Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 24/2002. (XII.18.) sz. rendelete A háziorvosi körzetekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 24/2002. (XII.18.) sz. rendelete A háziorvosi körzetekről"

Átírás

1 Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 24/2002. (XII.18.) sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV.tv 16.. (1) bek., valamint az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II.tv. 2.. (1)-(2) bek., illetőleg az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló évi CVII. tv (7) bek. és 26.. n) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet célja 1.. E rendelet célja, hogy megállapítsa Budakalász Nagyközség közigazgatási területének háziorvosi, fogorvosi körzeteit, az egyes körzetekhez tartozó közterületek megoszlását és az ellátandó lakossági létszámot. A rendelet hatálya 2.. Jelen rendelet hatálya kiterjed a Budakalász Nagyközség közigazgatási területén az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény szerint működtetési jog alapján végezhető, területi elláttási kötelezettséggel érintett felnőtt háziorvos, házi gyermekorvos, illetve fogorvos (a továbbiakban: háziorvos) által végzett önálló orvosi tevékenységre. Háziorvosi körzetek 3.. (1) Budakalász Nagyközség közigazgatási területe két házi gyermekorvosi körzetre (a továbbiakban: gyermekkörzet), illetőleg négy felnőtt háziorvosi körzetre (továbbiakban: felnőttkörzet) tagolódik. Az egyes körzetekhez tartozó közterületeket e rendelet I. és II. számú melléklete tartalmazza. (2) A felnőttkörzet a 14 év feletti, min fő lakos ellátását biztosítja. (3) A gyermekkörzet a 14 év alatti, min. 600 fő lakos ellátását biztosítja. A körzet lakója: az a biztosított, akinek az évi LXVI. tv. szerinti lakóhelye vagy tartózkodási helye a körzet területén van.

2 2 Fogorvosi körzetek 3.. Budakalász Nagyközség Önkormányzat közigazgatási területére, mint egészre kiterjedően vegyes körzetet alakít ki. A körzeten belül a fogászati ellátást nyújtó szolgáltató által alkalmazott egyes fogorvosok ellátási kötelezettsége az így kialakított vegyes körzet lakosságszámának egy fogorvosra jutó hányadára terjed ki. 4.. A háziorvosi körzetek módosítása (1) A körzethatárok módosítására irányuló kezdeményezést az azt alátámasztó indokokkal együtt Budakalász Nagyközség Képviselő-testületéhez kell benyújtani. (2) Jelen rendeletben meghatározott körzethatárok módosítása előtt e rendelet hatálya alá tartozó háziorvosok véleményét előzetesen ki kell kérni. (3) E rendeletben meghatározott orvosi körzet határokat illetve az egyes körzetekhez tartozó közterületek felosztását felül kell vizsgálni: a) négy évenként a helyi önkormányzati választásokat követő két hónapon belül b) amennyiben területrendezés során új lakóterületi felhasználási egységek kerülnek kialakításra és az e területeken bejelentkezett lakosok összlétszáma - a 14 év feletti lakosok tekintetében az főt - a 14 éven aluli lakosok tekintetében a 600 főt meghaladja. 5.. Jelen rendeletben meghatározott körzetek kialakítása nem érinti az állampolgárok - külön jogszabályban rögzített - szabad orvosválasztás gyakorlásának jogát. a) Jelen rendelet január 15. napján lép hatályba. b) E rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. 6.. Harcsa Lajos polgármester dr. Bocsi István jegyző

3 3 1.számú melléklet Felnőttkörzetek I. számú felnőttkörzet az alábbi utcák lakosainak ellátását biztosítja: Harmat u. Ady Endre u. Határ u. Alsóvár u. Hársfa u. Áfonya u. HÉV vasútállomás Barbara köz Iskola u. Batsányi u. Jókai u. Berdó u. Kálvária u. Bodza u. Keskeny u. Budai u. (páros oldal, páratlan 9-től) Kominka köz Cseresznyés u. Kökény u. Fagyal u. Sport u. Fél u. Sugár u. Felsővár u. Szeder u. Füves u. Szeglet u. Gerinc u. Szerb köz Golgota u. Táncsics M. u. Gyár u. Vasút sor Gyümölcs u. II. számú felnőttkörzet az alábbi utcák lakosainak ellátását biztosítja: Árok u. Bánya u. Bokros u. Bozót u. Budai út (páratlan 1-7-ig) Cinke tér Csalogány u. Cserje u. Csott dűlő Damjanich u. Diófa u. Dolinai u. Erdőhát u. Fácán u. Fecske u. Fürj u. Galamb u. Gém u. Holló u. János u. Kereszt u. Kilátó u. Klisovác u. Köves u. Kőbányai u. Magyar u. Mandulás u. Meggyfa u. Meredek u. Mély u. Ökörszem u. Pacsirta u. Patak sor Pesti út Petőfi tér Posta köz Rigó u. Sas u. Scholcz u. Sólyom u. Szalonka u. Szegély u.

4 4 Szérűskert u. Zöldfa u. Szirt u. Templom u. III. számú felnőttkörzet az alábbi utcák lakosainak ellátását biztosítja: Ártér u. Árvácska u. Béke sétány Bimbó u. Ciklámen u. Csapás u. Csárda u. Dévér u. Dunasétány Gát u. Gátőr u. Gyártelep Gyöngyvirág u. Hajnalka u. Harcsa u. Hargita u. Iparos u. Jankovics u. József Attila u. Kacsa u. Kamilla u. Kedves u. Kovács Lajos u. Liliom u. Lupa sziget Lupa szigeti út Máli Péter u. Mályva u. Márna u. Márton Áron u. Mező u. Napsugár u. Nárcisz u. Nefelejcs u. Pipacs u. Platán sor Ponty u. Rév u. Süllő u. Szegfű u. Szentendrei út Tanító u. Tó u. Töltés u. Tövis u. Tulipán u. Virág u. Víztorony u. Wesselényi u. IV. számú felnőttkörzet az alábbi utcák lakosainak ellátását biztosítja: Arany János u. Attila u. Árpád u. Batthyány u. Bem József u. Betheln Gábor u. Bocskai u. Deák Ferenc u. Dobó u. Domb u. Dombhát u. Hegyalja u. Kanonok u. Kántor u. Káplán u. Kert u. Kertész u. Kinizsi u. Lehel u. Lejtő u. Liget u. Lugas Martinovics u. Mátyás király u. Munkácsi M. u. Ország u. Petőfi Sándor u. Pomázi út Prés u. Puttony u. Rákóczi u. Rózsa u. Sekrestyés u. Szent László u.

5 5 Széchenyi u. Szőlő u. Szüret u. Taván u. 2.számú melléklet Gyermekkörzetek Vincellér u. Zrínyi u. I. számú gyermekkörzet az alábbi utcák lakosainak ellátását biztosítja: Arany János u. Attila u. Árpád u. Ártér u. Árvácska u. Batthyány u. Bem József u. Bethlen Gábor u. Béke sétány Bimbó u. Bocskai u. Bokros u. Bozót u. Ciklámen u. Csárda u. Cserje u. Csott dűlő Dévér u. Dobó István u. Dolinai u. Domb u. Dombhát u. Duna sétány Erdőhát u. Gátőr u. Gyöngyvirág u. Hajnalka u. Harcsa u. Hegyalja u. Iparos u. József Attila u. Kacsa u. Kamilla u. Kanonok u. Kántor u. Káplán u. Kedves u. Kert u. Kertész u. Kinizsi u. Klisovácz u. Kovács Lajos u. Kórház u. Lehel u. Lejtő u. Liget u. Liliom u. Lugas u. Lupa sz. u. Martinovics u. Máli Péter Mályva u. Márna u. Mátyás király u. Munkácsy Mihály u. Napsugár u. Nárcisz u. Nefelejcs u. Ország út Óbuda u. Petőfi Sándor u. Pipacs u. Pomázi u. Ponty u. Prés u. Puttony u. Rákóczi u. Rózsa u. Sekrestyés u. Süllő u. Szegfű u. Szent László u. Szentendrei u. Széchenyi u. Szőlő u. Szüret u. Taván u. Tó u. Töltés u. Tövis u. Tulipán u. Vincellér u.

6 6 Virág u. Zrínyi u. II. számú gyermekkörzet az alábbi utcák lakosainak ellátását biztosítja: Ady Endre u. Alsóvár u. Áfonya u. Barackos u. Barbara köz Batsányi u. Bánya u. Berdó u. Bodza u. Budai u. Cinke tér Csalogány u. Csapás u. Cseresznyés u. Damjanich u. Diófa u. Fagyal u. Fácán u. Fecske u. Felsővár u. Fél u. Fürj u. Füves u. Galagonya u. Galamb u. Gerinc u. Gém u. Golgota u. Gyár u. Gyümölcs u. Hargita u. Harmat u. Határ u. Hársfa u. HÉV vasútállomás Holló u. Iskola u. Jankovics u. János u. Jókai u. Kavics u. Kálvária u. Káposztás köz Kereszt u. Keskeny u. Kicsi u. Kilátó u. Kominka köz Kökény u. Köves u. Kőbányai u. Kő u. Magyar u. Mandulás u. Márton Áron u. Meggyfa u. Meredek u. Mező u. Mély u. Ökörszem u. Pacsirta u. Patak sor Pesti u. Petőfi tér Posta köz Rét u. Rigó u. Rövid u. Sas u. Scholcz Ferenc u. Sólyom u. Sport u. Sugár u. Szalonka u. Szeder u. Szegély u. Szeglet u. Szerb köz Szérűskert u. Szirt u. Tanító u. Táncsics u. Templom u. Vasút sor Wesselényi u. Zöldfa u.

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 26-ai rendes ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 26-ai rendes ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 149/2011.(V.26.) sz. előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. május 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a háziorvosi körzetekről szóló 24/2002.

Részletesebben

Óvodai felvételi körzethatárok

Óvodai felvételi körzethatárok Nyitnikék Óvoda Telepi Óvoda Óvodai felvételi körzethatárok Szalonka u. 299/101 Pomázi út 3. Mályva u.1. Budakalász Ady Endre utca Szalonka u. Budakalász Áfonya utca Szalonka u. Budakalász Alsóvár utca

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN BUDAKALÁSZ

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN BUDAKALÁSZ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN BUDAKALÁSZ Köznevelési intézmény: Kalász Suli Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2011 Budakalász, Budai út 54. Felvételi körzet: Ady

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetek megállapításáról

Budakalász Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetek megállapításáról Budakalász Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetek megállapításáról Budakalász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 33/2016. (III. 31.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 31-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat az óvodai felvételi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Záró rendelkezés 5. Ez a rendelet augusztus 1-én lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépése után induló ügyekben kell alkalmazni.

Záró rendelkezés 5. Ez a rendelet augusztus 1-én lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépése után induló ügyekben kell alkalmazni. Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelete a meghatározott össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásához szükséges behajtási

Részletesebben

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP - felvételi/átvételi kérelem kiegészítése a német nemzetiségi óvodai ellátás igénybevételéhez 20../20..

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP - felvételi/átvételi kérelem kiegészítése a német nemzetiségi óvodai ellátás igénybevételéhez 20../20.. 4. melléklet a 14/2013.(IV.26.) önkormányzati rendelethez ikt.száma: A felvételi és előjegyzési naplóban sorszáma: benyújtás kelte: Neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Lakcím kártyáján szereplő állandó

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről az azt módosító 33/2004. (XI.5.) 21/2005. (IX.5.) és 12/2011. (VI.16.) rendeletekkel

Részletesebben

Az R 5. (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Az R 5. (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016.(IV. 1.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek

Részletesebben

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1.. Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1.. Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló

Részletesebben

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL

Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul. Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

13/2002. (VI. 28.) sz.

13/2002. (VI. 28.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat

Részletesebben

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre. Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkárság@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1 MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet

Részletesebben

ürítési nap hétfő és csütörtök

ürítési nap hétfő és csütörtök Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..

29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1.. Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), a 10/2010. (V.28.),valamint a 13/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), a 10/2010. (V.28.),valamint a 13/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelettel) Dorog Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint védőnői körzetekről

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2016. (XI.07.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2016. (XI.07.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2016. (XI.07.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Törökbálinti Önkormányzat 22/2003.(VI.6.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi) körzetekről

Törökbálinti Önkormányzat 22/2003.(VI.6.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi) körzetekről Törökbálinti Önkormányzat 22/2003.(VI.6.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi) körzetekről Törökbálint Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatás nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység

Részletesebben

Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről

Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.

EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2. 1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel

6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel a háziorvosi körzetek határainak megállapításáról (2008.január

Részletesebben

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás 11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.

(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el. Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (polgármesteri hivatal), TEVK: 01 Akácfa köz teljes közterület Báthory utca teljes közterület Béke utca teljes közterület Cékla köz teljes

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA Köznevelési intézmény: Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich utca 24. Ady Endre utca Álmos

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)

Részletesebben

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete z egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.

Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról. Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.* Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. számú törvény

Részletesebben

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés: 1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes

Részletesebben

Magyar Kémény Kft. Az Önök településén alkalmazottunk: Dobolyi Csaba kéményseprő mester

Magyar Kémény Kft. Az Önök településén alkalmazottunk: Dobolyi Csaba kéményseprő mester Dömsöd Polgármesteri Hivatal Jegyzőjének Ügyiratsz.: 50/SZM/2013 Tárgy: Értesítés a kötelező kéményseprő-ipari feladatok ellátásáról Tisztelt Jegyző Asszony/Úr! Értesítjük, hogy a 2012.évi XC törvény a

Részletesebben

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3. Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja

Részletesebben

Területi, személyi, tárgyi hatály

Területi, személyi, tárgyi hatály Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Egységes szerkezetben a 11/2016.(IV.21.) számú önkormányzati rendelettel

Részletesebben

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek 1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2)

Részletesebben

A rendelet 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

A rendelet 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép: Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2006. (I. 23.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt, és fogorvosi, valamint védőnői) körzetekről szóló 22/2003. (VI. 6.) rendelet módosításáról.

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (V.26.) önkormányzati rendelete Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Kiskunmajsa

Részletesebben

Vegyes háziorvosi körzetek

Vegyes háziorvosi körzetek Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete. A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete. A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16. 1 Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.) Jászapáti Város Önkormányzat Képviselő-testülete Az egészségügyről

Részletesebben

(2) Ez a rendelet a hatályba lépést követő napon hatályát veszti.

(2) Ez a rendelet a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi, valamint védőnői ) körzetekről szóló 22/2003. (VI. 6.) rendelet

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások

Részletesebben

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított

Részletesebben