereben János Gereben Jánosné Gereben Melinda Gereben Panni Gergácz Gábor Gergár Mária Géringer Orsolya Golarits Krisztina Gonda Regina Gonda-Nagy Henriette Goór Anikó Gönczy Monika Görög Nicolas Götz Máté Gulyás Erzsébet Gúth Krisztián Guti Annamária Gyenes Boglárka Gyimóthy György Gyömörei Barna Gyömörei Barnáné Gyömörei Olga Hajda Gáspár Hajdók Borbála Hajdu Éva Hajgatóné Dr. Kovács Katalin Halmosi István Halmschlager Andrea Halmy Péter Hámori Annamária Hámori Sándor Hámori Sándorné Hamvas Ferenc Hanák Milán Harangi Anna Harangi Rita Harasztosi Sándor Hargitai István Hasznosi Tamás HavasGyörgyi

8 Hegedűs Péter Heltai László Herpácsi-Bátori Edina Herpai Gabriella Hevesi Flóra Hittl Brigitta Hoffmann Orsolya Hornok László Tibor Hornyák Lea Horváth Annamária Horváth Emese Horváth Evelin Horváth István Horváth Péter Horváth Piroska Horváth Zoltán Horváth Gábor Horváth Gyula Horvath Zsolt János Hrotkó Márton Hunyadi Réka Hurai Józsefné ifj. Dr. Zlinszky János Illésné Szécsi Ilona Imre Csaba Isztray Simon Iván Péter Jávor István Jenkovszky Szilvia Joó Lajos Joób Márk JósvaiSzilvia Juhász Judit Juhász Pál Juhász István Ábel Kabdebó Noémi Kapitányné Sándor Szilvia KaposBálint Kaprinyák Szilvia Kardos Eszter Kasza Piroska Katona Péter Katrin Wlucka Kecskés Éva Kecskés Zoltán Keddie Katalin Kékesiné Hannus Katalin Kelety Scarlett Kertész Attila Kertész Noémi

9 Kertész Júlia Király Gábor Kispéter István Kiss Anna Kiss Gertraud Kiss Kálmán Kiss Katalin Kiss Szilvia Kiss Tibor Kiss Hermina Kobela Éva Kollár Erika Koltai Gábor Komlós Marcell Koncz Nóra Koncz Ferenc Koncz Ferencné Konkolics Laura Martina Konrád Mónika Konta Gábor Kónya József Ádám Koperecz Károly Kormóczy Zsolt Korompay Olivérné Kotormán Ábel Kovács Barnabás Kovács Gergely Kovács Kristóf Károly Kovács L. Tibor Kovács Péter Kovács-DrénTímea Kovács Gabriella Kovács Ildikó Kovács Lenke Kovácsné Farkas Judit Kovácsné Kruska Teodóra Kovács Réka Kölcsey-Gyurkó Gergely Kőmíves Beatrix Kőnig Nóra Kránicz Szilvia Krappai Györgyi Kurucz Lászlóné Kuti Péter Kuzniarski Ádám Laczó Anita Landgraf Arnold Zsófia Lángné Árvai Ágnes Laris Mária LászlóHelga

10 Laurán Apolka Lázár Ervin Lázár Krisztián Lechner Judit Leé Ádám Leé Károly Leé Richárd Leidál Klára Lénárd Gábor Lendvai Gabriella Lengyel István Lenkey Mária Lévay Nóra Likerecz Mónika Liszkai László Livits Réka Losonczi Anikó Lovász Enikő LőcseiRóbert Ludvigh Károly Lukács János Macher Pál Maczelka Balázs Ferenc Máhrné Angyal Gabriella Makai Szilvia Maleczki József Malya Carmen Márfy Anna Márton Izabella Máté Ferenc Máté Zsuzsanna Mécs László Mécs Miklósné Medvey Boldizsár Medzihradszky Rita Megyeri Annamária Menich Zsófia Gyöngyvér Mentsl Gabriella Mészáros Eszter Mészáros László Mészáros Zsuzsa Adrienn Mészárosné Muliter Katalin Miklóssy Endre Miszori Ildikó Mohácsy Gabriella Mohácsy Zsolt Moldován László Molnár András Molnár Dénes Molnár György

11 Molnár Kristóf Molnár Mária Molnárné Takács Zsuzsanna Mrázik Loretta Mundi Judit Müller Melinda N Hűse Sándor Nádor Antal Balázs Nagy Andrea Nagy Anita Nagy Attila Nagy Balázs Nagy Dominika Nagy Ernő Nagy István Nagy János Nagy Jánosné Nagy László Nagy Melinda Nagy Norbert Nagy Péter Nagy Sándor Nagy Zoltán József Nagy Zsuzsanna Anikó Nagy Ábrahám Nagy Boglárka Nagygyörgy Márta Nagy Julianna Eszter Nagyné Horváth Emília Narancsik Imre Narancsik Imréné Nemes Zszuzsanna Németh Marietta Németh Róbert Németh Szilvia Novák Bálint Nyőgér István Oláh István Onhausz Erzsébet Orlai Gábor Orosz Emese Orosz Márton Orosz Péter Oroszi Viktor Ostoróczki Szabolcs Ott Róbert Óvári Gergő Ördög Zsuzsanna Pál Dávid Pál Irén

12 Pál Petra Pálfyné Fízel Erzsébet Pálinkás Viktória Paltesz Júlia Papp Mátyás Pásztohy Réka Pásztorné Fődi Zita Pataki Zoltán Pázmándi Nóra Peller Brigitta Péterfi Ferenc Péterné Völcsei Katalin Pethes Miklós Pető Ferenc Pfening András Pielné Horváth Mónika Pintér Tibor Imre Pintér Hajnalka Pinthofferné Schmidt Hajnalka Pók Péter Polgári Botond Pollák Szilvia Pólya Márton Pólya Viktor Pólyáné Csernyus Ágnes Porhajas Gábor Portik-Bakai Zsuzsanna Potoczki Pálné Previtzer Tünde Prof. dr. Zlinszky János Prohászka Zsófia Puskás Zoltán Puskás Zoltán Rácz Norbert Radev Gergő Radicsné Rezneki Márta Radnó Jánosné Raffai Péter Rajna Zoltánné Rákóczi Lilla Révúti Éva Riczu Richárd Roman Katalin Viola Romek Dóra Rozendaal-Pandur Zsanett Ruszti Zsombor SáfiánFanni Sajbán Anett Indira Sallai Gábor Sándor Anita

13 Sárfy Melinda Sárfy Regina Sárfy Zsolt Sárvári Attila Scherk Tamás Scherk Zsolt Scherkné Márialaki Rita Schill Róbert Schmidt Ernőné Schmidt Péter Schneider Márton Schneider Miklós Schoderbeck Attila Schuszter Margit Sebestyén Gábor Sebestyén Eszter Serfözö Rita Mária Serhal Dóra Simon Petra Simon Renáta Sipos Ildikó Sipos László Sipos Péterné Tóth Skoda Mercédesz Solymosy Attila Somogyi Nóra Sorger Lívia Sör Gabriella Sörös József St. Turba Tamás Staudinger Szilvia Stermeczki András Stern Gabriella Stumpf Györgyné Surányi Gabriella Süle Istvánné Süle Zoltán Szabady Helga Szabó Ágnes Szabó Andrea Szabó EdgárLevente Szabó Ildikó Szabó Noémi Szabó Norbert Szabó Zsuzsanna Szabó Ágnes Szabó Brigitta Szabóné Bolye Tímea Szabóné Háth Ildikó Szabó Rebeka

14 Szakács Gusztáv Bálint Szák Balázs Tamás Szalai Anna Szalay Dóra Szalay László Szalóky Zsuzsanna Szanati Zoltán Szarka Judit Szeibert András Szekeres Balázs Szél Szilvia Szent-Királyi István Szentpáli Csaba Szepesi Zsófia Szepesi András Szeremányi Kriszta Szever Andrea Szever Éva Szever János Szever Jánosné Szever Mónika Szigeti Ildikó Sziklai Ákos Szilágyi Bea Szilágyi László Szilágyi Sándor Sziva Dániel Szoboszlai János Szontágh Sára Szórád Éva Szőke Annamária Szőke Ildikó Szőllősi Gábor Szőnyi Dániel Szugfil Márk Szűcs Anikó Takács János Takács Jánosné Takács Szilvia Takács Imre Lászlóné Tamás Gáspár Miklós Tarcai Zsolt Tatai Mária Tax Tamás Thurnay Róza Tislér Istvánné Tobler András Toma Zsolt ToplakZoltán Tóth Attila

15 Tóth Balázs Tóth Gábor Tóth Gyula Tóth Mária Tóth Szabolcs Zsolt Tóth Zsuzsanna Tóth Beáta Tóth Boglárka Tóth Ferencné Tóth Győző Tóth Ildikó Tóthné Lelekács Györgyi Tömöri Balázs Tömösy Andrea Tukacs Annamária Turi Nagy Éva Turóczy Istvánné Ujlaki Balázs Ujlaky Péter Ürmös Dániel Vági Sándor Vajda Aliz Vakli Gábor Valasek Ildikó Váradi Ádám Váradi Monika Mária Varga Tamás Varga Fortunátó Vargáné B.K. Varga Szilárd Varga Zsolt Varsányi Endre Varsányi Viktor Vas Rajmund Vas Levente Velicskó Péter Vercseg Ilona Veréb Judit Veres Zsuzsanna Vida Gábor Vida Viktor Vidos Erik Vincellérné Nagyfaludi Klára Vincze Tamás Viola Beáta Visegrádi Judit Vojczek Judit Vörös Sándor Vörös Zita Wágner Gábor

16 Wágner István Wass Péter Weigl Anett Weiser Írisz Vica Zábrázki Gyula Zádori Zoltán Zoltai Alexandra ZupánLászló Zsargó Szilvia Zsemberovszky Linda Zsemle-Szántó Dóra Viola Zseni Gábor Zseni Lívia Zsiros Ádám

El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól!

El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! Mi, e nyílt levelet aláíró szervezetek és személyek elfogadhatatlannak tartjuk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntését, melynek alapján a Kishantosi

Részletesebben

El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól!

El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! Mi, e nyílt levelet aláíró szervezetek és személyek elfogadhatatlannak tartjuk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntését, melynek alapján a Kishantosi

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Beosztás a 2018. január 17-19. között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Záróvizsga időpontja: 2018. január 17. 8 00 óra Orosz Boglárka Bogárné Péter Borbála Csilla Takács

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár Bizottság száma: 2. sz. Terem szám: B. -060. alagsor Záróvizsga időpontja: 2015. június 17., 8 óra Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak Balogh Gábor ének zene tanár Dr. Hostyisószkiné Jászai

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

5.Mikulás Futás - eredménylista

5.Mikulás Futás - eredménylista 10 km befutó eredménylista helyezés rajtszám név születési dátum település idő 1 3515 Csorba Sándor 1979 Budapest 36:54 2 3514 Hodovánszki Csaba 1986 Budapest 37:20 3 3517 Vajda Balázs 1978 Gödöllő 40:15

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 2098 SZABÓ Pál 1972 01:46:01 1 1 8:49 min/km +00:00:00 1 2045 KOVÁTS György 1978 01:51:49 2 2 9:18 min/km +00:05:47 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:08:27 4 2097 BALOGH Zsolt

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla Jelentkező neve Terem azonosítója Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla Katalin 4 Apagyi Csilla

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17. FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:00:00 2 2039 KISS Norbert 2000 02:02:55 7 7 10:14 min/km +00:08:24 3 2090 TÓTH Milán 1998 02:11:11 13 13 10:55 min/km +00:16:42

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. Baranya Íjásza sorozat eredményei 214. M I N I F I Ú Kis Dániel 5 5 1 Pandur Ákos 47 47 94 Szász Dávid 44 44 Dobor Dávid 41 38 79 Beréti Levente 44 44 Hűber Levente 41 41 Baranya Íjásza sorozat eredményei

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013. M I N I L Á N Y I II I V VI ( legjobb 5 ) 150 Engi Zselyke 50 50 50 150 47 Fliszár Enikő 47 47 M I N I F I Ú I II I V VI ( legjobb 5 ) 241 Kis Dániel 50 44 47 50 50 241 194 Lipusz Bendegúz 50 50 47 47

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Comunicare și relații publice, K0 Kommunikáció és közkapcsolatok, K0 Data afișării / Kifüggesztve: 2014/07/19

Comunicare și relații publice, K0 Kommunikáció és közkapcsolatok, K0 Data afișării / Kifüggesztve: 2014/07/19 Comunicare și relații publice, K0 Kommunikáció és közkapcsolatok, K0 Data afișării / Kifüggesztve: 2014/07/19 carnet concurs 1 Schmidt I. Timea-Klaudia 1305 9.31 K0 K1 2 Doczi Cs. Orsolya 1366 9.24 K0

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László 1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben 9. D osztály FELSŐFOKÚ NYELVVIZSGÁK Ferracci Simone angol felsőfokú C 10. B osztály Ténai Éva angol felsőfokú A 12. A osztály Gazsi Bettina angol felsőfokú

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Eredménylista Szilágysomlyó

Eredménylista Szilágysomlyó Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szűcs Annamária Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 152 2. Székely Dóra-Krisztina Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 150 3. Janus Emese Bara Jusztina

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE A 2016. augusztus 29-től 2016. szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE Hollán Ernő utca 30. 1. lh. földszint 4. szám alatti I. Horváthné Majer Gabriella piaci alapú lakbér vállalása II. Zsigmond

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

IV. Knauf Tihanyi félmaraton

IV. Knauf Tihanyi félmaraton 1 2 3 4 5 6 Csapatnév: KÖLCSEY AMAZONOK Csapatidő: 01:48:33 MOLNÁR Barbara PALKÓ Orsolya 00:00:03 00:28:26 01:20:06 +00:00:00 VAJDA Zsuzsanna Csapatnév: BÁLINT ÉS CSAPATA Csapatidő: 02:03:24 TÓTH András

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben