HERMAN OTTÓ RÖVID ÉLETRAJZA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HERMAN OTTÓ RÖVID ÉLETRAJZA"

Átírás

1

2

3 HERMAN OTTÓ RÖVID ÉLETRAJZA Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor június 26-án született a felvidéki Breznóbányán. Szüleivel 1847-ben költöztek át Alsóhámorba. Iskoláit Miskolcon kezdte, tanulmányai befejeztével géplakatos képesítést szerzett. Tizennyolc éves korában beiratkozott a bécsi politechnikum előkészítő tanfolyamára, a mérnöki iskolát azonban 1854-ben, apja halála miatt otthagyta. Géplakatosként kezdett dolgozni és közben bejárt a bécsi Természettudományi Múzeumba, ahol autodidakta módon természettudományi tanulmányokat folytatott között katonai szolgálatot teljesített. Ez idő alatt veszítette el hallását tól fényképészként dolgozott Kőszegen. Később a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lett. Ekkor jelent meg első jelentősebb tudományos írása, a kabasólyomról. Miután otthagyta a múzeumot, újságíró lett ben Pestre került, ahol is Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek. A Természettudományi Társaságtól kapott megbízás kapcsán hatalmas gyűjtőmunkát végzett, és annak eredményeként háromkötetes összefoglaló munkát írt Magyarország pókfaunájáról ben megalapította és tíz évig szerkesztette a tár folyóiratát, a Természetrajzi Füzeteket. Tagja volt a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártnak. Kapcsolatban állt Kossuth Lajossal, akit Turinban többször is felkeresett. Kossuth javaslatára 1879-ben Szeged országgyűlési képviselőjévé választották között Miskolc, majd Törökszentmiklós képviselője is volt. Felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére, ismertette a külföldi védekezési módokat, s mivel felismerte, hogy a homokon nem pusztít a kártevő, propagálta a homoki szőlőtermesztést. 1

4 1883-ban jelentős szerepe volt az Állatvédő Egyesület megalapításában ben vette feleségül Borosnyay Kamilla ( ) írónőt ban ő hozta létre a Magyar Ornitológiai Központot, amelynek haláláig igazgatója volt, de részt vett a Magyar Néprajzi Társaság megalapításában is. Gyűjtötte a magyar ősfoglalkozások (halászat, pásztorkodás) népi szokásait és tárgyi emlékeit. Az évi Országos Kiállításon nagy sikert aratott halászati gyűjteménye. A pásztorélet tárgykörében től végzett kutatásait kisebb-nagyobb tanulmányokban tette közzé. Adatgyűjtő útjai során az egész országot bejárta, sőt 1888-ban Norvégiába is eljutott. Kiemelkedő munkát végzett a néprajz, a nyelvészet és a régészet terén. A miskolci ún. Bársony-házi szakócák -ban (1891) elsőként ismerte fel a kárpát-medencei jégkori ember eszközeit, elősegítve ezzel a magyarországi ősrégészeti kutatások megindítását. Az általa megindított Aquila (1894-től) c. folyóirat a hazai madártani kutatások központi orgánuma volt ben A madarak hasznáról és káráról címmel jelent meg munkásságának legnépszerűbb műve. Élete végén gyakran időzött Alsóhámorban, Pele-lak nevű üdülőjében, amely ma az ő emlékházaként működik december 15-én végzetes kimenetelű balesetet szenvedett, amikor elütötte egy társzekér. December 27-én érte a halál. Sírja 1965-től a miskolc felsőhámori temetőben található. 2

5 POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ 2014-ben emlékezünk Herman Ottó halálának századik évfordulójára. Aligha akad olyan magyar ember, aki ne ismerné az ő nevét, jellegzetes nagyszakállú portréját, sőt sokan még az általa művelt tudományágakat, vagy egy-egy művének címét is rögtön felidézik nevének hallatán. Kevés tudósunk és közéleti személyiségünk büszkélkedhet olyan ismertséggel és népszerűséggel, mint Herman Ottó. Életműve, munkássága egyetemes és magyar egységbe foglalja a Kárpát-medencét. A felvidéki Breznóbányától a bükki Hámoron és Miskolcon át Korponára, majd Bécsbe, Dalmáciába, Kőszegre, Kolozsvárra, onnan Budapestre, Szegedre, majd újra Miskolcra és Lillafüredre vezetett sokszínű életútja. Természettudományi és néprajzi kutatóútjain megfordult valamennyi tájegységen, a Dunántúltól az Alföldön át az erdélyi Mezőségig. Az országos Herman Ottó Emlékév ennek meg- 3

6 felelően az egész nemzetet megszólító, határokon is átívelő programot kínál ebben az esztendőben. Nekünk, miskolciaknak még inkább van okunk emlékezni és ünnepelni a centenárium évében. Herman Ottó a Szinva völgyében meghúzódó Hámort vallotta szülőföldjének, halála után sokan meglepődve értesültek róla, hogy csak tizenkét évesen került e vidékre. Miskolcon járt középiskolába, az ősi avasi templomban kötött házasságot, és élete alkonyán a lillafüredi Peleházban töltötte a nyarakat, több jelentős művét is itt írta. A város országgyűlési képviselőjeként, és a bükki ősemberkutatás elindítójaként örökre beírta magát Miskolc történelmébe. Nevét utca, emlékpark, általános- és középiskola, és a város múzeuma viseli. Sírja a miskolc-felsőhámori temetőben fekszik. Miskolc városa ezért 2014-ben az országos programkínálat mellett önálló, saját szervezésű rendezvénysorozatot hirdet, az önkormányzat, számos miskolci intézmény és civil szervezet együttműködésével. Azt kívánom, hogy az Emlékév ne csak az emlékezés és a tudós előtti tisztelgés alkalma, hanem a töltekezés és a munkánkban való megerősödés lehetősége is legyen mindannyiunk számára. Herman Ottó személyisége és életműve példa értékű közös feladatunk, hogy az általa képviselt értékeket átörökítsük a jövő nemzedékekre! Dr. Kriza Ákos polgármester 4

7 A HERMAN OTTÓ EMLÉKÉV MISKOLCI PROGRAMJAI* *Amennyiben az alábbiaknál több információra van szüksége, lapozzon a oldalakra, ahol többek között a szervező intézmények további elérhetőségeit találja! Tekintse meg a kiadvány végén található térképeket is! Február 3., hétfő Herman Ottó élete Kiállítás a könyvtár felnőtt részlegében, mely megtekinthető február 28-ig. Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Petőfi Sándor Könyvtára (3534 Miskolc, Nagy Lajos király u. 16.) Szervező: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Február 15., szombat, 10 óra Lilla-napi vonatozás a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton Útközben megemlékezés Herman Ottóról Jelentkezés és információ: a lillavonat@gmail.com -címen vagy a 20/ és 30/ telefonszámokon Szervező: ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. (3525 Miskolc, Deák tér 1.) Február 17., hétfő, óra Természetesen Kis István (Baggins) fotókiállításának megnyitója A kiállítás megtekinthető március 10-ig Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Központi épületében (3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) Szervező: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Február 18., kedd, 17 óra Herman Ottó nyomában előadássorozat Cím: Egy polihisztor tettei a magyar halászatért Előadó: Hoitsy György halbiológus, a Garadna-völgyi Pisztrángtelep vezetője Helyszín: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány (3525 Miskolc, Kossuth u emeleti klubterem) Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány 5

8 Február 27., csütörtök, 17 óra A bükki barlangok meséi gyermekrajz pályázat ünnepélyes eredményhirdetése, és a beérkezett alkotásokból összeállított válogatott kiállítás megnyitója Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Helyszín: Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpont, Felsőtárkány Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Március 8., szombat, 10 óra Herman Ottó nyomában túrasorozat: Belvárosi kötődések Túravezető: Prof. Dr. Hevesi Attila egyetemi tanár (Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet) Indulás helyszíne: a Herman Ottó Múzeum papszeri épülete előtt található Herman Ottó szobor (3530 Miskolc, Papszer 1.) Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Március 8., szombat, 9 óra Herman Ottó nyomában túrasorozat: Szakvezetéssel egybekötött barlangtúrák a bükki ősemberbarlangokhoz Első helyszín: Cserépfalu, Suba-lyuk Előtte: a Hór-völgyi Látogatóközpont kiállításának megtekintése, filmvetítés Indulás helyszíne: Hór-völgyi Látogatóközpont Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Március 11., kedd, 17 óra Herman Ottó nyomában előadássorozat Cím: A magyar földben termett útszéli virágok szerény bokrétája: illata a nyelv, színe az ősfoglalkozás Előadó: Prof. Dr. Hevesi Attila egyetemi tanár (Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet) Helyszín: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány (3525 6

9 Miskolc, Kossuth u emeleti klubterem) Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Március 17., hétfő, óra Herman Ottó nyomában Emléknap Helyszín: Miskolc-Lillafüred, Hotel Palota Szervezők: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, valamint a Herman Ottó Múzeum Részletes program: Herman Ottó élete Filmelőzetes Kázsmér Kálmán vezető rendező (MTVA) által forgatott és 2014 áprilisában vetítésre kerülő életrajzi alkotásból Köszöntők Dr. Illés Zoltán, Vidékfejlesztési Minisztérium, államtitkár Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Sebestyén László, országgyűlési képviselő Az utolsó polihisztorunk munkássága Prof. Dr. Hevesi Attila, Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet Herman Ottó, a madártani kutatások elindítója Dr. Halmos Gergő, Magyar Madártani Egyesület, igazgató Szünet Sajtótájékoztató (Anjou terem) Herman Ottó közéleti és politikai tevékenysége Dr. Dobrossy István, történész Egy érzékeny tudós lélektana - Kulturális és színháztörténeti ritkaságok Mikita Gábor, színháztörténész, Herman Ottó Múzeum Herman Ottó Emlékév, Miskolc program ismertetése F. Nagy Zsuzsanna, Ökológiai Intézet Alapítvány Séta a Herman Ottó Emlékházba (Pele lak) Március 18., kedd, 16 óra Herman Ottó kötve, fűzve Kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a Herman Ottó Múzeum könyvritkaságaiból. A kiállítás megtekinthető május 26-ig, valamint szeptember 1-jétől január 10-ig. A kiállítást megnyitja: Dr. Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum igazgatója Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) Szervező: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár 7

10 Március 18., kedd A madarak hasznáról: Kedvenc madaras versem Megyei illusztrációs pályázat meghirdetése elektronikus levélben és a könyvtár honlapján. A polihisztor Herman Ottó élete képekben Diaképes előadások felajánlása általános iskolások számára elektronikus levélben és a könyvtár honlapján. Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete, Gyermekkönyvtár (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) Honlap: Szervező: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Március 22., szombat, 10 óra Zöld programok a Víz világnapján a lillafüredi Hámori-tónál Miskolc és vonzáskörzete általános iskolásaink meghirdetett egész napos akadályverseny, vetélkedő és gyermekrajz pályázat értékelése és kiállítás megnyitója Találkozó helyszíne: Lillafüreden, a Kisvasút állomásépülete Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Április 5., szombat, 9 óra Herman Ottó nyomában túrasorozat: Szakvezetéssel egybekötött barlangtúrák a bükki ősemberbarlangokba Célállomás: Szilvásvárad, Istállós-kői-barlang Indulás helyszíne: Szilvásvárad, Szalajka-völgy, Archeopark Részvételi díj: 300 Ft/fő (Figyelem! A részvételi díj nem tartalmazza az erdei vasút viteldíjat.) Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Április 8., kedd, 17 óra Paleolit előadássorozat 1. Előadó: Dr. Ringer Árpád régész-geográfus, tanszékvezető egyetemi 8

11 docens (Miskolci Egyetem, Őstörténeti és Régészeti Tanszék) Cím: Ősemberkutatás a Bükk hegységben Helyszín: Herman Ottó Múzeum Pannon tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervezők: Herman Ottó Múzeum és az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Április 10. csütörtök, 14 óra A madarak hasznáról: Kedvenc madaras versem A megyei illusztrációs pályázat eredményhirdetése és a legsikeresebb alkotásokból rendezett kiállítás megnyitása A kiállítás megtekinthető május 10-ig. A kiállítást megnyitja: Óvári Zsuzsanna, Miskolc Város Önkormányzata Humán Főosztályának vezetője Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete (3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) Szervező: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Április 11., péntek, 9 13 óra (Esőnap: április 25., péntek) Herman Ottó nyomdokán a Föld Napja alkalmából megrendezésre kerülő vetélkedő alsó tagozatos iskolások 5 10 fős csapatai számára Helyszín: Herman Ottó Emlékház, Pele-lak (3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 21.) Információ: 46/ Honlap: Szervezők: Zöld Akció Egyesület, Herman Ottó Múzeum Április , péntek vasárnap Herman Ottó lillafüredi kötődéseit Kincskereső térkép formájában feldolgozó 3 napos, 15 fős, bentlakásos műhelymunka A programra az ecolinst@kothalo.hu -címen lehet jelentkezni. Helyszín: Régiposta Panzió (3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 21.) Nyilvános próbatúra: április 13. (vasárnap) 9.30 Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Április 22., kedd, 17 óra Herman Ottó nyomában előadássorozat Cím: Madarászat Herman Ottó idejében és utána 9

12 Előadó: Somoskői Péter (Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport) Helyszín: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány (3525 Miskolc, Kossuth u emeleti klubterem) Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Április 27. vasárnap, 9 15 óra Föld Napja Játékos szabadtéri családi rendezvény és kirándulás Helyszín: Herman Ottó Emlékház, Pele-lak (3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 21.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Május 8., csütörtök, 17 óra Paleolit előadássorozat 2. Cím: Neandervölgyiek, kik a Suba-lyukban éltek, haltak Előadó: Dr. Mester Zsolt régész, egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem) Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Május 10., szombat, óra Herman Ottó tudományos ismeretterjesztő munkássága Kötetlen és nyilvános beszélgetés, melyre egyaránt várjuk a kicsiket és nagyokat, a kutatókat és laikus érdeklődőket Helyszín: Herman Ottó Emlékház, Pele-lak (3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 21.) Szervezők: Holocén Természetvédelmi Egyesület, Herman Ottó Múzeum Május 10., szombat Geofil Geológiai Konferencia Helyszín: a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Május 11., vasárnap, óra Miskolc Város Napja, Zöld Sátor Herman Ottó munkásságához 10

13 kötődő interaktív programok Helyszín: Miskolc, Szent István téri parkoló Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Május 18. vasárnap, 10 óra Herman Ottó nyomában túrasorozat: Madarász túra a Garadnavölgyben Túravezető: Somoskői Péter (Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport) Indulás helyszíne: Lillafüred, LÁÉV kisvasút állomásépülete Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Május 24. szombat Nemzetközi Gyermeknap Játékos szabadtéri családi rendezvény Helyszín: a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.), valamint a papszeri kiállító épülete (3530 Miskolc, Papszer 1.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Május 25., vasárnap, 11 óra Vásárhelyi István születésének 125. évfordulója Síremlékének avatása, koszorúzás Vásárhelyi István és Herman Ottó sírjánál Helyszín: Lillafüred felsőhámori temető Szervező: ifj. Vásárhelyi István Június 3., kedd 14 óra Iskolai Herman Ottó Környezetvédelmi vetélkedő Helyszín: Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (csak az iskola diákjai számára) Szervező: Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Június 5., csütörtök, 17 óra Paleolit előadássorozat 3. Cím: A felső paleolitikus gravetti kultúra településszerkezete és távolsági kapcsolatai a Kárpát-medencében Előadó: Dr. Lengyel György régész, egyetemi adjunktus (Miskolci 11

14 Egyetem, Őstörténeti és Régészeti Tanszék) Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Június 14., szombat 64. Herman Ottó emlékverseny Tájékozódási futóverseny, sprintváltó formában, 2 fős csapatok részére Helyszín: Bükkszentkereszt Információ: a honlapon, illetve a 30/ telefonszámon Szervező: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tájékozódási Futó Szövetség és a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club Június 21., szombat Múzeumok Éjszakája Helyszín: a Herman Ottó Múzeum intézményi épületei Szervező: Herman Ottó Múzeum Június 21., szombat, 10 óra Magyar Nemzeti Parkok Hete Herman Ottó nyomában túrasorozat: Szakvezetéssel egybekötött barlangtúrák a bükki ősemberbarlangokba Célállomás: Miskolc Felsőhámor, Szeleta-barlang Indulás helyszíne: Miskolc Lillafüred, Anna Barlang bejárata Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Június 24., kedd, 17 óra Herman Ottó nyomában előadássorozat: Herman Ottó közéleti tevékenysége, társadalmi-nemzeti szemléletének hagyatéka az utódok számára Előadó: F. Nagy Zsuzsanna, környezeti tanácsadó (Ökológiai Intézet a 12

15 Fenntartható Fejlődésért Alapítvány) Helyszín: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány (3525 Miskolc, Kossuth u emeleti klubterem) Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Június 24., kedd Kerékpártúra Herman Ottó szülőházához: Miskolc Breznóbánya Célállomás: Breznóbánya, Herman Ottó szülőháza Indulás helyszíne: Miskolc, Herman Ottó Gimnázium Információ: Madarász Péternél a 46/ telefonszámon vagy a titkarsag@hog.sulinet.hu -címen Szervező: Miskolci Herman Ottó Gimnázium Augusztus hónapban Gyalogtúra Breznóbányáról Felsőhámorba Célállomás: Miskolc Felsőhámor Indulás helyszíne: Breznóbánya, Herman Ottó szülőháza Információ: Madarász Péternél a 46/ telefonszámon vagy a titkarsag@hog.sulinet.hu -címen Szervező: Miskolci Herman Ottó Gimnázium Szeptember december Herman Ottó interaktív foglalkozások, tanórák és témanapok keretében Herman Ottó Kincskereső túrák Előzetes egyeztetések alapján. Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Tel.: 46/ Honlap: ecolinst@kothalo.hu Szeptember 4., csütörtök, 17 óra Paleolit előadássorozat 4. Cím: Ékszerek, kultikus tárgyak a magyarországi őskőkorban Előadó: Dr. T. Dobosi Viola régész Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű 13

16 kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Szeptember 20., szombat, 8.45 Herman Ottó, a barlang és ősemberkutató gyalogtúra a Szeletabarlang érintésével Indulás helyszíne: Majális park 1-es autóbusz végállomása Szervező: B-A-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Szeptember 21., vasárnap, 10 óra Herman Ottó nyomában túrasorozat: Szakvezetéssel egybekötött barlangtúrák a bükki ősemberbarlangokba Célállomás: Parasznya, Kőlyuk I.-barlang Indulás helyszíne: Lillafüred, kisvasút megálló Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Október 1., szerda Herman Ottó és kora vetélkedő meghirdetése a megye és a Felvidék magyar középiskolái számára A vetélkedő kétfordulós, internetes elődöntővel kezdődik. A szóbeli döntő időpontja: november 24. Információ: a borhonism@gmail.com .címen Szervezők: B-A-Z Megyei Honismereti Egyesület, Zrínyi Ilona Gimnázium Október 2., csütörtök, 17 óra Paleolit előadássorozat 5. Cím: Az Üveghegyen túl Obszidián felhasználás az őskőkorban Előadó: Dr. T. Biró Katalin régész (Magyar Nemzeti Múzeum) Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum 14

17 Október 2. csütörtök, óra Herman Ottó és az állatok városi rajzkiállítás megnyitója Helyszín: Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (3529 Miskolc, Gesztenyés út 25.) Szervező: Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Október 3., péntek, 9 óra Herman Ottó élete és munkássága címmel városi vetélkedő szervezése általános iskolák számára az Állatok Világnapja alkalmából Helyszín: Miskolci Állatkert és Kultúrpark (3535 Miskolc, Csanyik-völgy) Szervezők: Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, B-A-Z Megyei Honismereti Egyesület, Miskolci Állatkert és Kultúrpark Október 10., péntek, 14 óra Herman Ottó és Pósa Lajos barátsága, avagy Természet a magyar mesevi-lágban, mesemondó verseny nagycsoportos óvodások, valamint 1-2; 3-4 és 5-6. osztályos iskolások részére Helyszín: Herman Ottó Múzeum Miskolci Galéria Feledy-ház (Deák tér 3.) Szervező: Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, Múzsák Kertje Alapítvány Október 10., péntek, 17 óra Irodalmi fonó: Herman Ottó és Pósa Lajos barátsága, emlékezés a két kü-lönleges személyiségre, beszélgetés életművükről. Összeállítás Herman Ottó és Pósa Lajos életművéből, barátságuk ihlette munkáikból és róluk írott művekből Közreműködők: Ötvös Éva, Petri Nóra, Balázs István, Koncz Károly György (a Fonó előadóművészei) és a témához hozzászólni akarók. Helyszín: Herman Ottó Múzeum Miskolci Galéria Feledy-ház (Deák tér 3.) Szervező: Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, Múzsák Kertje Alapítvány Október 11. szombat, 9 óra Herman Ottó és a lillafüredi Pisztrángtelep gyalogos túrák a 15

18 Garadna-völgyben lévő Pisztrángtelep érintésével Indulás helyszíne: a kisvonat lillafüredi állomásépülete Szervező: B-A-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Október 19. vasárnap, 10 óra Herman Ottó nyomában túrasorozat: Szakvezetéssel egybekötött barlangtúrák a bükki ősember-barlangokba Célállomás: Répáshuta, Balla-barlang Indulás helyszíne: Répáshuta központ Információ: a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályán, az okno@bnpi.hu -címen vagy a 36/ /119. és 131. mell. telefonszámon Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Október hétfő szerda 10. SKAM (Stowarzyszenie Krzemieniarskie), Nemzetközi Paleolitkutató Tudományos Konferencia Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum Október péntek vasárnap XV. Magyar Pókász Találkozó Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervezők: Herman Ottó Múzeum, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Állattani Tanszéke, Debreceni Egyetem Biológiai és Ökológiai Intézete Október hónapban Herman Ottó emléknap A Miskolci Herman Ottó Gimnázium végzett diákjainak rövid tudományos előadásai Helyszín: Miskolci Herman Ottó Gimnázium (3525 Miskolc, 16

19 Tizeshonvéd utca 21.) Szervező: Miskolci Herman Ottó Gimnázium November hónapban (A tudomány hónapja!) Herman Ottó élete és munkássága Ismeretterjesztő előadások előzetes egyeztetések alapján a középiskolákban Előadók: a B-A-Z Megyei Honismereti Egyesület elnökségének történész tagjai Helyszínek: a bejelentkezett középiskolák Szervezők: B-A-Z Megyei Honismereti Egyesület és a Jedlik Ányos Tudományos Ismeretterjesztő Társulat November 4., kedd Végtelen sokféleség A rovarok birodalma A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállításának megnyitója A kiállítás január 31-ig tekinthető meg. Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum November 6. csütörtök, 17 óra Paleolit előadássorozat 6. Cím: Ember a Bársony-házi szakócák mögött Előadók: Szolyák Péter őstörténész-muzeológus (Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár) Dr. Lengyel György régész (Miskolci Egyetem, Őstörténeti és Régészeti Tanszék) Helyszín: A Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: Herman Ottó Múzeum November 12. szerda Néprajzi kutatások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Előadások a Herman Ottó Emlékév tiszteletére Tudományos ismeretterjesztő konferencia Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia MAB Székház (3530 Miskolc, 17

20 Erzsébet tér 3.) Szervezők: MTA MAB Néprajzi Munkabizottsága és a Herman Ottó Múzeum November 15., szombat, 8 óra Herman Ottó és Szentlélek kapcsolata gyalogos túrák Szentlélek érintésével Indulás helyszíne: a Miskolc, felső-majláthi buszállomásnál Szervező: B-A-Z. Megyei Természetjáró Szövetség November 24., hétfő, 14 óra Herman Ottó és kora vetélkedő szóbeli döntője a megye és a Felvidék magyar középiskolái számára Helyszín: a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum nevű kiállító épülete (3529 Miskolc, Görgey A. u. 28.) Szervező: B-A-Z Megyei Honismereti Egyesület és a Zrínyi Ilona Gimnázium December 6. szombat, 9 óra Herman Ottó és a lillafüredi Pele-lak gyalogos Mikulás-túrák Pele-lak célállomással Indulás helyszíne: a Majális park 1-es autóbusz végállomásánál Szervező: B-A-Z. Megyei Természetjáró Szövetség December 12. péntek, óra Egy gazdag és mozgalmas életút bemutatása Közös séta a Pele-laktól Herman Ottó sírjáig Indulás helyszíne: Herman Ottó Emlékház, Pele-lak (3517 Miskolc- Lillafüred, Erzsébet sétány 21.) Szervező: a Holocén Természetvédelmi Egyesület és a Herman Ottó Múzeum December 27. szombat, 16 óra Fáklyás menet és koszorúzás Herman Ottó felsőhámori sírjánál 18

21 A PROGRAMOK SZERVEZÉSÉBEN RÉSZTVEVŐ MISKOLCI INTÉZMÉNYEK ÉS EGYESÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség Az 1991-ben alakult és jelenleg 25 tagegyesülete révén több mint 1200 fő természetjárót összefogó szövetség legfontosabb közhasznú tevékenységei, a természetjárás iránti érdeklődés felkeltésén keresztül, többek között a nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, természet- és állatvédelemre való figyelemfelhívás. E célkitűzések érdekében az éves program naptárában több száz túraajánlatát kínálja a természet és természetjárás iránt érdeklődő valamennyi korosztály számára évi legkiemelkedőbb turisztikai programsorozata a Herman Ottó halálának 100. évfordulója alkalmából szeptembertől decemberig megrendezésre kerülő Herman Ottó Bükk hegységi kötődései elnevezésű kelet-bükki gyalogos túrák. Programfelelős: Makár Richárd, Bernáth Marietta Cím: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. Telefon: +36/20/ ; +36/20/ Honlap: hegyitura@eszaktura.hu Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület Megyénkben az 1960-as évektől működik a honismereti mozgalom. Egyesületünk 1996-ban alakult. Célunk a honismereti, helytörténeti értékek, emlékek ápolása, megőrzése. Tevékenységünkben jelentős szerepet kap a természeti és kulturális hagyományok ápolása, a megyéhez és régiónkhoz köthető évfordulók méltó megünneplése. Kiemelkedően fontosnak tartjuk az ifjúság körében végzett hagyományápolást, a szülőföld történetének kutatását és feltárását, az épített és természeti értékek megőrzését. Gyakran szervezünk honismereti előadásokat, helytörténeti vetélkedőket, kiállításokat. Rendszeresen megjelentetjük Borsod-Abaúj-Zemplén megye helytörténeti kutatóinak írásait. Az Istvánffy Gyula etnográfusról, miskolci tudós tanárról elnevezett honismereti gyűjtő- 19

22 pályázatunk több mint ötven éve ösztönzi a fiatalokat és idősebbeket egyaránt szülőföldünk helytörténeti emlékeinek gyűjtésére, megőrzésére. Lakóhelyünk eredményeit, kiemelkedő évfordulóinkat, rendezvényeinket az országos honismereti fórumokon széles körben ismertetjük. Programfelelős: Titkos Sándorné elnök Cím: 3530 Miskolc, Görgey u. 11. Telefon: +36/70/ Honlap: borhonism@gmail.com Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tájékozódási Futó Szövetség Diósgyőri Tájékozódási Futó Club A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tájékozódási Futó Szövetség 1951 óta folyamatosan, az idén 64. alkalommal rendezi meg országos tájékozódási futó versenyét, a Herman Ottó emlékversenyt. A versenyre június 14-én, szombaton, Bükkszentkereszt térségében kerül sor. Mivel a versenynaptárban az Országos Váltóbajnokságot megelőző héten szerepel, jó felkészülési lehetőséget biztosít a nemzetközi és a magyar mezőnynek, illetve minden érdeklődőnek. Ebben az évben, Magyarországon először, mintegy sporttörténelmet írva, sprint-váltót rendezünk. Ez a versenyszám 2015-től szerepel majd az országos bajnokságok sorában. A verseny társrendezője a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club (DTC), amely mind az élversenyzők, mind az utánpótlás nevelése terén sikeres tevékenységet folytat. Szeretettel várjuk edzéseinkre és versenyeinkre a fizikai és szellemi kihívást egyaránt kereső érdeklődőket, 10 és 100 éves kor között! Programfelelős: Zsigmond Tibor elnök, DTC Cím: 3534 Miskolc, Árpád u Telefon: +36/30/ Honlap: info@diosgyoritc.hu 20

23 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság A Bükki Nemzeti Parkkal együtt január 1-én létrehozott Bükki Nemzeti Park Igazgatóság állami feladatként meghatározott alaptevékenysége körében, működési területén ellátja a természetvédelmi kutatással, az élőhelyek fenntartásával és rehabilitációjával kapcsolatos feladatokat. Működteti a területi monitoring és információs rendszert, szervezi és irányítja a természetvédelmi őrszolgálatot, továbbá természetvédelmi bemutató, ismeretterjesztő, oktatási célú, és turisztikai létesítményeket tart fenn. A szemléletformálás jegyében természetvédelmi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységet végez. Ellátja továbbá a vagyonkezelésében lévő természeti területekkel kapcsolatos vagyonkezelői feladatokat, valamint a védett és fokozottan védett természeti értékek, területek, a Natura 2000 területek és a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó területek, értékek természetvédelmi kezelésével kapcsolatos feladatokat. Az igazgatóság mintegy hektáros működési területén Nógrád, Heves, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben egy nemzeti park, 9 tájvédelmi körzet, valamint 14 természetvédelmi terület található, közel 125 ezer hektár kiterjedésben. A Bükki Nemzeti Park első látogatóközpontja volt az 1984-ben társadalmi összefogással épült Herman Ottó Emlékpark, melyet a Bükk Keleti Kapujának is neveztek. Ma Lillafüred térségében tanösvények, sétautak, két idegenforgalmi barlang, és A múlt emlékei a Bükkben c. kiállítás segíti a nemzeti parkba látogatókat a védett természeti értékeink megismerésében. Rejteki szálláshelyünkön diákcsoportok részére erdei iskolai szolgáltatást biztosítunk. Programfelelős: Paulikovics Ildikó Cím: 3304 Eger, Sánc utca 6. Levélcím: 3301 Eger, Pf. 116 Telefon: +36/36/ Fax: +36/36/ Honlap: PaulikovicsI@bnpi.hu 21

HERMAN OTTÓ EMLÉKÉV MISKOLC, 2014

HERMAN OTTÓ EMLÉKÉV MISKOLC, 2014 HERMAN OTTÓ EMLÉKÉV MISKOLC, 2014 Február 3. hétfő Herman Ottó élete kiállítás a felnőtt részlegben A kiállítás megtekinthető: 2014. február 28-ig II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Petőfi Sándor

Részletesebben

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY Agrár- és élelmiszergazdaság Garadnai pisztrángtenyésztés 3517 Miskolc-Lillafüred, Garadnavölgy 25/2014. (V. 05.) A Garadnai pisztrángtenyésztés kiemelkedő jelentőséggel

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Herman Ottó Vándortanösvény (interaktív polihisztor játszóház)

Herman Ottó Vándortanösvény (interaktív polihisztor játszóház) készítette : a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület a Nemzeti Környezetügyi Intézet támogatásával 2o14, 2o15, 2o16 Miért a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület készítette? -Az egyesület az egyik legrégibb

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai Móra-emlékév 2014 A Somogyi-könyvtár programjai 2014-ben születésének 135. és halálának 80. évfordulóján kiállítással, rendezvényekkel emlékezünk Móra Ferencre, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatójára,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 328B-12/1-2012-0001 Családi Nap 5 tematikája; Sárospatak, 2013 június 29 szombat Cím: Sárospatakon Nemzetközi út Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc Országos Múzeumandragógiai Konferencia 2009. Május 11-12. Széphalom Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc 1. Szabó József Egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Debrecen A múzeumok új kihívása: a

Részletesebben

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez melléklet a 39/2009. (XII. ) önkormányzati rendelethez MISKOLC HELYILEG VÉDETT EGYEDI ÉPÍTETT ÉRTÉKEI melléklet a 4/201 (II.2) önkormányzati rendelethez Belváros Városház tér 5/1 Városház tér 5/2 Városház

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY Agrár- és élelmiszergazdaság Garadnai pisztrángtenyésztés 3517 Miskolc-Lillafüred, Garadnavölgy 25/2014. (V. 05.) A Garadnai pisztrángtenyésztés kiemelkedő jelentőséggel

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének. 4/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének. 4/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 4/201 (II.2) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelmérıl szóló 39/2009. (XII.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS NÓGRÁDI GEOPARK EGYESÜLET 2011. éves gazdasági évéről A közhasznúsági jelentés tartalma: a). a számviteli beszámolót; b). a költségvetési támogatás felhasználását; c). a vagyon felhasználásával

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

H. Szabó Béla. Válogatott bibliográfia

H. Szabó Béla. Válogatott bibliográfia H. Szabó Béla Válogatott bibliográfia H. Szabó Béla 1919. április 23-án született Kassán. A trianoni békeszerződés a kisgyermek életében is sorsát meghatározó változásokat hozott. Miután családjával Miskolcra

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2017/2018 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

A nyitórendezvény Párizs

A nyitórendezvény Párizs A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

A Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe A Magyar Tudomány Ünnepe 2 0 1 1 MTÜ fejezetszerkesztők_2011.05.16. 1 2003. évi XCIII. törvény a Magyar Tudomány Ünnepéről Az országgyűlés november 3-át azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Tájház Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Strifler Károlyné Mezőkovácsháza, 2016. november 30. HELYI ÉRTÉK

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Facebook: v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet /

Facebook:   v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet / There are no translations available. Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király út 18 telefonszám: 06 30 381 85 95 email cím: fmne@kezmuvesekhaza.hu honlap: https://www.kezmuvesekhaza.hu/ Facebook: https://hu-hu.facebook.com/f%c3%bcgedi-m%c3%a1rta-n%c3%a9pm%c3%bb

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2012. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018.

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. Egyesületünk ez éven 4 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, új programmal - Bükki TÚRA napközis tábor -

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról 1 Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN Barati Sándor (Zöld Akció Egyesület) Hudák Katalin (Miskolc Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatala) Pannónia Szálló, 2014. febr.

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) www.lithosphera.hu; www.bnpi.hu 1 nemzeti park, 9 tájvédelmi körzet, 14 természetvédelmi terület, közel 128.280 hektár Ex lege védett területeink kiterjedése

Részletesebben

Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben

Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Felhívás. Jutalmazás:

Felhívás. Jutalmazás: Felhívás A Környezet-és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és konzorciumi partnere a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) támogatásban részesült a Svájci-Magyar

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2013. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás 2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben