Számítástechnika tanterv évfolyam számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Számítástechnika tanterv 7-12. évfolyam számára"

Átírás

1 Számítástechnika tanterv évfolyam számára A tíz műveltségi terület között újként jelent meg az Informatika. E területre az 5. és 6. évfolyamon 2-4 %, a 7. és 10. évfolyamon 4-7 % közötti időt javasolnak. Több tantárggyal való szoros kapcsolata miatt különösen a Technikával, az 5. évfolyamig nem javaslom az önálló tantárgyként való megjelenését. Ez nem azt jelenti, hogy ne használjanak számítógépet a diákok ez ideig, hanem azt, hogy más tantárgy keretében ismerkedjenek meg vele és használják is, valamilyen célra alkalmazzák a számítógépet, mint eszközt. Ez után sem az legyen a cél, hogy megtanulják a terület alapfogalmait, eszközeinek jellemzőit, hanem hogy megismerjék ezeket használati eszköz szinten. Ennek megfelelően az 5. és a 6. évfolyamon a szükséges technikai ismereteket a Technika tantárgy keretén belül javasoljuk elsajátíttatni, és maximum heti egy önálló órával rendelkező tantárgyként csak emellett jelenjen meg. A 7. és 8. évfolyamra heti 1 vagy 2 órát javaslok. Ez az órafelosztás biztosítja a kellő időt a NAT-ban előírt ismeretek elsajátítására. E tantárgy a NAT Informatika műveltségi területének része, a Könyvtári informatika mellett. A konkrét tanterv a Mozaik Oktatási Stúdió által kiadott Informatika tankönyvcsalád tagjaira épít. A Számítástechnika tantárgy tartalma korszerű, igyekszik követni a technikai fejlődéssel szinte naponta változó ismereteket, azokat a mindennapi életben alkalmazható formában oktatni. Logikai elrendezése a használati szinttől a belső működés megértése felé, a passzív befogadótól az aktív irányítóig viszi a diákokat. Szemlélete az információs társadalomban otthonosan mozgó, az információt munkája során felhasználni és létrehozni tudó ember kialakítását célozza meg. E szemléletnek megfelelően az 5-6. évfolyamon kedvcsináló, gyakorlat centrikus módon mutatja be az ismeretkört, míg a 7. és 8. évfolyamon már olyan ismereteket is tartalmaz, amely a későbbi munkát szakmailag precízen alapozza meg. Az elmélyítés a 9. és 10. évfolyamon történik meg.

2 A tantárgy tanításának célja A Számítástechnika ismeretkör alapvető célja a számítástechnikai és informatikai alapfogalmak megismertetése, az informatikai, számítástechnikai és irodai eszközök biztonságos kezelésének elsajátíttatása, az algoritmizáló képesség kialakítása, a megtervezett, precíz munkavégzésre nevelés. Célja továbbá, hogy a diák Sajátítsa el a számítógép-kezelés alapjait, mozogjon otthonosan a számítástechnikai környezetben: tudja kezelni a számítógépet és perifériáit felhasználói szinten. Szerezzen tapasztalatokat az informatikai eszközök és információhordozók használatában. Legyen képes a számítógéppel való interaktív kapcsolat tartására, tudja alkalmazni az operációs rendszer és a segédprogramok legfontosabb szolgáltatásait. Tartsa be a program- és adatvédelem szabályait. Ismerje meg és tartsa be a baleset megelőzés szabályait. A nagy értéket képviselő berendezésekkel fegyelmezetten, a használati utasításokat pontosan követve dolgozzon. Tudjon információt különféle formákban megjeleníteni; legyen képes a különböző formákban megjelenő információt felismerni. Sajátítsa el az önálló tájékozódás, ismeretszerzés alapjait, a megszerzett információit legyen képes kiértékelni és felhasználni. Ismerje a legalapvetőbb dokumentumformákat, ezeket minta alapján legyen képes megvalósítani, legyen igénye a mondanivaló lényegét tükröző esztétikus külalak kialakítására. Legyen képes az adott probléma megoldásához kiválasztani az általa ismert módszerek és eszközök közül a megfelelőt. Találkozzon olyan problémákkal, amit kalkulátorral, illetve számítógépes programokkal tud megoldani. Ismerje fel és legyen képes különféle formákban megfogalmazni a környezetében előforduló tevékenységek algoritmizálható részleteit. Adott feladat megoldásához legyen igénye algoritmusokat tervezni és megvalósítani. Ismerje meg a játékprogramokon keresztül a szabályozó eszközök hatását. Nyilvántartásban tudjon keresni kézzel, egyszerű keresővel, legyen képes értelmezni a programok által szolgáltatott válaszokat. Segítséggel ismerje fel az adatok közötti összefüggéseket. Ismerkedjen meg az informatika és a társadalom kölcsönhatásával, a programok használatának jogi és etikai alapjaival. A számítástechnika tagozatos osztályon mindezeken túl: Egy mesterséges intelligenciával kapcsolatos nyelv ismerete.

3 Prezentációs és képfeldolgozó program használatának megismerése. Multimédiás anyagok készítése oktatási célokra. Adatmodell készítése és megvalósítása egy adatbázis-kezelővel a tanulmányi munkához kapcsolódóan. Rendelkezzen magas szintű hálózati ismeretekkel. Ismerje a számítástechnika kultúrtörténeti és technikatörténeti gyökereit.

4 Tartalom Az oktatandó fő területek: 7. évfolyam 1. A számítógép használata 2. Operációs rendszer használata 3. Informatikai alapfogalmak 4. A kettes számrendszer 8. évfolyam 1. Az algoritmizálás alapjai, a LOGO nyelv 2. A programkészítés lépései 3. A BASIC vagy Pascal nyelv megismerése 4. Hálózati alapismeretek 5. Irodai alkalmazások megismerése

5 9. évfolyam 1. A számítógép felépítése és kezelése 2. Operációs rendszerek és testre szabásuk 3. Hálózati alapismeretek 4. Szövegszerkesztés 5. Táblázat kezelés 10. évfolyam 1. A program életútja: a programkészítés lépései 2. Egy programozási nyelv megismerése 3. Adatbázis-kezelés 4. Integrált irodai alkalmazások Speciális és emelt óraszámú képzésben 11. évfolyam 1. Multimédia alkalmazások és eszközök 2. Képfeldolgozás 3. Programozási tételek, adatszerkezetek és megvalósításuk Pascal nyelven 4. Hálózati szolgáltatások rendszerezése 5. A számítástechnika kultúrtörténete 12. évfolyam 1. A számítógép működése, logikai áramkörök 2. Operációs rendszerek 3. PROLOG nyelv 4. Integrált irodai programcsomagok 5. Adatmodellezés, döntés előkészítés és szakértői rendszerek használata. A tantárgy óraterve Alapképzésű heti óraszám 7. évfolyam 8.évfolyam 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam

6 összes óraszám Emelt képzésű heti óraszám összes óraszám 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam

7 Értékelés, ellenőrzés, minősítés Alkalmazhatók a hagyományos és új módszerek is. Az alsóbb évfolyamokon nem ajánlatos a szóbeli ellenőrzés, de az alapvizsga szóbeli része miatt 9. évfolyamtól kezdve mindenféleképpen kerüljön sor erre is. Formái elméleti ismeretekből 1. Szóbeli feleltetés (számítógép mellett órai munkán, alkalmazási ismeretekből, elvekből) 2. Írásos ellenőrzés (munkalap, feladatlap, témazáró, teszt szintmérésre) 3. Kiselőadások tartása (forráskutatás és előadás készítés) gyakorlati ismeretekből 1. Írásos ellenőrzés (munkalap, feladatlap, totó, kérdőív) 2. Tanulói tevékenység megfigyelése (feladatmegoldás, meglévő ismeretek alkalmazása) 3. Önálló munkavégzés a tervezéstől a kivitelezésig 4. Csoportos munkavégzés. Szempontjai 1. Milyen szinten sajátította el a szaknyelvet, a megismerési algoritmusokat? 2. Ismeri-e a legfontosabb tényeket, jelenségeket, fogalmakat? 3. Felismeri-e a hasonlóságokat, analógiákat? 4. Tudja-e példával igazolni a megismert oksági összefüggéseket? 5. Tudja-e elméleti ismereteit a gyakorlatban alkalmazni? 6. Képes-e az önálló munkavégzésre? 7. Tükröződik-e a logikus gondolkodás a teljesítményében? 8. Tud-e önállóan ismereteket szerezni, feldolgozni, új ismereteket előállítani? 9. Képes-e egyszerűbb logisztikai feladatok megoldására? 10. Ki tudja-e választani a munkájához szükséges eszközöket? 11. Milyen mértékben alkalmazza a számítógépet, mint eszközt mindennapi munkájában? 12. Kialakult-e benne a folyamatos önképzés igénye? Minősítés A tantestület határozata alapján lehetséges a páros évfolyamok elvégzése utáni szintmérés, illetve kötelező az iskolatípust vagy osztályt váltó tanulók számára.

8 A 10. évfolyam elvégzése után alapvizsgával zárhatják a diákok a tanulmányaikat. A fakultáció felvételének lehet az emelt óraszámú képzésnek lehet feltétele az alapvizsgán való megfelelés. E tanulókon kívül is kérhetik ennek megszervezését. A jelenlegi kétszintű érettségi koncepciónak megfelelően a 12. évfolyam végén középszintű és emeltszintű érettségit tehetnek a tanulók. E vizsgákra teljes mértékben felkészít a tervezet. Az érvényben lévő OKJ képzési jegyzék arra is lehetőséget ad, hogy a szakmai végzettséget jelentő Szoftverüzemeltetői képesítő vizsgát is letegyék a tanulók, a sikeres érettségi vizsga után közvetlenül. Személyi feltétel A tanterv alkalmazásának feltételei Informatika vagy számítástechnikai szakos egyetemi végzettségű tanár, programozó matematikus. Tárgyi feltételek, a tanítás helye és eszközei A tantárgyat célszerű jellege miatt két eltérő típusú teremben oktatni. Egyrészt az elméleti részeket hagyományos tanteremben, míg a gyakorlati ismereteket számítógépes szaktanteremben. E termek legfontosabb berendezései: írásvetítő, diavetítő, vetítőállvány és vetítőernyő. A szaktanteremben: számítógépek, annyi, hogy lehetőleg egy gépre maximum két diák jusson (kiépítettségük: legalább os processzor, 4 MB RAM, VGA monitor, egér, magyar kiosztású klaviatúra) hálózati nyomtató A szaktanteremben induláskor nem feltétlenül szükséges, de a későbbiek folyamán elengedhetetlen a számítógépes hálózat. Amennyiben más tanórákon is szeretnénk a számítógépet hatékonyan alkalmazni, úgy egy számítógépes kivetítő (projektor) is szükségessé válik. A hangkártya, a CD-meghajtó a gépekben, egy szkenner illetve egy színes nyomtató a későbbi minőségi munka előfeltétele. Szoftverek A számítógépparknak alkalmasnak kell lennie a grafikus felületű, magyar nyelvű operációs rendszer futtatására. Szerényebb teljesítményű gépparkon is futtatható a Windows 3.1 vagy Windows Worksgroups 3.11, legalább 16 MB operatív memória szükséges viszont a Windows 9x vagy az OS/2 Warp futtatásához. A 7. évfolyamtól ajánlott, a 9. évfolyamtól szükséges az iskolai hálózat a színvonalas oktatási munkához, külső világhálós kapcsolattal. Az 1997-ben meghirdetett SuliNet programnak köszönhetően 2000-ig várhatóan a legtöbb oktatási intézmény kapcsolata kiépül. A hálózati operációs rendszer legalább a Novell IntraNetware vagy a Windows NT legyen. Ezek tartalmaznak levelezési és WWW használatát lehetővé tevő alkalmazásokat is. A UNIX vagy az ingyenes LINUX alapú rendszereket nem ajánlom 10. évfolyamig oktatni, ezt 11. évfolyamtól érdeklődő diákok számára mutassuk be.

9 Az alkalmazások közül 8. évfolyamig a kellékeken túl notesz, számológép, naptár, óra, rajzprogram ajánlott egy magyar nyelvű irodai programcsomag: ilyen például a Works program mindegyik platformon. A 9. évfolyamtól ajánlott egy integráltabb irodai csomag: ilyen például az Office valamelyik magyar nyelvű változata. Emellett egy adatbázis-kezelő is ajánlott, amely alkalmas SQL nyelvű lekérdezés megadására és végrehajtására. Az algoritmusok oktatásához ajánlott két program fejlesztői környezet. Az egyik a magyar nyelvű Comenius LOGO, amelyet 8. évfolyamig ajánlok alkalmazni. A másik vagy egy BASIC vagy egy Pascal fejlesztői környezet. A Visual változatokat nem ajánlom 10. évfolyamig, mivel belső hátterük nem támogatja az algoritmizálási képesség fejlesztését. Egyéb alkalmazások és segédprogramok közül vírusirtók, tömörítők, levelezési és hálózati böngésző programok mindenféleképpen szerepeljenek. Ezek iskolák számára ingyenesek, vagy shareware programok. Külön problémakört alkotnak a játékprogramok. Ezeket alaposan megszűrve ajánlom telepíteni, főleg magyar nyelvű, valamilyen készséget fejlesztő, szabad vagy shareware programokat telepítsünk mindenki számára hozzáférhetően. Szaktanári alapfelszereltség Használaton kívüli számítógép alkatrészek; számoló eszközök: kövek, számolótáblák, szorobán, zsebszámológépek; faliképek: számítógép egységek felépítéséről, alapparancsokról; modellek; tervezőtábla; logikai áramköri alapelemek és kapcsolások. Szaktantermi szabadpolcos könyvtár kialakítása A következő könyvtípusokat ajánlom beszerezni: számítógép részeit bemutató képeskönyv; DOS, Windows, OS/2 Warp, NOVELL felhasználói kézikönyvek; feladatgyűjtemény számítástechnikából; angol-magyar számítástechnikai szakszótár. Szeged, január 11.

10 KIEGÉSZÍTÉS A szakközépiskola nevelőtestületének döntése alapján az emelt óraszámban informatikát tanuló C1 osztályban a heti helyett re módosultak az óraszámok. Tehát a tantárgy összes óraszáma nem változik, csak az évfolyamonkénti elosztását alakítottuk az iskolában hosszú ideje folyó magas szintű informatika oktatásban szerzett tapasztalataink alapján. Ennek megfelelően az adott témakörök sorrendjének változatlanul hagyása mellett néhány témakör (modul) áthúzódik a következő tanévre, az eredeti tanterv a 12. évfolyam elejére áll helyre. Az óraszámok módosítása nélkül gondoskodunk arról is, hogy a szakközépiskola arculata (közgazdasági, külkereskedelmi) az informatika színvonalas oktatása során is megmaradjon. Szeged, április 3. Kovács Zsolt munkaközösség-vezető dr. Nyári Tibor gyakorlatioktatás-vezető

Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam

Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-4. évfolyam 1 Személyi feltételek Hunyadi Mátyás Általános Iskola A tanterv alkalmazásának feltételei Informatika vagy számítástechnika szakos főiskolai vagy egyetemi végzettségű tanító vagy

Részletesebben

T A N T E R V. INFORMATIKA műveltségi terület SZÁMÍTÁSTECHNIKA tantárgy

T A N T E R V. INFORMATIKA műveltségi terület SZÁMÍTÁSTECHNIKA tantárgy T A N T E R V INFORMATIKA műveltségi terület SZÁMÍTÁSTECHNIKA tantárgy A számítástechnika előzményei: A tíz műveltségi terület között újként jelent meg az informatika. Erre a területre a 9. és 10. évfolyamon

Részletesebben

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak.

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak. A szóbeli tételsor tartalmi és formai jellemzői Szóbeli tételek: Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör meghatározott részeinek részletesebb

Részletesebben

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. 2008. június 25.

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. 2008. június 25. INFORMATIKA 9-13. HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYOK SZÁMÁRA Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola 2008. június 25. Szerkesztette: Horváth Gergely Sipos Tünde

Részletesebben

HELYI TANTERV / INFORMATIKA

HELYI TANTERV / INFORMATIKA Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen

Részletesebben

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű

Részletesebben

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

INFORMATIKA MOZAIK. 1-4. évfolyam KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003. Készítette: Rozgonyi-Borus Ferenc

INFORMATIKA MOZAIK. 1-4. évfolyam KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003. Készítette: Rozgonyi-Borus Ferenc MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003 INFORMATIKA 1-4. évfolyam Készítette: Rozgonyi-Borus Ferenc A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ SZEGED,

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Informatika évfolyam

Informatika évfolyam Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV a PEDELLUS NOVITAS Kiadó informatikai tankönyvcsaládjához A tankönyvek szerzői: Csontó Béla-Kasza János-Seressné Barta Ibolya- Simon Gyula- Weinémer Sándor,Kiss Albert-Ludányiné

Részletesebben

Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel. farkascs@jos.hu

Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel. farkascs@jos.hu Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel farkascs@jos.hu Miről lesz szó? A JOS tankönyvcsaládjának bemutatása tervezési koncepciók Informatikai ismeretek a középiskolák részére Az informatikatanítás

Részletesebben

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

XIII. Informatika ÁGAZAT

XIII. Informatika ÁGAZAT XIII. Informatika ÁGAZAT A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a 9-12. középiskolai évfolyamokra és az egyéves szakképző évfolyamra

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Informatika Készítette: a gimnázium reál munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék Alapvetés...3 Egyéb kötelező direktívák:...6 Informatika

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga

Részletesebben

INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam

INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-8. évfolyam 1. rész: 1-4. évfolyam Bevezető Az informatika tantárgy igyekszik tartalmilag korszerű, a technikai fejlődéssel lépést tartó, szinte naponta változó ismereteket nyújtani, azokat

Részletesebben

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. INFORMATIKA Évfolyam: 5-8.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. INFORMATIKA Évfolyam: 5-8. Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-8. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. Informatika 1 1 1 1 Éves óraszám 36 36 36 36 Témakörök Tematikai egység címe 5. 6. 7. 8. Az informatikai eszközök

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2010/11-es tanévre Iskolánk bejárata Karácsonyi hangverseny Szüreti nap, gólyaavató Görögországi kirándulás A felvételi eljárás Az iskolánkba

Részletesebben

INFORMATIKA MOZAIK. 9-12. évfolyam KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT 2003. Készítette: Rozgonyi-Borus Ferenc

INFORMATIKA MOZAIK. 9-12. évfolyam KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT 2003. Készítette: Rozgonyi-Borus Ferenc MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT 2003 INFORMATIKA 9-12. évfolyam Készítette: Rozgonyi-Borus Ferenc A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ SZEGED, 2004

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Informatika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. alapján 5-8. évfolyam 2 5-8. évfolyam Az informatika tantárgy ismeretkörei,

Részletesebben

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. Informatika szakmacsoport

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. Informatika szakmacsoport TANMENET Informatika szakmacsoport Programozási gyakorlatok III. tantárgy 12. évfolyam A osztály 2013/2014 tanév Heti óraszám: Éves óraszám: 3 óra 96 óra Készítette: Szikszai Gusztáv tanár Ellenőrizte:.

Részletesebben

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje

Részletesebben

Informatika tantervek. Zsakó László: Informatika tantervek

Informatika tantervek. Zsakó László: Informatika tantervek Informatika tantervek Zsakó László: Informatika tantervek Tantervfelépítés, tantárgyfelépítés Lineáris Ismeretkörök valamilyen egymás utániságát feltételezi, különböző tanévekhez különböző ismeretköröket

Részletesebben

AZ INFORMATIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE

AZ INFORMATIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE AZ INFORMATIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE 1. Célok és feladatok... 2 2. Fejlesztési követelmények... 5 3. Részletes tanterv... 7 3.1. Hatévfolyamos képzés... 7 7. évfolyam... 7 8. évfolyam... 9 9. évfolyam...

Részletesebben

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára 5.26 Óraterv Évfolyam 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 Bevezetés A helyi tanterv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2.

Részletesebben

Informatika érettségi vizsga

Informatika érettségi vizsga Informatika 11/L/BJ Informatika érettségi vizsga ÍRÁSBELI GYAKORLATI VIZSGA (180 PERC - 120 PONT) SZÓBELI SZÓBELI VIZSGA (30 PERC FELKÉSZÜLÉS 10 PERC FELELET - 30 PONT) Szövegszerkesztés (40 pont) Prezentáció-készítés

Részletesebben

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél HELYI TANTERV / INFORMATIKA NORMÁL / NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ INFORMATIKA NORMÁL TANTERV - NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ A GIMNÁZIUM 9-10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

Informatika 6. évfolyam

Informatika 6. évfolyam Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: programozó matematikus szak Tagozat: levelező Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában

Részletesebben

0405 INFORMATIKA ÁGAZAT

0405 INFORMATIKA ÁGAZAT 0405 INFORMATIKA ÁGAZAT A képzés négy + egy éves A négy éves képzés keretében az informatika ágazat szakgimnáziumi kerettanterve szerint tanulhatsz és a 4. év végén érettségi és szakmai érettségi vizsgát

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Történeti áttekintés 2. Számítógépes alapfogalmak 3. A számítógép felépítése, hardver A központi egység 4. Hardver

Részletesebben

Informatika a magyar közoktatásban. Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Informatika a magyar közoktatásban. Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Debreceni Egyetem Informatikai Kar Informatika a magyar közoktatásban Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Témavezető: Dr. Dömösi Pál Készítette: Orosz Csaba Gazdaságinformatikus

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Számítógépes alapfogalmak 2. A számítógép felépítése, hardver, A központi egység 3. Hardver Perifériák 4. Hardver

Részletesebben

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany

Részletesebben

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

INFORMATIKA TANTERV HELYI NORMÁL TANTERVŰ 6-8. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANTERV HELYI NORMÁL TANTERVŰ 6-8. OSZTÁLY EGRI BALASSI BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA 3300 EGER, MALOMÁROK UTCA 1. TEL/FAX: 06-36-412 464 e-mail: balassi@balassi-eger.sulinet.hu INFORMATIKA TANTERV HELYI NORMÁL TANTERVŰ 6-8. OSZTÁLY Készült a központi

Részletesebben

Informatika-érettségi_emelt 11.-12. évfolyam Informatika

Informatika-érettségi_emelt 11.-12. évfolyam Informatika 11. évfolyam A tanév célja a középszintű érettségire való felkészítés, az emelt szintű érettségire való felkészülésnek a megalapozása. A középszintű érettségi elősegíti az eligazodást és a munkába állást

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák

Tanulmányok alatti vizsgák Tanulmányok alatti vizsgák 1 GAZDASÁGI ÉS JOGI ALAPISMERETEK...2 2 ÜGYVITELI ISMERETEK...3 3 ÜGYVITEL GYAKORLAT...4 4 ÁLTALÁNOS STATISZTIKA ÉS STATISZTIKA GYAKORLAT...5 5 PÉNZÜGYI ISMERETEK...6 6 ADÓZÁS...7

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Gazdasági informatikus OKJ azonosító 54 481 02 A képzés során megszerezhető kompetenciák

Részletesebben

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság

Részletesebben

Az informatika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve rendész osztályok számára

Az informatika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve rendész osztályok számára Az informatika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve rendész osztályok számára Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel kiadott kerettanterv alapján A kerettanterv

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Számítógépes alapfogalmak, számítógép generációk 2. A számítógép felépítése, hardver, A központi egység 3. Hardver

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam INFORMATIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvetı érdeke, hogy idıben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelıen

Részletesebben

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a Mérnökinformatikus alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat.

Részletesebben

2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként

2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Szakmai követelmény-modul 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA A témakörök előtt lévő számok az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. KÖVETELMÉNYEK 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció

Részletesebben

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív

Részletesebben

4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata

4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata 4. évfolyam Tematikai egység/ nevelési-fejlesztési 1. Az informatikai eszközök használata Alkalmazások megismerése, futtatása számítógépen. Kapcsolattartás a számítógéppel ismert programokon keresztül.

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA

Részletesebben

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé

Részletesebben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2004/2005. tanévtől, felmenő rendszerben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2004/2005. tanévtől, felmenő rendszerben A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2004/2005. tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: programozó matematikus szak Tagozat: nappali Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

Mi legyen az informatika tantárgyban?

Mi legyen az informatika tantárgyban? Mi legyen az informatika tantárgyban? oktatás fő területei: digitális írástudás; számítástudomány; információs technológiák. Digitális írástudás szövegszerkesztés, adat vizualizáció, prezentáció, zeneszerkesztés,

Részletesebben

Széchenyi István Szakképző Iskola

Széchenyi István Szakképző Iskola A SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ OKTATÁS ISKOLAI PROGRAMJA 9 12. évfolyam Érvényes a 2003-2004-es tanévtől felmenő rendszerben Átdolgozva, utolsó módosítás: 2004. április 26. A szakmacsoportos

Részletesebben

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata:

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata: 1. Az informatikai eszközök használata: 5. osztály Tudjon számítógépet önállóan üzembe helyezni. Ismerje a főbb egységeket és funkcióikat. Ismerje a háttértárolók szerepét, azok néhány fajtáját. Tudjon

Részletesebben

részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban. Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a

részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban. Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakközépiskolás tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata

Részletesebben

PC-Kismester verseny első forduló feladatai. Beküldési határidő: 2014. december 6.

PC-Kismester verseny első forduló feladatai. Beküldési határidő: 2014. december 6. PC-Kismester XVIII. informatikai verseny feladatok 1. oldal, összesen: 5 5-8. osztály PC-Kismester verseny első forduló feladatai Beküldési határidő: 2014. december 6. Informatikai alapismeretek 1. A felsoroltak

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

AZ INFORMATIKAI ALAPISMERETEK VIZSGATÁRGY ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGÁIHOZ

AZ INFORMATIKAI ALAPISMERETEK VIZSGATÁRGY ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGÁIHOZ A dokumentum az emelt szintű érettségi vizsgán, valamint a kormányhivatalok által szervezett középszintű érettségi vizsgán választható szoftvereket tartalmazza. Az érettségit szervező középiskolák ettől

Részletesebben

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai A Pedagógiai Programban foglaltak szerint: 2.11 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Követelmények: Számon

Részletesebben

2015. május-júniusi vizsgaidőszak (középszint)

2015. május-júniusi vizsgaidőszak (középszint) 2015. május-júniusi vizsgaidőszak (középszint) közismereti tárgy általános műveltség részét képező informatikai ismeretek nem összetévesztendő az informatikai alapismeretek tárggyal, ami szakmai tárgy!

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy. helyi programja. Készült a tantárgy központi programja alapján

Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy. helyi programja. Készült a tantárgy központi programja alapján Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013 A tantárgy tanításának célja: Az informatika a turizmusban tantárgy gyakorlati oktatásának

Részletesebben

Szervezeti formák. Dr. Nyéki Lajos 2016

Szervezeti formák. Dr. Nyéki Lajos 2016 Szervezeti formák Dr. Nyéki Lajos 2016 Az osztály-, tantárgy- és tanórarendszer Az osztályrendszer az intézmény közel azonos életkorú és fejlettségű tanulóit szervezi közösséggé az évfolyamon belül. Az

Részletesebben

7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. OM 034164 TANMENET. Modul: 0919-06. Osztály: Heti óraszám: Hetek száma: 32. P. h.

7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. OM 034164 TANMENET. Modul: 0919-06. Osztály: Heti óraszám: Hetek száma: 32. P. h. EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. OM 034164 TANMENET Tantárgy: Számítógép alkalmazása az elektrotechnikában Modul: 0919-06 Osztály: Heti óraszám:

Részletesebben

Informatika tanári mesterszak

Informatika tanári mesterszak Informatika tanári mesterszak Az informatika tanári mesterszak képzési és kimeneti követelményei a szak szerkezetét a következőképp határozzák meg: Iskolai tanítási gyakorlat informatikából (3 5 ): A NAT,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola gimnáziumi részére érvényes óraterv, valamint a szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS

Részletesebben

Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája

Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika oktatása 1. Gy Szlávi Péter 2013/2014 ősz Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Készítette: Tóth Sándor Tibor Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Részszakképesítés megnevezése: Hálózati rendszerüzemeltető

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Részszakképesítés megnevezése: Hálózati rendszerüzemeltető A 8. sorszámú Hálózati rendszerüzemeltető megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481

Részletesebben

INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM, ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA, KÖZÉPSZINTŰ FAKULTÁCIÓ

INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM, ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA, KÖZÉPSZINTŰ FAKULTÁCIÓ INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM, 11-12. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA, KÖZÉPSZINTŰ FAKULTÁCIÓ Informatikatanítás céljai Ez a tanterv a középszintű informatika érettségi felkészítő csoportok számára készült, akik az

Részletesebben

Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam

Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam Informatika Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve Óratervi táblázat: Évfolyam 9. 10. 11. 12. 13. Heti óraszám 2 1 2 - - Éves óraszám 74 37 74 - - Belépő tevékenységformák 9. évfolyam Hardver

Részletesebben

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja

Részletesebben

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük.

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük. Informatika Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük. Célok és feladatok Napjainkban még a felnőtteknek sem könnyű eligazodni az információk özönében, és megfelelően

Részletesebben

IT - Alapismeretek. Feladatgyűjtemény

IT - Alapismeretek. Feladatgyűjtemény IT - Alapismeretek Feladatgyűjtemény Feladatok PowerPoint 2000 1. FELADAT TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Pótolja a hiányzó neveket, kifejezéseket! Az első négyműveletes számológépet... készítette. A tárolt program

Részletesebben

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

Vékonykliensek a Sziksziben

Vékonykliensek a Sziksziben Vékonykliensek a Sziksziben A HaXSoN használatának tapasztalatai a Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakközépiskola és Kollégiumban IT környezet a Sziksziben Csaknem 230 kliens Ebből 21 a HaXSoN

Részletesebben

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák)

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák) 1. tétel A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei Ismertesse a kommunikáció általános modelljét! Mutassa be egy példán a kommunikációs

Részletesebben

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 03 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben

SZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1

SZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1 A LEGO MindStorms NXT/EV3 robot grafikus képernyőjét és programozási eszközeit használva különböző dinamikus (időben változó) ábrákat tudunk rajzolni. A képek létrehozásához koordináta rendszerben adott

Részletesebben

Mérnökinformatikus alapszak (BSc)

Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Tanulmányi Tájékoztató 2017 MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017 Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak

Részletesebben

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 7. Óravázlat Cím: Információk feltöltése, biztonságos, jogszerű megosztása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés

Részletesebben

Az xx. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Az xx. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Az xx. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 5148103 2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Az informatika története c. tárgyhoz készített esszé

Az informatika története c. tárgyhoz készített esszé Az informatika története c. tárgyhoz készített esszé Az informatika oktatása a XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnáziumban Írta: Antalics Petra Az iskoláról: 1919. október 9-én nyitotta meg kapuit a tanulni

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben