3. Animációs filmtörténeti összeállítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "3. Animációs filmtörténeti összeállítás"

Átírás

1 3. Animációs filmtörténeti összeállítás Fontosnak tartjuk, hogy mielőtt a gyakorlati oktatásra térnénk, egy rövid, 27 perces összeállítással megpróbáljuk bemutatni (illusztrálni) mindazokat az animációs irányzatokat, tendenciákat, divatokat, formai-technikai jellegzetességeket, amelyek az animációs film (rövid) 120 éves történetében megjelentek és karakterét meghatározták. Mint látható majd, a műfaj, főleg a kezdeti időszakában, leginkább az ábrázoló művészetekhez, a képzőművészetekhez, magához a rajzoláshoz kötődik. Azonban ma már tudjuk, hogy a képzőművészet, a rajzolás csupán az egyik dialektusa az animáció nagyon gazdag nyelvezetének. Amint látható majd, animációs mozgókép létrehozására szinte bármilyen anyag, tárgy, eszköz felhasználható és alkalmas lehet. A bemutatásra kerülő, rövid filmrészletekhez néhánymondatos ismertetőt fűztünk. - A vonat érkezése [0:7] (Arrivée d un train á la Ciotat )(1895) Auguste Lumiere és Louis Lumiere Filmtörténeti esemény. Ez az első, filmre felvett és nyilvánosan vetített mozifilm. A filmvászonra bejövő vonat látványának frenetikus hatására, a a mozi nézőteréről a sikoltozó nézők rémülten menekülni kezdtek március 22-ét, a film nyilvános bemutatásának napját tartják a film, a mozi megszületése pillanatának. - Kaland a moziban[0:33] (1908) Emile Cohl A mozizás őskorában elsősorban a világszerte népszerű karikatúrák, humoros újságrajzok és képregények kerültek filmszalagra. Emile Cohl a képfelvételnél az un. pörgetős rajzok technikáját használja, de a moziban azonban a film negatív kópiáját vetitik, ez adja azt a vizuális hatást, mintha a fekete iskolatábla krétarajzai elevenednének meg. - Gertie, a dinoszaurusz [1:0] (1914) Windsor McCay A századelő Amerikájának leghíresebb és legjobb képregény- és újság rajzolója. Korán felfedezi a mozgókép, az animációsfilm lehetőségeit és történeteiből filmeket rajzol. A filmtechnika akkori hiányosságai miatt, filmjeinek hátterét még képenként másolnia, újra rajzolnia kell. A mindössze 6 perces, Gertie, a dinoszaurusz c. filmjéhez több mint 10 ezer rajzot készített. - Popeye [1:30] (a huszas évektől) Max Fleischer A spenót reklámfigurából először képregény, majd népszerű mozifilm hős lett.

2 - Miki egér [1:42] (1928-tól) Walt Disney Hosszú idők legnépszerűbb mozisztárja. A figurát Ub Iwerks tervezte. - Pinocchio [2:10] (1941) Walt Disney Majdnem az első színes-hangos (!) egészestés, rajzolt-animációs film. A korabeli filmtechnika és emberi erőforrás maximális felvonultatása és kihasználása. - La Merle [2:36] (A Rigó) (1958) Norman McLaren Francia (gyerekdal?) népdal, a testrészeit elveszítő rigóról. Papírkivágásos animáció (egyszerű papírelemek mozgatása). A korabeli, az ekkor már Disney uralta ízlésvilággal szemben McLaren egyszerű formavilágával lázad. National Filmboard Kanada - Blinkity Blank [3:19] (1955) Norman McLaren Filmtörténeti különlegesség. A kamerafüggő animációval szemben, a filmet magára a filmszalagra rajzolja, festi, karcolja és kézzel színezi. National Filmboard Kanada - A Bagoly és Liba házassága [3:52] (1974) Caroline Leaf Eszkimó mese, homok animációs feldolgozása. (Oscar-díjas) - Süni a ködben [5:8] (1975 ) Jurij Norstein 10 perc, bonyolult technikájú (több síkon mozgatott) festett-papírkivágásos animáció. A film hosszú ideig, több évig készült. - Mindscape/Képzelődés [5:57] (1976) Jacques Durin Mesterei, Alexandre Alexeieff és Claire Parker által használt, speciális, tűtábla (fény és árnyék) animációs filmtechnikáját műveli. - A sárga tengeralattjáró [6:42] (1968) Georges Dunning- Heinz Edelmann Egészestés, egy egészen másmilyen, rajzolt animációs film, a Beatles együttes dalaival, zenéjével.

3 - Satiemánia [7:24] (1978) Zdenko Gasparovich 14 perc animáció, a XX. sz. képzőművészete által inspirált képözön, Eric Satie zenéjére. - Nyulak az erdőben /árnyjáték [7:52] Megjelenik a számítógép. Computer animáció - Zenei klip. Amikor az alkotó/tervező a különböző módokon létrehozott grafikai elemeket a számítógépben rakja össze, ott mozgatja. - Luxo junior [8:25] (1986) Ed Catmull és John Lasetter 3D animáció még a kezdeti időkből. (Számomra mindmáig, majdnem a legjobb, a legtökéletesebb 3D produkciónak számit.) (Pixar Animációs Stúdió) - Karácsonyi lidércnyomás [9:6] (1993) Tim Burton Egészestés, klasszikus bábfilm. - Meat Love [9:24] (1989) Jan Svankmajer Minden életre kelhet! Bontottcsirkék tánca, Agyag fejek (szobrász, festő) Forró szerelem - táncoló hússzeletek. - Pikapika [11:6] (2008) Fény-lámpa animáció (optikai) kisérlet - Homok-festmény [11:19] (2009) Kseniya Simonova Nem igazi animációs film, mivel a történet elsősorban a kamera alatt felrajzolt, a szemünk előtt születő állóképek látványából jön létre, mindenféle filmi mozgás illúziója nélkül. Számomra a filmből pontosan a megmozdulás, az életre keltés élménye hiányzik. - Mad World [11:41] (2001) Michel Gondry Zenei klip - Tears for Fears zenéjére. Utcai (tömeg) alakzat. Valószínüleg nem (képről képre felvett) animáció, hanem inkább egy jól komponált (Gary Jules koreográfus munkája), valós időben előadott, korreográfált mozgás, tánc.

4 - Fell in love with a girl [12:12] (2002) Michel Gondry Zenei klip. Tárgyanimáció (LEGO). - Ellopták a vitaminomat [12:44] (1966) Foky Ottó Tárgyanimáció, amit technkája miatt, akár bábfilmnek is nevezhetünk! - Satiemania [13:6] (1978) Zdenko Gasparovich Szabad képzőművészeti és animációs fantázia Eric Satie zenéjére. Rajzolt animáció. - La Linea [13:19] (1972-től) Osvaldo Cavandoli A magyar TV-ből is ismert, népszerű rajzolt animációs filmsorozat. - Téli mese [13:36] (1969) Jurij Norstein - TV-műsor szignál Papírkivágásos animáció. - Muto [13:52] (2008) BLU-csoport Grafitti animáció, valós, utcai térben. - Animator vs. Animation [14:37] (2007) Alan Becker Animációs játék a PC monitor különbö munkafelületein. - South Park [15:10] (TV-sorozat 1997-től) Trey Parker, Matt Stone Technikáját tekintve, lehet papírkivágásos, kamera alatt mozgatott, vagy akár számítógépes animáció is! - FOOD Transformer [15:21] (2005) 3D angol reklámfilm, zenei klip 3D angol reklámfilm, zenei klip (Genetically modified food becomes Transformer) - A farkas szereti a malacokat/a Wolf loves pigs [15:36] (2009) Taijin Takeuchi

5 Papír fénykép- sor. Az animáció élményét elsősorban a fotó fázisok egymásutánja adja. a képsor összeállítása azonban számítógépben történik. - Boundin [16:3] (2003) Bud Luckey Pixar stúdió - népszerű televíziós filmsorozat - Space Jam [16:28] (1996) Joe Pytka Egészestés rajzolt animációs film, amely kombinálja az animációt az élőszereplős mozival. - Shrek [16:42] (2001-től) Andrew Adamson Dreamworks Stúdió, 3D-s, egészestés filmje - Pokémon [17:3] (1997-től) - Japán rajzfilm sorozat Az összeállítással próbáltuk bemutatni (illusztrálni) mindazokat az animációs irányzatokat, tendenciákat, divatokat, formai-technilkai jellegzetességeket, amelyek az animációs film (rövid) 120 éves történetét meghatározták. Mint látható, a műfaj, főleg a kezdeti időszakában, leginkább az ábrázoló művészetekhez, a képzőművészetekhez, magához a rajzoláshoz kötődik. Azonban ma már tudjuk, hogy a képzőművészet, a rajzolás csupán az egyik dialektusa az animáció nagyon gazdag nyelvezetének. Amint bemutattuk,animációs mozgókép létrehozására szinte bármilyen anyag, tárgy, eszköz alkalmas lehet. Ezt az állításunkat igazolandón, bemutatjuk Norman McLaren: Székmese [17:30] (1957) c. filmjét. A teljes, 10 perces film levetítésével a pixillációs animáció összetettségét, sokféleségét, bonyolultságát és egyben egyszerűségét is szeretnénk illusztrálni. Ezt a filmet, a Székmesét szántuk közös játékunk kiindulási pontjának. Ugyanis, erre a filmre épülhet kollektív animációs, pixillációs gyakorlatunk, amikor is a filmkészítő (ez esetben a tanárok kollektív csapata) megpróbálja a tehetetlen emberi testet, (pl.: önmagát vagy társait instruálva) valamint az önmozgással nem rendelkező, élettelen tárgyat/tárgyakat (ez esetben egy széket) életre kelteni, akcióba hozni, soha nem látott tevékenységre bírni. Úgy gondoljuk, hogy az animáció kipróbálásának és megértésének talán ez a pixillációs animációs

6 (Stop Motion) filmkészítési technika a legegyszerűbb, leg tanulságosabb módja, amikor is a készítő/k testközelben, a gyakorlati munka közben, ismerkedhetnek meg a stop-trükk technikával, a képrögzités folyamatával; ugyanis e munka közben az egész testemmel gondolkozom, próbálom rekonstruálni (elképzelni) a testem és a szereplő tárgy pillanatnyi helyzetét, lehetséges mozgását, a mozgás részeit, elemeit, időtartamát, stb. a köztem és a tárgy közötti sajátos interakciót. 1.lépés. A kép beáállítás a kamera által látott sík vagy tér részlet, amire a kamerát irányítjuk de ahol valójában (szemben a natúrfilmezéssel!) nem történik semmi. Ahhoz pedig, hogy a kameránk előtt bármi is történjen, ezt a képkivágást, a síknak vagy a térnek ezt a részét be kell rendeznünk, úgy, hogy azt majd állandóan át is kell alakítanunk. Ez az állandó változtatás és módosítás, a mozgás-mozgatás az animáció, az életre keltés alapja! 2.lépés. Bemutató, rövid (pixillációs) animáció: a szereplő ember keze alatt megpördül a szék (360 fokos fordulatot tesz a saját tengelye körül, miközben az emberi figura szinte mozdulatlanul vezényli, irányítja ezt a mozgást, produkciót!) A kamerával ennek az általunk végzett/irányított átváltoztatásnak és a módosulásnak a képeit rögzítjük, majd a számítógépben, bizonyos sorrendben tároljuk, stb. (Majd a képfelvételt követően a digitalizált - a számítógépbe rögzített - képek sorrendbe tevésével - listázásával - a létrehozott mozgás tempójával, a filmidővel, stb.) Melléklet: Animációs filmtörténeti összeállítás (videó).

The Beatles. Sárga tengeralattjáró

The Beatles. Sárga tengeralattjáró 21306 The Beatles Sárga tengeralattjáró Amikor a látványos Sárga tengeralattjáró 1968- ban megjelent, azonnal olyan mérföldkövet jelentő filmnek ismerték el, amely az animációt addig nem látott magasságokba

Részletesebben

LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS

LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS 4 2011 BEMUTATÓ ÉS TERVEZÉSI SEGÉDLET LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS BEVEZETŐ 1 KÉPZELETBŐL VALÓSÁG? SZÁMÍTÓGÉPES VIZUALIZÁCIÓ 2 ARCULAT TÓL AZ ANIMÁCIÓKIG 3KLASSZIKUS GRAFIKAI

Részletesebben

A népmese örök - Beszélgetés Mikulás Ferenccel, a Magyar népmesék sorozat kitalálójával

A népmese örök - Beszélgetés Mikulás Ferenccel, a Magyar népmesék sorozat kitalálójával A magyar animációs kultúra egyik legkiemelkedőbb alakjának nem kisebb siker sorozatokat köszönhetünk, mint a Vizipók-csodapók vagy a Magyar népmesék televíziós változata. 1995-ben a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Willie gőzhajó. valamint a pimasz kisegér első nyilvános megjelenését, aki az idő múltával a világ egyik legkedveltebb figurájává vált.

Willie gőzhajó. valamint a pimasz kisegér első nyilvános megjelenését, aki az idő múltával a világ egyik legkedveltebb figurájává vált. 21317 Willie gőzhajó Kétségtelen, hogy a Disney 1928-as rajzfilmje, a Willie gőzhajó a kultúra és történelem kulcsfontosságú elsőinek tagja: az első teljes hangalájátszással készült rajzfilmet, az első

Részletesebben

2017. február 9. Horváth Kinga

2017. február 9. Horváth Kinga ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,

Részletesebben

A 93. sorszámú Mozgóképkészítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 93. sorszámú Mozgóképkészítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 93. sorszámú Mozgóképkészítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 51 213 08 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Lenovo YOGA 300. Ildikó Árva 2015 Lenovo Internal. All rights reserved.

Lenovo YOGA 300. Ildikó Árva 2015 Lenovo Internal. All rights reserved. Lenovo YOGA 300 Ildikó Árva (iarva@lenovo.com) A Lenovo YOGA 300 etailer Kit (zip.) tartalma PPT Javasolt tartalom (Összegzés, áttekintés, főbb jellemzők) Fotók 3D modell link Termék és lifestyle fotók

Részletesebben

Idő a képen. Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig. Tézisek

Idő a képen. Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig. Tézisek Idő a képen Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig Tézisek Témafelvetés Kutatási témám egy olyan problémakör, mely képzőművészeti vizsgálódások tárgya és eszköze is egyben:

Részletesebben

A 66. sorszámú 3D Modellező részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 66. sorszámú 3D Modellező részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 66. sorszámú 3D Modellező részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 213 04 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben

A 67. sorszámú Animációkészítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 67. sorszámú Animációkészítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 67. sorszámú Animációkészítő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 213 05 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben

Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában. Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23.

Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában. Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23. Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23. Bemutatkozás Hogy vagy most? - Hogy vagyok most? Címmel. 1 fotó készítése telefonnal.

Részletesebben

Lenovo YOGA 500. Ildikó Árva 2015 Lenovo Internal. All rights reserved.

Lenovo YOGA 500. Ildikó Árva 2015 Lenovo Internal. All rights reserved. Lenovo YOGA 500 Ildikó Árva (iarva@lenovo.com) A Lenovo YOGA 500 etailer Kit (zip.) tartalma PPT Javasolt tartalom (összegzés, áttekintés, főbb jellemzők) Fotók 3D modell Termékfotók 2 Javasolt Tartalmak

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának

VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -

Részletesebben

Fotók: Csorba Győző Könyvtár) - Hogyan lehet viszonyítani egymáshoz Madách Tragédiáját és Jankovics Marcell animációs filmjét?

Fotók: Csorba Győző Könyvtár) - Hogyan lehet viszonyítani egymáshoz Madách Tragédiáját és Jankovics Marcell animációs filmjét? Martsa Piroska (képünkön) Jankovics Marcell: Az ember tragédiája című monumentális animációs filmjének mozdulattervezőjeként dolgozott két évtizeden keresztül. Az Országos Könyvtári Napok keretében Pécsett,

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Mozgóképkultúra

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG A KÉPZÉS CÉLJA ÉS FELADATA: Az alapfokú művészetoktatás keretében folyó vizuális nevelés

Részletesebben

- a minden típusú (filmsorozatok, tévéfilm, beleértve a rajzfilmet is), elsősorban tv-s bemutatásra készített film gyártása

- a minden típusú (filmsorozatok, tévéfilm, beleértve a rajzfilmet is), elsősorban tv-s bemutatásra készített film gyártása J NEMZETGAZDASÁGI ÁG - INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ 59 Film, video, televízióműsor gyártása, hangfelvétel-kiadás 59.1 Film, video, televízióműsor-gyártás 59.11 Film, video, televízióműsor-gyártás 59.11.1 Film,

Részletesebben

Az első Micimackó és barátai figurák. Micimackó. Egy regény, amely meghódította a világot

Az első Micimackó és barátai figurák. Micimackó. Egy regény, amely meghódította a világot Az első Micimackó és barátai figurák Micimackó Egy regény, amely meghódította a világot Az eredeti regény Micimackó című regényt (eredeti címe: Winnie-the-Pooh) A. A. Milne írta az általa kitalált mackó,

Részletesebben

vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: szakképesítés ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési

Részletesebben

A vetítések előtt ír zenével hangolódhatunk rá a filmekre, a filmek után pedig dj Infragandhi. British Shorts

A vetítések előtt ír zenével hangolódhatunk rá a filmekre, a filmek után pedig dj Infragandhi. British Shorts A British Shorts fesztivál elsődleges célja, hogy megismertesse a magyar közönséget (elsősorban a 17 és 30 év közötti korosztályt) angliai egyetemeken tanuló diákok filmjeivel. Láthatunk munkákat a University

Részletesebben

A tanyák értékei pályázat eredményei

A tanyák értékei pályázat eredményei név Tudomány os Faragó Melinda 1 település, ahol a pályázó él Kecskeméten él egyetem, főiskola a Budapesti Corvinus Egyetem Gere Csilla Zentán él a Szegedi Természettudomány i és Informatikai Kar a pályázó

Részletesebben

A B) vizsgafeladat ismertetése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A B) vizsgafeladat ismertetése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre Az A) vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témaköröket tartalmazzák A B) vizsgafeladat ismertetése: Válaszadás a

Részletesebben

7. EGYEBEK A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

7. EGYEBEK A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet: 7. EGYEBEK 7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet: Optikai, Akusztikai, Film és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) Magyar Filmművészek Szövetsége A 67.

Részletesebben

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital Budapest - Digitális Csatorna Frvencia Program Jelleg, profil Nyelv d1 TV műsor hatos - és S2 114,5 MHz Képújság PAX TV Információs vallási és műsor The Fishing & Hunting horgászat és vadászat,, cseh M5

Részletesebben

M E S T E R L Á S Z L Ó 2013

M E S T E R L Á S Z L Ó 2013 MESTER LÁSZLÓ 2013 fashion photos COMMERCIAL photos EXHIBITION 2011 Fotósorozatunk koncepciójának alapötletét a Carnivale című amerikai sorozat adta, melyben egy vándorcirkusz különös szereplőinek

Részletesebben

Animációs mozgóképtörténet I.

Animációs mozgóképtörténet I. Animációs mozgóképtörténet I. Animációs mozgóképtörténet I. M Tóth, Éva Kiss, Melinda Animációs mozgóképtörténet I.: Animációs mozgóképtörténet I. M Tóth, Éva Kiss, Melinda Szerzői jog 2014-2019 M Tóth

Részletesebben

Fények és árnyékok. iskolai rajzpályázat 2018.

Fények és árnyékok. iskolai rajzpályázat 2018. Fények és árnyékok iskolai rajzpályázat 2018. Iskolai rajzpályázat zsűrizése 2018. ápr. 6-án volt. A zsűri tagjai: - Ferenczi Zsuzsanna MKE festőművész szak - Illés Áron MKE képgrafika szak - Tóth Edward

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok

I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok I. RÉSZ: a filmnyelv 1. Bevezetés 1.1. A mozgókép jelentései és élményei A mozgókép mindent a maga konkrétságában tud csak bemutatni. Temérdek olyan elemet, motívumot rögzít, amelynek a közlendő szempontjából

Részletesebben

11_Teszt_Záróvizsga_A variáns

11_Teszt_Záróvizsga_A variáns 11_Teszt_Záróvizsga_A variáns Milyen halmazba tartoznak az alábbi kifejezések? econtent, egységes vizuális elvek, egységes informatikai háttér Munkamódszerek HIBAS Biztonsági szabályok HIBAS Szabványosítás

Részletesebben

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Évi óraszám:18 BELÉPŐ TEVÉKENYSÉGFORMÁK A durva légzéstechnikai, hangadási és artikulációs hibák felismerése mások beszédében és saját beszédünkben. A koncentráció

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

Absztrakt / Konkrét fotográfiák Barbárok bejövetele (New York City), camera obscura felvétel színes negatívra, 3/12x18 cm, 1999 Entrópia I-II., szendvicskép, színes fotográfia, 2/47x60 cm, 1999 Perforáció,

Részletesebben

Tarr Béla: Werckmeister harmóniák

Tarr Béla: Werckmeister harmóniák Rózsahegyi Regő: Tarr Béla: Werckmeister harmóniák A Werckmeister harmóniák Tarr Béla 2000-ben bemutatott filmje. A Werckmeister harmóniák is magán hordozza a Tarr filmekre oly jellemző sajátos és individuális

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Ideje: október 22-én délután Kezdés: 13.30 Zárás: 15.30 Az ünnepi műsor a zárást követően lesz. (Felelősök a 8. osztályosok) Felső tagozatosoknak

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témaköröket tartalmazzák. A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Bártfai Míra (1989) Debrecen. A Debreceni Egyetem BA képzésének magyar és kommunikáció

Bártfai Míra (1989) Debrecen. A Debreceni Egyetem BA képzésének magyar és kommunikáció Nagyvizit 53 Bártfai Míra (1989) Debrecen. A Debreceni Egyetem BA képzésének magyar és kommunikáció szakos hallgatója. Bártfai Míra A Fel! című animációs film mint a 3D újrafelfedezése A háromdimenziós

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga B Vizsgafeladat megnevezése: B) A szakmai gyakorlati munkásság bemutatása a portfólióval időtartama: 20 perc A vizsgafeladat értékelési

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Művészeti Diákköri dolgozat PoP kép a képen Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Budapest 2013 Tartalomjegyzék Kiindulás:... 2 Gondolat:... 3 Út-élmény... 3 Hangsúlyok... 4 Szubjektív-objektív...

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2.

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2. Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Az együttműködés Az óra célja és feladata: A közösséghez tartozás fontosságának megéreztetése. A csoporttagok

Részletesebben

A számítógépes grafika

A számítógépes grafika bolygó, de bolygó méretű égitest még nem tudott összeállni. A Kuiper-övből olykor a perturbációk hatására jég-kisbolygók tévednek be a Naprendszer belsőbb tartományaiba. Ezeket az objektumokat nevezzük

Részletesebben

Alapként a Szabálykönyv szolgál és minden szabálypont illusztrált videoklipekkel, összekapcsolva a megfelelő szöveges állományokkal.

Alapként a Szabálykönyv szolgál és minden szabálypont illusztrált videoklipekkel, összekapcsolva a megfelelő szöveges állományokkal. Multimédiás röplabda játékvezetői oktatási anyag Multimédiás röplabda játékvezetői oktatási anyag röplabda játékvezetők és játékvezetői oktatók és minden, röplabda szabályok iránt érdeklődő számára készült,

Részletesebben

PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár

PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár PROGRAMOK Óperencián innen és túl A mese rólad szól 2016. április 6. szerda Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár Szeged, Ady tér 10. ww2.bibl.u-szeged.hu/ejszaka_2016 www.facebook.com/klebelsbergkonyvtar/

Részletesebben

Televízió és rádió műsorelosztás

Televízió és rádió műsorelosztás ÁSZF Változások kivonat 1 / 6 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2016. május 1-jétől hatályos televízió és rádió műsorelosztási és internet hozzáférési (ellátási)

Részletesebben

Bábkészítés Alapfok 1-6. évfolyam

Bábkészítés Alapfok 1-6. évfolyam Bábkészítés Alapfok 1-6. évfolyam Célok és feladatok A bábkészítés tantárgy legfőbb célja, hogy a tárgyalkotás során fejlessze a tanulók képzelőerejét, fantáziáját, továbbá tegye lehetővé, hogy a tanulók

Részletesebben

Vizuális nevelés tantárgypedagógia

Vizuális nevelés tantárgypedagógia NEVELÉS KIFEJEZÉS- KÉPZŐMŰVÉSZETTEL, TÁRGY- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRÁVAL alkotó- és elemző feladatok Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat SZUBJEKTÍV OBJEKTÍV a TÁRGY-

Részletesebben

Animáció Inkscape-pel

Animáció Inkscape-pel 1 Animáció Inkscape-pel 2 Mission Inkspassible Az Inkscape nem animációs program. Ugyanakkor ideális rajzfilmfigurák készítésére, s a benne végzett transzformációk (mozgatás, forgatás, nagyítás, stb.)

Részletesebben

AUTOMATIZÁLT ÉLELMISZER-TERMELÉS

AUTOMATIZÁLT ÉLELMISZER-TERMELÉS World Robot Olympiad 2018 WeDo Open kategória (10 éves korig) A játék leírása, szabályok és értékelés AZ ÉLELMISZER FONTOS ÜGY AUTOMATIZÁLT ÉLELMISZER-TERMELÉS Verzió: január 15. Tartalomjegyzék 1. A kihívás

Részletesebben

Palásti Renáta. önéletrajz

Palásti Renáta. önéletrajz Palásti Renáta önéletrajz Név: Palásti Renáta Születési idő: 1978 február 16. Telefon: +3620 559 5025 E-mail: palastirenata78@gmail.com Honlap: www.palastirenata.hu STÍLUSIRÁNYZAT A mai kor értő szemével

Részletesebben

Animáció készítése Scratch-ben

Animáció készítése Scratch-ben Animáció készítése Scratch-ben az előző foglalkozás összefoglalása animációs lehetőségek a Scratch-ben időzítés és szinkronizáció gyakorlás animációs kisfilm készítésével Mi a program? utasítások sorozata

Részletesebben

A holdfényben repülő bicikli

A holdfényben repülő bicikli A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy

Részletesebben

Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?

Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét? 2011/10/06 Az ember tragédiája rajzfilmen: Jankovics Marcell részleteket vetít az alkotásból október 6-án. Az érdeklődőket előzetes bejelentkezés után várjuk! [1]Jankovics Marcell Kossuth-díjas, érdemes

Részletesebben

MIK AZOK A VITAMINOK?

MIK AZOK A VITAMINOK? MIK AZOK A VITAMINOK? Az egészséges táplálkozás alapjai a vitaminok és ásványi anyagok ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 1-2. AZ ÓRA TÉMÁJA: KAPCSOLÓDÓ MŰVELTSÉGI

Részletesebben

Minta. Minta. Minta. 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. Emelt szintű feladatsor

Minta. Minta. Minta. 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. Emelt szintű feladatsor Emelt szintű feladatsor 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. a.) Csoportosítsa a képeket korstílusuk szerint, a betűjelek segítségével az alábbi táblázatban!

Részletesebben

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21.

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. I. FELADATSOR Az öreg Gyerkó Anti bá fekszik itt, de az övé a kisebb eset, mert a tánc miatt

Részletesebben

Néhány számítógépes trükk elméleti háttere

Néhány számítógépes trükk elméleti háttere Utómunka gyakorlatok (Készítette: dr. Szilágyiné Gálos Ildikó) A filmforgatás befejeztével az utómunkálatok fázisa következik. Ide tartozik a szerkesztés, vágás, a mozgókép különböző típusú hordozói közötti

Részletesebben

2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció.

2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció. TEMATIKA Tantárgy neve Alakrajz II. Tantárgy kódja KAB 1015 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Tematika 1. Figura, mozgásban. Akt krokik, 5 perces. 10 kroki egy beállításról,

Részletesebben

abgang abszurd abszurd dráma adaptáció burleszk

abgang abszurd abszurd dráma adaptáció burleszk FOGALOMTÁR abgang (német) Elmenetel, kimenetel. Így nevezik a színész vagy énekes hatásos távozását a színpadról. Abgangmondat: hatásos, csattanós, tapsot provokáló mondat, mielőtt a színész távozna a

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

Fotós az utcán. Skuta Vilmos képei ürügyén

Fotós az utcán. Skuta Vilmos képei ürügyén SZARKA KLÁRA Fotós az utcán Skuta Vilmos képei ürügyén Az olyan fotografálás, amilyet Skuta Vilmos művel, a XIX. század végén kezdődött, és a múlt század utolsó évtizedeiben kellett volna kilehelnie a

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. melyet a kiállításunk képeivel próbálunk megjeleníteni. Próbáltuk az indulással az érkezés folyamatát összevetni, mely meghatározza

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola

Eszterházy Károly Főiskola Eszterházy Károly Főiskola Humáninformatika Tanszék Egy szabadon választott digitalizálási technika bemutatása A dia digitalizálás Készítette: Budai Petra (TA4N82) Digitális archívum fejlesztő hallgató

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 826/2006. (IV. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 20. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

AVIATION WEEK MRO AMERICAS 2018 ORLANDO

AVIATION WEEK MRO AMERICAS 2018 ORLANDO AVIATION WEEK MRO AMERICAS 2018 ORLANDO LÉGIKÖZLEKEDÉSI KIÁLLÍTÁS 2018.04.09-04.16. (8 NAP / 6 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (április 9.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása.

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás

Részletesebben

A diákok képeket gyűjtenek a környező térségben, a világ különböző tájain élő gyerekekről, életükről, szokásaikról.

A diákok képeket gyűjtenek a környező térségben, a világ különböző tájain élő gyerekekről, életükről, szokásaikról. 02_Soksz nß Eur pa_tæblæzat.qxp 2008.06.19. 13:18 Page 47 Előzetes tevékenység: gyűjtőmunka A tanár kihirdeti a gyűjtőmunkát a gyerekeknek, ugyanakkor ő is összeállít egy képgyűjteményt. 1. Ráhangolódás

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység ódszertan Óratípus Eszközök Tantárgy: ozgókép- és médiaismeret Tartalom 8. évfolyam... A változat... A mozgókép előzményei, a film és a mozi felfedezése...

Részletesebben

SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN

SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN Témavezető: Dr. Dósa Zoltán Végzős hallgató: Szente Anita 2017. Az érzelmi szenvedés tudattalan konfliktusok

Részletesebben

Vizuális nevelés. 3. évfolyam. Célok :

Vizuális nevelés. 3. évfolyam. Célok : Vizuális nevelés Célok : 3. évfolyam - A tanulók hozzásegítse a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához. - A gondolkodás

Részletesebben

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból - Ismertesse a kézi rajzkészítési technikát (mikor használjuk, előny-hátrány stb.)! Kézi technikák közül a gondolatrögzítés leggyorsabb, praktikus

Részletesebben

ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1.

ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1. Számítógépes prezentáció Prezentáció (bemutató) alatt vizuális segédeszköz felhasználásával történő információ átadására irányuló tevékenységet értünk. A bemutatókat az alábbi csoportokba soroljuk Előadás

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 22. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

AZ ANIMÁCIÓS FILMEK MŰFAJI SAJÁTOSSÁGAI ÉS AZ ALKALMAZOTT ANIMÁCIÓ KAPCSOLATA

AZ ANIMÁCIÓS FILMEK MŰFAJI SAJÁTOSSÁGAI ÉS AZ ALKALMAZOTT ANIMÁCIÓ KAPCSOLATA Tóth Tibor Eszterházy Károly Főiskola, Médiainformatika Intézet tallya@ektf.hu AZ ANIMÁCIÓS FILMEK MŰFAJI SAJÁTOSSÁGAI ÉS AZ ALKALMAZOTT ANIMÁCIÓ KAPCSOLATA Bevezetés A képzés folyamatában fontos a fogalmak

Részletesebben

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,

Részletesebben

Kameraman szak MKB

Kameraman szak MKB Budapesti Kommunikációs és Üzleti Kameraman szak Az első forduló alkalmassági vizsga díja : 3000 Ft, melyet a Budapesti Kommunikációs és Üzleti bankszámla számára kell befizetni : MKB 1030 0002-2017 6479-7007

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A dohányzás káros hatásai Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári

Részletesebben

Kódolás. A számítógép adatokkal dolgozik. Értelmezzük az adat és az információ fogalmát.

Kódolás. A számítógép adatokkal dolgozik. Értelmezzük az adat és az információ fogalmát. Kódolás A számítógép adatokkal dolgozik. Értelmezzük az adat és az információ fogalmát. Mi az információ? Az információ egy értelmes közlés, amely új ismeretet, új tudást ad. (Úgy is fogalmazhatunk, hogy

Részletesebben

SzóKiMondóka. bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket!

SzóKiMondóka. bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket! SzóKiMondóka bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket! 1 Küldetésünk Interaktív, készségfejlesztő játékok létrehozása kisgyermekek számára - Magyarországon

Részletesebben

Hol indul egy weboldal marketingezése?

Hol indul egy weboldal marketingezése? Témakör: informatika, számítástechnika, tanfolyam, tréning, informatika oktatás, felnıttképzés, számítógép, weblapkészítés, php webprogramozás, honlapkészítés képzés, weblapkészítı tanfolyam Hol indul

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

A képek feldolgozásáról

A képek feldolgozásáról A képek feldolgozásáról Úgy gondoljuk joggal tételezzük fel, hogy a digitális fotótechnika elterjedésének köszönhetően nagyon sokan készítenek fotókat a különböző alkalmakkor a településeken. A régi papírképek

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A Corvus Kora festmény

A Corvus Kora festmény A Corvus Kora festmény Az ábrázolásmód virtuóz technikai bravúrja, átalakul túlvilági belső lélektani kisugárzássá. Palást alatti alakot ölt, kissé megemelkedik, így deklarál: Az Úr szól hozzátok! A múlt

Részletesebben

Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47

Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47 A Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések esetében. 1. Bevezető. Az iskola jelen szabályozás kidolgozásához az Emberi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁS DÍJMENTESEN TERJESZTHETŐ

ÖSSZEFOGLALÁS DÍJMENTESEN TERJESZTHETŐ ÖSSZEFOGLALÁS DÍJMENTESEN TERJESZTHETŐ Kasza Tamás: Ne Vetődj Árnyékra 6 napos lezárási program Kasza Tamás 2011. Minden jog fenntartva. Kizárólag a 6 napos program résztvevőinek. Mi működik, ami bonyolult,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie) Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria

Részletesebben

kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának

kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.

Részletesebben

Beszámoló a Communitas Alapítvány számára. Szabó Krisztina 2010 2011. évre elnyert alkotói ösztöndíjáról

Beszámoló a Communitas Alapítvány számára. Szabó Krisztina 2010 2011. évre elnyert alkotói ösztöndíjáról Beszámoló a Communitas Alapítvány számára Szabó Krisztina Szabó Krisztina 2010 2011. évre elnyert alkotói ösztöndíjáról Az egy évvel ezelőtt megírt pályázatomban alternatív valóságokról szóló rövid játékfilmeket

Részletesebben