A gyümölcstermő növények szaporítása

Átírás

1 A gyümölcstermő növények szaporítása A szaporodás (reprodukció) olyan biológiai folyamat, amelynek során új egyed képződik. A szaporítás mint tudatos emberi tevékenység a növények szaporodásra alkalmas ré szeit, szerveit használja fel. A szaporítási módok csoportosítása is ennek alapján lehetséges, figyelembe véve ezen szaporításra szolgáló szervek létrejöttét. Megkülönböztetünk ivaros és ivartalan szaporítási módokat, az előbbi alatt a magról, az utób binál pedig a vegetatív szervek felhasználásával történő szaporítást értjük. A 1. táblázat egy áttekinthető rendszerbe foglalja a fás növényeknél alkalmazott szaporítási módszereket, besorolva az utóbbi időszakban kifejlesztett in vitro technikákat is. A. Szaporítás maggal 1. Ivaros szaporítás: a legtöbb fás növény magja ivaros folyamat eredménye 2. Szomatikus embriogenézis (in vitro), mesterséges mag B. Szaporítás vegetatív szervekkel 1. Autovegetatív módszerek 1.1. Dugványozás (hajtásdugvány, fás dugvány, gyökérdugvány) 1.2. Bujtás (közönséges, feltöltéses, sugaras bujtás) 1.3. Sarjak leválasztása 1.4. Indanövény leválasztása (a lágy szárú szamócánál) 1.5. Tőosztás 1.6. In vitro hajtástenyészetek, kallusz kultúrák organogenézise 2. Xenovegetatív módszerek 2.1. Oltás és szemzés 2.2. In vitro mikrooltások 1. táblázat. A szaporításmódok csoportosítása A vegetatív szervekkel történő szaporítási módok használatának oka az, hogy így lehetővé válik egyetlen értékes egyed genotípusának rögzítése, konzerválása, ami a fás növények fajtáinál ma is meghatározó jelentőségű. Az oltás használa tának elterjedésével és megismerésével lehetővé vált több genotípus előnyös tulajdonságainak kombinációja egyetlen egyedben (oltványok), ami további termesztés-technológi ai előnyöket jelenthet. Szintén előnyt jelent, hogy így lehetséges egyes fejlődési fázisok rögzítése (juvenilis alak), illetve a felnőttkori, termő állapot gyorsabb elérése. Hátránya ként kell említenünk, hogy ez a szaporítási technológia bonyolultabb, nagyobb szaktudást igényel, a szaporítóanyag tárolási lehetőségei korlátozottak, különleges berendezésre, eszközökre van szükség, s ezért költségesebb. Az ivaros szaporítás használatát a kertészeti fás növények fajtáinál korlátozza az a tény, hogy csak tiszta vonalak, beltenyésztett vonalak, hibrid fajták szaporítóanyagának előállítására alkalmas. Előnye viszont, hogy olcsó tömegszaporítást tesz lehetővé, a sza porítóanyag nagy mennyiségben képződik, egyszerű a mag kezelése, tárolása hosszú ide ig lehetséges, és többnyire különleges kezelés, berendezés nélkül nevelhető csemete. Ökológiai szempontból mindenképpen előny, hogy a populáció elaszticitása nagyobb, jobban alkalmazkodik változó, illetve kiegyenlítetlen termőhelyi feltételekhez. A magon cok több faj esetében vírusmentesek (alma, citrusfélék), ami a csemete-előállítás és neme sítés szempontjából is fontos előny. IVAROS SZAPORÍTÁS ÉS SZAPORÍTÓANYAG-TERMESZTÉS A gyümölcsfaiskolában az ivaros szaporításnak az alanycsemeték előállításában van nagy szerepe, különösen a csonthéjasoknál, ahol a gyümölcsfajok nagyobb részét ma is magoncalanyokra oltják. Az ivaros szaporítás alapja a két ivarsejt egyesüléséből létrejött zigóta, illetve az ebből, valamint a mag- és terméskezdeményből képződő mag vagy termés, ame lyet a termesztésben egyaránt vetőmagnak nevezünk. A gyümölcstermő növények ivaro san többnyire jól szaporíthatók. Az ivaros szaporítás során a létrejött vetőmagból új egye deket, magoncokat (magcsemetéket) nevelünk. Az ivaros szaporítás hátrányaként szokták felróni, hogy így szaporítva a gyümölcsfajták 1

2 nem tartják meg fajtaazonosságukat. Ivartalanul szaporított fajta esetében maga a kö vetelmény irreális volna, hiszen az ilyen fajták fajtaazonosan csak aszexuális módon sza poríthatók. Az ivaros szaporítás előnyei: a termesztett növények többsége legolcsóbban és legeredményesebben ivarosan szaporítható, az iva ros szaporítóanyag, azaz vetőmag beszer zése ugyanis nem olyan költséges, a gyűjtés, szállítás és gondozás is sokkal kevesebbe kerül, mint az ivartalan szaporítóanyagé. Ivaros szaporítással több növény állítható elő rövidebb idő alatt, mint ivartalan szapo rítással. Az ivaros szaporítás hátrányai: az idegen beporzású növények utóda az apa és az anya tulajdonságait örökli, így nem lesz azonos az anyanövénnyel, sőt ha az apanövény tulajdonságai termesztési szempontból gyengébbek, az utód értéke az anyanövény hez viszonyítva csökkenhet. A termések begyűjtése A termések és magvak érése és hullása a fajtára jellemző, amit azonban az időjárás és környezet is befolyásolhat. Az éréskor uralkodó szeles, száraz idő akadályozza a magban végbemenő fejlődési folyamatokat, ilyen esetben a magvak csírázóképessége nem tökéletes. Hatás sal van még az érésre a fagymentes időszak tartama, a csapadék nagysága, eloszlása, a hő, az erős napsugárzás például jobb minő ségű magot eredményez. A begyűjtőnek tudnia kell: mikor érett szedésre a mag, és mikor gyűjthető a ter més biztonságosan; hogyan kell a ter méseket a növényről, illetve a földről be gyűjteni, és milyen növényekről kell termést szedni. A termés begyűjtési idejét a mag érettségi állapota és az a tény határozza meg, hogy az károsodás nélkül meddig maradhat a nö vényen vagy a földön. A maggyűjtés előtt a tervszerű munka érdekében először termésbecslést kell végezni. E munka során az anyafa egy-egy ágán leszámolják a terméseket, megállapítják a bennük levő magmennyiséget. Ezek alapján kiszámítják az egy ágon várható maghozamot, és ezt az egész növényre, esetleg állományra vonatkoztatják. A magtermés évében legalább kétszer becsülnek termést, először, amikor azok fele nagyságúak, másodszor közvetlenül az érés előtt. A gyűjtéshez megfelelő eszközök szükségesek. A cserjék termését a talajon állva gyűjtik, a fákét azonban már létráról vagy a fára mászva szedik le. A fák magvainak szedéséhez megfelelő biztosító berendezések, szedő- és szállítóeszközök, göngyöleg, vala mint megfelelő tárolóhelyiségek is szüksége sek. A biztonságosabb termelés érdekében min dig annyi magot kell szedni, hogy a nem termő évekre is maradjon vetőmagtartalék. A termések tisztítása gyűjtés után A begyűjtött termésekből a magvakat ki kell szedni, és vetésig olyan körülmények között eltartani, hogy csírázóképességük ne csökkenjen. Zúzás és hústalanítás A legtöbb húsos vagy leveses termésből a magot a begyűjtés után azonnal ki kell szedni, hogy meg ne romol jon. Kis mennyiség kézzel is kimosható. Nagyobb mennyiségű termésből rugókala pácsos fejtőgéppel fejtik ki a magot. Ezzel a géppel óránként 225 kg almamag is ki tisztítható. A zúzott vagy préselt cefréből a magvakat folyóvízzel, illetve szikkasztás után rostálással választják ki. Mosás közben a magvak ne legyenek hosszú ideig vízben, mert oxigénhiány miatt káros bomlási folyamatok indulhatnak meg, amelyek csökkenthetik a csírázóképességüket. A meleg víz kevés oxigént tartalmaz, ezért ne használjuk a magvak mosásához. Mosás kor az egészséges mag rendszerint lesüllyed a vízben, a léha mag, a héj és a hús a víz színén úszik vagy lassabban süllyed. Így könnyen eltávolítható. Szikkasztás, pergetés A túl nedves magvakat szétteregetve szabad levegőn vagy szárítókemencében szikkasztjuk. Száraz időben a szél által el nem fújható terméseket a szabadban is szétteríthetjük. A módszer állandó ellenőrzést és sok pony vát igényel, a madarak és a rágcsálók nagy kárt okozhatnak. Nyirkos időben fedél alatt szárítsuk a magvakat, ez ugyan költségesebb, de könnyeb ben ellenőrizhető módszer. A szárítóhelyiség feltétlenül legyen ellátva jó szellőző-berendezéssel. Az alma és körte termését vékony, 1 cm-es rétegben, a hústalanított csont héjas magot 2 cm-es rétegben terítsük el. Igen fontos a kiterített magvak gyakori forgatása. Rakhatjuk a magvakat dróthálóból ké szült polcra, mely alulról is szellőzik, így hamarabb szikkad rajta a termés. A szikkasztóhelyiség hőmérséklete csont héjas magvak szárításához C, az almatermésűekhez 25 C legyen. Túl magas hőmérsékleten tönkremehet a csírázóképesség, túl hideg helyiségben pedig megpené szedhetnek a magvak. Az almamagok megfelelő körülmények között két-három nap alatt megszikkadnak. A magvak tárolása és raktározása A magvak tárolásán a gyűjtéstől a legköze lebbi vetés időpontjáig való eltartásukat értjük. A raktározás a hosszú, esetleg éve ken át történő megőrzést jelenti az életképesség csökkenése nélkül. A magvak élettartamát a tárolás alatt a nedvesség, hőmérséklet, fény, gázcsere, a maghéj karaktere, a mag érettsége, a mikroflóra és a rovarfertőzés befolyásolhatja, de még más faktorok is hathatnak. 2

3 1. ábra. Gyümölcsfamagvak tárolása hűtött tárolóban (Fotó: Hrotkó K.) A magvak előkészítése a csírázásra A nyugalmi állapotban levő magvakat a csírázás elősegítésére a vetés előtt speciálisan kell kezelni. Egyes esetekben bármelyik módszer alkalmazható, másoknál a legjobb módszerrel is igen pontos kezelésre van szükség, sőt különleges esetekben semmiféle kezeléssel nem sikerül megtörni a nyugalmi időt. A magvak a tárolás előtt, azzal egyidejűleg vagy azt követően kezelhetők. A magvak sok esetben a begyűjtés és magvetés közötti időben észrevétlenül esnek át a nyugalmi állapoton. A frissen begyűjtött magvaknak többnyire nincs impermeabilis héjuk, de szárítás után sok fajta magjának héja impermeabilis állományú lesz. Hideg rétegezés. A belső nyugalmi állapot megszakításának leggyakrabban használt módszere, ha a magvakat 1-4 hónapig 0-10 C -on nyirkosan rétegezve oxigénnel bőségesen ellátjuk. A rétegezés előnye, hogy számos növényfajnál nemcsak sietteti, hanem elő is segíti a csírázást. A hideg és nyirkosság kombinációja kedvezően hat az öszszetett tápanyagok egyszerű tápanyagokká való átalakítására, melyek a csírázásnál könnyebben felvehetők. Bizonyos esetekben megpuhítják a maghéjat és egyéb hasznos változásokat is elősegítenek. Hideg rétegezéssel általában nemcsak jobb a csírázás, de egyenletesebb is. Nem kell hozzá különösebb felszerelés. Hátránya, hogy a kezelés néha hosszú időt vesz igénybe. A magvak csak körülményesen választhatók el a rétegező közegtől. Ha a magvak tisztítás közben megsérültek, a rétegezés a sérülés hatását még növeli. Az alacsony hőmérsékletről kivett magvakat azonnal el kell vetni, különben nagyok a veszteségek. Ha a rétegezés időtartama túlságosan hosszú, akkor a magvak jelentős százaléka már a rétegezés alatt kicsírázik és vetésre alkalmatlanná válik. Ha viszont a szükségesnél rövidebb, kevés mag csírázik ki, esetleg több újból nyugalmi állapotba jut. A lassan csírázó alma- és körtemagvak lényegében hosszabb rétegezési időt igényelnek, mint a gyorsan csírázó fajok. Az őszi almafajták magjait szintén hosszabb ideig kell rétegezni, mint a téliekét. A tömegesen szaporított gyümölcsfaalanyok magvai közül a cseresznyét, meggyet, sajmeggyet legkésőbb szeptember végéig, az almatermésűeket november végéig, a diót, myrobalánt december végéig kell rétegezni. A rétegezéshez a megfelelő hőmérséklet és nedvesség érdekében különböző rétegező közegeket (homok, tőzeg, perlit, moha, fűrészpor) használhatunk. Legelterjedtebb közöttük a homok és a perlit. Fontos feltétele a rétegezésnek az optimális hőmérséklet is. Ez általában 0-10 C közötti legyen, itt sem lehet azonban általános érvényű szabályokat adni. A hőmérsékleti igény fajtól, fajtától, a szedési és tárolási időtől függ. A megfelelő nedvességi fokot tapasztalat alapján kell megállapítani. Inkább valamivel szárazabban, mint nedvesebben tartsuk a rétegezőt, mert utóbbi esetben penészesedik vagy befülled. A nedvesség nemcsak a csírázáshoz, hanem az utóérési folyamatok befejezéséhez is szükséges. A vetőmagvak időszakos kiszáradása anyagcsere-élettani zavarokhoz és ezzel a kelési eredmények gyengüléséhez vezet. A magvak szedés utáni közvetlen szárítása ezzel szemben nem káros. A rétegező anyag állandóan egyenletesen nyirkos legyen. Az elpárolgott vizet permetezéssel és A csírázásra való felkészülés időtartama növényfajonként eltérő. A mag meg nem felelő tárolása a csírázóképességet és a csírázási erélyt csökkentheti, de tönkre is teheti a magvakat. Raktározás alatt a legnagyobb kárt a nagy víztartalom és a magas hőmérséklet okozza. Kerülni kell a páratartalom ingadozását, mert ez aktiválja a magban a biokémiai és a fiziológiai folyamatot. A raktárhelyiség egyenletes hőmérsékletű (1-5 C körüli) és relatív páratartalmú (50-60%, de 70%-nál nem magasabb), valamint jól szellőztethető és fertőtleníthető legyen. A körte-, alma-, cseresznye-, szilva- és meggymagvak a legjobban csíráztak az 50-55%-os relatív páratartalmú helyiségben való tárolás után. Az almatermésűek magvait 15-20, a csonthéjasokét kg-os zsákokban, vagy ládákban raktározzuk (1. ábra). 3

4 öntözéssel pótoljuk. A fölös víz elvezetésére a rétegező alján készítsünk vízelvezetőt. A szabadban rétegezőket ma gasabb helyen kell készíteni, nehogy a magasra emelkedő altalajvízben a magvak meg rothadjanak. A szabadban 80 cm fagy mentes mélységben rétegezzünk, hogy a tavaszi felmelegedés következtében az alul még fagyott talajréteg fölött felgyülemlő vízben el ne pusztuljanak a magvak. Igen jó a polietilén fóliában nyirkosan, alacsony hőmérsékleten tartott rétegezett magvak vízgazdálkodása. IVARTALAN SZAPORÍTÁS ÉS SZAPORÍTÓANYAG-TERMESZTÉS Elméletileg minden növény szaporítható ivartalanul, ha ismerjük a szaporítandó növény erre alkalmas részét, a szaporítási időt, az eredményes szaporításhoz szükséges kör nyezeti tényezőket, és ezeket meg is tudjuk valósítani. Az ivartalan szaporításnak előnyei és hátrányai is vannak. Előnye, hogy az anyanövénnyel azonos utódot nyerünk; az erős növésű növényekből így szaporítva hamarabb nevelhető kész növény; az ivar talanul szaporított növények hamarabb virágoznak, mint a magoncok. Hátránya, hogy költségesebb, mint az ivaros szaporítás (a gyökeresedést serkentő anyagok hasz nálatával azonban a költség csökkenthető); sok növény előállításához sok anyanövényre van szükség, ehhez pedig megfelelő anyatelep kell; nagyobb szaktudást és költségesebb berendezést igényel, mint az ivaros szaporítás. Az ivartalan szaporítási módoknak két nagy csoportja van. 1. Autovegetatív szaporí tásról beszélünk akkor, ha az új egyed saját gyökér-regenerációjával jön létre (bujtás, dugványozás, sarj, indanövény). 2. A xenovegetatív szaporítás során idegen egyed del történő összenövesztéssel pótolják a hiány zó szerveket (oltás). Így a szaporítás során meghatározó regenerációs folyamat az autovegetatív szaporításnál a járulékos gyökerek képződése, a xenovegetatív szaporításnál pedig az oltások összeforrása. Az autovegetatív szaporítási módoknál a vegetatív rész regenerációja az anyanövények ről leválasztva, vagy azzal a kapcsolatot megtartva is végbemehet. Az első esetben dugványozásról beszélünk, míg az utóbbihoz tartozik a bujtás, a sarjakról és az inda növényekről történő szaporítás. Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős azonban a bogyós gyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serkentőszerek használata) következtében egyre inkább háttérbe szorítja az eddig általánosan használt bujtást. A dugványok készülhetnek különböző fejlettségű hajtásrészből, vagy gyökérből, amelyeknek a regeneráció folyamatával, valamint a környezeti feltételekkel szemben támasztott igényeik igen eltérőek. A szárdugványoknak (hajtás- és fásdugvány) van a faiskolai termesztésben a legnagyobb jelentőségük. Minden szárdugvány nak van növekvő csúcsmerisztémája vagy nyugalomban levő hajtáskezdeménye (rügy), tehát önálló növénnyé válásához a gyökérrendszer regenerációjára van szükség. Oltás az összefoglaló neve a kertészetben azoknak a műveleteknek, amelyek során a növények hajtásait (ritkán a gyökerét) úgy sebzik meg, hogy összeillesztve, majd összeforrva többkomponensű növényként oltványként éljenek tovább. Ilyen kapcsolatot többnyire szervek vagy szövetek között hoznak létre. Az oltás nem csupán egy xenovegetatív szaporítási módszer, annál sokoldalúbb a használata. A nemes rügyből képződő hajtásrendszer a már gyökérrel rendelkező, vagy később meggyökereztetett alannyal együtt oltványt képez. Az oltványban az alkotó komponensek gene tikai tulajdonságaikat bizonyos fenotípusos módosulásokkal megtartják, így az olt vány egy olyan többkomponensű növény, amelyben az oltási partnerek tulajdonságai sajátos módon egy egyedben érvényesülnek. Mesterséges oltásokat különböző céllal hozhatnak létre, ezek közül a fontosabbak a következők: A szaporítási céllal történő oltások a leggyakoribbak közé tartoznak, azoknál a fajtáknál, ahol az autovegetatív módszerek nem eredményesek, az oltás célravezető módszer lehet a vegetatív szaporításra. Az oltványok előállításánál csak a nemes fajta esetében beszélhetünk szaporításról, a műveletnek azonban előfeltétele a megfele lő minőségű alanynövények (csemeték) előzetes felnevelése. A kizárólag szaporítási igény mellett ma már nagyobb jelentőségű a gyümölcstermesztésben az előnyös alanytulajdonságokkal kombinált oltványok létrehozása. Igénytől függően többnyire kétkomponensű oltványokat nevelnek ezzel a céllal, de szükség esetén akár ennél több komponens előnyös tulajdonságainak egyesítése is le hetséges egyetlen egyedben. Az oltás lehetővé teszi különleges formák, a természetestől eltérő koronaalakok nevelését is. A gömbkoronájú vagy csüngőkoronájú fákhoz hasonlóan ugyanígy lehetséges cserjetermetű növényekből (ribiszke, mogyoró) törzses fát nevelni oltás se gítségével. A gyümölcstermesztésben a felgyorsuló fajtaváltás követéséhez egy-egy új fajta gyorsüzemi kipróbálásához lehetőséget ad az átoltás, amelynek eredménye a meglevő fák, ültetvény fajtájának megváltozása. Ugyanezzel a módszerrel akár többfajtás oltványokat is létre lehet hozni, 4

5 Bujtványcsemete előállítása A bujtásmódokat elsősorban az alanycsemeték előállításánál használják a faiskolák, ritkábban előfordul, hogy egyes bogyós gyümölcsű fajok szaporításánál is szóba jöhetnek. Csemeték előállítása feltöltéses bujtassál A telepítést követő évben fejlődött hajtásokat a második év tavaszán vágjuk vissza a föld felszínéig, ezáltal a gyökérnyak megvastagszik, és sok hajtás képződhet rajta. A visszametszett anyanövény gyökérnyakából fejlődött hajtások alapi részét talajjal töltögetik fel, a gyökeresedés a tenyészidőszak második felében, a hajtások megfásodása után megy végbe, a gyökerek növekedése sokszor még a lombhullás után is tart. Amint a gyökérnyakból előtörő hajtások a cm magasságot elérték, de még nem fásodtak meg, cm magasan feltöltjük őket úgy, hogy mindegyiket egyenletesen vegye körül a porhanyós talaj (2. ábra). Így szaporítják az alma- és a birsalanyokat, de egyes csonthéjas alanyklónok, a ribiszke- és köszmétefajták is szaporíthatok ezzel a módszerrel. A sorok iránya É-D-i legyen, ami biztosítja a bakhátak egyenletes felmelegedését. A két sor között a legkisebb sortávolságnál is legyen annyi földmenynyiség, amely a bakhátak készítéséhez elegendő (0,9-1,5 m sortávolság). A tőtávolság cm. Különösen száraz nyarakon van igen nagy jelentősége az öntözésnek. Rendszeres öntözéssel megakadályozhatjuk a bakhátak kiszáradását. A bakhátak között megfelel az árasztó és a barázdás öntözés is, de ezek nagyon lehűtik és tömörítik a talajt. Inkább esőztető öntözésre rendezkedjünk be. A feltöltéses bujtassál szaporított leghasználatosabb almaalanyokról anyanövényenként évente 6-10 db szabványszerű bujtványcsemete szedhető le, de a csemetehozam az igen jól gyökeresedő alanyoknál a db-ot is elérheti. Sugaras vagy kínai bujtás Sugaras bujtásnál az anyanövény vesszőit a talaj felszínén készített sekély barázdába vízszintesen lehajlítják, s a vesszők rügyeiből képződött hajtásokat fokozatosan feltöltögetik. Egy év alatt a hajtások alapi része, némely esetben a lehajlított vessző is, vagy mindkét rész meggyökeresedik. Lombhullás után a meggyökeresedett hajtásokat vagy vesszőrészt az anyanövényről levágjuk, az utóbbit úgy daraboljuk fel, hogy minden darabon egy hajtás maradjon (3. ábra). 3. ábra Sugaras bujtás (Forrás: Hrotkó, 1999) A sugaras bujtásnak a feltöltéses bujtásnál nagyobb a munkaigénye (lekampózás). Azoknál a növényeknél használható, amelyek járulékos rügyek fejlesztésére kevésbé hajlamosak, vesszőik könnyebben meggyökeresednek, mint a hajtások, vagy feltöltéses bujtással nem szaporíthatok gazdaságosan. Ilyenek pl. egyes csonthéjas alanyok (FI2/1, Brompton). 2. ábra A feltöltéses anyatelep létesítésének műveletei (Forrás: Hrotkó, 1999) Közönséges bujtás Közönséges bujtással az anyanövények vesszőit cm mélyen a talajba hajlítva gyökereztetjük meg (4. ábra). Egy bujtott vesszőből egy gyökeres megtartva az eredeti fajtát is. Egy fajtából álló, tiszta telepítésű ültetvényekben a pollenadó fajta ágait is beolthatjuk a termőfajták koronájába. Oltással pótolni lehet sérült törzs- vagy koronarészeket, a nagymértékű háncssérülések pótlására pedig az áthidalás szolgál. A fajtanemesítésben az oltás a magoncok hajtáscsúcsának idősebb, termő fákra vagy törpe alanyokra történő oltásával jelentősen meggyorsíthatjuk a magonc termőre fordulását, s így az új hibridek kiértékelését. A vírusos betegségek kimutatásánál, tanulmányozásánál az oltás a vírusok átvitelének megbízható eszköze. A vírusátvitelhez akár egy háncsdarab oltása is elegendő. 5

6 bujtvány lehet. A gyökeresedés általában egy év, de 2-3 évig is eltarthat. A legegyszerűbb bujtásmód az előzőekhez viszonyítva, azonban szaporulata kevés, mi vel egyetlen hajtásból a legjobb esetben is csak egy új növényt kaphatunk. Ezzel a módszerrel hajtást, egyéves vesszőt vagy idősebb, még hajlékony gallyrészt is lebujthatunk. A bujtás optimális ideje a tavasz, de az az évi hajtásokat is legkésőbb júni us elejéig-közepéig bujtani kell. Közönséges bujtáskor a kiszemelt hajtás irányában az anyanövény mellett ásóval a talajba szúrunk és oldalirányú mozgatásával néhány cen timéter széles rést nyitunk. Ebbe a résbe hajlítjuk le a hajtást vagy a vesszőt úgy, hogy a csúcsa a talajfelszín fölé emelkedjen, ívesen meghajlított része pedig a rés aljára kerüljön. A rést porhanyós földdel feltöltjük, majd a talajt lábbal tömörítjük. Ha a bujtott vessző nem maradna meg a rés alján, kampóval kell rögzíteni. Fontos, hogy a lehajlított vesszőt mi nél meredekebben hajlítsuk a talajba, mert ha emelkedő íve marad, azon a részen sok új hajtás képződik, és így a gyökeresedés gyenge lesz vagy elmarad, illetve a bujtványcsemeténk lesz gyenge. A közönséges bujtás jelentősége csökkent az anyatelep nagy fenntartási költségei, gyomirtási problémái, a hosszú gyökeresedési idő és a csekély szaporítási hányad miatt. Külföldön mogyorófajták szaporítására használják. Dugványcsemeték előállítása Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős azonban a dugvá nyozás a bogyósgyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serken tőszerek használata) következtében egyre inkább csökkenti az eddig általánosan hasz nált bujtás jelentőségét. Az új, vegetatív szaporítású csonthéjas alanyok zöme eredmé nyesen szaporítható hajtás- és fásdugványozással, míg az alma- és birsalanyoknál a fásdugványozás az elterjedtebb. A fatermetű fajok dugvány-törzsültetvényeinél törekedni kell a jó dugványminőséget adó sövények kialakítására. A 3 m körüli sortávolság tegye lehetővé a sorköz gé pi művelését. Az anyanövények tőtávolsága fajoktól függően 0,3-0,8 m. A törzsmagasság a cm-t ne haladja meg, mert akkor a kézi dugványszedés már ne héz a sövény felső harmadában. Az anyanövénye ket sűrűn telepítik, a sortávolság cm, a tőtávolság cm. Minden évben tarvágást alkalmaznak, egy bokorról db, cm hosszú vesszőho zammal számolhatunk, ami a vessző mi nőségétől függően db 20 cm hosszú dugványt jelent. 4. ábra Közönséges bujtás (Forrás: Hrotkó, 1999) A lehajlítást és a gyökeresedést is elősegíti, ha a bujtott vesszőt megcsavarjuk, óvato san megropogtatjuk a földbe kerülő részét. A gyökeresedést gyűrűzéssel is elősegíthetjük. A nyár folyamán az anyanövény körül óvatosan kapáljunk, hogy meg ne sértsük a leendő bujtványcsemetéket, s a talajt se hagyjuk kiszáradni. Szükség esetén a bujtások haj tásai mellé szúrjunk egy-egy karót, s a hajtásokat kössük a karóhoz. Ez különösen a kúszónövények esetében fontos. Ősz végén a bujtásokat bontsuk ki, s ha meggyökeresedtek, az anyanövényről leválasztva új növényként állandó helyükre ültethetjük őket. Nehezen gyökeresedőknél, pl. a mogyorónál, esetleg több év is szükséges a meggyökeresedéshez. Fásdugványozás Jól szaporíthatok fásdugványozással a ribiszkefajták és egyes gyümölcsfaalanyok (pl. myrobalán, szilva, birs). A dugványokat szedés után azonnal, míg a vermelőben levő dugványanyagból tél folyamán készítik el. Az azonnali dug ványvágás adja a legjobb eredményt. A nagy faiskolák üzemszervezési okok miatt a dugványanyag szedését és a dugványvágást általában december-január hónapban végzik. Ez az időpont azonban csak a könnyen gyökeresedő, preformált gyökérkez deményekkel rendelkező fajoknál, fajtáknál ad jó eredményt. Egy fejlett vesszőből 2-3 db egyszerű dugvány is készíthető. A fásdugványok hossza cm. A 20 cm hosszú dugvány általában jó eredményt ad. A rövid, nem teljesen érett, vékony vesszőjű fajoknál célszerű szakított vagy kalapácsos dug ványt készíteni. A dugványok gyökeresedését elősegíthetjük gyökeresedést serkentő készítmények használatával. Az üzemi körülmények között jól használható készítmények többnyi re porok, fásdugványoknál főleg az IVS-tartalmú készítményeket használják. 6

7 5. ábra A fásdugványozás folyamata (Forrás: Czáka és mtsai) A dugványiskolának a laza, levegős, könnyen felmelegedő, humuszos homoktalajok a legalkalmasabbak. A fásdugványokat szabadban ősszel vagy kora tavasszal dugványozzuk. Ősszel korán dugványozzunk, hogy a téli fagyokig kalluszosodjanak a dugványok, tavasszal viszont csak akkor, ha a talaj már eléggé felmelegedett (10-12 C). Gyümölcstermő növényeink közül szabadban kora ősszel főleg a bogyósgyümölcsűeket (ribiszke) dugványozzuk. A szilvaalanyok dugványozásának optimális időszaka október-november. Tavaszi dugványozásnál ügyelni kell arra, hogy a dugványok a vermelőben ki ne hajtsanak. A későn kihajtó fajokat, fajtákat dugványozzuk elsősorban tavasszal. A dugványiskolában a sortávolság egysoros elrendezésben cm, a tőtávolság 5-10 cm. Ribiszkénél az üzemek általában 70x10-20 cm-re dugványoznak, ez a tőtávolság elegendő a csemete bokrosodásához is. A sorok ágyasokba is rendezhetők, amelyek szélessége vagy a használt erőgép nyomtávolságától függ, vagy kézi művelés esetén 120 cm, ezen belül a sortávolság 20 cm. Ellenőrzés után csirkézzük fel vagy laza anyaggal takarjuk be 3-4 cm magasan a dugványokat, védve a párologtatás és az időjárási károk (felfagyás) ellen. Ajánlatos a dugványiskola talaját ujjnyi vastagon félérett komposzttal, tőzeggel vagy más laza szerves anyaggal takarni. A takarás megőrzi a talajnedvességet, árnyékolja a talajt és csökkenti a gyomosodást. Dugványcsemete nevelése hajtásdugvánnyal A hajtásdugvány leveles, különböző mértékben fásodott hajtásrészből készíthető. A legtöbb növény hajtásdugványról jól szaporítható. A hajtásdugványok általában gyorsabban és jobban gyökeresednek, viszont érzékenyebbek, nagyobb figyelmet és felkészülést igényelnek, mint a fásdugványok. A hajtásdugványozás költséges szaporítási mód. A hajtásdugványok gyökereztetésének és nevelésének számos változata ismert a kertészeti gyakorlatban. A gyümölcsfajok szaporítási és nevelési technológiájának kialakításánál azonban számolni kell néhány sajátossággal: a gyümölcsfajok hajtásdugványainak fiatal gyökerei törékenyek, a gyökeresedés utáni közvetlen átültetést nehezen tűrik; a mai termesztési gyakorlat továbbnevelési technológiáihoz (oltványiskola) lehetőleg szabad gyökerű, lombtalan, beérett, vesszővel és gyökérrel rendelkező csemetét kell előállítani; a csemete méretei alapján alkalmas legyen gépi telepítésre; alanyfajtáknál a gyökérnyaki rész legalább 15 cm hosszan egyenes, elágazásmentes legyen, s az oltványiskolába telepítve a szemzési időszakig (augusztus) 8-16 mm vastagságot érjen el. A megfelelő hajtásállapot kiválasztására objektív módszerünk nincs, tapasztalatokra vagyunk utalva. Hazánkban a legtöbb gyümölcsfaj május végétől július végéig eredményesen szaporítható hajtásdugványozással. A gyümölcsfaalanyoknál cm hosszú hajtásdugványokat készítünk. Ezek meggyökeresedve a következő év tavaszán oltványiskolába telepíthetők. A dugványokat általában késsel vágják meg úgy, hogy az alapi metszlap közvetlenül a nódusz alá kerüljön. Az alsó leveleket és a csúcsi éretlen részt eltávolítják, a nagyobb leveleket pedig a rothadás elkerülésére bekurtítják. A szintetikus auxinok hatása gyümölcsfajonként és -fajtánként igen eltérő. A rügyek nyugalmi állapotának fenntartásához alacsony hőmérséklet (0 +2 C), míg a dugvány talpán a gyökérkezdemények kialakulásához magasabb hőmérséklet (12-21 C) kell. Az utóbbi években elsősorban Angliában melegtalpkezelést adnak a nehezebben gyökeresedő gyümölcsalanydugványoknak fűthető padozaton, amely maximális gyökérfejlődést és minimális rügyfejlődést biztosít. A kész fásdugványokat, ha nem közvetlenül a vágás után dugványozzuk azokat a szabadban, a dugványozásig tárolni kell. A legegyszerűbb dugványtárolás a szabadban vermelés a talajba vagy más jó víztartó, levegős anyagba, védett, árnyékos helyen. A fűrészpor, mint vermelőanyag, birsnél, de más növényfajták esetében is jobb a talajnál. A vermelésnél kevésbé kockázatos a C hőmérsékleten való tárolás hűtőtárolóban. Ezzel a módszerrel a dugványozás időpontja függetleníthető az időjárástól (5. ábra). 7

8 A sebzés a gyökeresedést serkentő szerekkel együtt különösen hatásos. Nagyobb sebzést is okozhatunk, ha a dugvány alapi részén a héjkéregből egy kis lapocskát lemetszünk, vagy pedig a dugvány alsó részén merőleges bemetszéseket készítünk. A gyümölcsfajok többségénél az IVS-(β-indolil-vajsav-) tartalmú készítmények váltak be a gyökeresedés serkentésére. A jól gyökeresedő fajoknál (pl. sajmeggy, myrobalán) általában 2 g/kg, a nehezebben gyökeresedőknél (pl. szilvaalanyok) 4 g/kg koncentrációjú kezeléseket alkalmaznak (Mezei, 1974). A hajtásdugvány-csemete előállításához ideiglenes vagy vándoroltatott fóliasátrakat, fóliaalagutakat, esetleg melegágyi kereteket szükséges biztosítani. A vándoroltatott szaporítóházak használata esetén a dugványok gyökereztetése a szaporítóberendezésben megy végbe, majd a berendezést a dugványok kellő edzése után eltávolítják a meggyökeresedés után, a csemeték ezt követően szabadföldi körülmények között növekednek tovább a vegetáció végéig. A dugványok gyökeresedése alatt az időjárástól függően permetező öntözést, ködpermetezést és árnyékolást biztosítunk. A dugványok meggyökeresedése után (6-8 hét) az egyes takarórétegek (külső fólia, majd az árnyékoló) eltávolításával az árnyékolás és a ködpermetezés fokozatos megvonásával szoktatják a növényeket a szabadföldi körülményekhez. Ez az edzés 1-2 hétig tart. A csemeték a nyár végén és ősszel szabadföldi körülmények között növekednek a vegetáció befejezéséig (6. ábra) ábra Hajtásdugvány-csemetenevelési változatok (a) ideiglenes szaporítóberendezésben, (b) állandó szaporítóberendezésben perforált rekeszben, (c) állandó szaporítóberendezésben, tőzegcserépben (Hrotkó, 1995) Állandó fóliasátrakban is gyökereztethetjük a dugványokat a talajon elhelyezett gyökereztető közegben. Állandó berendezéseknél célszerű drénezésről és talajfűtésről is gondoskodni. Ez utóbbinak a gyökereztetés időszakában előforduló hűvös, felhős időszak ad jelentőséget, amikor a ködpermetezésre használt víz könnyen lehűti a közeget az optimum alá. Fóliasátrakban a szellőztetés egy felső szellőzőcsatornával és a ködpermetezés szintje fölött elhelyezkedő szellőzőablakokkal oldható meg, így a dugványok közvetlen környezetében a levegőmozgás szárító hatása mérsékelhető. A kiemelt ágyásoknak, asztaloknak több előnye is van. A gyökereztetőközeg a sátor légterében talajfűtés nélkül sem hűl le annyira, másrészt jobb a közeg levegőzése, a növekvő gyökérzet oxigénellátása. Ha a dugványok a gyökeresedés után is az asztalon maradnak, a gyökereztető közeg alá cm vastagságban komposzt-kertiföld keveréket terítenek el. Az állandó szaporítóberendezések kihasználtsága javítható, ha a nyár folyamán 2-3 alkalommal is gyökereztetünk dugványokat. A tőzegcserepekben, paper-pot-ban meggyökeresedett dugványokat kellő edzés után árnyékolással szabadföldi erősítőiskolába ültethetjük, vagy edényes nevelésben használhatjuk fel. Jól bevált a dugványok perforált fenekű rekeszben történő gyökereztetése is. A meggyökeresedett dugványokat rekesszel együtt helyezzük ki a jól elmunkált, árnyékolóval borított erősítőiskola talajára, ahol a csemeték a vegetáció végéig szabadföldi körülmények között növekednek. A gyümölcsfák oltványnevelése Az oltványnevelés célja a kereslet igényeit kielégítő minőségű gyümölcsfaoltványok előállítása. Az árutermelő gyümölcsösök igényei sokban különbözhetnek a házi kertekétől, s mindegyik területen az igények állandó változása tapasztalható. A hagyományos koronás oltvány általában kétéves törzzsel, egyéves koronavesszőkkel rendelkezik. A különböző törzsmagasságokat és a koronavesszők minimális számát is szabvány rögzíti. Bizonyos koronaformák (sövények, karcsú orsó) kialakításához azonban nem mindig előnyös a koronás oltvány, mivel törzsmagassága, a koronavesszők elhelyezkedése meghatározott, az elsőrendű hajtásokból képződött koronavesszők pedig többnyire túlságosan meredek szögállásúak. Alma esetében karcsú orsó kialakításához külföldön igen keresettek az egyéves, másodrendű koronavesszőkkel rendelkező oltványok, amelyek vesszői vízszinteshez hajlóak. A suhángon nincsenek elágazások, előnye, hogy koronaalakításnál nagyobb szabadságot ad a gyümölcstermesztőnek, viszont egy év hátrányt jelent az ültetvény fejlődésében. Oltványnevelési módok Legelterjedtebb a faiskolákban az alvószemzéssel történő oltvány-előállítás, amely folyamatában két vagy három részre tagolódik. Az első szakasz

9 a telepítéssel kezdődik, egy évig tart, feladata a szemzésre alkalmas alanycsemete felnevelése, amit végül az alvószemzés zár. A következő két szakasz a nemes törzsének és koronájának a neve lése, időtartama egy vagy két év. A tavaszi oltás használata nálunk meglehetősen ritka, csupán kisebb módosulást jelent az előzőhöz viszonyítva. A koronába oltásnál vagy szemzésnél az alanynevelés szakaszában kell a kívánt magasságú törzset kialakítani, majd azt koronamagasságban oltani vagy szemezni. Lényeges az eltérés a kézben oltott oltványoknál, ahol az oltást a telepítést megelőzően, télen végzik, munkateremben. Ehhez eleve oltásra alkalmas méretű csemetét használnak. Az oltványiskolába telepítve az első év feladata a suhángnevelés, a szab ványos korona kialakítására a második évben kerül sor. Azt a megoldást, amikor az alanycsemetéket már az anyatelepen beszemzik és szemzetten telepítik az oltványiskolába további nevelésre, növény-egészségügyi okok miatt sehol sem ajánlják. Ilyenkor az alany-anyanövényeket a szemzőhajtással megfertőzhetjük, s különösen a vírusok, de más betegségek jelentős elszaporodását is kiválthatjuk. Hasonló okok miatt nem ajánlott a már beszemzett alanycsemetékről dug ványok szedése a szemremetszés előtt. A közbeoltott, illetve a többfajtás oltványoknál a már említett nevelési módok különböző kombinációit alkalmazzák. oltványiskolába előcsíráztatva kiültetett magból is szemzésre alkalmas cseme tét lehet nevelni. Csemetehiány esetén az előcsíráztatott magból nevelt földlabdás, tápkockás csemete oltványiskolába telepítve a nyár végén szintén beszemezhető (7. ábra). A lomblevelek megvédése a kártevőktől és betegségektől alapvető feladat. Nálunk legalább augusztus végéig feltétlenül gondoskodni kell a növények zavartalan fejlődéséről. A nyári aszálykár ellen a terület megfelelő kiválasztásával, jó vízgazdálko dással, esetleg öntözéssel védekezzünk. Erre június végén és július első felében ügyeljünk különösen, nehogy az eltelepített csemeték fejlődése ekkor megakadjon, mert egyrészt az alvószemzés ideje rövidül meg ezáltal, másrészt a beszemzett cse meték eredése lesz a vártnál roszszabb. Szemzésre azok a csemeték alkalmasak, ame lyek a szemzés időszakára meghatározott vastagságot elérnek. Ez fajonként változó, 8-18 mm gyökérnyakátmérőt jelent. A túlságosan megvastagodott alanycsemetéket nehéz szemezni, kötözni, s gyakran a szemzéskihajtás sem kielégítő. Az alvószemzés általában július közepétől szeptember közepéig tart. Mifelénk ma is legelterjedtebb a hagyományos T-szemzés. A héjkéreg és a háncs T-alakú felnyitásának és a szempajzs vágásának számos egyéni változata van, amelyek között időigényben és termelékenységben nagyok a különbségek. Előkészítési feladatok A talajban károsító fonálférgek, talajgombák és a specifi kus talajuntság kártételének elkerülésére a faiskolát lehetőleg szűz területre kell tele píteni. A faiskola területén a gyakori, korai újratelepítés, a vetésforgó elveinek be nem tartása következtében felszaporodhatnak a gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens), a különböző talajgombák (Rosellinia, Rösleria) és a gyümölcsfáink gyökerén élősködő fonálférgek, utóbbiak közvetlen kártételükkel, illetve vírusvektorként is ve szélyesek (Véghelyi, 1992). Az oltványiskolában minimum 8 éves vetésforgóra van szükség. Az oltványneve lés általában kétéves, így a forgót csak két évig használjuk oltványiskolai célokra. Az elővetemények megválasztásánál lényeges szempont, hogy jó gyomirtó hatású legyen, ne használja ki túlságosan a talaj vízkészletét, a szerves trágyát az elővetemény alá ki lehessen juttatni, korán lekerüljön a területről, hogy időben előkészíthessük a talajt a telepítéshez, s a művelést akadályozó gyökérmaradványokat ne hagyjon vissza. Erre a célra általában a kalászos gabonák alkalmasak. Oltványnevelés alvószemzéssel Alvószemzés céljára szabványos egyéves magcsemetéket, bujtvány- és dugványcsemetéket telepítenek. Bizonyos fajoknál (őszibarack, mandu la) az 7. ábra Az alvószemzéssel történő gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata (Forrás: Hrotkó, 1995) Az utóbbi időszakban számos összehasonlításban vizsgálták a különböző szemzési technikákat az összeforrásukra és az oltvány növekedésére vonatkozóan. Kiderült, hogy a T-szemzésnél a héj nem a kambium vonalában válik el a farésztől, hanem a fi atal másodlagos faelemek zónájában, s ezért az alany és a nemes kambiuma nem, vagy csak rosszul illeszkedik egymáshoz, amelynek kö- 9

10 vetkeztében az összeforrás és a kalluszban kezdődő differenciálódási folyamatok vontatottabbak. Ezzel szemben a chip-szemzésnél a kambiumgyűrű metszésvonala az alany és a nemes komponensben egy mással szemben helyezkedik el, s az intenzív kalluszosodást követően már ősszel megkezdődik a szállítóedények differenciálódása. Ez az oka annak, hogy a chip-szemzéssel minimálisra csökkenthető a szemzések téli károsodása, s tavasszal a kihaj lást követően egy erőteljesebb és kiegyenlítettebb növekedést kapunk. A chip-szempajzs szögállásának következtében kisebb a szemzéshely fe letti görbület, és jobb az oltványok törzsminősége (8. ábra). Mivel nálunk a nem kielégítően összeforrott szemzésekben igen nagyok a téli fagyok által okozott kiesések, nagyobb figyelmet érdemelnének a chip-szemzés biztosította előnyök. A chip-szemzéssel szaporított oltványok kezdeti növekedése erőteljesebb volt, s ez a nagyobb törzsátmérőben még a kitermeléskor is megmutatkozott. Feltűnő különb ség mutatkozik a szemzéshely feletti görbület nagyságában, ami abból adódik, hogy a chip-szemzés szempajzsának helyzetéből következően a beszemzett rügy tengelye jobban függőleges irányba hajlik, mint a T-szemzésnél. A chip-szemzés után a szemremetszés helyének a beforrása is nagyobb felületen és jobb minőségben történt meg, mint a T-szemzésnél. 8. ábra A chip-szemzés (Hrotkó, 1995) a) az alsó vágás az alanyon, b) a pajzs alakú lapot felülről indított vágással emeljük ki, c) az alanyon ejtett vágások helye oldalnézetben, d) a megvágott alany elölnézetben, e) a szempajzsot hasonló módon vágjuk meg, f) a szempajzson ejtett vágások sorrendje, g) a megvágott alany oldalnézetben, h) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetben, i) a helyére illesztett szempajzs elölnézetben Minél magasabban szemzünk, az alany törpítő hatása annál inkább érvényesül. A magas szemzésnek előfeltétele a megfelelő minőségű, magasságú alanycsemete, s természetesen gondot kell fordítani az alanyok törzsének feltisztítására a szemzés előtt, valamint a suhángnevelés évében az alany törzsén elvégzendő, a szokásosnál nagyobb mértékű vadalási munkára. A rügy feletti alanyrész eltávolításának ma a gyakorlatban általánosan elterjedt módja a szemremetszés. A szemremetszéssel a beszemzett nemes rügy terminális helyzetűvé válik, és biztonságosan kihajt. A szemremetszéssel a kötöző anyagot is át vágják, így annak lebontása és eltávolítása nem igényel külön ráfordítást, ha a kötö zést alulról kezdték. Lényeges a szemremetszés időpontjának helyes megválasztása. A későn, a rügypattanás után végzett szemremetszést követően intenzívebb a sebforradás. A túl ko rán lemetszett alanycsonk beszáradhat, ami a nemes rügy pusztulását is maga után vonja. A beszáradásra érzékenyebb (pl. őszibarack) fajoknál célszerű a szemremet szést a rügypattanás utáni időszakra hagyni. Az alany törzsén, gyökérnyaki részén a megmaradt rügyek szintén kihajtanak. A nemes hajtás növekedésének biztosítása érdekében ezeket a hajtásokat tőből el kell távolítani. A vadalással ne késlekedjünk addig, hogy a hajtások alapi része megfásodjon, mert ilyenkor már csak késsel lehet azokat levágni, de túl korán sem szabad, mert akkor a suhángok növekedése vontatottan indul meg. Alanyonként változó an az első vadalás ideális időpontja akkor van, amikor a vadhajtások legalább a cm hosszúságot elérték. A gyümölcsfaoltványoknál a szabvány által előírt törzsmagasságok a következők: bokorfa (b): cm, alacsony törzsű (at): cm, közepes törzsű (kt): cm, magas törzsű (mt): 150 cm felett. Ezen a szakaszon a törzs elágazásmentes legyen. A képződő oldalhajtásokat, mielőtt megfásodnának, kézzel kitörik. Ezt a műveletet hónaljazásnak nevezzük, mindad dig végezni kell, amíg a tervezett törzsmagasságot el nem érjük. A törzsmagasság felett az oldalhajtások megmaradnak, ezek közül válogatjuk ki a koronahajtásokat az egyéves koronanevelés során. A koronába csípés június végén, július elején végezhető, amikor a nemes hajtás már 6-8 levéllel meghaladta a kívánt törzsmagasságot. A növekvő hajtáscsúcsot a törzsmagasság felett 6-8 levéllel kicsípik. Ha addig nem kezdődött volna, 2-3 héttel a ko ronába csípés után megindul a korona kialakulása másodrendű hajtásokból. A másod rendű hajtások növekedését öntözéssel és fejtrágyázással is elősegíthetjük július ele jén. Az almatermésűek sok fajtájánál a koronába csípést nem követi megfelelő koronásodás, különösen érvényes ez az erős apikális dominanciájú fajtákra. Az utób bi években kül- 10

11 földön növekedésszabályozó anyagok használatával értek el ezeknél is kielégítő másodrendű hajtásképződést. Kézben oltott oltvány nevelése A kézben oltott oltványok nevelése számos műveletben eltér az alvószemzéses technológiától, de kétéves kultúra lévén, jól beilleszkedik az oltványiskolai forgóba (9. ábra). Oltóvessző a nyugalmi időszakban egész télen szedhető, de a szedést csak fagymentes napokon végezzük. A mélynyugalmi időszakban szedett oltóvesszőket lehet a legtovább nyugalomban tartani, s ezek tartalék tápanyagkészlete még nem csökkent. A kényszernyu galmi időszak hőmérséklet-változásai csökkenthetik a tartalék tápanyagkészletet A korán szedett oltóvesszők vízvesztesége nagyobb lehet, ezt az oltásnál figyelembe keli venni. Az oltóvesszők tárolására 1 C (± 1 C) hőmérséklet és 95-98% páratartalom a megfelelő. Nyirkos közegben (fűrészpor, tőzeg, perlit) elhelyezve ládákban tároljuk a felhasználásig. A tárolás során ellenőrizzük az oltóvesszőket, nehogy megfertőződjenek. Ha valamelyik penész fellépne rajtuk, bontsuk ki a köteget és mossuk le az oltóvesszőket tiszta vízzel. Kézben oltás céljaira az alanyokat olyan módon tároljuk, hogy oltás idején a kül ső időjárástól függetlenül felhasználhatók legyenek. Ehhez egyszerűbb teleltető vermek, pincék is jók, ahol a hőmérséklet napi átlaga 3-5 C alatt van, tehát ahol a nyu galmi idő feloldódása után még nem hajtanak ki a rügyek. Legjobb természetesen ugyanolyan módon eltartani az alanyokat is, mint az oltóvesszőket, tehát automatikusan szabályozott hűtőházban, az oltóvesszőkkel azonos hőmérsékleten. Az oltóvesszőket közvetlenül az oltás előtt szedjük ki a tárolóból, bontsuk szét a kötegeket, ha szükséges, pár órára áztassuk vízbe a vesszőket, azután megtörölve használjuk fel szaporításra. A nagyon duzzadt vagy már fejlődésnek indult rügyű vesszőrészeket ne oltsuk be, ezek általában nem forrnak jól össze az alannyal. Az oltás végezhető kézzel vagy géppel. Azonos vastagságú komponenseknél a külön böző párosítások használhatók, de különböző vastagságú komponensek is olthatok kéz ben lapozással vagy kecskelábékezéssel. Az oltógépekkel szerzett tapasztalatok szerint az oltási eredési arányok a párosítással és a nyelves párosítással dolgozó gépeknél a leg jobbak, megközelítik a kézi oltás eredményét, ami nem ritkán 80-90% felett van. A megvágott és összeillesztett oltványt rugalmas szupervinil alapanyagú fóliaszalaggal kötözik össze. A szalag ideális méretei: 0,1 mm vastag, 6-8 mm széles és cm hosszú. A kötözést a szemzéshez hasonlóan, de felül kezdik. A kézben ol tott oltványokat a kiszáradás megakadályozására paraffinozzák. A kész oltványokat nedves fűrészporban vermelve ládákban tárolják. Lehetőleg azonos fajta oltvány kerüljön egy-egy ládába. Mint a fás növényeket általában, a kézben oltott oltványokat is 1 C (± 1 C) hőmérsékleten, 98% relatív páratartalmon tart juk. A ládákban a fűrészpor teteje mindig nyirkos legyen. Az oltás összeforrásának folyamatai magasabb hőmérsékleten gyorsabban lezajlanak. Arra kell törekedni, hogy az előhajtás során csak a kalluszosodás és az összeforrás induljon meg, de a rügyek ne hajtsanak ki. A csonthéjasok összeforrásánál előnyös az oltványokat a telepítés előtt C hőmérsékletű helyiségbe vinni, a dióoltvá nyokat pedig legjobb C hőmérsékleten előhajtatni. Az almatermésűek általá ban alacsonyabb hőmérsékleten (12-15 C) is jól összeforrnak. A kézben oltott oltványok nevelése során egyéves suháng értékesítéséhez 15 cm, kétéves koronás oltvány nevelésénél viszont cm tőtávolság az optimális. A vadalást az alvószemzéshez hasonlóan itt is el kell végezni A nemes csapon két vagy három rügy is lehet, ezek közül általában több kihajt. A vadalással egy időben szükség van hajtásválogatásra is, csak a legerősebb, legjobb irányban növekvő nemes hajtást hagyjuk meg, a többit kézzel óvatosan kitörjük. A hajtáscsúcs növekedésének leállása az oltványok várható minőségét rontja, ezért öntözéssel és fejtrágyázással arra kell törekedni, hogy a suhángok folyamatosan növekedjenek, amíg a szükséges magasságot el nem érték. A kötözésre használt fólia szalag egy idő után a vastagodást már nem képes követni, bevágódik az oltvány héjkérgébe. Mielőtt ez bekövetkezne, a fóliaszalagot fel kell vágni óvatosan, hogy az olt ványt ne sértsük meg. A kétéves koronás oltvány nevelése, ha suhángból indul, mindenben megegyezik a szemzésnél leírtakkal. Nevelhetünk azonban kézben oltott egyéves oltványokból olyan kétéves oltványo kat is, amelyek törzse jelentős részben egyéves és másodrendű hallásokat képez. Nyugat-Európában az ilyen oltványok a karcsú orsó koronaformához igen keresettek (Knippbaum). A nevelés lényege az, hogy az egyéves suhángot 2 rügyre visszavágjuk, s az erőteljes egyéves hajtásrészen sok másodrendű hajtás képződik, amelyek vízszinteshez közeli szögállásúak. Fólia alatti edényes neveléssel a kézben oltott oltványok előállítása meggyorsítható, ezzel a módszerrel a téli oltásokból augusztus végére telepíthető minőségű (suháng) ültetvényanyagot kaphatunk. 11

12 nemessel kölcsönhatásban befolyásolja a fák méretét, az alkalmazható koronaformát, művelésmódot, a termés mennyiségét és minőségét, s ezeken a tényezőkön keresztül az ültetvények üzemeltetésének gazdaságosságát. Emellett alapvetően meghatározza az oltvány alkalmazkodóképességét a termesztés ökológiai viszonyaihoz, ami az ültetvény kondícióján, növényvédelmi problémáin keresztül szintén hatással van az eredményességre. A gyümölcstermesztés előtt álló, folyamatosan felmerülő közgazdasági, termesztéstechnológiai és ökológiai problémákra való rugalmas reagáláshoz világszerte nélkülözhetetlen eszköz a sokrétű, a feltételekhez minél jobban igazodó alanyhasználat (Hrotkó, 1999). Almaalanyok Az almaalanyok a fák méretére igen nagy hatással vannak, az alany hatására kialakuló méret szélső értékei a % között mozognak (10. ábra). 9. ábra Gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata kézben oltással és koronába oltással (Forrás: Hrotkó, 1999) A GYÜMÖLCSFAJTÁK ALANYAI 12 A gyümölcstermesztők az alanyokat kezdetben csak azért használták, mert az oltáson, szemzésen kívül más módszerrel nem tudták a nemes fajtákat szaporítani. Később egyre inkább a különböző alanyok termesztési szempontból előnyös tulajdonságai miatt választottak a fajták számára megfelelő alanyokat. A gyümölcstermesztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amikor az oltvány gyökérzetét és a törzs egy rövid, cm-es részét adja az alany. Ritkább a törzsképző alany, amikor a gyökeret és a törzset is az alany adja (pl. koronába oltásnál), az utóbbi időben pedig terjedőben vannak a közbeoltások, amikor a gyökéralany és a nemes fajta közé egy harmadik fajta kerül, s ez képezi a törzs egy cm hosszú darabját. A gyümölcsfaoltványok gyökerét és a törzs rövidebb vagy hosszabb darabját tehát az alany adja, így az oltvány egy kétkomponensű, összekapcsolt anyagcsererendszer, ahol a komponensek megtartva önállóságukat, az egymásnak szállított vízzel, ásványi anyagokkal, asszimilátákkal és egyéb anyagcseretermékekkel hatással vannak a másik tulajdonságaira. A korszerű gyümölcstermesztésben egyre inkább felismerik az alany jelentőségét, ami a termelés eredményességét tekintve szinte semmivel sem kisebb, mint a ráoltott nemesé. Az alany a 10. ábra Az almaalanyok növekedési csoportjainak hatása a fák méretére (Forrás: Hrotkó, 1999) Korszerű ültetvényekben a nagy egyedszámú telepítéseknél csak a gyengébb növekedésű, igen törpe, törpe és féltörpe alanyok jöhetnek számításba. Az alany helyes megválasztásánál azonban arra is tekintettel kell lenni, hogy a nemes fajta növekedési erélyével, valamint a talajadottságokkal hasonló súllyal számolnunk kell. Az igen erős (Mutsu, Gloster) és az erős növekedésű fajtákhoz (pl. Jonagold, Elstar) a Mailing 9-nél gyengébb növekedésű alanyok használata ajánlható, vagy magasabb szemzéssel, igen törpe alanyok közbeoltásával mérsékelhetjük növekedésüket. A másik végletet jelentő spúrfajták, vagy az igen gyenge növekedésűeknél a féltörpe, középerős alanyok közül a Mailing 26, Malling-Merton 106, Malling-Merton 111 jöhet számításba a ma forgalomban levő alanykínálatból. Külön ki kell emelni a szemzéshely magasságának szerepét. Minél hosszabb az alany föld feletti törzsrésze, annál erősebben érvényesül a törpítő hatásuk. Hűvös, csapadékos klímában a szemzési