19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete. a háziorvosi körzetekrıl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete. a háziorvosi körzetekrıl"

Átírás

1 Helyi jogtár. Módosította az 5/2004.(I. 26.) MÖK sz. rendelet, valamint a 14/2004.(III. 29.) MÖK sz. rendelet. Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2002. (VII.22.) MÖK számú rendelete a háziorvosi körzetekrıl Mezıberény Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló évi CVII. törvény 25. (7) bekezdése és az önálló orvosi tevékenységrıl szóló módosított évi II. törvény 2. (2) bekezdésének felhatalmazására az alábbi rendeletet alkotja: 1. Mezıberény Város közigazgatási területén öt felnıtt, két gyermek háziorvosi körzet, és három fogorvosi körzet található. (1) A háziorvosi körzeteket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (2) A gyermek háziorvosi körzeteket a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. 2. (3) A fogorvosi körzeteket a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. 3. Mezıberény, július 19. Cservenák Pál Miklós sk. polgármester dr. Hantos Katalin sk. jegyzı

2 I. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák 1. számú melléklet a 19/2002.(VII.22.) MÖK sz. rendelethez Áchim u. Ady E. u. Arany J. u. Belentai u. Budai N. A. Csabai u. Deák F. u. 61-tıl és 52.-tıl mind Frey Á. u. Fürjes u. Gyóni G. József A. u Kálvin tér Kálvin u. Katona J. u. Kereszt u. Madách u. 1, 2, 2/a és 2/b Olajfa u. Óv oda-köz Petıfi u. Puskin u. Rövid u. Sas u. Sas-köz Szegfő u. Szivárvány u. Tavasz u. Teleki u. Vadász u. Vásártér u. Vasút u. Zöldfa u.

3 Zsák u. 1 : - Belentai tanyák: Blankamajori tanyák Laposi kertben élık 1 Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

4 II. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák Árpád u. Deák F. u.1-59., 2-50/a Gutenberg u. Gyár u. Hattyú Madách u. kivéve 1., 2., 2/a és 2/b Mátyás kir. Mónus I. u. Nyúl u. Ókert Ókert u. Oltványkert Rákóczi sgt. Szabó Árpád u. Szánt ó K. u. Szarvasi u. Zrínyi u. 2 - Feketeugari tanyák egy része: Ókerti tanyák mind: számig - Ugari tanyák 1. és ig 2 Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

5 III. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák Eötvös u. Erkel F. u. Gárdonyi u. Hunyadi u. Illyés Gy u. Jeszenszky u. Jókai u. Kérhalom u. Kinizsi u. Kismester Madarász u. Malom u. Nagymester Nyárfa u. Szent János u. Várkonyi u. Vörösmarty u. Zrínyi sgt. 3 : (4) Feketeugari tanyák egy része (Gyomai úttól jobbra esı részek a Köröstarcsai útig)) Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

6 IV. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák Akácfa u. Bajcsy u. Bartók B. u. Báthory u. Belencéresi u. Bonyhai B. Dózsa Gy. u. Galilei u. Hársfa u. Juhász Gy. u. Kereki u. Kodály Z. u. Korona u. Könyök u. Körgát u. Köröstarcsai u. Laposikert u. Liget tér Luther tér Madár Martinovics Piac tér Pipa u. Rózsa u. Röntgen u. Szénáskert u. Szent István u. Szív u. Táncsics u. Tessedik tér Thököly u. Tó u.

7 Tulipán u. Újtelep u. Vésztıi u. 4 : - Bódisháti tanyák Kereki tanyák Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

8 V. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák Békési u. Csendes-köz Edison u. Fortuna tér Fı u. Gyomai u. Gyıri J. u. Hajnal u. 34 Hısök u. Kastély-köz Kossuth L. tér 2. Kossuth tér Kölcsey ltp. Kölcsey u. Kunhalom u. Liget u. Luther u. Munkácsy u. Orlai u. Sport u. Széchenyi u. Téglás u. Zámenhoff u. 5 - Feketeugari tanyák egy része ( Gyomai úttól balra esı rész) Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

9 2. számú melléklet a 19./2002.(VII.22.) MÖK sz. rendelethez, a 14/2004. (III. 29.) )MÖK számú rendelettel megállapított szöveg I. számú gyermek háziorvosi körzethez tartozó utcák Akácfa u. Malom u. Bajcsy Zsilinszky u. Martinovics u. Bartók B. u. Nádas u. Báthory u. Nagymester u. Belencéresi u. Nyárfa u. Bódishát Piac tér Bonyhai B. u. Pipa u. Dózsa Gy. u. Rózsa u. Eötvös L. u. 2-8-ig Röntgen u. Erkel F. u. Szél u. Galilei u. Szénáskert u. Gárdonyi G. u. Szent I. u. Hársfa u. Szent J. u. Hunyadi J. u. Szív u. Illyés Gy u. Táncsics M. u. Jeszenszky u. Jókai M. u. Téglás u. Kereki u. Tessedik tér Kérhalom u. Thököly u. Keskeny u. Tó u. Kicsi u. Tulipán u. Kinizsi u. Újtelep u. Kismester u. Várkornyi u. Kodály Z. u. Vésztıi út Korona u. Vörösmarty u. Kölcsey u. 1-5-ig és 2-8-ig Zámenhoff u. Könyök u. Zrínyi sgt. Körgát u. Köröstarcsai u. Laposi kert u. - Bódisháti tanyák Liget tér ig Luther u. 1. szám Luther tér Feketeugari tanyák egy része Madár u. 89. Madarász u Kereki tanyák

10 II. számú gyermek háziorvosi körzethez tartozó utcák Áchim u. Kossuth tér Szivárvány u. Ady E. u. Kölcsey ltp. Arany J. u. Kölcsey u.9-tıl mind Tavasz u. Árpád u. Kunhalom u. Teleki u. Békési u. Liget tér 2-16-ig Vadász u. Belentai u. Liget u. - összes Vásártér páratlan Budai N. A. u. Luther u. kivéve a Vasút u. Luther u. 1. szám Csabai u. Madách I. u. Zöldfa u. Csendes köz Mátyás u. Zrínyi u. Cinalapos tanya Mikszáth K. u. Zsák u. Deák F. u. Mónus I. u. Edison u. Munkácsy M. u. Eötvös L. u.10-tıl mind Nyírfa u. - Belentai tanyák: Fortuna tér Nyúl u Fı u. Ókert Frey Á. u. Ókert u. - Blankamajori tanyák Fürjes u. Olajfa u Gutenberg u. Oltványkert u Gyár u. Orlai u Gyomai u. Óvoda-köz Gyóni G. u. Petıfi S. u. - Feketeugari tanyák egy része: Gyıri János u. Puskin u. 66. Hajnal u. Rákóczi u. 69. Hattyú u. Rövid u Hısök u. Sas u. - Laposi kertben élık József A. u. Sas-köz - Ókerti tanyák mind: számig Juhász Gy. u. Sport u. Ugari tanyák Kálvin tér Szabó Á. u. 1. Kálvin u. Szántó-kovács u Kastély köz Szarvasi u. Katona u. Széchenyi u. Kereszt u. Szegfő u.

11 1. számú fogorvosi körzethez tartozó utcák 3. számú melléklet a19./2002.(vii.22.) MÖK sz. rendelethez Akácfa u. Szántó-Kovács u. Arany J. u. Szarvasi u. Árpád u. Belentai u. Téglás u. Bódishát Teleki u. Csabai u. Vadász u. Cinalapos tanya Várkornyi u. Deák F. u. Vásártér Erkel F. u. Vasút u. Frey Á. u. Vörösmarty u. Gutenberg u. Zrínyi u. Gyár u. Zsák u. Gyóni G. u. Hattyú u. 6 : Kálvin tér - Belentai tanyákból: Kálvin u Katona u. - Feketeugari tanyák egy része: Kossuth L. tér Laposi kert u Madách I. u. Ókerti tanyák mind Mátyás u. Ugari tanyák 1. és ig Mónus I. u. Nyúl u. Ókert Ókert u. Olajfa u. Oltványkert u. Óvoda-köz Petıfi S. u. Puskin u. Rákóczi u. Rövid u. Sas u. Sas-köz Szabó Á. u. 6 Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet C pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

12 2. számú fogorvosi körzethez tartozó utcák Áchim u. Ady E. u. Bajcsy Zsilinszky u. Báthory u. Békési u. Belencéresi u. Budai N. A. u. Csendes köz Edison u. Fortuna tér Fürjes u. Gyıri János u. Hajnal u. Hısök u. József A. u. Juhász Gy. u. Kereki u. Kereszt u. Kossuth tér Kölcsey ltp. Kölcsey u. Kunhalom utca Liget tér Liget u. Luther tér Luther u. Martinovics u. Mikszáth K. u. Munkácsy M. u. Nyírfa u. Orlai u. Piac tér Röntgen u. Sport u. Széchenyi u. Szegfő u. Szénáskert u. Szent I. u. Szivárvány u. Táncsics M. u. Tavasz u. Tessedik tér Zöldfa u. 7 - Belentai tanyákból Blankamajori tanyák Laposi kertben élık 7 Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet C pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

13 3. számú fogorvosi körzethez tartozó utcák Bartók B. u. Bonyhai B. u. Dózsa Gy. u. Eötvös L. u. Fı u. Galilei u. Gárdonyi G. u. Gyomai u. Hársfa u. Hunyadi J. u. Jeszenszky u. Jókai M. u. Kastély köz Kérhalom u. Keskeny u. Kicsi u. Kinizsi u. Kismester u. Kodály Z. u. Korona u. Könyök u. Körgát u. Köröstarcsai u. Madár u. Madarász u. Malom u. Nádas u. Nagymester u. Nyárfa u. Pipa u. Rózsa u. Szél u. Szent J. u. Szív u. Thököly u. Tó u. Tulipán u. Újtelep u. Vésztıi út Zámenhof u. Zrínyi sgt. 8 - Bódisháti tanyák Feketeugari tanyák egy része ( Gyomai úttól balra esı rész) Kereki tanyák Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. -a melléklet C pontjával. Hatályos kihirdetésétıl.

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

13/2002. (VI. 28.) sz.

13/2002. (VI. 28.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:

Részletesebben

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK ĺ á á á Ö á é ő ü é Ż Ż ö á é é ü á á ö á í á áó ó ó Ż ö á ó ĺ á áó ú á á á Ö á á é ő ü ę é é ő ó ó é ö é á é é á á ö é ĺ Ż é é á öé á ú á á á Ö á é ő ü é é ű öđé á á ő ő ő Ż Ż ö á é á í é é é ö é á ó

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.

Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról. Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.* Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. számú törvény

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012.május 31-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012.május 31-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012.május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének.. /2012.( ) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE. 13/2002. (VIII. 27.) számú. r e n d e l e t e

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE. 13/2002. (VIII. 27.) számú. r e n d e l e t e SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 13/2002. (VIII. 27.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátások körzeteinek kialakításáról és mőködésérıl Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3. Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes

Részletesebben

6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel

6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel a háziorvosi körzetek határainak megállapításáról (2008.január

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez -

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - 4 MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 60/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány

Részletesebben

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), valamint a 10/2010. (V.28.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), valamint a 10/2010. (V.28.) önkormányzati rendelettel) Dorog Önkormányzat Képvisel -testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint véd n i körzetekr l

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 22/2002.(VI. 27.) ÖK számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek meghatározására

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 22/2002.(VI. 27.) ÖK számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek meghatározására Mezőkövesd Város Önkormányzatának 22/2002.(VI. 27.) ÖK számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek meghatározására Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2001. évi CVII. tv. 25. (7)

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről Kihirdetve: 2013. június 20. Kifüggesztve: 2013. június 20 2013. július

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete

Részletesebben

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (polgármesteri hivatal), TEVK: 01 Akácfa köz teljes közterület Báthory utca teljes közterület Béke utca teljes közterület Cékla köz teljes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. napirendhez: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testülete 2012. december 10-i ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Tárgy: Döntés a 12/2002. (VI.13.) sz. a háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi körzetbeosztásról

Részletesebben

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek 1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete. A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete. A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16. 1 Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.) Jászapáti Város Önkormányzat Képviselő-testülete Az egészségügyről

Részletesebben

ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről

ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről

ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/2002. (V. 28.) sz. rendelete a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetekről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 11/2004. (III.23.)

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére 2. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének.. /2013.( ) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szajol Község Önkormányzata Képviselőtestületének a 8/2005.(IV.21.) sz. rendeletével módosított 8/2004. (III. 25.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (Egységes

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére 5. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének.. /2013. ( ) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1.. Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014

Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014 Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014 Kötelező felvételt biztosító működési körzetek Grádus Tagóvoda körzete A Képviselő-testület 71/2013. (III. 28.) Kt. sz. határozattal hagyta jóvá Akácfa utca Akácfa köz

Részletesebben

25/2002. (VII. 4.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete

25/2002. (VII. 4.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete 25/2002. (VII. 4.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete Szentgotthárd Város közigazgatási területén a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, 1 gyermekfogászati, 2 véd

Részletesebben

Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről

Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2002.(X.31.)Ök.sz. rendelete a háziorvosi körzet megállapításáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2002.(X.31.)Ök.sz. rendelete a háziorvosi körzet megállapításáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2002.(X.31.)Ök.sz. rendelete a háziorvosi körzet megállapításáról (egységes szerkezetben a 23/2004.(IX.15.), a 8/2006. (IV.06.), a 8/2008.(IV.21.),

Részletesebben

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/2002. (VII.1.) rendelete

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/2002. (VII.1.) rendelete Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/2002. (VII.1.) rendelete A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI, FOGORVOSI ÉS VÉDNI KÖRZETHATÁROK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL 1 Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testülete

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. ( ) önkormányzati rendelete a védőnői körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2)

Részletesebben

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testület 49/2005.(XI.28) MÖK sz. rendelete. az állatok tartásáról

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testület 49/2005.(XI.28) MÖK sz. rendelete. az állatok tartásáról Módosította:15/2008. (V.27.) MÖK számú rendelet, 30/2008.(X.28.) MÖK számú rendelet, 25/2009.(X.27.) MÖK számú rendelet. Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testület 49/2005.(XI.28) MÖK sz. rendelete

Részletesebben

Csikóstőttős. Gyulaj. Attala. Szentivánpuszta. Jágónak

Csikóstőttős. Gyulaj. Attala. Szentivánpuszta. Jágónak Csikóstőttős Gyulaj Attala Szentivánpuszta Jágónak Szabadság u. 176. Szabadság u. 158. Szabadság u. 144. Szabadság u. 76. Szabadság u. 40. Szabadság u. 12. Szabadság u. 22 (temető) Béke u. 85. Béke u.

Részletesebben

A R. 1. melléklete helyében jelen rendelet 1. melléklete lép. A R. 2. melléklete helyében jelen rendelet 2. melléklete lép.

A R. 1. melléklete helyében jelen rendelet 1. melléklete lép. A R. 2. melléklete helyében jelen rendelet 2. melléklete lép. Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (XI...) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről, valamint székhelyéről szóló 16/2002.(IX.11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

NEV IRSZAM HELYSEG UT 3.SZ. ÜGYVÉDI IRODA 5650 Mezöberény GYOMAI U. 04. 4VOICE TÁVKÖZLÉSI KFT. 1506 BUDAPEST PF. 85. Á&H MARGARÉTA KFT.

NEV IRSZAM HELYSEG UT 3.SZ. ÜGYVÉDI IRODA 5650 Mezöberény GYOMAI U. 04. 4VOICE TÁVKÖZLÉSI KFT. 1506 BUDAPEST PF. 85. Á&H MARGARÉTA KFT. NEV IRSZAM HELYSEG UT 3.SZ. ÜGYVÉDI IRODA 5650 Mezöberény GYOMAI U. 04. 4VOICE TÁVKÖZLÉSI KFT. 1506 BUDAPEST PF. 85. Á&H MARGARÉTA KFT. 5673 Kamut TAVASZ U. 01/1. ACKERBAUER KFT. 5600 Békéscsaba TELEP

Részletesebben

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek. 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10.

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek. 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10. Járás/Tankerület székhelye: Várpalota 8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek Település Ősi Kötelező felvételt biztosító iskola 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi,

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

Balatonfüred-nyaraló

Balatonfüred-nyaraló Balatonfüred-nyaraló Utcanév Ady Endre u. keleti oldal Ady Endre u. nyugati oldal Alsó Köz Alsómuskátli u. Arácsi u. Arad u. Arany János u. Aranyhíd sétány Árokszőlő u. Árpád u. Árvalányhaj u. Babits M.u.

Részletesebben

3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása. H a t á r o z a t

3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása. H a t á r o z a t Nyírbátori Helyi Választási Iroda Vezetője 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7. Tel.: 42/281-042 Fax: 42/281-311 3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása H a t á r o z a t Nyírbátor település

Részletesebben

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Veszprém megye - Tapolcai Járás Tervezet a települési önkormányzatok 2013. évi novemberi véleménynyilvánításához Készült: Veszprém Megyei

Részletesebben

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2009. (VII. 01.) KT rendelete az általános iskolai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7.sz. előterjesztés /2015. (VI....) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről.

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről. Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Módosítások: a) 32/2005. (X. 24.) ör. b) 50/2006. (XII.22.) ör.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 16-i ülésére

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Komlói Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra

FELHÍVÁS. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Komlói Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra FELHÍVÁS A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Komlói Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2015/2016. tanévre történő általános

Részletesebben

Göd 1.sz.védınıi körzet

Göd 1.sz.védınıi körzet Göd 1.sz.védınıi körzet Utcajegyzék Arany János utca.(béke Útig) Alkotmány utca. Babits Mihály utca.(béke útig) Báthori utca. Berzsenyi utca Béke út.(vasúttól a Nemeskériig a páros oldal+pesti úttól a

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya. 2. Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása

1. A rendelet célja és hatálya. 2. Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról

Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete az óvodai és az alapfokú oktatási intézmény felvételi körzethatárainak meghatározásáról, az általános iskolai

Részletesebben

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 13/2013. (X.30.) számú

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PIMJY Nagykovácsi Dátum: 2014.06.03 08:43:47 Dávidné Tóth Edit Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PIMJY Nagykovácsi Dátum: 2014.06.03 08:43:47 Dávidné Tóth Edit Lapszám: 1 Dávidné Tóth Edit Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-088-001-7, Cím: Kossuth Lajos u.101.(általános Iskola) Besenyõtelek utca teljes közterület 13 Diófa köz teljes közterület 33 Diófa utca teljes

Részletesebben

Az egészségügyi alapellátási körzet székhelye: Sátoraljaújhely, a körzethez tartozó települések: Alsóberecki, Felsőberecki.

Az egészségügyi alapellátási körzet székhelye: Sátoraljaújhely, a körzethez tartozó települések: Alsóberecki, Felsőberecki. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 29/2015.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek kialakításáról és működéséről Sátoraljaújhely Város Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 19. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/713-1/ 2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. november 23 i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata vélemény kinyilvánítása a fenntartásban működő általános

Részletesebben

Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 12/2005. (X. 01.) számú rendelete. a háziorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról.

Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 12/2005. (X. 01.) számú rendelete. a háziorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról. Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2005. (X. 01.) számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról. Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Törökbálinti Önkormányzat 22/2003.(VI.6.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi) körzetekről

Törökbálinti Önkormányzat 22/2003.(VI.6.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi) körzetekről Törökbálinti Önkormányzat 22/2003.(VI.6.) rendelete az orvosi (gyermek, felnőtt és fogorvosi) körzetekről Törökbálint Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatás nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység

Részletesebben

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Veszprém megye - Ajkai Járás Tervezet a települési önkormányzatok 2013. évi novemberi véleménynyilvánításához Készült: Veszprém Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága H A T Á R O Z A T I K I V O N A T

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága H A T Á R O Z A T I K I V O N A T KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága Tárgy: Komplex gyermek- és ifjúságfejlesztő szakmai tevékenységek, programok megvalósításán támogatása H A T Á R O Z A T I K

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: 4/633/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: 4/633/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére 4. NAPIREND Ügyiratszám: 4/633/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az orvosi körzetek

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2010. (III. 26.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2010. (III. 26.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2010. (III. 26.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e A BÉKÉS VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN MŰKÖDTETÉSI JOG ALAPJÁN ÖNÁLLÓ ORVOSI TEVÉKENYSÉG

Részletesebben

Dunaújvárosi Víz-,Csatorna-Hőszolgáltató Kft. 2015. ÉVI MUNKAPROGRAM DUNAÚJVÁROS. Napok

Dunaújvárosi Víz-,Csatorna-Hőszolgáltató Kft. 2015. ÉVI MUNKAPROGRAM DUNAÚJVÁROS. Napok Dunaújvárosi Víz,CsatornaHőszolgáltató Kft. 2015. ÉVI MUNKAPROGRAM JANUÁR FEBRUÁR 1 2 Nova Huta tér 12., 34., 3 Dózsa Gy. u. 101214., Szórád M. u. 21., Május 1. u. 5. 4 Római 2426., Jászai M. tér 12. 5

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől A Képviselő-testület 2015. október 1-én tartandó ülésére Tárgy: A háziorvosi, a házi gyermekorvosi

Részletesebben

Kimutatás az önkormányzati vagyonról a vagyonkataszter alapján. Forgalomképesség szerinti bontásban. Forgalomképtelen

Kimutatás az önkormányzati vagyonról a vagyonkataszter alapján. Forgalomképesség szerinti bontásban. Forgalomképtelen Kimutatás az önkormányzati vagyonról a vagyonkataszter alapján Forgalomképesség szerinti bontásban Forgalomképtelen 16/ / / Közterület MIRHÓ KÖZ 16 1993 39/ / / KÖZTERÜLET KIS-ÉR 39 6188 46/ / / KÖZTERÜLET

Részletesebben

4.2 Tárgyi eszközök pénzügyi listája (Főkönyvi szám szerint) Listázási paraméterek:

4.2 Tárgyi eszközök pénzügyi listája (Főkönyvi szám szerint) Listázási paraméterek: Listázási paraméterek:.09.01 7:27:49 1. oldal 11142 Korl.forgképs. szell.termékek állománya n107 Mago iratkezelő 4 504 000 504 000 421 040 82 960 33 % 2007.12.19 n108 Mago szoftver ép. ny.tart 2 720 000

Részletesebben

Göd város közterületeinek jegyzéke

Göd város közterületeinek jegyzéke Göd város területeinek jegyzéke 2015. november 4-ei állapot Közterület neve Ady Endre Akácfa Alag Áldás Alkotás Alkotmány Ambrus László Arany János Árokparti Árpád Árvácska Attila Aulich Babits Mihály

Részletesebben

BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉ EK. 16/2002. (IX.12.) rendelete BALATO FÜRED VÁROS TERÜLETÉ HÁZIORVOSI, FOGORVOSI

BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉ EK. 16/2002. (IX.12.) rendelete BALATO FÜRED VÁROS TERÜLETÉ HÁZIORVOSI, FOGORVOSI BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉ EK 16/2002. (IX.12.) rendelete BALATO FÜRED VÁROS TERÜLETÉ HÁZIORVOSI, FOGORVOSI ALAPELLÁTÁSI SZOLGÁLTATOK KÖRZETEI EK KIALAKÍTÁSÁRÓL Balatonfüred Város

Részletesebben

Budapest XIX. kerület Kispest ÓVODAI KÖRZETHATÁROK

Budapest XIX. kerület Kispest ÓVODAI KÖRZETHATÁROK Budapest XIX. kerület Kispest ÓVODAI KÖRZETHATÁROK 1 Kispesti Arany Óvoda székhely: 1191 Budapest, Arany János utca 15 17. Ady Endre út 70 116. páros Arany János u. végig Báthory u. 1 39. páratlan 2 48.

Részletesebben

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ:

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ: 2015 Apagy Biohulladék szállítás BIOHULLADÉK: gyümölcs- és zöldségmaradvány, hervadt virág, falevél, levágott fű, kerti gyom, összeaprított ág, faforgács, fűrészpor, fahamu 2015 Balkány 2015 Balsa 2015

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

i 1 Ingatlanvagyon összesítő Önkormányzat településazonositó: 1605874

i 1 Ingatlanvagyon összesítő Önkormányzat településazonositó: 1605874 i 1 Ingatlanvagyon összesítő Önkormányzat településazonositó: 1605874 S. Megnevezés ingatlan földrés könyv sz.br. becslés sz. darab ha m2 darab E Ft darab E Ft a b c d e f g 01 Rendezett összes ingatlan

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete 1 az egészségügyi Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(VI.30.)

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testülete. Tisztelt Képviselő-testület!

Szatymaz Község Képviselő-testülete. Tisztelt Képviselő-testület! 1070/2015/U1 Tárgy: Egészségügyi körzetek rendeleti szabályozása Mellékletek: 1. sz. melléklet: Rendelet-tervezet 2. sz. melléklet: Előzetes hatásvizsgálat 3. sz. melléklet: Határozat tervezet Szatymaz

Részletesebben

Bevezető rendelkezések 1.

Bevezető rendelkezések 1. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 10/1992. (V.21.) Ör.sz. rendelete a közművek önerős építésének önkormányzati támogatásáról (egységes szerkezetben a módosító 20/2004. (XI. 25.), 14/2006. (V. 18.)

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 2 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben