SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA"

Átírás

1 SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XXV. évf. 4. szám február 24. Múltidézõ A romániai forradalom 25. évfordulójára emlékezõ januári írásunk után elõkerült egy korabeli levél, amelyben Nagy Gábor, Nagygalambfalva református lelkipásztora köszöni meg a szanki segítséget. A levél szívbe markolóan idézi fel az egykori romániai életviszonyokat. Nemcsak köszönet, de kordokumentum, amelyet a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához közeledve érdemes újra elolvasni és felidézni. Az 1990-ben kelt levelet teljes terjedelmében és változatlan formában adjuk közre. Drága magyar testvéreink! Azokban a hónapokban, amikor itt nálunk falvaink feldúlásáról és megmaradó falvaink öszszetömörítésérõl szõttek terveket a haladás nevében, mi megrettenve, szorongva vártuk: vajon mi lesz? Az egyszerûbb emberek nem akarták elhinni, hogy az, amit terveztek véghezvihetõ, de mi, kik ismertük a szörnyetegek elszántságát tudtuk, hogy falvaink lerombolásával még az is együtt járhat, hogy minket kitelepítenek és másokat ide betelepítenek. Minden értelmesen és józanul gondolkodó ember féltette maroknyi kis falvainkat, fehérre meszelt szép kis templomainkat, melyeknek egyike-másika már a XIII. században felépült. Míg mi itt szorongtunk, féltünk és imádkoztunk, nem is tudtuk, hogy ti testvérfalunak választottatok. S ha ezt csak nem rég tudtuk is meg, örömmel tölti el szívünket. A Példabeszédek könyvében meg van írva: "Minden idõben szeret, aki igaz barát és testvérül születik a nyomorúság idejére." 17:17 Igaz baráttá lettetek, amikor mi itt életveszélyben voltunk, mert abban voltunk. Úgy éltünk, mint az eltérített repülõ utasai, nem egy-két napig, hanem évtizedekig. Ebben a repülõ eltérítésben több ország is részt vett, de fõleg a Kádár-kormány volt az, mely teljesen kiszolgáltatott az emberrablóknak, hogy azt tegyenek velünk, amit akarnak. Így lett a szépen hangzó belügyekbe való be nem avatkozásból népirtás, kultúra rombolás és minden egyéb szörnyûség. S bár tudtuk, hogy ti, a nép, ebben nem azonosultatok a vezetõkkel, de épp úgy nem volt mit tennetek, mint nekünk. Ahogy lehetõség nyílt nektek ezt kifejezni, azonnal indultatok, s elhoztátok szeretetetek jeleit, ajándékait. Mi köszönettel el is fogadtuk. Egy hatvan éve felé járó férfi azt mondotta: "Ha egy szaloncukrot kapok is, tudom, hogy magyar testvéreimtõl kaptam, és köszönöm." Egyik idõs asszony azt mondotta férjének: "Ötvennégy éve élünk együtt, de még ennyi ajándékot soha nem kaptunk." Sokan sírva vitték el a ruhát, a lisztet, a cukrot, s ami még jutott. Köszönték, hogy nem fáznak, hogy teájukat édesen ihatják, és hogy olyan ételeket kóstolhatnak meg, amit sokan nem is láttak soha. Igaz voltak olyanok is, kik, mint a szõlõmunkások példázatában Máté ev. 20. rész, azzal voltak elfoglalva, hogy irigyelték, amit a másik kapott, de ezek kevesen voltak. Folytatás az 5. oldalon Holdújév köszöntõ Tudósításunk a 3. oldalon olvasható. Nyitóbuli március hatodikán Ifjúsági klub és büfé nyílik a Mûvelõdési Házban Mini Club - Ifjúsági klubhelység és büfé (négy asztallal, tizenkét ülõhellyel) nyílik a Mûvelõdési Házban március 6- án szombaton. A 20 órakor kezdõdõ nyitó bulin egy fiatalokból álló, vidám és lendületes pop, hip-hop és raggae zenét játszó zenekar, a Babylon Crew (közremûködik: McDc - freestyle rap, Peet - gitár, Crooner - beatbox, Sóska - ének) szórakoztat minket saját szerzeményeivel. A koncert után a Mini Clubban kóstoló falatok, zenegép, biliárd, csocsó és darts vár minden érdeklõdõre. A büfében a megszokott büfé kínálat mellett kapható lesz Sikeres pályázat Napelem kerül az iskola és az óvoda után a Polgármesteri Hivatal, a Mûvelõdési Ház, a Gondozási Központ és a Közösségi Ház tetejére is. Az önkormányzat kitartó törekvését siker koronázta, a megújuló energia egyre nagyobb szerepet kap Szank energia ellátásában. A 17 millió forintos támogatás csak részben fedezi a megpályázott teljesítményû energiarendszer megvalósítását. Ezért a beruházás, amely várhatóan tavasszal kerül átadásra, önkormányzati önerõt, vagy a tervek átdolgozását igényli. (i) hamburger, gyros, sültburgonya, tea, kávé, forralt bor. A megújult színes, hangulatos térben megújult berendezés biztosítja a fiatalok zavartalan szórakozását. A megnyitóra nosztalgikus fényképeket, szórólapokat és plakátokat gyûjtünk az egykor a Mûvelõdési Házban mûködõ ifjúsági klubok (KISZklub és Klub Büfé) mindennapjairól és bulijairól. A képeket természetesen csak fénymásolat formájában helyezzük ki, az eredetiket viszszaadjuk. Bõvebb információ: Tóth-Deme Anett Nemzeti ünnep Az március 15-i forradalomra és az azt követõ szabadságharca emlékezõ községi ünnepet március 13-án 14 órai kezdettel rendezi meg a szanki önkormányzat a Szent István téri Hármas kopjafánál. Közremûködnek a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola tanulói. Az ünnepségen a pártok, civil szervezetek, egyházak és az önkormányzat képviselõi koszorút helyeznek el, és várhatóan kitüntetés átadására is sor kerül. A községi ünnepségre mindenkit szeretettel hív és vár a szanki képviselõ-testület.

2 A év madara a búbos banka A búbos banka Magyarországon márciustól szeptemberig tartózkodik, rendszeres fészkelõ, õsszel délre költözik. Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában is fészkel; telelni Afrika középsõ részére vonul. A nyílt állományú, rétekkel, legelõkkel szomszédos öreg erdõk lakója, ahol a fészkeléshez odvas fákat talál. Üregekben, harkályfélék által készített odúban fészkel. Megjelenik az emberek közelében is. Fõ eledelét a rovarok képzik. Szank határában is megfigyelhetõ volt az elmúlt évben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1989-ben, ben és 2015-ben "Az év madarává" választotta. Magyarországon védett, eszmei értéke Ft. (Fotó: Csertõ István) SUDOKU Írja be 1-tõl 9-ig a számjegyeket az ábrába úgy, hogy a sorokban, oszlopokban és a kilenc kisebb négyzetben is mind a 9 számjegy szerepeljen. A kivágott ábrát névvel, címmel juttassa el a képtárba március 6-ig. A helyes megfejtõk között szanki ízeket (méz, konyakosmeggy) tartalmazó ajándékcsomagot sorsolunk ki. Átvehetõ a könyvtárban. Elõzõ rejtvényünk helyes megfejtõje: Széchenyi Sándorné Szank, Bem utca 24. Sikeres az életmódprogram Az Együtt Szankért Egyesület TÁMOP / számú, "Egészségre nevelõ és szemléletformáló életmódprogramok az Együtt Szankért Egyesület szervezésében" címû pályázata október 30-án zárult le. A pályázat keretében elkészült az egyesület Egészségterve, amely feladatokat fogalmaz meg a jövõre vonatkozóan is. A pályázat elején és végén egészségfelmérésre került sor Dr. Nárai Tibor háziorvos közremûködésével. A projekt keretében 4 túrát valósítottunk meg, túráztunk a Bugac pusztán és a Szelidi-tó környékén. A megvalósított 10 egészségnap során megpróbáltuk színes programokkal felhívni a figyelmet egy-egy egészségünket érintõ témára például az egészséges táplálkozásra, illetve az energiaegyensúlyra, a stressz kezelésének lehetõségeire és a családi életre való felkészülés nehézségeire. Együtt aerobikozhattunk Katus Attilával a Kihívás Napja alkalmával. 13 elõadást szerveztünk meg a szanki Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben. Hallhattunk elõadást a családi élet elõkészítésérõl, a harmonikus párkapcsolatról, az önkéntesség szerepérõl, az egészséges táplálkozás alapelveirõl, a PH egyensúlyról, a táplálékpiramisról, a testképzavarokról, a stressz és a környezet összefüggésérõl, a munkahelyi stresszrõl, a stressz és a testi egészség témájáról. Az elõadók között köszönthettük dr. Nárai Tibor háziorvost, Feketéné Zsigó Marietta pszichológust, Patkósné Ujfaludi Lilla pszichológust, Masa Endréné nyugdíjas védõnõt, Horváth Attiláné drámapedagógust, Papp Tímea ápolónõt, Vízhányó Anita gyermekjóléti szolgálat munkatársat. Henter Izabella dietetikus csoportfoglalkozás keretében segített a helyes táplálkozás összeállításában, érintette a csecsemõ és kisgyermekkori táplálkozást, és a kamaszkori táplálkozás sajátosságait is. A fiatalok számára 5 alkalommal fõzõtanfolyamot szerveztünk, ahol a diákok megtanulhatták a fõzés alapfortélyait, és betekintést kaptak mindennapi ételeink egészségesebbé tételének lehetõségébe. A projekt keretében szemléltetõ és mérõ eszközöket vásároltunk, mint például CO szint mérõ, személymérleg, testzsír mérõ készülék, vérnyomásmérõ készülék, fogamzásgátlás módszereit bemutató táska, csecsemõápolási baba. A jóga és a gerinctorna megtartásához padlószõnyeget vásároltunk a Mûvelõdési Ház foglalkoztató termébe. Székek és asztalok kerültek elhelyezésre a Mûvelõdési Házban. A szabadidõ értelmes eltöltéséhez kapcsolódóan társasjátékok és fitnesz eszközök kerültek beszerzésre, amelyek megtalálhatóak, és használhatóak a Mûvelõdési Házban. A harmonikus családi élet megteremtéséhez pszichológiai témájú könyveket vásároltunk, amelyek kikölcsönözhetõk a könyvtárban. Mára a projekt szakmai és pénzügyi zárása is befejezõdött. Az elkövetkezendõ öt évben, a pályázat fenntartási idõszakában 3 tevékenység megvalósítását vállalta az egyesület: 1 db túra, 3 db csoportfoglalkozás az egészséges ételek elkészítése témakörében és 1 db egészségnap. A pályázat sikeres szakmai megvalósítását bizonyítja az, hogy az elmúlt évben 39 alkalommal, összesen 2200 résztvevõ tett az egészségéért velünk együtt. Tegyünk együtt egészségünkért továbbra is! MÛVELÕDÉSI HÁZ Rákóczi utca / facebook.com/muvhaz.szank Nyitva kedd-szombat óráig Programok február 26. csütörtök 12h - Látásvizsgálat március 6. péntek 20h - Mini Club nyitóbuli március 7. szombat 16h - Tavaszváró Csajos börze március 13. péntek 14h - Ifjúsági vetélkedõ Ki tud többet 1848-ról? március 14. szombat 17h - Ifjúsági fórum Ötletbörze 18h - Filmklub Dumapárbaj (200.-Ft) Állandó programok kedd 18-20h Jóga Juhászné Ágival szerda Aerobik Katona Janekkel szerda 16-17h Zenebölcsi Csontos Erzsivel csütörtök 9-12h Baba-mama klub péntek 18-19h Aerobik Katona Janekkel Bejelentkezés alapján: Társasjáték klub (biliárd, csocsó, trambulin, activity, honfoglaló, scrabble, twister, táblajátékok, kártyajátékok) Nyitvatartási idõben Sószoba Számítógép, internetezés Terembérlet A termek és a rendezvényekhez szükséges eszközök bérleti díj fizetése ellenében bérbe vehetõk, igénylés 5 nappal a rendezvény elõtt. ELÕNEVELT CSIRKE Elõnevelt csirkéket lehet elõjegyeztetni, március 8-án lesz az elsõ szállítás. Három hetesek, kettõshasznosításúak, minden színben és 330.-Ft/db áron. A szállítás minden héten vasárnap reggel 7-8-ig. Kiosztás: Szank, Bem utca 5. Érdeklõdni: (20) SZANKI KISBÍRÓ február 24.

3 Holdújév köszöntõ Mongol nap a szanki Mûvelõdési Házban Vasárnap délután a szanki Mûvelõdési Házban Holdújév köszöntõt rendezett a szanki önkormányzat és a Tooltechnik Kft. A nagyszabású rendezvényre február 15-én több mint száz érdeklõ érkezett a Mûvelõdési Ház konferenciatermébe. Balról jobbra: Dr. Szilágyi Zsolt, Sumija Batzana, Pápai Éva, Patkós Zsolt, Rékasiné dr. Oláh Gizella, (Fotó: Kovács Imre) Patkós Zsolt polgármester köszöntõjében elmondta, hogy Szank testvértelepülési kapcsolatokat ápol e távoli országgal. Sumija Batzana, a mongol nagykövetség kulturális tanácsosa magyarul üdvözölte a rendezvényt. Kiemelte, hogy bár Mongólia nagyon messze van, de a "távolság nem számít, hiszen lélekben nagyon közel állunk egymáshoz." Mongólia és Magyarország hatvanöt éve írta alá a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének iratait. Szanknak köszönetet mondott azért, hogy ezen a nagyon színvonalas rendezvényen népszerûsíti Mongóliát. Dr. Szilágyi Zsolt a Magyar Tudományos Akadémia fõmunkatársa több mint 20 éve foglalkozik Mongóliával. Elõadásában e nagy ország történelmének meghatározó történelmi, politikai, egyházi, kulturális és néprajzi értékeit mutatta be. Rékasiné dr. Oláh Gizella és Rékasi László mongóliai utazásuk legszebb fotóit vetítették ki az érdeklõdõknek. A monumentális ország mai arca éppoly sokszínû, mint történelme. Oláh Adrián tanár mutatta be a balotaszállási Geleta József regényes életét, aki több éven át élt Mongóliában, miután elsõ világháborús hadifogolyként Szibériába került, majd részt vett az orosz polgárháborúban. Elektromérnökként dolgozott a távoli országban, amikor is megtervezte Ulánbátor villamosítását. Geleta tervei alapján készült el az elsõ mongol Nemzeti Színház épülete, de õ tervezte a mongol parlament épületét és még számos középületet. Hazatérése után Balotaszálláson vett házat, Kiskunhalason temették el 1965-ben. könyvtáros mutatta be a mongol irodalmár Hurelbaatar tradicionális haikuit, melyek öt nyelven élvezhetõk a Béklyóháromszög címû kötetben (magyar, angol, orosz, kínai, mongol és vizuálisan is szemet gyönyörködtetõ régi mongol írással). Az igazi, "kézbe való" könyv, igényes és míves kiadvány, melynek ékkövei Pápai Éva akvarellképei. Pápai Éva Gy.Szabó Béla tanítványaként került szoros kapcsolatba településünkkel. Kiállítását sokan megcsodálták 2011-ben, mikor japán haikus kötetének madaras portréit hozta el Szankra. A mûvésznõnek ez volt a 14. könyve, melyet illusztrációi díszítenek, de további három kötete vár kiadásra. A rendezvény állófogadással zárult, ahol hagyományos mongol ételeket kínáltak: bódzot, hósort és tejpálinkát. Készül a bódz, a gõzöléssel készített húsgombóc, amelynek tésztája általában hagymával ízesített aprított birkahúst rejt. (Fotó: Kovács Imre) Tedd a jót, és kerüld a rosszat! Élt hatvanhárom évet Tölcséry Józsefné Létrehozás elõtt a Fejlesztési Iroda A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa február 24-i ülésén a sikeres projektmegvalósítások érdekében egy közös operatív menedzsment szervezet (Kiskunmajsai Térségfejlesztõ Kft.) felállítását tárgyalta. A rugalmas és hatékony munkavégzéshez az kell, hogy ne forgácsolódjanak szét a térséget érintõ, pályázatokkal, befektetés ösztönzéssel kapcsolatos feladatok és erõforrások, hanem legyen az költség- és eredményességi hatékonyság szempontjából egy helyen, legyen akár önkormányzati vagy vállalkozói érdekeltségrõl szó. Életének 63. évében hosszan tartó betegség után elhunyt Tölcséry Józsefné, tanítványainak Böbe néni, szanki pedagógus. Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskola biológiamezõgazdasági ismeretek szakán végzett 1974-ben. Ez év február 1-jétõl kezdett tanítani a szanki iskolában. Négy évvel késõbb újabb diplomát, földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Harminchét évig volt a szanki iskola tanára. Tanítványai a szaktárgyi versenyeken kiemelkedõ eredményeket értek el. Osztályfõnökként számtalan rendezvényt szervezett, a nyári táborozások aktív résztvevõi közé tartozott. Szaktanácsadóként évtizedekig segítette a közoktatásban dolgozó kollégáit november 30- án nyugdíjba vonulásakor megkapta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, március 15- én Szank Közszolgálatáért Díj kitüntetésben részesült. Szeretett szakmai problémákról beszélni munkahelyén és társaságban is. Örülök annak, hogy annyi évig azzal foglalkozhattam, amit nagyon szeretek, ezt kívánom mindenkinek, ennél többet, jobbat nem is lehet, legyen ebben része - mondta egy interjúban. Korai és hirtelen halála fájdalmasan érintett valamennyiünket, akik jól ismertük. Tevékenysége nem múlik el nyomtalanul, emléke tovább él férjében, Gergõ fiában, munkatársaiban, barátaiban és tanítványaiban. Nyugodjék békében! Csertõ István A pályázati egyeztetés már a pályázati szakasz elõtt, a kistérségen belül megtörténik, a források valamennyi település fejlõdését segítik. A Fejlesztési Iroda eredményesebben és takarékosabban gyûjti össze a térség fejlesztésével kapcsolatos releváns információkat, mint a települési önkormányzat. A projekt elõkészítés, pályázatírás, projektmenedzsment, utókövetés feladatának átvállalásával jelentõs feladat terhet vesz le az önkormányzatokról. Hatékonyabb és erõsebb lobbierõt biztosít. Önálló jogi személy, nem függ az önkormányzati hivatalok lehetõségeitõl, bevételt termelhet, és számla képes, Támogató döntés esetén az iroda március 1-jén kezdi meg mûködését. (i) február 24. SZANKI KISBÍRÓ 3

4 A legtöbb ember számára a könnyû légzés magától értetõdõ, természetes életfunkció. Csak akkor tudatosul bennünk, hogy mekkora kincs a könnyû, szabad légzés, amikor már nehezen kapunk levegõt. Ha valakinél már diagnosztizáltak COPD-t (ejtsd: sziopidi), akkor az jól tudja, hogy a légzés nem csupán egy dolog, ami meghatározza a közérzetét, illetve azt, hogy mit és milyen intenzitással tud csinálni. A COPD olyasvalami, ami befolyásolja a környezetünkben lévõ embereket is. Mi a COPD? A COPD a krónikus obstruktív tüdõbetegség angol elnevezésének a rövidítése (Chronic Obstructive Pulmonary Disease). A köztudatban dohányos tüdõként vagy dohányos mellkasként szerepel, mert a legtöbb COPD-s beteg jelenleg is aktív dohányos, vagy korábban dohányzott. Chronic, azaz krónikus vagy idült. Ha már egyszer a betegség kialakult, akkor az már nem múlik el, azzal együtt kell élni. Obstructive, azaz beszûkült. A tüdõkben lévõ légutak beszûkülnek, ami nehezíti a belégzést is, de különösen a kilégzést. Pulmonary, azaz a tüdõvel kapcsolatos. Disease, azaz betegség. A betegség alatt speciális jelek és tünetek együttesét értjük (ebben az esetben a tüdõ mûködése nem megfelelõ). Hogyan mûködik az egészséges tüdõ? Amikor lélegzünk, a levegõt beszívjuk a tüdõnkbe. A levegõ az orrunkon vagy a szánkon keresztül egy széles csõbe, a légcsõbe jut, amely a torkunk hátsó részétõl a mellkasunk közepéig húzódik. A légcsõ ezután két, valamivel vékonyabb csõre oszlik, a jobb és bal fõhörgõre, amelyek az elágazás után a jobb és bal tüdõbe lépnek be. Ezt követõen mindkét fõhörgõ a faágakhoz hasonlóan oszlik egyre kisebb és kisebb járatokra, amíg a levegõ eljut egészen a tüdõszövetekig, ahol a gázcsere megtörténik. Krónikus tüdõbetegség - COPD Ezeken a területeken találhatók az ún. alveolusok, magyarul léghólyagocskák, ezek olyanok, mint apró, levegõvel telt zsebek, amelyek miatt a tüdõk megjelenése egy szivacshoz hasonló. Az alveolusokban tisztul meg a vér a szén-dioxidtól, és frissül fel a levegõ friss oxigénjével. Ez a légzés folyamata. Az egészséges légutak karbantartásáért egyrészt azok az izmok felelnek, amelyek kívülrõl pányvaszerûen tartják nyitva a légutakat, másrészt a hörgõket belülrõl bélelõ nyákréteg, amely összegyûjti a belélegzett porokat és apró részecskéket, majd kimossa azokat. Mi történik a COPD-s tüdõben? A COPD hosszú évek alatt alakul ki. Rendszerint a légutak nyálkahártyáját tartósan irritáló kémiai anyagok okozzák, melyeket cigarettafüsttel vagy szennyezett levegõbõl lélegzünk. 1.A por- és füstszemcsék folyamatos izgató hatása miatt a légutak nyálkahártyája károsodik és megduzzad, a beszûkülõ légutakon keresztül nehezebben áramlik a levegõ a tüdõkbe. 2.A légúti nyálkahártya nagy mennyiségû váladékot termel, amelyet köpet formájában köhögünk fel. 3.A légutakat körülvevõ izmok összehúzódása tovább fokozza a légutak szûkületét, így a tüdõbe lélegzett levegõ csapdába kerül, nehezebb annak kilégzése. Egyre több elhasznált levegõ reked a tüdõkben, ezért kevesebb friss levegõt leszünk képesek beszívni. Mindezek együttes jelenléte miatt a COPD-ben szenvedõ emberek gyakran érzik úgy, hogy szorít a mellkasuk, és nem jut elég levegõ a tüdejükbe, ezen kívül a fokozott váladéktermelés miatt tartós köhögés is kínozza õket. Súlyos esetekben a tüdõ alveolusai pattanásig feszülnek és sérülnek a beszorult levegõ nyomásától, így azok már nem képesek ellátni feladatukat, az oxigén és a szén-dioxid cseréjét. Ezt az állapotot emfizémának (tüdõtágulatnak) nevezik, amelyhez a betegség súlyosságától függõen különbözõ mértékû légszomj társul. Jelek és tünetek Nem minden COPD-s betegnél jelentkeznek ugyanazok a tünetek, de az alábbiakból legalább egy jelen van: Nem szûnõ, tartós köhögés, produktív köhögés - sûrû köpettel járó köhögés, zihálás - mely lehet sípoló vagy hangosan hörgõ az egyes légvételeknél, légszomj vagy nehézlégzés - egyeseknél csak fizikai terhelésre, másoknál viszont már a házimunka során is jelentkezhet. Fáradtság, gyengeség, erõtlenség, gyakori és nehezen kezelhetõ légúti fertõzések és fogyás. Folytatjuk! dr. Folberth György 1 százalék támogatás Szanki Talentum Alapítvány Adószáma: Szank Közbiztonságáért Adószáma: Szanki Olajbányász SE Adószáma: Szanki Olajbányász HE Adószáma: Szanki Polgárõr Egyesület Adószáma: Szanki Ifjú Zenebarátok Köre Adószáma: Katolikus Egyház Technikai száma: 0011 Református Egyház Technikai száma: 0066 Baptista Egyház Technikai száma: 0286 Jelenleg nem támogatható a Micimackó Alapítvány, a Szanki Református Gyülekezetért Alapítvány és az Együtt Szankért Egyesület Új agrárkárenyhítési rendszer Az elmúlt hónapok csapadékos idõjárása az ország több mezõgazdasági területén is a belvizek kialakulásának kedvez, és a termelõk növénykultúráit jelentõsen károsíthatja. Az elmúlt hetekben belvízzel elsõsorban az ország déli, délkeleti megyéi érintettek. Ahhoz, hogy a termelõ az agrárkár-enyhítési rendszerben a kedvezõtlen idõjárási jelenség miatt felmerülõ kárát elszámolhassa, illetve kárenyhítõ juttatás révén enyhíthesse, elsõ lépésként a jogszabályban elõírt határidõben kell bejelentenie a belvízkárokat. A mezõgazdasági termelõ a évi káresemények (köztük a belvízkár) bejelentését már az új, a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján elérhetõ elektronikus kárbejelentõ felületen teheti meg a káresemény bekövetkezésétõl számított 15 napon belül. Belvíz szempontjából a káresemény bekövetkezése idõpontjának azt az idõpontot kell tekinteni, amikor az adott területen termesztett növénykultúrán a várhatóan 30 %-os hozamcsökkenést okozó belvízkár elsõ alkalommal észlelhetõvé válik. A károsult termelõk a kárbejelentõ felületet a mvh.gov.hu honlapon az "elektronikus ügyintézés" menüpont alatt érhetik el az "MKR - Mezõgazdasági Kockázatkezelõ Rendszer" elnevezésû alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget. Az uniós szabályok mentén kialakított országos agrárkár-enyhítési rendszer részletesebb támogatási feltételeit és kapcsolódó termelõi teendõket a NAK weboldaláról (nak.hu) lehet letölteni. (FM Sajtóiroda) 4 SZANKI KISBÍRÓ február 24.

5 Bál a szerelmesek napján Tedd a jót, és kerüld a rosszat! Múltidézõ A közfoglalkoztatás szanki tervei A szanki önkormányzat is benyújtotta a terveit tartalmazó pályázatot a Start munkaprogram és a hosszú távú közfoglalkoztatás kormányzati forrásaira. A szanki tervek szerint, ha azokat a munkaügyi központ jóváhagyja, márciusban 10 fõ, áprilisban 18 fõ, májusban 6 fõ kezdheti meg a közmunkavégzést. A 34 státuszból öt igényel szakképzettséget, az irányításhoz, szervezéshez két munkavezetõre van szükség, Start program keretében méztermelés kezdõdik 6 fõvel, 1 millió forint dologi, 7 millió forint bér és járulék költséggel. A Gy. Szabó Béla Általános Iskola nevelõtestülete és Szülõi Szervezete közös szervezésében február 14-én az iskola tornacsarnokában került megrendezésre a jótékony célú Valentin-napi bál. Nagy sikert arattak a kiskunhalasi Stúdió 2000 táncosai, az iskola pedagógusainak strucctáncát pedig vastapssal jutalmazta a közönség. A színvonalas mûsoron kívül a bál sikerének titka a finom vacsorában rejlett, melyet Tarjányi Csaba és csapata fõzött. A vaddisznópörkölt három disznóból készült. Egyik vadállatot a gyerekek nyúlhajtásáért kapták, második állat szülõi felajánlás volt, a harmadik pedig kedvezményes áron került a bográcsba. A ropogós kacsa és csirkesült a konyhás nénik szakértelmét dicséri. A finom sütemények szülõi felajánlásnak köszönhetõek. A rendezvényen sok tombola fogyott, de csak a fõdíjasok mehetnek hosszúhétvégére a festõi Gáti tanyára, Pécs mellé. A zenekar Ruzsáról érkezett, "húzták a láb alávalót" pirkadatig. A KRK Gy. Szabó Béla Általános Iskola nevelõtestülete és Szülõi Szervezete köszönetet mond mindazoknak a szülõknek, helyi és vidéki vállalkozóknak, akik anyagi támogatásukkal, fizikai munkájukkal aktív részesei voltak a jótékonysági bál sikerének. A Studio 2000 táncosai Pszota Eszter és Patkós Máté (Fotó: Valkainé Ujfalusi Nikolett) A bál bevételébõl az iskola a tanulók tanulmányi és sporteredményeit jutalmazza, valamint színvonalas, tartalmas gyermeknapi programot szervez számukra júniusban. A mezõgazdasági utak karbantartását 8 fõ végzi, a támogatás 9,5 millió forint. A hosszútávú közfoglalkozatásban a közút és parkgondozás területen 8 fõ 6,5 millió forint támogatással, illetve tíz különféle státuszban 12 fõ, 12,5 millió forint bér és járulékköltséggel kerül foglalkoztatásra február 29-ig. IMPORT HUMOR Folytatás az 1. oldalról Azt is el kell mondanom, hogy a mi falunk nem tartozik Erdély szegény falvai közé. Nagyon sok építõ munkásunk van, ácsok, kõmívesek, kik az ország minden részén dolgoztak, s aránylag jól kerestek. Falunk lakóinak nagy többsége mégsem ezekbõl áll, hanem a téesz nyugdíjasokból, kiknek havi nyugdíja 140 lei. Hogy érzékelni tudjátok, ez mennyit ér, leírok egy pár adatot. A hízott disznó kilogrammonkénti ára 70 lei volt, természetesen élve. Egy kg rizs a fekete piacon 150 lei, egy kg cukor lei. Egy szekér mázsa tüzelõ fa 700-tól 1000 leig. S hogy mégis mibõl jutott az idõs testvéreinknek, hogy fenntartsák magukat, azt nem tudhatom. Hallottam a rádióban, hogy panaszkodnak a magyarországiak, forintból nem tudnak megélni. Nálunk senki nem panaszolt, vagy ha igen, akkor is csak négyszemközti beszélgetésben. Gyermekek tucatjai esztendõkön át nem láttak csokoládét, s ha véletlenül hozzájutottak, az olyan volt, mint a kenyerünk, ehetetlen. Narancsot, citromot, vagy más gyümölcsleveket aranyért sem lehetett beszerezni. Az elmúlt évben gyermekeim fertõzõ májgyulladást kaptak. Sehol nem kaptunk citromot, de még más élelmiszert se, hogy diétázzanak. Végül úgy oldottuk meg, hogy valaki lopott vajat, sajtot és mi innen Nagygalambfalváról beküldtük Csíkszeredába. Az is tény, hogy esztendõk teltek el, hogy az emberek nem jutottak hozzá egy doboz kakaóhoz, kávéhoz, hogy tejeskávét igyanak. Ezért a kapott kakaót egy idõsebb asszonytestvérünk evõkanállal mérte szét, a rizst meg csészével. Folytathatnám a sort, de a sok minden úgy sem férne bele egy regénybe. A Puszták népe itteni változatát kellene megírni. Úgy élt a nép, ahogy Pilinszky János egyik szép versében megírta: mint halak a hálóban hányódtunk, egymásnak ütõdtünk, és egymásba haraptunk. Ezért ne ítéljétek meg a népet, még akkor sem, ha néha idétlen, ha néha elveszíti a fejét, ha sokszor nem is tudta, mit csinál, fejjel menve neki a határnak, Dunának, és sokan a halálnak. Amirõl még írnom kell az a következõ: komolyan felvetõdött, hogy valamit mi is adjunk nektek. Egy faragott csillárt, vagy valami mást, amit helyben elhelyeznétek egy középületben, és kifejezné hálánkat, szeretetünket. Írjátok meg, lenne-e helye nálatok egy ilyen tárgynak? A második ajánlatom az, amit egy budapesti barátom ajánlott, és amit én most csak továbbítok. Meg kellene szerveznünk a gyermekek cseréjét. A szanki gyermekeknek kedves élmény lenne kirándulni itt a mi hegyes fás határunkon, hol Kányádi Sándor, a gyermek fától-fáig lopózkodott, mert félt, lovait keresve. Elmenni innen a Hargita tetejére, jót inni a székely-szelterszi ásványvíz kutakból, és teleszívnák tüdejüket friss hegyi levegõvel, amit csak itt tehetnek. Végül köszönetet mondunk azoknak, kik elhozták ajándékaitokat, s azokban a veszélyes napokban mertek jönni, merték tanújelét adni annak, hogy a magyar nép soha nem akarta azt, hogy az elszakított részeken élõk olyanok legyenek, mint az érdugulásos végtagok. Köszönjük testvérek, köszönjük magyarok, köszönjük emberségeteket! Templomaitokban olvassátok el a Filippi levél 4:10-21;23. verseit. E versekkel köszöntünk és búcsúzunk. Minden szankit, ki Erdélybe érkezik, szeretettel várunk és fogadunk. Teljes tisztelettel: Nagygalambfalva január 16. Nagy Gábor lelkipásztor február 24. SZANKI KISBÍRÓ 5

6 RÖVID HÍREK Önkormányzati ülés Február 26-án 10 órakor tanácskozik a képviselõ-testület. Napirendre kerül többek között a évi költségvetés és az új szociális rendelet. A bevételi fõösszeg évre vonatkozóan e Ft. Az elfogadott költségvetést március 10-i lapszámunkban ismertetjük. Pi technológia a növénytermesztés gyakorlatában címmel hangzott el elõadás a szanki Mûvelõdési Házban február 18-án. Az elõadáson Szabó István a Pi vizes technológia szakértõje és Nemes Mátyás a Pi technológiát alkalmazó vállalkozó osztotta meg tapasztalatait az érdeklõdõ gazdákkal. Akadozik a jelzõrendszer A területi családsegítõ és gyermekjóléti szociális ellátás alkalmazottainak Demény Ernõ igazgató vezette, február 26-án 14 órakor kezdõdõ munkamegbeszélésén a szociális jelzõrendszer mûködésének értékelése kerül napirendre. Az értekezlet célja a jelzõrendszer mûködésében tapasztalható problémák megszüntetése. A vers az, amit mondani kell Tavaly Móricz Zsigmond mûveit olvasták fel, idén Kányádi Sándor verseivel rendezték meg a 2009-ben Székelyudvarhelyrõl induló irodalmi felolvasó maratont világszerte. Február 17-én 3 kontinens 12 országának 167 településérõl 34 ezren regisztráltak és vettek részt a felolvasásban a szekelyfold.ro honlap tudósítása szerint. Kányádi versmondó A szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola másod ízben hirdeti meg Kányádi Sándor területi versmondó versenyt általános iskolások részére. A verseny március második felében kerül megrendezésre a Mûvelõdési Házban. Terepmunka tapasztalatok a mexikói indiánoknál Kézdi Nagy Géza kulturális antropológus elõadássorozatának második részét, amely a totonák indiánok életérõl szólt, február 20-án hallgathatták meg az érdeklõdõk a szanki Mûvelõdési Házban. A 16. században, a spanyolok amerikai partra szállásakor a totonákok voltak az elsõ indiánok, akikkel találkoztak. Sorsuk sajnos hasonlóan végzõdött, mint a többi indián népé. Jelenleg körülbelül kétszázezer fõ él közülük Mexikó két államában, Veracruzban és Pueblában, ahol Kézdi Nagy Géza egy kutatócsoporttal résztvevõ megfigyelést folytatott. Egy ilyen jellegû kutatómunka során nagyon fontos az elfogadtatás, hiszen ezen a vidéken napjainkban is kevés fehér bõrû emberrel találkozni. A meglátogatott falvakban kevesen beszéltek spanyolul, így elengedhetetlenné vált a nyelv bizonyos szintû elsajátítása. A fokozatos beilleszkedés már-már barátsággá mélyült, ennek köszönhetõen átfogó képet sikerült nyerni a totonák néprõl. Az elõadáson résztvevõk megismerkedhettek a totonák indiánok világképével, vallásával, szokásaival és használati eszközeivel, a kutatás során készült fotók segítségével e nagyon szegény körülmények között élõ nép vidám mindennapjaival. A további elõadások témái is nagyon izgalmasnak ígérkeznek, legközelebb március 27-én este Fekete-Afrika gyógyító embereirõl és gyógynövényeirõl hallhatunk beszámolót. Tóth-Deme Anett A vallási rítusok közül kiemelkedõ a Nap-tánc (Volador), amely egy, a Napistennek bemutatott áldozati tánc. A rítus során dob és nádsíp zenéjére népviseletbe öltözött férfiak egy oszlopról fejjel lefele lógva ereszkednek le. A Kiskunmajsai Munkaügyi Központ Állásajánlata 1. projekt koord. érettségi Kiskunmajsa Ft 2. pultos 8.általános Kiskunmajsa Ft 3. villanyszerelõ szakmunkás Kiskunmajsa Ft 4. élõállat szállító C+E jog GKI Kiskunmajsa Ft 5. adminisztrátor érettségi Kiskunmajsa Ft 6. eladó szakmunkás Szank m.sz. 7. húsfeldolgozó szakmunkás Kiskunmajsa m.sz. 8. lakatos 8. általános változó m.sz. 9. tojás elõkészítõ 8. általános Kiskunmajsa m.sz. 0. gépkocsi vezetõ érettségi+páv Kiskunmajsa m.sz. 1. zsákoló 8.általános Kiskunmajsa Ft 2. présgépkezelõ 8.általános Kiskunmajsa Ft 3. pénzügyes érettségi Kkfélegyháza Ft Érdeklõdni: Kiskunmajsa, Félegyházi u. 5. Tel. 77/ Orvosi ügyelet Az ügyelet helye: Kiskunmajsa, Petõfi utca 2/d. (volt szülõotthon épülete) Ügyeleti idõ: Munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig, egyéb napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig Telefon: 77/ Rendõrség Kiskunmajsai URH járõr 06 (20) Szanki körzeti megbízottak 06 (20) (20) Szanki településõrök 06 (70) Falugazdász Csányi György Mobil: 30/ címe: csanyi.gyorgy@nak.hu Konzultációs idõpontok: Hétfõ: Szerda: 8-16 SZANKI KISBÍRÓ Közéleti, információs kiadvány Alapítva Megjelenik kéthetente kedden. A lap tulajdonosa Szank Község Önkormányzata A szerkesztõség és kiadó címe: Polgármesteri Hivatal 6131 Szank Béke 33. Telefon: (77) kisbiro@szankinfo.hu Felelõs kiadó: Vincze Jánosné jegyzõ Felelõs szerkesztõ Grafikai munkák Csertõ István Sokszorosítás Majsa Lapnyomda Bt 6120 Kiskunmajsa Félegyházi út 2/a Felelõs vezetõ: Szekeres Béla Nyilvántartási szám: B/PHF/802/Bá/91 A lap Szank közterületén ingyenesen terjesztett, elolvasható az interneten, a szankinfo.hu/kisbiro címen és a könyvtárban. Hirdetés: 2/8-ad lapterjedelem Ft 1/8-ad lapterjedelem Ft 1/16-od lapterjedelem Ft Apróhirdetés (magán) ingyenes 6 SZANKI KISBÍRÓ február 24.

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XXVI. évf. 7. szám 2016. április 5. Elkészült a költségvetés Nincs mûködési hiány, nem lesz új helyi adó A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2013. Február XIV. évfolyam - 2. szám Bútorbörze 2013. március 2.-án (szombaton) 9:00-12:00 óráig a tűzoltószertárnál a művelődési ház használt bútoraiból (székek, szekrények, asztalok) börzét tartunk.

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve 2013. október 14-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 100/2013. (X. 14.) Vámospércsi Mikrotérségi

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 126-127. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 126/2013.(X.07.)

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2017-2018 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. április 28-án Hort Község Önkormányzat hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Horváth Sándor Brunner Istvánné Köles Ferenc Sánta Mátyás Kormos Gábor Kiss Edit Rendik Anita Kerek

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK

TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2018-2019 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2013. január 28-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2013. január 28-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 1/2013. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2013. január 28-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-6. TARTALOMJEGYZÉK 1/2013.(I.28.) PBH.

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 660-78/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére Tárgy: Iskolapszichológusi feladatellátás Kerekegyházán Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ , A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. évi M U N K A T E R V E 2 2014. január 14. 9.00 óra 1./ A kistokaji Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése beruházás műszaki és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 386-3/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Eseménynaptár. első tanítási nap. Tanköny pótrendelés. Egészségnap Erdei iskola Erdei iskola

Eseménynaptár. első tanítási nap. Tanköny pótrendelés. Egészségnap Erdei iskola Erdei iskola Hónap SZEPTEMBER Tanítási napok neve Tanítási napok száma Napok sorszáma 1. kedd 1. 2. szerda 2. 3. csütörtök 3. 4. péntek 4. 5. szombat 6. vasárnap 7. hétfő 5. 8. kedd 6. 9. szerda 7. 10. csütörtök 8.

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai ünnepély. Patói Pálma. Rákosfalvi Istvánné.

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai ünnepély. Patói Pálma. Rákosfalvi Istvánné. RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2016-2017 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez kapcsolódó

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde

Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde 6931 Apátfalva, Maros utca 43. Tel: 62/ 260-052 Mobil: 20/ 2500 767 OM azonosító: 201361 E-mail: apatovi@freemail.hu KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény elnevezése:

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi M U N K A T E R V E 2 2015. január 26. 9.00 óra 1./ A Képviselő-testület 2015. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek, bejelentések

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről 443-6/2013. Jegyzőkönyv Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. június 21-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Berzék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. június

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Tisztelt Aljegyző Asszony!

Tisztelt Aljegyző Asszony! Felsőpakony Nagyközség Polgármesteri Hivatala 2363 Felsőpakony Petőfi S. u. 9. Itsz.: III 243 / 2015. Ügyintéző: Matisz Zsolt kuratóriumi elnök Langné Malecz Andrea aljegyző részére Tárgy: beszámoló az

Részletesebben

Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata

Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata BESZÁMOLÓ 2017 Település: Lébény Családsegítő neve: Görcs Veronika Kalányos Anita Demográfiai adatok: 0-2 3-5 6-13 14-17 18-24 25-34 35-49 50-61 62felett Összes férfi 41 51 149 83 132 225 426 258 237 1602

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

ÁTÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉV MUNKATERVE

ÁTÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉV MUNKATERVE ÁTÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. ÉV MUNKATERVE Tartalom: I. U.. Ülésterv Együttes Képviselő-testületi ülések terve Rendezvények, ünnepsége Jóváhagyta Átány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

kapcsolatok erősítése Vácott

kapcsolatok erősítése Vácott Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Vácott ÁROP 1.A.6 2013 2013 0017 0017 A pályázati konstrukció A Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése elnevezésű pályázat célja a közigazgatási

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai 56/2013. (VIII.08.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN!

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! A FOLYAMATOSAN NÖVEKVÕ LEVEGÕSZENNYEZÉSSEL EGYENES ARÁNYBAN NÖVEKSZIK A LÉGÚTI BETEGSÉGEKBEN SZENVEDÕK SZÁMA, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEKNÉL. HASZNÁLD A TERMÉSZET EREJÉT //

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 16/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-án

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben