Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola"

Átírás

1 Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: HÁZIREND szeptember 1. 1

2 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A Simándy József Általános Iskola házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az iskolai munkarendre, a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozások rendjére vonatkozó szabályokat. A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését. 2. Általános rendelkezések 2.1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli rendezvényeken, ha a rendezvényen való részvétel az iskola szervezésében történik A házirend érvényes a tanulókra és hozzátartozóikra, a pedagógusokra, az intézmény dolgozóira, és az intézménybe belépő egyéb személyekre egyaránt. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola területén tartózkodó látogatóknak, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak. A szabályzat pontjait nem azért kell megtartani, mert a megszegéséért büntetés jár, hanem azért, mert a közösségbe lépőnek fontos az ott elvégzendő munka eredményessége, felelőssé válik önmagáért és társaiért is. A házirend a hatályba lépés napjától visszavonásig érvényes az iskola területére való belépéstől annak elhagyásáig, továbbá a közös rendezvények időtartama alatt Az iskola tanulóira, dolgozóira a házirenden kívül vonatkozik minden olyan iskolai belső szabályzat, ami rájuk egyébként is fennáll. Különösen érvényes rájuk az iskola szervezeti és működési szabályzata, valamint pedagógiai programja Az iskola házirendje állapítja meg a jogszabályokban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai tanulói munkarenddel, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos helyi szabályokat A Házirend a diákság érdekében olyan szabályokat is rögzít, amelyek az iskolai hagyományok őrzését szolgálják, és ezáltal a tanuló szellemi és lelki gyarapodását is segítik A házirendet a nevelőtestület fogadja el a diákság és a szülői munkaközösség véleményezési jogának gyakorlása után. A házirend módosítását meghatározott eljárás keretében bárki kezdeményezheti (lásd: záró rendelkezések) A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. A házirend megtekinthető - az iskola igazgatójánál; - az osztályfőnököknél; - az iskola honlapján 2.8. A házirend egy kivonatolt példányát - a köznevelési törvény előírásainak megfelelően - az iskolába történő beiratkozáskor a szülőnek át kell adni Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden osztályfőnöknek tájékoztatnia kell: 2

3 - a tanulókat osztályfőnöki órán; - a szülőket szülői értekezleten A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre vonatkozó szabályait minden tanév elején az osztályfőnököknek meg kell beszélniük: - a tanulókkal osztályfőnöki órán; - a szülőkkel szülői értekezleten A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyetteseitől, valamint az osztályfőnököktől a nevelők fogadó óráján vagy ettől eltérően előre egyeztetett időpontban. 3. A tanuló jogai 3.1. A tanuló rendelkezik az alapvető emberi jogokkal A tanuló joga, hogy választó és választható legyen a diákérdekeket képviselő szervezetekbe. A választás részletes szabályait a Diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata tartalmazza Tanévenként legalább egy alkalommal diákközgyűlést kell összehívni, az iskolai diákközgyűlésen minden tanulónak joga van részt venni Ha a tanuló úgy érzi, hogy jogsérelem érte, segítségért fordulhat osztályfőnökéhez, a Diákönkormányzathoz, az iskola igazgatójához, és a törvényben meghatározottak szerint kérheti az őt ért sérelem orvoslását az iskola fenntartójánál A tanulónak joga, hogy ellene kollektív büntetést ne alkalmazzanak A tanulónak joga, hogy a tanulmányi munkához a tanítási órán kívül is segítséget kapjon, hogy részt vegyen felzárkóztató vagy fakultatív órákon, illetve a szakköri, sport- és diákköri csoportok munkájában. A tanuló a követelményeket a kötelező, kötelezően választott és szabadon választott tanórák összességével teljesíti. Év közben a tantárgyválasztás módosítása nem lehetséges A tanulónak joga, hogy részt vegyen az iskola tanórán kívüli programjaiban A tanulónak joga, hogy kérje érdemjegyeinek felülvizsgálatát abban az esetben, ha azt törvénysértő módon állapították meg. Ilyen irányú kérvényét írásban az iskola igazgatójához kell benyújtania A tanulónak joga, hogy térítésmentesen használja az iskola könyvtárát, más kulturális szolgáltatásait, informatika termét, az iskola sportfelszereléseit és létesítményeit. Az egyes létesítmények nyitva tartási idejét és használatuk rendjét a Házirend melléklete tartalmazza A tanulónak joga, hogy szociális kedvezményekben és társadalmi juttatásokban részesüljön a vonatkozó jogszabályok szerint. Igénybevétel feltétele: a kedvezményre jogosító irat bemutatása A tanulónak joga, hogy kiemelkedő tanulmányi munkájáért, közösségi tevékenységéért dicséretben, jutalomban részesüljön. A jutalmak odaítéléséről az iskola igazgatója, a nevelőtestület, az osztályfőnök és a Diákönkormányzat dönthet. A jutalmazások formái: osztályfőnöki dicséret: odaítéléséről az osztályfőnök dönt, adható több dicséret alapján, vagy egyszeri közösségi munkáért; szaktanári dicséret: odaítélését a szaktanár határozza meg. Adható az adott tantárgyban elért versenyeredményekért, kutató-, vagy sorozatos gyűjtőmunkáért és folyamatos kiemelkedő tanulmányi munkáért, szakköri, szertárosi, stb. munkáért; napközis nevelői dicséret: odaítélését a napközis nevelő határozza meg. 3

4 igazgatói dicséret: tanulmányi körzeti, megyei, országos versenyen elért I-VI. helyezetteknek, négy osztályfőnöki dicséret után, valamint minden más esetben, amikor a tanuló kiemelkedő teljesítményt nyújt. - piros nevelőtestületi dicséret: a tantestület szavazata alapján tanév végén adható. igazgatói díj: a tantestület szavazata alapján 8. évfolyam végén az a tanuló kapja, aki iskolánkban nyolc éven át példamutató magatartású és kitűnő tanulmányi eredményű. A jutalmak formái: könyvjutalom, tárgyjutalom, oklevél. Az osztályfőnök javaslata alapján a tantestület dönt a fenti jutalmak odaítéléséről az alábbi érdemekért: kiemelkedő tanulmányi eredmény példamutató szorgalom versenyeken, pályázatokon való eredményes részvétel az iskola érdekében végzett tevékenység kiemelkedő sporttevékenység Osztályközösségek jutalmazásai Jutalom tanulmányi kiránduláson vehet részt (időpontját az osztályfőnök és az osztályban tanító tanárok egyeztetik) az az osztály, amely: papírgyűjtésben kiemelkedő helyezést ér el A tanulónak joga, hogy hit- és vallásoktatásban részesüljön, melynek tárgyi feltételeit az iskola a törvény szerint biztosítja. A következő tanév hitoktatására május hónap folyamán lehet jelentkezni A tanulónak joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön A tanulónak joga, hogy hozzájusson a tanulmányai folytatásához és jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, valamint tájékoztatást kapjon a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról A tanulónak joga, hogy személyesen vagy képviselő útján a jogszabályban meghatározottak szerint részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában A tanulónak joga, hogy a témazáró dolgozat idejét, témáját 5 munkanappal hamarabb megismerje. Egy napon legfeljebb két témazáró dolgozat, összesen 3 írásbeli számonkérés íratható Annak a tanulónak, aki a vizsgán vagy az írásbeli dolgozat alatt meg nem engedett segédeszközt használ, a vizsgáját, dolgozatát a tanár elégtelenre értékelheti A tanulónak joga, hogy dolgozatait, írásbeli munkájának érdemjegyét, továbbá munkájában elkövetett hibáit legkésőbb 10 munkanapon belül megtudja, illetve munkáját megnézhesse. Amennyiben a dolgozatot a javító tanár a 10. munkanapon sem mutatja be a tanulónak, a diák kérheti, hogy érdemjegyét ne írják be Felmentés az értékelés alól csak a szülő írásbeli kérelme és szakértői vélemény alapján adható. A kérelmet az igazgatóhoz kell benyújtani A csoportválasztás jogával akkor élhet a tanuló a tanév elején, ha a csoportok eltérő tantervi követelmények szerint szervezettek A tanulónak joga, hogy az iskola életével kapcsolatos bármely kérdésben kulturáltan, tisztelettudóan véleményét kinyilvánítsa, javaslatot tegyen osztályfőnöki órán, vagy az osztály képviselőjén keresztül a DÖK vezetőség megbeszélésein A tanulónak joga, hogy részt vegyen a tanítási órán kívüli egyéb foglalkozásokon, versenyeken, vetélkedőkön, kirándulásokon, múzeumi, könyvtári, színházi 4

5 előadásokon. Az ezeken való részvétel lehet jutalom, ekkor a felmerülő költséget az iskola fizeti. Ha a részvétele önkéntes, a felmerülő költségeket a szülei rendezik. Ezekről a lehetőségekről tájékoztatást kap tanáraitól A tanulónak joga, hogy tanulmányait, személyét érintő kérdésekről tájékoztatást kapjon tanáraitól Szülei írásbeli kérésére igénybe vegye az egyéb foglalkozások között a napközit, a reggeli és délutáni ügyeletet Előzetes egyeztetést követően tanári felügyelet mellett tanításon kívül is használja az iskola helyiségeit, felszerelését. 4. A tanuló kötelességei 4.1. A tanuló kötelessége, hogy a pedagógiai programban foglalt tanulmányi kötelezettségének eleget tegyen, felkészüljön a tanórákra, házi feladatait elkészítse, felszerelését magával hozza A tanuló kötelessége, hogy a tanórákon jelen legyen, hiányzásait e házirendben szabályozottak szerint igazolja, a hiányzás miatt elmaradt számonkérés anyagából beszámoljon. A tanulónak kötelessége továbbá, hogy azokon a tanórán kívüli foglalkozásokon is megjelenjen, amikre előzetesen jelentkezett, és hiányzásait ugyancsak igazolnia kell A tanuló kötelessége, hogy magatartása fegyelmezett legyen, a házirend előírásait és a létesítményekre vonatkozó különleges szabályokat tartsa be A tanuló kötelessége, hogy védje a személyi és közösségi tulajdont. E kötelességét a tanuló teljesíti, ha lopás vagy rongálás esetén e tényt jelzi az iskola valamelyik dolgozójának A tanuló kötelessége, hogy az iskola termeiben, berendezésében, létesítményében okozott károkat megtérítse. A kártérítés részletes szabályairól a jogszabályok rendelkeznek A tanuló kötelessége, hogy az iskola vezetőinek, tanárainak, az iskola alkalmazottainak, tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa A tanuló kötelessége, hogy óvja saját és társai testi épségét, egészségét, és haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlelt, továbbá amennyiben állapota lehetővé teszi ha megsérült. Az iskola a tanulói balesetekről jegyzőkönyvet vesz föl Tanév kezdetekor az osztályfőnök a tanuló tudomására hozza e szabályok tartalmát, melynek megtörténtét az osztályfőnök a naplóban jelzi és aláírásával igazolja A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen az iskola által szervezett kötelező egészségügyi és szűrővizsgálatokon A tanuló kötelessége, hogy betartja és igyekszik társaival is betartatni az osztályfőnökétől, illetve a nevelőitől hallott, a balesetek megelőzését szolgáló szabályokat A tanuló kötelessége, hogy rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz, robbantással történő fenyegetés) esetén pontosan tartsa be az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírásokat A tanuló kötelessége, hogy azonnal jelentse az iskola valamelyik nevelőjének amennyiben ezt állapota lehetővé teszi, ha rosszul érzi magát, vagy, ha megsérült A tanuló kötelessége, hogy ismerje meg az épület kiürítési tervét, és vegyen részt annak évenkénti gyakorlatában. 5

6 5. Általános szabályok 5.1. A tanulók szélsőségeket kerülve, tisztán, ápoltan, ízlésesen öltözködve jelenjenek meg az iskolában. Az alapvető társadalmi értékeket sértő öltözködés nem elfogadható. A szemérmetlen, kihívó öltözködést kerülni kell! 5.2. A feltűnő testékszerek, ékszerek, festett haj, körömfestés, tetoválás, smink, stb használata ellenkezik iskolánk szellemiségével, így ezek viselése nem megengedett! 5.3. Az iskola a tanulók munkahelye. Területén a diákszerelem és az együtt járás külső jeleitől tartózkodni kell Balesetvédelmi okokból tilos testékszer, fülbevaló, ékszer mellett a karóra viselete is a testnevelésórákon, illetve olyan foglalkozásokon, ahol a munkavédelemmel megbízott személy, vagy a létesítményvezető azt elrendeli. A felsorolt tárgyak behozataláért és őrzéséért az iskola nem vállal felelősséget A sportpályát, sportfelszereléseket és eszközöket a tanulók csak tanári felügyelettel használhatják. A tanulók a testnevelésórákon, ha az órát vezető tanár másként nem rendelkezik, csak sportfelszerelésben vehetnek részt A termekben lévő műszaki berendezések csak tanári engedéllyel működtethetők A kártérítés pontos mértékét a körülmények figyelembe vételével az iskola igazgatója határozza, állapítja meg Tanítási időben, napközisek esetében a napközi időtartama alatt az iskola területét a tanuló csak a felügyeletét ellátó pedagógus engedélyével hagyhatja el. Sérülés, rosszullét, betegség esetén a tanuló felügyeletét ellátó tanár a gondviselővel egyeztetve engedheti el a tanulót A tanulók igénybe vehetik az iskolában működő étkezőt. 5. és 6. óra után ebédelhetnek az órarendnek megfelelően A kerékpárokat az udvaron felállított kerékpártárolóban kell elhelyezni. Az iskola udvarán a kerékpárokat használni tilos Az iskolában tilos anyagi ellenszolgáltatás fejében szervezett, vagy engedélyhez kötött szerencsejáték szervezése, lebonyolítása, továbbá a tanulók közötti pénzforgalommal járó tevékenység Az iskola területén talált tárgyakat a portán kell leadni, tulajdonosa ott vagy a talált tárgyak -ban átveheti. A minden hónap utolsó péntekét követően az iskola a nem keresett tárgyakat karitatív célra felajánlja Az iskola területén és szervezett iskolai rendezvényeken a dohányzás, szeszes ital illetve bármilyen tudatmódosító szer tartása és fogyasztása tilos. Az iskola épületében, udvarán és az iskola kerítésének 5 méteres körzetében dohányozni tilos, a törvény tiltja! Az iskola tanulói nem tarthatnak maguknál dohányterméket, egyéb tudatmódosító szereket (drog, alkohol, energiaitalok ), valamint testi épséget veszélyeztető tárgyakat (kés, petárda ) Az ellenőrző könyvnek mindig a tanulónál kell lennie. Az ellenőrzőbe bevezetett információkat a szülőkkel alá kell íratni. Ennek megtörténtét az osztályfőnök ellenőrzi Az ellenőrző könyv hivatalos irat. A tanuló minden tanév elején megkapja, melyet köteles a tanév végéig jó állapotban megőrizni Az ellenőrző könyvet a tanulónak minden nap magával kell hozni az iskolába. Az ellenőrző könyv az iskola és a szülők közti kapcsolattartás eszköze. A tanulónak legalább hetente egyszer alá kell íratnia a kapott jegyeket. Új ellenőrző könyvet a tanév folyamán az osztályfőnöktől kap a tanuló, és abban szerepel a Másolat szó, 6

7 valamint az összesen addig a naplóba bejegyzett érdemjegy és beírás. Az új ellenőrző átvételekor elmarasztalás adható Az ellenőrző könyvben csak a valós, tényleges érdemjegyek és aláírások szerepelhetnek Az ellenőrző beírásának hamisítása fegyelmi intézkedést von maga után A szülői kérések, észrevételek, tanári üzenetek az ellenőrző és az elektronikus napló útján kell, hogy megtörténjenek Az elvesztett iskolai okmányok (ellenőrző, bizonyítvány) árát a pótláskor a tanulónak ki kell fizetnie Az iskola területére csak az oktatást, nevelést szolgáló eszközöket lehet behozni. Amennyiben a tanuló előzetes engedély vagy bejelentés nélkül hoz az iskolába a tanuláshoz nem szükséges dolgot, és ez a tanítási idő alatt kiderül, a tanuló köteles az engedély vagy bejelentés nélküli dolgot leadni a nevelőnek megőrzésre a tanítás végéig. Első alkalommal az engedély vagy bejelentés nélkül az iskolába hozott dolgot a tanuló a tanítási nap végén visszakapja, a további esetekben azonban ezeket a dolgokat az iskola csak a szülőnek adja át A mobiltelefont tanítási időben kikapcsolt állapotban, a táskában kell tartani. Használni csak indokolt esetben a pedagógus engedélyével lehet. A tanuló értéktárgyait megőrzésre a titkársági irodában leadhatja Közérdekű és sürgős hívások kezdeményezésére a tanulók használhatják a titkárságon található telefonkészüléket Tilos a tanítási órákon a tanár engedélye nélkül étkezni és innivalót fogyasztani. Tilos továbbá az iskola területén rágógumizni, szotyolázni, tökmagozni, energiaitalt fogyasztani Amennyiben a tanuló e házirendben vagy más jogszabályban, iskolai belső szabályzatban foglalt kötelességeit megszegi, fegyelmező intézkedésben, fegyelmi büntetésben részesülhet. A fegyelemsértés mértékétől függő intézkedések az alábbiak: Fegyelmező intézkedések, fokozatok: Szaktanári/ügyeletes tanári/napközis nevelői figyelmeztetés Szóbeli osztályfőnöki figyelmeztetés (Ezt is beírjuk az ellenőrzőbe, e-naplóba) Írásbeli osztályfőnöki figyelmeztetés osztályfőnöki intő igazgatói figyelmeztető igazgatói intő nevelőtestületi figyelmeztető nevelőtestületi intő fegyelmi tárgyalás Három szaktanári/ügyeletes tanári/napközis nevelői figyelmeztetés után megkapja a tanuló a következő büntetési fokozatot.(a harmadik csínytevéssel együtt jár a magasabb büntetési fokozat.) Ezeket az ellenőrzőbe és e-naplóba a szaktanár írja be. Figyelni kell a fokozatokat. Rendkívüli tett esetében kaphat azonnal igazgatói intőt a tanuló, de a következő tettéért már az igazgatói intő utáni fokozat jár neki. Fegyelmi büntetés: megrovás, 7

8 szigorú megrovás, egyéb: áthelyezés másik tanulócsoportba, sajátos munkarend szerinti foglalkoztatás (pl.: étkezés időpontjának kijelölése, személyre szóló iskolai foglalkoztatás) Fegyelmező intézkedést a szaktanár, az osztályfőnök, az igazgató, fegyelmi büntetést az igazgató és/vagy a tantestület hoz fegyelmi eljárás során Az iskola az iskola szülői közössége és az iskolai diákönkormányzat közös kezdeményezésére biztosíthatja a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőző egyeztető eljárást. Az egyeztető eljárás célja: a kötelességszegéshez elvezető események feldolgozása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegő és a sértett közötti megállapodás létrehozása a sérelem orvoslása érdekében. Az egyeztető eljárás rendje: A kötelességszegő tanuló kiskorú esetén a szülő a fegyelmi eljárás megindításáról írásbeli értesítést kap. (SzMSz részletesen szabályozza) Az egyeztető eljárás lefolytatásáért felelős személyek: Az igazgató vagy helyettese Az igazgató által megbízott személyek Az iskola szülői közösségének képviselője Az iskolai diákönkormányzat képviselője Az iskola gyermekvédelmi felelőse A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni A büntetési fokozatok betartásától el lehet tekinteni, ha súlyos kötelességszegést követ el a tanuló. Súlyos kötelességszegésnek minősül: az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása; tiltott sajtótermékek behozatala az iskolába; fegyver vagy fegyvernek minősülő tárgy behozatala az iskolába; a szándékos károkozás; az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának súlyos megsértése; iskolatárs bántalmazása, emberi méltóságában megalázása, zsarolása; sorozatosan durva és trágár kifejezéseket használata; ellenőrzőben az osztályzatok, illetve a szülői aláírás meghamisítása; társ vagy közösség pénzének, értékeinek eltulajdonítása; tanárral, tanítóval szemben kirívó tiszteletlen viselkedés. Fegyelmi büntetés és súlyos kötelességszegés esetén a tanuló ellen a magasabb jogszabályokban előírtak szerint fegyelmi eljárás indítható. Ezt megelőzően egyeztető eljárás folytatása lehetséges. Erről az iskola igazgatója vagy a nevelőtestület dönt. A büntetést az iskola írásba foglalja, és a szülő tudomására hozza. 6. Az iskola munkarendje 6.1. Az iskola épülete 6.30-tól van nyitva A tanulók kötelesek az első tanítási óra kezdete előtt legalább 10 perccel megérkezni A tanítási órák 45 percesek. 8

9 6.4. Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő: 1. óra: óra: óra: óra: óra: óra: óra: óra: óra: Az általános iskola szorgalmi idő alatt munkanapokon hétfőtől péntekig 6.30 órától óráig tart nyitva Szombaton és vasárnap a nyitva tartás csak az intézményvezető által engedélyezett szervezett iskolai programokhoz kapcsolódhat. A szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az intézményvezető adhat engedélyt Az intézmény hivatalos ügyek intézésére hétfő, szerda, csütörtök napokon 7.30 órától óráig tartja nyitva irodáit Az első osztályosokat elkísérő szülők az első két hét elteltével gyermekeiktől az udvaron búcsúzzanak el. Az iskola épületébe az érkezés és távozás, biztonsági szempontból, a portával ellátott főbejáraton történik Az óraközi szünet tanítási célra nem vehető igénybe. A szünet felhasználható az iskola más épületeibe való átvonulásra. Az ügyeletes tanárok döntik el, hogy a szünetet lehet-e az udvaron tölteni. A 2. szünettől a szüneteket amennyiben az időjárás és/vagy az udvar állapota megengedi a hetesek kivételével mindenki köteles az udvaron eltölteni Rossz idő esetén az ügyeletes nevelő utasítása alapján a tanulók ezekben a szünetekben az aulában és a folyosón maradhatnak Az első óraközi szünet a tízórai szünet. Ekkor a tanulók a tantermekben, ill. az ebédlőben étkezhetnek A tanórák előtt az osztályoknak az ügyeletes nevelő utasítása szerint az osztálytermek előtt kell sorakozniuk A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét csak a szülő személyes, vagy írásbeli kérésére az igazgató vagy az igazgatóhelyettes írásos engedélyével hagyhatja el Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza A tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit különös tekintettel a szaktantermekre és az öltözőkre valamelyik nevelő felügyeletével használhatják Az iskola épületében az iskola dolgozóin és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak Tanítás után az iskola területét a tanulóknak el kell hagyniuk. Ha délutáni foglalkozásra kell várakoznia, előzetes egyeztetés alapján csatlakozhat a napközihez, a tanulószobához, vagy a porta melletti padon kell várakoznia Az ebédlőben mindenki az erre kijelölt felügyelő tanár és/vagy pedagógiai asszisztens jelenlétében étkezhet. Az ebédeltetés rendjéről a tantestület dönt az órarend függvényében. Az ebédlőben csak étkezés céljából lehet tartózkodni, az étkezés befejeztével azt el kell hagyni. 9

10 6.19. Az iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Az iskola helyiségeinek használói felelősek: o az iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért, o az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért, o a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, betartatásáért, o az iskola szervezeti és működési szabályzatában, valamint a házirendben megfogalmazott előírások betartásáért Minden tanuló feladata, hogy az iskola rendjére, tisztaságára vigyázzon, ne szemeteljen, erre társait is figyelmeztesse, maga és társai után az iskola udvarán és helyiségeiben rendet hagyjon Az iskolában az alábbi tanulói felelősök működnek: o osztályonként két-két hetes, o tantárgyi felelősök. 7. A mulasztások igazolása 7.1. A tanév hosszát, az évközi szüneteket jogszabály határozza meg és a tanév helyi rendje egészíti ki Hiányzás esetén a szülő évente 3 (órákra nem bontható) napot igazolhat. Ezen túlmenő hiányzás igazolása csak a kezelőorvos által adott eredeti igazolás vagy egyéb hivatalos dokumentum eredeti példányának bemutatásával történhet. Az eredeti dokumentumot az iskola megőrzi, azt a tanuló nem kapja vissza A tanulónak az igazolást iskolába jövetelének első napján, de legkésőbb a hiányzást követő 5. munkanapon be kell mutatnia az osztályfőnökének Ha hivatalosan van távol a tanuló, pl. iskolai versenyen, akkor nem kell hiányzóként bejegyezni Ha a tanuló iskolán kívüli tevékenység miatt marad távol, ebben az esetben kikérőjét legkésőbb egy nappal korábban le kell adnia az osztályfőnökének A tanuló a lehető legrövidebb időn belül köteles bepótolni az elmulasztott tananyagot, írásbeli számonkérést Az igazolás bemutatásának elmulasztása esetén az osztályfőnök telefonon vagy írásban értesíti a tanuló szüleit vagy gondviselőit a mulasztás(ok) tényéről, továbbá felhívja a figyelmet az igazolatlan mulasztás(ok) következményeire A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását, az igazolatlan óráról az iskola értesíti a szülőt A mennyiben a tanuló az óra megkezdése után érkezik, későnek számít. A késéseket percben jelöljük a naplóban, és összeadódnak. Több késés esetén a késések idejét össze kell, adni, és amennyiben az eléri a negyvenöt percet, egy tanítási óráról történő hiányzásnak minősül A mindenkori 8. osztályosok 2 alkalommal, délelőtti tanítási időben középiskolai nyílt napokon részt vehetnek. Hiányzásuk akkor igazolt, ha az időpontot a szülő előzetesen az osztályfőnökkel egyeztette és az iskolalátogatásról igazolást hoz A tanuló szüleinek, gondviselőjének előzetes távolmaradási engedélyt kell kérni írásban az iskola igazgatójától, ha a tanuló előre láthatólag hiányozni fog. A távolmaradási engedélyt az iskola igazgatója indoklással elutasíthatja, ha az a tanuló tanulmányi kötelezettségének minimumszintű teljesítését veszélyezteti. 8. A hetes kötelezettségei 8.1. A hetesek kiválasztása az osztályon belüli megállapodás útján történik A hetesek megbízatása egy-egy hétre szól. 10

11 8.3. A hetes gondoskodik a tábla tisztaságáról, krétáról, a terem szellőztetéséről és rendjéről, elvégzi az egyéb, az osztályfőnök vagy szaktanár által rábízott feladatokat A hetes jelzi az órát megkezdő tanárnak a hiányzók személyét Ha az órát tartó tanár a becsengetés után 5 percen belül nem jelenik meg, azt a hetesnek jelentenie kell a tanáriban vagy az iskola titkárságán. 9. Tanórán kívüli foglalkozások 9.1. A délutáni tanórán kívüli és egyéb foglalkozásokat az iskola nevelői óra és óra között szervezik meg. Az ettől eltérő időpontokról a szülőket előre értesíteni kell A tanórán kívüli foglalkozásokra a jelentkezés egy tanévre szól A napközi (egyéb foglalkozás) az utolsó tanítási óra után kezdődik és ig tart. Az iskola igény szerint ügyeletet biztosít. A napköziseknek kötelessége az utolsó óra után a napközis teremben megjelenni és a felügyelő pedagógus irányításával megkezdeni a napi programot. A napközi végeztével a tanulók az év eleji szülői nyilatkozatok alapján önállóan vagy kísérettel távozhatnak. A napközi ideje alatt csak a szülő írásos kérelmére lehet a foglalkozást elhagyni A tanulószoba az utolsó tanítási óra után kezdődik. Pontos időpontját az éves munkaterv szabályozza. A tanulószobásoknak kötelessége az utolsó óra után a tanulószoba vezetőjét megkeresni. A tanulószoba ideje alatt csak a szülő írásos kérelmére lehet a foglalkozást elhagyni Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tehetséges tanulók gondozását, valamint a gyengék felzárkóztatását az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán kívüli tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások (egyéb foglalkozás) segítik. A felzárkóztató foglalkozásra és az egyéni foglalkozásra kötelezett tanulókat képességeik, tanulmányi eredményeik alapján a pedagógusok jelölik ki. A tanulók részvétele a felzárkóztató foglalkozásokon, valamint az egyéni foglalkozásokon kötelező, ez alól felmentést csak a szülő írásbeli kérelmére az iskola igazgatója adhat Az iskolai szakkörök (egyéb foglalkozás) a tanulók magasabb szintű képzését szolgálják. A jelentkezés egy tanévre szól. Közben kimaradni csak nagyon indokolt esetben a szülők írásos kérésére és a foglalkozást végző tanár engedélyével lehet A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle (szaktárgyi, sport, művészeti stb.) versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában rendszeresen szervezünk: idegen nyelvi versenyt, házi tantárgyi versenyt, helyesíró versenyt, stb. A legtehetségesebb tanulókat az iskolán kívüli versenyeken való részvételre is díjmentesen felkészítjük A szabadidő hasznos és kultúrált eltöltésére kívánja a nevelőtestület a tanulókat azzal felkészíteni, hogy a felmerülő igényekhez és a szülők anyagi helyzetéhez igazodva különféle szabadidős programokat szervez (pl.: túrák, kirándulások, táborok, színházés múzeumlátogatások, klubdélutánok, táncos rendezvények stb.). A tanulók részvétele a szabadidős rendezvényeken önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük Az iskola nevelői a nevelőmunka elősegítése céljából az osztályok számára évente egy alkalommal kirándulást szerveznek. A tanulók részvétele a kiránduláson önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük Egy-egy tantárgy néhány témájának feldolgozását, a követelmények teljesítését segítik a különféle közművelődési intézményekben, illetve művészeti előadásokon tett csoportos látogatások. A tanulók részvétele ezeken a foglalkozásokon ha az tanítási időn kívül esik és költségekkel jár önkéntes. A felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. 11

12 10. A tankönyvellátás szabályai Iskolánkban a tankönyvterjesztést a mindenkori jogszabályoknak megfelelően kell szervezni, lebonyolítani. A tankönyvellátás határidőit az aktuális jogszabályok teljes mértékben tartalmazzák, azok betartása és betartatása a tankönyvfelelős felelőssége A támogatottság igényének a felmérése (azokon az évfolyamokon, amelyeken még nem állami támogatásúak a tankönyvek beszerzését) Az ingyenes tankönyvellátásra jogosult diákok számára a tankönyveket az iskolai könyvtár állományból biztosítjuk. A tanulók és a pedagógusok a tanév során szükséges köteteket, a szükséges pedagógus kézikönyveket a pedagógusok által meghatározott időpontban kölcsönözhetik ki a könyvtárból A megrendelendő tankönyvek kiválasztása a helyi tanterv és az évente kiadott tankönyvjegyzék alapján A tankönyvrendelés véglegesítése előtt a szülők a megrendelendő tankönyvekről névre szóló tankönyvvállalási listát kapnak. A listán lévő könyvekből kihúzhatják azokat a tankönyveket, melyeket más módon kívánnak beszerezni. A módosított listán aláírásukkal jelzik a rendelés lemondását A beérkezett vállalási listák alapján az igazgató elektronikus formában megküldi a tankönyvrendelési adatokat a fenntartónak, és beszerzi a fenntartó írásos egyetértő nyilatkozatát. Megtörténik a tankönyvek végleges megrendelése Augusztus hónapban a kiszállított tankönyvcsomagokat a tankönyvfelelős átveszi és elvégzi a csomagok számának ellenőrzését A szállítási időponttól függően a tankönyvek augusztus végén, szeptember elején kiosztásra kerülnek. A kiosztás idejében igazolni kell a befizetés tényét illetve az ingyenesség jogosságát. Az ingyenes és tartós tankönyvek iskolai könyvtári nyilvántartásba kerülnek. A további szabályozást a könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. Ezen tankönyveket az iskolai jogviszony megszűnésekor, illetve a tanév végén a tanulóknak vissza kell adniuk A tankönyvfelelős összeállítja a rendelésen felül még szükségessé vált tankönyvek listáját, majd elvégzi a feleslegessé vált tankönyvek visszáruzását. Jelzi a szállító felé a felmerülő problémákat (reklamációkat). 11. Sorsolás lebonyolításának szabályai az iskolába történő tanulói felvételi eljárás során Ha az általános iskola a tanulókat érintő felvételi kérelmeket helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, a tanulói felvételről sorsolás útján dönt Ennek lebonyolítására háromfős sorsolási bizottságot kér fel az intézmény vezetője a nevelőtestület tagjai közül A sorsolásra valamennyi érintett tanuló szülőjét/gondviselőjét meg kell hívni. Jelen van az intézményvezetés képviselője is A szülő/gondviselő meggyőződhet arról, hogy gyermeke neve szerepel a sorsolásban részt vevők között A sorsolás a nevek kihúzásával történik, amit a sorsolási bizottság tagjai végeznek el a szülők/gondviselők jelenlétében, eredménye a sorsolási bizottság által azonnal kihirdetésre kerül. 12

13 12. Egyéb rendelkezések Az iskolai ünnepélyeken az ünnepi öltözet: fehér felső, sötét nadrág vagy szoknya A testnevelés-órákon kötelező öltözék: fehér logós sportpóló, tornanadrág, fehér pamut zokni, tornacipő, melegítő, az úszásórákon az uszoda szabályainak megfelelő Az iskolai és iskolán kívül szervezett iskolai rendezvényeken a tanulóknak az osztályfőnök utasításai alapján kell részt venniük A tanulók nagyobb közösségének a tanulók 50%-a + 1 tanulót kell tekinteni. 13. A tanulók, a szülők tájékoztatása és véleménynyilvánítása A tanulókat az iskola egészének életéről, az iskolai munkaterv diákokat érintő részéről, az aktuális tudnivalókról o az iskola igazgatója, o az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon, o az iskola honlapja, A tanulók a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján a diákönkormányzathoz, az iskola nevelőihez, az osztályfőnökükhöz, az iskola igazgatóságához fordulhatnak. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban tehetik meg A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója: o a szülői értekezleteket megelőző szülői szervezet gyűlésein tájékoztatja. Az osztályfőnökök: o az osztályok szülői értekezletein tájékoztatják A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják: szóban: o a tájékoztató füzetben (ellenőrző könyvben), o a szülői értekezleteken, o a nevelők fogadó óráin, o a nyílt tanítási napokon o szükséges esetén családlátogatásokon e-napló o Az intézményben elektronikus naplót használunk. A program szülői moduljának célja, hogy a szülő naprakész információkhoz jusson gyermekének tanulmányi adatairól és esetleges hiányzásairól. o Az adatok lekérdezéséhez bármely internet eléréssel rendelkező számítógépen lehetőség van. o Az osztályfőnökök felelőssége és kötelessége, hogy a belépéshez szükséges adatok (felhasználói név és jelszó) eljussanak a felhasználókhoz, azaz a szülőkhöz. o Az elektronikus naplóhoz a jogosultak személyes kóddal férhetnek hozzá, melyet személyesen a gondviselő kap meg. Ha a személyes átvétel nem lehetséges, megcímzett és bélyeggel ellátott boríték iskolába juttatása esetén a gondviselő tartózkodási helyére megküldjük. o Az elektronikus napló használata érdekében a hozzáférési kód megadása mellett az iskola tájékoztatja a kód jogosultját az elektronikus napló interneten keresztüli elérési útvonaláról, az elektronikus napló használati rendjéről, a belépés, bejelentkezés módjáról, a központilag generált kód, jelszó 13

14 megváltoztatásának célszerűségéről, és módjáról, arról, hogy a gyermeke osztályzatait hogyan tudja megtekinteni. o A szülők a kapott felhasználói név és jelszó párossal történő sikeres belépés után a főoldalon a részükre érkezett aktuális üzeneteket tekinthetik meg. o A szülő megnézheti gyermeke tanulmányi eredményét: tantárgyankénti jegyeit, illetve milyen az átlaga adott tantárgyból. 14. Záró rendelkezések A házirend mellékletei: a számítógépterem használatának rendje, Az elfogadott vagy módosított házirendet nyilvánosságra kell hozni. A házirend elfogadását, módosítását követően egy-egy példányát a mellékleteivel együtt a Diákönkormányzatnak és a Szülői Munkaközösségnek át kell adni, az iskola könyvtárában és az aulában ki kell függeszteni, hogy azt bárki szabadon megtekinthesse A házirend egy példányát a beiratkozáskor a tanulónak és szülőjének/ gondviselőjének át kell adni A házirend módosítására bármely tanuló, pedagógus, dolgozó írásban tehet javaslatot a Diákönkormányzatnál, vagy az iskola igazgatójánál. Az így beterjesztett javaslatról 30 napon belül a nevelőtestület dönt A tanév megkezdését követő 4 héten belül az iskola vezetősége és a Diákönkormányzat vezetősége áttekinti a házirendet és határoz arról, hogy szükségese módosítani Jelen házirend április 1-jétől érvényes, egyúttal a korábbi házirend hatályát veszti Jelen házirend jóváhagyását az intézmény vezetője kezdeményezi, és a nevelőtestület hagyja jóvá. 14

15 A zenei tagozat házirendje 1. Bevezető Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal működik, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus magatartás iránti nyitottság és igényesség kialakítására, hogy növendékeink a művészet segítségével megismerhessék az egyetemes emberi kultúra, a nemzeti hagyományok értékeit és önmagukat. A házirend a magatartás szabályait rögzíti. A házirend hatálya az iskolai életre (beleértve az intézménybe érkezéstől az onnan való távozásig), valamint az intézmény területén kívüli iskolai rendezvényekre terjed ki. A házirend megsértése fegyelmező intézkedést, vagy fegyelmi büntetést von maga után. 2. Az iskola munkarendje 2.1. Az iskola szorgalmi időben a székhelyén hétfőtől-péntekig az általános iskolai részben megfogalmazott kezdési időponttól 19:30 óráig tart nyitva, ezen belül a tanítási órákat 13:00 19:30-ig tartjuk. Ettől eltérni egyéni kérelem alapján lehet. Az iskola szombaton általában, vasárnap és munkaszüneti napokon rendezvények kivételével zárva tart A tanulónak lehetőleg a tanítási órára az óra előtt 10 perccel kell megérkeznie. A korábban érkezők az előtérben várakozhatnak A foglalkozásoktól való távolmaradás engedélyezését, kiskorú tanuló esetében a szülő vagy gondviselő kérheti Az iskola a rendezvények, szünetek, ünnepek rendjét az éves munkaterv alapján mindenki számára hozzáférhető helyen (hirdetőtáblán) közli, a tanév megszokott rendjétől eltérő változásokról írásban tájékoztat A szülők az iskola által kijelölt fogadóórákon, egyéb esetekben pedig időpont egyeztetés után kereshetik föl az iskola tanárait. A fogadóórák időpontjait a tájékoztató füzet tartalmazza. 3. A helyiségek használatának rendje 3.1. A szaktantermek felszerelésének használata kizárólag a szaktanteremért felelős tanár engedélyével lehetséges A tanulóért érkező felnőtt a portán, vagy a tantermek előtti folyosón tartózkodhat. 4. A diákjogok és kötelezettségek szabályai 4.1. Minden művészeti iskolai tanulónak joga: a műveltséget fejlesztő, tanulók számára rendezett előadások, kiállítások, hangversenyek látogatása az előírt feltételek mellett, az iskola könyv - és kottatárából az esetenként szükséges anyagok kölcsönzése, a művészeti iskola, kölcsönzésre is szolgáló hangszereinek gyakorlás és tanulás céljára történő kölcsönbe vétele, szociális helyzete, valamint tanulmányi eredménye alapján joga van az iskola igazgatójától a térítési díj mérséklését, vagy tandíjmentességet kérni. 15

16 4.2. Azok a tanulók, akik rendkívüli előrehaladásról tesznek tanúbizonyságot egy-egy tanév végén két, esetleg több osztály anyagából összevont osztályozó beszámolóra bocsátásukat kérhetik május 10-ig A zenei pályára készülő tanulóknak lehetőségük van a magasabb követelményeket előíró, s a fejlődésre nagyobb lehetőséget biztosító B tagozatos iskolai képzésre. A nevelőtestület javaslata alapján az igazgató engedélyezheti a B tagozatos képzést A tanuló joga, hogy véleményt nyilvánítson minden őt érintő kérdésben, továbbá tájékoztatást kapjon a személyét és tanulmányait érintő dolgokról A tanulók tájékoztatása többoldalú módon szaktanári közlés, ellenőrző könyv, faliújság által történik A naplóba kerülő jegyeiről, őt érintő bejegyzésekről a szaktárgyi órán, a szaktanártól folyamatosan értesül A tanuló választhat a pedagógiai programban megjelölt, oktatott tárgyak közül Az iskola tanulói jó közösségi magatartásuk és kiemelkedő egyéni teljesítményeik alapján jutalmazásban részesülhetnek. A jutalmazások tényét, fokozatait a főtárgy tanára az osztálynaplóban nyilvántartja, s ezekről a tanuló szüleit az ellenőrző könyv útján értesíti. A jutalmazási fokozatok a következők: szaktanári szóbeli dicséret, szaktanári írásbeli dicséret, igazgatói írásbeli dicséret, tantestületi írásbeli dicséret, tárgyjutalom Kötelezettségek 5. a tanuló köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten megjelenni, 6. az esetleges késés vagy órabeosztástól eltérő megjelenés miatt az elmaradt órát pótolni nem kell, 7. a tanuló vagy szülője köteles a hiányzás első napján bejelenteni a mulasztás okát a főtárgy tanárának vagy az iskola vezetőségének. 8. a mulasztás okát az ellenőrző könyvben a szülő köteles igazolni vagy az orvosi igazolást bemutatni; 9. a tanulók a művészeti iskola ellenőrző könyvét kötelesek az órákra magukkal hozni, az ellenőrző könyv megfelelő bejegyzéseit a szülővel, illetve a fő- és kötelező tárgy tanárával láttamoztatni kell; 10. a tanulók a tanítási órát nem zavarhatják, a tantermekbe tanítási idő alatt benyitogatni tilos; 11. gyakorlási idő alatt a hangszerek nem tanulmányi célú használata tilos; 12. a tanuló egész magatartásával, szerepléseivel, fellépéseivel, öltözködésével arra törekszik, hogy az iskola jó hírnevét öregbítse; 13. a művészeti iskola térítési díja fél évre szól. Aki a térítési díj, ill. tandíjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az a tanórákat nem látogathatja. 14. A díjbefizetés tanévenként 2 alkalommal esedékes. 15. A térítési díj mértékéről, az igénybe vehető kedvezményekről a mindenkor hatályos rendelet ad útmutatást. 16. indokolatlan kimaradás esetén a térítési díjat nem tudjuk visszafizetni. Átiratkozás esetén, tanév közben hivatalos igazolást adunk a térítési díj befizetéséről; 17. a tanuló féltve őrzi az iskola berendezéseit, felszereléseit, hangszereit; 18. tudatában van annak, hogy a zenetanulás csak rendszeres és kitartó gyakorlással lehet eredményes; 16

17 19. tanárai útmutatásait betartja; 20. iskolán kívüli itt folytatott tanulmányaira épülő szereplésekről főtárgyának tanárát a felkészüléshez megfelelő időben tájékoztatja; 21. a tanuló köteles részt venni a kötelező és választható foglalkozásokon, rendszeres munkával és fegyelmezett magatartásával, képességeinek megfelelően, eleget tegyen a tanulmányi kötelezettségeinek; 22. a tanuló köteles az iskola vezetői, tanárai alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani. 5. Egyéb tudnivalók 5.1. Kimaradónak kell tekinteni azt a tanulót, aki 23. a tanév megkezdésekor két héten belől nem jelentkezik; 24. a tanév közben három igazolatlan mulasztás után írásbeli felszólításra 8 napon belül nem jelentkezik Ki kell zárni a zenei tagozatról azt a növendéket: 25. akit fegyelmi határozat ezzel büntet; 26. aki 16 órát igazolatlanul mulasztott; 27. aki magatartásával erkölcsi veszélybe hozza tanulótársait; 28. aki esedékes térítési díját, tandíját a megadott határidőre nem fizette be A fegyelmi büntetés rendje megegyezik az általános iskola házirendjében feltűntetett eljárásrenddel. 17

18 1. sz. melléklet AZ INFORMATIKA-TEREM HASZNÁLATÁNAK RENDJE A teremben található nagy értékű gépek, berendezések, programok megóvása, hosszú távú használhatósága céljából az alábbi szabályokat kötelező betartani: 1. Csak tanári felügyelet mellett lehet belépni. 2. Csak a tanórához szorosan kapcsolódó eszközök, tárgyak (íróeszköz, füzet, tankönyv) vihetők be. A bevitt dolgok (mérete, anyaga stb.) nem veszélyeztethetik a teremben található számítógépek és tartozékaik épségét, használhatóságát. 3. A terembe enni- és innivalót fogyasztani szigorúan tilos. 4. Fokozottan fegyelmezett magatartás kötelező. (Szaladgálás, lökdösődés, hangoskodás, stb. tilos.) 5. Programok (fájlok, mappák) törlése, telepítése szigorúan tilos. 6. A gépek szoftver és hardver beállításait tanulók nem, vagy csak kifejezett tanári kérés, engedély esetén változtathatják meg. (képernyővédő, háttér, hangszóró és fülhallgató csatlakozók helye stb.) Amennyiben az órán változtatás történik az alapbeállításokon, úgy azt az óra végén vissza kell állítani. 7. Ismeretlen, vagy az aktuálisan futtatott programhoz nem illő ablakok, hibaüzenetek megjelenése esetén az órát felügyelő tanárnak szólni kell még akkor is, ha tudjuk, hogy mit kell tenni az adott esetben. 8. A tanulók a saját maguk által készített fájlokat hazavihetik, elküldhetik ben. A másolást, küldést csak tanár végezheti vagy engedélyezheti. 9. A gépterembe csak azok léphetnek be, akik a használatára vonatkozó szabályokat megismerték és elfogadták. 10. A fentiek megszegése házirendben megfogalmazottak szerint fegyelmi vétségnek számít. 18

19 Jóváhagyási, véleményezési záradék A Házirend módosítása ismertetésre került. Az érintettek véleményezési jogukkal élve a dokumentumban megfogalmazottakkal egyetértettek. Lesták Marianna a Szülői Munkaközösség elnöke A Diákönkormányzati megbeszélésen a Házirend módosítása ismertetésre került. Az érintettek véleményezési jogukkal élve a dokumentumban megfogalmazottakkal egyetértettek. Tari Tímea DÖK-segítő tanár Gróf Domonkos a DÖK elnöke Elfogadó határozat A köznevelési törvény , bekezdése értelmében a házirend módosításához az SZMK és az iskolai DÖK véleményét kikértük, a törvényben biztosított jogunknál fogva a Simándy József Általános Iskola házirendjét elfogadjuk. A nevelőtestület nevében: Grófné Sengel Erika Csomor Anikó Jutasi-Varró Diána Ildikó osztályfőnöki mk. vezető alsó tagozatos mk. vezető igazgató Kistarcsa, február 1. 19

20 A MI ISKOLÁNKBAN (Etikai kódex) A jogi eszközökkel nem szabályozható elvárásainkat a házirenden kívül fogalmazzuk meg. Kérünk Benneteket, hogy ezen íratlan szabályokat mindig tartsátok szem előtt, s tegyétek iskolánkat a tanítás-tanulás olyan színterévé, ahová kellemes belépni, a mindennapokat eltölteni. Ezek a szabályok, vagy inkább kérések és jó tanácsok azt szolgálják, hogy ne ütközzünk lépten-nyomon problémákba és feszültségeket teremtő helyzetekbe. Elvárásaink Este óra után ne menj az utcára, nyilvános szórakozóhelyre felnőtt kísérete nélkül! Nevelőidet, az iskola dolgozóit, felnőtt ismerőseidet tisztelettudóan köszöntsd az iskolában és az iskolán kívül! Légy mindig udvarias és segítőkész a felnőttekkel, idősebbekkel, kisebbekkel! Mindig segítsd fiatalabb társaidat! A folyosókon, az aulában és az udvaron kulturáltan közlekedj! Vigyázz társaid egészségére! Ne verekedj! Védd meg a kisebbeket! Ne önbíráskodj! Ne beszélj csúnyán, ne használj trágár kifejezéseket! Udvariasan nyilváníts véleményt! Ha barátod, barátnőd van, akkor az iskolában akár az iskolán kívüli viselkedésetekkel ne lépjétek át a jó ízlés határát! Fogadd el, ha egy felnőtt vagy nevelő öltözködésedben kifogásolhatót tapasztal, és azt tudomásodra hozza! Ne fesd a hajad, ne sminkeld magad, ne lakkozd a körmöd, ne legyen rajtad tetoválás. Ékszerek és a testékszerek viselését sem ajánljuk. A fiúk ne hordjanak fülbevalót! Az iskola épületében tanítási időben ne viselj sapkát, kapucnit! Ne egyél, ne igyál, ne rágózz az órán! Ne hozz az iskolába figyelemelvonó tárgyakat és játékokat! Tanítási idő alatt mobiltelefon használata tilos! Internetes közösségi oldalon engedély nélkül ne tölts fel dokumentumokat, mert az személyiségi jogokat sérthet, ami büntetőjogi következményekkel járhat. Törvény tiltja az iskola területén való dohányzást, ezért ne is próbálkozz! Ha rendbontásról, helytelen viselkedésről tudomást szerzel, kötelességed felnőttet értesíteni, vagy felnőtt segítését kérni. Figyelmeztesd az illemhelyiséget nem rendeltetésszerűen használó társaidat! Kiránduláson, táborban viselkedj példamutatóan! Légy büszke arra, hogy iskolánk tanulója lehetsz! - Nem bosszantani akarunk, hidd el,csak féltünk, csak óvni akarunk, és büszkék akarunk lenni rátok. 20

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az

Részletesebben

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola HÁZIRENDJE 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A tanuló jogai... 3 4. A tanuló kötelességei... 5 5. Általános

Részletesebben

VALKÓI MÓIRA FERENC AILTALAINÓS ISKÓLA ÓM: Valkói Móra Ferenc Általános Iskola. Házirendje HAIZIREND 1

VALKÓI MÓIRA FERENC AILTALAINÓS ISKÓLA ÓM: Valkói Móra Ferenc Általános Iskola. Házirendje HAIZIREND 1 Valkói Móra Ferenc Általános Iskola Házirendje 2015 HAIZIREND 1 I. Bevezető A Valkói Móra Ferenc Általános Iskola házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

KLIK 053013. Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

KLIK 053013. Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE KLIK 053013 HÁZIRENDJE OM azonosító: 029223 2013. Tartalomjegyzék Bevezető 2 1. Általános rendelkezések 2 2. A tanuló jogai 2 4. A tanuló kötelességei 3 5. Általános szabályok 4 6. Az iskola munkarendje

Részletesebben

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

A Gödöllői Szakképző Magániskola Idegenforgalmi és Vendéglátó ipari Szakképző Iskola Házirendje 2013.

A Gödöllői Szakképző Magániskola Idegenforgalmi és Vendéglátó ipari Szakképző Iskola Házirendje 2013. A Gödöllői Szakképző Magániskola Idegenforgalmi és Vendéglátó ipari Szakképző Iskola Házirendje 2013. A Házirendet a tantestület 2013. március 28-i tantestületi értekezleten megismerte, véleményezte és

Részletesebben

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2. Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás

Részletesebben

Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4333 Nyírkáta, Hodászi út 3. sz. HÁZIREND 2013.

Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4333 Nyírkáta, Hodászi út 3. sz. HÁZIREND 2013. Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4333 Nyírkáta, Hodászi út 3. sz. HÁZIREND 2013. Elfogadta a Vörösmarty Mihály Általános Iskola nevelőtestülete 2013. március 26-án TARTALOMJEGYZÉK 1.Bevezető 3 2.Általános

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

A SÜTŐ ANDRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Házirendje

A SÜTŐ ANDRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Házirendje A SÜTŐ ANDRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA Házirendje 2015 Tartalomjegyzék Az általános iskolai tagozat házirendje... 2 1. Bevezető... 2 2. Általános rendelkezések... Hiba! A könyvjelző nem létezik. 3. A tanuló jogai...

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata H Á Z I R E N D mely az FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai

Részletesebben

A REGULY ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA, REGULY ANTAL GRUNDSCHULE

A REGULY ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA, REGULY ANTAL GRUNDSCHULE A REGULY ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA, REGULY ANTAL GRUNDSCHULE Házirendje 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 2. Általános rendelkezések 2 3. A tanuló jogai 2 4. A tanuló kötelességei 4 5. Általános szabályok

Részletesebben

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA HÁZIREND Mely a SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 1.ÁLTALÁNOS ELVEK

Részletesebben

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével

Részletesebben

HÁZIREND Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MAGYARPOLÁNYI KEREK NAP TAGINTÉZMÉNYE

HÁZIREND Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MAGYARPOLÁNYI KEREK NAP TAGINTÉZMÉNYE HÁZIREND Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MAGYARPOLÁNYI KEREK NAP TAGINTÉZMÉNYE A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával,

Részletesebben

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. A házirend célja és feladata HÁZIREND amely a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1.

Részletesebben

Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 201467 HÁZIREND 2018. január 1. 1 Az általános iskola házirendje... 3 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A működés

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51.

GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: 040 235 Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. 1. Általános alapelvek Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy

Részletesebben

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. 1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE - GÖNYŰ, 2004. NOVEMBER - A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola

Részletesebben

HÁZIREND MAGYARPOLÁNYI KEREK NAP Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND MAGYARPOLÁNYI KEREK NAP Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND MAGYARPOLÁNYI KEREK NAP Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pápai Tankerületi Központ A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói

Részletesebben

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA H Á Z I R E N D J E Fenntartó : Észak-Budapesti Tankerületi Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. - A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. HÁZIREND mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 Első rész A házirend célja, érvényessége és hatálya I. A házirend

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. A házirend célja és feladata HÁZIREND mely a Nivegy-völgyi Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek. H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 HÁZIREND

Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 HÁZIREND Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 HÁZIREND Érvényes: 2013. szeptember 1-től Elfogadó határozat A házirend módosításához az iskolai diákönkormányzat és a szülői

Részletesebben

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2013 mely a Könyves Kálmán Általános tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. Házirend 2013 Tartalomjegyzék 1. A házirend célja és feladata...

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8130 Enying, Kossuth u. 65-67. / Fax: 22/372981 E-mail: tinodi@tinodi.hu Az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános

Részletesebben

HÁZIREND. Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium. Budapest, 2006.június.1. A házirend tartalma

HÁZIREND. Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium. Budapest, 2006.június.1. A házirend tartalma A házirend tartalma HÁZIREND Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium Budapest, 2006.június.1. Bevezetés 3. 1. Általános rendelkezések 4. 1.1. Házirend feladata 1.2. A tanuló jogviszonya 2. A tanu1ói

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878 5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.

Részletesebben

Általános rendelkezések. A házirend célja és feladata

Általános rendelkezések. A házirend célja és feladata Általános rendelkezések A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. A köznevelésről

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND amely a Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 2008. A házirend célja és feladata 1. A

Részletesebben

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja TARTALOM Házirend... 3 Házirend... 3 A Házirend jogszabályi alapja... 3 A Házirend célja és feladata... 3 A Házirend hatálya... 3 A Házirend nyilvánossága... 3 A tanulók által az iskolában való tartózkodásuk

Részletesebben

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

A Pilisborosjenői. Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje

A Pilisborosjenői. Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje A Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2015 Tartalomjegyzék Az általános iskolai tagozat házirendje 2 1. Bevezető 2 2. Általános rendelkezések 2 3.

Részletesebben

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013.

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. 2 A TATAI VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D J E Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai... 4 2.1. A tanulói

Részletesebben

Tartalom. Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.

Tartalom. Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7. Tartalom 1. Általános szabályok... 3 1.1. Célja... 3 1.2. Érvényességi köre... 3 1.3. Tanulói jogviszony:... 3 1.3.1. Létrejön:... 3 1.3.2. Megszűnik... 4 2. A tanuló jogai... 5 2.1. A tanuló alapvető

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393

Részletesebben

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013.

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. HÁZIREND Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. 1 Tartalom: A.) ISKOLA I. Bevezető 1. Cél, feladat 2. Házirend hatálya 3. Közösségek meghatározása II. Jogok 1. A tanulók

Részletesebben

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28. Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND Vasad,2013. március 28. A V A S A D I Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve

Részletesebben

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató 1 HÁZIREND, mely a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Részletesebben

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi

Részletesebben

ÚJBUDAI SZAKISKOLÁJA HÁZIREND

ÚJBUDAI SZAKISKOLÁJA HÁZIREND BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ÚJBUDAI SZAKISKOLÁJA HÁZIREND Készítette: Palánczné Németh Zsuzsanna Hatályba lépés időpontja: 2013.04.01. Felülvizsgálat: 2014.09.01. Módosítás: 2016.08.31. 1 1.

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI 2015 Házirend Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100534 1153 Budapest, Bocskai u. 70 Hatályos: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Adatok...

Részletesebben

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail.

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail. KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail.hu HÁZIREND amely a KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

HÁZIREND. DALLAM Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND. DALLAM Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND DALLAM Alapfokú Művészeti Iskola 2014.09.01. Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék Házirend Tartalomjegyzék A házirend célja és feladata...2 A Gróf Széchenyi István Általános iskola házirendjének elfogadása és jóváhagyása...2 1. A házirend hatálya...3 2. A házirend nyilvánossága...3

Részletesebben

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2015.december 4. Tartalom 1. Bevezetés... 4 1.1. A házirend

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

KARAKTER Alapfokú Táncművészeti Iskola. (3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 9. ) Házirendje

KARAKTER Alapfokú Táncművészeti Iskola. (3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 9. ) Házirendje KARAKTER Alapfokú Táncművészeti Iskola (3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 9. ) Házirendje Készült: 2015. január 12. Készítette: Kolosai Katalin Igazgató Tartalomjegyzék Bevezető 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...

Részletesebben

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A tanuló a beiratkozástól számítva a Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (továbbiakban iskola) növendéke, így vonatkoznak rá a Házirend

Részletesebben

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium HÁZIREND Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1 HÁZIREND mely a Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium (1026 Budapest, Pasaréti

Részletesebben

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és

Részletesebben

MEZŐFALVI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

MEZŐFALVI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND MEZŐFALVI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 HÁZIREND Az iskola működési rendje 1. Az iskola épületei szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel hét órától délután tizennyolc

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND

Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND Készült: 2015. szeptember 1 Bevezetés Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A nevelési- oktatási

Részletesebben

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel OM azonosító: 201 365 2737 Ceglédbercel, Pesti út 160. Tel./ fax: 53/ 378

Részletesebben

HÁZIREND. Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015

HÁZIREND. Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015 HÁZIREND Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015 1. BEVEZETŐ... 3 1.1. A Házirend területi hatálya... 3 1.2. A Házirend személyi hatálya...

Részletesebben

Garai Nemzetiségi Általános Iskola. Házirendje

Garai Nemzetiségi Általános Iskola. Házirendje Garai Nemzetiségi Általános Iskola Házirendje 2018 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 1 2. Általános rendelkezések... 1 3. A tanuló jogai:... 1 4. A tanuló kötelességei... 4 5. Általános szabályok... 5 6.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2015.

Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2015. Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2015. Tartalom I. AZ INTÉZMÉNY ADATAI... 4 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 III. A DIÁKOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI...

Részletesebben

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014. LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének

Részletesebben

HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA

HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA Budapest Táncművészeti Szakközépiskola, Kortárs Művészeti Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIREND HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani

Részletesebben

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE HÁZIREND ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE TARTALOM BEVEZETŐ A HÁZIREND JOGI SZABÁLYOZÁSA Jogszabályi háttér A házirend mint jogi

Részletesebben

HÁZIREND. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Üllő 2017.

HÁZIREND. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Üllő 2017. HÁZIREND Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Üllő 2017. Bevezetés Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a

Részletesebben

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK

Részletesebben

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM JE Budapest, 2014. március Tápai Ildikó Anikó igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rész... 3 II. Általános rendelkezések... 3 III. A tanuló kötelességei és jogai...

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

Fóti Fáy András Általános Iskola

Fóti Fáy András Általános Iskola Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@fay.suli.hu www.fay.suli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Házirend 2014.

Részletesebben